Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=311294#post311294][b]Kolf Krisztián - 2014.06.11. 19:53[/b][/url]

Az utóbbi néhány évben a fal bámulásán kívül nem sok mindent csinálhattam. A magánzárka nem játszótér, mondogatta mindig Dávid, a fickó, aki az őrzésemre ki volt jelölve, bár sosem értettem, miért, elvégre egészen példás viseletű fogoly voltam. Kivéve persze, hogy kb. havonta egyszer meg akartam enni.
Na, szóval mostanában nem voltam hozzászokva az emberek látványához, vagy éppen a viselkedésükhöz, ezért az a nyüzsgés, ami az eridon tornyot jellemzi először nagyon furcsa volt, de mostanra már egészen megkedveltem. Igaza volt a börtöndokinak - valójában csak javítóban voltam, de ugyanúgy be voltam zárva, szóval fenn tartom a véleményem, miszerint az igenis börtön -, ez a suli tényleg nagyon menő hely. Egyelőre azonban még nem sikerült integrálódnom az új környezetbe, és a barátok szerzése is nehézkes. Hát még mennyire kemény lenne, ha azt is tudnák, hogy vérfarkas vagyok. A javítót lehetetlen volt eltitkolni, elvégre híresebb családom miatt az újságírók a parton vártak, mikor végre szabadulhattam, és nem egy sztárfotót készítettek a telihold áldásos hatásai miatt még eléggé kómás fejemről. Azt viszont, hogy havonta egyszer kiszőrösödöm, a tanárokon kívül nem tudja senki. Még szerencse, mert így is vannak, akik félve vagy gyanakodva pillantanak rám a rovott múltam miatt.
Így aztán barátokat is nehezebb találni, bár haverokat talán könnyebb. Jelenleg próbálom megjegyezni az évfolyamtársaim és a tanáraim nevét, és igyekszem nem elveszíteni a fonalat a tanórákon. Eléggé nehézkesen megy, elvégre ez a része sosem hiányzott a rácsokon túli életnek. Ahogy a szabályok sem, amiket bár suttyomban, de elég sokszor szegtem már meg ahhoz képest, hogy alig néhány hete érkeztem.
Most is éppen éjszaka van, én mégsem a gólyalakban múlatom az időt, hanem a stégnél a faluban. Persze, ha erre jár egy prefi eléggé megüthetem a bokámat, de nem hinném, hogy elítélhető vagyok azért, hogy hiányzott a szabad levegő. Ráadásul ilyen melegben egyáltalán nincs kedvem a fullasztó szobában dögleni, annál sokkal jobb ötletem támadt: megmártózom a tóban.
Két pillanat alatt dobom le a ruháimat, majd egy szál alsóban belépdelek a vízbe. Először túl hidegnek érzem, ezért csak lassan folytatom utam a mélyebb részek felé, de nem telik el sok idő, mire végre elnyújtózhatok a víz felszínén, és felnézhetek az átkozott holdra. Még van pár napom, mielőtt teljesen kitelik, addig pedig kiélvezem az életet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=313769#post313769][b]Nemes L. Izabella - 2014.06.15. 14:51[/b][/url]

Nem szeretem a nyarat. Folyton meleg van és alig lehet megmaradni úgy, hogy nem sülnél meg. Az viszont jó volt benne, hogy hazamehettem anyuékhoz a birtokra. Előtte azonban le kellett vizsgáznom év végén, amit nagyon nem szerettem. Az egész évben a vizsgák voltak a legrosszabbak, amiket gondolom rajtam kívül még sokan nem szeretnek.
Reggel már úgy ébredtem fel, hogy a hasam görcsölt, hányingerem volt és a fejem is fájt. Szuper ~ gondoltam. Az nagyon nem lett volna jó, ha pont ilyenkor betegszem le. Mire felöltöztem és elindultam lefelé, hogy megreggelizzek, a lányok már mind elmentek. Hát persze, mit is vártam? Akár milyen korán is kelek fel, ők arra már eltűnnek. Vajon milyen korán kelnek fel? Mindegy, ezt majd máskor fogom kideríteni. Most azonban lesiettem reggelizni, ám a nagyteremben nem töltöttem sok időt, így két pirítós és egy pohár narancslé után újra felszaladtam a szobámba, ahol összeszedtem pár pergament, két könyvet és egy pennát, aztán a kutyám kíséretében elhagytam a kastélyt. Valami csendes helyre kellett mennem, ahol nyugodtam fel tudok készülni a vizsgáimra.
Amint kiértem a birtokról, a falu felé indultam. Lesétáltam a macskaköves úton, aztán a falu szélénél megtorpantam. Vatta hűségesen és farokcsóválva követett mindenhová, azonban most látszott rajta, hogy neki is melege volt. Gesztenyebarna szemeit rám emelte, de én már indultam is tovább. Végigsétáltam a falun, befordultam pár utcában, de végül is kiértem Bogolyfalváról. Letértem egy mellékútra, aztán pár perc séta után megérkeztem a keresett helyre. Felléptem a stégre, aztán kerestem egy száraz helyet, aztán letelepedtem rá. Lepakoltam a cuccaimat, aztán kinyitottam az egyik könyvem, a másik becsukottra helyeztem egy pergament és "szorgalmasan" körmölni kezdtem a tudnivalókat az unikornisokról.
Közben persze fel-felpillantgattam, hátha megjelenik Albert, de nem. Egyszer még tavaly találkoztam vele itt, amikor is... hát a vízfelszínen volt látható, de hús-vér ember volt. Azt hiszem. Azóta nem is láttam, nem találkoztam vele, de még csak nem is hallottam róla... semmit. Miután letettem Albert kereséséről, Vattát kerestem a szememmel. A collie biztos megint elcsatangolt valahová, amit nem bántam, hiszen tudom, hogy úgy is visszajön, de azért nem szerettem volna, ha nagyon messze megy tőlem. Végül megpillantottam, amint tőlem kicsit messzebb állt és a stég szélén nézegette magát a vízben.
Mosolyogva megráztam a fejem, aztán visszafordultam az írnivalómhoz. Hajj, de utáltam ezt csinálni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=325008#post325008][b]Radits Krisztián - 2014.06.27. 23:14[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=333042#post333042][b]Lengyel Bence - 2014.07.08. 19:25[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=334342#post334342][b]Amanda Meggie Philips - 2014.07.10. 21:12[/b][/url]

Őrületes meleg van, ami már lassan átcsap az elviselhetetlen kategóriába. Az egész csak lenge ruhában, jéggel, árnyékban, a ház hűs helyein, vagy sötétedés körül a tó partján lesz elviselhető. Nem mellesleg nem a meleg az egyetlen dolog, ami mondhatni kikergette az otthonából a rellonost. Manda kezd becsavarodni attól, hogy az órákra bejárást felváltotta lassan az itthon ülés, a mászkálást a pihenés, a számára fontos emberek közelségét meg a magánya. Igen, azt sem bírja, ha rajta lógnak, de a másik halála ez az üresség, ami körülveszi. Nem is a terhességtől inkább ettől kezd teljesen begolyózni. Mikor kisebb kitérőket tesz, vagy Lexivel fut össze a játszótér környékén. Ami a maga részéről még mindig elég abszurd és teljesen képtelen elképzelni, hogy nem sok időn belül azok táborát fogja erősíteni, akik oda járkálnak a saját gyermekükkel.
Egy mély levegőt véve lép ki aztán a házból, a gondolatait félretéve, mostanában gyakran söpri a gondokat a szőnyeg alá, és elindul a stég felé. A lányok még nem értek haza, szóval csak egy cetlit hagyott, hogy majd jön. Kiva nem lesz boldog, ebben teljesen biztos. Olyan, mintha ő lenne a szülő a háznál, akinek ott van a három neveletlen lánya, mindegyik más egyéni kis „gonddal”. Már amelyik kicsi… Túlaggódja magát, szimplán, amiből rendszeresen összedörrenések lesznek.
Miközben az utca vége felé ér, kezeit a zsebébe csúsztatva figyeli, ahogy kezd tényleg sötétbe borulni a táj, de még közel sem abba a komor feketeségbe, amibe kellene. Bár út közben látott pár visszafelé igyekvőt, akik jól megnézve összesúgtak egymás között, nem törődött vele különösebben… ó a pletykák, abból, mióta ekkora hassal ki mer mozdulni kapott bőven, már isten tudja hány apát jósoltak neki a gyermeke mellé, ráadásul a kedvencei között van, mikor azt sem tudják eldönteni, melyik Philips lányról is van szó.
Szépen, lassan, komótosan ér ki a stégre, aminek kisétál a legvégéig, közben furcsa érzése is van, mintha figyelnék. Nem az a paranoiás egyed, így csak szétnéz egy pillanatig, de csak egy-két távolodó alakot lát, így a korlátig baktatva megy, majd megtámaszkodva azon nézi a tiszta víztükröt, amiben a kihunyó napfény utolsó sugarait még távolról látta, ám közelről ennek már nyoma sincs. Igazán tehetségesnek kell lenni ahhoz, hogy még ebben a nyugodtságban is feszengjen valaki, és azért ehhez Manda nagyon ért. Lehajtja a fejét és csak mormog magának, hogy most már fél lábon is kibírja a hátralévő kis időt, aztán kezdhet aggódni mit kezd a dologgal…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=338207#post338207][b]Fandler Ágoston - 2014.07.17. 15:51[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=345359#post345359][b]Bentley L. Collins - 2014.07.28. 12:22[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=345412#post345412][b]Bentley L. Collins - 2014.07.28. 13:36[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=346871#post346871][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.30. 18:36[/b][/url]

Egyszer esik, egyszer süt, egyszer fúj, egyszer lengedez. Van gyűlöletesebb annál, mikor az időjárás nem tudja eldönteni, hogy mit akar? Határozottan nincs. Michelle reggel eldöntötte, hogy hétvége van, szabadnap van, nagyon jó lesz, de borús az idő, szóval melegen öltözik. Amúgy is hideg szél fúj. Mire kiért a levegőre elkezdett melegedni. Akkor átöltözés. Lenge sort, vállpántos, saru, összefogott haj. Erre elkezdett szakadni az eső. Szőkeségünkben forrtak az indulatok, arról nem beszélve, hogy az egész napja el van kaszálva az összevissza öltözködéssel. Sosem volt divatmaki típus, aki kétszer ugyanazt a ruhát nem veszi fel – mert van, akinél ez alapelv -, de azt viszont szerette, ha a hőmérsékletnek és természeti viszonyoknak megfelelően viseli a gönceit (egy esetleges katrina hurrikán esetén mondjuk valószínűleg inkább kimenekülne az országból, de az speciális eset). Addig turkált, míg egy tűrhető megoldást nem talált. Fehér, ujjatlan blúz; farmer; bakancs. Innentől eshetett, süthetett, fújhatott, Michelle tojt rá – és ez a szebbik megfogalmazása annak, amit magában elmormolt.
Egész nap szabadtéri programot csinált magának, végül este úgy döntött, hogy a faluban éjszakázik. Ez azért nem lett volna nehéz, tekintve, hogy új házuk van Misivel, de most valami extrémebb kellett. A csillagos ég alatt bambulni ki a fejéből és tűrni az időjárási viszontagságokat, hogy reggel halál csapzottan térhessen haza és hulla fáradtan. Már este tíz is elmúlhatott, mikor ledobta magát a stégen és átment csillagvizsgálóba. Túl sok minden jött össze túl rövid idő alatt. Benji, aztán Noel, aztán a jelenet, most pedig majd jön a randi. Sosem volt jó az ilyesmiben. Ahhoz, hogy valaki előtt megnyíljon, egyértelműen szikére van szükség, esetleg fűrészre, a lényeg, hogy szúró és/vagy vágóeszköz legyen. Egy hatalmas sóhaj után felült és a hátsó zsebéből előhúzta mini ceruzáját – elhasználva és rágva -, meg egy összehajtogatott papírt és rajzolni kezdett. Kár, hogy fogalma sem volt, mit csinál, hála a sötétnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=361220#post361220][b]Cyanne North - 2014.08.17. 23:34[/b][/url]

Nem mintha nem lenne elég dolgom a kastélyban. Tanulás, ja, persze, mint minden átlagos vizsgaidőszakomban - semmi -, meg vizsgákra járás. Igazság szerint semmi érdekes, az ember tanul, ha kell neki, vizsgázik, ha muszáj, de alapvetően nem csinálom szívesen ezeket, és nem is érdekelnek.
A "nagy erőfeszítéseim" közepette azonban nem árt a lazítás, hiszen nem bölcs dolog túlerőltetni magad, nem igaz? Most végül is, az hogy felkelek, lezuhanyzok, talárba bújok, rendbe rakom magam - és akkor az evésről és az alvásról ne is beszéljünk - már önmagában elég fárasztó, és akkor még rakjuk hozzá az idióta teszteket! Földi dolgok, gusztustalan.
Így hát úgy döntöttem, ezen a kellemes vasárnapi pihenőnapon kiruccanok a stéghez. A folyosón egy lézengő diákkal sem találkoztam, mindegyik készül vagy egész napos alvással tölti ki szabadidejét, úgyhogy senki sem kötött belém, mikor kicsusszantam a bejárati ajtón. Húsz perces séta vette kezdetét, de nem bántam; lenge ruhácskát öltöttem fel egy bikini fölé, s a fekete törölközőm a táskámban lapult, úgyhogy nem fordultam vissza az út közepén.
Összeborzoltam fakó kék hajam, ahogy átléptem a kis falu láthatatlan határát. Egy kósza lélek sem lézengett az utcákon, végül is, tökre igazuk van; mit keresnének vasárnap késő délután kint az utcán? Így hát senki sem bámult meg szokásosan ijesztő kinézetem miatt. Pedig bőröm bizony most is rikítóan fehér volt az átlaghoz képest, szemem szokatlanul élénk kék; úgy néztem ki ebben a csontvázas ruhában, a színes bakancsban kislányos arcommal, mint egy el.....tt kislány. Csak a szokásos.
Egyenesen a stég felé vettem az irányt, ahol is kipakoltam a cuccomat, bekentem magam naptejjel - mert a bőröm szerencsére hiperérzékeny, áldom anyám génállományát -, majd ruhámat gondosan összehajtva első körben kifeküdtem a törölközőre egy kicsit. Ráérek még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=372043#post372043][b]Almásy Léna - 2014.08.28. 22:34[/b][/url]

Csak néztem, ahogy a kis kavicsok megtörik a víz tükörsima felszínét.
Még kint a parton szedtem párat, azokat dobáltam egyesével a tóba és közben a szavakat kerestem. Azokat a szavakat, amelyekkel minél kíméletesebben Dwayne tudtára adhatom, hogy elmegyek. Csak remélni mertem, hogy megérti a döntésem hátterében álló indokokat.
Elhajítottam a tenyeremen nyugvó utolsó követ is. Talán egy kicsit nagyobb erővel és laposabb ívben sikerült, nagy csobbanás kíséretében merült el a tó vizében. Nagy levegőt vettem. Direkt nem néztem rá, semmit sem akartam leolvasni az arcáról, miután közöltem vele a nagy hírt.
 - Dwayne. Én... szóval én kaptam egy ajánlatot és hát elfogadtam - ismét nagy levegő - Indonéziába megyek gyakorlatra.
És kifúj. Oké, a poént már lelőttem, jöhet a robbanás vagy a tök hideg közöny, esetleg hiszti, veszekedés. Teljesen mindegy igazából, már minden eshetőségre felkészültem. Három napot kaptam, hogy választ adjak. Azalatt a három nap alatt az elejétől a végéig átgondoltam az egész életem és arra jutottam, hogy hülyeség lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget. Mindig is azt akartam, hogy megbecsüljék a munkám, hogy emberszámba vegyenek és most végre megadatik ez a lehetőség.
Csak bámultam magam elé hülyén, morzsolgattam az ujjaimat, észrevétlenül ráharaptam az ajkamra. Már összecsomagoltam pár fontos holmit. Lassan készenállok a startra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=390663#post390663][b]Moondance Williams - 2014.09.23. 21:36[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=397232#post397232][b]Aisha Nayar - 2014.10.02. 22:05[/b][/url]

Most van az az időszak, mikor letudva a vizsgákat, mindenki haza szállingózik.. kivéve én. Nekem eszem ágában sincs, gondolnom se kéne az otthonra, mert ha én betenném a lábam, kapna a fejem, de rendesen.
Helyette inkább küldtem egy baglyot Adamnek, mert már jó lenne látni. Oké, abban szinte biztos vagyok, hogy nem halt meg.. másodszor tuti nem, de azért.. mégis a barátom, vagy mi, abból meg még mindig kevés. Valahogy mindig elrontok valamit, na de majd idén.
Mert igen, minden tévhiedelemmel ellentétben, nem romlott meg a kapcsolatom a vámpírral, csupán nem volt időm a faluban járkálni. Ha nem a tanulás, a kviddics, ha nem a kviddics, a képességem, és ez így ment nap, mint nap. Szörnyű egy év volt, de letudva a problémát, pozitívan nézek előre... asszem'. Oké, ezt még nagyon gyakorolni kell.
Amit még sikerült megállapítanom, nőtt a hajam, hála égnek, soha többé nem vágatom le, még viccből se.
Viszont el is indulok a stég felé, mert hiába az öröklét, nem szeretek másokat megváratni. Azért még kiugrok a konyhába, és jobb híján felkapok egy vérnarancsot, mert nem illik üres kézzel menni.
Bár sietek, azért sikerül kiszúrnom pár számomra ismeretlen helyet, és összevont szemöldökkel konstatálni, tényleg rég jártam lent. De aztán csak gyorsabbra fogom, mert tényleg nem szeretek késni, csak hát.. gyakran mégis sikerül.
Csak akkor lassítok a tempón, mikor a stég közelébe érek. Nehéz, piszok nehéz, mert fenemód hiányzott a futás, vagy amúgy bármi, ami nem köt a négy fal közé, de hát.. az a fránya időhiány.
- Szia - köszönök mosolyogva, ahogy mellé érek, majd nyújtom is neki a gyümölcsöt, miközben a mosolyom kiteljesedik.
- Bocsi, semmilyen őz, kutya, farkas, vérbank nem került az utamba - őszintén bízom benne, hogy leveszi, ez csak poénnak készült, annak is elég gyatra lett, de majd ezt is felírom a "még gyakorolni kell" listámra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=400386#post400386][b]Ginnie Marrywather - 2014.10.07. 22:48[/b][/url]

Fogalmam sincs arról, hogy mennyi lehet az idő, olyan tíz, tizenegy órára tippelek a kint uralkodó sötétség alapján. Ahogy az ágyamról fekve nézek ki az ablakon, kissé furcsán érzem magam. Körülbelül két napja annak, hogy a három hónapos kis kiruccanásom után visszatértem a kastély ódon falai közé. Ez az idő így, első hallásra kevésnek tűnhet, azonban nekem rengetegnek érződött. Néha, mikor végigmegyek egy-egy folyosón az új és teljesen ismeretlen arcok között kezdem azt hinni, hogy már nem vagyok ide való. Talán jobb lenne feladni ezt az egész auroros dolgot és haza menni Londonba, végleg.
Ahogy ilyen, és ehhez hasonló gondolatok járnak a fejemben rájövök, hogy ez már a depresszió legszélső határait súrolja, így gyorsan felpattanok és megrázom a fejem. Oké, lehet, hogy sok minden megváltozott az elmúlt évek folyamán, de nem kell ennyire tragikusan nézni a dolgokat. Hogy megnyugtassam magam, az állatos sarkom felé nézek, ahol Vénusz és a Csibe édes álmukat alusszák, azonban Nelpi,az én kis sárkányleopárdom kíváncsi kék szemeivel vizslatja az arcomat.
- Na, van kedved sétálni? - mosolygok az állatra, mire az egyből felpattan és puha testével a lábamhoz dörgölődzik, mint egy macska. - Akkor ezt igennek veszem - mosolyodom el.
Megközelítőleg félóra múlva már a faluban bóklászunk, ahol nem sok emberrel akadunk össze, ami egyikünket sem zavar, főleg a Nelpit nem, aki örömmel ugrik bele minden egyes pocsolyába, mely a délutáni eső hozadéka. Eleinte megpróbálok rászólni, hogy ne csinálja, de nem hallgat rám.
Igazából nem figyelem, hogy merre megyünk, így kissé meglepve kapom fel arra a tényre a fejem, hogy csobbanást hallok. Megmondom őszintén; meg is lep, meg nem is a hely, ahová keveredtünk. Meglep, mert nem tudom, hogy Nelpi hogyan vezetett ide, de nem lep meg, mert egy vízelemű állat egyértelműen a vízhez megy, ha megteheti. Én lassan és komótosan, a sálam mögé bújva sétálok a stég végére, hogy megnézzem, az állatkámat miközben a vízben szórakozik.
Ahogy ott állok, azt tapasztalom, hogy teljesen szélcsend van, így egy hirtelen gondolattól vezérelve, kis koncentráció segítségével - színpadias és teljesen felesleges - kézmozdulatok nélkül kisebb hullámokat keltek a tavon. Ez lázhatóan Nelpinek is tetszik, mivel az akciómat hálás kiáltásokkal jutalmazza.
Nem tudom, hogy mióta állhatok a parton, mikor meghallok valami reccsenő hangot, melyre érdeklődve kapom hátra a fejem. A víz hullámoztatását is abba hagyom - melyre egy elégedetlen hang a válasz -, hogy minden figyelmem a mögöttem álló fákra összpontosítom.
- Van ott valaki? Ha igen, akkor azonnal fedje fel magát - mondom, miközben a jobb kezem akaratlanul is, de az övembe csúsztatott pálcámra siklik. Fő a biztonság, ahogy mondani szokás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=403001#post403001][b]Ivan Dragomirov - 2014.10.13. 16:32[/b][/url]

Nincs hozzászokva plusz fokokban fürdő októberhez. Moszkva őszéről jobb szót sem ejteni, de cserediák korában sem sétálhatott le csupán egy szál ingben a Szajna partjára. Markában néhány szem dióbél fekszik, menet közben belőlük választ, és a környéken nézelődve rágja azokat apró darabokra. A gyümölcsök közül csak a dióféléket eszi meg, az egyéb ragacsos, lédús fajtákra rá sem bír nézni. Egy ízesebb, érett falatot vesz szájába, amikor megpillantja a tó szélénél magányosan álló stéget. A rozogának látszó faépítmény elnyeri az orosz tetszését, akinek Magyarországon tartózkodása óta még semmi sem felelt meg. Mindent túl ócskának, túl olcsónak, vagy egyszerűen csak átlagon alulinak értékelt. Nem értette azt sem, hogy a Saint-Venant testvérek hogy ragadhattak pont itt meg, de a stéghez közeledvén úgy érzi, hogy ez a látvány ugyanúgy megfoghatta, és maradásra bírhatta a kis franciát, mint most őt.
Az első és második lépte a fán óvatos, hiszen tart attól, hogy a ki tudja ki fabrikálta lécek leszakadnak súlya alatt. Azok bár recsegnek, állják a sarat, és Ivan könnyűszerrel sétálhat rajtuk végig, hogy a hosszú stég végén akár egy cár állhasson meg. Újabb dióbelet vesz a szájába, erős fogaival jóízűen törve azt szét. A kisimult víztükröt figyelve élvezi a gyümölcs adta ízt, hallgatja a távolban felhangzó diákok hangjait.
Most először jut eszébe az, amit maga mögött hagyott. Nem tudhatja, hogy jól tette-e, vagy útját a várva várt siker helyett ólomsúlyú bukás koronázza majd. Lehajtja fejét, és egy ideig a lába alatt fel-feljajduló, rücskös faléceket figyeli. Aztán visszaemeli fejét, és megpillantja a vízfelszínen feltűnő Nap első, sárgás-vöröses színeit. Lassacskán végéhez közeledik egy újabb magyarországi nap. Ivan hunyorgó szemekkel figyeli az eget, majd ismét a tenyerébe nyúl egy finom falatért. Tökéletes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=427735#post427735][b]Jake Sandder - 2014.11.28. 18:06[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=437392#post437392][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2014.12.15. 23:19[/b][/url]

Sötétedik. Bár nem kellene erre császkálnom, és megfogadtam magamnak, hogy a kastélyban maradok, mégsem tettem. Igaz, még nincs annyira késő, de az én helyen már a kastély falai között lenne. Mégis pokróccal a karomon sétálok végig a falun, ezúttal kihagyva a vásárt, a korcsolyapályát és a fényeket. Helyette inkább valami sokkal csöndesebb vágyom. Bár még nem voltam erre, a nagyteremben hallottam, hogy néhány diák a stégről beszél, ami a faluban van, hosszan belóg a tó fölé és remekül lehet ott lazítani, távol minden zajtól. Amint meghallottam, pontosan tudtam, hogy erre van szükségem. Mióta idejöttem sok dolog történt velem, sok mindent le kellett tisztáznom magamban, na meg amúgy is vágytam már egy kis magányra. Hiányzott a privát szféra. Nekem szükségem volt egy helyre, ami csak az enyém, ahol azt csinálhatok amit akarok és nem kell másokhoz alkalmazkodnom. Itt viszont mindig volt valaki a közelemben, bárhová is mentem. Osztoznom kellett a szobán, nem ehettem egyedül és délután a folyosók is zajosak voltak. Hiába jöttem le a faluba, ott sem volt sokkal jobb, mert itt is körülvettek az emberek. Ahogy távolodom a zajoktól és a fényektől, egyre inkább úgy érzem, hogy a lelkem megkönnyebbül. Sokáig szerettem volna itt lenni, így alaposan beöltöztem. Fehér szövegkabá, sapka, sál, jó vastag csizma. Legszívesebben még teát és valami harapnivalót is hoztam volna, de már túlzásnak éreztem, hiszen nem piknikezni jöttem, hanem csak úgy lógni. Amint a fények halványulnak kezdem egyre jobban érezni magamat, úgy érzem, a sötét engem is elrejt. Hát még amikor meglátom a stéget! Azonnal megszaporázom a lépteimet, a végére már szaladok, és amikor meghallom a cipőm és a fa első találkozósát jólesően felnevetek. Egy újabb hely, amit kipipálhatok a listáról. Elmegyek egészen a stég végéig, leterítem a pokrócot és lefekszem rá, miközben a lábamat a víz fölé lógatom. Így fekszem, szép csöndben a felhős ég alatt. Pedig szívesen megnézném a csillagokat!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=440376#post440376][b]Tormay Lénárd - 2014.12.23. 00:56[/b][/url]

A sötétben egy alak tűnik fel, aki igazából én volnék. A vastagabbik kabátomat hordom, mert azzal számolok, hogy a szabad téli égbolt alatt hosszabb ideig fogok tartózkodni, és a hazautazás előtt semmi kedvem sincs megfázni. Csendben vonulok végig a faluba vezető úton, de ahogy az lenni szokott, a gondolataim bőven elég hangzavart keltenek elmémben. Komolyan mondom, még egy kis zűrzavar, és megfájdul a fejem.
Michelle hívott. Részleteket még én sem tudok, hiszen bagolyban szűkszavú az ember. Egyrészt a helyhiány, másrészt a kéretlen olvasóktól való félelem, de az írott szavak rendszere nem biztonságos, ha a magánéletről van szó. Vannak sejtéseim, de egyikkel se szeretnék majd előhozakodni anélkül, hogy utalna rá. Sajnos akarva akaratlan, de megtudok dolgokat, főleg a nagyobb kaliberűeket. Ez azzal jár, hogy ebben a bentlakásos suliban dekkolok már elég régóta. A zárt közösségben futótűzként terjednek a hírek, amelyeknek hajkurászásába én már túl régen belefáradtam, mert rájöttem, milyen káros is tud lenni a kapcsolatokra. A lényeg az, hogy nehéz időszakát éli. Ismerős, ha valakinek van ilyenje... Szóval természetesen igent mondtam a találkára, mert ha csak lelki szemetesláda formájában is, de ha tudok, segítek.
Nincs is még késő, olyan hat körül lehet, de köztudott a nappalok rövidsége az év ezen szakában, úgyhogy a kijárási tilalom megszegése nélkül osonhatok le a faluba. Fázom, de még nincs különösebb időm törődni vele. Arra koncentrálok, hogy botlás nélkül érjek le a megbeszélt helyre, ami nem más, mint a jó öreg stég. Kellően kihalt, ideális helyszín egy privát beszélgetéshez.
Érkezésemkor megtorpanok, néhány tucat lépésnyire a stég kezdetétől. Innen jól látszódik a tavacska fáradt víztükre, amelyet a part túloldaláról érkező távoli közvilágítás fénye világít meg. Úgy látszik, még nincs itt, mert embert aligha látok magam körül. Elhatározom, hogy egy könnyen észrevehető ponton kezdem el megvárni őt. Zsebbe süllyesztett kezeimmel és összébb húzott testtartásommal próbálok védekezni a hideg ellen, ami a mozgás hiányában most még nagyobb ellenségként fedi fel magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=442438#post442438][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2014.12.27. 00:01[/b][/url]

Kis Karácsony, Nagy Karácsony… az Ünnep, amit együtt kellene tölteni a családdal, de mi mégis itt maradtunk az iskolában. Véda nénivel sokkal jobb, anyuék meg egyébként sincsenek otthon. Apa bevetésen van, anyu pedig elutazott a nagyiékhoz, nem is lenne együtt az egész család. Tavaly úgy is hazamentünk, most itt az ideje, hogy megtudjam, milyen is itt az ünneplés. A suliban valami bál is volt, amire ugyan nem mentem el, de sok jót hallottam róla. Most viszont a stég fele vettem az irányt, ugyanis kell egy kis friss levegő. Kint eléggé hideg volt, ezért nem maradhatott el a sapka–sál–kesztyű kombináció, a vastag pulcsi és kabát sem. Egyáltalán nem tervezem, hogy megint lebetegszek, és ismételten heteket töltsek a gyengélkedőn. Tényleg saját ágyam lehetne ott, de megfogadtam, hogy vigyázni fogok magamra, és nem fogok többet bekerülni. Ezért is kezdtem el edzeni, amivel egészen jól haladok, ráadásul egy társam is akadt benne, akivel azóta sem találkoztam. Túl könnyű lett volna, ha mindig összefutok vele, pedig beleéltem magam, hogy végre lesz valaki, aki nem néz le, és foglalkozik velem. Lehet csak megszánt akkor, nem tudom. Mindig lenézek a terembe, de soha nem látom ott Gergőt… hiába jártam a kastély folyosóit, egyszer sem botlottam a fiúba. Egyszer próbálkozok barátság kiépítésével, akkor is kudarcot vallok már akkor, mielőtt az egész elkezdődne. Közben megérkeztem az úti célomhoz, és egy sóhaj után léptem rá a fából készült tákolmányra. Meg sem álltam a végéig, ott vettem a bátorságot, és óvatosan leültem a végére. Ügyeltem arra, hogy ne érjek a vízhez, elég, ha csak bámulom azt. Még a végén beleesek, és most nincs itt senki se, hogy kimentsen a víz fogságából. Akkor zárulna le az életem, mert hogy magamtól nem tudnék kimászni, az is biztos. De most nem ez járt a fejemben, inkább bámultam a víz tükrét, és csak arra tudtam gondolni, hogy apával minden rendben van-e, és reménykedtem, hogy nem kapunk baglyot… fekete borítékkal…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=452433#post452433][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.13. 15:51[/b][/url]

Katherine D. Averay

Hosszú, és a tegnaphoz képest végtelenül unalmas munkanapot hagyott ma maga mögött. Hiába vitte be a szüleitől ajándékba kapott gramofont, és rendezte el íróasztala szélén, egyáltalán nem volt kedve bekapcsolni, sem táncra perdülni. Helyette papírokat tömbösített, munkatársakkal csevegett, és tökéletesen ugyanaz a figura volt, mint két nappal előtte. Komoly volt, bólogatott, intézkedett, tette a dolgát. Gondolatai viszont a hivatali falakon túl jártak, minek következtében nem egyszer elírta a behívók tárgyszövegét, és többször is rossz pecsétet használt, hogy aztán rossz címzettnek küldjön szolgálati baglyot. A munkáját mindig szeretettel és jól végezte, minden kéziratáról lerítt maximalizmusa és figyelmessége. Ma azonban pocsék munkaerőnek bizonyult, amit reményei szerint egyedül kollégája, Váradi Sándor vett csak észre. Estére még az egyébként vállalt túlórát is visszamondta, és zűrös gondolataival gyorsan hagyta el a hivatal régi épületét.
Szövetkabátját szorosan összehúzza öltönyén, és sietős léptekkel igyekszik a kastély legszabadabb helye felé. Most nem mehet haza, mert a négy fal csak még inkább beszorítaná, ahonnan végül úgy is csak menekülni kényszerülne. Cikázó elmével töri a havat, nem foglalkozik szembejövőkkel, sem szabályszegő diákokkal. Nincs kapacitása rájuk, egyáltalán nem is érdekli, hogy ki miben sántikál. Saját dolgával sem jut dűlőre, nemhogy még másokéval törődjön. Bár már régen lement a Nap, és az égen minden csillag ragyog, úgy érzi, mintha kora reggel volna. A stég fadeszkái megreccsennek léptei súlya alatt. Egyenesen a korhadt faszeletek vezette út legvégére sétál, ahol árnyas tükörképét látni véli maga mellett. Jobbjával nyakkendőjéért nyúl, hogy kissé kilazítsa, majd lehajtva fejét, a víz felszínén úszó gallyakat kezdi követni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=456978#post456978][b]Jared S. Nightingale - 2015.01.24. 20:40[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=462320#post462320][b]Merkovszky Ádám - 2015.02.07. 19:45[/b][/url]

A stégen állva várom egyik tanítványomat, és várakozás közben van időm körbenézni. A tavacska mellett álló fák levelei sárgába, vörösbe játszanak, rajtuk fehéres foltokat hagyott a dér. Csupán ez mutatja már, hogy az éjszaka fagy lepte el a tájat. A tó felszínéről a jeget már leolvasztotta a délelőtti napsugarak melege. A házak között járó szellő a víz fölé érve, finoman megfodrozza azt, majd néhány cseppet felkapva tovasuhan.
Az elemi mágia teraszán megtalálható minden, ami a gyakorlati oktatáshoz szükséges, de nem árt néha kimozdulni a teremből, ráadásul az elemeket a természetben lehet a legkönnyebben irányítani, tulajdonságaikat kitapasztalni. A hydromágusok számára a környéken pedig nem is lehet jobb helyet találni a falu szélén található tónál.
Erisszel kapcsolatban még mindig kicsit bizonytalan vagyok. Pont tavaly lett a tanoncom, amikor a dolgok kissé zavarossá váltak és egészen a felfüggesztéseim fajultak. Túl kevés óránk volt, emiatt nem tudom, hogyan áll az eleméhez, mennyire tudja irányítani. Nem figyeltem rá eléggé, ez egyértelműen az én saram, de igyekszem bepótolni a hiányosságaimat, kijavítani a tavalyi hibáimat.
Amint megérkezik a lány, üdvözlöm, és rögtön kezdem is az órát:
- Szeretném ma megmutatni a víz formálását. Először egyszerűbb alakzatokat fogunk alkotni, majd később egészen bonyolultakat, összetetteket is képes leszel létrehozni. Mielőtt azonban erre rátérnénk, lenne egy feladatom, ez amolyan szintfelmérő lenne. - Egy pillanatig elgondolkozva szemlélem a stég faléceit, majd bólintva újra a lány felé fordulok. - Kérlek, hozz létre a "semmiből" egy kevés vizet! Elég fél decinyit. Közben pedig mondd el, mi a véleményed a vízről, mint elemről, és a hydromágiáról, mint képességről! Ha nehéz összefoglalnod, elég, ha csak az először eszedbe jutó szavakat mondod ki.
A feladatot, kiadtam, most már csak a megvalósítást kell szemmel tartanom, magamban pedig kiértékelni, mind az elméletet, mind a gyakorlatot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=462401#post462401][b]William H. McWhite - 2015.02.08. 00:29[/b][/url]

Nem tudni mennyi ideje foglalja a helyet a stégen, de teljesen besötétedett. Nem tervezte, hogy éjszakába nyúlóan kivonja magát a forgalomból, mégis sikerült. Nyekergés közepette tápászkodik fel a törökülés-szerű helyzetéből. Totálisan  elgémberedett a nagy gondolkozásban. Kinyújtoztatja végtagjait, megropogtatja nyakcsigolyáit és a stég szélére lép. A víztükör felé hajolva túr bele kócos hajkoronájába. Sötét van ugyan, de soha nem lehet elég jól kinézni. Elismerő félmosolyt küld tükörképének. Ma is jól néz ki.
Lassú, de nagy léptekkel indul a part felé, talpa alatt nyikorognak a deszkák. A szél feltámad és megsuhogtatja a nádast. Összerezzen. Mi a fene? Csak nem fog betojni az esti tóparton? Mégis mitől? Ösztönösen gyorsabbra kapcsolja tempóját, és mire kiér a stégről már-már lohol. Mintha lenne valaki a nádasban. Nem. Mit keresne bárki abban a büdös és nedves növényhalmazban? Ijedősen tekint hátra a válla felett. A lelke mélyén élő kislány már sikongat félelmében, de ő ugyebár egy nagyfiú, tehát reflex-szerűen kihúzza magát. A nádas zizeg a szellőtől. Vagy nem attól? Megtorpan és világos pillantását élesen szegezi egy árnyas területre.
- Ki van ott? - inkább kijelenti, mint kérdezi, ám hangja halványan remeg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=477201#post477201][b]Thege Ágost - 2015.03.16. 13:38[/b][/url]

A miskolci ócskapiacon frissen vett cipő – marhabőrnek árulták, de mindenki láthatta, s még Ágost is sejtette, hogy teljesen szintetikus anyag – kényelmetlenül nyomta a felség lábát, amikor az hazafelé tartott a közeli muglifalu buszmegállójából. Zihálva tért le az útról, s rogyott le a falu mellett elterülő kis tó stégjére, melynek korhadt deszkái vészjóslóan recsegtek hájhurkái alatt. Úgy érezte, egy lépést sem tud továbbmenni. Ami azt illeti, nem is akart.
Levette hát gyönyörű cipellőit, s tyúkszemekkel, vízhólyagokkal tarkított alsó csülkeit jólesően belemártotta a tavacska hűs vizébe, miközben elégedetten cuppantott egyet. Szemlátomást nem tűnt fel neki, hogy lábszagának kigőzölgése még a közelben ívó halakat is elriasztotta. Tornáztatta kicsit lábujjait, s érezte, ahogy a hűvös víz csökkenti a fájdalmat a sarkán, a talpán, a lábujjain, a lábfején s minden olyan porcikáján, ami érintkezésbe lépett a kelleténél négy számmal kisebb – ámde leárazott – cipővel. Némi kotorászás után előhalászott zsebéből egy kis papírzacskót, benne egy sajtos fornetti utolsó hírmondójával. A kis pogácsát összemorzsolgatta ujjaival (ezzel elérte, hogy a szája mellett az ujja is sajtkrémes legyen), majd egy részét a tóba szórta, előcsalogatva egy nád mögött rejtőző, pimasz hattyúcsaládot. A hattyúk kegyetlen pillantása megrémítette, éles csőrüktől félve gyorsan kivette lábait a vízből, míg a bestiák elpusztították a maradékot, majd odébbálltak. A vadkacsáknak szánta a morzsát, ha jönnek haza Afrikából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=489317#post489317][b]Pearl Wildheart - 2015.04.06. 14:12[/b][/url]

Lassú, megfontolt, evező csapásokkal közeledett a part felé. Már egy órája a tavon volt és sikerült is megfigyelnie a körülötte lévő állatokat, melyek majd az egyik kiadásra ítélt könyvének illusztrációjához fognak kelleni. Hátizsákjának zsebébe gondosan elrejtette a régi típusú mugli fényképezőgépet és a vele készített képeket, melyek majd tökéletesek lesznek ahhoz, hogy egy alapot adjanak. Gyermekkönyvet szeretett volna ugyanis kiadatni, és úgy gondolta, jelenleg egy egészen realista képekből álló rajz lesz az, ami a legjobban fogja kiegészíteni a tökéletesen rímelő, verses, dallamos sorokat. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy a férfi, akit még soha életében nem látott előszeretettel lógatta le a lábát az összetákolt stégről, és a távolság miatt arca jótékony takarásba került, ezáltal pedig a lánynak lehetősége nyílt pár igazán megkapó felvételt készíteni. Nem volt igazán nagy zseni a fotózásban, azonban elismerően bólintott mikor a gép a kattintás után azonnal kidobta a képet, mely akár a történet főszereplőjét is ábrázolhatta volna.  Imádta a megfelelően nagy távolságot, azt hogy nem kellett magyarázkodnia, hogy miért is csinál fényképeket, és azt is, hogy ez a titokzatosság kellően felcsigázta. Arcára mosoly ült ki, majd mikor elégedettséggel eltelve a parthoz érkezett, nem messze a stégtől, és szinte már nem is figyelt a külvilágra. Gondolatai a leendő könyv elkészülte körül kalandoztak, és azon, hogy mennyire fantasztikusan fog mutatni egy ilyen magányos, ám annál tökéletesebb alak, a hattyúk és kacsák között. És természetesen mivel a gondolatai abszolút másfelé jártak, a környezetével most nem is nagyon törődött, egészen addig, míg szeme sarkából meg nem látta a hatalmas termetű hattút, mely behúzott nyakkal, totyogó léptekkel közeledett felé.
A lány egy pillanatra meglepődött, hiszen soha nem látott még hattyút ilyen közelről. Valahogy mindig is imádta őket szemlélni tisztes távolból, megetetni őket kenyér darabkákkal, azonban ez a kifejlett példány túlontúl nagynak és mérgesnek tűnt, ő pedig ösztönösen hátrálni kezdett. Igazából határozottan jól is tette ezt, hiszen a nagy álmodozásban sikerült megzavarnia ezeknek a csodás madaraknak a napi rutinját, így tehát az ellenséges viselkedés teljesen jogos volt.
Pearl arca egy pillanat alatt váltott hófehérre, majd mikor a hatalmas szárnyak teljes valójukban váltak láthatóvá, és a narancsos csőr fenyegetően csipkelődve indult a lány felé, az egy hangos sikoltást követően, kezében a táskájával rohanni kezdett az ismeretlen férfi felé, nyomában a hattyúval. Táskájába görcsösen kapaszkodva, kipirult arccal botladozva közeledett a megmentője felé, és igaz a hattyú már egyáltalán nem követte a pánik teljesen eluralkodott a testén és elméjén. Lábában felbukva vágódott el a sekély vízben, és áztatta is el magát, a gépről, a táskájáról és képekről nem is beszélve. Őrült módjára kapta fel a kihullott darabokat, majd ha a férfi a segítségére sietett, akkor szinte már gyermeki félelemmel ugrott annak nyakába és könyörgött azért, hogy megmentsék egy gyilkos hattyútól.
- Kérlek védj meg! – kiabálta, majd zokogva bújt az erős karok közé miközben a remegés hatására a táskáját a földre ejtette. Fényképezőgépe egy hatalmas koppanással adta meg magát, és természetesen a férfiról készült képek is a földön landoltak felfedve létezésüket az esetleges kíváncsi pillantások előtt.
- Biztos hogy meg akar ölni… - zokogta a lány, majd mivel két perc alatt nem történt semmi lassan elapadtak a könnyei, és szipogva emelte fel a tekintetét a férfira, akit sikerült teljesen eláztatnia a ruhájával és persze a könnyeivel. És mivel még mindig túlontúl intim volt a  közelség arcára mélyvörös pír költözött, és azonnal próbált szabadulni a szikár test védelméből.
- Elnézést, sajnálom….

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=489575#post489575][b]Pearl Wildheart - 2015.04.06. 18:21[/b][/url]

Soha nem gondolta volna hogy ilyen nagy sebességgel képes mások karjaiba repülni. Pláne úgy, hogy nem igazán bírja a testi kontaktot. Ehhez képest most mint egy gyermek, úgy csüng a kellően izmos férfitesten és lélegzik be a nikotin füstös illatát. Az első sokkon túl lendülve és magán a tényen, hogy épp egy abszolut ismeretlen ember karjai között szuszog rögvest zavarba jön. Nem kedveli a testi erintkezéseket és ez csak és kizárólag egy véletlen eset lehetett melyre a későbbiekben biztos hogy nem lesz büszke. Arca vörösen izzik és a csípős hidegben is olyan érzése van mintha forróságtól hevült lenne. Az pedig hogy a férfi nem is igazán érti a problémáját hamar szöget üt a fejébe. Zavarodottan pillant hátra majd mikor realizalja hogy a támadoja idő közben eltűnt szinte mar kétségbeesetten néz fel a férfira aki jó par centivel felé tornyosul.
- Annyira sajnálom! Rossz helyen kötöttem ki  és megtámadt egy hattyú. Azt hiszem elestem és hogy meghalok. Talán pánik roham lehetett... - had árja miközben szemügyre veszi a férfi markáns arcélét, a kelleténél hosszabb tincseket és a több napos borostát. Természetesen a sötétlő folt sem kerüli el a figyelmét melyet ő maga okozott és ami miatt valószínüleg tartozni fog egy uj ruha darabbal. A tilzott közelséget megszakítva lep hátra majd hogy szerencsetlenseget tetézze bukik fel a nem olyan régen elejtett fényképezőgépben. Hogy nem túl szerencsés az imát biztos így tehát ha nem kapják el nagy lendülettel a fenekére huppan.
- Ezt nem hiszem el! - meltatlankodik, majd egy sajnalkozo pillantással szemléli ezer evés gépét melyet 10perc alatt sikerült megölnie. Az már más kérdés hogy ez felveti azt is, vajon a férfival mennyi idő alatt végezne...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=490587#post490587][b]Pearl Wildheart - 2015.04.08. 20:31[/b][/url]

Minden túl gyorsan történt. Az egyik pillanatban még önfeledten fotózta a tájat, az állatokat, a másikban pedig már kissé közeli viszonyba került egy abszolút nem szimpatikus férfival. Vagyis, a nem szimpatikus meglátása, csak a második benyomása volt. Az elsőnél még tetszett neki, már ami a tetszés, eme különös formáját illeti. Hiszen soha nem volt oda a férfiakért, kivéve persze a bátyját, és az iránta való viszonzatlan érzelmeit, melyek hatalmas burát képeztek körülötte és elzárták mindennemű ismerkedési lehetőségtől.  Igaz azonban az is, hogy mivel már fiatalon sem tudott különösképpen mit kezdeni a túlzott érdeklődéssel, inkább bezárkózott. Az pedig, hogy most mintegy feldobva az eddigi eszméit vetette bele magát egy ismeretlen karjaiba, nos kellően zavarba hozta. Az arcán játszó pír egészen a válláig terjedt, és talán pont ennek is köszönhető, hogy mikor hátra lépett, felbukott a fényképezőgépébe is. Ekkor találkozott a földdel immár másodjára a délután folyamán ilyen fájdalmasan, és nem tudta visszafogni a nyöszörgést, mikor nagy nehezen feltápászkodott.
Szemöldökét összeborzolta, úgy nézett a férfira, aki immár a fényesen sütő nap sugarai alatt fölé tornyosult. Most nézte meg először úgy igazából, és mikor tekintete megállapodott az ujjak között tartott képeken ismét csak sikerült zavarba jönnie.
A kérdés persze teljesen jogos volt, hiszen tök ismeretlenül, az engedélye nélkül fotózta le, de egyszerűen úgy érezte, hogy a kép kihagyhatatlan és a pillanat könnyedén elrepül, akár csak egy tollpihe, ha nem cselekszik gyorsan.
- Nos, Pearl Wildheart vagyok, könyvkiadó. És az a kép az én képem... - mondta a lány, miközben egyik kezével kissé remegve simította ki a kusza tincseket az arcából, és a másikkal próbálta kikapni a férfi ujjai közül legféltettebb munkáját.
- A képet egy könyv illusztrációjához készítettem, mint amolyan ötlet és lehetséges grafikai megoldás, és mivel nem látszódik rajta csak a körvonalai, gondoltam nem sértek személyiségi jogokat. - hadarta, majd a kérdésre szinte már döbbenten vonta fel a szemöldökét. Oké, hogy általában üzleti kapcsolatai vannak, de azért a férfi sem gondolhatta komolyan, hogy valamit akar tőle...
- Tessék? Ki is maga? - kérdezett vissza a mit akar kérdésre, majd a férfi lélektükreit kezdte vizslatni.  Na meg nem utolsó sorban, abban a pillanatban eldöntötte, hogy nem szimpatizál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=491480#post491480][b]Pearl Wildheart - 2015.04.09. 22:02[/b][/url]

- Ezt mondtam, nem? – kérdez vissza immár kissé talán sértettebben, mint ahogy kellene. Hiszen csak most menekült meg egy hattyú elől, bukott fel a sekély vízben, és szinte már Murphy törvények közé illően vágódott el az ismeretlen férfi előtt. Na nem minta ezek után túlzottan érdekelné a neve, hiszen miért is akarja tudni egy olyan valaki nevét, aki még arra sem képes, hogy segítsen neki. Nem várt pedig nagy dolgot, csak annyit, hogy segítsenek neki, de ha már emberek között ez nagy kérés, akkor inkább fog egy állattal barátkozni, mint hogy valaki ilyennel.
Keze lassan a fenekére téved, kissé megnyomkodja meghúzódott izmait, majd miután a kép után hiába kap,  kissé szúrós tekintettel és sértetten kulcsolja össze a kezét a mellkasa előtt.
- Igen, az enyém a Kalamáris Kiadó, és nyugodtan lenyomozhatja, ha szeretné. Bár nem hiszem, hogy ki kellene találnom ilyen dolgokat ahhoz, hogy kimagyarázzak egy olyan képet, ami a munkámhoz kell, és amin még az arca sem látszik. – mondja immár dühösen, majd mikor a férfi a képet gyűrötten a vízbe hajítja Pearlben kicsit elszakad a cérna.
- Mit csinál?! Ez a munkámhoz kellett volna! – borul ki, és már-már majdnem a kép után veti magát, mikor is rájön, hogy teljesen felesleges kapálóznia. A víz hideg, úszni sem úszik olyan jól, nincs váltás ruhája, és ha még ennél is jobban vizes lesz, talán egy kiadós tüdőgyulladást is összeszed. A hideg pedig már így is átjárta annyira, hogy reszketni kezdjen, és teste, na meg átázott ruhája és fehérneműje kellően egyértelművé tegye a hőmérséklettel kapcsolatos problémáit. Szinte már görcsösen szorítja össze a kezét a mellkasa előtt, fogai csattognak, úgy néz a férfire, és próbál vele szemkontaktust tartani.
- Mi maga? Katona, vagy valami kommandós? Ezért nem bírja a fényképezőgépeket? Higgye el, a maga arca nem olyan szép, hogy az ember azt akarja megörökíteni. Engem a körvonala jobban érdekelt, pont olyan volt mint a kiadásra váró könyvem szereplője. Hálistennek tönkretette a munkámat. – rosszallóan megcsóválja a fejét, majd immár vacogva próbál elindulni, azonban sem a lábai nem akarják megtartani, sem a keze nem akar a remegés miatt normálisan működni.
- Legalább segítsen összeszedni ezeket!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=495266#post495266][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2015.07.14. 21:30[/b][/url]

Úgy tűnik, ennek is elérkezett az ideje. Nagyon régen találkozott már Izabellával, ami több dolognak is betudható: a Saint-Venantok ellepték az iskolát, ami kissé kizökkentette napi rutinjából, aztán ott volt a Beauxbatons-nal folytatott hosszas levelezése, a visszaköltözés és... Vasil. Akivel épp megpróbálják. Hogy is mondták egészen pontosan a Star Warsban? Tedd vagy ne tedd, de sohase próbáld! Ettől függetlenül ők mégis nekiveselkednek ennek a dolognak, egyelőre semmilyen eredménnyel. A romoknál történt kiruccanásuk után a bolgárt lepedőbe rázogatták, ez pedig jelentett némi nemű problematikát, már ami a kapcsolatuk virágzását illeti - egyáltalán létezhet ilyesmi? Kétlem. Na de szóval, szőkénk elérkezettnek látja a csajos gyűlés időpontját, így egy kezébe akadó szerencsétlen tollast a kastélyig repít, hogy bizony méltóztasson a barátnője lefáradni a stéghez, ha már nincs jobb dolga - mert miért lenne?
Maga sem teketóriázik sokat, felkap egy rövid gatyát, bő vállpántost, sarut, haját kiengedi és uccu neki a vadonnak. Illetve tudjátok, a falunak. Ez a madagaszkári tartózkodás teljesen felborította a bioritmusát, már az erdőt is dzsungelnek hallucinálja, nem csoda hát, hogy messze ívben, tisztesen kerüli. Megérkezve a deszkák ropognak a talpa alatt, a találka helye üres. Sebaj, épp csak három perccel érkezett előbb, tehát ennyi ideje van Izának ideérni, mielőtt a rellonos előrángatja a föld alól, kicsipkézi a fülét, elmesél mindent, majd - természetesen a késés miatt - karácsonyfadíszt csinál belőle. Amúgy türelmes típus. Lehuppanva keresztbe teszi kinyújtott lábait és sütkérezik a lemenő nap fényében, élvezi, hogy az éjszakák lehűlést hoznak és végre itthon van. Annyira ráfért már ez, a megszokott közeg. Nincs is más, ami hiányzott neki, talán csak az ágya. Semmire se cserélné le...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=498593#post498593][b]Brandon Norrey - 2015.07.21. 17:41[/b][/url]

- Wíííí! - zúgok le a lépcsőn, az éppen megalkotott jégcsúszdán magamhoz szorítva a hatalmas fekete kandúrt. Egy kicsit kemény, egy kicsit hideg, de legalább az enyém. Útközben majdnem elkaszálom az egyik háztársam lábát, de szerencsére nem ismerem, így csak nyihogva folytatom utamat. Mikor a padlóhoz érek, elterülök, és egy rövid pihegés után felpattanok. Eltüntetem a közlekedésem nyomait. Ser Karom nyávogva, de dorombolva értékeli a hullámvasutat. Kicsit megdögönyözöm, de utána hamar folytatom utamat, hisz egy kicsit késésben vagyok, nem is akárkitől. Akárkiktől.
Cat unokatestvére érkezik az iskolába, mivel nála is megjelent a varázserő. Emlékszem, milyen is volt nekem az első nap, ezért elterveztem mindent. Lemegyünk a stégre, viszek fagyit, cicát, lesz minden, ami kell. A nap is süt, az ég is kék, és ez nagyon csudi.
Lefékezek a bejárati csarnokban, ahol éppen nemezisem, az a bunkó rellonos toppan be. Tekintetünk találkozik, egy pillanatra leomlik a körülöttem létező világ, és csak őt látom. ujjai a pálcára fonódnak, majd... a táskáira szegezi. a poggyászok a levegőbe emelkednek, és elindulnak a folyosón a Rellon felé. Jeremy, a félelmetes exprefektus... továbbsétált. Nos, azt hiszem az emberek változnak. Kilépek a hatalmas tölgyfaajtókon arcomat megcsapja az erdőből erre szálló fenyőillat keveredve a mezei virágokkal. Lépteimen felgyorsítok, vigyázva, hogy ne essek el. Ma már megesett kétszer, kihagynám a többit.
Nem térek be a falu macskaköves utcáira, szélén sietek az egyik kitaposott ösvényen. Azon gondolkozok, vajon miként érez most Dexter. Tegnap beszélgettünk róla Cattel, de nem jutottunk sokra, mert öt perc után inkább ugráltunk az ágyon. Ha ez nem szerelem, akkor semmi!