Brümi

Iiimádom a karácsonyt! A fények, a díszek, a dalok, amiket énekelünk. Minden olyan szép és teljessé teszi a hóesés, amit lefekvés óta figyelek. Na jó, lefeküdtem, aztán izgalmamban és talán az esti kakaó hatására inkább felkeltem és az ablakban ültem a nagy pelyheket figyelve.
Gondoltam rá, hogy átmegyek Bercihez és megkérem, hogy mesélje el a napját úgy, mintha egy mesekönyvből olvasná, de tudom milyen morcos tud lenni ilyenkor. Az év egyik legcsodásabb napja. A díszítés!
Az álmoskás pofiját csipkedem, hogy felébredjen miközben felosztják köztünk az utcákat. A család nagy részének már a hócipője tele van az egésszel, de én borzasztóan élvezem. Végig vigyorogva, a hulló pelyheket nyalogatva sétálok a Brümi mellett a csatatérre, ami csak egy ideig lesz az, amikor a "jól van az úgy" felkiáltással feldobálja a boákat a fákra és haza akar indulni.
- A mi? - kérdezem a hóban fekve. Néhány pillanat alatt hanyatt vágtam magam és egymás mellett már a harmadik hóangyal díszeleg. - Ja, az...hozom! - mintha mi sem történt volna, pattanok fel és rohanok a dobozokhoz. Vetek egy pillantást a gömbökre, a szememet forgatom.
- Kedves uram, fellebegtetne a csúcshoz? - mert bizony én szeretem egyből felrakni a díszeket a fára, gondolkodás és szervezés nélkül. Annál nagyobb szórakozás pedig nincs is, mint felrakni a fára a csúcsdíszt. Brümi pedig a legcukibb a világon, aki minden évben hagyja is ezt nekem.

Nimród

Most, hogy a falut feldíszítettük a családdal - ilyen ez, ha a család khm, befolyásos -, azon a sor, hogy csodáljam a művet itt is, ott is. A kastély még néhol üres, én többet és színesebbet pakolnék az összes folyosóra, de így is szemet gyönyörködtető.
Úgy gondoltam, kihasználom a szabadidőmet és csatlakozok a réten egy hógolyócsatához. Fel is öltöztem rendesen, ahogy anya elvárja. Vízhatlan kabát, kesztyű, sál, de még bundásabb csizma is van a lábamon. Kicsit úgy érzem magam, mint egy hóember, jó pufinak, csak répa nélkül az orrom helyén.
Kicsit sietősen hagyom el a kastélyt és lépek ki a hóesésbe. A nyelvemet egyből kidugom, szeretem a hideg pelyheket eszegetni. Kicsit el is foglal ez a tevékenység, nem veszem észre, hogy valaki pont az utamba épített barikádot egy nagy kupac hóból. Megbotlok benne és azzal a lendülettel, amivel orra bukok, gurulok is le a dombon. Sikoltok, mert imádom ezt és nevetek, mert szédülök.
Nem messze a vadőrlaktól, a fenyőknél állok meg, ott fekszem a hóban és nevetek, amikor megpillantom a díszeket az egyik tűlevelűn. Ezek biztos nem voltak tegnap még itt!
- Hű! Szia, Nimród! Te csináltad? - felülve, a szememből a sapkát és a hajamat szedegetve pillantok fel a fiúra.

Brümi

Nem számít, ki mit mond, én nulla óra alvás után is olyan lelkesen szaladok ki a térre, mintha egy ötévesnek mondanák, hogy kibonthatja a karácsonyi ajándékait. Szerintem idővel Bercire is átragad a lelkesedésem, csak ébredjen fel úgy igazán.
- Nem baj, szépen csillog - vigyorgok a kedvenc tesómra. Igaz, csak egy kis ideig csillog a hó a vörös tincseimben, aztán vízzé válik, de hát Merlinkére, itt van velem a legügyesebb varázsló, akit csak ismerek, ő majd megszárít, ahogy ismerem.
Katonásan vigyázzba vágom magam egyik kezemben a csúcsdísszel, a másikban a telefonnal. Anya megtiltotta, hogy nekem is lehessen még legalább két évig ilyen mugli eszközöm, ami csak azért szomorú, mert így kénytelen vagyok Brümién készíteni a szelfiket. Külön mappát nyithatna rólam lassacskán.
- És elküldjem Nagyapának? - nevetek fel a földtől elemelkedve. Imádom ezt, lábaimmal kalimpálva úszok a levegőben. Első a dísz, az kerül a helyére, aztán készítek pár képet minden szögből a díszekről.
- Brümi! Mosolyogj! - kérem szépen, miközben ráfókuszálva készítek néhány képet róla is. Mondjuk ki, fotogén a drágám. - Nagyon szép vagy.

Nimród

Nem így terveztem, de néha akkor történnek a legjobb dolgok, mikor nem is várnánk. A gurulás pont ilyen. Nem bírnék még lábra állni, a nevetés megy, de a fókuszálás még nem. A díszeket látom és a fiút is, aki a megmentésemre sietett.
- Nagyon jól vagyok - széles mosollyal bólintok, félig már felülve a hóban. Elfogadom a segítségét, megfogom a kezét és talpra állok. Lesöpröm magamról a havat, ahol tudom és elhúzom a kabátom gallérját, ami alól a remegő Tekergő dugja ki a fejét.
- Igazán sajnálom - súgom neki és visszaterítem a bólintérre a kabátot, mint védőréteget. Ő ragaszkodott hozzá, hogy kihozzam magammal, de talán jobb is, ha a kabát rejtekében marad és duzzog tovább.
- Honnan vannak a díszek? Nagyon szépek - csodálom, hogy tudott ilyen szépségeket szerezni, látszik, hogy nem mai darabok. Talán a vásárban kapni még ehhez hasonlókat? Anyának biztosan tetszene egy olyan, mint a hógömbhöz hasonló.
- Hógolyózni indultam és lecsúsztam. De ha már itt vagyok, csatlakozhatok? Imádok díszíteni. A Boglyas teret az unokatesómmal díszítettük ketten - büszkén húzom ki magam és ha engedi, közelebb araszolok a díszekhez megnézni, mivel lesz meglepve a vadőr.

Brümi

- Miért? Egy fiú nem lehet szép? Szerintem te szép vagy. Egyenes az orrod, a füled sem áll el... - nézegetem az arcát miközben ráncolom a homlokom. Az egész családunk szép, még jó, hogy nem a Brümim lóg ki a sorból, nem igaz? Már rég kellene, hogy legyen mellette egy szép lány, akivel tervezhetném az esküvőjüket... Csak Bercel ne tudjon róla.
- Még neee! - szállok a levegőben, meg forgok is, de a mókának hamar vége. Orromat felhúzva bököm oldalba a könyökömmel. Telefonján továbbra is meg van nyitva a kamera és ha akarja, ha nem, a díszítés minden pillanatát megörökítem, az első dobásról természetesen videó is készül. Így teljes a kép.
Egy időre a zsebembe bújik a mobil, míg én is feldobálok pár gömböt. Vicces, ahogy felakasztják magukat, mintha ők is ezt akarnák. Vajon milyen lehet? Nem fáznak a hidegben? Dehogy...hisz erre készültek. Az az életcéljuk, hogy pár hétig a fán lógjanak és gyönyörködhessenek bennük a járókelők. Én is szeretnék következő életemben karácsonyfadísz lenni.
- Titok?! - hangom megemelkedik, szemem elkerekedik. Bercire nézek és teljes testemmel felé fordulok. - Másét nem, a tiédet biztosan - bólogatok és várom, mi lehet a titka. Új barátnő? Remélem!

Brümi

Fél szemöldököm felvonva hallgatom a felvilágosítást. Ezért Berci apa helyett az apám, hát honnan tudhatnám meg az élet nagy dolgait, ha nem lenne? Szóval egy fiúra nem mondjuk, hogy szép. De...
- Legyen. Radetzky Bercel, férfiasan karakteres, sármos és szépen jóképű vagy - vigyorgok rá, mint a tejbetök. Tudja jól, hogy hidegen hagynak a fiúk (még) és ő az egyetlen, akit úgy látok, mint egy igazi festményt, egy csodálatos embert. Na jó, ezt azért így, ebben a formában nem kötném az orrára.
Szerencse, hogy vele tölthetem a szabadidőm jó részét, meg azt is, amit kötelezően kint kell eltöltenünk. Biztos, hogy amint kialudta magát, máris úgy fogja visszanézni a videót, hogy közben arra gondol, milyen jó is volt.
A hír hallatán aztán lesokkolódok. Akartam, hogy lány legyen, hogy majd jó barátnők legyünk és a koszorúslány lehessek, de nem abban a formában, ahogy azt Berci most előadja. A szám is elnyílik, szempilláimra hópelyhek fagynak. Míg várt és lelkendeztem két mondat között, az öröm megvolt, remélhetőleg a kiabálásomra nem ébredt fel a fél falu...de ez?! Milyen folytatás ez?!
- Hogy mi a csoda? - fejemet rázva, karjaimat kitárva nézek rá, remélve, hogy csak rosszul hallottam. - Ez gonoszság. Nem vehetsz el valakit, mert azt mondják. Nem is ismered... - mondom, mintha ő nem tudná ezt magától is. Eszeveszett járkálásba kezdek és pufogok, meg magyarázok magamban, mint valami kattant, de basszus!
- Legalább megmutatták, hogy néz ki? Remélem legalább szép lány és nem egy rusnya, vén banya... - tovább pufogok. Már nem is érdekel, miért vagyunk itt kint. Megtorpanok a nagybátyám előtt és átölelem a derekát, fejem a mellkasára hajtom.
- Mindig - válaszolom egyszerűen. Mindig mellette leszek, ahogy azt ő tette.

Nimród

- Szerintem vannak. Biztosan vannak - bólintok, hisz kétlem, hogy egy ekkora iskolának ne lennének a diákok számára játékszerei. Bár ha engem nézünk, hát megoldottam szánkó nélkül is a lejutást, nem is biztos, hogy szükség van rájuk.
- Igen, ő Tekergő. A testvérei, hogy úgy mondjam...nem igazán kedvelik szegényt. Pedig nem mindig ilyen undok - jegyzem meg, hogy ő is hallja odabent. A hideget nem szereti, inkább elbújik a lustaság, én pedig felfedezem a szépen feldíszített fát, amit Nimród alkotott.
Míg hallgatom a történetet, alaposan megnézem az összes díszt, a gömbökben látom a tükörképem, így biztos vagyok benne, hogy sok időt beleölt, míg a régi fényüket visszakapták. A vadőr biztosan örülni fog, ha ezt meglátja. Én biztos nagyon boldog lennék a helyében. Majd meg is kérdezem, nem lenne-e kedve az én ablakom alatt is feldíszíteni egy fát, ha már ennyire lelkesen állt ehhez.
- Azt inkább ne! Egyik évben a faluban is felgyulladt egy fa. Szerencsére időben észrevették még és eloltották, még vissza lehet állítani, de az az ijedtség, nem volt semmi - megrázom a fejem a végén, szerintem nem jó ötlet veszélyes dolgokkal játszani itt az erdő és a sok állatka közelében. Akkor már inkább odabent, ahol könnyebb a bajt elhárítani.
Közelebb sétálok a dobozokhoz, aztán a nyakamba kerül egy boa. Elmosolyodok és egyik végét feltartom miközben manökenes pózba vágom magam. Ezt most egy ideig nem tervezem visszaadni a fának, helyette előveszek egy pirosat és megállítva a fiút ugyanúgy, ahogy azt ő tette, a nyakába tekerem.
- Eridonosok lettünk. Neked is jól áll a csillogás - nevetem el magam. - Egyébként igen, este minden ki van világítva. Feltétlenül nézd meg és ha a vásárban jársz, ne hagyd ki a forró csokit.

Brümi

Csúnya, naaagyon csúnya dolog ez. Elveszik tőlem a férfit, aki az enyém, de csak az enyém és egy olyan lány veszi el, aki lehet, hogy egy gonosz banya. Nem tudom, engedhetem-e, de Bercinek nem szólhatok róla akkor sem, ha mondjuk hajhullajtó bájitalt keverek a reggeli kávéjába, akkor a sarokba küldene. Vagy lehet, hogy tetszene neki az ötletem?
- Jó! Vállalom, hogy a nászéjszakán bemegyek és párnát nyomok az arcába. Megmenetelek, esküszöm - mondom határozottan, az orromat és a homlokomat egyszerre ráncolva a koncentrációban. Tudom, hogy ilyenkor sosem vesz komolyan és azt mondja, Apa vágott mindig ilyen képet, pedig én komolyan gondolom. Sőt. Remélem egy banya és meg lehet így oldani.
- Kell nekünk egy rezi - gondolkodok el egy pillanatra jobban és máris enyhülnek a vonásaim. Nagyon bírnám és tudom, hogy Brümi is ha sárkányok között élhetnénk le az életünket. Egyszer, ha nagy leszek, csatlakozok hozzá a rezervátumban és olyanok leszünk, mint Apa.
Nagy levegőt véve bújok még hozzá amíg meg nem szakítja a pillanatot, pedig még el tudtam volna viselni a szeretgetését. Mindig ő lesz az egyetlen fiú, aki megölelhet, senki más. Kivéve a nagyapát, talán. Jó, meg a család többi fiútagja is fiú, ők is meg szoktak ölelni, ha születésnapom van, vagy csak úgy...
- Kakaó! - vigyorogva ugrok egyet és kezdek ujjongásba. A falusiak nagy örömére a némaság teljes hiányában, Pokémon labdaként kezdem el dobálni a díszeket a fára. Egészen csinos képet ad, büszke vagyok a teljesítményünkre, azért ez nem kis dolog. - Megérdemeljük a habot és a mályvacukrokat is bele szerintem.

Betti

Késő délután van, szabad hétvége mindenkinek, szóval egy percet sem vagyok hajlandó otthon tölteni a családi ebéd után. Elég nekem ott elviselni a feszültséget, ami állandósult azóta, hogy Bercinek felesége lett. Borzasztóan hiányzik és hiányoznak az együtt töltött idők, de ő volt az, aki magamra hagyott.
Szó nélkül hagyom otthon a családot, anyának is csak annyit mondok, hogy kimegyek sétálni. Magam sem tudom, mihez akarok kezdeni, de a lábaim a tó felé visznek. Vastag kabátomon a szőrmegallér alatt ott lapít Tekergő, épp csak a feje látszik ki a szálak közül, miközben kukucskál és szemügyre veszi a hóba borult terepet.
Kezd besötétedni, a lámpák már világítanak, nehogy orra bukjon valaki, aki mondjuk pont annyira szerencsétlen, mint amilyen én is vagyok. Ha nem figyelek, megint elzakózok egy buckában, aztán a bólintér barátom majd nyavalyoghat.
Ahogy beljebb haladok, egyre kevesebben játszanak a hóban, van egy nagyobb szabad rész, ahol még nincs is kitaposva a hó. Nekem ez olyan, mint másnak egy nagy tányér sütemény, egyből megszaporázom a lépteim, hogy ott megállva hanyatt dőlhessek a puha takaróban. Karjaimat és lábaimat együttesen mozgatva hóangyalt készítek a friss hóba.

Brümi

Szóval ez a nap most más. Nem érdekel engem a Valentin nap, a sok szívecske, csak a születésnapom. Berci pedig megígérte, hogy együtt reggelizünk, palacsintát fogunk enni és annyi puszit kapok, ahány éves lettem. Tizenöt. Már tizenöt!
Úton a nagyterembe a hatalmas ajtók előtt pár rellonos társunk valamin nagyon pusmog, de erős túlzás a pusmogás, nem csinálnak nagy titkot belőle, mivel fognak bepróbálkozni a "nagy nap" alkalmával. Ahogy közelebb érünk mindkettőnk kezébe adnak egy-egy fiolát, benne állítólag szerelmi bájitallal.
- Vicces lesz - vigyorgok a tesómra, előre élvezem a helyzetet. A mosolyom levakarhatatlan. A fiolát a zsebembe süllyesztem, mintha soha nem is került volna a kezembe, aztán ha az asztalunkhoz sétálunk, máris az áldozatom keresésébe fogok.
- Miért jó átdugni a nyelved egy másik ember szájába? - az undorító műveletre, amit a navinés asztalnál folytatnak, grimaszolok és esküszöm, még a reggeli is visszaköszönne, ha nem most látnék neki a tányéromra pakolni a palacsintát. Bercire nézek inkább és leöntöm a palacsintáját csokiöntettel. Ma még szívecskés cukorkákat is lehet rá szórni, hát a művész hajlamaimat kiélve szórok rá abból is, meg pár félbe vágott epret tűzök a tetejére. A sajátom így is jó, alaposan meglocsolva juharsziruppal és csokival.

Brümi

- Eridonos? - kérdezek vissza. Nem is lepődöm meg, Berci nem az a személy, aki a könnyű szórakozást keresné. - A navisok alapból olyanok, mint akik be vannak bájitalozva - és tényleg, elég csak rájuk nézni és az ember szinte látja az őket körbevevő, repkedő kis szíveket. Egyébként nem célozgatni akarok - tényleg nem! -, ez egyszerű tény, ezt a tesó is beláthatja.
- Nekem mit ajánlasz? - kérdezem, miközben szemügyre veszem a felhozatalt. Levitás? Eridonos? Mi alapján kellene választani? AZ vicces lenne, ha mindenki kapna és az egész kastély, leszámítva persze kettőnket a szerelemtől elködösülve járkálna órákig? Vagy napokig? Ugyan...senkinek sem lenne jó, a navisok egyébként is simán felforgatják a gyomrom azzal, amit leművelnek két asztalra tőlünk. Most azt kívánom, bár a fallal szemben ülhetnék és nem kellene ezt látnom.
- Nem ebbe fogsz belehalni. Majd a választott pirosod keze által, ha megtudja, mit tettél - vigyorgok rá alkotás közben. Tökéletes kalóriabombát hoztam össze neki, meg hát magamnak is.
Hümmögve, kis falatot vágva hallgatom a kifejtést. Szerintem elég lenne megfogni a kezét annak, akit szeret az ember, nem feltétlenül kell a manduláját is megnyalogatni.
- Nekem is van valaki az életemben - megvonom a vállam, aztán betömök a számba egy falatot. Kár, mert Berci folytatja és nekem eltorzul az arcom, esküszöm, mindjárt öklendezni kezdek. Még, hogy jó a nyelves csók?! Hogy lehet olyasmi jó?
- Mindjárt hányok - nagyot nyelek, hogy leérjen a falat és ne a tányéron kössön ki megrágott állapotában.

Mihail | pofi

Azt mondták, ez egy igazi randi lesz, amire készülnöm kell. Egy igaz randi, aminek a végén majd a fiú megcsókol. A lányok, akikkel beszélőviszonyban vagyok, mind odáig voltak a hírtől, hogy az én licitem nyert és egy nálam jó pár évvel idősebb fiút fogok elvinni pizzázni.
Na már most, szerintem ez totál gáz. Be voltam bájitalozva, amikor ez történt, a spórolt pénzem fele ráment egy buta licitre, mellesleg azt sem tudtam, kire és mire jelentkezek. Csak magával ragadott a szerelem és meggondolatlanul cselekedtem. Arról pedig inkább nem is nyilatkozok, mit gondolok a csókról. Maradjunk annyiban, hogy szerintem ez nem randi és nem szeretném viszontlátni az elfogyasztott pizzát.
Szóval én nem csináltam ebből nagy ügyet, picit megfésülködtem és Lola befonta a hajam a tanulószobában, aztán Mihail a körletben találkoztunk. Most mondjam, hogy annak ellenére, hogy még sosem beszéltünk két szót sem egymással, mindenféle gátak nélkül fecsegtem végig a faluba vezető utat egészen ideáig a pizzériáig? Meglepő, ugye?
- Neked melyik a kedvenced? Ugye kóla nélkül nincs pizza? - teszem fel a fiúnak a kérdéseket miközben helyet foglalunk az egyik asztalnál. A kajálás mindig fellelkesít, meg hát az is, hogy egy teljesen idegen személlyel oszthatom meg ezt a tevékenységet.

Mihail | pofi

Beletörődtem abba, hogy ezt a Valentin napot már nem mosom le magamról és hiába ködösek az emlékeim, a memóriámból sem tudom kitörölni. Ez volt életem legcikisebb születésnapja, és még csak meg sem kaptam az ajándékot, amire annyira utaltam anyának. Na mindegy... Kaptam helyette egy új barátot...jó, még nem vagyunk azok, de akár lehetünk is, ha el bírja viselni a hosszas beszédemet és hogy néha tele szájjal is beszélek.
Túlságosan fel vagyok dobódva, szóval észre sem veszem, hogy néznek minket - vagy Mihailt -. Úgy megyek el mindenki mellett a kinézett asztalig, mint a huzat, csak és kizárólag az ebédpartneremmel vagyok hajlandó szóba állni.
- Ananászos, ugh - grimaszolok, mert már a gondolatától is rosszul vagyok, hogy meg kelljen ennem a sült ananászt. Teljesen elrontja a pizza élményét, aminek pont az a lényege, hogy sós és összeérnek az ízek, nem pedig elnyomja valami totál oda nem illő.
Mosolygok a fiúra, most, hogy így szemből is látom, meg nézhetem is, be kell valljam, elég szép arca van. Mint egy szobor, aki életre kelt. Egy picit el is gondolkodok ezen, majd a kijelentése térít észhez. Határozottan rázom meg a fejem.
- Ez az első randim. Én hívtalak el, nem szabad akaratodból jöttél, sh! - anyához hasonlóan, Mihail szája elé tartom az ujjam, hogy ezzel jelezzem, nem tűröm az ellenszegülést. Anyja lánya, a nagyi szerint, mikor kifejezem, mit akarok.
- Szerintem én sima szalámisat szeretnék extra sajttal és colával. Semmiképp sem diétással - mosolygok a pincérre kedvesen, aztán vissza a fiúra.
- Tényleg mestertanonc vagy? Egy-két barátnőm odáig van érted - jegyzem meg az arcát vizslatva. Vajon kontaktlencsét visel, hogy ilyen legyen a szeme színe?

Mihail | pofi

- Pontosan. Most éppen te is - vigyorgok rá vidáman és persze elégedetten az akaratom érvényesítésével. Nagyon kedves tőle, hogy majd a végén még ő akar fizetni, de azt nem hagyhatom. Ha már egyszer megvoltak a buta döntések Valentin napon, bebájitalozva pedig megvettem valakit egy randira, hát ne ő vállalja be a következményeit. Én egyébként is szeretek új emberekkel barátkozni, talán még a végén jóban is lehetünk. Ki tudja.
Röviden a pincérre mosolygok, aki a rendelésünkkel együtt eltűnik a pult mögött. Azt hiszem, eddig csak én beszéltem, itt az ideje, hogy a szemben ülő fiú is mondjon pár szót. Na jó...megpróbálom hagyni, hogy szóhoz jusson. Kíváncsian vonom fel a szemöldököm, amikor válaszol az egyébként nem is kérdésnek szánt mondatomra.
- Köszi, biztosan nem. Az én fejem körül nem látsz majd szálló szíveket - határozottan ingatom a fejem, még el is fintorodok mellé. Ez a randi nem éppen randi akkor, ha minimum az egyik fél még bőven messze van az érettségtől. Szerintem sosem leszek szerelmes. A fiúk szemtelenek és neveletlenek, leszámítva ezt az egyet itt szemben. Ő eddig egészen kedves.
- És mit tanulsz? Én auror leszek majd egyszer, ha végre felnőtt leszek - mosolyomból leszűrhető, hogy mennyire lelkesen állok a karrierválasztáshoz, pedig nagyon messze van az még számomra. Még csak másodikba megyek...

Mihail | pofi

Butaságokat beszél, nem is tudom komolyan venni. Nem értem, a barátnőim miért vannak annyira oda érte, vagy akár bárki másért, akit csak láttak, de még nem is beszéltek vele. Nekem legalább megvan a lehetőségem rá, hogy beszélgessek az ő szívük választottjával. Vagy inkább a szemük választottjával?
- A szerelem ül, butít és nyomorba dönt - bölcselkedek, mint akinek annyi élettapasztalata van. Ezt még anyukám egy barátnőjétől hallottam, amikor elvittek magukkal vásárolgatni és egész végig a férfiakról beszéltek. Vele csúnyán elbánt a férje, szerintem igaza lehet. Anya is szerelmes volt és apát elengednie volt a legnehezebb, amin keresztül kellett mennie. Olyan lehet a szerelem, ha rosszra fordul, mint a gyász? Mert akkor aztán tényleg nem kérek belőle.
- Akkor te szereted az emberek bajait hallgatni? - szemöldökömet felvonom, fejemet egy picit oldalra biccentem. Hát nem gondoltam volna, meglepett ezzel az információval. Valami mást, mondjuk tanárságot, vagy sárkánykutatót jobban el tudnék képzelni hozzá. - Kielemzed azt is, akivel pizzázni mész?
Hallottam ám, hogy a pszichiáterek még akkor is elemeznek, amikor nem a pácienssel ülnek. Nem szeretném, ha a fejembe látna és megmondaná, mit kellene csinálnom, vagy faggatna, mert az olyan munkaügy, amiből sosem szabadul.
- Nem tudom. Csak auror, elkapom a gonosz varázslókat és bezárom őket a fegyintézetbe. Szerzek sebhelyeket és a gyerekeimnek majd elmesélem, hogyan szereztem őket.

Mihail | pofi

Lehet, hogy Mihail is butának tart ezért, de én kitartok az állításom mellett, miszerint a szerelem túl van értékelve és erősen kétlem, hogy az én életemben lenne egy fiú, akit meg akarnék csókolni. Borzasztó belegondolni is, mennyi baci jut át egy ember szájából a másikéba és...jaj, ne!
Szemöldököm kissé megemelkedik, mikor belekezd a magyarázatba. Nem hazudok, nem annyira értem, miről beszél, az én életemben kevés volt eddig a dolog, amit rosszul éltem volna meg, egyet leszámítva. Apám volt az életem szerelme, tőle elbúcsúzni felért sok-sok kis lélekhalállal.
- Vagy úgy, Kíváncsi Fáncsi vagy - mosolygok a fiúra. Szerintem nehéz tudniuk a ő korukban levőknek, hogy pontosan mit akarnak tanulni és majd csinálni felnőttként. Én most még ismerem a célom, de amikor majd ott leszek, ki tudja, működni fog-e, azt akarom-e még és egyáltalán lehetséges lesz-e.
A bókjára szívesen meghajolnék, ha olyan helyzetben lennék, de így csak elvigyorodom. Ahhoz képest, hogy egész lefelé vezető úton csak az én hangomat lehetett hallani, most végre Mihail is beszél és nagyon jó hallgatni. Az asztalra könyökölve dőlök előre egy kicsit és iszom minden szavát.
- Túl sokat beszélek, ugye? Bocsánat, majd odafigyelek - értem én, mire utal, le is sütöm a tekintetem és érzem, ahogy elvörösödöm. Az arcom nagyjából olyan színben pompázhat most, mint a hajam. Legalább lenne kiengedve, hogy előre tudjam húzni és eltakarjon egy kicsit... Nagyon ciki.
Egy pici idő kell csak hozzá, hogy újra mosolyogjak és kezdjem elölről a fecsegést az aurorságról. Ha van egy álmom, amihez ragaszkodom, akkor órákig tudnék róla beszélni.
- És hogy megállítsalak, amikor elemzed már minden randipartnered - teszem hozzá nagyokat bólogatva. - Bilincsben foglak elvinni és órákig hallgatlak majd ki.

Mihail | pofi

Mihail sokkal aranyosabb, mint hittem, meg ahogy azt elmondták. Érthető, miért, hát elég ránézni és megmondja az ember, hogy ő egy igazi jégcsap. Milyen szemei vannak már! Ugye, hogy csak egy fagyos, igazi jégszívű embernek lehet ilyen? Na, tévedtünk mind. Legalábbis addig így gondolom, míg el nem csitít. Általában azok, akik velem lógnak, nem kényszerből teszik azt és tudják, mire vállalkoznak. Arra, hogy rengeteget jártatom a szám akár feleslegesen is. Én legalább tudom, hogy így van. De hát ő nem önszántából ül itt velem, legalább egy kicsit jó benyomást kellene keltenem.
- Ez mondjuk igaz. Nekem is figyelnem kell majd a kihallgatásokon - bólintok rá, elterelve a saját figyelmem arról, milyen vörös az arcom. Talán egy kicsit jobbá teszi az, hogy meglátom és megérzem az illatát a kért pizzának. Beleszagolok a levegőbe, aztán a gyomrom is megkordul. Miközben az első szeletért nyúlok, megakadok a mozdulatban és fél szemöldökömet felvonom. Mihailt nézem.
- De mennyire. Ismerek valakit, aki sárkányostort is tud kölcsönadni hozzá - én nem is igazán érzem ennek a mögöttes tartalmát, egészen komoly fenyegetésnek szánom. Lehet, ha Berci itt lenne, már mondaná, hogy ennél jobban ne égessem be magam, már ha lehetséges.
- Jó étvágyat - nagy vigyorral nézek a fiúról a pizzámra és harapok bele egy nagyot. - Merlin szakállára, kóstold meg, ez csodálatos! - hümmögök és a szemem is becsukom, még anya főztje sem olyan finom, mint ez itt. Mikor kiélvezkedem magam, a szeletet, amibe beleharaptam odatolom Mihail szája elé.

Mihail | pofi

- Ha nem leszel bűnöző, lehetnél a társam, vagy segédem. Auror-utánfutó, vagy mi a szösz - vigyorogva vetem fel az ötletet, mit sem törődve azzal az aprócska ténnyel, hogy Mihail pár évvel felettem jár és mire én eljutok addig, hogy elkezdjem egyáltalán kitanulni az aurorságot, ő már rég messze lesz és talán nem is fog emlékezni a fenyegetésemre. - Majd te rám szólsz, ha elterelnék a figyelmem - teszem hozzá, kibővítve ezzel, mire is gondoltam a társ alatt.
Nem tűnik fel, és nem is izgat, hogy neki esetleg máshol járnak a gondolatai. Berci és az idősebbek szoktak olyan témákról beszélni, amik illetlenek és tudom, hogy sokszor egy ártalmatlan mondat mögött is sok ilyet lehet látni, na de én aztán nem gondolok ilyesmire. A felvilágosító óra megvolt, anyu persze nem részletezte, mit lehetne bilincsekkel csinálni a törvényen kívüliek elkapásán kívül. Szóval mi másra gondolnék, mint erre?
Imádom a pizzát, pont mint a jövőmet elképzelni. Ugyanolyan lelkesedéssel kóstolom meg az elém rakott forró tésztát, és mivel jó rellonosként szeretek osztozni, Mihailt is megkóstoltatom vele. Felcsillan a szemem, mikor elfogadja, bár egy pillanatra beugrik, hogy ezt csak Bercivel szoktuk csinálni. Nem kínos? Oldalra pislogok, hogy ki látta, na nem a saját lelkivilágom érdekében, hanem az övében. Gondolom így is elég ciki neki, hogy egy tizenöt évessel randizik.
- Akkor nem bánod, hogy velem kell itt lenned? - teszem fel a kérdést két harapás között. Ha azt mondja, rosszul érinti, akkor sem fogok megharagudni, tökre megérteném. Én sem szeretem az unokatesóimat vinni a játszótérre... - Miért adták el magukat az emberek Valentin napon? Nem értem, ki akarná ezt önszántából vállalni.

Brümi

Eszembe sem jutott fiúkat csókolni. Még lányokat sem, arcon sem, nem hogy fiúkat! A család kivételes, meg talán a jó barátok, akiknek néha-néha adok egy cuppanós puszit a pofijukra, Berci a legnagyobb kivétel, ő minden nap kap, na de ennyi, idegeneknek osszon csókot a dementor.
- Fúj, Berci, remélem nem úúúgy - nyújtom el az utolsó szócskát. Hallani sem akarok róla, sem máséról. Az úgy az egy nagyon...undorító dolog, biztosan sosem akarom csinálni, így hallani sem róla. Elég a tudat, hogy ő meg a...felesége ha még nem is, de nemsokára elkezdenek házas életet élni, aztán majd nem győzöm Bercit a fellegekből lehozni.
- Az nem számít - legyintek az ötletre és a levezetésre. A mai nap pont arról szól, hogy belemásszunk mások életébe és a szívügyeik meginogjanak. Egyébként meg lehet, hogy pont valami jó fog kisülni az egészből és élete nagy szerelmét találja meg nekem köszönhetően.
Berci viszont kedves és jó lelkű, épp ezért kifejt nekem bármit, amit kérek. Hát bár ne kértem volna, hogy válaszoljon, mire jó a nyelves csók a gusztustalankodáson kívül. Tényleg küzdenem kell a pocakkal, nehogy visszaköszönjön bármi is.
- Hát mit gondolsz, ki? - fél szemöldökömet felvonva nézek rá, végig figyelem azt a mozdulatsort, amivel meghámozza a banánt. Még össze is vonom a szemöldököm, mire elmosolyodom és nyomok egy puszit az arcára. - Hát te, ki más?

Mihail | pofi

- Nem baj, így legalább megvan, ki után fogok futkosni - vállat vonok, teljesen természetesnek tekintem, ami most itt a beszélgetésben zajlik. Szóval futok utána... Szépen hangzik. De csak nem érti félre, jól belemerültünk a témába, már ami az aurorságot illeti.
A pizza tökéletes, a randipartnerem is, szóval azt hiszem, nem bántam meg, hogy licitáltam ezen a butaságon. Máskülönben biztos vagyok benne, hogy egy Mihail-féle szóba sem állna velem, maximum ha Berci haverja és/vagy rákényszeríti, hogy most már pedig váltania kell velem pár szót, rosszabb esetben el kell viselnie, hogy olyan vagyok tizenöt éves létemre, mint egy tízéves.
Annak viszont örülök, hogy mosolyog és azt mondja, nem bánja, hogy velem kellett idejönnie. Igyekszem csukott szájjal visszamosolyogni, szerintem a szemem is felcsillan, olyan boldogság árad szét bennem.
- Ühm...nem voltam magamnál, bebájitalozott valaki a reggelinél - eleinte nagyon ciki volt erről beszélni, de már nevetek rajta miközben elmesélem. - Nem akartam volna, de azt hiszem megtetszett a hajad és gondoltam jótékonykodok egy kicsit - hát ennyi a nagy magyarázat. Az azért nem titok, hogy én a vörös hajkoronámmal szeretem, ha másnak is feltűnő, ami a fején van.
- Akkor ügyesek voltatok - mosolygok tovább, aztán visszafordulok a pizzámhoz. Nem sok mindenre emlékszem abból az estéből, legalábbis a bájitalos részre nem, de nem bánom, hogy így alakult. Ki tudja, talán ez egy barátság kezdete.

// //

Brümi

- Undorító vagy, Bercel - legközelebb meggondolom, akarom-e vele tölteni a reggelit, ha közben ilyen témáékat érintünk. Már attól is borsódzik a hátam, hogy kimondja a szex szót. Brrr.
A számat inkább evésre használom, bár hiába próbálom lekötni magam, ha olyan témák is felbukkannak, mint a csókolózás és pasizás. Legszívesebben a szájába tömném a juharszirupos palacsintáját, vagy inkább az egész öntetes üveget, hátha attól befogja és az én gondolataim sem kalandoznak el.
- Nem érdekelnek a fiúk - szemeimet is megforgatom, hogy értse, én tényleg úgy gondoltam, ő az egyetlen férfi az életemben és nincs más. Apa lenne a másik, ha még velünk lenne, de így maradt nekem Berci, akin most elgondolkodok, megtartsam-e.
- Hé! Ha egyszer pasim lesz, ami nem fog előfordulni, akkor az egy félisten lesz - egészen sértődött hangon kérem ki magamnak. Hát miket feltételez ez az ember rólam? Hogy majd összeállok egy trollal?
Duzzogva harapom tovább a reggelim, nagy falatokat küzdök le és közben körbenézek a teremben. Kiszúrok egy lányt, aki azt hiszem, talán harmadikos eridonos. Felpattanok az asztaltól és Berci füléhez hajolok.
- Na ezt nézd - vigyorogva indulok meg a pirosak asztalához, ahol majd most ugrik a majom a vízbe. Szegény sokkal jobban el van foglalva az Edictum olvasásával, mint bármi mással, így esélytelen kivédenie, hogy a bájital az italába kerüljön, én pedig diadalittas mosollyal visszanézek a tesómra.

Brümi

Valentin nap van, de mivel a születésnapom is, ezért a drága tesó megtehetné, hogy nem szívat a szerelem témával még tovább. Nem tudom, miből következtetett arra, hogy ha a fiúk nem érdekelnek, akkor biztos a lányok. Fel is vonom a szemöldököm és magamban elkönyvelem tök hülyének.
- Lili Nimród tesója, egy baráttal és egy barát tesóval főleg nem kezdenék. Duh. Egyébként a lányok sem tetszenek. Az gondolom jobb lenne, az apám és a fiútestvérek ezt könnyebben elfogadják, úgy tudom.
Hallottam pletykákat, na. Tudom, hogy a mai világban ez is teljesen rendben van, ahogy az is, hogy a fiúktól féltik a lányukat az apukák. Lehet az bármilyen fiú, úgyis ferde szemmel fog nézni rá, mert ez van beléjük kódolva. Ahogy Bercibe is. Azt hiszem, darabokra szaggatja a fiút, aki összetöri a szívem. Vagyis szaggatná, ha lenne ilyen.
- Dehogy akarom - eddig sem akartam pasizni, ezek után, amit Brümi mondott, már az a maradék icipicike kis kedvem is teljesen elment a dologtól. Hát nem hiányzik az életemből valaki, aki durván bánik velem.
A témát viszont megelégelem és a zsebemben rejtőző bájital leendő felhasználója fel is bukkan. Egyszerű dolgom van vele, mindenki el van ködösülve ma reggel, és nagyon hamar bele is iszik a töklébe, aminek a hatását már nem szívesen várnám ki. Visszasétálva Bercihez le sem ülök, csak leöblítem a gyorsan bekapott két falat palacsintát az innivalómmal és biccentek neki, hogy fussunk az életünkért mielőtt mi leszünk valamelyik bebájitalozott diák választottjai.

//Csodaszülinap volt //

Marci
Médi így

Nem tudom, ez hogy történt. Egyik pillanatban még a játszótéren felejtett könyvemért sétáltam, a másikban meg már egy idegen fiúval szöktem meg egészen Budapestig. Ha Berci tudná, vagy szobafogságra ítélne anyám helyett is, vagy büszke lenne rám.
Nem szoktam hozzá az ilyen helyekhez, ezért igyekszem annak a nyomában maradni, akivel érkeztem. Itt a muglik között már nem érzem helyesnek a döntést, nem tudom, miért akartam ennyire bulizni jönni, de nem mutatom jelét annak, hogy beijednék. Tartom magam és amíg egy méteres távon belül tudom őt, addig nincs is mitől félnem.
- Médi - nyújtom a kezem mosolyogva. Egy Radetzkytől ez sem furcsa, bemutatkozni azután, hogy az ember megszökött valakivel. Mit számít, nem igaz? Csupán formalitás. - Nemrég ettem, de ha te ennél, nem mondok nemet - lazán vonok vállat, mintha nem is most először vinnének bulizni. A szülinapi bulik és a zugpezsgőzés nem számít.
- Nem. Már téged is - vigyorgok a fiúra. Így van, nem? Már lassan egy órája ismerjük egymást, az számít. - Csak fiúk lesznek? És hányan? - kíváncsiskodok. Kicsit izgulok, mert nem tudom, valójában mire számítsak. Még csak ki sem öltöztem...

Marci
Médi így

Ember legyen a talpán, aki ellen tud állni a gyorskajáldáknak. Annak ellenére, hogy a nagyszüleink tiltanak tőle, a próbálkozásaik nem járnak sikerrel. Egy jó sajtburgernél nincs is jobb. Meg egyébként is, ez az este a lázadásról szól, nem hagyhatom, hogy pont ez maradjon ki. Szóval bólogatok vigyorogva és Marci után tartok, most ő a kalauzom. Nélküle megeshet, hogy elvesznék a tömegben, magamat ismerve.
- Siess - engedem útnak. Na nem mintha félnék tőle, hogy elrabolnak, esetleg más ül le mellém, az elrablóm fejét biztosan úgy telebeszélném, hogy félúton kirakna, az ismeretlenekkel pedig simán barátságot kötök. Főleg, ha épp a Mekiben ülünk. Szóval míg ő sorban áll, én a lábamat lóbálom és figyelem az embereket, meg a falakat. Kár, hogy nem happymealt kértem... Ó, nem, nem szabad, hát a buliban hogy néznék ki egy kis figurával a kezemben?
- Köszönöm - csillan fel a szemem mikor megjelenik a tálcával. Nem kell noszogatni, egyből neki is ugrok a krumplinak így a beszélgetés közepén. Megnyugtat, hogy nem csak fiúk lesznek, mert furcsán jönne ki. Igaz, a legtöbb barátom fiú, de az mégsem ugyanaz.
- És hova megyünk? Bulizni? Vagy kocsmába? - érdeklődöm tovább. - Én még csak egyszer ittam sört, szóval új lesz minden - vallom be neki.

Dami | pofi

Ahogy a legtöbb korabeli, Médi is nagy változásokon ment keresztül az elmúlt bő fél évben. Már nem az a kislány, aki nemrég volt, kezdi megtalálni a nőiességét, és határozott elképzelései vannak az életről. Első és legfőbb hosszútávú terve megszabadulni a nagyapja általi nyomástól, azaz elérni, hogy ne kelljen hozzámennie valakihez, aki nem a szíve választottja. Nincs baja a fiúval, igazság szerint egész jól kijönnek, de egyikük sem kívánja még a háta közepére sem ezt a kényszerházasságot.
A mai randi így Valentin napon némileg furcsa, de ő örömmel készül rá, hisz ez a születésnapja is egyben, és Médi szereti a társaságot, az eseményeket. Lányos izgalommal és pánikkal próbálgatja a ruhákat - mintha tényleg fontos lenne, hogy néz ki -, és a mostanság szőkén viselt haját finom hullámokba igazítja. Minimálisan sminkel, és csizmát húz, azért mégiscsak tél van.
Ami azt illeti, elégedetten néz végig magán a tükörben, össze sem hasonlítható ez a kinézet azzal, aki volt tavaly ilyenkor.
- Éhen halok! - jegyzi meg Daminak még indulás előtt. Azért van, ami nem változik. Médi be tudna falni egy ültő helyében egy egész tepsi süteményt, és még nem is tudja, milyen finomság vár rá.
- Boldog Valentin napot - mosolyogva nyújt át egy csomagolópapírba csomagolt kis ajándékot. Tudja, hogy az ablakból figyelik őket minden egyes alkalommal, amíg el nem indulnak, ezért még egy puszit is ad a fiú arcára. Nem készült nagy ajándékkal, a csomagolás alatt csak egy képkeret van, amiben az első közös képükről mosolyognak le. Nos...mindkettejük arcán felfedezhető a feszültség...

Dami | pofi

Valahol szépen elrejtve azon vannak, hogy ez a kapcsolat, ami kettejük között van, az is maradjon, ami. Baráti. A miniszterrel azonban szembe menni elég...nehézkes, de ha tényleg nem lesz szabadulás, Médi talán belenyugszik, mert legalább olyasvalakivel kell leélnie az életét, akivel képesek két mondatnál többet beszélni egymással. A választása azért továbbra is a tiltakozás.
- Menjünk - bólint mosolyogva a kötelező köröket lefutva. Zsebre vágja a kapott bonbont, majd belekarol a fiúba. Nem számított rá, hogy élete első randijai így fognak zajlani, de megelégszik ezzel is. Több, mint a semmi. Más egyébként sem meri randira hívni Radetzky Andor unokáját...
- Leülnék, tudod meddig tart leennem magam...kábé bármivel - von vállat gyorsan. - De gyorsan eszek, és ha van kedved, csinálhatnánk mást utána. Nagyapáék nem várnak korán haza.
Nagy a nyomás a család fiatalabb generációinak tagjain. Bercit már megházasították, Médit kötelezően randikra küldik - de legalábbis erősen javasolják, hogy sűrűn találkozzanak Damival -, aztán ki tudja, meddig várnak vele, hogy bejelentsék a dátumot.
- Készülsz a vizsgákra? Ha szeretnéd, segítek a kikérdezéssel - Médi talán valamivel lelkesebben áll a barátságukhoz, és ő az, akinek akkor is jár a szája, amikor nem kellene. Így viszont nem állnak e kínos csendek, és pillanatok alatt elfoglalnak egy szimpatikus asztalt, ahol a Valentin napi palacsintájukat majd elfogyasztják.

Dami | pofi

Egy pár pillanatig úgy néz Damira, mint aki most pillantja meg élete szerelmét először. Talán így is van, erre a pár másodpercre legalábbis biztosan beleesik, mint nyuszi az odúba. Nem nagy dolog, de neki igenis sokat jelent, hogy tudja, melyik a kedvenc csokija. Igaz, nem tartja titokban, de sokszor még a családtagjai is rosszat emelnek le a polcról.
- Ó! Fela bá... - megforgatja a szemeit. Szerencsére Médinek nem nagyon kellett tőle tanulnia, így esélye sem volt megbuktatni, de hallott egyet s mást, amiből arra következtet, hogy jobb is így.
Kabátját idő közben a szék támlájára helyezi, és leül a vőlegényével szemben. alán kettejük közül számára kevésbé kellemetlen ez a találka.
- Szergej? Ki az? Bemutathatsz neki - szalad fel a szemöldöke, és kíváncsiskodva hajol valamivel előrébb. Közben magához veszi az étlapot is, mert egyébként egészen megéhezett itt a sétában. Belefeledkezik igencsak hamar, ezért a következő, amire felemeli a fejét, az orra elé tolt kis csomag. Vonakodva ugyan, de becsukja az étlapot, és a boríték után nyúl. Először csak elgondolkodva, mereven nézi a két kis tárgyat, aztán felsóhajt.
- Ha ez nem az lenne, ami, imádnám - mosolyog ujjai között forgatva a gyűrűt. Aztán felhúzza az ujjára, eszébe sem jutna erre megkérni a fiút. A helyzet az, hogy a gyűrűért oda meg vissza van, Dami pont eltalálta az ízlését.
- Kulcstartót nem kapok? - vigyorogva pillant fel a másik sötét szemeibe. Amolyan köszönömféle ez tőle.

Dami | pofi

Furcsa, de kettejükben több közös van, mint azt az ember elsőre gondolná. Ilyen például a rajongásuk az állatok iránt. Amint Damien kimondja a macska szót, Médi szeme felcsillan, és lelkesen kezdi el keresgélni a zsebszörny képeit a telefon galériájában.
- Mutatok majd pár trükköt a kütyüdhöz - jegyzi meg apróságként, mert láthatóan szoknia kell még a mugli mágiát az aranyvérű fiúnak. Médi egy igazi lányos, zavaró hangot ad ki, amivel jelzi olvadáspontját. Ennél csúnyább macskát talán még sosem látott, de legszívesebben már most megdögönyözné.
- De tetszik. Ez pedig...imádom - emeli fel a kulcsot, amit visszadobva a borítékba a táskájába csúsztat. Korábban eljátszottak már a gondolattal, hogy azért nem is olyan rossz dolog ez a kettejük között szövődő dolog, mert mint például ezzel, lehetőségek tárháza tárul fel előttük.
Kicsit türelmetlenül toporog az asztal alatt, most már nagyon szeretné, ha megérkezne a palacsintájuk. Amíg várakoznak, felveszi az asztalon hagyott telefont, és Dami nagy örömére készít magáról pár mosolygós szelfit, természetesen a gyűrűjével együtt. Ha túlzásba akarná vinné, háttérnek is kirakná az arcát.
- Pala után megnézzük Szergit? Vagy mást szeretnél? - kíváncsiskodik. Figyelmét nem kerüli el egyébként, hogy amíg nem találkoztak, a fiú mintha magasabb lenne, de nem akar bunkó lenni, hogy ezt meg is jegyezze.

Dami | pofi

- Nekem az is megfelel - bólogat párszor, és mosolyog. Médinek tényleg mindegy, hogy Dami új szerzeményét nézik-e meg, vagy benéznek a menhelyre, ahol legalább olyan cicák is kaphatnak tőlük némi szeretetet, akiknek kevés az esélyük rá.
Ha lehetne, Tekergő mellé még egy egész állatkertet fogadna be, de mindig, mikor eljut arra a pontra, hogy hazavigyen és meg is tartson egy négylábút, akkor édesanyja lebeszéli róla. Ismeri annyira a lányát, hogy habár a jóindulat és szeretet vezérli, hosszútávon nem biztos, hogy megbirkózna a feladattal. Még nem, amíg ennyit szeret csavarogni, és mindig aktívan dolgozik valamin.
Kedvesen mosolyog fel a pincérre, aki megérkezik az óriáspalacsintájával, és mire visszapillant az ételre, egy gyertya is kikandikál belőle. Felnevet, a fejét ingatja.
- Nehéz, nehéz... - gondolkodóan mutatóujját ajka elé tartja, majd egy fél perc szemezés után a gyertyával behunyja a szemét és miután magában elmondta a kívánságát, elfújja azt. - Köszönöm.
A jó kedve kiül az arcára is, legszívesebben jól megölelgetné a fiút, akinek a konfettijeit egyesével szedi ki a hajából, és rakja zsebre. Szereti gyűjteni az emlékeket, és ki tudja, ha nem feledkezik el róla, még talán be is ragasztja a naplójába. Vagy évek múlva előveszi a kabátot, amiben ott lesznek a konfettik, és eszébe jut ez a nap.

Zalán

Médi nagyon szereti a meleget, nem úgy, mint Tekergő. A bólintér ebben az időben szívesebben van a kastély falain belül, de nem szeret távol lenni nevelőanyukájától. Ezért vagy megszoksz, vagy megszöksz alapon néha el kell viselnie a forró, nyári meleget, cserébe a lány esténként kiviszi sétálni, amikor már szinte félhomály uralkodik.
Két markát összetartva utaztatja kedvencét, aki kíváncsian tekint körbe és szaglássza a friss levegőt. Egy ponton megállnak, ahol Médi úgy érzi, szívesen letenné a fenekét és elővenné a könyvét, amiből franciául tanul. Már majdnem lehajolna, hogy a zöldike leugorhasson a markából és futkározhasson egyet, amikor hirtelen a semmiből megjelenik mellettük egy fej és hang is kíséri.
- Merlin! - ijedtében majdnem eldobja Tekergőt. Csúnyán néz a seprűről lelógó fiúra, és még meg is kopogtatja a védőszemüvegét. - Ez nem volt szép, meg is halhattam volna - egy picit duzzog még, hogy éreztesse a fiúval, ez nem volt szép húzás.
- Sétálunk Tekergővel - fejével a tenyerén ácsorgó kis lényre mutat. - Meg sem kérdezem, te mit csinálsz. Egyáltalán szabad neked seprűn repkedni órán kívül? - nem szokása kérdőre vonni másokat, de Zalán megijesztette! Még legalább egy percig így fog morogni.