28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 20 21 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2014. december 9. 22:56 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a mámort hozó

Jól tudom, hogy a fajtársaim nagy részének fokozza az élvezetét az, ha akiből isznak, fél és szabadulna. Megértem őket. Nem mondhatom, hogy nem. Azonban engem olyan fából faragtak, hogy sokkal inkább lázba hoz, ha az illető kedvét leli abban, amit teszek Vele. Éppen ezért egy elégedett fújtatással nyugtázom a hangot, amit a lány kiad, és meg se rezzenek, ahogy elsöpri hajam a látvány útjából.
Egyáltalán nem iszom belőle sokat, azonban már régen megtanultam, miként tudom hosszan elnyújtani, hogy minél tovább tartson az élmény. Szóval valószínűleg legfeljebb szédelegni fog kissé a történtek után, de azt is csak akkor, ha nagyon érzékeny a vérveszteségre. Egyelőre azonban nem engedem még. Hűs ajkaimat bőrére fonva tartom, miközben lágyan szívogatom, melegen szuszogva csuklójára. Mondanom sem kell, a végtelenségig ellennék ezzel, azonban fontos, hogy még bőven az előtt megálljt parancsoljak magamnak, hogy túlságosan belemerülnék. Még egy utolsó, apró korty, majd egy nedves kis hang kíséretében kihúzom fogamat belőle. Számat azonban ott tartom még, ahogy megnyalom sebeit. Így gyorsan begyógyul majd. Pár perc múlva nyomuk sem lesz.
Felemelem fejemet, szemem lehunyva tartom. Lassan, simítva engedem el kezét és térdét, hogy a zsákfotelre markoljak két oldalt magam mellett, és mámorosan lélegezve élvezzem a hatást. Lenyalom még az ajkaimon és fogaimon vöröslő vérét, majd becsukom számat. Most egy kicsit mindenképpen így fogok itt ücsörögni, kellemes kábultan, öblösen szuszogva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 9. 23:13 | Link

Adam, aki szimplán csak érdekel


Csak hagytam, hogy magával ragadjon az élmény. Miután kigyönyörködtem magam a látványban, kissé hátradőltem, és élveztem, hogy csak velem foglalkozik, hogy én vagyok az, akitől jobb lesz neki. A férfiaknak gyakran keltettem fel az érdeklődését, főleg itt...de ez most egészen más volt, ilyenben még soha nem volt részem, ettől többnek éreztem magamat. Mikor elereszt egy pillanatra csalódás ül ki az arcomra, figyelem ahogy hátradől, le nem bírnám róla levenni a szememet.
 - Ez mindig ilyen jó?
Kérdem csak úgy magamtól, ismét az anyanyelvemen, miközben üres tekintettel nézek előre. Bárcsak újra átélhetném! Veszek egy mély levegőt, miközben leveszem a sapkámat és zavartan megigazítom a hajamat. Nem merek megszólalni, legalábbis hozzászólni nem, hagytam, hagy érezze át a pillanatot, mi a miénk volt. Határozottan az volt. Most már értelmét látom annak, hogy miért vonzódnak egyesek az ilyen fajhoz és miért kísértik a sorsot. A kérdés csak az, hogy miért pont én...kezdem úgy érezni, hogy nem véletlenül kerültem ide. A szempilláim alól kilesek, csak, hogy egy pillanatra még ránézhessek, majd tétován felkelek, úgy érezem, talán egyedül kellene hagynom...
Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2014. december 10. 00:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2014. december 9. 23:32 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a távozni készülő

Nem értem, mit kérdez, csak sejtem. Azonban az világos, hogy nem nekem szól, csak úgy magában beszél. Mondjuk őszintén szólva, különben sem igazán jut el hozzám. Túlságosan bele vagyok feledkezve a bódulatba, és nem is törekszem rá, hogy hamar kikerüljek belőle. Akkor kezdek magamhoz térni, mikor érzékelem, hogy felkel a helyéről. Mintha menni készülne.
Felnyitom a szemem, elcsigázottan pislogok párat magam elé a padlóra, aztán felemelem fejemet és a lányra nézek, az iméntiektől még mindig csillogó tekintettel. Kérdőn fürkészem, mit csinál. Úgy tűnt, jól esik neki a közelségem, most mégis távozóra veszi. Végigtekintek rajta, elidőzve kissé fedetlenné lett haján.
- Elmenjek? - teszem fel szelíd, mély hangon kérdésemet. Ha ennyi elég volt neki belőlem, vagy ha idő kell feldolgoznia az iméntieket, nyugodtan megteheti itt. Távozhatok, ez nem probléma. Részemről a helyek nagy részén csak látogató vagyok. Egy kívülálló. Ha jól sejtem, Ő diák lehet. Ez meg itt ugyebár az iskola birtoka. Hiába van több kötődésem a tanodához, többek közt az újságjuk szerkesztőségének vezetése, akkor is... én mindenhol csak vendég vagyok. Örülhetek, ha szívesen látnak. Ha nem, nincs más lehetőség, mint a visszavonulás. Máskülönben gondok adódhatnak. Azt meg nem szeretem.
Kérdésem felvetését megerősítendő, felemelkedem a zsákfotelről, hosszú alakommal így jócskán a lány fölé magasodva, ám koránt sem fenyegetően.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 10. 00:32 | Link

Adam, aki szimplán csak érdekel


A félbehagyott mozdulatot gyorsan fejezem be, majd tétován előrelépek, tesztelve, hogy milyen hatással van rám a vérveszteség, de mivel a térdeim nem emiatt váltak kocsonyává úgy éreztem, biztosan eltudom hagyni a helyszínt, ha erre igény van. Tapasztalatlanságomat mutatja, hogy fogalmam sincs, hogy hasonló helyzetben mit kellene tenni, inkább csak tesztelem, próbálkozom, hogy vajon mi a helyes, vagy helytelen. Azt sikerült kitapasztalnom, hogy a vámpír nem egy szószátyár fajta, legalábbis az, akivel összehozott a sors semmiképp. Eszem ágában nem volt megzavarni, pont azért nem szóltam egy szót sem, pedig millió kérdésem lett volna azzal kapcsolatban, amit láttam. Mind butának tűnt, még a fejemben is, hangosan kimondva pedig egyenesen borzalmas lett volna. Távol állt tőlem a lelkes érdeklődés, nem voltam az a fajta, mégis most szívesen beszéltettem volna.
- Mi? Nem.
Csak azután fordultam meg, hogy ezt kimondtam. Felszegtem az államat, összeszedve a büszkeségem martalékát, és felnéztem az idegenre. Még a nevét sem tudtam. Őszintén, semmit nem tudtam róla, csak azt, hogy vámpír. A férfiakkal kapcsolatban tapasztalt voltam, de egyre inkább éreztem úgy, hogy ez itt most mit sem ér, hiszen ő nem ember...még akkor is, ha férfinek nevezném.
- Azt gondoltam, talán szeretnél egyedül lenni.
Összepréselem a számat, féltem a választól, őszintén. Tétován tettem felé egy lépést, ahogy láttam, hogy feláll, de még ez is butaságnak tűnt. Miért kellene nekem közelednem hozzá? Végtére is, én vagyok a nő, ennyi tartás azért mégis lehetne bennem...ettől függetlenül azonban tettem még egy lépés, csak úgy...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2014. december 10. 01:02 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a közeledő

Nem akarja, hogy elmenjek. Pusztán illendőségből, figyelmességből készült magamra hagyni, mert látta, mennyire átszellemülök. Kedves Tőle. De ha zavart volna, tudattam volna vele. Nem lételemem egyedül lenni ilyenkor. Igazából egészen mindegy, akad-e mámoromban társaságom vagy sem. Legfeljebb az tompíthatja kissé az átélésem, ha figyelnem kell magamra közben. Mint mikor Warrenéknél vacsoráztam és Zója felszolgált nekem egy pohár vért. Az asztalnál mégsem állhattam neki sóhajtozni és túlságosan elkényelmesedni. Ez itt most viszont teljesen ideális volt a puffon ülve. Persze, még sokkal jobb mondjuk Kírával a kanapémon. Ám mindennek megvan a maga varázsa.
Bólintok az előttem állónak, és csak némán figyelem, ahogy közelebb lép hozzám. Finoman végigmérem, aztán csinos arcán hagyom tekintetemet. Hiába van hideg, elég fülledtnek hat körülöttünk a levegő. Részemről különösen annak érzem, hiszen ez a kábulat nem száll el rólam olyan gyorsan. Egy ideig még lappang bennem.
Hosszú kezeimet magam mellett lógatva, laza terpeszben állok a csokoládé bőrű leányzó előtt, lefelé nézve rá kék, régi fényű szemeimmel. Szemfogaim visszahúzódtak már.
Nem távolodom el Tőle, ám felé sem mozdulok. Hogy akarok-e, az más kérdés. Hiába vagyok különc vámpír, akkor is vámpír vagyok. Hogy ne akarnék közeledni hozzá? Az ösztöneim megállás nélkül hajtanak felé. A prédám felé. Akkor is tennék, ha nem lenne szemrevaló, bájos, gyönyörű. De az. A kísértés éppen ezért igen hatalmas. Azonban attól lehetek ma az, aki, mert tekintettel vagyok a halandókra és egyáltalán minden élőlényre. Nem rontok hát rá, nem erőltetem rá magamat. Még akkor sem, ha a zsigereimben érzem, mennyire akarná. Ha megteszem, esélye sem volna már visszakozni. Ha viszont kivárok, még meggondolhatja magát. Ezzel adom meg a szabad választás jogát. Tétlenségem nem az elutasítás vagy közöny jele hát, hanem szimpla óvintézkedés. Ha nő, ha nem, mindenképpen ember és mint olyan, gyengébb nálam. Az erős pedig nem fenyegetheti a közeledésével a gyengét. Csak hagyhatja, hogy nyisson felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 10. 01:15 | Link

Adam, aki nagyon is érdekel


Két lépés. A büszkeségem nem engedett tovább menni. Úgy éreztem, ha annyira akarnám, akkor talán sikerülne közelebb férkőznöm hozzá, nem lelkileg, fizikailag. Tisztában voltam azzal, ami vagyok. Itt, nem egy vagyok a sok közül, hanem egy kívülálló, nem csak  bőrszínem és a vonásaim miatt, a felfogásom és a temperamentumom is egész más volt, hiszen mégiscsak egy másik kultúra nevelt ki. Egész eddig más életet éltem, furcsa volt, nehezen tudtam alkalmazkodni az itteni viszonyokhoz, minden tekintetben.
- Kellemetlen, hogy te pontosan tudod, hogy mi jár a fejemben, miközben nekem fogalmam sincs arról, mire gondolsz most.
Egy apró megjegyzés, színtelen, talán túlságosan üres hangon. Ebben a percben azt kívántam, bárcsak legilimentor lehetnék, talán akkor belelátnék a fejébe és tudnám, mit szabad és mit nem. Ha egy egyszerű diáktársam állna velem szemben, vagy egy ember, akkor bizonyára nem tétováznék, faképnél hagynám azért, mert nem lépett...mert nem csúszott térden és könyörgött azért, hogy tegyek neki egy szívességet azzal, hogy figyelek rá. De tőle nem ezt vártam, mi sem állt ettől a helyzettől távolabb. Végigfutott rajtam a remegés, ahogy belenéztem a kék szempárba, a kedvemre volt, hogy engem méregetett, kedvem lett volna körbefordulni, hogy minden szögből alaposan megnézhessem. Ha buta fruska lennék - amit bizonyára gondol rólam -, akkor kelletném magam, de ahhoz túl büszke vagyok, így is jobban kitárulkoztam, mint kellett volna. Szégyellnem kellene? Talán igen...de sötétbe burkolózva minden annyira könnyű. Ahogy az is, ahogy oldalra billentett fejjel előrehúzom a hajamat, az ujjaim végigkísérik a hajszálakat, fedetlenül hagyva a nyakamat.
Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2014. december 10. 01:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2014. december 10. 18:19 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a kínálkozó

Hogy elég sokatlátott és tapasztalt vagyok ahhoz, hogy pontosan tudjam, mik keringhetnek a fejében, nem feltétlen csak áldás. A tudás hatalom, a hatalom pedig elég gyakran terhes. Néha jó lenne reménykedni, találgatni ahelyett, hogy szinte mindennel tisztában vagyok. Ettől függetlenül persze értem, bosszantó lehet, ahogy csak hallgatok és lélekbehatóan figyelem Őt, várva lépéseit. Ezek közül a bizonyos lépések közül ez a legújabb igen merész...
Megvan a magam szabályrendszere, amelyre Atyám tanított, és amely meghatározza a mindennapjaimat, a létezésemet, a gondolkodásomat. Ezek közt a szabályok közt azonban koránt sem csak olyanok vannak, amelyek nagy önfegyelemmel vagy valamilyen feszítő korlátozással járnának. Olyan szabályok is vannak, melyek igazán kellemesek. Így az is, hogy ha egy nem-gyermek halandó a vérét kínálja és ezzel nem károsítja a saját egészségét, akkor fogadd el! Valljuk be, az már igazi képmutatás lenne, ha még kéretném is magam egy ilyen esetben.
Odanézek hát szép ívű nyakára, miután elsöpörte onnan haját, és mélyen lélegezve csodálom egy darabig, majd finoman elnyitom ajkaimat. Agyaraim ismét előbújnak. Amilyen komótos voltam eddig, a most következőek olyan villámgyorsak: egyik kezemmel vállát, a másikkal tarkóját ragadom meg, és lehajolva rá, lágy eréllyel vágom bele fogaimat a nyakába. Felmordulva kezdek inni. Lehunyt szemmel, halk hümmögéssel kortyolgatok, egészen meggörnyedve, hogy kényelmesen hozzáférjek a lányhoz, közben tartva Őt magamnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 10. 19:23 | Link

Adam, a harapós


Nem tudtam, hogy pontosan mire várok. Talán csak arra volt szükségem, hogy megint a közelemben legyen, vagy legalábbis, hogy ne legyen olyan távol. Minden érzékem tompult a közelében, nem fáztam, nem rettegtem, még látni is homályosabban láttam, már ha ez egyáltalán lehetséges. Meglepett az, ahogyan viselkedtem, normál körülmények között soha nem volt a kenyerem a kelletés.
- Nos...
Egy tétova lépést tettem hátra, csak egyetlen egyet. Csak hogy teszteljem, hogy mit lép majd erre. Eszembe nem jutott, hogy ismét belekóstol a vérembe, arra számítottam, hogy itt hagy. Szépen elmegy mellettem és elfelejtjük ezt a kis affért. Biztos voltam bennem, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit ilyen könnyen betudott hálózni. Nem lehettem egyedül. A felismerés viszont nem hatott rám nyugtatólag, ellenkezőleg! Felmérgesített, hogy valaki más is képes önszántából odaadni a vérét és nekem eszem ágában sincs beállni semmilyen sorba. Elöntött a a féltékenység, bár tudtam, hogy most nem bízhatok a saját érzéseimben, mert miatta...miatta minden kifordult. Elködösült tekintettel figyeltem, ahogy elindul felém, minden porcikám megremegett, tudtam, hogy már késő. Láttam a szemfogait, éreztem a kezét a tarkómon és a vállamon. Határozottan tartott, nem tudtam volna elesni, sem pedig összerogyni, mégis óhatatlan simítottam végig a vállamon lévő ujjait néma engedélyt adva, amire nem volt szüksége, mert megharapott, ismét. A várt fájdalom most is elmaradt, de ugyanolyan elemi erővel hatott rám, mint az első alkalommal, lehunytam a szememet és átadtam magam a helyzet pikantériájának. Elértem amit akartam, közel volt hozzám...pont úgy, ahogy akartam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2014. december 10. 23:30 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
az ismételt mámort hozó

Közel sem iszom annyit most sem, hogy túlságosan érzékelhető lehessen számára a vérveszteség. Elmélyült szuszogással szívogatom, egészen lágyan. Árnyszerű alakom fölé magasodik, szinte eltakarva Őt a világ szeme elől. Ujjaim néha szorítanak rajta egy keveset, ahogy markolom tarkóját, vállát. Hagyom csekély mennyiségű vérét szétfolyni számban, és alágördülni torkomon. Mikor úgy érzem, elértem a határt, amíg míg nem károsítom Őt, kiveszem belőle agyaraimat szépen és nyelvem végét ráérősen húzom végig kis sebhelyein, így segítve elő gyógyulásukat. Ajkaimat egy kis csókfélével emelem el bőrétől, felegyenesedve Tőle.
Lehunyt szemmel állok előtte, éterien lélegezve, nagy kezeimet még mindig rajta tartva. Lenyalogatom számat, fogaimat és nem mozdulok még. Élvezem a mámort, finom vérének eszményi hatását. Egészen lassan engedem el Őt, feltárva ködösen csillogó, sokat látott tekintetemet. Kábán nézegetem a szép, ében arcot, laposakat pislogva. Ilyenkor minden olyan könnyű. Minden jó. Minden tiszta. Mindennek van értelme. Még halhatatlan életemnek is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 10. 23:55 | Link

Adam, a harapós


Még levegőt venni is alig mertem, attól féltem, hogyha egy minimális mozdulatot is teszek, akkor abbahagyja, mert rájön, hogy túl fiatal vagyok, hogy nem vagyok az esete, vagy megbánja amit tett. Így csak csöndben, szinte mozdulatlanul tűrten, hogy elvegye tőlem azt, amire szüksége van. De túl gyorsan lesz vége, ismét. A szemem végszóra kinyílik és meg sem próbálom leplezni a csalódottságomat. De éreztem, hogyha több vért venne el, akkor az már esetleg hatással lehetne rám...bár, ha jobban belegondolok az sem zavarna, egy percig sem. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy így még meghalni is szép lehet, pedig erről soha nem gondolkodtam még el komolyabban, túl fiatal voltam hozzá. Amint elenged, a hosszú ujjaim még egy ideig kísérik az övéit, feszegetem a határokat, de továbbra is bódult vagyok az élménytől. Már nem gondolok sem a bűntudatra, sem a szégyenre, pláne nem a megaláztatásra. Halvány mosollyal az arcomon figyeltem az alakját a sötétben, szórakozottan a nyakamhoz nyúltam, mintha ezzel visszatudnám idézni a néhány másodperccel ezelőtti történéseket, meglepett, hogy ott volt a két apró lyuk, a fogai helye, de vér egy szem sem volt körülötte. Újabb kérdés, bugyuták, gyerekesek és roppant magától értetődőek. Néhány másodpercig még tétován állok előtte, aztán visszaveszem a fehér sapkámat és megigazítom magamon a kissé félrecsúszott ruháimat. Nem akartam zavarni őt, kiindulva az előző bódultságából, ha ez okozott neki örömöt, hát legyen, nem akartam az lenni, aki ezt elveszi tőle, hiszen én adtam meg. Ugyanakkor úgy éreztem, zavarom, most már igazán mennem kellene. Lassan léptem oda hozzá, felpillantottam rá, figyeltem az arcát, majd lábujjhegyre állva nyomta egy puszit a nyaka és az álla találkozásánál lévő gödröcskébe, majd szó nélkül, zaklatottan elindultam le a Faházból.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 12. 10:16 | Link

Lénárd

Lénárddal leültünk a fotelekben és elkezdtünk beszélgetni. Magam sem értettem, hogy miért meséltem a húgomról, utólag elgondolkodtam, hogy miért érdekelné őt, de azért jó érzés volt megosztani vele. Amikor észrevette, hogy már mondtam egyszer, hogy meddig voltam távol, kicsit elmosolyodtam, de teljesen megértő arccal. Velem is sokszor előfordult az ilyesmi, még ha figyelek is a másikra. Nyugtatott, hogy a kamaszkor nem könnyű és mesélt is az ő testvéreiről, akik még nem kamaszok, de közel állnak hozzá.  
Komoly pillanatok következtek, amit én idéztem elő. Tényleg aggódtam, hogy én vagyok csak varázsló a családból. Hangjára felnéztem Lénárd szemébe, tekintetünk találkozott. Együttérzése megérintett, kicsit talán elpirultam, amit fokozott még az utána következő szótlan pillanatok. Végül ő szólalt meg előbb, egy kérdéssel.
- Nem tudja, hogy léteznek varázslók. Igazság szerint én sem tudtam, amíg rá nem jöttem képességemre. – Felidéztem magamban annak a bizonyos napnak az emlékét. Nagyon ideges, de egyúttal boldog is voltam. Különleges nap az életemben, az biztos. Lénárd is mesélt magáról, megtudtam, hogy náluk is ő az egyedüli varázsló, de velem ellentétben, ő egészen jól kezeli. Magabiztossága ragadós volt, átgondoltam a helyzetet. – A gond csak az, hogy a szüleimen kívül nem tudja senki nálunk, hogy boszorkány vagyok. Ha pedig a húgom megtudná, hogy én az vagyok, ő pedig nem, akkor kiakadna és féltékeny lenne.
A családi témáról áttértünk a tanulásra. Felnevettem, amikor megrázta a fejét. Neki sem lehet könnyű, a magyar nyelv nagyon nehéz, a negyedikes, illetve az ötödikes tananyag meg akkor is bonyolult, ha valaki anyanyelven tökéletesen beszéli a magyart.  
- Legalább te hibátlanul beszélsz angolul. – biztattam, hogy nagy előnye van a többi diákhoz képest. Persze az iskola diákjainak fele nem magyar, de akkor is. Én például tudok angolul, de mégis csak gondolkoznom kell a szavakon és a mondatok összerakásán, szóval nem megy csípőből.
- Szeretem az állatokat, vagyis eddig az a terv, hogy mestertanonci képzésen veszek részt, ha lehet bestiaszakértő, vagy valamilyen egyéb szakon. Annyi minden érdekel engem, lehet, hogy az utolsó pillanatban fogok dönteni, amit egyébként nem szeretnék.  – Válaszoltam, amikor a terveimről kérdezett. – És Te hogy látod magad előtt a jövőt?
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 12. 10:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 12. 17:34 | Link

Henrietta


Jót beszélgetünk. Már nem fázunk, s bár a fényviszonyok nem javultak, különösebben nem nagy kár érte. Szeretem ezt a félhomályt, kissé jobban rejtve tart. Ilyen jellegű beszélgetésekkor hatékonyabb, mert egyszerűbben összeszeded a gondolataidat. Kevésbé figyelsz a látottakra, a hallott információ pedig sokkal többet ér.
Meglepődéssel fogadom, hogy a testvére nem tud a varázsvilágról. A fotel szélén könyökölve közbe kell vágjak.
- Az enyéim se tudták... Sokan így vannak. Szerinted engem mikor világosítottak fel? Miután megmutatkozott az első egyértelmű jel.
Itt én is visszaemlékezem arra a bizonyos pillanatra. Különös volt, és egyben ijesztő is. Már akkor éreztem, hogy ennek valami nagyon komoly utóhatása lesz. Nem sokkal később furcsa idegenek jelentek meg, mint kiderült, az ottani minisztérium küldte őket ki. Először a szüleimmel váltottak néhány szót, aztán engem kezdtek el faggatni, végül egy közös megbeszélésre került sor. Fogalmam sincs, mennyi időt vett igénybe. Ezt követően újabb és újabb összejövetelekre kellett járnunk, mely során a varázsvilág alapjait tárták elém. Durván másfél hónappal később kértem felvételt a helyi varázslóiskolába. Így láttuk a legjobbnak. Nagyon... menőnek tűnt másnak lenni, mint a többiek. Ezért is sürgettem a folyamatot, aztán azóta itt vagyok.
- Így már más. - vakarom meg a fejem, miközben egy új alternatíva kidolgozásán gondolkodom - Nem is kell, hogy a rokonság tudjon róla. Ez a szűk családi körre tartozik. A testvérednek... meg kell értenie, el kell fogadnia téged, ha szeret egy kicsit is. Inkább legyen ő irigy, mint te "hazug". Ha eltitkolod előtte, csak még rosszabb... Ez neki se, neked se könnyű. Kell idő a feldolgozáshoz. De magát majd csak túlteszi ezen, addig kell várnod.
Igen, azt hiszem ennél jobban nem is érvelhetnék az őszinteség mellett. Ezt tartom a legjobb megoldásnak ebben a helyzetben. Ismerem Henit, de nem vagyok teljesen tisztában a családi hátterével, ezért igyekszem óvatos és körülményes lenni. Ez, ha minden igaz, érződik is a hangsúlyokból. Lassan válaszolok, kellően ügyelve arra, hogy ne sértsem meg őt, hogy ne tűnjek tolakodónak vagy erőszakosnak. Remélem neki is átjön majd, hogy ez csak jóindulatú tanács egy kedves ismerőstől, nem több. Semmit nem szeretnék parancsba adni. Pláne nem a magánéletében vájkálni.
A nyelvet illetően egy ravasz vigyor kúszik fel arcomon, egy vállvonás után úgy teszek, mintha nem is hallottam volna az előbbi kijelentését. Azért látszik, hogy mindkét szemem élénken csillog, és kicsit el is pirulok persze... Egyre többet hallok ilyesmiket ebben az országban. Jóleső bóknak fogom fel őket. Fogalmam sincs, mit kellene rá válaszolnom igazából, hagyom is a dolgot, mert felvágni se szeretnék a származásommal. Heni azon kevesek közé tartozik, aki személyesen hallotta, nem a pletyka hordta a fülébe, de akkor is.
- Az úgymond hagyományos állatok aranyosabbak. A varázslények inkább szimplán érdekesek. Belőlem nem lesz bestiaszakértő. - sóhajtok - Tudom, mit nem akarok. De nem tudom, mit akarok. Igazából... Döntenem kell majd a varázsvilág és a varázstalan világ között. Hogy melyikben mennyire éri meg majd elhelyezkedni. Azért szeretnék még maradni itt. Érdekel ez a botanikával kapcsolatos valami, de nem tudom mennyire lennék ügyes hozzá. Esetleg emberekkel kapcsolatos irány, amolyan társadalomtudományokon alapuló pályára gondoltam. - egy rövid, kínos felnevetés után dőlök vissza a fotel kényelmébe, afféle megerősítést, kommentet várva Henitől. Valamennyire csak ismer... Kapóra is jön, hogy nem a legbizalmasabb személy az életemben, de nem is vagyok számára idegen, így fel tudok tenni neki egy kérdést, amire érdekes választ kaphatok. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, de felteszem. Ha már az előbb előhozakodott ezzel a testvér dologgal, amiben én lehettem segítségére... Ez ahhoz képest nem olyan mély témakör.
- Te milyennek látsz esetleg? Mi való nekem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2014. december 19. 12:40 | Link

A másik Cath


Megvan az előnye annak, ha valaki halott. Többek között például nem feltétlenül kell tartania a kapcsolatot azokkal, akiket hátrahagy. Igen, tényleg írhattam volna egy-két levelet a bátyámnak, hogy tudassam vele, többnyire még életben vagyok, de aztán rájöttem; ha bárki megtudja, hol vagyok, akkor Ezra is megtudhatja. Márpedig ezt mindenképpen el akartam kerülni.
Csakhogy magányos harcosnak lenni mégsem annyira jó buli, mint ahogyan azt eleinte gondoltam. Találkoztam rengeteg emberrel, de egy sem törődött velem igazán; jó, persze, megtanítottak igazán emberként viselkedni és mindent megosztottak velem arról, amit tudnak a vámpírokról, de mindennek ellenére nem számítottam nekik. Csak egy voltam a sok közül és mindannyian tudjuk, hogy a hegyesfogúak kihalóban lévő fajnak számítanak.
Meghúztam magamat, amikor visszajöttem. Nem szóltam Richnek, nem beszéltem senkivel, aki közel állt hozzám. Hogy miért? Nos, akik a legközelebb álltak, azok elhagyták ezt a helyet, a többiekre pedig nem akartam ráhozni a frászt;  bár bevallom, szívesen megnéztem volna az arcukat, amikor tudatosul bennük, hogy bár egy évre eltűntem és valószínűnek látszott, hogy már régen felfalt valami, mégis itt voltam. Nem hátráltam meg, nem futottam el, sőt még csak igazából meg sem haltam.
A faházhoz mentem. Meglepő vagy sem, sohasem jártam még itt. Talán azért, mert annyira barátságosnak és melegnek tűnt, hogy majdnem szivárványt hánytam tőle. Egy pillanatig sem azért, mert annyira brutálisan rellonos lennék –na jó, az vagyok–, hanem mert valami meghalt bennem idő közben. Emberinek látszottam, de valójában nem voltam az. Egy gyilkos voltam; igazi, hamisítatlan gyilkos. Résnyire nyitottam az ajtót és becsusszantam rajta, majd letelepedtem egy sötét szegletbe. Mielőtt elindultam ittam, most azonban szükségét éreztem volna még egy adagnak… legalább.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2014. december 19. 13:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 19. 14:21 | Link

Katherine Danielle Averay
Sötétedés után...

Hogy miért is sétáltam újra kint, mikor már sötét volt? Az élet tehet róla és az, hogy egyszerűen szólva elhagytam egy számomra fontos dolgot, a Londonból kapott karkötőmet, ami olyan mint Lavia karkötője, hiszen az övének a párja volt. Egész délután azt kerestem, de semerre sem leltem rá, pedig már majdnem minden utat bejártam, amire emlékeztem, hogy megfordultam ott a napokban. Tegnap este tűnt fel, hogy a sok karkötő mellett, ami a karomon van, egy hiányzik. Nem volt meglepő, hogy bepánikoltam és az sem, hogy rögtön a keresésére akartam indulni. Nem mertem volna a szeme elé kerülni azzal, hogy nincs meg. Mély levegőt vettem és felnéztem az égre. Ilyenkor haragudtam a téli időszakra, mert olyan hamar sötétedett. Nem adhattam fel, még nem, így megálltam és a pálcám előhalászva elmormoltam a Lumos varázsigét, hogy legalább lássak valamit. Körbepillantottam a területen, hogy rájöjjek hol is vagyok és rájöttem, hogy az erdő közelében álltam meg. Nem éppen a legjobb hely sötétedés után, de nemrég jártam erre, mert a faházhoz lejöttem, hogy megnézzem vannak-e új karcolások a fába vésve. Ó, a faház! Eszembe jutott, hogy talán ott hagyhattam el, ám az erdőbe bemenni, ilyenkor nem a legbölcsebb dolog egy olyannak mint én. Jó a takarodó még messze volt, de most nincs itt Noel, hogy kivezessen, ha esetleg eltévedek. Na meg már azért sem jó ötlet, mert ha találkozom valami élőlénnyel, akkor biztosan szedhetem a lábaim kifelé. Mindegy, Rellonos diákként és prefiként lehetne nagyobb önbizalmam, hiszen ez felbuzdíthatna rá, hogy minden aggodalmam ellenére bevessem magam az erdőbe és megkeressem azt a karkötőt. Egy nagy lélegzetet vettem és a fákat szemléltem, melyek magasan az égbe meredtek.
- Menni fog! Meg fogod találni Cat, szedd már össze magad! - biztattam magam és besétáltam az erdőbe. Az elején persze semmi gond nem volt, nem ijedtem meg, ám ahogy haladtam beljebb, úgy tűnt el az önbizalmam is minden egyes lépésnél egyre jobban. A végére minden egyes ágreccsenés, furcsa zaj, vagy éppen a szél süvöltő hangja megijesztett, így a lépéseim sietőssé váltak, na és a szívem is a torkomban dobogott. Teljesen beparáztam, nem is tudtam igazán, hogyan jutottam el a fához. Sokkal barátságtalanabb volt az egész erdő a számomra éjszaka, pedig nem voltam annyira ijedős, ha az erdőkben kóboroltam odahaza. Azonban ez most más volt, ez nem az a biztonságos erdő, ahol eddig megfordultam, hanem az ahol bármilyen ijesztő lénnyel összeakadhatok aki lehet, hogy megtámad, vagy meg is öl. Gyorsan kapkodva eltettem a pálcám, majd felkapaszkodtam a faházba és bevetettem oda magam kapkodva a levegőt, hála annak, hogy egy újabb ágreccsenést hallottam.
- Hogy az a jó... - haraptam el a mondatot és néztem vissza oda, ahol nemrég álltam, de nem volt ott semmi, ám nem bíztam el magam. Biztos voltam benne, hogy valami itt van az erdőben és még bajt hozhat a fejemre. Hetedik érzék? Vagy a hatodik? Nem is tudtam igazán, de azt igen, hogy nem volt jó ötlet ilyenkor az erdőbe jönnöm.
Utoljára módosította:Catherine Alexis Rawen, 2014. december 19. 14:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2014. december 19. 14:34 | Link

Cath


A lélegzetvételeit már azelőtt meghallottam, hogy felfigyeltem volna a szívdobbanására. Szaporán és hangosan kapkodta a levegőt, mintha valami üldözte volna. Egy lány volt, halk, puha, légies mozgással, most azonban olyan gyorsan szedte a lábait, hogy minden egyes lépés kalapácsütésként hangzott fel a fülemben. Összehúztam magam és megforgattam a szemeimet.
Az emberek hajlamosak voltak démonokat látni ott, ahol valójában nincsenek. És hajlamosak voltak biztonságban érezni magukat amellett, aki maga a démon volt. Rengeteg olyan élővel találkoztam az elmúlt években, aki szívesen állt le velem cseverészni; kíváncsiságból, dacból vagy éppen egyszerűen csak jóindulatból. Volt az az ostoba szokásuk, hogy minden gyengén és elesetten segíteni akartak. Talán az ötven kilómmal gyengének tűntem a szemükben, de ha csak egyszer is áthajítottam volna valamelyiküket egy kerítésen…
Viccet félretéve, jobban megbíztak a maguk kis hiedelemében –még a varázslók is-, miszerint vámpírok nem léteznek, mint hogy észrevegyék azt, ami közvetlenül a szemük előtt volt. Kedvesek, édesek és megértők voltak, de én csak rosszul lettem tőlük. Nem bírtam elviselni azt a vastag cukormázat, amivel körbevették magukat, hátha így a környezetük elfogadja őket. Nem akartam megbántani őket, de a ragacsos sziruptól még senki sem vált közkedveltebbé.
Szinte észre sem vettem, olyan gyorsan történt –már egy emberhez képest- és a lány berobbant a faházba, majd kitartóan fürkészte a kinti, csendes világot. Nem volt ott semmi. Hallottam. Már ha nem járkálnak erre olyan gonosz szörnyecskék, akiknek nem ver a szíve… Ja, az én vagyok!
-Semmi sem akart megenni! –biztosítottam halkan.
A nyakamat mertem volna rá tenni, hogy sikítófrászt kap, amikor rájön, hogy nincsen egyedül és tapasztalataim szerint sokkal ijesztőbb, amikor a sötétből suttognak, mint amikor valaki kiabálni kezd veled. Felemelkedtem és közelebb léptem a sötétben, hogy a lány láthassa az arcomat, majd kilestem az ablakon.
-Mit keresel kint ilyen későn, ha ennyire félsz? –tudakoltam egy farkasmosoly kíséretében.
Sohasem állítottam, hogy nem vagyok ijesztő. Soha.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2014. december 19. 14:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 19. 15:12 | Link

Katherine Danielle Averay
Sötétedés után...

A tekintetemmel kerestem az esetleges vadakat, de ehelyett egy halk mondat volt az, ami kiugrasztott majdnem a faházból, sőt még egy sikkantást is megengedtem magamnak. Egy fordulattal lestem körbe a sötétségbe és a pálca már a kezemben volt, hogy megvédjem magam. Na persze, a reflex! Ha az a valaki tudta volna, hogy egy kis fényen és a lebegtető varázslaton kívül mást nem is merek nagyon használni, mert valaki biztosan megsérül... A sarkot fürkésztem ahonnan jött a hang, ám az egész testem merev volt, ugrásra kész, hogy elmeneküljek, ha kell. Az a valami a sarokban megmozdult, majd közelebb sétált, így valamennyire kivehettem, hogy egy emberi lénnyel van dolgom, nem pedig egy kentaurral. Jó, ez buta egy gondolat volt, mert szegény hogy jött volna fel ide, de jelenleg örültem annak, hogy nem egy szörny az, aki miatt aggódnom kell. Ám, ahogy megfigyeltem jobban a mosolyát, de legfőképpen az arcát, rájöttem, hogy sajnos nem egy kedves iskolástársammal van dolgom aki szintén a faházat kereste fel, hanem egy olyannal, akivel utoljára a kastélyban akadtam össze, habár az sokkal öregebb volt. Az a tekintet és az arca, a fehér bőr... nem volt nagy agytörő, ha az ember elhiszi, hogy egyszer már találkozott valaki ilyesmivel.
- Öhm... - szólaltam meg végül, majd megköszörültem a torkom, mert nem tudtam, hogy mit mondjak hirtelen. - Hát... én! - nyeltem egy nagyot, majd a lélegzetemet próbáltam rendbe szedni. - Egy karkötőt keresek. - néztem felé, de a pálcát nem tettem el. - Te.. szóval. Miért vagy itt? - kérdeztem tőle és megpróbáltam helyre szedni magam, kitisztítani a fejem. Nem tudtam, hogy mit mondjak neki, mert egy az, hogy szép szóval sikerült halálra rémisztenie, a másik pedig, hogy általában ha sokat beszélek, akkor letámadom a másikat a kérdezősködéssel. Jobbnak láttam, ha most várok, hogy ő kérdezzen, vagy mondjon valamit, mert még egy kérdés tőlem és rögtön vagy harminc másikkal néz majd elébe, magamat ismerve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 23. 14:06 | Link

Lénárd
Elnézést a késésért

Jól elbeszélgettünk Lénárddal, nagyon jó volt végre őszintén megosztani egy barátommal a gondolataimat, amik foglalkoztattak már egy ideje. Megnyugtatott, hogy nem annyira rossz érzés, ha netán én lennék az egyetlen varázsló a családban, mert ő is az én cipőmben jár.
Áttértünk a tanulás témára. Elmondtam neki, hogy milyen az ötödik és a jövőbeli terveimről is beszéltem. Sajnos még magam sem tudom, hogy milyen szakirányban szeretnék továbbtanulni, szinte mindegyik szakot el tudnám képzelni, talán csak a kviddicseset nem, de hát ugyebár választanom kell. Lénárdot nem igazán fogta meg a bestiaszakértői irány. Megtudtam, hogy nem tud dönteni a varázsvilág és a muglivilág között.
- Szerintem neked valami humán szakot kéne választanod, ott nem akkora a szakadék a muglik és a varázslók között, elvégre mégis csak emberek vagyunk. Társadalomtudományokat mennyire kedvelted meg? – próbálok neki segíteni, vagy csak tanácsot adni.
Míg hallgattam válaszát körülnéztem. Előre dőltem és kicsit nyújtózkodtam is, hogy kinézzek az ablakon, de nem álltam fel a kényelmes fotelból. A nap már alig látszott, lassan, de biztosan kezdett eltűnni a horizonton. Nem szeretek és bevallom őszintén, félek is sötétben az erdőben lenni, de Lénárd jelenléte nyugtató volt. Olyan sok rossz dolgot meséltek már az erdőről, nem szeretnék megtapasztalni ezek igazságát a bőrömön.
- Te is az iskolába mész majd vissza? – Kérdeztem meg, hogy megbizonyosodjak arról, hogy együtt tudunk-e majd visszamenni. Még nem lehetett öt óra sem, szóval nem terveztem elindulni máris, ha Lénárd is a kastélyba tart. Ilyen ez a tél, hamar sötétedik. Hátradőltem ismét és tovább birizgáltam az ölemben lévő sapkámat. A fiú felé fordulva ültem, nem hagytam, hogy úgy érezze, mintha nem vele foglalkoznék, mert igazából fülemmel és szememmel is rá koncentráltam. Közben a szoba rendesen felmelegedett, sikerült elérni a húsz fokot is talán, ezzel is elüldözve a ház falain kívülre a hideget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 23. 15:37 | Link

Henrietta


Úgy látszik, szavaim elérték a kívánt hatást. A következőkben már nem kerülnek szóba a testvérével kapcsolatos aggodalmai. Örülök, hogy valamilyen szinten a segítségére lehetek. Persze ez a fajta segítségnyújtás a részünkről kölcsönös. Az egész annyiból áll, hogy megosztjuk tapasztalatainkat, szóval a részemről egy teljesen hétköznapi dolog. Olyan, amit szerintem minden hasonló korú fiatal tesz, akikbe szorult némi érzelem. A család jó téma tud lenni, kinek ne gyűlne meg velük a baja... A tanulás a másik, ami miatt aggódhatunk. Szerencsére a szerelemmel nincs gond.
A kilátástalannak tűnő jövőm szorongással tölt el. Fogalmam sincs, mihez kezdjek, az idő pedig eszeveszettül tud sürgetni. Kétségbeesésemben már az ő tanácsát is kikérem, holott magától értetődik, hogy nem ő a legideálisabb személy arra, hogy hiteles választ tudjon nyújtani. De pont ebben remélek valami biztatót. Hátha mond valami hasznosat, amit eddig még nem hallottam, ha nem ismer annyira alaposan.
- Lehet. - töprengek a fotel kényelmében - Még nem nyomoztam eleget utána, azért jól hangzik. De vajon el tudnám végezni?
A bizonytalanság az egyedüli tényező, amely hangomból leszűrődhet a lánynak. Elkeseredettségemben csak összefont karokkal tudok gubbasztani a helyemen, s úgy érzem, lassan teljesen belesüllyedek a fotelba, mintha el akarna nyelni.
A keletkezett csendben a kilátást bámulom. A nap már alig látszik, rohamosan közeleg a sötétség. Ezt láthatóan Heni is észreveszi, aki tartani kezd attól, hogy esetleg egyedül kell majd visszamennie. Megnyugtathatom, mert jó hírrel szolgálhatok.
- Persze, este hóban nem nagyon szeretem a mászkálást. - vigyorodom el -
- Mit szólsz ehhez a korai télhez?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 23. 16:35 | Link

Lénárd

Jól esett, hogy tanácsot kért tőlem, szeretek ötleteket adni és segíteni másoknak. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy jó az, amit ajánlok. Némi bizonytalanságot vettem észre Lénárd válaszában. Elmosolyodtam, mert láttam, hogy hozzám hasonlóan, ő sem tudja még, hogy mit szeretne.
- Amiatt ne aggódj, hogy el tudnád-e végezni, biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond. – Mondtam határozottan, mert ebben tényleg biztos voltam. Annyira ismertem már Lénárdot, hogy tudjam, fölöslegesen aggódik olyan dolgokon, mint például a megbukás. – A lényeg, hogy olyan szakot válassz, amit szeretsz. – Teszem hozzá.
Csönd közepette mindketten a kinti tájat kezdtük el bámulni. Nagyon szeretem a naplementéket, végig is néztem, ahogy eltűnik a nap. Már csak a sugarai látszottak, amik először sárgák, majd egyre vörösebbek lettek és színük tükröződött is a fehér havas tájon. Csodaszép! Viszont hamar rájöttem, hogy a sötétség hamarabb jön, mint kéne. Hallottam az erdőben élő fenevadakról és nem kívántam velük találkozni. Ezért kérdeztem meg, hogy Lénárd is az iskolába tart-e majd, ketten mégis csak erősebbek vagyunk. Megnyugodtam, amikor igennel válaszolt, nevettem is vele együtt, majd hátradőltem a fotelban és ismét kényelembe helyeztem magam.
- Én nagyon örülök, hogy viszonylag hamar jött a tél. November végétől én már rendszerint be vagyok zsongva, alig várom a karácsonyt és a havas tájat. Szerencsére most nem is kellett sokat várnom, azonnal megkaptam az ünnepi hangulatot. – Nevettem el magam csöndesen. – Talán ezáltal a tavasz is korán jön majd el. Tél vége felé már kezdek depis lenni a hidegtől, tudod, akkor már inkább a virágokra vágyok, úgy is fogalmazhatok, hogy megunom a telet. De majd kiderül, mit hoz az időjárás. Te hogy vagy ezzel? – Kérdeztem vissza, mert kíváncsi voltam az ő véleményére.  – Várod már a karácsonyt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 23. 18:07 | Link

Henrietta


Úgy érzem, bízhatok a lányban ilyen téren. És különben is, ha már egy évvel felettem jár, éppen célszerű lenne egyenesen megérdeklődni tőle, hogy hogyan is bírja a tananyagot, mik a tervei a jövőben, hogyan tovább. De úgy látszik, még az utolsó évben is akadnak olyanok, akik bizonytalanok. Érthető... A mestertanonc-képzés meglehetősen híres, ahogy hallom. Nem minden varázsiskolában van ilyenre lehetőség. Nálunk se volt például, de ott egy évvel tovább tart az iskola, és bőven kapnak olyan ismereteket, amelyekkel elhelyezkedhetnek a tanulók a mágusvilág munkaerőpiacán. Itt az a baj, hogy választani kell, mármint minden jó eszű diák választás elé kényszerül, aki bővebb ismereteket óhajt szerezni egy jónak vélt szakirányon belül. Elkeserítő, hogy nem kapjuk meg a szükséges felvilágosítást, hiányzik a pontos tájékoztatás, így az ember tanácstalanul áll az ilyen dolgok előtt.
Ahogy Heni az én kitartásomban, úgy bízom én is abban, hogy mindketten a hozzánk leginkább megfelelő ágazatot választjuk majd, s azt elvégezve kimagasló egyéniségek leszünk. Szép álmok, hajj. Azt kívánom, bárcsak túl lennék rajta, az összes odavezető vizsgával együtt. De a megpróbáltatásoknak még nincs vége, és mégis attól szépek a diákévek, hogy küzdünk.
- Igen. - bólintok megkönnyebbülten -
- Még nincsenek is mindenhol kinn a díszek - panaszkodom a tenyeremre támasztva a fejem - Félek a hidegtől, nem akarok akkora hót. Meg a sötétet se szeretem. Jó lesz nekem a régebbi időjárás - utalok vissza Ausztráliára. Azért persze jó, hogy ezt is megtapasztalom, ennyivel is gazdagabb vagyok.
- Valamennyire igen. Nekem még nincs ünnepi hangulat. Előre tudom, hogy kellenek majd ajándékok, de még ráérek kigondolni őket. Inkább a szünetet várom, mert találkozhatok a családdal. Csak sokba fog kerülni a jegy, ezért gondolom alig kapok majd valamit. De nem is kérek ruhán kívül semmit. Te tudod már, hogy mit kérsz? - pislogok rá kíváncsi szemekkel, a pálcámmal pedig egyszerű bűbáj segítségével fényt gyújtok, ne legyünk olyan feketeségben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 24. 10:16 | Link

Lénárd
A télre terelődött a téma, amikor megkérdezte, mit szólok a korai télhez. Sok emberrel ellentétben én szeretem a telet, megnyugtat a hópelyhek lassú szállingózása és a fehér táj látványa, meg hát korcsolyázni is szeretek. Lénárd viszont, ahogy mondta, nem kedveli a hideget. Ausztrálként szerintem én is hasonlóan éreznék, nem lehet könnyű neki az örökös forróságból megérkezni a nullafokos télbe.
- Ausztrália melyik részén laktok?  - Kérdeztem meg, mert közben rájöttem, hogy az északabbik részén teljesen más éghajlat van, mint a délin. Közben azt is megtudtam, hogy a szünetben hazautazik.
- Milyen ott a karácsony? Tényleg a kenguruk húzzák a télapó szánját? – Kérdezem nevetve, mert már én is kinőttem ebből a históriából, de úgy éreztem, hogy nem hagyhatom ki. Viszont különlegesnek és egy kicsit idegennek tartom, hogy karácsony alkalmából ott elmennek fürdeni a tengerpartra. Egyszer talán, ha lesz rá lehetőségem ott fogom tölteni az ünnepeket.
Lénárd még nem várta annyira a karácsonyt, vagyis még nem volt hozzá kellő hangulatban. Igazolva nőlétemet, én szeretem járni a boltokat ajándékok után kutatva, még ha ezzel le is járom a lábam.  Ilyen téren maximalista vagyok, midig a legjobb ajándék kiválasztására törekszem.
- Velem rendszerint nehéz dolguk van a szüleimnek, barátaimnak. Mikor kérdezik, hogy mit kérek karácsonyra, sosem tudom mit mondani. Ezzel jól megnehezítem a dolgukat tudom, de szerintem mindenem megvan. Én inkább adni szeretek, mint kapni. – Ez kicsit olyan volt, mintha elkényeztetett lennék, pedig arról szó sincs. Csak az általános szükségletemet, például ruhákat jobban szeretem én megvenni.
Lénárd varázspálcájával fényt gyújtott. Egy szerény kis mosollyal köszöntem meg neki, mert bizony már én is hunyorogtam rendesen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 25. 12:49 | Link

Henrietta


Mennyivel megnyugtatóbb ezekről a lazább témákról beszélgetni... A tökéletes alkalom arra, hogy elengedjük magunkat, és mindenféle esetlegesen akár meg is játszott, erőltetett beszélgetés helyett jobban megismerjük az őszinte, kötetlen és hétköznapi oldalát a másiknak.
Ennek a témaváltásnak az oka talán a naplemente lehet. Tudom is én, a lényeg, hogy az ausztrál dolgokon kezd járni az esze. Nos, ez egy furcsa téma nálam, mert rengeteget tudnék róla beszélni. Már megszoktam, hogy sokszor faggatnak erről, pedig már a kezdetektől ódzkodom ennek hangoztatásáról. Valahogy egyáltalán nem óhajtok felvágni azzal, hogy én kint éltem, mert nem ott születtem, és odakerülésemnek, majd újbóli visszakerülésemnek is megvan a külön kis bonyolult története, még ha a kettő között több mint tíz év is eltelt. Ez már egy teljesen új fejezet, és megint mesélhetnék róla órákat. És nem szeretném eluntatni Henit, meg nem is tartozik rá minden apró részlet, de nem is értene, szóval...
Így aztán távolságtartó vagyok, ha ilyesmikről kérdeznek. Sejtem, hogy azt vélhetik, odakint olyan jó az élet, de nem volt kolbászból a kerítés, még ha jól is éltünk. A bánat ott is utoléri az embert.
- A délin. - ülök valamivel feljebb a fotelban -
- Eh, kicsit másabb, mint itt. Az időjárás jó, de nincs kánikula. Családonként eltérő az ünneplés, mert sokszínű ország. Néhol láttam amúgy kengurukat Santa Claus mellett, de szerintem azért csak, mert közel van hozzánk a Kenguru-sziget. - vonok vállat, magam is jókat mosolyogva ezen.
Az ilyen kérdéseknek például mindig örülök, mert eloszlathatom a tévhiteket. És szerencsére a megfelelő kategóriába esnek, úgyhogy nem bánom, ha ilyen szinten szóba kerül a hely, ahonnét jövök.
- A fő, hogy együtt legyetek ünnepkor. - helyeslek - Csomó mindennek tudok örülni, van egy hosszabb kívánságlistám egyébként.
Jó neki, hogy azon mázlisták közé tartozhat, akiknek mindene megvan. Legalábbis ezt állítja. Becsülöm, hogy nem száll el magától, és így gondolkodik ezekről a dolgokról.
- Neked nem él külföldön rokonságod egyébként?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. december 28. 12:22 | Link

Rozos Annamária

Egészen elmerülök a dallamban ezért, amikor kinyílik az ajtó mögöttem és bejön a hideg levegő összerezzenek és elrontom a dallamot.
Mérgesen fordulok hátra. Hihetetlen, hogy ilyen rozoga ez az ajtó, hogy a legkisebb légmozgástól kinyílik.
Az ajtóban álló lánytól egy pillanatra meg torpanok én megletten abba hagyom a mozdulatot. Szótlanul felmérem a lányt, aztán fagyosan rászokol.
-Becsukhatnád az ajtót.
Felállok és kinyitom a zongora széket míg várom, hogy a lány reagáljon.
Találomra kiveszek pár kottát és lecsukom a széktetejét és az ajtónak hátat fordítva elkezdem a helyére rendezni őket. Közben megnézve, hogy mit is vettem elő.
Leülök és lassan elkezdem a legfelülre rakott Mozart darabot játszani.
Egyszer még kíváncsiságból hátra nézek, hogy mi csinál a lány, aztán vele se törődöm tovább.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
Mestertanonc Navine (H), Másodikos mestertanonc


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 482
Összes hsz: 762
Írta: 2014. december 28. 15:41 | Link

Állia Szipenni

 - Öhm.. oké, bocs. - pislog kettőt zavartan, aztán beteszi az ajtót, mert teljesen jogosan, ha nem is szépen megkérték rá. Na, akkor ennyit a hangtalan beosonásról, mindenesetre nagy bajt nem csinálhatott - mert ignorálják. Öhm, oké. Neki így is jó. Ingyen koncert. Naná.

Kicsit zavartan beoldalog a szobába, aztán igyekezve minél kevesebb zajt csapni, eloson a babzsákos részig. Ez is az az érezd magad kényelemben, érzed, milyen kényelmes itt, ÉRZED??-kategória, amiről óhatatlanul bizonyos teaházak jutnak eszébe, amik drágák és nem jók, és nagyon erőltetetten barátságosak, de legalább melegek, és egy ideig szorgalmasan látogatta őket. Ez az erőszakos vendégszeretet nála, úgy néz ki, összekötődött a babzsákokkal meg posztmodern egymásra hordott mindenféle bútorokkal, meg a bűbájos kis vidékinek hitt lehetetlen giccsel - nem csoda, hogy nem városi a lány, na. De azért képes túltenni magát a nyögvenyelős berendezésen, kényelembe helyezi magát, illetve igyekszik, mert ez se igazából ülésre van kitalálva, és hallgatja a zenét. Kidobni nem dobták, akkor meg lehet.

Érteni abszolut nem ért hozzá, annyit azért mondjuk megállapít, hogy a lány ügyes. Ha félreüt, nem hallja és nem veszi észre, hiszen a darabot sem ismeri - a klasszikus zenéhez annyi előítélet kapcsolódik, hogy sose volt mersze rászánni magát a hallgatására, mert ha nem tetszik neki, akkor ugye biztos tuskónak számít, úgyhogy inkább távol tartja magát tőle. Tudja ő, hogy nem okos, nem kellenek neki ahhoz a társadalmi konvenciók, hogy ezt megmondják neki.

 - Nagyon ügyesen játszol. - szól bele csakazértis a faház nyugalmába, miután a lány befejezte, amit elkezdett tudja a fene, hány perccel korábban. Többet nem szól, mert hátha zavar, de a dicséretet őszintén mondja; ha a másiknak meg nem tetszik, az az ő baja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. december 28. 17:05 | Link

Rozos Annamária


Annyira belefeledkezem a játékba, hogy észre se veszem amikor a lány elhelyezkedik és engem kezd figyelni. Csak akkor figyelek fel újra rá  amikor befejezem és a lány megdicsér.
Enyhe meglepődéssel pillantok fel a hang irányába. Ahol a lány már kényelmesen elhelyezkedett.
Nem igazán örülök a társaságnak,de a bók miatt kicsit barátságosabb tekintettel válaszolok. Ezzel én le is zártam a beszélgetést.
-Kösz.
Átlapozom a kotta tartóban lévő kottákat, Für Elisenél meg állok.
Lassan elkezdek játszani, közben érdeklődve fel pillantok a lányra és végül mégis meg szólalok.
-Értesz a zenéhez?
Amíg a választ várom jobban meg nézem a lányt, így is csak annyit tudok meg állapítani, hogy nem házambeli és mivel fiatalabbnak tűnik nem is egy évfolyamon vagyunk valószínűleg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
Mestertanonc Navine (H), Másodikos mestertanonc


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 482
Összes hsz: 762
Írta: 2014. december 28. 17:44 | Link

Állia Szipenni


 - Egyáltalán nem, de ezt ismerem. - mutat mosolyogva a zongora felé. Tökéletesen ostoba a zenéhez, tényleg, a klasszikus zene, meg ahogy már mondtam, vakfolt, szóval amikor ismerős jön szembe, mind a körülbelül négy darab, akkor annak nagyon örül. Kevésbé érzi magát olyan műveletlennek.

 - Gondolom, régóta zongorázhatsz. - hm, a beszélgetés továbbvitele nem az erőssége, legalábbis ez most nem sikerült jól. De hát ha egyszer el van foglalva azzal, hogy egy, örüljön annak, hogy ezt ismeri, és visszafogja a dúdolgatási kedvét, kettő, hogy mint zenéhez nem értő, csodálja azt, aki igen, és három, mindig odavolt a zongoráért, ami kicsit nemes, igen, nemes, és rettenetesen bonyolult - szóval összességében ez sem volt olyan rossz próbálkozás.
Utoljára módosította:Rozsos Annamária, 2014. december 28. 17:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. december 28. 19:05 | Link

Rozos Annamária


Enyhe csalódottsággal nézek a lányra miután kijelenti, hogy nem ért a zenéhez.
Az viszont elég nagy meglepetés hogy ismeri a holdfény szonátát. Ezt meg is jegyzem neki.
-Akkor elég furcsa, hogy meg ismerted a holdfény szonátát.
Befejezem a játékot és fel állok. Leszedem a kottákat a tartóról és vissza rakom őket a helyükre. Aztán teszek pár lépést a zongora oldala mellet és lecsukom a zongora tejét. Majd a lány felé fordulok és óvatosan rádőlök a zongorára. Most, hogy a zongora kettőnk között van lecsukva elfordítom a tekintetem a lányról és elkezdem a zongorán lévő kibomló rózsa mintát nézegetni. A lány kérdésére bólintok.
-Igen.
Egy darabig szótlanul nézem a zongorát. Aztán hogy meg törjem a csöndet bemutatkozom.
-Állia Szipenni vagyok.
Megkerülöm a zongorát és leülök a lány közelében az egyik babzsákra és felteszem azt a kérdést ami a belépésétől fogva foglalkoztatott.
-Hogy kerülsz ide ebben az időben?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
Mestertanonc Navine (H), Másodikos mestertanonc


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 482
Összes hsz: 762
Írta: 2014. december 29. 09:29 | Link

Állia Szipenni

 - Nem tudom, össze-vissza ismerek azért egy-két darabot. Gondolom, a leghíresebbeket. Kis éji zene, Varázsfuvolából az ária, ilyesmi. - von vállat egykedvűen. Amik már a hétköznapi, felületes műveltség részei. Majd egyszer, ha nagy lesz, és felnő a feladathoz, leül majd egy csomó Mozarttal mge Haydn-nel meg Beethovennel, és önmagát ismerve, valószínűleg jó hamar fel is fog állni onnan.

 - Annamária. - viszonozza a bemutatkozást, és elgondolkozik, hogy álljon-e fel hozzá, de a lány megoldja a problémát, mellé telepszik. Aki úgy gondolta, hogy a babzsákok dizájnosak, annak igaza volt, de aki szerint ezen kényelmes ülés esik, az tévedett.

 -Nemrég jöttem, most éppen felfedezgetem a környéket. Ezt még nem is láttam, kívülről nem semmi. - mármint a faházról van szó. -  De nem is tudtam, hogy zongora is van, meg úgy egyáltalán, van hangszer a kastélyban,sose hallok semmi zenét. - mármint, hogyne lenne, de hát ő nem is kereste, nem is találta. Se zongorát, se semmi hangszert. Belegondolva, azért furcsa, hogy nem találkozott még elkeseredett rockerekkel,vagy nem hallotta, hogy van az iskolában minimum egy banda. Az mindenhol van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 29. 10:32 | Link

Lénárd
Engem nagyon érdekelnek az országok és a kultúrák, szeretnék mindent megismerni velük kapcsolatban és ez jó lehetőség volt, hogy megtudjak egy-két dolgot Ausztráliáról. Lénárd a déli részén lakott, amit valahonnan megsejtettem, a lakosság nagy része arra a területre költözik, ha jól tudom. Egyszer, az egyik barátnőm mesélte, hogy ők kint, Sydney-ben töltötték a karácsonyt, ezért is indult be a fantáziám, hogy ott akkor éppen nyár van. Én személy szerint el sem tudom képzelni, milyen lehet bikiniben ünnepelni, de talán, ha alkalmam lesz rá, megtapasztalom.
Egy kis viccelődés mellett megtudtam, hogy közel van hozzájuk a Kenguru-sziget, ami némileg behatárolhatóbbá tette a helyet, ahol lakhatnak. Nem akartam tőle megkérdezni, elvégre nem rám tartozik, nekem ez az információ bőven elég volt, hogy rájöjjek milyen környezetben nőtt fel.
Az, hogy mindenem megvan kicsit félreérthető kijelentés volt, utólag rájöttem. Reméltem, hogy nem fogja rosszul értelmezni, különben nagyon égnék. Nem vagyunk gazdagok, én pedig közel sem vagyok elkényeztetve. Talán azért érzem így, mert nincsenek nagy vágyaim, van egy elképzelésem a jövőről, azt meg szeretném valósítani, de ennyi. Ez lehet rossz is és jó is. Én általában a jelennek élek, az aktuális pillanatból szeretnék kihozni mindent.
Helyeselve bólogattam Lénárd megjegyzésére, tényleg az a fontos, hogy együtt legyen a család. A kívánságlistára felnevettem, de nem miatta, csupán magamra gondoltam, hogy ha én is írnék egy kívánságlistát, tuti elhagynám még mielőtt kézbesíteni tudnám. Ha cetlikről van szó, én nagyon szerencsétlen vagyok, mindig elkavarom őket valahová.
- De, a keresztanyám családja, vagyis az unokatesómék Spanyolországban laknak.  Időnként meglátogatjuk őket, legtöbbször nyáron, mert így egybekötjük a nyaralással. Együtt tudunk lenni velük és még szállást sem kell fizetni. – Meséltem. Nagyon szeretem Spanyolországot, az ottani családtagjaimnak köszönhetem, hogy megtanultam viszonylag gyorsan spanyolul.
Nagyon jó volt beszélgetni Lénárddal, gyorsan eltelt az idő. Pár óra múlva együtt elindultunk vissza a kastélyba.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2015. január 15. 16:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. december 29. 20:56 | Link

Rozsos Annamária


A lány logikáján elgondolkozom. Hát a hold fény szonátát én nem tartom híres, de ő tudja. A felsorolásába viszont belekérdezek.
-Az éjkirálynőjének áriájára gondolsz?
Törökülésbe ülök a babszákon, hogy kicsit kényelmesebb legyen az ülés. Amíg én elhelyezkedem a lány viszonozza a bemutatkozást.
Most, hogy sikerült nagyjából kényelmesen elhelyezkedem Annamária felé fordulok. Szinte azonnal vettek rá egy kétkedő pillantást.
-Hogy érted, hogy nem hallasz zenét a kastélyban? Hisz van zenetermünk és más termekben is vannak hangszerek.
Megfordulok és a zongora felé biccentek.
-Emellett nem egy diáknak van saját hangszere, úgy mint nekem.
Visszafordulok a lány felé és enyhe kíváncsisággal nézek rá.
-Neked nincs Melódomágia órád?
Közben fel állok, mert rájövök, hogy lassan mennem kéne ha nem tudok gyakorolni. Előveszem a pálcám és intek a zongora felé.
-Perfroméra la méra!
Aztán oda sétálok az in már apró zongorához és elteszem a talárom zsebébe.
Miután ezzel végzek vissza ülök a Annamária mellé.
-Mit mondtál?
Utoljára módosította:Állia Szipenni, 2015. január 1. 19:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 20 21 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék