Rozos Annamária

Végre egy kis csönd. Itt a havas erdőben senki sem kiabál, bár gyakorolni a hóban nem igazán tudok. Hacsak meg nem találom az a házat amit annyian emlegetek.
Már majd nem elérem az erdő közepét, amikor meglátok egy lépcsőfok szerűséget az egyik fán. Kíváncsian közelebb megyek és fel nézek. Egy rozoga faházat pillantok meg, ami reménnyel tölt. Hát ha ez az.
Óvatosan fellépek az első fokra, hogy elbír-e. Majd lassan elindulok felfelé, a lépcsőfokokra összpontosítva. Így amikor elszáll mellettem egy madár az ijedségtől majd nem lezuhanok. Olyan erővel kapaszkodok meg a korlátban, hogy elfehérednek az ujjaim. Majd miután sikerül vissza nyerni az egyensúlyom, szitkokat motyogva a fogam között folytatom a lépcső mászást.
Fel érve a korláthoz lépek és megcsodálom a havas erdőt.
Egy pillanat múlva már bent rakom odébb a babzsákokat és hálózsákokat, hogy legyen helyem. Ajtónál meg állok és meg nézem a munkám eredményét. Aztán középre sétálok és kiveszem a kabátom zsebéből az apró zongorát és széket, óvatosan leteszem és vissza sétálok az ajtóhoz. Előveszem a pálcám és a zongora felé intek.
-Perfroméra la méra!
Kinézek az ajtón, de mivel nem láttok senkit aki zavarhatna becsukom az ajtót és a zongorához sétálok. A szék tetejét felnyitva kiveszek pár kottát és elkezdem átlapozni őket. Beethoven Holdfény szonátájánál meg állok és kiveszem a többi közül, majd felrakom a kotta tartóra a többit pedig vissza a helyére. Lecsukom a széket és leülök. Felnyitom a billentyűket. Egy pillanatig némán nézem a zongorát, aztán elkezdek játszani.

Rozos Annamária

Egészen elmerülök a dallamban ezért, amikor kinyílik az ajtó mögöttem és bejön a hideg levegő összerezzenek és elrontom a dallamot.
Mérgesen fordulok hátra. Hihetetlen, hogy ilyen rozoga ez az ajtó, hogy a legkisebb légmozgástól kinyílik.
Az ajtóban álló lánytól egy pillanatra meg torpanok én megletten abba hagyom a mozdulatot. Szótlanul felmérem a lányt, aztán fagyosan rászokol.
-Becsukhatnád az ajtót.
Felállok és kinyitom a zongora széket míg várom, hogy a lány reagáljon.
Találomra kiveszek pár kottát és lecsukom a széktetejét és az ajtónak hátat fordítva elkezdem a helyére rendezni őket. Közben megnézve, hogy mit is vettem elő.
Leülök és lassan elkezdem a legfelülre rakott Mozart darabot játszani.
Egyszer még kíváncsiságból hátra nézek, hogy mi csinál a lány, aztán vele se törődöm tovább.

Rozos Annamária


Annyira belefeledkezem a játékba, hogy észre se veszem amikor a lány elhelyezkedik és engem kezd figyelni. Csak akkor figyelek fel újra rá  amikor befejezem és a lány megdicsér.
Enyhe meglepődéssel pillantok fel a hang irányába. Ahol a lány már kényelmesen elhelyezkedett.
Nem igazán örülök a társaságnak,de a bók miatt kicsit barátságosabb tekintettel válaszolok. Ezzel én le is zártam a beszélgetést.
-Kösz.
Átlapozom a kotta tartóban lévő kottákat, Für Elisenél meg állok.
Lassan elkezdek játszani, közben érdeklődve fel pillantok a lányra és végül mégis meg szólalok.
-Értesz a zenéhez?
Amíg a választ várom jobban meg nézem a lányt, így is csak annyit tudok meg állapítani, hogy nem házambeli és mivel fiatalabbnak tűnik nem is egy évfolyamon vagyunk valószínűleg.

Rozos Annamária


Enyhe csalódottsággal nézek a lányra miután kijelenti, hogy nem ért a zenéhez.
Az viszont elég nagy meglepetés hogy ismeri a holdfény szonátát. Ezt meg is jegyzem neki.
-Akkor elég furcsa, hogy meg ismerted a holdfény szonátát.
Befejezem a játékot és fel állok. Leszedem a kottákat a tartóról és vissza rakom őket a helyükre. Aztán teszek pár lépést a zongora oldala mellet és lecsukom a zongora tejét. Majd a lány felé fordulok és óvatosan rádőlök a zongorára. Most, hogy a zongora kettőnk között van lecsukva elfordítom a tekintetem a lányról és elkezdem a zongorán lévő kibomló rózsa mintát nézegetni. A lány kérdésére bólintok.
-Igen.
Egy darabig szótlanul nézem a zongorát. Aztán hogy meg törjem a csöndet bemutatkozom.
-Állia Szipenni vagyok.
Megkerülöm a zongorát és leülök a lány közelében az egyik babzsákra és felteszem azt a kérdést ami a belépésétől fogva foglalkoztatott.
-Hogy kerülsz ide ebben az időben?

Rozsos Annamária


A lány logikáján elgondolkozom. Hát a hold fény szonátát én nem tartom híres, de ő tudja. A felsorolásába viszont belekérdezek.
-Az éjkirálynőjének áriájára gondolsz?
Törökülésbe ülök a babszákon, hogy kicsit kényelmesebb legyen az ülés. Amíg én elhelyezkedem a lány viszonozza a bemutatkozást.
Most, hogy sikerült nagyjából kényelmesen elhelyezkedem Annamária felé fordulok. Szinte azonnal vettek rá egy kétkedő pillantást.
-Hogy érted, hogy nem hallasz zenét a kastélyban? Hisz van zenetermünk és más termekben is vannak hangszerek.
Megfordulok és a zongora felé biccentek.
-Emellett nem egy diáknak van saját hangszere, úgy mint nekem.
Visszafordulok a lány felé és enyhe kíváncsisággal nézek rá.
-Neked nincs Melódomágia órád?
Közben fel állok, mert rájövök, hogy lassan mennem kéne ha nem tudok gyakorolni. Előveszem a pálcám és intek a zongora felé.
-Perfroméra la méra!
Aztán oda sétálok az in már apró zongorához és elteszem a talárom zsebébe.
Miután ezzel végzek vissza ülök a Annamária mellé.
-Mit mondtál?

Tüszőfűi Lilith
Ruha | Dal

Túl sok, túl hangos ember van a kastélyban. Én meg értem, hogy mindenki elakarja mondani a barátjának/barátnőjének mi csinált Madagaszkáron, de mért kell ezt a tőle számítót negyedik embernek is hallania.
A fejemet ingatva sétálok az erdőben. Mennyivel másabb itt a természetben, csönd van. Emiatt is indultam el nem rég a faházba, az erdő közebén lévő házikóban biztos nem fog senki zavarni.
A fák között sétálva már is jobb a hangulatom, Madagaszkáron annyira megszoktam, hogy minden hol növény van és most egy kicsit hiányzik ez.
Néhány ágat félre hajtva meglátom a magasban a házat. Elégedett mosoly jelenik meg az arcomon, mivel nem voltam biztos benne, hogy jól emlékszem az útvonalra.
Pillanatok alatt fel szaladok a lépcsőn és miután egyszer körbe sétáltam a teraszon belépek a belépek a faházba. Ahogy számítottam rá nincs itt senki rajtam kívül. Odébb rakok néhány hálózsákot és babzsákfotelt, aztán kiveszem a talárom zsebéből az apró zongorám, aztán elhelyezem a felszabadított hely közepén. Elhátrálok, majd előveszem a pálcám és gyakorlott mozdulattal rá bökök a zongorára.
-Perfroméra la méra!
Amint, megnő a zongora oda sétálok hozzá kiveszek néhány kottát a zongora székből, átlapozom, aztán egy kellemes darabot kiválasztok, miután elraktam a többit elhelyezem a kottatartóra és elkezdek játszani.

Tüszőfűi Lilith

Fél perc sem kell és elnyel a zene. Boldogan mosolygok és az ujjaim szinte szálnak a billentyűkön. Hiányzott már ez, Madagaszkáron nem tudtam gyakorolni, mivel oda nem vittem magammal a zongorám. Hosszú kihagyás után ez az első alkalom, hogy végre újra játszhatok.
Valószínűleg emiatt nem hallom meg a lányt aki a dal vége felé lépbe a házba.
Csak az utolsó akkordnál észlelem a hátam mögül érkező dúdolást. Emiatt majd nem elrontom a dal végét. Kissé mérgesen fordulok a hang irányába.
Amint szembe kerülök az ismeretlen dúdolóval, meglepetten bámulok a a fiatal lányra, amint sikerül legyőznöm az első sokkot köszönök neki.
-Szia.
Végig mérem és ami elsőre felteltünk az a sárkányos póló, ami enyhe rokonszenvet kelt bennem. Ez kiegyenlíti beosonás miatti haragom, ezért végül úgy döntök, hogy nem küldöm el melegebb éghajlatra.
Fel állok és előveszek még néhány kottát amíg a lány válaszát várom. Pakolás közben, azért szóváteszem a lopakodása iránti ellenszenvem.
-Legközelebb köszönhetnél vagy kopoghatnál, mielőtt rátörsz valakire.
Azt már nem teszem, hozzá hogy ha nem lepődtem volna meg ennyire, akkor biztos elátkoztam volna...

Tüszőfűi Lilith

A köszönésemre nem reagál, amikor leszidom elkezd beszélni. Én pedig már a harmadik mondatnál megbánom, hogy megszólaltam. A lányból csak úgy ömlenek a szavak.
Nem sokkal az után, hogy elkezdek pakolni. A lány elkezd kérdezősködni és kicsit csendben marad. Halkan felsóhajtok, közel álltam már hozzá, hogy rá szóljak. A feltett kérdésekre nem válaszolok azonnal, mivel kiélvezem, hogy éppen nem beszél.
-Állia Szipenni vagyok, ötödikes.
Amint befejezem a mondatott újra beszélni kezd. Elfintorodom, túl sokat beszél, főleg egy elsőshöz képest. Tapasztalatom szerint, ha egy friss diák egy nála nagyobbal találkozik, akkor szinte meg se mer szólalni, de ő csak mondja és mondja folyamatosan.
Befejezem a kották pakolását és leülök Lilithtel szembe. Körülbelül ezzel egy időben ő újra abba hagyja a beszédet és várja a válaszomat. Jegesen reagálok.
-Kösz, de nem.
Miután befejeztem ezt a rövidke mondatott, elkezd nyaggatni. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, de egyenlőre még nem egyezem be az ajánlatába. Egy ilyen beszédes lányból nem nézem ki, hogy hosszú távon csendben tud maradni. Emellett pedig jobban szeretek egyedül gyakorolni.
Rá nézek a lány reménykedő arcára és ügy döntök, hogy egy szám erejéig maradhat.
-Egy dal és után hagysz gyakorolni, megegyeztünk?
Nem is tudom mért vagyok vele ilyen kedves. Talán a zongorázás miatti örömem miatt...

Tüszőfűi Lilith

Lilith nagyon-nagyon furcsa elsős... Értetlenül nézem a reakcióját és már majd nem rá szolok, hogy hagyja abba a hisztizést amikor, mintha misem történt volna ugyan olyan vidám lesz, mint néhány perccel ezelőtt.
Elgondolkozva nézem a lányt, vajon mitől vannak ilyen gyors hangulat változásai?
Nem is tudom mért, de lepillantok a lábára. Meglepetten állapítom meg, hogy nincs rajta szandál.
A hangulat változásai mellett ez apróság, de így belegondolva nyugodtan lehet egy diliházból szökött lány is aki diáknak adja ki magát előttem.
Magamban elmosolyodom, esélytelen, hogy az legyen, valószínűleg egy elkényeztettet kis kölyök. Csak én szeretném érdekesebbnek látni.
Vissza fordulok a zongora felé és majd nem elkezdek játszani, amikor újra megszólal. Én pedig döbbenetemben félreütöm az első három hangot.
Pen?! Egy ideig csak értetlenül néztem magam elé. Megszólalni se tudtam a döbbenettől.
Aztán, amint túl jutottam az első sokkon egy rövid, de cifra angol káromkodás után gyilkos tekintettel megfordultam.
-Vagy a Keresztnevemen szólíts vagy hozzám se szólj.

Tüszőfűi Lilith

Jeges tekintettel figyelem a lányt.Nagyon idegesít, hogy itt van, nem azért gyakorolok itt, mert társaságot szeretnék, de egyenlőre még nem tudom eldönteni, hogy elküldjem-e a f*nébe vagy kinevessem. Úgy, hogy egyenlőre várok. Közben pedig bosszúsan dobolok a széken magam mellett.
Miután Lilith végre abba hagyja a beszédet bosszúsan kijavítom.
-Állia vagyok, szótagoljam neked?
A nevemet sokan mondják rosszul, mivel rajtam kívül egy Állia sincs a kastélyban sem Bagolyfalván. Ettől függetlenül engem nagyon zavar.
Arra, hogy szerinte jól hangzik a Pen becenév nem reagálok. Már magát a gondolat ott is felháborítónak találom. A rokonaim utáni kérdésre pedig nemet intek. Mikor az álmaim után érdeklődik válaszként elnevetem magam.
Még, hogy álmok..., nekem céljaim vannak és azokat el is fogom érni.
Vissza fordulok a zongorámhoz és amíg a lány reakcióját várom lejátszok néhány egyszerű, de kellemes dallamot.
Közben pedig azon gondolkozom, hogy elmenjek-e és keresek valahol más hol helyet ahol gyakorolhatok.

Taylor Stark
Ruha, Táska

Már megint elaludtam. A változatosság kedvért ma a rúnatan könyvem fölött. Egy sóhajtás kíséretében becsukom a könyvet és bedobom a táskámba. Aztán utána küldök még néhányat, miközben eldöntöm, hogy kimegyek kis friss levegőt szívni. Persze, mivel rengeteg tanulni valóm van, ezt némileg átkorrigálom és a faházba indulok, hogy ott tanuljak, amíg elég fény van, majd miután megnéztem a csillagokat vissza jöjjek. Gyorsan átöltözöm, a jó idő miatt egy lenge fekete ruhát választok, amiben remélhetőleg könnyebb lesz visszaosonni, ha takarodó után jönnék.
Felkapom a táskám, halkan nyögök a súlya alatt, aztán elindulok az erdő felé. Az erdő széléig vezető út elég eseménytelenül telik. A fák közé belépve enyhe félhomály fogad, ami sejtelmessé teszi a faházig vezető utat. Emiatt arra a következtetésre jutok, hogy biztos nem lesz senki a faházban már. Vidáman dúdolgatva haladok át a fák között, majd sétálok fel a lépcsőn.
Ahogy gondoltam, a ház üres. Az egyik babzsákfotel mellé ledobom a táskám és kisétálok az erkélyre. Beszívom a friss erdei levegőt, elmosolyodom milyen kellemes itt. Elnézek az iskola felé és mintha a fák között egy közeledő alakot látnék, de mire jobban megnézném eltakarja néhány testesebb fa. Egy kicsit még figyelem a fákat, aztán vállat vonva besétálok a faházba. Megkeresem a táskám és leülök a babzsákfotelre, találomra kiveszek egy könyvet, miután megnézem mit (Repüléstan) elkezdek tanulni.

Taylor Stark

Azt hiszem ezentúl csak késő délután jövök ide, vagy korán reggel. Ilyenkor egy diák se jár ide, szerencsémre. Bár ha ezt tudom, akkor itt kezdtem volna a vizsgákra való felkészülést. Már az első fejezet közepénél tarok és minden fontosat megjegyeztem. Igaz, hogy emiatt legszívesebben elmennék repülni, de most tanulnom kell. Nem mintha olyan szorgalmas lennék, egyszerűen csak nem akarok évet ismételni.
A gondolataimból a lépcső nyikorgása ráz fel. Előveszem a pálcám és az ajtóra irányítom.
- Insidiae!
A varázslat sikeres, néhány pillanat múlva megpillantok egy fiatal fiút a lépcsőtetején. Egy rövid sóhajjal törődök bele, hogy már megint lesz társaságom. Megszüntetem a varázslatot és egy fintorral folytatom a tanulást. Kb. két teljes percig tudok még békében tanulni, aztán belép a srác. A kérdésre felpillantok. Az arcán lévő hülye vigyor láttán enyhén megemelkedik a szemöldököm, de nem kérdezek rá. Ezen kívül nem tűnik fel semmi extra a srácon, a kinézete alapján elsős, talán másodikos lehet.
A kérdésre majdnem rávágom, hogy igen, de végül inkább finomítok a válaszomon egy kicsit.
- Ha csöndben leszel, nem.
Ezzel én befejezettnek nyilvánítom a beszélgetést és folytatom az olvasást.

Taylor Stark

Egy újabb mondat feléig juttok, mire a srác bejön és megköszönni. Nem igazán értem, hogy mit is köszön, de nem érdekel. Valahol beljebb a szobában elhelyezkedik és békén hagy. Ez így szerintem mindkettőnknek jó.Egy oldal elolvasása után felpillantok, a fiú pedig a szemembe néz, aztán gyorsan lesüti a szemét. Értetlenül nézek a néhány babzsákkal arrébb ülő elsősre, mert biztos, hogy nem másodikos ahhoz túl szerencsétlen.
Na, mindegy... Vissza fordítom a tekintetem a lapokra és újra elkezdek olvasni. Persze most sem sokáig tudok tanulni. Hiába mondtam, hogy legyen csendben ő mégis beszél, rá adásul hozzám. Egy fontorral veszem tudomásul a kérdést. Ránézek arra a sorra amit éppen olvastam, aztán fagyos tekintettel pillantok fel a srácra.
-Ha annyira tudni szeretnéd, elég zavaró, hogy bámulsz.
Ezzel én lezártnak tekintem a témát. Remélhetőleg most már nem fog nézni, helyette inkább ő is tanul.
Keresztezem a lábaim, aztán félkézzel lesimítom a szoknyám. Egy utolsó fagyos pillantás erejéig a fiúra nézek, aztán folytatom az olvasást.