Gábor izgatottan dobol ujjaival a vonat ülésének karfáján, miközben ezredjére pörgeti végig fejében az elmúlt napok történéseit. Életében először cselekszik úgy, hogy az teljesen szembe megy a szülei akaratával. Még maga sem érti, hogy hogyan jutott arra döntésre, hogy az atyai szigor és az anyai féltés ellenére teljesen egyedül elköltözik otthonról, és beiratkozik a Bagolykőbe...
Gyermekkora szinte teljes mértékig mágiától mentesen telt. Nevelőapja bankár egy jól menő budapesti banknál, édesanyja pedig pszichológusként dolgozik, és ideje nagy részét otthon tölti. Mindig is nagyon jó szülei voltak Gábornak, és mivel egyedüli gyerekként nevelkedett a családban, így teljes figyelmüket rá tudták fordítani. Azzal most már tisztában van, hogy ez nem minden esetben volt teljesen egészséges, de azért a szülők is igyekeztek kerülni a túlzásokat.
Figyeltek rá, féltették, de mivel Gábor sem okozott csalódást, ezért a kellő szabadságot is megadták neki. Így az egész élet nagyon harmonikusan és kiszámíthatóan telt, egészen addig, míg először látogatott el egyedül a nagyihoz egy hétre.
Nagyi Balatonfüred mellett élt egy kis faluban, ahol év közben alig, nyáron viszont nagyon is pezsgő volt az élet. A nagyapáról mindig homályosan mesélt ő is és anya is, így még az sem derült ki Gábor számára, hogy pontosan mikor és hogyan halt meg. Minden esetre ő világ életében úgy tudta, hogy nagyi egyedül él. Szóval ezen az első nyáron, amikor a szülei otthagyták őt egy hétre nagyival, minden megváltozott. Eleinte semmi különös nem történt, lementek együtt a strandra, megsütötték a szokásos nyaralásindító hekket, nagyi olvasott a kertben, Gábor kiment a stégre. Nézte a vizet, a nádast, majd érdekes hangokra lett figyelmes. Mintha valaki szólongatta volna. Gábor körbepillantott, de a legközelebbi pancsoló családot is már több száz méterrel elhagyta. Tovább folytatta útját, majd ismét hallotta a hangot. Felkapta a fejét, és egy sikló csúszott el mellette villámgyorsan. Gábor nem tudta hova tenni a dolgot, de arra gyanakodott, hogy napszúrást kaphatott, ezért visszafordult a nyaralójuk felé. Otthon vacsora közben elmesélte nagyinak a délutáni élményeit. Nagyi arcán széles mosoly terült el, majd elkezdte kérdezgetni a fiút arról, hogy korábban is tapasztalt-e már ehhez hasonlót. Gábornak mindig is voltak érdekes gondolatai, megérzései, és néha úgy érzékelte, mintha egy-egy tárgy megmozdult volna körülötte, de sosem tulajdonított különösebb jelentőséget ezeknek a dolgoknak. Most azonban mindent bevallott... Ekkor mesélt neki nagyi először boszorkányokról, varázslókról, repülő tárgyakról, átkokról, és különleges lényekről. A 12 éves fiú teljesen összezavarodott. Először nagyon megijedt, majd érdeklődni kezdett, aztán ismét elutasította, nem akart hinni a fülének. Nagyi érzékelte a kétségbeesését, ezért lekerekítette a történetet, és elküldte aludni. A következő nap ugyanígy telt, majd a következő három is. Azon a nyáron még nem látta nagyit varázsolni, de alig várta, hogy újra meglátogathassa őt. A következő nyáron került sor először arra, hogy Gábor szemtanúja lehetett a mágiának, és nagyi elmondta neki, hogy ő is egy boszorkány, és feltehetőleg Gábornak is vannak varázsképességei…
Hirtelen nagyot fékezett a vonat, ezzel kiszakítva Gábort a gondolataiból. A fiú kinézett a függöny mögül, és megpillantotta leendő iskolájának hatalmas kapuját. Gyorsan összeszedte magát, és lelkes izgatottsággal ugrott le a peronra, majd indult az iskola felé.

Gábor egészen hihetetlen sebességgel ugrik le a vonatról, maga után rántva a bőröndjét és sporttáskát, majd ugyanilyen tempóval robog a hatalmas épület felé. Nem igazán godolkozik azon, hogy mit is fog kezdeni magával ha megérkezett, csak az jár a fejében, hogy végre láthassa az iskolát, beléphessen a kapun, amiről nagyi egész nyáron magyarázott neki, és elkezdhesse élete legújabb és várhatóan legizgalmasabb fejezetét.
A nagy sietségben teljesen meg is feledkezik arról, hogy az állomástól az iskoláig vezető úton is tömérdek látnivaló lett volna, és segítséget sem ártott volna kérnie az arra járó diákforma emberektől, hogy ha megérkezett, akkor mégis merre induljon tovább.
Már csak néhány kanyar... és megérkezett! Szájtátva bámulja az elé táruló hatalmas épületet. El sem hiszi, hogy tényleg itt van, tényleg létezik ez a világ, és ő tényleg részese lehet. Az udvarba érve lassabra veszi a tempót, majd betolja vállával az óriási kaput és belép az iskolába.
A csarnokban ledobja a táskáit, vesz egy mély lélegzetet... És akkor valaki megszólítja.
-Ó.. hello! Igen, azt hiszem minden oké... Igazából még arról sincs sok elképzelésem, hogy mi is az arra...- széles mosoly terül el arcán, ahogy felpillant a kedves idegenre, és konstatálja magában, hogy valójában tényleg eddig tartott a tudománya.
- Szóval az van, hogy nagyjából fél órája szálltam le a vonatról, és annyit tudtam, hogy idáig el kell jutnom. Egy olyan infóm van még, hogy az Eridont kell keresnem... Tudnál segíteni?-
Kicsit bénán érzi magát, hogy ennyire tudatlan, de nem tűnik olyan ijesztőnek a lány, és abból ítélve, hogy a bejárati csarnokban egy égő cigit tart a kezében még fel is kelti a fiú érdeklődését. Mindig kedvelte azokat az embereket, akiket nem lehet olyan egyszerűen rendre utasítani, sőt titkon ő is vágyott erre a tulajdonságra.

Nem túl meglepő, de mégis váratlanul érte a fiút, hogy érkezése után nem sok köze lesz a helyhez. Nagyi annyit és úgy mesélt Bagolykőről, hogy Gábor már szinte otthonának érezte az elmúlt hetekben. Most azonban nagyon hálás, hogy a zavara nem tartott túl sokáig, és a felsőbbéves lány pont jókor érkezett megmentésére.
- Az nagyon szuper lenne! Te amúgy melyik házba jársz? És régóta vagy itt? Mesélsz kicsit a helyről?-
Gábor nagyon megörült, hogy végre valaki olyannal beszélhet erről a világról, aki nem hosszú évtizedekkel ezelőtt élt benne, hanem szerves résztvevője. Valószínűleg rengeteg minden megváltozott azóta, hogy nagyi itt járt, és a fiú ég a kíváncsiságtól, hogy jobban beleássa magát a témába.
Amikor Gerda előveszi a pálcáját, és az elnyomott csikket egy kecses mozdulattal a kukába repíti, na ekkor érzi meg igazán Gábor, hogy ez tényleg valóságos. Tátott szájjal figyeli a lányt, majd igyekszik palástolni zavarát, és gyorsan elkapja tekintetét.
-Hát... Elsőre azt akartam mondani, hogy nem, de csak büszkeségből tettem volna, szóval... Igen, nagyon izgulok. Totál ismeretlen számomra a varázsló világ, és most úgy érzem magam, mintha minden amit eddig gondoltam a dolgok működéséről az hibás, vagy legalábbis hiányos lenne. Te varázsló családból származol?-
A lány újabb cigarettát húz elő a zsebéből, és rá is gyújt. Olyan természetességgel teszi ezt, mintha egy pohár narancslét szürcsölgetne a folyosón.
- Nem aggódsz, hogy emiatt megbütetenek?- mutat a cigire. - Vagy van valami trükköd, amitől nem veszik észre?-
Gábor felkapja a táskáit, és elindul a lány után, aki feltehetőleg elvezeti majd őt a "bázisra".-Én pedig Gábor.

Az elmúlt napok teljesen kikezdték Gábor ingerküszöbét. Folyamatosan új élmények, tapasztalások, érzések érték őt, amelyeket igyekszik is teljes lényével megélni, de ez egy idő után iszonyú fárasztóvá vált. A kastély még mindig átláthatatlan számára, ezért folyton elkésik minden órájáról, ezt azonban nem bánja annyira… Mivel a szorgalmi időszak közben érkezett, minden tárgyból le van maradva, és így, hogy egész gyerekkorában semmi köze nem volt a mágiához, még az alapvető tudása sincsen meg, ami segíteni a tanulásban.
Épp ezért úgy döntött, hogy a mai napját arra szenteli, hogy felkeresi a könyvtárat, és addig nyomja magába a tudományt, amíg le nem esik a székről.
Szerencséjére a könyvtár nem volt messze az Eridontól, és már ő is többször elment mellette, így kivételesen nem kellett attól tartania, hogy hosszú percekig kell bolyongnia a kastély falai között kétségbeesetten keresgélve a háztársai által (szerintük) érthetően elmagyarázott útvonalakat.
Reggeli után visszamászott a hálókörletükbe, ahol kicsit rendbe szedte magát, majd leszaladt a klubhelyiségbe, intett az ott ücsörgő fiúknak-lányoknak, és már rohant is ki a folyosóra. Irány az első emelet! Elszáguldott a nagyterem mellett, és már meg is érkezett a könyvtár díszes kapuja elé. Ahogy belépett, egyből megérezte az ismerős hangulatot. Ez pont olyan, mint a mugli könyvtárakban, ugyanolyan illat, ugyanolyan érzés.
- Jó napot kívánok!- köszönt a könyvtárosnak, aki kedvesen mosolygott felé és várakozó tekintettel figyelte, hátha kérdése akad a fiúnak.
Gábor viszont túlságosan el volt bűvölve az érdekesebbnél érdekesebb könyvek láttán, és egy perc alatt el is tűnt a hosszú sorok között.

Gábor pillanatok alatt teljesen otthon érezte magát a hatalmas könyvrengetegben. Nem tudott betelni a látvánnyal, és megállás nélkül pakolta egymás tetejére az érdekesebbnél érdekesebb köteteket, amiket a következő hetekben szándékozott "elfogyasztani". Minden tantrgyból talált olyan olvasmányt, amit elengedhetetlennek érzett az alapműveltség megszerzéséhez, na meg a vizsgákhoz sem fog rosszul jönni.
Az órák észrevétlenül röppentek el, miközben a fiú a sorokat járta, és valószínűleg ki sem zökkent volna még egy darabig ebből az állapotból, de a mellette üldögélő lány ezt nem tudhatta, és egy ártatlan kérdéssel visszarángatta Gébort a földre.
- Ó, szia! Hát... őszintén, fogalmam sincs. De már elég késő lehet... Kicsit elvesztettem az időérzékem... És te, hogyhogy...- eddig jutott a mondatban, mert egyszr csak teljes sötétség árasztotta el a termet, és már csak egy baljósló hangot hallott az ajtó felől.
- Őőő....Azt hiszem bezártak minket.- Gáborban egyből felszökött az adrenalin szintje, és félig-meddig aggódva, de inkább kalandvágyóan pillantott a pálcáját szorongató lányra.
- Történt már ilyen veled? Vagy valamelyik ismerősöddel? -
A fiú igyekezett bekapcsolni a kreatív gondolkodását, és kiötölni egy lehetséges menekülési útvonalat. Hallott róla, hogy van itt egy tiltott részleg, aminek folyton változik az ajtajának helyszíne... Talán azon keresztül megpróbálhatnának kijutni.
- Egyébként Gábor vagyok.-Kedvesen rámosolygott a lányra, majd kinyújtotta felé a kezét.

Gábor épp belemerült a legújabb könyvei tanulmányozásába, amikor a leányzó kizökkentette őt a gondolatmenetéből. Bár ez amúgy sem tartott volna sokáig, mert pillanatokon belül teljes sötétség borult a könyvtárra, ami láthatóan ugyanúgy megijesztette iskolatársát is, mint őt magát. Karola azonban már gyakorlottabb varázsló volt, és egy szempillantás alatt megvilágította a termet pálcájával.
- Respect! Ezt hogy csináltad? - kérdezi Gábor őszinte elismeréssel. Valószínűleg ezzel a varázsigével már neki is tisztában kéne lennie, de bűbájtanból igazán le van maradva, és nagyjából azt sem tudja, hogyan kezdjen neki.
-Remélem igazad lesz, és csak a mosdós sztori történik velünk, bár akkor is észre kellett volna vegyen... Na meg talán egy mosdó miatt nem kapcsolná le az összes fényt. Hiszen itt minden mágiával működik... akkor még azt sem mondhatjuk, hogy hiperszuper környezettudatos, és emiatt tette volna... - A fiú hangosan gondolkodik, miközben fel-alá járkál a szűk foyosón.
- Igen, mindenképp meg kellene próbálnunk. Úgy gondolom, hogy ajtóberugásban nem lehetek olyan rossz, bár a könyvtáré több száz kilósnak tűnik, úgyhogy azt talán mégsem kellene megkockáztatnom... De persze, ha ezt kívánod tőlem, akkor már megyek is! - Huncut mosollyal a szája sarkában kacsint a lány felé, hogy oldja kicsit a helyzetet. Nagyon kellemetlen, hogy itt ragadtak, de Karola kedves lánynak tűik, úgyhogy ki tudja... Talán még jól is alakulhat ez a délután.
- Én is örvendek, Karola! Igen, a héten érkeztem, szóval abszolút friss hús vagyok. Te már régóta jársz ide? Mondhatnál egy-két jó tippet, hogy mit érdemes itt megnézni! Van kedvenc helyed? -
Nem tűnik idősebbnek nála a lány, de ezt sosem lehet tudni, és Gábor is inkább biztosra megy, mint hogy így vagy úgy megsértse őt.
-Benne vagyok! Bár a reggelig olvasással van némi problémám, de még tárgyalhatunk ezügyben! Nekem jobban tetszene, ha hajnalig "Felelsz vagy mersz?"-eznénk, vagy lemennénk a tiltott részlegbe kideríteni, hogy mi is olyan tiltott benne.- Ő is visszamosolyog a lányra, majd elindul a bejárati ajtó felé, bízva benne, hogy Karola követi őt kezében az égő fénysugárral.
- Áá! Akkor már értem, hogy mit kerestél ott a földön. Van valami különös oka a fáradtságodnak, vagy csak úgy rád tört?-