28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 34 35 » Le | Téma száljai | Témaleírás
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 14. 20:42 | Link

Evil

Szeptember. Már megint. Egy újabb hónap ebben az életben, aminek szintúgy nem lesz semmi értelme, mint az összes többinek. Dolgozatok hegye, vizsgák halma, az embernek még a kedve is elmegy gyakorlatilag az élettől is. Vagy csak én vagyok igy, és vitte el más az enyémet? Lényegtelen, de megint meg fogok bukni, újabb évismétlés. Nem mintha ez bárkit is érdekelne, mindenki magasról tojik rá és oda sem bagóznak, hogy David Agressziv Benett már megint a hatodikat járja.
Szeptember. Gyűlölöm ezt a hónapot. Egyértelműen valaminek a végét jelzi, elkezdenek sárgulni a falevelek, később lehullnak, mindenki elkezd gőzerővel pulóverket vásárolni, melegebb dolgokat, mint az eddigiek. Többet, csak hogy ne érezzenek semmi olyat, ami esetleg kellemetlen lenne. Ráaadasul ezzel az erővel meg a hideg egyáltalán nem is kellemetlen, ahhoz képest, hogy másoknak miket kell elviselniük és együtt élni velük. Nem sokan járkálnak itt, akik ezt hasonlóan gondolják, hisz van akinek az életében a legnagyobb gond az, hogy a kabátja fekete vagy feher szinű legyen.
Kezd elegem lenni magamból. A lány, aki valaha annyit jelentett, halott. Persze, tudom, már legalább 3 éve eltávozott, de képes havi egyszer olyan borzalmas rémálmot hozni raám, hallucinaciókat, tévképzeteket, hogy néha már majdnem el is hiszem, hogy én öltem meg, vagy hogy még nem halt meg. Képtelenség, hiszen .. Hisz meghalt. Tudom, felfogtam már, de elfogadni nem megy. A húgom volt. Az én hibám. Az egész miattam volt, az ég világon semmit se tudtak, és én se minden részletet.
Ennyi elég volt, egy melegítő alsó részét vettem fel magamra, amit elégnek tituláltam, hisz nem készülök senkihez - kihez mennék, és mire leérek a faluba, már be fog sötétedni. Cigaretta, öngyújtó, egy cipő, és nem sokkal kesőbb a Crup es a görényem együtt vigyáztak a rumlira, amit szobámnak merek nevezni. Bár a magánzárka azt hiszem jobban illik rá.
Nem volt hűvös, pont jó ido, hogy az emberek kitisztítsa egy kicsit a fejét. Amíg leértem a tóhoz, 4 szállal fogyatkozott meg a dobozom tartalma. Nem baj, gondoltam, ezzel még kibírom holnapig.
Hogy végül hogy kötöttem ki a stégen? Fogalmam sincs. Egy idő után a lábaim maguktól vittek előre, és mire észbe kaphattam volna, már ott álltam a szélén. A szél lengedezett, én kitártam mindkét karomat, mely így teljesen felfedte a tribalomat és élveztem, hogy néha felállt a szőr a hátamon a borzongástól. Vajon aki el akarja lökni magától az életet, az utolsó lépés elott o is ezt érzi? Biztos, mert csodálatos érzés, kicsit jobban is lettem tole. Olyannyira, hogy le kellett ülnöm a fatákolmány szélére, nehogy beleugorjak a csábitó, csillogó felszínű vízbe. Mindkét lábamat a hűsbe lógattam, kezeim az ölemben összekulcsolva és csak báv«multam a tükörfelszínt, várva valamire.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 14. 21:17 | Link



Körülbelül egy hónapja nem mozdultam ki a kastélyból. Gyűlöltem a nyár végét, számomra az jelentette az elmúlást, valami jónak a végét. És mennyire találó volt a helyzetre, valóban véget ért valami, ami talán soha nem is létezett. A kelleténél többet emésztettem magamat a dolgon, rá is nyomta a bélyeget alaposan a hangulatomra, meg úgy a napjaimra is. Aztán eljött a szeptember, a dolog csak még inkább romlott. Az esős őszi napok, mint a mai képesek a földbe tiporni azt a parányi életkedvet is, aminek felépítéséért annyit szenvedtem. Szörnyű volt, utáltam. Nem volt időm semmire a vizsgaidőszak beköszöntésével, és a már megszokott járőrözésekkel együtt nem maradt időm semmire. Ami azt illeti, ezt egyáltalán nem sajnáltam, legalább nem kellett a zűrösebbnél zűrösebb gondolataimmal törődni. Prefektusként három ember munkáját viseltem, miután Ákos felszívódott, Katkó pedig távozott a gárdából, Beáról már ne is nagyon beszéljünk - bár mintha az utóbbi egy hétben életjeleket adott volna.
Bármit megtettem volna érte, hogy a nyár egyes eseményeit kitörölhessem az agyamból, még a vizsgázásra is rávettem magamat. Nem tanultam legalább az elmúlt két tanévben, akkor is sokkal fontosabb volt már a magánéletem, mint az iskola. Nehéz volt visszarázódni az egész mókuskerékbe, ahogy az is, hogy még járőrözés alatt is tanulnom kellett a hatalmas időhiánynak köszönhetően. Beolvadtam a rengeteg tanuló közé, akiket tavaly szánalommal néztem, én is tanultam, mint az őrültek, hogy letehessek elég vizsgát az évfolyamlépéshez. Mostanra végeztem velük, és sikerült végre rávennem magamat, hogy kimozduljak a kastély falai közül. Talán már szükségem volt a levegőváltozásra, lehet, hogy maga az iskolai légkör nyomta rá a bélyeget hangulatomra. Szörnyen éreztem magamat, Zoéval sem beszéltem már hetek óta, utoljára talán a klubhelyiségben, amikor nem éppen támogatóan viszonyult az ügyemhez. Azaz megkérdezte, hogy megint férjhez megyek-e. Annyira azért még én sem vagyok elvetemült, hogy húszéves koromra kétszeresen elvált legyek, köszönöm.
Talán jó is, hogy így alakult a dolog a HVH-val, nem történt semmi olyan, ami miatt bűntudatot kéne éreznem. Ő elhagyta az iskolát, nekem meg nyugtom van a rosszindulatú pletykáktól. Mégsem tudok teljesen felszabadult lenni, látom az emberek pillantásait, amikkel akármennyire is nem szeretnék foglalkozni, ezt teszem. Én ilyen vagyok...
Egy sötét nadrágot viselek egy fekete bakanccsal, felül egy kötött pulcsival és egy szintén fekete kabáttal. Fázós vagyok, nyáron hozzászoktam az állandó meleghez, így nekem már a 10 fokos kinti hőmérséklet is túlzottan hideg.
Nem tudom, hogy hogyan kötöttem ki éppen a stégnél, sosem jártam itt előtte. A faluba irányuló kirándulásaim többsége a pubra vagy a csárdára irányult, a külterületeket eddig kerültem. Most azonban magányra vágytam, hiába kaptam belőle eleget az elmúlt hónapban, nem voltam oda a társaságért. Egyre közeledve veszem csak észre, hogy a helyen már van valaki, talpam alatt nyikorog a fa szerkezet, így visszafordulni késő. Ellenállok a kísértésnek, hogy hátat fordítsak, és vissza menjek az iskolába, kell a másfajta légkör, hogy kitisztuljon a fejem. Kezeimet zsebre teszem, úgy sétálok a srác mögé, távolról nem ismerem fel, aztán közelebb érve már kezd rémleni, hogy ki is lehet, azonban nem vagyok biztos benne. Nem szólalok meg, nekidőlök a nem túl stabil fakorlátnak, és én is a vízre függesztem pillantásomat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 14. 22:00 | Link

Sosem gondoltam úgy, hogy nekem egyszer lehet valaha normális életem. A szüleim halálának pillanata az agyamba bevésődött, és bármennyire is próbáltam változtatni a helyzeten, nem ment. Világéletemben menekültem valami elől, ez mostanra a lényem részévé vált, nem tudnék anélkül élni, hogy nem kerülnek valamit. Nem volt, és már sosem várhat rám normális élet, én nem abba a családba születtem, aki feltehet egy lapra barmit. Mindig volt mit vesztenem, és ezt az esetek túlnyomó többségében nem sikerült megvédenem. Akármiről legyen szó.
Itt ülök egy szeptember közepi estén egy ingatag helyen egyedül. Ahogy vagyok. Lassan bele kéne törődnöm a dologba, de én is csak ember vagyok, szükségem van valakire, legalább egy emberre, akihez ha átmegyek éjnek évadján, nem csapja be az ajtót az orrom előtt, hogy köcsög perverz - na nem mintha ilyenre lenne példám, de hat.. Itt fogom elbukni majd egyszer a harcot. Papíron már vége van, de ezek nem fognak beken hagyni, mert többet tudok annál, mint amennyit az életem érne bárkinek. Furcsa helyzet.
Csak a fa nyikorgását hallottam meg, illetve ülőgumim alatt ereztem, hogy valaki lépked azokon. Egy pillanatra megáll, mintha habozna, de tovább jön felém.
Megtaláltak! Tudtam, mindig megereztem, mielőtt rám törték volna az ajtót. Nem tévedek, itt azaz a közvetlen közelemben, a hátam mögött. Ahogy valami reccsenést hallok  a fakorlát felől, a már ugrásra készen állt önkontrollom meg is teszi a magáét: pillanatokon belül két lábra álltam és azzal a lendülettel a szerencsétlent a földre döntöm. Amint lerántottam rájöttem, hogy pusztán egy iskolatársam jött le ide talán szintén annak a reményében, hogy jobban érezze magát. Próbálom hárítani az esés nagyságát, átkarolom a lányt a hata mögött, teljesen magamhoz szorítom, térdre esek és végül így sikerül valami nagyon furcsa pózban megtartanom szegényt..
- Zora? Ember, ne haragudj én már azt hittem... Lényegtelen. Jól vagy?
A félhomályban végigpillantok a lányon, akin vagy sötétkék ruha vagy fekete van, ezt nem tudom megállapítani. Egész helyes arca van, nem is értem, hogy eddig hogy nem tűnt fel. És...kabát van rajta?! Én meg itt egy szál semmi fölső nélkül? Nem tudom melyikünknek ment el jobban az esze, de teljesen megfeledkeztem arról, hogy elengedjem a Navines prefektust.
Utoljára módosította:David Benett, 2013. szeptember 14. 22:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 14. 22:36 | Link



Szívem szerint csak állnék a sötétben, és egy szót sem szólnék, nekem elég lenne a tó bámulása is. Megjegyzem, határozottan jó ötlet volt ezt a stéget megépíteni, nem tudom, hogy hogy nem keveredtem el ide hamarabb. Meg van a maga kis hangulata a helynek, olyan békés, a végtelen tó előttünk pedig bennem szabadságérzetet kelt, amire nagyon is szükségem van így az iskolai bezártság után. A nyár az az évszak, ami egyet jelent nálam a szabadsággal, ahogy most véget ért, olyan, mintha börtönben lennék. Persze, minden rátett még egy lapáttal, meg még eggyel, de maga a meleg hiányzott. Itt kint, a falun és a házakon kívül talán csak még hidegebb volt, utáltam, hogy még kabát és vastag kötött pulcsi mellett is reszkettem a lengedező széltől. Mégis, a lelkemnek jót tett, hogy kijöttem ide, itt kint meg volt minden, ami nekem hiányzott a kastélyból.
Élveztem, ahogy a nyugalom hatalmába kerített, egészen addig, amíg néhány pillanattal az érkezésem után szó szerint le nem támadott a srác. Igazából időm sem volt reagálni, és máris éreztem, hogy nekem csapódik a másik test, megcsap az ismeretlen-ismerős illata, és már estem is lefelé. Nem törődtem vele, hogy esetleg szabaduljak, igyekeztem minél kisebbre összehúzni magamat, hogy az esést tompítsam, de erre semmi szükség nem volt. Éreztem, ahogy átkarolnak az erős karok, és magához szorít - ami teljesen ellentétes volt az első reakciójával jelenlétemre, de nem volt időm elemezgetni a témát -, majd végül megment tőle, hogy teljesen összetörjem magamat a stégen. Tőlem még az is kitelt volna, hogy a vízben landolok, feltételezem, hogy az így is remegő testem nem értékelte volna a jeges víz érintését. Szerintem helyben jégkockává fagytam volna, pedig még nem is lehet annyira hideg a tó, elvégre a hőmérséklet egész héten 10-20 fok között mozgott.
Ahogy a srác biztosan tart, kell néhány perc, hogy feldolgozzam az esetet, jelenleg az agyam tele van a már szükségtelen tananyaggal, és kell egy kis idő, mire visszarázódik a normális kerékvágásba. Csak akkor pillantok fel rá, mikor a nevemen szólít, a sötétben koncentrálnom kell, hogy ki tudjam venni az arcát a majdnem koromsötétben. Mikor felismerem a srácot, lazítok addig merev testtartásomon, de nem mozdulok, annál nagyobb még a sokk hatása.
- Szia David. - A hangom teljesen nyugodt, bár pánikolós vagyok, most nem azt az időt élem, amikor ennyitől megijedek. - Nyugalom, semmi bajom. - mosolygok rá, bár nem tudom, hogy ő ebből mennyit lát. Régen láttam őt, pedig egykor egészen sok időt töltöttünk együtt. Gondolom neki is megvoltak a dolgai, na meg nekem is ott volt a tengernyi feladatom a vizsgákkal együtt.
- Ez aztán az üdvözlés. - Eszemben sincs megmozdulni a karjai között, bár szinte a hideg kiráz tőle, ha ránézek az egy szál pólójában, mégis felfogja a szelet, és így az nem engem ér. Annyira nem fázok, mint mondjuk télen, de kellemetlen az egész időjárás a néhány héttel ezelőttihez viszonyítva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 14. 23:12 | Link

Sosem fogok ezen túllépni. De talán nem is kell, talán így írtak meg mindent előre, hogy ez fog történni. Hogy majdnem minden embert kinyírok, aki nem ad magáról életjelet, mielőtt a közvetlen közelembe érne. Az óvatlan Zora hasonlóan tett, akiről csak fel perccel később tudtam meg, hogy ő volt. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy egy baltás gyilkosnak hittem, és most itt vagyok fölötte .. khm.. igen. Mit is szokás ilyenkor mondani, azon kívül, ami már elhangzott a számból? Talán valami olyasmit, hogy nagyon sajnálom, ne haragudjon - igen, ezt valóban mondtam is -, vagy valami egyebet? Nem, nem vallana rám nagyon a dolog, így mocsok módon kiélvezem a helyzetet, hogy gyakorlatilag alattam fekszik egy lány. Kezeim vaskapocsként őrzik a lányt, aki nem hogy ellenkezik, de ki se akar nagyon szabadulni a béklyóimból. Így megengedek magamnak egy szemérmetlen üdvözlő puszit, ami talán véletlenül, de pont a nyakara sikeredik. Óvatosan leeresztem a hátat a földre, én meg mindkét kezemmel a füle mellett támasztom meg magam.
- Tudod, mostanában ezt gyakorlom, hogy hogyan lehet egy lányt ledönteni a lábáról 20 másodperc alatt. Mit szólsz?
Indítom el a labdát, és még mindig nem emelkedem fel a stégről. Sőt, odafekszem a lány mellé, aki remélhetőleg addig nem kelt fel, ha mégis, az sem baj, akkor egyedül fekszem le a fára.
- Aztán a hogy telt a nyár? Legalább fél éve nem sikerült egy jót beszélgetnünk, pedig nekünk is mennyi őrült poénunk van, emlékszel?
Hát ez igazán vicces, a sors a legjobbkor küld valakit a megmentésemre.  Mindig is volt érzeke az iróniához, ha az velem volt kapcsolatban. Az első csókom Bethtel fogadásból történt, első ivászatom Leoval történt itt helyben, az unokaöcsémet elpáholtam .. elpáholtuk egymást, mert ott én is tarkán mentem vissza a szobámba, szóval összebalhéztunk csak mert tettem a dolgom: kiütöttem valakit a csapatából. Az, hogy ez történetesen az akkori barátnője volt, honnan tudhattam volna, de az emlékezetes pillanat marad. Vagy amikor félreértésből verekedtem egy olasz taggal a csárdában. És ha már csárda, ki ne hagyjuk az Emmás estemet, ami nem volt piskóta. A csók Alexával, Leonard megmentése, mikor lenyúlta egy pucér indián a barátnőmet.. És most a feltámasztásomért jött Zora, jobbat nem is kívánhattam volna.
- Van valakid?
Nem értem mi ütött belém, nem szokásom ennyit beszélni, főleg nem valakivel, akivel 6 hónapja alig láttuk egymást és annyira futotta, hogy üdvözöltük egymást. Meg aztán személyes jellegű kérdés, amiket nem ilyen gyorsan szokásom elsütni, de én se lehetek mindig ugyanaz a monoton ember. Bar sose voltam. Nem engedtek.
Utoljára módosította:Czettner L. Zora, 2013. szeptember 14. 23:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 14. 23:43 | Link



A puszi őszintén meglep, ismerjük egymást a sráccal, de nem ennyire közelről. Azaz de, voltak pillanataink, de nem ilyen jellegűek, inkább olyanok, mint amiket az ember a gyerekeinek mesél öregkorában. "Amikor én fiatal voltam..."- kezdetű történetek, amik arról szólnak, mennyire elvetemült lehet két bagolyköves, még akkor is, ha nem egy házba tartoznak. Hiába vagyok navinés, nem jellemző rám, hogy túlságosan nyíltan állnék másokhoz, időre van szükségem hozzá, hogy megszokjam az embereket, és még akkor is tudok társaságban kínosan viselkedni. Gyakran előfordul velem, hogy nem érzem magamat odavalónak, és nem igazán tudom, hogy mit kéne tennem. Ugyanez egy-egy emberrel szemben is előjön nálam, például mikor látom, hogy a lányok csak úgy a fiú ismerőseik nyakába ugranak, és ott ölelgetik őket. Tőlem az ilyen szintű közvetlenség távol áll, nem merek, és nem is akarok így viselkedni. Kell a személyes tér, és nekem kell hozzá az idő is, hogy valakit beengedjek. Részben mindig is ilyen voltam, a múltam, a rossz tapasztalatok pedig csak még egy lapáttal rátettek.
Bármilyen kényelmetlenül is érint, nem reagálom le, hagyom, hogy lefektessen a stégre, ami mivel fa, annyira még nem vette át a hideget. Így a földszinthez közel nem fázok, nem ér a levegő, így egy laza mozdulattal gombolom ki kabátomat. Ahogy David lefekszik mellém, egy kicsit arrébb csúszok, az ellenkező irányba, csak hogy így eltávolodva felnézhessek az arcára. Rég találkoztunk már, talán túl rég. Ebben a fél évben semmire és senkire sem volt időm, nem csak Zoét hanyagoltam, hanem vele együtt a barátaimat is. Emmával is keveset találkoztam, hogy a húgomról meg az öcsémről ne is beszéljünk. És mégis, úgy eltelt ez a hat hónap, hogy észre sem vettem. Elrepült a prefektuskodással, a kapcsolati drámával, a belemenjek, vagy ne kezdetű kérdésekkel, na meg az álmatlansággal, ami már a vizsgaidőszakban fel sem tűnt, olyannyira részévé vált a napjaimnak. Pluszban most még előnyt is tudtam kovácsolni belőle, a plusz időt tanulásra és a többiek helyetti járőrözésre fordítottam.
- Úgy látom, hogy jól megy a dolog - mosolygok vissza rá. Kissé kicsavarodott testhelyzetben nézek rá, és ráébredek, hogy tényleg, szinte alig láttam a nyár folyamán. Néhányszor elsétáltunk egymás mellett a folyosón, váltottunk egy pár szót, de jót beszélgetnünk nem sikerült. Gondolom neki is megvoltak a saját elfoglaltságai, ahogyan őt ismerem, biztos nem volt unalmas számára ez az elmúlt fél év.
- Persze, hogy emlékszek. - Felnevetek a kérdésére, rengeteg dologban vettünk részt együtt régebben. Ebben persze szerepe volt annak, hogy évfolyamtársak vagyunk, de kellett hozzá az is, hogy jól kijöjjünk egymással, ami szerencsésen megvan. Ha belegondolok, majdhogynem ő az egyetlen zöld, akivel közelebbi kapcsolatban állok.
- Miért? - A kérdése meglep, nem tudok helyesen reagálni. Nem szoktam meg ezt a fajta közvetlenséget és szókimondást a részéről, mindig is úgy gondoltam, hogy inkább olyan, mint én, nem a szószátyár típus. Érdekel, hogy miért érdekli, van-e valakim, ha jól tudtam, neki menyasszonya volt. Vagy valami olyasmi, ebben az iskolában annyi ilyenről hallani manapság.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 15. 13:07 | Link

Nem szoktam ilyet csinálni, hacsak az illető nem valami nagyon közelálló személy, mint pl a húgom vagy Beth. De most ezt akartam. Ha úgy akartam volna, simán belegurítom a remegő lányt a számára fagyos vízbe, vagy nem teszek semmit, esetleg még neki is rontok, hogy ha ezt csinálja, hogy lopakodik, akkor biztos meg akar halni. De mégis olyat tettem ,ami nem igazán méltó a mostani hangulatomhoz túlságosan. Éreztem a lányon, hogy meglepem ezzel a mozdulattal, talán még a vastag ruhatakaró alatt ki is verte a hideg. Elmosolyodtam, hogy ilyen helyzetbe hoztam, pedig most igazán nem állt szándékomban megfagyasztani benne a vért - ennek ellenére eddig jól csinálom, egy percen belül kétszer is.
Ahogy válaszol a kérdésemre, már adom is neki a szabad kilátást az égre, míg az én hátam is a régi fán terül el. A Navinés arrébb mászik, mire én is növelem a távolságot kettőnk közt. Lehet, hogy most különösen nagy igénye van a személyes buborékjának, és már így is szerintem kiakasztottam a lányt.
- Sokat gyakoroltam, hogy így menjen.
Annak ellenére, hogy meg is ölhettem volna, elég jól kezeli a szitut. De ezt mindig is kedveltem benne, hogy a többiek nagy része már sikoltozna, én meg komolyan gondolkodnék az öngyilkosságon. Zora inkább palira veszi - vagy hogy mondják - a dolgot, aminek rendkívül örülök. Sosem kellett magyarázkodnom neki az alkalmanként furcsa viselkedésemért, ami megintcsak a kapcsolatunkat támogatta. Gyűlölök arról beszélni, hogy ki vagyok, kik a szüleim és honnét jöttem. Neki elég volt annyi, hogy Oroszországban születtem, Angliában nőttem fel, vissza Oroszba és onnan ide. Vagy lehet akar többet tudni, de sosem erőltette a dolgot. Nem is emlékszem, hogy kérdezte-e bármikor a részleteket.
Emlékezés. A másik dolog, amit ki nem állhatok. Nem hiszek abban az Istenben, akit szentként tisztelnek éa a fiát feláldozta az emberekért. Én azt a valamit vagy valakot tisztelem istennek, aki ebből a teljes káoszból egy rendszert csinált, fizikai törvényeket. Csak minket áldott meg az emlékezéssel.
- Én arra már nem, hogy hogyan ismertük meg egymást.
Inkább csak kijelentem, mint kérdezem meg tőle, hogy ő emlékszik-e. Annyi mindent csináltunk régebben, de az már elszállt, hogy hogyan beszélgettünk először. Pedig erre akarnék emlékezni.
Ahogy visszakérdez, egy pillanatra felé fordítom a fejem, majd az ellentétes irányba fordulok a testemmel, így a tekintetem is leveszem róla. Miért kérdeztem ezt tőle? Mi értelme volt? Tudni akartam, hogy az ő magánélete rendben van? Hogy ő boldog lesz, ami nekem soha nem fog megadatni? De ki vagyok én, hogy ezzel zaklassam? Rellonos mivoltomból nem kérek bocsánatot, nem is áll szándékomban, hisz nem a kezét törtem el (de lehet, még akkor se bukna ki a számból ez a szó).
Lehet mindegyik valahol igaz, de magamnak se ismerem be az okát : hogy én akartam hallani ezt a kérdést tőle. Hogy rávághassam, semmi köze hozzá, majd visszaloholnék a kastélyba. Túl akarok lenni az Eridonoson, de az úgy sohasem fog menni, ha mindenkit ellökök magamtól, így ahelyett, hogy felkelnék, a lány felé fordulok.
- Csak eszembe jutott.
A félhomályban a pillantását keresem, amit nem találok, így mindössze a szemeit nézem. Milyen szép ez a lány! Olyan hosszú a haja , mint Bethnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 15. 13:50 | Link



Az egyetlen ember, akinek az életemben engedélyezve voltak a hirtelen és közeli mozdulatok, Zoé volt. Mármint persze, nem volt semmi bajom, ha a körülöttem lévők hirtelen reagáltak valamire, egészen addig, amíg engem nem vontak be, és békén hagytak. A nővérem azonban bármit tehetett, a nyakamba ugorhatott, ha akart, sőt, még a hátamra is, csak félő volt, hogy a padlón kötünk ki mindketten. De ez sosem zavart, együtt csináltunk mindent, nekünk szabad volt bármi. Ő az az ember, aki a legközelebb áll hozzám, mindig támogatott egész életemben, még akkor is, ha éppen nem értett egyet a döntésemmel. Hiába voltak kisebb-nagyobb vitáink, hiába volt, hogy inkább hetekig kerültük a másikat, mint hogy bevalljunk valamit, amit nem kellett volna megtennünk, de mégis megtettük, a lényeg ugyanaz volt, én bármit megtettem volna érte, és ő is értem, számíthattunk egymásra.
Kikérem magamnak, én nem lopakodtam sehova, egyszerűen csak nem vagyok híve a hangos közeledésnek. Lehet, hogyha kiabálva lepem meg itt Davidet, vagy akár hangosan énekelek, ahogy érkezek, nem kötöttünk volna ki a padlón, vagy stégen, vagy mi ez, és nem kerültünk volna ilyen helyzetbe, ennyire közel egymáshoz. Kezdetben feszélyez a szituáció, nem szívesen engedem be a személyes terembe az embereket, ismerjem őket bármire, de néhány perc eltelik, és megszokom a srác közelségét. Elvégre nem vagyunk idegenek egymás számára, sőt, túl vagyunk már együtt néhány emlékezetes pillanaton. Nem kell mindenkit ellenségként kezelni.
- Látod, meg van az eredménye. - Felnevetek, tényleg jól megy neki. Az biztos, hogy ilyen gyorsan még nem döntöttek le a lábamról, úgy egész életem alatt. Tényleg nem rázott meg nagyon az eset, nem szokásom hevesen reagálni a hirtelen és váratlanul kialakult mozzanatokra. Oké, azt hitte, hogy meg fogják támadni, ezért inkább lépett. Legjobb védekezés a támadás, látom ez a szabály még mindig érvényben van, főleg David életében. A lényeg számomra, hogy nem hajított be az alattunk elterülő tóba, sőt, még a földre zuhanni sem hagyott, inkább megtartott, és bármilyen furcsa is, de lefektetett.
Számomra sosem volt fontos tudni mások életének minden aprócska részletét, főként, mert én sem szerettem mesélni a sajátomról. Bár a gyerekkorom közel sem volt olyan tragikus, mint a Rellon lakóinak nagy részének, fiatalkoromról már annál inkább tudnék mesélni, ha közlékeny lennék. Főként az a bizonyos időszak formált ilyenné, amilyen most is vagyok, és az utána következő új emberek, új kapcsolatok és új élmények sem segítettek rajta, hogy túl lépjek. Nem faggatóztam David életéről sem, majd ha egyszer úgy gondolja, elmeséli, hogy honnan jött. Bár elnézve őt, nem vagyok benne biztos, hogy valaha is mesedélutánt fog tartani nekem, lehet, hogy jobban is járok vele. Vannak dolgok, amikről jobb, ha nem tudok.
- Most, hogy mondod, fogalmam sincs. - Felnevetek a válaszom után, tényleg egy csomó emlék megmaradt a sráccal és a közös élményeinkkel kapcsolatban, de az pont nem, hogy hogyan is kerültünk közel egymáshoz, hogy hogyan barátkoztunk össze. Minden esetre megtörtént, és hálás vagyok érte. Nem vagyok az a barátkozós típus, kevés ember van az iskolában, akiben megbízok - legalábbis annyira, hogy az éjszaka közepén a falu szélén fekvő stégen fekszek velük, miután a szó szoros értelmében letámadtak.
- Nem, nincs senkim. - Rázom meg a fejemet néhány pillanatnyi hallgatás után. El kellett rajta gondolkoznom, hogy egyáltalán mióta visszajöttem az iskolában volt-e valakim, akire tényleg rámondhatom, hogy valaki, vagy sem. A választ nem tudom, annak ellenére, hogy próbáltam elkerülni a szélsőségeket, zűrös volt a tanév számomra.
- De úgy hallottam, hogy neked igen - jegyzem meg halkan, nem akarok túlzottan belefolyni. Ha neki szabad személyes kérdéseket kérdezni, nekem is, ez jár. 1-1. Hallottam valamit, mintha Davidet és az eljegyzést egy mondatban emlegették volna, de egyrészt nem akartam hinni a fülemnek, másrészt annyira nem figyeltem oda, hogy bármilyen konkrétumot hallhassak. Majd most kiderül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 15. 16:59 | Link

Azt hiszem elég hamar túlléptünk azon a megrázkódtatáson, hogy egy érzékeny helyen üdvözöltem egy felettébb furcsa szituáció beállta után. Mellé hevereedek, felvesszük a kellő távolságot és döcögve megindul a beszélgetés.
- Vigyázz, mert nem fogsz elférni az egómtól!
Nevetek vele én is egy gyorsat, majd ismét melankóliába borulok. De az ég szerelmére, nem meggyilkoltak (bár lehet jobb lett volna) , csak elutasítottak. Nem erre számítottam, de mire gondoltam, hisz ő is még iskolába jár, 19 éves, én 22, nem most kellett volna. Mindegy, illetve nem az, de most már bukta.
Emlékek...
- Poén. Lyukas az agyunk.
Risztázom vele a helyzetet, hogy nem emlékszünk az első találkozásunkra, ahonnét kiindult a barátságunk. Erre nem tudok, akármennyire is erőltetem az agyamat, ellenben amit tiszta szívemből ki akarok törölni az agyamból, az meg olyan, mintha egy várat akarnék összezúzni egy darab kalapáccsal. Lehetetlen.
Majd a hirtelen, megmagyarázhatatlan őszinteségi roham vett erőt rajtam, gondolkodás nélkül böktem ki, ami először megötlött bennem. Másodjára nem igényeltem választ, mégis megajándékozott vele. Az ezt követő félig-meddig kijelentése arcomra fagyasztott egy halovány mosolykezdeményt, szívem erősebbet ütött majd ereimbe gyorsabban kezste pumpálni a vért. Nem válaszoltam azonnal, előbb biztzosítottam magam afelől, hogy értelmes választ tudok adni.
- Már nincs. Sokáig volt. Biztos emlékszel Elizabethre, tudod, egy időben még prefektus is volt. Bár lehet te akkor még nem voltál. Több mint 3 éves kapcsolatnak lett vége.. Megkértem a kezét. Nemet mondott.
Ez volt eddig az első alkalom, hogy ilyen hosszasan beszéltem a végéről. Tényleg vége lenne? Annyit szenvedtünk, hogy együtt lehessünk, és ezzel vet véget neki? Képtelenség, hisz ő is komolyan gondolta. Nem, ezek szerint mégsem. De már nem tudok ezzel mit tenni, nem áll módomban az egészet nem megtörténtté tenni, nincs ilyen képességem.
- Ráérsz most? Elmehetnénk a csárdába, ha van hozzá kedved.
Már kezdtem is feltápászkodni. Valóban el akartam oda menni egyrészt, mert vele meg sosem ittam rendesen, másrészt igazán rám férne, új cigire is be kéne ruházni, plusz fázom is kicsit. Ha még nem segített magán Zor, akkor a kezemet nyújtom felé, hogy két lábrea állítsam azok után, hogy ledöntöttem azokról (;D).
-Nyugi, állok mindet.
Mosolygok rá, bár korántsem vagyok biztos abban, hogy látja ezt ebben a nulla fényben, majd elindulok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 15. 17:21 | Link



Felesleges fennakadni az olyan apró dolgokon, mint hogy ledöntött a lábamról, amint megérkeztem. Nem kell túlgondolni, vagy túltárgyalni a dolgokat, ő azt hitte, hogy támadni akarok, nekem pedig egy kissé előretekintőbb kellett volna lennem, és valami zajt kellett volna csapnom. Ha tudom, hogy ő az, minden bizonnyal meg is tettem volna, ellenben tapasztalatom szerint idegeneket ijesztgetni nem feltétlenül a legjövedelmezőbb dolog a világon. Minden esetre tanultam az esetből, most már tudom, hogyha nem akarom a stég fadeszkáin végezni, nem tanácsos lopakodnom, vagyis halkan mászkálnom lent a faluban.
Felnevetek, tény, hogy ha a srácról hallok a kastélyban, biztos, hogy ott szerepel a történetben az is, hogy mekkora egoista, és, hogy milyen bunkó tud lenni. Szerencsémre - vagy éppen az övére - velem még nem viselkedett így, sőt, meglehetősen normális a kapcsolatunk. Emberként kezeljük egymást, és mondhatni már barátok is vagyunk. Hiába nem ismerjük a másik életének minden egyes apró kis részletét, számíthatunk a másikra.
- Tényleg úgy tűnik. - Alapjáraton okosnak tartom magamat, nem tudom, hogy hogyan lehetséges, hogy egy ilyen alap dologra nem emlékszek. Van, hogy a kapcsolatok csak úgy kialakulnak, senki sem tudja, hogy hol és mikor, vagy hogyan kezdődtek, és két embert összehoznak. Lehet ilyenkor kérdéseket feltenni, hogy miért? vagy hogyan?, de választ az esetek többségében nem kapunk, lehet, hogy felesleges is keresni őket. Én egyelőre élvezem David társaságát, régen akadt már alkalmunk beszélgetni, és jól esik ez a légkör. Kellett már a lelkemnek a változatosság, és ő éppen megfelelő volt. A sors mindig tudja, hogy éppen mire, vagy kire van szükségünk, és segít, ezzel magyaráznám azt is, hogy a mai estén egymásba botlottunk.
- Sajnálom. Biztosan nem tudja, hogy mit veszít - bólintok, emlékszek a lányra, szépek voltak együtt. Persze, mellette hallottam néhányszor David "kalandjairól" is, vagy legalábbis olyasmikről, de abból, ahogy a lányról - Beth-ről - beszél, nagyon szerette őt. Átérzem a helyzetét, én is jártam már így. Bármilyen szörnyű is erre gondolni, lehet, hogy jobban jártak így, hogy még az eljegyzés előtt szakítottak. Elválni a lehető legkényesebb dolog, nekem aztán el lehet hinni, van tapasztalatom benne bőven. Bár ne lenne! A másik oldalról pedig David nem egy bányarém, nem gondolom, hogy nem problémái lennének a továbbiakban, sőt. Próbálok egy észrevehetetlen pillantással végignézni rajta, nem tudom, hogy ez mennyire sikerül a homályban. Régen nem láttam őt, meg kell állapítanom, hogy jól néz ki.
- Persze, menjünk. - Elfogadom a felém nyújtott kezet, és hagyom, hogy felhúzzon a stégről, lehet, hogy a mostani állapotomba rám fér egy ital. Ahogy elnézem a srácot, neki sem ártana egy. Az ajánlatára és mosolyára én magam is elmosolyodok, jól áll neki a vidám arckifejezés. Mivel a múltját nem ismerem, nem tudhatom, hogy miért ilyen gyakrabban. Minden esetre elindulok szorosan mellette a csárdához, hogy ott folytassuk a mai esténket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2013. szeptember 16. 19:42 | Link

Gilbert



- Kit-su-ne. - ismételtem meg a szót, többé-kevésbé úgy ejtve, ahogy azt a fiú tette. Rögtön meg is kaptam a választ, így nem is kellett megkérdenem, mit is jelent ez a szó. Rókadémon. Nahát! Akkor félig igazam volt!
Igazából ez sokkal izgalmasabbá kerekedett így, minthogy azt el tudtam volna képzelni. Bár a démon szónál okkal eszembe juthatott volna mindenféle gonosz lény, és talán aggódnom is kellett volna, de én nem voltam olyan, aki fel tudta volna mérni az esetleges veszélyhelyzetet. Nem éreztem magam semmiféle veszélyben, ha bármi félelem is lett volna bennem mégis, azt a kíváncsiságom úgyis elnyomta volna, úgyhogy ennyi.
- Nem ismerem a rókadémonokat. - böktem ki, rövid gondolkodás után. Nem tudtam elképzelni, mit is tud ő, milyen képességei vannak, vagy miért rókadémon.
- Miért vagy rókadémon? Vagy... - tettem fel a kérdést mégis hangosan, kicsi habozás után. Egyébként, ahogy tellett az idő, akár csak percekről volt szó, úgy észrevehető volt rajtam, hogy a zavarom kicsit enyhült. Voltak emberek, akiktől nem tartottam annyira, hiába voltak idegenek. Nem is tudom ezt mivel magyarázni. Tudjátok... vannak emberek, akikben van valami. Valami, ami nem kézzelfogható, és nem is tudom megmagyarázni. Talán egy érzés bennem, amit ők váltanak ki. Biztosan van erre kifejezés, csak én nem tudom megmagyarázni magamnak. Na, és ez a valami az, ami feloldja a kényelmetlenséget, amit általában az emberek közelsége okoz.
Visszatérve a be nem fejezett mondatomra... á, nem. El is felejtettem. A maszkot figyeltem, és azt gondoltam, életemben először lehetnék nagyon bátor és szemtelen, és levehetném azt az álarcot. Érdekelt a gondolat, miért hordja ezt a fiú. Sokkal nagyobb kalandnak ígérkezett az, hogy ha inkább leveszem az álarcot, és úgy derítem ki a titkot, nem pedig csak simán megkérdezem. Bár ennek megvolt a veszélye: azt kockáztattam, hogy a fiú vagy megharagszik és felfal... vagy ott hagy és többet nem barátkozik velem. Mindegyik elég rossznak ígérkezett.
Lesz, ami lesz! Majd lassan fogom csinálni, és akkor bármikor megállíthat, aham.
Ahogy ezt eldöntöttem, akcióba is lendültem. Óvatosan felemelem mindkét kezem, néha megállok és figyelem, aztán mikor úgy látom, nem ellenkezik, folytatom. Ezalatt pedig egyre hevesebben ver a szívem. Ujjaim az álarc felszínét simítják, mindjárt fény derül az igazságra! Felemelem a maszkot, közel az igazság pillanata... aztán puff, a fiú eltűnik. Ajjaj! Rosszat tettem? Eltüntettem... vagy, vagy megöltem?
Ám, ami történt, az egyik elképzelésemmel sem egyezett meg - hálisten! Egy cuki róka állt előttem, én pedig elkerekedett szemekkel, és tátott szájjal néztem. Nem tudtam megszólalni. Közelebb húzódtam az állathoz, és most már mindenféle óvatosság nélkül nyúltam felé, hogy megsimogassam a fejét. Persze, csak ha engedte.
- Nagyon aranyos vagy ám! - és ekkor eszembe jutott az előbb elfelejtett kérdés.
- De... akkor te most róka, vagyis rókadémon vagy, aki emberré tud változni? Vagy fordítva? - néztem kíváncsian a rókára. Vajon tud beszélni?
Utoljára módosította:Pethő Abigél, 2013. szeptember 16. 19:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 21. 22:28 | Link

[szeptember 29., vasárnap délután]

Runa

*Gyönyörű nap ez a mai egy hosszú sétához. Igaz, már tegnap eltervezte, hogy ma kimozdul a kastélyból és még Runának is küldött egy levelet, ma meg egy újabb emlékeztetőt, hogy csatlakozzon hozzá. Lenne, miről beszélniük, az nem kérdéses. Vasárnap lévén most kényelmes és meleg kapucnis fekete felső van rajta, sötétkék farmer, fekete teniszcipő és nyakában egy a húgától kapott sál. Acélkék és szürke fonalból kötött egyedi darabról van szó, amolyan búcsúajándék volt, mielőtt elutazott volna ide. Haja mint mindig, most is kócos, de ez zavarja a legkevésbé. Kezeit felsője zsebeibe mélyesztve baktat Runa mellett, egyébként meg nem csak ketten vannak. Kíséretnek a zsebében történetesen ott lapul Izé is pillanatnyilag néhány kukoricaszemet rágcsálva békésen. A léptei hosszúak, de igyekszik lassan haladni, hogy Runának azért ne kelljen mellette rohannia, nem az lenne a cél. Időnként még majdnem meg is áll, néha épp a mozdulat közepén, hogy szétnézzen, de aztán mindig jön egy következő lépés, hiszen a stégről volt szó, mint útjuk céljáról. Runa ajánlotta, ő meg rábólintott, nem fogja most meggondolni magát.*
- Kár, hogy nem hoztam magammal Hieronymust. Egész jónak tűnik az akusztika, és még csak szél sincs... de... emlékszel még erre? *kérdezi, amikor már majdnem elérték a fából készült építményt a tó partján, és azonnal fütyörészni is kezd. A Holdfény-szonáta dallama hangzik fel, bár némileg hamisan. Abba is hagyja egy grimasz kíséretében, majd elölről kezdi koncentrálva, most is elcsúszik néhány hang egészen hallhatóan nem csak zenészek számára észlelhető módon. Inkább befejezi, egy sóhajjal jelezve beletörődését azt illetően, hogy ez ma bizony nem akar összejönni.*
- Na ezt nem tudom korrigálni csúsztatással. Pont az a baj, hogy csúsznak a hangok... de azért talán csak felismerhetőre sikeredett, ugye? *kérdezi, miközben beérnek a stégre, ahol egészen a korlátig megy és rátámaszkodik. Megvárja, amíg Runa is beéri, ránéz és elvigyorodik, még mielőtt megszólalna.*
- Képzeld, lehet, hogy jövőre Harriet is ide jön... jah, bocsánat, Annika. Kitalálta, hogy ha már két neve van, akkor szólítsuk így, mert anyu is Harriet és sose tudja, a nagyi kit szólít éppen. *közöl egy még számára is új, de örömteli információt, ami Runát is érdekelheti. *
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. szeptember 22. 07:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. szeptember 21. 23:57 | Link

[szeptember 29., vasárnap délután]

Ax

Igazából nem tervezett mára semmi rendkívülit. Most, hogy túlestek az első vizsgaidőszakon, és ő ráadásul idegösszeroppanás nélkül, valahogy csak lustálkodni és lábat lógatni van kedve. Nem mondhatni, hogy a természet leánya lenne, de kivételesen pont az ő fejéből pattant ki a mesés ötlet, hogy Axel és ő vegyék célba a stéget ezen a különösen kellemes napon. Ha már úgy is együtt mozdulnak ki a kastély falai közül, legalább valami D-vitaminban dúskáló módon tegyék azt.
Ezúttal lemaradt a két hegedű, ő meg alap nem cipel sem csellót, sem zongorát maga után, úgy hogy hangszermentesen vágtak neki Bogolyfalvának, át a falun, az utcákon, s végül kiértek a határba, a tóhoz, egészen leszűkítve: a stéghez. Ruházatát tekintve ma sem hazudtolta meg önmagát, mert a farmere kicsit rojtos itt-ott, ahol alakított rajta egy borotvapengével és Ádám segítségével (ugyanis ő még önmagára is veszélyes lenne bármilyen éles holmival, nem hogy egy pengével), a blúza ujja megnyúzott, a kabátja viszont még ép. Fülében ot csilingelnek az Axeltől kapott pillangók vidáman, önfeledten, gazdájuk pedig amint megérkezett társával a színhelyre, a Nap felé fordítja az arcát lehunyva szemeit. Pár másodpercig élvezi az áradó meleget és fényt, aztán megint Axra pislog ezúttal erősen kék alapszínnel látva mindent, még a fiút is.
-Legközelebb elhozhatod.- csak ennyit fűz hozzá, mert nem akarja a rögtönzött füttykoncertet tönkrevágni. Ugyan csalókák az Axel ajkain felcsendülő hangok, de ki tudja venni belőlük a Holdfény szonátát. Kellemes emlékeket idéz fel benne, azon ritka kevesek egyikét, amit bármikor szívesen előkapar a szíve mélyéről, mert nem volt utána keserű szájíze.
-Nehéz lenne elfelejteni. Először játszottunk együtt. Emlékszem, nagyon gyatrán ment a cselló részem, de te végig azt mondtad, hogy gyakoroljam csak, mert menni fog. Én pedig folyton elbambultam a hegedűjátékodon és jobban lekötött, hogy dicsérjelek, mint a csellózás. Még most is fáj, mekkorát koppintottál a fejemre a vonóddal.- fejezi be a visszaemlékezést és egy tisztes nyelvnyújtás keretén belül. Axel valóban rávágott, hogy figyeljen és ne zombi módjára nyálazzon mások hegedűjátékán. Akkor elpityeredett, de összeszedte magát és végül jól sikerült az egész minikoncert. Az anyja még élt és volt alkalma mindkettejüket megdicsérni.
-Teljesen felismerhető volt.- igyekszik a lehető leghamarabb biztosítani efelől Axelt, miközben leül óvatosan a deszkák alkotta összre és int a fiúnak is, hogy pakolja le magát, mert nem vicces felnézni rá. Növelné Axel amúgy egészséges egóját.
-Mondjuk megértem. Könnyen keverhető anyukáddal. Hjajj, csak lenne már itt. Ő is hiányzik. Te persze már nem, hiszen itt vagy.-  oldalra dönti a fejét egy meleg baráti mosollyal az arcán, miközben térdeit felhúzza maga elé és elkezdi ujjal körberajzolni a teniszére pingált lila pillangót. A narancs majd következik a másik teniszén, s rá is ér amúgy.
-Sikerült már megszokd a sulit amúgy? Valamikor összeülhetnénk egyet zenélni. Amióta eljöttem Stockholmból, rá sem tettem a kezem sem a zongorára, sem a csellóra. Úgy érzem, mindent elfelejtettem.- szomorú sóhaj hagyja el a száját, miközben állát a térdei között keletkezett kis völgybe fekteti. Jelenleg úgy vonzza a tó felszíne a tekintetét, mint semmi más, de a receptorai Axel válaszára vannak kiélezve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 08:54 | Link

Runa

*Erre még sosem járt, így most alaposan szétnéz séta közben, noha szemkontaktus gyakorlatilag állandó hiányában is figyel a lányra elvégre hozzá beszél. Nem is baj, hogy nincs itt a hegedűje. Ha játszik, csak és kizárólag arra figyel, viszont ha már a lánnyal jöttek ki a szabadba, inkább vele beszélgetne. Az akusztikát leteszteli majd máskor, legközelebb, ahogy a lány éppen megjegyzi, ő meg fütyörészés közben azonnal rá is bólint a javaslatra. Végére érve egy rövidebb résznek feladja a próbálkozást, nem sikerül minden hangnak megtalálni a helyét, a grimasza viszont hamar vigyorgásba megy át, és kihúzva jobb kezét a zsebéből átkarolja a lány vállát közelebb húzva arra a pillanatnyi időre, amíg nyom egy puszit a feje búbjára.*
- Tudod, hogy nem bántani akartalak, de tényleg nem figyeltél és csúfos bukás lett volna a vége, ha nem gyakoroljuk eleget. A zene... az zene, főleg ha az ember a Királyi Zeneakadémia diákja. *közli komoly arckifejezéssel és kihúzva magát, miután elengedte Runát, és beérve a stégre a tó felszínét bámulva könyököl fel a korlátra, még mielőtt közölné, hogy úgy tűnik, a húga is ide fog járni jövőre, persze, ha felveszik. Leül ő is a lány mellé szófogadón, és elneveti magát a kapott válaszon.*
- Aha... szóval itt vagyok az iskolában és már nem hiányzom. Láttad te, hogy mekkora az az épület? Hm? *kérdezi komoly, kérdő arckifejezést erőltetve magára, de nem bírja sokáig, a komolysága kuncogásba fullad és gyerekesen böki oldalba a lányt. A következő pillanatban meg elhallgat, vesz egy nagy levegőt és megöleli Runát, kicsit úgy, mint valami plüssöt és a vállának döntve a fejét úgy néz fel rá, hogy a tekintete alapján azt hinné az ember, egy ötéves, aki gumicukrot próbál kikönyörögni sokadjára, pedig már inkább aludnia kellene.*
- Te is hiányoztál. Ha jól viselkedek, kapok majd olyan finom forrócsokit, amilyet csak te tudsz? Légyszilégyszilégyszi... *kezdődik, kérem, kezdődik, előjött a teljességgel komolytalan énje, egészen addig a pillanatig, amikor a lány megemlíti, hogy mióta nem játszott se csellón, se zongorán. Kihúzza magát és úgy kezdi méregetni a lányt, mintha ez valamiféle szentségtörés lenne, ha nem bujkálna mosoly a szája szegletében, még ijesztő is lenne. Még jó, hogy Runa egyébként is azon emberek egyike, akinek volt ideje kitapasztalni, miből lehet tudni, mikor mit vesz igazán komolyan. *
- Az másfél év... te jó ég... pedig már gondoltam, hogy megérkezem, és alapítunk egy vonósnégyest. A szimfonikus zenekar egyből kicsit nagy falatnak tűnt, de majd idővel... amúgy persze, hogy játszhatunk, Runa, amikor csak szeretnéd... na meg épp nincs órám... de a napi négy-öt óra gyakorlás most is megvan nálam, majd úgy időzítjük. Na, ne szomorkodj itt nekem, hallod? Hahó... Föld hívja Melankóliát... *ha Runa hagyja, akkor újfent átkarolja a vállát, és most ő is a tó felszínét kezdi bámulni. közben meg azon jár az agya, hogy vajon ez is a lány apjának valami mániája, vagy egyéb okai vannak a dolognak, de inkább nem kérdezi meg.*
- Jó lesz megint, ígérem. *teszi még hozzá inkább iménti mondandójához rövid szünet után.*
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. szeptember 22. 08:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
McKenzie R. Krise
INAKTÍV


Harcipukkancs vizsgázik
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
Írta: 2013. szeptember 23. 15:58 | Link

Yar

- Minden alkalommal meg akarlak lepni valamivel, ahogy elnézem, most is sikerült.
Csak oldani a feszültséget. Semmi másra nem törekszik, hiszen érzi, hogy lesz még ennél kellemetlenebb része is az egésznek. Most hirtelen nem is érti, hogy mit keres itt, hogy miért jött, hogy mit vár el ettől az egésztől. Nem tud semmit, de szeretné a zavart gondolatokat legyűrni és normális, határozott, őszinte válaszokat adni, mert ez a kitérés nem rá vall.
- Biharszeginek? Miért pont neki?
Az utóbbi időben elkerülte az Edictumot, nem szándékosan, csak valahogy nem volt kedve olvasni, a pletykáknak meg eleve nem hitt. Néha ugyan megfejtette a keresztrejtvényt, de az pont nem az a része a dolognak, ami segít az iskolai életben való legfrissebb események felderítésében.
- Hát azért van alapja ennek a komoly kapcsolatos állításnak, hiszen az utóbbi időben minden nap láthattunk erre példát.
Látta ő is, hiszen nap mint nap ott ment el mellettük, mint valami láthatatlan ember, egy senki a tömegben, pedig azt hitte, csak azért, mert talált magának valakit a fiú, attól még nem hagyja el őt. Attól még, hogy nem mutatja, hogy lazának és nemtörődömnek tetteti magát, igen érzékeny lány, minden apróságtól képes összetörni, de már a gyermekkora megkövetelte, hogy ezt a fajta álarcot felhúzza, hiszen már akkor se kellett igazán a hozzá közel álló rokonainak.
- Hát ez így tényleg zavaros kicsit.
Bújik hozzá ő is, egy kicsit át kell most gondolnia a dolgokat, amiket a fiú mondott. Sosem tisztázták le, hogy mi van, de most is van valami, mindig is volt valami, csak senki se tudja, hogy mi. Mivel a fiú nem hozta fel, ő sem tette, hiszen miért is tette volna, nem is nagyon tudja, hogyan mennek ezek a dolgok, és ha olykor hallotta, hogy a környékén ülő lányok párkapcsolatról és kezdeményezésről beszélnek, mindig hegyezte a fülét, hogy ő is kissé okosabb legyen a témában.
- Talán csak az apám miatt. Az anyámat sosem vette volna el, Benji anyja pedig fáradt, szomorú nő lett, a nagynénéim szintén, mármint Sam nem, de a férjével elfogadják egymást, nem szeretik, én nem akarok ilyen kapcsolatot, inkább legyek egyedül, mint egy kényszer szülte házasságban.
Arra, hogy nem normálisak elneveti magát, és bólint is párat, ez bizony igaz.
- Nem éri meg normálisnak lenni.
Neki még van csokija, így iszik is gyorsan néhány kortyot, mielőtt folytatná.
- Az itteni kviddicsbe már nem is fognál bele?
Érdeklődik egy másik témát felhozva. Most gondolkoznia kell erről az egészről, így úgy lenne a jó, ha nem hoznák fel, de azt se szeretné, ha a kis találkozójuk ilyen hamar véget érne, a kviddics pedig olyan sport, ami igazán érdekli a fiút.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. szeptember 23. 23:09 | Link

Kenzie

Felhorkan a válaszra, de a széles mosoly elárulja, hogy tetszett neki Kenzie mondata.
- Érdekes, hogy ezt eddig nem vettem észre. Akkor jól csináltad – kacsint a lányra, és jót kuncog még rajta. Gőze sem volt, hogy McK ennyire törődik a kapcsolatukkal. Visszagondolva tényleg mindig csinált valami furaságot, vagy ijesztgette, vagy valami meghökkentőt, mikor a réten Amirával csókolózott, szóval sosem volt egy sima találkozás. Az utóbbit úgy gondolja, hogy nem neki szólt, csak talán egy kicsit. Jó az, ha fontosnak gondolja magát az ember.
- Ha feminizmust akarsz tanulni, lesd el a fogásait. Nagyon megy neki, eléggé elvakultan nyomja – vonja meg a vállait, mert idegesítő a rellonos szőke. A saját hibáit nem képes belátni, és még ha rosszat csinálna, az is a férfiak miatt történt volna, ebben Yarista biztos. Kár sok szót vesztegetni az ügyre, így is sokat beszélt már róla, örül is, hogy mostanában nem látja.
- Hát jó, ez mondjuk igaz. De csak az hitte komolynak, aki valamennyire ismer, szóval a többség nem. És láss csodát, máris szingli lettem, tehát igazuk volt, nem? – kérdően néz, de aztán csak legyint. felesleges a magyarázkodás, úgyis mindenki azt hisz amit akar, és ami a legjobban tetszene neki a fiúval kapcsolatban. Nyilván az irigyek drukkoltak, hogy szakítson Amandával, mások meg örültek neki, ha volt ilyen egyáltalán. McKenzie-nek és neki sem sikerül megfejteni ellenben, hogy közöttük mi van. Sok alternatíva felvetődik, de egyikre sem tudják határozottan azt mondani, hogy így van. Egyvalami biztos, hogy mindig összetalálkoznak, és olyankor jól érzik magukat és nem is féltékenyek egymásra, legalábbis az exrellonos biztosan nem. Igaz, ő még McK-et nem látta fiúval, csak hallott ezt-azt. Mivel ő tudja, hogy mi a pletyka, hiszen ő rendszeres célpontja ezeknek, nem vett komolyan semmi ilyesmit. Talán egyszer megkérdezi McK-et, hogy volt-e valakivel, vagy ilyesmi. De ez nem az a pillanat, most jó közel húzódnia a lányhoz, és agyalni az élet értelmén, vagy bármin.
- A ti családotok egy kusza érzelmi és politikai háló, sosem fogom megérteni, vagy felfogni, hogy ki kivel van. Érdekes módon inkább a család nőtagjaival vagyok jobb kapcsolatban: Alexával, Yvonne-nal és persze Veled. De egyetértek, kényszerkapcsolatba és házasságba én sem szeretnék lenni. Mákom van, hogy az én szüleim még nem terveztek ilyet, gondolom már előadták volna, ha lennének ilyen szándékaik. De majd megszöktetlek, ha esetleg ilyenre kerülne a sor – felkacag egy halvány zavarral a tekintetében, csak egy másodpercig hagyja kint, egyébként vidám nevetésnek látszik az egész. A barna szemű pedig máris inkább eltereli a témát, és nagyon jól tudja, merre kell úgy, hogy Yarista biztosan arra válaszoljon. Még nem érti, hogy miért nem gondolkodtak tovább esetleg, vagy beszélgettek a családjaikról, de igazán nem is érdekli. Csak nézi, ahogy kortyolgat McK, ő pedig egy kisebb gondolkodás után válaszol.
- Utolsó évem, és ha jól tudom, elmarad a bajnokság. Én is jó ötletnek tartottam, hogy ne legyenek iskolai csapatok, hátha úgy több jön össze, de ez nem jött be úgy gondolom. A csapattagok nem annyira összetartóak és könnyen összeszedték a legjobbakat egy, esetleg két csapatba. Így már nyilvánvaló nem annyira jó a többieknek, talán jobban eloszlottak az erőviszonyok, amíg a házukért küzdhettek. Még úgy is jobb volt kikapni, hogy mindent megtettél és azt a házadért tetted. Hát ez van, nem minden újítás jó feltétlenül, de ez csak az én véleményem. Egyébként pedig nem tudom, hogy lenne-e itt keresnivalóm, biztos sokaknak csalódás volt, hogy elmentem. Nem bántam meg, hiszen Legra kezei alatt rengeteget fejlődtem, amit itt nem kaphattam volna meg, de bánom is, mert jó érzés volt a diákok között játszani. Szóval nem tudom, hogy megérné-e visszajönnöm, vagy sem – félmosollyal ontja a szavakat, a kviddics mindig megereszti a nyelvét, amit aztán alig tud visszahúzni, annyit beszél róla.
- Kéne valamit csinálnunk, unalomba fullad az iskola, ha nem balhézunk, vagy valami – ez a vigyor már ördögi, és nem lehet sejteni, hogy mi van mögötte. Talán McK tudja, talán csak Merlin a tudhatója. A lányra néz és kisöpri annak haját a szemei elől. Ó, azok a tincsek!
- Mit kedvelsz bennem? – teszi fel az 1000 galleonos kérdést váratlanul, mert a témának eddig ehhez semmi köze nem volt. Csak úgy jött, valahogy a szíve mélyén ezt érezte, hogy nincs rá jobb pillanat, mint a most. Pedig biztos van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. szeptember 23. 23:28 | Link

Ax

Már megszokta, hogy Axelnek mindig mindent látnia, tapasztalnia kell és ezzel semmi baja nincs. Csak mikor kicsit nyűgös, akkor szokott szólni neki, hogy inkább a szemébe nézzen, ne a legközelebbi juharfára mondjuk. Ez viszont most nem áll fenn, így egészen a stégig elvan Ax mellett, még bele is karol egyáltalán nem zavartatva magát. Megtévesztő lehet a látványuk, pedig csak nagyon jó barátok akárki akármit is feltételezzen. Ezen nem fog semmi sem változtatni (vagyis ő meg van győződve erről, aztán a jövő hozhat még valami teljesen mást is).
-Olyan maximalista vagy, ha zenéről van szó... de nem tudok igazán haragudni azért a koppantásért.- szusszant egyet mosolyogva, főleg a puszi miatt. Ilyenkor ötévesnek érzi magát megint- akkor Axellel már egy éve barátok voltak a csalánártásos találkozás után, és a fiúnak szokása volt néha puszit nyomni az ő fejére, mikor megdobta véletlenül a labdával, vagy mondjuk egyszerűen szeretettúltengésük volt. Különösen imádnivaló gyerekek voltak az elfogult szülők véleménye szerint is.
-Ne is mondd, szörnyen kiterjedt. És azt hiszem, a felét sem láttam még egy év alatt.- elkezd látványosan fintorogni a kastélyuk méretének emlegetésére. Meg merne rá esküdni, hogy rengeteg olyan hely van, ahova még a lábát sem rakta be és felfedezésre vár a hely, de valahogy még nem jutott el odáig. Talán majd most eljárkál több helyre majd, mert még több órát tervez felvenni, de ezt inkább nem emlegeti fel Axel jelenlétében. A végén megint kapna a fejére, hogy hülye és nem képes beosztani az idejét és az érdeklődési körét majd a vizsgákra. Most viszont további tanulási gondolatok helyett inkább belefeledkezik az ölelésbe, amiben Ax részesíti. Még neki magának is plüssérzete van az ilyen nagyölelésektől.
-Persze, mmmm, de szerzünk majd fahéjat, tejcsokit, tejet meg esetleg almát. Tudod, hogy én a sajátomat mindig keverem mindennel, amivel csak lehet.- amúgy is szeret forrócsokit gyártani főleg ugye télen, a nagy hidegekben náluk Svédországban elkél. Felmelegít tetőtől talpig és még az íze is kitűnő. Axeltől pedig nincs oka megtagadni a kérést. Ám most azt is bedobja ugye, hogy rég zenélt és az az arckifejezés, amit a fiú produkál, egy amolyan "Most mi van?" fejet és mosolyt csal az ő arcára is. Tudja, hogy Ax csak húzza, neki meg ez a szokásos reakciója rá.
-Ajánljam a tagokat a leendő zenekarodhoz, Ax? Mert biztos tudok keríteni pár embert, ha megerőltetem magam.- ismer elég sok levitást, egy-két navinést és eridonost is. A rellonosok közelébe nem nagyon merészkedne, leszámítva Yaristát, de hát ő meg exrellonos és nem is olyan veszélyes, mint amilyennek a zöld klán tűnik így távolról. Magában már megkérdőjelezte párszor, hogy az a beosztásra alkalmas, poros süveg valóban tud-e dönteni a házak felől az újak esetében.
-Mmhhh?- kicsit tényleg elbambult és csak a Melankóliára tért magához, de legalább most ismét Axelre figyel és nem a fodrozódó víztükörre, vagy a lanyhán játszadozó szellőre.
-Amúgy még mindig megvan ez a beteges tünetem, hogy ha egy csinos fiút vagy férfit látok, elindul az orrom vére.- jegyzi meg sötét horkantással, miközben hozzábújik Axhoz egy kicsit. -Az egyik professzorom előtt leégettem a bőrt a képemről, mert énekeltem... és aztán mellesleg összevéreztem a talárom, aztán egy kávézós eseményen a háztársamra nézve történt meg ugyanez... Elég súlyos, ha engem kérdezel. Már arra is gondoltam, hogy elmegyek egy mugli orvoshoz, hogy égesse ki a hibás eremet.- sóhajt egy nagyot, miközben pillangóformákat kezd rajzolni a fiú tenyerébe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 24. 13:42 | Link

A lány elismételte a szót, nagyjából helyesen, úgyhogy csak bólintott - látszott, hogy a másik eltöpreng kurta kis definícióján és méregeti, megpróbálva kitalálni, mit is keres egy démon fényes nappal egy stégen, skiccfüzettel és ceruzákkal, miért etet kacsákat és viselkedik úgy, mint aki attól tart, hogy megeszi egy bicikli. Legalábbis ez tűnt kézenfekvőnek eddigi tapasztalatai alapján, de könnyen lehet, hogy a másik fejében egészen más jár, mert rosszallásnak nyomát se látta.*
- Japánban őshonosak.-*Ajánlotta fel az egyszerű magyarázatát annak, miért nem hallani ezen furcsa teremtmények felől többnyire, pedig figyelemreméltó bestiák, igen csalafinták. De nem akarta rögtön letámadni egy hosszú monológgal.*
- Miért vagy ember?-*Kérdezett vissza.*- Bár a kérdés helyesebb, ha úgy teszed fel, "mitől?".-*Fűzte tovább, ám a lány megint elkalandozhatott, mert nagy, csodálkozó szemei ugyan nézték, de a mondat nem folytatódott. Vicces és érdekes volt azt lesni, hogyan változik arckifejezése, egészen apránként, ahogy a gondolatai másfelé sodorták, még ha nem is értette teljesen - egy kislányra emlékeztette, aki mindent úgy csodált, mintha életében először látná és minden apróság percekre elrabolta a valóságtól.
Aztán visszatalált az elvesztett fonalhoz, mereven az álarcra fixálva és mozdulva felé - nyugodtan várakozott, vajon meddig megy el, mert a lány minden sietség nélkül cirógatta meg a festett fát, s csak lassan merészkedett odáig, hogy meglazítsa és megpróbálja levenni. Rém mókás volt látni az arcán az ijedtséget, ahogy a pukkanás hallatán a fejét kapkodta, az előbb még itt álló alakot keresve, csak hogy kis késéssel megpillantsa a ravaszdit, aki egyáltalán nem zavartatta magát. Először nyújtózkodott egy kicsit, fekete mellső lábait előrenyújtva a hátát, utána pedig hátsóit tornáztatta, mielőtt félig lehasalva, szétvetett mellsőkkel tipikus játékra hívó pózt vett volna fel. A lány közelebb húzódott és nem úgy tűnt, hogy fel akarna állni, úgyhogy végül Gil is letelepedett és az illúzió is követte példáját, farkincáját a lábai köré kanyarítva, és kissé félrebillentett fejjel kezdte el figyelni a lányt. A bókra viszont derűsen vakkantott, aztán farkát csóválva szinte nevetve csaholt - valahol egy kisméretű kutyához hasonló, de sokkal magasabb hangon. A simogatás elől nem húzódott el, bár a füleit picit lesunyta és hunyorított, de csak mert Abigél keze akadálytalanul áthatolt az illúzión és sima szőr helyett Gilbert kócos fején landolt, akárcsak legutóbb Noellé. Elmosolyodott, mert valahogy a lánytól sokkal kevésbé volt furcsa, mint egy Rellonostól- talán az elképzelés, hogy a zöldek bolyhos-szőrös állatkákat simogassanak, számára nem tűnt annyira extrémnek, de azért egy kockásinges hobóból lett róka szeretgetése kicsit tényleg Rellontalan volt. Vagy minimum rombolta a rossz hírnevüket, főleg, hogy utána még kekszeken és kakaón osztozva ücsörögtek jódarabig a tetőn.*
- A maszkban van a varázserőm egy része. Azzal változom emberré.-*A róka szépen artikulálva és tisztán beszélt, megszaglászva az ismeretlen kezét, aztán egyik zokniját is, értetlen fülbillegtetéssel kísérve az eltérő mintákat. Felemelte az egyik mancsát, megnézve, majd a másikat is, sőt, a biztonság kedvéért vetett egy-egy pillantást a hátsókra is, de neki az összes egyforma volt.*
- Fura, hogy csak két lábad van, és az is kétféle.-*Jelentette ki végül, tanácstalanul.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. szeptember 24. 13:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 25. 14:04 | Link

Runa

*Persze, hogy mindent látnia kell. Mi másra volna az ember szeme, minthogy használja, és ő bizony mindent alaposan megnéz, ami útjába kerül, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne figyelne másokra, jelen esetben Runára. Elérik a stéget is, ahol első dolga megcsodálni a fodrozódó vízfelszínt, végtére is nem mondhatja senki, hogy nem vonzza a szemet. Maradna még gyönyörködni a látványban, de ha már hívják, szófogadóan leül ő is.*
- Naná, mert zenében nem lehet alább adni. Sigurdsdottir tanárnő is mindig ezt mondta... és az előadás után napokig azt mondogatta, hogy milyen jól ment, pedig tudod, milyen sűrűn dicsér meg bárkit is. *válaszolja nagyon is komoly képet vágva mindehhez. Remélhetőleg Runa emlékszik még a zeneelméletet oktató szigorú tanárnőre, aki az elődadásokat rendszerint szervezte. Az iskola méretére is rátérnek hamarosan, és a fintorral egybekötött megjegyzésre elgondolkodik kissé, mielőtt kérdőn felemelve fél szemöldökét Runára néz és megszólal. Azt lehetne hinni, hogy most legalább számon kérni akar valamit. *
- Pedig már kezdtem reménykedni, hogy lesz egy tapasztalt idegenvezetőm... de... ez esetben egy felfedező körséta valamikor? *kérdezi és a következő pillanatban jön az a nagy ölelés is, meg a kuncsorgás a forrócsokiért. Lelkesen bólogat a hozzávalók említésére, még hümmög is hozzá, mert nagyon finomnak hangzik az egész.*
- Igen, igen... finomnak hangzik. Szerezhetünk mellé vajas kekszet is, és... mmm ... ha a görögök ismerték volna, biztos ezt választották volna nektár meg ambrózia helyett. *nyammog egyet fülig érő szájjal. Véleménye szerint nincs még egy olyan finom forrócsoki, mint amilyet Runa az édesanyjától készíteni tanult. A zene említésére komoly arckifejezéssel húzza ki magát, eltávolodva a lánytól. Még végig is méri, de tudja, hogy a lány is tisztában van vele, hogy most csak húzza. Szóba kerül a vonósnégyes gondolata, megvonja a vállát.*
- Kell egy hegedűs meg egy brácsás... plusz te csellósnak és én még hegedűsnek, aztán kész is a kvartett. Hegedűsre talán nagyobb eséllyel vadászhatunk. Számolhatom úgy háromszáz- háromszázötven diákkal? Mert ha igen, akkor van esélye, hogy legyen legalább öt-hat ember, aki játszik hegedűn. Brácsa viszont... ismersz brácsást? Ha összehozzuk, játszhatnánk... Mozartot... Vivaldit... Dvořákot... hirtelen nem is tudom... *nagyon belelkesült a gondolattól hirtelen, még gesztikulál is mellé, ujjain igyekszik számolni az egyes említett zeneszerzőket, minden egyes névre kinyújtva jobbjának egyik ujját, de aztán inkább feladja. Túl sokan vannak, kár mindet felsorolni, ráadásul Runa még ismeri is a neveket, nem kell magyarázni. Szemöldökét kérdőn megemelve bámul rá, amolyan "na, benne vagy?" nézéssel valamiféle reakcióra várva, de végül szép lassan félreteszi az egészet későbbi időre, látva, hogy a lány éppen szomorkodva bámul a víz irányába. Valószínűsíti, hogy egy részét talán már nem is hallotta annak, amit itt éppen szónokolt, de nem akkora baj. Majd elmondja újra máskor, jelen pillanatban inkább átkarolja a lány vállát és megpróbálja jobb kedvre deríteni. A vonósnégyes várhat, úgyse biztos benne, hogy találnak hozzá brácsást.*
- Ne szomorkodj, hallod? Jobban áll, ha mosolyogsz. *jegyzi meg egy szája szegletében bujkáló mosollyal együtt, majd meglepődve pislog a lányra, amint szóba kerül az új téma.*
- Még mindig? Van néhány jól kinéző fiú, jobb lesz, ha vigyázol magadra. Ühümm... mugli orvos... azért talán egyszer kérdezd meg a gyógyítót, nincs-e valami kevésbé fájdalmas módszere. Amúgy... álljunk csak meg... ha ez úgy működik, hogy minden jóképű hímnemű egyed látványára megered az orrod vére... akkor ez azt is jelenti, hogy szerinted én meg ronda vagyok? *kérdezi a végére, ha már az agyában összeállt a logikus gondolatmenet, bár komolyan venni most sem kell, Runa tudhatja a legjobban. A hangján is érződik, hogy egy hajszál választja el attól, hogy nevessen.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
McKenzie R. Krise
INAKTÍV


Harcipukkancs vizsgázik
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
Írta: 2013. szeptember 27. 00:58 | Link

Yar

- Nem akarok feminista lenni, igazából túlzásnak tartom, ahogy a hím soviniszta hozzáállást is. Az egész világ romlott.
Vonja meg kicsit a vállait. Elég sok mindent lát a rellonosok között, ami megbotránkoztatja. Nem teszi szóvá, erről szó sincs, csak megjegyzi magának, és bár híre van neki is, de sok emberhez képest elbújhat, az olyan apróságokkal, mint amit Amirával tettek, vagy éppen az éles nyelvét, ami néha bajba sodorja.
- Talán jobb is így, ki tudja.
Na igen, a pletykák, azok valami csodálatosak, hiszen olyan sok mindent hallott már magáról, hogy néha nagyon meg tud lepődni, azokon, amikről nem is tud. Simán elmenne skizofrénnek, ha nem tudná, hogy az Edictum pletykáira annyira nem kell adni. Ha kéne, akkor nagyon, de nagyon sok disznóság lenne sok-sok ember számláján. Annyira sok, hogy már régen elbocsátották volna őket innen, és ez vonatkozik tanárokra, diákokra, sőt még prefektusokra is.
- Az én családom tényleg beteg, képzeld van könyv is róla. Mivel ősi máguscsalád, nemrég leírták a történetét, jó nem most volt, Alexa még iskolás volt, Yvonne épp szétment Ricsi bácsival, mármint először, mert ők ugye egyszer már jártak régebben, amikor még fiatalok voltak. Én meg még a nagyszüleimmel laktam. Nem is tudom, hogy azóta frissítették-e, valamikor láttam a könyvtárban, de elég ciki lett volna, ha éppen én olvasgatom.
Kész, elfogyott a csoki, bánatosan megrázza a poharat. Hát ennyi volt kérem, ha visszamegy, akkor mindenképpen szeretne még egy adagot inni, valami másik ízesítést kipróbálni.
- Köszi, akkor már szöktethetsz is. Apám kitalálta a legutóbb, hogy vegyen el Benji, mert akkor egyben marad a vagyon, kiröhögtük. Így is egyben marad, csak a macska örökli majd. Ekkora idiótaságot is régen hallottam már, épp kimenne az elmebaj a családból, erre visszahoznák.
Mondjuk annyira nem meglepő, hiszen az apja elsőfokú unokatestvérek házasságából született, nála még fenn áll a veszélye, de ő elméletileg, és minden jel szerint gyakorlatilag is tiszta szülők gyermeke.
- Nem volt rossz ötlet, kicsit segítette volna az összekovácsolódást, de igen, nagyon kiütötte mások lehetőségeit a fejlődésre az, hogy a tapasztaltabbak egy kupacba álltak össze. Már csak ezért is gyengébb csapathoz mentem volna, ha mondjuk igazán jó lennék.
Nem sokat ért hozzá, csak a Krise birtokon játszott régebben a többiekkel. Mindig ő volt az egyik terelő, amit nagyon élvezett, hiszen, ha valakit eltalált, akkor az elején megdicsérték érte és később se haragudtak, hiszen korábban ugye dicsérték, és ráfogták arra, hogy ez az oka, pedig pontosan tudta, hogy így helyes játszani, csak otthon nem nagyon kéne. Ha viszont nem így lett volna, akkor nem is élvezte volna annyira a játékot.
- Mindent ki kell próbálni, szerintem. Aztán vagy beválik, vagy nem. Esetleg cserének, most, hogy itt is lehet ilyet csinálni. Segíthetnél is nekik, a tapasztalataiddal.
A kérdés, hogy mit is kedvel benne, olyan hirtelen jön, hogy hirtelen minden koncentrációját, melyet a nyugodtan ülésbe fektetett elfelejtette, és hirtelen kihúzva magát kicsit kilibbent, sikítva kapva el a fiút, hogy visszakerüljön a rendes pozícióba. Nevetve dől a fiú mellkasának.
- Már így is baromira fázok, nem akarok a gyengélkedőre menni.  
 De a kérdésre is illene válaszolnia, így hát felpillantva a fiúra igyekszik leküzdeni a nevetését és mosollyá formálni.
- Hogy nem ítélsz el, hogy érdekellek, mint ember. Jól érzem magam veled, nem kell megfelelnem, nincsenek elvárások. Az első pillanattól könnyű volt veled lennem, mert jó páros vagyunk, minden értelemben, és ez szerintem nagyon fontos.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. szeptember 27. 11:15 | Link

Kenzie

A feminizmushoz nem akar hozzászólni többet, teljesen egyetért a barnával. Arról a lányról pedig pláne nem akar beszélgetni, pont elég akkor, amikor ott van életnagyságban. A vállrántása a lánynak viszont aranyos és nagyon természetes, emiatt halványan elmosolyodik, de továbbra sem kommentálja a dolgokat, mert nem érzi úgy, hogy kellene. Kenzie majd megkérdezi, ha akarja, vagy ha érdekli.
- Igen, talán. Végül is, aki nem akar megismerni komolyabban, az nem is érdemli meg az igazságot – most rajta az enyhe vállvonogatás sora, mielőtt rátérnének McK családjára. Nos, igen, elég bonyolult a helyzet, nem lehet tagadni.
- Lehet, hogy el kéne olvasnom, csak, hogy tisztába legyek mindenkivel – viccelődik, majd elejti azt a néhány szót, hogy ő megszökteti a rellonos barnát. Megdöbben, hogy a lányt máris hozzá akarták adni az unokatestvéréhez, érdekből. Még fel is háborodik rajta.
- Benjit? Na, az lenne a szép házasság. – húzza fel a szemöldökét. - Tényleg őrült lehet apád, ha ilyenre vetemedik. Csak szólj, és repülök menteni – mondja kedvesen, hangjában természetesen a komoly él is felfedezhető. Kenzienek is elfogyott az itala, meg tudja érteni, hogy ez milyen szomorúság, a forró csoki hiánya. Felteker az egyik ujjára néhány tincset McK hajából, majd hagyja, hogy a gravitáció megtegye a dolgát. Kenzie azonban máris előhozza kviddicset, amiről nagyon szívesen beszélget most is.
- A legtöbben nem így gondolkodnak, mert a kupa megnyerése egy jó játékosnak fontosabb, mint az, hogy egy gyengébb csapatban kiemelkedőt alkosson. Meg kell mondjam, hogy ez sem elítélendő, a te elképzelésed pedig tiszteletreméltó. A házakért versenyezni viszont biztosan nagyobb motiváció bárkinek – mondja, majd megint játszani kell a lány hajával. Elrévedve gondolkodik azon, hogy milyen jókat kviddicsezett itt, még akkor is, ha most ebben a sportban más feladatai, nagyobb kihívásai vannak. A csapategység mindig megvolt a Rellonban és hiába volt fiatalabb a többieknél szerették a többiek. Aztán jött a betegség és még sok minden más, amiért elment. Nem tudja eldönteni, hogy visszajönne-e, de úgy gondolja, hogy nem, nem érné meg neki a kockázatot.
- Nagyon aranyos tőled, hogy ennyi lelkesedsz a játékom iránt, sőt még a tapasztalatomra is adsz. De nem hiszem, hogy fogok itt valaha még játszani, vagy esetleg később, ha már nem akarok komoly karriert. Egyelőre még motivált vagyok és minden erőmmel arra koncentrálok, hogy a legjobbak közt lehessek – egészen komolyan gondolja, ez meg is látszik rajta. De, hogy most ő terelje a témát, rákérdez, hogy miért kedveli őt a lány. Túlságosan is meglephette, mert majd’ leesik a korlátról Kenzie, de Yar azonnal átöleli és magához húzza. Aztán együtt nevet vele, jól esik, hogy a közelében van a kis harcipukkancs, aki ma egészen más oldaláról mutatta meg neki magát. ~ Talán idősödik és azért. ~
- Az tényleg nem lenne jó ötlet – helyesel és mosolyog Mck háta mögött, majd a magyarázatra megengedi, hogy szembe kerüljenek egymással.
- Köszönöm, hogy elmondtad – mosolyog a lányra, nem mintha bármikor is titkolóztak volna egymás előtt.
- Tényleg soha nem vártam elő tőled semmit, pedig Alexa figyelmeztetett, hogy milyen kis… hmm… eleven vagy. Nem így fogalmazott, ha jól emlékszem. De jó volt egy olyan valaki, aki előtt nem kellett álarcot húzni, önmagam lehettem. És bár voltak, illetve vannak nézetkülönbségeink, alapvetően jól érzem magam, még akkor is ha lecseszel valami miatt, mert tudom, hogy azt miattam mondod, nem önző dolog van a háttérben – egészíti ki még a köszönetét, mert úgyis rákérdezett volna Kenzie, hogy fejtse ki a véleményét. Most viszont úgy érzi, hogy valóban közel áll hozzá a lány, ezért az ajkait McK-éhez közelíti, és ha a lány nem húzódik el, most meg is csókolja őt. Nem kevés érzelmi töltettel, ez nem a szokásos baráti csók, hanem egy másfajta, amit a fiú sem tudna megmagyarázni. talán valamilyen keverék, a barátiság és az érzelmek határán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. szeptember 29. 20:59 | Link

Kath
vasárnap este

Az ember lánya sosem lehet elég fitt, főleg ha egy poros irodában végez ülőmunkát.  Sajnos elég ritkán jut időm az ilyesfajta dolgokra, általában a hétvégén tudok olyanokra koncentrálni, mint például a sütés-főzés, gyakorlatozás vagy például a futás. Igen, igazából Ádám ébresztett rá arra, hogy újra rá kell vennem magam valami testedzésre, mert hogy néz ki egy löttyedt és eltunyult auror? Ha olyan munkát kapnék, még a végén nem tudnék normálisan helyt állni, az pedig nem tenne jót a karrieremnek és a lelki világomnak sem.
Szinte az egész napom takarítással ment el, már nem azért, mert annyira rendetlen volnék, csak súlyos mániám a tisztaság. Ha máskor nem, hát képes vagyok a hét utolsó napján belekezdeni egy átfogó nagytakarításba, amikor egyébként semmi más dolgom nem volna a lustuláson kívül. S ha ez még mindig nem lett volna elég, miután kész lettem vele, áthúztam az edzőruhám és a futócipőm, hogy tegyek egy könnyed esti kocogós kört a tó felé.
Szinte már lihegtem, amikor megálltam a dokkon egy rövidke pihenőre. A Nap már lenyugodott, a közelben kacsák fürödtek önfeledten, minden tökéletesen nyugodt volt. Mindig is szerettem a nap ezen szakát, a nappal élő állatok nyugodni térnek, az éjjeliek pedig felélednek. A sünök túrni kezdik a frissen lehullt avart, a vízi madarak táplálékot keresve bújnak elő a nádasbéli fészkükből...
Előbujtattam csuklómra erősített tartómból a pálcámat, hogy egy halkan elmormolt varázsigével némi világosságot teremtsek a környezetembe. Hiába meresztgettem már a szemem, azért én sem rendelkezem olyan éles látással, hogy teljes sötétségben meg tudjam lesni a neszező lényeket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. szeptember 30. 07:37 | Link

Ax

Mikor már vízszintesbe húzták a fenekük, végre alkalmuk nyílik rendesen beszélgetni is, és persze rögtön felidéződnek a régebbi emlékek is. A tanárnőjükre például felnyög, mert még az emlegetésétől is kirázza a hideg verejték szegény lányt. Attól a nőtől nagyon félt, bár Axel meg tisztelte, szóval inkább sosem kommentálta a tanerőt, de őt megrémisztette a szigora.
-Ja, hát... Igaz. Ő fenomén volt... tényleg.- nyögi egy kényszeredett mosollyal, miközben hozzásimul Axel oldalához újból. Közben azért ide-oda fészkelődik, ezért kell mindig vissza-visszamásszon a helyére.
Sajnos az iskoláról ő sem tud mindent, de azért elég sokat látott már belőle és most valószínűleg hülyén fogalmazott, hogy Axel azt hiszi, nem ismeri a terepet. Fejet vakar hát, és gyorsan elkezdi helyrepakolni a feltámadt félreértéseket, mert nem szeretné, ha teljesen tájékozatlannak hinné kebelbarátja.
-Lehetne, de akkor előbb megmutatok neked mindent, amit már ismerek. Mert azért jártam én is pár helyen, csak arra utaltam, hogy ez a kastély iszonyatosaaaan nagy és nem jutottam még el minden zugába. Csak mondj majd időpontot és nekiesünk. Csak aztán ne engem hibáztass, ha bent ragadunk valahol és éhen halunk. Bár... nálam mindig van tejkaramella.- itt már vigyorogni kezd és előszed egy maréknyi cukrot az egyik zsebéből, s beteszi az ölébe úgy, hogy a fiú is kényelemben elérhesse.
-Szolgáld ki magad, kérlek. Vagy mondjam úgy, tálalva van.- Ax ismerheti, mennyire borzasztóan édesszájú. Lassan cukor folyik az ereiben is, nem csak a zsebei takargatják az ipari mennyiségű szénhidrátot. Az a legdühítőbb, hogy kevés munkával mindent ledolgoz magáról. Piszkosul jó géneket örökölt azért... Na de közben ugye ölelkeztek is egy sort, meg lebeszélték a forrócsoki részleteit is, ő is támogatja amúgy a vajas keksz ötletét, bár a görögökre csak pislog egy kicsit, hogy valószínűleg így cselekedtek volna. Ő sajna bekategorizálta a tisztes tudós bagázst nektárkedvelőknek, így sanda gyanújaként szolgál, hogy aligha tértek volna át vajas kekszre ambrózia helyett, de ezt inkább nem közli most.
Inkább a vonós négyesen kezdhetik törni a fejük, pontosabban ő, ha már régebb óta van itt, mint Ax. És bizony kiderül, hogy csak vakargathatja a fejét, mert sem brácsást, de másik hegedűst nem ismer, csak egy gitárost, de mostanság Letti is el van tűnve a kámfor mélységes bugyraiba. Bizonyára valaki a horgára akadt és most az a kedves illető tölti ki az élete nagyrészét, hm.
-Hát, Ax... az a gáz, hogy én csak egy szem gitárost tudok így kapásból, de abból sehogy nem lesz vonós négyes. Max ő vonszolja elő magát valamikor a Levita székhelyéről. Ja és van még egy gitáros, de velük sokat nem érünk. Az én csellózásom meg... hát hagyjuk.- legyint enyhe türelmetlenséggel. Ugye említette, hogy majd’ másfél éve nem gyakorolt, hát gondolhatják, hogy akkor a csellózása milyen szinten foroghat. Na hát erről ennyit ugye. Az ő lelkesedése úgy csappant meg, ahogy belegondolt az eléjük gördülő akadályokba. Elég sok van ugyanis. De hát az a nézés... Mit tehetne egyebet? Hiszen rántja magával az ár, aminek a neve Axel Sebastian Sjölander. Felsóhajt, rámosolyog és bólint egyet, hogy ő benne van.
-Csak aztán találjunk még egy hegedűst és brácsást, és részemről megalakulhat a rögtönzött zenekar.- csavarint egyet egy időközben megkaparintott hajfürtjén és kinyújtóztatja lábait a stégen, hogy aztán nyugalomban elmerülhessen gondolatai tengerén, még ha jelen pillanatban „csak” egy egész tó is fekszik a lábai előtt/alatt. Egy darabig nagyon elvan a bambulással, de aztán az újabb ölelés kizökkenti és mosolygásra bírja. Szerencsére mások közelében nem könnyen enged a depresszív késztetéseinek.
-Köszi. Csak elgondolkodtam, de semmi komoly. Lassan haza kellene menjek egy hétvégére, vagy kommentálni kezdenek. Apropó, lesz kedved eljönni egy szombaton vagy vasárnap Ádámhoz? Bemutatnálak neki.- a nagybátyja irtó jófej, és ő részéről csak örülne, ha megismernék egymást Axellel. Számára két fontos emberről van szó, tehát egyszer így vagy úgy, de összeismerteti őket.
-Majd elmegyek hozzá, csak valahogy nem nagyon szívlelem őket, mióta... anya meghalt.- szokta kényszeríteni magát, hogy kimondja a tényeket. Hamarabb az eszébe vésődik, hogy nincs már vér szerinti anyja, csak az a csiripelő liba Claire, aki úgy akar tenni, mintha az anyja lenne. Ő meg nem kíváncsi rá. Axel kérdése azonban kizökkenti és hirtelen le sem esik, hogy barátja viccel, így összeráncolja a homlokát és komolyan mustrálni kezdi a fiút válasz közben.
-De hát téged nagyon régóta ismerlek. Megszoktalak. Nem is tudom, miért nem vérzik miattad az orrom. Szőke vagy, kék a szemed, vagyis olyan furcsa kék...zöldeskék, na. Tehát igazi szőke herceg-alapanyag vagy, de nem tudom... Úgy meg vagyok szokva a jele... Hééé, te most húzol engem?- itt már ő is vigyorog, ugyanis Axel mimikája alapján leesett neki a tantusz és most boxol egyet a fiú vállába, ami az ő erejét tekintve légyköpés erejű.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 30. 13:52 | Link

Léna

Ki vagyok én, hogy tanácsokat osztogassak?
Megpróbáltam segíteni Oliviának és megpróbáltam megértetni vele, hogy nem gondolkozhat többé emberként és nem érezhet együtt velük, most mégis itt álltam a stégtől nem messze, elbújva a sötétségben és vívódtam. Éhes voltam, ezúttal túl sokáig vártam, de egyszerűen nem tehettem mást. Szerettem volna beszélni Serennel, ő lehetett volna az egyetlen, aki leállít. Vagy így, vagy úgy, de helyre billenti az agyamat, azonban már hetek óta semmiféle életjelet sem produkált. Nem hibáztattam érte, csakhogy most mindennél jobban szükségem lett volna rá.
Léptek gyors egymásutánban. Ritmusos szívverések.
Tudtam, hogy közeledik valaki, ahogyan azt is, hogy éppen itt lenne az ideje a visszavonulónak és valószínűleg, ha az agyam racionális részével gondolkozom, akkor már régen elmentem volna, csakhogy a vámpír átvette az irányítást. Már hónapokkal ezelőtt megtörtént ez, csak eddig volt, aki ide kössön. Valaki, akiért megéri embernek maradni, emberként gondolkozni.
Halkan közelítettem meg a stéget, bár minden porcikám tiltakozott ellene. Szerettem volna jól fejbe csapni magamat valamivel, mielőtt én magam is a tó fenekén úszva végzem, de erre egyszerűen nem voltam képes. Nem tudtam csak úgy elmenni. Maradnom kellett. Vérre volt szükségem –vagy csak bosszú, amiért magamra hagyott? Ki tudja…
-El fognak bújni. –jegyeztem meg egészen halkan és igyekeztem a fénykörön kívül maradni. –Gyűlölik, ha valaki belép a területükre, ha megzavarják őket.
Én magam is hallottam a néma fenyegetőzést a szavak mögött és csak remélni mertem, hogy a nő –aki mellesleg pechemre az a bizonyos auror volt– nem indít útnak egy átkot szinte azonnal és én magam is rejtve maradhatok még egy darabig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. október 3. 22:22 | Link

Kath

A múltkori ominózus eset előtt álmomban sem mertem volna gondolni, hogy attrocitás fog érni a saját házamban, vagy akár csak annak környékén. Be kellett látnom, hogy túlságosan is naiv vagyok és nem csak a férfiak, a biztonság terén is. Azt gondoltam, hogy ennél nagyobb biztonságban nem lehetnék, aztán kiderült, hogy mégis. Azóta több bűbájjal kiegészítettem a repertoárt, így nem csak a nagyobb testű élőlényekre jelez a riasztó, hanem élettelen tárgyakra is. Nem igazán venném jó néven, ha megint megpróbálna kinyírni egy rosszul célzott nyíl.
Általában senkivel sem szoktam találkozni vasárnap esti futásaim alkalmával, főleg nem ilyenkor, az ősz derekán. Eme késői órákon az emberek lélekben már a másnap reggeli munkára, esetleg tanításra koncentrálnak, nem pedig arra, hogy a falu határában bóklásszanak. Éppen ezért szörnyen megijedtem, amikor megszólalt az a kísértetiesen hideg hang a hátam mögül. Szerencsére gyors reflexekkel vagyok megáldva, így nem esett nehezemre egy hirtelen mozdulattal száznyolcvan fokos fordulatot venni. Pálcám hiába akartam, nem tudtam rászegezni a lányra, vagy inkább nőre, pechemre elfedte a sötétség.
 - Csak annyira gyűlölik, mint én azt, ha nem látom a személyt, akivel éppen kommunikálok - válaszoltam határozott hangon, miközben a pálcámat erősen markolva igyekeztem végigpásztázni a közvetlen környezetemet. Mindenképpen beszéltetnem kellett valahogy, hogy belőjjem a saccperkábé helyzetét.
- Éppen ezért... megmutatnád magad? - egészen hülye kérdést sikerült feltennem neki, de még ez is több, mint a semmi. Nem értettem, hogyan sikerült nesztelenül a közelembe férkőznie és ugyanúgy azt sem, hogy miért rejtőzködik. Minden eshetőségre fel voltam készülve lelkileg ott, abban a pillanatban, mert ugyebár az ember lánya soha sem tudja, hogy mivel vagy kivel találkozik össze.  Áldottam az eszembet, hogy a pálcámat kivételesen nem egy tértágítóval ellátott zsebbe süllyesztettem és hogy még ez az egész előtt kipecáltam az egyébként igen hasznas alkarra erősíthető pálcatartómból.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2013. október 3. 22:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
McKenzie R. Krise
INAKTÍV


Harcipukkancs vizsgázik
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
Írta: 2013. október 5. 00:45 | Link

Yarci


- Megkapod tőlem karácsonyra és dedikáltatom neked minden élő rokonommal.
Itt egy pillanatra azért megáll, hiszen a mondat pont most nem jön ki jól. Mivel a vizsgák végén járunk, épp csak néhány nap telt el azóta, hogy az egyik kedvenc rokona búcsút vett az élettől. A maga módján szerette Serent, szerette, hogy a rokona lehetett, hogy egyáltalán ismerhette. Azon a szálon rejtélyesek a halálesetek, hiszen a kislányé is az volt, aki vele volt, most a férfié is, de akárki akármit is súg, ő büszke arra, hogy a rokona lehetett.
- Azt hiszem, ebben a családban lassan nem marad más, csak a vagyon. Ez borzalmasan hangzik, de igaz. Ha megnézem az eggyel felettem lévő generációt a nagynénéim és nagybátyáim közül ketten mentek férjhez szerelemből, és a többiek, vannak vagy tízen, pusztán érdekből, kényszerítésből és ez borzalmas. Főleg az, hogy beletörődnek. Ezért mondtam, hogy nem leszek senki felesége, hiszen ilyen áron nem kell a házasság.
Kinek kellene? Persze sokan tűrik némán, hiszen ez a hagyomány, de nem kellene ilyen megrekedt nézeteket vallani, mert ez nem normális a mai világba. Most már tényleg mindenkinek azt kéne elvennie, akit szeret, akivel együtt akar lenni ő maga, és nem azt, akihez hozzákényszerítik, mert az jó móka.  
- Persze, hogy nem elítélendő, hiszen annál biztosabb a feljebbjutás, minél sikeresebb vagy te magad, és jó csapattal sokkal könnyebb kitűnni, hiszen egy erősebb csapatnál a felkészüléshez szükséges feltételek is jobban megvannak, és ha mondjuk később befutsz, akkor jó életet tudsz biztosítani magadnak, ami fontos. A nagyszüleim annak ellenére, hogy rengeteg pénzük van  is dolgoznak, mert azt mondják, hogy sose lehet tudni, és ha nem fogy el életükben a pénzük, hát jó lesz nekünk, mert biztosít egy alapot. Ez is szép gondolat.
Főleg mert a nagymamájától származott, akivel köztudottan nincsenek olyan jó viszonyban. Azért néha van egy kis enyhülés, ilyenkor egész jól kijönnek egymással, és szerencsére a nagyi se támogatta a belterjes házasság gondolatát, pedig ő maga – még ha szerelemből is – de szintén ilyen kapcsolatban él. Talán kezd megtörni a jég és végre a nő is elfogadja, hogy a lányka is család tagja. Ki tudja.
- Majd taníthatnál egy-két trükköt, a következő családi kviddicsezésnél le akarom alázni az ellenfelet.
Szereti a családi kviddicseket, erre mondjuk nem jön el mindenki, mint például az apja, de nem is baj, akik ott vannak, ők tipikusan a család elvetemültebb, de családiasabb fele, akik szeretnek mókázni is, nem csak eltartott kisujjal szürcsölni a konyakkal feljavított teát.
- Sejtem, hogy hogyan fogalmazott.
Emlékszik még rá tisztán, hogy nem mindig volt a kedvence, és valahogy jogosan, hiszen mindig sikerült valamivel felbosszantania, de aztán a nő vonásai mindig enyhültek, és a nézeteltérések is mindig meg lettek beszélve.
- Peeerszeee, hooogy neem azééért.
Még idiótán vihog is hozzá egy sort, hogy hihetőbb legyen. Mondjuk tényleg nem, de jó ezt így előadni. Ők mindig őszinték voltak, ami nagy előny. Ez a kastély tele van őszintétlenebbnél őszintétlenebb emberekkel. A közelítésénél egy picit hátrébb húzódik, de aztán elmosolyodik, és utat enged a fiúnak, finoman megérintve a nyakát a csók közben. Igazi filmbéli jelenet, amit nem hitt volna, hogy valaha vele is megtörténik. Ez tényleg olyan király, mint a mozivásznon.
- Ez most más volt. Pozitívan más.
Suttogja a fiú ajkaiba a csók végén. Ahogy felpillant rá, még a szemei is mosolyognak. Jó lesz ez, határozottan, ha mondjuk belevágnak, de megtalálják a szép középutat, amivel mind a ketten boldogok maradhatnak.
- Van kedved eljönni hozzám? Mármint Yvonnehoz. Már mindenki kiköltözött, én is inkább a kastélyban vagyok, de néha jó lent lenni a házban, és néhány melegebb cuccot össze kéne szednem, mert így néhány napon belül én is a kastély egyik szobra leszek csak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. október 5. 18:47 | Link

Kenzie

- Annyira azért mégsem akarok tisztában lenni velük. Éppen eleget tudok róluk, és akiket ismerek… Pont elég őket – ugratja a lányt tovább, de ezzel nem akarta megbántani őt. Szereti a legtöbbjüket, talán csak Benjivel nem puszipajtások, de ennek is csak az lehet az oka, hogy nem keresték még egymás társaságát. Yarista mondjuk nem is vágyik rá igazán, elég sok pletyka kering róla, ami pont elég arra, hogy elkerülje, ha teheti. Ráadásul McK-nek sem a kedvence, őt viszont szereti, tehát még egy pont arra, hogy nem látogatja meg haveri beszélgetésre a rellonos srácot.
- Oké, azt hiszem kellő magyarázatot adtál. Nem egyszerű családod van, de ezt már az előbb is mondtam. Szerintem te szerencsésebb leszel – legalábbis reméli, mert ilyen mélységben nem volt tisztában McKenzie családjával soha. Biztos benne, hogy ez is még csak a felszínt karcolgatta, ha mélyebbre ásná magát nagyon meglepődne. Olyan dolgokat tudhatna meg, amiket inkább jobb nem tudni, és még a végén őt házasítanák be, jobbik esetben,. Így inkább marad tudatlan, ennyi is bőven elég volt.
- Igen, elég szép, valóban. De egyébként a jobb csapatban meg még jobbnak kell lenned, hogy számításba vegyenek, egy gyengébben viszont nem biztos a siker, hiába vagy kiemelkedő. Nem egyszerű ez, de mindegy is. A lényeg, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy a legjobbak között tartsanak számon, szerinted ezt sokszor mondom? – vonja meg a vállait, mivel ez eddig is természetes volt a részéről. Még soha sem panaszkodott edzés miatt, és talán egyszer-vagy kétszer mondta még le régebben bármelyiket is. Mindig nagyon komolyan edz, és néha örül, ha valamelyik csapattársa miatt az egész csapat bűnhődik. Nem szeret egyedül edzeni, és a savanyú arcok ellenére ilyenkor is jól érzi magát, a többiekkel ellentétben.
- Oké-zsoké, nagyon szívesen. A régebbi trükkjeim közül – ölt nyelvet, majd felkacag, mert még egy baráti szívességből is a versengést hozza ki, ha kviddicsről van szó. még így sem biztos abban, hogy kiadná az újabb trükkjeit, de majd mutat olyat, amit többen is alkalmaznak, azt nem vétek elárulni és kell a fejlődéshez, bizonyos szint után. Alexáról is elmondja, hogy szereti, de a megjegyzéshez nem szól hozzá, csak tovább bazsalyog, mindketten tisztában vannak azzal, hogy mit tartanak McK-ről, ami nagy részben igaz is. Egy vad, zabolázatlan erő, amihez csak csatlakozni lehet és vele szállni, de visszatartani nem lehet, vagy nem érdemes. Ezt ő is jól tudja, ezért nem is nagyon szokta őt okítani semmire, de most megtiszteltetésnek veszi a lány részéről a felkérését, hiszen Kenzie büszke is, nem szokott segítséget kérni senkitől. McK-kel nevet, ahogy húzza a lány az agyát, de tudja ő jól, hogy valóban fricskáról van szó. Vele mindig így viselkedik, de egyszer megnézné magának a manipulatív McK-et, persze csak akkor, ha nem ő a célpont. Biztos izgalmas lehet. Mire ezt végiggondolja, már az ajkuk összetapad és új érzések kerülgetik a lánnyal kapcsolatban. Eszébe jut, hogy miket mondott korábban a mai beszélgetések közepette és valóban igazat ad neki. Eddig nem tudott úgy rá nézni, mint barátnő, pontosan az őszinteség miatt, mostantól azonban biztosan megváltozik a hozzáállása.
- Igen – nyugtázza a választ és még bele is pirul egy kicsit. Nem tervezte ezt, hirtelen ötlet volt, de gyorsan rendezi az arcvonásait, még akkor is, ha Kenzie szemei rá mosolyognak.
- Utálom a csokoládé szemeid, olyan ennivalók – nevetgél, a rellonos barátja pedig meghívja őt Yvonne-hoz. Sajnos a rossz hír az, hogy nincs már otthon senki, ami alapesetben jó hír lenne, ha két fiatal egy házba megy, de Yar szereti Yvonne-t és NLR-t, kicsit bánatos is volt, amikor elköltöztek, de küldött nekik egy „sok szerencsét” képeslapot… magáról.
- Jó kis szobor lennél, mindig meglátogatnálak. – ugratja a lányt, majd beleegyezik, hogy vele megy. – Akkor indulhatunk is – leemeli a korlátról, de nem engedi el Kenzie kezét. Most jó így neki, persze nem fog ellenkezni, ha McK kihúzza a kezét az övéiből. Aztán el is indulnak, Yar mosolyogva lépked Kenzie mellett, aki most hirtelen nem is tudja, hogy mit jelent számára. Mindenesetre nagyon sokat, ebben biztos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 12. 00:05 | Link

Runa

*Nem kerüli el a figyelmét az a nyögés a tanárnőjük neve hallatán, és megcsóválja a fejét Runára nézve. *
- Tudom, hogy sose rajongtál érte, de már nem tanít, úgyhogy mindegy. *jegyzi meg, és elvigyorodik, ha már Runa ismét visszafészkelődött mellé. Ha már szóba kerül a forrócsoki és az iskola nagysága, akkor felfedező túrát ajánl. Úgy tűnik, kicsit sikerült félreérteni a lányt, de legalább kijavítják. Már vonná is a vállát készülve egy rezignált sóhajra, hogy akkor majd körbevezetik, még ha nem is annyira vicces az, de kiderül, hogy van még Runa számára is ismeretlen része az épületnek. Meggondolva magát hirtelen inkább újra elvigyorodik és beletúr a hajába baljával, jobbját meg a zsebébe dugja közben. *
- Melletted képtelenség éhen halni. Még mindig ipari mennyiségben fogyasztasz... auucs... Izééé. *jajdul fel a kérdés közepén, kirántva a zsebéből a kezét, és rá is mordul az egérre, aki éppen a mutatóujján lóg. Összevonja a szemöldökét, bal tenyerét meg az egér alá helyezi, és kicsit megrázza a szürke szőrmókot, hogy lepottyanjon. Izé hevesen mozgatva a bajszát körbe-körbe forogni kezd a tenyerén szaglászva, miközben ő meg rácuppan az ujjára. Nem, ez nem az óvodáskorban még menőnek mondható szopjuk az ujjunkat- dolog, hanem egyszerűen csak fáj, és ez a legalapvetőbb berögzülés ilyen esetekre.*
- Ccch... ez fájt, te szőrmók. Karamella kell, mi? Érzed az édeset.*morogja, most már csak megrázva a kezét. Ez sem segít azon, hogy érzi, hol mélyesztette bele a kis cincogó a fogát az ujjába, de addig se figyel erre. Végre a lány elé tartja a szürke egérkét. *
- Szóval... ő Izé. Közönséges házi egér. Simon találta, és megmentettem tőle. Egyébként meg teljesen barátságos, csak most beindult a karamella illatára. Szereti az édeset. Ugye, te? Rágcsálók gyöngye.*mutatja be az egeret, a végén meg már hozzá beszél, közelebb hajolva, majd Runára néz kérdőn, és ha lehet, akkor elvesz egy karamellát, amire azonnal rá is harap Izé. Két mancsával rátámaszkodva már majszolja is a sarkát, sebesen, mintha attól félne, hogy elvehetik tőle.*
- Köszi. Én a részemet meghagyom a forrócsokihoz egyébként. *vigyorodik el, közben meg ha Runa figyel, hát az egér is megemeli időnként a pofáját és megmozgatja a bajszát. Úgy tűnik, szimpatikus neki a lány, főleg, hogy tőle származik a nyalánkság. Axel közben leengedi a kezét a térdére és szabad tenyerébe helyezi az egérrel teli balját. A vonósnégyesre térve nem is kicsit jön lázba. Otthon tagja volt egy egész szimfonikus zenekarnak, de az másik mese, itt ilyen nagyban nem gondolkodna. Kíváncsian tekint a lányra, hogy kiket ismer, akik zenélnek, aztán meglepetten néz egy nagyot és megrázza a fejét.*
- Gitár? Runa, te most komolyan beszélsz? Tudom, hogy az is hangszer és megvan a maga szépsége, de a hegedűvel... és klasszikusokkal... nem. Nekem még egy hegedűs kéne, egy brácsás és a csellóval meg ha gyakorolsz, belejössz. Hm? *jegyzi meg az elején kissé fagyosan, mert hát azért a gitár mégsem hegedű, és főleg nem vonósnégyesbe való, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, hogy pengetős hangszer. Megrázza a fejét, mintha nem akarna hinni a fülének. Közben kihúzva jobb kezét a bal kézfeje alól óvatosan megsimogatja a még mindig nyammogó egér hátát.*
- Meglátjuk, hogy alakul. A nagybátyádhoz? Persze... és egyébként mi van, ha kommentálnak? Ha nem teszik, de te rosszul érzed magad az egésztől, az jobb? *kérdezi meg, szeme sarkából pillantva oldalra, egyébként főleg az egeret nézi. Egész aranyos, ahogy eltünteti a karamella utolsó darabkáját is, aztán a hátára fordul. Ezek szerint jóllakott éppen. Vissza is pakolja a zsebébe óvatosan szunyókálni, majd felkönyököl a térdére és kérdőn bámul Runára, ha már feljött a szőke herceg és orrvérzés kapcsolatának kérdése újra. Naná, hogy húzza a lányt, el is neveti magát a végére.*
- Alapanyag... ez jó.*nyögi ki kacagás közepette, majd kell egy kis idő, mire sikerül annyira lenyugodni, hogy normális mondatokat is ki tudjon mondani. Vesz egy nagy levegőt és még mindig vigyorogva, de már nyugodtabban és összeszedettebben szólal meg újra.*
- Egyébként zöld a szemem, bár anya nem így mondaná. Na és, királylány, herceg is van a láthatáron? Vigyázz, mert ha túl jóképű, lenyúlom. *jegyzi meg ingatva a fejét, nehéz rájönni, hogy most tényleg csak viccel-e, vagy sem. Tenyerébe támasztva az állát Runára bámul válaszra várva.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jamie Marcus Wayne
INAKTÍV


ex-csárdatulaj
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 711
Írta: 2013. október 15. 16:05 | Link

Lexine


Eleget gondolkodtam a dolgon, és hiába van a szerelem még messze köztem és a szőke között, szeretném, ha többet lenne a közelemben. Most meg, hogy hazatért - halvány libakaki gőzöm sincs róla, merre járt -, még meg is lehetne oldani.
Elliottal nem beszéltem a terveimről, majd közlöm vele, ha Lex elfogadja a felkérésemet. Ha eggyel többen leszünk, neki nem nagyon fog feltűnni, hisz van saját kis házikója. Én nem szólok bele abba, hogy ő kit hoz haza, ő meg ne szóljon bele, hogy én kit költöztetek be. Igaz, hogy a szőke nem valami barátnőtípus, de éppen ezért jó a mi "kapcsolatunk", már ha annak lehet nevezni. Olyan se veled, se nélküled dolog ez. Nem zavar, hogy másokkal is van, ha azt nem a szemem előtt csinálja. És fordítva is valami hasonló áll fenn.
Baglyot küldtem hozzá, egy rövid levéllel. A stégen várom sötétedéskor. Mivel választ nem kaptam, így nem tudtam, el fog-e jönni, de bíztam benne. A múltkor elkértem anyu pizzareceptjét, így indulás előtt jócskán nekiálltam szakácskodni. Az unokaöcsém volt az áldozati alany, de mivel nem esett össze, és meg is vacsorázott rendesen, nem féltem, hogy Lex inkább a tóba dobja a kaját, ha belekóstol. Tehát egy doboz pizzával, egy üveg borral, és két nagyobb pokróccal indultam lassan a stéghez.
Még időben voltam, sehol senki, csak én, meg a csend. Leterítettem az egyik pokrócot, a vacsit meg leraktam mellé, és amíg várakoztam, összeszedtem pár kavicsot, és a fehér tornacipőmre rettentően vigyázva lementem a tó széléhez, hogy kacsázással mulassam el az időt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2013. október 15. 19:25 | Link

Jamie

Visszatértem, bár még mindig nem tudom pontosan, hogy miért. Dougot és Blankát hátrahagytam és visszajöttem Bogolyfalvára. Pedig annyira nem éreztem magamat idevalónak! Viszont volt okom, hogy visszajöjjek a kis porfészekre, ez az ok pedig Jamie volt. Jóban voltunk a sráccal, túl jóban. Lett végre egy barátom, aki hasonlít rám, akivel mindent megtudtam beszélni. Sok időt töltöttünk együtt később pedig észrevettem, hogy minden szabadidőmben vele töltöttem, mert jól éreztük magunkat. Órákat voltam képes csacsogni hülyeségekről, mint valami szómenéses kislány, holott a legtöbb helyzetben inkább hallgattam, az ő társasága kivétel volt. Több volt mint barátság, de kevesebb mint egy kapcsolat, viszont nem tudtam volna körülírni hol ér véget a kapcsolatunk, vagy hol kezdődik.
Amint visszaértem, rögtön egy levél várt. Nem sok minden volt benne, de annál tartalmasabb volt. Nem tétlenkedtem sokat, már így is késésben voltam. Ledobtam a cuccaimat az üres házba, felvettem egy melegebb farmert, pulcsit húztam, a fejemre baseballsapkát, arra ment a kapucnit és már készen is voltam. Nem sokat foglalkoztam a külsőmmel, smink már amúgy is volt rajtam, a szőke tincseim pedig nyugodtan állhattak szanaszét, nem zavart. Hiszen ő csak Jamie volt, a szomszédsrác, ismert, felesleges lett volna törni magamat. Hiába késtem el, mégsem siettem annyira, mint illet volna. Zsebre dugott kézzel rugdostam magam előtt a kavicsokat, közben a cipőm orrát bámultam, mert senki szemébe nem volt kedvem nézni. Ismerőseim nem voltak, így köszönnöm sem kellett senkinek.
Az érkezést viszont nem tudtam tovább halogatni, már távolról láttam, hogy vár rám, mellette pedig ott volt egy doboz és egy üveg bor is. Elgondolkodtam, hogy vajon mit is akarhat ezzel az egésszel. Számomra az ilyen cuccos dolgok teljesen irrelevánsak voltak, soha nem voltam igényes csaj, pláne nem az ilyesmire. A stég végére érve leülök a pokrócra és, hogy felhívjam magamra a figyelmét megfogok egy apró kavicsot és megdobom vele. Persze, nem fájdalmasan, csak figyelmeztető jelleggel.
- Hello idegen.
Ha felém fordult villantok felé egy Lexis vigyort. Körbepillantottam, megszemléltem mindent, amit kellett a pillantásom pedig megállapodott rajta, azért mégiscsak ő volt a legjobb dolog (a boron kívül).
Utoljára módosította:Lexine Westbrook, 2013. október 17. 11:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 34 35 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa