Egyik lábamról a másikra álltam a stégen várakozva. A tavacskát figyeltem és próbáltam összerakni a képet. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy mi is folyik itt. Már csak néhány nap választott el az esküvőtől és a dolgok a lehető legjobban alakultak, de ma este valami megváltozott.
A bagoly lelkesen kopogtatott az ablakon egészen addig, amíg végül úgy nem döntöttem, hogy beeresztem. Egy aprócska levél volt csak a csőrében, amin mindössze négy szó állt.
Ma este a stégen.
Fogalmam sem volt róla, ki lehet ennyire titokzatos. Véleményem szerint Gwen nem akarná ilyen módon rám hozni a frászt, tehát őt zártam ki elsőként. Konstantinon egy darabig elmélkedtem, de mivel ma is túlórázott, ezért képtelenségnek tartottam, hogy megpattan és magára hagyja Jaredet. Megint. Miattam. Aztán ott volt még Kilián. A legutóbbi… khm… találkozásunk elég emlékezetesre sikerült, de azóta egyetlen szót sem váltottunk. Komolyan aggódtam érte, hogy esetleg valamelyik bokorba beborult, arra járó elsősök elkapták és kikötözték a kínzókamrában.
Bosszúból.
Ezen aztán tényleg nem lepődtem volna meg; ismerve a fiút.
Szóval azzal töltöttem vámpírlétem abszolút értéktelen perceit, hogy mérlegeltem a lehetőségeimet, de ismételten ott voltam, ahol a part szakad. Senkire sem tudtam volna ráfogni, hogy névtelen levelekkel bombáz, azt meg pláne nem, hogy a stégnél akar velem összefutni.
Aki számított, pontosan tudta hol keressen, épp ezért toporogtam most és hallgatóztam, hátha időben kiszúrom a lépteket, a szívdobbanást vagy esetleg a lélegzetvételek zaját.

Egyik lábamról a másikra álltam a stégen várakozva. A tavacskát figyeltem és próbáltam összerakni a képet. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy mi is folyik itt. Már csak néhány nap választott el az esküvőtől és a dolgok a lehető legjobban alakultak, de ma este valami megváltozott.
A bagoly lelkesen kopogtatott az ablakon egészen addig, amíg végül úgy nem döntöttem, hogy beeresztem. Egy aprócska levél volt csak a csőrében, amin mindössze négy szó állt.
Ma este a stégen.
Fogalmam sem volt róla, ki lehet ennyire titokzatos. Véleményem szerint Gwen nem akarná ilyen módon rám hozni a frászt, tehát őt zártam ki elsőként. Konstantinon egy darabig elmélkedtem, de mivel ma is túlórázott, ezért képtelenségnek tartottam, hogy megpattan és magára hagyja Jaredet. Megint. Miattam. Aztán ott volt még Kilián. A legutóbbi… khm… találkozásunk elég emlékezetesre sikerült, de azóta egyetlen szót sem váltottunk. Komolyan aggódtam érte, hogy esetleg valamelyik bokorba beborult, arra járó elsősök elkapták és kikötözték a kínzókamrában.
Bosszúból.
Ezen aztán tényleg nem lepődtem volna meg; ismerve a fiút.
Szóval azzal töltöttem vámpírlétem abszolút értéktelen perceit, hogy mérlegeltem a lehetőségeimet, de ismételten ott voltam, ahol a part szakad. Senkire sem tudtam volna ráfogni, hogy névtelen levelekkel bombáz, azt meg pláne nem, hogy a stégnél akar velem összefutni.
Aki számított, pontosan tudta hol keressen, épp ezért toporogtam most és hallgatóztam, hátha időben kiszúrom a lépteket, a szívdobbanást vagy esetleg a lélegzetvételek zaját.

Kath

Sosem szerettem a meglepetéseket. Utáltam, ha valamit utolsóként tudtam meg. És gyűlöltem ha elsőként.

Ma este névtelen üzenetet küldtem a volt barátnőmnek, hogy találkozzunk. Pár nap múlva esküvőt tervezgetett, és jó régóta nem beszéltünk, bár megtartottuk a baráti kapcsolatot magunk között.
Az egész sztoriról annyit kell tudni, hogy sok ideig együtt voltunk, talán több ideig is, mint egy átlag pár. Imádtuk egymást, de egyszerűen rá kellett jönnünk, hogy a barátságnál és a haverságnál többet nem írtak meg nekünk odafent. Úgyhogy szakítottunk, és barátok maradtunk. Egy ideig. Aztán mindketten elcsendesedtünk. Nekem barátnőm lett, neki vőlegénye. És eljött az idő, amikor úgy éreztem, beszélnünk kell. Ezért hívtam el őt a stégre.

Nem próbáltam meglepni. Kath vámpír volt, bőven meghallotta a lépteimet mielőtt odaérkeztem volna a pallókhoz.
Valószínűleg nem számított rám.
Végigsétáltam a stég bejáróján, és megálltam Kath mellett. Ölelésre emeltem a karjaim, mert bár már rég nem voltunk egy pár, ettől azért még nem lépünk át semmiféle határt.
- Jó rég nem beszéltünk. Hallom nemsokára feleség leszel.
Elmosolyodtam. Bár egykor mindennél jobban szerettem volna, ha értem öltözött volna fehérbe, de azok az idők elmúltak. És most már azért örültem, mert megtalálta akivel összeköti az életét.