Köd. A rétet, a falut, a kastélyt fehér, hideg hó fedte, mely most csillogva derengett az esti sűrű ködben. Hat óra körül lehetett, de már vaksötét volt. A kastélyt kellemes karácsonyi hangulat lengte körül. A folyosók tele voltak díszekkel, fenyővel, fagyönggyel és az ünnephez illő dalokat éneklő szellemekkel. A szünidő közeledtével a diákokra is átragadt a szentesti hangulat, mindenhol nevető, kántáló, sütiző, beszélgető, vidám emberek kis hadseregeit lehetett látni, akik karácsonyi terveikről csacsogtak. Ki-ki hazamegy, mások a kastély falai között maradnak. Tiff idén Amiráékhoz fog menni. Váratlanul érte a meghívás, de gondolkodás nélkül igent mondott, hisz a Loveguard család számára az a család volt, amit ő sosem kapott meg.  
 A rellonost egyre inkább zavarta a benti vihorászás, így végül szobájába menekült. Gyorsan döntött úgy, hogy inkább sétál egyet a hidegben, kitisztítja a fejét, és levegőzik is egy picit. Mint általában, most is teljesen feketét öltött. Szoros farmert, egy fekete, pánt nélküli toppot, rá egy kis kabátkát és egy, számára még mindig szokatlan magassarkú párt. Hajába a szokásos fekete masnis pántot tette, nyakában pedig megint a baglyos nyaklánc lógott, melyet Mikulásra küldött apja. A karkötő, mely Mirától érkezett ugyan úgy vidáman himbálózott a bal csuklóján, mint az első pillanattól, mikor felrakta. Utolsó ékszerként a jobb keze középső ujján lévő halálfejes gyűrű volt, mely családi ereklyének számított. Hajár kibontva hagyta, egy fekete sálat tett a nyaka köré, s miután pár másodpercig megszemlélte magát a tükörbe, megindult egy elégedett félmosoly kíséretében.
 Végigkopogott a klubhelyiségen, majd a kőfolyosókon, míg a hatalmas faajtóhoz ért. Ahogy kinyílt a hideg szél berontott a bejárati csarnokba, belekapva Tiffany hajába és kis összerezdülést váltva ki belőle. Még egy kicsit álldogált a nyitott ajtóba, majd kilépett a ropogós friss hóba. Lassan sétált, s már innen látta a falu fehér, sárga, s piros fényit, melyek még így is karácsonyi hangulatot tükröztek. Sietve indult meg Bagolyfalva felé, s meglepően könnyen leért, sokkal simábban, mint hitte volna, hogy képes 10 centis sarokkal. A cipő csak még magsabbá tette, de Amira egyfolytában azt hajtogatta, hogy így legalább igazi modellalkata van. Bár nem örült neki, valahogy elfogadta, és törekedett minél többet hordani, hogy megszokhassa őket.
 Hamarosan már a Fő utczát koptatta, s mosolyogva sétált el az erős fények alatt. Mindenhol nevető gyerekek szaladgáltak, kifáradt, szomorkásan mosolygó szülőkkel mögöttük. A korcsolyapályán több tanulót is észrevett, amint vihorászva próbáltak nem megcsúszni a jégen, vagy éppen egymást kergették.
 Egy csendesebb helyet akart, így a tó mellett döntött. A hideg levegő kellemesen hatott, és ahogy elsétált az édességes standok előtt megállt, és vett magának egy forró vajsört, azt majszolva indult tovább.
 Megközelítve a tavat a kis stégen kötött ki. Halkan elnevette magát, hogy hogy lehetett olyan hülye, hogy még sosem vette észre a kis faépítményt. A végéig sétált a csúszós fán, göcsörtösen markolva a korlátot, majd nekidőlt, s a befagyott tó fölé meredt, italát szürcsölgetve. Gyönyörű.

Ruha

 Köd. A rétet, a falut, a kastélyt fehér, hideg hó fedte, mely most csillogva derengett az esti sűrű ködben. Hat óra körül lehetett, de már vaksötét volt. A kastélyt kellemes karácsonyi hangulat lengte körül. A folyosók tele voltak díszekkel, fenyővel, fagyönggyel és az ünnephez illő dalokat éneklő szellemekkel. A szünidő közeledtével a diákokra is átragadt a szentesti hangulat, mindenhol nevető, kántáló, sütiző, beszélgető, vidám emberek kis hadseregeit lehetett látni, akik karácsonyi terveikről csacsogtak. Ki-ki hazamegy, mások a kastély falai között maradnak. Tiff idén Amiráékhoz fog menni. Váratlanul érte a meghívás, de gondolkodás nélkül igent mondott, hisz a Loveguard család számára az a család volt, amit ő sosem kapott meg.  
 A rellonost egyre inkább zavarta a benti vihorászás, így végül szobájába menekült. Gyorsan döntött úgy, hogy inkább sétál egyet a hidegben, kitisztítja a fejét, és levegőzik is egy picit. Mint általában, most is teljesen feketét öltött. Szoros farmert, egy fekete, pánt nélküli toppot, rá egy kis kabátkát és egy, számára még mindig szokatlan magassarkú párt. Hajába a szokásos fekete masnis pántot tette, nyakában pedig megint a baglyos nyaklánc lógott, melyet Mikulásra küldött apja. A karkötő, mely Mirától érkezett ugyan úgy vidáman himbálózott a bal csuklóján, mint az első pillanattól, mikor felrakta. Utolsó ékszerként a jobb keze középső ujján lévő halálfejes gyűrű volt, mely családi ereklyének számított. Hajár kibontva hagyta, egy fekete sálat tett a nyaka köré, s miután pár másodpercig megszemlélte magát a tükörbe, megindult egy elégedett félmosoly kíséretében.
 Végigkopogott a klubhelyiségen, majd a kőfolyosókon, míg a hatalmas faajtóhoz ért. Ahogy kinyílt a hideg szél berontott a bejárati csarnokba, belekapva Tiffany hajába és kis összerezdülést váltva ki belőle. Még egy kicsit álldogált a nyitott ajtóba, majd kilépett a ropogós friss hóba. Lassan sétált, s már innen látta a falu fehér, sárga, s piros fényit, melyek még így is karácsonyi hangulatot tükröztek. Sietve indult meg Bagolyfalva felé, s meglepően könnyen leért, sokkal simábban, mint hitte volna, hogy képes 10 centis sarokkal. A cipő csak még magsabbá tette, de Amira egyfolytában azt hajtogatta, hogy így legalább igazi modellalkata van. Bár nem örült neki, valahogy elfogadta, és törekedett minél többet hordani, hogy megszokhassa őket.
 Hamarosan már a Fő utczát koptatta, s mosolyogva sétált el az erős fények alatt. Mindenhol nevető gyerekek szaladgáltak, kifáradt, szomorkásan mosolygó szülőkkel mögöttük. A korcsolyapályán több tanulót is észrevett, amint vihorászva próbáltak nem megcsúszni a jégen, vagy éppen egymást kergették.
 Egy csendesebb helyet akart, így a tó mellett döntött. A hideg levegő kellemesen hatott, és ahogy elsétált az édességes standok előtt megállt, és vett magának egy forró vajsört, azt majszolva indult tovább.
 Megközelítve a tavat a kis stégen kötött ki. Halkan elnevette magát, hogy hogy lehetett olyan hülye, hogy még sosem vette észre a kis faépítményt. A végéig sétált a csúszós fán, göcsörtösen markolva a korlátot, majd nekidőlt, s a befagyott tó fölé meredt, italát szürcsölgetve. Gyönyörű.

Ruha

Köd van. Minden fehér a hótól, de egyben csillog is a ködtől. Igazán varázslatos látvány. Elég korán van még, de már sajna sötétedik. Csak a hó világit ezüstösen. A kastélyban viszont nagyon kellemes karácsonyi hangulat van. Mindenütt díszek vannak, sok szellem ünnepi dalokat énekkel. Nagyon kellemes hallgatni, közben pedig a fenyőágak, fagyöngyök alatt sétálni. Látni, hogy mindenki boldog. Csoportokban lehet látni az embereket, sütit esznek, nevetnek, szóval boldogság van. Hallani, hogy arról beszélnek, kimegy haza, ki nem, sokan haza utaznak, bár, azért van, aki marad. Én itt töltöm, sok olyan diák marad, akit ismerek és beszélgethetek velük. Úgyhogy nem leszek egyedül, aminek örülök. Kicsit zavar ez a túl nagy boldogság. Elmegyek egyet sétálni, túl nagy itt a zaj, már nem bírom. Felkapom a kabátom, felveszem a fekete fülvédőm, a zöld sálam. Megkötöm a bélelt cipőm, és elgondolkozom, mért nincs rajtam magas sarkú. De hamar rá jövök, azért, mert abban nem tudok esetlegesen futni vagy mászni. Hiába én már csak ilyen vad vagyok. Megnézem magam a tükörben, megigazítom a hajam. Elégedetten nyugtázom, hogy normálisan nézek ki. Átmegyek a klubhelyiségen, majd a folyóson. Kimegyek.  Ahogy megtörténik, arcon vág a hideg, de jól esik. Kilépek a puha hóra, elindulok a falu fényei felé. Szépek a fények, látszik, hogy ott is már karácsonyi hangulat uralkodik. Lassan haladok, mert élvezem a látványt és a csöndet. Beérve a faluba körülnézek.  Látom, hogy mennyien vannak még kint, szép látvány nézni a vidáman rohanó gyerekeket és a mögöttük haladó, mosolygó, fáradó szülőket. Elhaladva a korcsolyapálya mellet, évfolyamtársakat és sok más diákot látok, próbálnak megállni a jégen. Itt túl nagy a zaj nekem, nem maradok itt. Jólesik a hideg szél közben. Elmegyek az édességes standok mellet is, veszek pár szem csokit és egy bögre meleg teát. Az édességet bele teszem a zsebembe, a teát a kezemben tartom, hogy melegítse a kezem és tudjam inni. És mert furcsa lenne, ha azt is beletenném a zsebembe. Ráadásul ki is önteném, ekkor elindulok a víz felé. Úgy érzem, ott csöndet találok csak, hogy a stég felé közeledve meglátok rajta egy lányt. Elindulok felé a csúszós fán. Nem túl erősen, de kapaszkodok a korlátban. Mikor már elég közel vagyok a lányhoz, nekidőlök a korlátnak, mert nem vagyok biztos az állásomban ezen a síkos terepen. Egy pillanatra gyönyörködöm a tóban. Majd finoman meg köszörülöm a torkom. Miután úgy érzem, hogy már nem ijesztem meg, ha köszönök. Mosolyogva szólítom meg.
-Szia. Zavarlak vagy itt maradhatok?
Várom, hogy mit mond, remélem, hogy nem küld el melegebb éghajlatra. Közben iszogatom a teám.  

 Csöndesen nézte a vizet, melyre vékony jégréteg tevődött, a hidegnek köszönhetően. Néha kortyolt egyet vajsöréből, hogy felmelegítse magát, de amúgy sem fázott, inkább csak az íz kedvéért tette. Gondolataiban elkalandozott, azon töprengett, hogy vajon hogy fog telni az idei karácsony. A második karácsonya távol otthonról, de most nem a kastélyban marad, hanem Amirával utazik el családjához. Mosolyogva nézett le a jobb csuklójára, s kicsit megzörgette az ezüst karkötőt, amit barátnőjétől kapott. Minden rendben lesz. Legalábbis azt remélte, így folytonosan ezt mondogatta magának. De mi sülhet el rosszul? Már volt Mira szüleinél, s igazán jól kijött velük. Minden...tökéletes lesz.
 Gondolatmenetét hirtelen lépések zaja szakította meg. Nem fordul hátra, csak figyelmesen fülelt, hallgatta, ahogy az illető egyre közeledik, majd megáll mellette, s nekidől a korlátnak. Továbbra sem nézett rá, csak meredt előre, de mikor a másik lány megköszörülte a torkát, nem bírta tovább. Csodálkozó tekintettel, fölemelt szemöldökkel fordult felé, majd egy vállrántással válaszolt a kérdésére. Pillanatnyilag tényleg elég mindegy, hogy a kiscsaj marad, vagy megy, addig, amíg nem érez rá késztetést, hogy beszélgetésbe elegyedjen Tiffanyvel, merthogy a vöröskének aztán mindenhez volt kedve, csak jópofizáshoz nem.
 Sóhajtva váltott a pozícióján, háttal dőlt neki a korlátnak, így a másik is jobban szemügyre vehette. Kis mosoly bújt meg Tiff szája sarkába, ahogy szegény háztársa fölé tornyosult. Alapból lehetett köztük úgy 15 centi, s így, hogy még magassarkú is volt rajta, egyenesen lefelé kellett nézzen. Végül is ez is egy előny. Amira legalábbis mindenképpen ezt mondaná.
-Hogy hívnak? - hallotta a saját hangját. Nem volt kedve társalogni, de utálta, ha csak úgy álldogál valakivel. Maximum nem fog választ kapni a kérdésére, de ez senkinek sem fogja bántani a lelkét.