28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Elisabeth Lovelace összes hozzászólása (20 darab)

Oldalak: [1] Le
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2012. október 11. 17:10 Ugrás a poszthoz

' Kiva;;      
augusztus végén         



Muszáj volt kicsit kitörnöm a házból. Nem tudom mi volt furcsább: hogy együtt élek valakivel vagy hogy most azzal költöztem össze, akibe akár bele is szerethetnék. Őszintén szólva elég vegyesek voltak az érzéseim. Egyszerre voltam boldog, mert Ifenssel élhettem egy fedél alatt, de közben iszonyatosan hiányzott a kastély légköre, a régi szobám a mestertanoncok részlegében. Viszont közben be kellett ismernem, hogy igenis felnőttem, és kezdenem kell valamit az életemmel, különben sehová sem fogok jutni. Ellenben ott lebeg az is, éppen a fejem felett, hogy mennyire nem akartam még felnőni. Kicsit visszakívántam a gyerekkoromat, azt az időszakot, amikor még minden sokkal egyszerűbb volt, amikor az volt és létezett, amit láttam a két szememmel, érintettem a kezemmel. Ez a puritánság hiányzott. S miközben tudtam, hogy sosem fogom már visszakapni ezt, elértem a játszótérhez.
Igen, azt hiszem, éppen erre volt most szükségem. A hintákra, libikókára, csúszdára, egy nagy kupac nyalókára, meg csokira. El akartam engedni mindenféle kellemetlen gondolatomat, érzésemet és keserűségemet. Könnyeden, felszabadultan szerettem volna nevetni, ahogy évekkel ezelőtt. Azóta túl sok minden ragadt rám. Túl sok mocsok. Igen, éppen ideje lenne már szabadulni ettől.
Ahogy a hinták felé indultam el, megpillantottam egy ismerős alakot, aki már bőszen hajtja a játékszert, amit én is megközelítettem. El sem hiszem, hogy a régóta nem látott leányzóval most  itt találkoztam össze. Elmosolyodtam, amikor már biztos voltam benne, hogy Kivával fogok - hát ha nem is szembe kerülni, de oldalt mindenképpen.
- Nem hiszek a szememnek! - szólaltam meg végül hangosan, nekitámaszkodtam a hinta melletti fémkorlátnak, és úgy néztem Kivát, aki éppen egyre magasabbra és magasabbra repült.
Az ilyen régi ismerősök is hiányoztak. Már nem ismerem a többségét, aki az iskolába járt, kevesebbet mozogtam a diákság sűrűjében, és a kortársaim lassanként eltűntek. Hogy őszinte legyek, ez kissé furcsa is volt először számomra, de kénytelen voltam elfogadni: felnőttünk...
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2012. október 12. 17:50 Ugrás a poszthoz

' Kiva;;      



Mosolyogva pislogtam a lányra, aki még mindig sebesen emelkedik, majd zuhan a hintán. Nem igazán voltam meglepve, ő valahogy mindig is gyerekes volt, de nem éppen negatív formájában ennek a szónak. Ez pozitív. Mindig tudott lazítani. Persze nagyjából két éve nem is láttam, megváltozhatott, bár ahogy most láttam, nem így volt. Láttam a folyton elmosódó arcán, hogy nem tudja belőni ki is lehetek. Nem különösebben lepett meg, hiszen én is csak véletlenül szúrtam ki. Annak idején, mikor megismerkedtünk kifejezetten arrogáns voltam és igencsak magas elvárásaim az ismerőseimmel kapcsolatban. Ezt leginkább a házakra kell érteni, nem nagyon szerettem vegyülni, tökéletesen megfelelt nekem a rellonos közeg. Ez azóta megváltozott, már csak a kviddicset nézve is. Most már az is vegyes gyümölcs módjára működik.
Végül Kiva nagy lelkesedésében elengedte a hinta láncait és átrepülve a korlát felett, aminek én támaszkodtam, landolt a kavicsos részén a játszótérnek. Én csak kerek szemekkel tudtam bámulni rá hosszú percekig, aztán látva, hogy nagyon baja nincs, mint hogy fáj a hátsója, kicsit megnyugodtam.
- Ugye jól vagy? - kérdeztem meg. Biztos, ami biztos. Sosem lehet tudni. Azután a kezemet nyújtottam felé, és miután felhúztam, szemöldök ráncolva mosolyogtam rá.
- Tudod, lehetnél óvatosabb is! - jegyeztem meg, a hangomban némi aggodalom csengett. Elég nagyot sikerült zúgnia, ráadásul elég magasról. Mondjuk ritkán találkoztam olyannal, aki így repült volna ki egy hintából. Na most ez is meg volt.
- Egyébként örülök, hogy látlak! - rámosolyodtam Kivára, majd nekitámaszkodtam egy kisebb mászókának, ami mellett nem sokkal landolt az előbb.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2012. november 19. 21:00 Ugrás a poszthoz

' Richard;;      



Egy halvány mosollyal az arcomon konstatáltam, hogy ő fűzi össze az ujjainkat, és nem kell várnom ilyesmire. Boldog voltam, bár kissé még mindig sértettnek éreztem magam a válaszának hiánya miatt. Igaz, ennek a dolognak köze volt a kutyához is, akire most némiképp dühös voltam. Persze, szerettem Richarddal lenni, de valahogy el tudtam volna képzelni, hogy a mai napot az ágyban töltjük. Most már mindegy.
- Nem - ráztam meg a fejemet, majd átkaroltam a derekánál. Tökéletes volt ez az egész. Hihetetlenül jó érzés volt így sétálni vele. Annyira egyértelműnek tűnt, minthogy levegőt vettem. Nem is értettem, eddig hogy bírtam ki nélküle.
Aztán a szavai kizökkentenek a gondolatmenetemből és azt hiszem, életem legszebb és legédesebb pillanatát éltem át az imént. El tudnék olvadni. Hogy tud valaki ennyire eszméletlenül romantikus lenni? Mindig tökéletesen tudja, hogyan érje el a szentimentalista énemet és hogyan fegyverezze le. Lassan fújtam ki a levegőt, a puha, gyengéd csók után, amit már a tavacska partján kaptam, majd belefúrtam a fejemet a nyakába. Megnyugtató volt hallani, ahogy ütemesen dobog a szíve. Végül ismét Roni zökkentett ki az idillből.
- Jó - mondtam, majd elengedtem és figyeltem, hogyan játszik Richard a kutyájával. Most valahogy annyira egyértelműnek tűnt minden. Még akkor is, ha nem akar elvenni feleségül most rögtön. Ugyan az ex-vőlegényemmel is el tudtam képzelni a jövőmet annak idején, de az most annyira gyermetegnek tűnt. Ez a kapcsolat merőben más volt. Jobb és érettebb. Sokkal jobban figyeltünk a másikra, még akkor is, ha éppen nem volt mindig mindenre annyi időnk, mint szerettük volna. Azt hiszem, aláírtam a nem létező munkám felmondó levelét, mint auror. Nagyon szép dolog, de valójában már nem akartam az életemet kockáztatni, nem akartam, hogy aggódnia kelljen miattam. Csak egyszerűen vele akartam lenni. Gyerekekkel.
- Drágám, mit szólnál, ha valamelyik hétvégén elutaznánk Párizsba? Azt hiszem, ideje lenne, hogy megismerd a szüleimet - vetettem fel az ötletet, bár nyilván nem fogom rákényszeríteni, ha nem akarja. Most jöttem rá, hogy tulajdonképpen odahaza még nem is igazán tudnak Ifensről és a kapcsolatunkról. Teljesen megfeledkeztem erről. De mivel ilyen jól működött a dolog köztünk, azt hiszem, semmi akadálya, hogy a szüleim megtudják kivel akarok élni.
- Egyébként, ha kell, szívesen segítek az üzlettel - mondtam egy mosoly kíséretében, majd leültem a tavacska partján lévő egyik üres padra.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2012. november 20. 18:25 Ugrás a poszthoz

' Richard;;      



Amikor leült végre mellém összefűztem az ujjainkat, és a combomra tettem a már összekulcsolt kezeinket. Igazság szerint, lehet, hogy kicsit rohamtempónak tűnhetett ez a kapcsolat valakinek vagy éppen mindenkinek, de nem éreztem kényelmetlenül magam emiatt. Egyrészt, mert nem csak én akartam, hogy így történjenek a dolgok, hanem a mellettem ülő férfi is, másrészt, biztosnak éreztem az egész kapcsolatot. Nem féltem megcsalástól, és azt hiszem, egyikünk fejében sem fordult meg, hogy rövidtávúra fogjuk a dolgot. Igaza volt, amikor azt mondta, felesleges köröket járni.
- Felőlem - nevettem fel. - Úgysem terveztem baglyot írni - mondtam, miközben közelebb hajoltam, majd megcsókoltam. Úgy éreztem, ehhez az emberhez tartozom. Furcsa, hogy ennyi évvel később jöttük rá erre mindketten.
- Nekem nincs ellenvetésem - mosolyodtam el, bár némiképpen féltem is, mit szól majd hozzám a családja. Valahogy ez az ismerkedés sosem volt az erősségem a családokkal. Még a barátaim rokonait is félve ismertem meg. Valószínűleg ezt sosem fogom levetkőzni, de mindegy, nem is tettem szóvá Richard-nak. A vállára hajtottam a fejemet, de csak pár percre, mert értetlenül fordultam felé, amikor a boldog hírt hozta fel.
- Mégis milyen hír...? - mire kimondtam már előttem térdelt, nekem pedig elakadt a lélegzetem, és döbbentem mosolyogtam. Egyik pillanatról a másikra felpörgött a szívem és a pulzusom ezzel arányosan szökött a magasba. Nem akartam elhinni.
Csak hallgattam, amit mondott, és finoman, vigyorogva ráztam meg a fejem. Annyira hirtelen jött, hogy még fel sem tudtam fogni, hogy igen, most megkérték a kezemet. Könnyek szöktem a szemem a boldogságtól, majd a gyűrűre pillantottam, aztán ismét Richard-ra, végül suttogva szólaltam meg:
- Igen - azután már az újdonsült vőlegényem nyakába vetettem magamat. A lendülettől eldőltünk és én rajta kötöttem ki. Beletúrtam a hajába és megcsókoltam. - Igen, boldogan hozzád megyek - válaszoltam most már normál hangerőn, szélesen mosolyogva, szemeibe nézve. - Szeretlek.
Újra megcsókoltam, míg meg nem jelent ismételten Roni, és ránk ugatva várta megint gazdáját. Persze én még nem engedtem el Ifens, így a kutya türelmetlenebbül vakkantott párat.
- Jól van, visszakapod! - mondtam még mindig mosolyogva, majd lemásztam Richard-ről és a kezemet nyújtva segítettem neki is feltápászkodni.
Utoljára módosította:Elisabeth Lovelace, 2012. november 20. 18:25
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. március 30. 21:05 Ugrás a poszthoz

Tanévzáró/nyitó;;          



Vége a vizsgáknak, és az elmúlt évek halasztása után, végre eljutottam odáig, hogy tanuljak is tisztességesen és meg is legyenek az írásbelijeim. Bár nem igazán voltam a legjobb passzban, sőt ami azt illeti semmi kedvem nem volt ehhez az ünnepséghez, de mindegy. A megjelenés ugyebár kötelező jellegű, legalábbis illett részt venni, hogy meglegyen az éves pofavizit is, de ennyi. Kész szerencse, hogy csak pár ember ismerte azt az Elisabethtet, aki mosolyogni is szokott, legalábbis valóban. A többiek éppen ezért beérték egy jól álcázott, görbe vonallal. És ez így volt jó.
Az ünnepség kezdete szokványos volt, nem vártam igazán semmire, aztán kihirdették az évfolyam elsőket és a saját évfolyamomnál meghallottam a saját nevemet. Először nem is vettem komolyan, aztán mikor már egy-két szempár rám szegeződött, felálltam, hogy kimenjek az igazgatóhoz. Akaratlanul is meglepetten mosolyogtam. Eszembe sem jutott, hogy ilyen jól sikerültek a vizsgáim.
- Köszönöm - ráztam kezet az igazgató úrral, átvettem a jutalmat, az oklevéllel együtt, majd visszatértem a helyemre. Fogadtam pár gratulációt még, majd még mindig csodálkozva, hallgattam tovább az ünnepséget.
Utoljára módosította:Elisabeth Lovelace, 2013. március 30. 21:06
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. április 7. 20:28 Ugrás a poszthoz

Richard;;        
outfit;;           



Az egyik koszos sarokban ültem már több, mint két órája és egymás után rendeltem a whiskey-kólát. Bár inkább volt whiskey, némi kólával, de így volt jó. Elég erős volt és már sikerült elég rendesen be is csípnem tőle, így pedig nem is fájt annyira a tény, hogy megint vége van. Újra és újra megszívtam. És most megint. Az érzést pedig nehezen viseltem el, de így a részegség határán kezdtem magam jobban érezni. Tudom, egy nőnek sosem szabadna ilyen állapotba sodornia magát, de most valahogy nem tudott érdekelni ez az egész, csak ki akartam törölni mindent. Egy részem, ami képes volt még tisztán gondolkodni, tudta, hogy úgysem lesz sokkal jobb, csak egy fejfájós, másnapos reggel, de ez nem volt számomra lényeges. Könnyebb volt inni, mint szembenézni a valósággal és a családommal, akiknek még mindig nem mondtam el, hogy az eljegyzésem könnyen jött és könnyen el is ment. Talán túl korai volt, vagy csak túlságosan reménykedtem benne. De mindegy is, most a whiskey tömény íze minden felé emelkedett, eltemette egy időre a fájdalmat és ameddig fizettem a pincérnek, nem volt probléma egyetlen ital sem, nem szóltak meg, hogy most már sok lesz. Ezért is nem mentem a pubba, hanem ide. A csárdát amúgy is jó párszor meglátogattam már életemben, legalábbis, mióta lejártam a faluba az iskolából, ismertek is ezért, és most ez pluszban jó volt. Csak ültem és bámultam magam elé és ittam. Nem sírtam, nem agyaltam a történteken, magamba zuhantam és hagytam alkoholba fulladni magam.
Utoljára módosította:Elisabeth Lovelace, 2013. április 7. 21:24
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. április 7. 21:41 Ugrás a poszthoz

Richard;;        
outfit;;           



Nem is tudom, mikor ittam ennyit utoljára bánatomban, de most ez kifejezetten jól esik. Már nem érzek semmit, csak kellemes mámort, és áldom az eszemet, amiért ide nem tűsarkúban jöttem. Azt hiszem, komoly gondjaim lennének most azzal. De így egy újabb probléma kilőve. És ami azt illeti, úgy érzem semmi sem lehet probléma. Még az sem, hogy az előbb láttam belépni a csárdába. Józanul azt hiszem, most összeszorulna a szívem, s a sírás kerülgetne, de így minden rendben van. Vagy legalábbis ilyen érzés. Megiszom a poharamban maradt kólás whiskeyt, majd felálltam és a pulthoz sétáltam, némiképpen ingadozó léptekkel.
- Egy üveg whiskeyt kérek - azzal letettem a tartozás és az üveg árát a pultra, majd meg is kaptam cserébe a rendelésemet. Aztán kissé bizonytalanul, de elértem addig az asztalig, ahol Richard ült. Kibontottam az üveget, és újratöltöttem a poharát.
- Szép estét neked is! - köszöntem, majd leültem vele szemben. Az arcomra kiült a tipikus, alkoholgőzös, bárgyú vigyor, miközben próbáltam egy tincset kisöpörni az arcomból, sikertelenül. Hülye voltam, kifelé kellett volna vennem az irányt, és menekülni saját magam elől, de a whiskey miatt minden rendben volt és semmi sem fájhatott. Nagyjából öt nap telhetett el, hogy kisétáltam Richard ajtaján, és most itt ültem vele egy asztalnál, teljesen szétcsúszva. S mindez mit sem számított.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. április 7. 22:17 Ugrás a poszthoz

Richard;;        



Teljesen kész voltam, nem voltam magamnál, valószínűleg nem is fogok rá emlékezni, de nem is ez volt fontos. Sokkal inkább lényeges volt az, hogy a harmadik számú ex-vőlegényem itt ült velem szemben, és én újabb adag whiskeyt eresztettem le a torkomon, nem törődve az előttem lévő pohárral, csak úgy, az üvegből.
- Mondhatnám, hogy miattad, de tuuuuulajdonképpen, nem - válaszoltam a kérdésre, félredöntöttem a fejemet, s hagytam, hogy eltűrje a tincset, amire én képtelen voltam. - Az igazság az, hogy magam miatt... iszom - elnevettem magam, majd újra meghúztam az üveget, miután megint töltöttem egy pohárral Richardnak. Kissé akadozva, elnyújtva beszéltem, mindez mégis normálisnak tűnt. Jól éreztem magamat, nem fájt semmi sem, és ettől minden megoldódott. Aztán láttam, hogy Ifens felállt és felém lépett. Hazavinni?
- Nem - jelentettem ki meglehetősen tisztán. - Nem megyek sehová - tiltakoztam ismét, miközben a fejemet ráztam. Szóba sem jöhetett arról, hogy én bárhová is elmegyek innét, míg az üveg ki nem ürül. Két lehetősége van, vagy segít, vagy nem. Abban az esetben, ha nem, akkor még rosszul is leszek, nem csak holnap reggel, hanem ma éjjel is, de ez van. Belefér. A másnaposság majd eltereli a figyelmemet a problémákról.
- Nem kell rám vigyáznod, már nagylány vagyok - ráztam meg ismét a fejemet, és a tincs, ami ellen küzdöttem, újra előkerült, de már nem is érdekelt az sem.
Utoljára módosította:Magyar Ákos, 2013. április 17. 12:59
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. június 12. 20:44 Ugrás a poszthoz

Gergő;;        



Édesre vágyom.
Egy ideje már előjött ez a kívánosságom, ami feltételezem a terhességemmel függött össze és ezért nem is nagyon zavartattam magamat miatta. Ami azt illeti még nagyon az elején voltam ahhoz, hogy bajom lehessen vele. Még mindig nehezen fogtam fel, hogy babám lesz, hogy anya leszek, és bár próbáltam barátkozni a gondolattal, nem igazán sikerült. Arról nem is beszélve mennyire hiányzott, hogy a gyermekem apja nincs vele, és mennyire fájt, hogy egy másik nővel van. Próbáltam erre az elkeserítő tényre nem is gondolni, de elég nehezemre esett, tudva, hogy tőle estem teherbe. És még a család sem tudja. Valószínű boldogok lesznek, hogy húsz évesen nagyszülőket csináltam belőlük... Gyűlöltem ezt az egészet.
A cukrászda felé menet reflexből nyúltam a zsebembe a cigarettámért, de nem találtam ott. Kidobtam. Ebben igaza volt Richardnak, nem dohányozhattam többet. Ami azt illeti, ez elég nagy érvágás volt, mert a feszültségemet eddig nagyon jól elnyomta. Most viszont... Sóhajtottam egyet és végigsétáltam az utcán, majd a cukrászda előtt megálltam.
Édesre vágyom.
Beléptem és körbepillantottam. Üres asztalt kerestem, de végül megláttam egy ismerős arcot. Egy fiatal fiút, aki egyedül ücsörgött, várva, hogy kiszolgálják. Janey fogadott fia volt, akivel Richard is sokat foglalkozott. Jó párszor volt nála, ilyen-olyan okból. Olyankor sosem zavartam, inkább elvonultam tanulni, hagytam a két fiút. Talán most is hagynom kellene Gergőt, mégis felé indultam el.
- Szia, zavarok? - kérdeztem egy mosoly kíséretében, várva a válaszát, hogy leülhetek vagy sem.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. június 18. 20:22 Ugrás a poszthoz

Gergő;;        



Meg kell jegyeznem, nem különösebben ismertem a srácot, akivel most szembekerültem, de volt már alkalmam beszélni vele. Nem Richard házában, hanem anno az erdőben. Még nem is járt a suliba, amikor belekeveredett a sűrűbe, ami nem egy kisfiúnak való hely, akármennyire oroszlán lelkű az ember. Persze ez rám nem vonatkozik, mert a rellonosok általánosságban mások voltak. Akaratlanul is az jut eszembe, hogy milyen jó lenne megint hisztis kis csitriként idekerülni. Annyival egyszerűbb volt akkor az élet. Most meg... most meg gyereket várok egy olyan férfitól, aki nem hogy nem a férjem, még csak nem is szeret. Legalábbis komolyabb módon egyáltalán nem. Elkeserítő ez a helyzet és őszintén tartok attól, hogy a baba fogja megsínyleni mindezt.
Egy mosoly kíséretében ültem le Gergővel szemben, a táskámat magam mellé dobtam, és éppen kérdezni akartam volna, de megérkezett a várva várt pincér, aki felvette a rendelésünket.
- Egy nagy halom fagyit - mondtam, miközben eszembe jutottak a régi szép idők. Amikor még jó kislány voltam, és amikor még nem volt keserű a szívem. Ahogy a pincér elment Gergő meg is szólalt. Gyorsabb volt, mint én, viszont azon meglepődtem, hogy nem tudott a helyzetről Richarddal. Mármint nem sok köze van hozzá, de tudtommal nagyon is jóban vannak.
- Hát... ezek szerint még nem tudsz a mostani felállásról. Richarddal szétmentünk - mondtam csendesen, lesütve a szememet. Nehéz volt kimondani mindenhogy, mindenkinek. - De lesz egy gyerekünk - tettem hozzá kicsit boldogabban. A babának örültem, tiszta szívből, amellett, hogy féltem is tőle. Végül egy halvány mosolyt villantottam fel, nem nagyon akartam, hogy faggasson Gergő, de ha fog, akkor válaszolni is fogok. Mert ennyit mindenki megérdemelt.
- Te hogy vagy? Meg Janey-ék? Rég láttam őt is - kérdeztem végül elterelve a témát magamról, és inkább a srác életével akartam foglalkozni jelen pillanatban. Talán meg kéne látogatnom a kedves anyukát, lenne miről beszélgetnem vele, végül is van egy történetük nekik is Richarddal. Azt sem értettem soha, de nem is kérdezgettem. Talán, mert nem is rám tartozik, vagy mert lefoglalt a boldogság egy rövid időre.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. július 10. 12:04 Ugrás a poszthoz

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Még most sem akartam teljes mértékben elhinni a sztorit, amit elmagyarázott nekem a levélben Ian. Annyira irreálisnak tűnt, mégis biztos voltam benne, hogy nem hazugság. Mire fel találni ki valaki egy ilyen hosszú és lehetetlen történetet, csakhogy kimagyarázzon egy kínos találkozást. Nem, ennyire nem őrült senki, Ian sem. Bár azt kissé nehezen hittem el, hogy valóban van egy felesége, aki terhes. Sosem tudtam úgy gondolni erre a férfira, mint családapára, legalábbis miután elváltak útjaink, most azonban nagyon is úgy tűnt, apuka lesz. Én meg anyuka, így talán még szerencsés is, hogy találkozhatok egy olyan nővel, aki hamarosan szülni fog. Persze az is igaz, hogy annak a nőnek ott van a gyermeke apja is, aki majd segít felnevelni, és nem kívánja kisajátítani a babát. Nem úgy, mint az én esetemben. Már most tudom, mennyire komoly harcokat kell megvívnom majd.
Hosszú út volt Magyarországról Angliáig, de ezt a helyet ismertem, mint a tenyeremet. Éveket éltem le itt, és rengetegszer jöttünk vissza a London melletti Lovelace birtokra, ahol még a nagyapám élt és virult. Persze nem a fővárosban laktak Ianék, de én viszont ott kívántam megszállni, arra a pár napra, míg vissza nem megyek Bogolyfalvára. Elkerülve a saját családommal való vitákat, inkább egy kisebb hotelban szálltam meg, mintsem a régi házunkban. Előszedtem a holmijaimat, amiket másnap a látogatásom során kívántam felvenni. Estére érkeztem meg, nem hinném, hogy annyira szerettek volna látni, hogy most be is állítsak, és amúgy is a második levelemben, amit Iannek küldtem, megírtam, hogy melyik nap fogok megjelenni az ajtójukban és az bizony a holnapi nap volt. Így nekem is kényelmesebb volt, és ez azért némiképp előnyt élvezett.

***


Másnap délelőtt ébredtem csak fel, feltételezem, hogy a hosszú vonat út a felelős ezért. Különösebben nem kapkodtak, mert nem volt értelme. Nyugodt tempóban elkészültem, aztán fogtam egy taxit. A mugli módszerekre csupán azért kényszerültem, mert még nem volt papírom arról, hogy hopponálhatok is, bár azt hiszem, ment volna. Mindegy, a taxi ugyanúgy elvisz majd a kívánt helyre, és ez számított per pillanat.
Nem kellett sok, hogy meg is érkezzek a házhoz, ami ugyanott állt, ahol annak idején utoljára láttam Iant. Nem sok minden változott meg, de ez engem nem zavart. Kifizettem a taxit, majd elindultam a bejárati ajtó felé, aztán csengettem és vártam, hogy ajtót nyissanak.


outfit.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. július 13. 23:21 Ugrás a poszthoz

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Nem kellett túl sokat várnom az ajtó előtt, mielőtt valaki ajtót nyitott volna. Amikor megláttam a régről ismert férfit, elmosolyodtam. A közös történetünk ott pörgött a fejemben: az udvarlás, az az ősrégi smaragdékszer, ami családi ereklye volt egyszer régen, aztán ellopták vagy valaki eladta, nem is tudom, de Ian csodálatos módon visszaszerezte, a veszekedések, az utolsó itt tett látogatásom, amikor ugyanígy taxival jöttem el Londonból, és az eltűnése. Aztán a faluban történtek. Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni azt a zavart tekintetet, amit akkor láttam, mielőtt elhopponált volna. Most pedig itt álltam újra az ajtajában és el sem akartam hinni még mindig, hogy ilyesmi megtörténhet. Még úgy sem, hogy boszorkány voltam.
- Szia - köszöntem, miközben beljebb lépdeltem az ajtóból. Aztán legnagyobb meglepetésemre Ian megölelt. Egyáltalán nem ilyen embernek ismertem meg, sőt éppen hogy teljes ellentéte volt annak a férfinak, akivel annak idején még jártam is.
- Örülök, hogy ismét emlékszel rám - mosolyodtam el szélesen, miután elengedtük egymást és mikorra megérkezett a levélben említett feleség. Mármint gondoltam, hogy ő lesz az, mert feltételeztem nem szaladgál két-három terhes nő a házban, csak úgy, szórakozásképpen.
- Szia, én is nagyon örülök - kedves lánynak tűnt, talán annyi lehetett, mint én magam is voltam. Mélyebben nem mentem bele az analizálgatásba, mert végül is nem azért jöttem, sokkal inkább hogy megismerjem ezt a fiatal nőt és persze beszélgessünk Iannel és vele.
- Tudod, nem tudom eldönteni mi a hihetetlenebb: az, hogy blokkolták az emlékeidet, vagy hogy tényleg apuka leszel! - mondtam nevetve először Ianhez fordulva, majd után Annabellnek jegyeztem meg, kissé lehalkítva a hangomat, persze úgy, hogy még a férfi is hallhassa.
- Messze nem volt ennyire kedves, amikor én ismertem meg - továbbra is mosolyogtam, mert ezzel az egésszel nem kívántam megbántani senkit, de még mindig nem tudtam elhinni, amit láttam. Túlságosan élénken élt bennem a kép, amikor odahaza a francia birtokunkon látogatott meg Ian. Akkor nem ilyen volt.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. július 16. 22:44 Ugrás a poszthoz

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Annak ellenére, hogy már semmilyen mélyebb érzelem nem kötött ehhez a férfihoz, azért jól esett, amit mondott. Többek között azért is, mert az önbecsülésemnek nagyon is szüksége volt a jelenlegi helyzetben erre. Nem mintha ez bárkinek is rosszul esett volna, sőt!
Miközben Ian a feleségével együtt beljebb terelt a lakásban, szórakozottan pillantottam körbe, kíváncsi voltam, mi változott meg az évek alatt, míg nem jártam itt. Egyértelműen látszott, hogy itt lakik egy ideje Annabell, és ez kifejezetten jót tett a háznak, sőt a férfinak is. Ahogy elnéztem boldog volt ezzel a lánnyal, és ennek örültem. Mióta a faluban találkoztam vele, nem nagyon tudtam rá haragudni a múlt miatt, ahogy ez már csak lenni szokott nálam. Egy jó indok és kész, el is felejtettem a dolgokat. De nem tagadhatom, hogy örülök, amiért ez történt, még akkor is, ha ez nem szép dolog, mert fájt volna, ha Ian csak úgy elhagyott volna.
- Mondanám, hogy vörös bort, de már nem ihatok alkoholt egy ideje, úgyhogy ha esetleg van limonádé, akkor azt kérek - feleltem az innivalóval kapcsolatos kérdésére. Ami igaz, az igaz, hiányzott már, hogy ihassak egy jó pohár bort, és valakivel beszélgethessek. Pont most kellett volna a legtöbb alkohol, és a legtöbb mámoros este, de hát a babával az ilyesmit nem lehetett. Nem akartam, hogy bármi baj történjen, így nagyon is visszafogtam magamat. Inkább kilenc hónap így, mint a nagyobb baj.
Amint Ian elhagyta a helyszínt, rögtön sikerült megtalálnom Annabellel a közös hangot. Igazán szimpatikus nőnek tartottam, s be kellett valljam, örültem, amiért egy olyan férfi, mint Ian, egy ilyen párt talált. Akárhogy is, összeillettek.
- El tudom képzelni - válaszoltam, majd csodálkozva elnevettem magamat. - Igazán? - a képzeletem azonnal életre kelt. Láttam magam előtt Annabellt és Ian, majd azt, ahogyan az utóbbi egy pohár vizet kap az arcába, feltételezem, teljesen jogosan.
- De azt kell mondjam, jó hatással vagy rá. Sosem láttam ilyennek - jegyeztem meg, pont mielőtt a szóban forgó férfi visszatért volna a nappaliban, és csak mosolyogtam a velem szemben ülő szőke lányra. Aztán megjelent Ian, és elterelte a szót, gondolom, nem értékelte, hogy kibeszéljük őt, bár sosem lehet tudni, elképzelhető, hogy más oka volt minderre. De mindegy is. Elvettem a dohányzóasztalra tett poharak közül a limonádésat, miközben egy köszönömöt is elmormoltam, majd ittam egy kortyot.
- Sok minden... - kezdtem bele, a hangomból ki lehetett hallani némi lehangoltságot, amit nem igazán tudtam kiirtani még. - De a legnagyobb dolog, az mégis csak a baba, azt hiszem - mosolyogtam, és nem tudtam megállni, hogy ne simítsam a kezemet a hasamra, ami már kezdett gömbölyödni, de még nem volt túl feltűnő.
  
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. július 25. 14:26 Ugrás a poszthoz

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Akaratlanul is felnevettem, amikor Ian azt feltételezte, allergiás lettem. Ahhoz képest, hogy nemsokára ő már apaként fog tetszelegni, egyáltalán nem értette az egyértelmű célzattal mondott szavaimat. Ellenben a felesége értette és tudta. Láttam a tekintetén, a vigyorán.
- Terhes vagyok - mondtam még mindig szélesen mosolyogva. Igazság szerint már sokszor kimondtam ezt ez elmúlt hetekben, de még mindig hihetetlennek tűnt mindez. Nem gondolkodtam a babázáson egészen addig, míg ki nem derült, hogy várandós nem lettem, és kicsit még mindig meglepett a dolog. Ettől függetlenül imádtam a gondolatát annak, hogy lesz egy gyönyörű, kicsi babám.
Míg a férfi nem volt a nappaliban Annabellel beszélgettem. Nagyon is szimpatikus volt, annak ellenére, hogy az egyik exem felesége volt. Általában nem szoktam kedvelni a volt pasijaim újdonsült párjait, de valahogy sosem sikerült kikerülnöm a kínos találkozásokat, amikor jópofiznom kellett. Mégis ezzel a nővel szemben nem éreztem ellenszenvet, sőt megdöbbentő módon szimpatizáltam vele.
- Tényleg - mondtam, amikor újra a gyerekről volt szó, miután Ian megjelent a limonádékkal. Többel, mivel a feleségének nem volt sok választása, és így ő sem akart kilógni a sorból. Igaz, Annabell hamarosan túl lesz a szülésen.
- Neked... nektek még mennyi idő van vissza? - kérdeztem meg végül kíváncsiságból, bár Ian a levelében írta, hogy már nincs sok vissza, és ezért nem is utazhat az anyuka.
Aztán pár pillanattal később már nekem is csapódott az ominózus kérdés, férjhez mentem-e vagy sem, ha már gyereket várok, akkor nyilván feleség vagyok már én is. Hát nem.
- Nem. Ez kicsit bonyolultabb - feleltem megrázva a fejemet. A tekintetemen látszott, hogy kissé csalódott voltam. Akármennyire is örültem a babának, attól még rohadtul fájt belegondolni abba, hogy az apja nem velem van. Bár talán így tényleg jobb mindenkinek. Újabb kortyot ittam a limonádémból.
- És egyébként hogy vagytok? Mármint az emlékekkel való babrálást leszámítva - tereltem el a témát, nem túl jól, de ezt most mellékesnek éreztem.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. augusztus 5. 21:23 Ugrás a poszthoz

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                



Széles mosollyal fogadtam a gratulációkat. Kétség sem fért hozzá, hogy amellett, hogy nincs velem a kicsi apja, attól még igenis azt akartam, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan annak lennie kellett. Szép életet akartam ennek a csöppségnek.
Ian megjegyzésén újra jót mosolyogtam. Valóban nem látszott még túlságosan, de azért már volt egy pici pocakom, persze lényeges különbség volt köztem és Annabell között, aki már a terhessége végén járt. És ez nem is volt különösebben meglepő. Azt hiszem, ezzel a babavárással egy újabb korszakot tudhatok majd magam mögött, és be kell valljam, ennek örültem. Eddig még mindig minden csak csalódás volt. Az első igazán komoly kapcsolatom óta Ian volt és Richard, és egyik sem tett véglegesen boldoggá. Persze ez nem baj, így utólag tényleg nem, csak hát, én éltem meg mindezt, és kicsit megviseltek ezek a dolgok.
- Az már nagyon kevés. Valószínű ez a baba majd csak szeptemberben jön, legalábbis a doki azt saccolta be - folytattam tovább a terhességről, gyerekről és egyéb ehhez kapcsolódó témák boncolgatását. Igazság szerint, bármiről beszélgettem nagyon is szívesen, csak ne kelljen a magánéletemet elmesélnem még valakinek. Nem az új Mr. és Mrs. Worringtonnal volt a a baj, hanem azzal, ahogyan az életem alakult. És már túl sokan feszegették ezt a kérdéskört.
- Egyelőre én a görögdinnye evészetnél tartok, és úgy tűnik, nincs ellenére a picinek sem - nevettem, miközben kimondtam a szavakat, mielőtt Ian félbeszakította volna ezt a beszélgetést, hogy körbekalauzoljon a házban, természetesen a neje kíséretében. Úgy tűnt, nem az az egy helyben ülő típusú nő.  Ittam még egy nagyobb kortyot a limonádémból, majd felálltam, és követtem a tulajdonosokat.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. szeptember 8. 16:38 Ugrás a poszthoz

Richard;;        
outfit.                    



Ami azt illeti egy ideje tisztában voltam azzal, hogy beszélnem kell majd Ifens-el, és az nem lesz egy éppen kellemes beszélgetés. Ezért is halasztottam el mostanáig, mert túl akartam lenni a szülésen. Előtte nem akartam sem őt, sem magamat felzaklatni azzal, hogy elmondom neki az igazságot, ami csak most derült ki számomra is. Mondanám, hogy kár volt hazautaznom, és kár volt találkoznom azzal a régesrégi ismerőssel, de az a helyzet, hogy a kislányom, akit az elmúlt héten el sem akartam engedni, túlságosan jó dolog volt, hogy ezt mondhassam. A világ leggyönyörűbb aprósága volt a számomra Rea, és semmi pénzért nem csinálnám vissza, még akkor sem, ha lenne hozzá bármiféle eszközöm. Felbolygatta ugyan az életemet, de ahogyan gőgicsélt és rám nézett, az mindent megért.
Írtam egy levelet Richardnak, hogy ma várni fogom kinn a tónál, pontosabban a stégnél. Valahol mélyen bíztam benne, hogy fog meggyűlölni, amiért csak most derült ki, hogy valószínűleg nem ő az apja ennek az apróságnak. Azt hiszem, úgy is felfoghatja talán, hogy így egyszerűbb. Végül is nem akartam soha, hogy bűntudata legyen előttem vagy a mostani barátnője előtt, mert van egy házasságon kívüli gyereke, főleg, ha igaz a pletyka, ami elterjedt a faluban és valóban eljegyezte azt a lányt. Nem mondanám, hogy ettől a hírtől repestem a boldogságtól, de ez van, tovább léptünk mind a ketten. Így visszagondolva talán én még korábban is, mint ő. Persze akkor mindez, nem így tűnt, és nem is gondoltam, hogy a vége egy picike lány lesz.
A stégre kiérve egyedül voltam Reával, aki csendesen szuszogott a rám eszkábált kenguruban. Letettem a táskát a fapadlózatra, majd én is leült. Ezt a kislányom már nem értékelte annyira, és elégedetlenül nyöszörgött egy sort, és szinte már vártam, hogy sírni kezdjen, nem tette. Kibújtattam a hordozó alkalmatosságból, és a lábaimra fektettem, ahogy törökülésbe helyezkedtem. Átdobtam a hajamat az egyik oldalra és megfogtam az én Csöppöm kezecskéit, miközben mosolyogva gügyögni kezdtem hozzá. Órákig csináltam ugyanezt a lakásban is, amíg éhes nem lett újra, Rea pedig nevetett. Tudtam, éreztem magamon, hogy ilyenkor csillogott a szemem és könnybe is lábadtak sokszor a boldogságtól, amit éreztem. Emlékeztem, hogy egy időben elképzelhetetlennek tartottam, hogy én anya legyek és gyereket neveljek, most még is ez töltötte ki minden pillanatomat.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. szeptember 8. 17:13 Ugrás a poszthoz

Richard;;        
outfit.                    



Hallottam a férfi lépteit, ahogy végig sétált a rövidke stégen, majd végül köszönt nekem, amit egy felpillantással viszonoztam is. Bár az volt megbeszélve, hogy ott akar lenni, mikor a kicsi megszületik, nem volt ott, és talán elmehettem volna hozzá, miután hazajöttem, de akkor keresett meg Jeremiah is, és a megjelenésével igencsak felkavart. Igazán lehetett volna benne annyi, hogy nem állít be csak úgy hozzám egy apasági tesztet lobogtatva. Nem mintha akarna bármit is a vér szerinti lányától, mert ő nem az az apafigura típus, nem úgy, mint Richard, aki máris odáig van a gyönyörűségtől, hogy a "kislánya" a kezében lehet. Pont így képzeltem el, amikor kiderült a terhességem. Most viszont szinte megszakadt a szívem, és az is átfutott a fejemben, hogy egyszerűen nem mondom el neki. De nem. Egyenes akartam vele lenni, mert annál többet jelentett és fog is jelenteni, amíg világ a világ számomra. Sosem hittem azt, hogy az ember csak egyszer lehet igazán szerelmes, ráadásul éppen itt volt előttem a második olyan férfi, akit szívből szerettem, sokkal komolyabban is, mint az elsőt. Éppen neki nem akartam hazudni, bármi is történt köztünk.
- Reának neveztem el, de ha akarsz adhatsz neki második nevet - mondtam csendesen, és bár tudtam, hogy tulajdonképpen annyira felesleges mindez, mégis jobban éreztem Richardot a kislányom apjának, mint mást. Nagyon szerettem volna, ha ezért nem gyűlölt volna se engem, sem pedig a kicsit, aki meg aztán végképp nem tehet róla, hogyan alakultak az események.
- Tudod, nem csak azért hívtalak ide, hogy láthasd - kezdtem bele végül és éreztem, hogy gombóc kezd nőni a torkomban. Őszintén féltem a reakciójától, és nem tudtam mit tehetnék. - És talán jobb lenne, ha leülnél - folytattam, majd beleharaptam az alsó ajkamba és vártam. Igaz, nem tudtam, mire, de ezt tettem.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. szeptember 9. 17:02 Ugrás a poszthoz

Richard;;        
outfit.                    



Igen, biztos voltam benne, hogy nem csak én lettem volna ideges, ha egy beszélgetés úgy kezdődik, jobb ha leülök. És ahogy elnéztem Ifens sem lett éppen túl feldobott ettől. Tulajdonképpen nevetségesnek találtam a helyzetet, és szívem szerint tudomást sem vettem róla, de ha egyszer csak Jeremiah beállítana, hogy mégis részt akar venni a baba nevelésében, akkor sokkal kellemetlenebb helyzetbe kerültem volna. Arról nem is beszélve, hogy Richard onnantól jogosan utálhatna, mert átvertem és ezt az opciót nem akartam megkockáztatni.
- Nézd, mikor kiderült a terhességem, szinte biztos voltam benne, hogy a tiéd a gyerek. Amit nem tudsz, hogy mielőtt lefeküdtem veled a hotelban, hazautaztam és összefutottam egy régi ismerősömmel, és... hát az a helyzet, hogy ő csináltatott egy tesztet. Az eredmény szerint ő az apa - nyögtem ki végül, újra beharapva az alsó ajkamat, mert nem tudtam, hogy fog majd reagálni erre az egészre. Aztán mielőtt még kiborulhatott volna folytattam:
- Én... ezt azért akartam, hogy tudd, ha nem akarsz részt venni az életében megértem, sőt. De hazudni sem akartam neked! Arról nem is beszélve, hogy Jeremiah nem akar foglalkozni ezzel a gyerek dologgal, ő nem az a fajta, akit megmozgat egy baba, és így Rea sem - a hangomban csalódottság tükröződött, mert megbántottan és átverve éreztem magamat, amiatt hogy ez a másik férfi magasról tesz a saját kislányára. Annyival könnyebb lett volna, ha Richard a vér szerinti apja, mert tudtam, hogy ő segítene, foglalkozna vele és számítana neki mi történik éppen Reával. De így... az egyedülálló anyaság gondolata még inkább megijesztett.
- Sajnálom - motyogtam elfojtott hangon, az a gombóc a torkomban már túl nagy volt, hogy rendesen tudja beszélni. Miközben a kislányom apró kezecskéjét simogattam az ujjaimmal, vártam a reakciót. Rettegtem attól a gondolattól, hogy egyszerűen feláll, elküld a francba és itt hagy. Vele nem akartam rossz kapcsolatot. Egyszerűen nem.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. szeptember 9. 17:58 Ugrás a poszthoz

Richard;;        
outfit.                    



Sejtettem, hogy ki fog akadni. Mindenki így reagálna, mert hát mégis csak... ez nem egy egyszerű történet. Értem, hogy nem ezt kívánta volna hallani, de az az igazság, hogy én sem örültem neki. Igen, akkor lefeküdtem Jeremiah-al is, de azt hiszem, érthető, hogy kétségbe voltam esve, szomorú voltam és magamra maradtam újra, méghozzá igen csúnyán. És akkor ott volt egy férfi, aki törődött velem, én pedig többet ittam, mint kellett volna, és rossz döntést hoztam. De ez is én voltam, és felvállaltam, hogy elcsesztem. Viszont azt megérdemeltem volna, azt hiszem, hogy hajlandó legyen meghallgatni, mert azt akartam tudja, hogy örülnék, ha segítene, és egyáltalán nem bánnám, ha az apja helyett is apja lenne Reának. De mindezt nem tudtam elmondani, mert felállt és elsétált, otthagyva engem a kicsivel.
Borzasztóan utáltam magamat, amiért én voltam az újabb csalódás számára. Tudom, hogy mennyire el volt keseredve, amikor Janey-től is ugyanezt kellett hallania, ráadásul láttam is az arcán, mennyire megviselte mindez, akkor is és most is. Ha tehettem volna megváltoztattam volna a dolgokat, de ebbe egyszerűen nem volt beleszólásom. Az pedig még inkább rosszul érintett, hogy nem tudhattam mit gondol most, a csalódottságon kívül.
Az én Csöppömet néztem, éreztem, hogy a tehetetlenségtől könnyek kezdik szúrni a szememet. Rea pedig csak bámult rám azokkal a hatalmas, gyönyörű szép szemeivel, amiknek senki nem tudott ellenállni, főleg én nem. Mindenre orvosság volt ez a pici lány, önmagában azzal, hogy létezett és az enyém volt.
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV


- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
Írta: 2013. december 30. 23:34 Ugrás a poszthoz

Thomas;;  
az Újévi Jótékonysági Gála                  
Montparnasse negyed, Párizs, Franciaország
            




A szüleim évek óta, minden évben eljártak egy jótékonysági gálára, amit egy gazdag nő tartott, és ha jól emlékeztem, akkor a francia hátrányos helyzetű gyerekek megsegítése végett szervezte ezt az eseményt. Tulajdonképpen egész életemben csupán egyetlen egyszer vettem részt ezen a gálán, akkor is csak azért, mert nem volt kedvem Londonba utazni, így anyámék kénytelenek voltak magukkal vinni. Most azonban egészen más volt a helyzet. Pár héttel ezelőtt kaptam meg a baglyot a szüleimtől, melyben azt írták, hogy ha nekem az nem okoz gondot, és nincs semmilyen más programom, elmehetnék én erre a rendezvényre, ők pedig vigyáznának az unokájukra, hiszen úgyis keveset látják a kicsit, mivel Magyarországon éltem vele. Én pedig kapva-kaptam az alkalmon, és felvetettem ezt az egészet Tomnak is. Más volt együtt lenni vele, mint eddig bármelyik kapcsolatomban alkalmazkodni, mivel ott volt Rea, aki számomra mindennél fontosabb volt. Szerencsésnek éreztem magamat, amiért ezt az egész gyerek dolgot ilyen jól viselte a férfi. A helyzet ugyanis az volt, hogy a kedves vér szerinti apa egyértelműen kijelentette, ő nem képes a gyereknevelésre, ne is számítsak rá. Őszintén szólva, nem is bántam, amiért így alakult. Inkább neveltem volna fel egymagam a lányomat, mint egy lébecoló kölyök mellett. És valóban, szerencsés voltam, mert Thomas lelkes apukaként vett részt a lányom életében. Nem igazán gondoltam bele olyasmibe, mi is lesz majd évekkel később, mert még annyi idő nem telt el a kapcsolatunkban, de el tudtam képzelni a későbbiekben is vele lenni. Persze fene se tudja, ő mit akart. Az eddigi kapcsolataimból okulva pedig kicsit tartottam, hogy újra hoppon maradok, ha nagyon beleélem magamat.
Végül is Tom belement az Újévi Jótékonysági Gálába, így egy nappal korábban már Párizsba utaztunk. A családom már találkozott egyszer Tommal, így a bemutatkozósdival most nem kellett időt vesztegetnünk, aminek azért is örültem, mert a vonatút valahogy lefárasztott és aludni akartam a másnapi esemény előtt.


***


Szórakozottan készültem elő az estére. Bőven ráértem, több mint két órám volt még mielőtt elindultunk volna. Egy fehér estélyit választottam ki az estére, nem túl testhezállót, ugyanis a szülés óta a hasam még - számomra - nem volt az igazi. Valószínűleg ez csak az én hülyeségem volt, de már senki nem vitázott velem emiatt. Bizonyos szempontból valóban fiatal voltam még az anyaszerephez, ettől függetlenül viszont élveztem, hogy a Csöppömet dédelgethettem és babusgathattam. Arról nem is beszélve, hogy már lassan a kilencedig hónapot is elérte. Nagyon szerettem vele foglalkozni, azonban ezzel az is járt, hogy szinte semmilyen olyan helyre nem tudtam elmenni, ahová eddig. A bulik, az estélyek teljesen meg voltak lőve. Igaz, csekély ár mindez, most mégis nagy lelkesedéssel   készültem erre az estére. Egyrészt jó érzéssel töltött el, hogy végre mehettem valahová, ahová úgy igazán ki kellett öltözni, és ahová valóban nagyvilági megjelenés kellett. Egy kis részem tagadhatatlanul szerette ezt a gazdagságot, és az ezzel járó apróságokat. Másrészt pedig nem egyedül kellett mennem, és az külön öröm volt, hogy nem egy alkalmi partner lesz mellettem, aki csupán kedvességből vállalta el a kísérői szerepet. Belebújtam a tört fehér ruhába, miután a hajamat lazán összetűztem, és már a sminkem is a helyén volt. Épp a cipőmbe ügyeskedtem magamat, miközben a fülbevalóimat próbáltam betenni, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Anya jött be, kezében a kislányommal, azt hiszem, ő szeretett nagymama lenni.
- Szia, kicsim - mondtam, majd megpusziltam Rea puha arcocskáját. - Köszönöm, hogy vigyáztok rá, anyu! - folytattam most már a másik nőnek címezve, aki a szobában tartózkodott.
- Semmiség, drágám, remélem nem fogjátok unni magatokat. Bár Jacqueline eddig mindig jó partikat adott - válaszolt édesanyám. Addigra én már sikeresen belebújtam a cipőmbe, felvettem minden ékszeremet, és a tükörbe pillantva igazítottam még a hajamon. A tükörben, anyám mögött láttam meg az ajtóban álló Tomot, akin most elegáns, sötét öltöny volt, és a kis jelenetet figyelte a szobában.
- Jól nézel ki - mondta, mielőtt még megfordultam volna. Az órámra pillantva eszméltem rá, hogy a készülődés mennyi időt is emésztett fel, és hogy alig tíz perc múlva már itt is volt a bérelt autó, ami a gálára fuvarozott minket, illetve majd haza is.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Elisabeth Lovelace összes hozzászólása (20 darab)

Oldalak: [1] Fel