36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Jeges Kventin Dioméd
INAKTÍV


Apuka
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 1599
Írta: 2015. augusztus 21. 21:33 | Link

Martin Romberg
KATT

Ma reggel összefutottam az új ismerőssel, azzal a furcsával, akit érdekel a képességem. Nem tudom pontosan mit akarhat tőlem, de naivan elhívtam a stégre, hogy találkozzunk ott és megmutatom, mit tudok én még.
Reggeli után már ki is mentem, a faluig meg sem álltam. Csak a második boltba betérve tűnt fel, hogy miért néztek meg annyian útközben. Hiába esett kint az eső és viseltek a legtöbben pulóvert, én valahol félúton a nagyterem és a kapu között elhagytam az egy szál pólómat, csak egy farmert viseltem, még a lábamról is hiányzott a lábbeli. Engem mondjuk nem zavart, az meg aztán főleg nem, hogy néhány lány még rám is kacsintott. Hmmm.
Végül kiértem a tavacskához, zsebemben egy zacskó csokis valami lapult. Martint nem láttam sehol, hát egyedül vágtam neki a rövid útnak ami a stéghez vezetett. Kisétáltam a legszélére, törökülésbe helyezkedtem és a kezemet a víz fölé emeltem. Nem kellett nagyon koncentrálnom ahhoz, hogy beindítsam a folyamatot, amit meg akartam mutatni a háztársamnak. A víztükör lassan elkezdett befagyni, folyamatosan, komótosan haladt a szélek felé a vékony jég, melynek még kellett néhány perc, hogy olyan keménységűvé váljon, ami elbírja az embert.
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2015. augusztus 21. 21:47 | Link

Dió


Még mindig nem ment ki a fejemből az erkélyen való különös találkozás, pedig már jóval egy hete történt. Egészen eddig nem figyeltem eléggé az itteni mendemondákra, ugyanis kiderült, hogy van egy jégvarázsló is az iskolában. A megnevezést mondjuk elég gyerekesnek tartom, mert még ha aranyvérűként a mágia minden területéről van is némi fogalmam, ez olyan benyomást kelt, mintha valami rajzfilmről beszélnék. Mert ugyebár egészen eddig azt hittem, hogy ez tényleg nem igaz, ha írtak is erről könyvek, akkor azok a mágusok gyerekeinek szórakoztatására lehettek valók. Én balga.
Azóta egyébként gyakrabban találkozunk. Talán jobban kiszúrom már az arcát a tömegből... Ma is beszéltünk, az ilyen alkalmakkor pedig szeretem tovább faggatni őt létéről. Láthatóan nem zavarja, úgyhogy nem érzem kényelmetlenül magam emiatt. Egyszerűen hajt a kíváncsiság.
Elhívott a stégre, amin egy kicsit meglepődtem, de végül elfogadtam a találkát. Izgatottan vártam az időpontot, talán hamarabb is érkeztem a kelleténél. Sötét, hosszú kabátban voltam, ami a látszat ellenére egészen vékony volt, ideális a hűvösebb időjáráshoz. Ő már ott várt, méghozzá félmeztelenül. De még cipő se volt rajta. Egy kicsit lehidaltam. Normális ez az ember? Nem tudtam eldönteni, hogy ez is a produkció része, vagy tényleg egy elvetemülttel volt dolgom. Bizonytalan arckifejezéssel léptem közelebb, onnan láttam csak, hogy mivel is volt elfoglalva. Nem zavartam meg, hagytam végezni a dolgát, a végén még bezárt volna egy jégkockába. Inkább leguggoltam mellette és a vízfelszínt bámultam.
Hozzászólásai ebben a témában
Jeges Kventin Dioméd
INAKTÍV


Apuka
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 1599
Írta: 2015. augusztus 21. 22:08 | Link

Martin Romberg
KATT

Imádom a havat, a jeget és boldoggá tenni embereket. Könnyebb lenne felsorolni, mit nem kedvelek, bár mindennek a tetején a hőség áll. Nagyon boldog voltam amikor megtudtam, hogy ilyen jó idő van kint, ráadásul augusztusban. Hülye lettem volna, ha nem használom ki és bent maradok az iskola falai között. Nos, igazándiból nem is kéne már itt lennem, mivel nem vizsgázom ebben a tanévben. Nincs miből, mivel Madagaszkárra nem mehettem a többiekkel. Nem mintha bánnám, elég sokat kell még gyakorolnom a pálcás varázslatokat. Nekem mindig a jégvarázslatok maradnak a természetesek, nehezemre esik egy botot szorongatni és varázsszavakat motyogni.
Szóval a víz fölött görnyedtem, végeredményként pedig elég szép tükörjeget sikerült alkotnom. Elvigyorodtam, megpillantottam benne Martint is ahogy lefelé néztem.
- Eljöttél - állapítottam meg amikor felemeltem a fejem és egyenesen a szemébe néztem. Örültem neki. Nagyon is. Aztán a kezemet nyújtottam felé, azt sejtve, hogy így kell ismét köszöntenünk egymást.
- Láttad? Ehhez úgy 3-4 perc kell - mutatóujjamat a tó felé emeltem. Arra az összességre gondoltam, amit létrehoztam. - Kipróbálod? - hatalmas vigyor terült szét az arcomon. Én magam minden félelem nélkül ugrottam rá a jégre mezítláb és csúsztam végig rajta a túlpartig mintha csak korcsolyáznék.
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2015. augusztus 21. 22:29 | Link

Dió


A jég által visszatükrözött tekintetemet Dió is észrevette, aki még mindig nem zavartatta magát öltözete miatt. Kedvem támadt jobban összehúzni magamon a ruhát, ahogy rá és a tóra néztem. Varázslatosan hatott rám az újból átélt téli világ, ugyanakkor nem akartam arra gondolni, hogy ha nem is most rögtön, de újból eljön ez a hideg időszak. Eddig nagyon élveztem, hogy Magyarországon meglepően meleg - azaz túlnyomórészt elviselhetetlen - a nyár.
Rám nézett, én pedig mosolyogva bólintottam. Mit is mondhattam volna, most komolyan? Amivel aztán zavarba sikerült hoznia, az a kézfogása. Ismeretlennel való találkozás esetén fel vagyok készülve váratlan helyzetek kezelésére, de ezt valahogy nem tudtam hova tenni magamban. Persze ösztönszerűen nyújtottam én is a kezem felé, hogy üdvözletképpen megszoríthassam. Nincs abban semmi rossz, ha így üdvözlik egymást a férfiak. Van olyan táj a Földön, ahol meg az ölelés a divat.
- Megvárhattál volna - jegyeztem meg kissé szemrehányóan, kérdése pedig egy szempillantás alatt ledermesztett. Még a gondolattól is összerezzentem. Kipróbálni? Én?!
- Egy kicsit még várnék vele, csak most jöttem - hárítottam, összeszedve minden belém szorult udvariasságot. Ő viszont félelemérzet nélkül vetette rá magát alkotására.
- Ne! - nyújtottam ki tehetetlenül érte karjaimat, a fiú megragadása azonban már akkor lehetetlennek tűnt. Végül legyintve néztem végig ahogy eltávolodott. Kezemmel jeleztem neki, hogy jöjjön vissza hozzám, mert én nem vagyok ehhez elég bátor egyedül. De legalább az egyik lábam már a jégen volt.
Hozzászólásai ebben a témában
Jeges Kventin Dioméd
INAKTÍV


Apuka
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 1599
Írta: 2015. augusztus 22. 14:57 | Link

Martin Romberg
KATT

Martin elfogadta a kéznyújtást, gyorsan kezet ráztunk, aztán bele a lecsóba, már magyaráztam is neki, hogy mi a helyzet. Csak vigyorodtam arra, hogy megvárhattam volna. Ne lett volna értelme, hogy nézi, hisz a végét biztosan ő is látta. Az arcomon nem látszik ilyenkor semmi, ahogy a kezemből sem repkednek ki színes fénycsóvák meg szikrák. Nem vagyok valami karácsonyi csillagszóró.
Aztán ahogy én elindultam, éreztem rajta, hogy ő nem annyira kedveli a spontán jégre ugrást, mint én. Mondjuk ebben nőttem fel, ő meg nem, szóval nem csodálkozom.
- Gyere már! - nevettem el magam a túlpartra érve. Visszanéztem rá és miközben lassan csúszni kezdtem felé, egy sóhaj hagyta el a számat. Egy pillanatra úgy éreztem magam, mintha az apja lennék.
- Menni fog az. Segítek - itt jött volna az a rész, hogy felrántom, majd elengedem, de nem vagyok szemét. Nyújtottam neki a kezem és ha elfogadta és belém kapaszkodott, felhúztam, biztosan tartva egy kis ideig, amíg nem szedi össze a bátorságát.
- Korcsolyáztál már? Szereted a téli sportokat? - kérdeztem érdeklődve.
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2015. augusztus 22. 15:12 | Link

Dió


Ezzel a leszúrással azt reméltem, hogy legalább elnézést kér, vagy valami. De egyik se történt. Nagyon úgy tűnik, hogy nem az a fajta természet, aki minden apróságot komolyan vesz. Erre a vigyorra én is csak egy kényelmetlen mosollyal tudtam válaszolni. Aztán meg inkább a jeges képződményt szemléltem, mintha azt vártam volna, hogy valami csoda folytán mégis beszakad.
- Ezzel nem károsítod a tó élővilágát? - hiába is, a kifogások és a kötözködés mesterének is hívhatnának, ha egy kicsit jobban beitatnám magam a köztudatba, amihez meg túl elfoglalt vagyok.
Még mindig nehéz elfogadnom, hogy a hideg rá szinte egyáltalán nem hat, így cipőtlenül lépdelhet a megfagyott víztükrön. De se a pólójának, se a cipőjének nem találtam nyomát. Ezek szerint ebben a formában gyalogolt le ide az iskolából, ami azért nem kis távolság. Meg is vághatta volna magát valami hülyeséggel.
A kezéért nyúltam, aztán lassan és óvatosan megkapaszkodva a fiúban körülnéztem. A következő pillanatban már viszonylag stabilan álltam mellette, de még mindig feszengtem. Hogy csökkentsem a stresszt, hangosan beszélni kezdtem, de még mindig nem szívesen mozdultam volna meg.
- Igazából csak a körülmények furcsák, tudod... Azért mégiscsak nyár van, és ez nem éppen természetesen kialakult jégtükör - de aggályaim ismertetése után azonnal a homlokomhoz emeltem a kezem - Izé, mármint nem azt akarom mondani, hogy kételkedem a munkádban, de ez az egész szokatlan, már ne is haragudj.
A félelem volt az oka, amiért nem beszélhettem indulatosan. Túlságosan függtem a fiútól abban a helyzetben.
- Hogyne, nagy kedvenceim közé tartoznak. Rengeteg téli sportot ismerek egyébként.
Bátorkodtam néhány lépést megtenni a tó közepe felé, közben folyamatosan azt tesztelgettem, hogy nem-e szakad be.
- Gondolom te is nagy rajongója vagy ezen sportoknak.
Hozzászólásai ebben a témában
Jeges Kventin Dioméd
INAKTÍV


Apuka
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 1599
Írta: 2015. augusztus 25. 07:40 | Link

Martin Romberg
KATT

Elég buta arckifejezéssel néztem rá néhány másodpercig. Igazából nem foglalkoztam vele, hogy károsítok-e valamit vagy sem, erről sosem szólt a tanítás otthon. Grönlandon egy kicsit más a táj, az egész élővilág. Minden a hideghez van szokva, azt pedig, hogy mondjuk éppen Bogolyfalván a tavacskával mi a helyzet, hát nem magyarázták el. Szavakkal nem is válaszoltam, úgy gondolom, ez varázslat, annyira nem rossz dolog és nem tart sokáig, csak ameddig én szeretném - illetve amíg vissza nem vonom -.
Mikor láttam rajta, hogy nem nagyon bízik az alkotásomban, odamentem hozzá, hogy segítsek neki és akkor is segítsek, ha valami gond lenne. Bár nem lesz, elég gyakorlatom van már a jégcsinálásban.
- Ez van ha velem vagy - vontam meg lazán a vállam. Azok akik többször szoktak velem lógni már tudják, hogy bármi előfordulhat. Fagyit gyártok, jégpályát csinálok a nyár kellős közepén...de nem zavarja őket. Martinnak is biztos hogy könnyebb lesz majd.
- Tényleg? Melyik a kedvenced? Szoktatok külföldre utazni? - kíváncsi voltam rá, hogy ő hogy áll ezekhez a hideg sportokhoz. Sajnos sokan nem szeretik, mert hideg és inkább nyarat akarnak. Nem értem, miért.
Idő közben elengedtem a srácot, de a karomat még mindig kinyújtva tartottam a közelében, hogy ha esetleg megpróbálna elesni, akkor időben elkaphassam. Amerre ő ment, követtem.
- Nálunk nincsenek ilyen sportok. Nem használunk léceket, lábon csúszunk, nincs olyan kis autónk, amibe bele kell ugrani és ruhát se veszünk. Mármint...sokat.
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2015. augusztus 26. 16:40 | Link

Dió


Szánalmas volt, hogy félős kisgyerekként toporogtam a stég szélén. Egyik lábammal még csak-csak ránehezedtem a frissen kialakult jégtükörre, de amíg Dió nem volt egészen a közelemben, hogy biztonságban érezzem magam ezen a mesterséges felszínen, addig nem voltam hajlandó a tavacskára lépni. Félelemből és nem dacból.
Neki és nekem is sokat kell alkalmazkodnunk a másikhoz. Kezdtem megérteni, hogy a jégvarázslóval eltöltött percek nem csak izgalmasak és lenyűgözőek, hanem áldozatosak is. Merthogy nem kicsit kell toleráljam a viselkedését és elfogadni az ő életvitelét. Ha megmaradok ilyen szókimondónak előtte, akkor fennáll a konfliktus esélye, ami nem lenne túl szerencsés, mert még azelőtt befagyasztaná a pálcámat, hogy előragadtam volna.
- Meg fogom szokni, hidd el! - motyogtam valamelyest felbátorodva. Már nem fogtam olyan szorosan a testét, elboldogultam egyedül. Mintha a téli vakációmat töltöttem volna, a rutinos környezet pedig egy szempillantás alatt a hatalmába kerített. Feloldódtam,  egyensúlyozva ugyan, de merész léptekkel indultam meg vele a tó belseje felé, közben pedig a sportokról beszélgettünk.
- Mindenfélét szeretek. Talán mondtam már, de ugye Svájcból jöttem ide, ahol bőven van mindre lehetőség. Ha külföldre megyünk akkor azt nem emiatt tesszük.
Azt persze nem tettem hozzá, hogy bár megtehették volna, a szüleim inkább bedugtak valami táborba vagy hegyi kirándulássorozatra, minthogy elvigyenek magukkal valahová, de párszor azért neveltetési célokkal tanulmányi utakon keresztül ellátogattam erre-arra.
- Nem ért emiatt bármiféle negatív megkülönböztetés ebben az országban? Ha felöltöznél, akkor meleged lenne most? - próbáltam puhatolózni
Értetlenkedve néztem rá, mert azt még megértettem, hogy neki kevesebb ruha kell, de biztos beszólogattak már neki. A sértéseket hol máshol kaphatná intenzívebben, mint ebben az iskolában?
Közben megpróbáltam csúszkálni, már amennyire abban a cipőben ez lehetséges volt.

Hozzászólásai ebben a témában
Jeges Kventin Dioméd
INAKTÍV


Apuka
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 1599
Írta: 2015. augusztus 31. 21:07 | Link

Martin Romberg
KATT

Kialakult bennem valamiféle féltés, állandó készenlétben tartottam a karomat mögötte, hogy ha kell, akkor elkapjam és ne találkozzon a koponyája a kemény jéggel. Elvigyorodtam, hisz nyilvánvalóvá vált, hogy kételkedése ellenére igenis megtetszett neki az alkotás.
- Á, tényleg! Elfelejtettem - mondtam bocsánatkérően. Na nem mintha tudnám, hogy hozzánk képest az hol van és milyen hely, nem jeleskedtem földrajzból sosem.
- Nem igazán figyelek az emberekre. Beszólogattak sokszor, de nem azért, hogy nincs rajtam elég ruha, hanem mert majdnem elgázoltam őket a folyosón...Mindegy. Nem értem, miért öltöztök annyira be - nem érzem én azt, amit ők. Soha nem fázok és nincs melegem, mert azt nem úgy élem meg, ahogy az átlag ember. Engem kavargó gyomor, fejfájás és ájulás vár amikor melegben tartózkodok. - Nem lenne melegem. Mi is hordunk ruhát, de nálunk nincs megszólva aki nem szereti viselni az anyagokat - vontam meg a vállam és amikor láttam, hogy képes megállni a saját lábain biztosan, csúszva tettem körülötte egy nagyobbacska kört.
- Téged zavar? Szégyellős vagy? - talán nem szokványos kérdés, de kíváncsivá tett. Mit csinál akkor a strandon? - Látnod kéne a lányokat nálunk - vigyorodtam el miközben lelki szemeim előtt megjelentek a dögös szőkéink képei.
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2015. szeptember 5. 12:55 | Link

Dió


Megértően mosolyogtam a fiúra. Egyáltalán nem baj, hogy származásom kiment a fejéből. Feleannyira se érdekes, mint az övé, ráadásul elárulni se szeretem másoknak, kivéve egy szűken kiválasztott rétegnek. Ők nem támadhatnának nekem, hogy egy sznob, rellonos aranyvérű vagyok. Persze büszkén vállalom, hogy korábban a Herzbergben tanultam, de ennél többet nem kívánok hozzáfűzni a múltamhoz, hadd lengje csak be valami titokzatosság.
A tavon sétáltam, egyensúlyérzékem pedig szerencsére nem hagyott cserben, így már kapaszkodás nélkül is jól haladtam. A stégtől még nem jártunk messze, de persze az egész tó meglehetősen kicsi területű volt. Korcsolyapályának azonban elég nagy. Igyekeztem Dió közelében maradni, hogy továbbra is beszélgetni tudjunk.
- Gondolom meg tudod magad védeni velük szemben. De nem esik rosszul, hogy hülyének néznek néha? - szegeztem neki a kérdést - Mert ruha nélkül mondjuk fáznánk?
Ha ő nehezen tud megérteni, akkor elképzelheti, hogy nekem sem könnyű. Azzal, hogy ő szinte meztelenül mászkálhat a fagyban, nehéz megbarátkozni. De ő meg azt képzelje el, hogy mi a hőséget viseljük még egészen jól.
Ütős kérdésére csak a szemem forgattam. Igen, ami azt illeti, én egy szégyellős fajta ember vagyok. Kerülöm a kínos helyzeteket, és ez így kényelmes. Nem szeretem mutogatni magamat másoknak. Minek?
- Bizonyos mértékig. Ahol a társadalom tolerálja, ott persze nyugodt szívvel jelenek meg félig ruhátlanul - vontam vállat - Nem biztos, hogy akarom látni.
A tó egy olyan szakaszára léptem, ahol különösen csúszós volt a jég. Éreztem, hogy megingok, ezért le kellett guggolnom, kezeimmel pedig kitámasztottam magam, hogy ne essek el. Kínos volt... Vörös fejjel pillantottam fel a fiúra.
- Remélem nem vagyok túl rossz társaság. Gondolom sok rajongód és tisztelőt akad még rajtam kívül. Vagy tévedek? Mesélhetnél róluk... Hogy mennyire vagy népszerű itt, mennyire érdeklődnek irántad.
Örülhet, hogy annyi figyelmet kap az emberektől, amennyit én csak álmomban.

Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa