36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. október 4. 21:28 | Link

Őrangyalka ^^


Zsebre dugott kézzel járkálok már megint itt, de most már okosabban. Alaposan körbe kérdeztem mindenkit, így már van egy képem a faluról, ami ha másra nem is, arra elég, hogy ne tévedjek el hazafelé.
Tényleg életképes vagyok, most már én is be merem látni, és ha kell még hangoztatom is. Csodákra képes, ha az ember lányában van annyi bátorság, hogy leszólítson egy idegent, még ha csak segítséget kér is. És furcsa mód, senki nem volt se tapló, se bunkó, se lenéző, még segítettek is.
Nem, nem hinném, hogy ez a lényem varázsa, vagy annyira esetlen lennék, egyszerűen az emberekben még megvan az az ösztön, ami nem hagyja, hogy levegőnek nézzenek egy aprócska problémát, amit eléjük vetített valaki. Végül is olyan nagy dolgot nem kértem, csupán némi útba igazítást pár felsőbb évestől.
Most a Daninak vett medált szorongatom a kezemben, mert mikor megláttam abban a kirakatban, tudtam, hogy az övé lesz, már csak el kell küldenem neki. Megkérdeztem, semmi olyan nincs benne, amitől a legidősebb bátyám szívhatna, így nyugodt szívvel pakolom majd oda a többi ajándék mellé. Sejtem, anyuék ki fognak akadni, hogy a kevéske zsebpénzemből is nekik is veszek valamit, de azt is tudom, hogy pont emiatt büszkék is rám, ahogy a többiekre is.
Hiába táncolunk sokszor egymás idegein, szerintem létezni se tudnánk egymás nélkül, és igenis szoktak annyira hiányozni, hogy elsírom magam, ha nem figyelek oda.
Most viszont megcsap az a jellegzetes illat, amit otthon a dunaparton szoktam érezni, így nem is agyalok, addig megyek, míg meg nem látok egy stéget.
Kit érdekel, hogy megint rám sötétedett, felmászok, s végig is sétálok a tákolmányon, hogy aztán a végére ülve, nézhessem azt a nagy sötét foltot, amin olykor megcsillan a hold fénye, és még kis sodrozódást is láttatni enged.
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Osztrovszky Katherine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. október 4. 21:49 | Link

Védencke



Mi a fene?
Eredetileg Gwenhez igyekeztem –vagyis hozzám, a házhoz, amit én hagytam rá–, amikor megéreztem az ismerős illatot és a szívdobogást, amit sohasem fogok tudni kiverni a fejemből. Ahogy a vér áramlik az ereiben, ahogy a levegőt veszi és a halk, de számomra tökéletesen hallható, aprócska mozdulatok.
Négy évvel ezelőtt…
Azonnal megkedveltem a lányt. Már nem abban a pillanatban, amikor a vérre áhítozó hulla karjaiból kirángattam, hanem valamikor utána. Egy ideig figyeltem őt –persze csak óvatosan, ha akkor valaki rájött volna a kis magánakciómra az egykori HVH-m szétrúgja a hátsó felemet–, tudnom kellett, hogy a másik vempájör nem vadászik-e rá továbbra is, esetleg nem akarja-e befejezni, amit elkezdett.
Szóval akkoriban, amikor a világot terveztem éppen megmenteni és valamiféle jobb hellyé tenni, ez a kislány az utamba keveredett, én pedig feláldozva a jó híremet megmentettem az életét. Tíz éves volt, fel sem foghatta mi folyik itt, így aztán azt tettem, amit tennem kellett –módosítottam egy cseppet az emlékeit.
Lényeg a lényeg, hogy ma csak a kuzinomhoz igyekeztem, amikor megéreztem a faluban az illatát. Ezt az ember nem téveszti el és még csak véletlenül sem keveri össze egy másik járókelő illatával. Elég hosszú ideje voltam már vámpír ahhoz, hogy élvezzem az előnyeit és gyűlöljem is. Magamban szentségelve indultam meg a Stég felé, ahol aztán egészen halkan léptem a háta mögé és támaszkodtam meg a korláton mellett.
-Komolyan romba akarod dönteni az eddigi munkámat? Sok energiát fektettem beléd. –sóhajtottam fel és lassan fordultam csak a lány felé, hogy aztán jeges óceánjaimat ráfüggesszem.
Hozzászólásai ebben a témában
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. október 4. 22:09 | Link

Őrangyalka ^^


Nem kéne nekem ilyen helyekre járnom egyedül, egyből fájdalmasan belémnyilall az űr, amit az otthoniak, na meg az egész eddigi életem hiánya vált ki. És nem.. ez nem olyan fájdalom, amiről a nagy költők nem egy verset írtak, ez a fájdalom valós, érzem, és bár ne kéne, mindenesetre próbálok én úrrá lenni rajta, de félő, annyira azért mégse vagyok erős, bármennyire is szeretnék az lenni.
A víz hangja cseppet segít, megnyugtat, ezért is szeretem ezt, na meg az esőt, hiába borongós, hiába depizik be tőle az ember lánya, ha csak a hangokra koncentrál, megnyugszik valamelyt, legalább annyira, hogy ne üvöltsön fel torkaszakadtából a sok minden miatt, ami csak úgy szedi szét belülről, és nem meri, vagy nem hagyják, hogy kiengedje.
Pedig nem szabadna elfojtani, tudom én is ezt nagyon jól, mégis... tenni ellene semmit nem teszek, csak hagyom, hogy alkalom adtán maga alá gyűrjön egy kicsit, hagyok szabadulni egy aprócska szeletet a nagy egészből, annyival is könnyebb lesz.
Lassan állok fel, és lépek beljebb, mikor meghallom a hangot magam mögött. Mégse kéne vízbe pottyannom, ilyenkor már nincs ahhoz jó idő.
Furcsa az egészben, hogy a nő... már ha nevezhetem már őt annak, úgy viselkedik, mintha tudná, ki vagyok, viszont én hiába mérem végig újra és újra, még csak halványan se dereng, hogy ki lehet, pedig a memóriámmal sose volt gond.
- Öhm... tudom, hogy ez most így meredek, de.... ismernem kéne... Önt? - a tarkóm vakarom, ahogy zavartan szegezem neki a kérdést, s csak aztán emésztem meg a szavakat, amiket hozzám intézett.
- Ja, ha arra céloz, nem áll ám szándékomban öngyilkosnak lenni, főleg nem a vízbe fulladásos fajtának, csak... csak bírom ezt a stégen ülős, merengős dolgot... sokszor láttam a filmekben, gondoltam, ideje kipróbálni - vonok vállat, mert biztos, hogy nem fogom egy vad idegennek ecsetleni, hogy pár percre hatalmába kerített az a depresszió, de azért hálás vagyok, hogy akaratlanul is kirángatott belőle. Még egy vigyort is rászegezek.
- Ne értse félre, semmi olyan szándék nem bújik meg mögötte, de... marha jól néz ki - és tényleg elfog az irigység egy pillanatra, mert nekem ezek a nőies cuccok sose álltak jól, rajtam általában mindig lóg minden.
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Osztrovszky Katherine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. október 4. 22:20 | Link

Védencke Love


Beismerem, ezzel a kérdéssel indítani nem volt a legjobb ötlet, mintha csak egy sci-fiből léptünk volna ki. Mátrix. Én vagyon a Nagytestvér, aki mindig figyel. Oké, tehát, viccet félre téve,  hihetetlenül meglepő és valószínűleg baromira ijesztő lehetett azzal szembesülni, hogy egy vadidegen melléd lép a vaksötétben és közli veled, hogy tulajdonképpen ő tett azzá, aki vagy –már átvitt értelemben, mert gyanítom, ha akkor este nem vagyok ott, Hell most nem állt volna itt a stégen, hogy gyönyörködjön a tó fodrozódó vizében… vagy valami ilyesmi.
Szóval, amit ma megtanultam, hogy előbb gondolkodjak és csak azután beszéljek. Minden esetre nem véletlenül jöttem ide ma este és bármennyire is tagadta, hallottam a szívverését. Igenis maga alatt volt.
–Igen, ismersz. –mosolyodtam el halványan. –Ez most lehet, hogy ijesztően hangzik, de egyszer már találkoztunk. Kicsi voltál, azt hiszem tíz éves. Megmentettelek. –mélyen a lány szemébe néztem.
Nem voltam biztos benne, hogy tovább kellene-e ecsetelnem a történteket, vagy pedig ez az aprócska morzsa elég lesz hozzá, hogy a lány visszakapja az emlékeit, vagy legalább derengeni kezdjen neki valami abból, ami történt.
Nem terveztem tovább boncolgatni a témát, hogy mégis miért grasszál a vaksötétben teljesen egyedül idekint, ahol bármi leselkedhet rá, ahol bárki nála tapasztaltabb könnyedén bánthatja, és ahol talán képtelen lenne megvédeni saját magát. Én a magam részéről valószínűleg pont ugyanígy sétálgattam éjszaka idekint, amikor annyi idő voltam, mint ő –tegyük hozzá, hogy ez szörnyen csúnya dolog, a szabályok megszegése és a többi.
-Köszönöm! –kacagtam fel. –Megtennéd, hogy nem magázol? Attól öregnek érzem magamat. –felé nyújtottam a kezemet, ha már így összeakadtunk, adjuk meg a módját. -Osztrovszky Katherine!
Eddigre már nagyjából tudnia kellett, ki is vagyok és nagyon szívesen válaszoltam minden kérdésre, ami felmerül benne. Abban azért bíztam, hogy nem fog sikítozva elmenekülni előlem, fárasztó lett volna most nekiállni kergetőzni.
Utoljára módosította:Osztrovszky Katherine, 2015. október 4. 22:20
Hozzászólásai ebben a témában
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. október 4. 22:42 | Link

Őrangyalka  Love


Jó, valahol mélyen tisztában kéne lennem azzal, hogy sose kecsegtet semmi jóval az, ha valaki a vak sötétben egyszer csak feltűnik mögötted, minden előzetes zaj nélkül, amire általában figyelni szoktam, nehogy frászt kapjak.
Most erre nem került sor, és ahogy ránézek az illetőre, hirtelen még a kétely is elszáll. Egyszerűen nem csak érzem, hogy biztos, hogy nem ő fog engem vízbe fojtani, hanem valamiért olyan bizalomérzet keletkezik bennem, mait még egy idegennel szemben sem éreztem. Alapjáraton nehezen küzdök meg ezzel a bizalom dologgal, most meg... most meg mégis úgy érzem, itt vagyok biztonságban, noha a vészcsengő, még ha nagyon halkan is, de felcsendül.
Hallom a szavait, s ahogy a szemekbe nézek, úgy kúsznak az enyéim elé a képek. A rakparton sétálok, elkap valaki... óhatatlanul is a nyakamhoz nyúlok, mintha megint újra érezném azt, mikor az a hegyes valami épp csak felkarcolta, aztán mikor megjelenik ő, a közeli omladozó falnak taszít, ki annak a férfinek a kezéből, aztán a sötétség...
- Miattad nem táncolhattam fél évig - nyögöm ki, még a suttogásnál is halkabban, mikor megtalálom a hangom. Életemben először érzek zavart az elmémben. Most akkor mi van? Mégse a tégla miatt repedt el a bordám... csak pislogok magam elé, ahogy próbálom megemészteni mindazt, ami pillanatok alatt zúdult rám, mintha nem lenne így is épp elég feldolgozni valóm, aztán csak megrázom a fejem.
- Köszönöm... azt hiszem... Igazából nem vagyok biztos abban, hogy egy köszönömmel le lehetne tudni azt, amit tettél, mert hát.. nem egy szelet csokit kaptam, azt szokták csak úgy megköszönni... de te... neked köszönhetem, hogy élek - nézek rá elkerekedett szemekkel, kissé talán hitetlenül is, de csak mert nem szoktam ahhoz, hogy valaki ilyet tenne, főleg nem, ha egy ismeretlenről van szó.
- Ja persze, csak idősebb vagy nálam, meg hát... ja, nem lehetsz tizenhat például - nevetek zavartan, még mindig teljesen sokkolódva. Csak állok itt, és fogalmam sincs, mit kezdjek azzal, ami a tudomásomra jutott.
- Helena. Szóval te valami ilyesmi vagy? Őrangyal, vagy mi? - zavartan rázom a fejem, hol rá, hol a kezére pislantva, amit valamiért nem is akarok annyira elengedni.
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Osztrovszky Katherine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. október 5. 21:00 | Link

Védencke Love


-Szerencsésnek mondhatod magad, hogy csak fél évig. –mutattam rá halkan és elpillantottam a tavacska irányába.
A köszönetre nem reagáltam. Valójában én magam sem értettem, miért is segítettem ennek a lánynak, hiszen vámpír vagyok. Az lenne a dolgom, hogy a hozzá hasonló, védtelen emberek ütőerén élősködöm, erre tessék. Itt álltam a stégen az akkor tízéves Hell idősebb és valamivel érettebbnek hitt kiadásával és ismételten próbáltam rávilágítani, hogy veszélybe sodorja magát.
A múlt ismétli önmagát.
Én pedig nem tudtam leszokni róla, hogy továbbra is igyekezzek megvédeni mindenkit, akit véletlenül az utamba sodor a szél. Mintha csak egy beépített kis vészcsengővel rendelkeznék, ami valamilyen érthetetlen okból kifolyólag újra és újra bajbajutottakhoz vezet. Szerintem ennek nem így kellene működnie a vámpíroknál… vagy tévedek? Utána kellene olvasnom egy könyvben; hány vámpír olvas könyvet magáról?
-Huszonkettő vagyok, ha ez megnyugtat. –kaccantottam el magamat és visszafordultam Hell felé.
Nem szerettem erről magyarázkodni; nyilván sokkal jobban hangzott volna és sokkal ijesztőbb vérszívó látszatát keltem, ha azt mondtam volna, hogy hatszázhuszonkettő… például. Bár valószínűleg abban az esetben minden emberségemet elveszítettem volna és inkább páholyból nézem végig, ahogy a kislánynak lecsapolják a vérét. Na igen, ez is egy opció lenne, nem igaz? Így viselkednek az igazi, nagy és félelmetes, horrorfilmbe illő vámpírok; csak egyszer látnám valamelyiküket ébredéskor, szétcsúszott fejjel… megnőne az önbizalmam.
-Nevezhetsz annak is, de nem. Pont olyan vagyok, mint az, aki meg akart ölni téged. –felpillantottam az égre, majd vissza Helenára. –Ha most rád hoztam a frászt, nyugodtan fuss el. –bíztattam apró mosollyal.
Nem szerettem volna bővebben kifejteni, mire is gondolok. Nem rajonghatott mindenki a vámpírokért és nem tartozhatott mindenki abba a bizonyos táborba. A Kérlek-szívd-ki-a-vérem táborba. Idegbajt kapok tőle, amikor vadidegen emberek tudomást szereznek róla, hogy ki is vagyok és felajánlkoznak; mindig jól jön a potya vacsi, de azért ennél válogatósabb vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. október 6. 21:21 | Link

Őrangyalka  Love


- Igen, igazad van... sajnálom - sóhajtok fel, és rá is döbbenek, hogy ez a bocsánatkérés egyre jobban megy nekem, pedig Istenemre mondom, nem azzal a szándékkal kelek fel reggelente, hogy legalább két valakit megbántsak a nap folyamán, mégis sikerül. Most is leszegem kicsit a fejem, mert belegondolva, ez tényleg bunkó megnyilvánulás volt tőlem.
- Van az a rossz tulajdonságom, hogy hajlamos vagyok ki is mondani azt, ami legelőször eszembe jut, de már leszokóban vagyok róla - nézek Kathre egy halvány mosollyal, nem mintha elvárnám, ezt hallva egyből meg is enyhüljön, nem mintha elvárhatnám.
- Annyinak is nézel ki - biccentek, megnyugtatva őt, hogy első ránézésre, semmi rendhagyót nem lehet rajta észrevenni, de hogy ez mennyire használ jelenleg. Nem akarok tapintatlan lenni, megbántani se szeretném, viszont kíváncsi vagyok, nagyon kíváncsi, és ez egy akkora padhelyzet, amivel jelenleg nem tudok mit kezdeni, arról nem is beszélve, hogy nekem elvileg most sokkot kéne kapnom, vagy visítva futni ki a világból. Mégse megy... egyik se.
- Nem vagy olyan - cáfolok rá, nem engedve, hogy végig mondja, hisz már előre tudom, mire akar célozni.
- Ha olyan lennél, nem itt ecsetelné, hogy olyan vagy. Ha olyan lennél, én már rég a tó mélyén úszkálnék... jobb esetben - biccentek fejemmel a hátam mögé, de közben végig Kath szemébe nézve.
- És nem félek.... nem tudok félni tőled - ezt pedig szép lassan, tagoltan mondom, és még ő is hallhatja, hogy valóban halál nyugodt vagyok.
- Hálás vagyok, amiért megmentettél, csak tudod.... kell egy kis idő, míg feldolgozom azt, amit láttam az előbb... Én úgy tudtam, hogy egy tégla esett rám, a kórlapra is azt írták, ami érthető... - sóhajtok fel, és úgy döntök, visszaülök a helyemre, s bízom benne ő is követ.
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa