37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. április 27. 19:57 | Link

Ráhel.

 Hát már szép ideje annak az éjjelnek és az azt követő, igencsak kétes napoknak. Mindannyian nyögjük még rendesen a következményeit az utunknak, de nem veszítettük el a lábunkat, a fülünket vagy egyéb olyan testtájunkat, amire a közeljövőben még szükségünk lesz. Ninával pedig a pár napja zajlott kis beszélgetés óta nem nagyon hoztuk fel a témát, pedig lehet nagyon ránk fért volna. Legalább egy kicsit más dolgokról beszélni, mint azok, amik egyébként is mindig a fejemben motoszkálnak. Lefektetni az alappilléreket, elmondani az alapvetőbb elvárásainkat, vagy valami. De nem és hiába vártam arra, hogy majdcsak kibök valamit az egyik reggel, amikor felhozza a teát és kicseréli a kötéseimet. Figyeltem a mozdulatait, a tekintetét, egyszer még a kezét is elkaptam, mikor megfordult, de igazából nem léptük át azt a határt, ami egy barátság és egy alapfokú párkapcsolatot választ el. Aztán ki tudja, talán ott a szobában ugyan nekem beszélt, de nem rólam. Esetleg csak azért mondta úgy, ahogy, hogy kicsit megnyugtasson és én se képzelegjek folyamatosan. Azon az estén nem voltak rémálmaim és hónapok óta úgy aludtam át 13 órát, hogy fel se keltem egy perc erejéig se. Ez volt már 4 napja, inkább 5. Nem sokára meccs is lesz, arra is kéne jócskán készülnöm, de jelenleg az is elég jó, hogy a csapatot Robi fennhatósága alatt tudhatom, amíg fel nem épülök.
 Ma végre akartam Ninával beszélni egy kicsit, mielőtt elindulok a Ráhellel való találkozásomra, ám egy igen kívánatos ruciban az ajtófélfának dőlve közölte, hogy akkor ő most elmegy egy kicsit. Én meg ott feküdtem a szófán és igencsak meg kellett dolgoznom azért, hogy ne ott helyben kapjak szívrohamot. Bólintottam neki, megjegyeztem, hogy milyen csinos és már el is illant. Köpni-nyelni sem tudtam, de biztosra kezdtem venni, hogy a kastélyban pár napja csak viccelt velem. Hirtelen lettem nagyon dühös legfőképp saját magamra. Mégis mit képzeltem, minek áltattam magam azzal a teljesen hülye gondolattal, hogy esetleg. Jesszus, David, a maradék eszedet is elhagytad Oroszországban! Kaptam a nagy sporttáskámat, amiben lehoztuk ide a cók-mókomat és mindent belevágtam, ami abban a házban engem illetett meg. Pólókat, gatyákat, tusfürdőt, pénztárcát, cigarettás dobozokat, fáslikat, mindent, amit félig ájult állapotomban bepakoltam abba a táskába. Átlendítettem a nyakamon, hónom alá vettem a mankókat és kiléptem a házból - végül telekinetikával bezárva azt. Határozottan ideges és gyors tempóban igyekeztem a stéghez, ahova pár napja elhívtam Ráhelt. Be akartam neki számolni és megmutatni neki, hogy minden rendben van, itt vagyok, és már nem megyek el többé. Nadrágom nevetséges módon lötyögött rajtam, ami adott némi szégyenérzetet. 8 kilót dobtam le a szepszisem óta, de nem hittem volna, hogy ennyire brutálisan meglátszik. Azt persze nem mertem konstatálni a tükörben, hogy a szemeim mennyire beesettek, arccsontom pedig egyre jobban kiemelkedve még ijesztőbb külsőt kölcsönzött nekem. A fa-építményre érve már délután 5-6 óra volt, de az idő még mindig kellemes. Hanyatt vágtam magam a deszkákon táskámat a fejem alá téve mankóm meg a korlátnak támasztva, és vártam Ráhelre, ami alatt nagyon igyekeztem minden tervem és álmom, elképzelt dolgaim és heteim alatt nem teljesen kivágni a fát.
Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2014. május 11. 15:30
Hozzászólásai ebben a témában

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 2. 01:54 | Link

David
Ruha

Második napja volt, hogy Réka visszautazott Fruzsiékhoz a hétre. Mondanom sem kellett, hogy eleinte nem akartam elengedni, de nem volt más választásom.  A keresztapám és Zsófi, amikor ideértek nagy boci szemekkel néztek rám és Réka is menni akart. Szóval nem volt más választásom, engednem kellett a kérésnek. Eleinte azt hittem, hogy húúú milyen jó lesz, ki tudom pofozni a házat, tudok magammal is foglalkozni, ismerősöket szerezni, de mind ez kudarcba fulladt. Olyan szinten elment minden kedvem, hogy az már fájt. Semmihez nem volt kedvem, energiám és türelmem. Amibe bele kezdtem, azt öt perc után abba is hagytam, mert egyszerűen nem kötött le, vagy bénáztam és még nagyobb káoszt csináltam az eredetinél.
Egész nap úgy járkáltam otthon, mint egy zombi. Nem igen hagytam el a négy falat, csak egyszer fordult el, akkor, amikor átszaladtam a cukrászdába venni valami boldogsághormon növelőt. Próbáltam hosszabbra fogni az utat, de nem jött össze. Mindössze tíz perc alatt megjártam oda vissza az utat. Hazaérve rögtön a konyhába mentem, hogy a csokis finomságot elfogyasszam, de amint beléptem az üres helyiségbe elment a kedvem. Félrehúzott szájjal beraktam a kamrába és visszamentem a bejárati ajtóhoz a postáért. Nem vártam semmit, de még is olyan érzésem volt, hogy meg kellett néznem. Odaérve láttam, hogy nem jött semmi, de az ajtó melletti szekrény tetején ott árválkodott egy felbontott levél. Rögtön átszaladt az agyamon mit felejthettem el. Felkaptam helyéről, majd gyorsan átszaladtam a szövegen. Elszörnyedtem, ahogy a végére értem. Teljesen kiment a fejemből a találkozó és még az időt sem tudtam pontosan mennyi.
Mi van, ha elkések és nem lesz ott?
Gondolni sem mertem erre, úgyhogy gyorsan felszaladtam a szobámba és ott bevetettem magam a szekrényembe valami normális cucc után kutatva. Amint megtaláltam a megfelelő öltözéket már rohantam is a stég felé. Nem szerettem késni. Ha már sosem tudtam elviselni, hogy megváratnak, akkor én sem várathattam meg a másikat. Kapkodva bezártam magam után az ajtót és rohanva mentem a stég felé.
Odaérve megtorpantam a közepén. Kicsit behajlítottam lábaimat és térdeimre támaszkodtam. Abban a pózban kifújtam magam majd felegyenesedtem, megigazítottam hajamat és mintha nem is rohantam volna nyugodt léptekkel mentem Dave felé. Persze szívem még zakatolt, de nem azért, mert vele találkoztam, hanem mert túlságosan is felpörögtem a futás miatt.
- Szia. –köszöntem neki és leguggoltam mellé. Az üdvözlés mellé még nyomtam arcára két puszit majd szemmel láthatóan tetőtől talpig végig mértem. Elszörnyedtem a látványon, egyáltalán nem volt önmaga. Le volt fogyva, szemei be voltak esve és mankók feküdtek mellette. Sosem volt nagydarab, de ennyire vékony se. – Szörnyen nézel ki. Mi ez a táska, hova készülsz? –motyogtam észrevételemet, majd hangomat felemelve kérdeztem rá a táskára. Megijedtem, hogy újra el akart menni ígérete ellenére. Meg kellett arról győződnöm, hogy mégsem.
Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2014. május 11. 15:26
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa