29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 12 ... 20 21 [22] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 13. 14:49 | Link


Csalódottan hunyom le a szemem egy pillanatra. Mondjuk tudtam, hogy ezt fogja válaszolni, hiába reménykedtem hiszékenyen az ellenkezőjében. Valamivel könnyebb lett azzal, hogy kimondhattam neki majdnem mindent, ami az elmúlt időszakban a lelkemet nyomta vele kapcsolatban. És érdekes módon nem csattant az arcomon pofon, helyette egymás mellé ülve beszélgetni kezdünk. Ez újra az a Theon, aki olyan szimpatikus lett a bálon. Akiről sejtettem, hogy még visszatérhet hozzám, ha jól bánok a szavakkal. Aki nem az a szörnyeteg, aminek tartja magát, és attól fél, hogy mások nem tudják benne meglátni a jót. Titkon azt kérdezem meg magamtól, hogy vajon manipulálom-e őt akár csak egy kicsikét is, annak ellenére, hogy mindketten a fordítottját hisszük.
Észreveszem, ahogy a térdeimet bámulja, de nem szólok rá semmit. Szinte égeti a bőrömet azon a ponton, ahol az íriszeiből induló képzeletbeli sugár találkozik a farmer anyagával.
Megilletődve mosolyodom el a megjegyzésein. A könyvben olvasottak fényében bűntudatom lenne röhögnöm rajtuk, mert úgy gondolom, hogy ezzel a múltjára is utalhat, hisz magát hibáztatja, de én nem győzhetem meg arról, hogy ez nem így van. Nem vagyok sem a pszichológusa, sem a barátja. Pedig lehet, hogy annak kéne lennem, mármint a szívdokinak, aki megérteti vele, hogy nem ez a megoldás. Csak tudnám, hogy a történtek fényében hogy maradt ennyi önbizalma, amikor engem ez a kevés rossz is a múltamban képes volt egy befelé forduló, szorongó természetté formálni. De bizalmatlan is lettem, ugyanúgy ahogy ő. Ezzel a részével azonosulni tudok.
- Eddig azt hittem, hogy nekem van szar családom... Mostanában sok minden összegyűlt körülöttem, ami miatt padlón vagyok. Neked hogy marad erőd túlélni? - pillantok végig rajta, valamiféle keserédes mosollyal az arcomon. Meglepően őszinte vagyok vele, mert talán úgy érzem, hogy a hozzáfért információért cserébe tartozom neki annyival, hogy én is megnyílok neki. Még mindig jóval többet tudok róla, mint kellene, a tanácsára pedig tényleg kíváncsi vagyok.
A táskát félretéve elfekszem a babzsákon úgy, hogy a srác felé forduljak, fejemet pedig az egyik tenyerembe támasztom. Így újra közel érezhetem őt magamhoz, amitől elfog az a furcsa és ellentmondásos érzés. Vágytam erre... A levegőben ott a feszültség, mintha bármikor bármi megtörténhetne. Lehet, hogy szadista vagyok, amiért élvezem az indulatok gyors váltakozásait magam körül, és szándékosan keresem a veszélyes helyzetet vele, amikor hol leüvölti a fejem, hol kedvesen mosolyog rám. Tetszik a ruhája.
- Valamiért erősnek gondollak, de beszéltél már ezekről valakinek? - Kérdezem halkan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Viharmadarak csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 300
Összes hsz: 848
Írta: 2020. január 13. 15:46 | Link

Benett

Benett már többször megmutatta, hogy nem az az agyatlan kisfiú, mint akikkel eddig összefeküdtem. Nem mintha, vele megtettem volna ezt, de érted, mire akarok kitérni. Benett okos. Nagyon is, talán olyannyira, hogy ha a rellonba került volna, barátok is lehettünk volna. Így viszont nem tudom, mit kezdhetnék vele. Az eddigi taktikáim nem válnak be nála, és nem tudom, mit tehetnék, hogy a javamra fordíthassam a beszélgetést. Ezért inkább próbálok ismét higgadt és megközelíthető személyiség lenni, miközben azért fenntartom azt a képzeletbeli falt, hogy tudja, hol a helye.
- Akkor már ketten vagyunk, Prücsök – elnevetem magam, de ebben inkább van több szomorúság, mint víg érzelmek. Sosem beszéltem még senkinek sem a családomról. Egyedül csak a húgom és anyám tudott a történtekről, szóval eléggé zárt ajtók mögött tartottunk mindnet és még tesszük is a mai napig. Úgyhogy igazán sosem maradt igazán arra időm és erőm, hogy feldogozzam, mi is történt velem. Talán épp azért viselkedem így, mert nem tudom megemészteni, ezért inkább megpróbálom mindenki életét olyan pokollá változtatni, mint amilyen az enyém is.
- A húgom segített. Neki nagyon sokat köszönhetek. Persze már ő sincs itt. Visszament Raphaelhez – nem mutatom, de nagyon is fáj ez a tény. Theory tényleg a mindenem és egyszerűen elkap az indulat, ha arra gondolok, hogy az a vén kéjenc egyetlen ujjal is hozzáérjen. Ami vígasztal, hogy most már anya is tudja, a férfi miket tett a múltban, így biztos résen lesz. Amúgy is, szerintem csak ünnepekre megy haza a Beauxbatons-ból, kétlem, hogy a könyvmoly, félénk kishúgom valaha is elhagyná a körletét, vagy micsodát, ami ott lesz náluk.
Elmosolyodik, én pedig felemelem tekintetem a térdéről, hogy ránézzek. Már megértem, miért találtam meg magamnak a bál éjszakáján. Eszméletlenül jól áll neki, mikor mosolyog, ebben az egyben nem hazudtam azon az éjszakán. Felém fordulva elfekszik a fotelben, nekem pedig meg kell nyalnom az ajkaimat, annyira kiszárad a szám. Mégis ő és én is értjük, hogy a tűzzel játszik. Egyetlen rossz szó és mint a puskaporos hordó, úgy gyullad meg közöttünk a hangulat, ami már alapjából sem veszélytelen terület. Nekem pedig ez nagyon is tetszik. Élvezem, hogy minden félelme ellenére próbál közeledni hozzám, én pedig hol eltolom, hol közelebb húzom magamhoz. Mint valami elcseszett tangóban.
- Úgy nézek én ki, mint aki szeret lelkizni? Nem, Prücsök, igazán még senkinek sem mondtam el az egész sztorit. És te? Te már beszéltél arról, ami otthon történik? – Felteszem én is a kérdést, hisz így fair. Ő beleavatkozott az életembe, hát akkor én is ezt teszem.
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. január 13. 15:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 13. 19:03 | Link


- Miért vagyok Prücsök? - kérem ki magamnak a furcsa becenevet, amit eddig egyedül ő aggasztott rám. Egyszerűen aranyos, ahogy kínjában elneveti magát a helyzetén. Még mindig jobb, mintha elsírná magát előttem. Arra nem is tudom, hogyan reagálnék. Zavarban lennék, mint az esetek többségében, az tuti. De őt mindig erősnek láttam, még ha a dühével nehezen is tud bánni. Olyannak, aki könnyedén túllendül a problémáin, de ezek szerint megőrzi őket, vagy csak kiírja magának és ez a nagy titok. Egy nagy álarc, ami mögött ki tudja, mi rejtőzik pontosan. Mert a valódi énjét még a naplón keresztül se tudom megismerni. Azt azért nem gondolom, hogy direkt hagyta odabenn, hogy megtaláljam, de biztosan olyan hatással is volt rá a múltja, ami számára még nem nyilvánvaló.
Nem szeretnék ennél jobban belefolyni a családi drámába, de a sajnáló tekintetemből azt hiszem összerakhatja, hogy nem örülök a húga visszautazásának. Bólintok egyet, hisz olvastam az utolsó bejegyzést, ami közvetlenül ezzel a témával foglalkozik. Már korábban is úgy mesélt nekem Theoryról, mint egy számára nagyon fontos személyről. Elhiszem, hogy az ikertestvére mennyire közel állhat hozzá, talán jobb lenne neki, ha egy iskolába járnának, mert akkor tudna rá vigyázni. Most viszont úgy érezheti, hogy nem lehet méltó bátyja.
- Figyelj, hogy értetted azt a múltkor, hogy nem úgy gondoltad? - Beletúrok a hajamba, hogy a hosszabb tincsek ne zavarjanak a kilátásban, a fülem mögé simítva jó helyen lesznek a továbbiakban. Szerintem nem felejtette el, hogy mire értem a kérdést... Pontosan hallottam a szavait, amikor elszöktem tőle. Ahogy a kérdését is arról, hogy hogyan viselkedhetne másként. Azóta is ezen töröm a fejem.
- Aha, bár nem ment könnyen. Rólad még mindig nem beszéltem, pedig nehéz magamban tartanom. De talán így lesz a legjobb - vonom meg a vállaimat, ahogy elmosolyodom, fejemet pedig a babzsákra hajtom. - Tudod, én nem vagyok olyan laza, mint te - vigyorgok rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Viharmadarak csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 300
Összes hsz: 848
Írta: 2020. január 13. 19:41 | Link

Prücsök

- Mert… olyan kis pici és aranyos vagy. Csakúgy, mint egy tücsök. Ebből pedig jön a… Oh, ne kelljen már itt elmagyaráznom mindent, érted te ezt – belenyúlok zsebembe, majd előveszem a cukor cigim dobozát, amiből kihúzok egy szálat, majd rágcsálni kezdem azt. Már nem egyszer hívtam ezen a néven Benettet, de véleményem szerint tényleg nagyon illik hozzá. Jah, hogy aranyosnak neveztem? Ugyan kérem, naponta több száz ember kapja meg tőlem ezt a bókot, csak hogy reszelhessek vele, szóval számomra ez nem nagy szám. Mégsem próbálkozok be nála. Kóstolgatni kóstolgatom, de nem mászok rá, mint az elmúlt két alkalommal tettem. És hogy miért? Mert semmi jó nem sülne ki belőle. Ő megint elrohanna én meg szidnám a fejem, amiért elszalasztottam még egy embert az életemből. Mert igen, Benett más. Ő nem ítél el, ő nem a kinézetem miatt van velem, ő egyszerűen… más. Persze jó értelemben, de ennél jobban nem tudom kifejezni magam. Csak annyit tudok, hogy nem akarom még jobban ellökni magamtól. A bálon nagyon is jól éreztem magam és talán most azt próbálom visszaállítani. Bár jó szarul csinálom.
- Úgy, hogy egy pöcs voltam. Nem szabadott volna azt tennem, amit tettem. De én tényleg azt hittem, hogy te is akarod – valóban, szentül meg voltam győződve, hogy meg akart ő is csókolni. Persze hatalmasat tévedtem ebben is, mint minden másban. Pofára estem, talán most először. Ez pedig nagyon is bántja az egóm. Vajon ezért vagyok rá mérges?
Megvillan a szemem arra mondatra, hogy nem beszélt rólam. Igazából jól is teszi, általában nem szoktam kimutatni a fogam fehérjét, így nem hiszem, hogy bárki is hinne neki. Mármint igen, egy rellonos prefektus vagyok, de pont az utolsó jelző miatt hunynának nekem szemet a dolog felett. Azt pedig nem akarom, hogy hülyének nézzék. Az csak az én reszortom. Mégis szerinted miért kussoltattam le mindenkit a bálon, aki bántani akarta a fiút? Azért mert azt csak én tehetem.
- Ez igaz. Elég feszült vagy öregem – felnevetek, szavaim kissé értetlenek az ajkaim között lógó cigeretta miatt. Odanyújtom Benettnek is a dobozt, mint a legutóbb, ha pedig vesz belőle, akkor elégedetten visszacsúsztatom a dobozt a zsebembe. Ha pedig nem, nos, az már nem az én gondom. – De ettől vagy olyan, amilyen. Mondd, engem eltudnál képzelni egy félős kisfiúnak? – Költői kérdés volt ez kérem szépen, hisz bármennyire is tagadom, valamikor én is voltam az. Az már más tészta, hogy azóta rám jött a kamaszkor meg a hormonok, amitől egy kicsit megbolondultam, arra meg még egy lapáttal rátett az otthoni mizéria és puff, máris megvan a katasztrófa tökéletes receptje.
- Nézd, Prücsök, nem kell sajnálnod. Tudom, nem valami szép előéletem van, de ami történt, az megtörtént. Ezt neked sem szabad elfelejtened. Akármilyen szar a helyzet is nálatok otthon, valakinek mindig szarabb. Ezt sose feledd – előre dőlök és megpaskolom a térdét, majd ismét elnyújtózkodom a zsákban, fogaim között a cigivel, miközben lábaimat keresztezem egymáson.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 13. 20:18 | Link


- A tücskökről nem az jut eszembe, hogy aranyosak - pislogok nagyokat magam elé. Továbbra sem vagyok kibékülve az általa választott gúnynevemmel, jó leszek Beninek ugyanúgy, ahogy mindenki más is szólít. Hát még, ha a Rudolfot tudná, aminek különböző változatait a víz se mosná le rólam. Nem is értem, hogy miért nem engedték anyáék, hogy megváltoztassam valami gyakoribbra. Állítólag a nagyapám után kaptam, aki mint kiderült, szintén varázsló volt, szóval akár büszke is lehetnék rá. Nekem előbb jut eszembe róla a rénszarvas, mint a papa, akit a családon belüli ellenségeskedések miatt amúgy se látogattunk valami sűrűn.
Felvont szemöldökkel nézem végig, ahogy előhúz a zsebéből egy doboz cigarettát. Már nem tudtam elképzelni, hogy mire készül. Úgy tűnik, egyesek ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy valamit baszkuráljanak. A táskámban van pár kacat, köztük a klasszikus mentolos cukorka, de most nincs kedvem előkotorni őket. Előbb-utóbb a gyertyákat kell meggyújtanom, ha sokáig a faházban maradunk, hiszen ilyen időben hamar lemegy a nap. De a beszélgetéshez nem kell fény, arról pedig már rég letettem, hogy ma olvasni vagy rajzolgatni fogok. Helyette elidőzöm a falakon még épphogy kivehető firkálmányokon, amiket az előttem idejáró diákok véstek bele a fába.
- Ki kell találnom neked is valamit - fordulok felé. - Lehetnél mondjuk Tejföl. Azt amúgy is szeretem - nyalom meg a szám széleit egy kicsit, hogy szórakozzak vele. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a fiúnál ez egy kicsit veszélyes célzás, de valamiért most azt érzem, hogy nem fog leteperni a következő pillanatban, pláne ha bármikor megzsarolhatom a múltjával. Nem tervezem, de ha ez lesz a megoldás arra, hogy a továbbiakban ne piszkáljon, akkor sajnálat ide vagy oda, bedobom a kártyám.
- Nem tudom, mi ütött belém. Azt hiszem csak megijedtem... De ne haragudj, ha félreérthetően viselkedtem, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni - sütöm le a szemem egy vállrántással. Szégyellem, hogy úgy elengedtem magam. Jobb is, ha most ezeket meg tudjuk beszélni. Na de... akkor vajon bejövök neki? Fura egy alak. Nem hiszem, hogy bármit is akarna tőlem, tekintve hogy mindenkivel így viselkedhet. És miért tépné fel a sebeket a sötét múltja után? Nem akarom őt semmire sem emlékeztetni.
- És mit gondolsz rólam? - Kérdezem halkan, hangomból ítélve igencsak tartva a választól, de őszintén. - Mármint amilyennek látsz... Na mindegy. Amúgy ha tényleg másképp akarsz viselkedni, tanuld meg kezelni az indulataid  - látszik, hogy kezdek egy kicsit összezavarodni, ezért is veszek el egy szálat inkább, de csak hogy jobban szemügyre vehessem. Forgatom egy kicsit az ujjaim között, és még meg is szagolgatom, amikor gyanússá válik.
- Ez csak rágó, nem? - Kérdezem meg a biztonság kedvéért, kissé megdöbbenten. - Remélem te is így fogod fel a saját sztorid, Tejföl - elmosolyodom a tanácsára, a paskolásra reagálva pedig elegyensúlyozok és finoman rúgok egyet a lábába, amolyan játékos bosszúként.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Viharmadarak csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 300
Összes hsz: 848
Írta: 2020. január 13. 21:16 | Link

Prücsök

- Szerintem azok. Bár ne vedd készpénznek, nekem van egy kígyóm. Mit tudom én, hogy mi az aranyos – megrántom vállam, miközben arra a hisztis nőszemélyre gondolok. Rea igazán különleges egy hüllő, már azért is, mert a húgom középső nevét viseli. Mint ahogy pedig mondani szokás, két dudás nem fér meg egy csárdában, így Theory sem düllőzött soha a sikamlós állattal, tekintve, hogy annak kedvenc játékszere a testvérem patkánya volt, Edgár.
Elnyúlok a dohányomért. Nos, ez nem teljesen az, hisz valódit még nem fogyaszthatok, hisz egy, ki sem adnák nekem, kettő pedig, mert a sebészem szíjat hasítana a hátamból, ha rájönne, hogy ilyen butaságokkal lassítom a gyógyulásom folyamatát. És akármennyire is szeretem a kikötözős szexet, ez nem lenne a kedvenc időtöltésem.
- Tejföl? – Felkacagok, hasamat megfogom, mivel el kezd fájni a nevetéstől, miközben a térdem csapkodom kínomban – Mondd, hogy a hajamról jött! – Tényleg, már nem is egyszer jegyezték meg nekem, hogy olyan fehér a hajam, mint az a bizonyos tejtermék. Nos igen, hölgyeim és uraim, ennyit a svéd génekről. Azt már nem mondhatom, hogy köszönöm apa, mert az sosem mondanám, de legalább annyit megtett értem, hogy jól kinéző állománnyal áldott meg. Ahogy Benettet is. Nem az én apám, mert az fura lenne, de ő is eléggé sármosra sikeredett. Vajon ő kire hasonlíthat jobban? Az anyjára vagy az apjára? Eskü, ha egyszer találkozom velük, meg kell köszönnöm, hogy ilyen aranyos fiúcskát hoztak a világra. Elidőzök vonásain. Eddig fel sem tűnt még, hogy szemének zöld színében barna árnyalat csillan meg és hogy haja csigavonalban keretezik arcát. Igazán… szép látványt kölcsönöz.
- Semmi baj. Ahogy mondtam én is egy pöcs voltam. Zárjuk le – valóban, tényleg le szeretném már zárni a dolgot. Tudok én jó fej is lenni, csak ugye ahhoz erőfeszítés kell, ahhoz meg nem sokszor van az embernek kedve. Ettől függetlenül tényleg úgy gondolom, ahogy legutóbb mondtam; kezdjünk egy új tiszta lappal. Semmi ármány, semmi sírás, csak ő és én.
- Hmmm… mit is gondolok? – Eltanakodok egy percre, vagy legalább is úgy csinálok, mint aki töpreng, de igazából már megvan a válasz. – Igazán aranyos és törékeny fiú vagy. Akit valami nagyon bánt, csak még nem jöttem rá, hogy mi az – mutató ujjamat a számhoz emelem, miközben elhúzom azt oldalra. Valóban, minek is látom Benettet? Egy szerencsétlen kisfiúnak? Talán. Egy újabb kalandnak? Nem, annak biztos nem, ő valamivel több ennél. Mármint nem szeretem őt, ez nem szerelem, de… valamit megmozdít bennem. Bár mit is tudok én a valódi szerelemről, hisz sosem volt még abban részem. Mindig csak rövid kapcsolataim voltak, akik amúgy nem is érdekeltek, csak az élvezet kedvéért voltam velük és így ennyi. Nem tudom, hogyan kell igazán szeretni.
- Az ám – válaszolom, miközben kiszabadítom a csomagolásból a cukorkát, majd majszolni kezdem azt. – Dohányoznék én csak tudod, az orvosom elfenekelne érte. És akármennyire is jól hangzik ez, akkor már nem olyan kecsegtető a dolog, ha egy kétszáz kilós, ragyás vénasszony mondja azt – elnevetem magam ismét, ezúttal már teljes szívemből. Valóban nem szeretnék Mrs. Choival összetűzésbe keveredni mert… csak nem szeretnék. Ismeri anyámat, aztán a végén még én jönnék ki szarul a helyzetből. Bár az legalább nem lenne új. Nem úgy, mint a mostani szituáció, amit egyszerűen képtelen vagyok hova tenni.
- Próbálkozom, Prücsök – cinkos mosoly ül ki ajkaimra, miközben egy újabb cigit veszek ki a dobozból és neki is nyújtok egyet. Egyel nem buli a játék, kettő kell ide.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 13. 22:10 | Link


- Kígyód?! A kastélyban? - támaszkodom fel félig a meglepődöttségtől, aztán hangosan felröhögök a hozzáállásán. Nagyon durva, hogy ez a fiú mindig meg tud lepni valahogy. Hihetetlen figura. Minél több időt töltök el vele, annál kíváncsibbá tesz. Mondjuk többet tudok róla a kelleténél, hiszen sikerült egy olyan helyzetbe sodornom magam, amitől valamiféle bűntudatom támadt, úgyhogy próbálom visszafogni magam a kérdéseimmel, és inkább magamról beszélek többet. Már amennyire érdekli persze. De biztosan foglalkoztatja, hogy mégis miféle diáktársa kezébe került a naplója. Szóval a lényeg, hogy most úgy érzem, ha visszacsinálni nem tudom, legalább a viselkedésemmel jóváteszem a kutakodást. Nem hagyhatom egyedül, az már túlságosan is megalázó lenne rá nézve, én amúgy is lelkiismeretes vagyok.
- Mi másról? Vagy a hónaljad is fehér? - Folytatom vele a viccelődést, mert úgy tűnik sikerül jó kedvre derítenem a névválasztásommal. A bálon is többször meg tudtam nevettetni, ami nagyon nagy szó tőlem, aki általában nehezen hat az emberekre, nemhogy megnyerő legyen számukra. Valóságos felüdülés amúgy boldognak látni azok után, hogy nem sokkal korábban még az ajtót ütötte mérgében. Ilyenkor mindig egy kicsit büszke vagyok magamra, hogy milyen jól tudom kezelni az embereket, amíg a végén mindent el nem rontok, mint legutóbb a hóban.
Felőlem lezárhatjuk... Elfelejteni nem felejtem el a pillanatot, amikor majdnem összeért az ajkunk, de hát egyet kell értenem vele, jobb lesz nem rágódnom rajta. Túlságosan ő uralja a gondolataimat mostanában, na meg a Karolával való veszekedésem és a Márkkal kapcsolatos gyanúm, ideje lesz lassan visszatérnem a tanulásra, hiszen néhány hónap múlva nyakamon a vizsgaidőszak, ami az első igazán nagy megpróbáltatás lesz az iskolában.
- Hát én se. De nem akarok törékeny lenni - a torkomban dobogott a szívem a válaszától, de most kicsit megkönnyebbülök, mert nem ő az első, aki ezeket elmondja, tisztában vagyok a tulajdonságaimmal. Csalódott se vagyok, hiszen nem mutatok neki más képet magamról, mint amilyen a valóság. Vele ellentétben. Legalább ő jól lát engem az elmondásai alapján. - Te pedig lazának akarsz tűnni, holott ugyanúgy érzékenynek gondollak... És most már az okát is tudom - ezt csendben teszem hozzá, nem vádlóan, hátha érdekli a véleményem. Nem hiszem, hogy sokan foglalkoznának vele, és pláne kevesen vannak azok, akik megsejthetik az igazságot.
- Azt mondják addig jó, amíg nem szoksz rá - jegyzem meg neki, ahogy az ő korábbi példáját követve rágcsálni kezdem a végét, akárcsak a nagyfiúk. Élvezem, hogy így a saját képzeletemben már rögtön a főgonosznak tűnök. - Remélem hamarosan elmúlnak a sebeid. Szoktad kenni valamivel? - Pillantok kíváncsian a műtét nyomára. Valószínűleg még hetekig így kell mászkálnia, de kezdek hozzászokni a látványhoz. Elveszem az újabb szálat is, így már elég nagy a cucc a számban ahhoz, hogy fújjak néhány buborékot.
- Na és van valami érdekes a táskádban? A naplódon kívül - hajolok át az ülésen, hogy egy gyors pillantást vethessek a sarokba vágott holmira, majd egy nagyot ásítva elnyújtózom a zsákon és folytatom a csámcsogást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Viharmadarak csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 300
Összes hsz: 848
Írta: 2020. január 14. 15:17 | Link

Prücsök

Elnevetem magam, miközben fejemet rosszallóan megcsóválom. Akárhányszor gondolok a kis kedvencemre, mindig elöntenek a vegyes érzések. Egyrészt imádom a kis nyavalyást, másrészt pedig utálom, amiért olyan amilyen. Totál ambivalens ember vagyok. Vajon Benettre hogyan reagálna a sikamlós teremtményem? Általában mindenkit és mindent utál, csak úgy, mint ahogy én is, de vele vajon Rea jól bánna? Csak egy féle képen tudhatjuk meg. Ha bemutatom neki.
- Szeretnél vele találkozni? Nem ígérek semmit, elég hisztis egy dög – felajánlom a lehetőséget, de nem várok el tőle semmit. Nem mindenki rajong a kígyókért és lehet, hogy ő is azon emberek közé tartozik, akik visítva rohannak ki a világból, amint valami hideg és síkos hozzáér a bőrükhöz. Bár azok alapján, hogy milyen izgalom ült ki az arcára, mikor felhoztam a hölgyeményt, még az ellenkezője is igaz lehet. Tényleg érdekes ez a Benett fiú.
- Oh nem csak az, Drágám – cinkosan rámosolygok, ha érti mire gondolok, akkor gratula neki, ha nem, akkor pedig tényleg nagyon kis fiatal és ártatlan. Nem baj, maradjon is meg ilyennek. Végtére is ezért kedveltem meg az első találkozásunkkor, ezért húzom magamhoz. Veszélyes játék ez mindkettőnk számára, ez már az elején kiderült. Szidom is a fejem elég rendesen, amiért akkor nem vettem észre a törékenységét. De egyszerűen annyira aranyos volt, hogy nem tudtam megállni. Akartam őt, nagyon.
Tudom, hogy nem bocsájt meg nekem, nem is várom el tőle. Egy szörny voltam, olyan, mint apám, akit utálok. Ennél fogva saját magamat is gyűlölhetném, ugye? Ne aggódj, teszem is elég rendesen, hisz hibáztam. Ezt azért hangosan sosem közölném vele, annál büszkébb vagyok, de mivel nem legili, így itt bevallhatom, hogy helytelen volt, amit tettem. Okosabbnak kellett volna lennem, hisz prefektus vagyok, a szabályzatunkban is benne van, hogy nem szabad visszaélnem a hatalmammal. Én mégis ezt tettem. Elcsábítottam, majd fájdalmasan eltaszítottam magamtól. Tényleg egy pöcs vagyok. De talán még nem késő, hisz mindketten hibáztunk. Ő turkált a cuccaimban én meg… nos, tudjátok. Végül is lehet, hogy nem ugyanaz a kettő, hisz az enyém mégis lelki terror, de na, értitek a lényegét.
- Pedig így nagyon cuki vagy – megrántom a vállam, majd visszatérek az ujjaimmal való játékhoz. Valamivel el kell magam foglalni, mert eskü már érzem a fiúból áradó zavar szagát. Nem mondom, hogy rossz, de azért jó se. Kicsit azért néha lazíthatna a srác. Legyen olyan, mint amilyen én is vagyok az elmondása szerint. Bár azért… mégse, annak nem lenne jó vége. Két dudás nem fér meg egy csárdában.
- Na csak csínján ezzel az információval. Nem akarom, hogy rontsd a hírnevem – elpillantok oldalra rá, s bár a hangom alapján mérgesnek tűnhetek, mégsem vagyok az. Miért is lennék? Annyi vér nincs a pucájában, hogy bárkinek is beszéljen a naplóban olvasottakról, hisz mindketten tudjuk, hogy annak mi lenne a vége. Ugyanaz, mint az eddigi találkozásainknak. Theon kiakad. És ha ő kiakad, akkor ott kő kövön nem marad. Az biztos, hogy a fiút egy gyufaskatulyában kellene visszavinni a Levi körletbe.
- Lehet akkor nyugodtabb lennék. Azt is mondják, hogy oldja a stresszt. Az meg ugye jól jönne – fújok egy buborékot a rágóból, majd keresztezem ismét a nemrég letett lábaimat. Valamivel el kell magam foglalnom. Pillantásom fixálódik Benetten és az övé is az enyémen. Mondjuk nem teljesen az íriszeimbe néz, hanem az azokat körülvevő sebekre. Most legyek rájuk büszke? Valamennyire az is vagyok, hisz csak megvalósítottam az egyik álmom azzal, hogy valamelyest elszeparáltam magam apám elvárásaitól, de mégis valahogy kínos a dolog. Hisz sokkal hősiesebb lennék, ha bunyóban szereztem volna őket, és ott vertek volna szét, minthogy Mrs. Choi kése alá feküdjek, aztán a tehén testével rám nehézkedve vagdosson fel.
- Óvszer, vibrátor… - gondolkodom el, ujjamat az államhoz nyomva. Persze viccelek, semmi ilyen nincs jelenleg a táskámban, de ezt neki nem kell tudnia. Úgy nem tudnám ugratni. – Ja, meg a gyógyszereim és a kenőcsöm – fejezem be a hordozóm tartalmának felsorolását. A tankönyveimet direkt hagytam ki, hisz nem lennék igazi rosszfiú, ha kiderülne rólam, hogy tanulok. Persze csak néha, ha igazán könyvmoly lennék, akkor most nem állnék három tantárgyból is bukásra. Plusz a kedvenc könyvemet is kihagytam a repertoárból, hisz a még szép, hogy nem kötöm Prücsök orrára, hogy titokban szerelmes ponyvaregényeket olvasok. Az kínos lenne. Még a mostaninál is kínosabb.  
- Áh! Nagyon fáj ám - odakapom, úgy csinálok, mint akinek tényleg nagyon nagy kellemetlenséget okoznak a hegesedő varratok - Ma még nem volt bekenve és ilyenkor mindig szenvedek - felpillantok rá, szemeimből süt a könyörgés, persze csak vicces formában, hisz valójában nem könyörögnék én senkinek sem. Arra viszont vágyom, hogy megérintsen, nagyon is. Szóval nincs más választásom, mint belemanipulálni őt abba, hogy elsétáljon a táskámig, majd kivegye belőle a kenceficét és ellássa fájó sebeimet.
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. január 14. 15:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 14. 16:33 | Link


Egy pillanatra megfagy a vér az ereimben, ahogy elképzelem a találkozást. A legtöbb emberhez hasonlóan ódzkodom tőlük, talán csak a nagyobb pókoktól félek jobban. Azt persze nem tudom megmondani, hogy élőben hogyan reagálnék, ha mondjuk a nyakamba rakná, vagy csak megengedné, hogy végigsimítsak a fején. Kinézem a gazdájából, hogy támadásra képezte ki kedvencét, de valahol az is benne van a pakliban, hogy a csúszómászója az ő szíve csücske, mármint a húga után.
- Hát, kígyót még csak üvegfalon keresztül láttam. Talán majd később, addig erőt gyűjtök. Nekem amúgy lett egy repülő kaméleonom. Pár napja kaptam, Kamcsinak hívják - újságolom el neki büszkén, hiszen a Levita vezetőség karácsonyi ajándéka egyúttal az én első saját háziállatom is, amikor végre kipróbálhatom, hogy milyen vigyázni valamire. Nem egyszerű a tartása, hiszen ügyelnem kell arra, hogy ne szökjön el a kis terráriumából, de az etetése is körülményes kicsit, na meg a számára megfelelő hőmérséklet biztosítása. De talán megbirkózom a kihívással, nem véletlenül kerültem a kékekhez. Alig várom, hogy trükkökre taníthassam. Ha nagyobb lesz, és a srácot is érdekli, szívesen megmutatom neki. Amúgy teljesen azt hittem, hogy macskám lesz előbb, tök érdekes.
- Biztos, hogy ezt akartam hallani? - vörösödöm el. Sehogy se kényelmes hosszú távon ez a fotel, úgyhogy megpróbálom hason fekve, az alkaromra támaszkodva folytatni a beszélgetést. Egy pillanatnyi hatásszünet után elnevetem magam zavaromban, mert már nem bírom tovább visszatartani. Ennyi idő kellett, hogy felfogjam és elképzeljem, hogy miről is beszélgetünk éppen. Hát, elég abszurd, még jó hogy csak mi ketten vagyunk itt. Ez is valami olyan, amivel ő szemrebbenés nélkül büszkélkedik, nekem pedig eszembe nem jutna megosztani másokkal. - Cuki? Akkor miért köt belém minden második ember, hm? Az már nem annyira esik jól. Inkább lennék határozott, akinek kevésbé számít mások véleménye - áradozom az ideálisnak vélt személyiségjegyekről, amik persze hiányoznak belőlem. Eddig nem úgy tűnik, hogy átérezné a helyzetemet, mondjuk nem csodálkozom, ő nem ebben a cipőben jár, a saját kis módszerével pedig nagyon jól elvan. De otthon mit szólnának, ha ezentúl nem érdekelne a tanulás, és botrányt botrányra halmoznék? Milyen barátokat szerezhetnék, akik az új énemért szeretnének? Mert felszínes se akarok lenni. Nekem ez az egész nem megy. Megszoktam a vesztes oldalt.
- Igenis, Tejföl - öltök rá nyelvet unottan. Lakat a számon, ahogy mutatom is. A kulcsot pedig eldobom jó messzire. Tetszik, hogy ismerem a titkát, és átláthatok a lázadó külsőn. Annyira éreztem rajta, hogy több szorult belé. Más magyarázata aligha lett volna a viselkedészavarának. Pont ezért a felfedezésért sajnos nem jár, pedig jót tenne a versenynek.
- Lehet - gondolkodom el egy pillanatra. - És ezek miatt vagy ideges, vagy van más is? Mármint amúgy eddig ki se néztem volna belőled, hogy stresszes vagy. Azon kívül, amikor valaki felhúz téged a hülyeségeivel. Mondjuk én - nevetek kínosan, ahogy a szám elé kapom a kezem. Lehet, hogy amúgy szimplán hangulatember, nekem pedig a nyugodtabb percei maradnak meg elsősorban, és azt tekintem az alaptermészetének. Hogy hirtelen haragú, az tény.
Felhorkanok a poénján, majd elégedetten hümmögök egyet az újabb információ birtokában. Túl piszkos a fantáziája, egy kicsit mintha túlzásba vinné a percenkénti felnőtt utalásokat, de most jól szórakozom rajtuk, még egy kicsit izgatottá is tesz vele. Általában komoly témákról szoktam beszélgetni másokkal, és még nem nagyon haverkodtam olyannal, akinek ez ennyire nem tabu téma. Pont ezért hoz lázba, pedig maximum egy év lehet köztünk, nem az van ugye, hogy az öreg róka osztja az észt, vagy fordított esetben a kis taknyos, aki amúgy még sosem látott ilyet és csak a szája nagy. Az meg értelemszerű, hogy ilyen arccal mindig ott kell legyen nála a gyógyszere.
Kötelességtudóan felpattanok a babzsákomból. Kicsit haragszom rá, hogy ennyire nem törődik magával, de biztos nem lehet könnyű fejben tartani ennyi mindent. Emlékezhetne egy kicsit jobban, hisz a saját érdeke, hogy hamar meggyógyuljon, és szép maradjon utána a bőre.
- A gyógyszereidet bevetted? - kérdezem szigorúan, miközben elugrok a táskájáért. Ha tényleg csak az van benne, amit mond, hamar megtalálom a kenőcsöt. A tekintetéből látom, hogy mit vár el tőlem, szeretnék jó fej lenni vele, na meg attól félek, hogy ellenkező esetben kényszerítene. Sóhajtva konstatálom, hogy valóban viccelt a segédeszközökről, a kutakodás közben pedig megpillantok a tankönyvei mellett egy romantikus ponyvaregényt. A tankönyvek nem szúrnak szemet, azt úgy veszem, hogy mindenki hord magával itt, na de a regény! Fülig érő mosollyal lépek vissza a fiú mellé, lepattintva a kenőcs dobozának fedelét. Talán nem vágja le, minek örülök ennyire. Műveltebb lenne, mint hittem? Rögtön megcsapja orromat az erősen mentolos cucc, ahogy leguggolok a feje mellé és kényelmesen elhelyezkedem a művelethez. Középső és mutatóujjamat beleérintem a ragacsba, majd amikor már elég réteget vittem fel az ujjbegyeimre, ügyetlen mozdulatokkal kezdem el kenni a vágásokon a hideg anyagot. A műtét ellenére nagyon puhának tűnik a bőre. Másik kezemben a dobozt szorongatva megtámaszkodom a fotel szélén, úgy összpontosítok az érintett felületre, néha azonban egy-egy aggódó, visszajelzést váró pillantást is vetek a fiúra. Neki most tök jó, akár hátra is dőlhet, valóságos luxusban részesül.
- Máskor ne várj vele ilyen sokáig, te amnéziás - mosolyodom el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Viharmadarak csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 300
Összes hsz: 848
Írta: 2020. január 14. 18:38 | Link

Prücsök

Na, még egy ember, aki tart Reától. Mit mondjak, nem vagyok meglepődve, az emberek többsége Ofidiofóbiában szenved. Egyszerűen képtelenek elképzelni, hogy akár a találkozás kellemes is lehet. Kicsit igaz fáj, hogy tart tőlük, mert én nagyon szívesen bemutatnám a barátnőmnek, de ha nem, hát nem. Nem erőszakolok én semmit se rá. Na, jó ez így egy kicsit furán hangzik tekintettel arra, hogy miket éltünk át. De ha tényleg annyira tart a hüllőktől, mint azt a szavaiból kiveszem, akkor nem viszem a közelébe Reát. Az ő meg a kígyó érdekében. Szeretném még egy darabig életben tartani.
- Kaméleon? Ráadásul repül is? Hallod, azért te sem aprózod el, ha állatokról van szó. Más macskát tartana – elképedek, mert azért valljuk be, nem egy szokványos dolog, hogy valaki egy ilyen fajú kis kedvencet tartson. Benetthez viszont teljesen illik egy kaméleon. Ő is mindig el szeretne vegyülni a környezetében, kerüli a feltűnéseket, emellett szelíd, de nagyon okos is. Úgy hallottam, ezek a lények is ilyenek. Na, ne nézz így rám, már elismertem korábban is, hogy okosnak tartom a fiút. Nagyon, de nagyon naivnak, de végtelenül műveltnek. Mégis csak kulturáltan bírunk beszélgetni egymással, s bár én elég malac vagyok, érdekes módon eddig még nem riasztottam el magamtól.
- Te kezdted, Prücsök – felnevetek, majd odahajolok hozzá, hogy összeborzoljam fürtös hajzuhatagát. Ilyenkor már rég a fotelben fekszik, így majdhogynem ráesek a procedúra végig vitele közben. Nagyon szeretem ezt csinálni, magam sem tudom miért. Már ne arra értsd, hogy ráesni a fiúra – pedig azért az sem lenne semmi -, hanem a haját borzolni. Egyszerűen van valami nyugtató benne. Plusz így úgy érhetek a fiúhoz, hogy azt ne vegye zaklatásnak. Egy pont nekem. Bár a múltkor sem vette jó néven, így én is odahajtom a fejemet az övé mellé, hogyha szeretné, nagyon szívesen megkócolhatja a tejföl loknikat. Mégis csak fair play van itt, kérem szépen. Bírom a nevetését, nagyon jól áll neki.
- Pont ezért, mert cuki vagy. Határozott is vagy, csak még nem találtál rá a saját kiállásodra. Neked csak kéne egy ember, aki a szárnyai alá vesz. Ha akarod, én nagyon szívesen segítek – megpöckölöm a körmeimet, miközben a lábfejemet tornásztatom. Igen, tudok én jó fej is lenni, csak amint már mondtam, az nagyobb erőfeszítést igényel, mintha a flegma, nemtörődöm énem adom. Mégis csak prefektus vagyok, azoknak meg az a dolguk, hogy segítsenek másoknak és bár Benett nem a háztársam, mégis kötelességemnek érzem, hogy tegyek valami jót is érte azok után, amiket ellene elkövettem.
Elnevetem magam, amint meghallom az új becenevem. Igazán kreatív, hisz a kezdőbetűnk is egyezik, meg ugye a szőrzet színe is. Milyen kis ügyes ez a fiú! És nagyon szép mosolya van. Szinte már elveszek benne, ahogy velem együtt nevetgél az eddig elsütött poénokon. Mert igen, hölgyeim és uraim, Benett mellett képes vagyok másokkal nevetni, nem pedig rajtuk. Ez igazán nagy fejlődés rám nézve, hisz ezek előtt mindig csak gúnyt űztem a partnereimből. Ő viszont valahogy kihozza belőlem a jobbik oldalamat. Nem tudom, milyen mágiát használ, de hatásos cucc.
- Ahogy olvashattad, otthon elég nagy szarság van. Plusz most a húgom is visszament Raphaelhez, szóval van még egy okom, ami miatt stresszelhetem magam. Tiszta álom az életem – túrok bele a hajamba, kissé remegősen, mert azért féltem a húgomat. Nagyon is. Raphael még nálam is nagyobb szörnyeteg, nem szeretném, hogy egy ujjal is hozzáérjen a törékeny kis testéhez. Esküszöm, soha nem kezdtem még nálam nagyobb emberrel, de ha megtudom, hogy tett vele valamit, megkeresem Louisékat és még a szart is kiverjük belőle.
Visszanézek Benettre, aki felhorkant a viccemen. Érdekes, ilyen reakciót sem láttam még soha tőle. Lehet, hogy egyszerűen csak nem tud mit csinálni, ha felnőtt dolgokról van szó. Elképzelhető, hisz eddig minden poénomon vagy kínosan nevetett, vagy valami mást csinált. Nagyon nem fekszik neki ez a téma. Hát nem édes? Mondtam én, hogy ártatlan kisfiú. Még ha ez a megnevezés nem is tetszik neki.
Bepattintok még egy cukorkát, majd a szememhez kapok. Fájdalmat színlelek, hangosan sziszegek és nyögdécselek, mint akinek valóban hatalmas kellemetlenséget okoz ez az érzés, és szerencsére ezzel sikerül is megnyernem magamnak Benettet. Nem véletlenül vagyok színjátszós, kérem szépen, talán tényleg be kellene járnom. Alakításom olyannyira hatásos, hogy a fiú gyorsan elugrik táskámhoz, majd elidőzik egy ideig benne. Valóban, a megemlített tárgyak egyike sem található meg benne – khmm… az óvszer a zsebembe van -, így csak unalmas tankönyvekkel találhatja szemben magát. Na meg a Szellem szerelemmel, de kétlem, hogy kiszúrná a sok-sok értelmetlen kacat között. Bár ha meglátja, azt sem bánom. Legalább adok neki még egy indokot, hogy ne lásson annyira veszélyesnek, mint amilyen vagyok. Taktika, emberek, taktika.
- Azokat be – sziszegek tovább, arról egy szót sem szólva, hogy bizony már a kenőcsözés is megvolt ma, és hogy voltaképpen csak azt akartam elérni, hogy hozzámérjen. Mert igen, vágyom az érintésére. Magam sem értem, hogy miért, de nagyon is szeretném, ha azok a puha kis kacsók egy pillanatra is hozzáérjenek a felizzott bőrömhöz. Csak úgy, mint amikor a bálon egymás kezét fogtuk.
Az ujjai gyengéden cirógatni kezdik az érzékeny területet, én pedig egy percre megremegek. Mind az idegen testtől az enyémen, mind a krém hidegségétől. Nem vagyok hozzászokva, hogy az emberek óvatosan bánnak velem. Én vagyok a kastély egyik legnagyobb ribanca, szóval általában nem törődnek az érzéseimmel, csak belecsapnak a lecsóba, aztán megy a menet arra amerre. Így kicsit meg is illetődök. Ügyetlenül elmosolyodom, hisz mi mást tehetnék? Próbálom élvezni a nehezen kiérdemelt jutalmam.
- Igenis, Anyu! – kiöltöm a nyelvem, majd elszomorodom, mikor a keze eltávolodik tőlem. Azt hittem, hogy tovább érezhetem magamon, de nem. Egyszer minden jó véget ér.
- Na és - próbálom megtörni a kínos csendet, amit az én tehetetlenségem hozott létre - máskor említetted, hogy szereted a zenét és hogy zongoráztál. Esetleg zenét is írsz? – Visszazökkenek a kemény valóságba, mire a krém azonnal csípni kezdi a bőröm. Eddig nem érezem, mással voltam elfoglalva, de így már cseppet sem olyan jó a helyzet, mint eddig volt. A mentol éget, valószínűleg fertőtlenít. Meg ugye hűsít is. Legyezni kezdem a kezemmel az arcom, hogy hamarabb elmúljon az érzés.  
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. január 14. 18:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 15. 20:15 | Link


Jobb lesz előbb egy fényképet mutatnia az állatról, ha van neki olyan egyáltalán, hogy lássam mire számítsak. Annyira nem lehet vészes a helyzet, ha megengedték neki, hogy magával vigye az iskolába. Mondjuk a szobatársait sajnálom a legjobban. Én biztosan képtelen lennék nyugodtan aludni úgy, hogy a közelemben tekeredik egy kígyó. Mindig ott a szökés veszélye. És én még nem is tudok Theon egyéb furcsa szokásairól, amiket ha ismernék, eltörpülnének a rendkívüli házi kedvencéhez képest. De ő már csak egy ilyen ember. Jóval több szorult belé, mint amit a külvilág először észrevesz. Igaz, hogy a naplóját nehéz elolvasni, mégis mennyivel másképp látnánk mindenkit, ha igazán ismernénk a történetüket.
Elönt a büszkeség, amikor Kamcsiról lesz szó. Hát igen, én se nagyon hallottam korábban repülő kaméleonokról, de betudtam annak, hogy hírből sem ismertem a varázsvilágot, egyedül a megmagyarázhatatlan jelenségek árulkodtak arról, hogy valami nincs rendben körülöttem. Könnyen szelídíthető fajnak írják amúgy, kíváncsi leszek arra, hogy mit tudok majd elérni vele. Jó lenne persze, ha egy idő után hallgatna a nevére, és akkor talán nem kellene állandóan a terráriumomba zárni. Most még csak bátortalan próbálkozásaim vannak a szobánkban arra nézve, hogy kiengedjem őt repdesni, hiszen erősödnie kell a szárnyainak. A legjobb az egészben, hogy csendes, elvan magának, de értékeli a törődést.
- Bizony! Eredetileg macskában gondolkodtam. Egyszer azt is szeretnék - húzom ki magam a srác előtt. Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődését. Előbb-utóbb az orra alá fogom tolni a drágámat, ha már megbizonyosodtam róla, hogy egy hirtelen elborulásakor nem fogja a falhoz csapni szórakozásként. Addig pedig meg kellene tanítanom Kamcsit arra, hogy ne piszkítson összevissza, főleg hogy egy különleges vendéget mutatnék neki, akit nem lenne jó felbosszantanunk.
Látszik, hogy hiba volt kihagynom a fodrászkodást a szünetben, de hát annyian voltak az üzletekben, hogy lusta voltam kivárni a soromat. Inkább otthon gépeztem, azt amúgy is olyan keveset tudok... Azt mondták felejtsem el, hogy egyszer kapok egy felrúnázott laptopot a suliba, hiszen elég drága dolog, nem is tudom honnan szerezhetném be a legkönnyebben. A nagybátyámat nem szeretném ezzel traktálni, így is sokat köszönhetek neki, egyébként sincs oda a muglik cuccaiért. Szerinte jobb, hogy mellőzöm ezeket, mert így végre megtanulok varázslóhoz méltón élni. A hajam azonban az eddiginél is kezelhetetlenebb lett. Mondjuk szerintem jól áll, hogy hosszabb egy kicsivel, kíváncsi vagyok, hogy nyáron mennyire fog megizzadni a fejem tőle. És hát azt is észben tartottam, hogy a múltkor a bálon mennyire tetszett a fiúnak. Úgyhogy most jó újraélnem azt a kellemes emléket, amikor beletúrt a fürtjeimbe. A kézfejemmel odakapva próbálom elérni, hogy minél kevésbé férjen hozzá a fejemhez, közben pedig halkan kuncogok. Amikor már úgy érzem, hogy eleget játszott vele, elkapom az ujjait és megállásra kényszerítem. Ezúttal nem érdekel, hogy hogyan fogok festeni utána, egyébként is hajat terveztem mosni este, addig pedig nem hiszem, hogy sokan megnéznének maguknak visszafelé.
- Csak óvatosan - tanácsolom neki, amikor majdnem rajtam köt ki. Több se kell a felkínálkozásánál, máris átvetem magam az ő térfelére, hogy oldalirányból kócolhassam össze tejföl színű hajtincseit. Az alkotás öröme visszaköszön csillogó tekintetemből, hisz ez majdnem olyan, mintha egy képet rajzolnék, csak sajnos nem rakhatom ki a polcra a végeredményt. Jut eszembe, egyszer le kell őt rajzolnom magamnak, amilyen modell alkata van, jó alany lenne, csak hát még nagy kihívás.
- Tényleg? Azt... nagyon megköszönném - motyogom némi habozás után, mert nem akarom elhinni, hogy mellém állna. Emellett azt is nagyon jólesik hallani, hogy szerinte van bennem határozottság. Tehát nincs minden veszve. - Mikor vágunk bele? - kacsintok rá, mert részemről már most benne vagyok a dologban, noha fogalmam sincs, hogy mivel is kéne kezdeni. Ebben úgy tűnik, át kell adjam magam a fiúnak, mégiscsak ő a szakértő.
Visszamászok a helyemre, hogy ismét szemből beszélhessek hozzá. Így mégiscsak nagyobb a hely mindkettőnknek ahhoz, hogy a fotelban elnyúlva vergődjünk magunknak, amikor már nem tudunk mit kezdeni a végtagjainkkal. Elégedett arccal mérem őt végig, amikor az új becenevét ízlelgeti magában. Találóbb nem is lehetne.
- Szar helyzet. Rendes tőled, hogy aggódsz érte - nem véletlenül vagyok szűkszavú. Továbbra is azt érzem, hogy többet tudok róluk, mint azt kellene. Nem nyertem el a bizalmát eléggé ahhoz, hogy hozzá tudjak szólni, különben sem érezhetem át, hogy min megy pontosan keresztül. Látom rajta, hogy nagyon ideges emiatt, amitől én is stresszes leszek egy kicsit. Az ajkaimat harapdálva próbálok valami másra gondolni, de belül ugyanúgy felzaklat a sztori, hiszen könnyen rám ragad mások hangulata. Magam sem tudom miért, de a cipőm orrával finoman oldalba bököm, és kedvesen rámosolygok. Valami olyasmit akar ez jelenteni, hogy fel a fejjel. - És én mi vagyok ebben az álomban? - kérdezem szórakozott hangnemben, ami persze csak megjátszott.
Való igaz, a felnőtt élethez nem sokat konyítok. Legyen elég annyi, hogy bár nem vagyok rá büszke, azért szörföltem már a neten inkognitómódban is, de az ilyen élményeket megtartom magamnak, többre meg még nem futotta. Ezúttal se rágódom ezen valami sokáig, hiszen Theonnak a segítségemre van szüksége. Az olvasottak fényében nem csoda, ha szétszórt mostanában, a faházban pedig nincs tükör, hogy el tudja magát látni szakszerűen. Remélem azért komolyan szokta venni a gyógyulását... A rosszalló pillantások után, amik a lelkiismeretességemből fakadnak, már ott is termek mellette, igaz előtte egy-egy pillanatra megakadt a kezem a titkos könyvén is. Ilyen közel is rég voltam már hozzá, mint most. Hány napja is? Lassan két hete szerintem, rohan az idő. A hideg, csípős kenőcstől nem csoda, hogy megremeg, próbálok kíméletes lenni vele. Ugyanakkor alapos is vagyok, mint általában. Először az egyik, majd a másik sebhely következik. Elidőzöm a vonásain, amiket már úgy ismerek, mégis mindig találok egy új részletet, ami korábban nem fogott meg rajta. Egy pillanatra elbambulok a homlokán, a száján, de még az orrán is, csak a mosolya zökkent ki, amire hasonlóan reagálok.
- Igazán nincs mit, khm - vetem oda szemrehányóan, mert azért egy köszönömöt elvártam volna a segítségemért. Elkenem a tenyeremben a kenőcs maradékát, majd visszadobom a táskájába. A kínos csendet ezúttal ő töri meg. - Áh, Mozart azért nem vagyok. De örülök, hogy ilyen jó a memóriád. Ennyire okosnak nézek ki? - provokálom kissé nagyképűen, ami alapból nem jellemző rám. A kenőcs hatása később jelentkezik, valamiért pedig azt érzem, hogy ha kicsit jobban elkenem rajta a réteget - ami talán túl vastag is lett így, hisz nem vagyok ápoló -, akkor enyhíteni tudnék a kellemetlen érzésen. Megérintem az arcát, aztán elkapom a kezem, amikor rájövök, hogy túl sokat engedek meg magamnak. Inkább összekulcsolom a kezeimet, és a földet bámulva elterelem a témát.
- Egyébként van nálam egy történelmi regény, ha érdekel. Fortuna mosolya a címe. Meg más hasonló. Kölcsönadjak párat?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Viharmadarak csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 300
Összes hsz: 848
Írta: 2020. január 15. 22:12 | Link

Prücsök

Benett… érdekes egy figura. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy mostanság sokat gondolok rá, már ha a sok azt jelenti más szótárjában is, hogy néha-néha elidőzök az emlékén, miközben a gatyámban turkálok. Mostanság talán túlságosan is felreppen az arca, csak úgy a semmiből. Eskü, kajánál a csigatésztába is beleláttam a kis cuki fürtjeit, na még máshova mit. Esküszöm, néha úgy érzem, hogy kezdek megbolondulni. Hogy miért? Mert valói vonzódást nem érzek iránta. Mármint érzelmit nem, csak a testem akarja őt, de nagyon. Így mikor majd hogy nem ráesek mikor megborzolom haját, eskü, hogy egy pillanatra úgy érzem, hogy felállt. Oda is kapom a tekintetem, de hogy ne legyen gyanús, összekötöm egy kósza fejkörzéssel. Mert sportos vagyok. Meg egy frászt.
Loknijai puhák, már-már abnormálisan jól esnek a mancsomnak, ahogy bennük turkálok. Szerencsére ettől nem riad vissza, így kiélhetem minden frusztrációmat rajta, ami valljuk be, eléggé összegyűlt bennem. Nekem nagyon is jól esik, és ami fura, hogy neki is. Már-már azt mondanám, hogy élvezi is. Persze egy idő után jelzi, hogy elég, én pedig szófogadó pincsiként engedek a parancsnak, és elhúzom kezeimet, hogy aztán saját fejemet kínálhassam fel neki. Komolyan, mintha majmok lennénk, aztán turkálnánk egymást. Hát nem romantikus?
- Persze! Lehet, hogy egy bunkó paraszt vagyok, de valahol nekem is van egy szívem – elkacagom magam a tehetetlenségén, ám nem rajta nevetek, hanem egyszerűen csak a tudaton, hogy mennyi minden képes meghökkenteni őt. Túlságosan is random személyiség vagyok, így nem csodálom, ha elsőre nem érti, hogy mit akarok ezzel. Valljuk be, én sem. Mert mit is tehetnék én érte? Prefektus vagyok, segítenem kell a kisebbeket, de igazán… nem az erősségem az emberekkel való bánás. Mindig vagy elszalad a gyógyszerem és egy erőszakos állat leszek, vagy megfordul a kocka és megakarok reszelni mindenkit. Valljuk be, Benettel szemben egyik sem lenne igazán hatásos, tekintve, hogy már mindkét kártyát eljátszottam nála, nem valami sok sikerrel.
- Amikor csak szeretnéd, Prücsök – még mielőtt visszamászhatna, megpaskolom a térdét, hogy érezze a törődést, amivel valami olyasmit akarnék sugallni, hogy csak keressen, és én már ott is vagyok. A kontaktus nem tart sokáig, a fiú eltávolodik, majd végleg visszaül a saját babzsákjába. Én pedig újonnan hoppon maradok. Kezem még a levegőben van, amin még mindig érzem a farmerjén is átsütő melegséget, ami a test hiányában kezd egyre jobban eltávozni. Megrázom a kezem, majd a fejem mögött összekulcsolom őket.
Felesleges szépítenem a dolgot, mindent tud rólam. Minden elrejtett érzelmem, minden fájdalmam, egyszerűen nincs már titok előtte. Ő mégsem hánytorgatja ezt fel nekem. Nem, tudtában van a dolgok miértjével, ő mégis elraktározza azokat és megtartja magának. Hisz ő csak egy külső szemlélő. Néha azt kívánom, bárcsak én is egy naplóban olvashatnék először ilyet. Bárcsak más élte volna át ezeket a szörnyűségeket én pedig csak egy egyszerű és tudatlan kis nebuló lennék, akinek még annyi, de annyi lehetősége lenne az életben.
Arcom elkomorodik, ahogy felidézem a nemrég leírtakat. A sok-sok aggodalmam vízesésként szakad rám, nehéz súlyával a vállam nyomja. Mégis egy kis fény akad. Apró lökésre leszek figyelmes. Követem az hirtelen jött impulzus kibocsájtóját és tekintetem fixálódik Benetten. Elmosolyodom és ebben minden benne van, amit ember csak el tud mondani egy ilyen gesztussal. De amit mégis közlök vele, az az, hogy köszönöm.
- A legeslegjobb dolog, ami valaha történt velem – mosolyom marad, tekintetem még mindig az övét keresi. Meg is találom azt, majd csak percekig ülök ott és íriszeimet az övébe fúrom. Eddig összes érzelmemet a tekintetemből tudhatta meg; fájdalom, üresség, vágy. Mind-mind ezekben a kék szemekben testesült meg, mikor először találkoztunk és ez most is így van. Mind ott van, egy aprócska mosoly kísérletével. Hogy túloztam e, amikor azt mondtam, hogy ő a legjobb dolog az életemben? Talán. Még én sem tudom, hogy valóban így van e ez. Sok embernek mondom ugyanezt a bókot, legtöbbször tartalom nélkül. Talán most is így van. Talán csak a hecc kedvéért mondtam. Ki tudja. Inkább elsütök még egy poént a táskám tartalmáról, a benne található állítólagos vibrátorról és az óvszerhalmokról. Persze ahogy várhattam, zavarba is jön tőle, de gyorsan kapcsol, mikor fájdalmat kezdek színlelni. Mert így van, csak játszom magam. Valójában már egy órája leápoltam magam, de ezt neki nem kell tudnia. Szemét módon kihasználom az ártatlanságát, s mikor a kenőccsel az arcomhoz ér, megremegek. Elsősorban a hirtelen testi kontaktus az, ami kiváltja belőlem ezt a reakciót, de a kencefice mentolossága sem segít a helyzeten. Ahogy sejtettem, nagyon puha kis ujjacskái vannak. Rettentően jól esik, ahogy azok óvatosan cirógatják a sebes arcomat. Jól esik, mégis kicsit megrémülök a dologtól. Ahhoz már hozzászoktam, hogy emberek tízezrei fogdossák a testem minden pontját, ez az eset mégis másabb a többinél. Ezek a kezek nem éhesek, nem tolakodóak, hanem gyengédek és türelmesek. Nyoma sincs azoknak tahóknak, akik egy-egy aktus után úgy hajítanak ki az utcára, mint egy kivert macskát. Ez pedig megrémiszt. Félek az újtól, a szokatlantól.
- Szívesen, hogy átélhetted – erőltetek mosolyt arcomra, de ez már nem olyan őszinte, mint a többi. Össze vagyok zavarodva, magam sem tudom, mit kezdjek magammal. Így inkább terelni kezdem a témát. Elnézek oldalra, a fiú táskája felé, hátha akad valami, amit kínos zavaromban felhozhatok. És ekkor eszembe jut a legutóbbi beszélgetésünk egyik foszlánya. A zongora és a zene szeretete.
- Akárcsak egy kis Mozart – oldalba lököm, miközben cinkosan fintorgok egyet. A krém csípni kezdi az arcom, én pedig felszisszenek. Talán túl sokat kent az arcomra, így oda is érek, hogy megvizsgáljam, hogy áll a terület. És ekkor megpillantom a felém nyúló kezet. Nem gondolkodva nyúlok érte, hogy megfogjam és a sajátommal a fájó részre tapasszam.
- Csak maradj még így egy kicsit – mondom, még mielőtt elhúzhatná kezét, de hamar megtöri a varázst és kicsusszantja kacsóját az enyém közül, majd összekulcsolja őket és témát vált. Hát jó. Ha így, akkor így. Elégedetlenül morranok egyet, de végül elengedem a dolgot.
- Oh… Nem vagyok én levitás, Prücsök – kacagok fel. Talán a táskámban található regényről jutott neki ez az eszébe? Vagy mi válthatta ki ezt a hirtelen váltást? Mindegy is, az biztos, hogy ennyiben nem hagyhatom a dolgot. – De nagyon szívesen elolvasom. Néha jó kulturáltnak lenni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 16. 20:25 | Link


Ujjaival bizsergető hatást vált ki fejbőrömön, amitől később is az az érzésem támad, mintha még maradt volna valami a hajamban. Körkörös mozdulatain érzem, hogy feszült kissé, de élvezettel adja ki magából. Asszisztálok hozzá, ezúttal kedve szerint szórakozhat velem anélkül, hogy hátsó gondolataim támadnának. Lehunyom a szemem a kellemes, de valahol mégis irritáló rituáléja során, egy kissé még össze is húzódom a babzsákon. Egy nagyot sóhajtva azt kívánom, bárcsak napokig fekhetnék így, megfeledkezve a családomról, a tanulásról és azokról, akik bántanak. Az az ijesztő ököl, ami korábban még az ajtófélfát ütötte, most rajtam terül szét valamiféle védelmező pajzsként, amitől elönt a nyugalom. Az ő kezében a sorsom, mégsem történik semmi rossz, aminek nagyon örülök. Végre... Természetes, hogy ezentúl úgy kezdek el viselkedni, mint aki be van sózva a meseszerű ajánlattól. Szárnyai alá venne az egyik prefektus.
- Hát, mi a titkod? Hogy van annyi önbizalmad visszaszólni a nálad idősebbeknek? - kezdem rögtön egy határozott kérdéssel. A kíváncsiság eluralkodik bennem, valósággal furdalja az oldalam, így türelmetlenül a törődését igénylem. Akár testileg, akár lelkileg, de szükségem van a fiúra. Hogy miért, azt nem tudom, hiszen elsőre alig van bennünk hasonlóság, mégis vibrál a levegő körülöttünk, ha kettesben maradunk. Csak ne jöjjön most senki, aki elronthatja az idillt. Mások előtt annyira különbözik a viselkedése...
- Várj... Ugye nem a napló miatt segítesz? Nem foglak zsarolni, tényleg a kettőnk titka marad - szögezném le mindenek előtt, amikor derült égből beugrik ez a nagyon is valóságosnak tűnő indok arra, hogy miért lett ilyen kegyes hozzám. Voltunk már négyszemközt eleget, de most csak néhány finom érintés miatt foglalkozom azzal, hogy vajon kell-e többet képzelnem mögé, vagy egyszerűen neki is egy biztos pontra van szüksége most, mint nekem. Támaszra, aki figyel rám, törődik velem, és azért van itt, amiért mások gúnyos mosollyal odébbállnak mellőlem. Túl szép persze, hogy igaz legyen, ahogy az igazán lényeges kérdést fel se merem neki tenni, mégpedig azt a bizonyos Miértet. Miért lóg velem, miért csinálja azt, amit, és ad számomra állandóan többértelmű visszajelzéseket. Nem akarom elhinni, amit tapasztalok most, ahogy végigmérem magamnak a vonásait. Aztán a szemembe néz, megáll az idő, csak az egyre szaporább szívdobbanásaimat hallom percekig. Mert nem szól rám, nem nevet ki, hogy elbambulok. Miért tenné, ha pont ezt élvezi? Ugyanúgy engem néz, ahogy én őt, a szempárt, ami a bálon sokáig rejtve volt előlem, és akkor egy ideig nem is tudtam, hogy mit hiányolok belőle. Természetesen a tekintetét, mert abban van minden, ami ahhoz kell, hogy lássam őt a maga egészében, és kiolvassam belőle az érzéseit.
- Eeeezt nem értem - nagy nehezen ennyi préselődik ki belőlem a megilletődöttségtől, szétrombolva az egyébként rettentően idilli pillanatot. Mármint tényleg fogalmam sincs, hogy mitől vagyok én számára a legeslegjobb akármi, ha valóban igazat beszél. De ki merné azt feltételezni, hogy most hazudik nekem az incidens után? Nem vagyok jó ezekben, mármint az ilyen erős kijelentéseket sose tudom először hova tenni magamban. Érezzem magam megtisztelve, vagy viszonozzam valami magasztossal? Belegondolva végtelenül szomorú lenne, ha a sok hányattatott mérföldkő után én lennék az első olyan pozitívum az életében, akinek valóban címezheti ezt a mondatát. De akkor nekem ő mit jelent? A srácot, aki kis híján megerőszakolt a tanulószobán, vagy aki elhitette velem, hogy tiszta lappal minden másképp lesz? Ajkaimra harapok az izgalomtól, végtagjaim megfeszülnek, s ha megtapintanák a homlokom, most azt hinnék lázas lettem. Mert ilyet se mondtak még nekem.
A segítségnyújtás persze úgy fest, elfeledteti ezt az őrlődést. Élvezem a gyógyító szerepkört. Jóságosan és önzetlenül kenem be a sebeket, ez nem az a dolog, amit össze szoktak csapni.
Mellette maradok. A babzsák megsüpped súlyunktól, összeérintve oldalunkat. Theon heccelni próbál, persze a műtétje miatt nincs könnyű dolga, fel is szisszen egy pillanatra a kenőcs utóhatásaitól. Ösztönösen nyúlok felé, ő pedig még rá is segít a kezével, hogy odaérinthessem ujjbegyeimet, ahol nemrég kalandoztam. Olyan őszintén kérlel, hogy a második simítással ráragadt réteget vékonyan elhúzom a homlokán. Sajnálom, hogy nem tarthat tovább, de akkor már átmennék egy olyan szituációba, amit se nekem, se neki nem tudnék könnyen megmagyarázni.
- Írhatok majd baglyot? Megbeszélhetjük a részleteket. Meg amúgy is, kíváncsi leszek, mi lesz az első leckéd számomra - ugyan nincs saját szárnyasom, Kamcsi pedig nem alkalmas arra, hogy borítékokat reptessen, az iskola által rendelkezésre bocsátott baglyokat előszeretettel használom az otthoniakkal való kapcsolattartásra. Könnyű megszokni a varázstalanoknak is ezt a kommunikációs fajtát, mert nincs benne semmi mágia - látszatra. Ha írni tudnék neki is, sokkal többször találkozhatnánk, vagy vele is elkezdhetek könyveket csereberélni. Már-már suttogva kérlelem, hogy mondjon igent.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Viharmadarak csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 300
Összes hsz: 848
Írta: 2020. január 18. 12:03 | Link

Prücsök

- Tudod Prücsök, ha olyan sok szarságon mész keresztül, mint én, akkor elég hamar megacélozod a szíved minden előtt – elkomolyodom, úgy nézek most a szemeibe. Látom rajta, tudom, hogy ő erre a lépésre még nem kész, akármi is történ náluk otthon, az érzés, még nagyon új és idegen. Egyszer viszont ha akarja, ha nem, de túl kell tennie magát rajta. Talán azért mondok ilyet, mert még nekem sem sikerült. Túlságosan is sokszor jönnek elő az emlékek. Néha már aludni sem tudok tőlük, úgy kínoznak. Vajon Benett is ennyire szenved a megpróbáltatásoktól? Ő annyi, de annyi mindent tud rólam, én mégis tanácstalan vagyok vele szemben. Legutóbb még én voltam a titokzatos fél, most fordult a kocka.
- Neem, egyszerűen csak akarok segíteni – hogy neked jobb legyen, teszem hozzá gondolatban. Okkal nem mondom ezt ki. Szeretném megtartani magamnak, hogy valamilyen szinten kötelességemnek érzem, hogy segítsek neki. Nagyon sok szörnyűséget követtem már el ellene, így itt lenne az ideje, hogy valamit vissza is adjak. És mi más lenne ennél jobb, mintha egy prefektus védelmét élvezni talán életed végéig? Na, ugye. Semmi.
Mondok egy nagyon nyálas szöveget, majd csak hosszú percekig nézzük egymást. Ő valószínűleg azért, mert nem tudja hova tenni a dolgot, én pedig azért, mert piszokul élvezem, mikor lefagy. Ilyenkor kiülő érzelmek egyszeriben imádni valóak, és legszívesebben leteperném a fiút itt helyben. De nem, helyette csak ülök, és bárgyún mosolyogva nézem őt. Megfigyelem arcának minden kis vonását. A szépen csillogó zöldes barna íriszeket, a göndör loknikat, a kis gödröcskét, ami megjelenik, mikor rám mosolyog. Bennem pedig megmozdul valami. Rengeteg lánynak és fiúnak mondtam már az előbb elhangzott mondatot, mégsem gondoltam sosem komolyan. Talán most sem. Végtére is, nem én lennék, ha valakinek is igazat mondanék.
Ezt megerősítve fájdalmat színlelek, csak azért, hogy Benett megérintsen. Neki pedig olyan jó szíve van, hogy meg is teszi. Élvezem, ahogy ujjai szánkáznak a bőrömön, ám nem sokáig használhatom ki a pillanatot, mivel valami félelemhez hasonló érzés törekszik fel a torkomba, majd alakít ki ott egy hatalmas gombócot, hogy még nyelni sem tudok. Az érzés túlságosan is új, így nem tudok vele mit kezdeni. Tekintgetek jobbra, balra, de semmi és senki sem siet a segítségemre. Benettel pedig nem fogom megosztani az érzéseim, hisz akkor megtudná, hogy nem vagyok olyan kemény, mint amilyennek mutatom magam. Bár már úgy is mindegy, mindent tud rólam.
Mosolyt erőltetek az arcomra, ám ez már közel sem olyan őszinte, mint az ezelőttiek voltak. Kezdem kínosan érezni magam, most hogy itt ül mellettem. Így terelni próbálom a témát, elkezdek beszélni a hobbijairól és a zenei tehetségéről. Ő viszont az arcomért nyúl, én pedig ösztönösen fogom meg a kezét, hogy a kívánt részemhez érintsem. Még könyörgöm is neki, hogy maradjunk így, mire ő elkeni a ráragadt kenceficét a homlokomon. Felnevetek. Ha lenne tükör itt, tuti megnézném magam, de csakis azért, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg úgy nézek e ki, mint egy indián. Fair play van itt, szóval én is belenyúlok az anyagba, majd óvatosan, mintha csak egy porcelánhoz nyúlnék hozzá, rákenem a mentolos kenőcsöt az orrhegyére.
- Persze – és így is lett. Beszélgettünk még arról, hogy mit és hogyan is fogunk előrukkolni Benett kemény fiúvá avanzsálásához. Én elsütök néhány malacviccet, ő pedig zavartan reagál rájuk. Nehéz visszatartanom magam, de sikerül, hogy ne teperjem le itt helyben. Úgyis egyszer majd kérni fogja. Mindig így lesz. Akkor ő miért is lenne másmilyen?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zippzhar Mária Stella
Diák Levita (H), Levitás blogger, Rivalló Rúnakígyók csapattag, Animágus, Világalkotó, Levita úrhölgy, Ötödikes diák


Minden lében villa
offline
RPG hsz: 532
Összes hsz: 5636
Írta: 2020. január 18. 17:24 | Link

Bence
így ül a ház tetejére

Már pengetem is nevetve. Tenyeremről a havat sepregetem úgy, mint ahogy a filmekben a pénzt szokás, a kis hópihék szép kis felhőben hullnak alá, ahogy szanaszerteszéjjel szórom őket magam körül. Még mielőtt igazán kibontakozhatnának hószóró skilljeim, üldözőbe vesznek, és hipp-hopp már győzedelmesen vágom magam igazi Johny Bravo pózba.
- Ígyis-úgyis leveszlek a lábadról, azt mondod? - forgatom ki szavait cukkolásképp, miközben szép lassan apró hórészleteket sepregetek magunkra. Henrik kapcsán nem véletlenül nem volt még alkalma leteremteni, kitttűnő módszerim vannak annak a beszélgetésnek az elkerülésére, bizony ám, bizony ám! Tudom, hogy Bence tudja ami történt, hiszen elmondtam nagyvonalakban, de kastélyszerte biztos nem ismert, se én, se a bácsi nem vertük nagydobra az esetet... legalábbis én biztosan nem, és még nem olvastam az Edictumban a sztorit, szóval gondolom ő sem. Ami fura, mert azt hittem, első dolga lesz... már tényleg nem tudom mit gondoljak róla.
- Vigyázz, mert egy nap beállítok a jelvényemmel, napszemüvegben, pisztollyal az oldalamon aztán leshetsz - öltöm ki rá a nyelvem, de gyorsan be is húzom ahogy maga alá fordít. Miért képzelem én mindig, hogy a hó puhább mint amilyen? Az van bennem, hogy kényelmesen leheveredek mint egy matracra, vagy felhősre, és mint a meséken így elfészkelem magam, de nem is olyan. Egyszer fel kell találnia valakinek a puha havat, amibe egész bele lehet süppedni mint valami óriási pillecukorba.
Mintha nem épp az erdő szélén fetrengnénk a hóban, egy apró puszit is kapok, s megkapaszkodva a kinyújtott kézbe magasra ugorva felpattanok.
- Menjünk - bólintok, a hóemberes ötlettől csillogó szemekkel, majd ahogy megindulunk, egy kisebb kupac havat sapkámra téve kezdek bele a rémítgetésbe. Elváltoztatott hangon megzsarolom, hogy megharapdálom a lábujjait, ha nem ad nekem szenet a gombjaimhoz, illetve még ki is okítom arra amit minden fiatal és valamirevaló varázslónak bizony tudnia kell. "Ne nyalogasd a nem fehér színű havat, de különösen a kéket kerüld mert arra ablakmosófolyadék került, és habzik ha megpróbálod megenni. Ne rágd le a hóemberek répaorrát, mert utána nem fognak tudni rendesen artikulálni, és minen mamát lebabáznak," és még számtalan ilyen okosságot sűrítek bele abba a rövidke távolságba, amit a faházig megteszünk.
Belépve már jóval kellemesebb az időjárás, le is vetem magam egy babzsákra, és kezemmel megpüfölgetem a mellette lévőt, hogy Bence dobja le magát oda mellém. Fejjel felé hasalok, miközben lábaim fel-le kalimpálnak, halkan nyünyörgetve ezzel a zsákban lévő sok kis apró golyóbist.
- Tudom, hogy még nincs itt az ideje - de hát levitás vagyok vagy mi -, de lenne kedved a téliszünetben előre készülni kicsit a vizsgákra? Találkozhatnánk, és megtanulhatnánk az eddigieket, hogy tavaszra más kevesebb maradjon!
Egészen belelkesülve dobom fel az ötletet, ami nem is csak azért szuper, mert így jó előre készülhetek a vizsgákra (hátha idén már az LLG sem lesz troll), de még őt is láthatom a szünetben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

*-*-*-*-*-*-*-*                             RAWRR :3
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Lóránt Bence
Diák Levita (H), Viharmadarak csapattag, Legilimentor, Ötödikes diák


Birdie
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 1482
Írta: 2020. január 19. 12:28 | Link


Egy valószínűtlenül havas napon

Felhőtlen nevetésük szerintem minden környéken lévőt elriaszt, ez a lány egyszerűen csodállatos, kreatív és még sorolhatnám, ha nem halnék meg a röhögésben. Szerintem ezért nem hízok meg, mert annyit nevetünk, hogy fáj tőle a hasam és nem tudok enni olyan sokat. Mondjuk, erről lehet, hogy más lenne a havat pergető szőkének a véleménye itt rajtam.
- Hol lehet fizetni hóval, te? – kérdezem, majd indulhat a kergetőzés. Nem sok kell hozzá, és máris újra megnézzük, hogy milyen a szuper hideg hó, pompás. Ha nem vele lennék, már biztos hisztiznék, de lehet el sem jöttem volna kabát hiányában…
- Még a végén elbízod magad, ha igent mondok, szóval nem! – hazudok, és ez tökéletesen látszik, amikor nyelvet ölt rám. Ezt nem hagyhatom megtorlatlanul, így alám kerül, én lettem a győztes szerintem. Ez volt a nagydöntő, a mindent eldöntő döntő döntője! Kész passz, bárki bármit is állít!
- Oké, imádnám! És ha ne adja Merlin, auror leszel, szeretném, ha egyszer így jönnél hozzám… haza – vörösödöm bele az ötletbe, lehet, hogy a lányok szoktak a házasságról gondolkodni, de nekem sokszor eszembe jut, hogy milyen is lenne felnőttként együtt. Oké, életkor szerint már ott vagyunk, de az más. Az biztos, hogy bármi is lesz velünk, soha nem fogom elfelejteni ezeket az éveket. De azért jobb lenne fojtatni, amíg a kaszás el nem választ minket. Ügyes vagy Bence, még egy ilyen cuki képzelgést is el tudsz rontani. Remélem, nem most néz a fejembe!
Felkelek, miután lekászálódik rólam és elindulunk a faház felé. Közben végignevetem vele a komédiáját, néha túlságosan is mulatságos. Kiegészítem, hogy ha pedig piros havat lát, akkor az nem annak a jele, hogy egy kívánság teljesült, hanem meneküljön, mert vérfarkas járhat a környéken. A faházban ugyan nincs nagy meleg, de sokkal jobb idő van, mint odakint, és a mi a fontos, van egy csomó pokróc, ezek szerintem nemrég kerülhettek ide. Összeszedek párat és leülök Masa mellé, miközben ő ráfekszik hassal a lábaimra, én pedig betakargatom magunkat úgy, hogy a kis drága feje látszódjon csak ki. Kérdése meglepő, de nekem nem elsősorban a tanulás jut eszembe. Oké, rám férne, és miért ne, úgysem fogunk mindig tanulni – ezt csak félve gondolom egy Levitás mellett, még akkor is, ha Masám az -, talán megmutatja nekem a környéket is és mókázhatunk sokat.
- Ez meghívás?! Naná, hogy megyek, megbeszélem az ősökkel és ott leszek. Szerintem nem lesz akadálya, hogy elmenjek hozzátok. Ugye nálatok sem? – a kérdés költői, de nem akarok ajtóstul rontani Masalakba, és a kérdés elsősorban Márkra vonatkozik egyébként, gondolom, tudja ő is. Ha nem, akkor majd lopott pillanataiban fürkéssze meg a fejemet.
- Te gondolkodtál már azon, hogy jövőre végzünk és akkor utána mi lesz? Hogy mit szeretnél tanulni, vagy világot akarsz-e látni, ilyesmi – gondolkodom, és a jobb kezem mutatóujjával cirógatni kezdem a haját, vagy az arcát, attól függően merre néz. Kicsit elkomolyodtam volna? Meglehet, csak hiányzik egy kis tea, vagy valami, hogy Masával kettesbe lehessünk. Szerintem nagyon ritkán van ez, hogy nem zavarnak. Persze még most is beléphet egy Rellonos, hogy jöttünk felgyújtani a házat, maradtok? Á, a Rellonosok sem ilyenek, de na, most jól érzem magam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Zippzhar Mária Stella
Diák Levita (H), Levitás blogger, Rivalló Rúnakígyók csapattag, Animágus, Világalkotó, Levita úrhölgy, Ötödikes diák


Minden lében villa
offline
RPG hsz: 532
Összes hsz: 5636
Írta: 2020. február 2. 23:23 | Link

Bence
lisztjét szórja égre földre

- A csehóban - vágom rá, és szinte a lábaim is elgyengülnek, olyan rekeszizmot rengető röhögésbe kezdek. Hol fizetsz hóval? Csehóban! Kész, zseniális, napiMasapoén, imádom, nagyon ciki, hogy saját viccemen ennyire nevetek, de nem tehetek róla, már lassna a könnyeim csordulnak ki. Hogy ezek után hogyan kerülök olyna állapotba, hogy értelmes mondatokat hozzak össze, azt... fogalmam sincs, nem tudom, kész rejtély, legalább akkora, mint hogy hová tűnt el a tacskós-szívecskés zoknim bal fele.
- Jó, akkor mondj nemet, de úgyis kiszedem a fejedből - ragaszkodok az igazamhoz, amit tudok én, sőt, imádok. Nem kell kimondania mit gondol... én sem szoktam mindig mindent, lehet pont ezért kezdjük megszokni, hogy a sorok mögé nézzünk. Na meg főleg a vegyeskereskedésben, mert a múltkor is fellöktem Ági nénit, és vehettem neki másik üveg kovászos uborkát.

A játék észrevétlen fordul át komolyabba, és ahogy beharapott ajkakkal figyelem Bence arcán az érzések váltakozását, az enyém is igazodik, és csinos kis pírrózsák nyílnak szerte a pofimon. Elég spontán vagyok, azt sem szoktam tudni mit csinálok másnap délután, azaz kit akarok árverni, igazából már azt sem, hogy tíz perc múlva egyáltalán ébren leszek-e még, de... Igen, lehetséges, hogy egészen picit néha-néha, félálomban, amikor gyengébb vagyok a zavarommal szemben elábrándoztam már én is hasonlókról. Most azonban teljes kapacitással működök, a helyzetet nem is igazán tudom kezelni, megzavar, hogy ez így felmerül. Talán erre mondják, hogy nagyon gyerek vagyok még? Lehet, hogy csak túlmisztifikálom ezt az egész együtt élés dolgot, sőt, biztosan, de hát nem tehetek róla, ezért nem szoktam gondolkozni mielőtt cselekszem, mert megijednék, ha megtenném. És persze, ez néha nem jön rosszul, mert így lehet nem vágnám be a sípcsontom amikor át akarom ugrani a padokat egy helyből, de mellette meg nem tudnám olyan könnyedén venni a dolgokat, mint így teszem. Most is, nem tudom elviccelni a témát, a felvetített jövőképet, amit persze, én kezdtem, de... jajj, továbbra is rettenetesen zavarba hoz.
- De csak a te kedvedért - motyogom teljes pírpompámban, majd ahogy felhúz, szorosan át is ölelem, elrejtve arcomat egy reszketeg légvétel erejéig. Jézusom. Ez a jövő dolog tényleg ijesztő.
Viszonylag gyorsan összeszedem magam, a gondolatokat elűzik a vicceim, a környezetünk rejtette megannyi játéklehetőség, de ó, egészen biztos, hogy ha egyedül maradok, és eszembe fog jutni ez a pillanat, nyughatatlanul ugrálok majd... vagy lefutok egy félmaratont... lerepülök... na, érti mindenki.

- Az hát - mosolyodok el a boldogsága láttán, lábaim észevétlen dobolnak picit gyorsabban mint eddig. Sajtkukac-üzemmód, az bizony. - Egyedül Márkért nem vállalok felelősséget, de beszélek vele róla - biztosítom, szüleimet meg sem említve. Ők biztos örülni fognak, legalább nem az ő ágyukon ugrálok majd hajnalban, hogy foglalkozzanak velem, hanem lesz más, aki leköt. Márknak meg majd elmotyogom amikor épp valami regény legérdekesebb részénél tart, hogy a tudatalattija szokhassa a gondolatot, de ne ellenkezhessen.
- Hmm hmm hmm - élvezem a hajamat simító ujjak cirógatását, elgondolkodva a komoly kérdéseken - Gondolkodni rengeteget, csak... - sóhaj, ez is olyan dolog, amitől tartok. Pedig nem kéne, tudom, hogy nem kéne, van még egy csomó időm kitalálni, na meg ha nem találom akkor sincs semmi, csak... szeretném ha a lehető legjobban alakulna, na. - Világot látni akkor lenne jó, ha lenne valami olyan munka amivel lehet, tudod, mint hivatásos csoki vagy matractesztelő - vigyorgok fel, hiába tudom, hogy nem pont így gondolta.
- Tényleg elgondolkodtam az aurorságon, biztos, hogy lekötne és nem unatkoznék mellette, csak... Nem tudom, nekem való-e, és most nem is csak fizikálisan, de... mondjuk mentálisan. Érted.
Kemény téma ez, tudom én, most Bence kicsit betekintést nyerhet milyen is az, ha tényleg, komolyan gondolkozni, vagy tervezni kezdek. Ritka pillanat, nem szokványos, kicsit másik oldalam, ami ritkábban bújik csak elő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

*-*-*-*-*-*-*-*                             RAWRR :3
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Lóránt Bence
Diák Levita (H), Viharmadarak csapattag, Legilimentor, Ötödikes diák


Birdie
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 1482
Írta: 2020. február 3. 23:09 | Link


Egy valószínűtlenül havas napon

- Hogy hol? Masaaaaaa – nevetni kezdek, sőt örülten röhögni, hát hogy lehet ILYEN szóviccet elsütni? Azért a feladatról nem feledkezem el, szóval kergetőzés indul, mi pedig puffanunk a hóban, aztán fordul a kocka és maki ül a hóban… vagyis rajtam éppen, de van valami ilyesmi mugli gyermekdal valami képzelt piros ruhás fickóról, aki ajándékokat oszt.
- Megint te csalsz – vágok hülye arcot neki, de felőlem nyugodtan kiolvashat bármit a fejemből. Talán már mondtam, de nem vagyok benne biztos, hogy néha nem les bele, amikor olvasgatok egy kanapén, vagy éppen heverészve várom, hogy beszökjön hozzánk, és ő átváltozik vissza makiból úgy, hogy ne lássam meg. Ha így is van, annak csak örülök, én is meg szoktam lesni, amikor rám vár. Cuki, ahogy majszolgat a padon üldögélve, vagy éppen kergetőzik valami állatkával. Aztán persze Masa kihozza belőlem a jövőbelátó agyamentet és hülyeségeket beszélek. Talán úgy mondanám mégis, hogy kissé előreszaladtam az időben. Lehet, hogy nem kéne megijeszteni magunkat ezzel. Ráérünk még azon gondolkodni, hogy öregkorukban tökmagokkal dobáljuk majd egymást, mert nem vitte ki valaki a szemetet. Látom azt is, hogy elpirul, szóval cselekszem és megölelgetem, a két pulóverembe húzom, ami alatt átfagyni kívánó testrészeim lapulnak.
Szerencsére odafent már van néhány pokróc és gyorsan be is burkolózunk. Oké, Masának nem kéne, de nekem muszáj, remélem nem betegszem meg. Utálom inni azokat az undorító ízű gyógyfőzeteket, pfejj.
- Úúúú, megyek! – vigyorgok két marékkal, de Márk említési visszább veszi a mosolyom szélességét. – Oké, majd véletlenül nem találkozunk vele – vonok végül vállat, olyan nagy gond mi lehetne? Márk ugyan nem kedvel, de azon kívül, hogy csúnyán néz rám, még nem tett lépéseket ellenem. tudnám mi baja, biztos jobban kijönnénk, de valamiért nem szimpatizál velem, emiatt én sem tudok felhőtlen lenni, ha a közelben van. Pedig még csak ég sem vagyok.
- Csokitesztelő! Jó gondolat – mosolyodom el felette, és továbbra is szórakázok a hajával. Közben látom, hogy bekomolyodik kissé, ilyen is ritkán van, hogy látom. Vagy olyankor, amikor én ott vagyok, sokkal vidámabb, ami elmondható rólam is. Te jó Merlin alsógatyája, milyen rég volt az a dolog a barlangban! Azóta is a vízesésnél lógok be hozzá, ha úgy esik… Kicsit odébb billentem a fejem, hogy lássam a szemeit, mikor elmondja, hogy tetszik neki az auror témakör. Hú! Komoly terv, én nem tudom, hogy megbírkoznék-e ilyesmivel.
- Mentálisan? Értem mire gondolsz, de ne aggódj emiatt, szerintem szuper auror lehetsz, ha azt szeretnéd. De most komolyan – megpróbálom felhúzni magam mellé, és átölelni, a fejem az övéhez dönteni. – Voltál már iskolaelső, prefektus, kviddicses, meg most is ügyes vagy mindenben. Nem hiszem, hogy az aurorság kifogna rajtad. Nem mellesleg legilimentor is leszel addigra, amihez azért kell sok minden. De, ha nem megveszem a helyed - nevetek fel, kissé furcsábban, mint szoktam, mert tényleg megtenném érte. Igaz, pénzem az nincs rá, de hát szeretek a kedvében járni.
- Én nem tudom, mi leszek, nekem még csak elképzelésem sincs. Talán gyógyító, vagy állatokkal foglalkozó valaki – tűnődöm el, de nem jutok igazán dűlőre magammal. Tényleg el vagyok veszve, hogy mi legyen belőlem. Ha jobban menne a kviddics, még azt is megpróbálhatnám, de nem hiszem, hogy annyira tehetséges lennék. Nagyot sóhajtok és csak bámulok magam elé… kicsit befáradhattunk.
- A csehóban, mi? – felé fordulok és rámosolygok szélesen, majd nevetni kezdek hangosan, átölelem őt és nevetek, a fejem pedig a vállán remeg a röhögéstől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Zippzhar Mária Stella
Diák Levita (H), Levitás blogger, Rivalló Rúnakígyók csapattag, Animágus, Világalkotó, Levita úrhölgy, Ötödikes diák


Minden lében villa
offline
RPG hsz: 532
Összes hsz: 5636
Írta: 2020. február 12. 23:40 | Link

Bence
fehér lesz a világ tőle

Mint egy ártatlan kis angyalka vonok vállat megállapítására, hiszen tény, elég szemtelen módon használom ki néha extra képességeimet.
Boldogan mosolyodok el, ahogy lényegében elfogadja a meghívást, és izgatottan kezdek tervezni fejben, várva a szünetet. Na, így már van mit várni! Márkkal viszont még gondok lesznek, ezt érzem én is... Sóhajtva vonok vállat, és gondolatban feljegyzem magamnak, hogy próbáljam meg megpuhítani. Mondjuk óvatosnak kell lennem, mert lehet, hogy ha megneszeli, hogy Bence át akar jönni, felállít valami akadályrendszert ellene, aztán meglep minket egy megelevenedett Reszkessetek betörők epizóddal. Mármint nem mintha Bence betörne, nem így értem naaa.
- Majd ha nem tetszik neki valami, visszasomfordál a szobájába - igyekszem végül egy megnyugtató mosolyt varázsolni az arcomra, nehogy végül meggondolja magát. Persze nagyjából minden legendás lényt jobban gondozok, mint ahogy kétségeimet el tudnám rejteni arcomról, szóval biztosan látja ő is, de ezen a hídon majd akkor megyünk át, ha odaértünk a vízpartra.
Óvatoskodva hozakodok elő a tervvel, ami igazából annyira nem is terv, inkább csak egy kósza gondolat, ami egy ideje elég gyakran előkószál.
- Nem tudom, hogy ezt szeretném-e - teszem hozzá gyorsan, hiszen ez azért nem így működik, el kell olvasnom pár könyvet, cikket, beszélgetnem kell pár aurorral, besurranni az akadémiára, elkapni pár hallgatót és őket is kifaggatni, öö mit hagytam ki... Szóval igen, - utána akarok én ennek még járni, és ezzel együtt megnézni minden mást is amit csak tudok, hogy minél több minden közül választhassak majd.
Először értetlenül érzem meg a kísérletet, majd ahogy rájövök mit szeretne, elmosolyodva folyok le a babzsákból, hogy áthuppanhassak mellé. Szorosan mellé fészkelem magam a zizegő ülőalkalmatosságon, lábaimat átvetve az övéin. Karjaim köré fonódnak, ahogy beledőlök az ölelésbe, fejemet nyakhajlatába fészkelem, jéghideg nózim igyekszem nem hozzányomni a bőréhez. Tudom, tudom, bejöttünk és melegebb van, meg pokróc, de most fagyoskodott odakint. Most nem piszkálom.
Az iskolaelsőségre csak elvigyorodok, de nem áll szándékomban kijavítani, hogy Márkra gondol. Nem az a lényeg, értem én, nem hasogatok szőrszálakat.
- Azért csak akkor, ha nem kell eltenned senkit láb alól azért a pénzért - nyomom el (sikertelenül) hangomban a finom kis meghatottságot, rezonálva az ő nevetésével. - Miért, te mi tervezel lenni, amiből majd jövőt vásárolhatsz? - kérdezek vissza, érdeklődve. Valahol furi is, hogy eddig ez a téma még nem merült fel köztünk, de majd most jóóóól kibeszéljük.
- Hú, egyik sem hangzik könnyű választásnak - pislogok magam elé, beleszuszogva a nyakába. - Na hát az állatokat biztosan meghagyom neked, azoktól tuti kikészülnék. De hé, akkor lehetsz lénygondozó is, az gyógyít is, meg állat is. Vagyis nem állat, de hogy állatos, érted.
Kinyúlok, hogy szabadabban lévő kezét kezdhessem piszkálni. Ujjait kihajtom, behajlítom, miközben hallgatom válaszét, figyelem ahogy húzódik a bőr, és megnyomkodom az ujjbegyeket mert milyen cuki rózsaszínek már! Meg puhák.
- Ott - prüszkölök fel én is, s ahogy a nevetés csillapodik fészkelem el magam jobban, lelassult lélegzettel, békésen hunyorogva. - Cseh hó. Gondolkoztál már azon, hogy külföldre menj? - merül fel bennem a kérdés, s gondolkodás nélkül, hopp, már ki is szalad a számon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

*-*-*-*-*-*-*-*                             RAWRR :3
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Lóránt Bence
Diák Levita (H), Viharmadarak csapattag, Legilimentor, Ötödikes diák


Birdie
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 1482
Írta: 2020. február 15. 19:47 | Link


Egy valószínűtlenül havas napon

Márkóban meg tudunk egyezni, bármilyen elkerülési manőverben benne vagyok. Tényleg csak az zavar, hogy láthatóan nem tetszik neki, hogy Masa mellett vagyok, de most mit tehetnék? Annyira viszont nem zavar, hogy komolyabban érdekeljen erről a véleménye, egyelőre. Masa arca mint egy nyitott könyv, de én is csak mosolygok rá. Arra kíváncsi lennék, ha benéznék a fejébe, mi járna az aranyos kis kobakban, de megfogadtam, hogy nem teszek ilyet vele. Akkor sem, ha ő néha becsászkál, de nem hiszem, hogy ilyet tenne. Amúgy sem találna semmi olyat, amit már eddig ne tudott volna, vagy nem tájékoztatnám az aktuális eseményekről. Általában a Félszeműben úgyis elmondunk egymásnak mindent, szóval senki sem marad le a másik életéről igazán. Sokkal jobban házban bent lenni, igaz, az, hogy nem mozgok, így az itteni melegség párosul azzal, hogy nem melegítem magam, de szerencsére itt van mellettem a szalmaszőke társam, aki minden körülmények között az operában volt segít rajtam, ha mellettem van. Kicsit furcsa is nekem, hogy beváltott komolyabba, és elgondolkodik az egészen. Oké, én kérdeztem, de látom, hogy máshogy járt az agya, nem csak a Masáskodáson.
- Igazad van, mindent meg kell fontolni az életben. Ahogy szoktuk – egy mosolyt villantok felé, majd metakommunikálva szeretném kérni, hogy hozzám bújjon, átölelés célja kivitelezésének tekintetében. Természetesen már jön is, és többet is tesz annál, jó szorosan melegíteni kezd. Na, most mondja nekem valaki, hogy nem cuki, hanem csak hibbant? Lehet, hogy csak nekem jár ez, de akkor meg jól esik. Mindjárt melegebb is lesz, kicsit belepirulok, mégiscsak egy intim dolog ez, bármennyire nem újdonság. Addig elmondom neki az őrült és be nem tartható terveimet vele kapcsolatban, ha munkába kell állnia.
- Hát… arra alkalmatlan vagyok szerintem – de tényleg, nem bírom az erőszakot, és bár a gurkóval örülök, ha eltalálok valakit, meglátom a gyenguszon és én érzem rosszul magam tőle. Fizikailag ő, de értitek. Felfigyelek arra, hogy jól esik neki ez a dolog is – nem a kviddicses, hanem a bevásárlásos -, és ha besütne a Hold, lehet, hogy még én is meghatódnék. Jólesik, hogy jólesik, na.
- Én nem érzem olyan fontos dolognak a pénzt, inkább segítenék másokon, vagy varázslényeken – osztom meg a hirtelen kipattant ötletet vele. Nem igazán tudom, hogy mi szeretnék lenni, de jövőre muszáj lesz már kitalálni legalább nagyjából, hogy mi merre hány méter. Hirtelen feláll a szőr a nyakamon, ahogy beleszuszog, és a gerincem mentén is hideg lesz… jaj, te lány, miért teszed ezt velem? Abba ne hagyd!
- Értem – mosolyodok el, hogyne érteném. Ha én nem érteném, akkor… ja, Márkó még értheti. Na, mindegy, jól esett volna azt gondolnom, hogy őt csak én értem igazán, de ez nem így van. Talán majd egyszer változik a helyzet és én leszek a Masakiismerő kisiparos. Haha, ezt még én sem hiszem el! Hagyom, hogy szórakozzon az ujjaimmal, én pedig már rég piszkálom a haját, most vettem észre. Olyan puha is, meg cuki is, ahogy Masa maga.
- Külföldre? – ismétlem vissza. – Mi célból? Azt hiszem elárultam a választ – kuncogok, majd belenézek azokba a csoda szemekbe. – Kirándulni, más kultúrákat megnézni szívesen mennék. Amúgy pedig fogalmam sincs. Ezek szerint te elmennél innen? – kérdezek vissza, elég kézenfekvő a kérdés. Hirtelen tolom el magamtól és egy hatalmasat tüsszentek, igyekezek nem felé szórni a bacikat. Ismétlés a tudás anyja, így lesz még egy, a zsepivel, amit gyorsan előhalászok, eltüntetem az undormányos dolgokat.
- Van teád? Nekem elfogyott – pislogok rá, majd gyorsan magamhoz szorítom. – Ne haragudj, nem akartalak beteríteni – kérek elnézést a hirtelen mozdulat miatt. – Megyünk? Félek, hogy bármennyire is meleg vagy, már késő - a mutatóujjammal, ami tiszta, cirógatni kezdem az arcát, finom köröket írok vele. – Annyira egy barom vagyok, hogy nem hoztam kabátot. De… nagy pizza lesz a jutalmam – nevetek, majd megvárom, hogy le akarjon szállni rólam, de akkor felkapom, felállok és megpörgetem.
- Mehetünk, hölgyem? – kérdezem és az ujjaimat az övébe fűzbe – nem, nem a nadrágövébe – elindulunk, ha ő is szeretne.

//Köszi a játékot Love//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Dobó Linnea
Diák Eridon, Elsős diák



offline
RPG hsz: 18
Összes hsz: 29
Írta: 2020. április 19. 21:38 | Link

Elektra

Muszáj volt kijönnöm egy kicsit a kastélyból. Hiányzik a szabadság érzése, hiányoznak az otthoni mugli haverok, akikkel a művészet szeretete kötött össze. Azért most hoztam magammal a hátitatyóm, hátha belefutok egy olyan felületbe, ami szinte könyörög, hogy valaki alkosson rá. Már csak stresszlevezetésnek is jó lenne. Soha senki nem mondta, hogy milyen lesz ez az iskola, még mindig nem igazán tudom, mire számítsak.
Megállok, és körbenézek. Szép nagy fa előtt álltam meg,és a teteje...a tetején egy aranyos ház van. Otthonosnak tűnik. Tökéletes. Előveszem a graffitis kellékeimet a táskából, és elmosolyodom. Megrázom az első színt. Mint az élet fája, olyan lesz,ha befejezem.
Utoljára módosította:Dobó Linnea, 2020. április 19. 21:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 57
04.19.
Írta: 2020. április 19. 22:15
| Link

Linnea részére


Zajlanak az események hősnőnk életében. Néhány nap leforgása alatt teremtett magának és kislányának új életet. Mi ez, ha nem átütő siker? Az bizony. Ráadásként már ma kezdett is a rádióban. Az első adás lement, ami igazából egy bemutatkozás volt. Figyelemfelhívás, hogy bizony jövő szerdától kezdve hetente három alkalommal, hétfőn, szerdán és pénteken Elektra felelni fog, méghozzá a hallgatók kérdéseire. Várják a beérkező baglyokat, hollókat, galambokat vagy bármilyen postás lényt, még a olyat is aki kétszer csenget. Imolára a nagymamája vigyáz. Már mindketten az igazak álmát alusszák, hiszen késő éjszaka van. Ugyan ez az adás most csak másfél órás volt, így is lassan éjfélt üt az óra. De Elektrának nincs kedve még hazamenni. Hajtja a kezdés előtt elfogyasztott rituális adásnyitó kávéadagja. Ezért lépteit a ragyogóan tiszta csillagos ég alatt egy régi kedves helye felé veszi. Reméli, hogy azóta, hogy elballagott nem lett riasztó bűbájokkal levédve. Már közel jár, amikor furcsa sziszegő hangot hall meg. Előhúzza pálcáját és egyre közelebb oson és, hogy jobban lásson pici fényt gyújt a bűvös vessző végén. De csak egy alakot pillant meg, aki sprével fúj egykori kedvenc búvóhelyére. Felbuzog benne kíváncsiság, meg a koffeinlöket és kilép a fák mögül.
- Az valami faszerűség lesz? - hangzik el a legabszurdabb a kérdés, amit csak feltehetett. Mivel teljesen egyértelmű, hogy nem látja tisztán mit csinál az illető. Viszont ezzel Elektrának máris célja van. Ha csak szimplán rákiált a rongálóra, hogy "Hé te!" azzal simán ráijeszt és akkor a másik biztos elrohan. Így viszont jó eséllyel fog érdeklődni az iránt, aki figyeli.
Utoljára módosította:Rothstein Elektra, 2020. április 19. 22:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Dobó Linnea
Diák Eridon, Elsős diák



offline
RPG hsz: 18
Összes hsz: 29
Írta: 2020. április 19. 22:42 | Link

Elektra

Már szinte teljesen belemerülök a sprével való rajzolásba, amikor valaki megszólal mögöttem. Elmotyogok egy pár finn káromkodást. Lebuktam. Remélem, ennyiért nem küldenek haza, így is kellő veszekedés volt kiharcolni, hogy eljöhessek. Mondjuk viszonylag kedvesnek hangzott a hangja és nem úgy, mint aki most azonnal beárul és kicsapat. Megfordulok. Nem látok sokat az előttem álló lány arcvonásaiból, de már biztos vagyok benne, hogy nem ő lesz a boszorkány-pályafutásom vége.
-Igen,egyfajta élet fája. Tudod, mint a régi mondákban,bár ez egy kicsit modernebb stílusú lesz, több színnel, meg minden - a hangom nyugodt, erre mindig is büszke voltam, hogy gyorsan összeszedem magam. Gyors mérlegelés után úgy döntök, akkor is befejezem - lazán visszarakom a sprére a tetejét és előveszem a következő színt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 57
Írta: 2020. április 19. 23:06 | Link

Linnea részére


Terve bevált, ahogy számított is rá az idegen alakjából. Már amennyit látott belőle annál a kevés fénynél. Kicsit közelebb sétált és nagyobb fényt bűvölt pálcája végére, hogy megnézhesse magának. Közben figyelte, ahogy a lány beszélt. A szavai egy tizenévesé voltak, de a tartalmuk mélyebb tudást jelzett Elektra számára. Aki ismeri a mondákat az érdeklődő és kötődik általában a gyökereihez, a családjához. Következtet gyorsan, bár rég használta ismereteit, Azóta nem elemzett ki egyetlen embert sem a hangja és a külleme alapján, hogy az első gyermeke megszületése után otthagyta akkori állását lakóhelyük rádiójánál.
- Északi mitológia? - jön az újabb kérdés, ha már elsőre így beletalált. Meglehet a lány - mert bizony az éjszaka művésze egy serdülő korú leányzó - befejezi amit elkezdett, mégis szóba állni látszik vele. Ezt jó jelnek veszi és anyai ösztöne azt súgja, hogy ne hagyja magára, ha már így összefújta őket a szél.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Dobó Linnea
Diák Eridon, Elsős diák



offline
RPG hsz: 18
Összes hsz: 29
Írta: 2020. április 19. 23:41 | Link

Elektra

Őszintén meglepődtem a kérdésen. A nő - mert most már biztos vagyok benne, hogy idősebb nálam valamennyivel - elsőre eltalálta.
- Aha, bár a magyar mondavilágban is benne van, szóval honnan..? - rázom meg a fejem értetlenül. Kétnyelvűként nőttem fel, szóval akcentusom sem lehet. - Amúgy finn, a fa a Kalevalában is egy központi motívum.
Folytatom közben a művet, egész jó lesz így. Számomra a graffiti mindig is a művészet nyelve, és nem a vandalizmusé, mint jó pár ismerősömé, fontos, hogy teljesen átadja, miért is van ez rajta. - Tudod, úgy néz ki az a kis ház ott, mintha egy szintje lenne az életnek. - magyarázom. Bár nem is értem, miért, hiszen ezt érezni kell. De valamiért mégis ezt teszem, szimpatikus az ismeretlen.
Újabb pár simítás a rajzon, megszemlélem.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 57
Írta: 2020. április 20. 10:51 | Link

Linnea részére


Honnan jött rá, hogy fát alkot? Ez egy igen jó kérdés. Annyit látott, hogy ágasbogas és felfelé és lefelé is terebélyesedik. A színei akkor még nem voltak kivehetőek, inkább csak a mozdulatok amikkel készült. Hősnőnk elég elvont gondolkodással rendelkezik, és az activityben sem olyan rossz. Majdnem mindig elsőre ki szokta találni Imola lánya miket rajzol. Egy szó, mint száz: Tippelt.
- Abból, ahogy beszélsz és ahogy mozogsz és kinlzel - válaszol kicsit azért izgalmasabban, hátha ez még jobban felkelti a lány figyelmét - Az északi népeknél jelen van, meg nálunk is, igen ezt tudtam - bólogat helyeslően. Görög felmenőkkel rendelkezik, a mitológia kicsiként a szíve csücske volt, főleg azokután, ahogy a nagypapája mesélt róla.  
- Bagolyköves vagy? - kérdezi és egészen közel sétál oldalt megállva a lány mellett, ahonnan látja a mű készülését. Van a graffiti meg van a falfestészet, na ezt inkább az utóbbinak látja.
- Ott tényleg egy másik kis világ van - pillant fel a faházra, ahol előtte és utána is biztosan sokan húzták meg magukat egy-egy rossz nap után. A nyomaikat mind otthagyva a falakon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Dobó Linnea
Diák Eridon, Elsős diák



offline
RPG hsz: 18
Összes hsz: 29
Írta: 2020. május 9. 09:37 | Link

Elektra

- Csak nem szokványos, hogy valaki tisztában van ezekkel - rántom meg a vállam. Az esetek többségében amúgy is kicsit furának gondolt mindenki amiatt, hogy ezek a mitológiás sztorik megfognak.
- Igen, elsős vagyok, még nagyon... - hirtelen tudatosul, hogy úristen, ilyen helyzetben, amikor valaki rajtakap, hogy más területén alkotok, pont nem kéne magamról infókat elárulnom. Megpördülök és ránézek az idegenre.
- És te? Ha tanár vagy, esetleg bármi hasonló, akkor légyszi, ne csapass ki, mert a graffitizés nem egy jól fizető szakma - halványan rámosolygok, remélem, érzi a hangomon, hogy nem letámadni akarom, egyszerűen csak biztosra kell mennem, hogy nem fogok az utcán kikötni. Na jó, anyám biztosan visszafogadna, de azokat a veszekedéseket szívesen megspórolnám magamnak.
- Rólam látod, mi hozott ide ilyenkor - biccentettem a fa felé -  És te hogyhogy ilyen későn vagy errefelé? Inszomnia, kalandvágy, találkozóhely? - találgatok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 57
Írta: 2020. május 26. 16:39 | Link

Linnea részére


Figyeli a lányt. Nézi a mű alakulását. Arra, hogy nem szokványos dolognak tartja, hogy felismerte a rajzban lévő mitológiai indíttatást csak mosolyog. Mennyi minden van még, amit ismer de kevesen tudnak róla. Sokoldalúnak kell lennie, ha már egy olyan hivatást választott, ahol a tudás és felkészültség önmagában hírértékkel képes bírni. Közben kiderül, hogy a leányzó még csak bizony elsős. Nem kezd álszenteskedni, hogy ejnye, hát mit keres akkor itt ilyenkor. Néha kicsit meg kell szegni a szabályokat, hogy azután okulva a következményekből betarthassuk őket.
- Riporter vagyok a Bogoly Fm-nél - mondja hangjában büszkeséggel. Szereti a rádiót. Sokat jelent neki. Nem csak kenyeret ad a kezébe, de újra érzi, hogy nem hiába tanulta a szakmát éveken keresztül. - Szóval ne aggódj, ha akarnálak sem csapathatnálak ki téged - néz anyai jóindulattal a későéjszaka művészpalántájára.
- Azt látom csak, hogy mit csinálsz - fonja össze mellkasa előtt kezeit és kicsit közelebb sétál és leül egy fatönkre -  Jobban érdekel most már az, hogy miért vagy inkább itt, mint az iskolában. Emlékeim szerint nem olyan borzalmas - vonja össze szemöldökét, ahogy visszagondol saját Bagolykőben eltöltött éveire. Közben a lány arról érdeklődik, hogy ő mit keres errefelé. Való igaz ez sem szokványos helyzet.
- Nem rég ért véget a műsorom és most hazafelé tartok - ad egyenes és egyszerű választ. Nincs oka ferdíteni a tényeken. A munkája ilyen későig húzódik és utána szeret sétálni. Kiszellőzteti a fejét és lecsendesíti gondolatait mire átlépi otthona küszöbét. Már amikor nem fut bele graffitiző elsősökbe persze.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Dobó Linnea
Diák Eridon, Elsős diák



offline
RPG hsz: 18
Összes hsz: 29
Írta: 2020. május 30. 10:48 | Link

Elektra

Cseppet megnyugodva konstalálom, hogy akkor az ismeretlen mellett semmilyen veszély nem fenyeget viszont szavaira egyre jobban kezd el érdekelni az ő története. Riporter?
- Ez irtó jól hangzik - mosolygok rá, bár nem hinném, hogy látja - Akkor interjúkat készítesz, tudósítani mész ki például helyszínelésekre és hasonlók? - jó, ez lehet, hogy két teljesen különálló terület. Még soha nem találkoztam eddig riporterrel, nem vagyok vele tisztában, hogy pontosan mit is jelent ez a munkakör. Pest azon része, ahol laktam, nem volt igazán népszerű sem az újságírók, sem a rádiósok körében, maximum távoli ítéleteket alkotva, itt, Bagolykő környékén pedig arról sem volt fogalmam, hogy egyáltalán létezik rádió.
- Tényleg nem borzalmas - ismerem el. Habozok egy pillanatig, hogyan is tudnám ezt jól elmagyarázni neki. - Csak én nem igazán vagyok jó ebben az egész varázslóközösséghez tartozásban. Persze, tudtam róla korábban is, hogy létezik, tudtam, hogy bennem is van valamennyi mágikus képesség, de nagyon keveset tudok az itteni világról. Ez az én világom - mutatok a már félig kész alkotásra -, ezt értem. Az éjszaka szabadságát, a művészetet. A többieket odabent - biccentek a kastély felé - nem feltétlenül.
- Jó későig tart akkor - állapítom meg. Nagyon szívesen kérdezősködnék még a munkájáról, viszont nem tudom, mennyire venné zokon, hogy egy kis elsős faggatja az éjszaka közepén. De mivel elég barátságosnak és kedvesnek tűnik, úgy döntök, abbahagyom a gyanakvó viselkedést. - Amúgy Linnea vagyok, de szólíts nyugodtan Linnek.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 12 ... 20 21 [22] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék