Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=751446#post751446][b]Vajda Richárd - 2019.03.09. 17:50[/b][/url]

megtisztellek

Egy ideje már itt vagyok. Azt hittem, én érkezem később, és nem kell várnom. Utálok várni. Utálok tétlenül lenni, semmit sem csinálni, csak állni a nádast kettészelő, hosszan a tóba nyúló stég végén, és találkozni saját magammal.
Az első percekben a lemenő Napot figyelem, zsebre tett kezekkel, minden, egymást üldöző gondolatot elhajtva. Most nem akarok semmire sem gondolni - főleg nem arra, hogy az előzőt épp most követi egy újabb ballépés, amiről Lili nem tud, és amiről nem is fog tudni. Tőlem legalábbis nem.
Nem akarom Lili hangját hallani a fejemben, amint épp apához hasonlít, amiben nem ismeri el a férfiszerepet, amit ő képvisel, és nem akarom hallani, ahogy megbízhatatlannak kiált ki. Ezt nem ő mondta, ezt én hallom, az én gondolatom, de az ő hangja. Mert az lettem. Nem így indult, én jó voltam, felelősségteljes, szikár, elhivatott és hű, de eltelt fél év, és egyre többször kapom magam titkolózáson. A titkok pedig hazugságokat szülnek. Ezt mindenki tudja.
Mikor meghallom a tűsarkak kopogását, már törökülésben ülök a kopott deszkákon, és tenyereimmel a hátam mögött támasztom ki magam.
- Látom, jobban vagy - vigyorgok fel a mellém telepedő szőkére, és végignézve a szettjén, úgy érzem magam, mintha a párizsi kifutón lennék. - Bocs, hogy nem írtam. Nem akartam felesleges feszültséget.
Hallottam, hogy egy időben nem lehetett látni őt a kastélyban, meg hogy ispotályban is kezelték, és persze hozzám is eljutott egy-két összeesküvés-elmélet, a legtöbb épp esténként, mikor az ágyban fekve egymás helyett a plafont bámultuk Lilivel, és hangosan röhögtünk a legújabb sulis pletykákon. Catherine esete különösen feldúlta a drágámat, talán ezért nem vette észre, hogy hallgataggá váltam a név említésére.
- Honnan tudsz arról, hogy tud rólunk? - vonom fel fél szemöldökömet, majd halk sóhajjal elpillantok a szemközti nádas irányába, amely már félig elnyelte a narancsban úszó Napot. Kezdem azt hinni, hogy ebben az iskolában tényleg nem létezik olyan, hogy magánélet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=751452#post751452][b]Vajda Richárd - 2019.03.09. 19:10[/b][/url]

megtisztellek

Nem, tényleg nem írtam volna. Őszintén, már az is csodaszámba megy, hogy Cath-tel azóta köszönőviszonyban maradtunk, hiszen általában levegőnek nézem a lányokat, akiknek már egyszer átléptem a küszöbét. Nincsenek többé, nem érdekelnek, csak azokat látom, akik még szóba jöhetnek.
- Nem mondta - mormogok az orrom alatt, a hangomat alig, csak rekedten hallani. Nem tudom, mit gondolhat most a szőke, talán, hogy nem minden arany, ami fénylik, vagy hogy akkor ennyit az álompárról meg az újságok hasábjaiból visszaköszönő különleges kapcsolatukról. Nem tudom, nem is lényeges. A fejemben egyetlen gondolat visszhangzik: nem akarom, hogy Lilinek titkai legyenek előttem. És mi van az enyémekkel? Nekem lehetnek? Ezt akarom?
Tekintetem a cipőmön időz. Azok makulátlan tisztaságúak, a bőrön egyetlen karc sincs, a varrás sértetlen. Ez még én vagyok. Ez voltam régen is.
- Nem vagyok más, Cath - fordítom felé az arcom, ami vonástalan, ahogy a szemeim is. Azokból semmi sem olvasható ki. Sem érzés, sem gondolat. Ricsi vagyok, mint régen. Ugyanaz vagyok. Nem akarom, hogy az emberek másnak higgyenek, hogy azt, amit érzek idebent, arról mások is tudomást szerezzenek.
Ha megváltozok, megváltozik a világom is. Ki leszek a világom nélkül? Nekem alkohol kell.
- Az egyik péntek estém elég jól sikerült ahhoz, hogy jó döntésnek tűnjön a tinder visszatelepítése - mondom egy félmosollyal, míg Cath enyémet súroló térdére pillantok. - Aztán, ha már ott voltál, rád néztem, mi újság lehet veled.
Világos szemeim térdéről arcára kúsznak, vállam halványan mozdul. Részeg voltam.
Részeg akarok lenni most is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=751457#post751457][b]Vajda Richárd - 2019.03.09. 19:56[/b][/url]

megtisztellek

- Nem  - mondom, és magam elé nézve, a stég utolsó deszkáin át a tó vizére pillantok. Elmosolyodok a képre, ami bekúszik lelki szemeim elé, ahelyett, hogy teret engednék neki, inkább a bal vállam fölött visszanézek Cath-re. Az alábukó Napot figyeli, és ha nem is mondom ki, az ő arcán aztán tényleg óriási változást látni. Mintha nem is ő ülne mellettem, hanem valaki teljesen más, egy idegen. Valaki, aki már annak is képes örülni, hogy esteledik, és lassacskán lemegy a Nap.
Pillantásom követi az övét.
- Szóval igaz! Wow! Hah! - kurjantok fel, és bár vigyorra húzódik a számszéle, nem boldogít a tudat, hogy Denis egy kicsikét elveszítette az uralmát saját maga felett. Mert, hogy... - Denis volt, ugye?
Nem is kérdés. Ismerem az érzést, egyszer, nem is olyan rég én is éreztem már hasonlót. Nem tudnám bántani Lilit, mondja az eszem, de azt hiszem, ha a szívem is szóhoz jutna, azt felelné erre: dehogyisnem.
- Valami olyasmi... - vallom be óvatos, félszeg lassúsággal. Nem tudom, hogy ezzel mennyire merészkedek közel ahhoz a bizonyos határhoz, de képtelen vagyok fékezni magam. Muszáj kimondanom, ha ez csak féligazság, hát akkor is. Elnevetem magam, mielőtt folytatnám. - Az apám.
Tekintetem Catherine-ét keresi.
- Mondjuk Lilit én akartam. Apám mást nézett ki - megvonom a vállam, aztán kérésére gondolkodni kezdek.
És csend.
- Valami vidámat? - sandítok rá, aztán húzva még kicsit az időt, az elmúlt hónapjaimon kezdek merengni. A szemeim balra-jobbra mozognak, hirtelen egyetlen emléket sem tudok megragadni. Nevetve folytatom. - Lili rózsaszín plüss wc ülőkéjéhez mit szólsz?
Az elég vidám. Belegondolva azonban, ha a napjaimból ezt az egyet tudom kiemelni, ami emlékezetes vagy boldoggá tesz, az azt jelenti, hogy amúgy az életem silány.
Ez persze nem igaz, hiszen az életem csak azóta igazán valódi, mióta Lili szerves részét képezi, csak... egyszerűen nem akarom kiadni. Nem akarom, hogy bárki tudjon erről, az érzéseimről, az érzéseinkről, az életünkről, arról, ami a négy fal között zajlik, így is, az újságok olyasmit is lehoznak, ami egyébként senkire sem tartozna és mondjuk igazságalapja sincsen. Nem akarok erről beszélni, mert túlságosan is féltem. Ez csak a miénk.
- Ismersz - fordulok felé, és komolyan, halvány mosollyal fűzöm tovább a szót. - Én mindig boldog vagyok. Inkább azt mondd meg, mi lesz most, hogy végzel. Elmész?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=751514#post751514][b]Vajda Richárd - 2019.03.09. 21:43[/b][/url]

megtisztellek

Rajta kívül még senkinek sem mondtam ki, és most is csak keresem a szavakat, húzom az időt. Hiába vagyunk itt csak mi ketten, hiába tudom, hogy Cath nem az a fajta, aki visszaélne a bizalmammal, mégsem érzem, még itt, a nádas biztos takarásában sem, hogy el szeretném neki mondani. A számszéle megrándul, megvonom a vállam. Fejemet finoman oldalra billentem, fülem az ing selyemanyagához ér.
- Ő tudja erre a választ - mondom végül, és visszaemelve a fejem, azzal a mosollyal fordulok Catherine felé, amelyből ő maga is kiolvashatja a választ. Furcsa, hogy most ennyire nehezemre esik a beszéd. Mintha a hónapok során belefáradtam volna. Az utóbbi időben túl sokszor mosolyogtam és voltam kedves érdekből, mondtam el újra meg újra ugyanazt a betanult szöveget, és tűntem fel helyeken, ahol máskülönben sosem.
- És vele mi van? - kérdezem. Nem hiszem, hogy Denist hétköznapjai során túlontúl inspirálná a romantika meg az érzelmek, dehát nekem sem kell a szomszédba mennem meglepetésért, elég csak tükörbe néznem. Még az is lehet, hogy hirtelen Denisről is kiderül: szerelmes.
A kérdésére hunyorogni kezdek, azután megcsóválom a fejem. Lehet, hogy bólintanom kellene, de nem teszem. Nehéz erről beszélnem, érzem most is. Már nem tudok úgy tekinteni Lilire, mint egy eszközre, amellyel célt érhetek. Ő sokkal több lett ennél, legszívesebben kiszállnék a képviselőjelöltségért folyó harcból is. Ha nyerek, azzal véglegesítem az ő eszközi létét - hiszen az volt, hivatalosan is.
- Komolyan érdekel, miért választottam őt? - kérdezem a szemeit kutatva, aztán sóhajtok egy nagyot. Megadom magam. - A körülményei miatt. Azt akartam, hogy a közönség egy ideális párt lásson a címlapokon, akik megtestesítik mindazt, ami számukra elérhetetlen. Akik jól néznek ki együtt, kedvesek, szépen beszélnek egymással és együtt feddhetetlenek. A nő, akit apa választott nekem, vitatható előéletű... és amúgy sem gondolom, hogy tudtam volna benne bízni. Lili tökéletes volt.
És tessék, kimondtam. Egy hosszú pillanatig azt várom, hogy itt, a nádas között a stégen, ezekkel a szavakkal szegem meg az esküt. Azt gondolom, hogy egy pillanat és máris elér a vég, és holtan hanyatlok el Cath mellett a nedves deszkákon.
Lili nem értené, ez jár a fejemben, és, hogy folyton-folyvást azt kérdezgetné magától, miért? Miért most, amikor már alig egy hónap maradt? Mi történhetett? Mit csinálhatott rosszul?
De nem történik semmi. A következő pillanatban már együtt is nevetek a szőkével, és követve őt, én is hanyatt dőlök. Az égbolt egyre sötétebb.
Magam sem értem, de őszinte, széles mosollyal nézek fel a csillagok közé.
- Ezt rohadtul megszívtad - fordítom arcomat felé, és értetlenül összehúzott szemöldökeim alól folytatom. - Bár... gondolom, akad egy-két vendégszoba azon a francia birtokon...
Remélem, mert egy hétvégén szívesen átugranék bort kóstolni, és ha már ott vagyok, rágyújtanék egy jó francia szivarra is. Egyébiránt, Cath helyzete szar, ez a napnál is világosabb. És még az én apámra mondják, hogy vadállat.