Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

ruha × cókmók
Azt mondtam, hogy elmegyek futni egyet, de hát ez nyilvánvalóan nem volt igaz, elég volt csak rámnézni ahhoz, hogy egyértelműsödjön. Nem is hitték el, cserébe nem zavar, mert én sem gondoltam komolyan, hogy el fogják. Mégis, egyszerűbb, mint elmagyarázni, hogy még nem tudom, valahova csendes helyre, talán vízhez, kicsit hűsölni, vagy fák közé, szúnyog- és kullancseleségnek tettetni magam. Egyékbként hé, ez mióta kérdés, naná, hogy a vízhez! Élvezem, ahogy a nap forrón égeti a bőrömet, hiába tudom, hogy talán picit megkap majd a meleg, nem zavar az sem. Nem izzadok, kényelmes tempóban vágok át a magukat legyezgető emberek között, haladtamban elmélázva pillantok egy-egy kalap, kendő után, mégsem érzek késztetést rá, hogy valami hasonlóval takarjam le búbomat. Valószínűleg azon kevesek közé tartozom, akik még a napégést is jobban szeretik mint a havat, szeretem este is érezni a bőrömön a sugarakat, ellenben telente csak hatmillió réteg ruha alatt vagyok hajlandó elhagyni az ágyamat. Na olyankor tudom nagyon szeretni azokat a bájitaltanokat, amikor rendesen, de tényleg, úgy igazán alágyújthatunk az üstöknek.
A stég halkan döng lépteim alatt, kicsit el is mosolyodok, tetszik a hang amit kiad. Erőteljesebben rugaszkodom el, bár nem dobbantok így sem, s a hang valamivel erőteljesebbé válik. Igen, szeretem, tetszik. Nincsenek sokan a tó körül, a stég is szinte üres, így pár lépésre a szőke kislánytól megállok, majd némi töprengés után leülök mellé. - Jó étvágyat, szia - köszönök mosolyogva ha felém pillant, biztosan hallhatta már, hogy érkezem, elvégre nem mondhatni, hogy settenkedtem. Törökülésben elrendezgetem szépen a szoknyám, hogy takarjon ahol kell neki, majd karjaimon hátul megtámaszkodva figyelem a lányka köré sereglett tollasokat.
- Ahhw, de édes - nevetek fel, amikor nagy siettségében az egyik kisháp a víz alá bukik, és a darabka kukorica ami után fáradhatatlanul kapálódzott apró lábacskáival, egy testvéréé lesz. Napozok, nem áll szándékomban a másik lányhoz hasonlóan vízbe meríteni a lábam, már csak azért sem, nehogy halványsárgára festett körmeim össze találódjanak keverődni egy-egy szem kukoricával. Az meglehetősen kínos lenne. - Azért lakjál jól te is, ne osztogasd el mindet - intem Pollit, akit csak látásból ismerek, nevében nem is vagyok biztos, s a nap felé fordítom az arcom. Ahh, nyár, sose érj véget!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ha felismerek valakit, intek neki, de mindenki társasággal érkezett már eleve, vagy szundít a félárnyékban, így nem pofátlankodok oda hozzájuk, hívatlanul. Kicsitt messzebbről labda pattogását vélem hallani, egy heverésző társaság mellett egy frizbi hever árván - minek hozzátok ki, ha utána nem is játszotok vele? Páran a vízben is le-lebuknak, de ehhez már nem érzek magamban annyi kedvet, ha nekik tetszik csinálják, ugyanis be kell vallanom - de ez maradjon négyszemközt - nem viseltetek túl nagy bizalommal az olyan vizek iránt, amiknek nem látni az alját. Nem, nem azt mondom, hogy nem megyek be, mert mondjuk beledugom a lábujjam, meg a Balatont is egészen megszoktam már, de ha választanom kéne jobban érezném magam egy medencében. Mondjuk egy olyanban amiben vannak azok a masszírozós vízsugaras dolgok, és semmiképp sem túl hideg - nem, még mindig nem vagyok oda a hűvös dolgokért. Kivéve a hűtőt és a fagyasztót, mert az egy zseniális találmány.
Mosolyogva húzom fel a szemöldököm a verekedés hallatán, és játékosan billentem meg mutatóujjam a szárnyasnépség felé. - Hát ejnye, szabad ilyet? - mintha a saját nagymamám lennék, de komolyan. Még ciccegve rázom is a fejem, csak hogy teljes legyen a kép. Követem a mutatott irányt, és kiszúrom (elvileg) a jó kacsákot, aki mintha csak Pöttöm Panna szavait akarná igazolni, hangosan felvisít - gágog, bocsánat kiskacsa és az önérzeted. Én sem tudom megállni, hogy ne nevessek fel az elképzelt képre, bár titkon remélem, hogy nem sokáig marad csupán elképzelt, de hamarosan végignézetem én is ahogy szerencsétlenkedik a habok között.
- Na, jól van akkor - biccentek elégedetten, hogy nem a saját adagját szórja szét, hanem eszik is rendesen. Füttyentek - te aztán jól feltankoltál! - Ellököm magam karjaimmal a stégtől, na nem kell megijedni, nem a víz felé, csak függőlegesbe állítom magam, egy pillanatnyi habozás után bólintva az ajánlatra. - Köszi - nyúlok is ki mosolyogva, majd ha kapok egyet, gyorsan meg is szimatolom a csövet. - Majd visszafelé meghívlak egy fagyira cserébe - kacsintok, és beleharapok az édes utóebédbe. Hm hm hm, határozottan finom.
- Piócák? - hogy jut ez most így eszébe, talán látott egyet és azért kérdi? Hamiskásan lepillantok a lába felé, de szerencsére nem látok rajta egyet sem. - Szerintem nincsenek - igyekszem megnyugtatónak tűnni, mert bár ugyan biztosat nem tudok, én még nem hallottam róla, hogy bárki látott volna itt. Plusz, ha ő fél tőlük, akkor lehet megijedne, ha azt mondom vannak, így meg békésen csemegézhet tovább. A tanultakat inkább nem idézem fel, egészen pontosan azt, hogy szeretik az édesvizű tavakat... Nem ijesztjük meg a kicsi lányt. Nem mondhatni, hogy odalennék az ilyen kis csúszómászókét meg férgekért, de szó mi szó ez a lehetőség nem hozza meg a kedvem az úszkáláshoz. Ujjammal letörök pár szem kukoricát, és előredőlve a vízbe szórom őket, nem állva meg egy vigyort, mikor egymáson átbukdácsolva rohamozzák meg a süllyedni kezdő, agy éppen lebegő falatokat.
- Hát de jó dolgotok van nektek, mit ennétek, ha - egy pillanatra megtorpanok - nem kapnátok ilyen finomat, mi? Bocsi, hogy szereted ha szólítanak? Én Domca vagyok.
Lassan jövök rá, hogy a bemutatkozással picit elmaradtunk, elvégre tudom, hogy láttam már, de a nevére - szégyen nem szégyen - nem emlékszem. Na de majd most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

ruha
Sokáig csak tessék-lássék jártam le, dobáltam kicsit, labdát szedtem, vezettem, és nem is igazán gondoltam, hogy egyszer még jobban rákapcsolok - egészen addig, amíg egyre gyakoribbá nem váltak az összefutások a gazdasági igazgatónővel. Először úgy voltam vele, hogy nagy a pálya, elférünk egymás mellett, de ebből pikk-pakk odajutottunk, hogy már egymásnak passzolgatva, a másikat szerelve töltöttük el azt az időt, ami mindkettőnknek nagyon hiányzott. Nekem legalábbis biztosan. Az utolsó hurkot húzva rá szoros kontyomra lépek be a pályára, oda Juleshoz, mert hát... Te se magáznál valakit, akinek pacsival köszönsz nem? Meg egyébként is, mennyivel egyszerűbb passz előtt csak annyit kiáltani, hogy Jules, ahelyett, hogy Ainsley néni? Megborzongtál? Én megborzongtam, isten óvjon a nénizéstől.
- Fel én - állok bele még egy nyújtásba, karomat fülem mellett hátravetve feszítem ki kicsit, hogy bemelegedjek. Nem álltatom magam olyasmivel, hogy hozzá képest különösen nagy esélyem lenne nyerni, de mégis, hiába vagyok versengő típus ez nem zavar, nem veszem a szívemre az esetleges vereségeket sem. Az is a része a gyakorlásnak. Egy pillanatra elgondolkodok rajta, hogy egy aranyos kis mosollyal megpróbáljam magamhoz ragadni a kezdés jogát, ám végül csak jobb kezem nyújtom előre, ujjaimat ökölbe zárva.
- Kő papír olló a kezdésért? - biccentem félre a fejem, majd ha elfogadja a dolgok ilyetén elrendezését, már számolok is hangosan, hogy aztán mutathassam amit épp súg a megérzésem.kő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Kevesebb beszéd, több szerencse - rándul meg a szám széle egy pillanatra, majd egy apró fejcsóválás kíséretében magasba lendítem öklömet, hogy aztán a rövid mondóka kíséretében - mert én bizony végigszavalom - eldőljön a játék kezdete. - Meh - nyögök föl csalódottan a vereségre, de elfogadom, és leeresztem karjaimat vissza a testem mellé. Megtehetném, hogy visszavágót követelek, vagy három fordulót arra hivatkozva, hogy mégis úgy az igazságos, de nehogy már ezzel teljen el az idő! Visszavágó majd a tüskézésből lesz, ha kell, elvégre mégis kosarazni gyakorlunk, nem szerencsejátékozni. - Kezdj csak- bólintok tehát, hogy elfogadom, és addig is, hogy kihasználjam a holtidőt, karomat a hátam mögött összekulcsolva emelem meg, lazítva ezzel az izmokat.
- Dobjunk tízet-tízet - csapok le addig is a lehetőségre, és amíg ő elkezdi, én leveszek egy másik labdát a polcról, hogy gyorsabban haladjunk. Megvárom, hogy Jules labdája földet érjen a dobás után, eredménytől függetlenül, le sem pillantva szépen ráfogok a labdára, gyakorlatból, érzésre, egy kis rogyasztás után rádobok én is. Az első kettő rögtön nem sikerül, de utána már belejövök, és csak egyszer vétem még el. Összességében hét bemegy, elégedetten nyugtázom, hogy nem is vagyok olyan rossz formában.
- Na lássuk akkor, mutasd hogy csinálnak a sünik - fordulok felé kihívó tekintettel, amint mindketten végeztünk, és labdámat a fal mellé gurítom. Jó, hogy nem kell a szabályokkal vesződnünk, kellemes újdonság ez azután, hogy eddig ha valakit be is fogtam magam mellé játszani, mindig azzal telt el negyed óra, hogy szájba rágtam a legapróbb dolgokat is. Alapból ezzel nem is lenne baj, türelmes vagyok, de néha olyan jól esik csak simán játszani valakivel, aki úgy élvezi, ahogyan én is teszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Azért az, hogy ilyenkorra sokakat ismerek, már nem olyan meglepő. Minden háztársammal ettem már szerintem, a legtöbbekkel virrasztottam már át éjszakákat közös magányban, miközben ki-ki a maga tárgyára tanult, vagy készített beadandót. Leginkább ilyen csendes ismerettségeim vannak, oda tudnék menni bárkihez, de közös élményeink leginkább iskolával kapcsolatos dolgokra koncentárlódnak, így nem teszem sem én, sem ők, ha éppen nincs rá "motivációnk".
- És meg kell jegyeznem, hogy ezt a dolgotokat egyébként kitűnően teljesítitek - szólok közbe lágyan, hátha a halk, nyugtató tónus lenyugtatja a verekedni kívánókat. - Az egyetlen baj akkor van, amikor így felmérgelitek magatokat - dorgálok kedvesen, cinkosan rámosolyogva a mellettem ülő kislányra.
- Igenis 'sszonyom - szalutálok mosolyogva a felkérésre, és szépen egyik szemet a másik után ejtem a víztükör felé. Igyekszem nem ugyanoda dobálni, és figyelni arra, hogy biztosan kapjon mindegyikük is, az is, aki elől egyébként gyorsabbak lévén elennék társai. Erősödjenek csak azok is, akkor lesz itt igazán nagy harc, ha mind egy súlyban lesznek. Úgy lesz igazságos.
- Rágófagyit? - gondolkozom el, enyhe meglepettséggel az arcomon. - Lehet, hogy nagyon furának tűnök most, de nem rémlik, hogy ilyet kóstoltam volna, pedig abszolút szenzációsnak hangzik. Hogy lehet mégis, hogy nem tudok róla? - süt rólam az értetlenség. - Most már csak azért is meg kell mutatnod, ha eddig ki is maradt, hát most bepótolom. - Egyre jobb ötletnek tűnik, hogy kijöttem a vízhez.
Elgondolkodva nézek magam elé, próbálva eldönteni, hogy elmondjam-e a lánykának mennyire nem egészen jó ötlet ez a kacsafürdő dolog, de inkább úgy döntök - s milyen jól teszem -, hogy várok kicsit a szkeptikussággal, ő hogyan szövi tovább a gondolatmenetet. Bizony, ő is helyrerakja magában, hogy nem lenne okos dolog, így csak aprót bólintok rá, mielőtt megszólalnék. - Biztos nagyon váratlanul érné őket, megijednének tőled. Lehet azt gondolnák magukban, ki ez itt aki ránk akar hasonlítani, és miért mozog ilyen furcsán?
Amennyire tudom, igyekszem utánozni a sápogó hangot, megállva, hogy egészen Donald-bácsi-kacsa szintig eltorzítsam a hangokat.
- Ó hát akkor nagyon jól el vannak látva ezek a kacsákok - szusszanok fel nevetve a vallomásra, közben beszórva még egy marék szemet. Kukoricaszemet, mielőtt bárki másra gondolna.
- Szóval Polli - nyugtázom, és már kérdez is. - Hát a teljes nevem Dominika, sőt, Somogyi Agáta Dominika, de ez ugyebár elég hosszú lenne - sandítok oldalra -, lemenne a nap, mire valaki utánam szól, szóval - vállat vonok - aranyos becenév csupán. A Polli is? Mármint aranyosnak mindenképp aranyos, de becenév-e - húzom össze szemeimet kérdőn. Nem tudnám megmondani, hogy ez egy teljes név-e, a kérdése miatt arra tippelnék, hogy igen... de hát simán lehet becenév is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

kicsit praktikusabban - cipzár fel, nyaklánc nincs
A hűvös hajnali levegő elsőre kifejezetten rosszul esik a tüdőmnek, a kapun kilépve nem tagadom, elgondolkozok azon, hogy visszafordulok még aludni - vagy még egy pulcsiért. Végül aztán megacélozom magam, és az átriumban végzett nyújtást kárba veszni nem hagyva indulok meg sebes léptekkel az épülettől kicsit távolabb lévő, már sokunk által alaposan kitaposott ösvényre. Még korán van, egyelőre senkit nem látok errefelé. Ettől még nem biztos, hogy első lennék, emlékeztetem magam, ahogy lépteim megereszkedett fűszálakat hagynak maguk után. Még nem kezdek el futni, várom, hogy szemeim teljesen kinyíljanak, pulzusom rendesen meginduljon, és elmúljon ez a kora reggelekre jellemző félkómás állapot, mely minduntalan vissza próbál csalni a kényelmes melegbe.
Ráfordulok az ösvényre, pár lépés után pedig fokozatosan növelni kezdek a tempón, egy idő után ösztönösen váltva át kocogásba. A halk dobbanások, szuszogó lélegzetem és ruhám súrlódása az egyetlen amire odafigyelek, egyébként engedem, hogy izmaim össze-összehúzódjanak, elernyedjenek. Fejem kiürül, ahogy a hideg levegő kizavarja belőle az álmot, szemeimből kitörlöm azt az egy-egy könnycseppet, melyet az ősz odacsalt. Nem gondolkodok, legalábbis ha mégis teszem, nem tudnám megmondani, hogy min, lepillantok lábam elé, majd hosszan csak előre tekintek, élvezem, ahogy fokozatosan válik egyre könnyebbé a mozgás, a légvétel. A nap lustábban dereng, mint ahogyan én kikászálódtam az ágyból, és a füvön is dér ül még - van abban valami különleges, hogy előbb vagyok talpon magánál a természetnél. Az ösvényen itt-ott mintha lábnyomokat vélnék felfedezni, ám azt nem tudhatom, hogy nem tegnapról maradtak-e még itt. Találgathatnék, nyomozva a rejtély után, de helyette inkább ismét feljebb tekintek, hagyva, hogy saját lábnyomaim eltapossák az idegeneket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Szögezzük le, Domcának semmi baja nem lett volna azzal, ha Ervin leteszi a VAV-ot, majd közli, hogy kihagy egy évet. Hiszen annyian csinálják ugyanezt, elmennek, világot látnak (a sarki közért és a belvárosi kocsma között), vagy dolgoznak, pénzt és tapasztalatot szereznek, élnek kicsit, boldogok. Na de na, a bukás egy teljesen másik helyzet. A lány pontosan tudja, hogy öccse alapjáraton, normális körülmények között (talán) nem hülye, eskü alatt vallaná, hogy még fejére sem lett ejtve soha. Nem érti hát, hogy most akkor hogyan volt mégis bolond annyira, hogy elsinkófálta az esélyét öt gyönyörű év még gyönyörűbb befejezésére. És tetszik nem tetszik, vagy tanulnak, vagy Ervin mehet házidokihoz, hogy írjon beutalót, nézze meg egy neurológus. Vagy fejlesztőpedagógus.
- A piroinitio és a pirocus közti különbség tehát messze nem elhanyagolható - ér végére egy újabb fejezetnek harmadéves jegyzeteiből. De miért harmad, ha egyszer Ervin ötödévre jár? - kérdezhetné bárki, de nehogy hamis ábrándokat kergessünk, az elsőévnél kezdtek, csak gyorsan haladnak. A lány felpillant a szövegből, ezúttal valamivel hosszabb ideig, mint korábban olvasás közben tette. Öccse semmit nem reagál, csak mered előre, Domcában pedig egy pillanat alatt szalad fel a pumpa, és a vaskos könyvet tenyereivel csapja össze, hogy aztán a gerincet az asztallaphoz verje. Vesztenivalója nincsen, elvégre Ervin vagy tényleg nem figyel, és akkor megérdemli a meglepetést, vagy figyelt, de még akkor is éppen meg van bukva, úgyhogy szintén megérdemli. Ah, a testvéri szeretet.
- Ervin - hangzik fel rögtön az ördögivé mélyített szólam. - Idézd fel az előző három mondatomat. - És bizony jajj lesz, ha erre ööözés a válasz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nem elég csupán hangokat hallania, elvégre hallhat bármit, az még nem garancia arra is, hogy a szavak értelmét vissza is fogja tudni adni. Márpedig a lánynak garancia kell, most már saját büszkesége sem engedi, hogy egy szárnyai alá vett korrepetált másodjára is elhasaljon az alapképzés záróvizsgáján. Egy dolog nyugtatja: még kétszer nem fog bukni, mert akkor egy évfolyamra kerülne Zentével. Márpedig az a szemforgatás, amit a múltkor megengedett magának Zente hisztije hallatán arra engedi következtetni a lányt, hogy továbbra sem szívesen közösködne egyetlen öccsével. - Nem. - Vágja rá a választ ő is, hasonlóan lenyűgözetlen stílusban.
Annyira tudta. Annyira Ervin. És Domca annyira, de annyira hozza mindjárt a nádpálcát, és annyira de annyira meglengeti öccse előtt, és annyira de annyira élvezni fogja ezt.
- És szintén nem. Ez az előző kettő, plusz az aktuális. Ha egy mondatban azt mondod, hogy az előzőben elmondtad, hol van a kulcs, akkor nem a kettővel azelőttiben mondtad, hanem az azelőttiben, mert az aktuális az még nem előtti. Egyébként pedig összehasonlítottam két varázslatot, nem kifejezetten a piroinitióról beszéltem, úgyhogy most megkérdezném, hogy miért is nem figyeltél. Ó és Ervin - hadar tovább, mielőtt helyt adna közbevágásnak... Bár mindketten tudják, hogy a "miért is nem figyeltél" csupán erősen költői frázis volt -, meséltél nekem egyszer egy viccet. - A lány előhúzza táskájából a már oly sokat emlegetett nádpálcát. - A teve megbotlik; egy, mondja a férfi. - Azzal kecsesen, finom mosollyal lefekteti a pálcát maga mellé az asztalra. - Szóval, mit is mondtam el a pirocusról?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Egy csúnyábbnál is csúnyább pillantás, mindösszesen ennyit szán a fiúnak válaszul, aztán az, hogy mindemellett hangereje jelentősen megnő, ujjai kopogni kezdenek az asztalon, és szeme is mintha tikkelne, az már másik lapra tartozik. Oké, ha így, akkor így, akkor Domcát sem fogja érdekelni, amit Ervin mond. Még nyelvet is ölthetnek, hogy megkoronázzák ezt a szintet.
- Prefektus vagyok - mint arra szeret mindenkit emlékeztetni -, kiszabhatok neked bármilyen büntetőmunkát, én nem a veréstől félnék a legjobban. - Majd feszült vonásai kapnak egy ártatlan színezetet, ahogy tenyerével eltakarja száját, hogy csak Ervin lássa mit tátog: - azt majd otthon. - Kacsint kacsint. Aztán nagy levegőt vesz.
Pedig épp csak elrendezte magát, épp csak kezdte elhitetni magával, hogy ő ül a magasabbik lovon, erre tessék, ismét minden igyekezete semmibe vészni látszik, csalódottságát pedig arca is hűen tükrözi. Nem lesz ez így jó. Lehet, hogy ez a fiú számára sértőnek fog tűnni, de Domca a kitérő válasz alapján szentül megrögződik abbéli hitében, hogy öccse jövőjének teljes mértékben befellegzett - hacsak persze nem adja el szerveit a feketepiacon. Nem az az első gondolata, hogy Ervin szívatja őt, nem, úgy gondolja, hogy a fiú azért nem válaszol a feltett kérdésre, mert nem tud. Bízhatna jobban a másikban? Talán. Tesz ő azért, hogy ez így legyen? Nos, Ervin, teszel?
- Én csak azt mondtam, hogy a pirocus - kezd bele tehát ismét egy mély levegővel, az elejéről kezdve el magyarázni megint mindent. Persze, kegyetlenek a módszerei, persze, kéretlenül tukmálja rá segítségét a másikra, de azt azért meg kell hagyni, hogy birkatürelemmel próbálja újra és újra megtanítani a dolgokat. Csak hát, ha nem tudja, hogy a másik mit nem tud...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Felhorkan a visszavágásra, és oda nyúl, ahová igazából minden prefektus először tenné... Nem, nem a jelvényéhez, nem, nem is a pálcájához. Más ötlet? Oké, akkor mondom - Prefektussal szembeni tiszteletlenség, rémlik ilyesmi? - vonja fel szemöldökét, de az egész képen ront az a villanásnyi mosoly, ami a lány szája szélén tűnik fel, és nem elég gyors, hogy elrejtse. Hányszor fenyegette már meg ezzel Ervint? És hányszor is kapott ebből ténylegesen büntit? Sokszor, és kevésszer, nem olyan nehéz kitalálni. Az igazság az, hogy Domca pontosan tudja, hogy ebben a tekintetben már hitelét vesztette, hogy miért próbálkozik vele mégis, az egy olyan költői kérdés, amire viszont nem szeretné megadni a választ. Az értelmetlen szófecsérlés helyett inkább visszatér tehát a magyarázáshoz, remélve, hogy annak nagyobb lesz majd a keletje.
Már éppen belendülne, ezúttal a tankönyv támogatását is elhagyva, végig Ervin tekintetét keresve gesztikulál, hátha így előbb észreveszi majd, mikor süpped megint a nyitott szemmel alvás nyugalmába. Szavai azonban torkárra forrnak, ahogy álom helyett az indulat kúszik fel öccse tekintetébe, és ha ez még nem is lenne elég, hangjával is megakasztja. Kérem? - Nem - vágja rá felháborodottan a választ annak ellenére is, hogy Ervin hadarása látszólag ennek szeretné elejét venni. Nem nézi hülyének, de a jó alapok fontosak! Nagyon fontosak. És a VAV az elmúlt öt év anyagáról szól, szóval miért ne lehetne benne tűzvarázslat? Érzi, hogy arca pirosodni kezd a hangnemre, pengevékonnyá préselt ajkai közül azonban még pár rövid pillanatig nem szökken ki más hang. Rendben van, elszámol tízig. Végülis megadta a választ a kérdésre, úgyhogy tulajdonképpen léphetnek.
- Szeretnél inkább hatodikos anyaggal foglalkozni? - teszi fel halkan (és kit akarunk átverni, azért némiképp ingerült-pattogósan) a kérdést, azonban hangereje ezúttal nem csak idegességének szól. Elméletileg a házirend szerint nem lenne teljesen szabályos diáknak másik diákot fensőbb évfolyam anyagából tanítani, de ha ez motiválni tudná Ervint a fejlődésre, a lány még ezt a szabályt is kész áthágni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bp; tűző nap; minimum 40 fok; csúcsforgalom
Lerobbant a busz. Részleteket nem közöltek - bár nem is várja ezt az ember attól a sofőrtől, aki homlokáról patakot fakasztva erőlködik a váltónál, hangosan káromkodva zárja minden megállónál az ajtót, és inkább átrobog a sárga lámpán, de nem várja meg a felé rohanókat. Küldenek másikat, ennyi vakkantást sikerül kivennie a dudaszó és morgások egyvelegén túlról, és kifejezéstelen arccal tűri, hogy ketten kétfelől nyomják össze, hogy mind elférjenek a keskeny járdaszigeten. Hűtőbűbája nélkül valószínűleg már megbolondult volna, körbenézve azonban pontosan látja, hogy mások nem ilyen szerencsések, és az árnyéktalan tömegben igencsak kerülgeti őket a gutaütés. Száját elhúzva sóhajt, ezzel egyúttal beszippantva némi izzadt dezodorszagba keveredett kipufogóbűzt, és a dugót elnézve próbál beletörődni, hogy innen egy darabig nem fognak tudni továbbmenni - nem tud hol megérkezni az a bizonyos másik pótlóbusz.
Nagyon próbál beletörődni, az azonban nem erőssége, így inkább morog magában amiért nem tette még le a hoppanálás-vizsgáját, akkor ugyanis biztosan nem került volna ebbe a helyzetbe. Ismét kihúzza magát, hátha valami csoda folytán megpillanthat egy szárnyakat növesztett, erre tartó buszt, de helyette csak egy hirtelenszőke üstök kúszik látóterébe a sok szokványos barna és piszkosszőke között. Bár ránéz, igyekszik úgy tenni, mintha nem ismerte volna fel a másikat, és (robotszerűen sima) lassú forgatással fejét ismét előrenézetbe állítja. Nem is látta Mihimihit. Dehogy. A tömeg ritkul kissé, ahogy néhányan megtörten inkább gyalog mennek tovább, és így egyre kevesebb ember van, akinek a takarásában kényelmesen elejtőzhetne. Felmordul elvesztett papucsának gondolatára, de makacsul mered előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bp; tűző nap; minimum 40 fok; csúcsforgalom
Van az a kínos érzés, amikor tudod, hogy észrevettek. Észrevettek, feléd tartanak, mire te próbálsz úgy tenni, mintha ott sem lennél, sőt mi több, sosem lettél volna, és miközben átkozod a felmenőidet amiért nem szültek kaméleonnak, megpróbálsz legalább a hajad mögé elbújni.
Nem is próbálja meg visszafojtani mélyről jövő sóhaját, amikor az árnyék lassan fölé kúszik, de ez nem annak szól, hogy immáron egészen kis bőrfelületen mentesül a gőzerővel grillező napsugarak hatása alól, inkább az elfogadásnak, hogy már hiába is próbál kitérni a találkozás elől. - Elég peches szerepnek hangzik, elvégre nem lehetsz ott mindig, hogy megvédj a véletlenektől - néz fel, majd magát megacélozva fordul meg törzsből. - Szóval nekem is életben kéne tudnom tartani Móricot? Nem erre szerződtem - válik szarkasztikussá mosolya, ami talán érthető is, ha figyelembe vesszük kiről is van szó éppen. Móric épségét garantálni? Na ezt azért senki sem kérheti.
- Megtiszteltetésnek kéne vennem? - kérdez vissza selymes hangon, de felszökő szemöldöke azt sugallja, nem ért egyet teljesen Mihail helyzetértelmezésével. - Visszahoztad már a papucsom? - szűkíti össze szemeit, s tapodtat a felé nyújtott kezet figyelmen kívül hagyva felkel a padka széléről, tessék-lássék leporolva fenekét. - Különben sincs olyan nagyon meleg - teszi hozzá, és reménykedik benne, hogy bűbája kitart még, hogy ne induljon el egy árulkodó izzadtságcsepp sem a halántéka mentén. Karjait keresztbe fonja, úgy néz fel, állva a másik hűvös tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bp; tűző nap; minimum 40 fok; csúcsforgalom
Felvont szemöldökkel fogadja a hirtelen jött agyfagyást (elvégre mi másnak lehetne eredménye a kérés - Domca sok minden rosszat mondhatna el az ex-rellonosról, de azt, hogy süket lenne, még nem). - Mórocz Móric - biccent hát, realizálva, hogy a tény maga okozta a megrökönyödést, és akaratlanul is elereszt egy halk, de annál fájdalmasabb kacajt, amikor rájön, hogy valószínűleg ő is így nézhetett ki pár hónappal ezelőtt. - Az ékezet nélküli - teszi hozzá, bár nem mintha annyira nagy különbséget jelente a két srác esetében, hogy ez érdemben javítson a helyzeten.
Lenyűgözetlen fejjel konstatálja, hogy a másik tényleg képes volt magától értetődőnek venni, hogy még ő érezné magát megtisztelve, és bizony arckifejezése cseppet sem lesz barátságosabb attól, hogy még a papucs tulajdonjogát sem szeretné visszaruházni rá. Még hogy ajándék... Dacból áll hát fel csakazért is egyedül, alsó ajkát elgondolkozva szívva be a mozdulat közben. Megigazítja pántját, összehúzott szeme követi Mihimihi tenyerét, ami vállára simul, és azt paskolgatni kezdi, csak hogy aztán következő mondatára teljesen leengedjen afféle "szórakozol velem?" módon. Isten mentse Móricot az elnöki pozíciótól... Épp elég az is, hogy prefektus lett - Domca nem érti, hogyan és kinél nyalta be magát ennyire a srác? Némán habozva áll egy hosszú pillanatig, majd frusztráltan elkerekedő orrlyukakkal sóhajt, s ellép a szőke mellett.
- Mihail - szól még vissza (kutyának szigorú, Mihailnak kedves), de nem les hátra, hogy valóban követi-e (korábban úgyis azt mondta, ez a terve, hát biztosan így tesz). Domcának azonban más elképzelése van - egy jótét még beleférhet a napba. Bemasírozik az áruház bejáratán, és elindul a mosdókat rejtő szűk, oldalfolyosó felé. Túl megy a női részen, majd a férfin is, és a végén lévő zűrható szekrényboxok takarásában áll meg. Egészen a sarokban. Ekkor les ismét a másikra, ha az volt olyan élelmes, hogy kövesse, és bizony ha így tett, előkerül maga az alku is. - Mihail - kezd bele elgondolkó hangszínnel - hajlandó lennél visszaadni a papucsomat, ha cserébe gondoskodok róla, hogy amíg együtt vagyunk, ne legyen meleged? - szemöldökét felvonva várja a választ - no és persze a tengernyi disznó viccet már önmagában a helyválasztásért. Említettem már, hogy Domca nincs jó véleménnyel a férfiról?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bp; tűző nap; minimum 40 fok; csúcsforgalom
Azzal a fajta magabiztossággal lépked, mint aki tudja, hogy van valamilye, amiért a másik követni fogja. Arra ugyan még nem sikerült rájönnie, hogy Mihail miért enged neki néha, és legfőképpen miért csak néha, de állát felszegve masírozik. Talán azért, mert az se baj, ha nem követi? Vagy mert így nem ő lesz az, aki a másik után lohol? Utóbbit semmiképpen sem szeretné. Bepördül hát, kihúzza magát, megteszi ajánlatát, és várja a csodát. Ha a papucsát visszakapná, végre teljesen elfelejthetné Mihailt, nem okozna neki már bosszúságot sem, teljes lenne az iránta érzett közömbössége.
Utálja, hogy nem képes rendesen, c-vel mondani becenevét. Utálja, hogy nem utálja érte ilyenkor annyira, csak később fut rajta végig a pulykaméreg, és nem is egyedül a srácra lesz dühös, de saját magára is, amiért ott és akkor nem volt képes rászólni, hogy hagyja ezt abba. Ugyanakkor azt is tudja, hogy ha most fellebezne, nem csengene elég parancsolóan hangja, és nem akar kockáztatni. Némán is nehéz fenntartani azt a látszatot, hogy semmit nem vált ki belőle a másik kedveskedése, nem kell túlfeszíteni azt a bizonyos húrt. Fejét nem lassan szegi fel, követve a másik mozdulatát, hanem egyszere, hirtelen, a lehető leghatározottabban. Ismeri a testét, és tudja, hogyan reagálna a vélára, elvégre nem immunis rá - az egyetlen amit tehet, hogy igyekszik a lehető legnagyobb kontroll alatt tartani önmagát. Utálja Mihailt, amiért erre kényszeríti. Még akkor is, ha egyébként génjeiről nem a férfi tehet. - És talán nem mész haza? - vonja fel a szemöldökét, és igyekszik gunyoros hangot megütni. Nem az igazi, de... érezhetően gúnyolódik.
- Miért gondolod, hogy bármelyikünknek is élvezet lenne az? - sóhajt fel bosszúsan, a szempár helyett a homlok közepét fixírozva. - Te sem akarsz velem mutatkozni, nekem is kényelmetlen veled lenni, ráadásul úgyis meghívatnám magam, akkor? - bámul szúrósan... Mihail homlokára, még mindig. Nem az igazi a hatás így, de legalább kisebb az esélye annak, hogy elgyengül. Talán. Domca reméli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bp; tűző nap; minimum 40 fok; csúcsforgalom
Mihail képessége még nem pörög maximumán - na nem mintha ebben Domcának ebben olyan nagy tapasztalata lenne, de úgy sejti, hogy akkor nem tudná ilyen könnyen dodge-olni a kéredzkedést -, de jobb előre felkészülni mindenre. Nem néz ki sok jót a másikból, nem tudja mikor jön el az a pont, amikor bedobja a csábító vélát, és akarata ellenére pocsolyává olvasztja - épp ez a bizonytalanság az, ami miatt nem szeret kettesben lenni a volt elnökkel. Nem szereti, ha valamit nem ő irányíthat, márpedig Mihail genetikailag csúcsragadozónak lett tervezve.
- Hmphf - horkan fel cseppet sem nőiesen a válaszra, hát akkor így legyen rendes az ember. Ha róla lenne szó, ő biztosan inkább választana egy bűbájt, mint egy fél pár papucsot... Bár ágáll a férfi invitálása ellen, nem tudja nem magára venni a babonás felhangot. Az élvezetről és kettősségről szóló diskurzus igazán merész dolognak tetszik hirtelen, nem is olyan csoda hát, hogy Domca inkább úgy tesz, mint aki meg sem hallotta a kérdést. "Hol a csapda?" szűkül össze a szeme a felajánlkozásra, amire valljuk be, nem számított. A meghívatás egy érvnek született azért, hogy Mihail elálljon a tervtől (lehetőleg fél pár papuccsal a kezében, amit Domca elcsaklizhat tőle), és most megrezzenve fogadja, hogy számításai nem jöttek be. Az a bizonyos korábbi kapcsolat, amiről nem beszélünk... nos, maradjunk annyiban, hogy ha felmerült a meghívatás lehetősége, nem volt randi. A levegőt nyammogja, mintha ez segítené abban, hogy a szavakat megtalálja, de csak nem akarnak gyünni, azt pedig azért mégsem olvasná a másik fejére, hogy nem megyek el veled, mert véla vagy, nem bízok magamban, és nem akarom feladni a kontrollt. Így hát... talán már lassan mindenki számára következik, de megacélozza magát a lány, eltökélt, hogy nem hagyja magát, és egy kávéból nem lehet baj, s bólint. - Drágát fogok kérni - hangzik el a figyelmeztetés, s valahol a mondat vége fele tekintete visszasiklik a másik szemeire. Csak egy gyors csekkolás, hogy meglássa, ha a másik idegessé válna ettől. Akkor kérdés nélkül fordulna meg és állna vissza a buszmegállóba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bp; tűző nap; minimum 40 fok; csúcsforgalom
Nem azt a reakciót kapja, amire számított, bár valahol pedig éppen azt, amit remélt. Halvány mosoly ül ki az arcára, de mire a szem felfoghatná, hogy a megkönnyebbülés jeleként, vagy a kezdődő boldogságot jelezné, már el is tűnik a mindig professzionális stílus árnyékában. Karjait felemeli, univerzális beleegyező mozdulattal engedve végül a meghívásnak, és sarkán megpördülve kiforog a félreeső zugból. - Hát akkor - néz hátra a válla felett, de még mielőtt hozzátehetné a köszönömöt, visszafogja magát. Ne igyunk előre a medve bőrére. Megindul, de immár nem olyan tempóban, mint akit póréhagymás tic taccal dobálva kergetnek, inkább igazodva a plázában hömpölygő zsivajgó tömeg ritmusához. Némán rezzen egy irányba Mihaillal, amikor amaz a Starbucks felé indul, hiszen bár Domca nem vette észre előre, most, hogy már tudta, mit keres, azért nem volt nehéz megtalálnia. Nem keresi szemével a másikat, nem csekkolja le, hogy követi-e, nem forog utána, sőt, még el is válnak egymás mellől pár lépésre, ahogy a lány inkább félreáll, hogy ne ütközzön bele egy hátrafelé beszélve sétáló nőbe.
De a pultnál mégis összetalálkoznak újra. Elégedett a dolgok ilyetén alakulásával? Nem tudja, és inkább nem is keresi rá a választ, a kapott mosoly viszont épp elég felkészületlenül éri ahhoz, hogy a férfi alapkisugárzása meglágyítsa tekintetét. Nyilván nem hat rá úgy, mintha Mihail szándékosan befolyásolni próbálná, de aki állt már szemben vélával, az pontosan tudja, hogy egy normálisnak szánt mosolynak is lehet döbbenetes ereje. Kényszerítve magát a kapkodás mellőzésére, visszafordul a kihelyezéshez, és inkább gyorsan végigveszi magában a lehetséges ízkombinációkat.
- Szia, egy Cap’n Crunch Frappuccinot szeretnék kérni - szólal meg végül, amint egy barista feléjük fordul, majd a pultra könyölve néz fel a másikra, s hagyja rá ezúttal a rendelés további részletét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Óhohó, Mihail barátom, nem, nagyon nem kellene imponálónak találnod a helyzetet. Ha csak megsejtené a lányom, hogy mik járnak abban az okos kis buksidban, olyan patáliát nézhetnél végig, amit... Nos, amit valószínűleg élveznél, de ez most nem buzdítás akar lenni. Főleg, mert bár el tudnál játszani a lánnyal - nyilván ő sem immunis, csak idegesítő kombóját adja a paranoiának és a makacsságnak. Ami egyet jelent azzal, hogy csak addig nagy a szája, amíg nem kapja telibe a vélamágia, dehát... Az ugye sosem fog bekövetkezni, mert éppen azt próbálod bebizonyítani, hogy jó ember vagy, annak ellenére, amit Domca éppen gondol rólad. Nem igaz?
- Csak jó hangulatomban találtál meg - öhm, elnézést, nem? Mármint elég csak visszatekerni potom tíz perccel ezelőttre, ez lenne a jó hangulat? Domca, ez elég gyenge kifogás volt lányom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Vladiszlav, oh baby don't hurt me
Az mindig egy jó dolog, ha a DÖK újabb forrásokat kap, amikből felszerelést szerezhetnek, de amikor a kapott pénzből véletlenül - véletlenül - egy versenyzongora méretű csomag kerekedik, és annak kell helyet találni az egyébként ennyire közel sem tágas, cserébe meglehetősen zsúfolt teremben, az már némiképp elindul a pánik-öröm skálán a negatív irányba. Domca a megerőltetéstől kissé kifulladva támaszkodik meg egy keze ügyébe eső dobozon, sóhaja egy pillanatra betölti a szűkös kis raktárhelyiséget. Végülis mi lenne jobb, mint egy nyilvános szavazáson kapott jelölés után órákra bezárkózni a másikkal a kastély egyik legeldugodtabb szegletébe? Semmi? Képes voltál azt mondani, hogy semmi? Én ironizáltam, na gyere csak ide te...
- Mihail, mozdulj - szűri fogai között feszülten, türelmét vesztve, és némiképp közelebb préselődik a másikhoz, a polc teteje felé nyújtózkodva. Csak még egy kicsit...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Vladiszlav, oh baby don't hurt me
Vannak dolgok, amik annál jobbak, minél tovább tartanak... Nos, ez is lehetne olyan, de közben meg mégsem. A lány minden egyes pillanattal azt kívánja, bárcsak végre végetérne a... Bár igaz ami igaz, az elmúlt perceket már kellemesen kiüresedett aggyal töltötte, mióta ellenkezés helyett inkább megadta magát az események alakulásának. Hogy ezt Mihail vajon hogyan érhette el? Bizonyára legalább feketemágia lehet a dologban, én mondom!
Egy cseppet sem elegáns káromkodás szökik ki ajkai közül, ahogy a világ a feje tetejére készül fordulni, egészen ki a négy sarkából... És a polc tetejére szuszakolni kívánt doboz vészjóslóan billen meg a rendrakó páros felé. - Nemnemnemnem Mi- - készül figyelmeztetni a másikat, de természetes ösztönei nyakának behúzására, szemeinek összeszorítására, és hirtelen elnémulásra kényszerítik. Karjait is húzza be más maga fölé, felkészül rá, hogy ha csak papírok is vannak, ez azért... Lehet, hogy fájni fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Vladiszlav, oh baby don't hurt me
Az ember egyszerre csupán korlátozott mennyiségű dolgokra moroghat egyszerre. Szóval most, hogy épp elég dünnyögnivalót adnak a dobozok, a polcról felszálló pormacskák (mit macskák, szibériai hópárducok) és az a (valószínűleg szánalmas kis életét sokáig már nem élvezhető) dökös aki berendelte a zongorát, éppenséggel... Mihailra pont nem fecsérel idegenergiát. Szóval Domca részéről most úgy.. Okésan vannak, a férfi segít neki, ezt értékeli, de mellette még mindig csak Mihail, szóval fenntartásokkal kezeli. Ez is haladás már no, mindent egyszerre mégsem lehet.
Ezt a csodálatos kis... Békésnek talán színházi kukulárral ítélni lehetséges status quo-t fájdalmasan bolygatja meg a szemtelen doboz, aki nem hisz a gravitáció létezésében, ezért inkább szeretné maga is megtapasztalni. Tisztázzuk a lány becsülete érdekében, hogy nem azért nem maradt helyén az a doboz, mert ne lenne elég magas ahhoz, hogy feltegye. Béna azonban lehet, azt nem tiltja a perfekcionisták kódexe, csupán szorgos önostorozással bünteti. A kis helyen még az a rezervált mozdulat, amit Mihail tesz is túl jelentőségteljesnek hat, Domca egészen a polcokhoz simul, csak félig önnön védelmi szándékából. Klausztrofóbiásoknak nem ajánlott randihelyszín (DE EZ NEM IS RANDI - csitt Domca, most én narrálok)!
A nagy harci helyzet azonban az, hogy a fülledt kis pillanatban a lány gondolatai egy miliszekundumra tökéletesen vesznek bele a véla kisugárzásába - ami akkor is körüllengi, ha ezt ő egyáltalán nem is szándékosan akarja. Beletellik hát egy közepes torokköszörülésnyi időbe mire összekaparja magát, a váratlan érzések kíséretében hirtelen gyomráig liftezett józanságát, és fel is tudja húzni állát, hogy a halvány vonzás alól kirántva magát válaszolni is tudjon. - Ha akkor hívnálak, sosem hívnálak - próbálkozik meg egy csípőből jövő visszavágással, de azt ő is hallja, hogy ez már megint nem lett olyan határozott, mint amilyennek szeretné tudni. Visszanyeli megkönnyebbült sóhaját, ahogy Mihail végül odébb lép, és meg is indul, mit indul, iramodik a folyosón hagyott tekercsek felé. - Dobod el ha kapom? Vagy mi, ha dobom, elkapod? - Van baj, szedd össze magad te nő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Vladiszlav, oh baby don't hurt me
Ha kinevetsz valakit, nem, ha kinevetsz egy nőt, még mindig nem, ha kineveted DOMCÁT, akkor... Akkor egyrészt szégyeneljed el magadat de nagyon gyorsan, mert ejnye, másrészt tudd, hogy ha hajnali háromkor arra kelsz, hogy csuklás közben viszket a bal bokád rüsztje, éppen téged vuduz. És minden jel szerint nem csinálja rosszul. És a következő a nyakad lesz, amin kísérletezik! Mihail sajnos félreérthetetlen kuncogását és nevetését igen nehezen fogadja, arcán a morcosság színben már nem sok változást tud okozni az egyébként is pirultságnak hála, ellenben alsó ajkát pikírten tolja fel, ujjai meg idegesen dobolnak egymásra keresztbe fektetett karjain. - Jól van na - morog magában, és inkább megragadja az egyik tekercset, hogy annak ráncigálásával vezesse le frusztrációját. Amit egyébként Mihail is tökéletesen levezethetne ha már itt tartunk! Mármint... Ne úgy értsd, ahog- tudod mit, ennek már lőttek, értsd ahogy akarod, de most szólok, hogy én NEM úgy gondoltam.
- He? - jön az értelmes kérdés, majd az elanyátlanodott "de most akkor tényleg nem segítesz?" kiskutyaszemek, ahonnan egyenes út vezet a "most akkor tényleg nem segítesz...?" féle paprikásságig. - Tes- De- Mi nem- De nem hagyhatjuk itt a folyosó közepén! - dobbant picit, és ugrik kisterpeszbe, felháborodottan, hápogva... Tipikus érzelmiskála példájaként minden Eridonosnak. - Ha befejeztük. Ha befejeztük meghívhatsz egy ebédre! - igyekszik saját kezében tartani az irányítást, Merlin se tudja mekkora sikerrel (de, Merlin is tudja, hogy nem sokkal, csak a lányt próbálom nyugtatni).

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Vladiszlav, oh baby don't hurt me
Korábban kell felkelned, ha át akarsz vágni egy olyan csodálatos emberismerettel és férfiérzékkel rendelkező nőszemélyt, mint amilyen Domca is. Átlát minden egyes szándékodon Mihimihi, már azelőtt tudja mit fogsz vagy akarsz mondani, mielőtt kiejtené a száján, és tudod miért van ez így? Mert nő, és ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja, akkor is eléri, hogy úgy történjen ahogy ő akarja, és addig fog a nyakadra telepedni, amíg végül annyira fel nem idegesít, össze nem zavar, el nem bódít, hogy a tenyeréből eszel majd! Vagy legalábbis... A lány fejében ez a kép él. Tévesen?
Tény ami tény, a lánynak sincs kedve itt gürcölni, de mindenkinek hirtelen nagyon sietős dolga lett odafönt, elinalt, meg úgy egyébként is, a munka akkor van a legbiztosabban elvégezve, ha ő maga csinálja meg. Ezt hívják perfekcionizmusnak? Irányításmánia, azt mondod? Lehet benne valami. - Nem ehetsz egyedül, miután már felajánlottad, hogy meghívsz, és el is fogadtam! - emeli fel az ujját felháborodottan. Lehet, hogy ez az előkészítősöknél még működik fiam, azaz izé, lányom, de Mihimihivel szemb- mondjuk amikor így mondjuk, hogy Mihimihi, látom benne a rációt. No de egy Mihaillal szemben már kevésbé valószínű, hogy hat a tanítónénis dorgálás. A lezser testtartást érzékelve csak megadóan konstatálja, hogy a másik nem tervez, tényleg nem tervez segíteni, így megadóan fordul vissza a cuccokhoz, fejben azonnal egyszemélyes küldetéssé alakítva át a nagy pakolási tervet. - Bleh - ölel magához két tekercset - régi, poros térképek talán? -, kontyából kiszabadulva pár tincse szájába száll, de csak dünnyögve-hümmögve tűnik el a teremben, hogy terhétől megszabadulhasson. Nem kezdi el piszkálni a másikat, hogy bezzeg nem segít, vagy hogy mit áll ott, miért nem segít, mert végülis... Eddig segített, és ez sem lenne teljesen az ő feladata, úgyhogy nem tudja hibáztatni. Persze, örülne, de hát ha nem, hát nem, akkor majd ő befejezi egyedül.
Aztán... Aztán rárendel egy fél éttermet. Desszerttel. Lehet két desszertet kérjen? A halk gyomorkorgás elvész az utolsó doboz megemelésével járó nyögésben (mivel van ez teletömve, téglával? és miért nem használok bűbájokat, heló?), de Domca fejében már a menüsor pereg le... Tiramisu vagy somlói?