Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=370441#post370441][b]Ombozi Noel - 2014.08.27. 16:28[/b][/url]

Cyanne North
A sikeres vizsgák után, de még a nyári szünet előtt

Semmilyen tekintetben sem érezte különlegesnek a mai napot. A levél óta valahol mindig is remélte, de egyszer sem fordult meg fejében komolyan, hogy eljöhet a pillanat, és tényleg el kell hagynia a birtokot, méghozzá kötelező jelleggel. Órák óta játszott már szobájában a tenyerében megszülető lángocskákkal, melyeket nézve egészen mámoros, bódult állapotba került. Önmagát, legjobb barátját és szerelmét látta a tűzben, élete értelmét, urát és parancsolóját, amelyet mégis, mindig ő irányított. Formálta az apró, kezében táncoló fényt, s először arra sem figyelt fel, hogy ajtaján kopogtatnak, majd benyitnak rajta.
- Mit akarsz? - nézett fel végül Ciánkára, akivel Kowai eltűnése óta lett igazán jóban. Hasonlított szövetségesére, és úgy tűnt, a fiú számára képes enyhíteni a keresztes arcú lány hiányát. Cyanne éles eszű, a fekete mágiát kedvelő leányka volt, akinek legdrágább tulajdonságai közé tartozott az is, hogy csak akkor beszélt, amikor arra valóban szükség volt. Noel kezében kialudt a láng, miután háztársnője elárulta mit tervez. A fiú arcára széles vigyor ült ki, majd felállt ágyáról, és kért pár pillanatot a lánytól, hogy átöltözhessen, és minden szükséges dologgal felszerelkezhessen. Amíg North a folyosón várakozott, a lassan már harmadévébe lépő sárkány mélyzöld inget keresett, hozzá szövetnadrágot, és márkás cipőt. Csuklójára órát csatolt, illatot fújt magára, majd pálcáját tokba csukva, ládája mélyére zárta. Nem kellett a szőlőfa eszköz, és nem is akarta használni, hiszen saját kezeit erősebbnek hitte, mint göcsörtös pálcáját. A szoba elhagyása előtt még belepillantott a falon lógó tükörbe, végignézett mélyedő arcvonásain, és a sercegő borostán, amit már napokkal ezelőtt le kellett volna borotválnia.
Az alagsort, a folyosókat, majd a bejárati csarnokot elhagyva, az erdő felé veszik az irányt. Csendben haladnak, nincs semmi, amit egyelőre mondhatnának egymásnak. Gyakorolni mennek, rossz fát tenni a tűzre, egy kicsit eltérni a megszokottól, elhagyni az olykor unalmas hétköznapokat, hogy ha csak egy órácskára is, de önmaguk teljes valójában létezhessenek távol veszélyben lévő társaiktól.
- Itt jó lesz? - kérdezi az elegánsan öltözött fél háztársnőjét az erdő szélének egy pontján, ahol már nem látni a kastélyt, és ők is takarásban vannak a kéretlen szemek elől. Megfordul tengelye körül, karjait széttárja, és mint aki először érzi a szabadság ízét nevet fel. - Mondd csak, pontosan milyen erősségű villámokat is tudsz előidézni? Ha belém csapnád, mennyire érezném meg?
Nem titkolt szándéka, hogy a lány villámainak megérzése felidegesítse, s felébressze a benne alvó sárkányt, hogy aztán tüzet okádhasson, és élete legnagyobb tüzét kelthesse életre. Kacér izgatottsággal vonja fel szemöldökét, és széles vigyorral néz társára.
- Örülnék, ha én lehetnék az első, akibe beleeresztesz egy kis áramot - úriemberként hajol meg, de a huncutsággal teli szemkontaktust mindvégig tartja Ciánkával. Aztán kiegyenesedik, párbajtávolságot vesz fel a lánnyal, és megadóan széttárt karokkal várja, hogy elkezdődjön a félelmetesnek ható menet. - Hölgyeké az elsőbbség, hát kezdjen North kisasszony!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=370594#post370594][b]Ombozi Noel - 2014.08.27. 18:54[/b][/url]

Cyanne North
A sikeres vizsgák után, de még a nyári szünet előtt

Habozás, mi több kérdezés nélkül egyezik bele Cyanne abba, hogy villámaival sújtsa háztársát. A fiú bár sejtette, hogy a lányt nem lesz nehéz rávenni arra, hogy megpróbálja belőle - s talán önmagából is - kihozni az állatot, azért azt elvárta volna tőle, hogy legalább annyit megkérdezzen: biztos vagy benne? Lehet, hogy fájni fog. Nos, nem így történik, North kisasszonyt egyáltalán nem érdekli a fiú lelke, vagy az indíték, amiért furcsának ható döntését meghozta. Szemeiből aggodalom helyett az öröm tűnik ki, miként előtte áll egy ember, aki önmaga igába hajtja fejét, s vállalja a tesztalany nem mindig kifizetődő szerepét. A rellonos bár kacér, mindenre felkészült tekintetével nézi társát, testében hirtelen felüti fejét a félelem, és a tévedés lehetősége a dologgal kapcsolatban. Csak remélni tudja, hogy Ciánka villámai nem ütik azonnal agyon, és játékuk eredménye a szívében ébredő bosszúvágy lesz, s nem az idő előtti halál beállta.
- Sok a duma, küldjed már! - morogja idegesen, miután kiegyenesedik meghajlásából, és mély levegőket véve nézi a másik mozdulatait. Gyönyörű látvány, ugyanakkor adrenalinnövelő is, hiszen megindul ereiben a félelemmel vegyes várakozás is, érzi, hogy homloka és háta izzadni kezd, másodperceken belül már testének összes porcikája bizsereg. A lány kezei táncot járnak, ujjai karmoló pozíciót öltenek magukra, s a következő pillanatban már rázza is lábait az áram.
- Ó, édes Istenem, ez marhára csíp! - ordít fel, szemeit egészen addig csukva tartva, míg a fájdalom érzete teljes egészében ki nem alszik. Aztán lehajol, megmasszírozza forró lábszárát, s mikor végez, ismét kiegyenesedik, elegánsan felhajtja ingujjait, majd féloldalas mosollyal tekint fel villámlányra. - Még egyszer!
Az adrenalin nagy segítség, mint ahogy a fájdalom is, de több kell ennél ahhoz, hogy kirobbanjon belőle az irányíthatatlanná növekedő tűz. Noel szívében már ébredezik a hő, egész valójában érzi az erőt, de azzal is tisztában van, hogy el kell veszítenie a sokat gyakorolt kontrollt, amit még Merkovszky tanár úr tanított neki. Hívogató kézmozdulattal próbálja siettetni a háztársnőt, majd kezeit ökölbe szorítja, és csukott szemekkel várja a támadást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=381022#post381022][b]Ombozi Noel - 2014.09.09. 12:15[/b][/url]

A rellonos szívében valami apró, de igazán fontos, egyébként szilárd, ám a napokban törékeny kapcsoló valóban félrebillent. Mióta Michelle édes ajkai megformálták a szót, mióta tudja, hogy a lány tényleg szereti, azóta minden csak még nehezebb lett. Nem élet az élet, és nem Nap a Nap. Nem úgy fúj a szél, mások lettek a színek, és mások lettek az ételek ízei, már semmi sem olyan, mint annak előtte volt. Azóta tudja csak igazán, hogy ő is így érez iránta, lelke és teste is bolondul háztársnője iránt, akit elhagyni csak a világ legostobább embere volna képes. A szerelemre gyújtott szív elvakítja a halandót, pezsgést, életet csepegtet ereibe. Az áldozat mozogni érzi minden picinyke sejtjét, mintha előtte nem is létezett volna. Mintha egész addigi valója a sötétségben született volna, mintha csupán attól a naptól dobogna szíve, hogy meglátta azt a lányt, azt az egyetlent. Noel képzelete, vágyai és álmai egybeforrtak, tiszta pillanatai lecsökkentek, s csak arra tudott gondolni, hogy most boldog lehetne. Most kellene megragadni a pillanatot, most kellene elhagyni ezt a világot. A perc, amikor Michelle megajándékozta szerelmével, tökéletes lett volna a halál bekövetkeztére. Mi értelme tovább élni, ha minden amire vágytunk a miénk lett? Mi következik azután, hogy elértünk mindent, teljesítettük elménk összes zord képzetét, sikerre vittünk mindent, amibe belekezdtünk? Mi van akkor, ha ez az összes dolog, az összes célunk összeér egy ponton? Ha a mozgatórugó egy és ugyanaz? Ha a rellonos minden tette egy valamire vezethető vissza? Ha minden mögött, miért érdemes létezni, Michelle álomképe áll? A fiú behunyt szemekkel várja, hogy Ciánka újabb villámával hasítson testébe, és ő általa elérjen egy újabb állomáshoz. Míg a párbajtárs felkészül, ő tiszta gondolataiban merül el, melyek még inkább elősegítik a testében folyamatosan körbe-körbe áramló adrenalincseppek gyorsulását. Ökölbe szorult öklei felforrósodva várják a becsapódó villámot, hogy ő azonnal tudjon reagálni. Hallása bár kristálytiszta, mégsem jut el tudatáig Cyanne aggodalommal átitatott kérdése. Természetesen, tökéletesen biztos kérésében - hiszen, ha bárminemű kétsége is volna ezzel kapcsolatban, már visszalépett volna -, és azt is felfogja, hogy nem egészen normális, amit tesznek. A lányt nem avatta be gondolatainak sűrűjébe, s ha a teljes igazságot tartjuk szem előtt, akkor azt kell mondani, hogy Cyanne valójában csak az eszköz a nagyság eléréséhez. Akkor is, ha erről ő semmit sem tud. Akkor is, ha ezért ő is bűnhődni fog. Noel felemeli fejét, kinyitja szemeit, de mindez már késő, a vaskos villám becsapódik lábszárába, ő pedig felordít fájdalmában. Az áram végighalad testében, öklei azonnal felgyulladnak. Tekintete fátyolos, s elméje is elveszíti a valósággal való kapcsolatot. Minden, ami fontos volt, jelentett valamit, vagy további célt adott, most a mélybe süllyed, és a fiú képtelen utánuk nyúlni. Lelki szemei előtt apját látja, ahogy bántja őt, és anyját, aki végül sírva öleli át. Maga elé emeli lángoló kezeit, közben le sem veszi mérgezett zöldjeit a kékes hajú párbajtársról. Legyen a lány segítség, eszköz vagy bűntárs, most már nincs menekvés. Noel lángoló szíve erőszakosan pumpálja testének összes szegletébe a tüzet, mintegy sárkánynak képzelve magát. Hangosan fújtat, apja képe közben átalakul, a szőke mezőt engedi láttatni vele, majd a kék folyót, és védelmező karokat. Olyan sok minden történt vele, sok érzés és ígéret követte már egymást nyomorult életében, hogy el kell következnie a végnek. A növekvő gömb éledni látszik jobbjában, s ő csak arra koncentrál, hogy az elég erős és teljes legyen. Igaz, hogy minden jó mostanra ért el hozzá, de önmagának is meg kell érnie arra, hogy képes legyen befogadni mindezt. Hogy egyszer jó ember, jó férj és jó apa legyen, ahhoz most kell kiadnia magából minden sötétséget. A gömb színeiben a vörös dominál, de itt-ott megfesti azt a fekete is. A fiú hangosan zihálva emeli fel jobbját, és bár először a lányt célozza meg, zöldjeit engedve annak tekintetébe mélyülni, a dobás előtti utolsó pillanatban karja irányt változtat, és a mellettük meghúzódó faház felé dobja. A lendítésbe, a lángokba, a pillanatba zsúfolva minden fájdalmát, örömét és élete összes eddigi emlékét. Mindent. Kiengedi magából a gyűlöletet, amit mások és önmaga iránt érzett, csókok halvány képét, beszélgetéseket, illatokat, hangokat. Aztán elkerekednek a dobás alatt kitisztult szemei, ahogy a kigyulladt faházat bámulja. A lány felé fordul, közelebb lép hozzá, majd nem tudván, hogy most mi következik, ordítani kezd vele.
- Tűnj innen! - sétál hozzá, kezeivel meg-meglökve a köztük lévő láthatatlan teret. - Indíts!
Hangjában félelem cseng, olyasfajta, amit ezelőtt csak otthoni gyújtogatása alatt érzett. El kell mennie a lánynak, mielőtt őt is komoly bajba sodorja. Fejében kusza gondolatok, testében remegés fut át. Nem tudja, hogy most mi várja őt, de abban biztos, hogy szíve felszabadult a rablánc alól, s szája szegletében mosoly jelenik meg, ahogy az égő, ropogó faházra pillant.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=395766#post395766][b]Ombozi Noel - 2014.09.30. 15:29[/b][/url]

Cyanne North és Dwayne Warren

A közelükben álló faház gyönyörű, pompázatos tűzben ég. Noel büszkén figyeli művét, az elégedettség diadalittas táncot jár szívében. Valahol mélyen tudja, hogy ha most elkapják, azzal betelik a pohár és ha ez jelentve lesz a minisztérium felé, akkor a hatóság pontot tesz az i-re, ő pedig eléri célját, bármi legyen is az. Ösztönösen emeli fel hangját, hogy ráijesztve Cyanne-ra, az menekülni kezdjen, egyedül hagyva aprócskának induló, ám hamar hatalmassá növő tüzes gondjával háztársát. A fiú némán hápog, s kezei elindulnak a levegőben, hogy nyakon fogja a lányt, és egészen közelről ordítsa artikulátlan véleményét annak arcába. Hosszú karjai éppen a hófehér, vékonyka bőr felé tartanak, amikor egy ismerős hangot vél kiszűrődni az erdő szélén növekvő fák közül. Reszkető tagjai megállnak a levegőben, fejét idegesen fordítja oldalra, de az érkezőnek most egyáltalán nem örül. Szemei összehúzódnak, szívverése ütemtelenné gyorsul, halántékáról nyomban lefolyik egy csepp izzadtság.
- A fészkes francba! - köpi többek között ezt a gondolatát is méregtől eltorzult arccal, majd bűntársa felé pillant, aki hangosan kacagva küld felé egy élettelen villámot. Noel meredt tekintettel figyeli jó kedélyű rellonos társát, és annak bizonyítékul szolgálható picinyke istennyilát. Kérdőn néz a kék hajjal keretezett mosolygós arcra, vállait megrántva vonja kérdőre: Magadnál vagy? Ajkai némán formálják kérdését, amire jobb, ha nem is érkezik válasz. Aztán, jobb ötlet híján, loboncát idegesen a férfi irányába fordítja, és egyenes, magabiztos tartással mutat a háta mögé.
- Asszem el kéne oltani, mer' még átterjed az egész erdőre... - hangja a végére teljesen elhalkul, bár nem a szégyen, sokkal inkább az elkövetkezendők miatti félelemtől. Eddig soha nem gondolt bele abba, hogy mi lesz, ha elzárják a külvilágtól, sem abba, hogy kirúghatják az iskolából, de látva Warren arcát, nem kell évfolyamelsőnek lennie ahhoz, hogy rájöjjön, ebből fegyelmi tárgyalás lesz.
- Szóval... - kezd bele, de nem tudja befejezni. Le kell hajolnia, hogy ne lássák: egész testében remeg. Görnyedten támasztja térdeit, oxigénért kapkod, és irtózatos erővel keresi a szavakat, amiket ki kell mondania. Akkor most mi lesz? Megszólalna, de nem képes rá. Arcába szökött a vér, eltompítva ezzel agyát, és zsibbadásra kényszerítve testét.
- Én csináltam - közli a tényt, ha esetleg nem lenne minden jelenlevő számára tiszta. Baljával közben maga mögé mutat, végül erőt vesz magán és kiegyenesedik. - Akkor most...?
Egy félszeg pillantást küld háztársnője felé, akit nem állt szándékában bűnre csábítani, most mégis itt állnak egymás mellett, életveszélyes játékuk porában. Noel kezét állára tapasztva lép egyik lábáról a másikra, várva, hogy a szemben álló férfi ítéletet mondjon felettük. Kár volt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=508683#post508683][b]Ombozi Noel - 2015.08.24. 13:52[/b][/url]

A faház sötétjében ül, egyedüli fényforrásként az ujjai között tartott pálca parányi fénye szolgál. Hátát még érkeztekor nekivetette a pókhálós, szálkás fának, ami mostanra kezd kényelmetlenné válni. Tagjai elgémberedtek, lábfeje zsibbad, de nincs kedve megmozdulni. Néma mozdulatlanságában figyeli a kékes fényt, mely épphogy csak bevilágítja a tűzeset óta szépen helyrehozott házikót. Az erdő csendes, csak az egyre hangosabban tomboló égzördülésekkor hallani megugró, riadt állatok neszelését.
Rég nem gondolt már a két évvel ezelőtti napra, vagy az azt megelőző hetekre- hónapokra. Bár elfelejteni nem tudta, de mélyre temette a miérteket, az esetleges okokat, és ahogyan mindenki máson, úgy végül Michelle-n is átlépett. Zavargó gondolatai egykori önmagát fonják körül, egyre csak az akkori életében fontos szerepeket betöltő személyeken mereng. Lelki szemei előtt szülei és testvérei is felrémlenek, úgy gondol rájuk, mintha soha többé nem láthatná őket.
Aztán hatalmasat dörren az ég, akárha egy beláthatatlan szív fájó dobbanása volna. A villámok megvilágítják a tájat; egy pillanatra kirajzolódnak az öreg fák lombjai és a sáros gyep sötét képe. Noel pálcája hegyéről a ház rozoga ablakára emeli tekintetét, és az újra meg újra megdobbanó boltozatot figyeli. A villámok sűrűsödnek, az ég sokadszorra is megvillan, mikor a rellonos emberi léptek zajára lesz figyelmes. Azonnal mozdul, de zsibbadó, percekig érzéketlenül sajgó lábára képtelen rátámaszkodni. Szisszenve oltja el pálcáját, majd a faház ajtajához térdelve a fák közül előlépő idegenre mered. A deszkákhoz hajolva hunyorog le a villámló ég alatt táncoló lányra. Az egészen addig ismeretlennek tűnik, míg tenyerei között meg nem jelenik a jól ismert elektromosság.
- Hé, Cyanne! - szól oda neki kiegyenesedés közben, koszos kezeit nadrágjába törölve. Arca nyomban felderül a váratlan találkozás örömére. Vigyorogva támaszkodik meg az ajtófélfában, és a lány tenyerét elhagyó, s a közeli fába csapódó villám fényében meglepődve kiált le hozzá. - Mi lett a hajaddal? Csak nem kisült, míg nem találkoztunk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=509332#post509332][b]Ombozi Noel - 2015.08.25. 20:13[/b][/url]

Nocsak, nocsak milyen epés lett a nagylány... gondolata épphogy csak lábra kap zizegő fejében, talpa máris a létra legfelső, reccsenő fokán támaszkodik. Ajkait kiszélesedő vigyorra húzva figyeli Cyanne rávicsorgó száját, s vele együtt - talán miatta? - dühösnek tűnő vonásait. A fejük fölött szerteágazó villámok nemcsak háztársnőjét, de őt is feltöltik adrenalinnal; erei feszülten áramló hormonoktól, és az egyre csak kitörni készülő, izzó tűztől duzzadnak.
- Mi ez a hiszti? Nehéz napokat élsz, drágám? - már-már idegesítően nyugodt hangszínen felel, arcára engedi kiülni az élvezetet. A helyszín, a helyzet és a társaság is szórakoztatja, amit egy pillanatig sem kíván véka alá rejteni. - Szépen megnőttek a villámaid. De nem mernéd belém vezetni őket, mi?
Ösztönszerűen cukkolja a szőkét, csakúgy, mint két évvel ezelőtt tette. Noha akkor szavai egy magasztosabb célt szolgáltak, most is ugyanolyan jólesőn ejti ki őket, mint akkor. Bár lelkivilága azóta tagadhatatlanul nyugodtabb lett, a móka kedvéért szívesen elfeledkezik idillikus hangulatáról.
- Szerencsétlen. Nem, bizonyára összekeversz valakivel - dünnyögi egészen halkan, megférfiasodó hangja gyönyörűen beleillik a villámoktól, s mennyei dörgésektől villódzó térbe. - Nem szerencsétlen voltam, csak suhanc.
Lejjebb lép a létra rozoga fokain, és az utolsó hármat kihagyva leugrik a sártól cuppogó talajra. Pálcáját nadrágzsebébe csúsztatja, és kezeit komótosan dörzsölgetve közeledik nővé cseperedő háztársnője felé. Szíve már a tűztől dobban, ereiben izzó sárgává válik a vér. Tagjai lüktetnek, fejét balra-jobbra döntögetve ropogtatja nyakát. Az égen táncoló fények olykor-olykor bevilágítják a teret, s Cyanne olyankor láthatja a férfiú arcára égett elégedett, gonosz mosolyt.
- Táncolunk? - kérdezi, mintha csak egy meghitt összefonódásra invitálná a másikat. Alsó ajkát beharapva lépdel, égnek tartott jobbjában felcsapnak a lángok. Táncoljunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=509372#post509372][b]Ombozi Noel - 2015.08.25. 21:34[/b][/url]

A lány szavai az üres fenyegetésnél is gyengébb lábakon állnak, de a fej - és testtartása tőle rémisztően idegenül hat. Legalábbis attól a fiatal lánytól, akit évekkel ezelőtt megismert, manipulált és ha szigorúan vesszük, akkor olcsón fel is használt. Pontosan emlékszik arra az estére, mikor megkérte őt, hogy eresszen belé néhány ártatlan villámot, hogy általuk felébredjen a benne szunnyadó sárkány, és ő kikerülhessen az akkori nyomasztó légkörből. Menekülni akart, elfutni az őt üldöző szőkesörényű lidércnyomástól, az unott, szürke hétköznapokból és saját, kiugraszthatatlan valójából. A valóság itt kezdődik.
- Már nem az vagyok, akit akkor ismerni véltél - feleli az ostobán röhögő lánynak, és lassan közelítve hozzá minden léptében érzi a talpára tapadó nedves, sáros talajt. Az égen egymásba fonódó villanó szikrák alatt figyeli az állatiasan mozgó lányt, egyenes, fenyegető tartását, de határozott mozdulatai, és agresszív tekintete is kevés ahhoz, hogy megijedjen. Cyanne-t görcsösnek, ugyanakkor meglepetést ígérő ellenfélnek tartja, akivel érdemes vigyázni, és akit érdemes legyőzni. Direkt nem nevet vele, sajátos, mosolygó csendjével érzékelteti a szemben álló őrülttel, hogy kettejük közül ő az erősebb. Tudatos higgadtságával és a mellkasában ébredező pusztító lénnyel szavak nélkül diadalmaskodhat a North lány felett.
- Mmm, ügyes, majdnem talált - dől azonnal balra, amint mozdulni látja a lány elektromosságtól pattogó karját. Már nem közeledik, inkább lassít léptein, és felvéve éjszakai táncuk stílusát csakúgy, mint Cyanne, ő is balra lép. Körbe-körbe, vadállatok módjára járnak, akik a természetben saját térfelükért csapnak össze. - De ennél jobbnak kell lenned, ha térdre akarsz kényszeríteni...
A tenyerében, mint bölcsőben növekvő lángok gömbalakba fonódnak, s kicsiny, minden másodperccel forróbb, s erősebb gyermekként várakoznak, hogy alkotójuk végül szabadon rendelkezhessen velük. Noel tekintetében most először, csak a tűz valóságba idézése után lobban harag. Kiszáradt ajkai elnyílnak, torkán át halk morgás tör felszínre. Göndör tincsei arcába lógnak, de a szemben álló fél vonásaiból így is tisztán olvashat.
- Erősebben, Cyanne vagy meghalsz! - üvölti el magát, és a tenyerében növekvő lángéletet dühödten csapja lábai mellé. Körülötte a gyep fiatal, sárga-narancs színekben pompázva kezd égni, meleget adó fényével alulról világítja meg a férfiút.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=509778#post509778][b]Ombozi Noel - 2015.08.27. 10:55[/b][/url]

Homlokán hűvös esőcsepp koppan. A villámok lefolynak a fölöttük háborgó égről; azok olyan eredendően hatalmasak és erősek, hogy a férfiúban növekvő adrenalint észrevétlen mohósággal csúcsosítják ki. Kézfején és halántékán kéken dudorodnak ki az erek, feje lüktet az odabent keringő számtalan gondolattól. Cyanne-ra függesztett tekintetében felébred az időtlen idők óta mélyen szunnyadó állat. Szemeivel már nem ő, sokkal inkább egy addig ismeretlen sárkány néz vissza, s a cikázó villámok fényében zöld fényei ijesztően sárgán villannak.
- Az istenek ma este téged pártolnak - hörög, szavai közben lassít, és az általa lángra kapó talaj mellett végül mozdulatlanná dermed. Arcát a mennyekre emeli, szája széles mosolyra húzódik. Karjait széttárva emeli fel, úgy áll ott, akár egy feszítésre váró halálraítélt. A szemerkélő eső végigfolyik arcán, ruháját puhán áztatni kezdi.
Cyanne hangja átszeli a villámló éjszakát, át a köztük meghúzódó, olykor-olykor felfénylő esőfüggönyt. Kezei egymásután mozdulnak, feszültsége célt érve csapódik bele a férfiú jobb és bal karjába. Noel izmai tehetetlenül húzódnak össze, vizes felsője és a bőrére potyogó eső csak még fájdalmasabbá teszik a két évvel ezelőttről már ismerős érzést. Karjai összeugranak, zsibbadó ajkain át ordításban távozik a kín.
- Ha-ha-ha - nevet fel, amint alábbhagy az ereiben cikázó elektromosság. Hangja könnyed, de annál inkább aggasztó. Karjait kinyújtja, vállaival lazán köröz, hogy felfrissítse magát. Felpillant az aláhulló cseppekre, aztán háztársnőjére emeli megváltozott tekintetét. Nyakát kiropogtatva lép egyet felé, immáron körön belül, egyenesen törékeny, nőiesedő testét fixírozva. A hátrahagyott lángok kialszanak, azonban a füst, ami helyükön feltűnik, hűségesen követi Noel lent tartott jobbját. Ujjaiból további fekete felhő áramlik ki, mely számára ugyan veszélytelen, a szőke tüdejére bizonyosan mérgezőn fog hatni. A növekvő füsttömeg a fiú kezével együtt emelkedik fel, ám annak esze ágában sincs éppen most, éppen így győzedelmeskedni a lány felett. A sötétséget kezei segítségével maga köré vonja, és ahogy halad, úgy építi fel saját, mérgező ködét.
- Láttál már sárkányt, Cyanne? - érdeklődik közeledő léptekkel, hangja finom, egészen szelíd. Már nem kiabál, hiszen egy pillanatig sem szeretné megijeszteni a másikat. A fekete köd egész alakját befedi, vele együtt mozog. A fiú ösztönös lassúsággal veszi be ellenfelét, akinek közelségét a füstfelhőben is ugyanolyan jól érzékeli, mint annak előtte. Ahogyan Noelt, úgy a lányt is elárulja állatias morgása, a léptei alatt széttörő ágak, vagy szapora légzése. A férfiú lehunyt szemekkel koncentrál, hogy végül fellobbanjon maga elé tartott kezeiben a hő nélküli tűz. A hideg lángok szépen növekednek tápláló bőréből, s mikor már elég nagynak érzi, gyűrűformában dobja őket a lány köré. Ha jól célzott, most Cyanne körül, a nedves talajból kéken fénylő lángok csapnak fel, és erős gyűrűként tartják őt fogva.