Isobel Naomi Cox

Nem volt túl büszke magára, amiért elsős létére máris lógott, de nem igazán tudta magát izgatni a dolgon, hiszen ha valakinek annyira hiányozna, akkor úgyis megkeresné. Egyébként is, éppen reptan óráról lépett meg, ami abba a kategóriába esett, amivel akkor sem lett volna hajlandó foglalkozni, ha kényszerítik, mert neki senki se akarja megmagyarázni, hogy biztonságos egy közönséges takarítóeszközön tartózkodni a levegőben.
Így aztán, mikor senki sem nézett oda, akkor szépen csendben lelépett, és ha már úgyis a szabad levegőn voltak, bevette magát az erdőbe, vagyis inkább annak szélébe, mert valahogy a mélyéről olyan fura hangok hallatszottak. Nem igazán ijesztőek, inkább csak óvatosságra intőek.
Így jutott el a faházig, ahol eddig még nem járt, most viszont kíváncsian kapaszkodott fel a lépcsőkön, hogy aztán megállapítsa, hogy egy igen kellemes helyre került, ahol tökéletesen el lehet bújni mindenféle tanár elől, aki megpróbálná felelősségre vonni, ráadásul már ismerősként üdvözölte a babzsákfoteleket, amik valószínűleg a mániái lehettek a környék lakberendezőjének.
Egy ilyenbe vetette le magát, teljesen elterülve, és lehunyta a szemét, hogy meditáljon - avagy aludjon - egy kicsit. Egészen addig tartott ez a békés állapot, míg meg nem hallotta, hogy valaki fölfelé kopog a lépcsőkön, ez pedig - jó esetben - csak egyet jelenthetett: egy lány közeledett.
Mivel a sarokban volt és feketében, így elsőre valószínűleg nem vette őt észre az érkező, viszont ő felismerte a lányt, mert találkozott már vele pár napja az igazgatóiban. Úgy tűnt, hogy ruhaszínekben annyira nem nagy az eltérés az ízlésük között.
- Mi járatban erre? - szólalt meg aztán hirtelen Avery, alig véve rá fáradtságot, hogy felüljön, de aztán előre dőlve szemlélte meg a lány kivillanó lábait. Hát neki sem kell a formás idomokért a szomszédba szaladnia.

Naomi

A lány végül észrevette őt, Avery pedig elvigyorodott a válaszát hallva.
- Világos, mint a nap - mondta, hiszen ő maga is éppen ezért volt a faházban. Úgy tűnt, ez az iskola sem más, mint a többi, itt is sokan lógnak, amikor csak tehetik, mert hát minek is tanulni? Persze az is igaz, hogy mióta rájött, hogy igenis hasznos és szórakoztató, a fiú mindig bement SVK órára, noha nem egészen az volt a célja, hogy a kivédést tanulja meg.
Most viszont pillanatok alatt másfelé terelődött a figyelme, lévén az igen csinos lányka közelebb sétált hozzá, és miután az igazgatóiban Avery hallotta, hogy hogyan beszél, már nem is igazán volt félreérthető a célozgatás. A fiú rögtön kapcsolt, és arcán újra megjelent egy félmosoly, miközben válaszolt.
- Elég kényelmes - azonban a lány rögtön tovább is ment, és máris Avery ölében kötött ki, akinek a legkisebb ellenvetése nem volt az eljárás ellen. A szemében valami sötétség villant, ahogy Naomi végigsimította a mellkasát, és közelebb hajolt hozzá, hogy úgy válaszoljon.
- Ó, igen? - kérdezte a lány szemébe nézve, miközben ujjaival végigsimított a lány arcán, a ajkain. - Szeretnéd kipróbálni, hogy mennyire is vagyok kényelmes valójában? - vonta fel a szemöldökét, sokatmondó tekintettel figyelve a másikat.
Kíváncsi volt, hogy vajon meddig is akar menni a lány, akinek őszintén szólva még a nevét sem tudta, de Avery nem volt semmi jónak az elrontója. Sőt, kifejezetten kezdte élvezni ezt a helyet, mert úgy tűnt, biztosított számára, hogy sose legyen egyedül. Még igazából akkor sem, amikor akar. De most nem ez volt a helyzet, egyáltalán nem akarta visszautasítani a hölgyike közeledését, főleg, ha ilyen szép kisasszonyról van szó.

Naomi

Nahát, egyeseknek milyen elvárásai vannak... A lány ugyanis éppen a neve iránt érdeklődött, pedig elsőre úgy tűnt, hogy ez nem tartozik a prioritások közé. Bár lehet, hogy Avery csak magából indult ki, és ezért nem firtatta túlságosan, mert őt kevésbé érdekelte valakinek a neve, mint az, hogy mit tehet vele. Viszont nem akarta elrontani a lehetőségét, és inkább igyekezett a lány kedvére tenni, úgyhogy végül csak megszólalt.
- Avery vagyok - mosolygott, és beszéd közben megcirógatta ajkaival a lányét, aztán kedvtelve kezdte figyelni, hogy az kibontotta a haját. Tetszettek neki a hullámosan leomló tincsek, és az is, hogy a lány nem volt agyon sminkelve. Végül is logikus valahol, hogy az, akinek a férfiak is tetszenek, nincs oda a túl színes festékekért valakinek az arcán.
- Szervusz Naomi - mosolygott rá, immár hivatalossá téve a találkozást azzal, hogy köszöntötte a másikat. Persze ez csak játékos formaság volt, valami, amivel egy kicsit lehetett még húzni az időt, csak hogy minden izgalmasabbá váljon. De aztán Avery, aki nem a türelméről volt híres, már nem bírta tovább ezt a csendes várakozást, és inkább újra a lány arcára simította a kezét, hogy közelebb vonhassa magához.
Előre hajolt picit, és ajkaik összeértek, Avery pedig egy darabig csak puhán érintette a lányt, mielőtt hirtelen lépett volna, és elmélyítette a csókot. Nem sietett sehová, de éreztette az akaratát, amennyire csak durvaság nélkül lehetett, mielőtt még megszakította volna a csókot.
- Hanyadikos vagy, Naomi? - kérdezte a fejét egy picit félrebillentve, kíváncsian. Neki ugyan az ég világon semmi gondja nem volt az idősebb lányokkal, de azért a miheztartás végett mégsem ártana ezzel az infóval gazdagodni.