Kath
vasárnap este

Az ember lánya sosem lehet elég fitt, főleg ha egy poros irodában végez ülőmunkát.  Sajnos elég ritkán jut időm az ilyesfajta dolgokra, általában a hétvégén tudok olyanokra koncentrálni, mint például a sütés-főzés, gyakorlatozás vagy például a futás. Igen, igazából Ádám ébresztett rá arra, hogy újra rá kell vennem magam valami testedzésre, mert hogy néz ki egy löttyedt és eltunyult auror? Ha olyan munkát kapnék, még a végén nem tudnék normálisan helyt állni, az pedig nem tenne jót a karrieremnek és a lelki világomnak sem.
Szinte az egész napom takarítással ment el, már nem azért, mert annyira rendetlen volnék, csak súlyos mániám a tisztaság. Ha máskor nem, hát képes vagyok a hét utolsó napján belekezdeni egy átfogó nagytakarításba, amikor egyébként semmi más dolgom nem volna a lustuláson kívül. S ha ez még mindig nem lett volna elég, miután kész lettem vele, áthúztam az edzőruhám és a futócipőm, hogy tegyek egy könnyed esti kocogós kört a tó felé.
Szinte már lihegtem, amikor megálltam a dokkon egy rövidke pihenőre. A Nap már lenyugodott, a közelben kacsák fürödtek önfeledten, minden tökéletesen nyugodt volt. Mindig is szerettem a nap ezen szakát, a nappal élő állatok nyugodni térnek, az éjjeliek pedig felélednek. A sünök túrni kezdik a frissen lehullt avart, a vízi madarak táplálékot keresve bújnak elő a nádasbéli fészkükből...
Előbujtattam csuklómra erősített tartómból a pálcámat, hogy egy halkan elmormolt varázsigével némi világosságot teremtsek a környezetembe. Hiába meresztgettem már a szemem, azért én sem rendelkezem olyan éles látással, hogy teljes sötétségben meg tudjam lesni a neszező lényeket.

Kath
vasárnap este

Az ember lánya sosem lehet elég fitt, főleg ha egy poros irodában végez ülőmunkát.  Sajnos elég ritkán jut időm az ilyesfajta dolgokra, általában a hétvégén tudok olyanokra koncentrálni, mint például a sütés-főzés, gyakorlatozás vagy például a futás. Igen, igazából Ádám ébresztett rá arra, hogy újra rá kell vennem magam valami testedzésre, mert hogy néz ki egy löttyedt és eltunyult auror? Ha olyan munkát kapnék, még a végén nem tudnék normálisan helyt állni, az pedig nem tenne jót a karrieremnek és a lelki világomnak sem.
Szinte az egész napom takarítással ment el, már nem azért, mert annyira rendetlen volnék, csak súlyos mániám a tisztaság. Ha máskor nem, hát képes vagyok a hét utolsó napján belekezdeni egy átfogó nagytakarításba, amikor egyébként semmi más dolgom nem volna a lustuláson kívül. S ha ez még mindig nem lett volna elég, miután kész lettem vele, áthúztam az edzőruhám és a futócipőm, hogy tegyek egy könnyed esti kocogós kört a tó felé.
Szinte már lihegtem, amikor megálltam a dokkon egy rövidke pihenőre. A Nap már lenyugodott, a közelben kacsák fürödtek önfeledten, minden tökéletesen nyugodt volt. Mindig is szerettem a nap ezen szakát, a nappal élő állatok nyugodni térnek, az éjjeliek pedig felélednek. A sünök túrni kezdik a frissen lehullt avart, a vízi madarak táplálékot keresve bújnak elő a nádasbéli fészkükből...
Előbujtattam csuklómra erősített tartómból a pálcámat, hogy egy halkan elmormolt varázsigével némi világosságot teremtsek a környezetembe. Hiába meresztgettem már a szemem, azért én sem rendelkezem olyan éles látással, hogy teljes sötétségben meg tudjam lesni a neszező lényeket.

Léna

Ki vagyok én, hogy tanácsokat osztogassak?
Megpróbáltam segíteni Oliviának és megpróbáltam megértetni vele, hogy nem gondolkozhat többé emberként és nem érezhet együtt velük, most mégis itt álltam a stégtől nem messze, elbújva a sötétségben és vívódtam. Éhes voltam, ezúttal túl sokáig vártam, de egyszerűen nem tehettem mást. Szerettem volna beszélni Serennel, ő lehetett volna az egyetlen, aki leállít. Vagy így, vagy úgy, de helyre billenti az agyamat, azonban már hetek óta semmiféle életjelet sem produkált. Nem hibáztattam érte, csakhogy most mindennél jobban szükségem lett volna rá.
Léptek gyors egymásutánban. Ritmusos szívverések.
Tudtam, hogy közeledik valaki, ahogyan azt is, hogy éppen itt lenne az ideje a visszavonulónak és valószínűleg, ha az agyam racionális részével gondolkozom, akkor már régen elmentem volna, csakhogy a vámpír átvette az irányítást. Már hónapokkal ezelőtt megtörtént ez, csak eddig volt, aki ide kössön. Valaki, akiért megéri embernek maradni, emberként gondolkozni.
Halkan közelítettem meg a stéget, bár minden porcikám tiltakozott ellene. Szerettem volna jól fejbe csapni magamat valamivel, mielőtt én magam is a tó fenekén úszva végzem, de erre egyszerűen nem voltam képes. Nem tudtam csak úgy elmenni. Maradnom kellett. Vérre volt szükségem –vagy csak bosszú, amiért magamra hagyott? Ki tudja…
-El fognak bújni. –jegyeztem meg egészen halkan és igyekeztem a fénykörön kívül maradni. –Gyűlölik, ha valaki belép a területükre, ha megzavarják őket.
Én magam is hallottam a néma fenyegetőzést a szavak mögött és csak remélni mertem, hogy a nő –aki mellesleg pechemre az a bizonyos auror volt– nem indít útnak egy átkot szinte azonnal és én magam is rejtve maradhatok még egy darabig.

Kath

A múltkori ominózus eset előtt álmomban sem mertem volna gondolni, hogy attrocitás fog érni a saját házamban, vagy akár csak annak környékén. Be kellett látnom, hogy túlságosan is naiv vagyok és nem csak a férfiak, a biztonság terén is. Azt gondoltam, hogy ennél nagyobb biztonságban nem lehetnék, aztán kiderült, hogy mégis. Azóta több bűbájjal kiegészítettem a repertoárt, így nem csak a nagyobb testű élőlényekre jelez a riasztó, hanem élettelen tárgyakra is. Nem igazán venném jó néven, ha megint megpróbálna kinyírni egy rosszul célzott nyíl.
Általában senkivel sem szoktam találkozni vasárnap esti futásaim alkalmával, főleg nem ilyenkor, az ősz derekán. Eme késői órákon az emberek lélekben már a másnap reggeli munkára, esetleg tanításra koncentrálnak, nem pedig arra, hogy a falu határában bóklásszanak. Éppen ezért szörnyen megijedtem, amikor megszólalt az a kísértetiesen hideg hang a hátam mögül. Szerencsére gyors reflexekkel vagyok megáldva, így nem esett nehezemre egy hirtelen mozdulattal száznyolcvan fokos fordulatot venni. Pálcám hiába akartam, nem tudtam rászegezni a lányra, vagy inkább nőre, pechemre elfedte a sötétség.
 - Csak annyira gyűlölik, mint én azt, ha nem látom a személyt, akivel éppen kommunikálok - válaszoltam határozott hangon, miközben a pálcámat erősen markolva igyekeztem végigpásztázni a közvetlen környezetemet. Mindenképpen beszéltetnem kellett valahogy, hogy belőjjem a saccperkábé helyzetét.
- Éppen ezért... megmutatnád magad? - egészen hülye kérdést sikerült feltennem neki, de még ez is több, mint a semmi. Nem értettem, hogyan sikerült nesztelenül a közelembe férkőznie és ugyanúgy azt sem, hogy miért rejtőzködik. Minden eshetőségre fel voltam készülve lelkileg ott, abban a pillanatban, mert ugyebár az ember lánya soha sem tudja, hogy mivel vagy kivel találkozik össze.  Áldottam az eszembet, hogy a pálcámat kivételesen nem egy tértágítóval ellátott zsebbe süllyesztettem és hogy még ez az egész előtt kipecáltam az egyébként igen hasznas alkarra erősíthető pálcatartómból.