28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Scarlett Nicol Emily Loughlin összes RPG hozzászólása (35 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2012. október 26. 18:43 Ugrás a poszthoz

Timi

A mai sem volt épp egyszerű, egész nap borzalmasan éreztem magamat, ettem össze-vissza, persze, utána rögtön rosszul lettem, nem nagyon tudom magamban tartani a kaját. A délelőtt elég gyorsan eltelt, utána meg a délután is, ki nem találtad volna mi? Szóval, mivel most már egészen jól éreztem magamat úgy éreztem tennem kell valamit, különben becsavarodok a négy fal között. Így indultam el egy kellemes esti sétára. Na jó, a kellemes annyira nem is ideillő, mivel borzalmasan hideg van, én kis naiv persze megint egy ruhát választottam de legalább az ujja hosszú, de ez ugyan nem segít azon, hogy combközéptől lefelé libabőrös vagyok. Továbbá, fogalmam sincs merre megyek, ez azért nem elhanyagolható szempont. Annyiszor jártam ezeken a folyosókon, hogy csukott szemmel is képes voltam bárhová eltalálni, de most, mintha kicserélték volna az egész kastélyt. Összevonom a szemöldökömet és elkanyarodok a folyosó végén és a szellő azonnal meglibbenti a hajamat. Talán erre van szükségem, egy kis friss levegőre. Valójában azonban hiába  táplálok aziránt reményeket, hogy jobban leszek, sajnos ennek semmi köze ahhoz, hogy mikor láttam a napot utoljára. Óvatosan lépek ki az erkélyre és rögtön összeborzongok. Nem épp őszies az idő így kora este. Körbenézek, járkálok és szegény kislányt még csak észre sem veszem. Majd megállok és annyi friss levegőt kényszerítek a tüdőmbe amennyit csak tudok. Végül hanyagul meglibbentem a hajamat és akkor veszem a kis drágát aki könyvvel a közében ücsörög itt. Felvonom a szemöldökömet és egy kissé értetlenül nézek rá. Miért pont itt? Túl hideg van ahhoz, hogy valaki itt magoljon, bár a furcsa tanulási szokásokba inkább nem megyek bele.
  -Nincs itt túl hideg a stréberkedéshez?-
Nincs a hangomban semmi negatív, semmi lenéző, ez csupán egy szimpla kérdés ami nem épp társalgás kezdeményező na de nem vagyok épp hétköznapi így hát a beszélgetésnek sem kell olyan csekélységekkel kezdődnie, mint például a köszönés.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2012. október 26. 19:21 Ugrás a poszthoz

Őszintén érdekel szegény kislány véleménye. Ki lehet olyan elvetemült, hogy a két legrosszabb dolgot a világon -a vacogást és a tanulást- ilyen tökéletesen összehangolja? Na de most komolyan, erre is csak egy Navines lenne képes de amikor a az ismeretlen visszavág, elismeréssel kell adóznom neki. Szóval nem egy idétlennel hozott össze sors, bár ne legyünk ennyire bizakodóak egy mondattal még nem kellene, hogy meggyőzzön arról, hogy elég jó fej ahhoz, hogy folytassam a társalgást. Összefűzöm magam előtt a karjaimat és oldalra billentem a fejemet.
  -Engem igazából nem, de téged zavarna ha itt teszem ki a vacsorámat.-
Egy megjátszott mosollyal fordítok neki hátat, abban a reményben, hogy látok valamit a tájból a sötétségen kívül, de csalódnom kell. Nem hiába jön a tél, már ilyenkor szinte korom sötét van épp csak a fák lombkoronái sejlenek ki az öntött sötétségből. Persze a rét nyomokban látszik, hála a kastélyból kiszűrődő fényeknek. Ámbár én békén hagytam a túlbuzgó lánykát, ő úgy döntött -valami csoda folytán-, hogy folytatja velem a társalgást. Kelletlenül fordulok ismét szembe vele és a kérdés hangszíne után kezdek kételkedni, hogy csakugyan jól tippeltem-e. Én a helyében biztos nem magyarázkodtam volna magamnak, de hát...ez én vagyok. Így kénytelen leszek nem megbántani az érzéseit és én is egy kicsivel kedvesebb hangnemre váltani, csakhogy lássátok nincs kőből a szívem.
  -Ohh értem...tanulás...-
Bólogatok egy sort és igyekszem nem nevetni. Hát, az nekem sosem ment túl jól, engem diák vagy akár tanár nem látott könyvvel a kezemben ahogy lázasan magolom a hozzávalókat a bájitalokhoz. Valahogy mégis eljutottam idáig, nem is olyan csúf eredményekkel, azt szokták mondani, van akinek ez a vérében van..de ebbe inkább ne  menjünk bele.
  -Választhattál volna melegebb helyet is.-
Vonom le a következtetést végül és megrántom a vállamat. Igazság szerint nekem édes mindegy hol jön rá a para, hogy még egy szót sem tud a vizsgáira ez csak egy egyszerű megállapítás.
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2012. október 26. 19:58
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2012. október 26. 20:14 Ugrás a poszthoz

  -Na látod...én sem lennék tőle elragadtatva.
A végét inkább csak elsuttogom és hátat fordítva neki megint a sötétséget kezdem bámulni. Nem is tudom miért vagyok még itt, hiszen a társaság borzalmas, sötét van és hideg. De biztosan a friss levegő az oka, kitisztítja a fejemet és jobban tudok  gondolkodni, könnyebben veszem a levegőt és az étvágyam is megjön. Elő is kotorom a szoknya zsebe mélyéről a gumicukrot és leülök a lány melletti ülőalkalmatosságra. Nem érdekel ha zavarom, nekem most beszélhetnékem van. Ha nem tetszik neki valami akkor majd elhúz. Itt most nem ér semmit az "én voltam itt előbb" szabály, nincs itt senki aki engem innen ki tudna tenni, főleg nem egy kislány aki nem hogy fiatalabb nálam, de még két fejjel alacsonyabb is lehet, ahogy nézem. Szemezgetem a gumicukorból, majd, hogy megtörjem a csöndet a lányka felé nyújtom a zacskót.
  -Kérsz gumicukrot? De csak a pirosakat vedd ki, mert azokat utálom.-
Nevetve várom mikor fogja ezt a kihagyhatatlan ajánlatot elutasítani, vagy épp mikor veri ki az édességet a kezemből. Reflexszerűen megszorítom egy picit a zacskót, mivel ez az egyetlen kaja nálam, már ha ezt a műanyag izét egyáltalán kajának lehet nevezni. Türelmes vagyok a végtelenségig, főleg ha ezzel a másik agyára megyek, mert úgy néz ki szegény nem vágyik más társaságra mint a könyvére.
  -Melegebb ez a ruha mint azt gondolnád.-
Mondom kicsit sértetten, majd végignézek magamon. Az ujja elég meleg a szoknya részében is sok az anyag, de azért be kell vallani egy picit fázom, de annyira nem, hogy feladjam és visszamenjek aludni.
  -Amúgy, nem ehhez az éghajlathoz vagyok szokva.-
Ezt azért még muszáj volt hozzátennem. Igaz itt ősz van, sőt...a tél már gyerekcipőben jár, de a gondolataim egy melegebb tájakon járnak, és a választásomból ítélve a kezeim is.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2012. október 27. 19:01 Ugrás a poszthoz

Gergő

Magam sem tudom miért, úgy éreztem sétálnom kell egy keveset, valahol a kastélyon kívül. Így hozott le a lábam ide. Minduntalan körbe nézek, miközben zsebre vágott kézzel haladok végig az utcákon. Nem titkolt szándékom, hogy egy kicsit körbenézzek, már ami a házak felhozatalát illeti. Bizony, ha minden igaz nemsokára vennünk kell itt egyet. Végignézek a házak katonás során és megborzongok. Most minden furcsán üresnek tűnik, pedig az emberek még csak most igyekeznek haza, vagy  vásárolnak a vacsorához. Valahogy nem tudtam magamat közéjük képzelni még akkor sem, ha erőlködtem. Én nem tudnék ilyen békés, nyugodt és hétköznapi lenni. Ezek a szavak csak egy keserves fintort csalnak az arcomra. Remélem és ezek után is az maradok aki voltam. Igaz, mostanában egy fokkal nyugodtabb vagyok, de azt hiszem ez csak átmeneti állapot. Mire feleszmélek már eléggé besötétedett, csak a lámpák fénye világítja meg az ismerős helyet. Voltam már itt, de fogalmam sincs most vajon miért jöttem ide. Körbenézek és ekkor tűnik fel a szemem előtt egy kis törpe. Érdeklődtem billentem oldalra a fejemet, mintha meglepő lenne, hogy a játszóteret gyerekek használják. Továbbra is nekiszentelem minden figyelmemet, nézem ahogy beleül a hintában és meglöki magát. Annyira természetesnek kellene lennie, valamiért a sötét üres játszótéren mégsem olyan nyugtató látvány inkább morbid. Lassan tovább lépdelek, benyitom a játszótér kapuját. Igyekszem zajt csapni, hogy ne ijesszem meg. Majd egyenesen a mellette lévő hintához megyek, beleülök és óvatosan meglököm magamat.
  -Nincs egy kicsit késő a játékhoz?-
Továbbra sem vesztettem el az érdeklődésemet a gyerek iránt, hiszen ki tudja milyen régóta nem láttam ilyen kisméretűt belőlük. Azt is meg merem kockáztatni, hogy több éve nem voltam kisgyerek közelébe, valamiért soha nem szerettem őket. Na itt a bökkenő, most kénytelen leszek valahogy megszokni sőt mi több, megszeretni, nincs más választásom. Szóval miért ne kezdhetném ezen az estén?
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2012. október 28. 15:34 Ugrás a poszthoz

Gergő

Próbálok olyan kedves lenni, amennyire csak tőlem telik. Nem szoktam hozzá, hogy ilyen kicsi példányokkal társalogjak, jelen pillanatban fogalmam sincs mit mondhatnék neki, így megvárom amíg válaszol a kérdésre és közben érdeklődve mér végig. Nem veszek róla tudomást, inkább csak elvigyorodom és várom mikor kapom meg a választ a kérdésemre. Addig megkapaszkodom és egy kicsivel magasabbra lököm magamat egészen addig amíg a kis hang meg nem szólal a fejemben. Sóhajtva lerakom a lábamat, fékezek, de nem adom fel teljesen, ismét lökni kezdem a lábammal ezúttal sokkal lassabban.
  -Nem félsz egyedül a sötétben?
Tudomásom szerint a kisgyerekek félnek a sötétben, úgy tűnik talán tévedtem. Én ennyi idős koromban még elég félős voltam, csak utána értettem meg, hogy nincs mitől félni, minden ugyan az, csak néhány részlet rejtve marad. Na jó, ez nem épp a megfelelő megfogalmazás, de nem is ez a lényeg.
  -Miért? Túl idős lennék diáknak?
Jót derülök az őszinteségén. A gyerekek mindig annyira őszinték, néha egyenesen az az érzésem, hogy nem tudnak hazudni. Ha pedig már megkérdezte, akkor nem leszek annyira faragatlan, hogy nem válaszolok.
  -Igen, diák vagyok de nem már nem sokáig.-
A lakósor felé nézek és próbálom kitalálni vajon melyikben laknak, melyik áll üresen, vagy épp melyik lesz az amit a közeljövőben az otthonomnak mondhatok. A gondolataimból ismét a hangja ránt ki, ezúttal bemutatkozik. Nem is kérdezett rólam semmit, hogy bízhat meg bennem ennyire egyszerűen? Hiszen nem tudja, ki vagyok. Már épp megemlíteném ezt neki, de végül meggondolom magamat. Nem akarom megijeszteni őt.
  -Nicol vagyok, Scarlett Nicol Emily Loughlin.-
Óvatosan kinyújtom felé a kezemet, én sem vagyok egészen biztos benne, hogy talán így kellene bemutatkoznom. De fogalmam sincs mit kezdjek a helyzettel. Lenézek a kezére és ismét meglepődök. Hogy lehet, hogy valakinek ilyen rövid ujjai legyenek?
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2012. november 14. 18:44
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2012. október 29. 15:14 Ugrás a poszthoz

Gergő

 
  -Ez jó hír, azt hiszem.
Mindenképp jót tesz a falu hírének, ha nem járkál itt mindenféle gyilkos. Nem mintha én annyira félnék, hihetetlen, hogy ilyet mondok de azért jobb a biztonság, főleg, hogy nem egy gyereket láttam már itt szaladgálni. De ő itt mégis egyedül van, amit furcsállok. A következő kijelentésén jót derülök, főleg, hogy zavarban van. Igen, elég idősnek tűnök diáknak ez már igaz. Az is igaz, hogy buktam párszor.
  -Igen, igazad van. Illene már befejezni a sulit, ez hamarosan be is fog következni.-
Ám ami ezután következik, azon meglepődök. Janey említette, hogy van egy fogadott fia, de elég kevés volt az esély arra, hogy ma este vele találkozok. Hátradőlök és meglököm magamat.
  -Janey egy évvel idősebb mint én. Az egyik barátnője vagyok.
Rávigyorgok és ezúttal alaposabban is megnézem. Tényleg olyan cuki mint amilyennek Janey elmesélte. Bár az utóbbi időben nem sokat tudtunk beszélni, azért váltottunk pár baglyot. De nem gondolatok el egy kérdésen sem, mert soroznak, szinte egyfolytában. Nagyon kíváncsi, azt meg kell hagyni, de valamilyen szinten ez a korával jár, azt hiszem.
  -Nem, nem egyedül, hanem a férjemmel.
Összevonom a szemöldökömet, ez a kijelentés kicsit furán jött ki. De hát mire ne? Neki van egy pár hónappal idősebb pótanyja, akkor nekem ennyi erővel lehet férjem. Valamiért úgy érzem ezzel együtt kétszer annyi kérdést fogok a nyakamba kapni, de valamiért nem zavar.
  -Ugyan, kérdezz csak nyugodtan. Amúgy, a Nicol a kedvencem, úgy szokott mindenki szólítani, legalábbis akik nem akarnak az őrületbe kergetni.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2012. november 7. 10:31 Ugrás a poszthoz

Bea

Ma az egész délelőttöm arra ment rá, hogy olyan dolgokat vásároltam, amire amúgy egyáltalán nincs szükségem. De valamiért megtetszettek és szinte üvöltöttek a polcokról, hogy vigyem őket haza én pedig nem tudtam nekik nemet mondani. Nate biztos ki fog akadni. Alig találunk helyet a holmijainknak és én még feleslegesen gyűjtöm a lomokat. De egyenlőre nem félresöpörtem ezt a problémát és elteltem az elégedettség érzésével. Abba az álomba ringattam magam, hogy a dudorodó zacskóknak igenis van értelme és amikor otthon majd kibontom nem fogom őket félredobni a sarokba mint kislány koromban a megunt játékaimat, vagy később a megunt fiúimat. Na jó, ez nem épp a legjobb példa, de mindenképp mosolyt csal az arcomra. Ráérősen sétálgatok, időm mint a tenger csak ne lennék olyan szomjas. Mikor elsétálok a cukrászda mellett megtorpanok és rögtön vissza is fordulok. Ha már itt vagyok, miért ne? Ami azt illeti, ahogy benézek a kirakat üvegén mér érzem az illatot ami megcsap ha belépek majd az ajtón és erre a fantáziálgatásra nem csak sokkal szomjasabb leszek, hanem éhes is. Nem kell sokat gondolkodnom a dolgon, megfordulok és bemegyek. Bár így délelőtt nincsenek olyan sokan, mégis mennem kell befelé egy darabig mire alkalmas asztalt találok magamnak. Az egyik székre lerakom a holmijaimat és a kabátomat a másikra pedig magamat. Nem kell sokat várakoznom máris megjelenik a pincérnő a képembe tolva a kínálatot. Legszívesebben mindent megkóstolnám de nem szeretnék hazafelé gurulva menni, így leteszek erről az álmomról és rendelek egy citromos pattogós cukorkás sütit na meg valami gyümölcslevet, hiszen eredetileg szomjas voltam. Miután a hölgy lesz szíves elfáradni, kényelmesen elterpeszkedem, előveszem az egyik magazint amit vásároltam és belemerülök az olvasásba egészen addig amíg meg nem érkezik a sütim. De még akkor sem veszem le az újságot, miért tenném? Két kezem van, egyikben a villa a másikban a magazin lapja. Úgysincs társaságom, majd szórakoztat az újság.
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2012. november 7. 10:34
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. február 26. 17:20 Ugrás a poszthoz

Nate

Ez az évszázad legjobb ötlete...menjünk el sétálni, hát miért ne? Fáradt vagyok, mindjárt elalszok, legszívesebben azt mondtam volna Natenek, hogy vigye ki sétálni Christ és hagyjon engem aludni, de megszántam a szerencsétlen. Annyira próbálkozik én pedig még mindig annyira szeretem, hogy amikor öltöztettem a babát a lelkesedése rám is rámragadt. Elvisszük sétálni, pontosabban emberek közé visszük, ez azért nagy szó. Ilyenkor átlalában attól félek, hogy végig ordítani fog vagy nyüszíteni és a többi ember nem fog megmaradni a közelünkbe. Chris azonban szó nélkül tűri, hogy felöltöztessem, kíváncsian pislog rám, nyújtogatja felém a kezecsekéjét, mikor pedig odaadom neki az ujjamat, megszorítja és elmosolyodik. Miután alaposan bebugyoláltam és ráadtam egy rakat ruhát elindulok lefelé, majd mikor lent vagyok berakom a babakocsiba és hagyom Nathanielt kibontakozni, tolja csak ő a babát, úgyis akkora haverok lettek az elmúlt pár hónapban. Őszintén kicsit féltékeny voltam, amikor nála volt soha nem sírt, mindig rendesen evett...amikor bezzeg nálam van, akkor kő kövön nem marad.
Hamarabb elérünk a kiválasztott helyig, mint gondoltam volna. Besétálok, töröm az utat, ahogy az egy jó anyához illik, majd leülök a felkínált helyre és elveszem az étlapot. Nem nagyon látok semmi kedvemrevalót, ráadásul az utóbbi időben nem ettem túl sokat, mert nem kívánok igazából semmit. Fintorogva nézem az étlapot, majd felnézek a drágára.
  -Igazából, nem vagyok éhes...hozz amit akarsz.
Rábízom, úgyis tudja, mit szeretek, nem fog olyat hozni, amitől vérszemet fogok kapni, vagy legalábbis nagyon remélem. Közelebb húzom a babakocsit a székhez és leveszem Chrisről a sapkát, hogy legalább addig is csináljak valamit.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. február 27. 12:26 Ugrás a poszthoz

Nate

Csak felnézek rá és vállat vonok amikor elmegy, inkább a kicsivel foglalkozom. Nem tudom, mi ez a hirtelen jött laposság a kapcsolatunkban, de valószínűleg az új helyzet okozza, legalábbis, csak erre tudok gondolni. Hozzá voltunk szokva, hogy minden időnket a másikkal töltjük, nem foglalkoztunk senkivel, csak egymással. Ez most megváltozott és ettől egy kicsit távolabb érzem magamat tőle. Most is együtt csinálunk mindent, de ez csak nem ugyanolyan. Tudom, hogy ez csak átmeneti és majd elfog múlni, ráadásul még a fáradság is rátesz egy lapáttal, de én azt hittem szuper szülők és semmi nem fog változni...
Mikor visszaér felállok, megvárom amíg elveszi a kabátomat, majd visszaülök, körbepillantok, végül rajta állapodik meg a tekintetem. Csak nézem, de komolyan semmi nem jut az eszembe, amit mondhatnék neki.
  - Mit rendeltél?
Bármi is, remélem annyira nem nehéz kaja, mert kénytelen leszek lenyomni a torkomon, mindenki lelki nyugalma érdekében. Aztán valami egészen más jut az eszembe. Mióta megvan a baba, a családról szinte semmit nem hallottunk. Apám eljött minket meglátogatni, itt volt néhány napot, de semmi más.
  - Elmondtad a szüleidnek, hogy van egy gyerekünk?
Felvonom az egyik szemöldökömet, mert sejtem a választ, amint kimondom hangosan a kérdést. Nem tartjuk a kapcsolatot a család azon tagjaival, akik nem érdemesek rá, de ez azért mégiscsak egy olyan dolog, amit a családnak tudnia kell...vagy tévedek? Aztán meg, ahogy ismerem őket, biztos vagyok benne, hogy már információt cseréltek, és a kérdés innentől érvényét veszíti, de attól még elregélhetné nekem, mi volt otthon a vélemény, ha volt egyáltalán valami. Mert nálunk ez soha nem biztos. De ha más nem, legalább az egyik kívánságuk teljesült, az ami minden kékvérűbe bele van diktálva, még Nathanielbe is. Az első gyerek fiú lett...
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. március 7. 18:44 Ugrás a poszthoz

Nate


Napok óta keresem a megoldást a problémánkra, de az a helyzet, hogy magát a problémát sem értem teljes mértékig. Valami megváltozott, ez egészen biztos. Számba vettem azt is, hogy nem vagyunk már annyit ketten és nem is beszélünk olyan sokat amennyit kellene. Pedig az, hogy van egy gyerekünk még nem biztosíték arra, hogy a kapcsolatunk...nevezzük házasságnak nem fog megromlani. Összepréseltem a számat erre a gondolatra, mert belegondolni is borzalmas volt. Megráztam a fejemet, visszatettem Christ a babakocsiba és betakargattam, végül Nathanielre emeltem a tekintetemet. Biztos voltam benne, hogy még mindig annyira szeretem, annyi év után még mindig kihagyott a szívem egy ritmust ha úgy nézett rám. De nem voltunk már többé iskolás kamaszok, talán ezt hiányzott.
  - Remek.
Nem tudok mást mondani, megvonom a vállamat és csendben nézegetem, egészen addig, ameddig ki nem hozzák az ételt. Unott mozdulattal a kés és a villa után nyúlik, elkezdem szelni a húst, de félúton abbamarad a procedúra. A kezeim összeszorulnak az evőeszközön és lassan felnézek rá. Ez most kicsit váratlanul ért, még akkor is, ha igaza van. De ez most egy cseppet sem érdekel.
  - Annyit azért igazán közölhettél volna, hogy van egy fiad.
Most biztos, hogy átváltottam a házisárkány üzemmódba. Normál esetben ezt szimplán elintézném egy vállrándítással, de nem most. Ha a pillantással ölni lehetne, akkor a velem szemben ülő már biztosan holtan feküdne, arccal a kajában, de szerencsére nincsenek ilyen képességeim. A csöndet végül az evőeszközök csörömpölése töri meg, leejtem őket bele a tányérba, hátradőlök és összefűzöm magam előtt a kezeimet.
  - Én ezt nem akarom tovább csinálni.
Meguntam, kész. Ez az állapot tarthatatlan, ettől bármi jobb, még az is, amikor kiabálunk, mert akkor legalább csinálunk egymással valamit. Ez a családos dolog meg valami kapkodva kreált indok volt arra, hogy kiakadjak.
 
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. március 11. 12:04 Ugrás a poszthoz

Nate

A fal amit a közöny kettőnk közé emelt, sehogy sem akar leomlani. Nem akarom neki elmondani, mi bánt igazából, mert eszem ágában sincs megbántani. Pedig ennél az állapotnál már az is jobb lenne, ha kiabálnánk, mert akkor legalább közénk ékelődne valami érzelem, se semmi. Nem akarom, hogy Chris megijedjen, vagy rosszul érezze magát. De a mostani helyzetet is biztosan érzi, ez pedig még inkább bánt és mélyebbre ránt, ördögi kör. Meg kell törni, ez az egyetlen lehetőség. Rápillantok Natere, majd le a húsra, végül odébb lököm az asztalon, hátradőlök az egyik lábamat átlendítem a másikon és összefonom a karjaimat a mellemen. Hidegen pillantok végig rajta. A hiányos beszéddel, amit lenyom csak jobban felbőszít. Vajon mit akar ezzel elérni? Tényleg annyira távol állnánk egymástól, hogy már ezt sem tudom eldönteni? Ezek szerint nagyobb a baj, mint gondoltam.
  - Nem akarok semmit sem csinálni.
Összeszorítom a fogaimat, elég erősen ahhoz, hogy megakadályozzam, hogy sértő megjegyzések árja hagyja el a számat. Talán pont ezért nem akarom neki elmondani a véleményemet, inkább őrlődöm magamban, minthogy megbántsam. Kezdem azt érzeni, hogy ez egy rossz taktika. De ha meg elmondom mi a baj, akkor meg abból lesz a balhé. Miért kell ennek ilyen nehéznek lennie? Nem értem, tényleg tétlenül állok a dolog előtt.
  - Azt hiszem ezen nem tudsz segíteni. Vagy legalábbis nem csak a te hibád. Nem akarok beszélgetni veled.
Rápillantok, majd inkább Christ figyelem. Nem épp a legjobban fejeztem ki magamat. Csak mondtam ami először kicsúszott a számon, ennyit arról, hogy visszafogom magamat. Pedig ha jobban belegondolunk, nem is az ő hibája.
  - Úgy érzem, ha nem szedjük össze magunkat, abból nagy baj lesz. Viszont nem tudom, hogy kezdhetnénk hozzá. Én nem akarom a görcsösen próbálkozók népes táborát szaporítani, az nem én vagyok.
Grimaszolok, majd leengedem a szőke tincseimet beletúrok és eligazgatom. Amolyan pótcselekvésnek tökéletes, mert nem akarok ránézni, most legalábbis semmiképp.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. március 28. 13:39 Ugrás a poszthoz

Nate

Úgy érzem, ha nem lépek le, méghozzá villámsebesen, azt az étterem berendezési tárgyai fogják bánni. Attól, hogy viszonylag nyugodt életet élünk, nem jelenti azt, hogy nem tudok legalább annyira kiborulni, mint régen. Azt pedig mindenki tudja, mi történik akkor, ha ideges leszek. Tányérok fognak repülni Nathaniel felé. Mély levegőt veszek és ökölbe szorítom a kezemet. Nem titok, hogy őt hibáztatom, még a saját baklövéseimért is, holott ez két emberen múlik. De az, hogy én valamit rosszul csináljak...mostanában annyi mindenbe buktam bele, annyi dologban csalódtam, hogy ezt az egyet ami talán az egyik legfontosabb inkább rákenem az előttem ülőre. Mostanában túl sok volt, túl sok mindent akartam egyszerre, túl sok mindenért vállaltam én a felelősséget. Az pedig jelen pillanatban eszembe sem jut, hogy ő milyen áldozatokat hozott, úgy gondolom annyit igazán megérdemlek, hogy most egy kicsit önző legyek.
- Nem akarok semmit, jobban mondva de, elmenni innen.
Felkelek, kissé hangosabban lököm vissza a széket a kelleténél és a kabátom után nyúlok. Egyedül akarok lenni, jobban mondva, csak nem akarom őt látni. Legalább egy negyed órára. Nem gondoltam volna, hogy valaha is elfog jönni ez a pillanat, amikor nélküle akarok lenni és nem vele, de tessék itt van. Holnap persze már bánni fogom az egészet, de most még fortyog bennem az indulat, amitől nem tudok szabadulni.
- És viszem a gyerekünket is.
Vetem még oda, de nem nézek rá. Már az ajtót figyelem amit villámgyorsan megcélzok. Vagy legalábbis próbálkozom, de babakocsival lavírozni nem olyan könnyű. Minden esetre faképnél hagyom a drágát, úgy ahogy azt illik és egyedül megyek haza.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. május 20. 22:06 Ugrás a poszthoz

A kis süteményárus

Végre nincs hideg. Ez volt az első gondolatom amikor reggel kinéztem az ablakon. Sütött a nap, mégsem volt hőség. Tökéletes idő arra, hogy kimozduljunk egy kicsit. Amint Chris felkelt felöltöztettem és elindultam vele a városháza felé. A cél az volt, hogy meglátogatjuk Natet, utána megyünk tovább, de a kis látogatás elhúzódott egész délelőtt. Egy rövid ideig várnunk kellett, aztán meg nem bírtunk elszabadulni. Chris mostanában jobban odavolt az apjáért, mint értem, de nem vettem zokon. Én nem tudtam apró lángcsóvákat előcsalni az ujjaimból, Chris legnagyobb bánatára. Így amikor kiléptünk a hűvös épületből, és az ölembe vettem a babát rögtön elkapta az egyik ujjamat, mikor pedig nem történt meg a csoda amire várt, egyszerűen ráharapott.
- Chris, fejezd be, én nem tudok a semmiből tüzet csinálni.
Hiába korholtam le, ő csak kinevetett. Bár még nem tudott beszélni de megértette azt, amit mondtunk neki, más kérdés volt, hogy egyszerűen csak elengedte a füle mellett. Helyette inkább elkezdett kapálózni, ezzel jelezvén, hogy ideje letennem. Bár magától még nem tudott járni, de ha fogtuk a kezét, már lépegetett. Így még lassabban haladtam, mint szerettem volna, de nem bántam, mert ő jól szórakozott. Óvatosan lépkedtem mögötte, figyelve arra, hogy ne lépjek rá a tűsarkaimmal, vagy ne csapjam meg a táskámmal amibe valószínűleg ő is belefért volna.
- Na tessék, a végén még legyalogolsz a cukrászdáig.
Mosolyogva nyomok egy puszit az arcára, de hamar megunja ezt is, inkább kegyesen hagyja, hogy felvegyem és tovább cipeljem.
Már épp a téren vagyunk, épp, hogy nem érjük el a célunkat, amikor a karomban lévő kisördög kiabálva ad hangot az új felfedezésének. Apró kezeit két gyerek felé nyújtogatja, akik mintha sütit árulnának. Ahogy közelebb lépdelek hozzájuk Chris egyre lelkesebb lesz.
- Szeretnéd megkóstolni mi?
Egy ideig még eljátszadozom a babával, mit sem törődve a két gyerekkel, akik elé hamarosan meg is érkezek. Mikor pedig ott vagyunk leguggolok, leteszem a babát, hátralibbentem a hajamat és megjutalmazom mindkettőjüket egy elbűvölő mosollyal.
- Csak nem büntetésből árulod?
Kérdem a kisfiútól, akire immáron fel kell néznem, de ez egy csöppet sem zavar, inkább ez, minthogy a magasból kelljen lenéznem. A kislány pedig, nos, ő csak függelék, nem igazán köti le a figyelmemet, tekintve, hogy úgy néz ki, nem hozzá jöttünk.

öltözet
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2013. május 20. 23:51
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. május 21. 23:02 Ugrás a poszthoz

A kis süteményárus


Most ahogy elnézem, egész kis aranyos a gyerek, megérdemli, hogy normálisan bánjak vele. Ráadásul ahogy elnézem, Chrisnek nagyon tetszik a színes ruhája, bár fogalmam sincs, hogy mi akar lenni, de nem is igazán érdekel.
  - Úgy tűnik, a prefektusoknak még mindig van fantáziája. Igen, én is az iskolában jártam, de az már nem most volt. Most itt lakunk a faluban a férjemmel.
Én is kaptam büntetést, nem is egyszer, az már más kérdés, hogy sokszor előfordult, hogy nagy ívben tettem rá. Vigyorogva figyelem Christ, ahogy apró kezeit nyújtja a kisfiú felé.
  - Christophernek hívják.
Rámosolygok a kis srácra, magamban pedig jót szórakozok rajta, hogy reagálna, ha rendesen bemutattam volna a kicsit. Christopher Rhys Vincent Loughlin, igen, megbüntettük a gyereket, de majdcsak nem lesz ránk mérges.
  - Hát persze, megpróbálhatod, de nem tudom, hogy megeszi-e. Milyen sütemény?
Nagy rá a ráció, hogy Chris megkóstolja, és olyan messzire hajítja amennyire csak tudja. De próba szerencse. Azzal a két fogával nagy csodát nemfog végrehajtani, maximum szétáztatja, aztán szépen odaadja a kezembe, hogy egyem meg én.
  - Mennyi sütit kell eladnod?
Esetleg segíthetek neki, van pár ismerősöm aki szívesen majszolgatna süteményt. Megigazgatom a szoknyámat, a hajamat a bal vállamra húzom és egy ideig csöndben figyelem a fiúkat.
  - Mi lenne ha megszabadítanálak egy jó pártól? A minisztérium kirendeltségén sokan dolgoznak.
Rávillantok egy mosolyt és még rá is kacsintok, biztos ami tuti. Nem tudom, mitől fogott el most ennyire a segíthetnék, de talán az tetszik ennyire, hogy Chrisnek megtetszett a kisfiú.
  - És téged hogy hívnak?
Milyen régen tettem fel ezt a kérdés bárkinek is, ez az Nicol, ügyes vagy, haladás.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. május 24. 23:46 Ugrás a poszthoz

Koszos képű
'13.05.25

Gergőével ellentétben, az én napom remekül alakult. Későn keltem, szerencsére Chris hagyott aludni, aztán lenéztünk a régiség boltba, majd készülődés. Mostanában egy kicsivel sűrűbbek a napok, mint eddig. De legalább nem unalmas. Ma délután is vengédeket fogadtunk, ugyanis mindenki szeretne bemutatkozni az új polgármesternek, ezeket a tiszteletköröket pedig le kell futni. Mindenhez jó képet vágok, örülök, hogy Nathaniel talált valamit, amit szívesen csinál. Amíg a férfiak a politikáról beszéltek, addig én könnyedebb témát vettem fel a női szakasznak. Az középkorú hölgy teljesen el volt ragadtatva a kis családunktól. Csodálkoztak rajta, hogy ilyen fiatalon ennyire jól megy nekünk minden. Hiszen itt vagyunk egymásnak, látszik rajtunk, hogy nem vagyunk begyepesedettek a kapcsolatunk terén, megházasodtunk, gyerekünk van, és gyönyörű otthonunk. Mindezek mellett pedig itt van még a hivatás is. Nos igen, tökéletes feleségnek lenni nem könnyű, de nem is nehéz, időbe telt amíg megtaláltuk az egyensúlyt, voltak hullám völgyek, de ennek most már vége, egyenesbe jöttünk. Ha előtt néhány perccel léptek ki az ajtón, nekem pedig eszembe jutott, hogy más dolgom is van mára, mint a bájolgás. Gyorsan felrohantam a hálószobába, kibontottam a hajamat, felvettem valami kényelmesebbet, majd kiosztva mindenkinek egy puszit, behopponáltam. Nem féltem egyedül hagyni a két srácot, hiszen imádták egymást, és tökéletesen megbíztam Nateben, hiszen ő az apja és nagyon jól csinálja.
Amint megérkeztem, körülpillantottam, majd kényelmes tempóban elindultam a betontömb felé, ahol a tábort sejtettem, ugyanis mára kivéletes feladatot kaptam. El kellett hoznom a rosszaságot, mert Janey a babával volt elfoglalva, Vincent pedig, nos...nem is nagyon akartam belegondolni abba mi lesz velük. Mikor megláttam Gergőt megszaporáztam a lépteimet és odaérve hozzá végigpillantottam rajta és elnevettem magamat...bármennyire is kellemetlen.
  - Hát te meg hogy nézel ki? Tiszta sár a képed..
Lehajoltam, kerestem egy olyan pontot az arcán, ahol a lekevésbé koszos, nyomtam egy puszit az arcára és összeborzoltam a haját. Durcásan, nagyfiúnak tettetve magát, koszosan is aranyos volt.
  - Bocsáss meg, nem akartalak kinevetni, de akkor is röhejes vagy. Milyen volt a kiképzés?
Beletúrtam a táskámba, előkaptam egy üveg vizet és a kis béka kezébe nyomtam, hátha szomjas.

öltözet
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2013. május 25. 00:21
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. május 25. 01:27 Ugrás a poszthoz

Akinek jut a figyelmemből

  - Soha nem szerettem a prefektusokat, nekem túl zsarnokoskodóak voltak.
Lehet, hogy illett volna inkább magamban tartanom egy ilyen megjegyzést, de ha már kicsúszott, nem fogok visszakozni. Nem voltam épp mintadiák, ott és annak tettem keresztbe, akinek csak tudtam. Hetente többször szegtem meg a kijárási tilalmat, ritkán aludtam a saját ágyamba, verekedtem, és bosszantottam a tanárokat. Azt hiszem, ha mindezt elmondanám magamról, el sem hinnék, tekintve, hogy most már nem ez süt rólam. Valójában nem kötném az orrukra a dolgot, de egy nosztalgikus mosoly az arcomra kúszik. Figyelem a kislányt, majd Christ, aki láthatólag nagyon össze akar barátkozni a beöltözött kis sráccal. Nem vagyok semmi jónak elrontója, hagyom, hogy közelebb tipegjen hozzá és hatalmas kék szemeit Dominicra emelje és apró tétovázás után elvegye tőle a sütit.
  - Az már nem olyan sok.
Nem akarok tovább tétlenkedni itt, de még egy kicsit hagyom, hogy a kisdiákok kicsodálkozzák magukat.
  - Scarlett Nicol Emily Loughlin vagyok, örvendek.
Kezdjen a rengeteg keresztnévvel amit csak akar, eddig is magázott, biztos vagyok benne, hogy ezután is fog. Normális esetben szólnék érte, mert nem tetszik, ha a öregnek néznek, de jelen esetben eltekintek tőle. Csak tisztelet tudó szeretne lenni és nincs ebben semmi rossz. Chris élvezi, hogy mindenki vele foglalkozik, de lassan minden jónak vége szakad ideje lenne menni, amikor az idillt egy harmadik lányka szakítja meg. Már távolról is süt róla, milyen sokra tartja magát és ez csak fokozódik, amikor közelebb ér. Felállok, és leplezetlen undorral nézem végig, ahogy kiborítja a süteményeket az asztalra. Közönséges és egészen biztos vagyok benne, hogy valamilyen komplexusa van és azért szeret így viselkedni. Nem pazarolok rá sok figyelmet, helyette csak felvonom a szemöldökömet, és Dominicra pillantok.
  - Tudod mit? Megveszem az összeset.
Már veszem is elő a pénztárcámat, hogy lássa mennyire komolyan gondolom a dolgot. Ha rajtam múlik, itt senkivel nem fognak kitolni. A hangom nem tűr ellentmondást, még Chris is belekapaszkodik a lábszáramba a szabad kezével pedig eltakarja az arcát, hiszen ő jól ismeri ezt a hangszínt, velem nem lehet vitatkozni.
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2013. május 25. 02:09
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. május 31. 02:21 Ugrás a poszthoz

Đomi, a végszó

-  Nem ismerem az iskola diákjait, illetve, csak néhányat, akit érdemes.
Nem sokat foglalkozom a diákokkal, hiszen iskolás koromban sem voltam éppen oda értük, ez a helyzet most sem változott. De azért meghallgatom, amit mond nem akarok bárdolatlan lenni, igyekszem a legjobb oldalamat mutatni, nem sok sikerrel, mert valaki mindig tönkreteszi az alakításomat.
-  Ouh igen, hidd el, imádom érte a családomat.
Mindenkitől örököltem egy nevet, illetve a nagyanyámtól kettőt is, a Nicol meg az apám adta, szóval inkább azt használom, mint a másik kettőt, bár mostanában egyre többet hívnak Scarlettnek, lehet, hogy minél öregebb leszek annál jobban fog tetszeni a név...na persze. Az óra említésére felkapom a fejemet és megrázom a tincseimet, azt itt az idő az én végszavamra is, jobban mondva a mi végszavunkra. Úgy látszik, hogy Đominic nagyon jól elvan Chrissel, aki buzgón falatozza a süteményt, én közben kifizetem a rengeteg adagot, amivel fogalmam sincs, hogy egyelőre mit fogok csinálni, de majdcsak lesz neki helye. Megvárom, ameddig feltornyozza a dobozokat, addig felkapom a babámat a másik kezemben pedig megpörgetem a pálcámat.
-  Hagyd csak, semmi szükség rá, azért van a pálca, hogy ne kelljen cipekedni.
A legjobb lesz, ha szépen előreküldöm a csomagot, én pedig mögötte sétálok, abban reménykedve, hogy nem fog ránk dőlni. A pálcaintésre a dobozok megemelkednek, és elindulnak szépen, pont ahogy akartam.
-  Így azért mégiscsak könnyebb, mint cipekedni nem?
Kapnak még egy utolsó kedves szöszi mosolyt, utána pedig hátat fordítok nekik és elindulok a dobozok után. Nem vagyok még biztos benne, hogy hazaviszem-e őket, vagy kirakom a kirendeltségen, hátha valaki szeretne a teájához aprósüteményt.
-  Örültem a találkozásnak. Sziasztok.
Kiáltok vissza, bár nem vagyok túl meggyőző, nem szándékozom őket mindenáron meggyőzni arról, mennyire gyerekszerető és cuki vagyok, mert nem vagyok.
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2013. május 31. 02:21
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. június 1. 19:09 Ugrás a poszthoz

Koszos képű
'13.05.25

Továbbra is vigyorogva nézek rá, igyekszem visszafojtani a nevetést. Hol a kezemmel takarom el a számat, hol pedig köhögésnek álcázok egy-két feltörni készüli kacagást. Nem tehetek róla, annyira aranyos, ahogy koszosan, fáradtan, durcás képpel néz fel rám, és nagy kegyesen el is veszi a felkínált vizet.
-  Nem, én nem tenném meg. Fenyítési eszköznek ott van Nathaniel. Hidd el nekem, inkább idejönnél, mint szembenéznél a haragjával.
Ezzel persze nem arra akarok célozni, hogy Janeyék nem nevelik rendesen Gergőt, hiszen ők mindent megtesznek, talán pont ez a baj. A kis srác olyan szinten el van szállva magától az utóbbi időben, hogy rá sem lehet ismerni. Ő persze ezt nagy élménynek éli meg, úgy érzi, örökké ilyen akar lenni. Tudom, mert én is így éreztem, amikor megváltoztam és kislányból bajkeverő lettem.
-  Ettől nem fogsz megváltozni, igaz?
Felvonom a szemöldökömet, majd lassan elindulok, abban reménykedve, hogy követ engem. Természetesen nem sietünk sehová, szívesen meghallgatom, ha nekem akar nyavalyogni, de nem szeretek egy helyen toporogni.
-  Hallottam, hogy voltál bent Natenél is.
Egy újabb mosoly tűnik fel az arcomon, miközben a zsebembe süllyesztem a kezemet és visszanézek rá. Túl gyorsan fel akar nőni. El sem tudja képzelni, mennyire jó érzés gyereknek lenni, de ő ezt el akarja tekerni. Nagynak tetteti magát, úgy érzi mintha lemaradna valamiről, vagy legalábbis azt hiszem, valami ilyesmit érez. Persze, ne lehetek benne biztos, remélem, hogy tévedek.
-  Amit csinálsz, az nem feltétlenül rossz...de nem így kellene intézned a dolgaidat, ezzel csak azt bizonyítod be, hogy még fiatal vagy és gyerekes. Szóval legyél inkább gyerek.
Nem én vagyok az anyja, nem az én dolgom rendben rakni, de szeretném megkönnyíteni Janey dolgát, hacsak egy kicsit is. Ki tudja, mi lesz ebből, valószínű, hogy egyik fülén be, a másikon ki, de azért megpróbáltam.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 17. 19:08 Ugrás a poszthoz

Léna

outfit

Mivel ma nem bal lábbal keltem fel az ágyból, úgy döntöttem, hogy valami jót cselekszem, amivel hasznára válhatok a társadalomnak. Na jó, nem, vagyok annyira önző, hogy olyat tegyek ami számomra érdektelen embereknek is a hasznára válna, de a gondolat éberen tartotta az érdeklődésemet a délelőtt további részében. Miközben fel-alá járkáltam a házban eszembe ötlött egy remek ötlet. Miért ne tehetnék jót a drágával? Meglepem a munkahelyen, mostanában mindig olyan morcosan jön haza, hátha lehetne segíteni ezen a problémán. Igaz, a gondolataim leginkább azon jártak, hogy mit vehetnék fel, mert igazából alig vártam, hogy titkárnőnek is beöltözhessek. Rá kellett döbbennem, hogy az eltartott feleségek élete annyira nem vicces, hiába van ott a bolt, meg Chris az én figyelmem akkor se apad és éreztem, hogy ennél sokkal többre lennék képes. Persze, soha nem voltak az élet irányába akkora elvárásaim, karrier szempontjából legalábbis. Legtöbbször megfelelt nekem ez a szerep, de nem ma. Gyorsan üzentem Emmának, hogy van-e kedve játszani egy kicsit Chrissel és mivel beleegyezett így én is elkezdtem készülődni. Kerestem egy titkárnős ruhát, bár amikor belenéztem a tükörbe, biztos voltam benne, hogy átlag nők nem mernének bevállalni ilyen ruhát, pláne nem a munkahelyükön. Mégsem érintett túlságosan mélyen a dolog, megráztam a hajamat és elköszönve Christophertől és az alkalmi bébicsőszétől már ott sem voltam. Magabiztosan sétáltam be az épületbe, nem törődve a kíváncsi szemekkel, nem zavartak eddig sem,volt időm megszokni. Egyenesen Nate irodája felé tartottam, lassan be biztosan kiismertem magamat folyosók rengetegében. Nem zavart az sem, ha esetleg most nem alkalmas neki, rám mindig kell, hogy időt szakítson. Kopogtatás nélkül léptem be hozzá, de ő persze ki sem látszott a papírok közül. De nem baj, még mindig jót akartam tenni, szóval készítettem neki kávét, közben beszélgettünk egy sort, majd a kezembe nyomott egy halom papírt, hogy vigyem el valami új alkalmazotthoz. Fintorogva vettem tudomásul a dolgot, már ne voltam annyira lelkes, mint amilyennek reggel gondoltam magamat, de ha már itt vagyok és nem bízza rá másra, akkor legyen, hiszen, ezért jöttem. Elindultam ház az ismeretlen hölgy irodája felé, csak annyit tudtam, hogy Lénának hívják és ő is a tanács tagja, akárcsak én. Soha nem árt új arcokkal megismerkedni és bár nem voltam oda az ötletért, szabaddá tettem a bal kezemet és kopogtattam, majd választ sem várva beléptem, igen én ilyen vagyok.
  - Szia. Zavarhatlak egy percre?
Kikukkantok a papírtömeg mögül, igyekszem a legjobb formámat hozni, felveszem a tündérmosolyt és reménykedek benne, hogy az elbűvölő mivoltom nem hagy cserben még egy nővel szemben sem és nem fog rövid úton kitenni az irodájából.
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2013. július 17. 19:09
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 17. 19:51 Ugrás a poszthoz

Léna

Amint megkapom az engedélyt, rögtön beljebb sétálok és a hatás kedvéért egyelőre nem mondok semmit. Úgy tűnik, már így is eléggé el van havazva szegény nő, nem akarom rögtön elrontani a kedvét. Pedig ez bizony papírmunka, akárhogy is nézzük, jelentések, tervezetek, feljegyzések és aláírandó papírok. Ezer éve nem volt itt semmilyen rendszer, a Bogolyfalvi dolgok is csak ímmel-ámmal volta vezetve, ide-oda pakolgatták a dolgokat, nem volt rendszer. Most viszont, a frissült vezetőség látja ennek a kárát, mindenki csak kapkodja a fejét és azt sem tudja, melyik agad papírhoz kapjon először. Én személy szerint az összeset kidobnám az ablakon, majd mint aki jól végezte a dolgát elmennék és kilakkoznám a körmömet egy üveg bor társaságában. Persze, én is ismerem a kötelességet és a felelősségvállalást, de szerencsére nem én dolgozok itt, és nem nekem kell eltűrnöm, ahogy irtják az esőerdőt ezért a rengetek számomra teljesen érdektelen dologért. Ugyan én is tudok felnőttként gondolkodni, de ha már felcsaptam lóti-futinak, ennyit igazán megengedhetek magamnak.
  - El kell keserítselek, szerintem az.
A papírtömeg az asztalon landol, megigazítom a szoknyámat és közbepillantok a szobában. Ez sem éppen kellemesebb, mint Nateé, csak kisebb. Ugyanúgy tele van papírral és érezni a kétségbeesés szagát. Nem lep meg, hogy mindenki olyan nyúzottan lép ki innen és ha hazamegy szinte semmihez sincs kedve. Pedig a munkaerő fiatal és lendületes.
  - Szeretnéd, ha esetleg segítenék valamiben?
Igaz, a kérdés nem egészen őszinte, de bocsásson meg érte mindenki, ez a természetemből fakad. Én igyekszem, már amennyire tőlem telik, de mégis kissé hamiskásnak hat a kérdés, amit még a süket is kihall a sorok közül. Úgyhogy, mielőtt választ kapnék, inkább leguggolok és szedni kezdem a papírokat. Néha elolvasom a fejlécüket, de egyik sem ragadja meg igazán a képzeletemet. Gépiesen rakodom fel őket az asztalra, egészen addig amíg egy tanácsos papír nem akad a kezembe.
  - Hallottam, hogy te is tagja vagy a tanácsnak..
Igen, ez valami beszélgetéskezdemény lenne, ennyi telik tőlem és nem több. Megszoktam, hogy a nőknek nem igazán vagyok a kedvence, nem szeretnek a maguk közelébe tudni és beszélgetni se szívesen beszélgetnek velem. A barátaim ez alól kivételek, de az idegenekkel mindig kicsit óvatosabb vagyok.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 17. 21:06 Ugrás a poszthoz

Léna


Nem mondom azt, hogy sajnálom, mert akkor hazudnék, ez a munkája ezért van itt. Mégis szánalommal teli arccal pillantok rá, én személy szerint soha nem tudnám ezt csinálni, az iroda mogorva és picike, nincs tér és gyakran van olyan érzésem, hogy falak közelednek és össze akarnak nyomni. Na ez az, amiből én nem kérek, most is önkéntes alapon vagyok itt, de legszívesebben itt hagynám az egészet és hazatopognék. A helyzet az, hogy otthon se tudok nagyon mit csinálni, ott van a bolt, de valahogy ahhoz most nem igazán van kedvem, szóval marad ez, a sok rossz közül még ez az amit jelen pillanatban a legjobban eltudok viselni.
  - Már mindegy.
Az asztalra teszem az utolsó földön heverő papírt, felpattanok és lazán nekidőlök az asztalnak. Nem szeretek egy helyben állni, akár a katonák a sorfalban, attól mindig feszélyezve érzem magamat. Mérlegelem a kérdést, ide-oda pakolom az agyamban, nem tudom, hogy mi lenne a legcélravezetőbb. Nem szeretném, hogy az alapján ítéljen meg, hogy mit keresek itt. Viszont az első benyomás már megvolt, szóval akár az egészet le is lehetne húzni a wc-n, megköszörülöm a torkomat és a fülem mögé túrok egy kósza szőke tincset.
  - Nem, csak segíteni jöttem be. A férjem itt dolgozik.
Összevonom a szemöldökömet, és inkább a papírokat nézegetem, amik az asztalon hevernek. Majd rájön ő, ha annyira akar, igaz, sok ember dolgozik itt és valószínű, hogy Nate nem igazán reklámozta, hogy van otthon egy véla felesége meg egy pici fia, de mégis elég nyilvánvaló a dolog, ez egy falu, mindenki tud mindent.
  - Én is tagja vagyok a tanácsnak, elkél a segítség, még akkor is, ha jelen pillanatban csak koloncnak érzed.
Könnyedén vonom meg a vállamat. Most már elég infót kapott arról, hogy rájöhessen ki is vagyok igazából. A hatás kedvéért inkább várok, kivételesen türelmesen míg leesik neki a tantusz, időm mint a tenger.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 17. 22:01 Ugrás a poszthoz

Léna

Bár a nő színtiszta ellentétem volt, meglepő módon mégsem feszélyezett a társasága, nem találtam unalmasnak, vagy semmitmondónak. Ráfért volna néhány divattanács és egy kis rásegítés de nem tettem szóvá, mert mégis annyira beleillet a környezetébe, hogy második vizitre is takarosnak tűnt. Velem ellentétben, de nekem semmire nem volt szükségem, sem sminkre, semmiféle bűbájra, de hát nem mindenki lehet ilyen szerencsés. Ahogy hallgattam őt, még azt is eltudtam képzelni, hogy hosszabb időn keresztül megtudnám tűrni magam mellett, pedig tudatában annak, hogy milyen hosszú élet áll még előttem, ez azért nagy szó.
 - Azt hiszem, ismerheted, valószínűleg találkoztatok is már.
Megengedek magamnak egy halvány mosolyt, máskor sértené az egómat, hogy nem ismernek meg, vagy nem tekintenek rám csodálattal, de egy ilyen semmitmondó iroda kellős középen az egész olyan jelentéktelennek tűnt az egész, hogy még én éreztem volna kínosan magamat. Mivel Lénát a minisztériumi dolgozók közül az okosabbak közé sorolnám, viszonylag hamar esik le neki a tantusz. Nem veszem figyelembe, ahogy végigpillant rajtam, nyilván túl csinos vagyok ennek az istenverte falunak, de mégsem ezért bámult meg. Megvan az eredmény, tiéd a főnyeremény, hurrá.
Az égnek emelem a tekintetemet és nagyot sóhajtok. Valójában imponál, hogy elnézést kér és az ahogyan a szólít, mégis egyszerre ér a dolog kellemetlenül is. Nem várom én ezt el, tőle legalábbis.
 - A polgármester felesége inkább szereti a Nicol megszólítást, Léna.
A nevét egy kissé megnyomom, nyomatékosítva ezzel, hogy egyenlő partnerként tartom számon. Az ujjaimmal megtámaszkodom az asztalon és rápillantok. Irul-pirul, mintha valami kellemetlenségen értem volna és ez a dolog megmosolyogtat, ismét.
 - Miért, mire gondoltál mit keresek itt?
Kíváncsi vagyok rá és reménykedem benne, hogy őszinte lesz velem.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 17. 23:08 Ugrás a poszthoz

Léna

A megszólításra bólintok és részemről innentől kezdve ez a téma le is van zárva. Mástól elvárom a kivételezést a pitizést és a csodálatot, de egy nőtől nem igazán, főleg azért nem, mert nem érdemelte ki, hogy úgy viselkedjek vele. Ha rosszul indított volna, még sokkal többet is elvártam volna a megszólításon és tiszteleten kívül, de remekül helytáll a munkájában, hát nem fogok belekötni. Alázatosnak és szorgosnak tűnik, amire én soha nem lennék képes. Nem vagyunk egyformák, nekem más a szerepem és ez így van jól.
 - Nem szívesen lennék senki csicskása, már megbocsáss az alpári kifejezésért. Nem szívesen dolgoznék itt, túl nagy a sötétség, kicsik a szobák és sok az idegesítő ember.
Minden igyekezetem ellenére is süt belőle, hogy lenézem ezt a dolgot. Reménykedem benne, hogy ez nem fog negatívan hatni arra, ahogyan eddig vélekedett rólam, mert akkor pocsékba menne az a kemény munka, részemről. Igyekszem nem az lenni aki, próbálkozni pedig elég keményen próbálkozok de néha kiesek a dologból, sokkal szívesebben vagyok önmagam, de addig nem lehet az, amíg van rá ráció, hogy a másik fél esetlegesen félreérti a dolgot. Léna már biztosan rájött, hogy nem szimpla varázslóról van szó és abban is biztos vagyok, hogy más "fajok" tulajdonságaival is tisztában van.
 - Pedig hidd el, ez egy kényelmes viselet. Az öltözködéssel tudod megmutatni igazán, hogy ki vagy. Például, rólad azt tudom leszűrni, hogy komolyabban veszed magad annál, minthogy az öltözködéssel törődj. Ezzel nincs is semmi baj, de valóban ezt szeretnéd üzenni a világnak?
Oké, néha belőlem is kibukhat a kisördög, nem csak Léna szájára kellene tenni lakatot, hanem az enyémre is. Megbánó mosollyal nézek rá, nem akartam megsérteni, tényleg nem, de lehet, hogy ilyen körülmények között talán az egyszerű meglátásom sértőnek tűnhet a számára.
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2013. július 18. 01:55
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 18. 12:49 Ugrás a poszthoz

Léna

-Hallottam róla, hogy auror vagy. Nem értem, akkor miért hagyod, hogy bezárjanak ebbe a pici szobába.
Én tuti kinyírnék valakit, ha a szakértelemmel amivel rendelkezem, ide kerülnék. Bár igaz, én sem nézem ki belőle, hogy auror, vagy hogy megtudná magát védeni, de alamuszi macska nagyot ugrik, lehet, hogy egy igazi vadorzó a kisasszony és ez csak az álcája. Nem lehet tudni, minden esetre egy férfi helyében én is idetettem volna de ez senkit nem érdekel, mert Léna szemszögéből kellene nézni a dolgokat. Lehetne egy kicsit talpraesettebb de ezt már fel sem merem hozni, mert agyon kritizáltam az öltözködési stílusát.
-És most azt gondolod, hogy ebben nem tűnsz bohócnak.
Végigpillantok rajta, ismét, miközben a szoknyájára mutatok. Érdekes irányt vett ez a beszélgetés, annyi szent. Nem azért jöttem ide, hogy divattippeket osztogassak, de ha erre van szükség akkor legyen. Ráadásul Léna úgy vette le, mint építő kritikát, szóval egy szavam sem lehet. Oldalra billentett fejjel figyelem az arcát, tudnék mit kezdeni vele, nem is lenne szükség olyan nagy renoválása, mert alapjában véve szép nő, csak nagyon gondosan takargatja.
-Az öltözéked jelenleg azt tükrözi, hogy hello, Léna vagyok és egész életemben itt akarok kucorogni ebben a kis irodában.
Elmosolyodom, miközben megteszem ezt az apró kijelentést. Ha auror akar lenni, terepre akar menni és ezek a férgek saját maguktól nem teszik ki terepre, hát neki kell elérnie, de így biztosan ne fogja. Én elhiszem, hogy erős nő, mindent elhiszek, de egyáltalán nem ez látszik rajta. Persze, nekem soha nem volt problémám ilyesmivel, soha nem ütköztem korlátokba sem, hála annak, ahogy kinézek, de Léna sem reménytelek.
-Ha akarod, segítek neked. Tudod, otthon rengeteg olyan cuccom van, amire nekem nincs szükségem.
Odaadnám a féltve őrzött kincseimet, egy idegen nőnek? Megválnék valamelyik ruhadarabomtól csak azért, hogy jót cselekedjek? Nos, legalább nem unatkoznék és Nate sem panaszkodna, a szobányi gardróbom miatt.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 18. 18:10 Ugrás a poszthoz

Léna

Nem akarok rossz hangú megjegyzést tenni, szóval inkább nem szólok semmit, csak bólintok. Én biztosan nem hagynám, szó nélkül, hogy nem engednek a szakmámban dolgozni. Pályakezdő vagy sem kijár mindenkinek, hogy azt tegye, ami a dolga. Csodálkozom azon, hogy Léna még eltűri ezt a dolgot, bár, abból, ahogyan öltözik és ez a visszafogott viselkedés, nos...nem lep meg. De inkább csöndbe maradok, mert a végén még azt a kis önbecsülését is lerombolom, amit meghagytam.
 - Nincs is vele semmi baj, csak olyan...semmilyen.
Minden erőmmel azon vagyok, hogy az arcomra ne üljön ki egy halvány fintor sem. Oké, tényleg elég sekélyesnek tűnök, de nagyon ritkán mutatok ki igazi érzelmeket, beszélni róluk meg pláne csak akkor, ha nagyon szükséges. De nem vagyok én mindig ilyen, most is, még egész segítőkész vagyok ahhoz képest, máskor mit csinálnék. Ha nem lett volna szimpatikus a nő, az önbecsülése már a romokban heverne, addig piszkáltam volna, ameddig el nem sírja magát, aztán pedig minden bevetettem volna, hogy elpaterolják innen, nem csak a minisztériumból és a faluból is. Micsoda gonosz gondolatok kavarognak a fejemben egy ilyen remek téma közepette, borzalmas.
 - Hát nem ezt. Olyan takarosan csinosnak tudlak elképzelni. A bézs és a mézszín tuti jól állna. Az arcodnak meg egy kis piros...nem túl sok, inkább a természetes.
Szakértői szemmel pillantok végig rajta, a tekintetem végül megakad a cipőjén, egyszerű viselet, biztosan kényelmes. Ami kényelmes az viszont nem csinos. Felhúzom a térdemet, lekapom az egyik lábamról a cipőt majd a másikról és lerakom az asztalra. Nem volt sokat hordva szegény, csak annyit mentem benne körülbelül amennyit látott. Illik a ruhájához, kellemes, nyári és biztos, hogy sokkal jobban fogja benne érezni magát.
 - Nem csak másnak, hanem magadnak is öltöznöd kell. Nem vagy reménytelen, csak elveszett, ilyen helyen én is az lennék.
Igen, ez a végszó a cipőt itt hagyom neki, amolyan bemelegítésként, biztos vagyok benne, hogy Nate irodájában hagytam a múltkor egyet, hogy hogyan került oda abba inkább nem mennék bele a gondolat viszont megmosolyogtat.
 - Ha időd engedi, nézz be hozzánk, a falu szélén lakunk a kúriába.
Rákacsintok, majd megfordulok és mezítláb elindulok az ajtó felé, kilépek, becsukom magamat mögött, majd észbe kapva gyorsan visszakukkantok egy pillanatra.
 - További szép napot, már ha ez lehet...szép.
Részemről ennyi a köszönés, már ott sem vagyok. Eleget zavarogtam.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 18. 18:30 Ugrás a poszthoz

Anglia

Home sweet home
Nate
'13.06.02

Aggódtam. Az utóbbi időben mindig találtam rá okot, pedig nem kerestem őket. Az aggodalom nem olyan érzés volt, ami egyszer csak megjelent, fejbe kólintott majd tovább úszott mintha nem is lett volna. Inkább rátelepedett minden gondolatomra, elnyomott bennem minden más érzést, ergo tompította őket. Mikor az egyik gond megszűnt, akkor jött a másik, soha nem lett könnyebb. Most sem lélegezhettem fel, ugyanis amire készültünk, az felér egy öngyilkos merénylettel. Egy mugli autóban gubbasztottunk hárman, igyekeztük húzni a pillanatot, ameddig csak lehetett. Bár az út lassú volt, nem épp zökkenőmentes és felettébb idegőrlő, legalább volt időnk  gondolkodni. Hogy miért választottuk a mugli közlekedést, abba még csak-csak beletörődtek. Azt hazudtuk, hogy nem akarjuk kitenni Christ a hopponálásnak, mert fél és esetleg valami baja lesz és aggódunk. Ez persze nem volt igaz és ők sem hitték el igazán, de belenyugodtak. Összevont szemöldökkel pillantok oldalra és Nathaniel keze után nyúlok, hátha belőle erőt tudok meríteni. Gyűlöltem azt, ami most ránk vár, de nem lehetett tovább halasztani. Ideje volt meglátogatni a kis családot. Itt volt az egész pereputty, nem csak a szűk család, mint a bemutatkozásunkkor, hanem a távolabbi rokonok és ismerősök is. Szerencsénkre, őket későbbre várták, de a kemény mag, akkor is a falak mögött rejtőzködik. Ahogy kinyílik a kovácsoltvas kapu előttünk és a szemünk elé tárul a hatalmas birtok lekapom a szememet a mellettem ülőről és kibámulok az ablakon. Még a sofőr sem tudta szó nélkül hagyni az impozáns környezetet, halkan füttyentett, a szemei kikerekedtek. Nem bírtam megállni, hogy ne horkantsak fel erre a reakcióra.
-  Végünk van.
Egy széles mosolyt küldök a mellettem ülő felé, majd megpuszilom Chris fejét, aki az ölembe ül és az ablaknak nyomja az orrát. Ő még nem tudja, mi vár rá, de szinte biztos vagyok vele, hogy ordítás lesz a vége, főleg ha meglátja a nagyanyámat, vagy Nate anyját. Ugyanis eddig sikerült megkerülnünk látogatást, mindig volt mire fogni, miért hagyjuk ki a visszautasíthatatlan ajánlatot. Valójában nem csak attól féltem, hogy megint ócsárolni fogják a kapcsolatunkat, ahhoz már hozzá voltam szokva. Sokkal jobban bántott az, hogy észre fogják venni, hogy nem minden megy flottul az utóbbi időben és elővesz a "mi megmondtuk..." kezdetű dumát. Az autó lefékezett a lépcsősor előtt, kinézve láttam, ahogy ott állnak, merev arccal, kiöltözve...kirázott a hideg.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 18. 18:34 Ugrás a poszthoz

Anglia

Home sweet home
Nate és a család
'13.06.02


Nem lesz baj, mintha ezt már hallottam volna párszor, az elmúlt időszakban és mindig balhé lett a vége. De soha nem voltam egy elveszett lélek, túléltem már sok  mindent, ez most sem lesz másként. Ha valamelyik belém köt, vagy bármelyikünkbe számíthat rá, hogy nem leszek kegyes. Kiszállok a kocsiból és Christ a kezemben tartva elindulok fölfelé a lépcsőn a drága mellett.
  - Tudom.
Vagy legalábbis nagyon remélem. A legutóbbi közös kiruccanásunk ide nem sikerült valami fényesen, de ha belegondolok elértük a célunkat, szóval most is sikerülhet. Kötelező pofavizit, aztán szépen indulunk vissza Magyarországra. Csak a köztes időt kellene átugrani valahogy és boldogabb lennék. Amikor felérünk a lépcsőn végigvezetem a tekintetemet a jelenlévőkön. Chris a hatalmas kék szemeivel nagyokat pislog az ismeretlenekre, nem érti miért van itt. Egészen addig, ameddig meg nem látja apámat. Abban a pillanatban hatalmas mosoly jelenik meg az arcán, apró kezeit felé nyújtja, bizonyára örül neki, hogy talált egy ismerőst a sok idegen között. Apám, aki már bizonyára túl van egy-két whiskyn kilép a hátsó sorból, miközben nem felejti el levállalni Nate apját. Kezet nyújt Natenek, vált vele néhány szót, majd rám kacsint és elveszi tőlem a babát majd azzal a lendülettel besétál az ajtón, részéről ennyi volt az üdvözlés. A családunk többi tagjának addigra bizonyára leesett, hogy apám már találkozott velünk és úgy néz ki, nem igazán örülnek ennek a fejleménynek. Kellemetlen szituáció, a nagyanyám a fogát csikorgatja miközben végignéz rajtunk.
  - Igen, tökéletesen jól vagyunk még mindig és nem, nem akarok elválni tőle. Elnézést.
Láttam a szemében a kérdéseket, Nate családjával inkább nem is foglalkozom, bizonyára az ő kérdéseikre is válaszoltam. Majd, hogy a tökéletes a belépő, otthagyom a társaságot. Átcsusszanok Nate szülei között és apám után megyek, megnézem, hogy minden rendben van-e. Nate meg csináljon azt a többiekkel amit akar én nem bírom állni a tekinteteket, már nem megy.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 18. 18:37 Ugrás a poszthoz

Anglia

Home sweet home
Nate és a család
'13.06.02


Még meg sem szólaltak, de a vérnyomásom máris az egekben van, kellemetlen volt végignézni, ahogy ott álltak és vártak minket, az a néhány másodperces csönd pedig elmondott mindent. Még mindig nem békéltek meg a helyzettel és hiába lenne bármilyen próbálkozás. Patthelyzet. Sem ők, sem pedig mi nem fogunk változtatni. De talán egy pozitívum azért még kisülhet, visszatalálhatunk egymáshoz, nagyon remélem, hogy így lesz, de addig is marad a színészkedés, ami azért még mindig elég jól megy.
Én már besétáltam a nappaliba és a kanapén, apám mellett ülve csöndesen beszélgetünk, de az ő figyelmét inkább az unokája köti le. Nem hibáztatom érte, nagyon régen látta, így hagyom, hogy szórakoztassák egymást. Inkább a bejárat felé pislogok és igencsak megkönnyebbülök, amikor Nate is megérkezik. Azonnal felpattanok, elindulok felé, hatalmas vigyorral az arcomon. Biztos sajnálnom kellene, amiért lemaradtam a beszélgetés további részéről...na persze.
  - Minden rendben?
Átkarolom a nyakát, gyors csókot nyomok a szájára majd magammal húzom, vissza a kanapéra. A család többi tagja bizonyára még mindig ledermedve áll az ajtó előtt, hacsak nem indultak be a étkezőbe, hogy megigyanak egy pohárkával a vacsora előtt. A Nate kezében lévő alkoholra inkább nem szólok semmi, normál esetben biztos rosszalló tekintettel illetném, de most talán el kell néznem neki. Az utóbbi időben már megszokhattam volna, hogy gyakrabban látok poharat a kezében, mint azelőtt. Nem telik el tíz perc, egy pincérnőnek öltözött középkorú korú hölgy jelenik meg az ajtóban és bejelenti, hogy egy óra múlva tálalják a vacsorát, megmondja, merre van a szobánk majd egy apró pukedli keretében le is lép. Felvonom a szemöldököm, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget.
  - Fel kellene mennünk átöltözni, vagy nem is tudom...
Zavartan az alsó ajkamba harapok és a szememet a két férfi között járatom, hátha  valamelyikük megmondja, mi történjen a gyilkos vacsi előtt.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 18. 18:40 Ugrás a poszthoz

Anglia

Home sweet home
Nate és a család
'13.06.02


Nem sokáig tudok egy helyben ülni, érzem ahogy elönt a harag és a tehetetlenség. Hiba volt idejönni, de elkerülhetetlen volt, ezt mindketten tudtuk, már az elejétől kezdve. Ha nem mész a baj elé, a baj utol fog érni, méghozzá az elképzelhető legkegyetlenebb formában. Mi önként és dalolva rohantunk bele a hóhérbárdba, családostól. Lehet, hogy ez külső szemmel csak felesleges drámának látszik, de ha valaki így látja, ezekkel az emberekkel még nem találkoztak. A szememet idegesen jártam a Nate, az apám és Chris között, az agyam hangosan zakatol. Kellemetlen szituáció és amikor Nate ellenségesen reagál, rögtön támadásnak veszem, a testem pedig azonnal reagál. Az arcom eltorzul a méregtől a kezem pedig ökölbe szorul.
-  Nem tudom, csak nem akarok itt ülni, teljesen tehetetlenül, nem tudom, felfogtad-e...
Egy megsemmisítő pillantás keretében mérem végig a drágát majd elfordulok. Nem akarom, hogy így lássanak, mérgesen és rondán. Nem vagyok olyan szép látvány tajtékzó dühömben, mint általában. Legszívesebben fognám magam és eltűnnék, egyedül. Igyekszem félresöpörni ezt a roppantmód önző gondolatot és inkább lenyugodni, így azért mégsem mehetek emberek közé.
-  Kösz szépen, hogy feldühítettél. Nem elég, hogy az anyád úgy néz rám, mintha valami földönkívüli lennék, még tőled is hallgassam a sok...sületlenséget.
Igaz, nem mondott semmi olyasmit amiért okom lenne dühöngni, de a tehetetlensége engem is feldühít, végül is ő a férfi, neki kellene tennie valamit, ehelyett pedig tétlenül nyavalyog és közöl nyilvánvaló dolgokat. Időközben, csöndes, lapos kúszás keretében megjelenik Nate húga, majd beszivárog a társalgóba a család többi tagja is. Mély levegőt veszek, próbálok nyugalmat erőszakolni magamra, hogy ne találjanak rajtam fogást. Így is épp eleget kapok pusztán csak azért mert létezem. A nagyanyám és Nate anyja pedig soha nem felejti el fennkölt hangon tudatosítani bennem. Szerinte én csak álnok módon tőrbe csaltam az ő fiát, pusztán azzal ami vagyok.
-Megint az a fránya idegesség, igaz Scarlett? Borzalmasan festesz amikor dühbe gurulsz...talán valami baj van?
Egyszerű és hatásos közbeszólás érkezik a nagyanyám részéről, célozva itt a szemem alatt sötétlő karikákra, amik ezek szerint még mindig ott éktelenkednek az arcomon.
  - Lassan húsz év alatt igazán megszokhattad volna.
Mély levegőt veszek és felvonom a szemöldökömet, a szobában tapintani lehet a feszültséget. Legszívesebben sikítanék, törnék-zúznék, de akkor csak bebizonyítanám, hogy nekik van igazuk. A feszültséget azonban feloldja a társalgóba beérkező idegen férfi. Még soha nem láttam, bizonyára új darab. Minden szem rászegeződik, némelyik nyugodtan, de a legtöbb csak egy lenéző pillantás enged meg. Végigfuttatja a tekintetét a társaságon, a szeme azonban tovább időzik rajtam, mint kellene. Látom, ahogy elkerekednek a szemei és kell neki néhány másodperc mire a felismerés után meg tud szólalni.
  - A vacsora...tálalva van.
Néhány másodperces tétlenség után lassan megfordul, majd kivonul a szobából. Én köhintek egyet és visszasétálok az eredeti társaságomhoz. Megvárom, ameddig mindenki más elhúz a porondról, nem akarok előttük végigvonulni, olyan lenne, mintha a kivégzésemre kísérnének.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. július 20. 14:32 Ugrás a poszthoz

Anglia

Home sweet home
Nate és a család
'13.06.02

Nem gondolta volna, hogy ennyire kellemetlen lesz. Azt hittem megússzuk annyival, hogy áskálódnak, de ez a nyílt utálat még engem is meglepett. Akkor szoktam ehhez az eszközhöz nyúlni, ha már nincs más választásom, pedig benne aztán bőven van indulat és agresszió is, hozzám tartozik. Csak álltunk ott, tétlenül, mint holmi idióták és bámultuk egymást. Mugli sorozatokban kevesebb a dráma, most komolyan, pedig azokat előre megírják. A tekintetem ide-oda cikázik az emberek között, akik elvileg a családom tagjai, mégis legszívesebben most halálra kínoznám őket. Nem áll messze a természetemtől ez a mélyről jövő utálat, de mégis úgy érzem, hogy bemocskolja a lelkemet, egy anya nem tehet ilyesmit.
 - Hagyjuk ezt, úgysem használ semmit.
Mindennek a tetejében még Nathaniel is kikészít. Mintha ő is direkt az agyamra akarna menni. Mostanában igencsak kivagyok rá éleződve, ez tény. Lehet, hogy nem őt kellene támadnom. Lehetséges volna, hogy ezerszer jobban tenném, ha mindent elfelejtenék neki és minden úgy lenne mint régen. Megtenném, bármelyik pillanatban, de önmagában az, hogy megbocsájtok neki és magamnak is, még nem oldja meg a problémát, ellenben felvet egy csomó kérdést. Nem ezzel kellene most foglalkoznom, mégis újra meg újra visszatérek ahhoz a gondolathoz, hogy mi lett volna akkor, ha tényleg úgy jövünk ide, hogy köztünk minden rendben. Akkor biztos nem tudnának ilyen könnyen kikezdeni.
 - Ha rendes véla lennék...már égne a haja.
Felvonom a szemöldökömet, úgy nézek vissza Nate anyjára, de ez a gondolat, hogy rövid úton szétsütöm őket, valamiért nyugodtsággal tölt el. Veszek egy mély levegőt, megvárom ameddig mindenki szépen átpárolog az étkezőbe, addig nem vagyok hajlandó megmozdulni, csak állok, mint valami faragott kőszobor és elég keményen nézek ahhoz, hogy megkíméljenek a további beszólásoktól. Apám túlságosan elvarázsolt ahhoz, hogy akár egy szót is szóljon, mire a társaság felocsúdott már fél lábbal kint volt a társalgóból, Chrisel együtt és ezért nagyon hálás voltam neki. Egészen addig kemény is maradok, amíg meg nem érzem a derekamon a kezeit. Abban a pillanatban megváltozik a testtartásom, bár én magam nem érek hozzá, csak hagyom, hogy átöleljen, de a fejemet akaratlanul is a vállára fektetem. Annyira furcsa ez a helyzet, annyira kellemetlen még én érzem rosszul magamat, amikor hozzám ér.
 - Tudom, minden rendben lesz. Igyekszem.
Bólintok, belefúrom a tekintetemet az övébe, majd elhúzódom de a kezét nem engedem el. Így sétálunk át az étkezőbe, a társaság nagy része már leül, apám, valószínűleg biztonsági okokból magam mellé ültette az etetőbe a babát, nekem mellette volt a helyem és csodák csodájára, most nem szednek szét minket. Két hely egymás mellett! Ez igazán több, mint amit reméltem. Helyet foglalok, az ölembe terítem a szalvétát és célirányosan nézek előre, de senkivel nem veszek fel szemkontaktust.
 
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Scarlett Nicol Emily Loughlin összes RPG hozzászólása (35 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel