Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Mostanság igencsak elódáztuk ezt a kis családias szeánszunkat, bár nem róhatom fel, a bátyám szerelmes én pedig aztán biztosan nem zavarom meg benne. Vagyis annál inkább tenném és néha teszem, de végtére is, nem kell nekünk egymáshoz kötve élni és ez a nagy szerencse, mert bizonyára már rég szálanként tépdesném a hajam – mert ahova Bence jön, többnyire Masa is, és, hát, a mosolyaim mögött néha nem minden a legszebb. A naptár azonban most nekünk kedvez, vagy talán az influenzajárványra való tekintettel nem lógnak annyit egymás száján, kifejezett örömömre adódik az alkalom, hogy leüljünk és jól kifaggassam, vagy épp ő engem, hogy merre és mibe keveredek, ha épp nem azt játszom, mennyire tanulok. Utóbbi kellemetlen szájíz, ezért is dobtam fel a sütemény témát, meg egy jó adag kávéét, az ízorgiák mellett mit számít, ha épp vallanom kell, mennyire nem igaz, hogy annak a benga végzősnek a csókjait élvezem újabban. Értem én, hogy könnyedén vesznek bárkit a szájukra a tökéletes öregasszony-jelöltek, de akkor találhattak volna érdekesebbet is a kamukapocs mellé.
Jöhettünk volna együtt is, csakhogy én stílusosan kések. Most kivételesen nem csorba memóriámnak köszönhetően, hanem egyszerűen elválogattam az időt, mire végül rájöttem, hogy az elsőnek magamhoz vett felső lesz a nyerő, mert amúgy holt mindegy, mit fogok viselni, ma nem az a lényeg. Máskor sem, de mivel a mackós pólókat és a pillangós nadrágokat már egy jó ideje száműztem, többet vacakolok ezzel, mint illene, ahogy a semmitérő, közérzetjavító smink felhúzásával is, szerencsére, a legtöbb dologban jóval egyszerűbben ítélkezem. Már bőven van miért elnézést kérni és meg sem lepne, ha azóta visszaténfergett a kastélyba, mire elérem a cukrászdát, pontosabban csak meglátom egyelőre, a távot még le kell küzdeni. A tompa, napok óta sajgó tarkóm már nem fenyeget, így mosolyom legalább őszinte, amely akkor kerül ajkaimra, amikor végre belépek és kiszúrom a tömegben, egy asztalnál. A kabát cipzárját lehúzva érek végül mellé és ujjaimmal nemes egyszerűen túrom szét a haját, csak kedvesen, remélve, hogy időt töltött vele és én most helyreigazítom. Kabátban huppanok le, ültömben bújok ki belőle és hanyagul vetem a szék támlájára, pilláim pedig rebegnek egy sort felé.
- Egy kicsit késtem, ugye nem haragszol rám? Vagy ha igen, akkor eddig tartott. Ugye? - a kesztyűt lehúzva teszem azt az asztal szélére és egy kósza tincset tolok félre arcomból, mintha zavarna. Nincs bennem izgalom, se félsz, jó látni és ennek látványa is van. Majd duzzogok később.
- Nos, mennyire hiányoztam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Még szerencse, hogy nem szoktam rá a cigire mint a többi csaj, mert hogy az milyen trendi, mert most aztán még itt lihegnék is nagyon, bele az arcába, hamutartó-lehelettel, helyette marad enyhén mentol és a rúzsom édeskés bukéja, amely egy nagy csalás, mert az íze borzalmas. És lihegni sem lihegek, pedig a táv felénél már mondhatom, hogy siettem. Valamennyire. Valahol akkor is azt olvastam, hogy egy nőnek illik késnie, de ha ezt feldobom, akkor nem fog örülni. Vagyis megcáfolja, mint minden ilyen okosságom, amit véletlen előhozok, ha épp nem én akarok belekötni abba, amit mond. Sokszor esik meg, testvérek között talán kicsit kevesebbszer, de csak mert már nem lógok rajta annyit, mióta barátnője van és mert miért tenném, nem is vagyok kislány. Ez meg olyan tipikus dolog, mikor valami szebb ruhát próbálok, anya is pityereg, apáék arca meg sötét vonásokat rejt, bizonyára megfelelő átkokat keresnek azoknak, akik szerint szintén jól áll rajtam, vagy épp jól áll, ha levenném. Megjegyzésére azonban nem a ruhákon jár az eszem, hanem szélesedik a mosolyom. Igen, van benne egy kis gonosz vonal is.
- Igen, muszáj volt. Nektek fiúknak mindig puha a hajatok, mi nők pedig erre annyi kencét használunk, hogy fájdalmas. Szóval, szokd meg. Ja nem, már meg kellett volna – tárom szét karjaimat, mert való igaz, ha ennyire látszik rajta, hogy valamelyik irányba fésüli, a késztetés mélyről jön és én nem szoktam félni megtenni dogokat. Van, amiket igen, de azokról nem beszélek és nem gondolok rájuk, meg azokra se, amik a jövőben lesznek majd egyszer.
- Dehogy haragszol – lágyan ingatom meg a fejem, megint csak a pillákat vetem be és a szebbik nézésem, azt, amit aranyosnak neveznek. Nem szoktam alapvetően csúnyán nézni, bambán igen, az már más kérdés. Van buta nő arc, okos, vagy épp fuss az életedért is. Hunyorogva méregetem azt a mennyire mértéket és sóhajtok egy nagyot. Hát komolyan, gyors nézek egy órát és megállapítom, hogy indokolt az a mérce, de, ki ha én nem alapon csak nem fogok neki igazat adni.
- Mi? - kicsit elbambultam és hirtelen nem értem a kérdést. - Nincs izé napom, tökre jó a kedvem, én örülök neked, te meg itt... - fújom fel kicsit az arcom, de ki is fújom. Igaza van, illik rám is, hogy nem akarok veszekedni, de lehet fogunk. - Kávét kérnék, tejjel, három cukorral. Olyan kis kekszet is mellé, igen, igen. Köszönöm – mondom közben a nő felé magam is, majd visszapillantok rá. Vissza is tér a mosolyom, csak tette a fejét. Helyes.
- Tudom. Nagyon jó, bár nem mentem sose messzire – finoman utalok rá, hogy meg tudott volna eddig is keresni, de hát, nem. Ezt most nem kötekedésnek.
- A pasik? Hjaj. Amióta kinőttek a melleim, már érdekes vagyok nekik is. Nem hajtanak, vagy tudomást se veszek róla. De hát ez a dolguk, nekem meg elviselni a bókokat meg a szexista vicceket – vonok vállat, miközben egy darabot kanyarítok a sütiből és bekapom. Jó, ez finom! Szerencséjére. Vannak dolgok, amiket nem mondtam el neki, meg nem is kell. Nem mindre lenne, lennék büszke talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A mai nap alkalmából veszem fel a pulcsit, amit amúgy nem szoktam, sűrűn, de amúgy rettentő puha és kényelmes. De ma kell a színe. A kastély ki van dekorálva, akkor már úgymond én is, de álmos fejem nem annyira illik a dolgokhoz, hajam laza kontya pedig olyan, mintha most másztam volna ki a takaró alól. Nem is gond ez, hiszen nekem nincs jelenésem, bárki hihet bármit, vagy épp próbált faggatni a szobatársam is, hogy kivel lesz randim, ezzel a pulcsival bőven jelzem, hogy abszolút téveszme az, hogy engem ebben bárki megkíván. Ápol és eltakar, én pedig tenyeremmel a hatalmas ásítást, amit menet közben ejtek meg. Nem veszem fel, hogy mi történik a falak között és a folyosókon, úgy teszek, mint egy normál napon, mert így is kell. Most lehet fintorogni, meg hogy jaj fúj és ilyenek, de nem leszek álszent, ha lenne kivel, vélhetően én is többször másznék közelebb csókért és örülnék a csoki-virág párosnak, de nem, kedves idegen a jövőben, nem kell aggódni, ha ezek elmaradnak, annyira nem leszek mérges. De csak mert szeretem a csokit.
Az a könnyű most, hogy most kevésbé tart fel bárki, mert aki benne van, az elvan a másikkal, aki nem, az meg a sarokban, fal mellett depressziózik és sóhajtozik, vagy úgy tesz mint én, és egy színen kívül másképp nem tudassa a világgal, hogy mi is folyik jelenleg. Nekem éhség, ha pedig az van, akkor tipikusan hiszti is, így inkább csak intéssel rendezem le azt, aki mégis hozzám akar szólni. Egy háztársam az és valamiért nagyon izgatott, sőt mi több, látni rajta, hogy valamire készül és bele akart talán rántani is, ha épp nem tiltakozom, mert épp engem jobban foglalkoztat a megszokott helyem és a tányér, amire pakolni fogok.
- Majd máskor, jó? - nyögöm felé még elhaladóban, ő meg vállat von, ezek szerint mégsem voltam annyira fontos és nélkülözhetetlen, mert már fordul is más felé. Szemöldököm felvonva követem mégis, mert kíváncsi vagyok azért, de innen és ebből semmit nem fogok kideríteni. Nos, érdekes. Úgy érzem, jobb, ha kicsit figyelek feléjük, mert ha eddig elkerülte a figyelmem, akkor megint csukott szemmel éltem a világom. Lehet csak valami ragacsot akarnak az idegesítő párosra küldeni, tudod, ők azok, akik nem csak ma, de minden nap össze vannak ragadva, irritáló beceneveket adnak egymásnak és ha egyikükkel akarsz beszélni, a másik is ott van, mert majd meghalna abban az öt percben, ha nem. Értük nem kár, ha valóban ez lesz, majd sajnálom kihagytam.
- Te is hoppon maradtál? - az egyik srác nagyon lógatja az orrát, majd végül leülök, bajos sóhaja kíséretében. Nem vagyok különösebben kíváncsi rá, így kerítek pirítóst és rántottát a tányérra, szokványos kávét a poharamba és már eszek is, mert az éhség győz. Fél szemmel pedig azokra figyelek, le nem akarok maradni, ha már felkeltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Ha nem használunk is olyan, ha tesszük akkor is, a természet szemét. Hosszú szempillákat meg ilyeneket kaptok, aztán minek. Reménytelen harc ez – sóhajtok fel, igazából fogalmam sincs, miért is folytatom ezt a hülye témát, ezerszer el lett panaszkodva épp a mosdóban, ahol szempillafestés közben történt meg, vagy a fürdőben, vagy bármikor, nem is pasikkal kell ezt kibeszélni, de ő a bátyám, vele több mindent lehet, akaratlanul, mert van az az idegesítő dolga, amely miatt tényleg néha a fejembe - ...n lévő káoszba – lát, és bármit, komolyan, de azt a helyet szeretem magaménak tudni. Onnan rájött már pár dologra, vagy még többre is akár, csak nem emlegeti, fogalmam sincs hogyan megy a dolog, nem nagyon merek ilyen dolgokat elkezdeni tanulni, mert elég az alapképzés anyaga is, de attól még iszonyatosan fel tud húzni, vagy amúgy is, ezzel azonban még jobban. Igen, ez a testvérek dolga, nem tagadom, legalábbis, ránk ez jellemző. Az érem két oldala, zöld és piros, mintha ő jobban képesebb lenne olyan cukinak és aranyosnak lenni, mint amikből nekem kevesebb jutott és vagy egyszerűen nem akarom művelni. Mindegy is, ha nem lenne a bátyám, már megfojtottam volna.
-  Persze, hogy nem. Kicsit késtem, belefér, csak olyan felsőt akartam felvenni, amiből nincs kint semmim, ahogy mondani szoktad, a többi meg... mindegy is – legyintgetek, nem érdekes. Sokat vacakolok ezekkel, csak minek. Mármint, nincs kinek, nem úgy, mint neki befésülni menőbe a haját, hogy Masa azt is csodálhassa. Bár mindegy, ha lenne is valakim, akkor annak is így kellene várnia arra, hogy eldöntsem, mit akarok ma viselni.
- Rettentően az – bólogatok, amint elhangzik a rendelés. - Biztosan a barátnőd is igazat adna nekem. Azért nem könnyű mindig nektek pasiknak szépnek tűnni – nem szerénykedek vagy valami ilyesmi, nekem sem mindig jó a napom, az arcom, az életem, bár mindegy is, a legtöbbre van praktikám. A kávé azonban hamar meg is érkezik, én felvidulva köszönöm meg szintén a pincérnek és a kekszbe harapok. Kicsit száraz, de nem baj, a következő falat előtt a kávéba mártom. Látványosan édesszájúbbként kevergetem el a cukrot a kávéba, majd a kanalat letéve kóstolom meg.
- Ez finom – bólogatok, mint valami kritikus, majd innék tovább, de ő belekezd. Szemöldököm ívesen emelkedik, a kávéscsésze koccan a kis tányérkán, én meg picit eltátott szájjal hallgatom őt. Hogy mi? Kell pár pillanat.
- Baglyokat – ismétlem meg, látványos a zavara. Oké. Ez tényleg aranyos lehetne, de amikor így csinál, akkor valami más is van. Na, ezt el nem engedem. - Rendben. Mennyi baglyot? Mert három az még elmegy, tíz sok és amúgy is, mi a francnak nektek annyi bagoly? Hát kaptál elsősnek, még él is, szóvaaaal... azt hiszem ezt most nem értem – néha, szerintem túlságosan furán hat a csaj rá. Nagyon. Most is ezt érzem, de megint azt mondaná, hogy az undok rellonos felem mond ilyet. Inkább a sütit falatozok, megvárom, hogy kiegészítse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Hah. Én itt komoly tárgyalásokban akarok lenni, ő pedig csak hah. A sóhajra megforgatom a szemeimet, szinte már-már sértett vonásokkal tűzöm meg, hogy ennyivel rendezi le a dilemmámat, ami elkísér a sírig majd, és akkor is csak hah. Megemelem végül kezem, nem, nem mutatok csúnyát, csak lelegyintem, lustán, hogy akkor legyen hah. Majd én is az leszek, amikor majd valami fontos kell. De nem, mégsem, mert meg fogom hallgatni, annyira ismerem már önmagam. Legalább ennyi. Tény, tényleg nem vele kell majd a hajamról tárgyalni, így elengedve a dolgot, leeresztem a kezem és az asztallapon pihentetem tovább, egész addig, míg azt szívemre teszem és épp olyan arcot vágok, mint aki élete sértését hallja és épp némán, szavak nélkül tiltakozik ellene. Hogy én kamugép!
- Mindig hallgatok rád, nem értem miért mondasz ilyet! De, én elhiszem, mert így volt, te akarsz alaptalan vádakat hozni a... nem tudom mire. Mindegy – még gesztikulálok is hozzá, ami nem szerencsés, mert a süti bánhatja, ha belelovalom magam, így inkább abbahagyom és grimasszal zárom le az apró vitát, vagyis annak végén egy nyelvöltéssel. Jó, tényleg nem miatta, de volt a kezemben olyan darab, amelyre felszisszentem, hogy nem, ezt nem neki kell látnia rajtam. A fiútesók erre érzékenyek, ezt megtanultam, egy is elég volt hozzá, meg akad még évfolyamtársam, aki erről panaszkodott, szóval, ez tény. De persze nem illik rákérdezni, hogy ha kiteszem a melleim, akkor mennyire lesz mérges. Ugye. Hülyén is hangzana és szerencsére az nem szokása, hogy kinézze a fejemből, miket rejtegetek a ruháim között.
- Sminkmágia. Ohh, hát tudomásom szerint olyan nincs. Két kézzel történik és ügyesnek kell lenni, mert a túl sok undorító. De jó lenne három suhintás – bólogatok is mellé, mert tényleg, de mindegy is. Nem viszem túlzásba, nem szeretem. Műanyag arca bárkinek lehet. - Akkor ő szerencsés, én meg kicsit nem csak, ne aggódj, túlzásba sem viszem. Az a jó, ha tetszik neked, fura lenne ha nem – sok fura dolog van és sokat én is annak tartok, már mondtam is, vagy csak akartam, nem tudom. Nekem a lány maga fura, még ha nem is mondom ki hangosan, neki viszont jó. Bizonyára, ha nekem lesz barátom, ő majd minden dolgát utálni fogja, ez így kerek. Furcsa dolog ez, legalább biztos. A kávémba kortyolva azonban hamar elfelejtem, hogy nekem ki és hogy lesz egyáltalán, mert megint csak rájuk gondolok és a fura szóra. Mert ez most már eléggé az. Tényleg nem értem. Pislogok, miközben beszél, amolyan nagy szemes, meglepődős módon és továbbra is értetlen. Csak mondja és mondja, én pedig tenyerembe temetem az arcom. Mélyet sóhajtok. Oké. Oké. Én is egy tucat macskára tudnám költeni a pénzem, csak nem teszem, mert van eszem. Még. Ha nem is teljes.
- Oké. Ooooké – engedem le a kezem. - Miért, ha lett volna annyi, mindet elhozod? Nem adok ám kölcsön bagolykajára! - már kezdem is az undokoskodást, mert ezt ő nevezi így. De komolyan nem. Ez egy nagy hülyeség volt, és talán kicsit ő is érzi, fogalmam sincs, kinek a fejéből pattant ki, azonban ez már mindegy. Megtették. Kell innom, kortyolom is a kávét. Nem, nem akarok egyből veszekedni.
- Miért nem maradhattak ott? Egy bolt, ez a kínálata de... nem bánnak rosszul addig velük. Ajh, Bence, és most mit kezdetek ennyi bagollyal? Ti lesztek a kiscsalád, gyerekek helyett tollas állatokkal? - billen oldalra a fejem. Mert tényleg, mi lehet a terv? Szabadon engedni? Nézegetni? Nem, nem értem.
- Mert csak... Ez, nos, néha hiába a fiatalabb korom, úgy érzem, a több ész mégis nekem jutott ezen téren – csóválom meg a fejem és inkább a sütire koncentrálok, amit enni kezdek. Jobb is így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Itt a végén akkora káosz lesz majd, érzem a zsigereimben, hogy nemhogy öröm, egyenesen életmentő lesz kimenekülni az ajtón. A szokásosnál csendesebb, mégis, élettel telibb a terem a korai órákban, halcuppogás jobbról, balról röhögés, meg az előbbi srác sóhajai. Biztos rossz ajándékot választott, vagy semmit sem, vagy fogalmam sincs, miért kéne kidobni egy pasit. Ja, de van, viszont az ő okát nem tudom kiolvasni a tányérom tartalmából. Nem válaszol továbbra sem, nem akar róla beszélni, én meg megértem. Körbenézve sem nagyobb a felhozatal, ez a csendes sarok, úgy néz ki, sikerült az asztal azon felére ülnöm, ahol még az épp egyedül rostokló tagok vannak, vagy egyenesen a szinglik oldala, fogalmam sincs. Tekintetem elidőzik a szőkén, mert ő az, aki megfogja a pillantást és ott tartja magán, még akkor is, ha épp bóbiskol, majd csak eztán kezdek megint enni. Nem nyugszik a népség, én is figyelek mindenfelé, amint a falatot rágcsálom, vagy épp fülelek, sose tudni, nem-e itt hallok valami olyasmit, amit máshol biztos nem. De túl zsibog, így hamar fel kell adnom.
Réveteg bambulásomból végül az ráz ki, hogy valaki elsüti a mágusvilág ultimate poénját és buligyilkosát – vagy épp annak alkotóját, sose tudni. A sötétségpor akkor lenne jó, ha most én is tudnám, mi a francért kellett eldobni. Már csak a hatás közbeni sikolyok megérték bizonyára a tulajának, szerencsére ülök és semmi más nincs a kezemben, mint egy villa, nagy kárt nem tudok másokban okozni, elvégre, egyikre sem haragszom magam körül, hogy belevágjam akár csak gondolati szinten. Így, nem sikítok, nem szólok semmit sem, csak kinyúlok a poharak irányába. Amint elült minden és a kárfelmérés ideje érkezik el, úgy emelem ajkaimhoz a kupát és kortyolok egy nagyot. Elsőre le sem esik, miért ízlik ennyire az édessége az italnak, talán épp aranyhalmemóriám zavar meg, és nem emlékszem, hogy kissé fanyaron szeretem azt a kávét, de újabb korty, pár siránkozó jajgatás a másik asztaltól visszazökkent a valóságba és mire a korty leér és belebámulok a pohárba.
- Oppá – csendesen jegyzem meg és a szemköztire emelem a tekintetem. A szőke. És ez tuti az ő itala is. Nem, mintha amúgy szájfájós lennék ilyentől, de gyors leteszem és mintha mi sem történt volna, úgy kapok a sajátom után, iszok bele, mintha eddig is azt tettem volna, majd folytatnám a reggelit. Alattomos dolgokról még mindig nem tudok, a lelkem nyugodt, a népség elvan. Nem durran és robban semmi, ami már jó jel, nem? Aztán, a végső falatok közben kezd valami furcsa lenni. Mintha a kávé forró lenne és még mindig innám, úgy terül szét végül valami melegség is odabent, önt el a fejem búbjáig, tölti ki eddig unatkozó és kissé álmos gondolataimat, vagy épp a tervet löki el, miszerint én most felállok és megyek a dolgomra jóllakottan. Nem. Amire én éhezem, az nem ezen a tányéron van.
A villa koppan az asztalon, ahogy kiejtem ujjam közül, tekintetem pedig újra megkeresi Ő-t. Sose éreztem ilyet és ez új, szédítő és... mindent visz. Jó érzés. Ajkaim elnyílnak kissé, sóhaj tör ki belőlük, mert sose ült ilyen közel hozzám, tudom, és ez.. ennél jobb nem is lehetne. Vagyis de. Szívem dobban egy nagyot, az általam nem ismert késztetés forrása pedig nem enged. Cselekedni kell. Lebukom az asztal alá, könnyen megy, beférek, de csak azért, hogy a másik oldalon csusszanjak ki. Nem lát, mert másokkal beszél és háttal, de ott vagyok. Akarom, hogy tudja, hogy ott vagyok. Nem ülök le, valamiféle isteni késztetés miatt térdelek fel a padon és mögé csusszanva, vállaira simítom ujjaim, hogy lassú, finom vállmasszázst kapjon. Olyan feszültnek néz ki sokszor, biztosan... biztosan kell ez, ugye? Kicsit izgulok, sőt, nagyon, de mindig azt mondtam, bátor vagyok, nem a pityergő, piruló kislányok.
- Folytassátok csak – mert páran értelmetlen pillantanak felé, nekem pedig mégis ez a legnagyobb pillanat az életben. Istenem. Nem, nem vagyok olyan bátor, de nem láthatja meg. Ő nem. Ő a minden mostantól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek

Nem találom, nem találom, nem és nem én vesztettem el. Agyam veszettül pörög, forog, amióta csak hallottam, tudom mi van, mi történt és fel nem akarom fogni és mégis, muszáj. Dühöngök, olyan szinten, hogy ma már végképp mindenkivel egy hisztérika szintjén viselkedtem és olyan messzire küldtem őket, hogy már magam is szégyellem. Aztán nem. Most vele kell foglalkoznom, rá kell koncentrálnom. Kellene. Akarok. Csak nem tudok, mert úgy eltűnt a térképről, hogy nyomát sem ütni. Időm nem volt semmire, hogy átöleljem, hogy azt a másikat kapjam el egy kiadós hajtépésre, semmire, mert először el sem akartam hinni. Tudom, hogy sokszor csúnyát mondtam a lányra, arra, ami köztük van és őszintén, kívántam is olyat, hogy legyen vége, de tudjátok hogy van ez. Amikor megtörténik, jön a bűntudat és bennem felbukkant, elöntött és szégyelltem magam, mert lehet a sors miattam bűntette őt. Mert nem a nőt sajnálom, hanem a bátyámat. Mert őt kell. Ő kell most és sehol sem találom. Ritkán ejtek könnyeket, de velem is megesett, mert félek. Féltem, hogy hülyeséget csinál, mint a férfiak nagy része, ha dühös, összetört. Lehet csak a regényekben van így, de Bence pont olyan, aki oda illik, az a tipikus herceg féleség, szóval, illik rá minden. És az meg... Nem, most nem robbanhatok. Most nem.
Szerintem az egész iskolát végig vallattam. Nem. Követeltem, hogy mondják meg, hol van. Van, aki hülyén nézett rám és azt se tudta, mit akarok, a legtöbb értetlen vagy rám se hederített. Nem érti senki, hogy meg kell találnom? Ellógtam az óráim, nem érdekelnek. Már bőven nem, ha ezért megrónak, tegyék. Vannak fontosabb dolgok is, van fontosabb. Pánikolok, mert a kastély talán utolsó egérlyukát is átkutatom de semerre. Aztán szinte a „feladom és leülök a földre sírni” vagy a „ kinyírom azt a...!!” között az utolsó reménysugárként kaptam az infót, merre látták. És mint az őrültek, kabát a hátamra, zsebeimbe pár jóság és én, mint az őrült, rohantam a falu felé. Még mindig dühös vagyok, de most már riadt és tehetetlen is. Egyre kavarognak bennem ezek és nem szeretem, szeretek vidám lenni, csak nem mindig lehet. És kezdődik előröl, mert miért lenne a cukrászdában, a boltban, akárhol. Miért lenne könnyű? És megértem. Én is elbújnék, olyan kicsi és messzi helyre, amennyire csak lehet, de ő meg ne tegye meg, mert meg kell találnom. Olyan vészkapcsoló ez, amely az összes veszekedésünket eltörli, minden rosszat. És nem találom, sehol sincs. Ki akarom tépni a hajam, sikítani és toporzékolni. De megőrzöm ép eszem, valamelyest és folytatom. Már bőven lement a nap, bőven ágyban lenne a helyem. És nem érdekel. Ha keresnek is engem, minket, nem számít. Pálcámmal világítok, már jártam abban az ijesztő házban, de még az erdő szélét is megnéztem, de kifutottam. Biztos ott lesz, tudja, hogy nem merném követni, de agyamban mást járatok és eldöntöm, nincs ott. Így kerülök a tó környékére. Ez is klisés és ezt is remélem, hogy eltalálom. Remélem kacsázik, horgászik, nem tudom. Mindenre kitaláltam valamit és mindenhol csalódtam. Amúgy rettentően parázok ebben a sötétben, de most nem érzem, nincs félelem. Hát az kell, hogy előkerüljön, hogy seprűre üljek? Komolyan? Most megtenném.
- Bence... Bence itt vagy? Ne csináld ezt velem – hangom erőtlen, ma sokat kiabáltam, most itt a faluban is, meg kicsit érezni, hogy menten én is sírok. Nagy levegő, előre haladok egy ág tépi meg kicsit hajam, mire fújok, mint valami macska. Pálcám fénye vetül elő és látok valamit. Szívem nagyot dobban, ha most az ott a baltás gyilkos, akkor se érdekel. Megindulok felé.
- Bence! - kiáltok rá, nem reagál. Legyél te, kérlek. - Egész nap kerestelek, ne fuss előlem többé. Kérlek... Én vagyok az, Emma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek

Most érzem csak lassan, hogy mennyire sajognak a lábaim. Mintha azokból a cipőkből válogattam volna, amelyekben csak ülni szabad, talpam úgy sajog, vádlim úgy húzódik. Elindul felfelé, gyomrom tájéka, amely öklömnyi és rettentően fáj, üres és mégis, nem érzem többnek, mint egy apró, semmit nem zavaró gombócot. Karjaim zsibbadnak, szerintem kétszer hordtam ki az infarktust ebben a két órában, mindegyikre jutott egy. kabátom cipzárja lent pihen, mert még így is meg tudnék gyulladni. Sosem voltam az a nagyon fázós ember, de most végképp, még ha havazna is, simán képes lennék egy pólóban létezni. A vérnyomásom az egekben, ez nem kérdés, mindenem ott van, mert ott neki a legrosszabb és most nekem is mindenhol a legrosszabb. Alig kapok levegőt, hiába sietek mindenhova, de a gombóc miatt rettentő nehezen megy, minden egyes lépés veszi ki az erőm. Nem emlékszem, hogy leültem ma, se semmi másra. Idegességemben ettem valamit, ezt tudom, kétszer ki akart jönni és nem állítom, hogy a harmadik nem fog nyerni, de most nincs idő rosszul lenni. Arcom ég, egy fia smink nem fért ma ott el, nem mintha túlzásba vinném, így nem kell aggódnom, hogy nem ismer majd fel. Amúgy sem akarok aggódni, csak épp nem megy más. Ezer meg egy hülye gondolat és más, tódul és kavarog, halántékom egyre jobban nyom, jön a migrén, érzem, mert a nagy idegeskedés sem jó a fejemnek, de nem érdekel. Maximum elfelejtem hogyan sétáltam ide, milyen nap van, akármi vackot, minden mást, azt viszont nem, hogy miért és kiért, mert ezeket szinte körömmel vésem fel elmém falaira, olyan mélyen, hogy biztosan ott marad. Mert muszáj. Ezt nem engedhetem el, kevés ilyen dolog van manapság, de ez most minden előtt ott van. Kérhettem volna segítséget, hogy több szem többet lát alapon, vagy ha végül összeesek a fáradtságtól, akkor legalább felkapar, de ezt egyedül kell és nem kellenek felesleges szemek. Majd lesz valami. Bizakodok. Apró reménysugár.
Úgy gyúl most mégis. A pálcám végén ül, mégis, mintha az égből sütne le egyenesen és lehet hogy az van, hogy én tökre megőrültem és már mindenfélét hallucinálok. De nem láttam, nem jelentkezett, azt hittem én leszek az első, akihez odaáll, ehelyett eltűnt, felszívódott és nem tudtam elérni. Egy jelet sem, egy cetlit sem kaptam, mérgesnek és sértettnek kellene lennem és voltam is kemény öt percig. És elmúlt, mert jött a bűntudat majd a félelem, nem maradt harag, csak a várakozás, hogy majd jön, majd ő lép, majd ő teszi meg, majd ha akarja, de nem, nem történt semmi. Teljes csend és ezt elégeltem meg. Lehet önző vagyok, lehet, hogy most ez a rosszabb megoldás, de nem érdekel. Nem a baltás gyilkos áll ott, nem valami idegen, hanem ő. Nem is akarok arra gondolni, miért van annyira ott. Nem. Aprót rezzenek össze, amikor megszólít és máskor már hisztériáznék rajta, most viszont elreppen mellettem, süket lettem rá. Elmosolyodok, de  ez inkább szomorú, mint boldog. Közelebb lépkedek, pálcám kicsit leeresztem, hogy ne süssem ki a szemét és innen már jobban látom. Arca beesett, sápadt, szemei alatt sötét karikák, ábrázata megnyúlt, jellegzetes mosolya eltűnt. Semmi baja, hazudja ő, semmi baja. Hát persze, én meg férjhez mentem a kísértetházban! Na nekem ne most vetítsen. Nem érdekel mit mond, mennyire mondja és hogyan, leküzdöm a távot és előtte termek. Semmit nem engedek megakasztani, mire bármit tehetne, átölelem. Óvatosan, kedvesen, közben reszketek én is, kiengedem a levegőt, örülök neki és még jobban félek. Mert ez ijesztő.
- Ne bújj el előlem többet, jó? - nem eresztem, mindkettőnknek, de főleg neki kell ez. Érzem. Vagy ha nem, nem érdekel. Nem akarok belegondolni, hogy mit akart tenni az előbb, pedig agyam látta. De most felejt. Szabad kezemmel simogatom meg a hátát, lehet nem ilyenek vagyunk, de most ilyennek kell lenni.
- Nem megyek el, bármit kérhetsz, csak ezt nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő