Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=290635#post290635][b]Szelniczky Mínea - 2014.05.10. 21:18[/b][/url]

Számomra a faluba való lejárás nem egészen azt jelenti, mint másnak. Nem a szociális lehetőségek miatt indulok el, és csak nagyon ritkán azért, hogy betárazzak a vészesen fogyó kellékekből, amire a későbbiekben szükségem lehet. Van néhány kellemes, és csendes hely a környéken, amiért érdemes kikelni az ágyból, és ez a tudat indított ma is utamra. Szokás szerint egy könyvvel a kezemben indulok el, nem árt, ha van - a gondolataim közt sokszor olyan káosz uralkodik, hogy jobb elszakadni tőle legalább arra a rövid időre.
Ma tettem egy kisebb kitérőt ugyan, ellent mondva a fentebb említetteknek, ugyanis kénytelen voltam gondoskodni a napi ellátmányról, miután a szobámban hagytam, amit előkészítettem a délutánra. Elcsábultam, többnyire csak édességet tartalmaz a kis papírzacskó a kezemben, egy palacknyi innivalót is szereztem azért, bár ezzel jól lakni nem mostanában fogok. Nem mintha, ez különösebben érdekelne, lassú, ráérős léptekkel haladok keresztül a falun, érdeklődve tekintek körbe, néha megállok egy-egy kirakatnál, ha feltűnik valami újdonság. Felkapom a fejem, ahányszor csak valami zajosabb történik mellettem, legyen az csak nevetés, beszélgetés, valamelyik üzlet ajtajának csengettyűje. Aprót, alig láthatót biccentek a szembejövőknek, akiket ismerek, de még véletlenül sem állok le cseverészni, gyorsan tovább slisszanok. Mintha valami sürgős elintéznivalóm lenne.
Ugyanakkor nincs szó semmi ilyesmiről, és megkönnyebbülten tapasztalom, hogy a vén, tóparti stégnél egy lélek sem leledzik rajtam kívül. Halvány mosollyal az arcomon sóhajtok egyet, és még most is kicsit ódzkodva teszem meg az első lépéseket az öreg tákolmányon, habár pontosan tudom, hogy nem szakad be alattam.
Ahányszor csak tehetem, lejárok ide. Természetesen, ha olvasni jövök, akkor egyedüllétre és csendre van szükségem, és hát… valljuk be, többnyire ezért járok ide. Képes vagyok bekapcsolódni egy beszélgetésbe, még ha vadidegenekről is van szó, ettől függetlenül nem szívem csücske folyamatosan mosolyogni, a kedvesség pedig egyáltalán nem erősségem. Gyorsan letelepszem a stég szélére, lerúgom a cipőimet, és magam mellé dobom, hogy aztán a nadrágom szárát kissé feltűrve, bele tudjam lógatni a lábaimat a vízbe. Mivel nagyon jó idő van, hétágra süt a nap, az is átfutott a fejemben, hogy megmártózzam, de előbb meg kell bizonyosodni arról, hogy nem jég hideg a tó vize, na meg, a hajamról legördülő cseppek nem túl előnyösek a könyv fölé hajolva. És csak egy váltópólót hoztam magammal, semmi mást. Rendben, ezt akkor még… átgondolom inkább.
A könyvet az ölembe véve kinyitom, és békésen az oldalt lévő korlátnak dőlve olvasni kezdek, félpercenként kihalászva a papírtasakból valamilyen édességet. Néha elkalandozom, de az biztos, hogy fel sem tűnik, hogy valaki mögém lopakodott, ugyanis kisebb-nagyobb időközönként a stég deszkái maguktól is recsegnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=307843#post307843][b]Szelniczky Mínea - 2014.06.07. 21:17[/b][/url]

Amikor a tóban való pancsolást említettem, hát nem egészen erre gondoltam.
Békésen olvasgatok, teljesen belemerülve a sztoriba, az ujjaim tudat alatt gyűrögetik a lap sarkát, a lábaimat lóbálom óvatosan, felkavarva ezzel egy kicsit a vizet, ami egyébként egész kellemes hőmérsékletű, bár való igaz, kell egy kis idő, míg hozzászokik az ember. Fogalmam sincs, mennyi ideje ülök már itt egymagam, és a legkevésbé sem érdekel, ha esetleg a szabályokban előírtak szerint tovább maradok ki, szeretek kockáztatni.
Azt viszont nyugton állíthatom, hogy senki sem rajong érte, ha hátba támadják. Márpedig pontosan ez történik, még egy kisebb sikkantást sincs időm kipréselni magamból, amikor meglöknek. A könyv kicsúszik a kezemből, amint próbálok valami olyan testhelyzetet felvenni, ami a legideálisabb ilyen kellemetlen és felettébb arcátlan viselkedés következményeképpen. Az alatt a néhány másodperc alatt, amíg épp akaratomon kívül fürdök egyet, és fel nem kászálódom, milliónyi dolog fut át az agyamon; elsősorban az foglalkoztat leginkább, hogy ki volt ez a barom?!
- Mi a… ? – nyögöm, amikor a víztől rám tapadó, súlyos göncökkel felegyenesedek, és közben kapkodva, ingerült mozdulatokkal tűröm el az arcomba lógó, nedves hajtincseket. A könyvem szétázott, a könyvtárban imádni fognak ezért, remek. Fantasztikus! Egy karnyújtásnyira van tőlem. Felkapom, és a fiú felé dobom egy laza, ám alkatomhoz képest meglepően erős mozdulattal – hajtóként remélhetőleg a célzás sem foghat ki rajtam, elég szégyenletes lenne. – Normális vagy?! Ez egyáltalán nem volt vicces…  - kiabálok, mellékelve a regényhez a véleményem. Az már teljesen más kérdés, hogy ha nem az áldozat vagyok, hanem én állok csont szárazan, széles vigyorral a képemen, a stégen, legalább annyira jól szórakozom, mint az ismeretlen srác. De nem így történt, felháborodva fújtatok még egy pillanatig, végignézve magamon.
Hiába süt a nap, kiráz a hideg a vízzel való hirtelen találkozástól. A mellkasom előtt összefonva kezdem melegíteni a karjaimat, beletörődőn sóhajtok egyet. A nadrágom zsebéhez kapok, egy kisebb infarktus kíséretében, ami azonnal alábbhagy, amint megérzem, hogy a pálcám a helyén van.
- Úgy lenne fair, ha már voltál ilyen nagylelkű, és eldöntötted helyettem, akarok- e fürdeni, vagy sem, legalább csatlakoznál. Nem túl kellemes, lehúz a farmer – jegyzem meg ez utóbbit félhangosan, inkább magamnak, mint neki. – Bár gondolom, ez nem fog bekövetkezni, szóval… ha már úgyis mindegy – vonom meg a vállam, és visszaereszkedem lassan a vízbe, néhány lépést hátrálva. Remélem, azért valamennyire megszáradok majd, semmi kedvem megfázni vagy ne adj’ isten, alsóneműben végigmenni a falun és még a kastélyon is.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=312444#post312444][b]Szelniczky Mínea - 2014.06.13. 18:41[/b][/url]

Viszonylag hamar túlteszem magam azon, hogy így jártam, bár egy kis duzzogás mindig belefér, de az, hogy ilyen sértő megjegyzéseket tesz rám, már több a soknál! Hitetlenkedve vonom fel a szemöldököm, szóra nyitva a számat, amin nem épp szalonképes szavak buknak ki azon nyomban, az orrom alatt dörmögve, mégsem kezdhetek el torkom szakadtából kiabálni – nő vagyok, még ha nem is a legilledelmesebb, legcsajosabb fajtából.
- Aggattak már rám szebbnél szebb jelzőket, de hogy pulyka… - elismerés? Ó, hogyne! Csak szeretné, esetleg. Közben fogom a felsőm, és elkezdem belőle kicsavarni a vizet, óvatosan, nehogy háromszorosára nyújtsam az anyagot ezzel a mozdulattal. Az már egyszer biztos, hogy az ismeretlen srác remekül ért ahhoz, hogyan kell felidegesíteni valakit, pedig mondanám, hogy nem ajánlatos, de még a végén üres fenyegetésnek tekintené. Bosszúéhes típus vagyok, de szeretem kihasználni a kastély adta lehetőségeket és a meglepetés erejét, az pedig, ha most ugranék a torkának, egész biztos, csak még inkább mulattatná. Nem is tudom eldönteni, mi a rosszabb, az, hogy kigúnyol, vagy, hogy ilyen jóízűen elröhögcsél rajtam.
Dühösen szívom a fogaimat, kis híján még fintorgok is. A sajnálkozó tekintet mit sem ér, ismerem én ezt, tudom, hogy csak színjátszás az egész. Ha a helyében lennék, biztos, hogy legalább olyan jól szórakoznék, mint ő. Egy pillanatra el is mosolyodom; valóban, ha ezt a labdát hagyja csak úgy elpattogni, nem lenne ilyen komikus a helyzet.
- A ruháim megszáradnak, és semmi bajuk. Bár talán igazad van, több testhez álló cuccot kéne hordanom – jegyzem meg. Amikor megbizonyosodom arról, hogy a srác ezek után még véletlenül sem tervezett necces terepre, a közelembe jönni, elvigyorodom és megvonom a vállam. Még pár percig elvagyok, míg el nem kezdek fázni.
A kellemetlenebb rész pedig csak most következik. Ömlik belőlem a víz, ahogy kimászok a stégre, és mérlegelem a lehetőségeimet. Teszek pár lépést arrébb, hogy minél inkább takarjon a környező növényzet, és alsóneműre vetkőzöm. Ha nem akarok kockáztatni egy csúnya megfázást, kénytelen leszek eltávolítani a vizet a cuccaimról. Pálca elő, és szépen rásegítek a száradásra minden ruhaneműnél, aztán visszakapkodom magamra az imént levedlett darabokat. A könyvvel is eljátszom ugyanezt, és a dzsekivel a karomon indulok vissza a kastély felé, amikor megpillantom a fiút.
- Nem volt rá szükség, köszönöm – húzom el a szám, miközben felé nyújtom a tulajdonát. – És… megtudhatom a merénylőm nevét? Csupán arra az esetre, ha netalántán bosszút forralnék – vigyorodom el, és ülök le mellé kérdezés nélkül. Zavarok? Tökéletes!