Riri<3


Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni.
Tekeredik a rétes, kígyó akar lenni.
Énekelgetem magamban ezt a nótát, miközben rajzolom a zöld kígyót. Óvodában mindig az volt a bajuk a néniknek, hogy csak ezt az állatot vagyok képes lefirkantani. Nem tehetek róla, hogy ez megy a legjobban! A kis füzetecském tele van mindenféle kígyókkal: zölddel, sárgával, mintással, hosszúval, röviddel, vékonnyal, ducival, kinyújtott nyelvűvel, illedelmessel. Talán egy-kettőt neki adok valamelyik barátomnak, biztos tetszene nekik, legalábbis David azt mondta minden kis apróságnak örül, amit tőlem kap, úgyhogy mindennap megkeresem és adok neki egy puszit. Örülök, ha boldog és a puszimat nem sajnálom tőle. Ám az a baj, hogy csak puszóra van időnk, mindig sietnie kell. Hiszen elkezdődött számára a tanítás, így tanulnia kell. Bár ő nem az a fajta, aki tököl a magolással, de van neki más dolga is. Ilyenkor Ellt szoktam meglátogatni, aki, ugyanannyira elfoglalt, mint David, de ő mégis szakít rám időt. Ám mivel nem nagyon szeretnék az idegeire menni a napom 24 óráját nem töltöm vele. Elméletileg nekem is az előkészítőbe kéne járnom, de kiharcoltam István bácsinál, hogy erre az évre még hadd ne kelljen, szerencsére beleegyezett. Nem igazán szeretnék suliba járni, jobb nekem ha csak játszom. Biztos itt is béna lennék és csak rossz dogákat írnék. Vagyis, ami azt illeti... azt sem tudom, hogy itt miként mennek a dolgok. Talán ki kéne próbálni? Nem, nem, nem és nem! Jobb nekem így.
Mellesleg a faházban vagyok és a földön fekszem, olyan megnyugtató itt, csak kissé unalmas. Jöhetne valaki... Ezt a kígyót összefirkálom, majd felállok és járok egy kört, de nem lesz jobb. Sóhajtok egyet, majd ledobom magam a babzsákra, miközben abban reménykedek, hogy valaki idetéved, elvégre ismert a hely, nem igaz? Bele van pár gondolat vésve a fába, ez jelent valamit, csak sajnos nem tudom kiolvasni. Nyú.

Riri<3


Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni.
Tekeredik a rétes, kígyó akar lenni.
Énekelgetem magamban ezt a nótát, miközben rajzolom a zöld kígyót. Óvodában mindig az volt a bajuk a néniknek, hogy csak ezt az állatot vagyok képes lefirkantani. Nem tehetek róla, hogy ez megy a legjobban! A kis füzetecském tele van mindenféle kígyókkal: zölddel, sárgával, mintással, hosszúval, röviddel, vékonnyal, ducival, kinyújtott nyelvűvel, illedelmessel. Talán egy-kettőt neki adok valamelyik barátomnak, biztos tetszene nekik, legalábbis David azt mondta minden kis apróságnak örül, amit tőlem kap, úgyhogy mindennap megkeresem és adok neki egy puszit. Örülök, ha boldog és a puszimat nem sajnálom tőle. Ám az a baj, hogy csak puszóra van időnk, mindig sietnie kell. Hiszen elkezdődött számára a tanítás, így tanulnia kell. Bár ő nem az a fajta, aki tököl a magolással, de van neki más dolga is. Ilyenkor Ellt szoktam meglátogatni, aki, ugyanannyira elfoglalt, mint David, de ő mégis szakít rám időt. Ám mivel nem nagyon szeretnék az idegeire menni a napom 24 óráját nem töltöm vele. Elméletileg nekem is az előkészítőbe kéne járnom, de kiharcoltam István bácsinál, hogy erre az évre még hadd ne kelljen, szerencsére beleegyezett. Nem igazán szeretnék suliba járni, jobb nekem ha csak játszom. Biztos itt is béna lennék és csak rossz dogákat írnék. Vagyis, ami azt illeti... azt sem tudom, hogy itt miként mennek a dolgok. Talán ki kéne próbálni? Nem, nem, nem és nem! Jobb nekem így.
Mellesleg a faházban vagyok és a földön fekszem, olyan megnyugtató itt, csak kissé unalmas. Jöhetne valaki... Ezt a kígyót összefirkálom, majd felállok és járok egy kört, de nem lesz jobb. Sóhajtok egyet, majd ledobom magam a babzsákra, miközben abban reménykedek, hogy valaki idetéved, elvégre ismert a hely, nem igaz? Bele van pár gondolat vésve a fába, ez jelent valamit, csak sajnos nem tudom kiolvasni. Nyú.

Marci <3
//OMG,de későn írok. O_O Ne haragudj! //

* Ma egészen ügyes volt, mert hamar végzett a leckével, és megkérte az anyukáját, hogy hadd menjen ki sétálni egyet a birtokra. Szerencsére nekik még nem kell olyan sokat tanulniuk, mint a bagolyköveseknek.  Az anyukája azt mondta, hogy sok a szigorú tanár, aki rengeteg házit ad fel, de szorgalmit is lehet megoldani sok-sok pontért. Nekik is lehet extra piros pontokért, sőt csillagokért készíteni ezt-azt. Köztük nincsen verseny, mint a nagyok között, pedig egy kicsit örülne neki. Magában mindig összehasonlítja a teljesítményét a többiekével, számolgatja a piros pontokat.
Felhúzta a játszós kabátját meg egy jó meleg melegítőt vett a kis tornacipellőjéhez. Nem engedik, hogy a tiszta, új ruhájában menjen csatangolni az udvarra, mert úgyis mindig összekoszolja magát. Pedig varázslók élnek itt, nem igaz, hogy nem tudják helyrehozni azt az egy-két, esetleg három sárfoltot.  Szóval felkapta a piszkolható ruháját, pöttyöst – ő mindig ott van vele, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy mikor akad ideális pillanat a labdázásra. Kréta is állandóan van nála, mert hát hatalmas ez az udvar, annyi, de annyi helyen lehet rajzolgatni a kövekre. Volt olyan, hogy az út szélét jelző kövekre pingált vicces arcocskákat. Most is tervez ilyesmit, hozott kéket, pirosat és sárgát is a sima fehér mellé. Vigyorogva búcsúzik el anyukájától, akinek valami házas ügyet kell még intéznie sürgősen, még a prefektusokat is odahívta a szobájába.  A hóna alá kapja pöttyöst, úgy indul el a sötét folyosón. Amint távolabb ér egyből futásnak ered, miközben a labdáját már maga előtt pattogtatja. Ezt nagyon nem szabadna, megtiltották neki, hogy futkorásszon meg labdát dobáljon a kastélyban, de egy kicsit nem árthat. Itt úgysincs senki, nem sokan szeretnek a toronyban lakni, a váratlanul kinyíló ajtóktól sem kell félni, elég széles ez a folyosó.
Ahogy közeledik a bejárati csarnok iránya felé, egyre kevésbé futkározik, inkább szökdécselve halad – az itteni tömeg miatt a labdája biztos helyen, a kezében van. Nem szeretné, ha valamelyik prefektus vagy tanár elkapná, mert akkor szólnának az anyukájának, hogy rosszalkodik. Párszor megígérte már, hogy nem csinál ilyeneket, úgyhogy tényleg nem lenne jó, ha elkapnák. Az apukája bezzeg biztosan engedné, hogy futkározzon a folyosón- olyan hatalmasak és tágasak, mintha csak játékra tervezték volna őket.
Kilépve az iskola ajtaján nagyot szippant a friss levegőből, s páros lábbal ugrabugrál le azon a pár lépcsőfokon, ami még ott van. Útközben nem is gondolkodott rajta, hogy mit szeretne csinálni, ezért szétnéz a kastély udvarán, és eltűnődik, hogy mitévő legyen. Morfondírozás közben pattogtat egyet-kettőt pöttyösön- ha ököllel csap rá sokkal magasabbra ugrik. MEGVAAAAN! A faház falára fog mindenféle vicces dolgot irkálni a krétáival. Ráadásul a faházban lehet várasat játszani. Csillogó szemekkel indul meg az udvar túlsó végén álló házikó felé. Oda már nem nagyon szabadna mennie egyedül, de tudja az utat, nem lesz baj. Pihegve ér oda a korhadt fán álló tákolmányhoz.  Nehézkesen tud a labdájával felmászni, ezért úgy dönt, hogy csak feldobja azt. Nem járt túl nagy sikerrel, mert a piros játékszer azzal a mozdulattal visszagurult és lepottyant a földre. Felmordulva mászik vissza –az utolsó pár fokot már inkább csak ugorja. Újra kell terveznie a taktikáját, most már a karjában viszi pöttyöst, hogy az nehogy elszökjön. Lassan halad felfelé, mert nem szeretne leesni. Vivien sokszor esett le mindenhonnan, amikor ennyi idős volt. Azt mesélték, hogy mindig betörte a fejét, meg eltörte a csontjait.
Miután felért vidáman robog be a rozoga házikóba, amiben meglepetésére már van valaki. Még mindig furcsa neki a fiú vörös hajjal, nem hétköznapi módon váltott hajszínt.
Szia Marciii!
Csipogja széles vigyorral a képén, majd a fiúnak dobja pöttyöst.
Mit csinálsz itt? Van kedved rajzolni a falra?
Kérdi a zsebéből előkapva a krétáit. Mások is szoktak ide rajzolgatni meg írogatni, úgyhogy nekik is szabad.