Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=707800#post707800][b]Lepsényi Zalán - 2017.11.11. 10:41[/b][/url]

Mindannyiunk életében bekövetkezik a változás, mikor rádöbbenünk, hogy milyen is az élet tulajdonképpen, s hát nehéz beismerni, de nem olyan csodálatos, mint gyerekszemmel. Már a legtöbb dologra nem tudunk rácsodálkozni, unalmasak a mindennapok, elvégre dolgozunk, vagy tanulunk, esetleg mindkettőt egyszerre, ahogy az én esetemben is. Fáradtság tölti ki az ember szabadidejét, s talán hétvégente húzódhat mosolyra szánk. Nehéz az élet, de nem panaszkodom. Tulajdonképpen elégedett is vagyok, hiszen kijelöltem magamnak egy utat és elkezdtem azon járni. Szeretem a munkámat, noha vannak emberek, akiknek jelenléte is már kiordító, ahogy az egyik kollégám is. Ma délután is órák után a Dragon Hotel irodájában voltam és statisztikákat készítettem, az asztal másik oldalán pedig ott lézengett az a bizonyos kollégám.
Este nyolc óra körül jár az idő, mikorra visszaérek Bogolyfalvára. Egy hete határoztam el, hogy én egy darabig Gwennél fogok lakni és ez a mai napon különösen jól jön, semmi kedvem sem lenne felsétálni a kastélyba. Még mielőtt a lakósorra érnék, lekanyarodok a tavacskánál, kisétálok a stégre és megállok a tó vize előtt, az utolsó fadeszkák pereménél. Előveszem táskámból az öngyújtót és a cigit, majd rágyújtok. Két napig meg tudtam állni, hogy ne tegyem ezt meg, ám a mai nap után különösen jól esne egy szál. Kifújom a füstöt, aztán két ujjam közé véve a csikket, háttal az útnak a víz felszínét bámulom. Olyan szép képet tudnék készíteni az esti tóról, csak kár hogy sötét van már.

Egy újabb sikertelen RT - csak a szokásos

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=707802#post707802][b]Lepsényi Zalán - 2017.11.11. 10:44[/b][/url]

Sokszor kijövök sétálni, vagy csak leülök egy padra és nézek ki a fejemből. Kicsit sem zavar a magány, most nincs olyan érzésem, hogy rohannom kell haza. Gwennek sem baj, ha nem idegroncsként esem be a házba, hanem már nyugodt emberként. Figyelem az éjszakai tájat, ahogy a falu fényei megcsillannak a mozgó vízfelszínen, mikor bele-belekap a szellő. Kezemben a csikk füstje talán jobban látszik, mint fényes nappal, melyet szintén szépnek, s nyugtatónak találok így a homályban.
Senkivel sem tudnám összekeverni a mögöttem felszólaló nőies hangot. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy Gwen éppen erre járhat, hirtelen meg is szeppenek, mert még sosem látott cigizni. Nem véletlenül ez az első szava hozzám. Megfordulok, hiszen nem tagadom, sem pedig rejtegetem bűnömet, azonban tudom, hogy nem örül a látványnak. Valójában én sem, de ez annyira jó, annyira kell!
- Szia! - köszönök neki először is a normális hangomon, immáron teljesen higgadtan. - Megleptél - teszem hozzá, majd újra számba helyezem a csikket, amíg beszívom a füstöt. Felesleges titkolni, ahogyan felesleges eldobni is, csak pénzkidobás lenne. Amúgy is tudja már Gwen, hogy mennyire irányíthatatlan vagyok, ha magamról van szó.
- Emiatt ne aggódj. Nem sűrűn szívom - mondom, miközben kifújom a füstöt, s mellkas magasságig engedem a ujjamat, majd Gwen felé bökök vele, hogy nyomatékosítsam, miről is beszélek. Természetesen mindezt teljesen automatikusan. Remélem nem hiszi azt, hogy titkoltam előle. Egyáltalán nem erről van szó, ezért kérdőn nézem tekintetét, hogyan fogadja a látványt, miszerint kezemben ott ég a dohány. Szabad kezem ujjaival végigsimítok a mellém lépő barátnőm arcán.
- Hideg az arcod. Régóta vagy idekint? - kérdezem aggódó szemekkel nézve egyenesen Gwen lelkének tükrébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=707804#post707804][b]Lepsényi Zalán - 2017.11.11. 10:46[/b][/url]

Jól látja, tényleg nem hallottam, hogy jön, fejemben még mindig a munkahelyi kollégám vinnyogása jár, s bár nem mondom, hogy jó, amiért Gwen megszólít, de legalább végleg száműzi fejemből a hangokat. Némán nézem őt ahogyan közeledik felém, meg sem próbálom titkolni a cigarettát. Nem érzem magam rossz embernek, csak mert olykor az én ujjaim közé is kerül egy-egy csikk. Válaszában érződik, hogy mennyire megvet emiatt, de sajnos ezt figyelmen kívül hagyom. Néhány száltól még nem fog mérgezett lenni a tüdőm. Barátnőm vagy sem, ez az én döntésem. Inkább nem válaszolok neki, csak figyelem őt, illetve elhúzom szám sarkát, mikor hosszabban is pampogni kezd a dohányzás káros hatásairól. Nem vagyok már kölyök, akit egyből le kell oltani. Nem tetszik, hogy így lekezel, de nem fogok vele vitába szállni, már csak azért sem, mert igazakat mond, még ha szükségtelenül is teszi.
- Tisztában vagyok vele - felelem a tó felé elnézve érzelemmentesen, mintha csak pár pillanat erejéig egy idegennel beszélgetnék, márpedig ez a távolságtartásom jele, mely a mi esetünkben nem lenne helyénvaló. Ebből érezheti, hogy nem tetszik, hogy kölyöknek néz, ugyanakkor nem mondok semmilyen ellenérvet, netán mást az őszinteségemből kiindulva, úgyhogy nincs gond.
Legközelebb akkor fordítom rá a tekintetemet, mikor felteszi a kérdését, érthetetlen pillantásom viszont gyorsan semlegessé változik. Miért kellett volna elmondanom? Pontosabban, hogyan mondtam volna el? Esti teázás közben felvessem azt a random témát, miszerint csak időnként szoktam cigizni? Nem vagyok a beszéd embere, ilyen ágról pattant témákat pedig nem tudok benyögni a csend kellős közepén.
- Sosem jött szóba a dohányzás. Úgy voltam vele, hogy ha akkor támad kedvem cigizni, mikor te is velem vagy, majd úgyis megtudod és elmondom, hogy mostanság olykor rágyújtok. Reméltem, megérted és elfogadod, hisz te is tudod, hogy miken megyek keresztül az elmúlt egy évben. - Őszintén beszélek vele ezúttal is, s bár lehet nem ez a leginkább szívmelengető válaszom, de legalább érződik benne, hogy az életem minden fontos dolgáról tud Gwen, megosztom vele a problémáimat, s azok mellett a cigizést én nem tartom lényeges információnak. A válaszom pedig magába foglalja a jelenlegi szituációt. Tulajdonképpen pontosan így képzeltem el, elvégre Gwen mellett nem szívesen gyújtok rá, nem akarom az ő egészségét is károsítani.
- De ha függővé válnék, megígérem, hogy engedni fogom magamat leszoktatni róla, és nem fogok emiatt összeveszni veled - teszem hozzá már barátságosabb arccal, miközben egy lépést közelebb lépek felé. Emiatt nem fog tönkremenni a kapcsolatunk. Megsimogatom az arcát és témát váltok. Daival mászkált a faluban, mire valamiért örömtelien mosolyra rándul arcom. Régóta barátok, jól ismerik egymást és a kettejük kapcsolatához ilyen szempontból nekem semmi közöm. Viszont nem tudok elmenni a kérdés mellett, muszáj megkérdeznem az első gondolatot, ami fúrja az oldalamat.
- Mondott valamit Ricsiről? - komolyodik el az arcom, bár Gwen jól tudja, hogy mi miatt. Gyomrom is szűkülni kezd, de igyekszem nem gondterheltté válni. Noha megbeszéltük Ricsivel a dolgot, az érzések nem változnak ilyen hamar. Ha jól tudom, Dai nem féltékenykedik, de talán Gwennek őszintébben beszél erről, mint nekem. Nagyon is érdekel, hogy ő mit érez, és nem csak Ricsi. Kezdek feszült lenni megint, kár volt kiejtenem a kérdés szavait. Hátrébb lépek inkább, hogy barátnőmet ne érje a füst és újra beleszívok a csikkbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=707813#post707813][b]Lepsényi Zalán - 2017.11.11. 12:41[/b][/url]

Még szép, hogy nem haragszom Gwenre, amiért fejemhez vágja, hogy amit teszek, az nem egészséges, pontosan tudom, hogy csak félt és jót akar nekem. Ettől még nem repdesek az örömtől, amiért azt hiszi, hogy én nem tudom mindezeket, noha úgy gondolom, hogy normálisan válaszolok neki, egyáltalán nem gorombán, legfeljebb egy kissé érződik a hangomban az érzelmem, mely természetesen nem befolyásolja az iránta érzett szeretetemet. Feltehetőleg, amennyiben nem álltam volna meg cigizni, kellemetlenebb beszélgetés sült volna ki otthon szimplán a fáradtságom miatt. Nem bánok meg semmit, sőt, örülök is, hogy Gwen tudomást szerez a táskámban mindig megbújó cigarettadobozról.
- Köszönöm - felelem büszkén és szeretetteljesen, mivel válasza jó érzéssel tölt el. Örülök, hogy elfogadja és megérti, s nem csinál belőle gondot, noha nem huny szemet az egészségem felett sem. Most is azt érzem, hogy a szavai mögött ott van három év párkapcsolat tapasztalata, ami alatt nem csak felületesen megismertük egymást. Gwen mára már tudja, hogy mennyire magamnak való vagyok, ugyanakkor páromnak is mindent igyekszek megadni, én pedig szintén tisztában vagyok azzal, hogy néma maga sem tudja, mit beszél. Elfogadjuk egymást, mely a hosszú kapcsolat titka, persze ugyanígy ismerjük és értékeljük a másik pozitív tulajdonságait is.
Megnyugtatom, hogy nem leszek függő, remélhetőleg, ám ha ez bekövetkezne, engedni fogom, hogy segítsen kikeveredni belőle. Mondjuk jelenleg már úgy vagyok az egészségemmel, hogy minden mindegy, ami rossz magatartás, de egyszerűen szükségem van időnként egy adag nikotinra. Bár szerintem csak a cigizés művelete az, ami megnyugtat, de gondolkodás nélkül képes vagyok eldobni, ha cserébe csókokat kapok. Ez nem kérdés.
- Ha csókokkal gyógyítasz, akkor esélyem sem lesz rászokni - felelem és adok egy puszit a homlokára. Ahogy őt ismerem, null-huszonnégyben képes lenne csókolni, illetve lefoglalni, csakhogy ne húzzak elő egy szálat se a dobozából. Hideg arca árulkodik, örülök, ha sétálgatott és kikapcsolódott kicsit az egyetem mellett, főleg, hogy Daira is van ideje. Nem tudom, hogy milyen szemszögből nézzem a találkozásukat, de Dainak is kell a barátokra támaszkodnia, mert sejtem, hogy ő is kényelmetlenül érzi magát miattam. Bárcsak vége lenne már valahogyan, de nem tudom, hogy mikor fog megbékélni a két testvérem.
Muszáj rákérdeznem, s görcsösen figyelem Gwen válaszát, ami még nem érkezik el. A mosolyomra tett megjegyzésére csak jobban el elvigyorodom. Anno Panka is mindig a mosolyomat emlegette, főleg az ekkor megjelenő két kis pontocskát, avagy bemélyedést a szám két oldalán. Gwen is gyakran teszi, szóval lehet tényleg különleges, igaz, ha egy srác alapjáraton komoly természetű és ritkaságnak számít, ha arca vidáman húzódik felfelé, akkor megragadó tud lenni tőle egy-egy mosolygás.
- Sokszor mondtad már - felelem kedvesen, s ezzel nem arra akarok kilyukadni, hogy már hallottam tőle párszor és kezd unalmassá válni. Mivel tudom, hogy szereti mikor mosolyok, ezért nem fogom vissza magam. Nem is lennék képes rá, Gwen annyira aranyos, hogy egy gladiátort is megnevettetne. De vissza Daira. Bólintok kettőt, mindenféle meglepettség nélkül. Nem számítottam másra, feltéve, hogy Gwen a teljes igazságot mondja most el nekem. Daisuke érettebben tudja kezelni ezeket a helyzeteket, míg Ricsi olyan, mint egy nagy gyerek. Mindkettőt úgy szeretem, ahogy vannak és azért, amilyenek, mégis örülök, hogy Dai részéről nem kell szélsőséges érzelmektől tartanom.
- Ez annyira rá vall - reagálok rá és elnézek Gwen válla felett a tájra, csupán néhány pillanatra. - Örülök, hogy ennyire helyén kezeli a szituációt és Ricsit is. Amúgy meg talán nem lenne rossz, ha ők ketten is beszélnének a távollétemben, lehetőleg verekedés nélkül. - Utóbbit teljesen Daira szeretném bízni, nem szólok bele, hogy Ricsi és Dai hogyan oldja meg a konfliktust, de azért aggódok, és egyben reménykedek, hogy rendben menjen minden. Ricsi sem vadállat, szerintem nem esne Dainak, ha látja, hogy békés szándékkal közeledik felé.
Hátrébb lépek és újból számhoz emelem a cigit. Az, hogy engem megvisel a két srác balhéja - mely tán mondható hármunk problémájának is -, az természetes, azonban Gwen arcán is szomorúságot fedezek fel. Remélem ő nem fogja szívén viselni az ügyet, mert akkor nem tudom, hogy mit csinálok, de semmi jó nem fog kisülni belőle. Ha Gwent is kicsináljuk emiatt, akkor gondolkodás nélkül fogom itt hagyni ezt a helyet, hátrahagyva az egész családomat, és kimenekítem a szőkét a megőrülés karmából, amiben én már egy ideje sínylődök, ahogy azt a cigaretta is mutatja. Felveszem arcának szomorúságát, együtt érzek vele, mialatt megfogadom magamnak, hogyha ezt sokszor fogom tapasztalni rajta, akkor költözünk.
Hirtelen érkezik a mellkasomnak, mitől hátrálok néhány lépést. Ajkaim elnyúlnak az ámulástól, hiszen Gwen úgy viselkedik, mint aki a sírástól sebesen menekülne a karjaimba. Még a fele cigi nem égett el, mégis határozottan dobom bele a tóba, hogy immáron két szabad kezemmel szorosan magamhoz ölelhessem barátnőmet. Láttam arcán a szomorúságot, de nem hittem, hogy ennyire erős érzelmek járják át. Megijedek, hogy tán súlyosabb a helyzet, mint elsőre sejtettem.
- A fiúk miatt lettél szomorú? - kérdezek rá, noha feltételezem a választ. Egyik kezemmel hátánál a kabátján keresztül szorítom magamhoz, másikat felemelem és hajába túrok tarkójánál. - Gwen, ha rajtad is nyomot hagy a mi hülyeségünk, akkor egyik napról a másikra fogom beadni a kiiratkozó levelemet és elhúzunk a francba! – mondom gyorsan pörgetve a szavakat, ideges és mérges kezdek lenni részben magamra is, hogy ilyen állapotba sodrom a lányt. Látszik, hogy ha magamról van szó, akkor képes vagyok hónapokon keresztül mazochista lenni, de amint barátnőm kezdi azt érezni, amit én is, akkor nem ismerek tréfát. Talán még sosem hallott ennyire határozottan beszélni Gwen, hangsúlyomban is érezheti, hogy esélye sincs megváltoztatni a szándékomat és nem viccelek a kiiratkozással sem. Annyira nem érdekel ez a képzés, bár jól jönne a papír, de ha ezen múlik, megyek egyetemre, vagy egyből dolgozni, a fiúkkal meg majd külön tisztázom a dolgokat. Gwen ezen reakciója nagyon megnövelte a pulzusomat, haragos vagyok, bár magam sem tudom, hogy kire is pontosan. Hogy enyhítsem bánatomat, amennyire engedik a kabátok, egymáshoz bújunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=707846#post707846][b]Lepsényi Zalán - 2017.11.11. 19:35[/b][/url]

Sosem próbáltam még csábítani a mosolyommal, maguk a csajok tudatták velem, hogy előnyös, ha kimutatom a jó kedvemet. Összesen két lányról van szó és mindkettejüknek hiszek, de ettől még nem fogok kéretlenül is vigyorogni. Ha kihasználnám ezt a képességemet, elveszne a hitelessége, mely tán a varázsát adja. És valóban, mikor ezt megjegyzi, jobban elmosolyodom valamennyi alkalomkor. Az aranyos téma után azonban muszáj beszélnünk Dairól is, és magamban is mérgelődök, hogy miért engedek kíváncsiságomnak, illetve aggodalmamnak, mikor tudom, hogy meg fog viselni a téma.
- Teljesen jogos, amit Dai érez, mondjuk szerintem ez függ Ricsi pillanatnyi állapotától is. Bár tény, hogy addig semmi baja sincs, amíg nem jön szóba Dai. Akkor hirtelen hisztissé válik és most már én is félek kicsit, egy ideje nagyon ügyelek arra, hogy mit mondok ki előtte. A tapasztalatok ellenére én még hiszek abban, hogyha Dai higgadtan és normális ember módjára közeledik felé, akkor nem fogja elüldözni. Nagyon csalódnék benne -  felelek rögtön a testvéri gondolatra reagálva, de attól még elszomorodom amiatt is, hogy Gwen és Dai látja, miként szenvedek. Pedig nagyon igyekszem nem látványosan tenni, de mindketten tudnak olvasni a sorok között, Gwennek már az is egy utalás, hogy kezemben cigarettát lát. Ami pedig Ricsit illeti, félek vele felszabadultan beszélgetni, s ez testvérek között gyalázat. Tudat alatt válogatom meg szavaimat, nehogy véletlenül is szóba kerüljön a testvériség. Nem kerülök senkit sem, mert megvan az a megfelelő indokom, hogy Gwenhez költöztem, ugyanakkor az utóbbi pár napban keveset láttam őt, ahogyan Dait is, szimplán azért, mert felismertem, hogy ha sokat vagyok velük, akkor előbb-utóbb megőrülnék. Muszáj kivennem szabadságot az élettől, amíg megnyugszom és erőt gyűjtök a második menethez.
Megérint Gwen szomorú arca, valamint a mozdulatsor, ahogyan karjaimba veti magát. Amint felfogom a történteket, szándékosan ejtem ki kezemből a cigarettacsikket, mely egyenesen a vízbe esik, és annak felszínén alszik ki lángja. Magamhoz ölelem Gwent és emelkedő pulzussal kérdezek rá a kiváltó okra. Mikor felemeli fejét, aggódástól csillogó tekintetemmel találja alig több, mint öt centi távolságra magát. A választ hallva fájdalmasan szorítom össze szemeimet és sóhajtok egyet. Gondoltam… És Gwennek van igaza, egyenesen tönkretesz minket ez a helyzet, mondjuk én már egy éve ezt érzem, ha nem Ricsi miatt, akkor előtte apám kavarásától. Ahogy visszafúrja mellkasomba az orcáját, én az ég felé emelem arcomat, mintha a fentiektől várnék segítségét, noha nem hiszek senkiben, hogy valaki lakozik a csillagok között. Nem istennek kell ez megoldania, majd én gondoskodok magamról. Így is van, mérgesen, de határozottan mondom ki ellentmondást nem tűrő szavaimat, hangom rekedtes is kissé mellé, azonban igyekszem újra lehiggadni, ennek reményében továbbra is szorosan ölelem magamhoz Gwent.
- De mit tehetnék? - felelem rá szinte egyből, alig fejezi be az utolsó szavát. Francba, nem bírok nyugodt maradni. - Mindkettővel jóban vagyok, Ricsi féltékenységén én nem tudok változtatni és ő sem, pedig igyekszik. Ha velük maradok, és nem változik a helyzet, akkor előbb-utóbb én is meg fogok őrülni. Egyedül még eljárok pszichológushoz, veled azonban már nem vagyok hajlandó. Ha velük vagyok, az a baj, ha nem vagyok velük, akkor pedig az. Sőt, ha egyikkel többet vagyok véletlenül, szintén szemet szúr a másiknak és én ezt az egészet nem vagyok hajlandó végigvinni. Tényleg fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem - fakadok ki jóval hangosabban, mint ahogyan eddig beszéltem.
- Miattunk! - Vagyis magam miatt is. Lehet, hogy egy hét vakáció is elég lenne, de most, hogy láttam Gwen őszintén szomorú arcát, nagyon mehetnének van. Ha külön-külön is nézzük a dolgokat, nekem amúgy is jól jönne egy kis távollét, ha pedig én megyek, természetesen viszem Gwent is, de ez visszafelé is érvényes. Egyedül nem megyek sehová, inkább szenvedek a családi gondok miatt. Beszélnem kellene Ricsivel, de mit? Mit mondjak? Nem változik egyik napról a másikra az egyébként normális és érthető féltékenysége. Viszont ha már kibékülnének Daival, nekem az is elég lenne.
- De igazad van, aludjunk még rá - teszem hozzá néhány mély levegővétel után és valahonnan a túlvilágról visszacsalogatom az ép eszemet. Lazítok az ölelésen és kihúzom magamat, mint aki kész lenne az indulásra. Hideg van, lassan elindulhatnánk haza. Gwenhez, azaz haza.