30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Bossányi Karola összes RPG hozzászólása (164 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Le
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. október 8. 21:42 Ugrás a poszthoz

Rózsadomb ֎ Poloéknál

Nem mindig volt hangulatom a társasági élethez, sőt, sok esetben szerettem visszavonulót fújni, és a szobám magányát élvezni egy jó könyv társaságában. A kötelesség azonban kötelesség volt, s ha az apám valamit a fejébe vett, akkor arra általában nem lehetett nemet mondani. Így volt ez azokban az esetekben is, amikor olyan kötelezettségeknek kellett eleget tennünk, mint például egy születésnapi rendezvény.
Félreértés ne essék, nem magával az ünneppel volt bajom, szerettem a születésnapokat, a tortákat, a díszeket, de amikor "ismeretlen" emberek közt kellett jópofáskodást művelnem, az mondhatni távol állt tőlem. Egyáltalán nem voltam oda azért, hogy kedvesen mosolyogjak apám barátaira, fogadjam a kérdéseiket, válaszolgassak úgy, ahogyan azt tőlem elvárják.
Még csak nem is hittem azt, hogy jól fogom magam érezni, tekintve hogy velem egykorú gyereknek sem volt se híre, se hamva ebben a társaságban. Szinte megfulladtam, úgy feszengtem az ünnepi ruhában, miközben apám ismét meglengette a hatalmas ajtó művészien megmunkált kopogtatóját.
- Nem lehetne, hogy átadjuk az ajándékot, és hazamegyünk? - megpróbáltam a tőlem telhetőt is megtenni, apám azonban azonnal szigorúan pillantott rám, anyám pedig helyette szólalt fel.
- Karola, ne szemtelenkedj. Bolivar és Laura már régóta a barátaink, és téged is kedvelnek - persze, persze. Ez volt a beetető szöveg, pedig le merném fogadni, hogy csak az apám miatt voltak velem kedvesek. Polo-ról nem is beszélve, ő többnyire észre sem vett, mintha egész más világban járnánk.

- Szervusztok, gyertek beljebb! Nahát Karola, hogy te mennyit nőttél! - Laura néni mosolyogva, két nagy cuppanóssal köszöntött, sorban anyámék után, s néhány perc múlva máris a gyönyörű Crawford rezidencián találtam magunkat. El kell ismernem, igazán jó ízléssel áldotta meg őket a sors, az otthonuk nagyon tetszett.
- Beszélgessetek csak, mindjárt jövünk, csak beengedjük az újonnan érkezőket- számomra úgy tűnt, hogy elég nagy a nyüzsgés, elgondolkodtam azon, hogy nem ártana szublimálni, vagy keresni egy csendesebb sarkot, mert ezen a napon tényleg fáradtnak éreztem magam. Nem is maradtam ülve, ehelyett a hatalmas nappali helyiség részeit kezdtem alaposabban is szemügyre venni, főként a kandallóra helyezett fotók keltették fel kíváncsiságomat, ahol még egy-egy gyerekkori fotó is feltűnt az ifjabb Crawford generációról.

Miközben a képeket nézegettem, akaratlanul is megütötte fülemet az a beszélgetés, amit apám folytatott az anyámmal Archibaldról, meg a muglik ostoba és életveszélyes életéről. Nem igazán értettem, hogyan is merülhetett fel egyáltalán ez a téma köztük, mindenesetre nem hagyott nyugodni ez a történet, amiről már az ideérkezésünkkor is fecsegtek.
- Igen, mostanában volt az évfordulója.
- Szörnyű tragédia.
- Nem tragédia, felelőtlenség. Én mindig is elleneztem mindenféle mugli használati tárgyat, mert azokkal csak a baj van. Ostobaság volt attól a fiútól, és nem is szabadott volna vele barátkozni. Még szerencse, hogy Lauráék fia nem ült mellette.
- Igen, ez igaz, szerencsére a mi Karolánk soha, de soha nem kerülhet majd ilyen helyzetbe - bármennyire is halkan csiviteltek anyámék, elég jó hallásom volt ahhoz, hogy meghalljam, ami érdekel, de amikor észrevették, hogy én is a helyiségben vagyok (még mindig), gyorsan témát váltottak. S addigra a többi vendég is felsorakozott, a nappaliból pedig kezdett elfogyni a levegő.
- Egy kicsit levegőzöm - köszönés után szóltam apáméknak, majd már jól ismerve az útvonalat, kisétáltam a teraszukra, majd onnan kezdtem kémlelni a tájat. Olyan jól esett kint lenni a csöndben, távol a zsongástól, hogy azt sem vettem volna észre, ha valaki netán kisétál az erkélyre, vagy tán már ott tartózkodik.  
Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2019. október 8. 21:44
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. október 13. 18:17 Ugrás a poszthoz

Thomas

Mivel újra sikerült kölcsönkérnem Bentől azt a bájitalos könyvet, aminek hátoldalán volt az a nagy horpadás, kihasználtam a lehetőséget, s gyorsan haladva olvastam a fejezeteket, mielőtt újra visszakérné. Nem tudtam letenni, olyannyira érdekelt a téma, s már-már stréber módjára jegyzeteltem magamnak a különleges receptek közül, míg végül úgy döntöttem, hogy az egyiket el is készítem.
Ehhez persze szükségem lett volna Benett segítségére, vagyis örültem volna annak, ha velem tart, de pechemre nem volt sem a klubhelyiségben, sem pedig a hálókörleteknél. Csak az egyik szobatársával találkoztam, aki meglehetősen furán nézett rám, majd behajtotta az ajtót az arcom előtt. Lehet, hogy már a levitán belül is túlzásnak találták a bájitalok iránti érdeklődésemet?
- Sebaj, azért köszi - vakkantottam a választ immár az ajtólapnak, nem mintha túl nagy segítséget adott volna ahhoz, hogy megtaláljam Benettet. Ezután azért még jártam egy kört, de mivel tényleg elnyelték a falak a fiút, nem vártam tovább, s egyedül indultam útnak.
Gyűjtenem kellett néhány hozzávalót a főzethez, ráadásul olyan anyagokat, melyeket nem lehetett csak úgy megtalálni a kastély tövében. Farkasfüvet tudtommal csak az erdő közelében lehetett beszerezni, nem beszélve az egyik igen ritka, s különleges gombafajtáról.
Már legalább egy órája sétáltam az erdőben, szütyőmben a már összegyűjtött farkasfűvel, s már csak azt a ritka gombafajtát kerestem, amit állítólag fák törzsén lehet megtalálni, ha az embernek igen jó a szeme.
Az ágak recsegtek-ropogtak a talpam alatt, s egészen sötétté vált a közeg a borús felhőknek köszönhetően, majd hirtelen hatalmasat dörrent az ég.
- Merlin szakállára! - sikkantottam fel, annyira megrémültem a hangos csattanástól. Abba is hagytam a keresgélést, hisz a következő másodpercben máris leszakadt az ég, s hatalmas esőcseppek nyalták arcomat, a ruhám anyagát, s közvetlen környezetemet.
Hallgatnom kellett volna arra a lányra az udvaron, aki figyelmeztetett az időjárásra. Még sem akartam elhinni, hogy a csodás napsütéses idő egyik pillanatról a másikra ilyen vihart hoz magával. Vagy talán csak nagyon akartam azt a főzetet. Olyannyira, hogy az erdőben ragadtam, s bárhová is néztem, nem találtam a kiutat.
Olyan sötétség borult az erdőre, mintha éjszaka lenne, pedig csupán a sötét fellegek törték meg a napfény útvonalát.
- Hahó, van erre valaki? - a pálcámat előhúzva, fényvarázslattal igyekeztem megvilágítani magam előtt a terepet, de még így sem volt egyszerű megtalálnom a kiutat.
Pedig annyira nincs is messze az erdő széle, hol a fenében lehetek?
Ideges gondolatok tépázták meg az elmémet, amikor egyszer csak a pálcámból eredő fénynek köszönhetően kiszúrtam egy kis faházikót a magasban.
Ez lenne az a kis faház, amiről a többiek meséltek?
Nem voltam biztos abban, hogy van-e valaki odafönt, vagy sem, de nem maradt más választásom, mint hogy felmásszak, s ott találjak menedéket a hirtelen jött vihar elől.
Sietve csúsztattam a pálcámat vissza a helyére, majd próbáltam felmászni a létrán, de a harmadik fok után megcsúszott a lábam, s elveszítve az egyensúlyomat, hátrazuhantam, egyenesen bele az eső áztatta,sáros avarba.
A fejem koppant egyet, de nem ez volt a legnagyobb baj. A lábam kifordult, s iszonyú fájdalmat éreztem a bokám környékén.
- Áúú - szisszentem fel fájdalmamban, s próbáltam feltápászkodni, de ahogy megmozdítottam a lábamat, újra éreztem az erőteljes fájdalmat.
- Segítség, valaki segítsen, hall engem valaki?-kiáltottam, miközben a fájdalom, s ijedelem szülte könnyek kicsordultak a szememből. Nem tudtam tovább visszafogni az érzéseimet, a hideg átjárta a testem, s csak arra voltam képes, hogy újra és újra kiabáljak, hátha valaki majd meghallja a hangomat.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. október 14. 18:27 Ugrás a poszthoz

Thomas

Érdekes, hogy egy gyönyörű szép erdő hogyan tudott egyik pillanatról a másikra életem egyik legrémisztőbb terepévé válni. Míg korábban zöldes-sárgás faleveleket, csivitelő madarakat, s aranysárga napsugarakat láttam, a következő másodpercben már nyoma sem volt a szépségnek. Helyét átvette a zord időjárás szülte nyirkos sötétség.
Míg a biztonságot rejtő, emberi kéz által épített falak közül olykor élvezettel fürkésztem az égből lecsapó Zeusz haragját, kint tartózkodva a szabad ég alatt ez nem csak, hogy veszélyesnek tűnt, de félelmetes volt.
Minden dörrenésnél összerezzentem, s mivel nem tudtam lábra állni, attól féltem, hogy valami komoly bajom is eshet egy ilyen viharban.
- Segítség - újra felkiáltottam, bár már kezdtem úgy érezni, hogy mindhiába, úgy sincs még egy olyan ostoba lélek, mint én, aki minden tiltás ellenére ilyen időben járja az erdőket.
El voltam keseredve, ruhámat már eláztatta az eső, amikor egyszer csak meghallottam egy nagyon is emberi hangot. Olyan tisztán hallatszott, mintha a közelemben lenne, próbáltam megfordulni, hogy lássam, ki lehet az, de amint egy kicsit is mozdítottam a lábamon, abba újra belenyilallt a fájdalom.
Ekkor termett mellettem féltérdre ereszkedve az ismerős vonásokkal megáldott srác, kinek azonnal kiszúrtam prefektusi plecsnijét. Már csak ez hiányzott. Nem is tudtam, hogy örüljek-e az érkezésének, ugyanis félő volt, hogy ezután a kis kaland után majd kapok egy büntetést, vagy még annál is rosszabbat, netán kicsapnak az iskolából. Csak azért, mert meghoztam egy rossz döntést.
Megtörölve kézfejemmel a könny áztatta szemeimet - nem, mintha ezzel sokat értem volna a szakadó esőben - felpillantottam a barna szempárra.
- Megcsúsztam a létrán, és elestem és azt hiszem, hogy kificamodott a bokám, de az is lehet, hogy eltört...nagyon fáj - nyögtem keserves arckifejezéssel, ekkor azonban ismét lecsapott egy villám, ezúttal olyan közelségben, hogy a dörrenéssel együtt egy közepesebb méretű faág is a földre hullott a közelünkben.
- Merlinre! - ijedten kaptam el a prefektus karját, s azonnal közelebb is húzódtam hozzá, mintha ő jelenthetne menedéket ebben a szörnyű időben. - Mit csináljunk? - szégyelltem, hogy így féltem, de tanácstalan voltam, ő pedig idősebbnek tűnt, biztosan tudta, hogy mit kell tenni egy ilyen helyzetben.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. október 15. 21:18 Ugrás a poszthoz

Cameron

Álmomban nem ettem még ilyen finom almás pitét, mint ami a vacsoraasztalnál gőzölgött. Pedig odahaza a házimanónk volt az egyik legügyesebb szakács, akit csak ismertem, ő is isteni finom falatokat tudott készíteni, de ez a pite egész biztosan vetekedett az övével. Olyannyira ízlett, hogy rögtön két szeletet fogyasztottam el, hála Jutkának, akibe már egyetlen falat sem fért a csirkecomb után.
A kiadós vacsora után már egy almát sem tudtam elfogyasztani, csupán néhány korty vizet gördítettem le a torkomon, aztán felkapva az almát, kezemben egyik kedvenc olvasmányommal indultam el a társalgó felé, hogy ott pihenjem ki a vacsorát.
A gondolataimat sikerült elrabolnia a kötetnek, hisz nagyon érdekelt, hogy vajon ki lehetett a kincstolvaj, aki kiürítette a könyvtárszobában elrejtett széf tartalmát. A regény egyébként mugli világra épült, s Benettől kaptam kölcsön, hogy így is ismerkedhessek a varázstalan világgal. A kalandon kívül persze volt minden ebben a történetben, dráma, romantika és még több izgalom. Kíváncsi voltam, hogy vajon Margareth összejön-e Valmonttal, s hogy bevallja-e neki Valmont mindazt, amit a nő bátyjával tett.
Olyannyira lekötött ez a világ, hogy nem is nagyon vettem észre, kik lézengenek a társalgóban. Kiválasztva az egyik kényelmes, ablak melletti fotelt, ledobtam magam, s már nyitottam is fel a könyvet, hogy tovább olvashassam az izgalmas sztorit.
Már a negyedik fejezetbe kezdtem bele, éppen egy nagyon izgi rész jött, amikor szó szerint a frászt hozta rám Cameron azzal, hogy olyan nagy erővel lecsapta elém azt a pakli kártyát.
- Merlin szakállára! - sikkantottam fel, mire néhányan felénk is kapták a pillantásukat.
- Cameron, a szívbajt hoztad rám - amint megláttam a fiú vonásait, máris megenyhült a szívem, rá nem tudtam haragudni, amennyire sikerült kiismernem, tudtam hogy kicsit szórakozott, legalábbis nekem néha annak tűnt.
- Egy gyűrűm? Miért, meg akarod vele kérni a kezem? - nevetve reagáltam a furcsa kérdésre, de nagy szerencséjére mindig volt rajtam egy gyűrű, amit még a szüleimtől kaptam, egy egyszerű, apró virágmintás fehérarany gyűrű.
- Szerencséd, mert van, de biztos hogy jól meggondoltad, itt mindenki előtt akarod?- még mindig nevettem, bár volt egy olyan érzésem, hogy Cameronnak egész más tervei vannak ezzel a gyűrűvel.
Megpróbáltam lehúzni, s némi erőlködés után sikerült is (hiába, sok volt az a két pite így estére).
- Tessék, de nagyon vigyázz rá. Mire is kell? - kíváncsian néztem fel rá, bíztam benne, hogy nem csinál semmi rosszat, ezért is adtam neki oda a gyűrűmet.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. október 16. 22:19 Ugrás a poszthoz

Thomas

A szerencsétlenség közepette úgy hiszem, hogy mégis csak volt egy védőangyalom valahol, aki talán nem akarta, hogy így érjen véget az életem, egy erdőben, gombászás közepette, bőrig ázva és sárosan. Szerencsémre rám talált ez a fiú, aki hozzám képest sokkal összeszedettebbnek és határozottabbnak tűnt, s talán még a vihartól sem tartott úgy, mint én.
- Nem, próbálkoztam, de nem sikerült. Talán a harmadik, vagy a negyedik fokról zuhanhattam vissza, és alám fordult a lábam, érzem is, hogy feszít - rettentően kellemetlen érzés volt, a kényelmes cipőm pillanatok alatt szorítani kezdte a lábamat, de odanézni még mindig nem mertem, s szerencsémre néhány odalógó fűszál takarta előlem a lábfejemet.
- Oké, de légyszi nagyon óvatosan, mert tényleg nagyon fáj - nem akartam hisztizni neki, amúgy sem volt szokásom, de tudnia kellett arról, hogy ez az érzés valóban nem kellemes.
Miközben ő hozzálátott a lábam megvizsgálásához, figyeltem mozdulatait, arcvonásait és próbáltam beazonosítani, hogy hol is láthattam őt. Aztán eszembe jutott, hogy az egyik napon mintha őt láttam volna, amint néhány elsőst elkísér a nagyteremhez, s ha az emlékezetem nem csalt, akkor tényleg prefektus volt.
- Ez jó hír, ahhoz már csak vissza kéne jutnom a kastélyba, igaz?- haloványan rámosolyogtam, miközben arra gondoltam, hogyan is fogom megoldani ezt a visszamenetelt. Elég volt egy rossz mozzanat, máris belenyilallt a fájdalom, így el sem tudtam képzelni azt, hogy mi lesz majd, ha rá kell állnom.
- Inkább magad fölé kellett volna tartanod az ernyőd, én már úgyis meghemperegtem itt a sárban - jegyeztem meg, hisz mielőtt ideért, már eláztam, de azért kedves volt tőle, hogy így próbált óvni a további cseppektől.
- Meg, persze - bólintottam, majd ahogy ültem, megmozgattam a kezeimet, és a bal lábamat, aminek szerencsére semmi baja nem volt, csupán egy horzsolás tarkította a jobb és bal könyökömet.
- Megpróbálkozhatok azzal, hogy felálljak és rád támaszkodjak, de így nem tudom, hogy mennyi idő lenne eljutni a kastélyig - némi tanácstalansággal pillantottam rá, hisz őt sem akartam leterhelni a saját súlyommal, azt meg nem tudtam, hogy ő ismer-e olyan varázslatot, amivel mindkettőnket visszajuttathat a kastélyhoz.
- Amúgy nem egy navinés prefektus vagy? Ismerősnek tűnsz, de nem jut eszembe a neved...Karola vagyok - én azért kiböktem a nevem, a házamat talán már úgy is tudta, meg gondolom, hogy már a büntetésemet is kitalálta, mert biztos voltam abban, hogy ezt a helyzetet nem fogom megúszni csak úgy.
Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2019. október 16. 22:19
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. október 21. 14:51 Ugrás a poszthoz

Thomas

- Mondjuk, ahogy látom, már neked is mindegy - ő is elázott úgy, ahogy én, ahogy a fejét rázta, hullott is róla a víz. Ekkor egy pillanatra bevillant előttem Bolyhosról egy kép, ő rázta le így a bundájáról a vizet egy fürdetés után. Szegény fiút azért sajnáltam, hogy miattam ázott el, és kicsit aggódtam is amiatt, hogy majd a végén még ő lesz beteg amiatt, amiért rajtam segít.
Nevének hallatán most már biztos vagyok abban, hogy az ő nevét hallottam egyszer egy beszélgetés során, tehát ő Thomas. Rajta kívül volt még néhány prefektus, őket azonban még látásból sem ismertem.
- Én is, el tudtam volna képzelni jobb találkozást is - elmosolyodtam, de közben némi fájdalom is kiült az arcomra, nem tudtam leplezni, hogy mennyire fáj a bokám. Bevallom, kicsit kétségbe is voltam esve, hogy most ezután mégis hogy jutunk ki ebből a viharból, mert nem szívesen tartózkodtam ilyen ítéletidőben a fák alatt. Féltettem magamat, féltettem Thomast is, hogy nehogy őt is baj érje, de ötletem az nem volt. Ilyenkor voltam dühös amiatt, hogy még nem ismertem minden varázslatot, s nem tudtam magamon segíteni.
- Lebegtetnél?- a fiú hirtelen ötlete megdöbbentett, ez nem jutott volna eszembe, és egy kicsit talán tartottam is attól, hogy majd leejt. Ő azonban elég határozottan állította azt, hogy ügyes ebben a varázslatban, és mivel továbbra is villámlott, s dörgött az ég, nem volt más lehetőségem. Ha tetszett, ha nem, ebbe bele kellett egyeznem.
- Kicsit félek, de...bízom abban, hogy nem fogsz leejteni. Benne vagyok, csináljuk. Csak mond, hogy kell-e valamit tennem, hogy jól működjön a varázslat. Mit csináljak?- kérdően pillantottam rá, amikor ismét hatalmasat dörrent, és újra összerezzentem.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. október 21. 15:32 Ugrás a poszthoz

Benett
Egy hétfő délután

Amikor anyáék elküldtek Bagolykőre, nem gondoltam volna azt, hogy majd éppen egy mugli körökből származó fiúval találom meg a közös hangot. Benettel nagyon sok mindenben megegyeztünk, mindketten szerettünk olvasni, tanulni és talán még azzal is meglehetne minket bélyegezni, hogy stréberek vagyunk. Bár inkább azt mondanám, hogy érdeklődőek és kíváncsiak.
A bájitaltan mindkettőnk egyik kedvence volt, amióta beleolvastam Ben könyvébe, azóta nem is tudtam kiverni a fejemből azt a sok különlegességet. Ahhoz viszont, hogy komolyabb dolgokat készítsünk, gyakorolnunk kellett az elsőben tanultakat, hisz fontos volt számunkra az, hogy megfelelő alapokat sajátítsunk el.

Emiatt meg is beszéltük, hogy ma délután elkészítjük a bizalom elixírjét, ami már a leírás alapján is nagyon érdekesnek tűnt. Kíváncsi voltam arra, hogy a főzet mennyire lehet hatásos, s arra is gondoltam, hogy majd egymáson kipróbáljuk. Előtte azonban el kellett készítenünk a főzetet.

Már egész nap izgatott voltam, hagytam is egy üzenetet a fiúnak, hogy még csak véletlenül se felejtse el a délutáni találkozót a laborban. Én direkt előbb érkeztem, hogy előkészítsek mindent, és ismerkedjek a laborral.Bár, ha tudtam volna, hogy ez ennyire sötét hely, akkor lehet, hogy megvártam volna a fiút, s vele együtt indulok el.
- Remélem ideérsz, és nem felejtetted el - motyogtam halkan, ahogy körbefordultam a fáklyákkal megvilágított helyiségben. Nem volt túl bizalomgerjesztő, ráadásul közel volt a rellonosokhoz, akik közt nagyon sok ellenséges és barátságtalan diákot ismertem meg. Kicsit tartottam is attól, hogy majd valamelyikük megzavar itt, és elveszi a kedvem a főzéstől.

Míg Benettre vártam, elővettem a tankönyvet, fellapoztam a megfelelő oldalon, majd elkezdtem keresgélni az alapanyagok közt.
- Porított doxyszőr...nagyon jó, ezekre nincs is ráírva, hogy miben mi van - vagy nem láttam jól, vagy rossz helyen kerestem a feliratokat, mindenesetre, egyelőre nem találtam meg minden hozzávalót.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. október 22. 09:32 Ugrás a poszthoz

Thomas

Könnyű volt mondani, hogy maradjak nyugton, miközben ott cikáztak fejünk felett a villámok és veszélybe kerültünk. A természet ilyenkor kiismerhetetlen volt, s amennyire szép és nyugodt tudott lenni egy napsütéses délutánon, most ijesztő és félelmetes volt. Mégis meg kellett nyugodnom és hallgatnom kellett Thomasra, hogy minél előbb kijussunk az erdőből.
Nem tudtam, hogyan is képzeli el ezt a lebegtetést, de szerencsére nem az a fajta volt, aki először cselekszik és csak aztán kérdez. Elmondta, hogy pontosan mire számítsak, így volt időm felkészülni a lebegtetésre. Csak azt felejtette el mondani, hogy amint megemelkedek, s lógni fog a lábam, az milyen fájdalommal jár majd.
Ahogy megemelkedett a testem, s a vízszintesből álló helyzetbe kerültem, azonnal éreztem a duzzadt bokám körüli lüktetést, ami rettentően kellemetlen volt, az érzés rögtön ki is ült az arcomra.
- Ez szörnyű Thomas - nyögtem egész halkan, de nem akartam nyavalyogni, és a varázslatban sem akartam őt megzavarni. Az ernyő már nem védett az esőtől, miután elzárta, ismét dőlt az arcunkba az égi nedű.
- Még..sosem lebegtem így - próbáltam nem koncentrálni a fájdalomra, s helyette a varázslattal járó érzésekre koncentrálni, furcsa is volt megélni azt, hogy alig pár centivel lebegek a föld felett. A testemet könnyednek éreztem, érdekes volt megélni ezeket a pillanatokat.
- Rendben, menjünk - beleegyezően bólintottam felé, megbíztam benne, hogy tudja, mit csinál, s hagytam, hogy kilebegtessen az erdőből.
Hihetetlen, de úgy tűnt, hogy működik a varázslat, mert ha lassan is, de egyre távolabb kerültünk a faháztól, és szerencsére a lábamat sem kellett terhelnem sétával.
- Szerencsém, hogy erre jöttél. Számíthatok büntetésre? Csak mert tudom, hogy nem kellett volna elcsászkálnom erre, de amikor sétálni indultam még jó idő volt. Ne beszéljek igaz? - nem tudtam, hogy zavarja-e, ha varázslás közben beszélek, így inkább elhallgattam, s csak reméltem, hogy minél előbb visszajutunk a kastélyhoz.
Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2019. október 22. 09:33
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. október 23. 10:57 Ugrás a poszthoz

Thomas és Bálint


Miközben Thomas lebegtetett, s próbált engem kijuttatni az erdőből, az átázott ruháimban vacogva, tűrve a fájdalmat azon gondolkodtam, hogyan is lehettem ilyen ostoba, hogy egyedül indultam az erdőbe gombát gyűjteni. Még ha jó idő is volt, akkor sem szabadott volna egyedül mennem, hisz bármikor történhet bármilyen baleset, és akkor már nem tudok mit tenni.
Felelőtlen voltam, hogy ezekbe a dolgokba nem gondoltam bele, csak hajtott előre a saját kis ostobaságom, s a bájitalok főzése iránti vágy. Ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, akkor inkább el sem indulok. Bűntudatom is volt, mert ezzel nem csak magamat kevertem veszélybe, hanem a navinés prefektust is, akivel szintén történhetett volna baj. Még szerencse, hogy benne volt elegendő lélekjelenlét, s nem döntött úgy, hogy várakozzunk tovább.
- Sajnálom Thomas, tényleg- mondtam bűnbánóan, ahogy a gyógyító ajtaja elé értünk, s igazából nem is vártam választ, csak azt akartam, hogy tudja, nem akartam őt is veszélybe sodorni.
A lebegésből már kezdett kicsit elegem lenni, bármennyire is jó megoldásnak tűnt, nekem nagyon kellemetlen volt így lógatnom a lábamat, mert a lüktető fájdalom felerősödött.
- Szia, én meg Karola - köszöntem a fiatal gyógyítónak, akit korábban még nem láttam, de úgy hiszem, az elkövetkezendő napokban egyre többször fogom.
- Köszi Thomas, hogy eljuttattál ide - hálálkodva pillantottam a prefektusra, majd vártam arra, hogy mikor fejezi be a varázslatot, s mikor kerülök végre vízszintes állapotba.
Miután az ágyra kerültem, végre egy kicsit csillapodott a lüktetés, jó volt az, hogy nem mozdult a lábam. Amikor azonban Bálint megemelte, újra éreztem azt a kellemetlen feszítő, s lüktető érzést, mely még az arcomra is kiült.
- Tíz, tíz, tényleg nagyon fáj. - nyöszörögtem, s bár nem sírtam el magam, de könny gyűlt a szemeimbe, mert nem igazán voltam jó a fájdalmak tűrésében.
- Nem hiszem, nagyon dörgött az ég és minden gyorsan történt, szerintem nem hallottam, nem tudom...- bizonytalan voltam, s tényleg nem emlékeztem, csak arra, hogy hirtelen csapott le a vihar.
- Földet éréskor, fel akartam mászni a faházhoz, és azt hiszem a harmadik, vagy a negyedik létrafokról zuhanhattam vissza, a bokám befordult alám, és azonnal éreztem a feszítő érzést. - csúnyán be is dagadt a lábam, ha Bálint vizsgálódott, láthatta, hogy milyen hatalmas nagy duzzanat van a jobb bokám külső részén. A belső oldalt csúnya véraláfutás színezte.
- De nagyon fáj, eltört?- kérdően pillantottam Bálintra, majd a navinés felé fordultam.
- Thomas, szólnál majd valakinek a háztársaim közül? Vagy a házvezetőmnek? Csak hogy tudják, nem tűntem el- mivel én magam nem szóltam senkinek, hogy elsétálok, aggasztott az, hogy ha nem kerülök vissza estig, akkor értesítik a szüleimet, ezt pedig nagyon nem szerettem volna.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. október 27. 16:47 Ugrás a poszthoz

Thomas és Bálint


A gyógyító meglehetősen fiatalnak tűnt, korábban csak anyával egykorúaknál jártam, ettől függetlenül nem tartottam tőle, mert az arcvonásai , s a szavai alapján is nagyon barátságosnak tűnt.
- Jól van - bólintottam a felém nyújtott fiolára, melyen csak néhány pillanatig időzött el a tekintetem. Nem akartam elemezni, hogy mi is van benne, egyszerűen csak magamba döntöttem a kesernyés, gyógynövény ízekre hajazó anyagot, abban reménykedve, hogy ez talán majd elűzi a fájdalmat.
- Remélem, hogy nem, nem szeretnék gipszet és hetekig feküdni - mindezt inkább halkan motyogtam, hisz egyikük sem tehetett erről az állapotról, s amúgy sem tudták volna oly könnyedén megváltoztatni. S még ha volt is varázslat a csontok összeforrasztására, úgy hallottam, hogy az igen nagy fájdalommal jár, ilyesmire pedig nem voltam felkészülve, emiatt is rimánkodtam azért, hogy csak nehogy törés legyen.
Bálint, a gyógyító ténykedését követtem közben nyomon, aki mindenféle eszközt halászott elő a szekrényéből, amik egyelőre még nem tudtam, hogy miféle célt is szolgálnak. De egyelőre nem is kellett tudnom, habár az orvoslás nagyon is érdekelt. Még nem tudtam, hogy mi szeretnék majd lenni, ha elvégzem az iskolát, de a gyógyítás nagyon érdekelt. Eközben Thomas is megszólalt, ráemeltem a pillantásom, szegény haja csurom víz volt, nem beszélve a ruhájáról.
- Rendben, és még egyszer, köszönöm Thomas a segítséget, remélem, hogy nem leszel beteg - hálás mosollyal néztem rá, amikor a gyógyító egy váratlan, ám nagyon is jó ötlettel állt elő. Varázslatával egy-kettőre megszárította a ruháinkat, így már nem kellett nekem sem vacogva ücsörögnöm, s talán már Thomas is komfortosabban érezte magát. Bálint kérdésére elgondolkodtam, de nem akartam felsorolni a hobbijaimat, sem untatni, sem pedig várakoztatni nem akartam a navinést, aki már így is túl sok időt fecsérelt rám.
- Olvasni szeretek, és igazából bármilyen könyv megteszi, valamelyik szobatársam meg biztosan ad ruhát, ha megkéred, kihozza. - utóbbit már Thomasnak címeztem, s hozzátettem. - Menj csak nyugodtan - aztán mosolyogva integettem neki, s csak azután pillantottam Bálintra, ha már Thomas elhagyta a helyiséget.
- Rendes ez a srác, nem hagyott ott, azonnal segített- jegyeztem meg a gyógyítónak, majd tovább figyeltem, hogy mit fog csinálni velem, pontosabban a lábammal.
- November elején van - nem tudom, hogy csak beszéltetni akart, vagy tényleg érdekelte valamiért a születésnapom, de a figyelmemet nem tudta elterelni arról a furcsa, bizsergető érzésről a bokám környékén. Nagyon érdekes volt, de nem fájt, persze ebben talán a korábban elfogyasztott szer is segített.
- Zsibbad, ez elég érdekes érzés...-jegyeztem meg a vizsgálat végén, aztán amikor Bálint végre közölte, hogy nincs túl nagy baj, megkönnyebbült mosoly szökött az arcomra.
- Nagyon örülök, ez jó hír. Féltem attól, hogy eltört, mert tudod szeretek táncolni és most talán indul egy csapat is, ahová csatlakozhatnék. Ez meg éppen most történt velem - sóhajtva mutattam a lábamra.
- Gipsz kell azért, vagy csak bekötözöd? - érdeklődve pillantottam a gyógyítóra, amikor hirtelen valami koppant az ablakon. Meg is ijedtem egy pillanat erejéig.
- Huh, ez mi volt? - remélhetően csak a vihar produkálta ezt a hangot, de az is lehet, hogy valami más okozta a koppanást.  
Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2019. október 27. 16:47
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. október 31. 19:44 Ugrás a poszthoz

Lena


Sietősen kapkodtam össze a holmimat, s egy kisebb, vállra akasztható batyuba csempésztem be a vacsoraasztaltól elcsent pogácsákat és az almát, hisz ki tudja, hogy hány órás kaland vár ránk. Emlékszem, Lena azt mondta, hogy ez egy nagyon izgalmas hely, s addig győzködött, míg végül csak rátudott venni arra, hogy este látogassuk meg ezt a helyet. Pedig egyedül egész biztosan nem mentem volna el, s talán ha megemlítem a többieknek, ők is lebeszéltek volna erről az ötletről. Vagy talán Angienek és Benettnek tetszett volna egy ilyen kis éjszakai túra?
Mindegy volt már, nem volt időm arra, hogy őket is magunkkal rángassuk, így is fenn állt annak a lehetősége, hogy talán majd egy prefektus nyakon csíp, és akkor nekünk annyi. Még lett volna időm arra, hogy meggondoljam magamat, pakolás közben egy pillanatra meg is torpantam, s pillantásommal a kosarában szunnyadó Bolyhost kémleltem. Nyugodtan aludt, fogalma sem volt arról, hogy hová készülök. Lehet, hogy jobb lenne, ha maradnék? Igen, biztonságosabb lenne, és nyugodt lehetnék. De nem, nem hagyhattam magára Lenát, ha már elígérkeztem neki, akkor nem hagyhattam őt cserben. Így ha még meg is fordult a fejemben az, hogy ne induljak el, magamra kaptam a kapucnis esőkabátomat, megragadtam a pálcámat, s magamra akasztva a táskát, ügyesen surrantam ki a levitából, imitt-amott megbújva az oszlopok mögött, míg el nem értem a kijáratot, ahonnét már egyenes út vezetett a faluig.
Odakint hűvös volt, sötét is, s a baglyok huhogása törte meg a késő est csendjét. Kicsit borzongató volt ez a helyzet, hogy egyedül baktattam, meg is fordult a fejemben az, hogy miért is nem beszéltünk meg egy közelebbi találka helyet? S mi van akkor, ha ő nem jön el?
Mire ezek a gondolatok végig futottak az elmémben, addigra már elértem a temetőt, s átmásztam a nem túl magas kerítésen. Körbepillantva nem sok mindent láttam, csak a Hold fényében egy sziluettet.
- Hé Lena, te vagy az? - suttogtam, miközben erősen szorítottam a pálcámat, hogy ha netán nem ő lenne az, akkor legalább kéznél legyen. Nem, mintha képes lettem volna bárkinek is ártani. Vajon Lena megijedt tőlem?
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. október 31. 20:34 Ugrás a poszthoz

Lena


Ahogy közelebb értem, s megláttam a megforduló Lena arcát, nem bírtam ki egy kis halk nevetés nélkül. Szegény a Hold fényében még sápadtabbnak tűnt, s riadt vonások tarkították az arcát.
- Ne ijedezz, csak én vagyok. Nem akartalak cserben hagyni, bár bevallom, hogy gondolkodtam ezen, hogy jöjjek-e. Talán nem gondoltuk át ezt kellően, lehet hogy kellett volna hívnunk egy fiút is, nem? - utóbbi mintha csak költői kérdés lett volna, közben körbepillantottam, de sajnos nem volt túl bizalomgerjesztő a látvány. A temetőt eddig csak napfényben láttam, akkor nagyon békésnek és nyugodtnak tűnt, így viszont egészen ijesztő volt, s mintha furcsa neszek is megütötték volna a fülemet.
- Öh, hogy ebben? - a figyelésből aztán Lena térített vissza eredeti beszélgetésünkhöz, ami éppen az oldalamon lógó batyut érintette.
- Hoztam pogácsát, meg almát a vacsoráról, nem tudtam, hogy mennyi időt fogunk itt kóvályogni, én meg esténként meg szoktam éhezni. - Á, egy csöppet sem voltam túlságosan falánk, s az sem volt igaz, hogy szinte majdnem mindenkivel evés előtt, közben vagy után futottam össze.
- Mi volt ez? - közben ismét hallottam valami furcsa neszt, így riadtan kaptam oldalra a pillantásom, s mintha valami furcsa árnyat láttam volna a távolban. Pechemre azonban a sötétben nem láttam túl jól, s abban sem voltam biztos, hogy nem-e csak a szemem káprázott.
- A többiekkel vacsoránál beszélgettünk erről a helyről, és egy srác azt mondta, hogy itt az egyik kriptánál lehetnek még kincsek, amiket eddig senki sem talált meg. Talán megnézhetnénk azt a helyet, ha jól tudom, ott van az igazgatók sírja mellett - suttogtam egész halkan Lenának, majd újra körbepillantottam. Még a hideg is kirázott ettől a helytől, egyáltalán nem éreztem magamat biztonságban.
- Menjünk arra, amit mondtál, a régi tanárok sírjai felé. De csak óvatosan, nem örülnék, ha beleesnénk valami gödörbe, és itt kéne éjszakáznunk. - jegyeztem meg.
- Gyújtsunk fényt? - kérdeztem, miközben továbbra is erősen markoltam a pálcámat, s megindultam ,ha Lena is velem tartott. Ekkor persze, hogy hirtelen, mintha egy árny suhant volna el a közelünkben.
- Uhh azt a főnixtollas mindenit, ez meg mi volt? - riadtan ugrottam közelebb Lenához, s elkaptam a karját, mintha ő lenne a legutolsó mentsváram.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. november 3. 17:15 Ugrás a poszthoz

Lena

- Nem hiszem, hogy meg tudnának ölni egy szellemet, de talán el tudnák ijeszteni, meg eltudnánk bújni a hátuk mögött, hogy nekünk ne essen bántódásunk, már az is valami - nevetgélve feleltem a kérdésére, bár azért ennyire nem voltam gonosz, és inkább csak viccnek szántam utóbbit, mint sem hogy tényleg valós veszélybe sodornám a fiúkat.
- Az biztos, mondjuk jobb lenne megenni, túl finom ahhoz, hogy csak úgy eldobjam - újra együtt nevettem Lenával, vele mindig történt valami jópofa dolog és igazán nagyokat tudtunk nevetni olyankor. Ez a helyzet azonban egy kicsit veszélyesnek tűnt, mert mégis csak sötét volt, ráadásul egy szellemjárta temetőben botorkáltunk kincsek után kutatva.
- Nem tudom Lena, bármi megtörténhet, de ha nem is lelünk rá minden kincsre, azért milyen klassz lenne találni mondjuk egy-két régi érmét, vagy esetleg egy gyűrűt, netán valami ősrégi könyvet - izgatottan soroltam, hogy mire is számítok, bár nem gondoltam át igazán ezt az egészet. Talán könyveket még sem rejtettek el ilyen helyeken, vagy mégis?
- Nem hoztam, de van varázspálcánk, azzal csak tudunk kezdeni valamit, nem?-Lehet, hogy elsősök voltunk, de azért csak ragadt rám valami, elég szorgosan gyakoroltam, meg azért a gyermekkoromból is volt néhány emlékem egy-két varázslattal kapcsolatban.
- De ha a pálca nem működne, akkor majd gallyakkal kapargatjuk a földet - tettem hozzá nevetve, majd amikor meggyújtotta a pálcáját, hogy elinduljunk, akkor ijedtem meg a távoli árnytól, s ezzel még Lenára is ráhoztam a frászt.
- Bocsi, csak olyan volt, mintha ott valami lett volna..de mindegy, biztosan csak rosszul látok, menjünk - egyetértően bólintottam, majd magam is világítani kezdtem a pálcámmal, hogy még nagyobb területet láthassunk be, ahogy előrébb haladunk.
Amerre mentünk, mindenfelé sírkövek álltak, voltak jobb állapotban lévőek és kopottak is. Aztán egyszer csak, furcsa mormogásra lettem figyelmes, s értetlenül kaptam jobbra balra a fejem. A hang egyre jobban felerősödött, mire kivettem egy férfi hangját. Abban a percben kapta el a karomat Lena, mire riadtan összenéztünk.  
- Te is hallottad ugye? Egy férfi hang volt, és azt mondja, hogy mennünk innen. Jobb lenne, ha mennénk, nem?- elkezdtem parázni, közben a pálcámmal körbevilágítottam, amikor az egyik sír mögött mintha egy férfi alak jelent volna meg.
- Merlin szakállára, te is látod?? - ijedten léptem Lena háta mögé, karját tovább szorítva, miközben figyeltem a velünk szemben lebegő férfi alakját.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. november 5. 18:13 Ugrás a poszthoz

Rózsadomb - Pólóéknál

Az ilyen események alkalmával mindig rá kellett döbbennem arra, hogy testvérek nélkül mennyire szívás az élet, s hogy mennyivel jobban érezném magam Crawfordéknál, ha mondjuk lenne egy húgom, vagy bátyám, akivel elüthetném az időt. Ennek hiányában azonban nem maradt nekem más, mint hogy vagy odabent hallgassam anyáék néha túlzó, olykor fárasztó csacsogását, vagy egymagam lötyögjek ide-oda, s kínomban a tájat kémleljem. Mert a táj olyan szép, gyönyörű és csodálatos...elsőre. De amikor sokadszorra sem marad hátra más program, olyankor már szörnyen unalmas. S ilyenkor aztán korholhatom magam, amiért nem jutott előbb az eszembe, hogy leemeljek a polcról egy könyvet, és magammal hozzam erre a fantasztikus szülinapi partira.
Sóhajtva húztam össze magamon a kardigánomat, mert kissé hűvös szél fújdogált odakint, s már lassan sarkon fordultam, hogy visszasétáljak, amikor orromba kúszott a bűzös cigarettafüst.
Azonnal megéreztem az oda nem illő szagot, ami szúrósságával irritálni kezdte a szaglójárataimat. Nem volt kérdés, hogy ez bizony bagó, az már sokkal inkább, hogy ki az, akit eddig nem vettem észre. Közelebb sétálva a korláthoz, ki is szúrtam a harmadik lépcsőfokon ücsörgő, ifjú Crawfordot.
- Neked is szia Archibald - ha már ő nem köszönt, én azért megillettem ezzel, hisz ismertük egymást, a szüleink révén nem egy parti alkalmával kerültük meg ugyanazt a svédasztalt. Bár igazság szerint nem lepett meg a közömbössége, szerintem ő is hasonlóan állhatott ehhez az egész felhajtáshoz, mint én. Valószínűleg unta, kötelezettségnek tartotta, s feltehetően nem túl sok kedve volt jópofizni a jöttment társaságunkkal.
- Nem is tudtam, hogy dohányzol - jegyeztem meg, miközben lejjebb lépdeltem a lépcsőfokokon, majd a legalján megállva, szembefordultam a sráccal. Nagyon nem tetszett az, hogy dohányzik, és nem csak azért, mert a füstje zavarta az orromat. A cigarettának rengeteg negatív hatása volt, bűzt hagyott maga után a bőrön és a fogakat is sárgította. Neki mondjuk még szép fehérek voltak.  
- Mi a helyzet, te is unod ezt a partit? - gondoltam, ha már mindketten kivetődtünk a teraszra, akkor mégis csak szóba elegyedek vele, már csak azért is, mert rettentően untam magam, s még mindig jobb volt hozzá beszélni, mint hogy újra megszámoljam, hány fenyő látható az erkélyükről ebben a szögben.
  
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. november 6. 17:49 Ugrás a poszthoz

Benett

Hogy a várakozás ne teljen unalmasan, és ne azon kelljen agyalnom, hogy mikor ugrik elő egy mumus ebben a nem túl bizalomgerjesztő helyiségben, a hozzávalók keresésének szenteltem a figyelmemet. Azt persze mondanom se kell, hogy a rengeteg üvegcse, fiola és dobozka közül elég nehéz volt ilyen gyér világítás mellett megtalálni a megfelelő anyagokat, nem beszélve arról, hogy némelyiknek még a nevét sem lehetett leolvasni, így legfeljebb csak tippelhettem, hogy mégis mi lehet a tárolóban.
Néhányszor félre is trafáltam, s talán már az ötödik fiolát emeltem le a polcról lábujjhegyre állva, hogy elolvassam a feliratot, amikor rám köszönt Benett, s ezzel a szívbajt hozta rám.
- Aztagriffmadaras százfűléfőzet mindenit! Benett, rám hoztad a frászt-ijedten kaptam mellkasomhoz a kezeimmel, így sikerült leejtenem az üvegcsét, ami össze is tört, s a benne lévő folyadék azonnal kiömlött a padlóra.
- Egyébként jó, hogy látlak!-a pillanatnyi ijedelem után máris szélesebb lett a mosolyom, örültem a társaságának, így legalább már nem egyedül kellett dekkolnom ebben a laborban.
- Ebben nem lennék olyan biztos, eddig csak egy hozzávalót találtam meg, a doxyszőrt. Sajnos a legtöbb felirat lekopott vagy poros, a felsőbb polcokra meg a fény sem jut el. Ezt meg...sikerült összetörnöm. Remélem, hogy nem volt benne semmi olyan dolog, ami káros lehet ránk nézve - nevettem el magam, de azért ki tudja, lehet hogy jobb lett volna odafigyelni arra, hogy éppen mit török össze.
- Ez jó ötlet Ben - bólintottam, majd közelebb léptem hozzá és elővettem a bájital receptjét, hogy neki is felolvassam.
- Szükségünk lesz a doxyszőrön kívül 2 db bagolyköpetre, 3 szál mooncalf szőrre, 1 kolibritrollra. Micsoda?- Itt egy pillanatra megakadtam, össze is ráncoltam a szemöldökömet, aztán újra nekiindultam a szónak. - Jaaa, nem troll, hanem toll. Máris érthetőbb - nevetve pillantottam fel rá, és folytattam. - szóval 1 kolibritollra,1 zacskó őrölt harmatfűre és 1 kiskanál futóféregnyálra...pffúj - az utolsó hozzávalónál el is fintorodtam, nem hangzott túl jól ez a recept.
- Ezt tutira te fogod meginni!- mondtam nevetve.
- Egyébként hogy vagy? - érdeklődtem, miközben neki álltam keresgélni az összetevőket.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. november 10. 20:15 Ugrás a poszthoz

Bálint

- Igen, kellemes, olyan bizsergető érzés - nagyjából így tudtam megfogalmazni Bálintnak azt, amit a beavatkozás után éreztem a bokám környékén. Egészen furcsa volt, mintha hangyák rohangálnának a lábamban, s azt hiszem, hogy ma is sikerült valami újat tanulnom ettől a gyógyítótól. Tovább azonban nem volt időm ezen agyalni, hogy a csodaeszközei pontosan mit is művelnek, hisz elég érdekes kérdést szegezett nekem. Kissé össze is vontam a szemöldököm, mert nem sokan szoktak érdeklődni a születésnapom iránt, ő viszont még a pontos dátum is érdekelte.
- Nahát, szóval ez is a kezelés része. Hm, érdekes - még soha nem hallottam efféléről korábban, ismét meglepett a gyógyító, de nem volt okom elhallgatni előle a dátumot, így inkább válaszoltam.
- Tizenkettedike. Szóval akkor van egy ilyen kőgyűjteményed, és be van dátumozva mindegyik? Vagy hogyan működik ez pontosan? - kíváncsian emeltem fel rá a pillantásom, tényleg izgatott, hogy mi köze lehet a dátumnak a gyógyulásomhoz. Emellett azért az is érdekelt, hogy most vajon mi lesz velem ezután, hisz a gyógyital ellenére ismét elkezdtem érezni a fájdalmat a bokám körül, s aggasztott az, hogy talán valami komolyabb baj is lehet. A gyógyász azonban megnyugtatott, szerencsére kiderült, hogy nem lesz szükségem semmilyen gipszre, s talán néhány nap után már újra működőképes lesz a lábam.
- Ez nagyon jó hír, most egy kicsit megnyugodtam. Már féltem attól, hogy ez törés. Egyszer volt egy ismerősöm, aki gipszet kapott, és négy hétig kellett viselnie. Azért ettől tartottam, de huhh, örülök, hogy nincs gond - némi megkönnyebbülés tört fel belőlem, miközben hálásan mosolyogtam rá Bálintra. Aztán megint kérdezett, s én megint meglepetten pillantottam rá.
- Öh, tessék? - húzzam fel a ruhámat? De mégis miért? Szerencsére gyorsan korrigált, s már értettem, hogy miért kéri, így térdig fel is húztam azt, hogy jobban hozzáférjen a lábamhoz.
- Jól van, egyelőre még érzem - bólintva kezdtem jobban odafigyelni arra, hogy mit érzek, közben figyeltem a fiatal orvos munkásságát is. Kora ellenére elég ügyesen bánt velem, így már nem is tartottam tőle annyira.  
- Egyébként régóta dolgozol gyógyítóként? Csak mert...nagyon fiatalnak tűnsz- a kérdés után azért kicsit félve pillantottam rá, s reméltem, hogy nem veszi zokon a kérdésemet.
- Amúgy most..nem érzem a lábamat - a gyógykencés törölgetése után, néhány perccel később bekövetkezett az, amire figyelmeztetett, s tényleg nem éreztem a lábamat.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. november 16. 23:25 Ugrás a poszthoz

Benett

- Hé, nyugodj meg! Csak nem veszélyes, ha itt tárolják, nem lesz baj - az ijedelmemet követően úgy tűnt, hogy Benettre is rájött a frász, igaz rá nem én hoztam, hanem az összetört fiola. A türelmetlensége egy kicsit meg is lepett, de legyen mentségére, hogy talán fordított helyzetben én is beparáztam volna. S azt hiszem, hogy talán nekem is jobban meg kellett volna ijednem, de valahogy látva rajta az idegességét, úgy éreztem, nekem kell nyugtatnom, s nincs időm arra, hogy magam is pánikot keltsek.
- Nem, hirtelen most nem jut eszembe semmi - stresszhelyzetben nem igen jutottak eszembe varázslatok, Benett pedig kezdett engem is elbizonytalanítani, emiatt újra nyugalomra intettem.
- Nyugi, jó? Ha valami mérgező dolog lenne, akkor feltehetően felszállt volna ebből valami gőz, és már rég kidőltünk volna. Viszont még te is talpon vagy, meg én is. Ez meg...valami nyálas trutyinak tűnik - jegyeztem meg, ahogy leguggolva méricskéltem a padlón összetört üvegcsét, s annak tartalmát. - Hm, nem túl bizalomgerjesztő. Ilyenkor persze nincs itt egy seprű vagy ehhez hasonló. - hiába is kutakodtam tekintetemmel, ebben a félhomályos helyiségben szinte lehetetlen volt bármit is megtalálni.
- De ne foglalkozzunk vele, csináljuk meg az italunkat, aztán később legfeljebb szólunk egy manónak és megkérjük, hogy segítsen. Hacsak nem jut eszünkbe addig a varázslat. - kedves mosollyal léptem mellé, s bocsánatkérésére megérintettem a vállát.
- Nem haragszom, végül is, érthető, hogy így reagáltál. Inkább az a furcsa, hogy én nem ijedtem meg. Pedig lehetett volna komoly bajunk is...főleg, ha mérgező - tettem hozzá nevetve, bár azt azért nem gondoltam, hogy veszélyes anyagokat őriznének itt a polcokon. Ha volt is olyan főzet, amihez ilyen anyagokra volt szükség, azt feltehetően komolyabban őrizték.
A sötétség továbbra is nehezítette a kutakodásunkat, hirtelen azonban fény gyúlt, méghozzá Ben pálcájából, mire azonnal felcsillant a szemem.
- Miért rejtegetted eddig a pálcádat? Nagyon jól bánsz vele! - dicsértem meg, s nem is értem, hogy nekem miért nem jutott ez előbb az eszembe. Hála neki, máris könnyebben olvastam a hozzávalókat, így a betűtévesztést követően csak sikerült felsorolnom mindent, amire szükségünk lehet. Ben meg persze amit megtalált, azt már pakolta is az asztalra, jó volt látni, hogy így dolgozik, s nem egyedül nekem kell megbirkóznom ezzel a feladattal. Ő mégis csak magasabb volt, elérte a felsőbb polcokat is, és nem is ejtett le úgy semmit, ahogyan én korábban.
- Nem, nem az - nevettem vele együtt, de később észrevettem, hogy Ben ismét feszült lett, amiért nem találja az egyik hozzávalót.
- Lemeccselhetjük, de látom, nagyon menekülsz a kóstolás elől - nevetve csóváltam meg a fejemet, s amikor a srác titkokat említett, kíváncsian vontam fel az egyik szemöldökömet.
- Kíváncsi lennék arra, hogy miféle bizalmas titkaid lehetnek, amiket velem nem oszthatsz meg - ismét csak nevetve pillantottam rá, majd tovább folytattam a keresgélést, s amint megtaláltam egy-egy hozzávalót, úgy az asztalra helyeztem azt, a többi dolog mellé.
- Tanulsz ezerrel...és? Semmi szórakozás? A múltkor sem jöttél le velünk a faluba, pedig nagyon finom süteményt ettünk - meséltem lelkesen, hiányoltam is a társaságát, neki egész biztosan ízlett volna az a kókuszkocka, amit Szonja flegmán tolt távol magától, mondván, hogy abban túl sok a kalória.
- Én is szoktam tanulni, de mostanában valahogy szívesebben olvasgatok. Meg múltkor kiment a bokám, és pár napig nem nagyon tudtam sehová sem menni, szóval az nem volt annyira kellemes. Meg nagyapa sincs túl jól...-sóhajtottam, utóbbi rosszul érintett, és ami azt illeti, nem is akartam lelombozni a hangulatot, feltehetően amúgy sem volt kíváncsi az ügyes-bajos dolgaimra, s talán már így is nagyon belelendültem a mesélésbe.
- De biztosan jól lesz! Szóval, lehet hogy jelentkezem a sítáborba. - zártam le egy jobb témával, miközben megtaláltam a doxyszőrt is, amit szintén az asztalra helyeztem. Már tényleg csak a futóféregnyál hiányzott, aztán eszembe jutott az, hogy az üvegcse, amit leejtettem, az egy furcsa, nyálkás anyagot tartalmazott, s elgondolkodtam, hogy vajon az lenne-e, amit keresünk. Míg Benett nem figyelt, a törött üvegcséhez léptem, s leguggolva újra szemügyre vettem azt, ezúttal már használtam a pálcámat és megvilágítottam, hogy el tudjam olvasni a feliratot. Sajnos eléggé elkopott már a felirat, de még így is rájöttem, hogy valószínűleg ez lesz a futóféregnyál. Kezembe véve a törött fiolát, fel is emeltem a földről, de nem akartam anélkül az asztalra tenni, hogy egy kicsit ne vicceljem meg Benettet.
- Te Benett...olyan...furán érzem magam. Nagyon melegem van, és...mintha szédülnék - imitálni kezdtem a rosszullétet, mert picit meg akartam őt tréfálni, persze ő még nem tudhatta, hogy a törött üvegcse, amit szorongatok, az nem mérget rejt, hanem csupán a féregnyálat.

Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2019. november 16. 23:26
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. november 16. 23:57 Ugrás a poszthoz

Dana

Alig telt el egy hét, hogy Dana segítségével jelentős változásokon estem át, s még mindig barátkoznom kellett az új külsővel, s az új ruhatárral. A tanítási napokra nem is mertem felvenni ezeket a holmikat, hiába voltam oda és vissza értük, s hiába láttam tükörben is azt, hogy ezek a ruhák mennyire jól állnak, valamiért a többiek közé még nem mertem kimenni bennük. Mondjuk amúgy is csak talárban láttak, s azt igyekeztem le sem venni magamról, míg az órák tartottak. A vásárlásra viszont nem akartam azokban az ócska göncökben menni, meg talán Dana is rosszallóan nézett volna rám, ha a tanácsai után ismét az a szürke kisegér jelenik meg, így összeszedve minden bátorságomat, felvettem a kapott nadrágot és azt a barna pulcsit, s a hajamat is kiengedtem. Sminket nem használtam, hisz nem volt hozzá semmilyen eszközöm, csupán egy ajakápoló balzsam, ami színtelen. Abból kentem egy keveset a számra, de azt is inkább a védelmi funkciója miatt, s miután úgy éreztem, hogy kellően felkészültem a vásárlásra, nagy levegőt vettem, majd elindultam, hogy találkozzunk a Fő utczán.
Danát már messziről kiszúrtam, azonnal széles mosoly futott az arcomra, s ha észrevett, akkor heves kalimpálással integettem neki, jelezvén az érkezésemet.
- Szia Dana! De jó ez a kabátod! - mosolyogva léptem oda, hogy megöleljem barátian, s továbbra is ő volt az első, aki látott ezekben a cuccokban.
- A tiszteletedre vettem fel - mondtam, hisz az ő ruhái voltak rajtam.
- Be kell vallanom neked, hogy még nem nagyon mertem így mutatkozni, ezzel még küzdenem kell...vagyis, érted. Kicsit tartok a többiek véleményétől, de már ez is egy nagy lépés, nem?- mosolyogtam.
- Egyébként hogy vagy? Mi a helyzet Mihaillal, mesélj! Ja igen, hová is megyünk? - ezt azért megkérdeztem, mert a fő utczára rendelt, de fogalmam sem volt, hogy innen pontosan majd hová is vezet az utunk.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. november 17. 23:04 Ugrás a poszthoz

Dana

- Hála neked! - egészítettem ki szavait nevetve, hisz tulajdonképp neki köszönhettem leginkább azt, hogy most így néztem ki. S ugyan korábban mások is adtak egy-két tanácsot, ötletet, de Dana volt az, aki az idejét szánta rám, nekem adta a ruháit, megcsinálta a frizurámat, és még ki is sminkelt. S ugyan a kence most lemaradt rólam, azért mégis jó munkát végzett, mert nem csak, hogy jól éreztem magam a ruhákban, de most már nem is tűntem ki úgy a többiek közül, mint annak idején.
- Egyébként mit szólsz ehhez a színhez? - mutattam a hajamra, ugyanis a sötétbarna hajszálaimban most szőke tincseket is láthatott. - Teljesen véletlenül lett ilyen, hajat akartam mosni, de elfogyott a samponom, és a szobatársamét használtam. Az meg...nem tudom, hogy mágikus sampon volt-e, vagy szimplán csak valami színező, de ilyen lett. Mondjuk remélem, hogy gyorsan lekopik, mielőtt még anyáék észrevennék - sietve meséltem el a történetet, s azt hiszem, hogy még abban sem voltam biztos, nekem tetszik-e az, hogy egy picit világosabb. Igaz, nem sokban tért el az eredeti hajszínemtől, meg nyaranta voltak benne hasonló árnyalatok, amikor a nap kiszívta, viszont most mégis csak a tél közeledett, s bár nagyon örültem a változásnak, ilyen sok dolgot azért nem akartam lecserélni magamon. Ennek ellenére így sikerült, de reméltem, hogy Dana majd úgyis elmondja nekem a véleményét, hogy melyik szín áll jobban.
- Szuper, akkor menjünk abba a butikba. - széles mosollyal indultam meg a barátnőm mellett, hogy végre betérhessünk abba a híres nevezetes üzletbe, ahol olyan sok klassz holmit lehetett vásárolni. Már pedig Dana csak nem hazudik, s amúgy is, elég volt csak ránézni, látszott, hogy jó cuccokat hord, s feltehetően ezek egy részét is itt vásárolta. Már a gondolattól is izgatott lettem, hogy végre vásárolhatok magamnak valami új ruhát, valami olyasmit, amit én választok, nem pedig az anyám. Ő persze erről semmit sem tudhatott, hisz talán még a nyakam is kitekerte volna, ha efféle ruhákban lát meg.
Séta közben Dana kezdett mesélni, s mivel nagyon is kíváncsi voltam, hogy mi történt vele és azzal a sráccal, figyelemmel hallgattam őt.
- De jó, ezt nagyon jó hallani! Örülök neki! - őszinte mosollyal nyugtáztam szavaimat, hisz Dana legutóbb majd kiugrott a bőréből, amikor erről a Mihailról mesélt, s látszott rajta, hogy teljesen belehabarodott. Most azért kicsit visszafogottabbnak tűnt, egyelőre azonban még nem értettem ennek az okát.
- Á, megértem, végül is, minden jó kapcsolat alapja az, ha megismerik egymást az emberek, nem?- nevetve fűztem hozzá, miközben megérkeztünk a butikhoz, ahol előre engedtem a nagyobbat, hisz mégis csak Dana ismerte a terepet, majd ha besétált, akkor én is követtem őt.
Belépve a boltba, még a lélegzetem is elállt, mert az üzlet egyszerűen csodálatosnak tűnt. A hétköznapi daraboktól az egészen különleges, csinos ünnepi egyrészesek mind megtalálhatóak voltak. Nem is tudtam, hogy merre nézzek, vagy induljak, mert rengeteg féle és fajta ruha volt ebben az üzletben, s hirtelen tanácstalanná is váltam.
- Te Dana, itt nagyon sok ruha van...és olyan sokféle, hogy én...nem is tudok majd választani - sóhajtva adtam hangot az aggályaimnak, hisz még nem tudtam azt, hogy mégis mi az én stílusom. Abban biztos voltam, hogy a csinos darabok nagyon tetszenek, de a suliban a többiek ezerféle módon öltözködtek, így pedig nagyon nehéz volt kitalálnom, hogy mégis mit kellene vásárolnom.
- Magadnak mit szeretnél?- kíváncsiskodtam, miközben az üzletbe mások is betértek mögöttünk, köztük egy fiatal srác is, aki egyelőre csak a ruhaálványok közt mászkált, és bámészkodott.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. november 21. 21:48 Ugrás a poszthoz

Gábor

Az elmúlt időszakban több könyvet is sikerült kiolvasnom, szabadidőmben szinte faltam a könyveket, s már a kölcsönkért köteteken is túl voltam, így nem maradt más hátra, mint hogy meglátogassam a könyvtárat, hátha ott is akad majd kedvemre való a különféle tananyagok és enciklopédiák közt. S bár általában szívesen vettem a kezem közé varázslattal kapcsolatos, tudás-bázisú írásokat is, ezúttal inkább a szórakozás érdekelt, s valami izgalmas, könnyed olvasmányra vágytam.
Időben érkeztem, s be is vetettem magam a szórakoztató irodalommal megpakolt könyvek közé, ott kutattam, míg nem rá nem leltem egy igen érdekesnek tűnő irományra. Nem is akartam tovább várakozni, meg kedvem sem volt elmászni semerre, így inkább a könyvtár egyik hátsó szegletét választottam magamnak, ahol a sarokban megtelepedtem a földön, s hátamat a polcnak vetve kezdtem olvasgatni a romantikus irodalmat. Hogy miért is épp ezt választottam az egyéb művek közül, talán az lehetett a magyarázat, hogy az elmúlt időszakban egyre több barátom mesélt a kapcsolatairól, amihez őszintén szólva nem tudtam túl sok véleményt fűzni tapasztalatok hiányában. Emiatt gondoltam azt, hogy talán egy könyv segíthet, s abból jobban megismerem a párkapcsolatokat. Pechemre azonban sikerült olyan könyvet beválasztanom, ami szörnyen vonatott volt, s rendkívül unalmasnak tűnt. Nem akartam feladni, hisz nem voltam olyan típus, aki az első néhány oldal után félreteszi a könyvet, ehelyett inkább esélyt adtam a darabnak, hogy talán majd egy kicsit később indul be a történet, s talán majd érdekes lesz. Tévedtem.
Azt hiszem, sikerült bealudnom a könyv felett, sőt szinte biztos, mert arra kaptam fel a fejem, hogy a kötet kicsúszott a kezeim közül, s kemény hátlapjával koppant a padlón. Erre fel is riadtam, majd egy fiút is észrevettem ott bóklászni.
- Uh, szia! Nem tudod, hogy...mennyi az idő? - fogalmam sem volt arról, hogy mégis hány óra lehet, csak azt tudtam, hogy amikor idetévedtem, akkor még világos volt, most pedig már sötét. Legalábbis odakint. De ahogy feltettem a kérdésemet, hirtelen a fények is kialudtak a könyvtárszobában, s a bejárat felől mintha egy kattanás hallatszott volna.
- Öhm...Lumos! - előhúzva a pálcámat, a sötétben próbáltam fényt csiholni a pálcám végéből, ez sikerült is, közben feltápászkodtam a földről és a fiúra világítottam.
- Mi történt? Mi ez a sötét?
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. november 23. 13:05 Ugrás a poszthoz

Dana

Navinés barátném szavai pozitívan töltöttek el, sokat adtam a véleményére, már csak azért is, mert egy volt azok közül, akikről tudtam azt, hogy érti is, amiről beszél, s naprakész a divatban. Ez a dolog valamiért fontossá vált számomra, mióta Bagolykőre kerültem, s hála az ő segítségével nap mint nap tettem meg újabb lépéseket afelé, hogy végleg megújuljak.
- Ne is mond, soha nem értettem, hogy miért viselkednek így, egyszer sem kérdeztem őket, hogy mi az oka ennek, de néha úgy érzem, hogy jobb is, ha nem firtatom. De mivel itt nincs szemük, nem kötelező úgy tennem, ahogy ők akarják. - mondtam nevetve, s talán ezzel magamat akartam egy kicsit nyugtatni, hogy nem gond, ha nem egészen úgy cselekszem, ahogyan azt a szüleim elvárják tőlem.
- Jaj, annyit mesélsz róla, hogy egyszer már bemutathatnád, vagy mutathatnál róla egy képet - jegyeztem meg nevetve, hisz már sokat hallottam a szívrablóról, de még mindig nem voltam biztos abban, hogy ismerem is azt a fiút, akiről beszélünk. Közben meglett az üzlet, s ahogy Dana is mondta, valóban nagyon jól nézett ki, tényleg tengernyi stílusból lehetett válogatni, éppen ezért okozott nekem ez a délután egy újabb kihívást. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit kellene megpróbálnom, ezért megint csak a barátnőm segítségére szorultam, aki alig néhány perc alatt össze is kapkodott nekem pár menő holmit. Csak pislogtam, hogy milyen ügyesen válogatja egymáshoz a színeket és az anyagokat.
- Hú köszi! Ez mind tetszik!- mosolyodtam el, miközben egyik darabot a másik után vettem át tőle, s fektettem el a bal karomon. Gondoltam rá, hogy azért nem ártana ezeket megpróbálnom, de nem akartam azonnal a fülkéhez rohanni, hisz még mindig rengeteg ruha közül válogathattam.
- Egy koktélruhát? Csak nem partira készülsz? - kérdeztem kíváncsi mosollyal, s valamiért volt egy olyan érzésem, hogy talán ennek is köze lehet a kiszemeltjéhez.
- Ez nagyon szép, nem próbálod meg? - a sok koktélruha közt kiszúrtam egyet, aminek az anyaga és a színe is megtetszett, ki is emeltem a tucatnyi ruha közül, s megmutattam Danának. Közben kizökkentett az anyag csodálásából, így megjegyzésére hátrapillantottam, hogy megnézzem, miről is beszél Dana. A fiú nagyjából Danával egyidős lehetett, s ahogy meglátta, hogy felé nézünk, el is kapta a fejét, s gyorsan beletúrt néhány női szoknya közé.
- Igen, nem hiszem, hogy magának akarna szoknyát venni - jegyeztem meg kuncogva. - Lehet, hogy tetszel neki. - súgtam a fülébe. - Na, felpróbáljuk a ruhákat?- magamnak még leakasztottam egy egybe részes ruhát, egy kék farmert és egy kockás blúzt is. A fiú ekkor hátulról mögénk osont, s ha Dana nem figyelt kellően, akkor a srác kihasználva az alkalmat, egy hirtelen mozzanattal rántotta el a pénztárcáját, majd szaladni kezdett vele a kijárat felé, hogy elmeneküljön a szerzett zsákmánnyal.
  
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. november 23. 23:12 Ugrás a poszthoz

Gábor

Azt nagyjából sikerült megtudnom a fiútól, hogy valószínűleg már beesteledhetett, mielőtt azonban folytattuk volna a csevegést, hirtelen lett sötét a könyvtárban, mely nem csak engem, de úgy tűnt, hogy a srácot is váratlanul érintette. Közben azért csak feltápászkodtam, hogy még se ücsörögjek tovább a földön, s miután a pálcámmal megvilágítottam a teret, már nem is volt annyira parás a helyzet.
- Bezártak? Az nem lehet, a könyvtáros szinte mindig itt van...hacsak, lehet hogy ki kellett szaladnia a mosdóba, és azért zárta ránk. Vagy lehet, hogy még sem vette észre az ittlétünket? - Ez azért különös volt, mert a könyvtárosok alapvetően odafigyeltek a rendre, s mindig körbenéztek, mielőtt bezártak volna, de ki tudja, hogy ezúttal mi jöhetett közbe. Bármi megtörténhet, ezen már kár lett volna agyalnunk, sokkal inkább az érdekelt, hogy majd hogyan jutunk ki innen.
- Nem, még nem történt velem itt ilyen, de nyugodjunk meg. Biztos visszajön és kinyitja, vagy...vagy talán mi is ki tudjuk nyitni - gondolkodtam, csak épp az nem jutott az eszembe, hogy kulcs nélkül mégis mihez kezdhetnénk.
- Szia Gábor, el is felejtkeztem bemutatkozni, én meg Karola, örvendek! Nem tűnsz ismerősnek, új vagy? - némi fáziskéséssel jutottam el addig, hogy bemutatkozzam, az ismeretlen srácnak, akit egyelőre csak a pálcám segítségével tudtam megvilágítani. Nem tűnt ijesztőnek, így kezet is fogtam Gáborral.
- Esetleg megnézhetnénk, hogy ki tudunk-e menni a főbejáraton. Nézzük meg, ha az még sem nyílik, akkor nem is tudom...olvashatunk reggelig - jegyeztem meg nevetve.
- Amúgy..ciki, de azt hiszem, hogy elaludtam - vallottam be, mert mintha erre kérdezett volna rá, mielőtt elment az áram.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. november 23. 23:30 Ugrás a poszthoz

Lena

- Davidet? - Egy kicsit összeráncoltam a homlokomat, mert elsőre nem ugrott be, hogy kiről is beszél, aztán eszembe jutott az, hogy van egy fiútesója, akit így hívnak, így azt követően máris összekötöttem a szálakat. - Ja, a tesódat - mosolyogtam. - Nagy kár, pedig hasznát vennénk - jegyeztem meg nevetve, s kicsit meg is lepett, hogy nemet mondott erre az izgalmas kalandra.
- Ez most komoly? - eléggé meglepett a sztori, amit Lena a szellemekről mesélt, bele is pillantottam a batyumba, majd vissza a lányra, mert nem szívesen szórtam volna szanaszét a pogácsákat holmi szellemeknek, akik talán nem is tudnák megenni ezt a finomságot.
- Hát nem is tudom, inkább tartsuk meg magunknak. Engem amúgy is jobban érdekelne, ha kincset találnánk, mint hogy szellemmel fussunk össze - kuncogtam el magam, s fel is lelkesedtem, hisz hallottam már történeteket erről a temetőről.
- Igen! Lehet, hogy azt is találunk, de én már egy régi könyvnek is nagyon örülnék! - újra felcsillantak a szemeim, le sem tagadhattam volna levitás létemet. Lenával el is indultunk, hogy kincseket találjunk, de rögvest felfigyeltünk egy szellemre. Döbbenten láttam meg a férfialakot, s miután összenéztem a lánnyal, tudtam jól, hogy ezt nem fantáziálhatom.
- Nem az? - Míg először azt hittük, hogy illúzió, Lena varázslatának hála gyorsan kiderült, hogy nem az. Ez viszont nem vigasztalt, sőt még inkább rám hozta a frászt, s kezdtem sokkal jobban félni, mint amikor megérkeztem.
- Nem is tudom Lena...elég ijesztő - vallottam be, ahogy tovább indultunk a kripta felé.
- Szendvics az nincs, csak pogácsa...de szerintem ne adjunk neki. Lehet, hogy zavarjuk őt - elbizonytalanodtam, már kevésbé éreztem úgy, hogy itt kellene bolyonganunk.
- Próbáld megkínálni te - én nem szívesen akartam kommunikálni a szellemmel, aki nagyon ki akart terelni minket a temetőből, ezért egy pogácsát belenyomtam Lena kezébe, hogy inkább ő alkudozzon.
- Tessék, próbáld meg te. - Ahogy ezt kimondtam, a kripta irányából is furcsa neszezés törte meg a csöndet. Nagyon ijesztő volt, s kezdtem rosszul érezni magam a temetőben.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. december 25. 10:36 Ugrás a poszthoz

Benett

Beni nagyon jópofának tűnt, ahogy atyáskodott, s aggódott, nehogy elcsússzunk és ráessünk az üvegszilánkokra. Talán én voltam csak komolytalan abban a helyzetben, meg nem gondoltam volna, hogy bármelyikünk is olyan ügyetlen lenne, hogy beleesik majd a szilánkok közé.
- Félsz a manóktól? De édi vagy - elnevettem magam, ahogy erről mesélt, de Merlin lássa lelkem, nem kinevetni akartam, egyszerűen csak aranyosnak tűnt, ahogy erről beszélt. Látszott, hogy ő nem manók közt nőtt fel, amivel persze nem is volt semmi probléma.
- Jól van Beni, ne aggódj, ha bármilyen gond lesz majd a manókkal, és jönnének hogy összeszidjanak minket, akkor majd én állom a sarat, te nyugodtan állj be mögém, rendben?- tényleg jópofa volt, hiányzott belőle talán némi bátorság, de nem baj. Idővel talán kinövi. Ezt leszámítva viszont nem is találhattam volna jobb tanulótársat, s ha nem épp egy pókhálóval átszőtt denevér barlangba kellett bemenni, akkor azt mondom, hogy rábíztam volna Benire az életem, mert az elsős varázslatok elég jól mentek neki, és szerintem a bájitalok receptjei is jobban az elméjébe ivódtak, mint az enyémbe.
- Én is szoktam egyébként gyakorolni az órán tanultakat, meg pluszban még pár dolgot, amit anyáék mutattak. Talán...egyzser majd megmutatom neked is - volt egy olyan sejtésem, hogy Beni talán még azt a kis trükköt nem ismeri, amire gondoltam, de egyelőre nem akartam előhozakodni vele. Majd ha esetleg kíváncsi lesz, akkor megmutatom neki.  
A titkok kapcsán egy kicsit csalódott voltam, amiért a fiú nem mesélt, kicsit még mindig úgy éreztem, mintha kizárna a kis világából, pedig amióta átléptem a suli küszöbét, talán ő volt az, akivel a legtöbb időt töltöttem. Ő azért nyugtatott, hogy ezt ne vegyem annyira magamra, s mivel nem voltam az a nagyon sértődős forma, elengedtem a dolgot egy mosoly kíséretében.
- Hát jó, lehet hogy igazad van. Talán nekem is vannak titkaim - kacsintottam, hogy fenntartsam ezzel a titkok látszatát, pedig hirtelen nem is jutott eszembe semmi, amit kimondottan titkoltam volna mások elől.
- A fiúkkal? Na szép, velünk csajokkal bezzeg nem jöttél - nevetve megcsóváltam a fejem, közben a pizza szó hallatán egy kicsit megéheztem, s mivel amúgy is nagyon szerettem ezt az ételt, máris elképzeltem, hogy valamelyik szabad hétvégén majd jó lenne elmenni a pizzériába és enni valami nagyon finomat.
- Önkénteskedtél? Jaj de jól hangzik, biztosan aranyosak ott a kisállatok. Ha legközelebb mész, majd szólj nekem is, mert tökre szeretem a cicákat...meg a kutyákat. - tettem még hozzá, igaz még csak cicám volt, de odahaza volt egy szép nagy kutyánk is.
Ezt követően sajnos szomorúbb témák is előtérbe kerültek, nehéz volt ezekről a dolgokról mesélnem, s már csak arra kaptam fel a fejem, hogy Ben olyan furán reagált. Egy kicsit össze is ráncoltam a homlokomat értetlenségemben, de mivel helyesbített, csak nyugtázóan bólintottam.
- Köszi! Reméljük jobban lesz - haloványan mosolyogtam, s végre, jött egy olyan téma, ami kizökkentett a rossz kedvűség felé hajlástól.
- Hú, most olvasok egy kalandregényt, amiben van romantikus szál is...de az gondolom, hogy téged nem érdekelne - nevettem. - Meg olvasok a középkori máguscsaládokról, az nagyon izgalmas, mert kicsit regényszerű, de mégis valós adatokat tár elénk. És kivettem még egy könyvet, ami egy világűrben játszódó történet, és egy varázslóról szól, aki a seprűjével szállt ki a csillagok közé. Kicsit érdekes...-tettem hozzá utóbbihoz egy fintor kíséretében, mert ha belegondoltam abba, hogy nekem kellene egy szál seprűn a világűrbe repülnöm, azt valószínűleg nem élném túl.
Közben egyre több mindent sikerült előkészítenünk a főzéshez, láthatóan Beni nagyon koncentrált, s ekkor döntöttem úgy, hogy egy kicsit megtréfálom a fiút. Nem voltam ugyan színjátszós, de igyekeztem bevetni magam és próbáltam valamelyest rosszullétet és gyengeséget színlelni. Még a szemeimmel is laposakat pislogtam, de lopva azért figyeltem a srác mozzanatait. Azon azért meglepődtem, hogy mi volt az első reakciója, de a következőekben már azért segítőkésznek bizonyult. Még tovább játszottam a beteget, s hagytam hogy a székhez kísérjen, és homlokomhoz érintse a kézfejét, igazán aranyos volt, mert azért látszott rajta némi aggodalom, s ez volt az a pont, amikor nem akartam tovább tréfálkozni vele.
- Nem kell Beni, nincs semmi bajom, de tök cuki hogy így aggódtál értem. "csak nehogy neked is bajod essék" - idéztem vissza legelső gondolatait, miközben megérintettem a homlokomat érintő kezét és felnevettem.
- Egyébként édi vagy, tényleg csak meg akartalak tréfálni...remélem, nem haragszol - továbbra is mosolyogtam rá, mert nem akartam ám bántani, és nem gonoszságból viccelődtem vele.

Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. december 29. 12:55 Ugrás a poszthoz

Beni

Kiéreztem némi élt Beni hangjából, s egy picit átgondolva a korábbi szavaimat, rájöttem arra, hogy talán rosszul fogalmaztam, és esetleg megbánthattam őt.
- Nem úgy értettem, ne haragudj. Csak nálunk mindig volt egy-két manó, gyerekkorom óta körbevettek, és igaz hogy néha morogtak, de némelyik azért tudott nagyon kedves is lenni, bántani meg sosem bántottak - javítottam a szavaimon, hátha így már megérti a srác, hogy nem hencegni akartam, s nem is lenézni az átlagos varázslócsaládokat, mert ilyen még csak meg sem fordult a fejemben.
- Jaj ne aggódj, tudom hogy megoldanád te is - elmosolyodva pillantottam rá, igazából nem tudtam haragudni Benettre, még akkor sem, ha néha volt egy-két fura megjegyzése, ami egyesekben talán már kinyitotta volna a bicskát. Engem ez viszont nem érdekelt, csíptem a kölyköt.
- Jaj Ben - sóhajtottam, mikor ismét úgy éreztem, mintha valamit magára vett volna. Tudom én, hogy érzékeny volt, de ennyire? Megcsóválva a fejemet, kedvesen rámosolyogtam.
- Tudom igen, és majd meg is mutatom, ha több időnk lesz rá, de most bájitalt fogunk főzni, emlékszel?- játékosan oldalba böktem, hogy egy kicsit lazuljon és ne érezze úgy, hogy mindig minden egyes szavammal bántani akarom. Nem igazán tudom, hogy miért vett magára dolgokat, vagy miért érezte azt, hogy a származása miatt esetleg kinézném. Ez egyáltalán nem így volt, sőt, jobban kerestem a társaságát, mint egyes aranyvérűekét.
- Benne vagyok - nevetve pacsira emeltem a kezem, jó volt látni azt, hogy végül csak felengedett, és talán nem is haragudott már rám.
- Ó, szóval kéretjük magunkat? Mert tudok én ám erőszakos is lenni, na majd várd csak ki. Ott fogok szobrozni a szobád ajtaja előtt, míg el nem jössz velem egyszer pizzázni - nevetve vázoltam fel előtte, hogy mire számítson, közben gyorsan repült az idő, s talán az én fecsegésem volt az, ami kizökkentett minket a bájitalfőzésből. Ezután tréfáltam meg egy picit a fiút, mert túlságosan is átszellemültem és ha valakit kicsit már jobban ismertem, úgy könnyedebben engedtem el magam a közelében. A tréfám azért nem sült el túl jól, legalábbis az arcvonásai és a testtartása erről árulkodott.
- Jaj Beni - kuncogva kaptam kezemet a szám elé, mert bár mérges volt rám, én csak mosolyogni tudtam a kis turpisságom után. Az akcióm egy kis fejmosást is megérdemelt, amit kedves barátom ki is osztott, s amit csöndben hallgattam végig.
- Olyan jópofa vagy, hogy így aggódsz - nevetve léptem oda hozzá, s hogy ne haragudjon rám, hirtelen barátian magamhoz öleltem őt, s addig csüngtem rajta, míg kellően megölelgettem őt.
- Rendben van, várni fogom a bosszúdat Ivanich - nevetve ejtettem ki a vezetéknevét, mintha nagyon is komolyan venném őt, de valamiért nem tudtam kinézni a srácból azt, hogy ő efféle dologgal megvicceljen engem.
- Igenis, bájitalmester úr! - nevetve szalutáltam neki, majd ha meggyújtotta az üst alatt, beleöntöttem a futóféregnyálat és egy keverővel elkezdtem azt kavargatni.
- Most jó, már rotyog, öntheted bele a harmatfű őrleményt, a doxyszőrt, és szerintem egy kis olajat vagy vizet is tehetnénk bele, mert ez még elég...nyúlós, ezt nem fogjuk tudni így meginni. Mit ír a recept, mi kell még bele?- kíváncsian pillantottam rá Benre az üst mögül, remélve, hogy ő talán tudja, mi lesz a következő lépés.
        
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. december 29. 18:38 Ugrás a poszthoz

Dana


Miután kiveséztük a szüleimet, meg a pasikat, pontosabban egyet, mert nekem nem volt mit, s kit kiveséznem, egy szuper butikban válogattuk egymás után a jobbnál jobb ruhadarabokat. Tényleg gyönyörű cuccok voltak bent, s bevallom eléggé összezavarodtam, mert nem tudtam választani a különféle stílusú ruházatok közül. Mindegyikben volt valami, ami megfogott. Végül csak leakasztottam néhány darabot a fogasról, s közben azt is megtudtam, hogy Dana hová vásárolja az új ruhát.
- Huh, de jó, hogy mondod. A karácsonyi bálról teljesen megfeledkeztem, olyan értelemben, hogy mi szervezzük, és végig csak a feladatokon gondolkodtam, de a ruha az teljesen kiment a fejemből. Tudod, majd a bárpultban leszek, ott kell majd segédkeznem, de még sem állíthatok oda egy farmerben és egy blúzban...mindenkinek a háza színéhez megfelelő ruha kell, szóval, ha már úgyis itt vagyunk, egyúttal akkor majd segíthetnél választani nekem valami kék ruhát - rámosolyogtam, majd tovább válogattam a felsők közt, mire kiszúrtam azt a kockás inget.
- Igen, hazautazom, de majd csak a bál után, és szerintem újévig vissza sem térek, hacsak nem alakul másként - nem tudhattam, hogy a szüleim mit terveznek, apának néha akadtak üzleti útjai, s ha be volt tervezve egy ilyen, akkor még az is lehet, hogy a szilvesztert majd egyedül tölthettem. Akkor pedig mindegy lesz, hogy odahaza leszek, vagy épp a kastélyban.
- Oh, ez nagyon csinos, de inkább rád való - a ruha, amit találtam, nekem túl merész lett volna, én még nem voltam felkészülve lélekben az efféle darabokra, Danának viszont biztos, hogy jól állt volna, emiatt is adtam neki át.
- De, kicsit. Ha magának veszi, akkor igen, de az is lehet, hogy csak ajándékot vásárol. Abban az esetben mondjuk kérhetne segítséget, mert amit az előbb leakasztott, az elég..csúnya volt - halk kuncogással súgtam oda a szavakat, majd következő mondatára megráztam a fejemet, mert ez a téma feszélyezett valamelyest.
- Nem hiszem, kizárt, én nem szoktam tetszeni a fiúknak - meg is ráztam a fejem, valami oknál fogva volt bennem egy nagy adag önbizalomhiány, ami ilyen formában mutatkozott meg. Gyorsan témát is váltottam, s felvetettem, hogy próbáljuk meg a ruhákat, amikor hirtelen az a fiú elragadta Dana tárcáját.
Minden pillanatok alatt történt, s én már csak döbbenten láttam, hogy először a fiú vágódik ki az ajtón nagy sebesen, utána pedig Dana rohan káromkodva, kergetve őt.
- Merlinre, baj van! - hangosan csúszott ki belőlem a gondolat, majd idegesen néztem körbe. - Valaki segítsen, a barátnőmet meglopták! - ijedten kerestem tekintetemmel a boltost, hátha ő tudna nekünk segíteni és riasztaná az aurorokat, de mindenki csak bámult értetlenül, s legfeljebb csak egy ijedt sóhaj tört fel belőlük.
Nem hagyhattam magára Danát, hisz ki tudja, hogy mennyire lehetett veszélyes ez a tolvaj. Emiatt eldobtam a kezemben tartott ruhákat, és magam is a többiek után eredtem. Láttam, ahogy távol fut a fiú, mögötte pedig Dana. Igyekeztem őket beérni, még jó hogy néha unalmas perceimben kocogtam, mert így legalább nem volt szokatlan számomra a futás.
- Dana, várj meg, jövök én is! - kiabáltam a lány után, bár nem hiszem, hogy ebben az idegállapotban meghallotta volna a hangomat. Érthető volt az, hogy a tárcája után ered, hisz ki tudja, hogy mennyi vagyon lehetett benne, nem beszélve a személyes iratairól.  

Az elkövető, aki legfeljebb egy-két évvel lehetett idősebb Danánál, másfél fejjel lehetett magasabb a lánynál, testalkatát tekintve vékony volt, ám izmos. Hátra pillantva látta azt, hogy kergetik őt, ezért igyekezett irányt váltani, hogy minél előbb lekoptassa az utána futó lányokat, de pechére balra kanyarodott, így egy legalább két méter magas drótkerítéssel találta szembe magát.
Megpróbált ő felugrani, és átmászni a kerítésen, ez azonban nem sikerült neki, pechére a mászásban nem volt olyan ügyes, mint a futásban. Tudta jól, hogy nincs más választása, neki kell mennie a lánynak, ha le akarja rázni őt, így talpaira ugorva, megfordult, s feltűrve ingujjait, előrántotta a pálcáját.
- Reducto! - kiáltotta, s a pálcájából előtört a taroló átok.

Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2019. december 31. 19:35 Ugrás a poszthoz

Márk

Bár széles mosollyal vártam választ a kérdésemre, akkor ragadott magával, hogy elhoppanáljunk valahová, de persze még mindig nem tudtam a pontos úti célt. Így, mivel gyorsan történt minden, már nem volt időm reagálni a szavaira, az utazás pedig kellően megforgatott ahhoz, hogy ne ezzel foglalkozzak a földetérésnél.
- böhöm...megin há... - kissé még szédelegtem, s a gyomrom újra felkavarodott, így nem tudtam újra válaszolni, előre görnyedtem, de már nem jött semmi, csak az ingert éreztem. Intettem is felé, hogy picit álljunk le, kellett néhány másodperc, mire rendeződött a gyomrom, s újra felegyenesedhettem. Szerencsére most nem kísértett már a saláta, így nem kerültem ismét kellemetlen helyzetbe a fiú előtt. Ennek örömére egy nagy mosoly is felkerült az arcomra, miközben a sötétben a fiú tekintetét kerestem.
- Dehháát én a ttoorronyban lakom...hová visszel te? - kuncogva legyintettem vállon, s hagytam, hogy átkarolva a ház felé kísérjen. Közben, kihasználva az alkalmat, fejemet még a vállára is döntöttem. Józanabbik énem persze erre biztosan fejbe kólintott volna, hogy mégis mit művelek, de abban a pillanatban csak azt tudtam, hogy a közelsége nem zavart egyáltalán, sőt.
- Aaaa szobáááádban? - erre megtorpantam, hangom hangosan vágott bele az éjszakába, arcomra pedig játékos mosoly szökött.
- Jóó, psszttt leszek - kuncogtam halkan, amikor rám szólt, s belé kapaszkodva követtem őt, felfelé a lépcsőn. Odabent nagyon sötét volt, azt sem tudtam, hogy pontosan hol járunk, de bíztam benne, hogy ő tudja az utat, s nem fogunk majd eltévedni.
- Ezzz izgi naggyon - kuncogtam, naná, hogy nem tudtam teljesen csöndben maradni, még szerencse, hogy körénk vonta azt a hangszigetelő bűbájt.
Amikor kinyílt előttem az ajtó, s bekavarodtunk a szobájába, még az ajkaim is elnyíltak a tengernyi könyv láttán.
- Merlinre, teeeee nem hazuddtál - ámultan vezettem végig pillantásom a polcokon, amik roskadoztak a könyvektől. Talán még soha nem örültem ennyire könyveknek, mint ebben a percben, s olyan jó kedvre derített, hogy örömömben felé fordultam, s azzal a hévvel kezeim közé fogva az arcát, adtam a szájára egy röpke csókot.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2020. január 1. 19:22 Ugrás a poszthoz

Márk

- Szerintem se - kuncogtam, mert viccesnek tűnt számomra abban a pillanatban ennek már a gondolata is, hogy valaki így láthatna a háztársaim közül. - Mittt szóólhatna a házvezető - kuncogtam tovább, szám elé kapva a kezemet, miközben követtem Márkot be a házba, s fel a lépcsőn egészen a szobájáig.
A rossz kedvemnek már nyoma sem volt, ehelyett inkább izgatott voltam, hogy vajon hová is vitt engem Márk, hisz fogalmam sem volt, hogy az éjszaka közepén mégis hová hoppanáltunk. Aztán, mikor közölte, hogy ez az ő szobája, eléggé meglepődtem, majd figyelmem szinte azonnal megakadt a keménykötésű csodákon. Imádtam.
Olyan káprázatos szobája volt, hogy tátott szájjal figyeltem a polcokon roskadozó könyvek armadáját. Még az én szobámban sem volt ennyi könyv odahaza, pedig aztán én tényleg szerettem olvasni. Amikor az a rellonos szóba hozta a könyveket, Márk meg elráncigált tőle, haragudtam rá. Valamiért úgy éreztem, hogy nem akarja, hogy nekem jó legyen. De most, látva azt, hogy nem hazudott, s tényleg rengeteg szép, színes könyve volt, nem tudtam megállni, hogy ne adjak a szájára egy csókféleséget. Persze, fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, ösztönösen jött az egész, s talán nem is volt igazi csók, hisz ki tudja, hogyan adták azt. Mindenesetre abban a pillanatban így tudtam kifejezni azokat az örömteli érzelmeket, melyek bennem kavarogtak. Melyek részben a könyveknek szóltak, részben pedig a fiúnak.
A csók után játékos mosolyogva kémleltem az íriszeit, miközben ő olyan furcsa fejet vágott, mintha félne tőlem. Azt nem egészen értettem, hogy miről beszélt, de nem is nagyon érdekelt, ahhoz túlságosan jó kedvem volt.
- Naaa miért nézel íígy? - nevetve nyúltam ingje után, s megragadva azt, közelebb húztam magamhoz. - Azt ííígérted, hogy táncolunk...miért nem táncolsz velem? Tááncolni akarook. Nézd csaak, tudok áám - nevetve tettem előtte pár ingoványos tánclépést, s ahogy a romantikus regényekben olvastam, úgy mozdultam, s húztam feljebb a ruhám alsó részét a combom mentén tánc közben, majd nevetve pördültem még, s eltántorogtam az ágyáig, aminél megtámaszkodtam egy pillanat erejéig, hogy onnan aztán tovább lökjem magam a könyvekig.
- Micscsodda válogatáás - állapítottam meg, mert azért még tudtam olvasni, s ki is emeltem egy könyvet a polcról, hogy azt forgassam meg a kezeim közt, de pechemre egyet le is ejtettem a földre.
- Ruhhák? Minek nekem ruha? Láttál mááár anélkül - bazsalyogtam a fiúra, aki közben a darabokat az ágyra dobta. Azok viszont egyáltalán nem érdekeltek, túlságosan lekötötte a figyelmemet az a sok könyv, melyek közt válogattam. Fel sem tűnt, amikor Márk elhagyta a szobát, annyira elfoglaltak a könyvek. Már csak akkor láttam, hogy nincs odabent, amikor kezemben egy zsákmánnyal, hátat fordítottam a könyveknek.
- Máárk, bújócskázunk?- nevetve indultam meg a szobában ide-oda, majd az ajtónál kötöttem ki, amit próbáltam kinyitni, de az valamiért nem nyílt ki. Lehet, hogy Márk örökre magamra hagyott?
- Neee, Máárk, ne záárj be, ez nem viccces - nyöszörögtem, s közben erőtlenül csüccsentem le az ajtónál, hátamat a lapjának döntve. Kicsit rosszul esett, hogy magamra hagyott már megint, szomorúan lapoztam a könyvben, de valamiért ragadtak le a szemeim, s a következő percben be is aludtam.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2020. január 1. 21:57 Ugrás a poszthoz

Márk

Márk hiába talált további indokokat az ellen, hogy miért táncoljunk később, nem igazán voltam türelmes, mert én abban a percben akartam táncolni, s ha ő nem is mozdult, én csak előadtam neki egy kis táncot, ami közben botladoztam , meg nevettem is. Kívülről nem láttam magamat, zene sem szólt, egyszerűen csak elképzeltem valami ritmust, s arra próbáltam lépdelni a szobában, miközben a srác láthatóan megunta a produkciómat, mert hátat fordított nekem. Azt pedig nem láthattam már, hogy ő esetleg a tükörből kukucskálna, mert még mindig el voltam foglalva egy pörgéssel balra, s egy forgással jobbra.
A zene nélküli mozgás azonban egy idő után már kevésbé volt varázslatos számomra, jobb lett volna, ha szól is valami zene hozzá, s nem csak úgy kell a semmiben ténferegnem. Szerencsére, hamar át tudtam térni az áhított könyvekre, s csak akkor pillantottam Márk felé a keresgélés közben, amikor visszakérdezett.  
- Hát...most nem zavar - vállat vonva mosolyogtam a fiúra, túlságosan elvarázsolt hangulatban voltam ahhoz, hogy a múltbéli vitáinkra emlékezzek. Ha józan lettem volna, akkor természetesen meg sem fordult volna a fejemben, hogy ilyen választ adjak neki, mi több, már sikítva menekültem volna el a szobájából, kérdőre vonva őt Masa előtt, hogy ugyan mégis milyen jogon cipelt a saját szobájába. Így viszont nem igazán érdekelt, sokkal jobban izgatták fantáziámat a színes képek a könyvek hasábjain.
Aztán egyszer csak, nagy unalmamban, egy könyv társaságában jött rám a bódulat, s a sok italnak köszönhetően sikerült elaludnom a szobaajtóban, mielőtt Márk még visszatérhetett volna.
A szólongatására nem ébredtem fel, s talán azt sem éreztem, ahogy felemelt a földről, s elfektetett a puha ágyban. Álomba szenderülve hevertem, s szuszogtam, s talán egy kis nyöszörgés hagyta el a számat, amikor oldalra fordultam. - Márk..- motyogtam halkan.
Bossányi Karola
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Boska | Karcsi
RPG hsz: 367
Összes hsz: 707
Írta: 2020. január 1. 23:07 Ugrás a poszthoz

Márk

Még nem aludtam túl mélyen, s tulajdonképp ott fekve az ágyon úgy éreztem, mintha még mindig forogna körülöttem a világ. Nem volt túl jó a hátamon fekve, ezért is nyöszörögtem halkan a fiú nevét, s közben oldalra fordultam, hátha akkor majd elmúlik a szédelgés, s mély álomba merülök. Ehelyett azonban tompa zörgések, s neszezések vettek körbe, hiába feküdtem, hallottam a magam körül motoszkáló neszeit.
- Csndddben...- nyöszörögtem, talán még a kezemmel is legyintettem hátrafelé, ekkor azonban már nem csak a neszeket hallottam, hanem Márk hangját is, aki engem szólongatott. Meg valamit az arcomhoz bökdösött. Ez egész biztos, mert éreztem, hogy valami birizgálja a bőrömet. Emiatt, bár már semmi erőm nem volt ahhoz, hogy felkeljek, mégis hunyorogni kezdtem, s meg is láttam a fiút, aki a kezében egy fogkefét szorongatott.
- Mittsoda? - kérdeztem vissza hunyorogva, mert nem tudtam értelmezni, hogy mit akar, de aztán csak összeállt a kép, főleg, mikor nem túl kedves dolgokat mondott.  
- Nem is..- tiltakozva, nagy nehezen nyomtam magam ülőhelyzetbe, majd a kezemet az arcom elé helyeztem, s leheltem egyet, de abban a pillanatban azonnal megváltozott a véleményem.
- De mégishh...miért..csak most ...szólsz?- dünnyögtem kicsit morcosan, miközben elvettem kezéből a fogkefét, majd félig csukott szemmel, ott helyben elkezdtem a fogaimat dörgölni a kefével, hacsak Márk nem kísért el a fürdőszobáig. Ha elkísért, akkor ott folytattam tovább a műveletet, miközben előre hajoltam, s kapaszkodtam a csap szélében, miközben megsikáltam a fogaimat. Kellett a segítsége, ha megengedte a vízcsapot, akkor odahajoltam és az arcom a víz alá toltam, de ez nem volt jó ötlet, mert még az orromba is ömlött, meg az arcomról a dekoltázsomba is.
- Uhh...ezz hideg - egy pillanatra meg is borzongtam, s kezemből a fogkevét a földre ejtettem.  
- Zuhhanyoznom is kéne Máárk...sssegíts..- s mielőtt még bármit is tehetett volna, én már húztam is le magamról a ruhámat, ami végig csúszva rajtam, a földön landolt.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Bossányi Karola összes RPG hozzászólása (164 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Fel