*Isobel elhatározta, hogy ma bizony nem_fog_órákra_menni. Különböző indokokat talált, mint például: ma csúcs idő van, inkább kinn kéne mászkálni, egyszerűen nincs kedvem beülni az órákra. És ha valamit Isobel eldönt, az úgy is lesz. Egészen kilenc óráig fetrengett az ágyában, élvezte, ahogy a napfény beszökött az ablakon és arcát simogatta. Hiányzik neki a nyár, az a kedvenc hónapja, olyankor sokat tud strandolni, de főként pasizni. Hiába no, az a kedvenc elfoglaltsága, a büdös életben nem fog Ő olvasni, vagy valamelyik hangszeren játszani, annál egyszerűbb dolgokba vágja a kis fejszéjét. Életében nem csinált értelmes dolgot, ezen nem szabad nevetni, mert valóban így van. Bulizott, bulizott és... jó, néha kicsit tanult, legalább egy E-t összetudott hozni. Sosem az okos kis agyáról volt híres.
Végül 9 után pár perccel a kisasszony kikászálódott az ágyából és elosont a konyhába, hogy igyon egy kis kávét. Imádta azt a fekete löttyöt, a koffein egész napos energiát nyújtott neki, amelyre Isobelnek mindig is szüksége volt. Egy nap kétszer is ivott, reggel és este, így megy ez kb. 3-4 éve nála. Eztán visszakúszott a szobájába, úgy, hogy senki ne vegye észre, nem akart büntetést kapni. Nagy nehezen, de sikerült kiválasztania tökéletes rucit. Egy fekete színű egybe ruhát öltött magára, amelynek a nyak része már fehérbe ment át, néhány flitter is csillogott rajta. Igazán tükrözi a leányzó stílusát. Haját - mint mindig - begöndörítette, majd lazán, de mégis elegánsan felkontyolta. Most kivételesen kevés smink került arcára, ezzel nem volt kedve húzni az időt. Egy fekete és fehér karkötővel egészítette ki az öltözetét. Körmére sötét színű körömlakk került, miután az megszáradt, lábára fehér magassarkút húzott, ami egy csöppet ízléstelen volt. Belenézett a tükörbe és megállapította, hogy ma is csodaszépen fest. Valóban.
Elindult. Pont tökéletesen időzített, egy árva lélek sincs a folyosókon, mivel mindenhol óra van. Ruháját megigazítja, mert észrevett, hogy kicsit meggyűrődött. Lábait gyorsan szedi, azért kicsit tart attól, hogy egy tanár egyszer csak kivágja az ajtót és akkor bumm... a terve füstbe megy. Igen! Sikerül kiállnia a próbát, kijut a kastélyból! Yes! Immáron a az erdő mélye felé közelít, azért nincsenek öngyilkos hajlamai nem lép be az erdő sűrűjébe. Sőt... nem is attól tart, hogy egy fenevad rátámad, inkább a kis magassarkúját sajnálja, ott könnyen tönkremehet. Ezért esik a döntése a Faházra. Nehezen, de felküzdi magát a lépcsőn, ezt a cipellőt nem ide találták ki. Amint felér megáll egy helyben és körbenéz, tetszik neki a hely, itt jót lehetne... khm... aludni.*

ruha
haj
cipő

*A Roxfortban is gyakran lopta a napot, de akkor mindig szólt szobatársainak, hogy a tanerőknek hazudjanak valamit. Mivel itt egyetlen egy barija sincsen, ez nem történt meg. Sőt, Isobel úgy döntött neki nincs is szüksége barátokra, csak egy éjszakás partnerekre. Persze azért háztársaival együtt néha elmegy szabályt hágni, de ennyi, nem tervez mást. Mire valamelyik kis cicababával összebratyizna, addigra elballag a suliból, nem látja sok értelmét a barátság kötésnek. Ő irgalmatlanul tud haverkodni, mindegyikben talál valami hibát, ami arra ad okot, hogy egyetlenegy kis titkát se ossza meg az illetővel. Elvégre ő Miss Tökély, a pornéppel sosem állna le trécselni. Nem illik hozzá.
Sikerül meglógnia a kastélyból, így már kicsit lassabban szedi lépteit, arra nem is gondol, hogy az ablakból is megláthatja bárki, annyira nem fejlett a kis agyacskája. Sokszor nevezték szőkének, mert nem sok ész szorult a kis fejecskéjébe, nos... olyankor kijött belőle az állat és nem, itt nem a partyállatra kell gondolnunk. Rühelli, ha egy kis taknyos beszól neki, azonnal szétátkozza a fejét, vagy egyszerűen megveri. Nem éppen nőiesen viselkedik olyankor.
Lábai az erdő széléhez vezetik, pedig gyűlöli, ha magassarkúban kell járnia a füvön. Fenekét riszálja, pedig most senki sem figyeli, valahogy ez benne maradt. Egy faházat pillant meg. Mivel semmi kedve az erdőben járnia egyet, csak azért, hogy tönkre menjen a magassarkúja felmászik a lépcsőn és a házikóban marad. Nem tűnik túl biztonságosnak a hely, de már nem jön le onnan. Ha a lépcső még kibírta, akkor a háznak is keménynek kell lennie, fiatal ő még a halálhoz. Megáll az ajtóban és észre sem veszi az alakot a babzsákban, csak akkor néz oda, mikor meghallja a hangját. Egy pillanatra az gondolja egy csajjal van dolga, ám a hangjából kiderül: bizony, ő fiú, koreai. Azt mondják azoknak nagy a... khm, mindegy. Isobel közelebb sétál hozzá, majd alaposabban szemügyre veszi, fejét pedig oldalra dönti. A fiú magasabbnak tűnik és vékonynak, haja hosszú, ez nem igazán nyeri el tetszését, de vele is beéri.*
 - Nem akartam bemenni az óráimra, így ideszöktem. - *mondta az igazat Isobel, majd megvonta a lábát. Ilyenkor az emberek udvariasságból visszakérdeznek, nos... most pont nem ez történik. A lány elmosolyodik, majd feltesz egy másikat:*
 - Kényelmes az a babzsák? - *megáll a srác előtt, majd válaszát meg sem várva beleül a fiú ölébe úgy, hogy szemben legyen a háztársával. Egyik kezével végig simít a srác felsőtestén, majd kacéran a szemébe néz.* - Te kényelmesebb vagy.

Nem kell sok idő, mire Isobel észreveszi, hogy nem csak egyedül van a faházban, egy fiú ül az egyik babzsákban. Jól megnézi magának, mert első látásra azt hitte egy csajjal van dolga. Nos, azt nem bírta volna elviselni, gyűlöl a saját fajtájával szóba elegyedni, úgy gondolja a többi lány beképzelt tyúk és még sorolhatná. Visszatérve a sráchoz. Elég nőiesen néz ki, de valahogy ez most nem zavarja Isobelt, legfeljebb majd kér egy kis borravalót. Aztán egyszer csak jön a villanás: ráeszmél, hogy ezzel a gyerekkel már találkozott az igazgatói irodában, akkor éppen nem vele volt elfoglalva, pedig rá is eshetett volna a választása, valahogy Mihael jobban megfogta.
A srác kérdésére válaszol, de ő inkább más jellegűvel. Odatipeg elé és egy pillanatra jól is érzi magát, mert így sokkal nagyobb a fiúcskánál, aki körülbelül 14-15 éves lehet. Mondjuk Isobelt sosem zavarta kivel, mikor, hol és hogyan csinálja, bár ha az illető csúnya, akkor pénzt kért. Végül beül az ölébe, így már körülbelül egy szintre kerülnek. Isobel végig simít a srác felsőtestén, majd szemei a srác látószerveire tévednek. Tetszik neki a gyerek stílusa, rögtön mosolyra húzódnak ajkai, fehér tökéletes fogait is láthatja. Érzi a háztársa kezét az arcán, meleg, jó érzéssel tölti el. Nem lepődik meg, mikor a fiúcska közelebb hajol hozzá, ő is így tesz, ajkaik szinte már össze is érnek.
 - Hmmm... igen, azt hiszem. - elkapja a pofiját. - De előtte a nevedet áruld el, kérlek. - mondja, majd kényelmesebben helyezkedik el. Hajából kiszedi a csatokat, majd megrázza azt, már jobban is érzi magát. A kis tárgyakat leteszi a földre, aztán tekintete visszaszökik a srácra.
 - Engem Naominak hívnak. -
Érdekes. Ha a bemutatkozásról volt szó, akkor vagy az egész nevét árulta el, vagy az Isobelt mondta. Most miért Naomit? Ő maga sem tudja...