27. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Emandorie West összes RPG hozzászólása (20 darab)

Oldalak: [1] Le
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2012. október 30. 14:48 Ugrás a poszthoz

Kivus - Halloween

A Halloween mindig is a kedvenc ünnepeim közé tartozott. Hogy miért? Milyen muris már, hogy a nép nagy része beöltözik valami idióta jelmezbe és a környéket járja csokit vagy csalunk-at ordítozva.
Pontosan erre készültünk mi is Kivával. Hallgattuk, ahogy jókat kuncogtak magukban a festménylakók, ahogy leszenvedtük magunkat a toronyból. Hozzátenném, hogy a sötétség, amit az egész napra kiterjesztettek, sem volt segítségünkre. Fekete barátosném méhecskének, jómagam pedig Piroskának öltözködve vágtunk neki az estének, na meg a skalpvadászatnak, csak mert miért ne alapon.
 - De, hazamentem. Egyszer. Azóta nem. Tudod, igazából nem is vágyom oda vissza… Csak a rosszat kaptam, meg szépen el is csesztem az életem azzal, hogy rohantam, amikor sikítottak értem.
Arra az egy évre nem szívesen emlékszem vissza. Mindenről lemondtam, amiről csak tudtam, azért, hogy olyanoknak segítsek, akiknek valójában nem kellett volna. Adam elment, Seren is keresztülnéz rajtam… Egyszer volt egy ilyen mese is, de véget ért, mindenkorra. Az új fejezet címe: Dorie újratöltve.
 - Még a végén beállítanak téged holmi pedofilnak, ha a másodikos fiúcskákkal mutatkozol, akár csak tanórákon is. Pedokiva. Igen, ez megfelelő – széles vigyorral a fejemen oldalba böktem, csak reménykedve, hogy nem szándékozik a farára erősített fullánkját belém mélyeszteni.
A rét nem bizonyult valami nagy durranásnak. Pár ember lézengett erre-arra, úgy tűnt, mintha nem igazán tudták volna, merre és mit is kellene keresniük. Mondjuk, nem mintha nekem valami halvány milkalila gőzöm is lett volna.
 - Szeretnék veled a sötét erdőbe keveredni, szóval lássuk a medvét – ha már Piroska, legyen erdő is. Csak farkas ne, vacsora nem szándékoztam lenni az éjszaka folyamán.
Utoljára módosította:Emandorie West, 2012. október 30. 14:49
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2012. december 26. 22:48 Ugrás a poszthoz

David

Ha Karácsony este, akkor fűszeres vajsör. Ha fűszeres vajsör? Egy sör nem sör, két sör fél sör… és nem folytatom, mert azt hihetné az ember, hogy alkoholistát nevelek magamból, pedig nem így van. Csak egyszer egy évben van olyan hangulatom, hogy na, most aztán jól akarom magam érezni, tehát fogtam magam és levánszorogtam a Csárdába, természetesen leánytársaim unszolására. Bút akartam, nagybetűsen akartam felejteni. Ugye nem nagy baj?
A rengeteg kosz, a tömeg teljesen elhanyagolható volt az első kör után, bár még mindig erősen élt bennem az egyszervolt este élménye, amikor sikerült borzasztóan hülyét csinálnom magamból egy nagy társaság előtt. Régi élet, bohó élet, tán meg sem történt.
Szeretem azt hinni, hogy az emberek átnéznek rajtam. Hogy nem vagyok olyan feltűnő jelenség, de talán pont azzal teszem magam azzá, hogy fényes nappal mint az árnyék, úgy közlekedem, a kviddicsarénában tudok elmebeteg lenni, ilyenkor meg… nos talán az idióta szót tudnám a nyakamba varrni.
A második kör vajsör és némi ciki sztori előadása után a jókedv teljesen felülkerekedett szürke énemen és azon kaptam magam, hogy a nyelvem összeakad magával, ami lássuk be, már művészet és egyre hangosabban fejezem ki társaimon való szórakozásomat.
A harmadik vajsör után úgy döntöttem, hogy levegőre van szükségem. A fejem égett, mintha egy gyertya lenne, vagy egy lumostól izzó pálcavég a sötétben, nem tudtam már egy normális mondatot összerakni, tehát ez egyenlő volt azzal, hogy meg kell céloznom az ajtót, különben rögtön rosszul leszek.
A tömegen keresztülrombolva értem el az ajtót, amit hangos csattanással kivágtam és kabát, sőt pulcsi nélkül az emberektől nyüzsgő utcára vetettem magam. Talán mégsem nekem találták ki az alkoholt. Csak a bajt hozza a nyakamra… nameg  a kocsma előtt buzgón dohányzó Benettet.
 - Őőő… hello  - mintha régi nagy cimborák lennénk, belebokszoltam a karjába. Vagyis bokszoltam volna, ha nem vétem el és ütöm meg a nagy semmit.
Utoljára módosította:Emandorie West, 2012. december 26. 22:53
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2012. december 26. 23:26 Ugrás a poszthoz

David

Szinte észre sem vettem, máris egy kabát termett a vállamon és egy erős kar a derekamon. Vanília és dohányfüst kevergett a levegőben, meg némi férfias illat. Igazán jó kombó, igazán jó.
 - Fűt a szere…. pia – el sem hiszem, hogy majd nem kimondtam a szerelem szót. Azt a szót, amit soha többet nem akarok hallani, meg érezni sem. Kikészíti az embert. Sárba tiporja, az őrületbe kergeti. Ha beteljesült, ha nem. Nem válogat, csak bolondít.
Nem sokkal később megint odabent, a koszos bárpultnál találtam magam, immáron a daliás ifjúval, illetőleg Daviddel az oldalamon, pontosítva én az ő oldalán. Közel a sárga föld, az édes sárga föld.
 - Nemöö va-gyok-ci-ca-bo-gár – természetesen nem beszélni tanultam, csak jobbnak láttam szótagolva, kissé talán túlságosan is nyomatékosan kifejezni a nemtetszésemet a becenév hallatán.
Válaszolnom sem kellett a kérdés valódi tartalmára, a két adag whiskey máris előttünk landolt. Nem volt mit tenni, inni kellett. Annyira talán még hülye sem vagyok, hogy visszautasítsak egy ilyen ajánlatot. Mi baj lehet belőle? Egy újabb rossz ágy? És akkor mi van? Megszoktam. A gyengéd érintéseket viszont egyáltalán nem, sőt elidegenedettem tőlük.
 - Ühm. Vajsört ittam, párat – felhúztam szemöldököm, még az előző apró mozdulaton voltam kiakadva. Talán csak túldramatizálok egy teljesen jelentéktelen dolgot. Részegen az ember képes eltúlozni mindent, képes belegondolni mindent mindenbe. Ez az egyik nagy hibánk.
Utoljára módosította:Emandorie West, 2012. december 26. 23:26
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2012. december 27. 12:36 Ugrás a poszthoz

David

Az emberi tapintatlanság képes határtalan mértéket ölteni, főleg ha az ember fia vagy lánya részeg. Kissé megnyugodva, egy pillanatnyi tiszta állapotomban megállapítottam, hogy a fiúra az általános rellonos sablon ebben a helyzetben nem illett. Lehet, hogy túl előítéletes voltam vele szemben már az első perctől fogva, hiszen eleve ellenfél, akitől talán még félni is lehetne, kellene.
 - Tündérke? M’ért nem  mucikám, nyuszikám, cicukám vagy val’mi? – igazából mindig is utáltam a beceneveket, mert ezek mindig buta színben tűntetik fel az embert. De hogy milyen az a buta szín? Biztos meg lehet érteni, a kifejtése nekem most túl bonyolult volna.
A vajsör és a whiskey okozta kék ködön keresztül próbáltam gondolkodni, vagy inkább csak elmélkedni azon, hogy David vajon miért ilyen kedves velem. Valószínűleg az állapotomat és naivitásomat próbálta kihasználni, hogy valamiféle élményhez jusson a vaníliás cigijén meg az alkoholon kívül.
- Neked aztán erős gyomrod van! - nagy szemeket meresztettem rá, ahogy lecsapta mindkét pálinkát, méghozzá rögtön egymás után . Soha sem értettem, hogy lehet ilyeneket kibírni, meginni. Csak úgy, ja meg szeretni is.
 - Nem, nem egyedül jöttem. A lányokkal… - automatikusan hátrafelé fordultam, hogy a barátnőimre bökjek, de nem voltak ott. Mintha a föld nyelte volna el őket, pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy a közelmúltban még ott csücsültek mindannyian az egyik koszos asztalnál, természetesen vajsört szürcsölgetve.
 - Ja és tudod, pasizni jöttem.  Célom, hogy az éjszaka folyamán valakit az ágyamba cipeljek… – igen gyönyörű életcél volna – najó, csak vicceltem. Inni jöttem. És te? Alvómacit keresel?
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2013. július 17. 20:24 Ugrás a poszthoz

Pajtás  Grin

Egy újabb hétköznap este, amikor nem tudok magammal mit kezdeni. Viktor tanul - vajon tényleg tanul vagy csak azt mondja? -, így ismét magamra maradok egy jó nagy adag önsajnálattal és magánnyal, just for fun. Unalmamon már csak egy dolog segíthet és úgy hívják: Mátra Máguscsárda.
Nem mondhatnám, hogy az alkoholba fojtom bánatom vagy hogy alkoholista lennék, de azért néha nem árt a kikapcsolódás is a sok önsajnálat és tanulnivaló mellett. Kikapcsol, felszabadít és ha csak kevés időre is, de levetkőzhetem a problémáimat. Olyan terápiaféle, mondhatjuk azt is.
Egy korsó vajsörrel a kezemben becsüccsenek a csárda egyik eldugott sarkába. A legjobb hely az objektumban, mert én látok mindenkit, de nem mindenki lát engem. Tökéletes rejtek- és leshely, nem mintha bárki után is leskelődnék, de hát na. Néha jól esik az ember lányának legeltetnie egy kicsit a szemét, ha betéved egy-két jó pasi. És így történik ez most is...
Összehúzott szemekkel nézem, ahogy egy számomra igencsak ismerős alak téved be és foglalj a el rögtön a helyét a bárpultnál. David. Kissé kezd komikus lenni a helyzet, hogy az arénán kívül mi csak itt vagyunk képesek összefutni. De ha mi összefutunk, akkor ott kő kövön nem marad.
Korsómat felkapva billegek oda hozzá és támasztom meg a pultot. Arcomra egy széles vigyort varázsolok.
 - Üdvözletem, Mr. Bean - röhögök fel hangosan. Lehet, hogy nem volt olyan jó poén, mint akartam, hogy legyen, de ez mellékes dolog. Még kettőt iszik a férfi és nem is fog emlékezni rá.
 - Kicsit érdekes, hogy csak itt találkozunk mindig - hangot adok a gondolataimak, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve lenyomok egy puszit az arcára. Már erős whiskey-szagot áraszt, hát mi lesz itt később...
Utoljára módosította:Emandorie West, 2013. július 17. 20:24
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2013. július 17. 21:30 Ugrás a poszthoz

Pajtás Kiss

Én a két fickót, aki Davidet méregette nem is vettem észre, hiába meresztgettem minden irányba a szemeimet, amíg még a helyemen ültem a sarokban. Most viszont látom, hogy néha-néha felénk sandítanak, de annyira azért nem érdekel a dolog. Sokkal inkább lefoglal a férfi jelenléte, nameg a keze pár centivel a hátsóm alatt. Nem zavar, ó nem, azt hiszem, a múltkori ivászatunk során már sikerült egymás majdnem minden egyes négyzetcentijét végigtapogatni. Csak néhány fontosabb részlet maradt ki, nade ami késik, nem múlik, szokták mondani.
 - Doriekácska? Ez... fenomenális, ha szabad megjegyeznem - jót vigyorgok rajta, majd megvonom a vállam, szokásomhoz híven - Unatkoztam, ennyire egyszerű. Sajnos nekem nem akad minden napra alvómaci, mint egyeseknek.
Meg sem kell szólalnom, már rendeli a piát a pultostól és nem tudom figyelmen kívül hagyni a vodkás akcióját. Nem szeretem a vodkát, az az egyik olyan ital, ami alattomos és hirtelen üt. David is pontosan tudja, hogy ki nem állhatom.
- De csak a te kedvedért kóstolom meg. A nem ízlik opción belül lehet egy olyan alpontot is beírni, hogy a fejedre borítom? Vagy esetleg megiszod az enyémet is... választhatsz. Csak a móka kedvéért - kacsintok rá, közben ujjaim felvándorolnak a karjára és a vállát végigszántva körbefonom nyakán az egyik karom. Szép estének nézünk elébe, és talán úgy tűnhet, hogy csak támaszkodás céljából tettem így, ez nem igazán így van. Tudniillik nem ittam még annyit, hogy bármi problémám legyen az egyensúlyom megtartásával. David amúgy sem nézte eddig sem jó szemmel, ha vajsört ittam, így a másik kezemmel a félig üres korsót kicsit arrébb csúszatom a pulton, hátha valaki megtalálja, akinek aztán tök mindegy, hogy mit iszik.
- Na és mit terveztél mára, drága? Totális részegséget?
Utoljára módosította:Emandorie West, 2013. július 17. 21:30
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2013. július 17. 22:29 Ugrás a poszthoz

Pajtás Cheesy

Nekem is akadt már egy-két szép történetem eme csodálatosan büdös helyen pár emberrel. A legszebb dolog az volt, amikor Seren alkoholmámorban bealudt az egyik asztalnál, Konráddal csak röhögtünk, aztán valahogy - a mai napig sem tudom hogyan - az ágyamban ébredtem reggel. Egyik fiúról sem tudtam semmit, de mentségemre szolgál, hogy épségben előkerültek mindketten. Na az szép volt.
David újabb csodálatos találmányait hallva ismét hangosan felröhögök. Már kezdtem elfelejteni, milyen érzés is ez. Az átlagos hétköznapjaimon nem kenyerem a vigyorgás, általában savanyú képpel mászkálok odabent és még az élő fába is belekötök, persze csak képletesen. Néha egészen kiállhatatlannak tartom még én is saját magam, de hát mit lehet tenni?
 - Tudod mit? Inkább hagyjuk, Mr. Bean, nem megy ez ma neked - vigyorgom bele a képébe miközben ő az összes eszébe jutó lehetőséget előadja. Maradjunk a cicánál, az már egyszer bejött, rövid, egyszerű és könnyen megjegyezhető.
- És honnan tudod, hogy szeretem a kakaót? Úgy emlékszem, az nem szerepelt a múltkori italaink között - nézek rá kicsit bugyután felhúzott szemöldökkel és próbálok komolyságot erőltetni magamra, de nem jön össze, ismét elröhögöm magam - jó, megkóstolom. De aztán remélem hazaviszel, ha már leitatsz.
Mikor megláttam, már akkor teljesen biztos voltam benne, hogy ez nem az aféle langyi sörikés este lesz, hanem itt durva lerészegedés lesz a vége a dolognak és bár nem ezért jöttem eredetileg, egyáltalán nem bánom a dolgot. Néha ki kell engedni a fáradt gőzt, nemdebár?
- Ahhoz nekem nem kell sok, te is tudod. Lehet, hogy nem leszek olyan élvezetes ivópartner, ha hamar kicsapom magam.
Mivel a helyzet úgy kívánja meg - vagy mi kívánjuk meg -, belehuppanok az ölébe. Mostmár amúgy is mindegy nem? Totálisan nyilvánosan tapizzuk egymást, akkor adjunk már nagyobb okot is a pletykára. Kényelmesen befészkelem magam az erős karok közé, majd elkapom a felém nyújtott poharat és egy jó nagyot belekortyolok. Nem akarok vonakodni, még a végén úgy tűnne neki, hogy nem vagyok nyitott az új dolgokra. Pedig dehogynem, amennyiben azok a javamat szolgálhatják.
 - Eddig jól teljesítek, drága uram? - kérdezem mélyen a szemébe nézve - Egyébként nem rossz a cucc. Hogy találtad ezt ki?
Meg lehet inni és meg is fogom inni, de a vodka az azért vodka és továbbra sem fog a kedvenceim közé tartozni. Azért lehúzok még egy kortyot és már érzem, ahogy az alkohol szép lassan melegíteni kezd belül. Itt még baj lesz.
Az orrpuszin pedig már nem akadok ki. A múltkor még igencsak idegen volt az érintése, mára ez már a múlté. Azóta történt már egy s más.
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2013. július 17. 23:21 Ugrás a poszthoz

Pajtás

A kitatlált tündérmeséjétől csak még jobban röhögnöm kell, egyszerűen nem tudom visszafojtani.
 - Ez igazán könnyfakasztó történet volt, David, remélem azért, hogy a mocskos kis hálószobatitkaimat nem fecsegte ki senki, különben még ma éjjel el kell tennem valakit lábalól és őszintén szólva jelenleg van jobb programom is - vigyorgok rá, mint az a bizonyos vadalma.
A következő mondatán is hangosan felröhögök. Komolyan mondom, holnapra izomlázam lesz a hasamba, ha ez így folytatom, már pedig nincs kedvem megszenvedni minden egyes mozdulatnál.
 - Akkor még mindig jobban járok, ha itt alszom a pult alatt - én is felvonom a szemöldököm ismét, hogy láthassa, nem csak ő tud olyat. Még hogy Anglia meg Csernobil. Adok én neki olyat, hogy ketté áll a füle, még ha már így is két felé áll... nem számít.
Én is elég régen éreztem magam ilyen jól bárki mással. Úgy érzem, David az az ember, aki mellett nem kell búskomor idiótának lennem, mindig megnevettet és eltereli a figyelmemet az aktuális vagy éppen már a totálisan nem aktuális problémáimról, amit röviden csak úgy hívnak, hogy múlt.
- Hogy én. Tudom, a te gyomrod sokat tapasztalt vén harcos már - kacsintok rá. Tudom, hogy bírja az italt, de vajon meddig? Mindig én ütöm ki magam hamarabb, esélyem sincs megvárni azt, hogy ő is csatt részegre igya magát. Nem szállhatok vele versenybe, nem vagyunk egy súlycsoport.
Tökéletesen beleolvadok a fiú karjaival, nem igazán lehetne onnan kirobbantani. Keresve se találhattam ennél jobb ülőalkalmatosságot a környéken. Egyik kezemben a vodkás pohár, másik kezem pedig körkörös mozdulatokkal cirógatja a mellkasát. Minek elsietni a dolgokat? Ráérünk.
- Igenis, kapitány - ezzel lehúzom az egész pohár kakaósvodkát és mikor végzek, lecsapom a poharat az asztalra egy fintor kíséretében. Hiába mondják, hogy majdnem olyan, mint a víz, azért a vodka az vodka marad és az ízét továbbra sem szeretem.
 - Ez csúnya lesz... - jegyzem meg inkább magamnak, mint a fiúnak a következő rendelést hallva. Úgy tudom, a piákat nem szabad keverni, márpedig lesz itt minden az elkövetkező órákban, ha David így halad.
- Menj csak, én nem dohányzom, ha ezt esetleg nem sikerült volna kinyomoznod rólam.
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2013. július 18. 08:59 Ugrás a poszthoz

Rosszfiú  Rolleyes

- Ahány furcsa alakot én már magam mellett találtam - széles vigyorral a fejemen kissé megvonom a vállam. Na jó, nem teljesen igaz, hogy olyan sokat, de akadt egy-két ember, akin a jóhiszeműek elcsodálkozhatnának. Nem kezdem el felsorolni a neveket, mert lényegtelen, de maradjunk annyiban, hogy kedvenc fogásom a durva rellonos.
A szervkereskedős dumára válaszul csak nagy szemeket meresztek rá, mint aki nem akarja elhinni, amit hall. Hogy hiheti azt az ember, hogy két mája van? Szép vagy nem szép, de tulajdonképpen Davidből még ezt is kinézem.
Agyam már nem terhelem mindenféle fölös gondolkodással, az alkohol már kifejtette áldásos hatását odabent. Minden porcikámat forrónak érzem, az arcomról nem tudom levakarni azt a vigyort, nyilván a fejem is a vörös több árnyalatában játszik és ha akarnék se nagyon tudnék messzire elbóklászni a környéken. Ezért nem jó ötlet Daviddel együtt inni, mert abból sosem sül ki józan állapot.
- Szóval... Metaxa? Sosem ittam még ilyet, de még csak nem is hallottam róla - mormogom magam elé megint, nem kifejezetten a férfinak. Hangosan gondolkodom már, ilyenkor előfordulhat a dolog, nem szándékos.
Felpillantok rá, mikor felcsattan. Nem igazán értem, máskor nem jelentett gondot neki felkelni cigizni, ha meg az a baja, hogy éppen az ölében ülök és emiatt nem akar, hát megvárnám. Nem nagy kunszt.
- Te tudod - nézek rá bocsánatkérően és lenyomok még egy puszit az arcára, immáron a tökéletes koordinálás hiányában elég közel kerülök a szájához.
Lehúzom én is azt a metaxizét, azonnal érzem, ahogy végigperzseli az egész nyelőcsövem, majd megállapodik a kakaósvodka és a vajsör maradványai között a gyomromban. Már csak remélni merem, hogy nem fognak összeveszni odabent, mert akkor lesz csak az igazi ihaj-csuhaj.
Még észhez sem térek az újabb alkoholbevitel utáni összerezdülésből, már a saját lábamon állok, David meg a zenegéphez botorkál, hogy betegyen valamit. Már éppen elkezdeném élvezni csukott szemmel a muzsikát, amikor hangos üvöltözés csapja meg a füleim. Az a te k*ád? Csak ennyit hallottam az egészből, aztán a következő pillanatban már csak a hátratántorodó Davidet látom és az üvöltését hallom.
 - Mi a francot csináltok?! - ordítok én is, majd megindulok feléjük, amennyire az állapotom engedi futva, bár én totál úgy érzékelem, mintha percek telnének el, mire odaérek a körgyűrűhöz. Kis termetemnek köszönhetően sikerül befúrnom magam a történések helyszínére és értetlenül pislogok felváltva a vérző arcú Davidre és a két tagra.
 - Most ez jól esett? - kérdezem tőlük szinte sikítva, az adrenalin, ami közben az én testemben is jócskán termelődött, nem hagyja, hogy nyelvem összeakadjon önmagával és így nagyjából értelmes mondatokat tudok összerakni. Agyam most kezdi csak felfogni, hogy a nem éppen kedves megszólítású hölgy az előbbről én volnék...
Utoljára módosította:Emandorie West, 2013. július 18. 08:59
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2013. július 18. 10:49 Ugrás a poszthoz

Pajtás ^^

- Te a kedvenceim közé tartozol még a furcsák között is - imponálok neki még egy kicsit és egyáltalán nem érdekel, hogy a férfiak dolgna csapni a szelet a nőknek és nem pedig fordítva. Mondjuk nem mintha én ezzel a dumával akarnám felszedni őt, csak egy kicsit had hízzon a mája, táplálom a már nyilván így is egészségtelen önbizalmát.
Nem igazán sikerül olyan sokszor felöntenem a garatra, nekem az alkohol csak a gátlásaim oldásában szokott segíteni, nem abban, hogy totális idiótát csináljak magamból. Nagyon ritkán fordul elő, hogy én leiszom magam a sárga földig, de kétség kívül elég érdekes, hogy ezt áldalában a fiú oldalán teszem. Nem is értem a dolgot...
 - Vérfarkaslé nincs esetleg? Tudod, a mókus nem az én súlycsoportom - röhögök fel ismét a gyengére sikrült poénomon. Ez ma nem az én napom nyelvfordulatok terén, de az biztos, David még nálam is gyengébben teljesít ma ilyen téren.
Azt, hogy a szemeim keresztbe állnak, egyáltalán nem vettem észre, a látásom egy nyolcvan éves emberével vetekszik most, hogy az érzékeim eltompultak és a reakcióidőm is eléggé megnőtt. Szerintem ha most fejbevágnának, holnap reggel észrevenném, vagy talán még akkor sem.
Azonban mikor David galibába keveredik, azonnal pattanok. Hogy hogyan jutok el odáig, én sem tudom, csak azon kapom magam, hogy bent állok a körben, mint a cövek és nem tudok megmozdulni, miközben a két melák nekiesik ivópartneremnek. Nem volt elég a pofon, utána szépen gyomorszájon találják, nekem pedig már a könnyeim potyognak, de még mindig nem tudok megmozdulni. Nem azért sírok, mert még nem láttam ilyet vagy annyira de nagyon szeretném ezt a férfit, egyszerűen ezt is az a fránya vodka és metaxa teszi. Ilyenkor az embernek felszínre törnek túlzott érzelmei; eddig nevettem, most pedig sírok. Milyen kevés választja el a két dolgot egymástól. De én nem akarok sírni, mert akkor gyengének látszom.
Letörlöm csupasz csuklómmal könnyeim tengerét az arcomról, hogy láthassak is valamit az incidensből és nagy sóhajjal nyugtázom, hogy immáron David van felül... egy darabig. Aztán kap még egyet az arcába és ömleni kezd a vér az orrából. Ekkor ébredek fel ebből a rémálomnak vélt állapotból.
Érzem, ahogy a fiú megkapaszkodik bennem, amikor mellém áll, aztán elképedek a következő mondatán. Tudtam, hogy jól hazudik, nade ennyire? Bár az arcomra nem ül ki, de belül egy nagy mosolyra húzódik szám és most legszívesebben megveregetném a vállát, de egyikőnk sincs olyan állapotban, hogy ezt most problémamentesen megtegyem.
Nem reagálok semmit sem a férfiakhoz intézett szavaira, valószínűleg így járok a legjobban. Csak bólintok egyet és csúnya, nagyon csúnya szemeket meresztek rájuk. Tudok harcipukkancs lenni, ha arról van szó, ezt egy-két ember érzékelte már, arról meg ne is beszéljünk, hogy aurortanonc vagyok. Csak egy mozdulatból telne kivenni a pálcát a farzsebemből... már ha nálam volna, persze.
Szorosan a fiú ujjai köré fonom a sajátjaimat, ahogy kifelé vonszol a körből. Még mindig hátrafelé nézek, hátha követnek bennünket, de nagy meglepetésemre nem teszik. Lehet mégsem volt olyan jó ötlet ez az ivós este, vagy jobban járt volna David is, ha a zenegép helyett cigizni megy ki. Rossz döntések rossz helyen, ez már csak így megy.
 - Nem haragszom - mondom neki komoran, amikor kiérünk a bárpulthoz, még mindig kézen fogva. Valahogy nem is akaródzna elengendi a kezét.
 - Majd én - nyúlok a jéghideg törülköző felé, amikor kikaptuk a rendelés - és mivel sikerült így felhúzniuk, ha megkérdezhetem? Az, hogy engem örömlánynak titulálnak nem ér ennyit, már megszoktam - végignézek rajta komor tekintetemmel. Az inge nyaka totál véres, az arca fel van dagadva szépen és az orrából még mindig csordogál a vér.
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2013. július 18. 14:14 Ugrás a poszthoz

Pajtás  Grin

A puszit és az ölelést szívesen veszem, ritka alkalmak egyike, amikor valaki ilyen őszintén közeledik felém. Remélem, hogy nem is fogok csalódni benne.
 - Te nem vagy ma formában, édesem - javítom ki mondandóját, mert igen is, feltűnt a dolog és annyira azért ne szóljunk le engem, a Mr. Bean talán még mindig viszi a pálmát ma.
A kis közjáték után a bárpultnál állunk ismét, bal kezem még mindig elveszik az ő nagy mancsában, a jobbal pedig igyekszem minél óvatosabban letörölgetni a vért az arcáról. Megszokhattam volna már, hogy David mindig belekeveredik valamibe, sokszor hallottam már a zűrös ügyeiről, de mikor együtt voltunk, még nem volt rá példa, hogy ilyen történjen. Most viszont megtörtént és mit ne mondja, elég szépen helyben hagyták. Nem is tudom, mit gondolt, amikor egy jelzőért cserébe nekiugrott a két fickónak. Az alkoholnak bizony vannak árnyoldalai is, nem csak jótékonyak és ha nem figyelünk oda eléggé, ez lehet a vége.
 - Senki sem tud többet annál, mint amit tudni vél - na jó, ez most elég intellektuálisra sikeredett és totálisan semmi értelme; még mindig az alkohol - nem hagyom, hogy tudjanak rólam bármit is, David. Én nem az vagyok, aki kiteregeti az életét mindenféle jöttmentnek. Annál már túlságosan is többet bántottak. Inkább megvonom a vállam és továbbállok vagy kap az illető egy szép rontást az arcába. Semmit sem tudnak rólam és ez így van jól.
Bólintok egyet, ahogy visszatér a parancsolgató éne a fiúnak és a pohár után nyúlok. Talán már nem kellene annyit innom, de az előbbi nagy riadalomra muszáj lesz. Nagyot kortyolok a gintonicból, majd visszateszem a poharat az asztalra és újból az arcát kezdem törölgetni. Jól elintézte magát, az biztos és még csak pálca sincs nálam, hogy rendbehozzam.
 - Mondd csak, nem folytathatnánk ezt - bökök az italok felé - máshol? Nem igazán érzem itt jól magam.
Nem arról van szó, hogy nekünk kellene megfutamodni innen vagy valami ilyesmi, csak még mindig érzem a tarkómon a figyelő tekinteteket. Inkább megspórolnék egy újabb balhét, ha lehetséges, mert ennyi mára bőven elég volt. Viszont a fiú társaságáról sem mondanék le egykönnyen, túlságosan is összefortunk itt a percek során.
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2013. július 18. 22:38 Ugrás a poszthoz

Pajtás  Grin

Miután mindketten leküldtük azt a hatalmas adag gintonicot is a kakaósvodka és a metaxa után, totálisan kezdem elveszetni az uralmam a testem felett. Régen sikerült már ennyit innom és valljuk be, nem vagyok az a rutinos versenyző, aki hosszú idő után is képes meginni bármit úgy, hogy semmi baja se legyen.
Miután tisztára töröltem az arcát, egy hanyag mozdulattal a pultra ejtem a véres rongyot, nem igazán érdekel, hogy kit talál el az anyagból kifröccsenő víz és kit nem. Már semmi sem érdekel, csak az, hogy elhúzhassunk innen és átadhassuk magunkat maradéktalanul a mámornak. Ritkán kívánok ilyet, de most aztán nagyon.
A jókedvünk visszatér a közjáték után, ismételten képes vagyok minden egyes poénon jót vigyorogni vagy éppen röhögni, de amikor meghallom David következő rendelését, kiköpöm az utolsó korty tonicot, amit épp azelőtt vettem a számba és kis híján megfulladok a röhögéstől. Fuldoklok pár pillanatig, majd ha lehet, még vörösebb képpel igyekszem visszafojtani a röhögést. Egyébként a bakancsot és a lóherét egyáltalán nem gáz dolog rendelni egy kocsmában, én inkább azt tartom viccesnek, hogy a kocsmáros két banánnal tér vissza.
 - Embeeeeeer, ez nagyon banán! - röhögök fel ismét, miközben David a zsebébe süllyeszti a gyümölcsöket. Nadrágja dudorodásán ismét kuncogni kezdek, de inkább nem teszem neki szóvá, hogy olyan, mintha három micsodája lenne, mert még a végén kiakadna és a fölös kettőt is el akarná adni a szervkereskedőknek.
Az előbb még ott tartottunk, hogy a menyasszonya vagyok, most pedig az esküvőnkre tartanánk? Aligha hiszem, de ismét serényen bólogatok, miközben ráordít egy tagra, hogy álljon félre, mert neki biza sürgős nősülési szándékai vannak.
Nem tudom abbahagyni a röhögést, miközben kiront az ajtón magával húzva engem is, ittas agyam egyre csak a nadrágján van fennakadva. Mi jó dolog lehet az...!
Egy pillanatra abbahagyom a röhögést, amikor megint nekiáll valakivel beszélgetni, aki történetesen nem én vagyok. Akkor veszem észre, hogy egy kukának örült meg de nagyon, viszont valami nem stimmel.
 - Te most elnevezted a kukát? - ezt az egyszerű kérdést is nehezemre esik összerakni a nagy vihogás közepette, de nem tudom figyelmen kívül hagyni, mekkora szeretetcsomagot kap az a szemete.
- Háááállóó, Do...hikk...rie vagyok, Davidnek ne higgy, most fog csak feleségül venni... legalábbis aszonta. Örülök hogy találkoztunk, további öhm.. szemétben gazdag estét! - megsimogatom a szélét, mert azért az ölelés részemről mégis csak túlzás lenne, hiszen csak most ismertem meg, és tovább állok a fiú után, aki időközben jó nagyot húzott az üvegből. Amikor a kezembe adja, követem a példáját ha már lúd, legyen kövér alapon.
Nem is tudom, hová tartunk, csak megyünk végig a fő utczán.
 - Képzelje, feleség leszek! Feleséééég leszeeeek! - újságolom legalább négy szembejövőnek az utcán, akik nagy megrökönyödésemre csak egy halvány mosollyal nyugtázzák az én nagy örömömet, aztán tovább állnak.
 - Ezekbe meg mi ütött, nyuszifül? - nézek bánatos képpel Davidre - ők m'ér' nem örülnek?

//Előzmény: Mátra Máguscsárda//
Utoljára módosította:Emandorie West, 2013. július 19. 09:51
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2013. július 19. 09:05 Ugrás a poszthoz

Sajti?  Shocked

Mikor is éreztem magam utoljára ilyen jól? Volt az már egy éve is? Talán. Azóta folytattam azt a csodálatosan unalmas begubózott életet, amelyben már vagy úgy öt-hat éve létezem, így már egészen hozzám nőtt. Az ilyen nem tervezett, iszonyatosan jól sikeredő buli pedig szépen fel tudja dobni az amúgy totál jelentéktelen kis életemet. Ilyenkor érzem úgy, hogy talán még van egy kis helyem a világban, talán nem vagyok reménytelen eset, de ahogy elmúlik a friss élmény varázsa, visszazuhanok oda, ahonnan elindultam.
 - Én mogyorókrémes mumuslevest kérek! Meg... meg pácolt, grillezett papucsot, ha van! - visítok fel még egyszer a nagyon banán után, leadom rendelésem, hátha meg is kapom, amit szeretnék, de hogy mit is kezdenék vele... nos az más kérdés - Ugye az van? - hatalmas bociszemeket meresztek a már igencsak ideges csaposra. Valami halvány derengésem van arról, hogy nem sok kell ahhoz, hogy kidobjanak minket, de kit érdekel ez valójában? Ahogy a fejembe ötlött, úgy el is kergetem ezt a gondolatfoszlányt és folytatom tovább az eszeveszett kuncogást.
Már nem várjuk meg, hogy az én rendelésemből mi is lesz valójában, David levágja a pénzt a pultra és kihúz az utcára egy üveg vodkával kísérve. Miután táncolási kísérletünk koordináció hiányában kudarcba fullad, serényen bemutatkozom az újdonsült vőlegényem haverjának, aki mint valami szalutáló közlegény, áll egy helyben. Valami nem igazán van rendben vele, de azért én is megsimizem a buksiját és továbbhaladunk a hotel irányában.
Az üveg egész gyorsan ürül, ahogy folyamatosan jár közöttünk és amikor a fiú csak úgy lenyom egy szájrapuszit, csak még jobban vigyorgok, mint egy óvodás, aki éppen most kapott egy a fejénél is nagyobb nyalókát meg némi vattacukrot. Hogy mennyire teszem tönkre magam ezzel, egyáltalán nem érdekel, de kezdem áldani az eszem - ami nincs -, hogy nem magassarkú cipőben jöttem le, mert akkor most igazán nagy pácban lennék. Nem mintha amúgy totál egyenes lenne a járásom, minden lépésnél megszenvedek az egyensúllyal és a gravitációval.
Igazán megörülök, amikor találok magamnak egy apát a járókelők között, igazán szimpatikus kisöreg, kár hogy annyira siet meg minden, szívesen elmesélném neki, hogy milyen virágokat akarok az esküvőn, jameg azt, hogy hova akarok menni nászútra és ha már ő az örömapa meg minden, akkor segítsen meg is szervezni a dolgot, de David rögtön átveszi a szót tőlem és csak fújja a magáét, meg hogy Leo, akivel az előbb találkoztunk, na őt kérje fel örömanyának. Kicsit furcsán nézek rá, mivelhogy a bácsi is hímnemű, meg azt hiszem, hogy Leo is az volt, aztán megvonom a vállam, mint aki beletörődik az egynemű házasságba és lehúzok még egy kortyot az üvegből. Szép este a mai, igazán szép, főleg, hogy a Holdon vagyunk. A fiúnak sikerül meggyőznie afelől, hogy ez így van és serényen nézegetni kezdem az égboltot, amiből lévén, hogy szemerkélős időnk van, semmi sem látszik. Sebaj, azért én mintha látnék valamit, legalább háromszor felordítok, hogy Ott a Fööööööld! nem törődve az UFO-kkal.
 - Nyugi szívem, adok neked bokrot! - ezzel egy közelebbi fához lépek, letépek pár levelet és a fiú fülébe gyűröm. Hogy miért pont oda? Mert ott találtam helyet - tessék, már van májad is! - nagyon örülök magamnak, hogy ilyen találékony vagyok és visszaadtam neki a máját, remélem, hogy ő is büszke lesz rám.
Még mindig visongva nézem végig, ahogy megpofozza az egyik UFO-t az út mentén, aztán visszatér hozzám, mint aki jól végezte dolgát. Legalább megvédett a brutális agyrablóktól, és ez egy jó pont. Én is lenyomok neki egy puszti, ami valami oknál fogva a száján landol. Sebaj.
- Itt viszont van rendes itóka - vonom meg a vállam és meghúzom az üveget, hogy fent tudjam tartani az állapotot. A levegők nem fontosak, az innikék annál inkább.
Tenyerem a hátsója felé lendítem és valószínűleg David nagy sajnálatára nem vétem el, egy jó nagyot húzok az izmos lökhárítóra.
- Gyyííííí, te holdjáró! Keressünk űrhajót, ahol nyugodtan lehet puffskeint horgászni! - ezzel elkapom a karjánál fogva, ügyelve arra, hogy egy el ne dobja az üveget, mert a Becherovkának minden cseppjéért kár volna és még naaagy szükségünk lesz rá, és bevonszolom a térre, ott is pontosan a Bérczes Rezidenciára.
- Csóóókoloom! Az izé.. nászutas lakosztályt szeretnénk, ahol lehetőleg van bakancs meg lóhere is, mer' a férjuram azt nem kapott odaát és hát most jó volna - rontok rá rögtön a recepciósra, aki szerintem azt se tudja, mit akarok itt előadni ilyen komoly képpel.

//Folyt. köv. a Bérczes Rezidencián//
Utoljára módosította:Emandorie West, 2013. július 19. 09:45
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2013. július 30. 14:16 Ugrás a poszthoz

Yvonne

Már ezer meg egy éve nem hallottam a családom felől. Mióta otthagytam Spanyolországot, nagyit és Miguelt, úgy döntöttek, többé nem kell visszamenjek oda. Nekik hatalmas árulás volt az, hogy visszatértem a korábban megszokott életemhez és a szerelmemet választottam az öcsém nevelése helyett és bár hiába jöttem vissza, Adam meggyűlölt és elment, mégsem bántam meg a döntésem. Nem mondom, hogy nem hiányoznak az otthoniak, mert szeretem őket, de megértem a döntésük és nem fogok azzal szembemenni.
Nem kicsit döbbentem le, amikor pár nappal korábban, hajnali hat óra környékén egy bagoly kopogtatott az ablakomon. Nem vártam levelet senkitől sem, nem is igazán szoktak nekem üzenni, ha valakivel valami dolgom van, megbeszélem vele személyesen, így hát érdeklődve nyúltam a kissé viharvert madár lábbához kötözött pergamen után. Szemeim majd' kiestek a helyükről, miközben újra és újra végigfutottam azt a pár sort, amit húgom, Nia küldött. Felőle sem hallottam mióta visszament Angliába, de ha ő felbukkan valamilyen formában, ott kő kövön nem marad. Most sem maradt... kíméletesnek éppen nem nevezhető hangon közölte velem körülbelül három sorban, hogy megtudta, apánknak új családja van, mi több, akad még pár testvérünk. Ezzel nem is let volan igazából semmi gond sem, hiszen sejtettem, hogy nem fog egyedül megöregedni, sokkal inkább az borított ki, hogy az egyik lány... az egyik húgom itt van, Bagolykőn. Hogy hogy került ide? Fene se tudja. Hogy ki az? Jó volna tudni. Megannyi kérdéssel a fejemben létezem már pár napja és egyszerűen nem találom a helyem. Ha eddig nem voltam borzasztó, hát most az vagyok, képes vagyok az élő fába is belekötni.
Egész délelőtt az erkélyen ücsörögtem, valami meditációféleképpen, hátha segít hatalmas kétségbeesettségemen. No nem azért vagyok kétségbeesett, mert eggyel több lett a diákok száma, hanem azért, mert fogalmam sincsen, hogyan kellene hozzá viszonyulnom és ő hogyan fog viszonyulni hozzám. Egyáltalán hány éves? Hogy néz ki? Vajon ő tud rólam?
Szépen becsüccsentem az ajtó mögé, hogy ne láthassanak meg egyből a betérők, hátamat a hűvös köveknek vetettem és most így mélázok egymagamban. Illetve méláznék, ha nem vágná rám valaki az ajtót.
- Hééé - horkanok fel egyből nem éppen a kedvesebbik hangomon, jócskán kihallatszik, hogy nincsen jó kedvem - nyugodtan kenj fel a falra, nem számít.
Utoljára módosította:Emandorie West, 2013. július 31. 11:02
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2013. július 31. 11:18 Ugrás a poszthoz

Yvonne

Ahogy az ajtó mögül a szemem elé tárult a támadóm ábrázata, az állam majdnem szó szerint a földet ütötte meg. Oké, megszoktam már, hogy akadnak hozzám hasonló lányok a kastélyban, hiszen vagyunk itt a világ minden részéről, sokaknak van olyan spanyolos beütése, mint nekem. Viszont egyiküknek sem sikerült még eddig olyan szinten hasonlítania rám, mint ennek a lánynak. Mintha én lennék, csak jó pár évvel fiatalabb kiadásban. Nem is tudok mást tenni hirtelne, csak pislogok nagyokat. Ő volna az? Nem adott Nia semmiféle támpontot a testvért illetően, azt sem tudom, hogy szőke vagy barna, fiús vagy nőies, egyáltalán semmit sem. De ahogy megpillantom őt, még inkább elkap a nyugtalanság.
- Vettem észre, hogy nem vettél észre. Legközelebb óvatosabban, még a végén kinyírsz itt valakit egy erkélyajtóval - morranok rá. Nem igazán tehet róla, hogy morcos vagyok, de az érdeklődésemet egyértelműen elnyerte csupán a kinézetével. Nem vagyok az a bámulós típus, de most egyszerűen nem tudom levenni róla a szemem és úgy tűnik, ezzel ő is így van.
- Ugyan - legyintek egyet, végül is nem halálos bűnt követett el, egyszerűen csak figyelmetlen volt - Dorie.
Csak biccentek egyet bemutatkozására és röviden megrázom a kezét, máskor tellne tőlem egy kicsivel több is, de most tényleg nem jó kedvemben kapott el. Ideges vagyok, szétszórt és jelen pillanatban senkinek sem érdekel az egyéni szociális problémája. Tudom, ilyenkor szörnyű tudok lenni, de a többiek már megszokhatták. Vannak jobb és vannak rosszabb napjaim, na ez most egy átlagos rossznak tudható be.
- Na jó, nem fogok kertelni. Nekem is feltűnt a hasonlóság - egyből rá is térek a lényegre. Nem vagyok az a típus, aki sokáig magában tudja tartani az ilyen dolgokat, főleg, ha egyértemű a másik fél számára is a dolog. Igen, totálisan furcsa a dolog és egyre inkább erősödik bennem a gondolat, hogy megtaláltam az ismeretlen húgomat. Persze ezt neki egyelőre nem kell tudnia.
Emandorie West
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2014. június 16. 09:35 Ugrás a poszthoz

Rui


Sokat vacilláltam rajta, hogy a nagyterem vagy a konyha felé vegyem az irányt. Hozzászoktam a késői vacsorázáshoz, ami bár nem túl egészséges és nem tesz jót az ember kilóinak, mégis némi energiát ad az éjjelibagoly-életmódomhoz. Még járőröznöm kellett volna, de őszintén, egyáltalán semmi kedvem nem volt hozzá. Kinőttem már én az ilyen dolgokból, már nem okoz boldogságot, hogy egy-egy tizennégy éves kis fruskát sikálásra ítéljek. Az az időszak elmúlt, én már máshol keresem az élet apró örömeit.
Szóval némi kaja és társaság reményében löktem be a Nagyterem ajtaját. Hatalmas szerencsémre még volt ez-az az asztalokon, így nem kellett a manók ábrázatát bámulnom vacsora közben.
- A helyedben én azzal vigyáznék - böktem a villámmal két falat között a velem srégen szemben lapátoló fiúra... vagyis férfire. Még nem láttam azelőtt itt, első ránézésre nem diáknak tűnt, de még csak nem is mestertanoncnak. Nem úgy öltözött, mint aki idevalósi lenne.
 - Persze csak ha nem akarsz három füllel és hat szemmel ébredni reggel - igazán nem akartam én elvenni a kedvét semmitől, de hát soha sem lehet tudni. Egyszer-kétszer én is belefutottam már a tréfás kedvű szakácsok alkotásaiba. Nemrég három napig szivárványszínű hajjal léteztem, nem tudom, hogy csinálták, de semmivel sem tudtam eltüntetni.
Utoljára módosította:Emandorie West, 2014. június 16. 09:37
Dora Martinez
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2014. június 16. 22:16 Ugrás a poszthoz

Rui

Oké, kicsit hülyén nézett az ki, hogy én csak úgy leszólítok egy, a Levita asztalánál lapátoló egyént, de mentségemre szóljon, hogy én tényleg csak jót akartam neki. Egyszer tényleg a jó szívem fog sírba tenni.
Akcentusán elmosolyodtam. Valahol a régi énemre emlékeztetett. Én is így kezdtem, alig tudtam magam megértetni másokkal, de nagyanyámnak és Bagolykő lakóinak hála már egészen jól ment a nyelv. Csak néha fordul elő, hogy nem találok egy-egy szót, de valahogy mindig kivágom magam.
 - Hát azért elég hülyén néznél ki vele - megvontam a vállam és vágtam egy újabb falatot a jó kis rántott husimból. Habár a kastélyban elvétve fel-felbukkan néhány ismertebb spanyol fogás, mint a tortilla vagy a gazpacho, javarészt magyar ételekkel kell beérnem. Mondjuk nem is tiltakozom ellenük, egészen hozzászoktam már.
 - Hmm... hát... - nem is igazán tudtam, milyen nyelven szóljak hozzá. Egyértelmű volt, hogy nem magyar és nem is angol, ahhoz túlságosan is furán ejtette a szavakat. Egyébként meg többszöri ránézésre ismerősnek tűnt. Talán csak az én figyelmem siklott át rajta az utóbbi időben, mert hát a magyart is beszéli valamilyen szinten... Nem tudtam hová rakni, így hát félretettem egy kicsit a problémát.
 - Talán azt ott - mutattam egy tálcára, ami körülbelül két méterre volt tőlünk és jól meg volt pakolva sült csirkecombokkal. Azt az elvet követtem, hogy a férfiak nagy része szereti a húst és azzal igazából nem lehet nagyon mellélőni. Ha bepróbálkoztam volna egy jó kis töltött káposztával, lehet hogy a hajamra kente volna és elküldött volna melegebb éghajlatra.
 - Mi az anyanyelved? Beszélek angolul és spanyolul is, ha esetleg úgy könnyebb lenne.
Dora Martinez
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2014. július 29. 17:41 Ugrás a poszthoz

Rui  Kiss

Hátrapillantottam az asztalnál várakozó férfire, miközben a csapos előkészítette a lángnyelv whisky-nket. Még mindig nem tudtam hinni a szememnek, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy Rui itt van. Itt, Bagolykőn. Része az életem, az életem azon részének, ami mintha ezer meg egy éve játszódott volna le. Nem igazán hallottam felőle, miután elhagytam spanyol hont és nekiindultam a nagyvilágnak. Kerestem, amikor pár éve otthon voltam, de azt a hírt kaptam, hogy ő is a saját útját járja valahol messze. Fene se gondolta volna, hogy legközelebb éppen a kastély nagytermében fogok ráakadni.
Pislogtam párat, ajkaim egy suta vigyorra húzódtak, majd visszafordultam a pultoshoz. Letettem elé a fizetendő összeg dupláját, jelezve ezzel, hogy a következő kör is aktuális lesz hamarosan, majd jól rámarkoltam a két pohárra és átpasszíroztam magam két jól megtermett melák között. Kérdőn néztem a jobb oldalira, aki nem igazán tudom milyen felindulásból, de átkarolta a vállamat. Kegyetlen bűzt árasztott magából, szinte megfojtott a nyers izzadság, a cigi és a cefreszag keveréke.
Villantottam egy mosolyt a nagy bugyuta képébe, aztán egy határozott mozdulattal leküzdöttem a maradék távolságot is, hogy aztán egy kecsesnek éppen nem mondható mozdulattal levessem magam a székre, persze csak miután biztonságba helyeztem az italokat. Megtanultam már, hogy ez nem az a hely, ahol finomkodni kell, eleget jártam már a csárdában ahhoz, hogy el tudjam engedni magam a sok érdekes figura között. Nem feszélyez már a jelenlétük, Rui-é azonban egy kicsit igen.
 - Na és hogy tetszik a suli? - magyarról átraktam magam spanyol üzemmódba. Nem igazán használtam az anyanyelvem az utóbbi jó pár évben, nem is jöttek olyan könnyen a szavak a nyelvemre. De hát gyakorlás kérdése, gondolom.
 - Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagy... szóval erre inni kell - megemeltem a poharam, intettem egyet felé és egy nagyot kortyoltam belőle. Az íze szinte ugyanolyan volt, mint amilyenre emlékeztem. Kellemes, bizsergető, a hatása pedig perzselő, mélyre ható... mint a jó dolgok általában.
Dora Martinez
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2014. július 29. 22:38 Ugrás a poszthoz

Rui

Van-e annál jobb érzés, amikor az ember a totális magányban rábukkan egy régi nagyon-nagyon jó ismerősére? Ehm, nincs. Széles tökvigyorral a fejemen nyomtam le az üdvözlőpuszit Rui-nak, aztán már rongyoltam is a pult felé. Igazából azzal a reménnyel érkeztem, hogy majd az egyik asztalnál gubbasztva találom valamelyik rutinosabb ivópajtásom, mint mondjuk Davidet vagy Konrádot, de nem volt szerencsém. Előbbi amúgy is eléggé eltűnt mostanság, Konrád meg hát... hát ő Konrád. Lettinek már az ikrek töltik ki minden idejét, nem igazán van arra kapacitása, hogy velem iszogasson, de ez az este nem is alakulhatott volna jobban. Legalább lehetőségem volt rá, hogy kifaggassam rég nem látott pajtásomat az elmúlt évekről.
Dobtam egy puszit neki az udvarias gesztusért cserébe, amikor lehuppant velem szemben. Oké, úgy tűnik ez a nem-finomkodjuk-túl dolog az ő társaságában nem fog bejönni. Túlságosan is jól nevelt a kastélyban fellelhető többi paraszthoz képest.
 - Az öcséd? Mármint basszus... repül az idő. Jóképű kölök lett, mi? - igen, ha a bátyjából indulunk ki, akkor csakis jóképű lehet. Maradjunk annyiban, hogy a kor neki is igen jól áll.
 - Ja igen. Megedzettek a fiúk, ami azt illeti - belebámultam a poharamba. Úristen, hány meg hány görbe estét csaptam már le az ittlétem alatt. Szinte már zavarba ejtő az egész. Ez nem illik egy nőhöz...
Lehúztam a maradék italt is, végigfutott a hideg csupasz karjaimon utóhatásként. Már akkor biztos voltam benne, hogy az ébredés nem lesz kellemes, már pedig be kell vonszolnom magam órára mindenképp, ha nem akarom, hogy Fela leharapja a fejem a helyéről.
 - Ami azt illeti... - úgy körülbelül tíz másodpercre lefagyott a mosoly az arcomról - Szóval nem tudom, mikor voltál otthon utoljára. Anyu meghalt hat éve. Akkor voltam itt harmadikos és hát hazamentem, de utána csak azzal a feltétellel vettek vissza, ha elölről kezdem a sulit. Meg egyszer buktam.
Villantottam egy kissé fanyar mosolyt, aztán lehúztam a frissen az asztalra került vodkák egyikét. Alapjáraton még mindig nem szeretem az ízét, de hát problémamegoldás high level.
 - Egyébként csak hogy tudd, nemrég nevet változtattam. Már nem azért, mert rejtőzködni akarok vagy ilyesmi, csak felvettem anyám vezetéknevét. Szóval ha keresel a toronyban vagy valami, akkor ühm.. - felé nyújtottam a kezem - Dora Martinez.
Ha azt nézzük, ez kegyetlenül bénára sikeredett, de mentségemre szóljon, hogy a lángnyelv mindig túlságosan is gyorsan fejbe vág.
Dora Martinez
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 702
Írta: 2014. július 30. 14:27 Ugrás a poszthoz

Rui  Kiss

- Jó'vanmá', én kérek elnézést. Majd jól megnézem magamnak - kacsintottam egyet. Nem vagyok én pedofil meg ilyesmi, de könnyen elfeledkezem róla, hogy bizony felettem is eljárt már az idő. Itt ülök huszonnégy évesen, tulajdonképpen úgy, hogy még semmi érdemlegeset nem sikerült felmutatnom az évek során. Teljesen haszontalannak érzem magam, olyan vagyok, mint valami dísznövény, akit betámasztottak valahová, hogy csak úgy legyen. Hogy jól nézzen ki. Szóval eszek, iszok, mint a normális emberek, szerintem az anyagcserém is tökre ugyanaz, meg bejárok órákra - többé kevésbé -, mint a többi diák, de amúgy... eseménytelen az életem mostanság. Mondjuk kinek kell a dráma?
 - Yepp, néha előfordul. Valahogy ki kell engedni a gőzt. Fent a kastélyban meg... hát ott ilyet nem lehet.
Meg úgy igazából semmit sem, főleg ha az ember lánya prefektus. Megértem én a szabályokat, tudom, hogy kellenek, csak nézzünk mondjuk egy elsőst, aztán nézzünk meg engem... na ugye. Tíz év különbség azért mégis csak tíz év különbség, és ilyen idős korban az embereknek vannak bizonyos szükségleteik. Mint mondjuk a sz...abadadság.
 - Mondhatjuk úgy is, hogy a tudásom szilárd lábakon áll - erre már muszáj volt nekem is vigyorognom egyet. Így igazából még nem is gondoltam bele az egészbe. Mindig csak azt néztem, hogy mekkora szívás, hogy újra kellett járnom azt a három évet, de végül is... legalább tényleg mindent normálisan megtanultam.
A Daniel's-hez még nem nyúltam hozzá. Ilyen iramban nem akartam berúgni, tartogattam volna még egy kicsit későbbre, na de Rui, ő valahogy nem így gondolkodott az egészről. Nem is igazán láttam még embert ilyen tempóban döntögetni le a rövideket.
 - Hmm. Te aztán nem aprózod el. Mint valami feneketlen kút - hogy biztos értse, mire gondolok, rajzoltam egy szép nagy kört az asztalon a poharakról lecsapódott vízzel. Aztán előadtam a rendelésem a pincérnek: kakaós vodka. Ha valamit megtanultam Davidtől, akkor az az, hogy kell szépen és jól berúgni.
 - Az az izé, cseresznye. Az minek?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Emandorie West összes RPG hozzászólása (20 darab)

Oldalak: [1] Fel