Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=695713#post695713][b]Maja Bojarska - 2017.08.10. 22:09[/b][/url]

- Ühhüm, azt hiszem értem - bólintottam is a szavaim mellé, aztán kicsit jobban magamba merültem. Figyeltem persze még rá, de próbáltam valami olyat előhúzni, amit tudni is szeretnék, mert egy ideje nem voltam benne biztos, hogy a lelkem fel van készülve. De van, ami engem sem hagy persze nyugodni. Most leginkább a jövőm, a jövőnk Lewyel. Legalábbis az, hogy jön-e valami olyan, amitől kicsit vidámabb lesz megint minden. Semmi ború, csak a bárányfelhők. De a suli és a tánc ugyan ez volt, sok dolog nem hagyott nyugodni pillanatnyilag, több is, mint hittem. Vettem egy nagyobb levegőt, miközben a pofimat bekentem a naptejjel, ahogy visszaadtam a kártyákat a szöszinek.
- Ó, igen, ezeket mi is szoktunk játszani. Olyan kis jók, elfoglalják az embert, bár van, mikor már csak idegesíti a másikat - nevettem fel, mert nem egyszer veszített úgy valaki az asztalnál mellettem, hogy idegesen felállt és közölte, többet nem is akar. Persze nem gondolta komolyan, de elég nehezen viselte a vereséget. Én ehhez képest olyan kis csendes mérgelődő vagyok, ha valami nem megy legalább. - Azt hiszem megvan, ki is kell mondani, vagy gondolni kell rá csak erősen?
Törökülésbe húzódva néztem a lány szemébe, aztán igyekeztem magamban a tanulásra és a táncra koncentrálni. Egy ideje megfogalmazódott bennem az, hogy talán később, ha elég ügyes leszek, meg ah egyszer a táncis suli is összejön, talán én is oktathatnék. De ezt még úgy senkinek nem mondtam, azt hiszem még én se bíztam eléggé az ötletbe. De talán most kiderülhet, egyáltalán érdemes-e.
- Ahham, azt hiszem értem, vagyis próbálom. Kiindulás, vagyis úgy a jelen? Reendben, a második akkor csak úgy van. Ühhüm - bólogattam is, még próbáltam megjegyezni azt, amit elmondott. Aztán meg is kérdeztem, hogy magának már csinálta-e ezt, mert igazán kíváncsi lettem.
- Áh, és segített vagy elindított valamerre? - A tekintetem közben le sem vettem a lapokról, csak pár pillanatra talán, mikor felnéztem a barátnőmre. - Rád bízom magam teljesen…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=695835#post695835][b]Széplaki Alíz - 2017.08.11. 20:03[/b][/url]

- Bizony, aki utál veszíteni, annak nem jó móka - válaszoltam nevetve, mert én is játszottam már olyannal, aki igazi hisztérikává vált, miután Fortuna nem szegődött mellé. Én sem voltam egy egyszerű eset, de elfogadtam a vereséget, viszont ez csak a játékban volt igaz rám.
- Ahogy gondolod, ha úgy érzed, kimondod, ha nem akkor nem. De monddd kiiii! - búgtam neki vigyorogva, mert iszonyat kíváncsi voltam azért, hogy miről is fogok neki jósolni, pontosabban utat mutatni.
- A kiindulási pont az, ahová fejlődtél, avagy a múltad. A második nem csak úgy van, nem árt odafigyelni rá. Minden okkal történik és fontos információkkal szolgálhat számodra, ez a lap megmutatja a téged akadályozó tényezőket, illetve a jelenlegi helyzetedet - feleltem neki a szemöldökömet felvonva. Szerettem volna, ha megérti, hogy ez nem csupán egy játék, hanem sokkal többször szól. Reméltem, hogy valóban komolyan veszi majd, amit mondok neki, de ismertem már annyira, hogy mélyen elgondolkodik majd a hallottakon.
- Hú, hát nekem igazából sokat segített... az első lap, amit kihúztam tökéletesen jellemezte az érzelmeimet az adott problémával kapcsolatban. A második is releváns információkat szolgáltatott számomra... a harmadik lapból derült ki, hogy a tanárom az igazi spirituális vezetőm - csúszott ki a számon, majd mosolyogva tovább folytattam a mondandómat:
- A negyedik pedig egy rossz és egy ígéretes jövőképet mutatott, az pedig csak rajtam áll, hogy melyik lesz a végkifejlet.
Talán kicsit többet is elárultam neki a kelleténél, de végtére is ő volt a legjobb barátnőm, úgyhogy maximálisan megbíztam benne.
- Bízhatsz bennem, de ezt te is nagyon jól tudod - feleltem neki jókedvűen, mert nagyon jól esett, hogy így rám bízza magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=695860#post695860][b]Maja Bojarska - 2017.08.11. 22:18[/b][/url]

- Pontosan - nevettem vele. Szerettem, hogy sok dologban hasonlítottunk és valahogy kicsit abban is ott volt a közös dolog, hogy egyikünk se azt kapta családként, amit normálisan érdemelt volna egy gyermek. Sosem tudtam megmagyarázni, miért is találhattunk így egymásra, de biztos vagyok benne, hogy ez is közrejátszott. Emellett nagyon jól meghallgatjuk a másikat, értjük a vicceket és ő megértő, én meg segítőkész vagyok, mikor kell. Azt hiszem a szöszi az a barátnő, akire azt mondják, hogy bárhogyan is álljon hozzá a többi ismerőse az embernek, amíg lehet, kitart mellettem.
- Jahj, nem titok, vagyis nem tudom. Mármint, ez még csak olyan… vágy? Van olyan… mármint. Ahj.. - vigyorogva fújtam ki a levegőt kicsit zavarba is jőve, mert sosem ment az ilyen komoly dolgok felvezetése, nem is tudtam, tudok-e olyat. De a lány már ismert annyira, hogy tudja, gyakran akadok el, de meg szoktam oldani. - Szóval emlékszel, hogy beszélgettük már, mik lennénk, ha nagyok lennénk. Annyit tudtam, hogy a táncot folytatni akarom, de nem tudtam egyébként merre… azóta viszont egy kicsit jobban utánajártam a művészeti suliknak, azt hiszem komolyabban akarom ezt venni, minthogy csak csináljam valami mellett…
Nem nyögtem ki végül, mert lehet túl bizonytalan vagyok, de szerintem Alíz megértette, hogy a kérdésem az, hogy sikerülni fog-e valamennyire az utam bejárni, vagy legalábbis, ha jönnek a buktatók majd tudom-e venni az akadályt. Az első felvételi eredményét már mindketten tudjuk, pedig még hol a december? De én azért még remélek, nem veszett el, a poharam félig teli van még.
- Hű, ez elég komolynak hangzik, mármint nem Attila bácsi meg a spiritusza, hanem az, hogy bár van rossz is, de még rajtad áll minden. Megnyugtató azért, nem? - kérdeztem, miközben elmosolyodtam a válaszán. Tudtam, hogy bízhatok, már csak a kártyáiban kellett még pluszban, és már naagyon kíváncsi voltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=695868#post695868][b]Adam Kensington - 2017.08.11. 22:31[/b][/url]

A kérdésem betalált. Felszínre hozta azt a fájdalmat, amit olyan kellemesen elnyomott eddig azzal, hogy irántam érdeklődött. Most viszont ismét rászakadt az egész. Ez azonban nem feltétlenül baj. Más, ha egy magunkban szomorkodunk és megint más, ha valakinek kiöntjük a lelkünket. Ez pont amiatt fontos, amit a lány ecsetel: számít, meghallja-e valaki az üvöltésed a teremben. Az ember társas lény. Mint a közhelyek többsége, ez is igaz.
Hallgatom őt szótlanul. Nem csak hagyom beszélni, hanem valóban figyelek. Sokat látott tekintetem békésen fürkészi őt. Könnyeit, keserű vonásait, dühödt rezdüléseit. Nyugodtan adja ki magából!
- Csak annak van értelme - közlöm rekedtes hangomon.
- Jó úton járni - pontosítok egy bólintással. Hiszen sok minden elhangzott. De én nem arra gondolok, hogy az elvárásoknak meg kelljen felelni, vagy hogy ne legyen néha rossz valaki. Ezekkel semmi gond. Viszont van értelme a jó úton járni. Nem másokért. Magunkért.
- Elégnék - felelek a kérdésére nemes egyszerűséggel. Ez történne velem. Hamu maradnék csupán, ha pár másodpercnél tovább lennék a napvilágon. Nem egyszer esett már meg velem, hogy kitettek a fénynek. Azonban szerencsére csak pár pillanatig ért. Így is súlyos sérüléseket okozott. A vele járó kínokról nem is beszélve. A sebek azonban hamar gyógyulnak. A testiek. Nem úgy a lelkiek. Már amennyi lelkem nekem van ugyebár. De mivel valamennyi van, így képes fájni is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=695882#post695882][b]Széplaki Alíz - 2017.08.11. 23:49[/b][/url]

Majácska először szokásához híven szépen körülírva mondta el nekem a kérdését, majd végül kikörvonalazódott bennem, hogy mire is gondolt igazából. Már megszoktam tőle ezt, de olyan régóta barátnők voltunk, hogy már fél szavakból is megértettük egymást, így nem esett nehezemre kibogozni, hogy mire is akar utalni.
- Értem, ne is mondd tovább - közöltem vele nyugodt hangnemben, tudtam, hogy veszi az adást és immár kielemezhetem a jövőjét. Én is izgultam ezt illetően, talán még Majánál is jobban, de bíztam abban, hogy a kártyalapok helyes útmutatást adnak majd neki. Én sem csalódtam bennük, így minden bizadalmamat beléjük vetettem és izgatottan húztam ki a négy lapot a pakliból.
- Igen, valamennyire az, de sokat jelent nekem, hogy ő is mellettem áll és mindenben támogat, mert könnyebb úgy az egész, hogy nem vagyok teljesen magamra utalva - válaszoltam meg közben a barátnőm kérdését.
- Nos, kiraktam neked a lapokat, lássuk! Az első lap az Erő. Ez az energiára, az eltökéltségre, a szellemi és fizikai képességed tudomásul vételére utal. Avagy tisztában vagy a saját korlátaiddal és lehetőségeiddel. Egyúttal benne van a gyöngeség és a tehetetlenség is az életutadban. A második lap az Igazság. Az igazságosságot, az összhangot jelöli, ám ezzel egyetemben a megszállottságot, a vakbuzgóságot, az elfogultságot és a sérelmet is. Ettől egyelőre nem kell tartanod, de reményt se fűzz hozzá. A harmadik lap a Csillag. Remény, remek kilátások, örömteli siker... rossz esetben csalódás, beteljesületlen remények. A negyedik lap a Világ, az erőfeszítések eredménye, siker, diadal, sikeres végkimenet. Rossz esetben nem tudod befejezni a feladatot, amelyet elkezdtél. Ha teljesül a harmadik lap által feltüntetett pozitív lehetőségek valamelyike, akkor megnyered a négyes kártyalap optimista jellemzőit. Azaz ha reménnyel teli fordulsz az adott feladathoz, célkitűzéshez és nem adod fel az álmaidat, akkor mindenképp meg fognak térülni az erőfeszítéseid. Én olyan embernek ismerlek, aki inkább küzd a céljaiért, mintsem feladja őket. A kártyák is azt mutatják rólad, ha megfigyeled a pozitív jellemzőiket. Az is természetes, hogy a negatív dolgok is hozzátartoznak az emberekhez, de ha sikerül ezeket ellensúlyoznod és a pozitívokra koncentrálni, akkor meg tudod valósítani az álmaidat
A jövendölésben láttam Maja minden kétségét, de ezzel egyetemben tudtam, hogy ha megteszi a kellő erőfeszítéseket és túllép a saját komfortzónáján, akkor nyert ügye lesz. A kártyalapok nem csupán a pozitív dolgokat mutatják, hanem ugyanúgy a negatívakat is, a végkifejlet pedig csupán az adott emberen múlik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=695965#post695965][b]Maja Bojarska - 2017.08.12. 17:53[/b][/url]

Velem az élet minden, csak nem gördülékeny, legalábbis az esetek többségében ez fordul elő. Igyekszem konkrétabb lenni, nem pedig túl Majás, ahogyan arra is szoktam figyelni, hogy ha nehezen is, de kibökjem a választ arra, amit kérdeznek. Most nem így lett. A legnagyobb konkrétumokat megtartottam magamnak, de a célzásaim azon része, hogy mi várható ha belekezdtem célbaért. Ez meg öröm volt, nem tudtam volna tovább körbeírni, azokról a dolgokról meg, amikre igazán vágyom nem szerettem beszélni. Sőt, a helyzet az, hogy kerültem is, hogy ilyenem legyenek, mert a csalódásnál nincs rosszabb. Talán ezért is nem beszéltünk például Lewyvel sem nyíltan arról korábban, hogy a kis ohanánknak mi lehet a jövője. Mert volt, de volt sok felnőttes dolog, amit lehet ő korainak tartott, én meg inkább nem mászom semmibe. Bár a gólyás mese óta tudom, hogy nem baj, ha beszélek meg megerősítem őt benne, hogy miattam nem kellene túlzottan aggódnia. A gyűrű se lenen az ujjacskámon, ha nem szeretném az egészet, ami a kapcsolatunkkal vagy éppen a házassággal jár.
- Ez érthető, ő amolyan vezető ebben egyébként is, nem csak simán egy tanár. Igaz, engem nem tanít, de nem tűnt rossz embernek, mikor összefutottam vele a tanárinál vagy bárhol.
Miközben megerősítettem Alízt, hogy egyetértünk ezekben én már a buksimmal felkészültem azokra a bizonyos lapokra. Nem mondanám, hogy nem bukfencezett egyet a pocim, mert megtette az első lapnál, de csak mert izgatott voltam egy kicsit. Érdekelt, meg féltem is tőle, mint minden változótól és újtól. Az első fejtegetésnél csak bólintottam párat, azt még értettem is valamennyire és így is volt. Vagyis majdnem, egyelőre nem tudtam, mi az, amire nem leszek télre képes, viszont ismertem magam, jelenleg meddig nyújtózkodhatok a takaróm szélét érezve. Aztán jött, amire azt mondta nem feltétlenül kell véresen komolyan venni, így csak csillogó szemekkel füleltem tovább, csendesen.
- Szóval vagy ragyogás vagy hullócsillagos zuhanás? Mármint… csak érdeklődöm - emeltem fel a kezeim védekezően, nem akartam közbe beszélni feleslegesen, csak megakadt a kettős jelentésen a gondolatom. Nem fűztem hozzá előre valami butaságot, nem stresszeltem, csak próbáltam átgondolni az egészet. Azt hiszem nehezen veszem rá magam az életben, hogy hosszabb útnak őszintén örüljek, és ha közben remegek meg, annak tényleg csúfos vége lehet, akár próbálkozás nélkül is. Aztán szépen végigvártam az okfejtést és a jellemzést is, mire halványan elmosolyodtam.
- Ők is tudják, hogy túl sokat aggódok és elbizonytalanodom mostanság? - A helyzet az volt, hogy az optimista énem néha beásták egy nagy gödörbe, aztán hagyták, hogy oldjam meg magam az életem.
- Azt hiszem igyekezni fogok, hogy ne jöjjön rossz, nem szeretném, az sokszor másokra is hatással van, az Ő boldogságukat meg a legkevésbé se bántanám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=695968#post695968][b]Széplaki Alíz - 2017.08.12. 18:16[/b][/url]

- Bizony, ő egy igazi vezető egyéniség, efelől semmi kétségem sincs - mondtam neki mosolyogva, mert valóban azt tapasztaltam, hogy Attila nem csupán a tanítás megszállottja, hanem képes remekül irányítani az embereket. Ez valószínűleg egy vele született tehetség volt, amelyet észre sem vesz az ember, ha nem nyitják fel rá a szemét. Annak örültem, hogy erős egyéniség volt, ezáltal pedig nekem is sokat tudott segíteni és mindig kiállt a saját igaza mellett.
- Igen. Jól értelmezed. Csakis rajtad áll, hogy melyik irányba mész el - válaszoltam őszintén a lánynak. Sajnos semmilyen befolyással nem lehettem a jövőjére, nem folyhattam bele a dolgaiba, nem mondhattam meg neki a frankó választ, viszont utat mutathattam neki, amelyen érdemes volt elindulnia. Most már tisztában lehetett azzal, hogy milyen választási lehetőségei vannak, mikre kell odafigyelnie, illetve megtudhatta, hogy csupán rajta áll minden...
- Igen, mindent tudnak rólad. Előttük nincs titok - mondtam kacér mosollyal az arcomon, majd folytattam:
- Bízhatsz ebben a dologban, de elsősorban magadban bízz és higgy! Ugyanis rajtad áll minden!
- Remek, dolgozz rajta, hogy pozitív jövőd legyen. Bízz magadban és lásd meg, hogy milyen erős vagy, hogy mennyi mindenre vagy képes. Tudom, hogy képes vagy véghez vinni azt, amit akarsz. Melletted állok - mondtam a lánynak határozottan. Reméltem, hogy megfogadja a tanácsaimat, de tudtam, hogy csakis az ő döntése fogja kialakítani a saját jövőjét. Bíztam benne, hogy a helyes utat választja és elég ereje lesz ahhoz, hogy megvalósítsa az álmait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=695971#post695971][b]Maja Bojarska - 2017.08.12. 19:12[/b][/url]

Jó volt hallgatni Alízt arról, ahogy a tanáráról vagy éppen a képességéről nyilatkozott sokszor. Olyan határozottság, erő, remény volt benne, amit sokan irigyelhetnének. Még nekem is tudott plusz erőt adni, ahogy sokszor csak belegondoltam, mennyire igaza van benne, hogy nincs mindig, minden veszve. Az elmúlt időszakomban az aggódáson túl hajlamos lettem a pesszimizmus jeleit is mutatni, ez pedig nem tett túl sok jót. Próbáltam elhagyni és megint csak hinni, remélni, megtalálni a magam idilljét és abban létezni, hátha így jobb lesz minden.
- Meglátjuk, nem szeretnék semmi lehetőséget veszni hagyni, bár azért biztos vagyok benne, hogy nem minden perc lesz kellemes. De ez ezzel jár - mondtam neki, miközben kicsit magamnak is bólogattam megerősítésként. Jól megfogalmazta én pedig igyekeztem inni a szavait nem csak a jóslat terén, hanem ahogy ezt hozzám kötötte. Azt hiszem azzal, hogy ilyen jól ismer már, nem sok aggódni valóm van a lapokon, hiszen, ha lenne, már figyelmeztetett vagy óva intett volna. Talán tényleg idő kérdése, hogy utat találjak és menjek azon. De a kis méhecském már most is zizegett a buksimban a tánc miatt, így csak beharapva az ajkam gondolkodtam el kicsit.
- Kis hamisak. Még a végén kiderül, hogy valamit én sem tudok, ők pedig igen! - nevettem fel elég hangosan, elképzelve ahogy ledöbbentenek a lapok. Igazából magamat már kezdtem utolérni, de néha kételkedem benne, hogy nem vesztem el újra a saját fonalam.
- Igyekezni fogok, meg, úgyis tudni fogsz róla, hát milyen barátnők lennénk, ha nem néznéd végig, ha pofira borulok, ha nem! Mármint érted, nem nevetnénk ki egymást, de kell valaki, aki segít aztán felkelni - vigyorogtam rá, miközben kihúztam két zacsit a táskámból, felé nyújtva az egyiket. Gumicukor, sok lesz ez mostanság, de ez még belefér a keretbe igazán.
- Amúgy ez a kártyás dolog is az erőd része? Vagy erre bárki, aki ügyes képes lehet? Nem nagyon értek hozzá, de másnál is láttam ilyen paklit azt hiszem - mondtam neki, miközben a tasakot magam mellé tettem, hogy kényelmesen belenyúlva jussak a kis macikhoz benne. Ezután megtámaszkodtam a karjaimon úgy dőltem picit hátra élvezve még a délután meleg napfürdőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=695976#post695976][b]Széplaki Alíz - 2017.08.12. 19:35[/b][/url]

- Így van - feleletem Majának röviden. Sajnos a jóslásom nem csupán a jó dolgokról szólt, hanem magába kellett foglalnia a rosszakat is, mint ahogyan az a való élethez is hozzátartozik.
- Ne becsüld alá a kártyalapok jelentőségét - nagyon is jól meg tudják mondani a jövőt illető dolgokat - válaszoltam a lánynak.
- Persze, kitartok melletted, nagyon jól tudod - válaszoltam neki mosolyogva éreztetve azt, hogy mindig mellette vagyok és rám mindig számíthat.
- Nos, ez részben az erőm része, de az is igaz, hogyha valaki mesterien elsajátítja, akkor simán megtanulhatja a használatát - mondtam a lánynak őszintén. Nem lett volna értelme hazudnom neki, mert egyrészt nem volt semmi takargatni valóm előtte, másrészt pedig úgyis megtudta volna, hogy bárki meg tudja tanulni a kártyavetést, akinek van némi képessége hozzá.
- Remélem, hogy hasznát veszed majd, amit mondtam neked. Szeretném, ha tényleg komolyan vennéd, amit elmondtam, és aszerint cselekednél - válaszoltam Majának, mert hittem a kártyák jóslatában és reméltem, hogy meghozza neki a jóslás azt a jövőképet, amelyet valóban elképzelt magának.
- Persze a te döntésed, hogy mit fogadsz el, de hidd el nekem, hogy a kártyák nem hazudnak - válaszoltam a barátnőmnek komoly arccal. Személy szerint teljes mértékben hittem benne, hogy a kártyalapok képesek elmondani a lány jövőjét, úgyhogy teljesen átadtam magam nekik, hiszen maximálisan hitelesek voltak számomra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=695984#post695984][b]Maja Bojarska - 2017.08.12. 20:23[/b][/url]

- Nem szeretném alábecsülni, biztos, hogy segíthetnek, bárkinek. - Ritkán szoktunk kellően komolyan beszélgetni, most azonban én sem vicceltem el, mert úgy gondoltam teljesen igaza van. Mindezt éreztetni is akartam, és úgy hiszem sikerült is vele, legalábbis reméltem. Elmosolyodtam a megerősítésén, bár azt hiszem lassan ezek olyan dolgok, amik szavak nélkül is elég biztos és stabil lábakon állnak a mi barátságunkban. Anya régebben mindig azt mondta, hogy becsüljem meg azokat az embereket, akik nem csak a sikeremnek örülnek velem, de a veszteségem súlyát is cipelnék, vagy legalább próbálnák. Akkor ez furinak, túl komolynak és értelmetlennek is tűnt nekem, de kezdem érteni, mire gondolt. Én mindig utóbbiban jeleskedtem, szerettem, ha az emberek maguk fürödhetnek a saját sikerükben, én inkább csak kiszurkoltam nekik, de a veszteségben sosem akartam senkit magára hagyni. Azt hiszem ezért vagyunk néha furák a férjecskémmel is. Én nem akarom se kihasználni, se elvenni tőle a saját sikerét, ő mégis szeret velem ünnepelni. Azt hiszem ez elég jó dolog és tudom, hogy mindez azért van, mert ennyire szeret. Kezdem megszokni, de teljesen talán sosem lehet, hogy ez mind.mind vele jár.
- Áhh, értem. Szóval ez is azért készség kérdése, ha nem is kifejezetten a jósoké - fordítottam le magamnak végül, meg amennyire tőlem telik meg is jegyeztem az infót. Engem annyira nem szoktak ezek lekötni, a művészeti beállítottságom leginkább arra terjedt ki, hogy most is a kártyalapok mintáit és motívumait figyeltem gondosan. Nagyon szépen mutattak és látszott, hogy sok aprólékos képrészletük is van.
- Bár elég komolytalan vagyok, én bízom benned, és elhiszem, hogy ez nekem segít, ha élek a lehetőséggel és odafigyelek. Egyszerűen… nehezen viselem ezeket, tudod. Ami kicsit más, új… - vontam meg picit a vállam, aztán felhúzva a lábaim karoltam át őket. - Igazából mikor elmesélted a felvételit sem a hír, a tény vagy az, hogy valami negatív vár tört le leginkább. Csak maga az, hogy valami olyan, amire nem számítottam taglózott le, olyan csalódás, amiben hirtelen tehetetlennek éreztem magam. Most viszont lehetőség van, de szerintem biztos érezni fogom, hol vannak azok a válaszutak. Azt szokták az emberek, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696007#post696007][b]Széplaki Alíz - 2017.08.12. 21:01[/b][/url]

- Így van - helyeseltem őszintén a lánynak, hiszen így gondoltam rendjén az egészet. Nagy elégedettséggel töltött el az a tudat, hogy teljesen megbízott bennem, rám bízta magát, mivel én egyáltalán nem éltem vissza ezzel a lehetőséggel.
- Igen, ez nagy részt készség kérdése, de azért fontos az is, hogy ki mennyire keveri jól a kártyát - adtam tudtául a lánynak.
- Így van, mindig két választásod van, vagy a könnyebbik rosszat választod vagy a nehezebbiket, de a jobbat - válaszoltam Majának teljes őszinteséggel.
Én magam is számtalanszor válaszút elé kerültem, de valahogy mindig képes voltam a jobbik lehetőséget választani az életutam során.
- Remélem, hogy meg fogod találni a számításaidat - mondtam a lánynak teljes őszinteséggel. Reméltem, hogy kiteljesedik majd abban, amit magának választott és kitart majd mellette, akármilyen nehézség is fogja érni.
- Ha bármi kérdésed van, szólj nyugodtan - bátorítottam a lányt. Nekem is sokat jelentett, hogy a tanárom, Attila ott állt mellettem és segített nekem. Igaz nem voltam egyszerű eset, személy szerint saját magamról is simán lemondtam volna, de a tanárom szerencsére nem mondott le rólam és átsegített számos nehéz akadályon. Ez sokat jelentett számomra, mert mégiscsak volt mellettem valaki és nem egyedül kellett megbirkóznom a nehézségekkel, úgyhogy sokat jelentett számomra ez az egész. Reméltem, hogy Maja sem marad majd magára, és igénybe fogja venni segítségemet, hiszen ezért voltam mellette, ugyanis jó barátnőként kitartottam mellette, ezt pedig bizonyára érezte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696104#post696104][b]Maja Bojarska - 2017.08.13. 16:31[/b][/url]

- Kell az érzék hozzá, mint mindenhez. Bizony. Amúgy, a nehéz, de jó, néha utólag sokkal jobban meg is éri. - Sosem voltam biztos magamban sem eléggé a táncon kívül, abból viszont tudtam építkezni, ott, miközben mozogtam tudtam, hogy minden az enyém és közben semmi sem biztos, mégis elég erősen tudtam azt mutatni, hogy ez engem nem érdekel. Ez a való életben nem ment ilyen könnyen, sőt. Nehezemre esett csak úgy mindenben kitárulkozni, ismerkedni, új embereket befogadni az életembe. A szöszi valahogy az elejétől nem volt nekem sok, sem teher, sem olyan valaki, akitől menekülnék, sőt, az első pár mondatunk után jól éreztem vele magam, nem feszengtem azon se, hogy „társasági élet”. Azt hiszem ilyen az, mikor a bizalmad és a barátságod előre a kezébe adod valakinek, mert úgy érzed, ott van a legbiztosabb helyen. Én mindig rájövök, hogy ebben legalább biztosan nem tévedtem.
- Köszönöm. Nem tudom mire mennék nélküled. Lewy is megjegyezte már, hogy nem vagyok valami… szociális - húztam el picit a szám. Tudom, hogy nem tette rosszból, meg még helyeseltem is. De egyszerűen az a kevés ember nekem elég értékkel bír, hogy ne is akarjak többet. Meg ez így kényelmes azt hiszem. Nem vagyok a közösség lelke, sosem voltam. Alíz így sem tett félre és ez nagyon jó érzés.
- Ah, biztosan fogok, tudod, hogy ha ilyenekről van szó, magunk közt nem tudom tartani a számat. Szerinted mit fogunk csinálni, ha elvégeztük a sulit? Vagy öt év múlva?  Mármint úgy igazán mi lesz velünk… olyan morci nagyon felnőttek leszünk, mint a tanáraink fele? Vagy nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696125#post696125][b]Széplaki Alíz - 2017.08.13. 21:13[/b][/url]

- Igen, az ember egyébként is azt díjazza igazán, amit nehéz harc árán szerzett meg. A könnyen jött préda nem nyereség - válaszoltam Majának... nem is tudtam, hogy honnan jött ez a gondolat, egyszerűen csak kicsúszott a számon. Akárcsak sok minden más.
- Én is örülök, hogy itt vagy nekem és így egymásra találtunk. Nem tudom... nekem nem tűnsz nehéz esetnek, de lehet, hogy ezt csak azért érzem így, mert olyan jól megértjük egymást - feleltem a barátnőmnek jelentőségteljes hangsúllyal.
- Jó kérdés... nem szeretnék olyan morci lenni... szerintem a megkeseredett emberek azok, akik úgy viselkednek folyton, akik sok sérelmet kaptak másoktól. Tudod, akik feladták és falakat építenek maguk köré, félnek, hogy nehogy bárki is mélyebben megismerje őket, hogy aztán sebezhetővé váljanak. Pedig szerintem ezzel önmaguknak ártanak és így egyedül fognak maradni. Ráadásul saját maguktól veszik el a boldogságot és azt a lehetőségek, hogy olyan emberek legyenek mellettük, akik valóban rászolgáltak a bizalmukra, akik meghallgatják őket és támogatják őket mindenben. Én nem szeretnék ilyen lenni, később is ugyanolyan szeretnék maradni, mint amilyen most vagyok. Hiszek abban, hogy az emberek jók és igenis képes vagyok nyitni feléjük, mert ki tudja, hogy a "sok kavics között" mikor akadok majd egy "drágakőre" - úgy éreztem, hogy a megnyilvánulásom túl drámaira sikerült, de csak kimondtam a lánynak, amire gondoltam.
- Szerintem neked a jövőben egy szerető családod lesz, szerető férjjel, egy-két aranyos gyerekkel, aztán emellett simán megvalósíthatod a tánckarrieredet is. Én pedig reményeim szerint egy tapasztaltabb jövendőmondó leszek, mellette tanítani fogok. Azt még nem tudom, hogy ki mellett fogom megtalálni a boldogságot, de majd elválik. Majd eljön az én időm is - válaszoltam magam elé révedve Majácskának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696148#post696148][b]Maja Bojarska - 2017.08.13. 23:10[/b][/url]

- Igeeeen. Mikor anyunak mesélek néha rólunk, ő mondja erre, hogy zsák a foltját.
Néha olyan szavak hagyják el a számat, amikről én sem tudtam, hogy rejlenek bennem. Nem hittem magam sosem egy jó tanácsadónak, de ha kellett tudtam motiválni és lelket önteni az emberekbe. Talán ez volt az egyik legjobb dolog, ami azóta is élt bennem, hogy nem voltam kapitány a navine csapatánál. Ezeket a dolgokat, azt a kevés szociális készségem és a barátaim egy részét is ott szedtem magamra, hálásnak kell lennem érte.
- Huu, hát az én sem. Olyan unalmas, vagyis színtelen az egész életük, legalábbis annak néz ki. Nem tudom elképzelni azt, hogy semmi vidámság, kedvesség, mosoly ne legyen a napjaimban. Még ha az csak halvány is, de ott kell legyen. Annyira savanyúnak tűnnek néha… jóó, nem minden tanár - tettem hozzá gyorsan. Időben leesett ám, hogy férjecském is egy közülük, viszont nála pontosan tudtam, hogy egészen más tud lenni velem, meg a diákjaival és a csapatával is. Annyi Lewy van, hogy néha én se tudom megszámolni, bár én amúgy is szeretem mindegyiket. Közben bólogattam nagyokat, mert ő nem szeretett volna ilyen lenni, én meg nem is tudtam róla sem ezt elképzelni, de jobb kimondani is ezt. Bár Várkonyi bácsi tuti kisgyereknek is ilyen kis morci volt, de mondjuk Belmonte nénit meg Huszthy bácsit nem tudom elképzelni nem mosolygós fiatalnak.
- Azt mondod? - kérdeztem vissza vigyorogva. - Igazából én már most is úgy érzem kicsit, hogy lett egy rendes családom. Lewy, meg ott van a kutyusunk is. Oh, persze táncoló-kviddicsező tipegők, nem tudom arra készen áll-e a világ.
Elég vidám voltam a témában, de most így azóta, hogy szóba került életem szerelmével a babák témája először beszélgettem valakivel őszintén a jövőről, ami egészen jó érzés volt. A táncos karrierre bólogattam, mert bizony éppen nagyon bennem volt az érzés, hogy nem szeretném annyiban hagyni.
- Szerintem sikerülni fog, és ha az életed egyik része sínre kerül, a többi is megérkezik, amikor ott az ideje. Nálam a tánc várat még magára, de nincs okom szomorkodni, van egy szerető ohanám. Kincset érő barátokkal együtt - böktem rá mosolyogva mielőtt elheveredtem volna a pléden, hogy a még kicsit nedves tincseim elterülve száradhassanak meg, mielőtt majd el kell innen mennünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696207#post696207][b]Széplaki Alíz - 2017.08.14. 12:27[/b][/url]

- Milyen igaza van! - nevettem el magam, mert igencsak találóan leírta a kapcsolatunkat. Eszembe jutott a téma kapcsán, hogy már elég régóta lógok Timinek egy bagollyal, valahogy sose volt mostanában arra időm és energiám, hogy írjak neki. Emiatt égett is a fejem rendesen, de tudtam, hogy meg fogja érteni és nem fog besértődni ezen. Még mindig nem vágyódtam haza, valahogy semmi sem kötött már a mugli világhoz Timin kívül. Tudtam, hogy nem fog neki tetszeni a szembesítés, de reméltem, hogy lesz annyira rugalmas, hogy megérti majd a helyzetemet. Ez még nem jelentette azt, hogy sose találkoznánk vagy hogy megszakadna köztünk a kapcsolat. Ha ide költözne a faluba, én lennék a világ legboldogabb embere, de azt az eshetőséget is elfogadtam, hogyha nemet mond rá. Akkor majd többször meglátogatom...
- Szerintem sokkal több érzelem van bennük, mint egyes emberekben, csak sajnos ezek mindegyike negatív. Sokat tipródhatnak azon, hogy ilyen sivárrá tették a saját életüket, gondold csak el. Mennyi keservet élhetnek át, mennyire magányosak legbelül és folyton csak marcangolják magukat. Sokan azért maradnak ilyenek, mert már feladták és könnyebb az önsajnálatba temetkezniük, mintsem hogy változtassanak a dolgokon és nyissanak egy kicsit a világ felé - osztottam meg gondolataimat, mert ez volt a véleményem ezekről az emberekről. Tudtam persze, hogy nem minden fekete-fehér, de aki képes felül kerekedni a fásultságán, a fájdalmain, a sérelmein, annak még van esélye arra, hogy új életet kezdhessen.
- Igen, végtére is már egy család vagytok, annak pedig örülök, hogy boldog vagy - feleltem Majácskának vidáman.
- Igen, én is amondó vagyok, tudod egyszer fenn, egyszer lenn. Azt viszont már eldöntöttem, hogy itt szeretnék majd maradni, nem szeretnék visszaköltözni a mugli világba - osztottam meg a lánnyal a döntésemet, amit egyáltalán nem volt könnyű meghozni, de most végre sikerült megkönnyebbülnöm azáltal, hogy elmondhattam ezt neki.
Olyan erősen sütött a nap, hogy végre kezdett megszáradni a hajam is, bár egyelőre örültem neki, hogy vízközelben voltunk, mert ebben az időben ezen a helyen lehetett legjobban elviselni a tikkasztó hőséget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696224#post696224][b]Maja Bojarska - 2017.08.14. 18:01[/b][/url]

Figyelmesen hallgattam a szöszit, ahogy kifejtette a véleményét és több ízben is értettem, mire is gondol. Néha nagyon furcsának éreztem a felnőttek gondolkodását, viselkedését és érzelmi világát mondjuk a magaméhoz képest, és nem csak azért mert nem vagyok ezekben túl penge. Anya is napról-napra változott számomra, ő is tanár, de nem csak ebben az értelemben. Ahogy idősebb lettem, ő egyre jobban kezdett kifordulni magából. Pedig azt hittem még olyan négy vagy öt éve, hogy a mi kapcsolatunk sziklaszilárd, nem törné meg semmi. Tévedtem, és kicsit azt érzem, hogy ebben nem én hibáztam csak és kizárólag.
- Igazad lehet, nem is tudom, hogy magukkal tették-e ezt, vagy a szakma, az élet tette velük. Furi, hogy munka alapján be lehet az embereket skatulyázni. Vagyis próbálják… - jegyeztem meg, mai nem kritika volt részemről, csak egy meglátás. Sokszor csíptem el beszélgetéseket arról, hogy a kviddicsesek önimádók és agresszívek, gyakorta látok ilyet a pályán is, de szerintem nem mindenki ilyen. De szokták mondani a szőkékre, hogy buták, aztán nézzük meg Alízt, utána meg engem. Ehh, pontosan.
- Az vagyok, szeretem őket, ezt az egészet. Remélem legalább ilyen jó marad is, de hiszem, hogy jobb is jön még. - Kellően optimista tudok lenni, mikor nem érzem közeledni a felhőket és olyankor ez másokra is hatással van, ami igencsak jó dolog. Közben figyeltem a leányzó válaszait, ahogy a hajam tapogattam át, majd előhúzva a kinyithatós fésűmet elkezdtem kibontani a csomókat, kicsit grimaszolva és szenvedősen, de már hozzászoktam ekkora loboncnál.
- Tényleg? Ez jól hangzik, de nem hiányozna onnan semmi? Mármint nem a pótolható dolgokra gondolok, tudod… - Nem tudtam konkrét kérdést intézni hozzá, hiszen a szülőkérdés nála sem volt egyszerű eset, sőt, még bonyolultabb is talán, mint nálam. Én kuszán, de láttam az elejét, ha a végét nem is. Neki csak a semmi volt leginkább és ezért nagyon sajnáltam. Közben lassan meglettem a hajammal is, így felkötöttem, ahogy figyeltem a lassan csillapodó fényeket. Ha még nem is húzódott vissza a napocska, egyértelmű jeleit adta, hogy késő délutánba nyúlunk lassan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696225#post696225][b]Széplaki Alíz - 2017.08.14. 18:14[/b][/url]

- Igen... az emberek már csak ilyenek. Képesek beskatulyázni más embereket akár munka, akár hobbi alapján... szerintem a sok negatív tapasztalat és az önmaguk köré felépített falak teszik ezt velük - válaszoltam Majának őszintén.
- Aki nem képes a megújulásra annak nincs sok esélye arra, hogy új, jobb életet kezdjen - tettem hozzá szomorúan. Rossz volt belegondolni ebbe, ismertem jó pár embert, akik hasonló gondokkal küzdöttek a környezetemből, de csak kevésnek sikerült kitörnie a saját lelki válságából vállalva azt, hogy előre nem és nem a múlt, a rossz tapasztalatok rabságában él tovább.
- Remélem, hogy úgy lesz - bólogattam, miközben Maja azt ecsetelte, hogy a rosszabb időszak után egy jobbnak kéne jönnie. Tudtam, hogy egyszer lenn, egyszer fenn állapot van, hiszen erről szólt az élet, szóval drukkoltam neki, hogy most egy még jobb időszaknak kellene beköveteznie számára.
- Egyedül Timi hiányozna, de még nem beszéltem vele erről a dologról... örülnék, ha beköltözne a faluba, de ha mégis úgy döntene, hogy otthon marad, azt is elfogadom. Akkor majd többször fogom meglátogatni. De semmiképp sem szeretnék végleg visszatérni oda - magyaráztam a lánynak. Észrevételeztem, hogy milyen gyorsan megy az idő, már késő délutánba nyúltunk át. Annak mindenképp nagyon örültem, hogy meg tudtam vitatni ezeket a dolgokat Majácskával.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696236#post696236][b]Maja Bojarska - 2017.08.14. 20:06[/b][/url]

- Nem szeretem, hogy ennyire rosszmájúak. Vagyis tudom, hogy ilyenek, de miért kellene ezt elfogadni? Annyival könnyebb lenne nekik is, nekünk is…mindenkinek.
Azt hiszem valóban túl idealista vagyok, ha igazán komolyan állok valami dologhoz oda. Nehezen ismerném be, de én is azok közé tartozom inkább, akik vágynak a jobbra, szeretnék maguknak, de vagy nem mernek, vagy nem akarnak tenni érte. Nálam itt nem mindig a lustaság, inkább a félelem hátráltat. A mai napig emlékszem hogyan remegtek a lábikóim, mikor elsőre álltam a sarkamra. Úgy keveredtem oda a kollégiumba is Lewyhez. Ha akkor nem nyitok valami irányba, vagy nem szedek egy kis bátorságot fel, lehet most sem így csücsülnék itt. Változnak az emberek, magamon látom a leginkább, és én elhiszem, hogy a világ is fog egyszer. Csak egy kicsit kellene kevesebb a rosszból.
- Kijár mindenkinek a boldogság, szerintem a jövőnk majd hoz sok jót. Neked is, nekem is.
Nem végszónak szántam, de az is lehet a nap margójára írva. Kicsit elmerengtem a lapokon, amiket vetett nekem korábban, beharapva az ajkam bámultam magam elé, aztán elmosolyodva néztem rá, mikor beszélt.
- Ezt megértem. Mindenki kapaszkodik valakibe vagy valamibe, ami segítette őt oda érni, ahol éppen tart. Én sem tudnék anyától teljesen elszakadni, vagyis azt nem tudnám megtenni, hogy úgy tegyek, mintha nem is lenne. Bár most éppen nem is beszélünk, de ez talán csak időleges - rántottam egyet a vállamon. Nem voltam elkenődve annyira már, mint talán illett volna, azt hiszem nem is leszek egy ideig még, aztán majd kiderül. - Bármit meg lehet oldani, csak egy kicsit akarni kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696243#post696243][b]Széplaki Alíz - 2017.08.14. 20:52[/b][/url]

- Én sem értem ezt, hogy miért jó ez nekik, hiszen ezzel saját magukat mérgezik - feleltem a lánynak komoran. Sose értettem azokat, akik másoknak ártottak és az okozott nekik örömöt, bár az csakis a saját szegénységi bizonyítványuknak volt betudható. Szerencsére azért vannak jó emberek is, őket kell megbecsülni - tettem hozzá biztatóan.
- Remélem, hogy úgy lesz, ahogyan mondod.
Tulajdonképpen mindketten rászolgáltunk a boldogságra, de én nem voltam ilyen bizakodó a jövőmmel kapcsolatban. Persze azért reméltem a legjobbakat, de egyelőre nem volt túl derűs a jövőképem.
- Igen, nem egyszerű ez az egész. De Timi szerintem tiszteletben fogja tartani a döntésemet. Az pedig csak rajta áll, hogy beköltözik-e majd a faluba, én viszont mindenképp itt szeretnék maradni. Örülök, hogy megtaláltam itt a helyem, úgy érzem, hogy ezen a helyen új életet tudok kezdeni - fejtettem ki a gondolataim a lánynak, majd néztem egy nagyot, amikor is közölte, hogy mostanság nem beszél az anyukájával, de nem akartam jobban firtatni ezt a dolgot. Úgy voltam vele, hogy ha majd szeretne mesélni róla, akkor úgyis előhozakodik a témával, ha pedig úgy látja jónak, hogy inkább magában tartja, akkor azt is megértem.
- Mit szólsz, ha most elindulunk és elmegyünk fagyizni? - kérdeztem a lánytól, miközben felálltam a plédről és elkezdtem lassan készülődni. Úgy éreztem, hogy kistrandoltam magam és egyelőre kibeszéltük a fontosabb dolgokat, aztán út közben folytatjuk majd a társalgást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696244#post696244][b]Maja Bojarska - 2017.08.14. 21:08[/b][/url]

Kettőnk közül belém egy kicsit több szorult a pozitivitásból éppen, ami számomra furcsa volt, de a helyzetet egészében nézve nem. Hasonlóan láttuk a dolgokat, észrevettük a világ napos és árnyékos oldalát is, de éppen nem tudtam volna megmondani hol mozgunk. Lehet a határmezőn feküdtünk az eget bámulva, és egyelőre nem tudtuk merre is guruljunk. Nem biztos, hogy ez baj, hiszen meglepetések is lehetnek jók. Reméltem. Együtt bíztunk igazából, ahogy hallottam. Különös, hogy itt vagyunk fiatal felnőttekként, és néha tényleg több rosszat tudunk a saját életünkből felhozni, mint egy jóval idősebbéből. Nem tűnik így annyira fairnek az élettől, de abból kell gazdálkodni, ami jutott.
- Biztos így lesz, eddig is támogatott téged, nem hinném, hogy ebben ne tenné. Lehet neki se lesz egyszerű, de majd olyan döntést hoz úgy is, amihez lehet alkalmazkodni - mondtam biztatóan, kicsit el is felejtkezve a saját nyűgömről ezen a téren. Azt hiszem még igazán fel se fogtam annak a súlyát, hogy veszekedtünk anyával, de nem is szerettem volna törődni vele. Inkább homokba dugnám a fejem és várnék, még odafent minden a helyére kerül. De ez sajnos érzem, hogy nem fog megtörténni. Ebben kell a legjobbat megtalálni. Aztán majd kiderül.
- Ez szuperül hangzik, jól esne. Menjünk...
Figyeltem, ahogy Alíz felkel, én is így tettem. Összeszedelődzködtem, felvettem a ruhám a bikinire, aztán megvártam, hogy a szöszi is hasonlóan tegyen még a plédem is a táskámra került.
Elég gyorsan meglettünk vele, majd még beszélgetve kicsit indultunk a Fő utcza felé, hogy egy fagyi enyhítse a még mindig meleg idő okozta kiszáradásunkat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696435#post696435][b]Claire Anne Livingstone - 2017.08.16. 09:37[/b][/url]

Mr. Kensington

Hirtelen minden gondomról megfeledkezem, még a sírást is abba hagyom. A szám tátva marad, nem vagyok biztos benne, hogy jól halottam-e a férfi válaszát.
- H-hogy micsoda? El-elégnél? - Csak dadogásra vagyok most képest, a gondolataim is száguldoznak az agyamban.
Mégis milyen betegsége van valakinek, aki elég a napon? Fényérzékenység? De hát, attól nem kéne elégnie. Vagy, mi van ha...
Előbbi kényelmes pozíciómból most felugrom, félni kezdek a férfitól. Meg akarom tőle kérdezni, hogy mégis miféle lény ő, de kérdés nélkül is tudom a választ. És egyszerűen hirtelen, mintha arcon csaptak volna, választ kapok az előbbi viselkedésemre. Csak azért érdeklődtem iránta annyira, csak azért tartom őt vonzónak, csak azért éreztem magamat elvarázsolva, mert ő az, ami.
- Én...mennem kell - jelentem ki, és már el is indulok, sőt inkább rohanok.
De megtorpanok a stég végén, ott felejtettem a cipőmet. Nem akarok visszafordulni, egy cipőért nem, ahhoz túlságosan félek. Viszont újra érzem a vonzást, a késztetést, hogy visszamenjek és feltegyem az összes kérdésemet. A következő pillanatokban lerázok magamról minden félelmet, ijedelmet és megfordulok.
- Mi vagy te? - Kiabálnom kell, hogy meghallja, habár ha suttognék, valószínűleg azt is értené.
- Mégis mit jelent, hogy elégsz a napon? Miért élsz az erdőben? Egyedül élsz egyáltalán? - Aztán felteszem azt a kérdést, aminek a válaszától a legjobban félek. - Bántani fogsz?
Szinte észre sem veszem, de újra ott ülök mellette, az arca csak fél centire van az enyémtől, és várom a választ. Míg várok, más érzelmek is a hatalmukba kerítenek, nem csak a félelem, de tisztán kell gondolkodnom. Elképzelhető, hogy ezek a percek az utolsó perceim ezen a földön. Viszont minden józan ész ellenére, nem mozdulok, nem menekülök el. Várom a választ, vagy várom a halált.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696528#post696528][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.08.16. 18:49[/b][/url]

Ma szabadnapom volt, ami annyit takar, hogy nincs edzésem. Ezt megünneplendő, reggel, mielőtt megkezdődtek volna az óráim, lementem futni. Mint mindig, amikor ilyen szerencsés szabadnapjaim vannak. Közben megígértem újdonsült háztársamnak is, hogy majd megmutogatom neki a falut, mi merre, mert ha már úgysincs amit csinálnom, why not.
Szóval már körbejártuk a központot, etettem vele sütit, itattam vele jégkását, és a külteret bebarangolva jutunk most el ide, a stégre, mint az ingyenes idegenvezetés végpontjához.
- Éééss végül itt a tó - széttárva kezeim állok meg a stég végén, nem nagyon magyarázom túl, mert hát van két szép szeme, látja, hogy mi van itt, nem? Közben lehúzom a cipőm, meg a zoknimtól is bátorkodom megszabadulni, s leülve a faépítmény szélére lógatom bele lábaim a kellemesen hűvös vízbe, hátam mögött megtámaszkodva kezeimen emelem meg fejem, s nézek fel rá.
- Elméletileg sokan szoktak ide kijárni, de valahogy soha nem találkozom itt senkivel, csak úgy, a semmiből - megvonogatom vállaim, lehet, hogy valami mágia ez, vagy csak egyszerűen az emberek elkerülik egymást. Nem mintha bánnám, igazából sokszor van az, hogy nem szívesen találkoznék bárkivel is. Szóval nem panaszkodom ám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696587#post696587][b]Andrej Scotti - 2017.08.17. 00:07[/b][/url]

Olyan emberre volt szükségem, aki már több éve itt van. Valakire, aki a lehető legnagyobb szakértelemmel kalauzolhat körbe a faluban. Friss húsként elsősorban a saját házam diákjai közül válogathattam, míg végül Adrian nyerte a megtisztelő feladatot. Tök büszke voltam magamra, hogy meg mertem őt kérni erre, aztán hatalmas kő esett le a szívemről, amikor beleegyezett. Hiába vagyok bátor, mégiscsak kvázi idegen arcok közé estem be a tanév végére egy másik országból, ez azért néha elbizonytalanít, ha meg kell szólítanom másokat. És ő még valamivel idősebb is nálam, ki tudja, hogy mennyire szívesen lógna együtt velem.
Nagyon tetszik a hely egyébként, de már a vonattól a suliba menet felkeltette az érdeklődésem. Csak a zsebpénzem bánja a mai, igencsak tartalmas napot. Igyekszem spórolni hó végéig, hogy ki tudjam húzni valahogy, aztán jelzek a szüleimnek, hogy itt kicsit másként vannak az árak, mint ahogy ők gondolnák. Máskor legyenek szívesek valamennyivel többet mellékelni, mert még pár ilyen kaland és az órák után könnyen az egyik üzlet pultja mögött találom magam diákmunkásként. Kissé megfáradtan, teli hassal érkezünk meg a végállomásunkhoz, ahol igencsak aktuálissá válva tartunk egy újabb pihenőt.
- Hideg a víz? - gondolkodom el hangosan a víztükörre pillantva. Nem is az Adria, nem is nyári melegtől felolvadt gleccserjég, de nem tudom, mennyire kellemes a fürdőzéshez.
- Néha jobb is - vonom meg a vállam, ahogy Adriant követve kibújok a cipőmből, belehelyezem a zoknim, majd az övéi szomszédságába helyezve őket helyet foglalok a stégen. - Na és melyik a kedvenc helyed ezek közül, van egyáltalán?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696591#post696591][b]Adam Kensington - 2017.08.17. 01:26[/b][/url]

Összeáll a kép. Ráébred, kivel ül itt. Jobban mondva, hogy mivel. Hiszen ebben a pillanatban csak ez számít neki. A fajtám. Nem én magam. Úgyhogy nem sért a viselkedése. Természetes. Ösztönös. Bár akkor se sértene, ha a személyem ellen irányulna. Túl vagyok én már ezeken a játékokon.
Finoman bólogatok a visszakérdezésre. Elégnék, igen. Aztán ahogy felpattan mellőlem, durván lüktető szívvel, hogy hanyatt-homlok meneküljön, csak lehajtom a fejem. Szusszanok egyet és körbenézek a tavon. De megáll. Felém kiált. Jól gondolja, ha csak lehelné a szavakat, akkor is tisztán hallanám őket. Éppen csak hogy felé fordítom fejem, profilomat mutatva. Ám hamar ismét mellettem terem. Jó alibi lenne az itt hagyott cipője, ha nem tudnánk mindketten pontosan, hogy nem ezért jött vissza.
- Nem foglak bántani - rázom meg fejem szelíden, felelve békés baritonom arra a kérdésre, amelynek megválaszolását a legfontosabbnak gondolom. Hiszen érzem rajta a halálfélelmet. Szeretném eloszlatni.
- Vámpír vagyok. Ha napfény ér, hamar porrá lehetek. Azért élek az erdőben, amit már elmondtam neked. Megtetszett a ház. Meg ott legalább nem zavarom senki köreit - kezdem meg a továbbiak megválaszolását, rendületlen nyugalommal. Semmi jelét nem mutatom, hogy rá akarnék támadni. Pedig különben nyilvánvalóan aakarnék. Az ösztöneim legalábbis azt diktálják. Azonban már rég megtanultam uralni őket. Amennyire csak lehet.
- Elméletileg egyedül élek ott. Gyakorlatilag viszont többen is szeretnek időzni nálam - vallom meg az őszintét. Előadhatnám a magányos vérszívót, azonban a helyzet az, hogy a házam lassan társasházzá avanzsálódik az engem körülvevőktől, akik már teljesen otthonosan mozognak nálam.
- Nem foglak bántani - ismétlem meg ezt, mélyen a szemébe nézve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=696783#post696783][b]Claire Anne Livingstone - 2017.08.19. 02:11[/b][/url]

Mr. Kensington

Vámpír. Vámpír. Vámpír!!! Gondolatban sikítom ezeket a szavakat, szinte úgy hallom a fejemben, mintha ő üvöltené a képembe, még az arca is dühösen rajzolódik ki előttem. A tudatalattim mindent elkövet, hogy rettegjek Adamtől. Minden ösztönöm azt súgja, hogy rohanjak, meneküljek és vissza se nézzek, én mégsem bírok mozdulni. Mélyen néz a szemembe, azt bizonygatja, hogy nem fog bántani, és én hiszek neki. Megmagyarázhatatlan okokból, de elhiszem minden szavát. Kezdve attól, hogy vámpír, egészen odáig, hogy még mindig itt ülök vele, és a hajam szála sem görbült, de még egy karcolás sincs rajtam. Bízok benne, döbbenek rá hirtelen. Mély nyugalom tölt el, és a következő pillanatban olyat teszek, amit nem gondoltam volna, hogy megtennék bármikor is.
Az arca egy ujjnyira van az enyémtől, érzem a leheletének az illatát, miközben beszél hozzám. Kellemes. A nyugalmam hirtelen semmivé foszlik, izgalom lesz úrrá rajtam. Nem gondolkozom, nem is tudnék, hiszen a józan eszem elillant már abban a pillanatban, hogy visszafordultam a stég végéről. Egészen eddig le sem tudtam venni a szememet az övéiről, de most már inkább az ajkát nézem. Aztán megtörténik. Még közelebb hajolok hozzá, a számat az övére tapasztom, megcsókolom. A szívem majd' kiugrik a helyéről, minden porcikámat átjár valami furcsa, különös érzés. Rájövök, hogy egészen eddig csak egy zsibbadt porhüvely voltam, de most, újra tele vagyok élettel, ahogy rövid csókot váltok a férfival.
Végül észbe kapok, óvatosan távolodok el Adamtől.
- Sajnálom - lehelem, közben pedig bűnbánóan lehajtom a fejemet.
Várok pár pillanatot, míg a szívem megnyugszik annyira, hogy ne akarjon kitörni a bordáim közül. Újra bocsánatot akarok kérni, de aztán rájövök, hogy egyáltalán nem sajnálom az előbb történteket. Azt sajnálom, hogy esetleg kellemetlen helyzetbe hoztam őt ezzel, azt sajnálnám, ha valójában ő nem vágyott volna erre a csókra. Viszont azt, hogy megtörtént egyáltalán nem bánom. Ettől mosolyogni támad kedvem, és közben várom, hogy mi fog történni a következő percekben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=697530#post697530][b]Adam Kensington - 2017.08.23. 23:05[/b][/url]

Akár a gondolataiba is tekinthetnék, ahogy figyeljük egymást. Ám egy részről nem teszek ilyesmit, hacsak a másik meg nem engedi; más részről pedig nincsen szükségem effélére ahhoz, hogy erős sejtelmeim lehessenek, mi zajlik le benne. Ha másból nem, légzéséből, pulzusából is levonhatom a magam következtetéseit. Eleinte fél még. Eleinte dolgozik az életösztön, azonban lényem és szavaim megnyugtatják annyira, hogy hamarosan már mástól verjen olyan hevesen a szíve.
Talán már azelőtt tudom, mit fog lépni, hogy ő odajutna. Tenni azonban nem teszek semmit. Ahogy hozzám hajol, csak lehunyom egy pillanatra a szemem. Rezzenéstelen maradok. Ajkaim sem mozdulnak. Nem viszonzom a csókot. Inkább csak hagyom. Nem mintha nem viszonoznám szívesen. Nem erről van szó.
- Semmi baj - suttogom, lassan feltárva régi tekintetem.
- De... - kezdek el még hozzátenni valamit csöndes, mély hangomon.
- ...én ezt nem tehetem sajnos - adom a tudtára, mielőtt még továbbgondolná a helyzetet annál, mint ami most megesett. Hiába akarna még többet akár ő, akár én, akár mindketten, ezek a dolgok nem ilyen egyszerűek. Arról nem is beszélve, hogy az, amitől most forr kettőnk közt a levegő, mindenképpen fellángolás. Lehet, hogy holnap is ugyanolyan vonzónak talál majd engem, azonban a pillanat és az én személyes bűvkörömből kivonódva más színben látja majd mindezt. Talán.
Minden esetre csak remélni merem, hogy nem bántottam meg. Hogy nem esik neki túl rosszul. Az ő érdeke és az enyém is, hogy ezen az iménti, kellemes pillanaton kívül ne jusson több nekünk. Legalábbis efféle ne. Sok egyéb módja van még, hogy élvezzük egymás társaságát. Hiszen az eddigiekben is ezt tettük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=698558#post698558][b]Claire Anne Livingstone - 2017.08.30. 17:32[/b][/url]

Mr. Kensington

Nem lepődöm meg az elutasítás hallatán. Mielőtt kimondaná, már akkor tudom, mi lesz a reakció az előbbi kis akciómra. Tudom, hogy nem miattam van, legalább is reménykedem benne. Ahogy nézett rám, abból azt vontam le, hogy elég vonzónak talál ahhoz, hogy legalább visszacsókoljon, ha még kezdeményezni nem is akar. Elhiszem, amikor azt mondja, hogy nem teheti és, hogy sajnálja. Az okát nem tudom, de sejtem. Fiatal vagyok, az iskola egyik diákja, nem akarja se magát, se engem bajba keverni, na meg lehet elszaladna vele a ló és bántana. De ezt nem igazán tudnám elképzelni róla. Ahhoz túl jámbor, akárcsak ahhoz, hogy megcsókoljon. Sajnálom, hogy elutasít, de talán majd akkor több is alakulhat közöttünk, miután már végeztem a vizsgáimmal. Talán.
Lehajtott fejjel húzódok el tőle, vissza a saját térfelemre. Szégyellni még mindig nem szégyellem magamat, bár félek, hogy ez az érzés csak ideiglenes, ezért úgy döntök, most már ideje lenne mennem, míg van bennem elég méltóság, és emelt fővel tudok távozni. Lassú mozdulatokkal, zsibbadtan a csóktól és Adam mondandójától, felhúzom a cipőmet. Gondosan húzom fel, várom, hátha még van valami, amit mondani akar nekem a férfi. Végül, mikor már mindkét cipő a lábamon van és ő még mindig nem szólt semmit, felállok. Onnan nézek le rá, keresem a pillantását. Mikor megtalálom, az összes magabiztosságomat összeszedve fúrom bele tekintetemet az övébe. Egy ideig csak nézem őt, van egy olyan furcsa érzésem, hogy nem utoljára látjuk egymást, és hogy végül meg fogom kapni azt, amit akarok. Ettől mosolyra húzódik a szám.
- Akkor úgy tűnik nincs más hátra, mint a búcsú. Köszönök mindent és örülök, hogy megismerhettelek - a hangom akaratlanul is, de egy kicsit élesebb, mint amennyire szándékozom. - Viszlát, Adam - nyújtom felé a jobbomat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=698656#post698656][b]Adam Kensington - 2017.08.30. 22:45[/b][/url]

Jámbor. Tűnhetek annak és talán az is vagyok, amennyire csak lehetek, azonban ez meg sem közelíti a valódi szelídség szintjét. Mondjunk inkább visszafogottnak és önmegtartóztatónak engem! Az teljes mértékben fedi a valóságot. Furcsa, mennyire szíven tudja ütni az embereket ez. Szinte mintha sajnálnom kéne, hogy eljutottam az önkontroll ezen fokára. Azonban -mondanom sem kell- eszem ágában sincs tenni. A lány még a jobbak között van azok közül, akiket megbánt a tartózkodásom. Számtalanszor végződött ez már rosszabbul is és kaptam a fejemhez néhány válogatott, sértett megjegyzést. Még jó, hogy egyáltalán nem érdekelnek. Inkább tiporjak egy halandó önérzetébe, mint a sikolyát hallgassam vagy várjam az aurorok kopogtatását az ajtómon. Mondjuk Dwayneét. Bár ő már rég nem kopog.
A cipőjét kezdi venni. Menni készülne? Igen. Feláll és egy udvarias monológot intéz hozzám. Némán, rezzenéstelenül figyelem az egész folyamatot. Aztán mikor a kezét nyújtja, nem fogom meg jobbját, viszont az emberi szem számára felfoghatatlan gyorsasággal emelkedem fel és termek ellőtte a pillanat töredéke alatt, fölé magasodva. Talán ezzel adom az első valós tanújelét annak, hogy tényleg vámpír vagyok.
- Megyek én - bólintok. Hiszen ő volt itt előbb. Sajnálom kissé, hogy így már nem tart igényt a további társaságomra. De persze megértem. Így már nem esne jól neki. Legalábbis most. Túl eleven az iménti élmény.
- Jó éjt - búcsúzom rekedtes hangomon és egyszerűen köddé válok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=699380#post699380][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.09.03. 11:47[/b][/url]

- Annyira nem - megrázom fejem, miközben egy kicsit meg is mozgatom benne a lábaim, ezzel együtt felfröcskölve egy kisebb adagot, a cseppek ívesen esnek végül vissza oda, ahonnan jöttek. - A felszíne még egész meleg, tényleg nem vészes - megvonogatom vállaim, miközben előre hajolva nyújtom bele jobbom is, hogy lefröcskölhessem egy maréknyi vízzel. Csak, hogy érezze, tényleg nem hideg. Természetesen.
- Ez, azt hiszem - vissza fordítom fejem a tó irányába, tovább mozgatom lábaim a vízben, de nem emelem ki őket belőle, és nem is fröcskölök. Csak úgy lóbálom őket, hogy mégse üljek teljesen mozdulatlanul itt.
- Tudod, ez ilyen, hogy az ember akar lenni valahol, aztán ide hozzák a lábai - megint megvonogatom vállaim, én személy szerint újabban elég sokszor akarok lenni valahol. Amióta Shayleen haragszik rám, mert nem mondtam el neki, nincs is otthon, szóval az otthon sem otthon, csak egy tető a fejem felett. Ami nyilván jó, ha van, csak épp nem az, ahol szívesen lennék. Az iskolai szobám megint csak nem mondhatom a sajátoménak, mert mások is laknak benne. Például Kevin, aki továbbra is idegesít, nem is kicsit. A szüleimhez mennem olyan lenne, mintha elárulnám magam, meg a testvérem is, máshoz természetesen meg nem rághatom be magam. Nem is lenne kihez. Szóval csak lógok itt, ennyi hely között, és nem tudom, hova tartozok, ezért kijövök ide, és itt jó egyedül lenni. Most nyilván nem vagyok egyedül, de amikor nincs velem senki, akkor is jó. Nem mintha baj lenne, hogy Andrej most itt van, elvégre ki is hagyhattam volna ezt a terepet a kalauzolásból.
- Mi tetszik eddig a legjobban?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=699490#post699490][b]Andrej Scotti - 2017.09.03. 19:11[/b][/url]

- Köszii - rezzenek össze az érkező vízcseppektől, amik a nyakamtól a térdemig mindenhol foltokat hagynak rajtam, de az időjárásban bízva néhány percen belül már egészen elhalványulhatnak. Feltéve, ha Adrian addigra nem ránt be magával a tó aljára. Sokkal nagyobb és erősebb is nálam, semmi esélyem nem lenne ellene, még elvi szinten se tudnék ilyen rövid idő alatt védekezőtaktikát kialakítani.
Komótosan én is belelógatom a lábaim a vízbe, bár ehhez egészen a stég szélére kell üljek, s így a biztonságérzet megteremtéséért kétoldalt erősen megkapaszkodom a deszkákban.
Tényleg az egyik legszebb helyre hozott. Vele együtt bámulok a túlpart felé. Minden olyan nyugodt és békés, mintha nem is a valóságban lennék, meg hasonló nyálas gondolatok jutnak eszembe, amitől csak elmosolyodom, na meg élvezem, hogy a tóparti levegőt szívhatom. Még úszni is kedvem támad, mondjuk a ruhám nem épp a legmegfelelőbb erre.
- Bárcsak mindig így lenne. Túl sok helyen akarok lenni egyszerre - sóhajtok fel a bátyámra, a családomra és a barátaimra gondolva, na meg a történetre, aminek az a vége, hogy itt kötöttem ki. Biztosan ő is hasonlókon gondolkodik, rég láttam ilyen nyugodtnak.
- Hát... az.. egész - felelem zavartan, mert valahogy nem tudok rangsorolni. Kell pár óra, hogy leülepedjenek bennem a látottak. Jelenleg a tavacska vinné a prímet, de aztán ki tudja. Inkább valami épkézláb témára akarom terelni a beszélgetést a nagy nyugalom után.
- Nagyon köszönöm ezt a mai napot, tudom, hogy nincs nagyon időd másokra, pláne alsós "idegenekre". Mit is sportolsz amúgy? - fordulok felé érdeklődően, akaratlanul is a kezét kémlelve, hiszen tudom, hogy valami küzdősport, de nem akarok rosszat mondani. - Nem túl... kockázatos az adrenalinért?
Hangom egyáltalán nem az a kikérdezős, vallatós fajta, inkább valamiféle magyarázatot várnék, amit a kíváncsiság, meg az aggodalom szül.