29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Velencei-tavi tali! Részletek a Varázslatos találkozók témában Cool
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Faház - Adam Kensington hozzászólásai (19 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 7. 21:48 | Link

Tegnap meglehetősen nagy utat jártam be. Ellátogattam néhány közeli országba. Az olaszoknál beültem egy hangversenyre, aztán visszafelé Szlovéniában meg-megálltam egy kis városnézésre. Régen jártam arra. Érdekelt, hol mi változott. Úgyhogy a mai napom a nyugalomé. Ilyenkor vagy a házamban kódorgok egész éjjel, vagy azért kimozdulok a faluba. Mivel a tél elérkeztével elég hosszú lett a sötét órák száma, jóval több időm akad, így kevés olyan napom van, mikor végig otthon lennék. Ma sincs ez másként.
Bőrkabátban, mélyszürke pólóban, fekete farmerban, lazán megkötött bakancsban ballagok ki az erdő fái közül, besétálva a Fő utczára. Elpillantok a ketyere kereskedés felé. Sötét van, nincs ott senki. Úgy tűnik, ma Kins sem gyakorolja a rúnázást. Vagy lehet, később jön. Végülis korán van. Még nincs hét óra. Haladok tovább, elnézve a Boglyas tér felé, a karácsonyi vásárba. Most sem vegyülök hosszasan. Éppen csak odaköszönök Ilosvai úrnak a bódénkhoz, aztán megyek tovább, elgondolkozva, amerre a lábam visz.
Hamar az iskola birtokán találom magam. Felnézek a kastély barátságosan fénylő ablakaira és haladok tovább, mígnem megpillantom a fa tetején a házat, amely már régóta izgatja a fantáziámat, és bár már a legtöbb helyet felfedeztem a környéken, erre még nem kerítettem sort. Na majd most!
Érzem és hallom, hogy nincs benne senki, úgyhogy bátran felmegyek a lépcsőn és körbenézek a helyes kis zugban. Úgy látom, nagyon szeretik a tanodabeliek az ilyen puffokat, meg a sok párnát. Többek közt a tetőtérben meg abban az erdei menedékben is ezekkel találkoztam. Mondjuk meg kell hagyni, tényleg hangulatosak.
Noha nem éri a fejem a plafont, elég közel van hozzá, úgyhogy kissé görnyedten sétálok beljebb. Szemügyre veszem a falba vésett feliratokat, elnézelődöm egy darabig, aztán szépen helyet foglalok az egyik puffon. Karijaimat térdeimre dobom, vékony lábaim még így behajlítva is hosszan elnyúlnak tőlem. Szusszanok egyet és magam elé révedek. Nem érzem magamat a helyzet magaslatán a napokban. Ezzel persze nem kell sokat törődni. Mindig ez van. Néhány nap egész kellemes, aztán mélyebben vagyok. Ez már pár száz éve így megy. A környezetem természetesen alig észlel valamit ebből. Talán csak sejtik. Hiszen mindig ilyen hallgatag és merengő vagyok. Édes mindegy.

###
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 7. 22:33 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a didergősen érkező

Valaki közeledik. Először csak a nedvesen cuppogó lépteit hallom a sáros földön, aztán beszélni kezd. Összevont szemöldökkel próbálom beazonosítani az idegen nyelvet. Kivételesen ez olyan, amit nem beszélek. Nem európai. Ettől még nagyjából be tudom lőni. Afrikai lehet. Egy-egy szót még meg is értek talán. A hangsúlyból ítélve mindenképpen átkozódás lehet. Átkozódás egy leányzó szájából. A szitkok aztán véget érnek, valahol egészen közel. Pár pillanat múlva kiderül, hogy pontosan a lépcső alján, amelyen most felfelé igyekszik az illető. Finom illata van és fázik. Ezek a legfőbbek, amiket kifinomult érzékeimmel leszűrök belőle. Ráérősen tekintek el az ajtó irányába és várom, hogy felbukkanjon. Most már nem fogom hirtelen elhagyni a házat. Hiszen egyetlen lejárat van. Persze, leugorhatnék akár a fáról, semmi bajom nem lenne, dehát kinek van ahhoz kedve? És egyáltalán minek tenném? Megvárom Őt inkább, aztán majd kiderül, zavarom-e. Addig is próbálok nem ijesztő lenni, bár ez elég nehéz nekem. A legtöbbek számára a puszta létezésem is rémisztő, hát még ha csöndesen ülök egy puffon a sötétben.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 7. 23:14 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a hitetlen, de határozott

Ahogy felér a lány a lépcsőn és végre megnézhetem magamnak, az első, amit megállapítok róla gondolatban az az, hogy egyszerűen szemet gyönyörködtető. Pislogok is kettőt, miközben figyelem, ahogy engem észre sem véve kezdi el feltérképezni a helyet, csekély lelkesedéssel. Nem örülök neki, hogy nem látott meg egyből, mert így még jobban meg fog ijedni. Áhá, tessék, már itt is van! Mellkasához kap és hátra hőköl, közben morog valamit. Összevonom kicsit szemöldökömet, ismét azon töprengve, pontosan melyik vidék nyelve lehet ez. Mindeközben, túllépve rémületén, odalejt hozzám és leveti magát mellém. Koránt sem bámulom meg annyira, mint számít rá. Nem vagyok az a fajta. Szelíden szemlélem csupán, ám ez kicsit sem gátol abban, hogy alaposan megnézzem Őt. Lehet azt finoman is.
Szívesen megkérdezném, mi az anyanyelve, azonban úgy hiszem, idővel úgyis kiderül. Vagy nem. Az sem nagy gond. Azonban nem fogom csak így a semmiből erről faggatni. Némileg udvariatlanság lenne. Lehet, sokszor nyers vagyok, de udvariatlan nem. Némán figyelem hát Őt tovább a maga kellemes külsejű, didergő valójában.
- Láttam ott takarókat. - bökök el fejemmel az egyik sarok felé és szólalok meg rekedtes baritonomon a magam ízes angolságával, amiből Kinsey már az első találkozásunk alkalmával leszűrte, hogy londoni vagyok, és ami miatt Dwayne előszeretettel zrikál. Tudom, sznobnak és fennhéjázónak hathat, főleg egy olyan tenyeres-talpas amcsinak, mint az én drága barátom.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 8. 00:14 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a már kevésbé reszkető

Hoznék neki én magam takarót, és ráteríteném a hátára, azonban direkt lekoptattam magamról némileg az ilyen nagyon figyelmes gesztusokat a még ismeretlenekkel szemben. Hogy miért? Egy részről azért, mert ahogy teltek a korok, ezek a megnyilvánulások egyre inkább bizarrak lettek és a legtöbben napjainkban túlzónak találják, vagy éppen a hátsó szándékot keresik. Más felől pedig az emberek hajlamosak rá, hogy feltételezésekbe bocsátkozzanak ezekre a mozzanatokra alapozva és bizalmaskodni kezdjenek. Azt nem szeretem.
Figyelem, ahogy a lány elmegy takaróért és abba burkolózva csatlakozik mellém ismét. Biccentek neki a kis köszönetére. Nem úgy látom rajta, hogy zavarná a társaságom, szóval már egyáltalán nem gondolok rá, hogy hirtelen magára hagyjam. Túl van az első ijedelmen. Most már minden rendben. Gondolom. Végigpillantok még rajta, majd körbenézek a helyen, módosítva ülésem helyzetén. Hosszú lábaimat kinyújtom és bakancsaim száránál keresztezem őket. Fehér kezeimet magam mellé támasztom a puffra.
Engem nem zavar a csend. Egyáltalán nem. Az is beszédes. De tudom, a halandók többségének kellemetlen. Éppen ezért egyáltalán nem gond nekem, ha megtörik, csak én magam ritkán szoktam így tenni. Jólesően elhallgatom az este neszeit, vagy éppen a mellettem ülő leányzó szuszogását, szívverését; lélegzetemmel magamba szívom parfümje és vére illatát; olykor pedig futólag oldalra pillantok rá, néha csak perifériásan szemlélve.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 8. 00:55 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
az egyenes

Úgy veszem észre, ma esti társaságom még talán értékeli is csöndességemet. Mintha szépen lassan megnyugodna attól, hogy nem erőltetek semmiféle kínos beszélgetést, hanem egyszerűen élvezem azt, ahogy vagyunk egymás mellett. Néhány percen át minden marad így, mígnem a takaróban felmelegedett lány lejjebb csúsztatja magán a puha anyagot, és ezúttal angolul szól hozzám. Kérdez, méghozzá elég konkrétan. Eljátszhatnám, hogy nem tudom, pontosan mit akar ezzel megtudni rólam: a foglalkozásomat? A rangomat? A hobbimat? A titulusomat? Azonban teljesen tisztában vagyok vele, hogy a fajtámat kérdezi. Nem szokásom sem a hülyét adni, sem kerülgetni a témákat, szóval...
- Vámpír. - felelem neki anyanyelvemen, tökéletes nyugalommal. Régi fényű szemeim békésen kémlelik vonásait, érzékeim teste reakcióit kutatják. Remélem, nem uralkodik el rajta a félelem, és látja rajtam, hogy egyáltalán nem áll szándékomban kárt tenni benne; illetve hogy ha ezt mégsem volna képes leolvasni rólam, vagy éppen cselnek, esetleg pillanatnyi állapotnak venné, jobbik esze megsúgja neki, hogy ha bántani akarnám, talán már megtettem volna! Ez persze nem teljesen biztos. Van, aki szeret játszani, szórakozni még az áldozatával, mielőtt lecsapna. Jómagam hosszú éveket dolgoztam azon, hogy leszokjak erről. A vágy persze ott van bennem, dehát az különböztet meg egy szimpla bestiától, hogy uralni vagyok képes.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 8. 19:04 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a kíváncsi

Valahol megnyugtat, hogy az emberek nagy része nem találkozott még a fajtámmal. Reményeim szerint azért, mert tényleg ennyire kevesen vannak rajtam kívül. A kevés persze relatív, és valószínűleg nem szép dolog ilyeneket gondolnom, főleg a saját fajtámról, ám minden, amit eddig a hozzám hasonlókkal tapasztaltam, ezt erősítette bennem. Félreértés ne essék, nem örülnék, ha egy se maradna belőlünk. Az viszont mindenképpen előnyös, ha nem vagyunk túl sokan.
Szelíden figyelem, ahogy csokoládébarna kezét felemeli közénk, így téve magának még szembeötlőbbé a kontrasztot. Békésen pislogok a leányzó lenyűgözött arcára, ujjai mellett nézve el felé. Bocsánatkérésére finoman megrázom a fejem, jelezve, hogy semmi gond nincsen a világon. Már ha nem vesszük figyelembe azt, mennyire illetlenül téved el a tekintetem a nyaka felé és felejtem is ott egy időre. Mikor észbe kapok, gyorsan lesütöm szememet. Ezért nem igazán kéne kimozdulnom, vagy ha meg is teszem, nem kéne sokáig kettesben maradnom senkivel, ha az átlagosnál is lehangoltabb vagyok. Ilyenkor hajlamos vagyok a legalapvetőbb örömforrások felé kacsintgatni. Ennek pedig nem örül. Nem szeretek ilyen végtelenül egyszerű lenni. Lám, sokszor mégis az vagyok.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 8. 23:55 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a merész

Csak nyugton figyelem, ahogy egyre és egyre közelebb húzódik. Mármint látszólag nyugton. Különben viszont nem vagyok éppen a helyzet magaslatán, ami a zavartalanságomat illeti. Persze, azért őrzöm türelmem és békémet... még. Miközben a lány egyre közelebb merészkedik, nem húzódom messzebb, mindössze ismét behajlítom lábaimat, hanyagul szétvetve őket, bakancsaim talpát egészében a faház padlójára támasztva, némileg társaságom felé fordulva. Fürkészőn szemlélem, mit csinál. Ahogy megszólal, csak várok, mire készül. Hagyom, hogy -az enyémhez képest- kicsi, csokoládébarna kezével megfogja az én nagy, sápadty kezemet és magához vonja. Aprót nyelek és csak nézek a térde felé, amelyen könnyedén hevernek hosszú ujjaim, kínálva magukat a méricskélésre és mindennemű összehasonlításra. Szeretem a kísérleteket, a megfigyeléseket és a világ minden kincséért nem gátolnék senkit ilyen tevékenységben, hacsak nem árt vele másnak. Márpedig ez a lány egyáltalán nem teszi.
Nyílt, kék tekintetem áthatóan fürkészi Őt. Kissé előre dőlve ülök az engem tanulmányozó felé. Sötét hajam részint arcomba lóg, hiszen fejemet valamennyire lehajtva tartom, miközben lefelé pislogok olykor kezeinkre. Aprót nyalok a számon és újabbat nyelek. Eddig hol a lány arcát néztem, hol azt, amit a térdén művel. Most viszont lent hagyom pillantásom. Fordul a kocka, ahogy nemes egyszerűséggel ráfonom ujjaimat a kezére és tenyérrel felfelé fordítom. Egy ideig csak tartom így és szemlélem. Légzésem egyre jobban elmélyül. Hüvelykujjammal cirógatni kezdem csuklóját, pontosan ott húzva végig rendre ujjbegyemet, ahol erei futnak a bőre alatt. Lusta pislogással nézegetem, fejem lassan oldalra biccentve kissé, vékony ajkaimat szórakozottan összesimogatva.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 9. 00:34 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a kívánatos

Nem vacsorázni jöttem. Soha nem azért megyek halandók közé, hogy táplálkozzak belőlük. Otthon mindig megiszok egy pohárka vért, hogy tompítsam szomjúságom. Nem mintha az a szűk két deci számítana. Nem mintha bármennyi számítana. Hiszen a vágyam nem múlik. Ám meggyőződésem, hogy minden fejben dől el. Emiatt lehet az az egy pohárka vér az én szinten tartásom. Tudatosítom magamban, hogy ma már ittam. Hogy megkaptam az adagot, ami után már nem lehet okom panaszra. Ezzel pedig megelégszem. Azonban, ha bárki kínálja nekem a vérét, nem utasítom vissza. Ugyanígy, ha megkívánok valakit, megteszem a magam lépéseit.
Pontosan érzem, mennyire izgatott a lány. Valóban nem titkolhatja előlem. Még ha ujjam nem is simítaná a csuklóját, szívverése akkor is a fülemben dübörög. Még annál is jóval hangosabban, mint ahogy Ő maga hallja vagy érzi. Egy kevés félelem, némi felfokozottság és főleg érdeklődő izgalom. Ezek elegyétől olyan szapora a pulzusa és nyugtalan a légzése.
- Nem bánod, ha... - kezdem úgy, ahogy Ő tette az imént.
- ...iszom egy keveset? - fejezem be kérdésemet rekedtes, simuló hangomon, utolsó szavaimat előbújt agyaraim közül susogva ki, mélyen a lány szemébe nézve, simítva egyet csuklóján. Nem szoktam ilyen rámenős lenni. Egyáltalán nem. Általában sokkal előbb ajánlja nekem bárki magát, minthogy én kérjek Tőle pár kortyot. Azonban, mint azt már említettem, eléggé magam alatt vagyok, és ilyenkor nem vidít se művészet, se tudomány, se létezés. Ilyenkor mindössze csekély számú dolog képes némi lelket önteni belém, és visszavezetni megszokott, kellemesen letargikus állapotomhoz. A legfőbb a vér. Faházbeli társaságom pedig ráadásként szép, kellemes és igencsak egzotikus. Mindezek persze az ízhez mit sem adnak hozzá. Az élményhez azonban igen. Fontos a vonzó tálalás. Az ilyentől még jobban megjön az étvágy.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 9. 20:17 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
az ízletes

Nem úgy tűnik, mintha a lánynak bármennyire is ellene volna sem a társaságom, sem a gondolat, hogy igyak belőle. Feszít belülről a késztetés, hogy egy pillanatot se várjak tovább, és azonnal rávessem magam. Azonban ehhez túl erős az önkontrollom. Hiába tudom és érzem rajta, hogy nem volna gond belőle, csak azért is várok még egy keveset, hallgatva kérdéseit.
- Nem. - felelem a fájdalommal kapcsolatban búgón, röviden, le sem véve kemény fényű tekintetem a lány szemeiről. Ujjaimat csuklójára fonva tartom. Pulzusát magamban érzem lüktetni.
- Igen, onnan. - bólintok komótosan, nézegetve társaságom szép, ében vonásait, amelyeket a fehér sapka csak még inkább kiemel. A környék hangjai egészen távolinak hatnak. Csak a légzésünk van és a leányzó szívének vad kalapálása. Persze, legszívesebben a nyakát csapolnám meg, ám úgy döntök, a valamivel illendőbb, kevésbé bizalmaskodó módot választom, cserébe azért, hogy hangulatomra tekintettel koránt sem leszek olyan finomkodó és túl hosszan udvaroló, mint az esetek többségében.
Éppen ezért, alig adtam meg a válaszomat, már emelem is a kezét ajkaimhoz, melyek közül kivillannak hegyes szemfogaim. Fejem oldalra fordítom, hogy kényelmesen hozzáférjek, és agyaraimat egy határozott mozdulattal belemerítem csuklójába. Technikám és adottságaim elég profik ahhoz, hogy mindez inkább különös legyen, semmint fájdalmas. Morogva szusszanok egyet, és lehunyt szemmel kezdem inni. Hajam lelóg bőrére arcom mellett. Másik kezem, mely nem a csuklóját tartja, térdére fog közben. Jóízűen, lágyan kortyolgatom Őt. Pont olyan finom, mint az illata alapján tűnt. Nagyon kellett ez most...
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 9. 22:56 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a mámort hozó

Jól tudom, hogy a fajtársaim nagy részének fokozza az élvezetét az, ha akiből isznak, fél és szabadulna. Megértem őket. Nem mondhatom, hogy nem. Azonban engem olyan fából faragtak, hogy sokkal inkább lázba hoz, ha az illető kedvét leli abban, amit teszek Vele. Éppen ezért egy elégedett fújtatással nyugtázom a hangot, amit a lány kiad, és meg se rezzenek, ahogy elsöpri hajam a látvány útjából.
Egyáltalán nem iszom belőle sokat, azonban már régen megtanultam, miként tudom hosszan elnyújtani, hogy minél tovább tartson az élmény. Szóval valószínűleg legfeljebb szédelegni fog kissé a történtek után, de azt is csak akkor, ha nagyon érzékeny a vérveszteségre. Egyelőre azonban nem engedem még. Hűs ajkaimat bőrére fonva tartom, miközben lágyan szívogatom, melegen szuszogva csuklójára. Mondanom sem kell, a végtelenségig ellennék ezzel, azonban fontos, hogy még bőven az előtt megálljt parancsoljak magamnak, hogy túlságosan belemerülnék. Még egy utolsó, apró korty, majd egy nedves kis hang kíséretében kihúzom fogamat belőle. Számat azonban ott tartom még, ahogy megnyalom sebeit. Így gyorsan begyógyul majd. Pár perc múlva nyomuk sem lesz.
Felemelem fejemet, szemem lehunyva tartom. Lassan, simítva engedem el kezét és térdét, hogy a zsákfotelre markoljak két oldalt magam mellett, és mámorosan lélegezve élvezzem a hatást. Lenyalom még az ajkaimon és fogaimon vöröslő vérét, majd becsukom számat. Most egy kicsit mindenképpen így fogok itt ücsörögni, kellemes kábultan, öblösen szuszogva.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 9. 23:32 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a távozni készülő

Nem értem, mit kérdez, csak sejtem. Azonban az világos, hogy nem nekem szól, csak úgy magában beszél. Mondjuk őszintén szólva, különben sem igazán jut el hozzám. Túlságosan bele vagyok feledkezve a bódulatba, és nem is törekszem rá, hogy hamar kikerüljek belőle. Akkor kezdek magamhoz térni, mikor érzékelem, hogy felkel a helyéről. Mintha menni készülne.
Felnyitom a szemem, elcsigázottan pislogok párat magam elé a padlóra, aztán felemelem fejemet és a lányra nézek, az iméntiektől még mindig csillogó tekintettel. Kérdőn fürkészem, mit csinál. Úgy tűnt, jól esik neki a közelségem, most mégis távozóra veszi. Végigtekintek rajta, elidőzve kissé fedetlenné lett haján.
- Elmenjek? - teszem fel szelíd, mély hangon kérdésemet. Ha ennyi elég volt neki belőlem, vagy ha idő kell feldolgoznia az iméntieket, nyugodtan megteheti itt. Távozhatok, ez nem probléma. Részemről a helyek nagy részén csak látogató vagyok. Egy kívülálló. Ha jól sejtem, Ő diák lehet. Ez meg itt ugyebár az iskola birtoka. Hiába van több kötődésem a tanodához, többek közt az újságjuk szerkesztőségének vezetése, akkor is... én mindenhol csak vendég vagyok. Örülhetek, ha szívesen látnak. Ha nem, nincs más lehetőség, mint a visszavonulás. Máskülönben gondok adódhatnak. Azt meg nem szeretem.
Kérdésem felvetését megerősítendő, felemelkedem a zsákfotelről, hosszú alakommal így jócskán a lány fölé magasodva, ám koránt sem fenyegetően.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 10. 01:02 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a közeledő

Nem akarja, hogy elmenjek. Pusztán illendőségből, figyelmességből készült magamra hagyni, mert látta, mennyire átszellemülök. Kedves Tőle. De ha zavart volna, tudattam volna vele. Nem lételemem egyedül lenni ilyenkor. Igazából egészen mindegy, akad-e mámoromban társaságom vagy sem. Legfeljebb az tompíthatja kissé az átélésem, ha figyelnem kell magamra közben. Mint mikor Warrenéknél vacsoráztam és Zója felszolgált nekem egy pohár vért. Az asztalnál mégsem állhattam neki sóhajtozni és túlságosan elkényelmesedni. Ez itt most viszont teljesen ideális volt a puffon ülve. Persze, még sokkal jobb mondjuk Kírával a kanapémon. Ám mindennek megvan a maga varázsa.
Bólintok az előttem állónak, és csak némán figyelem, ahogy közelebb lép hozzám. Finoman végigmérem, aztán csinos arcán hagyom tekintetemet. Hiába van hideg, elég fülledtnek hat körülöttünk a levegő. Részemről különösen annak érzem, hiszen ez a kábulat nem száll el rólam olyan gyorsan. Egy ideig még lappang bennem.
Hosszú kezeimet magam mellett lógatva, laza terpeszben állok a csokoládé bőrű leányzó előtt, lefelé nézve rá kék, régi fényű szemeimmel. Szemfogaim visszahúzódtak már.
Nem távolodom el Tőle, ám felé sem mozdulok. Hogy akarok-e, az más kérdés. Hiába vagyok különc vámpír, akkor is vámpír vagyok. Hogy ne akarnék közeledni hozzá? Az ösztöneim megállás nélkül hajtanak felé. A prédám felé. Akkor is tennék, ha nem lenne szemrevaló, bájos, gyönyörű. De az. A kísértés éppen ezért igen hatalmas. Azonban attól lehetek ma az, aki, mert tekintettel vagyok a halandókra és egyáltalán minden élőlényre. Nem rontok hát rá, nem erőltetem rá magamat. Még akkor sem, ha a zsigereimben érzem, mennyire akarná. Ha megteszem, esélye sem volna már visszakozni. Ha viszont kivárok, még meggondolhatja magát. Ezzel adom meg a szabad választás jogát. Tétlenségem nem az elutasítás vagy közöny jele hát, hanem szimpla óvintézkedés. Ha nő, ha nem, mindenképpen ember és mint olyan, gyengébb nálam. Az erős pedig nem fenyegetheti a közeledésével a gyengét. Csak hagyhatja, hogy nyisson felé.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 10. 18:19 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a kínálkozó

Hogy elég sokatlátott és tapasztalt vagyok ahhoz, hogy pontosan tudjam, mik keringhetnek a fejében, nem feltétlen csak áldás. A tudás hatalom, a hatalom pedig elég gyakran terhes. Néha jó lenne reménykedni, találgatni ahelyett, hogy szinte mindennel tisztában vagyok. Ettől függetlenül persze értem, bosszantó lehet, ahogy csak hallgatok és lélekbehatóan figyelem Őt, várva lépéseit. Ezek közül a bizonyos lépések közül ez a legújabb igen merész...
Megvan a magam szabályrendszere, amelyre Atyám tanított, és amely meghatározza a mindennapjaimat, a létezésemet, a gondolkodásomat. Ezek közt a szabályok közt azonban koránt sem csak olyanok vannak, amelyek nagy önfegyelemmel vagy valamilyen feszítő korlátozással járnának. Olyan szabályok is vannak, melyek igazán kellemesek. Így az is, hogy ha egy nem-gyermek halandó a vérét kínálja és ezzel nem károsítja a saját egészségét, akkor fogadd el! Valljuk be, az már igazi képmutatás lenne, ha még kéretném is magam egy ilyen esetben.
Odanézek hát szép ívű nyakára, miután elsöpörte onnan haját, és mélyen lélegezve csodálom egy darabig, majd finoman elnyitom ajkaimat. Agyaraim ismét előbújnak. Amilyen komótos voltam eddig, a most következőek olyan villámgyorsak: egyik kezemmel vállát, a másikkal tarkóját ragadom meg, és lehajolva rá, lágy eréllyel vágom bele fogaimat a nyakába. Felmordulva kezdek inni. Lehunyt szemmel, halk hümmögéssel kortyolgatok, egészen meggörnyedve, hogy kényelmesen hozzáférjek a lányhoz, közben tartva Őt magamnak.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2014. december 10. 23:30 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
az ismételt mámort hozó

Közel sem iszom annyit most sem, hogy túlságosan érzékelhető lehessen számára a vérveszteség. Elmélyült szuszogással szívogatom, egészen lágyan. Árnyszerű alakom fölé magasodik, szinte eltakarva Őt a világ szeme elől. Ujjaim néha szorítanak rajta egy keveset, ahogy markolom tarkóját, vállát. Hagyom csekély mennyiségű vérét szétfolyni számban, és alágördülni torkomon. Mikor úgy érzem, elértem a határt, amíg míg nem károsítom Őt, kiveszem belőle agyaraimat szépen és nyelvem végét ráérősen húzom végig kis sebhelyein, így segítve elő gyógyulásukat. Ajkaimat egy kis csókfélével emelem el bőrétől, felegyenesedve Tőle.
Lehunyt szemmel állok előtte, éterien lélegezve, nagy kezeimet még mindig rajta tartva. Lenyalogatom számat, fogaimat és nem mozdulok még. Élvezem a mámort, finom vérének eszményi hatását. Egészen lassan engedem el Őt, feltárva ködösen csillogó, sokat látott tekintetemet. Kábán nézegetem a szép, ében arcot, laposakat pislogva. Ilyenkor minden olyan könnyű. Minden jó. Minden tiszta. Mindennek van értelme. Még halhatatlan életemnek is.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2015. július 28. 18:16 | Link

Tüszőfűi Lilith

Úgy döntöttem, felugrok az Edictum szerkesztőségbe. Végre hazatértek a tanoda lakói Madagaszkárról, így pedig jóval nagyobb élmény ide jönni. Nem mondom, különleges volt az iskola több hetes kihaltsága. Az, hogy a helyen, ahol emberek tömegének kéne lennie, alig van bárki. Most viszont, amint a birtokra lépek, megannyi nesz, látvány, illat áramlik felém. Ki-ki alszik már rég, mások még nagyban pusmognak körleteikben. A kastély eleven, még így este is. Igen, ennek így kell lennie.
Az iménti felsorolásból természetesen sokakat kihagytam, így azokat az illetőket is, akik nem hogy nem alszanak, még csak nem is készülődnek az alváshoz, hiszen éppen el vannak foglalva azzal, hogy tilosban járjanak. Sok a prefektusok munkája erre felé, lássuk be. Főleg ilyen rutinos kiosonókkal, mint ez a lányka is, akit a magaslati faház alatt pillantok meg.
Lassítok hosszú lépteimen, mikor megakad a tekintetem a pólója feliratán. Szemöldököm felszökik kissé és így is marad, ahogy a diák énekelgetésbe kezd, és tárgyal kicsit magával arról, milyen jó lenne ehhez kíséret. Felismerem a számokat, amiket dalolgat és ha nálam volna a gitárom, azonnal teljesíthetném is a vágyát. Dehát miért volna nálam? Meg különben is.
Folytatom ráérős sétámat a tanoda felé. Hosszú, sötét alakom csaknem az éjszakába vész. Fehér bőröm az, ami mindig felfed, mindig kirikít a feketeségből. El-el nézek olykor a lányka irányába. Most érek nagyjából mellé, dehát jó pár méterre haladok tőle. Nem megyek túl közel.

###
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2015. augusztus 2. 12:27 | Link

Tüszőfűi Lilith

Ó te jó ég... Már megint. Ez az első gondolatom, mikor a leányka rohanni kezd felém, és már most tudom, mire készül. Persze, nem erre mondtam, hogy már megint. Hiszen azért az nem mindennapi, hogy valaki így egyszerűen rám ugorjon. Főleg elismerésre méltó teljesítmény az, hogy sikerül is megmásznia langaléta testemet. Ami a már megint, az az újabb, egészséges életösztön híján lévő varázslótanonc. Mindig megtalálnak.
Ahogy felugrik rám, ráfogok a lábára, nehogy lezúgjon rólam. Bár elég erősen kapaszkodik. Arcom kissé hátrafordítom, profilomat mutatva neki, és máris érkezik kérdéseinek árja, kinyilatkoztatásainak tömege, közvetlenül a fülembe.
- Nos... - kezdődik meg mély hangú, komótos válaszadásom.
- Az én nevem Adam. Nem tudom, hol lehet a gitárod. Szinte minden hangszeren játszom, és az iskolaújság szerkesztőségébe indultam. - veszem szépen sorra a feleleteket, miközben a diák magába szívja nem létező illatomat. Nincsen nekem olyanom. Van külsőm, hangom, tapintásom és egy igen erős kisugárzásom, ami a hatását tekintve szinte betudható illatnak, de ténylegesen ilyesmivel nem rendelkezem. Arra nem reagálok, zavar-e, hogy itt van a hátamon. Engem ugyanis igazán kevés dolog zavar ténylegesen, viszont ha kimondanám, hogy nem zavar, akkor úgy tűnhetne, mintha egyáltalán nem is volna baj, hogy csak így rám vetette magát. Pedig ez nem túl illő cselekedet, ráadásul, ha nem engem meg a nyugodt természetemet fogja ki, talán sírás lett volna a vége.
- Az vagyok, igen. - bólintok a vámpírságomat illetően is.
- De nem fogom kiszívni a véred. - utalok a pólója feliratára.
- Gyerekekből nem iszom. - indoklom is meg egyből kijelentésemet. Az már más dolog, hogy persze felnőtteket sem kóstolok meg csak úgy az engedélyük nélkül. Nem mintha egyébként feltétlenül hinni kéne egy ilyen sötét idegennek, aki éjnek-évadján a tanoda birtokán sétál. A bagolyköveseket persze ezzel mit sem törődnek.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2015. augusztus 19. 11:39 | Link

Tüszőfűi Lilith

Mintha ez csak így menne. Dehát náluk így megy. Megkérsz egy vadidegen vámpírt az éjszaka közepén, miután leugrottál a hátáról, hogy tanítson meg elektromos gitáron játszani, ő meg majd minden bizonnyal rögvest rábólint, és kézen fogva elvezet a házába, hogy megmutassa a hangszergyűjteményét. Nyilván. Sajnálom, kislány, a valóságban ez nem így működik. Vagy ez esetben pont hogy szerencse. Főleg, hogy engem fogott ki. Más talán kapva kapott volna az alkalmon és elcsalta volna. Ő meg belement volna valószínűleg. Már vagy ezredszerre állapítom meg magamban, de: nagyon jó munkát végeznek a bagolykövesek őrangyalai.
Némán figyelem, ahogy megérinti a vállam, hallgatom játékra buzdító szavait és csak nézem, miként iramodik fel a fára. Egy fenyőfára. Sóhajtok egyet és körbenézek a vidéken. Természetesen eszem ágában sincsen utána menni. Nem arról van szó, hogy ne lennék benne ilyenekben. Kírával is fogócskáztam a játszótéren... úgy egy éve. Azonban ilyesmiben vagy benne vagyok éppen, vagy nem. Most épp nem. Nem biztos különben, hogy ne bírna el az ág, hiszen a súlyom egész behatárolhatatlan. Hiába tűnök magasságom és jelentékeny termetem miatt nehéznek. Nem vagyok az. Tudom, ez furcsa, de így van.
Pontosan észlelem, hogy veszélyes az, amit csinál. Mintha méregetné a határait és mintha tanulmányozná a viselkedésem. Csak hogy én nem kísérleti alany vagyok, hanem az, aki a kísérleteket végre hajtja. Ez nem konokság vagy beképzeltség. Egyszerűen csak ez a rendje. Nem lépek tehát semmit. Csak állok ott nyugodtan, árnyszerű valómban és figyelem őt, félrebiccentett fejjel.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2015. augusztus 21. 12:21 | Link

Tüszőfűi Lilith

Vihar közeleg. Engem ez nem igazán befolyásol, a diákot viszont nyilvánvalóan. Látom is rajta, ahogy végiggondolja, miként alakítsa a továbbiakban az estét. Immáron ismét előttem áll. Lemászott és leugrott a fáról, miután sikertelen próbálkozást tett arra, hogy fogócskázzon velem. A kérdésére egyszerűen bólintok. Igen, londoni vagyok.
Látom a lányon, ahogy békém átragad rá. Ez egy elég megszokott jelenség. Ha az egyik következetesen, kizökkenthetetlen tartja magát egy viselkedéséhez, hangulatához, akkor a másik némileg igazodni fog hozzá. Egy ilyen fiatal élet esetében ez mondjuk inkább csak pillanatokig igaz, hiszen az ő érzelmei gyorsan váltakoznak. A kis eridonos is, a higgadtból máris felpörgötté lesz, ahogy eszébe jut, hol hagyta a gitárját. A testbeszédéből úgy veszem ki, hogy a faházban. Arrafelé irányulnak a jelzései. Elégedetten bólintok a felismerésére. Nem szeretem, ha a hangszereket szanaszét hagyják.
Azt mondja, tart tőlem. Nem, ez nem fura. Ez így természetes. Ez így jó. Viszont a további szavai máris szinte ellent mondanak a józan észnek. Olyasmiről érdeklődik, ami -ha valami, hát ez- előtérbe hozza egy hozzám hasonló ragadozó vadászösztönét.
- Friss. Kellemes. Bár van benne némi... - végigpillantok Lilithen.
- ... fanyarság. - próbálom behatárolni. Amit pedig most körülírtam, elemeztem az főként a vére illata, ami persze meghatározza egészét is.
Szál megtekintése

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1243
Összes hsz: 8050
Írta: 2015. augusztus 22. 18:31 | Link

Tüszőfűi Lilith

Szinte unottnak tűnhetek, ahogy hallgatom az eridonos csacsogását. Éppen csak pislogok olykor egyet, lefelé nézve rá. Bólintok a cikkeimmel kapcsolatos dicséretére. Örülök, ha az olvasók kedvére valóak. Végülis ezért csinálom őket. Aztán már megint a vére taglalásánál tartunk. Nem kell soká figyelmen kívül hagyjam, hamar túllendülünk ezen a témán, hogy közölje velem, mikor hol találom. Mindezt teljesen kéretlenül. Viszont azt elégedetten veszem tudomásul, hogy úgy határoz, elvonul a faházba. Kezd hűlni az idő, közeleg a zivatar, ő meg egy szál pizsamában virít itt.
Figyelem, ahogy felmászik a kuckóba és hamarosan már hallom is játszani. Nem véleményez a teljesítményét fennhangon, mindössze a homlokomat ráncolom kissé. Nem túl élvezhető, de hát gyerek még, bőven tud hova fejlődni. Pont ezért fontos is, hogy játsszon és játsszon. Kedves tőle, hogy nem a körletében gyakorol. A szobatársai és a szomszédos szobák lakói hálával tartoznak neki. Na nem azért, mert olyan rémesen zenélne, csak hát az emberek még akkor sem igazán tűrik az ilyen állandó zajongást, ha történetesen valaki profi szinten bánik a hangszerével.
Állok csak odalent, felfelé pislogva a faházra és hamarosan elered az eső. A felhőktől sűrű, csillagtalan égre emelem tekintetem, sűrűn pislogva a lehulló cseppektől. Alig telik bele egy kis időbe, máris csurom vizes lesz mindenem. Sötét hajam lelapul, bőrkabátomon patakokban folyik alá a csapadék. Ideje tovább állnom. Se szó, se beszéd, lépteimet a kastély felé veszem, a diák gitárjátékától kísérve.
Szál megtekintése

Faház - Adam Kensington hozzászólásai (19 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék