Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Aksel elégedett volt. Nem is, inkább hálás. Eh, maradjunk inkább a megkönnyebbültnél. Igen, ez a három érzelem kavargott benne, mikor megtudta, hogy a Bagolykő Mágustanoda befogadná, mint diák. A szintfelmérő vizsga miatt nem különösebben aggódott, tudásában biztos volt, odahaza a Beauxbatons-ban jó, sőt, remek eredményeket tudhatott magának. Gondolta csak nem taníthatnak homlokegyenest mást itt, a Kárpátok szívében, mint Franciaországban. Inkább a húgán járt az esze. Silje nagyon sírt, amikor megtudta, milyen büntetést vett át a válláról az iker-bátyja. Aksel talán akkor először látta sírni. Persze, a gyermek sír, ha leesik a fáról, sír, ha eltaknyol és felhorzsolja a térdét. De az más. Mikor zokogva magához ölelte, a fiú érezte. Átérezte a szégyent, fájdalmat és szomorúságot a lány lelkében. Mintha füstként átgomolygott volna a fiúba, át a felsőjén, be a mellkasán. Akkor legszívesebben ő is sírt volna, de nem tudott. Nem ment. Nem volt rá képes. Hiszen már nem lehet visszacsinálni. Nem lehet visszacsinálni a szétbombázott mosdót, azt sem, hogy kicsapták, azt sem, hogy egy egész iskolatanácsnak hazudott, csakhogy a húga még egy alkalommal megmeneküljön és ne tanuljon a hibáiból. De most talán megértette. Talán felfogta. Habár nem látta Aksel párnába temetett, sikoltva bömbölő arcát, nem érezte arcán a szülei égő, maró, csalódottságtól és szomorúságtól tocsogó tekintetét, abban az ölelésben tényleg megértés és jobbá válni vágyás érződött. De erről már személyesen nem bizonyosodhat meg. Még kissé meg is könnyebbült, mikor cókmókjával együtt elhagyta a hírhedt francia mágusképző falait. Időre volt szüksége. Távol akart lenni Silje-től, hogy legyen ideje megbocsájtani. A fiú eljátszott a gondolattal, hogy a húga ír majd neki és bagolyban fog érdeklődni felőle. Habár gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat. Mikor egy iskolában tanultak, akkor is csak rövid, felszínes beszélgetéseik voltak, illetve Silje csak akkor kereste, mikor bajba keveredett, mert tudta, hogy a jófej nagy testvére majd kihúzza a slamasztikából. Hát, most már csak magára számíthat.
Egészen tetszett Aksel-nek az új környezet. Eddig mindenki kedves volt vele. Kicsit meglepte, hogy az Eridonba került, de nem látta értelmét sokáig töprengeni ezen, hisz tenni nem sokat tud ellene. Gondolta, még mielőtt beleesik a tanulás sűrűjébe, nem árt körbenézni és felfedezni a kastélyt, hisz kellemetlen lesz elkésni már az első óráiról, pláne, hogy majd azzal magyarázná az egészet, hogy eltévedt. Egy ilyen felfedezés során került a fiú az Északi szárnyba, a Toronyba, ha egészen pontosak akarunk lenni. Úgy császkált végig a folyosókon, mint aki életében először lát maga fölé magasodó falakat. Mindössze csak lenyűgözte az építészet. Igen, merthogy Aksel egy olyan varázslópalánta, aki csodálatra méltat ilyen dolgokat. Látott ajtókat is a falakba belesüllyedve. Nem sok teketória után be is lökte az egyiket. Maga sem értette, miért lepődött meg annyira, hisz nem várhatta el, hogy egy terem üres legyen, ha belép oda, hisz egy ekkora kastélyban embereknek is kell lenniük valahol. Mégis szemei egy pillanatig tágra nyíltak, s dereka kissé hátra hajlott a meglepődésben. De ez csak pár pillanatig tartott, után Aksel megint egy alappozícióban nézett farkasszemet egy lánnyal. Igazából ahogy eddig látta, csak ő volt bent egyedül, szóval igazán hívhatja A lánynak. Mivel úgy tanulta, hogy egy ilyen szituációban köszönni kéne, vagy mifene, valami ilyesmire szánta el magát. Kissé tanácstalanul oldalra fordította a tekintetét, majd vissza a lányra,s nagy nehezen kinyögte:
- Bonjour! - spékelte meg egy csak alkart megmozgató intésben. Ezután eszébe jutott, hogy nem biztos, hogy franciául kellett volna nyitni, de ha a lány esetleg nem beszéli a nyelvet, majd úgy is megosztja ezt vele. Szóval most állunk és várunk az üdvözlés fogattatására.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Valami nincs rendben. Valahol teljesen máshol kéne lennie. Biztos eltévedt. Csak ez lehet a magyarázat arra, hogy még nincs a klubhelyiségben. Pedig szinte biztosra vette, hogy ez a helyes út. Azt mondhatjuk, hogy az esetek nyolcvanöt százalékában Aksel megtalálta az utat. Na, ez az eset a maradék tizenöt  százalékot képviselte. Már bolyongott egy ideje, amikor ráébredt, hogy talán nem emlékezett helyesen az útvonalra. Először még vállat rángatott, s "majd lesz valami" alapon megindult a szimpatikusabb irányba. De amikor hosszú percek után sem sikerült a helyes útra terelődnie, már kissé összehúzott szemöldökkel, a szokottnál kicsit gyorsabb tempóban kezdett lépegetni előre. A cél biztos volt, de az oda vezető út már annál kevésbé. Hiányozni kezdett neki a Beauxbatons. Ott bizony már csukott szemmel is könnyűszerrel eltalált volna akárhova. A testvére most egyedül van ott. Most Aksel nem siethet a segítségére, hogy magára vállalja az ikerhúga kihágásait. Vajon most milyen kalamajkába keveredik épp? Ezen morfondírozott hát hősünk az adott folyosó mennyezetét pásztázva. Azért a Bagolykő sem egy rossz hely, sőt! Eddig mindenki nagyon kedves és aranyos volt a fiúval. Viszont hiányzott az az egy-két jó ismerős Franciaországból. Barátoknak nem igazán voltak nevezhetők. Aksel csak elvolt velük, amikor rendhagyó módon társasághoz volt kedve. Eddig nem is írtak neki. Nem is várta el, de azért belül rosszul esett neki. Hát ilyen kevés hatással volt rájuk a távozása? Egyszer csak legörbült szájjal vette tudomásul újonc Eridonosunk, hogy fáklyafényben menetel, vagyis már besötétedett. A takarodó beálltával nem lenne jó, ha a folyosón érnék, hiszen akkor még pontokat is vonhatnak tőle és akkor már háztársai is megutálták. Minden kihaltnak tűnt körülötte, a festmények mogorva arca pedig nem éppen azt sejtette, hogy szívesen igazítanának útba elveszett, törött-magyarul beszélő diákokat. Ahogy kérdőjelekkel feje felett csoszog, egy ajtó mögül hangokat hall. Gondolta, az illetőtől talán segítséget kérhet. Ahogy belöki az ajtót, legnagyobb örömére egy erkélyre téved. Csak pár másodpercbe telik, hogy észrevegye a földön összegömbölyödő, szőke lányt. Mit keres ő kint? Ő is egy varázslény? Vagy csak itt érte az álom? Ilyen és ehhez hasonló teóriák szelték át Aksel agyát, miközben egyre közelebb merészkedett az ismeretlenhez.
- Phoblémád van? Segít'etek? - vonta fel szemöldökét. Hangjában érződött valódi szándéka, az esetleges probléma felmérés és megoldani vágyás, ám arcára csak egy kis megvető, félig felhúzott szemöldök jutott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Ahogy Aksel belépett a szobába, a falak mintha átváltoztak volna. Tisztán látta, hogy a mostani, koszos farmerkék csak épphogy kialakult. A háttérben pedig mintha esőcseppek lágy neszét hallaná. Fura, ugyanakkor kellemes érzés töltötte el, hallgatva a finom kopogást. S csak ezután vette csak észre az eddig a szobában tartózkodó lányt. Aki nem mellesleg úgy nézett a fiúra, mintha az éppen rajtakapta volna az éléskamra kifosztásán. Majd tekintete meglágyul, csak szemei maradnak elkerekedve. Az arca kissé ismerős volt Aksel-nek, csak azt nem tudta, honnan. Lehet egy házba járnának? Elképzelhető. Minden esetre meg mert volna esküdni, hogy látta már valahol őt. Legnagyobb meglepetésére egyből visszaválaszol a lánynak valószínűleg idegen nyelvű üdvözlésre? Vagy ő is francia lenne? Nem, azért annyira nem jó a kiejtése. De eléggé jól esett hősünknek, hogy megint hallhatja. Még ha így is csupán. Folytatja is a lány, elég jól, de aztán sikerült belekavarnia magát. Aksel egyszerűen nem tudott uralkodni magán és akaratlanul is összehúzta szemöldökeit. Nem mondott ő... ezek szerint Sára akkora hülyeséget, csak a fiú nem ezt szokta meg ez után a mondat után. Kicsit rosszul is kezdte érezni magát, hogy gúnyt űz a lányból. De ebből semmi nem látszott az arcán.A szokásos módon.
- Gyakoholnom kell á magyaht, inkább 'asználjuk ázt. - jegyezte meg a szokásos, másoknak olykor bunkónak tűnő arccal - Aksel Vasquet. Ehidon. Gondohom ez lép meg á leghiobban, de... fhancia. - emeli föl a szemöldökét, reménykedve, hogy üt a poén. Lehet, hogy nem a legjobb az érzelmei kimutatásában, de legalább karizmatikus egy kicsit. És erre büszke is volt. Egy kis ideig várt, egy helyben, egyenes állásban, nézelődött körbe a szobában, megállapítva, hogy ez egy igen szépen berendezett helyiség. A farmerkék mondjuk kicsit szomorkás hangot adott neki. Aksel kíváncsi volt, vajon milyen lehetett azelőtt, hogy belépett.
- Léül'etek? - mutatott hűvös arccal a lány mellé. Nem közvetlen mellé, inkább egy olyan tisztes, egy-másfél méteresen mellé. Merlin mentse, hogy ilyen közel kelljen lennie egy idegenhez. Egy szeretett személy már más téma. De az új ismerős annyira nagyon közeli sose lesz. Csak barát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Aksel úgy érezte, most egy választás elé került. Vagy megpróbál esetlegesen előbb, magától kikeveredni ebből az elveszett helyzetből, illetve esetlegesen elkerüli azt, hogy egy prefektus, vagy egy tanár letolja a késői kint kolbászolásért. Ugyebár az előző iskolájából elpaterolták és ide is azzal a feltétellel vették fel, hogy lapul, mint a lapulevél, ha nem jobban. Szóval egy ilyen, mások számára bagatell kihágás és méretes következményekkel járhat. Másrészről viszont lehet, hogy esetlegesen segíthet valakinek, elvégre a fiú által hallani vélt hangom nem éppen egy magabiztos, járőröző tanárról, vagy prefektusról árulkodtak. Inkább kétségbeesettnek és elveszettnek hallottak. Segíteni meg mindig jó. És talán cserébe meg el is igazíthatja a kis franciát. Habár az kicsit kellemetlen lenne, ha a bajbajutott egyén is ugyan úgy el lenne veszve, mint Aksel. Az ilyen csöbörből vödörbe szituáció volna. De a kis gondolatmenet útján, amit levezetett, sok veszteni valója nem volt, szóval belépett a helységbe.
Az ajtó másik oldalán boldogan könyvelte el magában, hogy az erkélyen van. A boldog érzések egyből átjárták. Lehet, hogy öreg este volt már, de a kastélyban való kóborlás után jól esett neki egy kis friss levegő. Ennek a helynek a hollétét nem ártana megjegyezni, később jó lesz itt üldögélni, fotózgatni. Aksel a pillanatnyi mámor után észbe kapott és lassan megindult a lány (mert mint kiderült, a keserves illető lány) felé. Tekintetük találkozik. Aranyos, kedves lánynak tűnt. Habár a fiú érezett magán egy kereső szándékú tekintetet, amit nemigen tudott mire vélni. Kérdésére pedig kicsit felszalad a szemöldöke.
- Tahán ugy nézek ki? - biggyesztett egy fáradt mosolyt az arcára - Je suis désolée*, dé én sém tudom, mehhe van á viszáut. En is új vágyok. - biggyesztette lefelé szája szélét Aksel. Hát, ezt benézte. Kiegyenesedett és összeráncolt szemöldökkel körbekémlelt, majd szemét ismét a lány felé fordította
- Egyébként ném vágy ismehős. Más 'ázbol jöhétsz. - ráncolta a szemöldökét Aksel, hangosan gondolkodva. Arról viszont megint elfeletkezett, hogy ez egy kívülállónak úgy néz ki, mintha a fiút zavarná a kimondott tényekben valami, esetleg előítéletességet vonhat le az adott idegen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Oui, idén köhtöztem idé. Szoval té sem nékem. - jegyezte meg a fiú, kissé elismerően bólogatva. Kedvesnek tűnt a lány, ezzel nem volt probléma. A gond már a röntgen érzetű tekintetnél kezdődött, ami olyan volt, mintha a lány kiskutyaként végignyalná szeme világával, majd aztán beszippantaná, mint egy fekete lyuk. Aksel elég kényelmetlenül érezte magát, igyekezett kerülni a lány tekintetét. Szóvá már nem tenné. A francia inkább az a "csendben meghalok" típus volt, ami megint abból a problémából ered, hogy nem tudja kommunikálni az érzéseit. Habár másik szemszögből a lány abbahagyhatná, hogy aktívan bámulja. Általában ez a legtöbb ember számára kellemetlenséget okoz. Senki sem szereti, ha bámulják, főleg Aksel. Ő soha sincs sehol, max beleolvad a tapétába. Ha ennyire nézték, mindig fent állt a félelem, hogy megtámadják, vagy valami, elvégre egy csendes, vékony, más érdeklődésű srác elég könnyű célpont. De szerencsére sosem volt ilyenre példa. A Beauxbatons-ba is túlnyomó részt normális emberek jártak. Eddig itt sem volt probléma. A csaj sem tűnt rossz szándékúnak eddig. De azért Értékelte volna, ha abba hagyja a szemlegeltetést.
A kis szarkazmust tartó visszaszólásra szavakkal nem reagált, csak amolyan "hát igen, ez van" nézéssel bólogatott maga elé, összepréselve ajkait. Aztán észrevette, hogy társasága pakolni kezdett. Talán távozni készült? Őszintén szólva a francia nem esett volna túlzottan kétségbe, vagy letargiába. Ugyanakkor feltűnt neki, hogy a lánynak is figyelmébe ötlött a változó környezet. Mintha még egy kis nemtetszést is érzékelt volna. De nem tudott volna sok mindent tenni ellene. Nem tudta, hogy működik ez a dolog.
Az ülésre való engedély megkapása után megkönnyebbült bólintással helyet foglal, de úgy ült ott, mint akinek seprűt kötöztek a hátához. Tekintete egy minimális nyakmozgás nélkül körbejárta a szobát, majd egy sóhajjal visszatért maga elé. Látószögéből észrevette, hogy a lány kissé megrázta fejét. Vajon mi járhatott a fejében? A lelkében lévő kíváncsiság az arcára sajnos már nem jutott el. Ott inkább valami megvetéses, csodálkozós felhúzott szemöldög jelent meg.
- Es... hajzohlsz? - szólalt meg végül a kínos csend által rá gyakorolt nyomás alatt. Komolyan érdekelte, hogy a lány mit csinálhat, de arcán csak egy fapofa gubbasztott. És csak ott ült, egyenes derékkal, tenyerei a térdein, válaszra várva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Aksel valahogy mindig úgy érezte, hogy aki túlságosan kedves, mondhatni bűzlik a jóindulattól, az biztos csak megjátssza magát. Lehet ezt az általa olvasott mesékből tanulta, vagy az ösztönei ültették el ezt a kis magot a fejében. A legrosszabb ebben a hipotézisben az volt, hogy nem létezett rá egyértelmű válasz. Legalább is ez a bizonyos válasz még nem volt a fiú birtokában. Addig, ameddig ez ebben az esetben kiderül, addig nincs más opció a francia számára, mint koppanni a lánnyal folytatott felszínes beszélgetésen. Aksel érdekes módon az alkotásban, a művészetben éltette a szubjektivitást, hogy minden dologból ezer út visz, s hogy mindezek együtt tudnak létezni egymás mellett. Viszont emellett gyűlölte ugyanezt a való életben. Gyűlölte, hogy egyszerűen a többiekkel, a húgával ellentétben kényelmetlenül érezte magát mások között. És ha esetlegesen azok a személyek fontosak is lennének neki, ezt nem tudja kommunikálni feléjük. Amire képes volt, az csupán csak egy sekélyes szóváltás. Irigyelte a lányt, ő nyilván a kisujjából rázza  ki ezeket a szociális kötelességeket.
- Igazán gyönyöhű, habáh kise öhegebbnék tűnik, mint á hégi iskohám. - nézett fapofával maga elé a francia. Egyáltalán nem rossz értelemben gondolta ő, amiket mondott. Sőt, el volt ragadtatva a Bagolykő csodás épületétől. Csak hát néha dolgok teljesen máshogy hangoznak kibukva a szájából, mint lebegve a kócos fejében.
- Cool. Mit mutát? - emelte fel kissé orrát hunyorítva a kis francia. Mint lelkes alkotó, szerette megnézni mások, főleg kortársak alkotásai. Jelentsen ez akadémiailag elismert művészeket, vagy csak szimplán barátokat. Az alapján, hogy az ember milyen gondolatokat vet papírra, könnyen meg lehet állapítani a szándékait.
A lány szólavinájára kikerekedtek a szemei, szíve hevesebben kezdett lüktetni. Kérdéseket? Neki? Miért? Minek? Miről? Lelkét kelletlen fintor, a szoba falai pedig tintacseppenként fekete színt öltenek. Hősünknek csak kicsit vonta el helyzetéről figyelmét a környezetváltozás. Csak barna szemei fordultak egyet a falak irányába, egyébként mozdulatlan maradt. Ellentétben beszélgetőpartnerével, aki úgy tűnt, mintha fel akart volna robbanni, vagy legalább is el készült pattanni, mint egy rugó.
- Nyügodj még, nékem lenne okom félni. - nézett minimális értetlenséggel a tekintetében Aksel - Mit is kéhdeznél tölém ámugy? - csengtek kissé haragosan szavai, ami őt magát is megijesztette, hisz a fiú lelkében semmi harag nem honolt. De inkább nem szólt semmit, csak várt és remélt, hogy nem lesz ebből vita.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Aksel (ebben a tekintetben legalábbis) nem ringatta magát olyas tévképzetekben, hogy nem egyértelmű, hogy francia ész pörög a kobakjában és francia szív dobog a mellkasában. Vagy legalább is az biztos, hogy nem anyanyelvi magyar. De hogy így szemtől szembe, mondhatni kupán vágta a ténnyel, ez kicsit fura volt neki, sőt, egy kicsit átment ez már kellemetlenbe. De az az említett kellemetlenség inkább a lány megfogalmazásából származott. Tényleg ilyen nevetséges, ahogy beszélt? Tényleg ennyire pocsék a tudása? A két, kicsivel egymás után következő, de értelmezésében ugyanazon mondat úgy érte a fiút, mint egy jobb és bal horog egy boxmérkőzésen. Ugyan más számára egyértelmű, hogy a lány szándékai közt a hangjából ítélve semmi rossz szándék nem volt. De haj, a mi kis franciánk azzal nem törődött. Már meg is indult a túlgondoló-expressz. Az már alig foglalkoztatta, hogy a lány melyik házban is lett besorolva.
- Ez ném fuha, fhancia vágyok. - mondta inkább csak a padlónak, ráncolt szemöldökkel. Talán arcán egy kis pír is megjelent foltokban. Ha ez most egy anime lett volna, Aksel kis homlokának egyik felé ott csücsülne az a vízcsepp. A lány további szavai kicsit visszarántották a béka feneke alól, viszont azért kellett egy-két pillanat, hogy reagálni is tudjon. Szemei újra fókuszba kerültek, kerekei pedig szétszedték a mondatot értelmezés céljából. Arcán szomorkás fintor jelent meg, egy csipet lemondással.
- Ném adok neki sok éhtelmet, 'iszen kühömbözö 'ázbán vagyunk. -nézett el a kis levitás válla felett. Aztán amit kikúszot a szájából az előbbi mondat, egyből megbánás burkolta be a szívét. Ez nem hangzott kedvesen. Talán bele kellett volna mennie? De hát ez az igazság, két külön vezető úton nem mehetnek együtt. De hát mit tudhat saját elmondása szerint a kis francia az érzelmekről? Tudni illik, hogy van neki megannyi, sőt, csoda, hogy kis lelke nem ereszt néha. Ám az arcára ennek csak a csekély töredéke ül ki, ami sokakat félrevezetett. Szóval a sok komment az évek alatt a nemlétező hiányosságára eléggé paranoiássá tette. Tekintetét hirtelen a lány szemébe dobta.
- Dé, aum... me'etunk akah, 'a ez néked megfelel. - próbálta javítgatni magát minden erejével. De mire válaszolhatott volna, sőt, mire a most már felül írt mondat is elhangzott volna, a beszélgetőpartner már neki is indult. Aksel megrázta a fejét, kiegyenesedett, majd lassú léptekkel és egy félig felvont (inkább bizonytalan, mintsem megvető, olyan 60-40 arányos) szemöldökkel követte a lányt.
- Ázt mundtad, ném tudod, mehhe. - nézett összezavarodottan a szőke lányra, mikor utolérte. Úgy tűnt, ő mégis tud valamit, amit Aksel nem. Keserédes volna, hisz így segíthetett a franciának is, de így feleslegesen társultak. Lehet a másik útba tudja igazítani és már mehet is. Nem mintha olyan antipatikus lenne a hölgy, csak nemigen volt ereje a fiúnak senkihez.