Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696587#post696587][b]Andrej Scotti - 2017.08.17. 00:07[/b][/url]

Olyan emberre volt szükségem, aki már több éve itt van. Valakire, aki a lehető legnagyobb szakértelemmel kalauzolhat körbe a faluban. Friss húsként elsősorban a saját házam diákjai közül válogathattam, míg végül Adrian nyerte a megtisztelő feladatot. Tök büszke voltam magamra, hogy meg mertem őt kérni erre, aztán hatalmas kő esett le a szívemről, amikor beleegyezett. Hiába vagyok bátor, mégiscsak kvázi idegen arcok közé estem be a tanév végére egy másik országból, ez azért néha elbizonytalanít, ha meg kell szólítanom másokat. És ő még valamivel idősebb is nálam, ki tudja, hogy mennyire szívesen lógna együtt velem.
Nagyon tetszik a hely egyébként, de már a vonattól a suliba menet felkeltette az érdeklődésem. Csak a zsebpénzem bánja a mai, igencsak tartalmas napot. Igyekszem spórolni hó végéig, hogy ki tudjam húzni valahogy, aztán jelzek a szüleimnek, hogy itt kicsit másként vannak az árak, mint ahogy ők gondolnák. Máskor legyenek szívesek valamennyivel többet mellékelni, mert még pár ilyen kaland és az órák után könnyen az egyik üzlet pultja mögött találom magam diákmunkásként. Kissé megfáradtan, teli hassal érkezünk meg a végállomásunkhoz, ahol igencsak aktuálissá válva tartunk egy újabb pihenőt.
- Hideg a víz? - gondolkodom el hangosan a víztükörre pillantva. Nem is az Adria, nem is nyári melegtől felolvadt gleccserjég, de nem tudom, mennyire kellemes a fürdőzéshez.
- Néha jobb is - vonom meg a vállam, ahogy Adriant követve kibújok a cipőmből, belehelyezem a zoknim, majd az övéi szomszédságába helyezve őket helyet foglalok a stégen. - Na és melyik a kedvenc helyed ezek közül, van egyáltalán?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=699490#post699490][b]Andrej Scotti - 2017.09.03. 19:11[/b][/url]

- Köszii - rezzenek össze az érkező vízcseppektől, amik a nyakamtól a térdemig mindenhol foltokat hagynak rajtam, de az időjárásban bízva néhány percen belül már egészen elhalványulhatnak. Feltéve, ha Adrian addigra nem ránt be magával a tó aljára. Sokkal nagyobb és erősebb is nálam, semmi esélyem nem lenne ellene, még elvi szinten se tudnék ilyen rövid idő alatt védekezőtaktikát kialakítani.
Komótosan én is belelógatom a lábaim a vízbe, bár ehhez egészen a stég szélére kell üljek, s így a biztonságérzet megteremtéséért kétoldalt erősen megkapaszkodom a deszkákban.
Tényleg az egyik legszebb helyre hozott. Vele együtt bámulok a túlpart felé. Minden olyan nyugodt és békés, mintha nem is a valóságban lennék, meg hasonló nyálas gondolatok jutnak eszembe, amitől csak elmosolyodom, na meg élvezem, hogy a tóparti levegőt szívhatom. Még úszni is kedvem támad, mondjuk a ruhám nem épp a legmegfelelőbb erre.
- Bárcsak mindig így lenne. Túl sok helyen akarok lenni egyszerre - sóhajtok fel a bátyámra, a családomra és a barátaimra gondolva, na meg a történetre, aminek az a vége, hogy itt kötöttem ki. Biztosan ő is hasonlókon gondolkodik, rég láttam ilyen nyugodtnak.
- Hát... az.. egész - felelem zavartan, mert valahogy nem tudok rangsorolni. Kell pár óra, hogy leülepedjenek bennem a látottak. Jelenleg a tavacska vinné a prímet, de aztán ki tudja. Inkább valami épkézláb témára akarom terelni a beszélgetést a nagy nyugalom után.
- Nagyon köszönöm ezt a mai napot, tudom, hogy nincs nagyon időd másokra, pláne alsós "idegenekre". Mit is sportolsz amúgy? - fordulok felé érdeklődően, akaratlanul is a kezét kémlelve, hiszen tudom, hogy valami küzdősport, de nem akarok rosszat mondani. - Nem túl... kockázatos az adrenalinért?
Hangom egyáltalán nem az a kikérdezős, vallatós fajta, inkább valamiféle magyarázatot várnék, amit a kíváncsiság, meg az aggodalom szül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=699981#post699981][b]Andrej Scotti - 2017.09.07. 20:11[/b][/url]

Csupán reflexből húzom magam össze. Túl hirtelen fröcskölt, én meg hát... megijedtem. Nem mintha eridonos létemre tilos lenne így reagálni a váratlan helyzetekre. Egy tengerparti varázslófaluban élek, nem félek a víztől. Sőt, ha jobban belegondolok, igen szoros kapcsolat fűz hozzá. Egy mélyebb lélegzetvétellel egybekötve konstatálom, hogy a nyílt víz helyett hosszabb ideig ez lesz az egyetlen nagyobb víztömeg, amihez lesétálhatok majd, miután visszajövök az új tanévre.
- Ugyan már - legyintek, mintegy kikérve magamnak az iménti kérdését. - Addig örülj, amíg nincs kedvem viszonozni.
Hangomból egyértelmű persze, hogy semmilyen fenyegetés nincs a mondatban, inkább némi titokzatosságot fedezhet fel benne, amire rákontráz egy sejtelmes mosoly is. Még mindig nem merek túlzottan arcoskodni, mert aztán tényleg a tófenéken kötünk ki, és tuti én maradnék alul. De talán szópárbajban van esélyem nyerni, bár ugratni se akarom annyira, mert nem tudom, hogy hol szakad el nála az a bizonyos cérna.
- Ilyen is volt? Ez komoly? - döbbenek le példája hallatán, amit csak remélni tudok, hogy másoktól hallott, és nem volt köze az érintettekhez. Mégis inkább a hozzáállása az, ami kissé engem is lehangol. Sejtem persze, hogy csupán azért gondolhatja így, mert már jóval több tanévet lehúzott ezen a helyen, s mire én is odaérek, valószínűleg ugyanúgy fogom gondolni, ahogy most Adrian. Egyelőre örülök, hogy itt legalább van egy település a suli mellett, és nem síléccel kell feljutni télen.
- Ha megerőlteted magad? - húzom fel a szemöldököm, ahogy féloldalasan pillantok a fiúra. Persze elégedetten vigyorgok is közben, mert lényegében ezt a választ szerettem volna hallani. Tudom, hogy kevés az ideje, meg hogy nemrég jött át a rellonosoktól, na meg azt is hamar meghallottam a körletben, hogy valami veszélyeset sportol. Ami nem a kviddics. Sokak szemében éppen elég, hogy tartsanak tőle a kastélyban. Velem eddig egyáltalán nem volt lekezelő, vagy durva, ezért ha nem látnám a sebeit, nehéz is lenne elképzelnem, hogy elméletileg vérre menő harcos is tud lenni. Szóval többek között ezért érzem megfelelőnek a pillanatot, hogy egy kicsit kifaggassam a szenvedélyéről. Ezzel gyakorlatilag meg is nyerhettem magamnak, olyannyira kielégítő választ ad, még ha nem is tudom, hogy mit jelentenek pontosan az említett kifejezések. Azért természetesen nagyokat bólogatok, és próbálok értelmes fejet vágni, na meg hümmögök és gondolkodóan az állam vakargatom.
- Sose félsz? Nincs az, hogy egy idő után kiismernek? Vagy ilyenkor simán taktikát váltasz? - próbálom meglátni a lényeget, még ha kissé idegen terep is számomra a küzdősport. - Én anno vízilabdáztam egyébként - szúrom be ezt a kis megjegyzést. Nem mintha számítana.
- Hazamenni? - ráncolom össze a homlokom. Érdekes egy otthont ehhez hasonlítani.
Főleg az utolsó mondatai gondolkoztatnak el. Megigazítom a hajam, majd tekintetemmel a víztükrön kötök ki, melyben viszontlátom magunkat a stég szélén ülve, s így pont olyan, mintha egyenesen a fiúhoz beszélnék.
- Rohadt jó lehet - csillan fel végül a szemem, lelkesen pislogva vissza Adrianra. - Biztos tudsz olyan fogásokat, hogy rögtön összeesek, mi? - húzódom kicsit arrébb poénból, mintha tartanék tőle ezek után. - És hogy jött ez az egész anno, hogy te ezzel akarsz foglalkozni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=700101#post700101][b]Andrej Scotti - 2017.09.08. 19:58[/b][/url]

- Nagyon - bólogatok színpadiasan, összeszorított szájjal, próbálva elfojtani kitörni készülő nevetésem. Látom ám, hogy mire készül, még egyszer nem érhet meglepetésszerűen a támadása. Ezért már idejében előre, majd kissé oldalra dőlök, hogy mindkét kezem bevonásával visszafröcskölhessek, amihez persze ügyesen kell egyensúlyozzak. Jól célzok, ennek ellenére inkább megismétlem a műveletet még kétszer, hogy kellően vizes legyen. Megmondtam, hogy tudok én veszélyes is lenni. Amúgy mennyivel jobb nekünk, varázslóknak, hogy nincs a zsebünkben okostelefon, ami miatt aggódni kéne ilyenkor. Mugli barátaim most biztosan nagyon irigyelnének.
Viszont még így sem úszom meg szárazon, de nem is lett volna cél kivédeni Adrian vízadagját. Egyszerűen élvezem, ahogy újból vízcseppek folynak le rólam. A levegőhöz képest hidegek ugyan, de hamar megszokom, s már fel se tűnnek libabőrös karjaim, rajtuk a sok kis égnek álló szőrszálakkal.
Miután kellően kinevetem magam, veszek pár mélyebb levegőt, s úgy ücsörgök összefont karokkal az öreg deszkákon. Sorra döbbenek le háztársam szavain. Sikerül kicsit lerombolnia a kastélyról kialakított eddigi pozitív képem, de hát egy igazán jó körbevezető nem csak a szépet és jót meséli el, hanem bizony az érem másik oldalát is megvillantja. Persze alapból gondoltam, hogy ennek a helynek is megvannak a maga szaftos pletykái, sötét sztorijai. Errefelé se minden fenékig tejfel, ezekkel a botrányos emberekkel meg egyszerűen nem kell foglalkozni. Szerencsére eddig mindig megúsztam őket a közvetlen környezetemből.
- De... csak azután vette el, hogy elvégezte a sulit, ugye? - vonom fel a szemöldököm. Vele együtt fintorgok egy sort a hallottakon, örülve annak, hogy azonos az értékrendünk. Kínos lenne a beszélgetés, ha valamelyikünk nem ítélné el ezeket.
- Hiszek neked. Lehetnénk sokkal rosszabb helyen - bököm oldalba mosolyogva, mintegy megvigasztalva magunkat. Nekem is megvan a magam története, hogy miért kellett átiratkoznom, de ezzel a ténnyel már muszáj együtt élni, és csak nehezebb, ha folyamatosan a múlthoz hasonlítom a jelenlegi körülményeket. A régi álmokat el kellett engedjem. Magamnak ártok, ha nem hagyok fel a sajnálkozással.
- Hát, majd csinálhatunk mást is, ha gondolod - vigyorodom el, hiszen legközelebb kötetlenebbül állhatunk szinte akármihez, ha kedvünk és időnk is akad. Ezt a kis javaslatomat persze sokkal halkabban, már-már elhadarva vetem fel a fiúnak, nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha erőltetném. Tudom, hogy mennyire ijesztő tud lenni, ha valaki látványosan ragaszkodik a másikhoz... Ha lesz kedve, majd úgyis minden kialakul magától. Remélhetőleg.
- Azt hiszem értelek. Akkor az egész nagyon rugalmas és természetes - mondom, miközben szemeimmel végigfutok a sebein, majd megállok a sebtapaszon, amit birizgálni kezdett. Próbálom elképzelni, ahogyan ezeket a sérüléseket szerezhette, és hát... nem tudom, hogy én mennyire bírnám a fájdalmat.
- Nagyon fájt? - kérdezem halkan, finoman az ujjaira bökve. Mondjuk biztosan hozzászokott már, nagyjából úgy, mint ahogy én a vízhőmérséklethez.
- Az otthon nekem is inkább egy állapot - mosolyodom el, még ha a családi házra ettől függetlenül nagyon is akként tekintek. Meg ezzel a mondattal ki is menthetem magam, ha esetleg rosszat mondtam volna.
Sejtelmesen hallgatok; most már tudja, hogy meglehetősen jól kijövök a vízzel. Tetszik benne, hogy szabályellenesnek mondja a tiltott ütéseket, de gondolom egyetért abban, hogy végszükség esetén jól tudnak jönni. Egy másodpercre ijedten meredek a közeledő karra, de engedem, hogy találkozzon az állammal. Enyhén előrenyomom a fejem, mintegy ráhelyezve annak súlyát, hogy valóságosabbnak tűnjön az érintkezés, majd nagyokat pislogva képzelem el, mi is lett volna, ha egy kicsit nagyobb lendülettel küldte volna felém a végtagját.
- Szóval először úgymond utánozni akartad, vagy csak versengeni vele? - vágok közbe vigyorogva, túl hirtelen ahhoz, hogy a folytatást is halljam. - Ne haragudj. Nehéz lehet - horgasztom le a fejem bűnbánóan, egy kiadós hebegés után. Annyira nem tudok még semmit a diáktársaimról... Bár miért is kezdené valaki rögtön azzal, hogy van egy beteg testvére? Néhány hosszú kínos másodperc után, ami nekem perceknek tűnt, folytattam.
- Először ugye úsztam, aztán engem is magával ragadott a vízilabda-őrület. Biztos hallottál már a horvát válogatottról. Mindig vérre menő mérkőzések vannak a magyarokkal - kacsintok, örülve annak, hogy neki anélkül mesélhetnék erről, hogy leszedné az ellendrukker-énem fejét. - Akkor kerültem először tisztán mugli környezetbe. Nagyon érdekes volt, minden szempontból... Aztán abbahagytam a suli miatt. Azóta csak simán edzek, itt is, az erőnlét termében. Szoktál oda járni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=700161#post700161][b]Andrej Scotti - 2017.09.08. 23:11[/b][/url]

Szavaival csak azt éri el, hogy egyre nagyobb lendülettel lapátoljam rá a vizet. Felszabadító érzés, még ha én is bőven kapok az arcomba. Oldalra pillantva látom, hogy jócskán szétáztattuk magunk körül a stéget. Hozzá hasonlóan ösztönösen megigazítom a hajam, hisz néhány nagyobb tincs most egészen lecsúszott az arcomig, és hát nagyon zavaró tud lenni, amikor azokon peregnek le a cseppek.
- Nem vészes - vonok vállat, végigsimítva a karjaimon. - Neked nem fájdult meg a kezed?
Idáig nem is gondoltam arra, hogy talán a legutóbbi fröcskölésnél már jobban igénybe kellett vennie, vagy egy óvatlan mozdulatomnak köszönhetően túl sok víz érhette. Az arcát kémlelem, a fájdalom legapróbb jeleit keresve rajta, hátha felszisszen, vagy valami. A mellkasomnál húzok egyet a pólómon, s kissé begörnyedve próbálom elkerülni, hogy a vizes ruha újból hozzátapadjon a testemhez. Rendes tőle, hogy megszárítana, ha kérném, bár nem tudom mennyire gondolta komolyan, lehet ez egy vicc akart lenni. Mindenesetre szeretném neki bebizonyítani, hogy nem vagyok egy nyámnyila alak, akit pátyolgatni kell. Elég csak a sérüléseire pillantanom, hogy erőt merítsek a kitartásából. Összeszedem magam, és a következőkben már el is feledkezem arról, hogy az előbb még fáztam egy kicsit.
A drámai hatásszünet után összeráncolom a homlokom, majd csalódottan ingatom a fejem a történet végén. Megpróbálom az összes tanár arcát felidézni, aki valamilyen formában tanít engem ebben az évben, s találgatni kezdek, hogy vajon köztük van-e az érintett. Biztosan van logikus magyarázat arra, hogy miért nem szankcionálták a szabálysértést. Szerintem a legkézenfekvőbb közülük az lenne, ha az adott tanár túlságosan nagy befolyással bírna a vezetőségben, ezért az eltávolítása meglehetősen macerás lenne. Talán többet ártana a sulinak a procedúra, ezért is engedik el az incidenst. Azt hiszem Adrian is sejti, hogy valami ilyesmi ok húzódhat a háttérben, ezért én is csak sóhajtok egy utolsót, aztán próbálom nem emészteni magam rajta.
- Jaa, azt hiszem van is az a híres börtön, ami olyan, nem? - fordulok felé, hátha megerősít. Csak hallottam erről-arról itt a varázsvilágban, amiket elképzelni is ijesztő, nem hogy megtapasztalni. Utolsó bólintására nagyot dobban a szívem, majd elvigyorodom, na meg újból felcsillannak a szemeim.
- Neked mennyi idő volt megszokni ezt? - kérdezem, miközben finoman megérintem az egyik sebet. Meglehetősen különös érzés. Némi visszakozás végig lapul bennem, de túlságosan kíváncsi vagyok ahhoz, hogy ne álljam meg a felkínálkozó lehetőséget, hisz láthatóan ő se bánja. Gondolom állandóan központi téma nála a keze, már meg se próbál elzárkózni az ilyen jellegű közeledések elől. Sajnálkozóan mérem végig a sérüléseket, feltételezve, hogy ezek nagyon tudnak fájni, és a bőre alatt olykor jóval nagyobb lehet a baj. Mindez csomó mindenben akadályozhatja a szürke hétköznapok során. Maradjunk csak például az iménti fröcskölésnél. Igyekszem a lehető legkevésbé látványosan szörnyülködni, a vége felé már egészen olyan arcot vágok, mintha természetes lenne a látvány. Ehhez persze az kell, hogy ne pillantsak a sajátoméra összehasonlításul. Végezetül hümmögök egyet, afféle köszönetnyilvánításként. Miután a kezét is elemelte az államtól, azért még megérintem a helyét, mintha azt próbálnám levezetni magamban, hogy mégis hogyan képes egy ide mért ütés ekkora hatást kifejteni.
- Huh, akkor jó... Örülök - fújom ki hosszan a levegőt, ez azért nagy megkönnyebbülés a beégésem után. Kérdésére kell egy kis idő, hogy összeszedjem a gondolataimat. - Aha. Mondhatni. De az régen volt, gyerek voltam, és az egész nem járt ennyi áldozattal. Volt bennem kitartás, de leginkább csak élveztem, hogy játszhatok. És... igen. Azt hiszem, hogy olyan - döbbenek le. Ahogy jobban belegondolok, végül is tényleg igaza van, csak ez egészen eddig fel se tűnt. Mégis úgy látom, hogy ő komolyabban veszi, hiszen a suliban is folytatta, na meg nekem nem kellett semmi elől sem elmenekülnöm, csak ezt már nem teszem hozzá. Helyette arra gondolok, hogy a jövőben ezek szerint akár edzés közben is összetalálkozhatunk, ha a véletlen is így akarja.
- Ha van kedved - ma ő a főnök, úgyhogy ráhagyom a döntést. Amilyen gyorsan pattanok fel mellőle, úgy leszűrheti, hogy nagyon is van kedvem a dologhoz. Cipőm és zoknim mellé rövidesen csatlakozik a felsőm és a nadrágom. Utóbbinál habozok, hogy talán megkíséreljek ruhástul bemenni a vízbe, de akkor meg később lesz kellemetlen. Kijőve úgyis hamar megszáradok.
Vajon mély a víz? Innen nem látszik az alja, csupán a saját tükröződésem. Habozok egy kissé, majd mivel nem sokkal korábban vizeztük össze magunkat, ezért egy nagyobb levegővétel után pár lépést hátralépek, s futva ugrok be a vízbe. Talán így a legegyszerűbb, mintsem fokozatosan szokjam meg. Vigyorogva megvárom, amíg Adrian is csatlakozik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=700264#post700264][b]Andrej Scotti - 2017.09.09. 19:06[/b][/url]

Különös érzés, ha beléd látnak. Ijesztő a maga nemében, persze attól is függ, hogy ki a tettes. Adrian tudtommal nem legilimentor, inkább csak jó emberismerő lehet, ami persze érthető a sportjából fakadóan. Ki tudja, hogy miken mehetett keresztül, amik az idő múlásával csak finomítottak a képességén. Utoljára a bátyám ismert ilyen jól, legalábbis ő mindig őszintén beszélt hozzám, még amikor mindketten otthon laktunk. Emiatt egy kicsit emlékeztet rá... Az egész helyzet olyan, mint egy időutazás a múltba, ami tudom, hogy hülyén hangzik, de egyszerre tölt el szomorú és jó érzéssel. Csak az elején volt kellemetlen enyhén vizesen itt ülni, mindössze pár másodpercig. A nyári szünet közeledtét is jelző, erősödő napsugárzás ezúttal se hagy cserben. Sokkal rosszabbhoz voltam szokva az úszómedencében, úgyhogy nem hiszem, hogy ennyitől lebetegednék. Ugyanakkor bízom a gyengélkedőn tárult főzetek hatékonyságában, ha mégis szükség lenne rájuk. Sokáig el szeretném engedni a fülem mellett a mondatot, egészen egyszerűen semmit nem reagálva rá, de aztán úgy döntök, hogy mégis megszólalok.
- Általában - nyomatékosítom egy fejbiccentéssel. Az ő szavaira is ugyanezt mondhatnám. A kisebbfajta elpirulásomon kívül nem mintha zavarna, hogy rátapintott a lényegre. Mindenki az erősebbik oldalát mutatja szívesen. Ő is és én is. Mindenki. Tudom, hogy ha valaki, akkor ő megért.
- Neem, ez itt van Magyarországon. Közel a horvát határhoz, azért is tanultunk róla - rázom meg a fejem, de még mindig nem ugrik be a neve. Talán soha nem is tudtam, és csak azt jegyeztem meg, hogy sok-sok szinttel a föld alatt húzódik, meg hogy a híres Azkabanhoz hasonlóan a nagyon veszélyes varázslók kerülnek oda. Utóbbi túl nagy történelmi jelentőséggel bír a közelmúltból ahhoz, hogy elfeledjem.
Magamon érzem a tekintetét, ahogy a sebeit vizsgálom, miközben talán megint azt próbálja fejtegetni, hogy mit gondolhatok. Biztos egy kicsit kellemetlen is lehet a tanulmányozásom, vagy olyan kiszolgáltatott-szerű. A saját esetemben ott van például a szemöldökömben található vonal, ami egy régi baleset eredménye, és ha animágus lennék, biztosan az lenne az ismertetőjelem, ami az átalakulás után is megmaradna. Valami, amivel meg kell tanulni együtt élni, elfogadni, vagy nem fogod tudni elviselni, ha cikiznek miatta. Jó lenne, ha ez a fájdalmas elfogadási folyamat könnyebben menne. Ha a lelki sebekhez is hozzá lehetne szokni. Tudom, hogy lehetséges, de... Ahogy ezek a kezek is mutatják, az egész olyan fájdalmas, és nem utolsó sorban rengeteg időbe telik.
Mellúszásban érek mellé, magam alatt taposva a vizet a felszínen maradáshoz. Ha azt hiszi, hogy ennyi év után is profi vagyok, akkor ki kell ábrándítsam. Kijöttem a gyakorlatból, még úszni is újszerű érzés egy pillanatig, olyan rég volt alkalmam csobbanni egyet. Vetek egy hálás pillantást a fiúra, amiért végül itt kötöttünk ki, s közben követni kezdem. Deréktól lefelé fokozatosan hűl a hőmérséklet, ahogy onnantól a tó már nem tudott úgy felmelegedni, de nagyon jó a víz. Végzek néhány gyors úszómozdulatot, hogy átmozgassam az izmaim, ezzel is kiegészítve a napi edzést.
- Cukorherceeg? Így se hívtak még. - és nem is örülnék, ha visszahallanám másoktól. Ezért "megérdemel" egy újabb adag vízmennyiséget a fejére, úgyis rég kapott. - Amúgy azt se tudom például, hogy milyen szakon tanulsz... - jegyzem meg némileg szemrehányóan, de csak miután kapott elég időt megtörölgetni az arcát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=700427#post700427][b]Andrej Scotti - 2017.09.10. 02:30[/b][/url]

Még mindig egy kissé zavartabban reagálok a kelleténél. Tudom nagyon jól, hogy mennyire igaza van, és mégis... Valahogy nem feltételeztem, hogy ennyire megnyílhatok előtte. Mi több, hatalmas kő esik le a szívemről. Hihetetlenül megnyugtató érzés, aminek teret engedek. Biztos vagyok benne, hogy sokáig emlékezni fogok a szavaira, és valószínűleg az egész beszélgetésünkre.
- Pedig tanultunk valami ilyesmiről - húzom el a szám csalódottan, felsóhajtva tudatlanságomon. Talán tényleg nem a legmegfelelőbb emberrel vitatom ezt meg, hiszen honnan is tudhatná, ha egyszer ő sem innen származik. Inkább vállvonogatva elengedem a dolgot, mintha az egész nem érne annyit, hogy néhány percnél tovább gyötörjük miatta a memóriánkat.
És ez a különös összhang is nyugtalanít. Belül csak úgy cikáznak a gondolataim, és úgy érzem, tele vagyok energiával. Nekem hosszú perceknek tűnik az a pár pillanat, ami alatt mintha mélyen a bizalmába férkőznék, vagy meglátnám egy olyan oldalát, amit eddig nem. Nem tudom, csak átélem, mindenfajta ellenkezés nélkül. Mindenesetre nem nagyon tudok más hasonló esetet felidézni, de ez simán fakadhat a helyzet hirtelenségéből is. Azt hiszem, ezen még járni fog az agyam egy darabig.
- Csak más ne hallja - mert főleg azzal lenne bajom. És vajon én hogyan hívjam? Elkezdek beceneveken gondolkodni, de nem jut semmi az eszembe. Eskütételét elmosolyodva figyelem, nagyon hitelesnek, már-már túlzottan teátrálisnak tűnik, de lassan már nem lepődöm meg a stílusán. A fröcskölésem ezúttal következmények nélkül marad, habár tényleg nincs sok értelme már, a víz alá meg úgyse lennék képes lenyomni, túl veszélyes játék is lenne. - Segáz, majdcsak megbosszulod - nyújtom ki egy pillanatra a nyelvem.
Nem érzem úgy, hogy fáradnék. Mindketten jó kondiban vagyunk ahhoz, hogy kibírjunk ennyit a vízfelszínen maradva. A biztonságérzetem is rendben van. Felmérem a part és a köztem lévő távolságot, de akár a stéghez is másodpercek alatt vissza tudnék úszni, ha bármi baj lenne. Azért nem egy nagy tó ez, valljuk be.
- Akkor lényegében újból elsős leszel? - kérdezem kissé oldalra döntött fejjel. Végül is tök jó lenne, mert az azt jelentené, hogy Adrian még egy ideig a suliban marad. Persze fogalmam sincs, hogyan működik a mestertanonci képzés, még sajnos messze vagyok tőle, az is lehet, hogy lerövidítheti a tanulmányait az új szakon. Majd biztos mesél egyszer ennek a menetéről. - Hú, izgalmasan hangzik. Pedig mindkettőt el tudom képzelni hozzád - talán az aurorkodást egy kicsit jobban, de csak azért, mert eddig a külsőségek alapján ítéltem. Oké, hogy ott se mindenkinél feltétel a jó fizikai kondíció, hiszen sokan ki se mozdulnak az irodájukból, mert aktatologatók vagy nyomozók. Azt hiszem nem szeretné nagyobb veszélynek kitenni magát, vagy ahogy utal rá, vágyik a kihívásra, meg gondolom egyfajta egyensúly megtalálására törekszik a harc/erőszak és a gyógyítás között. A közös vonás, hogy mindkettő tud véres is lenni.
- Túl sok elképzelésem van - nevetek fel, de azért a lelkem mélyén aggaszt egy kicsit, hogy mennyire nehéz lesz évek múlva döntést hoznom. - Egy kicsit én is a kihívásokat keresem, szóval hiába értek a növényekhez, mégsem hiszem, hogy a botanikus szüleim nyomdokait követem. Talán auror, vagy tudom is én, bájitalkutató, mint a bátyám. Jó, ha több mindenhez is értek. De már szívesen tartanák ott, ahol te - mosolyodom el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=700918#post700918][b]Andrej Scotti - 2017.09.13. 01:49[/b][/url]

Veszek egy mély levegőt, majd halkan kifújom. Érzem, ahogy némileg lecsillapodik a szívverésem, de még mindig kavarognak a gondolatok a fejemben. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy talán csak nekem akar jót azzal, hogy figyelmen kívül hagyja zavartságom. Másképpen olaj lenne a tűzre, tudja jól. Mégis olyan természetességgel lép tovább a dolgon, hogy engem is magával ragad. Egyszerűen túl kölyöknek, vagyis inkább kiszámíthatónak tartom magam hozzá képest. Tekintettel van rám, ami furcsa egy iskolában, ahol inkább azt néznéd ki, hogy szétszívatják a másikat. Meglep és megmosolyogtat ez a kisebb fajta törődése.
- Rendben - egyezek bele az ajánlatba. Utólagos, halk megjegyzésére némileg felvont szemöldökkel fordulok felé, amolyan "komolyan gondoltad ezt a legutóbbit?" nézéssel. Ugyan a legutolsó tippjeim egyike lett volna, hogy Adriannal legközelebb lexikonok lapjait fogjuk kutatni különféle börtönök után, de legyen. Ki tudja, milyen program kerekedik ki abból, a falunéző túrám zárását sem a tó közepe felé úszva képzeltem el. Remélem, hogy tényleg nem csak udvariaskodásból teszi, mert ez az egész önmagában nem ér annyit, hogy rám pazarolja az idejét, ha esetleg tervezett volna még valami egyebet mára, és hát én a további program alatt nem feltétlenül ilyeneket értek, ha ezt esetleg unalmasnak találná. De feltételezem, hogy mivel jó emberismerő, ezért lejött neki, és talán ezért sem kell belekezdenem a magyarázkodásba.
Nem tiltakozom mindenáron a megnevezés ellen. Maradhatok a cukorhercege, aztán idővel ő is kap egy hülye nevet, amivel egymást cukkolhatjuk majd. Nem tudná rajtunk kívül senki. Elvigyorodva bólogatok párat, tudomásul véve, hogy innentől kezdve nem vagyok biztonságban a bosszúhadjárata elől. Bármikor lecsaphat, és azt hiszem tudja jól, hogy mikor nem számítok rá. Talán még itt a vízben, de az is lehet, hogy csak a könyvek lapjait bújva lendül támadásba. Nekem ideje lesz megálmodnom az ördögi kör folytatását, a bosszú bosszúját.
- Akkor még három év? Gondolom kiküldenek közben gyakorlatra is valamelyik ispotályba - valami, amire tuti nem vágynék. Egyrészt végtelenül lehangoló ott tartózkodni, másrészt bármilyen nyavalyát összeszedhetsz. Izgatottan hallgatom a beszámolóját, szájtátva még el is csodálkozom az átfedéseken, mert nem gondoltam volna, hogy egy auror is végigszenvedi magát az elsősegélynyújtás alapjain, bár végül is belegondolva logikus, csak én biztos vagyok benne, hogy lennének olyan szituációk, amelyekben szimplán eluralkodna rajtam az undor, elvesztve a maradék lélekjelenlétem is.
- Vagy legrosszabb esetben szakot váltok - egészítem ki egy vállvonással, az ő példájából kiindulva. Viszont valóban megnyugtató, amit és ahogy beszél. Jólesik, hogy segíteni akar, még ha nem is aktuális dolgokról van szó. - Tényleg! Ez jó ötlet - csillan fel a szemem nem sokkal utána.
Hátradőlök és behunyt szemekkel felfekszem a vízre. Oldalra döntöm a fejem úgy, hogy a hozzá közelebbi fülem kiemelkedjen, ezáltal meghalljam, ha válaszol. Amíg tart a levegőm, hogy kissé kitolt hassal lebegjek a vízen, addig élvezem ezt a pózt, aztán újból taposok.
- Próbálj kicsit örülni. Mestertanonc vagy. Alig vonatkozik rád szabály. A faluba is többször jöhetsz. Ne mondd, hogy nem izgalmas... - mintha nem becsülné eléggé a helyzetét, vagy nem tudom. Pedig lenne rá oka. A faluról és a suliról tud ezt-azt, talán csak kiábrándult valamitől, gondolom.