36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. december 27. 00:01 | Link

Geri

Kis Karácsony, Nagy Karácsony… az Ünnep, amit együtt kellene tölteni a családdal, de mi mégis itt maradtunk az iskolában. Véda nénivel sokkal jobb, anyuék meg egyébként sincsenek otthon. Apa bevetésen van, anyu pedig elutazott a nagyiékhoz, nem is lenne együtt az egész család. Tavaly úgy is hazamentünk, most itt az ideje, hogy megtudjam, milyen is itt az ünneplés. A suliban valami bál is volt, amire ugyan nem mentem el, de sok jót hallottam róla. Most viszont a stég fele vettem az irányt, ugyanis kell egy kis friss levegő. Kint eléggé hideg volt, ezért nem maradhatott el a sapka–sál–kesztyű kombináció, a vastag pulcsi és kabát sem. Egyáltalán nem tervezem, hogy megint lebetegszek, és ismételten heteket töltsek a gyengélkedőn. Tényleg saját ágyam lehetne ott, de megfogadtam, hogy vigyázni fogok magamra, és nem fogok többet bekerülni. Ezért is kezdtem el edzeni, amivel egészen jól haladok, ráadásul egy társam is akadt benne, akivel azóta sem találkoztam. Túl könnyű lett volna, ha mindig összefutok vele, pedig beleéltem magam, hogy végre lesz valaki, aki nem néz le, és foglalkozik velem. Lehet csak megszánt akkor, nem tudom. Mindig lenézek a terembe, de soha nem látom ott Gergőt… hiába jártam a kastély folyosóit, egyszer sem botlottam a fiúba. Egyszer próbálkozok barátság kiépítésével, akkor is kudarcot vallok már akkor, mielőtt az egész elkezdődne. Közben megérkeztem az úti célomhoz, és egy sóhaj után léptem rá a fából készült tákolmányra. Meg sem álltam a végéig, ott vettem a bátorságot, és óvatosan leültem a végére. Ügyeltem arra, hogy ne érjek a vízhez, elég, ha csak bámulom azt. Még a végén beleesek, és most nincs itt senki se, hogy kimentsen a víz fogságából. Akkor zárulna le az életem, mert hogy magamtól nem tudnék kimászni, az is biztos. De most nem ez járt a fejemben, inkább bámultam a víz tükrét, és csak arra tudtam gondolni, hogy apával minden rendben van-e, és reménykedtem, hogy nem kapunk baglyot… fekete borítékkal…
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. december 27. 19:01 | Link

Ádám
I'm not strong enough to stay away
I can't run from you
I just can run back to you


A karácsony maga roppant furcsa érzésekkel tölti el őt. Sosem volt nagy ünnep, sosem állítottak karácsonyfát. Olyan volt, mint egy szokásos vasárnapi ebéd, csak gyertyákkal és nem feltétlen vasárnap. Esetleg egy kis plusz édesség, finomabb vacsora, de mégsem érzi olyan különlegesnek az ünnepet. Épp ezért áll értetlenül és nézi, a többi diák, az emberek mennyire el vannak ragadtatva tőle, hogy ünneplik, folyamatosan erről beszélnek, lelkesednek érte. Mintha valami hatalmas uralkodó látogatna a kastélyba, úgy nyüzsgött egy ideig. Aztán hirtelen csaknem kiürült, a legtöbben hazamentek.
Gergő is hazalátogatott, de hamar vissza is jött, csak egy estét töltött otthon. Az épp elég volt, hogy odaadja az ajándékait, habár eddig nem volt lehetősége venni, mindig is szeretett volna. Ennek ellenére az öccse imádta a hógömböt, amit kapott tőle. Gergő a lelkére kötötte, hogy rejtse el alaposan, a szülei ne lássák meg, különben többet haza sem mehet.
Most újra itt van és csendesen sétál a hidegben. Nincs melegen felöltözve, csak egy pulcsi van rajta és bakancs, de nem fázik. Hozzá van szokva a hűvöshöz, igazából ebben nőtt fel és télen is szinte egész nap kint kóborolt mindig, már gyerekként is. Egyszerűen immúnis rá, viszont az érzéseire nem. Roppant furán érzi magát most, a földet, lábát fixírozva sétál, lent a faluban, az embereket kikerülve, bár ilyenkor az utcán sincsenek sokan. És habár kívül hideg van, belül meleg érzések perzselik Gergő lelkét, amik nem hagyják őt nyugodni. Nagyot nyel, amíg próbálja kitalálni, mi lehet ez. De talán a legjobb megfogalmazás az, hogy hiányzik neki a családja, Várdomb, kicsit a régi élete is. Nagyon jó hely volt a Bagolykő, újdonság volt. Más emberek, más környezet, más bánásmód. Itt önmaga lehet.
De mi is az az önmaga? Gergő a részének tartja az alföldi falut, a tanyát, mindent, ami vele jár. Akkor hogy lehetne itt igazán önmaga? És a legfontosabb: miért gondolkozik még mindig ezen? Mi a fenének? Sokkal egyszerűbb lenne, ha csak kiverné a fejéből az egészet, mégis most számára is különleges lett a karácsony. Összejöhetett a szeretteivel, hogy együtt egyenek egy jót, beszélgettek egy keveset és már búcsúzott is el, tért vissza a Bagolykő falai közé.
És itt a baj, most idegennek érzi magát, idegennek a saját lakóhelyén, munkahelyén, bőrében. Nem odaillőnek a saját életében. És habár ez fura lehet, hiszen ő sosem foglalkozott ilyesmivel, most mégsem tud csak úgy legyinteni, hogy oké, jó lesz így. Hiszen ebből állt az élete, legyinteni egyet és elfogadni a történteket, akármennyire rosszak is legyenek. Most pedig egyedül barangol, hosszú úton, hogy minél tovább tartson. Az érzéseivel küzd, magányos akar lenni és elvonni magát a társadalomból, mégis legszívesebben farkassá változna. Hogy őt se ítélje el senki, hogy a holdra vonyít, keservesen, kiadva magából a bántatát, hogy az egész világ hallja.
A furcsa kettősségen elmélkedve pillant fel. A beöltözött alak a stég végén ücsörög, a vizet bámulja. Gergőnek pedig megállnak a lábai, nem viszik tovább. Egy kis ideig csak áll ott, távolról figyeli Ádámot. Azon tanakodik, vajon a fiú szívesebben maradna egyedül, de hamar átvándorolnak a gondolatai arra, vajon ő szívesen menne-e oda hozzá, vagy maradna-e inkább egyedül. De végül csak enged a csábításnak, a fiúhoz megy. Nem túl halkak a léptei, de nem biztos, hogy meghallja őt. Viszont amint a végére ér, leguggol mellé, könyökeit a térdeire támasztja, kezeit hagyja egyszerűen lógni maga előtt.
- Hogy vagy? - Kérdezi, köszönés helyett, hiszen erre jobban kíváncsi. Meg amúgy is, nem tudna a fiú köszönni, maximum integetni neki, révén nem beszél. Íróeszköze vajon van, hogy tudjon neki válaszolni? Ezt sem tudja. Lehet, hogy csak saját magával beszélget. Közben eszébe jut egy apróság, amit a legutóbb nem tudott megmondani neki.
- Izé, sajnálom, tudod, a hallásod. Csak egy fülgyulladás, hm? - Kérdezi, kissé elhúzva a száját, mert annyira abszurdnak tűnik. Őt kemény fából faragták. Na nem mintha Ádám picsogó lenne, de - főleg Gergőhöz képest - olyan kis törékenynek tűnik.
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. december 27. 23:31 | Link

Geri

Ma már semmi nem a régi… A családi ünnep soha nem volt az igazi az elmúlt években. Édesapa magas beosztása sem engedte meg, hogy legalább Karácsonyra hazajöhessen… Mindig akkor kellett külföldre mennie, vagy valami miatt tovább kellett kint maradnia. Ezért is maradtunk itt Zsombiccal, de persze ha hazamentünk volna, legalább láthattuk volna anyut. Így viszont csak tanév végén látjuk egymást, amit kicsit bánok, de annyira mégsem. Továbbra sem kell válaszolnom a kérdésekre, hogy miért is tettem azt, amit. A gyengélkedőn töltött idő tökéletes büntetés volt a számomra, és elég lecke is, hogy soha többé ne tegyek ilyet. Már a gondolatától is görcsbe rándul a gyomrom, nem akarom még egyszer át is élni.
Közben annyira el voltam a gondolataimmal, és a gondjaimmal, hogy észre se vettem, hogy valaki mellettem van. Kissé megrémülten pillantottam oldalra, de Gergő láttán el is illant a rémület. Számat mosolyra húztam, és már öleltem is volna, de nem tudtam megmoccanni. Visszafogott a félelem, hogy talán rossz néven venné a közeledést, ezért csak teljesen felé fordultam, hátamat a stég korlátjának támasztottam, és figyeltem. Kérdései után lejjebb húztam a kabátom cipzárját, kivettem a belső zsebéből egy egyszerű füzetet, meg egy tollat, majd felcsaptam a füzetet. A cipzárt közben már visszahúztam, a tollon lévő kis gombot megnyomtam, és írni kezdtem a füzet második oldalára. Így legalább megmarad az összes mondanivalóm, és többször el tudja majd olvasni Gergő is.
– Jól vagyok köszönöm, bár egy kicsit bűntudatom van, amiért nem mentem haza anyuhoz. Bonyolult nálunk az élet, mert apa megint bevetésen van, így aztán nem is lenne igazi családi ünnep… Mindig bennem van a félelem, hogy többet nem látom… –elhúzott szájjal nyújtom felé a füzetet, hogy elolvashassa a kaparásomat. Annyira csúnyán azért nem írok, de nincsenek gyöngybetűim se. Ha elolvasta, visszahúzom a füzetet. A másik kérdés megválaszolása előtt sóhajtottam egyet, majd lehunytam a szemeimet is. Nem szívesen emlékszem vissza, de ha megkérdezte, miért ne válaszolhatnék!?
– Későn vettük észre, az orvosok már nem tudtak segíteni… A gyulladás elmúlt, de a szövődmények elvették a hallásom… Három éves voltam, mikor történt… Ahm, te hogy vagy? –halvány mosollyal nyújtottam Gergőnek a füzetet, és a tollat is. Ha leírja, amit mondani szeretne, akkor nem érzi majd úgy, hogy magában beszélget, vagy egy olyasvalakinek beszél, aki egy szavát se érti. Pedig ez nem így van, csak nem beszélek… és ez nem ugyanaz. Talán el kellene neki árulnom a titkomat, és akkor kimaradhatna ez az egész, de ha sejtésem nem csal, akkor ő se valami szószátyár, és ha írunk, annak kisebb az esélye, hogy valaki "meghallja", nem igaz!?
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. december 28. 14:52 | Link

Ádám
I'm not strong enough to stay away
I can't run from you
I just can run back to you


Már talán egy kicsit várja is, hogy Ádám válaszoljon neki. Csak megszokás miatt várja, még nem szokott hozzá, hogy magában beszélgessen. De nincs nagyon más választása. Ő sem egy nagy beszédes, de Ádám... na, ő egészen más világ. Gergő abban a hitben van, hogy néma, bár a hallókészülék erről nem mesélt neki. De a fiú csak leül, elővesz egy füzetet és egy tollat. Gergő kicsit meglepi, de elolvassa az első választ, a kérdésére, miszerint hogy érzi magát. Elolvassa, látja a fiú elhúzott száját, majd kissé oldalra biccentett fejjel emeli rá fekete tekintetét.
- Mit dolgozik apukád? Auror? - Kérdezi végül, lassan csak hozzászokik az egyszerű kérdésekhez, bólintásokhoz, fejrázásokhoz. Hozzá lehet.
Aztán eszébe jut, amit látott legutóbb, így el is mondja, hogy sajnálja. Na jó, nem valami aranyosan fejezi ki az együttérzését, még csak nem is határozottan. Eléggé nyersen és bénán, mondhatnánk úgy is, hogy Gergősen.
Aztán Ádám írja a következő válaszát, de Gergő kicsit meglepődik, amikor a fiú felé nyújtja a füzetet és a tollat. Ő hümmög kicsit és óvatosan leül, bár úgy érzi magát a stégen, mint egy elefánt a porcelánboltban. Csak sikerül leülnie törökülésbe, elfogadja a füzetet és elolvassa a választ. Még egyszer megnézi magának Ádám mosolyát, mert az is kell a teljes hatást lássa.
- A faluban lakik egy gyógyító, azt mondják, kissé őrült és a legtöbben elkerülik a házát. De tehetnél nála egy próbát, hátha tud segíteni neked. - az írása nem a legszebb, kicsit talán kaparás is, de nem baj, ki lehet olvasni. Szokásos fapofával nyújtja vissza, de aztán eszébe jut, hogy valamire még nem válaszolt, szóval inkább megteszi szóban.
- Furán vagyok. - Ennél jobban nem tudja megfogalmazni, mit érez. Lepillant az ölébe, miközben kezeit nézegeti, majd tekintete elkalandozik a jeges tóra, a tájra. A Mátra második otthona lett, egyre jobban kötődik hozzá. Gyönyörű, befogadó tájnak tartja, amivel könnyen tud azonosulni. Akkor meg minek hiányzik neki a régi? Miért telhetetlen ő? Ezek remek kérdések és ő maga sem tudja a választ. Kissé bánatos szemmel pillant ismét Ádámra, nézi, ahogy remélhetőleg írja a válaszát.
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. december 28. 16:25 | Link

Geri

Az írásban való kommunikálás bevált. Gergő ugyan meglepetten nézett, de mégis elolvasta az irományt. Van ennek előnye, csak ne teljen be a füzet, és akkor minden a legnagyobb rendben lesz. Újabb kérdésére, először csak megrázom a fejemet, majd akkor leírom a bővebb választ, ha ismételten a kezemben lesz a füzet. Addig is tudod fürkészni a tájat, no meg figyelhetem, ahogyan körmöl. Hamar visszakaptam a kommunikációs csatornánkat, és egy késői választ is. Meglepetten néztem rá, hiszen egyáltalán nem látszik rajta, hogy furán lenne. Lehet, hogy belül érzi magát furán, és jól titkolja. Rajtam mindig látszik a hangulatom, no de ha már nálam van a füzet, akkor ideje válaszolgatni is a kérdésekre, meg megjegyzéseket fűzni a szavaihoz.
– Apa nem tud varázsolni, és anya sem. Dandártábornok az apukám, és valami ázsiai országban van megint… A legtöbbször mindig az ünnepekkor hívják el, és ez olyan rossz… a Te apukád mit dolgozik? –firkantottam oda egy újabb kérdést, ám nem mutattam meg Gergőnek. Van még két részlet, amire reagálnom kell, utána majd az orra alá dugom a füzetet. A kézírását kissé nehezen olvasom ki, de az enyém mellett szinte olyan, mintha ugyanaz a személy írta volna. Tök furi az egész.
– Jól hangzik, de őszintén: már megszoktam ezt az egészet, és megtanultam együtt élni vele. Ettől függetlenül lehet, hogy meglátogatom, de… de, csak ha velem jössz. Elvégre, te tudhatod, hogy hol lakik, ha már a kilétéről is tudsz. –egy mosolygós arcocskát is rajzoltam az utolsó szó mellé, és ha majd átadom neki, kérlelően nézek majd rá.
– Hogy lehet valaki furán? Szeretnél róla beszélni? Vagyis ezt abszurd, mert megint csak bólogatásokat kapnál rá… le is írhatod, ha úgy kényelmesebb lesz neked. –nem szeretném azt éreztetni vele, hogy egyáltalán nem figyelek rá, ha elkezd itt nekem beszélni, ezért is írtam oda gyorsan, hogy nyugodtan foglalja írásba a mondandóját, és így nyújtottam felé a füzetet.
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. december 28. 21:50 | Link

Ádám
I'm not strong enough to stay away
I can't run from you
I just can run back to you


Megvárja, amíg megírja a válaszait, addig türelmesen nézelődik. Kicsit unalmas, de ő nem bánja, mindig is jól elvolt egyedül. Már éppen válaszolna szóban, mire végigolvassa és Ádám szerint nyugodtan válaszolhat írásban. Bólint egyet, úgy értelmesebbnek tűnik a társalgás, kevésbé egyoldalúnak. És aprócska titok, de írásban könnyebben ki tudja fejezni a gondolatait, mint szóban. Nem a szavak embere, nagyon nem.
- Földműves, szőlőültetvényeink és állataink is vannak, Szekszárd környékén. Az én családom is mugli. - Teszi hozzá, ahogy írja a válaszát, kicsit elkalandoznak a gondolatai. Újra Várdombon jár kicsit, sóhajt, ábrándozik. Hogy mennyire imádott ő az állatokra vigyázni, mennyire szeretett szüretelni, segíteni otthon. Szerette. Annak ellenére, hogy nem volt élete, nem is vágyott ennél többre. Egyedül, a természet közelségét élvezve, reggeltől estig a szabad levegőn... akkor igazán élőnek érezte magát. Ezzel szemben itt és most...
- Mondanám, hogy kérdezz körbe, de nem volna túl jó ötlet. Inkább elkísérlek. - Írja végül, miközben egy adagban jókedvűen kifúj egy kis adag levegőt, ami nála felér egy konkrét nevetéssel. Ádám nehezen kérdezne körbe, de majd ő megteszi. Bár kis fenntartásokkal áll alapból a dologhoz. Nem hallott jót a vízmágus nőről, csak annyit, hogy otthon gyógyít és a reménytelennek tűnő eseteket küldik hozzá. Mégis rémtörténetek keringenek róla, miszerint embereket támad le az utcán, kínoz és a pletykagépezet további termékeit már meg sem hallotta. Biztos jó ötlet lenne Ádámot odavinni hozzá?
- Nem is tudom, mit írhatnék. Talán még sosem voltam ennyire bizonytalan abban, hogy az életem jó irányba halad-e. - Foglalja össze végül az érzéseit, röviden és érthetően. Mert ami vele van, azt maga sem érti igazán, nehezen tudná megfogalmazni. Magának sem. Csak érzi, ő az érzelmek embere, túlérzékeny. Hiába nem látszik rajta, tényleg az. Néz rá, nézi Ádám arckifejezését, gondolkodik.
 - Ádám, nem kellett volna hazamennem, nem volt jó ötlet. Nem vagyok tőle boldog. - Vallja be végül, ír még három pontot a végére, majd rápillant, visszanyújtja a füzetet. Na, Ádámnak lesz most írnivalója.
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. december 29. 20:24 | Link

Geri

Igaz, hogy lassabban haladunk a kommunikálással, mert nem rögtön tudunk reagálni a másik szavaira, de sokkal jobban tetszik az írásban való beszélgetés. Így nincs az, hogy félbeszakítjuk a másikat, mert addig úgy sem tudunk mit mondani/írni, ameddig nincs az embernél a füzet. Jelenleg Gergő birtokolja, szóval nekem most az a feladat jutott, hogy fürkésszem az arcát. Kisebb-nagyobb sikerrel ugyan, de láttam, hogy jobb lett a kedve, miután leírt valamit. Na, erre kíváncsi leszek, hátha én is jót derülök rajta. Hamarosan vissza is kaptam a füzetet, így azonnal olvasni is kezdtem a mondatokat. Hát nem erre számítottam, jobban mondva vehetném gonoszkodásnak is azt a mondatot, de aztán csak mosolyogva kezdtem neki az írásnak.
– Érdekesen hangzik. Győrben, a város központjában elég nehéz lenne ilyet művelni. Bár az emberek elég nagy állatok, és ha a lakóházakat vesszük, akkor betondzsungel veszi körbe őket. –nehezen tartottam vissza a nevetést, de ameddig Gergő nem olvassa el, addig nem szabad, hogy kitörjön belőlem. A hátrányt is megtaláltam az írásban való kommunikálásnak, de annyira abszurd lenne megszólalnom… Gergő se szószátyár, jó ez így.
– Ez nem vicces… tudod milyen nehéz megértetnem magam az emberekkel, akik nem tudnak jelelni? Nem mindenki szereti, ha a karját használják írófelületnek. –mosolyogtam a végére, hiszen Gergő is nagyon jól tudja, hogy az első alkalommal, ha elrántja a kezét, nem igazán tudtam volna beszélni vele. Szerencsére nem tette, így adatott meg az, hogy együtt edzettünk, most meg együtt ücsörgünk, itt a stégen.
– Válaszúthoz érkeztél az életedben és nem tudsz dönteni… teljesen megértelek. Tapasztaltam, csak nekem gyorsabban kellett döntenem, és akkor, abban a pillanatban jónak hittem a döntést… Ma már teljesen bánom az egészet. –sóhajtva pillantottam fel a füzetből, és Gergő szemeit kerestem, de ha nem nézett rám, úgy nehezen ment.
– Nem vagyok pszichomókus, és nem is tudom, hogy milyen a családod. Ha tényleg nem vagy tőle boldog, legközelebb ne menj haza. Bár hosszútávon ez se megoldás, viszont ha társaságra vágysz, küldj egy baglyot, és találkozhatunk. Sokra ugyan nem mész velem, de legalább nem leszel egyedül. –javasoltam, és még egy mosolygós arcot is rajzoltam a végére, majd ismételten csak átnyújtottam Gergőnek a füzetet.
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. december 31. 00:24 | Link

Ádám


Amíg a másik írja a szöveget, ő addig csendben figyel, csak kicsit bámulja az ismerős idegen környezetet, amit annyira szeret mégis. Inkább Ádám arcát figyeli, látja, hogy majdnem nevet, arra csak megemeli egyik szemöldökét. Aztán azt is látja, hogy elmosolyodik, viszont a végén már sóhajt egyet. Meg tudja állapítani, mikor érkezik a komolyabb részhez és igazából picikét bántja, hogy leírta és őszinte volt. Talán nem kellett volna, bár általában nem rajta múlik, hogy nem tudja kifejezni az érzelmeit. Illetve nem igazán képes rá, de mert nem volt senki, aki megtanította volna neki, vagy esetleg kikényszerítette volna belőle.
- Brr, képtelen lennék egy ilyen helyen lakni. - Írja, miközben tényleg kirázza a hideg, ha abba gondol, hogy őt egy nagyvárosba dugják. Néha még a kastély falai is szorosak neki, a szobája pedig direkt tetőablakkal rendelkezik, hogy az eget nézhesse. Számára egy sátor talán még jobb lenne, az a leginkább kulturált formája a természetben alvásnak. Bár neki igazából a kultúra sem számít annyira, csak ne fagyjon meg.
- Nehéz megtanulni jelelni? - Firkantja a kérdést, mert tényleg érdekli igazából. Jó, oké, nyelvtanulásban béna. Két szót nem tudna elnyökögni angolul. Pedig próbálkozott vele, révén világnyelv meg ilyesmi, de ő akkor sem... kiskorától kezdve nem erőltették nála azt, hogy a bámulatos kettesnél többet érjen el. Nincs hozzá érzéke. De vajon a jelnyelvhez sincs?
- Milyen döntés volt? Nem muszáj válaszolnod. - Írja a kérdést érdeklődve, mert nagyon komolynak tűnik és hátha Gergő is tud meríteni belőle valamit. Egy kis tapasztalat, talán nem lesz annyira tanácstalan, mint amilyennek most érzi magát. Talán megtalálja a helyét, hogy hova kell tartoznia.
 - Ez nem olyan egyszerű, nagyon sokkal tartozom a szüleimnek. Nem volt egyszerű, hogy elengedtek ide, és így sem vagyok otthon, hogy segítsek nekik. - Írja le, mert ő nem önző, minden csak nem önző. A szüleire gondol, a testvéreire, arra, hogy mi jó nekik. Még ha ő is szenvedett, még ha nehéz napja volt, akkor is ha egy kis örömet okozott a többieknek. Bár semmi ilyesmit nem látott, mintha az öccsének kicsit hiányzott volna. Végül a befagyott tóra emeli tekintetét, elgondolkozik.
- Nem próbáljuk ki, elbír-e a jég? - Teszi fel a következő kérdését, mert ő szívesen szórakozna rajta kicsit. Végtére is elég hidegek voltak, hátha nem törik be és nem fagynak meg. Próba szerencse.
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. december 31. 13:30 | Link

Geri

A füzet ide-oda adogatása már monotonitássá vált. Csak a mimikákból tudunk következtetni, hogy a másik éppen hol is jár az írásban, de úgy is csak akkor tudjuk meg a füzet tartalmát, ha ismét a kezünkben van. Mikor kirázza a hideg, értetlenül pislogtam rá, de szemem sarkából figyeltem, és neki is érdekesnek tűnt valami, amikor én írtam. Percekkel később meg is tudtam, hogy miért is borzongott egyet, és teljesen meg is értem.
– Meglepne, ha tudnál. Én ugyanígy vagyok a vidékkel, de szerintem azt jobban meg lehet szokni, mint az autók zaját. Mondjuk, én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem hallom őket, ha nem akarom. –ez az egyik előnye a hallókészüléknek. Ki tudom venni, és olyankor minden zaj elkerül. Anyuék meg tudják, hogyha akarnak valamit, közel kell jönniük hozzám, és jelelniük, szóval minden szuper, ha kiveszem a szerkentyűt.
– Ha rá vagy kényszerülve, akkor nem igazán. Öcsémet kicsit nehezen tanítottam meg rá, de egy vagy két hónap alatt, ha minden nap gyakorolsz, akkor meg lehet tanulni. Szívesen megtanítalak. –lelkesen formáltam a betűket. Ő lenne a második tanítványom, és az első, aki nem rokon. Az ilyeneken teljesen be tudok pörögni, és már látom magam előtt, hogyha belemegy, és sikerül megtanítanom, akkor jelelni is tudunk. Természetesen a füzetet is megtartanám, mert az is nagyszerű dolog, és az elején még kelleni fog, sőt! Abba is bele tudom írni, meg rajzolni, hogy mit hogyan kell. Majd megkérem Aileen professzornőt, hogy segítsen megbűvölni az emberkéket, hogy mutogassák, amit kell.
– Összefutottam egy mumussal, amit persze elsőnek nem tudtam… Az ikeröcsim alakját vette fel, és… és meghalt… én meg nem akartam nélküle élni… –nem fejeztem be a végét, talán magától is rájön arra, hogy mi lett a vége. Elmondani, de még leírni is nagyon rossz. Bőven elég volt átélni egyszer, és örülök, hogy végre a múlt az egész. Értékeltem azt, hogy nem volt muszáj válaszolnom, de ha beszélek róla, mégsem annyira szörnyű érzés, és az idő múlása gyógyított a sebemen. Könnyebb róla bármit is mondanom, illetve Gergő is olyan, akinek nyugodt szívvel mondtam el.
– Engem se engedtek el szívesen, de az Öcsém jobban ragaszkodott hozzám. Nem tudom elképzelni, hogy milyen lehetett ezelőtt az életed, de ha bármiben tudok segíteni, akkor tényleg szólj. –nem lehet könnyű elengedni az embert egy ismeretlen helyre, ráadásul úgy, hogy eddig nem is tudtak a létezéséről. Ebben hasonlítunk, persze kismértékben, ugyanis nálunk van varázsló, csak nem közvetlen felettem. Ezért se értettük, hogy miért is vagyunk mi varázslók, mikor apuék nem azok. A jeges kérdésre kicsit összébb húztam magam. Nem szívesen merészkedek rá, mert mi van akkor, ha nem bír el minket, és beszakad? Akkor megint a víz martalékává válok, ledermedek és befellegzett a pályafutásomnak. Viszont olyan sokáig rettegtem tőle, hogy ideje lenne legyőznöm a félelmem.
– Próbáljuk, de… én nem megyek nagyon be elsőnek, jó? –már az is nagy teljesítmény lesz tőlem, hogy egyáltalán ráteszem a lábamat. A füzetet Gergőnek nyújtottam, majd tekintetemet a jégre szegeztem, és ameddig a mellettem ülő olvas és ír, addig megbarátkozok a tudattal, hogy mindjárt a csúszós felületen leszek.
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. december 31. 19:29 | Link

Ádibádi


- Legalább van valami előnye a hallókészüléknek. Mondjuk én elhiszem, hogy mindkét életnek megvan a maga varázsa. Ódákat tudnék írni Várdombról. - Írja le a sorokat, kissé ellágyult arcvonásokkal, meleg tekintettel. Mosolyogni nem igazán tud, talán nem is állna jól neki, de semmi baj. Nála ez már felér ilyesmivel. Vannak már néha apró gesztusai, amikből ki lehet barkochbázni a hangulatát, ha az ember alaposan megfigyeli és nem a jeget kémleli.
- Szívesen megtanulnám. - Írja végül a választ, ha már Ádám felajánlotta, nem akarja visszautasítani. És amúgy is érdekelné, mindig szeret új dolgokat megtanulni, felfedezni. Ezért jött ide a Bagolykőbe is, hogy egy teljesen új világot ismerjen meg és ezért tölt ennyi időt a könyvtárban, érdekesebbnél érdekesebb könyveket bújva. Eddig nem volt lehetősége gyarapítani a tudását... most viszont él vele. De jó ez így?
Aztán amikor elolvassa az írást a rossz döntésről, kell egy kis gondolkodási idő, mire rájött, miért volt annyira rossz döntés. Ádámra pillant, majd vissza a füzetbe és ismét ír bele.
- Azt hiszem, megértelek. - Írja le végül, mert elég elképzelnie az egyik szerette halálát, hogy máris megértse. Ő sem akarna Anna vagy Gábor nélkül élni, legalábbis elgondolkozna azon, mennyi értelme van így. - De azért örülök, hogy megbántad. - Teszi hozzá, kicsit lejjebb írva, de így lesz teljes a válasza. Elgondolkodik kicsit, majd nézi a következő írást, alá pedig máris írja a válaszát.
- Neked biztos furcsa az, ahogy mi éltünk... de ha szükségem lesz rá, elfogadom a segítséget. - Biztosítja erről a fiút, de nem tud semmi más konkrétummal szolgálni. Nem érzi, hogy szüksége lenne rá, hogy segíteni tudnak neki... magában kell lerendeznie a dolgokat első körben, majd utána foglalkozhat másokkal, segítséggel és minden egyébbel. Mert ha így marad, nem tud majd koncentrálni rendesen.
Ahogy elolvassa az utolsó sort, Ádámra kapja a tekintetét.
- Majd én bemegyek elsőnek és kipróbálom biztonságos-e. - Mondja hangosan, hogy felfigyeljen rá, majd odanyújtja neki a füzetet, hogy olvassa el és válaszoljon. Ő pedig a széléhez csúszik, óvatosan lecsúszik. Csak az egyik lábát rakja rá, aztán a másikat. Jó, eddig nem fulladt meg. Elengedi a stéget, a pozitív élmény hullámát meglovagolva majd egy kicsit rugózik rajta. Nem recseg, nem ropog, elég stabilnak tűnik, így megnézi a válaszokat a füzetben, majd kezét nyújtja Ádám felé.
- Félsz? - Kérdi tőle halkan, nyugodtan.
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. január 1. 00:00 | Link

Geri

– Ez az egyik legnagyobb. Zengj nyugodtan, ha van időd. Beleírhatod a füzetbe, és majd elolvasom, ha készen vagy vele. –érdeklődő arcot is rajzolok mellé, mert engem tényleg érdekel, hogy milyen helyen is él. Eljutni nem valószínű, hogy eljutok oda, ezért is szerezne vele örömöt, ha leírna bizonyos ódákat, ahogyan fogalmazta.
– Nagyon örülök neki. Majd egyeztetünk, hogy mikor kezdjük el. –örömömben ugrálhatnékom támadt, de ezt a stégen nem igazán kellene, mert a végén leszakítom. Képtelen lennék szavakba formálni, hogy most milyen öröm van bennem. Gergő válasza a tanulásra megalapozhatja azt, hogy többet találkozzunk, és végre ne legyek egyedül. Idejét se tudom már, hogy mikor voltam valakivel baráti viszonyban, de megtörni látszik a jég. Újabb mondatára nem írtam semmit… csak lehunytam a szemeimet, hátradöntöttem a fejemet, és vettem egy mély levegőt, amit lassan fújtam ki. Lezártnak tekintem a múltat, változtatni már nem tudok rajta, és mást amúgy se tudok tenni. Gergő megértett, ebből csak arra tudok következtetni, hogy rájött a történet végére. Folytattam az olvasást, ismételten csak bólintottam egyet. Tényleg furcsa lenne elképzelni, és megérteni, hogy ők hogyan éltek. Városi gyerekként soha nem tudom teljesen átélni, hogy milyen lehet faluban élni. Itt Bogolyfalván azért más, mint egy rendes mugli faluban. Közben Gergő már a jégen volt, én pedig aggódva pislogtam rá. Persze, hogy féltettem, és az idő alatt, amíg nála volt a füzet, sem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy nekem rajta kellene lennem. Gergő viszont magabiztosnak tűnt, csak bólintottam, hogy menjen előre. Keze nyújtására vonakodóan néztem. Kettős érzés tátongott bennem, egyik felem menne, a másik maradna. Gergő szemeibe néztem, és a félelem ugyan bennem kergetőzött, a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy a fiú karjában kapaszkodok, és két lábon állok a jégen. Moccanni persze nem merek, talán erősebben is szorítottam Gergőt, mint ahogyan hittem, de nem tehetek arról, hogy rettegek. Nem is attól, hogy a jégen vagyok, hanem attól, hogy beszakad és megint a vízzel leszek egyenlő. Egy idő után lassan engedtem el Gergőt, aprót léptem előre, de meg is csúsztam a jégen, így a hátsómra ültem. Felszisszentem, mert nem volt kellemes érzés, de kitört belőlem a nevetés, viszont felkelni… na arra már nem volt erőm. Ezért csak vigyorogva néztem fel a fiúra, és vártam, hogy ő mit fog most lépni: leül, felsegít vagy csúszkál egy kicsit!?
Utoljára módosította:Gyarmathi Mihály Ádám, 2015. január 15. 00:19
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2015. január 9. 21:49 | Link

Ádibádi
You go, giving up your home
Go, leaving all you've known
You are not alone


Gyorsan elolvassa még a válaszokat, csak bólint rájuk egyet. Aztán kipróbálja a jeget, rugózik rajta kicsit, hátha reped. Közben fülel - hiszen ő meg teheti -, hátha hall valamit, de semmi. A jég egész jól hall és ha Gergő ficánkolását kibírja, nagy esélyjel Ádámmal sem lesz semmi baj, ha óvatosan mozognak. Így meri nyújtani felé a kezét, hogy fogja meg, kapaszkodjon bele. Nem hülye ő, látja a másikon, hogy fél, riadt... de nem igazán tudja, mit mondhatna, vagy tehetne, hogy ez elmúljon. Figyeli Ádám arcát, ahogy a felajánlott kezet nézi, attól fél, elkezd reszketni. De mielőtt még mondhatná neki, hogy lassú és óvatos legyen, a fiú már a jégen is áll, Gergő kezébe kapaszkodva, ő pedig csaj reméli, hogy nem úsznak meg a jeges vízben.
Jobban belegondolva, veszélyes, de még mennyire, amit csinálnak. De nem érdekli. Sosem félt a haláltól, sosem akarta menteni a bőrét minden áron, valahogy nincs meg benne ez az érzés. Talán kimaradt belőle, amikor összerakták. De egy biztos, sokkal inkább kockáztatja az életét, hogy a jégen jól, jobban érezze magát kicsit, mint hogy életét féltve ne tegyen meg valamit. És ő nem fél, talán ezért nem fél, talán ezért nem rohan menekülve egy vámpírtól. Talán ezért lenne képes hazamenni, vissza oda, ahol tudja, hogy sosem lehet boldog igazán. De nem csak a haláltól, a szenvedéstől sem fél, tudja, hogy ki fogja bírni, hogy erős. De talán mégsem akar annyira visszamenni, a honvágy talán alábbhagy. Talán, de csak találgatni tud, reménykedni, abban pedig nem túl jó.
Éppen csak elgondolkodik kicsit, amikor Ádám lép egyet, és már a jégen is van, ő pedig megdermed. Tudja a szabályt, semmi heves mozdulat. Inkább közelebb lép a stéghez, a biztos ponthoz. Abba kapaszkodik egyik kezével, a másikkal pedig a fiú felé nyúl. Ő, személy szerint nem találja olyan viccesnek, de legalább Ádám jól szórakozik, nem elrontója semmi mókának... illetve... igyekszik nem az lenni. Nem mindig sikerül neki.
- Gyere, segítek felkelni. - Magyarázza, miért kapaszkodik ő a stégbe, hogy ne csússzon ki ő sem, ha Ádám belekapaszkodik. Ha sikerült felállítani, akkor elengedi és egy-két mozdulattal leporolgatja róla a jeget, havat.
- Amúgy béna vagyok a jégen. - Na igen, most, hogy már itt vannak és mindezen átmentek, ezt is hősiesen bevallhatja, hogy igazából nem tud korizni és ritkán járt jégen régebben is. Szóval kicsit szerencsétlen, de ez nem olyan tükörjég igazából, szóval elég bátran csúsztatja talpát, csoszog rajta.
- De azért jobb lenne a stég közelében maradni, ha... - mégis beütne a krach. De inkább nem fejezi be a mondatot. Nincs szükség felesleges ijesztgetésre, pánikkeltésre. Nincs baj.
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. január 15. 01:47 | Link

Geri

Idejét nem tudom, hogy mikor kerültem közelebbi kapcsolatba –a fürdés nem számít!– , vízzel, most mégis belementem abba, hogy Gergővel a befagyott felszínére menjek. Jobban mondva, rettegve kapaszkodjak a fiú karjában. Választhattam volna, hogy nem merészkedek a jégre, vagy félve elrohanok, de akkor mit gondolna rólam Gergő? Tuti gyávának tartanak, és többet nem akarna beszélni velem… Márpedig én tök jól megvagyok vele, és nem lenne jó, ha félős nyúlnak titulálna a második találkozásunk után.
Ez motiválhatott a legjobban, mikor ráléptem a jégre, és Gergő kezében kapaszkodtam. Furcsa, és megmagyarázhatatlan a dolog számomra, és egy külső szemlélő biztosan mást látna a dologba. Viszont semmi nincs, csupán nem akarok elveszíteni egy barátot, ezért olyanba is belementem, ami számomra rettegés. Minden bátorságomat összeszedtem, hogy ne remegjenek a lábaim, és léptem is egyet a jégen, aminek az lett a következménye, hogy elcsúsztam rajta. Viccesnek találtam a kialakult helyzetet, nevettem is, de Gergőt látva hamar abbahagytam. Ismét nyújtja a kezét, amit óvatosan megfogtam. Figyelnem kell, mert ha felállás közben elcsúszok, őt is rántom magammal, amim kellemetlen lesz mind a kettőnknek. Előbb térdeimre támaszkodtam, majd bal végül jobb talpamat tettem a jégre, mindvégig Gergő kezét fogva. Ha már talpon voltam, óvatosan csúsztam oda a fiú mellé, és a stégbe kapaszkodtam, miközben arcát néztem. Mondataira elmosolyodtam, majd felültem a stég szélére, felkaptam a füzetet, és körmölni kezdtem.
– Nálam azért jobb vagy. Mi lenne, ha inkább hógolyóznánk? Ott nem kellene félni, hogy beszakad a jég. –felé fordítottam a füzetet, miután pontot tettem a mondat végére. Nincs bajom a jéggel, de maradjunk inkább a biztos talajon, ha ő se jó a csúszkálásban. Remélem, hogy benne van, mert jobb ötlet nem jutott eszembe.
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2015. január 23. 21:21 | Link

Ádika


Eléggé hülye ötlet volt. Az még oké, hogy belőle hiányzik általában a mély félelem érzése, de ez nem feltétlen ok arra, hogy Ádival jégen mászkáljon és mindkettejük életét veszélybe sodorja. Ez körülbelül akkor tudatosul benne, amikor Ádám elesik, és megáll egy pillanatra benne az ütő. Amikor nem hall jég repedést, recsegést, kissé nyugodtabban ajánlja fel neki a segítséget. Ádám ügyesen fel is tornázza magát, nem dönti el mindkettejüket. Gergő pedig megvallja, hogy ő nem szokott ám jégtáncos herceget játszani, még csak vékony, testhez simuló jelmezeket sem hord otthon. Tulajdonképpen még korcsolya sem volt a lábán, ami azért nem egy biztató tény ebben a helyzetben. Ő viszont összefoglalja annyiban, hogy béna a jégen. Na igen, fogalmazhatunk így is!
Megvárja, amíg Ádám ír a füzetbe, már a stégről, ő addig a szélébe kapaszkodik. Megnézi a választ, majd hümmögve bólint rá, tetszik neki az ötlet. Könnyedén feltornázza magát, vissza a stégre, feláll, kezét Ádi felé nyújtja, hogy ha esetleg kell még segítség. De ahogy rápillant, mintha fekete tekintetében valami.. furcsa játékosság csillanna.
- De nem foglak kímélni. - Figyelmezteti őt, emlékszik még, mennyit kellett az öccsével játszania ilyesmit nyaranta. Amúgy profin húz szánkót is, hóember építésben sem utolsó és tapasztalatának köszönhetően még díjnyertes hóangyalokat is tud csinálni, ha úgy kívánja a sors. Most azonban más skillt kell hasznosítania, mégpedig a hógolyógyúrásit. Már megy is, ahogy Ádám is talpon áll, hogy hamar a friss, ropogós hóhoz érjen. De nem esik neki egyből, megfontoltabban indul, hogy egy viszonylag jó fedezéket keressen. Ott pedig leguggol, és sorra kezdi gyártani a hógolyókat. Nincs nagyon melegen felöltözve, de bírja ő, a kesztyű hiánya miatt azonban egyhamar zsibbadni kezd a keze a hirtelen hidegtől. Alig érzi, de ez nem állítja meg egy pillanatra sem, hogy kicsit pihenjen, tudja, hogy akkor szúrni fog. Inkább, amint elég muníciót gyűjtött, tekintetével Ádámot keresi, hogy tervéhez híven megsorozza a hógömbökkel.
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. január 30. 00:40 | Link

Geri

You shoot me down
but I won't fall
I am titanium


A reménykedésemnek eredménye lett, hiszen Gergőt elnézve, tetszett neki az ötlet. Vigyorogva kapaszkodtam bele ismét a kezébe, és miután talpon voltam, mindent hátrahagyva szaladtam az egyik fa mögé. Előtte még bólogattam Gergőnek, hogy nem baj, ha nem kímél… én sem fogom. Mondjuk abszurd, mert én koránt sem vagyok annyira erős, mint az ideiglenes ellenfelem, de azért beleadok mindent. Mivel Gergő láthatta, hogy melyik fa mögé rejtőztem, ezért gyorsan hasra vetettem magam, és elkezdtem kúszni a hóban. Tőle kissé távol, de még dobótávolságon belülre menekültem fedezékbe, amit egy hólepte avar nyújtott. Guggoló helyzetbe tornáztam magamat, és gyorsan kezdtem gyártani a hógolyókat. Sokra volt szükségem, de egyben tartósakra is, hiszen az egyáltalán nem jó, ha a levegőben szétesik, mert akkor nem ér célba. Fogalmam sincs, hogy Gergő mennyi muníciót készített, de én a tízedik után vettem a bátorságot, és óvatosan kikukucskáltam az avar mögül. Éppen hogy sikerült visszahúznom a fejemet, különben csattant volna rajta egy hógolyó. Szívem kalapált az izgalomtól, és egy kicsit remegtem is, de örültem, hogy megmenekültem. Nem szabad, hogy azonnal kiessek, mert ez egy katona szülő gyermekétől nem várható el… már mint a "gyors halál". Ezért fogtam két hógolyót, amelyek közül az egyiket picit magamhoz szorítottam, majd a jobb kezembe vettem még egyet. Visszaszámoltam háromtól, majd hirtelen ugrottam fel, és egymás után hajítottam Gergő irányába mind a három "töltényt", majd visszabuktam a fedezékembe, és legyártottam az elhasznált gömböket. Megismételtem még egyszer ezt a taktikát, majd elrejtettem az avar alá öt hógolyót. A maradék ötöt megfogtam, és mivel új helyre kell mennem (közelebb persze), muszáj volt megindulnom. Oldalról kúsztam ki, elhajítottam kettő muníciót, majd talpra állás után, az egyik fa irányába kezdtem szaladni. Közben elhajítottam még egyet, de ugyanúgy kaptam én is a hógolyókat. Párat sikerült elkerülnöm, de mielőtt beértem volna a fedezékbe, mellkason talált az egyik. Kicsit megtántorodtam, így nem jutottam el ahhoz a fáig, amelyikhez terveztem, de egy másik mögé sikeresen bemenekültem… nem volt sok időm, de pihennem és hógolyókat is kellett gyártanom. Ha harc, hát legyen harc!
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2015. február 2. 15:13 | Link

Ádibádi Cheesy


Ádám sem rest, hogy fedezéket keressen, jól is teszi, hiszen ahogy Gergő meglátja a kibukkanó buksit, már dobja is az első hógolyót. Az eridonos fiúcska megússza, sikeresen lebukik, de amíg nem bújik elő rejtekéből, Gergő kihasználja az időt, hogy egy kidőlt fatörzsből álló bázisának alját telepakolja kis hógolyókkal. Csendesen, türelmesen vár, aztán ahogy Ádám támadni kezd, az elhajol-dob-elhajol-dob technikát követi. Elfogadható mértékű szerencsétlenkedés azért belecsúszik a dologba, egy-egy vállát, oldalát súroló hógolyóban nyilvánul meg. Viszont amikor Ádám kiugrik a fedezékéből, kissé meglepi vele. Ennek köszönhetően nem hajol, szép kis találatot kap a nyakára. A hó hamar elolvad, befolyik a ruhája alá, ettől már ő is libabőrös lesz, jegyezzük fel a naptárba. Viszont ahelyett, hogy hűtené a kedélyeket, csak tovább tüzeli őt. Habár ez kevéssé látszik arcán, vörös ujjain annál inkább, de még mindig nem törődik vele. Így egy szép, pontos hógolyót dob el, egyenesen Ádám mellkasába talál, amitől a fiú kissé megtántorodik.
Az eridonos fiúcska úgy dönt, hogy inkább egy közelebbi fánál bújik meg, pihenni, illetve valószínűleg a muníciója is elfogyott. Gergő ezt a kis szünetet használja ki, hogy kibújjon rejtekéből és közelebb szaladjon a fiúhoz. Egy jó ideig még folytatták a heves csatát, egészen addig, amíg Gergőnk meg nem unta, értelmetlennek nem titulálta ezt az adok-kapok játékot és bujkálást. Végül úgy döntött, bevállalja, amit kap érte, fedezékéből kiugorva indult meg Ádám felé, ignorálva az összes őt érő találatot, hogy elkaphassa a fiút és alaposan meghempergesse a hóban, ő se maradjon ki a jóból. Már amúgy is kezd egy kicsit fáradni, abban a naiv hitben él, hogy ez majd méltó vége lesz a csatának. Majd elválik, jól gondolta-e.
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. február 6. 00:15 | Link

Geri Cheesy

Belül örültem, hogy eltaláltam Gergőt, de az egyik alkalommal, mikor a nyakát érte a hógolyó, összerezzentem. Kellemetlen érzés, mikor az olvadó hó a ruhád alá folyik… még a hideg is kirázott a gondolatától. Talán ennek köszönhető, hogy kaptam pár találatot, de a mellkasomra ért támadás után menekültem csak fedezékbe. Lassan vettem a levegőt, szerencsétlen dolog lenne megfázni a szapora vételétől, hiszen mínuszok vannak. Pár hógolyógyúrás után ugrottam ki a fedezékből, és mit sem törődve azzal, hogy könnyű célpont lettem, dobálni kezdtem Gergőt. Mikor már közel volt hozzám, nem foglalkoztam azzal, hogy meg is gyúrjam a havat, csak felkaptam, és hajítottam az ellenfelemre. Ezt úgy kétszer sikerült megtennem, a következő pillanatban már a földre kényszerültem. Nevethetnékem támadt, de nem volt rá lehetőségem, ugyanis kaptam a havat az arcomba. Ösztönösen csukódtak be a szemeim, és a szám, hogy legalább azokba ne menjen, de persze én sem kíméltem meg Gergőt. Ahol értem a havat, úgy hajítottam az arcába, mindvégig próbálkozva, hogy kiszabaduljak. Utóbbi nem ment, így inkább csak támadtam. Úgy festhettünk a hóban, mint két idióta, de ezt egy cseppet sem bántam. Boldog voltam Gergő társaságában, és ez a mosolyomon is látszódott. Az időérzékemet közben már elhagytam, és nem is tudom mióta lehetünk vízszintesben, és szórtuk egymásra a havat, de miután nem bírtam szusszal, kitártam a karjaimat, ezzel megadva magam. Persze, Gergő volt fölül, mint győztes fél, én meg próbáltam stabilizálni a légzésemet. Érdeklődően néztem fel rá, leginkább fekete íriszeibe, ami nem is tudom… mintha vonzana. Vagy csak én látom úgy, mert már magam is laposakat pislogok!? Zavaró lehet Gergő számára, hogy ennyire nézem, és ha nem lennék kimelegedve, illetve az arcom nem lenne vörös, talán látszódna is, hogy zavarban vagyok ettől a helyzettől. Így legalább megmenekülök egy kicsit ettől a dologtól. Jelenleg nem tudom, hogy mit csinálhatnánk még, de azt tudom, hogy ebben a helyzetben moccanni nem tudok, amit valljunk be: picit nem bánok, mert így viszonylag közelebbről tudom nézni az arcát –de legfőképp a szemeit– anélkül, hogy cikis helyzetbe kerülnék.
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2015. február 8. 17:15 | Link

Ádibádi
és a 100. rpg hsz


Természetesen kap ő is találatokat, főleg, hogy egy idő után feladja a sunyi hadműveleteket, a bujdosást, mert látja, hogy nem vezet kellő eredményre. Ő már amúgy is át van fagyva, nem érzi a lábujjait, kezeit még annyira sem, úgy érzi nincs veszítenivalója és amúgy is hiányzik belőle a félelemérzet... főleg, ha magáról van szó.
Szóval már szalad is, szembe Ádi hógolyóival, mit sem törődve a rajta csattanó hógolyókkal, amik később már nem is öltöttek golyó formát, csak úgy beterítette Gergőt, de ez sem menthette meg a fiút attól, hogy leterítse. Onnan pedig nagy lelkesedéssel öntötte az arcába a havat, ahogy csak tudta. Ádám eleinte próbálkozott a meneküléssel, azt nem hagyta, nem bizony. Nem szabadul meg ilyen könnyen, és úgy látszik a fiúnak is megvan a magához való esze: hamar leesik neki, hogy ez nem járható út. Erejét inkább másra koncentrálja, arra, hogy Gergő arcába toljon minél több havat. Ennek sem volt sok hatása, amíg ő nem látja elég vizesnek Ádámot, fürdeti szépen, mint anyakutyus a kölykét... csak kicsit kevesebb nyállal.
De ahogy kitárja a kezeit és feladja, ő is megáll, látja, hogy Ádám a tekintetét figyeli. Kicsit furcsa neki, mert ő ritkán szokott más szemébe nézni, belebámulni főleg nem szokása, de úgy érzi, ilyenkor illene állni a dolgot és visszabámulni. De veszít, mert egy idő után azért észreveszi magát, feltámaszkodik, egyik lábával térdel, másik térdére pedig könyökét támadja. Kicsit kimelegedett, így az arcára, hajára került hó hamar elolvadt, inkább megrázza magát, hogy ne fagyjon rá olyan sok. Vesz egy nagy levegőt, lassan kifújja, látja, hogy Ádám fáradt.
- Fel tudsz kelni? - Szólal meg halkan, nem lekicsinylés céljából. Csak ő is fáradtnak érzi magát, pedig jó kondiban van, Ádám pedig... hát, látta már, hogy nem éppen a legerősebb harcigépezet. Na nem mintha ezzel baj lenne, csak...
- Lassan ideje lenne mennünk. - Állapítja meg végül és őszintén büszke magára, amiért ilyen egyszerűen, helyesléssel vagy ellenkezéssel lereagálható kérdéseket tesz fel. Na nem mintha neki baj lenne, hogy nem kell sokat beszélgetni Ádámmal. Nem mintha baj lenne... de megígérte, hogy megtanítja jelelni. És ezt igenis be fogja hajtani rajta.
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. február 22. 11:56 | Link

Geri ^^

Többször kellene azt gondolnom, hogy nem találkozok olyan személlyel, aki fontos nekem, mert akkor tutira, hogy belefutok, vagy fordítva. Most is ez történt, és ráadásul Gergővel találkoztam, aki számomra olyasvalaki, mint Zsombicc: soha nem akarom elveszíteni. A füzetben való kommunikálás, a gyors jeges kaland, majd a hógolyózás, mind-mind olyan dolog, amiket mással nem tudnék megtenni. Nem azért, mert félek az emberektől, csak ők vannak úgy vele, hogy egy siket-néma gyerekkel felesleges barátkozni. De most, hogy Gergő itt van, már nem is érdekel.
A hóban való fetrengés nem éppen kellemes időtöltés, de ameddig a füleimet nem éri, addig minden tökéletes. Ruhám rendesen vizes volt, arcom vörös volt, bár nem csak a kimelegedés miatt. Miután megadtam magamat, Gergő szemeibe néztem, aki állta a pillantást. Fogalmam sincs, hogy mi fogott meg abban a tekintetben, de már kezdett számomra kínossá válni ez az egész, és zavartan fordítottam oldalra a fejemet, és inkább a havat bámultam. Miután felkelt rólam, felültem, és kissé megmozgattam a nyakamat, meg a karjaimat. Kérdésére aprón bólintottam, majd álmos tekintettel, és remegő lábakkal keltem fel a hóból. Mintha forogna velem a világ, lábaim remegnek, és szinte térdre kényszerülök. Ennyire nem fáradhattam el, vagy mégis!? Tök égő ezt így elszenvedni Gergő jelenlétében… Na, de erőt vettem magamon, aztán csak-csak sikerült biztos lábakon állnom. Elnyomtam egy ásítást, és csak bólintottam ismételten a kérdésre. Ám indulás előtt visszamentem a stéghez a füzetért, és miközben sétáltam vissza Gergőhöz, írni kezdtem, majd odaérve meg is mutattam neki.
– Jó kis nap volt, még akkor is, ha végül kikaptam… Ott maradsz nálunk? Ilyen vizesen nem jó, ha sokáig rajtad marad a ruha, és el is férsz. Hmm? –érdeklődve dugtam oda a füzetet, és persze reménykedtem benne, hogy igen lesz a válasz. Közben az egyik fának támaszkodtam, mert úgy éreztem, ha még egy lépést teszek, valószínűleg a hóba hullok, és helyben elalszok… de pihennem se szabad sokat, mert soha nem érünk haza. De nem tudom… lassan csúsztam a földre, és valahogy nem bírtam nyitva tartani a szemeimet… az álmosság elragadott, és még jó, hogy a fejem a fának volt döntve, különben a hóban feküdnék.
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2015. február 26. 14:13 | Link

Ádibádi

Igen, pontosan ideje lassan hazamenni, átfagytak, átvizesedtek mindketten, egyáltalán nem volna okos dolog így maradni. Gergő immunrendszerének valószínűleg meg se kottyanna, tette már ki rosszabb dolognak is, de Ádáméban nem ennyire bízik, sőt. Látja a fiún, hogy fáradt, alig tud felkelni. Ennek ellenére nem nézi le őt, látja, hogy meg tudja ő csinálni egyedül is, szóval nem is segít neki.
A füzetért megy, ez hamar leesik neki, látja, hogy ír bele. Amikor visszaér, érdeklődve olvassa, mit is akart Ádám ennyire, hogy képes volt elmenni érte. És már meg is kapja az ajánlatot, hogy maradjon ott náluk... és éppen kérdezné, hol is van pontosan az a náluk, csakhogy Ádám már a fa tövében csücsül és el is szundított. Ő pedig sóhajt egy mélyet, a füzetet berakja felsője alá, hogy ne hagyja el, majd könnyedén a hátára veszi Ádámot és feláll vele. Remélhetőleg nem is ébreszti fel, ahogy sétálni kezd vele, vissza a falu felé.
Már csupán annyi gondja van a dologgal, hogyan fogja kitalálni, merre lakik az eridonos fiú, ugyanis nem volna túl bizalomgerjesztő, ha odamegy az emberekhez, és megkérdezgeti őket, nem tudja-e valaki, hova kell vinnie a kis szuszogó csomagot. Nem, ennél kevésbé problémás és félreérthető megoldást alkalmaz, felkelti kicsit Ádámot, legalább annyira, hogy megmutassa, merre is az arra, és már aludhat is tovább. Hiszen Gergő hű, hős hátasemberként viszi tovább a fiút. Bár tudja, hogy kénytelen lesz felébreszteni őt, hogy bemehessenek, de addig legalább pihen egy kicsit.
A fiú szobájában pedig lecsüccsen és abban a pillanatban úgy érzi, nem fog innen felállni. Eddig nem volt fáradt, de ha megpihen, akkor már egész más a helyzet. Na mindegy, annyi baj legyen, majd visszamegy a kastélyba másnap, csak nem eszik meg miatta.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa