30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 29 ... 37 38 [39] 40 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Lucas M. Deighton
Diák Navine (H), Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 117
Írta: 2020. október 17. 15:06 | Link

Margaréta


Előtörtek a rossz emlékek, ahogy eszembe jutott, hogy mi történt anyámmal, mit művelt vele, meg apámmal ez az átkozott szer. Éppen ezért is próbáltam figyelmeztetni Margarétát, meg egyébként mindenkit, aki ehhez hasonló szereket akart használni.Érintésére kedves mosoly kúszott az arcomra, érződött abból, hogy jót akar, hogy talán bán valamit, amit úgy érez, hogy megtett, miközben meg nem, hisz nem bántott meg. Ettől függetlenül az est sodort magával, s valamiért úgy éreztem, hogy előtte megnyílhatok, mert hasonló hozzám, mert nem olyan nagyvilági aranyvérű, mint mondjuk Olívia. Ki tudja, hogy ő mit szólna hozzá, ha tudná, miben nőttem fel. Magam elé meredve meséltem el a történetet Margarétának, végül sóhajtottam egyet, s nem is nagyon mertem felé pillantani, míg nem hallottam a nevem. Aztán elcsöndesedett, újra éreztem az érintését, meglepett, de nem löktem el a kezét.
- Hát ja...ez van - a stég szélét markolva fordítottam el a fejem, hogy kifújjam a levegőt, s ne azon gondolkodjak, mennyi mindent tehettem volna. Mondjuk kivehettem volna a kezéből azt a szart, felrúghattam volna az asztalt, és kérhettem volna külső segítséget.
- Hm? - további szavaira egy kicsit meglepetten pillantottam rá, mintha addig ott se ültem volna, pedig ott voltam, csak épp elmerülve a gondolataimban. Margaréta viszont most először tűnt nálam pozitívabbnak, s ez még az én arcomra is mosolyt csalt.
- Jó, ez igaz, tényleg sok dolog vár még itt ránk. Hatalmas nagy mágusok leszünk. Ismered David Copperfield-et? Na, nála is nagyobb leszek - mondtam "vagány" üzemmódban, s még a képzeletbeli galléromon is igazítottam egyet. Aztán a röpke jókedvet ismét átvette a melankólia, hisz úgy tűnt, Marg is titkokat rejteget.
- Te is elveszítettél valakit? Akarsz róla beszélni? - nem akartam tapló lenni, így megadtam a lehetőséget arra, hogy ha akarja, visszautasítsa a kérdésemet. Ennek ellenére jó lett volna megismerni az ő történet is, hisz valamiért legbelül úgy éreztem, hogy hasonló dolgokon mehetett keresztül, mint én.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Warren Mina
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Független boszorkány


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 856
Írta: 2020. október 18. 19:10 | Link

Árcsi

Van egy pillanat, nem hosszabb egy szemvillanásnál, ahogy tekintetem róla a vízre téved melyre édesen ráhasal a nap tükre, ahogy a csillanásból káprázat lesz, kedves emlék. Van egy pillanat. Egy olyan pillanat, amitől fázni kezd a lelkem, és valóban, a nagy igazságok és az, hogy ki is vagyok, lent marad a mélyben. Szokták mondani, hogy a világ legszomorúbb embere a leghangosabb, és azt hiszem, van ebben valami. Határozottan boldogabb voltam, amikor még nem éreztem úgy, olyan mélyen, mint ahogy most. Boldogabb, amikor még nem törődtem az érzéseimmel, kívül tettem őket a küszöbön, és nem adtam nekik nevet. Boldogabb voltam, amikor még minden voltam, csak az nem, aki most vagyok, amit most teszek magammal.
- Igazad van. De inkább úgy mondanám, hogy én vagyok a lány, aki rossz filmre lógott be. Nem is fizettem be rá és még a termet is elrontottam. Mondhatnám, hogy majd újrakezdek mindent az alapoktól, de a helyzet az, hogy sosem tettem meg. Csomagokat gyártottam, félretettem őket, az évek során megrohadtak és most az összes zsák a nyakamba zuhant, én pedig ülök a kupacban és baromira szenvedek.
A végén még nevetek is, mert valljuk be, hogy elég mulatságos, túl azon, hogy nagyon szánalmas vagyok. De tényleg nagyon. Valahogy az emberek képesek elválni, lezárni, új útra lépni, képesek újabb és újabb fejezeteket leírni. Ezzel szemben én. Ideköltöztem, szerelmes lettem, csalódtam, elköltöztem, kijelentettem, hogy soha többet nem térek vissza. Aztán hazajöttem, szerelmes vagyok, csalódok, elvágyódom és újra kijelentem, hogy soha többet nem térek vissza. Ilyet az idióták csinálnak, meg azok, akik élvezik az önkínzást. Lehet jobb lenne, ha én inkább egy korbáccsal csapkodnám magam a bűnbocsánat reményében. De tudok nevetni magamon, és ez jó, szerintem ez az, ami átlendít. Nem, nem segít új fejezetet nyitni, csak átlendülni.
- Az a nagy helyzet, hogy nem lehet minden ember tökéletes, valakinek sajnos muszáj ellátnia a tökéletlen, de bájosan próbálkozó szerencsecsomag szerepét is. Nagyon szívesen emberiség.
Még meg is hajolok, mintha tényleg színésznő volnék, de azért arra ügyelek, hogy ne boruljunk fel, mert akkor nem csak lelki, de fizikai nyomorulttá is válok menten.
- Fent van a Netflixes listámon, de mivel nyár van, ezért, természetesen a romantikus karácsonyi történeteket fogyasztom rengeteg csoki társaságában. Meg ezeket a sorozatokat szerintem úgy jó nézni, ha valakivel kibeszélheted, és itt nemigen van társaságom, de ha te is nézed, akkor akár nézhetjük együtt is.
Felélénkít, hogy valamiben hasonlítunk, hogy esetleg lenne valami közös hobbink. Ha kiderül, hogy a millió meg egy állattal sincs különösebb baja, akkor még akár együtt is nézhetjük, mert szerintem az én ágyam a legkirályabb a világon, olyan matracom van, hogy az megszólal, zseniális és mindenhez is jó, szóval képtelenség, hogy ne nálam legyen. Csakhogy ott van kutya, crup, kneazle, augurey és még egy sunki is. Macskám ugyan nem lesz, de láttam a múltkor két édes kutyust a menhelyen, akiket nagyon szeretnék elhozni.
- Mondhatnál bármit. Mondjuk, hogy pap leszel, vagy sorozatgyilkos. Ártatlan lányokat csábítasz magadhoz, elmeséled, hogy nézed a Mindhuntert, aztán puff, lecsapsz rájuk kegyetlenül, és vége van. Mondjuk ne legyél sorozatgyilkos, ők eléggé nem szépek. De lehetnél a szexi nyomozó, aki felkutatja őket. Állsz a tetthelyen, és megelevenedik a jelenet, én meg lehetnék a csini, de butuska társad, aki nagy szemekkel rádcsodálkozik, hogy aztaaa Árcsi, te mennyire okos vaaaagy.
Hogy hiteles legyek, még a hangom is vékonyabbá válik, kékjeimmel rácsodálkozok, és még a szájtartásom is olyan hitetlenkedővé válik, mint aki nem hiszi el, hogy mennyire nagyon okos és szexi partnere van, akivel persze ez szigorú munkakapcsolat, legalább hat évadon át, hogy az utolsó utáni pillanatban legyen egy majdnem csókjelenet. Aztán elkaszálják a sorozatot, a rajongók meg a fejüket verik a falba és fanfic-ekben élik ki magukat. Előreszaladtam, tudom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Romhányi M. Áron
Mestertanonc Rellon (H), Elsős mestertanonc


aszondja Mózsi
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 40
Írta: 2020. október 26. 15:20 | Link

M I N C S I
double darkness || nézz rám


Pillantásom követi az övét, ami anélkül, hogy tudná: figyelem, a tó tükréhez vezet. Fogalmam sincs, milyen messze jár, merre réved, hogy a vizen megcsillanó napfolton és az apró, színes halakon túl mit lát, csak azt érzem, hogy egy ideig nincs itt a csónakban velem, ahogy azt is, hogy nincs jól, ezen pedig lássuk be, aligha tudok változtatni - még csak közöm sincs hozzá, nem is ismerem. Véleményem ettől függetlenül persze van, hát hogy is ne lenne(?!); egyrészt: még a fogykosok is tudják, hogy a szerelmet okosabb dolog messze elkerülni, másrészt pedig, ha már az első opciót nem sikerült abszolválni:
- Azt mondod, sosem tetted meg - nézek át rá a csónak túlfeléből. - Akkor éppen ideje, mhm? Az mostanra világos, milyen nem megtenni. Most jöhetne az Option B, azaz, hogy kilépsz a komfortzónádból, összecsomagolsz mindent, amit magad mögött kell hagynod, és elindulsz egy új, tökismeretlen úton.
Vagy kérhetne segítséget is, de ezt inkább nem mondom ki hangosan, enélkül is tuti, hogy sokszor kezdeményezett orvosi jellegű beszélgetést vele az anyukája. De egy külsős, valaki, aki nem ismeri, néha félelmetes, tűhegynyi pontossággal talál bele igen-igen fájdalmas pontokba. Ez még nekem is megvan. A pszichológia meg a jog, kérem alássan, mindkettő fájdalmas és pontos. Nincs kecmec, az igazság csak úgy tolul az arcodba, te meg csak ülsz ott, és nem érted, eddig miért nem értetted.
Horkantva nevetek fel, míg elfordulok tőle. Pillantásom a közeledő stég korhadt léceire esik, fejemet bosszúsan ingatom.
- Hát te tiszta hülye vagy - mondom egy lélegzetvételnyi idővel később, és szúrós tekintetemet visszavezetem őhozzá. - Attól, hogy valami nem jött össze, még nem kéne ennyire mélyre temesd magad. Gondolj már arra is egy kicsikét, aki megpróbál majd kiásni, hey.
Lehet, érzéketlen vagyok. Lehet csak az a baj, hogy még nem igazán éreztem úgy senki iránt (bár a jogot minden ismerősömnél jobban kedvelem - mármint, nem az ismerőseimnél kedvelem jobban, hanem annál, amennyire ők kedvelik), de nem tudok úgy gondolni valamire vagy valakire, mint egyetlen és kizárólagos lehetőségre, útra, célra, mikor mire. Hiszen a világunk hatalmas! Telistele számtalan sansszal és alternatívával, amivel élhetünk. A találkozások száma nagyjából végtelen, és az, hogy mit kezdünk velük, egy az egyben rajtunk áll.
Sokáig nézem Minát, hagyom, hogy beszéljen, közben nevetve csóválom a fejem, többször felsóhajtok. Nem értem, de azt hiszem, nem is az én feladatom kibogozni őt az óriási maszlagból, amit maga köré gyűjtött. Viszont bírom a Mindhuntert és a karácsonyi moviek nálam is mennek nyáron.
- Nézzük - bólintok rá mosolyra nyúló ajkakkal, azután ismét nevetni kezdek. Hangosan, hogy lehetőleg még a stég fölött tanuló párocska is hallja, nem csak bájitaltanból meg mágiatörténetből áll a világ. - Rozsdás üstalj, te tényleg nagyon hülye vagy! - mondom az előbbihez képest már egy egészen másféle hangszínt megütve, és még a fejemet is hátradöntöm néhány pillanatra, miközben vállaim meg-megrázkódnak, míg végül hjajjogva meg nem törlöm a szemem, és a nevetéstől elpilledve sóhajtok egy utolsót. - Amúgy meg... rohadjak meg, de benned komolyan elveszett valami jóstulok Baba Vanga, vagy ha nem, akkor ismersz. Kész, rejtély megoldva. Valld csak be, hogy ismersz, ha? Túlságosan is jó érzékkel találsz bele életem legkényesebb pontjaiba, huminyumi.
Feljebb araszoló szemöldökkel, kissé talán szúrósan is nézem őt, mintha így, csupán a tekintetem erejével akarnám rábírni a hátborzongató beismerésre: követ engem! kutakodik utánam! ismeri a családom! a húgomat megkötözve, étlen-szomjan tartja pincéje sötét fogságában! Ja, hogy izé, nekem nincs is húgom? Hoops. Na de a lényeg: először beletrafál Irénke nénibe és a kisunokájába, Ninácskába, most meg felhozza a szörnyűséges paptémát? Mindez véletlen egybeesés volna? Ühmhüm. Meglátjuk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Warren Mina
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Független boszorkány


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 856
Írta: 2020. október 28. 18:39 | Link

Árcsi

- Ha összecsomagolnék, nem jönnék vissza.
Ahogy kimondom, abban a pillanatban fog el a vágy, hogy megtegyem. Hogy elmenjek, olyan messzire, ahol nem találnak rám. Bár, az ember azt hinné, hogy a világ végén, Írország egy apró szegletében, egy iciripiciri kocsmában sem bukkannak rá, és tessék, az egész körforgás ott indult el, hogy az auránk, az elemeink, az érzelmeink egymásnak feszültek egyetlen pillanatig, míg elhaladtam mellette. A szívem összetört és felépült és most most megint érzem, hogy a szilánkok a mellkasomon ejtenek sebet, hogy vérzik odabent minden. Mintha nem lenne menekvésem, mintha a ténybe, hogy én Noelhez tartozom, Noelen kívül mindenki más jelen lenne. De főszereplő nélkül nincs darab, csak elégedetlen nézőközönség. Mintha az univerzum újra és újra lepakolna minket egymás mellé, és valahogy nem fogná a jelet, hogy ennek a sok összetalálkozásnak a lényege az együttlevés, az, hogy engem válasszon, hogy mellettem köteleződjön el. Olykor, mikor egyedül fekszek néma éjjeleken, azon gondolkozom, hogy bár megszakíthatnám ezt, mert fáj. Önző módon menteni akarom magam, nem hozzá tartozni, nem őt vágyni. Inkább nem lenni senkivel együtt soha többet, csak ezt a mérhetetlen fájdalmat ne kelljen újra meg újra átélnem.
- A hosszú, tömött sorokban kacskaringózó had, ami egy emberként kiált: Mina, mi érted élünk!
Nevetek a gondolatra, hogy az utcán tömegével haladnak előre, és úgy vagyok vele, hogy ilyen nem történhet. Nem lenne igaz. Bonyolult dolog ez az egész, de én úgy vagyok vele, hogy legyek a világ bármely pontján, gondoljak vagy ne gondoljak rá, beszéljek vele vagy kerüljem, ebből az egészből nem menthet meg senki, és én sem menthetem meg magam. Ez valami olyan, ami túlmutat rajtam, rajtunk. Úgy képzelem a helyzetet, mint Tatjana és Anyegin viszonyát. Tatjana, ahogy én is, megvallotta érzéseit, Anyegin, ahogy Noel is, elutasította azt. Egy nap pedig, mikor más férfi oldalán lát viszont majd, viszonozna talán valamit abból, amire vágytam, és az lesz az én sorspróbám, hogy ott ellépjek tőle. Kérdés, hogy ha ez így lesz, képes leszek-e rá, képes leszek-e arra, hogy ne mellette döntsek. Addig viszont el kell temetnem magamban, nem gyűrhet le a bánat, nem gyűrhet le valami, ami mindig megvolt, amit sosem tudtam megoldani. Én olyan vagyok, aki megrázza magát, tovább lép, aztán Noel tesz valamit, és a magasból a mélybe zuhan. Ki tudja, lehet, hogy még élvezem is. Nem, nem élvezem, csak viccelek.
És tényleg, rajtam látszik a változás, ahogy a vízbe nézve még szinte sötétkék szemeim most vidám világosba játszanak. Szeretem a vidám, játékoskék színét, szeretem, hogy az érzelmeim így kerülnek kifejezésre. Amikor igazán boldog vagyok, olyan élénk kék, hogy szinte világít, de azt ritkán láthatja a világ. Én nem vagyok az a mindenben a pozitívat lány, és ezt a tekintetem is elárulja. De most, most rendben vagyok azt hiszem. Nem akarom az Áronnal való kapcsolatomba azt a zsákot vinni, amibe Noel és a hozzá tartozó hullámzásom van. Tekintsük ezt itt most a lezárásnak.
- Remélem inkább a pappal és nem a sorozatgyilkossal. Bár, ha a sorozatgyilkos az igaz, akkor a part felé közeledve nem tudom, hogy hálás vagy sértett legyek, amiért én nem estem bele a preferált áldozatkategóriádba. A szőkéket szereted, hm, nem. A vöröseket, tetoválással. Olyanokat, akik a szájukat hangsúlyozzák ki, telt ajkak, fehér bőr, valami tucattetoválás. Madarak?
Nem, nem vagyok jó az ilyesmiben, de szeretem nagyon hitelesen előadni magam. Viszont, nem kizárt, hogy ha sorozatgyilkos, aki a vörös, fehér bőrű, telt ajkú, madártetkós lányokra bukik, akkor most engem is simán kinyír, mondván, hogy túl sokat tudok.
- Hajaj, tudtam én, hogy szépen és fiatalon kell meghalnom. Még jó, hogy tegnap gyantáztattam.
Drámai sóhaj, és azt követően nevetés, őszinte, csilingelő. Lehet, hogy amúgy bolond vagyok, mert képes vagyok ilyen érzelmi hullámzásra. Pedig nem. A helyzet sokkal egyszerűbb: Tipikus nő vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Romhányi M. Áron
Mestertanonc Rellon (H), Elsős mestertanonc


aszondja Mózsi
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 40
Írta: 2020. október 29. 11:38 | Link

M I N C S I
double darkness || nézz rám


Nem kérdőjelezem meg amit mond. Nem tudom, hogy az elszántság miatt, ami hangjában cseng vagy a tó vizét olyan átszellemült, meghitt áhítattal figyelő tekintete az oka, de ide a rozsdás bökőt, hiszem minden szavát. Tudom, hogy most legszívesebben összecsomagolna és még ma elindulna megkeresni a világ legvégét, hogy aztán apróra gömbölyödve éppen azok elől bújhasson egy paplan alá, akikkel egyébként a leginkább lenni szeretne. Abban is biztos vagyok, hogy ha megtenné sem találná meg számításait. Mert a vágyott béke nem a világ legvégén van, hanem bennünk - vagy van, vagy nincs. Általában pedig nincs. Nemcsak őbenne, másban sem.
- Márpedig valaki érted él - jegyzem meg eme hatalmas életbölcsességet, majd, amikor már kellőképpen furcsán néz rám, huncut kis félmosollyal folytatom. - Mindenki ezt mondja. Egy lélek-két test, egymásnak teremtődés meg végzet-hűhó, vágod. A mindenki pedig mint tudjuk: tévedhetetlen. Főleg falun. Jah, leginkább falun...
Arról már inkább nem kezdek el beszélni, hányszor okoztam ilyen-olyan (bár azt hiszem, többször kellemes, mintsem rémes) csalódást embereknek - legtöbbször nőknek -, amikor kiderült, hogy a kissé rajzos külcsín közel sem rejt ádáz, tanulatlan drogost, akinek egyetlen célja, hogy magával rántson minél több tisztalelkű haszonpolgárt a pokol legmélyebb bugyrai közé. Néha még én magam is meglepődök, hogy a létezésem nem csupán ennyiből áll, jé!
- Ami azt illeti, az öcsémet nemrégiben szentelték pappá - mondom, pillantásom közben a lábamnál húzódó, lefordított festményre esik. - A Budanekeresdi Nagytemplomban dolgozik, ha lehet ilyet mondani, nem tudom. Előtte egy évre elvonult Tibetbe, ahol nem szólalt meg közel tíz hónapon át. Nem írt levelet, nem jelentkezett, itthon azt sem tudtuk, életben van-e még. Iszonytató lehetett, bár állítja, hogy sorsfordító volt az az időszak, és hogy akkoriban volt a legmélyebb kapcsolata Istennel és önmagával is. Szóval...
Ki tudja, nem igaz? Szerencsés vagyok, hogy van egy olyan testvérem, mint Martin, aki miatt nem nekem kellett kikötnöm Tibetben, és aki miatt nem nekem kellett átvennem Gellért atya papi tisztségét Budanekeresden. Ha ő nincs, apám valószínűleg nem ad más választási lehetőséget, és akkor ma nem védőügyvédnek tanulok, hanem Isten egyik földi helytartójaként szolgálom a vallást, amiben még csak nem is hiszek. A vallást a történelem és politika szülte, amely lehetővé teszi olyan pénzek államivá mosását, amihez szegény emberek ártatlan vére tapad. Vállaimat végül könnyedén megvonva nevetek fel, s visszafordulva Minához összehúzom a szemöldökeimet. Szőkéket? Vöröseket? Fehér bőrűeket? Telt ajkúakat? Mivan?
- A barna nem is játszik? Kár... - kérdezek vissza vonásaimban mímelt csalódottsággal, majd fejemet teljesen hátradöntve a napsütötte, világos eget kezdem bámulni. Mincsi gyantázós megjegyzésére aztán önkéntelenül is horkantok egyet, hogy rögtön utána hangosan nevetni kezdjek. - Én is találtam már ott magam a krémrózsaszínűre festett kozmetikában, és ültem a pihepuha plédekkel megrakott szülőágyon, míg a forró gyanta méltóztatott rendesen meghűlni.
Hozzátehetném, csak hogy a nő fejében ne legyenek felesleges kérdések, hogy amúgy nem, nem járok minden második pénteken kozmetikushoz, hogy kicsinosítsa a... ki tudja mimet, épp csak akkor bukkanok fel a csilingelő ajtóban, amikor megvan a következő időpontom a tetoválószalonba. Lehet buzis, de ezerszer inkább választom a gyantát, mintsem a művész eldobható borotvával szaladjon végig a testemen. Grrr, még a hideg is ráz tőle, pedig ez csak egy gondolat. Igaz, egy határokat feszegetően undorító, rémes gondolat.
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2020. október 29. 17:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Warren Mina
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Független boszorkány


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 856
Írta: 2020. október 29. 14:57 | Link

Árcsi


- Szóval valahol a világban a lelked másik fele éppen téged keres nagy bőszen. Vagyunk a világban hétmilliárd - hétszázkilencvenkétmillió - száznegyvenhateze - kétszáznegyvennyolcan - kilencen?  Hát ez eddig elég nagy szívásnak hangzik.
Felelem vigyorogva arra, hogy valahol a világban valaki birtokolja a lelkünk másik felét. Jaj szegény, szerencsétlen flótásnak, akit az a megtiszteltetés ért, hogy éppen az én lelkem másik felét birtokolja, de ugyanakkor meg reménykedem benne, hogy egy olyan típusú embernél van, aki csupa öröm és pozitivitás, mert ha az egész lelkem egy nagy adag szenvedős trutyi, akkor velünk aztán jól kibabráltak odafent. Megjegyzem, nekem már így is elég nagy hátrányom van a véla vér, a szüleim meg az egész gyerekkorom miatt, szóval legalább lélekben kompenzálhatott volna a Jóisten.
- Mondjuk az igaz. Jolika elé kéne járulnom, hogy megossza velem, ki az, kit nekem szánt az ég. Ő eléggé nagy boszorka ahhoz, hogy tudja.
Meg elég nagy ahhoz is, hogy kombináljon. Nem féltem az öreglányt, mert tudom, hogy igazán szép meglepetéseket tud okozni. Én még egész jól megúsztam, habár már volt egy - két próbálkozása velem. Viszont mivel nem szokták az emberek egymásnak adni a kilincset, sem házas férfiakat, feleségeket nem fogadok pásztorórákra a lakomban, így maximum azért érezhet nem tetszést, hogy megannyi állattal élek, és ki tudja, talán már meg is jegyezte ezt a polgármesternek, de remélem, hogy sok panasz közt elvész a tény, hogy valóban van jó pár négylábúm meg szárnyasom. Lehetnének csirkéim is. Akár. Nem elvetendő ötlet, hogy ingyen legyen a tojás.
- Viccelsz!
Jelentem ki hirtelen, de, ahogy tovább beszél, rájövök, hogy ez az egész, amit mond, minden, csak nem vicc. Ahogy beszél, egyre jobban nyílnak el az ajkaim, mert tudom, hogy bár az első pillanatban mókásan hangzott, de egyáltalán nem olyan dolog, amin nevetne az ember. De basszuskulcs, hát ilyennek miért ne viccelődne az ember, főleg egy boszorkány egy varázslónak, azzal, hogy pap? Nem gondoltam én komolyan, hogy ennyire beletrafálok, vagy, hogy bárkinél ennyire beletrafálhatok.
- Nekünk fogalmunk se lehet arról, hogy az emberek, akik ilyen döntést hoznak, mit élhetnek át, hogy mit hallanak, mit látnak, mit éreznek. Nem furcsa neki? A mágia, a boszorkányság és a hit?
Tudom, hogy vannak vallásos boszorkányok, én magam sehova se sorolnám magam, mert egész életemben úgy éltem, hogy ha valamit meg kell oldani, akkor én megoldom. Voltam már szülője a szüleimnek, viseltem gondját a szobatársamnak, amikor egyedül maradt, és saját magamat is én rendeztem el az esetek túlnyomó többségében. Talán ezért is megy most nehezebben, mert elfáradtam az évek alatt. De ha én nem segítek magamon, más sem fog, ezt tudom. Ez is valami olyasmi, amit magamnak kell megoldanom.
- Nem tudok elképzelni melléd barna hajú lányt. Ne kérdezd, hogy miért. Mármint oké, te egy feltűnő jelenség vagy, egy szelíd barna jól balanszolna, de mégis azt érzem, hogy az, aki téged kikap magának, az olyan lesz, akinek az aurája és a megjelenése is egyedi.
Olyan nehéz ezt megmagyarázni. Vannak emberek, akikről tudod, hogy egymáshoz tartoznak, mert olyan tökéletesen néznek ki egymás mellett, és ha nekem mellé kell egy lányt párosítanom, akkor valahogy én olyat látok, aki kiugrik a tömegből, aki különleges, meghatározó személy.
- JÉZUSOM, TE GYANTÁZTATSZ?!
Oké, ha eddig ezt titkolni szerette volna, akkor most már mindegy, mert szerintem ezt a kérdést olyan hangosan teszem fel, hogy a vízparton lévők mind hallják, és amit ők hallanak, azt szélsebesen fogja az egész világ is hallani, és nem telik majd bele sok időbe, hogy címlapon köszönjön vissza ez az információ, de olyan furcsa elképzelni őt, ahogy kenik fel rá a gyantát. Édes Merlin, hát mit kell még megélnem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Kisvirág
offline
RPG hsz: 80
Összes hsz: 182
Írta: 2020. november 1. 18:59 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Az ember nem is gondolná, hogy a mindig kedves és vidám emberek a szívük legmélyén milyen szomorúak lehetnek valójában. Lucas jelenleg annak tűnik, de nem vagyok biztos abban, hogy ez minden napjára rányomja a bélyeget. Túlságosan víg kedélyű ahhoz, hogy hagyja magának a szomorkodást, valamint szerintem a személyisége sem engedi meg neki. Olykor-olykor utat enged a szomorúságnak, de valahogy nem tudom róla elképzelni, hogy ez huzamosabb ideig tartson. Látom rajta, hogy a téma érzékenyen érinti, így nem is erőltetem tovább, csak bátorító mosolyt küldök felé, annak ellenére, hogy elfordul tőlem. Nem baj, attól én még folytatom és bizony most minden átgondolás nélkül kerülnek ki ajkaim közül a szavak. Mosolyogva, teljesen beleélve magam szavaimba magyarázok neki, ami láthatóan mosolyt csal ajkaira. Ha másért nem, de ezért már megérte.
- Úúú - csillannak fel kékjeim azonnal. - Nála is nagyobb! Minden mágus legnagyobbika leszel, Lucas - vigyorgok szélesen, amit nevetésem vált fel, ahogy megigazgatja felsőjének láthatatlan gallérját. A víz viszi tovább nevetésemet, majd küldi vissza hozzánk. Kékjeim vándorolnak a sötét felszínre, miközben nevetésem csillapodik, de a halvány mosoly nem tűnik el ajkaimról. A kérdésekre pillantok rá újra, lesütöm kékjeimet.
- Több mindenkit is, de… - harapom be alsó ajkamat egy pillanatra, végül ráemelem pillantásomat. - Sajnálom, így is eléggé mély témákat érintettünk ma már. Evezzünk vidámabb vizekre inkább, amúgy sem szeretnélek terhelni - a legkevésbé sem szeretném terhelni. Azt szeretném, ha tovább tudnánk beszélgetni a kellemetlen érzés nélkül a mellkasomban, amit az elvesztésük gondolata hoz újra és újra elő. Nem is tudom… csak beszélgessünk, mint két tini, ahogy az normális. Soha nem voltam a normális kategória, legalábbis a néha igen különös sminkjeimnek és rikító hajszíneimnek köszönhetően, de Lucas mellett tényleg úgy tudom magam érezni, mint a borzalmak előtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Angelica Black Wing
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Animágus, Színjátszós, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc


extekergő, Várffy ösztöndíjas
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 1093
Írta: 2020. november 11. 15:16 | Link

Ophelia Donovan

Kivételesen szép időnk van ma, ahhoz képest, hogy novembert írunk. Szerencsére már semmilyen feladatom sincs, úgyhogy nyugodtan kimehetek a faluba. Vagyis inkább repülhetek.
 Már egy jó ideje tervezem ezt az utat, de eddig eléggé el voltam foglalva. Most viszont minden megfelel egy jó repülésre. Kinyitom a hálóterem egyik ablakát, átváltozok, majd miután megráztam a tollaimat, elrugaszkodtam a padlóról, rá az ablakpárkányra, onnan pedig a szabadba.
 Teljesen más, mint seprűn repülni, de pillanatnyilag nem tudom megmondani, melyik a jobb. Pár másodpercig zuhanok, utána néhány szárnycsapással vízszintesen repülök tovább Bogolyfalva felé.
 Pontosan nem tudom, hova szeretnék menni, csak nézem az utcákat és épületeket, ahogy elsiklanak alattam. Megérte az az egy hónapnyi szenvedés a mandragórával!
Egyszerre azt veszem észre, hogy elfogyott alólam a szárazföld, és már víz felett repülök. Visszakanyarodok, hisz ennyire nem terveztem eltávolodni, és megkeresem a stéget, majd ráülök az egyik pillérjére.
 Most a tavat nézem elmélyedve, kicsit felborzolva a tollaimat a feltámadó szél miatt. Egyszer csak észreveszek egy fekete hattyút, ahogy elúszik a stég előtt. Egyelőre úgy tűnik, nem vesz észre, úgyhogy amikor hirtelen felkapja a fejét, amit addig a bögyén nyugtatott, egy ijedt csörrenés kíséretében felugrok, és csak a két, reflexszerű szárnycsapásnak köszönhetően nem estem le.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

El se mentem, visszajöttem
Ophelia Donovan
INAKTÍV


Elmezáró | Kardos menyecske
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
Írta: 2020. november 11. 18:49 | Link

Angelica


Miért van ilyen világos? Miért ilyen hideg és vizes minden? És hol a jó fenében vagyok egyáltalán? Hű-hűű, az az utolsó feles már tényleg nem kellett volna. Kapom fel fejem, ami úgy lüktet, mintha a hat húszas gyors robogna át rajta percenként. Egy felrepülő madár meg majdnem a szívbajt hozza rám. Kurvaélt! Megint berúgtam és részegen változtam át hattyúvá. Remek, már csak ez hiányzott. Óvatosan fordítom el a fejemet az egyik majd a másik oldalra. Mindjárt rókázom esküszöm. Forog velem a világ, de legalább arra nagy nehezen rájövök, hogy a stég közelében vagyok. Ki kéne jutni innen valahogy. Elindulok, ám amilyen másnapos vagyok össze-vissza imbolygok és majdnem le is fejelem a fapallókat. Az egész este homályos. Az még megvan, hogy bementem a pubba egy rövidre meg egy sörre. Már megint nem engedtek ki terepre. Kávét kellett főznöm. Nekem! Az aurornak kellett kávét csinálnia! Hát mi vagyok én bazd meg titkárnő? Merlinre mondom az lesz a vége, hogy kilépek. Hát kell ez nekem? Ezért végeztem el az akadémiát és hagytam ott Amerikát, hogy ebben a porfészekben kávét főzzek? Komolyan? Szentségelnék még, de mikor már ötödjére verem be magam a cölöpökbe feladom. Megint túl sokat ittam. Nem tudtam megállni és csak úgy csusszantak le a torkomon a páleszek, aztán úgy a hetedik után, vagy az lehet már a nyolcadik volt, mindegy. Kértem még egyet és utána teljes filmszakadás. Olyan hülye vagyok. Lebegni kezdek és fejemet egyik szárnyam alá dugom, hogy ne szédüljek annyira, meg mert baromira próbálom nem szégyellni magam. Halvány lila gőzöm sincs mit csináltam és hogy jutottam el ideáig. Jobb lenne visszaváltozni és emberi alakomban kimászni. De olyan átkozottul hideg a víz, hogy odafagynék mire mindenem átalakulna. Marad a józanodás és a reménykedés, hogy egymagam vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angelica Black Wing
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Animágus, Színjátszós, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc


extekergő, Várffy ösztöndíjas
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 1093
Írta: 2020. november 12. 18:38 | Link

Ophelia Donovan

Megdöbbenve nézem, ahogy a hattyú próbál feljutni a stégre. A szerencsétlenkedése nem tudom eldönteni, hogy vicces, vagy inkább sajnálatra méltó. Egyáltalán miért nem megy neki? Megsérült talán? Esetleg beteg? Nem merek közel menni hozzá, csak a cölöp tetejéről nézem, készen arra, hogy arrébb repüljek, ha közben megtalálná az utat felfelé, és úgy gondolná, betolakodó vagyok, akit el kell üldözni. Egyelőre azonban nem úgy néz ki, mint aki bármit észrevett volna a cölöpökön kívül.
 Amikor a szárnya alá dugja a fejét, megemberelem magamat, és leugrok a stégre. Így, hogy közelebbről nézem, nem látok semmilyen sérülést rajta, de ez nem jelent semmit természetesen. Egyre jobban érdekel a furcsa viselkedésű madár, úgyhogy közelebb megyek a deszkák széléhez. Ha emberi alakomban lennék, biztosan megszólalnék, de most nem teszem, csak egy halk csörrenést hallatok, ami betudható egy “Veled meg mi történt?” kérdésnek.
 Még lépek néhányat előre, ezzel el is érem az utolsó fa legszélét. Így sem látok semmi különöset a madáron, azon kívül, hogy fényes nappal alszik, miután többször nekiment egy stég cölöpjének.
 Lassan arrébb lebeg, de én nem szeretném szem elől téveszteni, ugyanakkor megijeszteni sem azzal, hogy odarepülök hozzá, úgyhogy óvatosan előrehajolok. Karmaimat belevájom a deszkába, izmaimat megfeszítem, és a szárnyaimat kicsit kitárom. Épp annyira, hogy amennyiben valamiért elveszteném az egyensúlyomat, még el tudjam kerülni a vízbeesést.
 Természetesen megtörténik, amitől tartottam. Ahogy nyújtózkodom, és bámulom a fekete tolltömeget, hirtelen előrebillenek.
 Elszámoltam magamat. Mikor elkezdek a szárnyaimmal csapkodni, már késő. Először a nyakamon, majd a hasamon érzem a jeges vizet. A tollaim lassan megszívják magukat, én pedig ijedten csörgök, utána pedig visszaváltozok. Nem várom meg, amíg kiderül, milyen mély a víz, két karcsapással megfordulok, lökök egyet a lábammal, és azzal a lendülettel kapok is a stég felé. Felhúzom magamat, miközben próbálok nem visszaesni. Mikor fent vagyok, leülök, és néhány mély lélegzetvétellel próbálom lenyugtatni a szívemet, ami úgy ver, mint egy ijedt madáré.
 Háromszor kell próbálkoznom, mire sikerül kimondanom a "tergeo" varázsigét, és megszárítanom a ruhámat. Csak miután megszáradtam, és már nem fázok annyira, akkor nézek körbe, hogy ki látta eme a gyönyörű mutatványomat. Szerencsére senkit nem látok a parton. Megnyugodva fordulok a víz felé, hátha nem ijesztettem el az egyetlen szemtanút.

Utoljára módosította:Angelica Black Wing, 2020. november 12. 20:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

El se mentem, visszajöttem
Ophelia Donovan
INAKTÍV


Elmezáró | Kardos menyecske
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
Írta: 2020. november 12. 20:50 | Link

Angelica


Már pont elaludnék lebegve a hideg víz tetején, amikor valami éktelen zajra húzom ki fejemet szárnyam alól. Mi a franc folyik itt he? Már józanodni se hagyjátok az embert, mi? Fordulok a lárma forrása felé és még pont látom, ahogy egy madár emberi alakot ölt a stég mellett. Ha most én is abban a formámban lennék összevont szemöldökkel merednék a jelentere, hogy az igen, még egy sorstárs. Így viszont csak hosszú nyakam nyújtom meg felé, aztán megint kicsit közelebb evezek úszóhártyás lábaimmal, hogy ha megint el tudnék aludni egy kicsit, ne a víz közepén találjam magam, amikor felébredek. Megint bedugom fejemet szárnyam alá, de akkor megint zajongást hallok. A kis csaj, mert az innen már jól láttam, nagy nehezen megszárogatta magát és most basszus engem figyel. Tovább haladok inkább kifelé. Nem, most direkt nem a cölöpökre épült stéget választom. A partig tekerek és ott totyogok kifelé kissé cikcakkban. Megrázom magam, felborzolom tollaimat és deanimálok. - Amúgy tíz pontos esés volt ám, csak legközelebb ne verd fel vele a fél várost! - kiabálom a stégen lévő csajszi felé jó hagosan és intek neki vigyorogva. Másnapos vagyok. Nagyon. Ilyenkor pedig nem mennek a jól bevált ismerkedési sémák. Nincs sok gátlásom és ez most szegényen csattan. Emberi alakomban még jobban kiütközik az is, hogy mennyire keskeny nekem most minden út. Ezért egy közeli padra zuttyanok le olyan lazán, hogy azt bármelyik pasi megirigyelné, ha látná. Kivéve a tesóimat Orpheust és Seant. Na ők inkább lehordanának, amiért megint többet ittam a kelleténél. Anyámról meg ne is beszéljünk. Mondjuk nem is tudnánk, mert hónapok óta nem veszem fel neki a telefont és a baglyait sem olvasom el, hanem egyenesen kukatölteléket csinálok belőlük. Most komolyan? Kell az nekem, hogy látnokként megjövendölje mikor seggelek be megint és szidjon egyfolytában, amiért nem merek segítséget kérni tőlük? Majd pont ők fognak kijózanítani? Ahha persze, hogyne. Kezdek fázni. Összébbcsípem magam a padon. Hülye ötlet volt visszaváltozni, de már mindegy. Örülhetek, hogy emberi alakba visszatérni sikerült. Szóval inkább fagyoskodok tovább, míg elég tiszta nem leszek a varázsláshoz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rentai Bálint
Gyógyító, Végzett Hallgató, Végzett Diák, Iskolai dolgozó


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14196
Írta: 2020. november 13. 17:51 | Link

Alíz
Kinézet

Szabad napos vagyok, vagy mi. Furcsa ez. Nem is emlékszem mikor volt utoljára, hogy nem dolgoztam vagy az iskolában, vagy valami projekten, de ma tényleg szabad lettem, és ezt ki kell használni. Természetesen estére lesz programom, de addig is csinálni kéne valamit. Jobb ötlet híján sétára indulok, táskámban egy pár szendviccsel, gyümölccsel és vízzel, na meg egy könyvvel, a falu határa felé. Régebben ilyenkor rágyújtottam volna, és most is benyúlok a zsebembe csak a megszokás miatt, de az most teljesen üres. Ja igen. Leszoktam. Vagyis próbálok, szóval nincs cigim. Elhúzom a számat, de egy sóhaj és némi fecsóválás után tovább sétálok. Nincs okom fanyalogni, nem kéne, hogy legyen. Más kérdés, hogy jól esne egy szál, akkor is, ha egészségtelen. Gondolataimat megpróbálom más irányba terelni, s a táj szépségét felmérni. Láttam már párszor, nem is változott sokat, legalábbis nem tűnik úgy, hogy igen. A falu lett csak nagyobb, most már hivatalosan város... ami kicsit fura de itt nem érezni ebből semmit. A környék nyugodt, nem tolonganak az ösvényen.
Utam a tó felé vezet, s mivel jól ismerem a környéket hamar meg is érkezem a stéghez. A terv azonban, hogy itt majd leülök és mini-pikniket tartok és olvasok, szertefoszlik, mert a stégen már áll valaki és láthatóan nagyon elfoglalt. Legalábbis a kezében lévő kamera sokat kattog, amiből arra következtetek, hogy sok-sok fénykép készül. Rövid gondolkozás után azonban úgy döntök, hogy mégis csak felbátorkodom a stégre. Elvégre bárki kijöhet ide, ha meg esetleg útban vagyok a fotókhoz, majd szól. Remélem.
- Helló! - biccentek, ha észrevesz, majd a stég végén, lepakolok és törökülésbe helyezkedve kezdem én is figyelni a táját, na meg a nőt, aki nagy beleéléssel kattogtat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Lucas M. Deighton
Diák Navine (H), Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 117
Írta: 2020. november 13. 19:17 | Link

Margaréta

- Magic Lucas - ahogy kiejtettem varázslatos nevemet, közben amolyan aláfestésként még a kezemmel is végig mutattam a képzeletbeli cégéren, s szinte már magam előtt láttam a villogó plakátokat, amik hatalmasságomat hirdetik. Végül csak kitört belőlem a nevetés, s legyintettem egyet, mert valljuk be, hogy se nem voltam ügyes, se nem tűntem profi mágus alkatnak. - Tudom, mire gondolsz. Ezzel inkább vetkőző műsorba mehetnék, mi? - mondtam nevetve, s megcsóváltam a fejem. Nem mondom azt, hogy az utolsók közt kullogtam, de jócskán rám fért volna a korrepetálás, ha nevet akartam magamnak szerezni a varázslók társadalmában. Szóval, azt hiszem, hogy bőven ráértem még a névválasztásra, arra viszont jó volt, hogy megnevettessem a csajt. Jól is állt Margarétának az, ha nevetett, nem is értem, hogy miért tűnt mindig olyan búskomornak. Végül, csak szóba jöttek ezek a lelkis dolgok, s így megvilágosodtam vele kapcsolatban. Tehát nem csak egy embert veszített el, hanem többeket.
Ahogy kiállta, beállt a csend köztünk, nem éreztem úgy, hogy tovább kellene feszegetnem ezt a témát, mert én sem szívesen beszéltem anyámról. Nem is akartam őt tovább faggatni, s azt hiszem, hogy egyre járt az agyunk, mert úgy tűnt, hogy a lány is szívesebben csevegne vidámabb témákról. - Okés, igazad van. Nos…akkor, tervezzük meg a fellépő jelmezem. Szerinted mi illene Magic Lusachoz? Cowboy szett? Vagy valami futurisztikus cucc? - kérdeztem röhögve, persze nem gondoltam én ezt komolyan, de ha ezzel megtudtam őt nevettetni, akkor az már jó jel, nem?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Angelica Black Wing
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Animágus, Színjátszós, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc


extekergő, Várffy ösztöndíjas
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 1093
Írta: 2020. november 13. 20:14 | Link

Ophelia Donovan
 

Megnyugodva látom, hogy nem ijesztettem el a madarat. Ez a nyugalom viszont olyan gyorsan eltűnik, mint ahogy az imént beleestem a tóba. A hattyú ugyanis közeledik felém, és ez egy kicsit rám hozza a frászt. Semmi kedvem egy dühös, két méteres jószág elől menekülni, még akkor sem, ha tudok repülni.
 Ahogy kiér a partra, már kezdenék megindulni elfelé, amikor olyat látok, ami miatt meghűl az ereimben a vér, az arcom pedig holtsápadt lesz. A hattyú átalakul egy nővé. Ezek szerint mindvégig egy animágust néztem, ahogy… nem is tudom mit csinál. A lényeg, hogy elég kellemetlenül érzem magam, és ezt még tetézi az is, hogy az animágus megszólít. Pontosabban rámordít, de az eredmény ugyanaz: arcom lángvörösre gyúl, és örülök neki, hogy a stég deszkái erős fából készültek, különben biztos megnyíltam volna alattam.
 Pár percembe beletelik, mire túlteszem magamat a történteken. Nem elég, hogy beleborultam a vízbe, miközben bámultam egy madarat, kiderül, hogy az a madár egy ember volt, és látta a bénázásomat, és nem érti, miért néztem annyira.
 Mikor feltekintek a pulóverem ujjáról, amit eddig gyűrögettem, a nő már a padon ül. Nem tudom, mennyire haragudna, ha odamennék hozzá, de azért megpróbálom. Megköszörülöm a torkom, és határozott léptekkel odamegyek a padhoz. Az arcomról és a hangomból bizonyára süt az aggodalom, amikor megszólalok.  
 - Sajnálom, hogy felzavartalak nem ez volt a célom. - Ezt valószínűleg sejtette. Na mindegy, biztos ami biztos, nem szeretném, hogy rosszindulatúnak tartson.
 Egy pillanatig megint lefagyok, és keresem a szavakat, hogy mit mondhatnék még, de mivel más nem jut eszembe, így pusztán bemutatkozok, kicsit már bátrabban ejtve a szavakat.
  - Zavarok? - A visszatérő aggodalmam mondatta ezt velem, hisz ahogy az ülő alakra néztem, nem az jutott legelőször eszembe, hogy csevegni jött a tóhoz.
 Amíg a válaszára várok, hátrapillantok a hattyúlábnyomokra. Mi hozhatta ide őt?
Utoljára módosította:Angelica Black Wing, 2020. november 13. 20:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

El se mentem, visszajöttem
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 549
Összes hsz: 2275
Írta: 2020. november 13. 22:45 | Link

Bálint



Nagyon elégedett voltam a munkámmal, úgy gondoltam, hogy egész jó képeket sikerült idáig lőnöm. Már alig vártam, hogy megmutathassam őket Nathaniel-nek, hiszen ő mégiscsak magasabb szinten állt nálam fényképezés terén, és az ő tanácsai rengeteget jelentettek számomra. Miközben bőszen kattintgattam a fényképezőgépemmel, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki megszólított, és köszönt is nekem.
- Szia! - üdvözöltem az ismeretlent. Úgy gondoltam, hogy ideje kivennem egy kis szünetet, így nyugodt léptekkel közeledtem a fiú felé, aki nem nagy távolságra telepedett le mellém a stégen.
- Alíz vagyok - nyújtottam a kezem feléje, miközben mosolyogtam rá, nem akartam, hogy azt higgye, kellemetlen társaság számomra. Sőt, még örültem is neki, hogy van kihez beszélnem, mert az elmúlt időszakban nem igazán akadt beszélgető partnerem.
- Gondolom, te is nyugodtságra vágytál, hát nem csodálom, ez a helyszín pont arról híres, hogy nem igazán látogatott, pedig nagyon jó hely - folytattam az eszmefuttatásom a sráccal. Nem tudtam, hogy mi motiválta őt, hogy ide jöjjön, lehet, nem is vágyott társaságra, bár úgy voltam vele, hogy akkor max elzavar, vagy közli velem, hogy hagyjam békében. Egyelőre kezdeményező típus voltam feléje, reméltem, hogy nem zavarja a kommunikáció.
- Leülhetek ide a közeledbe, vagy inkább magányra vágynál? Nem baj, ha elzavarsz - mondtam neki széles mosollyal az arcomon, hiszen nem voltam tisztában azzal, hogy mit is szeretne az ismeretlen fiú. Én mindenesetre szerettem új embereket megismerni, de azt is tiszteletben tartottam, ha a másik fél nem volt vevő rá. Mindenesetre a srác elsőre szimpatikus volt számomra, ezt pedig kevés emberről tudtam elmondani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Donovan
INAKTÍV


Elmezáró | Kardos menyecske
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
Írta: 2020. november 14. 13:32 | Link

Angelica

Se a vízen, se a szárazon nincs nyugtom? Komolyan? Haza kellene mennem...Ja, azt kellene. Összerámolni és elhúzni vissza, oda ahonnan jöttem. De, hogy néznék apa szemébe? Szégyent hoztam a Donovan névre. Így is lecsúszott auror lett belőlem, aminek nem csak egy felfüggesztés, meg egy akkora fiaskó van a rovásán, mint a ház, hanem akiből még szaros titkárnőt is csináltak egy porfészekben. Nagyszerű. A jó életbe, hát majdnem otthagytam nem csak az emlékeimet, de a fogamat is a saját rohadt lakásomban! Visszaküzdöttem magam, újra letettem az összes tepedelem vizsgát és mégsem mehetek terepe. Az új góré, az a Zlatan meg, még csak hozzám se szagolt mióta betette a seggét a főnöki székbe. Erre nem hagy békén ez a csaj sem...Tele van a hócipőm az egésszel. Széles és erőltetett a mosolyom, a hangom gúnyos. Tudom, de nincs kedvem jópofizni, mikor majd szétmegy a fejem. - Akkor mi volt a célod, hm? - kérdezem és próbálok ránézni, de a szememnek még mindig fáj a fény - Nem zavarsz, ugyan dehogy - emelem tenyerem élét a homlokomhoz, hogy legalább fél szemmel rá tudjak nézni és kinyögöm a nevem, ha már az övét megtudtam - Angelika igaz? Figyu, száríts már meg, jó? Köszi - kaparom össze maradék kedvességemet és kicsit feljebb tornázom magamat a padon, hogy ne legyek szétcsúszva annyira mint eddig - Na mond? Mit keres egy korodbeli animágus ilyenkor itt? - kérdezem, ha már úgy látszik nem fogok magamra maradni egy darabig. Talán hamarabb tisztul ki a fejem, ha értelmes dolgokra próbálom használni. Mondjuk olyanokra például, mint a beszélgetés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angelica Black Wing
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Animágus, Színjátszós, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc


extekergő, Várffy ösztöndíjas
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 1093
Írta: 2020. november 14. 21:39 | Link

Ophelia Donovan

Nem szeretnék itt lenni. Egyáltalán nem. Miért kellett megszólítanom? Nem tudok kiigazodni magamon.
 Kérdését figyelmen kívül hagyom, jóformán meg sem hallom. Egyrészt nem tudnék rá mit mondani azon kívül, hogy Odüsszeusz kíváncsiságával vagyok megáldva, csak épp az említett férfiúnak az elővigyázatosságából nincs bennem egy csepp sem, másrészt pedig a nő megint megszólal.
 Csak bólintok egyet, de a megnyugvás, hogy 'jaj de jó, nem vagyok púp a hátán' aminek ilyenkor jönnie kéne, csak nem jön. Helyette elgondolkozom azon, hogy hol lenne most jobb; itt, egy idegen animágussal, akit szemmel láthatóan zavarok, vagy az erdő mélyén, ahol összefuthatnék egy mumussal, meg egy újabb elátkozott forrással. Nem nehéz a választás.
 Töprengésem közben nem teljesen gondolom át a padon ülő kérését. Hogyha így tennék, bizonyára most nem szárítanám a ruháját a pálcámmal, miközben a feje fölé meredek, kifejezéstelen tekintettel.
 Még akkor is az előző gondolatmenetem hatása alatt vagyok, amikor kérdez valamit. Az első dolgot válaszolom, ami az eszembe jut.
- Természetesen az erdő! - Amikor az ember azt hinné, ennél már nem lehet rosszabb: igenis lehet!
- Bocsánat, elkalandoztak a gondolataim. - Köszörülök egyet a torkomon, hogy levezessem a feszültséget, utána kissé megrázom a fejemet, és megpróbálok visszaemlékezni a kérdésre. Mikor eszembe jut, megpróbálok egy értelmes mondatot összerakni, hogy ne tűnjek teljesen bolondnak.
 - Szerettem volna megnézni a falut madártávlatból. Végül sikerült is… - de nem egészen úgy, ahogy terveztem. Fejezem be gondolatban.
 Mély levegő Geli! Megtörtént, megtörtént. Belerángattad magad egy olyan beszélgetésbe, amihez semmi kedved nem volt. Mássz ki belőle, vagy tereld egy kellemesebb irányba!
 - Egyébként itt laksz a faluban? - Jobb nem jut az eszembe. Sosem voltam az a bőbeszédű, és valami érthetetlen okból nem most szeretne kibontakozni a bennem jól elrejtőzött szónok.
Utoljára módosította:Angelica Black Wing, 2020. november 15. 15:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

El se mentem, visszajöttem
Ophelia Donovan
INAKTÍV


Elmezáró | Kardos menyecske
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
Írta: 2020. november 16. 14:12 | Link

Angelica

Szóval az erdő volt a célja. Kicsit le van lassulva a lelkem bogara, mert már hármat kérdeztem mire ő még csak az elsőre adott választ. Sebaj az én agyam sem Forma 1-es szinten pörög most, szóval jól elleszünk. Mint siket a vakkal. A ruhám viszont végre száraz, sőt még melegebb is lett mint vártam. Lehet, hogy nem egy villám a lányka, de legalább helyette ügyes. Közben megérkezik egy kicsit hihetőbb és élénkebb magyarázat arra, hogy mit keres itt valójában. Picit jobban megnézem magamnak. A fejem már valamivel kevésbé lüktet és több kapacitása jut értelmesen gondolkozni, hogy már nem kell a melegen tartásommal foglalkoznia. - Köszi, egész ügyes vagy - mondom és megsimítom a ruhámat, amiből árad a kellemes melegség - Szóval az erdő, meg madártávlatból a város? - kicsit elmélázok ezen, mert igazából amilyen kis porfészek ez a hely olyan szép. Nem véletlenül maradtam, csak az a baj, hogy nem tart itt már lassan semmi. Mióta Árnyékot szétcsapódva találtam az ablakom alatt, azóta egyre kevésbé van kedvem itt lenni. Az én idiótaságom volt az is, hogy a rohadna meg az egész nyüves mindenség! Véletlenül nyitva felejtettem az ablakot. Az a szerencsétlen vak pára meg kizuhant rajta és nem a talpára érkezett. Úgy zokogtam, mint egy hülye gyerek, ahogy megláttam este a járdán kiterülve. Minden kis tagja szanaszét állt, a feje meg vérben. Szóval mióta macskám sincs, meg senkim sincs még szarabb az élet. - Legalább szépnek láttad? - kérdezem, mert igazából én is tényleg annak tartom, kíváncsi vagyok egy ilyen kis fruska milyennek találja. Ezután ő kérdez. Számat kicsit elhúzva válaszolok neki - Itt lakom, ja. Nem messze - hála az égnek a pubtól sem, teszem még hozzá magamban. De jól esnek most egy rövid, fut át rajtam a gondolat. Kutyaharapást szőrivel kell gyógyítani. Ezt már az öregek is megmondták. - Te merre laksz? - kérdezek vissza, hogy valahogy azért csak fenntartsam a beszélgetést, ha már így esett. Viszont azt nem tehetem meg, hogy megkérem bűvöljön már nekem egy kis piát, bármilyen jól is esne most. Hát csak legyen már annyi bennem, hogy ez a kis csaj ne lássa, hogy mennyire mélyre is süllyedtem én igazából.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angelica Black Wing
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Animágus, Színjátszós, Edictum szerkesztő, Elsős mestertanonc


extekergő, Várffy ösztöndíjas
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 1093
Írta: 2020. november 17. 17:40 | Link

Ophelia Donovan

Lassan kezdek lenyugodni, és nem csak arra koncentrálok, hogy mennyire szerencsétlen vagyok. Így, hidegebb fejjel már nem is tűnik olyan vészesnek a helyzet, így sokkal összeszedettebben, és barátságosabban szólalok meg.
 - Köszönöm. - A dicséret jólesik, és segít abban, hogy teljesen eltűnjön a feszültségem.
Nem magyarázkodom az erdőről, felesleges lenne. Végülis nem nagy baj, hogy így értette, hiszen a rengeteg szintén egy az úticéljaim közül, még hogyha nem is mostanában szeretném meglátogatni.
 - Igen, mondhatjuk úgy is. - Megpróbálok visszaemlékezni a tó előtt látott tájra, és mikor sikerül, bólintok egyet, majd válaszolok a nőnek.
 - Szépnek, bár talán kicsit gyorsan repültem ahhoz, hogy jobban megnézzem. - Majd visszafelé jobban odafigyelek. Gondolom magamban. Idefelé jövet is volt lehetőségem megcsodálni a települést, de talán ha nem sietek annyira, még többet láthatok.
 - Az jó lehet. Néha én is elgondolkozok, hogy jó lenne itt tölteni egy hétvégét. - Még nem néztem körül errefelé annyira alaposan, így az alatt a hétvége alatt gondolom sok rejtett, és kevésbé rejtett helyre bukkannék. Az is lehet, hogy nem, de akkor sem telne unalmasan a két nap, ha “csak” a lakosokkal és az üzletekkel ismerkednék.
 - Pillanatnyilag az iskolában, szünetekben pedig Veszprémben. - Bár ez sem a leghosszabb válasz amit adhatnék, még mindig hosszabb, mintha csak egy szót mondtam volna. Kezdek belemelegedni a beszélgetésbe, amit egyáltalán nem bánok. Ophelia kezd egyre kevésbé ijesztő lenni. Talán a megváltozott hangneme, talán pusztán a kérdései teszik, de egy biztos: egyre kevésbé bánom, hogy megszólítottam.

Utoljára módosította:Angelica Black Wing, 2020. november 17. 17:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

El se mentem, visszajöttem
Ophelia Donovan
INAKTÍV


Elmezáró | Kardos menyecske
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
Írta: 2020. november 18. 09:59 | Link

Angelica

Igyekszem türelmesen végighallgatni a lányt, meg még mosolyogni is itt-ott, de megint belehasít a fejembe az a kicseszett fájdalom. Orrnyergemet ujjaimmal erősen megfogva és összeszorított szemekkel koncentrálok, hogy múljon már el, de az istennek nem akar. Arcom eltorzul egy pár pillanatra, majd miután megráztam a fejem Angelica felé fordulok. - Ne haragudj, de most le kell lépnem. Szétmegy a fejem. Remélem, azért nincs harag - állok fel nagy nehezen. Nem is tudom, hogyan fogok hazajutni, de mindenképpen muszáj lesz. Mert ki kell aludnom magam. - Szia! - intek a lány felé búcsúzásképp, de az agyam már teljesen máshol jár. Valahogy túl kell lennem ezen az egész "Gáz az meló, igyunk rá. Nincsen pasi, igyunk rá. Még a macska is kimúlt, igyunk rá" elmebajos mizérián. Kiíratom magam táppénzre aztán hazautazom a szüleimhez. Lesz ami lesz, vállalom a családom összes rosszallását és nem baszom fel magam anyám én megmondtam, én előre láttam beszólásaitól sem. Mert a fene enné meg az egészet, igaza lett. Tényleg egy csődtömeg vagyok. Kissé inbolyogva lépkedek és érek haza a szokottnál majd fél órával lassabban. Meg-megállok néha, hogy fújjak egyet. Nem vagyok jól. Nagyon nem. Tényleg jobb lesz ha kicsit kivonom magam a forgalombólm, míg eldöntöm mihez kezdjek a szánalmas életemmel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Kisvirág
offline
RPG hsz: 80
Összes hsz: 182
Írta: 2020. november 22. 19:19 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Halkan kacarászok Lucas előadásán. Hiszem, hogy tényleg kitűnő mágus lehet belőle, még akkor is, ha a származásunk miatt sokan nem hiszik ezt el, sőt, még le is néznek minket miatta. Én azonban tényleg elhiszem, hogy mondjuk tizenöt év múlva, ha ismét találkozunk, akkor valamilyen úton-módon kiemelkedő lesz a rengeteg mágus név közül. - Ugyan már! Várj... mint abban a mugli filmben? - soha nem láttam, teljesen zavarba ejtőek azok a mozdulatok és képek, amiket abban a filmben csinálnak, de akaratlan kaptam el belőle részleteket, amikor még otthon volt lehetőségem tévét nézni és éppen játszották is valamelyik csatornán. Jaj, nem szeretnék erre gondolni, mert csak még jobban zavarba jövök. Nem tudom miért vagyok ilyen nyílt és őszinte Lucassal. Ha tehetem kerülöm a témát, nem szeretek arról beszélni, mégis kik hagytak el rövid időn belül. Észszerű indokot sem tudok felhozni arra, amiért elmondok neki egyáltalán annyit, hogy elvesztettem valakiket, mégis megtörténik, és apró megkönnyebbülés járja át minden porcikámat. Megkönnyebbültem, amiért kimondhattam már csak ennyit is hangosan, és megkönnyebbülök, amiért Lucas nem erőlteti a témát, annak ellenére sem, hogy én kimondom, nem szeretném elrontani a hangulatot. Lehet azért vagyok ennyire őszinte, mert ő is beszélt a múltjáról és kicsit megláthattam benne magamat? Szeretném azt hinni, hogy ha nem is emiatt, de megmarad az életemben. Jól esik úgy őszintének lenni valakivel, hogy nem kapok furcsa nézéseket mellé.
- Szerintem ötvözd a kettőt - mutatóujjamat emelem fel, mellé még komolyan bólogatok is meredten a tavat nézve. - Csak képzelj egy futurisztikus cowboy-t. Biztosan nem láttak még ahhoz hasonlót, így már csak ezzel is kitűnnél - halkan nevetek fel az elrugaszkodott ötlet miatt, és a legrosszabb, hogy remekül hangzik amúgy, de elképzelni sem tudom magam előtt, ahogy Lucas valami hasonló szerelésben flangál fel s alá. Ennek eredményeképpen lesz kicsit hangosabb a nevetésem, szám elé téve kezemet emelem kékjeimet Lucasra bocsánatkérően.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Agáta Dominika
Mestertanonc Levita (H), Valkűrök csapattag, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Előkészítős tanár, Elsős mestertanonc


Marslakócskák
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 89
Írta: 2020. november 29. 05:19 | Link



Azért az, hogy ilyenkorra sokakat ismerek, már nem olyan meglepő. Minden háztársammal ettem már szerintem, a legtöbbekkel virrasztottam már át éjszakákat közös magányban, miközben ki-ki a maga tárgyára tanult, vagy készített beadandót. Leginkább ilyen csendes ismerettségeim vannak, oda tudnék menni bárkihez, de közös élményeink leginkább iskolával kapcsolatos dolgokra koncentárlódnak, így nem teszem sem én, sem ők, ha éppen nincs rá "motivációnk".
- És meg kell jegyeznem, hogy ezt a dolgotokat egyébként kitűnően teljesítitek - szólok közbe lágyan, hátha a halk, nyugtató tónus lenyugtatja a verekedni kívánókat. - Az egyetlen baj akkor van, amikor így felmérgelitek magatokat - dorgálok kedvesen, cinkosan rámosolyogva a mellettem ülő kislányra.
- Igenis 'sszonyom - szalutálok mosolyogva a felkérésre, és szépen egyik szemet a másik után ejtem a víztükör felé. Igyekszem nem ugyanoda dobálni, és figyelni arra, hogy biztosan kapjon mindegyikük is, az is, aki elől egyébként gyorsabbak lévén elennék társai. Erősödjenek csak azok is, akkor lesz itt igazán nagy harc, ha mind egy súlyban lesznek. Úgy lesz igazságos.
- Rágófagyit? - gondolkozom el, enyhe meglepettséggel az arcomon. - Lehet, hogy nagyon furának tűnök most, de nem rémlik, hogy ilyet kóstoltam volna, pedig abszolút szenzációsnak hangzik. Hogy lehet mégis, hogy nem tudok róla? - süt rólam az értetlenség. - Most már csak azért is meg kell mutatnod, ha eddig ki is maradt, hát most bepótolom. - Egyre jobb ötletnek tűnik, hogy kijöttem a vízhez.
Elgondolkodva nézek magam elé, próbálva eldönteni, hogy elmondjam-e a lánykának mennyire nem egészen jó ötlet ez a kacsafürdő dolog, de inkább úgy döntök - s milyen jól teszem -, hogy várok kicsit a szkeptikussággal, ő hogyan szövi tovább a gondolatmenetet. Bizony, ő is helyrerakja magában, hogy nem lenne okos dolog, így csak aprót bólintok rá, mielőtt megszólalnék. - Biztos nagyon váratlanul érné őket, megijednének tőled. Lehet azt gondolnák magukban, ki ez itt aki ránk akar hasonlítani, és miért mozog ilyen furcsán?
Amennyire tudom, igyekszem utánozni a sápogó hangot, megállva, hogy egészen Donald-bácsi-kacsa szintig eltorzítsam a hangokat.
- Ó hát akkor nagyon jól el vannak látva ezek a kacsákok - szusszanok fel nevetve a vallomásra, közben beszórva még egy marék szemet. Kukoricaszemet, mielőtt bárki másra gondolna.
- Szóval Polli - nyugtázom, és már kérdez is. - Hát a teljes nevem Dominika, sőt, Somogyi Agáta Dominika, de ez ugyebár elég hosszú lenne - sandítok oldalra -, lemenne a nap, mire valaki utánam szól, szóval - vállat vonok - aranyos becenév csupán. A Polli is? Mármint aranyosnak mindenképp aranyos, de becenév-e - húzom össze szemeimet kérdőn. Nem tudnám megmondani, hogy ez egy teljes név-e, a kérdése miatt arra tippelnék, hogy igen... de hát simán lehet becenév is.
Utoljára módosította:Somogyi Agáta Dominika, 2021. január 4. 21:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

domca
Lucas M. Deighton
Diák Navine (H), Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 117
Írta: 2020. december 2. 20:29 | Link

Margaréta

- Ha arra a vetkőzősre gondolsz, akkor igen, abban. Én nem láttam, csak a csajom…az akkori csajom. Oda volt érte, mindig azzal nyúzott, hogy jajj Lucas te is táncolj már. De most úgy őszintén, úgy nézek ki, mint egy táncos? - nevetve ráztam meg a fejem, el nem tudtam volna képzelni azt magamról, hogy ilyet valaha is bevállaljak. Kizárt. Jó, legfeljebb fogadásból, de azt is csak haverok közt, nem pedig életvitel szerűen.
Közben ahogy Margaréta arcát fürkésztem, észrevettem ám, hogy talán egy kicsit zavarja a téma, ezt mondjuk nem csodáltam. Nem is feszegettem tovább a témát, ahogy a későbbit sem, melyből megtudtam, hogy hozzám hasonlóan járt. Mivel megéltem én is hasonlót, pontosan tudtam, hogyan is érezheti magát, ezért maradtam inkább csöndben, s próbáltam inkább vidámabb témák felé terelni a beszélgetést. - Futurisztikus cowboy, hm. Végül is, miért ne. Ha lesz valami jelmezbál, komolyan beöltözöm, de csak akkor, ha te is. Neked is kéne valami jelmez, hm mondjuk…lehetnél Leia hercegnő a Star Warsból, az megvan? Légyszi, mond hogy láttad - egy kicsit reménykedtem ebben, mert a legtöbb lányismerősömnek halvány lila gőze sem volt arról, hogy ez mégis mi lehet. Közben éreztem, hogy kezd igen csak lehűlni a levegő. - Te nem fázol? Lassan visszamehetnénk a kastélyba - jegyeztem meg, s közben felkászálódtam a stégről, kezemet meg nyújtottam, hogy ha segítségre lenne szüksége.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rentai Bálint
Gyógyító, Végzett Hallgató, Végzett Diák, Iskolai dolgozó


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14196
Írta: 2020. december 6. 15:02 | Link

Alíz
Kinézet

A nyugodtság nem tart sokáig, mert a fényképezőgépet kattogtató, abbahagyja a fotózást és inkább felém fordul. Egy pillanatra majdnem elkap a bűntudat, de ahogy megszólal megnyugszom, hogy nem zavarom. Helyes lánynak tűnik, a mosolya is kellemes, épp csak... nem is tudom. Önkéntelenül is visszamosolygok és felpattanva elfogadom a felém nyújtott kezet.
- Bálint - mutatkozom be én is, miközben gyengéden megszorítom a kezét. Aztán visszaülök és tovább kémlelem a tájat, szavait hallgatva.
- Valami olyasmire igen... - bólintok kissé elgondolkodva. - Tényleg? Furcsa... Valószínűleg nem tudják miről maradnak le - felelem a megállapítására, kissé csodálkozva. Én többször is kijövök ide, de eddig azt hittem csak szerencsés voltam. Sőt, azt hiszem, diák koromban volt pár randim is itt, szóval én azt gondoltam, sokan járnak ide, épp csak valami mágia miatt vagy talán az időzítés miatt, gyakran tudtam itt egyedül (kettesben) lenni.
A kérdése kissé meglep, de rögtön intek is neki. Még szép, hogy leülhet.
- Ülj le nyugodtan. Szabadnapos vagyok, vagy mi. Unatkoztam... szóval nem zavarsz - foglalom össze tömören a helyzetet egy apró mosollyal és tovább kémlelem a tájat.
- Inkább attól tartok, hogy én zavartalak meg téged - toldom még hozzá, zavartan nevetve, de aztán csak megcsóválom a fejem. Nem zavarom. Ha zavarnám, nem így viselkedne. Mindegy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 549
Összes hsz: 2275
Írta: 2020. december 6. 22:54 | Link

Bálint



- Üdv, Bálint - viszonoztam a kézfogását egy nagy mosoly kíséretében. Úgy tűnt, neki is tetszett a helyszín, mert eléggé belerévedt a látottakba.
- Nézd csak, milyen jó képeket csináltam a helyről - mutattam meg neki a fényképezőmmel készült képeket. Próbáltam mindig az adott helyből kihozni a legjobbat a kamerám segítségével, ez pedig most sem történt másként.
- Az biztos. Ez a hely maga a tökély. Szeretek sokszor ellátogatni olyan helyszínekre, amik úgymond érintetlenek, és próbálom elkapni az adott pillanatot - magyaráztam a férfinak jókedvűen, majd távolabb lépve tőle, őt is megörökítettem a fényképezőmmel. Persze ezt nem használtam fel a jóváhagyása nélkül, de úgy gondoltam, hogyha már itt vagyunk, legyen róla is egy emlékem.
- Köszi, akkor leülök ide - mondtam neki a szemébe nézve, majd lerakva mellém a masinám, helyet is foglaltam a közelében rögvest.
- Szabadnapos vagy? Mivel foglalkozol? - kérdeztem tőle kíváncsian. Már jó sok idő eltelt azóta, mióta a Bagolykőre jártam, nem ismertem az ottani dolgozókat, bár az is benne volt a pakliban, hogy nem ott vállalt hivatást. Mivel nem tudtam, mit dolgozik, így megérdeklődtem tőle, reményeim szerint választ is kapok majd a kérdésemre.
- Ugyan, egyáltalán nem zavarsz! - nevettem el magam végül, hiszen amikor idejöttem egyáltalán nem számítottam társaságra, szóval nagy meglepetésként ért, hogy nem vagyok egyedül ezen a helyszínen.
- Te mi jót szoktál csinálni a szabadidődben? - kérdeztem tőle, majd minden figyelmemet rá összpontosítottam, mert igenis érdekelt, hogy mivel üti el az idejét, ha éppen nincs más fontos dolga.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Kisvirág
offline
RPG hsz: 80
Összes hsz: 182
Írta: 2020. december 7. 16:28 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Megszeppenve pillantok Lucasra, mielőtt kitörne belőlem a nevetés. Nem tudom, hogy egy lánynak mégis miért imponál, ha a fiúja vetkőzik neki, bár aligha van hozzá közöm, és nyilván vannak ilyenek, de én valahogy nem tudnám elképzelni, hogy valaha ilyet kérjek a páromtól. Szám elé teszem kezemet, reménykedve abban, hogy nevetésem csillapodik lassan, majd pillantásomat emelem Lucasra.
- Ha úgy érzed magad jól, akkor felőlem pillangó is lehetsz, Lucas - kuncogok tovább, de immár halkabban. - Bár nem mondom, nehezen képzellek el táncolni, miközben vet- - és akkor itt jön el a pillanat, hogy leesik, mégis miről beszéltünk eddig, és én mégis mit szeretnék éppen elképzelni. Tenyerembe temetem arcomat, ahogy homlokomat támasztom térdemnek, mert ez borzasztóan zavarba ejtő, és mi sem szemlélteti ezt jobban, minthogy teljesen elpirulok. Alsó ajkamat rágcsálom, ahogy nagyot szusszanva, lehunyt szemekkel emelem fel fejemet végül, mert Lucas - legnagyobb szerencsémre - nem viszi tovább a témát, amiért hálás pillantást vetek rá, mikor kinyitom kékjeimet. Ellágyult mosollyal konstatálom, hogy a kellemetlenebb témáról sem beszélünk többet, egyszerűen lépünk tovább rajta, mintha mi sem történt volna, és valahogy a futurisztikus cowboy így is jobban lekötött.
- Bocsi, nem láttam, de tudom ki Leia hercegnő - bólogatok serényen, mintha egy kettessel átcsúsztam volna Bájitaltanból. Elhúzom számat, mert tényleg nem láttam, pedig sokan mondták, hogy mekkora élmény, de valahogy nem vettem még rá magam, hogy elkezdjem. Ez az, ahol nem az első az első rész, hanem a harmadik vagy a negyedik? Nem is tudom most hirtelen. Felkapom rá kékjeimet, ahogy feláll, majd mosolyogva fogadom el a felém nyújtott kezet és állok fel én is. - Menjünk - bólintok egy aprót, mert most, hogy Lucas felhívta rá a figyelmem valóban eléggé hűvös van. Kicsit vacogva lépkedek vissza mellette a Navinébe, majd mosolyogva integetek neki, ahogy a lányok hálókörlete felé veszem az irányt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 319
Összes hsz: 546
Írta: 2020. december 9. 21:42 | Link

Sándor
dallam


Annyi minden történt az elmúlt hetekben. Kezdve a késsel az ajtóban, mely egyértelmű jele volt annak, hogy körültekintése és óvatossága ellenére minden bizonnyal rájött a díler, hogy nem egy langaléta fiatal felnőtt vett tőle anyagot. A bökő és a fiola azóta is toronyszobájában, lezárt zacskóba rejtve várnak a Zlatannak való átadásra. Talán találnak rajtuk használható ujjlenyomatot, vagy DNS maradványt. Minden esetre Imolára sokkal jobban vigyáz és szüleit is erre kérte, akik indoklás nélkül cselekednek mind a mai napig aszerint. Azután ott van az a hihetetlen érzelmi hullámvasút, tele gyötrelemmel és gyönyörrel, melyen Marcellel mentek keresztül. Amennyiben ez nem volna elég, hát tizenkilencre lapot húzva, még kedvese volt felesége, Otília is megjelent és szembesítette hősnőnket a ténnyel, miszerint nem érdemli meg a férfit. Bárkinek a fele is sok volna a teljes összeomláshoz. Elektra csak most érzi azt, hogy: Elég! Úgy döntött, hogy elmenekül pár órára a valóság elől. Kijött hát ide a stéghez, mely csendes, békés és ilyenkor elég elhagyatott ahhoz, hogy magányába burkolózva - akárha puha takaró volna - gondolkodhasson. Rendet akar tenni lelkében. Leállítja motorját, s nyergén átvetve lábát egy mozdulattal kitámasztja. Elővesz egy pokrócot a két oldalt lévő táskák egyikéből és lesétál a rozoga, de biztonságos fából ácsolt építmény legvégére. Megáll egy pillanatra, megcsodálja a látványt, ahogy az alkony fényei narancsvörös hidat vernek a tó két partja közé. Mélyet sóhajt, kilélegezve az első adag feszültséget, mely jó ideje nehezedik már mellkasára. Leteríti a plédet, majd elhelyezkedik rajta. Térdeit felhúzza, karjaival átkulcsolva őket, fejét lehajtja rájuk. Pilláit sötét szemeire zárja, s hagyja, hogy elméjében életre keljenek a bennük cikázó, zilált képzetfoszlányok. Színek, formák, zajok öltenek testet, s válnak elevenné körülötte. Átél mindent újra, kezdve attól a pillanattól, hogy megérkezett Imolával a lila falú, türkiz ajtós házba. Hosszú percek telnek el, mire elér ez a furcsa film a tragédiák első hullámához. Fájdalmas sóhajjal hagyja ekkor könnyeit hősnőnk kicsordulni. Ritkán tesz ilyet. Nem jellemző rá, hogy sírjon, hiszen a sós cseppek meg semmit sem oldanak. Azonban itt egyedül van. Nem láthatja senki. Nem kell hát szégyellnie - csupán maga előtt - gyengeségét. Apró, áttetsző gyöngyök hullanak kézfejére és most, kivételesen hagyja. Átadja magát a zokogás egyszerre felszabadító és kínzó örömének. -Könnyebb lesz vajon ezután? - kérdezi magától kétkedőn, mert az egyetlen, aki ezt megválaszolhatja, csak ő maga - Mond, hogy igen, még ha hazug is minden szavad - biztatja belső hangja. Ennyi önáltatás talán még belefér, nem igaz? Lassan telnek a percek. A nap már épp csak kitűnik a horizont felett. Az ég színe észrevétlen liláskékké válik. A levegő is egyre hűl, hősnőnk mégsem ettől reszket. Más rázza egész lényét szüntelen. Előbb mélybe kell zuhannia, hogy felemelkedhessen. Így lesz. Idő kérdése és összeszedi magát. Helyretesz mindet. Otília szavait, Marcell hangját, Sándor arcát, Zlatan stílusát, Elizabet haragját. Mindent. Haza már úgy indul majd innen, - emelt fővel - hogy ismét sziklaszilárd és bizakodó lélekben. Ezt reméli. Hiszen az nem lehet, hogy épp ott bukjon el, ahol konstellációja szerint erőben kellene legyen. Neki más a végzete. Határozottnak, magabiztosnak és mindenek felett Boldognak kell lennie.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Szigethy Sándor
KARANTÉN


az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 197
Írta: 2020. december 10. 11:35 | Link

Elektra
esti bevásárlás | valahogy így |

Bakancsos lábam a megszokott, erőteljes zajszerű lépteket hagyja maga után. A Nap éppen lemenő félben, én pedig kifejezetten szeretem erről a környékről megközelíteni otthonomat. Közel sem merném melegnek vagy akár langyosnak nevezni a nyakamat és némiképp mellkasomat érő szellőt, de nem is annyira esik most rosszul ez a hűvös érzet. Barna bőrbakancsot viselek, egy egyszerű farmernadrággal párosítva, ami már régen kimehetett a divatból, mert nem az a szűk fazon, amiben mostanság sétálgatnak a férfiak. Inkább nézek ki egy óriásira nőtt ácsnak, mint a Bagolykő egyik tanárának, hiszen ingem is a megszokott kockás darab, de nem a flanel fajta mégsem, hanem az a műszálas, ami után órákig irritált marad az ember bőre. Elvégre csak boltba szaladtam ki, nem pedig a párizsi divathetet szerettem volna felrobbantani szerelésemmel. Vagy az Milánó? Nem értek hozzá. Mindenesetre – mivel már nincsen nyár, sőt lassan az ősz is mögöttünk lóbálja a zsebkendőt – magamra kaptam egy vékonyka, kékszín dzsekit, aminek a váll részére varrt gombos rész miatt még szélesebbnek hatnak vállaim a félhomályban, mint amilyenek valójában. Hosszú ujjaim egy papírzacskót szorongatnak, így az minden lépésemnél megcsörren, és ahogyan mellkasom előtt fogom azt, még olykor egy-egy sörösüveg is összekoccan. Vagy éppen a boros, hiszen Jules inkább azt kedveli, ezért nem árt, hogy azt is tartok mennydörgő utcai lakásomban. Fejemet lehajtom, lépteimen lassítok és halvány mosoly szánt végig ajkaimon, amikor megérzem a zsebemben rezgő mobilkészüléket. Nehezen barátkoztam meg azzal, hogy mugli kütyüket használjak, de már annyira beszőtték magunkat a világunkba, hogy már arra nézek furcsállva, aki nem birtokol egyet sem. Megállok a stégtől nem is oly’ messze, bal kezem ujjaival kapok a nehéz csomag alá, és alkaromon támasztom, miközben előveszem a telefont. Julianne üzenetét elolvasva csak halkan horkanok egyet. Nem kell semmi olyanra gondolni, csupán iskolai sztorik, amiket általában, napközben szeretünk megosztani egymással. Az aprócskának ható telefon szinte elveszik hatalmas tenyeremben, és vastag ujjaimmal nem tudok így pötyögni sem. Körbe nézek egy kelletlen sóhajjal, majd éppen tovább futna a stégen zöldszín szempárom, amikor megpillantom az ücsörgő alakot. Ilyen távolból, ezer közül is felismerném, ezért gyomrom megilletődötten rándul össze. Szabad? Vállai reszketnek, én pedig áldozatot becserkésző vadként lépkedek felé óvatosan, s kíváncsi érzés folyik végig torkomon. Felsőtestem is összébb húzom az akció közben, a telefon képernyőjét lezárom, és zsebembe vágom. Amikor már megfelelő távolságban vagyok, a jellegzetes, összehúzott szemöldökkel és aggódó szempárral meredek a pokrócon pityergő nőre.
Minden rendben? – szakít a levegőbe karakteres baritonom, bakancsom a stég deszkáján szemérmeskedőn puffan, így keservesen megrecsegtetve azt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 319
Összes hsz: 546
Írta: 2020. december 10. 12:53 | Link

Sándor
zene


Magába merülve észre sem vette a közeledő léptek zaját. Túlságosan lekötötték gondolatai. Elmerengett oly' sok mindenen, s végül eljátszotta a legveszélyesebb játékot, melynek neve: Mi lett volna ha? Ha Zoli és Peti nem halnak meg? Ha ő vész oda a tűzben? Ha nem akart volna ismét munkába állni? Ha mindezt nem Bogolyfalván akarta volna megtenni? Ha nem hívta volna meg az Ellenőrt a műsorába? Ha nem futottak volna össze Marcellel a piac közepén? Ha nem fogadta volna el Zlatan próbáját? Ha azonnal elmondta volna az igazat Elizabetnek? Ha ki tudott volna sétálni a házból, amikor Otília megjelent? Hogyan szövődtek volna történetének szálai? Megannyi kérdés, melyre egyetlen válasz adható: Nem számít már. Minden úgy lett, ahogy elrendeltetett. Elektra üresnek ható, fénytelen tekintetét a tó tükrén játszó halvány hullámokra függeszti, miközben még midig, de már jóval csendesebben hullatja könnyeit. Ekkor hallja meg a hangot, melyet ezer közül is felismerne. Nem számított rá, hogy épp ilyenkor jár bárki erre, s főleg Sándor megjelenése érte váratlanul. Szembesült saját gyengeségével az elmúlt időkben épp eleget. Fel szeretett volna töltődni erővel, hogy Imolához és Marcellhez úgy térjen haza, hogy mosolya őszinte, lelke tiszta és rendezett. Most mégis a sors ismét áthúzta számításait? Mivel érdemelte ki ezt az újabb éles metszést? Mert most ezt érzi. Fájdalom mar belé. Mintha mellkasát - szegycsontja mentén - egy Sectum Sempra hasítaná fel, hogy azután szívét kitépjék, s egy tollpihével szemben helyezzék az Igazság mérlegére, akár az egyiptomi mitológiában. Megítéltetett, s talán ezért kap sorra mélyebbnél-mélyebb sebeket? Mit tegyen, hogyan viselkedjen? Nem akar fájdalmat okozni a férfinek. Azt már nem! Nem teheti meg Sándorral, hogy az ő belső drámája miatta legyen megint szomorú. A játszótéren is bevált módszert alkalmazza hát, s cselekszik immár aszerint. Gyorsan letörli baljával könnyeit, szép ívű ajkának szegletét mosolyra húzza. Így néz fel a két méteres gavallérra. - Persze, csak egy homokviharnyi por ment a szemembe - szólal meg rekedtes bársonyossággal, mentve a menthetőt. Arca és ajka egyként fakó, ám orra és lélektükrei vörösek. Egyértelműen elárulják, hogy mindeddig hosszú ideje sírt. Tudja, hogy nem lesz képes becsapni az okos és őt már elég jól ismerő, időközben tanárrá avanzsált Ellenőrt, ezért inkább igyekszik lefoglalni - Mi járatban erre, amerre a madár se jár? - hagyja el ajkát a kérdés, mellyel magáról a figyelmet próbálja meg elvonni. A csípős hideg hamar el fogja tüntetni bánatos belső mozimaratonjának nyomát. A sötét, beszédes szemekben is lassan felgyúl a kíváncsi csillogás halvány szikrája, a test remegése észrevétlen szűnni kezd, a görcsös testtartás is fellazul. Önuralom a helyén. Vidámság betöltése folyamatban. Hiszen Sándor ilyennek kedvelte meg, s ő nem okozhat neki csalódást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Szigethy Sándor
KARANTÉN


az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 197
Írta: 2020. december 10. 13:15 | Link

Elektra
esti bevásárlás | valahogy így |

Kíváncsiskodó zöldjeimen megcsillan a városból érkező fények pompája, ahogyan irányukba fordítom kivételesen majdnem teljesen sima arcomat. Egészen addig teszek így, amíg Elektra felém nem fordítja arcát, ezért azon nyomban letekintek a szomorkásan magányosnak tűnő nőalakra. Szájam szigorúan zárva tartom, de nincsen ajkaimon feszültség nyoma. Egyszerűen meg szeretnék bizonyosodni arról, hogy minden rendben, elvégre – akárhogyan is alakultak a dolgok az utóbbi időben – az igazságra szomjas riporternő fontos szerepet töltött be az életemben. Botorság lett volna tovább sétálni, amikor ez a látvány fogad a stégre tekintve. A felfelé kelő Hold fénye tündöklő aurát rajzol körénk, s a víz tükre is álmosabban kezd csillogni. Óvatosan nyelek egyet, miközben a vonásait rendező nőre tekintek. Egy szavát nem hiszem, de nem vagyok az a fajta, aki erőlteti a dolgokat. Nem szeretne beszélni róla; ez több, mint nyilvánvaló. Sokatmondó pillantásomat fúrom a vöröslő szemekbe, majd mélyet sóhajtva rendezem arckifejezésemet, miközben ajkaimat sután összeszorítva emelem meg a papírzacskót, és mutatom Elektra felé magyarázatképpen.
Vásárolni voltam – szűkszavúságom mit sem változott, amióta nem keressük egymás társaságát, de úgy gondolom, hogy ez így van jól. Mármint a szűkszavúság. Hosszú másodpercek telnek el, amíg ismét megszólalunk, én pedig kifejezetten szeretem ezeket a hosszú hallgatásokat. Most mégsem érzem azt, amit szoktam. A bálon elkapott jelenet ugrik elő elmém varázsdobozából, hogy vonásaimat megváltozhassa, és megfogalmazódhasson egy-két kérdés a fejemben. Valami történt a munkájában? A lányával? Esetleg nem minden olyan szép és jó a házvezető-helyettessel sem, mint ahogyan azt az ember elképzelné? Semmi közöm egyikhez sem, de összeszorul a szívem, miként jégszoborként állok vele szemben, és figyelem a bánatos vonásokat. – Leülhetek? – mutatok a pokróc szélére, majd óvatosan és tisztes távolságban foglalok helyet mellette. Elektra bal oldalamon, jobbomra pedig a papírzacskót helyezem, s némi gondolkodás után előkapok belőle két üveges sört, hogy az egyiket a nő felé nyújthassam, miközben hosszú lábaimat felhúzom, és a felé tartott kéz alkarját azon támasztom meg. Tekintetem kérdő, hogy ugyan elfogadja-e. Vagy esetleg lelök a stégről túlzottan magabiztos helyet foglalásom miatt. – Egyébként erre szeretek mostanában hazasétálni. A Mennydörgő utcába költöztem egy ideje.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 29 ... 37 38 [39] 40 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa