36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Faház - Gilbert Blythe hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 29. 02:08 | Link

[A vízeséses játék folytatása]

Vicces, már-már könnyed szavaival éles kontrasztot alkotott mindaz, ami útközben megrohanta, mert hiába lett volna könnyebb csak elfelejteni az egészet, emlékek és egészen ellentétes érzések fészkelték be magukat lelkébe. A másik meglepően éles meglátásain tűnődött, azon a képen, amit ő oly kevéssé érzékelt, hiszen nem látta magát kívülről. Tudta, hogy változott, mert fel kellett nőnie, vagy legalább is befejezni a menekülést és szembenézni a dolgokkal. Nem sértették vagy bőszítették fel, eleve nem ezért ütött - nem az "elhangzottak" miatt, hanem mert nem ezt akarta hallani...vagy talán nem is kellett különösebb indok? Csak abban volt biztos, hogy mérlegelés nélkül tette, amire indulatai sarkallták, mintha csak kívülről figyelte volna a történéseket. Az ütéssel átszakadt valami - talán egy gát és haragja utat talált magának, elhömpölyögve, még ha nem is száradt fel nyomtalan, a viszonzott öleléssel és a bocsánatkéréssel pedig a háborgó tenger újra tóvá zsugorodott. Tudta, hogy nem lehetett egyszerű erre a gesztusra elszánnia magát Minnek, aki ösztönesen tartott a túlzott közelségtől, s ez is segített összefogni szétzilálódó önmagát, pillanatnyi támaszt keresve a puha szorításban. Szemét lehunyva azt kívánta, bár megállna az idő egy kicsit, hogy tovább tartson ez a kivételes perc. Az az egy szó, amit kapott, olyan volt, mint egy fuvallat; tükörré simította a felszínt, lecsendesítve, de nem sokat tehetett a mély vizek örvénylése ellen. Mindenesetre, lehűtötte a fejét és míg a sáros ösvényen cuppogtak, újrajátszva a jelenetet, már inkább megijesztették a Min fején átfutók - ő, mint zord, hideg utálattal megjelenő, sötétséget sugárzó jelenség? Szabad kezével hajába túrt, mintha saját gondolatait próbálná összegereblyézni, megregulázni, nem sok sikerrel. Kavargott, bármennyire is viszolygott az érzéstől, egyelőre nem és nem akartak ülepedni a lelkét markoló zavaros dolgok, jobbára csak egy fáradt, cigarettaízű sóhajra futotta. Mint aki csak most jön rá, mit is csinál, értetlenül meredt az ujjai közt füstölgő szálra, még mindig érezve a különös, idegen zsibbadást tenyerében és tükör nélkül is pontosan tudta, hogy festhet most.
What a mess I am...
Gúnyos félmosolyra húzódott szája, saját gyengesége láttán, pedig igazából még nem is csúszott annyira mélyre, tízből öt ujja még mindig a peremet markolta és szilárdan tartotta. A munkája, a jegyei rendben voltak, épp csak lassan leküzdött félelmei helyett most már egészen más okból kerülte az embereket, akiknek zajos, össze-vissza halandzsái néha megőrjítették. Mélyet kortyolt a füstből, lassan fújva ki és légzésére ügyelve igyekezett gondolatainak is más ritmust adni, kitörni abból a mederből, amiben eddig folytak és egymást dagasztva túl akartak csordulni. Szótlan lépdeltek egymás mellett, be a fák közé és már láthatóvá vált a faház, mire Minre nézett, azon tűnődve, vajon jobb lenne-e a helyzete, ha a másik vele van az utóbbi hónapokban? De a mi lenne, ha... kezdetű gondolatok sosem vezettek sehová.*
- Megérkeztünk.-*Mutatott a fák csupasz koronájában most tisztán látható kis lakra. Egy utolsó slukkot követően kisodorta a maradék parazsat, a földbe taposva, majd a csikket a dobozba hajította, mielőtt nekifogott volna, hogy megmássza a lépcsőt, odafent az egyik fotelbe rogyva. Fűtés nélkül sem volt túl hideg most, főleg az időjárásnak köszönhetően, így csak elvackolta magát, várva, hogy a másik is helyet foglaljon. Megelőzve a hosszú, kínos hallgatást, ő tette meg az első lépést.*
- Az illúziómágia mellékhatásaként a környezetem szinte összes gondolatát hallom, ha nem is akarom. Hónapok óta.-*Nem védekezésként hozta fel, nem is magyarázkodni akart, egyszerűen elsőként közölte a tényeket, mielőtt újabb félreértésre vagy konfliktusra adna okot. Nem mindenki értette meg, hogy ha lenne választása, ő lenne a legboldogabb, ha megszabadulna több tucatnyi tizenéves gondolatainak árjától. Még úgy is, hogy az Alexa által javallt zajszűrő bűbájokat használta, nehezen viselte.
Ettől eltekintve azonban nem mondott egyebet - az ő kérdései szinte tapinthatóak voltak, s Minre bízta, kérdez-e vagy megválaszolja előbb a kimondatlanokat.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2014. január 29. 02:09 Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 1. 05:35 | Link

Min

Mint meglepi az illúziómágia - nem csoda, hiszen elsőben megkésve kezdte tanulni, és igazából nem nagyon kérkedett a képességgel, amíg olyan keveset tudott. A kérdésre bólint, szótlanul, nem téve hozzá többet - van ebben a hallgatásban valami tartózkodó, aminek még nem volt ideje vagy módja feloldódni, ha nincs is titkolnivalója. Talán az elkövetkező szavak eltörlik majd ezt a távolságot, ha megtalálják a közös hangot és a régen elejtett szálat.
Aztán Min kezd mesélni, az eltelt időhöz képest röviden és kelletlenül. Hallgatja a magyarázatot - már ha annak lehet nevezni - s arca most is mindent megmutat, kimondva helyette, ami csak a szavak hallatán megfordul fejében. A mágia számtalan módot kínál arra, hogy egy vagy sok határ se jelentsen akadályt, ha a távolság meg is marad: ott vannak a baglyok, a kandallók, de ott volt a Szőke hölgy is, akinek igazán mindegy, hol helyezkedik el a napló és kitépett lapja, szabadon átjárhat köztük. Mégis, egyetlen fecnit, levelet, üzenetet, egy hangot, semmit sem kapott Mintől hónapokig, pedig próbált vele kapcsolatba lépni. És ez legalább olyan keserűséggel töltötte el, mint Kath, akivel bár egy kastélyban éltek, alig találkoztak, mert a lány, ha tehette, kerülte. Valahol feladta, hogy megpróbálja áthidalni a kettejük közt éktelenkedő szakadékot - már mindent felkínált, amije volt, de ez is kevésnek bizonyult. Valahol már jóideje tudta, hogy az általa birtokolt hely a lány szívében egyre zsugorodik, mígnem teljesen elnyelte az az űr, amit valaki más hagyott benne. Nem kellett kérdeznie, hogy tudja.
De elragadtatta magát - gondolatai messzire kalandoztak és kényszerítenie kellett magát, hogy visszatérjen a jelenbe. Furcsa, Min gondolatai mennyire elhalkultak, szinte csak úgy szűrődtek át hozzá, ahogy a napfény tűz át nyáron az erdő lombján, puhán, jólesően. Jó lenne egy kicsit meg se szólalni, csak sütkérezni, mert érzéseinek és gondolatainak finom szálai szinte cirógatták - a történtek ellenére rengeteg szeretetet, törődést, ragaszkodást sugalltak és mint lepkét a láng, úgy vonzotta mindez. Egyre biztosabban érezte, hogy ha legalább ő nem tűnik el, nem lenne ennyire... elveszve. Nagyon kevés embert tudott igazán közel engedni és rájuk nagy szüksége volt, akármilyen szánalmasan is hangzott, hogy mindig kapaszkodnia kellett valakibe.*
- Nyáron a nevelőapám elvesztette a fejét. Összetörte valamennyi álarcomat, aztán elkezdett hozzám vagodosni dolgokat és majdnem komolyan megsebesített. Azóta leginkább levegőnek néznek és nem vesznek tudomást rólam.-*A levegőnek beszélt jobbára - nem sajnáltatni akarta magát s csaknem egy év távlatából már csak nagyon tompán érintette az egész. Egyébként is olyan szürreálisnak tűnt, főleg a pillanat, amikor a felé hajított ruhaszárító a lámpabúrát találta el és a rá záporozó cserepek nem is félelemmel töltötték el, hanem egy külső szemlélő hideg, tárgyilagos nyugalmával. Nem kiáltott, csak a sebhez kapva kisétált a fürdőbe és emlékszik, arra tudott csak gondolni, hogy nehogy összevérezze a szőnyeget. Csupán megszokásból dörgölte meg a szemöldökénél húzódó, alig látható fehér vonalat - már régen nem húzódott, nem is érezte és arra sem gondolt, hogy ha kicsivel is szerencsétlenebb, talán már nem látna a fél szemére.*
- Nem te tehetsz róla.-*Válaszolta meg aztán a következő kérdést, mert nem hibáztathatta Mint, nem ezért. Amikor ránézett, már nem harag, inkább csak fáradt szomorúság és megbántottság tükröződött a szemeiben. De az árnyalatok nem szűntek meg kavarogni - még mindig válaszokra várt, valamire, amit elfogadhatott indokként, magyarázatként, kifogásként... Mert valahol meg akart bocsátani és át akart lépni ezen, mert rengeteg dolgot szeretett volna megosztani vele és elmesélni, az illúziókat, a teázót, a könyveit, rajzait, Nathanielt és Hanát, a könyvesboltot, a nagymama süteményeit...mindent. Ám ahhoz, hogy mindezt megtehesse, még valami hiányzott.
Szál megtekintése
Faház - Gilbert Blythe hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék