Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=504770#post504770][b]Nemes L. Izabella - 2015.08.13. 15:24[/b][/url]

Egy normális, épeszű ember beszél a szeretteivel, ha valami problémája lenne. Egy normális, de nem nagyon épeszű ember a pszichológusához megy. Én meg csak fogtam a csapattársam terelőütőjét, és tök lazán kisétáltam a kastélyból. Mintha az mindennapos dolog lenne, hogy egy szöszke lány fadarabbal a kezében sétálgat fel s alá egy iskolában. Mondjuk itt még az is, egy apró pici bökkenőtől eltekintve: én nem vagyok terelő. Sosem voltam, és sosem leszek az. Akkor mit is keres nálam a szobatársam ütője? Hát nem kincset.
Azt hiszem látszott rajtam, hogy nem akartam beszélgetni. Azt hiszem az a pár elsős okkal tért ki ijedt arccal az utamból, és azt hiszem okkal nyitották ki nekem a bejárati ajtót. Na de nem azért, mert féltek, á dehoooogy. Igazából sejtelmem sem volt, hogy miért ez a nagy felhajtás, de sokat nem is törődtem vele. Az ütőt lóbálva értem el az erdő szélét, majd amint elhagytam pár fát, sóhajtva, lehunyt szemekkel dőltem neki az egyik közelben lévő törzsnek. Fejem a kéregnek hajtottam, és igyekeztem nem sírni. Kibírom, kibírom, kibírom... Sajnos a hang a fejemben nem volt elég meggyőző, az első könnycsepp már, hopp, le is gördült az arcomon. Egy suta mozdulattal töröltem le a sós cseppet, majd egy mély levegővétel után ellöktem magam a fától és tovább sétáltam. A nem tudom mi felé. A következő, amit észrevettem, az egy faház volt eléggé leharcolt állapotban, és mivel a józan paraszti eszem azt diktálta, hogy ne menjek be oda, csak felmásztam. Méghozzá ütővel a kezemben. De nem, nyugalom, nem rongáltam meg semmit.
A legtávolabbi sarokba kucorodtam be, hátamat nekivetettem a falnak, lábaimat felhúztam, és az ütőt vizslatva sírtam. Sírtam, igen. Nem találtam jobb módot a feszültségem levezetésének érdekében, mert ugyebár semmit - és senkit - nem akartam bántani, egyszerűen nem vitt rá a lélek. De mégis úgy éreztem, hogy törni-zúzni akartam. Mégis bennem volt a kényszer, hogy püfölhetném a babzsákokat, azoknak amúgy sem árt. De nem tudtam. Helyette inkább sírtam. A könnyeim egyre gyorsabban törtek elő, és mire az ütő hangosan koppant a padlón, addigra én már a kezembe temettem az arcom. De továbbra is itattam a nemlétező egereket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=504939#post504939][b]Nemes L. Izabella - 2015.08.13. 20:43[/b][/url]

Azt hittem a józan paraszti ész azt diktálja az embereknek, hogy messziről kerüljenek el egy látszólag dühös, terelőütővel masírozó lányt, de nem. Úgy látszik ebben az iskolában már semmi sem meglepő, tehát ha egy nap mondjuk leborotvált hajjal, nyuszijelmezben, kezemben egy üveg alkohollal jelennék meg a folyosón, arra is csak bólintanának. Érdekes. Vagy nem. Szóval ezzel a józan paraszti ésszel csak arra céloztam, hogy nem tudtam húsz percet sem egyedül tölteni, mert valaki úgy gondolta, jó megzavarni egy érzelmileg labilis prefektust. Akinek nem mellesleg terelőütője volt. Gratulálok, tapsot a belépőnek! Tapsoltam én volna nagyon szívesen, ha éppen nem lettem volna elfoglalva szegény egérkék gondozásával, de mivel eme csodás tevékenységet űztem éppen akkor azokban a percekben, csak a hangra emeltem meg a fejem. Rögtön ezután letöröltem a könnyeimet, morogtam valamit - ami inkább hasonlított valami köhécselő-nyelő hangra, mint morgásra -, és összehúztam magam. Annyira vágytam Zétény társaságára, mint hóember a nyaralásra.
- Menj el - A kérdését figyelmen kívül hagyva homlokom az átkarolt térdeimnek döntöttem, és igyekeztem a lehető legkevesebb helyet elfoglalni. Na, nem mintha olyan nagy lettem volna a csekély kis 170 centimmel, de azért na. Hiába akartam viszont, hogy a srác elmenjen, úgy tűnt nem készült semmilyen nagy parádés távozásra. És abban is biztos voltam, hogy csak szimplán lelépni sem fog. Úgy meg ugye nem valami illendő beszélgetni, ha az egyik fél érdekesebbnek találja a saját vádliját, mint a beszélgetőpartnerét. De hé, nem lehet hibáztatni, a helyemben mindenki ilyen állapotban lett volna.
- Csak...Menj el - Nem akartam látni, nem akartam, hogy így lásson. Nem akartam vele beszélni, és a Madagaszkáron történtek után abban sem voltam biztos, hogy ő egyáltalán még szóba áll velem. Mondjuk amiatt se lehetne hibáztatni, de azt hiszem nem az lett volna a legmegfelelőbb alkalom a mikor lehet Izát hibáztatni érvek felsorakoztatására. Végül is senki sem tökéletes, ez pedig csak a negatív irányba dobta a véleményem erről az egész kialakult helyzetről. Még mindig csak azt akartam, hogy menjen el, közben meg valakinek el akartam mondani, hogy mi is bántott. De az nem Zétény lesz. A hang a fejemben néha nagyon okos dolgokat mondott, és ezúttal is hallgatnom kellett volna rá, csakhogy a rellonos még mindig a faházban tartózkodott, és...Nem, nincs és. Eddigi ismeretségünk alatt nagyon gyorsan rájöhettem már, hogy Zétény kifejezetten utálja a problémáimat hallgatni, így inkább ezt az ötletet is kidobtam a kukába. Jobb ott neki. Meg nekem is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=505006#post505006][b]Nemes L. Izabella - 2015.08.13. 21:30[/b][/url]

Nem ment el. Hát persze, hogy nem. Úgy látszik a józan paraszti ész neki sem segített azon a napon, vagy talán még elkapott valami fertőzést a szigeten, és azóta is az kísérti. Magyarul megakadályozza, hogy a fiú értelmesen gondolkodjon, és mindig a helyes cselekvés ellentétét viszi véghez. Na, most miért, könnyen megeshetett.
- És mióta érdekel téged, hogy nekem bajom van? - Őszintén szólva abban a pillanatban kedvem lett volna felé lendíteni Dasha ütőjét, de egyrészt túl szomorú voltam ehhez, másrészt túl bátortalan voltam ehhez, harmadrészt Zétény túl kedvesen viselkedett ahhoz, hogy csak úgy sitty-sutty leüssem. Na meg igazán indokom se lett volna a jó feszültséglevezetésen kívül.
- Akkor legyünk rosszba - már az se érdekel. Utóbbit persze csak magamban tettem hozzá, de ezt is betudhatjuk a rosszkedvűségemnek, és mielőtt még bárki is félreértené, ennek a labilis idegállapotnak semmi köze sem volt a Piroskához, egyszerűen csak a felgyülemlett feszültséget le kellett valahogy vezetnem. Pedig még el se kezdődött a vizsgaidőszak...
- De igen. Az lenne a legésszerűbb dolog, amit ma tehetnél, hogy egyedül hagysz - Szipogva felegyenesedtem, tekintetem egy pillanatra az előttem heverő ütőre esett, de ahelyett, hogy felvettem volna, csak ellöktem magamtól és inkább a karkötőm birizgálásába kezdtem. Még arra sem reagáltam sokat egy hosszabb pislantásnál, hogy leült mellém. Mellém. Mit akarsz?! Mikor újra megszólalt kérdőn pillantottam rá, aztán elnevettem magam a vizes kijelentésére. Nem olyan visítósan idegesítő nevetéssel, hanem azzal a sírtam, de azért oké vagyok nevetéssel. Már ha létezik ilyesmi.
- Ne is említsd. Ha a fél csapat nem kék-zöld, akkor senki. Néha olyan érzésem van, hogy kinyírom Dashát a sok edzés miatt, de... - Kérdőn tekintettel Zétényre; mennyire érdekli is ez most őt igazából? - Ne aggódj, megmarad a kedvenc büntető prefektusod, most ugyanis nem terveztem gurkó elé vetni magam - Halvány mosollyal az arcomon megvontam a vállam. Egy pillanatra a fiúra néztem, hátha meglátok az arcán valami jellegzetes "nem érdekel" arckifejezést, mert még mindig nem hittem el, hogy tényleg érdekli, mi van velem.
- De pont... Az, ami... Pont amiatt... - Csak nem bírtam kinyögni egy értelmes mondatot. Végül megelégeltem a dolgot, megráztam a fejem és homlokom visszahajtottam a térdemre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=505094#post505094][b]Nemes L. Izabella - 2015.08.13. 22:42[/b][/url]

A gurkó említésére remegni kezdett a kezem, abban a pillanatban igazán nagyon szívesen leszedáltam volna annak a fejét, aki rám küldte a legutóbbi meccsünkön. Sajnos nem láttam melyik ügyes volt az, de ha már éppen a gurkókat meg a találataimat elemezzük, akkor, hé, miért is ne fortyoghatnék magamban az elkövető miatt?
- Hallod... nekem még mindig van egy ütőm. Tudod, bármikor lecsaphatlak vele, és akkor megszabadulok tőled - Kezdtem visszatérni. NEM! NO! NEIN! Csak egy halvány, gúnyos mosolynak induló görbe valami megvillantásáig emeltem rá a tekintetem, de nekem igazából az is bőven elég volt ahhoz, hogy elnevessem magam. Ismételten nem tudom, hogy mi miatt. Úgy látszik én kezdek megőrülni, ha ilyen állapotba kerülök, úgyhogy ennek akkor nagyon gyorsan vessünk is véget; ez annyiból állt, hogy ránéztem az ütőre, és hopp, szinte varázsütésre komorodtam el újra.
- Hogy micsodák? - Meglepetten kaptam fel újra a fejem, ugyanis erre a válaszra, hát nagyon nem számítottam. - Te most komolyan... azt mondtad...? - Azt hiszem még azt is normálisabban fogadtam, mikor Michelle bejelentette, hogy járnak Vasillal. Akivel még mindig nem találkoztam. Nadena, vissza a fő problémámra, vagyis a sokkos állapotba kerülésbe Zétény kijelentése miatt. Mi az istenről hablatyolt ez? Valamiért nagyon nehezemre esett ezek után komolyan venni az engem vizslató tekintetét, még akkor is, ha elpirulva el kellett volna fordulnom, mert igazából zavarba jöttem attól, hogy egy fiú ennyire közelről így méregetett.
- Nem kell, naaaa. Nem terrorizál ő minket, és nagyon jól tudja, hogy bármelyik este megfojthatom valamelyik párnájával, ha már nagyon lázadnánk. Én például még szerencsés vagyok, a gurkókat is elkerülöm...valamennyire - Vállammal picit meglöktem az övét, majd elmosolyodtam. Igazából még hálás is lehetnék a terelőinknek, ők azért kaptak a jóból rendesen. A hajtókról nem is beszélve. Borzalmasan véres és brutális ez a kviddics...pont ezért szeretjük.
De végül csak nem sikerült kinyögnöm, hogy pont az említett sport miatt voltak dühkezelési problémáim, már ha lehetett ezt így nevezni. Csak a fejem ráztam Zétényre, és már éppen visszasüllyesztettem volna a buksim, mikor kaptam egy újabb kérdést. Amire először egy furcsa nézéssel válaszoltam, de végül elnevettem magam. Olyan igazian.
- Héhéhéhé, nyugi. Senkit sem kell bántalmaznod, de mondjuk, ha már nagyon segíteni akarsz, a gurkókat eldughatnád Yar - minden szívbaj nélkül ejtettem ki a nevét, rossz vagyok; és nem ám Yarista, á dehogy- elől az Eridon elleni meccsünk végéig. Leköteleznél - Naaagyon komoly fejet vágva biccentettem Zétény felé azzal a feltett szándékommal, hogy én majd jól nem nevetem el a dolgot. Mert igen, komolyan gondoltam, csak hát sosem voltam jó színész.
- Na jó, ez már több mint furcsa - Kettőnkre mutattam, és még nem fejeztem be. - Mondd csak, igazából mit szeretnél? Büntesselek meg? Hiányérzeted van, mi? Nyugodtan szólhatsz ám bármikor, a nap huszonnégy órájában rendelkezésedre állok büntetni, bármikor találok valami indokot, csak egy szavadba kerül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=505167#post505167][b]Nemes L. Izabella - 2015.08.14. 00:20[/b][/url]

Kétkedve pillantottam rá, de végül csak egy vállvonással rendeztem le az egészet.
- Tudod, hogy megteszem. Simán, minden lelkifurdalás nélkül - Természetesen ez egy kicsit sem volt igaz, valószínűleg még akkor sem ütöttem volna meg - de nem csak őt -, ha élet-halál kérdésről lenne szó. Jó, mondjuk ha egy pofonon múlik, hogy túlél-e valamit, akkor valószínűleg nem hagyom, hogy miattam patkoljon el, nem erre akartam célozni... inkább hagyjuk.
- Nem, csak meglepett. Nem hittem volna, hogy barátként gondolsz rám - Igazából én még abban sem voltam biztos, hogy ez az igazi Zétény volt, mármint az az igazi Zétény, akivel még a csárdában találkoztam. Ahhoz képest elég jól megváltozott már csak azt nézve, hogy nem meresztett hatalmas szemeket a női domborulatokra. Khm. Nem akarom tudni.
- Na, azért Dasha sem egy szent. Utóbb derült ki, hogy nem is kínai, hanem koreai. Mert tudod, a kínaik elvileg kutyát esznek... - Ezt aztán roppant fontos volt megosztanom, de tényleg, mert hát de nehogy már én legyek a nagy, gonosz farkas ebben a történetben. Még a végén azon kapom magam, hogy meg akarom harapni Zétényt. Aki Farkas. Tényleg.
- Aha, ő az. Még háztársam volt valamikor, és igen, híres, jobb is nálad talán. Csak biztos becsuktad a füled mikor róla volt szó, nehogy elhidd, hogy vannak nálad jobbak is - Régi barátunk, a szarkazmus is visszatért az élők világába. Csillogó rókaszemekkel néztem rá, a nyelvem is kidugtam egy picit. Csak hogy oldjuk a feszkót. - A meccsel te ne törődj, azzal majd én törődök. De ha tényleg elloptad a gurkókat, akkor úgy csináld, hogy semmi nyom ne maradjon utánad. Ja, és ha elkapnak; én sosem voltam itt, és sosem beszéltem veled - Szigorú arckifejezést öltöttem magamra, jobb kezem mutatóujjával az arca felé böktem, majd mikor úgy gondoltam, hogy sikerülhetett feldolgoznia az információt, visszafordultam a karkötőm birizgáláshoz. Addig, amíg nem folytatta a gondolatmenetét. Nos, ha éppen ittam volna, akkor egészen biztos ráköptem volna. Szóval még örülhet is.
- Na, most mi van? Ne mondd, hogy te nem szoktál szomorkodni. Különben is, én ilyen voltam, mielőtt találkoztunk. Meg utána is, csak te valahogy már a puszta jelenléteddel is kihoztad belőlem a házisárkányt. Veregesd magad vállon, én nem foglak - Házisárkány online. Kikészít ez a gyerek, komolyan mondom. Előbb őszülök meg az ő hülyeségeitől, mint a kíváncsi természetemtől. És akkor bejelentette, hogy ajándékot kapok. Há' mi ez már, fijam, szülinapom van?
Én persze érdeklődve fordultam irányába, amikor bumm.
Aztán paff, majd nyekk. És akkor most magyarul: a bumm az az volt, amikor a reflexszerűen felemelt kezem segítségével eltérítettem a kvaffot.. illetve izé, a párnát, a paff az az volt, amikor a párna földet ért, a nyekk pedig Zétény óvatosan tarkón csapása. Mert megérdemli ~ L’Oréal.
- B*** meg, Zétény! - Nem, egyébként nem szoktam káromkodni. Hát mondom én, hogy házisárkány. - Gurkóval ne ijesztgess, mert komolyan megverlek. Komolyan. Megtalállak, és kapsz pofon, mész kórház - Fenyegetően emeltem fel újra a mutatóujjam az immáron menekülő srác felé, és az előbb eltérített párnát megfogva teljes erőből hozzávágtam. Aztán az ütőért nyúltam. Mert nekem olyanom is volt, bizony.
- Ezt a csatát sem fogod megnyerni, nemhogy a háborút...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=506268#post506268][b]Nemes L. Izabella - 2015.08.17. 12:29[/b][/url]

Meglepett. Aztán feldühített. Okosnak gondoltam Zétényt, és valahol mélyen bíztam is abban, hogy feladja ezt a próbálkozást, erre megint felhozta a témát. De legalább nem hajolt közelebb, hogy... megnézze milyen szép a szemem.
- Te sosem adod fel, igaz? - Felkészültem minden hirtelen mozdulatára, emiatt pedig még a szemöldökhuzin sem tudtam nevetni, vagy éppenséggel csúnyán nézni. Pedig kellett volna, ha tudnám mi járt a rellonos fejében. Valószínűleg akkor tényleg kapott volna az arca mindkét felére egy-egy jó erős pofont, aztán mehetett volna csendben, sajgó és egyre gyorsabban pirosodó arccal a dolgára. Én meg, mint aki nem tud semmiről, fütyörészve állnék tovább, és elfelejteném a történteket. Persze mivel szerencséjére - meg szerencsémre - nem voltam gondolatolvasó, fogalmam sem volt arról, mi is járt pontosan abban a buksi kis fejecskéjében. Persze azt nem hittem, hogy unikornisok kergetőznek a fejében, muglikkal a hátukon, miközben Leonie virágot szed eme csodás kompánia kellős közepén. A pszichológusig rugdosnám Zétényt, ha ilyen gondolatai lennének.
- Macskám nincs, szóval annyira nem érdekel - Vállat vontam, és ezzel le is zártam ezt a nemzetiségi ételek témát, mert amíg nem arra érek vissza, hogy Dasha a földön térdel és zombi módjára eszi a kutyám belsőségeit, addig nem aggódom.
- Nem követed a kviddicset? Hát milyen ember vagy te? - Tettetett megsértődéssel néztem rá, majd durcásan összefontam a karjaimat és elfordultam tőle. Akkor még az sem érdekelt, hogy utána akar nézni Yarnak. Őszintén szólva nem néztem volna ki belőle. Ő ahhoz túl... hogy is mondjam. Túl sznob? Meglehet.
- Most miért vagy ilyen... rossz barát? Tök poén lehetne, ahogy elrohansz két gurkóval a vállad alatt - ami természetesen nem lehetséges, hacsak nem akar megszabadulni a karjaitól - És még mindig leszólíthatsz egy elsőst, hogy végezze el helyetted a piszkos munkát. Szerintem örömmel futna ellopni a gurkókat. De ha nem, hát nem. A temetésemre mindenesetre öltözz ki, liliomot szeretnék a síromra, és a kutyámat rád hagyom. Csak hogy emlékezz rám a halálom után is - Zétény meg Vatta. Vatta meg Zétény. Csak én találtam ezt a képet rendkívül szürreálisnak, vagy más is így vélekedik erről a párosról?
- Hogyne, minden vágyam, hogy közétek tartozzak és félrelökjek minden az utamba álló kis elsőst, hogy aztán utána még nekem álljon feljebb. Azt hittem tudod, hogy ez a nagy álmom - Színpadiasan sóhajtottam, amikor már repült is az első párna. Szinte még meglepődni sem volt időm, lendült a kezem hol erre, hol arra, és már Zétény is kapott tőlem egy kisebb pofont.
- Egyfolytában öljük egymást, így háború van, nem tűnt még fel? - Hülye kérdés, erre hülye választ is vártam. Közben az ütő is a kezembe került, az első felém repülő párnát pedig sikeresen visszaütöttem - vagy valami olyasmi -, a második viszont nekicsapódott az arcomnak, a lendülettől pedig hátratántorodtam. Már majdnem nekihajítottam a még mindig szorongatott ütőt, mikor rájöttem, hogy egy; az Dasháé volt, és kettő; ki tudja ki tud-e térni időben az útjából.
- Na jó, most magyarázd el, miért lovagolsz mindig ezen a témán. Tudnom kellene valamiről? Említettek valahol a Rellonon belül, vagy mi...? - Nem dobtam neki több párnát, csak sóhajtva nekidőltem a falnak és lassan a földre csúsztam. Nem értettem, miért hozta fel folyton ezt a dolgot, de kezdett egyre jobban elszomorítani valamiért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=506731#post506731][b]Nemes L. Izabella - 2015.08.18. 20:35[/b][/url]

- Erőlködj csak, úgyse lesz köztünk semmi - Kinyújtottam a nyelvem, majd vissza is húztam rögtön mielőtt még bármit is tehetett volna. Nem szándékoztam visszaesni a depressziós gödrömbe, amiből Zétény az előbb talán az akarata ellenére rángatott ki. Valójában nem gondoltam, hogy ő lesz az a személy, akinek majd elsírom a gondjaimat, ő meg a vállamra rakja a kezét és megvigasztal. Nem néztem volna ki belőle. Ha pedig valaki ezt így felvázolta volna előttem pár hónapja, hát én komolyan a képébe röhögtem volna, akármennyire is illetlen lett volna. Valamiért Zétény nem volt az a tipikus vigasztalóember, habár a "barátságunk" sem volt nagyon tipikus. Inkább mondanám egy vihar előtti csendnek, valamelyikünk úgyis robbanni fog előbb vagy utóbb, s akkor majd koppanás lesz.
- Az az, rossz. Tudom, hogy tudsz olyan is lenni - Hogy én mennyi mindent tudtam meg az utóbbi időben...! Hát kérem szépen már tiszta szakértő lettem.
- Na, tessék, hát már megint én oldjam meg a problémáidat? - Forgattam meg a szemeimet. - Szóval, ha ez a cipő esetleg valamilyen véletlen folytán a sárban kötne ki, szakadtan, akkor megharagudnál a tettesre? - egyébként semmi hátsószándékom nem volt ám - Hallod, ha ilyeneket mondasz, tényleg rossz barát leszel. A kutyámat meg ne bántsd. Előbb bánt ő téged, kérdezd csak meg... ööö... - lázasan kutattam egy olyan ember után, aki már megtapasztalhatta a collie szeretetét, aztán végül beugrott - A HV-d. Őt már egyszer tarkón nyalta.
Már majdnem kihúztam volna magam büszke arckifejezéssel, de szerencsére még időben észbe kaptam és csak fészkelődtem egy sort a fiú mellett. Azért erre lehet nem kellett volna büszke lennem, meg is lett a jutalmam miatta, aztán most meg már tökre kedvelem a rellonosok fejét, jó fej ő egyébként. Ha nem kiabál, nem büntet, és teával kínál.
- Jézus, nem. Csak vicceltem - Felnevettem a beavatási szertartás első paragrafusának első pontjának ismertetése után, aztán el is hallgattam, mikor a párna majdnem arcon csapott.
Ezek után tökre felgyorsult minden, de a következő pillanatban már megint a földön ültem, oldalamon Zéténnyel.
- Boldog vagyok én... mikor épp nem a gurkókkal viccelődsz - Összefontam a karjaimat és össze is húztam magam, újra a depressziós gödörbe esve. Igazából még mindig nem értettem, miért törődött velem valaki ennyire, és hogy az a valaki miért ő volt.
- Láttál már vidámnak. Csak aztán megint összekaptunk valamin, és érted - Megvontam a vállam, bal arcom a térdeimre fektetve, és úgy féloldalasan bámultam rá. Kicsit hullámvasútszerű volt aznap a hangulatom, de ez számomra egyáltalán nem volt meglepő. Elvégre mindjárt kviddics döntő, aztán meg a vizsgák.
- Honnan tudod...? - Biztos voltam benne, hogy soha, senkinek sem említettem a középső nevem, erre meg tessék. Hatalmas ijedt bambiszemekkel pislogtam Zétényre, miután felkaptam a fejem és kicsit még közelebb is hajoltam hozzá.
- Azt hiszem lassan mennem kéne. Még azelőtt jó lenne visszarakni az ütőt, hogy Dasha megtalálná. Nem szeretnék lesérülni a következő edzésen, mert megharagudott rám - Elhúztam a szám, majd Zétényre pislantottam. - Most már csak azért sem fogok lesérülni, és akkor megúszod az ápolásom is - Újra meglöktem a vállát, de egyelőre nem mozdultam. Kezdett kényelmes lenni a föld.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=506903#post506903][b]Nemes L. Izabella - 2015.08.19. 12:13[/b][/url]

Mosolyogva csóváltam a fejem Zétény semmilyen reakciójára, és akkor tíz percen belül már másodszor is hálát adtam a fentieknek, hogy nem láttam bele a fejébe. Azt hiszem nem volt szükségem olyan megrázó képekre, mint amik lejátszódhattak a buksijában, elég volt nekem a vizsgák miatt stresszelni.
- De bántani nem bántanád? - A legártatlanabb és kíváncsibb arcom mutattam, ezzel elkerülve a felesleges kérdéseket. Nem, nem terveztem semmit, pusztán kíváncsiságból érdeklődtem eziránt, habár így utólag lehet ki kellene szúrni vele. Na majd meglátjuk.
- Amúgy is büszke lehetsz rám - Ezt most úgy mondta, mintha lökdösődés nélkül nem lehetne büszke rám. Mondjuk nem tudom miért lenne, de biztos. Ő tudja.
- Örülök, hogy úgy gondolod, megérdemlek valakit, de nekem nincs szükségem senkire - Összébb húztam magam, tekintetemet a térdeimre függesztettem és az istenért sem akartam felnézni. Számomra ez egy roppant kínos téma volt, amiről nem szívesen beszéltem, igazából úgy álltam hozzá a dologhoz, hogy "úccse lesz" . Szóval bárki bármit mondhat, végül úgyis nekem lesz igazam. Ezt persze magamban tartottam még mindig a térdeimet bámulva, és a következő tíz percben fel sem néztem onnan.
- Haha, köszönöm, nagyon vicces - Csak úgy félig tudtam lepacsizni a fiúval, mert ugye még mindig nem oda figyeltem, és még periférikus látással is nehéz eltalálni egy kezet. De végül valahogy sikerült, én meg roppant büszke voltam magamra, ő is büszke lehetett rám. HAH! Na, akkor most.
Aztán a téma átterelődött a nevemre, amit még mindig nem értem hogyan tudhatott meg. Elvileg sehol sem írtam le.
- Jó kapcsolataid, hogyne - Picit oldalra fordítottam a fejem, hogy lássa a mosolyom. - Szinte látom magam előtt, ahogy egy lépcsőfordulóban vagy egy eldugott sarokban tárgyalsz valamelyik megszeppent elsőssel, hogy derítsen ki rólam bizalmas információkat. Még jó, hogy nem törtél be a szobámba... vagy igen?! - Szinte láttam magam előtt, ahogy Zétény bekommandózik a Levitába, és feltúrja a cuccaimat, közben rá-rálép egy kottára. Amiért csak úgy mellékesen öltem volna.
Megráztam a fejét a masszírozós gondolatára, megmondtam már neki, majd a személyi masszőre elintézi neki.
- Annyira nem lehet féltve őrzött, ha rögtön megtaláltam, miután átverekedtem magam a már megint egymást ölő macskáin - Fejem hátradöntöttem, és egy hangos koppanás meg egy elharapott nyögés adta Zétény tudtára, hogy bizony a fal kemény. - De felőlem. Ez minden vágyad, mi? Találkozni Dashával.
Azt hiszem, ha nem ismerném ennyire és nem tudnám, hogy tud ő kedves cukimuki is lenni, akkor félnék a lánytól. Elvégre csak rá kell nézni; fekete haj, mandulaszemek, izmos karok és lábak - meg úgy minden -, és terelőütő. Ha végigmasírozna a folyosón, ahogy én tettem fél órája, azt hiszem még a falba is belebújnék, csak hogy ne bántson. De mivel ismerem, nem tartok tőle. Még egy picit sem. Ugyanúgy tudnám bántani, ahogy ő tudna bántani engem, ezen pedig nincs is tovább mit ragozni.
- Na jól van, Rómeó, menjünk - A combomra csaptam, az ujjaimat ráfontam a mellettünk fekvő ütőre, és a fal segítségével feltápászkodtam. Aztán a közelben lévő párnát egyszerűen Zétény fejébe rúgtam. Mert én megtehetem.