29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mihail Vladiszlav Sztravinszkij összes RPG hozzászólása (91 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 26. 17:07 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
eltévedtem / segítesz?


Az eddigi tapasztalatok alapján itt mindenki a saját dolgával foglalkozik. Megmutatták a szobámat, ami egyáltalán nem tetszik, már csak azért sem, mert tele van több másik fiúval, akiknek rendesen kan-szaguk van, és nekem ez egyáltalán nem jön be. Gusztustalan, és nemigen vagyok hajlandó ilyen szagban leélni az elkövetkezendő éveket, amíg nem végzek itt sikeresen. Utána felőlem lehetnek büdösebbek is, de addig... kell keresnem egy kiutat ebből és pontosan ezért indultam el, hogy megkeressem a házam főmuftiját, aki elvileg férfi, mégis nő. Ezt hívom én elfogadásnak, ez a hely mintha nekem lett volna teremtve.
Mondhatnám, hogy senki nem néz meg és senki nem fordul utánam, de akkor hazudnék, mert ezek mind megtörténtek eddig, akárkik mellett mentem el, és mire feleszméltem, hogy egyáltalán nem az én házam talárjuk van rajta, már mindegy volt. Mivel fogalmam sincs hova kerültem, kissé kétségbeesve fordultam be egy folyosóra, ahol megint megcsapott a bűz, de ez most egy alkoholos kísérést is kapott. Remek, itt mindenki és minden büdös? Mutató-, és hüvelykujjammal dörzsölöm meg szemeimet, megpróbálkozva a lehetetlennel; lebeszélni magam arról, hogy a még ki sem pakolt bőröndömet felkapjam és egészen Finnországig fussak, ahol anyám és apám tárt karokkal várnának. Jó ötletnek tűnt, hogy egy nemzetközi iskolában folytassam a tanulmányait, próbálkozva a kihagyott egy év alatt megtanulni a nyelvet, hogy újult erővel és nagyjából normálisként kezdjem meg az itt tartózkodást. Eddig annyit értem el ebből, hogy so-so megértem a magyar nyelvet, de meg kell mondanom, hogy kurva nehéz. Komolyan, nem értem az embereket, hogy bírják ezt folyékonyan beszélni és hogy nem akad össze a nyelvük közben.
Gondolataim tömkelegében való elmerüléssel, a lényegre ugyan nem találtam ésszerű és megfelelő megoldást - nem, az nem opció mégsem, hogy összepakolok és eltakarodom innen -, viszont egy lány került be látószögembe, aki eléggé otthonosan mozog itt, így kezeimet zsebre dugva indulok meg felé, majd óvatosan megkocogtatom a vállát, és igyekszem türelmesen megvárni, amíg felém fordul.
- Helló - intek egyet, majd ismét zsebeim mélyére süllyesztem kacsóimat. - Valószínűleg eltévedtem. Segít nekem abban, hogy merre van Rellon vezetője? - helyes így a mondat? Érthető? Mi van, ha nem érti? Ha nem is érti, akkor valahogy biztos dűlőre fogunk jutni, ha már abban biztos vagyok, hogy segíteni fog. Legalább ebben, ugye.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 27. 14:09 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
eltévedtem / segítesz?


Mielőtt a lányhoz érnék fordul el az ablaktól és kezdd el vitatkozni az egyik festménnyel, valami fura néven hívja, de eléri a kellő hatást pálcáját lobogtatva, mert a festmény bekussol. Irigykedve figyelem, ahogy elrakja a pálcát, ami minduntalan megkönnyíti neki a mindennapi életet, amit tud használni és nem csak a legalapvetőbb és legegyszerűbb bűbájokhoz. Hanem mindenhez. Mindenben segítségére van, mindent megkönnyít neki, én meg nagyra tartom magam, amiért tudok tárgyakat lebegtetni akár húsz percen keresztül is. Na, igen, ez a különbség a legtöbb idejáró diák és köztem. Ők még így is normálisabbak, és az ismerős érzés megint felcsap bennem, de ahelyett, hogy egy sarokban kuporogva kezdeném magam sajnáltatni, inkább a lányhoz lépek, megkocogtatom a vállát. Engedelmesen fordul felém, a meglepődöttségét, ha akarná sem tudná elrejteni, én pedig egy kellemes és talán nem olyan visszafogott mosollyal fogadom köszönését. Szemöldököm csodálatos ívbe emelkedik, amikor közli, hogy tegeződhetünk. Mi az a tegeződ? Jobb keze felém mozdul, ösztönösen lépek egy féllépést hátra, majd amikor kinyújtja felém, pár másodpercig csak értetlen nézek le a kézre. Vállamat kicsit megvonom, majd én is felé nyújtom a jobb kezemet és várok, hogy mégis mi fog történni. Alapvető etikettet nekem nem tanítottak, a magyar nyelv is neccesen megy, de talán hamar belerázódok ebbe.
- Mit jelent teg... tegeződhet? - hunyorgok rá a lányra, mert soha nem szégyen kérdezni, és talán most jött el az ideje annak, hogy egy kis magyar kultúrát is az agyamba véshessek. Biztosra állítom nektek, hogy valami a kinyújtott jobb kézzel lehet, mert a kettő egy időben történt majdnem. Az összefüggésre még nem jöttem rá, lehet szalutálnom kell majd, mert a jó magyar nép mégis egy harcosabb fajtából való, nemde? Ennyit még én is tudok ám, és szerintem már ez is bőven sok.
- Te vagy Dana, én Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - mosolygok rá még szélesebben, és tudom, hogy nem kellene, de annyira aranyos arca van, hogy majdnem az első gondolatom az volt; akarom. De nem tehetem meg, megígértem mindenkinek, hogy kedves és jól nevelt véla-fiú leszek, ráadásul nem ezért szívtam ennyit az RJ-ben, hogy most és itt elbasszam az egészet.
- Új, igen - bólintok egy aprót felé, vélamágiámat teljesen visszafogva, még ha tudom, hogy ez egyenlő a lehetetlennel. - Kell nekem másik szoba, mostani nagyon büdös - még a gondolatba is beleborzongok, pedig a szag talán már kimehetett az orromból, ahogy a nyitott ablakoknak hála a tömény alkohol szag is távozott a folyosóról. - Neked jó illat van - szívom be mélyebben a levegőt, hogy még jobban érezhessem az előttem álló körül lengő illat-felhőt. Kellemes.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 27. 14:39 Ugrás a poszthoz

Kapitány Fortuna Cinna
kapok? / én fizetek


Nem elég, hogy nem értem mindig, amit nekem beszélnek, de azt sem tudom hol vagyok néha. Mint nemrég kiderült számomra, én, mint Mestertanonc, és mint felnőtt - vóá - simán elhagyhatom a kastély területét. Mivel az a szag egyre elviselhetetlenebb a szobában, így ha nem muszáj ott tartózkodnom, akkor nem teszem. Bejártam az egész kastélyt, és nem önszántamból, nehogy félreértsetek, mert egyszerűen eltévedtem, de végül csak sikerült kikeverednem valahogy. És mindennek örömére döntöttem úgy, hogy na én most vagy így vagy úgy, nyelvi nehézségek ide vagy oda, de bizony enni fogok egy vörösáfonyás csodát, és leszarom, hogy meddig kell szenvednem a pincérrel azért, hogy megértse.
Ilyen elhatározások mellett robbantam be a cukrászdába, aminek ajtó fölötti csengője jelezte érkeztemet, nem mintha alapvetően ne fordult volna felém minden tekintet így is, pedig most emlékszem, hogy betettem a kontaktlencsét is, így világító kék szemem helyett mindenkire egy kedves, mélybarna szempár figyel vissza, ami fura külsőt kölcsönözhet nekem, majdnem fehér hajam mellé, de engedjük el a részleteket, nem szívesen akadnék fenn ezen, amikor a sütemény gondolatára összefolyik a nyál a számban. Pavlov-kutyája vagyok, főleg, ha származásom országának különlegességeit nézzük. Örömömre szolgál, hogy van egy kétszemélyes szabad asztal az ablak mellett, ha jól látom az utolsó, így gondolkodás nélkül rontok rá, nehogy valaki elhappolja előlem és véletlen én maradjak hoppon. Na, nem. Ennek most nincs itt a helye, teljes mértékben kizárt, hogy én itt ma ne az ablak melletti asztalnál egyem meg a süteményemet.
Formás fenekem huppan a széken, majd pillanatok alatt terem mellettem a pincér, pedig még az választékot sem tudtam átböngészni. Baszki, még az étlap sincs a kezemben, hát miért kell ezt csinálni? Szemének csillogása és érdeklődő tekintete nyilvánvalóan válasz a fel nem tett kérdésre, de akkor is. Be fogok durcázni... A gondolatot hamar elhessegetem, és az étlappal továbbra sem törődve emelem tekintetem a mellettem toporgóra.
- Helló - kezdek bele, amíg magamban összerakom a mondatot. - Én szeretnék vörösáfonyás sütemény és fekete kávé - legnagyobb megdöbbenésemre nem kérdez vissza, nincs értetlenség a tekintetében, csak lefirkantja, bólint egyet, meredten néz rám pár másodpercig, majd sarkon fordul és elmegy. Így kell ezt.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 28. 15:41 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
eltévedtem / segítesz?


Lélegzetemet visszafojtva nézem, ahogy a lány közelebb lép, majd ráfog a kezemre és megrázza az. Csodálkozásom kiül az arcomra, ebben biztos vagyok, majdnem százszázalékig, de igyekszem gyorsan rendezni vonásaimat, majd én, ahogy ő rázza kezemet engedelmesen követem a mozgását sajátommal, végül elengedem. Szóval ez egy bemutatkozás féle itt? Az összefüggés még mindig nincs meg, de talán összeáll majd a kép egy kis idő múlva, hiába erősít meg benne az előttem álló is. Dana beszélni kezd én pedig szemöldökráncolva hallgatom, ahogy ontja magából a szót, és meg kell mondanom, nemigen értem miről beszél. Akkor most nekem puszit kell neki adnom, mert úgy illik és mert ő lány én pedig fiú vagyok? Nos, én ne legyek semminek az elrontója, így kicsit megvonva vállaimat, vonásaimat ismét csodálatosba rendezve lépek közelebb hozzá, simítom rá arcára kezemet, és csókolom meg másik orcáját.
- Én adok neked puszi, mert te lány vagy - mosolygok rá, miközben visszaállok eredeti helyemre, arcáról elveszem a kezemet. Nem tudom ez miért szükséges, soha nem is gondoltam volna, hogy a magyarok ennyire közvetlenek, de az biztos, hogyha fiúval találkozom, akkor pacsiznunk kell. Oké, majd ehhez tartom magam, ha lehetséges akkor nemigen szeretnék kitűnni innen, már amennyire ez lehetséges.
- Akkor téged tegezhet én? - ráncolom össze a szemöldököm ismét, miközben kezeimet zsebeimbe csúsztatom. Nem egészen világos, fogalmam sincs mi a különbség, vagy hogy az első mondatom és a mostaniak között egyáltalán van-e bármilyen más vonzat, de mindezek alapján nagyon is van. Beszélnem kell a magyartanárommal, minél előbb, és ha bele megy akkor alapvető etikai dolgokat is bevehetnénk a nyelvtanulás mellé, mert ez így egyelőre hallatlan. Nagyom furcsák a magyarok, az sem segít, hogy Dana olyan mérhetetlenül sok információt zúdított rám, amit nyilván meg fogok jegyezni, de az, hogy értem is, egy teljesen más lapra tartozik.
- Jönni Finnország, születni Oroszország - óvatosan lépek el mellette, hogy ahogy az előbb ő, úgy most én is felkönyököljek az ablakpárkányra és kifelé szemlélődve nézelődjek. - Izland szép, sokat járni oda szüleimmel - régen. Azóta túl sok év telt el, amiket nemigen tudunk már bepótolni, és részben, még ha nem is mondja az arcomba senki, ez az én hibám. Ha nem kellett volna elmennem az RJ-be, akkor talán a mai napig járnánk olyan helyekre, ahova régebben. Amikor gyerek voltam, és nem kellett félniük anyáméknak attól, hogy miattam veri szét egy srác a másiknak az arcát. Jaj, a régi szép idők.
- Amelyik neked oké - vonom meg vállaimat kicsit, vállam fölött a lányra pillantva. Soha nem érdekel ki hogy hívott, általában választásom sem volt, mert nemigen hívtak a nevemen. Kivéve az RJ-ben, ott kezdődött az, amikor én is embernek érezhettem magam. - Eperke? Szeretem epret. Finom - egy féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra, és rögtön érzem, ahogy vélamágiám indulásnak ered ereimben, a vérem minden egyes cseppjét behálózva, de talán még időben elkapom. A karkötő, ami folyton folyvást csuklómat ékesíti nem szól bele a mágia használatba, de a Minisztériumot annál inkább értesíti. Nem akarom.
- Ezért akar megtalálni - bólintok felé egy aprót. A párkánynak hátat fordítva támasztom csípőmet neki, kezeimet keresztbe fonom magam előtt. - Külön szoba lenne legjobb nekem, ahol csak én lenni - egy kissé mélyebb sóhaj hagyja el ajkaimat, mert lehetséges, hogy az ötletet már most elvethetem. Az RJ-ben is csak azért kaptam külön szobát, nehogy véletlen levetessem valakivel a karkötőt és kihasználjam a kiszolgáltatottságát. De legalább külön voltam, ami annyira nem rossz. Nem kerüli el a figyelmemet arcára felkerülő vörösebb színárnyalat, ami automatikusan mosolygásra késztet, de nem pazarlok erre több szót. Így is ahelyett, hogy keresném azt, akit kellene, itt ácsorgok és beszélgetek, mintha nem lenne jobb dolgom.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 29. 11:47 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
eltévedtem / segítesz?


Végre kezdem úgy érezni, hogy ha nem is teljesen, de mindenképpen kezdem megérteni a magyarok viselkedését. Na meg, ha minden lánynak puszit kell adnom, akkor abban biztos vagyok, hogy nagyon hamar bekerülök a top3 srác közé mindenkinél. Főleg a baromság listában, de ha náluk ez így szokás, akkor rendben, legalább itt menjen hamarabb a beilleszkedés, mint eddig máshol. Kezdek hozzászokni a kitaszítottsághoz, nem arról van szó, de azért bele-beleunhatok néha én is nem? Mert valóban hozzászokok, de elfogadni nem akarom, túl sokat voltam eddig magamban, főleg most, hogy anyámék is visszamentek Finnországba. Kissé elkalandozott gondolataimból a lány ismételt szóáradata riaszt fel, megilletődve nézek rá, mert megint elvesztettem a fonalat szerintem.
- Neked puszi - szemöldökömet ráncolva mutatok rá Danára. - Többieknek pedig csak később? - de ha neki adhatok most, akkor a többieknek miért csak később, amikor megengedik? Mert meg kell nekik, hiszen Dana azt mondta, hogyha jól ismerem már őket, de akkor őt is jól ismerem már? Nem mondom, nagyon cuki arca van és eszembe is jutott, hogy megszerzem magamnak. Valószínűnek tartom, elég lenne egy pöppet erősebb vélamágia, mint ami alapvetően körülöttem van és már a karjaimba omlana, mint egy engedelmes kislány. Elmosolyodom a gondolatra, mert régebben ezen még csak gondolkodnom sem kellett, hiszen csak csináltam, megtörtént, én boldog voltam, aztán mindenki ment tovább pár betörött orral.
Fejemet elfordítva kapom arcom helyett a puszit, ajkaimra. Nos, még csak vélamágia sem kellett hozzá, elég ha taktikus vagyok. Lágyan érintem ajkait ajkaimmal, kezem arcára csúszik óvatosan. A csók ilyen marad, kis szemérmes, nem mélyítem el, egyszerűen kíváncsivá tett, és most, hogy megkaptam rajtam már nem múlik. Csókja is ugyanolyan kedves és visszafogott, mint maga a lány. Még egy utolsó puszit lehelek ajkaira, majd eltávolodom tőle, és csípőmet visszatámasztom az ablakpárkánynak.
- Kicsit ebből, kicsit abból - billegtetem meg kezemet kissé jobbra, majd balra, majd fülemet enyhén előre tolva mutatom meg neki a headset fejet, ami segít megértenem a többi nyelvet. - Olasz szép. Sok szerencsét tanuláshoz - rengeteg kérdés következik ezután, és próbálom összetenni a fejembe, mégis miről van szó, amikor leesik, hogy az érdekli miért költöztünk Finnországba.
- Nincs közöd hozzá - szűröm fogaim között a választ, ami nem is válasz, de talán elérem azt, hogy ne kérdezgessen többet. A családi viszály a mai napig olyan téma, amiről nem szívesen beszélek, főleg nem olyanoknak, akiknek semmi közük nincsen hozzá. Az élet kurva szar, ha elköltözöl valahova, majd a nagyszüleid elérik azt, hogy visszaköltözz oda, ahonnan eredetileg származol, de soha nem töltöttél ott elég időt. Nem csoda, hogy minden nyelvhez fordító kell, egyik helyen sem töltöttem el elég időt ahhoz, hogy megtanuljak beszélni. Érteni értem a nyelveket, de kommunikálni nem tudok velük.
- Szeret olvasni és futni - mosolyodom el, amikor végre egy kevésbé kellemetlen témát érintünk. - Te? - nyúlok arca mellé, hogy egy rakoncátlan tincset válla mögé dobjak. Nem szeretem, ha valami nincs egybe, és az a tincs nagyon sokat rontott az összképen.
- Oké - bólintok egyet arra, hogy hogyan hívhatom és ő hogy hív engem. Meg kell hagyni, bármennyire is aranyos a csaj, rengeteget beszél, amit nem mindig tudok követni. - Áfonya is szeretem. Kedvenc gyümölcs, főleg vörösáfonya Finnországból - csúsztatom tarkómra kezemet, miközben fejemet hátravetem és nyakamat megfeszítve próbálom kiropogtatni a megfeszült és beékelődött inakat.
- Úgy hallani apámtól Mestertanoncok kérhetnek saját szoba - ráncolom a szemöldökömet értetlen, és csak remélhetem, hogy apámnak lesz igaza, nem pedig az előttem állónak.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 29. 19:29 Ugrás a poszthoz

Catherine S. Black
csak a fekete / egyedül(?)


Amióta megtudtam a totálisan unalmas háztársamtól, hogy egy olyan ember tartja az Okkultizmus és fekete mágia tárgyat, aki testközelből tapasztalta meg a hatásait, és túl is élte, mint egy mániákus olvasok még többet erről. Nem lehet lelőni, agyam állandóan ekörül forog, és az volt az első dolgom, miután végre távozott a szobából a nem várt vendég, hogy összekapjam magam és elmenjek felvenni a tárgyat. Szerencsére simán ment, mindennemű kérdések nélkül, csak vállat vontak és azt mondták rendben. Minden simán ment, és ennek örömére indultam megkeresni azt a könyvtárat, amit mindenki titkosnak mondd, pedig mindenki tud róla. Érdekes felfogás a titkosról, maradjunk annyiban.
Két sor között ülök a padlón, valahol a könyvtár legvége felé lehetek, pálcámat a földtől számolva a harmadik polcon helyeztem el, mert szerencsére, az ilyen apróbb és nem megerőltető bűbájok még nekem is mennek, így az kitartóan világít nekem, amíg én falom a sorokat. Amennyi nemrég kijött újságcikket összetudtam szedni, megtettem, könyvek kinyílt halma van körülöttem, amikből bőszen jegyzetelek kifelé. Ambrózy Henrik, a Bagolykő Mágustanoda nemrég lett oktatója, akit már kétszer megvádoltak szülei megölésével, amit fekete mágiával vitt véghez. Nagyon érdekes felvetés, és a s rengeteg ócsárló cikk között eddig csak két olyat találtam, amik, ha nem is tagadják a gyilkosságot, de nem erősítik meg, sőt, talán még pozitív megvilágításba is helyezik a már felnőtt férfit.
Fülem hátrahúzódik, ahogy meghallom a bűbájt, ami pár másodperce még az én pálcámon is fényt gyújtott, mert már farzsebembe töszködve állok fel, és kerülöm meg a polcot. Egy lány, aki ilyenkor egyedül császkál? C-c-c. Mindjárt megcsinálom a hangulatot neki. Óvatosan lépkedek a polctól polcig, amíg végre egy olyan sorhoz nem érek, ahol a lány mögé kerülök. Halkan, szinte osonva slisszolok végig a folyosón, majd a lány mögé érve óvatosan csúsztatom kezemet szájára, hogy fülébe suttoghassak.
- Ígérd meg nem sikít - egy hatalmas és gonosz vigyor kerül fel ajkaimra, miután a mondat elhagyja ajkaimat, és tudom, hogy a legegyszerűbb megoldás lett volna, ha egyszerűen kisétálok a fénybe, de így - számomra mindenképpen - viccesebb. Na meg, ha sikít is, vajon ki hallaná meg?
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 29. 19:57 Ugrás a poszthoz

Catherine S. Black
csak a fekete / egyedül(?)


A meglepetés egy olyan dolog az emberek életében, amit a legtöbbjük utál, mert túl sok csalódás érte a nagyon sikeresnek és eltaláltnak hitt meglepetéssel, vagy egyszerűen mellé nyúltak és egy hatalmas csalódás lett a vége. Na, én utálom a meglepetéseket, de ha én okozhatom, akkor valami undorító önelégült érzés suhan át testem minden sejtjén, és akaratlan mosolyognom kell. Feszengeni kezd, hátát ívbe feszíti és rögtön az jut eszembe, hogy ilyen mozgással bizony akár alattam is lehetne. Esetleg felettem. A mostani helyzetben ez mit sem számít. Próbál küzdeni, de a mindennapos futás, aztán egy óra box még megtartja a kondimat, amit alapvetően sem veszthetek el, hát kérem! Jövő héten fotózásra megyek, nem úgy van az, hogy csak mert iskolát kezdem a modellkedés háttérbe szorul, mert bizony nem. Így csak még inkább előtérbe kerül, hogyha máshol nem is, de a kifutóról és aztán az utána lévő bulin lássam a szüleimet, akiknek elégedett mosoly ül az arcukon, mert büszkék rám.
Halk nyögdécselés zökkent ki, ami akár egy kígyó kúszik be a sír csendbe, és rögtön eszembe is jut, hogy hol is tartottam, mindamellett, hogy velem együtt is adhatna ki ilyen hangokat a nő. Mert ha ő nem is látja az én arcomat, nekem épp elég, hogy láttam profilját és megéreztem illatát. Ennyi pontosan elég, nálam meg amúgy sem lehet csúnyább, ha elengedem magam, így egy engedékeny sóhajjal, de lazítok ajkainak szorításán, hogyha szeretné megtenni felém fordulhasson, amíg én első megmozdulásomként hajolok le gyorsan a pálcáért és kapom fel. Még mázli, hogy a bűbáj nem múlott el, így arcomat gyönyörűbb megvilágításból láthatja, mint eddig bárki más, akivel itt találkoztam.
- Ügyes - biccentek egy elismerőt, ahogy tényleg nem kezd el sikítozni, amint szabad. Legalább az én dobhártyám is megmarad, meg a sajátja is, amiért nem idegesített fel a sikítással. Arcát meglátva, szemeim összeszűkülnek, fejemet oldalra biccentve mérem végig, majd elmosolyodom. Egy olyan mosollyal, amit senkinek nem kívánok látni, mert néha én sem tudom ez hogy nézhet ki kívülről. Ez amolyan; most meg vagy mosoly. És meg is van? De még mennyire.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 29. 20:28 Ugrás a poszthoz

Catherine S. Black
csak a fekete / egyedül(?)


Ahogy abbamarad a csípőmozgás, esküszöm már hiányzik is, de ellépünk egymástól, ő pedig még aranyos módon követelget tőlem, mintha megtehetné az elkövetkezendő pár percben, órában. Amíg én azt akarom. Oldalra biccentett fejjel, kissé értetlen nézem, ahogy nem egyszer, de mindösszesen kétszer vágódik a könyvespolcnak, pedig én vagyok olyan aranyos, hogy még világosságot is csinálok neki, ő meg balfaszkodik. Mosolyognom kell, de ezek csak egyszerű mosolyok, nem olyan, amit kapott, és rögtön egy engedelmeskedő kislány lett tőle. Nem, ezek egyszerű elismerő mosolyok, mind a bénaságára, mind arra, hogy ez miatt mennyire akarom, hogy legalább egy kicsit az enyém legyen. Felső határt soha nem rakunk, mert nem rakhatok, tudjuk mi lenne a vége, így erről rögtön le is mondok, de az alsó szintekről még mindig nem esett szó.
Elpirul, szemében lévő csillogás mindent elmondd arról, hogy ismét célba értem, pedig megmondom az őszintét nem is erőltettem meg magam annyira, mint amennyire akartam volna. Ha mégis megteszem, ájuldozva omlott volna a karjaimba azt visítva, mennyire akar és mennyire vágyik rám, csak ugye... pontosan ettől fosztottak meg az RJ-ben, és nem is akarom, hogy ez legyen. Nem használhatom ilyen mértékűen, egyszerűen nem tehetem.
De, ha... de ha akarom? Egy csók erejéig, egy meghitt éjszaka erejéig itt, a dohos könyvtár szagban, a nehéz és gusztustalan mintákkal tele rakott szőnyegen? Akkor sem tehetem meg? Mert, ha megteszem, akkor végül is, ő is akarja, így nem lehet mondani, hogy ráerőltettem, nemde? Kérdések hada zakatol a fejembe, de valahogy egyikre sem olyan a válasz, ami kizökkenthetne a tervből. Akarom, hogy az enyém legyen legalább pár percre.
- Félni tőlem? - lépek egy lépést közelebb az előttem állóhoz, és remélhetem csak, hogy rám néz. Bah, ennél nagyobb baromságot egy kérdésben még senki nem hallott, hiszen mind tudjuk, hogy nem fél. Egyszerűen meg van babonázva, és megmondom a valót; nem meglepő. Néha én is meglepődök mennyire jól nézek ki, amikor szemben találom magam egy tükörrel. Ha felpillant rám egy, talán kissé jobban megspékelt mosolyommal találhatja szembe magát, vélamágiám csak úgy pezseg a használható szinten körülöttem lévő aurában. Milyen rég volt már... és szerencsére ezt még a Minisztériumnak sem jelzi a karkötő. Mi ez, ha nem isten adta lehetőség?
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 29. 21:04 Ugrás a poszthoz

Catherine S. Black
csak a fekete / egyedül(?)


Egyszer, és tényleg csak egyetlen egyszer szeretném megtapasztalni az életemben, hogy milyen lehet az, ha valaki vélamágiát alkalmaz rajtad. Nem sokat, de éppen eleget olvastam róla, hogy egy kép kialakulhasson arról ilyenkor mit érezhet az áldozat. Nem én találtam ki a szót, sajnálatos módon minden olvasnivaló így említi meg az embereket, akik vélamágia befolyása alatt raboltak bankot - volt ilyen -, vagy akartak eltenni láb alól egy éppen vissza-visszatérő ex-barátnőt. Lényegtelennek mondanám, de nem az, mer akik meséltek róla és éppenséggel nem kellett leülniük a büntetést, mert enyhítő körülmény a vélamágia, azok mind ugyanazt mondták. A legcsodálatosabb érzés a világon, mert csak az illetőt látod, nincsenek gondjaid, mindenben engedelmeskedsz neki, mintha nem is te lennél, csak egy lélek, aki beköltözött egy éppen arra császkáló testbe, mégis minden tökéletes. Üres minden, mégis tele van. Mégis minden érzés felerősödik benned, hiába érzed magad üresnek, hiába nem akarsz a hatása alatt lenni, hiába küzdesz ellene, mégsem teszed teljes erőbedobással, mert elég egy szó és ismét kezdhetsz mindent elölről, ha ki szeretnél szabadulni. Akár egy fekete özvegy hálójába került rovar; nincs esélyed.
Ismét rám pillant, a mondat abbamarad, én pedig nem erőltetem, hogy ismét megszólaljon, csak alsó ajkamon végig húzva nyelvemet mérem végig a pálcából ömlő fénynél. Ismét. Egy perc elég lenne? Legyen inkább húsz? De ha már húsz perc, akkor beleférne egy óra is a kis játékba, amit tökéletesen összetettem a fejemben, nem? Hiszen, ha elosztjuk az egy órát, az nem is olyan sok, főleg, hogy kedvencem még csak most jött.
- Helyes - húzom vissza nyelvemet számba, majd még egy lépést teszek felé. Még egyet, és még egyet, egészen addig, amíg a mögötte lévő polcnak nem szorítom, és meg nem tudok támaszkodni feje mellett - mekkora véletlen - Finnország eredettörténetén, gondolom nem éppen szép dolgokkal megspékelve. - Csak engem látni, igaz? - hajolok közelebb arcához, éppen elég távolságra ahhoz, hogy mindenképpen érezzen engem, de nem annyira, hogy az már intim legyen. Hogy hol az átmenet a kettő között? Megérzés.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 29. 21:58 Ugrás a poszthoz

Catherine S. Black
csak a fekete / egyedül(?)


A kérdés teljesen értelmetlen, mint ahogy az is az volt, amikor feltettem neki fél-e tőlem. Mindkettőre tudtam a választ, de tudod, van az, amit muszáj hallanod a másik szájából, azokból a csodálatosan ívelt ajkakból, hogy a megnyugvás átjárja a lelkedet, hiába tudod, hogy most mekkora szart csinálsz. Bár tény, még mindig az alsó határokat súrolom, mégis tudom mennyire nem lenne rám büszke senki, ha ezt tudná. Az előttem álló teljesen megilletődve, vörösen és ide-oda dobbanó szívvel áll előttem, világáról nem tud, nemhogy büszkeség járjon a fejében egy olyan srác iránt, akit életében először lát.
A fekete mágia ezen őzike tekintetek mellett valahogy eltörpül, szinte már el is felejtettem miért jöttem ide, vagy mit akartam itt eddig, mert az illata az, ami hozzá vonzott, semmi más. Ez a kellemes aroma, amit semmi máshoz nem tudok hasonlítani, mintha soha nem is éreztem volna még ilyet. Pedig mégis ismerős, van benne valami, ami Oroszországra emlékeztet, ahol életem nagy részét töltöttem, amíg el nem küldtek onnan is, hogy végül ne oda térjek haza, hanem már Finnországba. Mi ez, ha nem kibaszás?
- Ügyes kislány - villantom meg legszebb mosolyomat. Másik kezem lassan mozdul, óvatosan érek a lány karjához, ujjaim hegyét húzom rajta végig, mintha bármelyik pillanatban összeroppanhatna egy pillantásomról, nem attól, hogy hozzá érek, áh! Mondjuk ki mondja, hogy nincs így? A vörös színárnyalat már nyakát is beborítja, egészen kedvesen, szinte mámorítóan, így elhinném, hogy egy jól bemért pillantástól összetörik a lány. Nem csak lelke, de talán fizikailag is megtörten omlana karjaimba. Kezem feljebb és feljebb vándorol karján, egészen válláig, ahol apró köröket leírva hajolok ajkaihoz közelebb. Kezem tarkójára csúszik, azonban ajkaitól pár centire megállok, és egy gonosz vigyor terül el ajkaimon.
- Csókolni meg - a pár centiméterből, pár milliméter lesz, ahogy még közelebb araszolnak ajkaim övéihez, egy pillanatra sem engedve el tekintetét, nehogy véletlen megszakadjon az, ami köztünk van. Nincs esélye, és a legjobb ebben, hogy ezzel mindketten tisztában vagyunk. Ajkaim majdnem érintik a lányét, de az utolsó pillanatban, mintha én nem vágynék erre, megállok, és várok. Mert ha nem teszi meg, nem véletlen van tarkóján kezem...
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 29. 23:01 Ugrás a poszthoz

Catherine S. Black
csak a fekete / egyedül(?)


Elégedetten sóhajtok, ahogy megérzem ujjaim alatt a libabőr félreismerhetetlen érzését. Ez jelenti azt, hogy érez, hogy valóban engem érez és valóban engem lát csak már, ha voltak kezdeti próbálkozások azokat végleg feladta, mert teste, lelke és agya is csak engem akar. És ez, kérem, így van jól. Ha máshogy lenne, nem elég, hogy meglepődnék, de feltételezhetően élete legcsúnyább emberét látná a lány. Pedig, baszki, milyen kiábrándító, nem? Itt állok előtte, mint megtestesült tökéletesség, tudom, hogy engem lát csak és egyedül, erre ha olyat mozdul vagy tesz kihozza valós önmagamat, amit egyikünk sem kívánhat, mert akkor oda az egész.
Látszik rajta a vágyódás, de valahol mélyen ott van az a hang, ami azt mondja neki álljon meg és küzdjön. Mert mindig ott van a hang, az áldozatok is elmondták, és kivétel nélkül. Ott van a hang, amit hallanak, aminek felfogják fontosságát és súlyosságát, mégsem tudnak neki engedelmeskedni, néhány előadás alapján nem is akarnának, hiába vijjog agyukban a csengő, ami megállja kényszeríti őket. Mert nem tud megállt parancsolni, és valakik nem is akarják, annyira kiürül az agyuk, annyira elborul maradék józan eszük, hogy egyszerűen nem is akarják, mert a hirtelen feltűnő családi viszályok, a gyerekkel való problémák, a válás, minden olyan aprónak tűnik az érzés mellett, hogy annyit akarnak; soha ne érjen véget. És én ezt most megadom, akár kérte tőlem, akár nem, mert egyetlen egyszer én akarom ezt. Én akarom őt.
Halk nyögés, mely mintha simogatná dobhártyámat, lehunyom szemeimet pár másodpercre, vissza-visszajátszva saját magamnak ezt a hangot. A hangot, ami mindenre válasz, főleg mert apró, csontos, mégis kecses keze úgy markolja pólómat, mintha egy fuldoklónak nyújtanád oda az utolsó mentőövet. Ismét egy elégedett szusszanás hagyja el ajkaimat, mosolyogva nyúlok a lány álla alá mutatóujjammal, hogy rám nézzem, és csakis rám, hiába nem engedtem el tekintetét óráknak tűnő percek óta. Csak én, és ő, na meg az olyan hevesen verő szíve, amit még tarkójánál és érezni vélek, de lehet már csak belemagyarázom.
Lehunyom szemeimet, és óvatosan, akár mintha tényleg egy porcelán babához nyúlnék, érintem ajkaimat övéinek, és először valóban csak érintem azokat, hogy aztán pontosan az előbbi totális ellentétével, olyan szenvedélyesen csókoljam meg, ilyet még ember nem látott. Támaszkodó kezem arcára csúszik, ahogy tarkójáról hátára vándorol kezem közelebb vonva magamhoz, miközben annyira elmélyítem a csókot, amennyire lehetséges. Mégsem akarom túlságosan, mert a vélamágia akaratlan lobban fel bennem, és azt nem hagyhatom. Most nem.
Utoljára módosította:Mihail Vladiszlav Sztravinszkij, 2019. szeptember 29. 23:01
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 30. 19:13 Ugrás a poszthoz

Catherine S. Black
csak a fekete / egyedül(?)


A véla részéről a vélamágia használata egyetlen egy szóba foglalva; semmi. Mi nem érezhetjük azt, amit az áldozat, mi csak csináljuk és tudjuk, hogyha ügyesek vagyunk, akkor célba ér. Nálunk nem dobog hevesen a szív, nem érezzük vérünk pezsgését, nem izzadunk, mintha muszáj lenne, nincs bennünk az üresség, amiről az áldozatok meséltek, amikor belenéztek az igéző kék tekintetekbe. Nekünk nem ad semmilyen pluszt, bennünk nem történik konkrétan semmi. A vélamágia burjánzását is, csak akkor érezhetem, amikor teljesen kiengedem magamból, amikor teljesen átadom magam neki, de ennek már több, mint egy éve. Több, mint egy éve nem használom semmilyen mértékben a mágiát, és nem azért, mert ne akarnám, de megtanították, hogy bizony nélküle is kurva sok mindent el lehet érni, és ne is akarjam, mert mégis miért? Nagyon sok pozitív válaszom lenne erre, de engedjük el, mert megtanították, elfogadtam és használom is, amiket tanítottak. Ennél többet nem várhatnak el tőlem, főleg, hogyha egy ilyen törékeny lány jön velem szemben. Hogy várhatnák el tőlem, hogy türtőztessem magam?
Az elégedetlenség érzése engem is átjár, ahogy ajkaimat csak övéinek érintem, mégis tudom, hogy ez kell még ahhoz, amit igazán akar; az igazi és mindent magába foglaló véla-csókot. Amiért egészen idáig epekedett, és be kell látni, nem is vagyok rest megadni neki. Érzem is, ahogy az apró kacsók mozdulnak, kissé eltolva magamtól adom meg neki a lehetőséget, hogy könnyebben mozogjon. Érzem, ahogy egyik keze hátamon vándorol, másik keze fehér tincseimbe túrnak. Maga felé húz, én pedig engedelmesen követem, mert ezt most még egy felrobbanó iskola sem tudja elvenni tőlem. Az érzést, hogy bár nem önszántából akar, mégis akar, és még csak megerőltetnem sem kellett magam ez miatt. Jobb kezemmel húzom magamhoz közelebb, bal kezem szőke fürtjei közé siklik, hogy ott összehúzva ujjaimat feszítsem hátra kissé fejét, azért, hogy nekem kényelmesebb legyen. A csókot egy pillanatra sem hagyom abba, nyelvünk olyan táncot jár, amit még fel sem találtak valószínűleg, de azt is tudom, hogy nem húzhatom az örökkévalóságig. Szemeimet összeszorítom, kissé lejjebb ereszkedve mozdul mindkét karom, hogy combjai alá nyúlva emeljem fel magamhoz. Elszakítom tőle magam, majd még egy utolsó csókot lehelve ajkaira, húzom el tőle a fejem, hogy rögtön felvegyem a szemkontaktust, amint őzike szemeit kinyitja. Óvatosan lépkedve, ajkait és nyakának elérhető területeit csókolgatva folyamatosan indulok el a sor végén levő üres és elég rom állapotban lévő pad felé, amire gondolkodás nélkül ültetem fel.
- Köszönöm - mosolyodom el, majd óvatosan leengedem a padra, és amikor már biztos vagyok abban, hogy stabil, combjai alól kihúzva kezeimet, vándorolnak feljebb és feljebb egészen mellkasáig, ahol egy pillanatnyi habozás után fektetem tenyerem szívére. Khm...
Utoljára módosította:Mihail Vladiszlav Sztravinszkij, 2019. szeptember 30. 20:05
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. szeptember 30. 21:07 Ugrás a poszthoz

Catherine S. Black
csak a fekete / egyedül(?)


Az én életemben olyan, mint szerelem, olyan, mint nő, olyan, mint kapcsolat még soha nem volt. Definiálni sem tudnám, még ha fegyvert tartanak a fejemhez akkor sem. Nekem a nők is és a férfiak is talán túl sokáig jelentettek semmit ahhoz, hogy ez mára már elmúljon és teljes értékű lényként tudjak rájuk tekinteni. Nem vágytam rájuk úgy, ahogy ők rám, bárhová is léptem be. Az én tekintetemben nem látszott az a vágyódás és csodálat, ami az övékében, és a legszomorúbb, hogy az övékében sem azért, mert engem láttak, hanem azért, mert a bennem lévő vélát látták. Senki nem látott soha e mögé szüleimen kívül, mindenkinek egy véla voltam, akit vagy meg kellett szerezni vagy minél távolabb kellett menekülni tőle. Mindezeket azért, mert véla vagyok, akitől tartani kell, akitől menekülni kell, akit bántani kell, akit el kell taszítani mindenkitől és mindentől, nehogy véletlen ő is teljes értékű legyen, mint bárki más a világon. Nem érzem túlzásnak, ha azt mondom, mennyire magányos voltam és vagyok is. Ezen eddig senki nem tudott és valószínűleg nem is akart változtatni, így hát fel lehet-e róni nekem azt, hogy mennyire kihasználtam a mágia adta lehetőségeket? Szerintem sem. Társaságot akartam, barátokat, de így sem kaptam meg őket, csak elküldtek, majd egy év kihagyás után önszántamból jöttem el ismét tanulni több reménnyel, hátha betalálok valakinél valamit.
Nem pont arra gondoltam, hogy egy teljesen idegen lány vágyjon rám minden porcikájával, és csak ajkaimat nézze, majd feszítse mellkasát tenyeremnek, de végül is ez is célba érés valahogyan. Érzem, hogy megremeg minden érintésem alatt, minden csókom alatt, a gyér fényben, amit a hátam mögött még mindig fénylő pálca bocsájt ki magából, látom, ahogy alsó ajkait beharapja. Még inkább arra ösztönöz, hogy közelebb lépjek hozzá, és arcára csúsztatva tenyeremet álljak ellen a lökésnek, amennyire tudok. Meglátom, ahogy lábait gyorsan összezárja, karjaival átöleli magát, akár egy megsebzett állat. Ellépek tőle, arcáról elveszem kezemet, majd azokat zsebre vágva süllyesztem el az eddig használt minimális vélamágiát. Mintha nem is lett volna semmi fordítok neki hátat, mert tudom, hogy én basztam el, csak nem vagyok abban biztos, hogy nem szándékosan. Komótosan lépkedve indulok el a földön fekvő pálca felé, hogy felvegyem azt, majd ismét ugyanilyen könnyed és lágy léptekkel álljak meg a lány előtt, és nyújtsam felé.
- Erre még biztos szükséged lenni - amint elveszi a pálcát kezeimet zsebeimbe mélyesztem, végül balra fordulva indulok el vissza a helyemre, mintha mi sem történt volna. És bár számomra lehet semmi nem történt, de ez a másik félről nem feltétlen mondható el...
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. október 4. 13:10 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
eltévedtem / segítesz?


Hevesen bólogatok arra, hogy megértettem. Csak annak jár a puszi, akit régóta ismerek és, aki megengedi, szóval idegeneknek semmiképpen sem kéne cuppanóst nyomnom az arcára. Nem tudom ki hogy van ezzel, de én örülnék, ha én akarnám megpuszilni magam, mindenféle elfogultság nélkül, mert ha még nem tenne rá a vélaság akkor sem lenne okom panaszkodni. Az alapvetően szőke haj és kék szem vélaság nélkül is megmarad az emberben, így a vélalét csak ad egy kis pluszt, ami kiemeli mindenemet konkrétan. De ugye, semmi elfogultság.
A csók csak őt érte váratlanul, nem mondhatom, hogy mindvégig ez volt a tervem, de eszembe jutott már egyszer-kétszer a beszélgetés alatt, hogy lopok tőle egy csókot, és láss csodát! Végül sikerült is, amit a legnagyobb örömmel fogadott, pedig isten látja lelkemet, nem használtam vélamágiát, egyszerűen kapott egy csókot, amelyet időben sikerült tökéletessé tennem, és megkapta a megfelelő lezárást is. Mondjuk arra nem számítottam, hogy kihajol az ablakon, bár arcának pirosságából ez érthető.
- Örülni - mosolyodom el kedvesen, de csak rásandítok, mert tudom, hogy nem lehetett rossz, hiszen rólam van szó. A tetoválás is megtekintésre kerül. Igazán egyszerű okai vannak annak, amiért a megbűvölt tetoválás mellett döntöttem. Először is nem hordok ékszert, és csak azért, hogy megértsem azt, amit nekem beszélnek nem is fogok, nyilvánvalóan, másodszor pedig mindennemű ékszer hordása egyelőre a karkötőn kívül eszembe sem jutna, mert mindig elhagyom őket. Így ezen okok eléggé kizárják az ékszerhordást szerény véleményem szerint, ráadásul a tetoválás a fülem mögött még jól is néz ki. Nem nyúlhattam mellé vele.
Lehunyom szememet pár pillanatra, csak bólintok egyet. Olyan szinten nem hatolt be sehová, mint valószínűleg szeretett volna, de ezek olyan dolgok, amikről nem szívesen beszélek. Nem hogy egy idegennel, de még a saját anyám sem tud kicsikarni belőlem rendes feleleteket a kérdésekre ezzel kapcsolatban. Elmondtam nekik is mindent, ami ezzel kapcsolatban a szívemet nyomja, ha változás lesz, mindenképpen szólok. Hogyne...
- Rossz fa tűzre? - ráncolom szemöldökömet értetlenül, miközben mosolyogva nézem, ahogy ismét elpirul érintésemre. - Nem érteni, de hajrá! - vonom meg vállaimat, karjaimat keresztbe fonom magam előtt. Lehunyt szemekkel hallgatom Dana szóáradatát, majd amikor befejezi nyitom csak ki pilláimat, hogy elkapjam tekintetét.
- Minden - felelem szűkszavúan. - Író sem lenni fontos, csak érdekes legyen leírva - könyvek terén vagyok talán a legjobban elfogadó, mert valóban mindent olvasok, ami jól van megírva teljesen mindegy milyen kategóriájú könyvről beszélünk.
- Szeretem gyümölcs - szinte észrevétlen nyalom meg alsó ajkamat nyelvem hegyével, hogy mindennemű gátlás nélkül nézzek végig a lányon, majd egy simlis mosoly mellett folytassam onnan, ahonnan eredetileg is indultunk.
- Szóval Rellon vezető lenni alagsor? - emelem meg egyik szemöldököm kérdőn Danát fürkészve közben.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. október 10. 18:58 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
eltévedtem / segítesz?


Azt már tudjuk, hogy fejlődőképes vagyok, ha a magyar nyelvről és a mondatok jelentéséről van szó. Sok mindent kell tanulnom még, nem tagadom, de talán ha beszélgetek magyarul, akkor nem megy majd olyan rosszul, mint ahogy eddig hittem.
- Értem - az egyszerű szavak mennek, nem kell őket túlspilázni. Még a jelentésük is egyértelmű, és bár szívesen beszélgetnék végre egyik anyanyelvemen, nem mintha bármelyik is túl jól menne, de talán könnyebb lenne. Ez a hátránya annak, ha nem töltesz elég időt sehol, mert bár megértem, amit oroszul vagy éppen finnul mondanak nekem, de válaszolni nem tudok. Sőt, az orosz és az ukrán talán jobban megy, mint a finn, de valahogy az angollal értetem meg magam a legjobban. Még a mugli iskolában erőltették nagyon ránk, és tekintve, hogy Walesbe is néha kell menni, nem jön rosszul a dolog, főleg, hogy egyszerűbben tanultam meg, mint a kurva oroszt. Anyámék meg mit sem törődve azzal, hogy a gyerekük éppenséggel egyik nyelvet sem beszéli valami jól, költöztek ide-oda, még végre dűlőre jutottak, hogy akkor Finnország a nyerő. Az az ország, ahonnan apám alapvetően indult még fiatalkorában. Én meg? Eljöttem inkább Magyarországra tanulni, nehogy véletlen egymás közelében legyünk, na nem mintha az én hibám lenne az, hogy állandóan a legmesszebb iskolákba kell járnom vagy mennem. Lásd; RJ. Oda sem én akartam menni.
- Örülni - sokkal több közös van bennem meg a lányban, mint azt elsőre gondolná az ember. Bár külső szemmel biztos szörnyen viccesek lehetünk, de kellemes vele a társalgás, kivéve, amikor olyanra kérdez rá, amihez semmi köze. Azt is abszolváltuk igazából, nem is akarok rajta tovább rágódni.
Arcán feltűnő pirosság nyilvánvalóan nem kerüli el a figyelmem, mosolyom kiszélesedik - egyszerű mosoly, komolyan -, és hízik a májam a reakciótól. Mindig hízik ilyenkor, hogyne hízna, de ha újra és újra láthatom, akkor csak jobban esik. Alapból sem vagyok egy csúnya gyerek - khm -, de a vélaság még csak dob egy fokot az egészen. Szerencse? Nem mondanám. Gének? Annál inkább, mert a vélamágia használata nélkül is olyan reakciót váltok ki Danából, ami egyszerűen felemelő.
- Odatalálni - biccentek felé egy aprót, majd lassan fordulok felé. Tenyeremet simítom arcára, türelmesen megvárom, amíg felpillant rám, hiszen nem sietek sehova. Amikor végre megtörténik mosolyodom el féloldalasan, majd szemeimet lehunyva húzom közelebb magamhoz, hogy ajkaink ismét találkozzanak. A csók lágy, szinte már olyan, mint egy felhő puha érintése, és nem is mélyítem el. Majd legközelebb talán. - Köszönöm - suttogom ajkaiba, mielőtt eltávolodnék tőle. Másik kezemmel egy rakoncátlan tincset tűrök füle mögé ismét, majd tenyeremet elvéve arcáról dugom zsebre kezeimet, fordítok hátat és indulok el még egyszer. Most már tényleg meg kell találnom azt az embert.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. október 13. 10:58 Ugrás a poszthoz

Vajda Eszter
iszok / Pécs


Néha jól esik eltávolodni mindentől és mindenkitől. Amióta az Elite beköszönt az életemben, nincs egy perc nyugtom sem, valami mindig akad, amit meg kell oldani vagy ennek vagy annak. Rendben, be kell vallanom, hogy nem bánom, mert kurvára megmelengeti a szívemet a tudat, hogy tartozhatok valahova és valakikhez, akik nem néznek ki, mert pontosan olyan mértékben mások, mint én. Valaki külsőben, valaki a bensőjében, de valamiért minket akartak beszervezni, és ennek különösen örülök. De néha sok. Az egyetemről kicaplattam és rögtön az első kocsma ajtaját löktem be magam előtt, mert egyszerűen muszáj innom egyet. Egyetemistaként megtanulod rögtön, hogy melyik kocsma merre van, de nekem most pont rohadt mindegy, csak egy sörre vágyom és arra, hogy senki ne találjon meg pár órát.
Anyámék rögtön a beavatás után kerestek meg, hogy minden rendben van-e? Hogyne anyám, minden oké, éppen beléptettek egy olyan társaságba, amiről senkinek nem szólhatok egy szót sem, vállvetve harcolunk egymás mellett és egymásért, senkit nem támadhatsz hátba, nincsenek titkok. Akár egy szekta baszki, de mégsem az. Ez valami mélyebb és csodálatosabb, mert itt mindenki egymásért van, akármekkora is a szar kitartunk egymás mellett. Kitartanak mellettem. Lehet nem a barátaim - de -, de mégis tartozok valahova és nekem ez éppen elég. Szerintem itt még örülnek is a különlegességemnek, annak, hogy véla vagyok. Legalább ők, mert hogy én nem, az is biztos. Mindegy is, a levelet a legkedvesebben megválaszoltam anyámnak, majd másnap feladtam, és mindenki boldog volt, hogy a vértisztított fattyúval minden oké.
A pultnál telepedem le egy nő mellett, aki a következőt kéri, de a tekintete valamiért azt sugallja, hogy lehet nem kellene neki már. De ugye, ki vagyok én, hogy megmondjam ezt? Hiszen én is inni jöttem ide.
- Egy sör, négy cent whisky - adom le gyorsan a rendelést, amint elkapom a srác pillantását, majd a nő felé fordítom fejemet.
- Nehéz nap? - ennél szarabbul is kezdeményeztek már beszélgetést, nincs okom aggodalomra szerintem ezek után, és legalább egy olyan emberrel beszélgethetek talán, aki nem tudja ki vagyok.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. október 20. 15:21 Ugrás a poszthoz

Vajda Eszter
iszok / Pécs


Ahogy megkapom a rendelt italokat, a whiky-t el is tüntetem, az érzés, ahogy jólesően végig marja a torkomat, semmihez nem fogható, szemeimet is behunyom egy pillanatra, hogy mindenképpen át tudjam érezni az eme fájdalom adta boldogságot. Nem szoktam az alkoholhoz fordulni, talán egyszer voltam életemben berúgva is, de most kurvára megérdemlem, és bár nem tervezek berúgni, de bármi megeshet. A megszólított lány kissé homályos tekintetét emeli rám, nekem pedig széles mosoly jelenik meg ajkaimon, ahogy tudatosul bennem, hogy az, akitől egy mélybe menő, becsiccsentett beszélgetést vártam, talán még filozofáltunk is volna, az olyan részeg, kettőig alig lát. Vagy ha nem is ennyire részeg, de nagyon közel áll hozzá.
- Nekem mindennap az - nevetek fel halkan. Jobb kezembe veszem a korsót, egy pillanatra a hideg fut végig rajtam, ahogy meleg bőröm érinti a hideg korsót, de amilyen hamar jött, olyan hamar megy is az érzés, így boldogan emelem ajkaimhoz azt, és egy jókorát kortyolok belőle. A whisky teljesen jó volt kezdésnek, de mostantól csak a sör. Amit megtanultam, hogy nem szabad keverni a piákat, vagy ha megteszed, mert úgy alakul, akkor folyamatosan enned kell, az felszívja, és talán még a másnapot is megúszod. Miket tud a srác, mi? Hasznosítsátok gyerekek, még jól jöhet, ha ezt tudjátok. A felém nyújtott kezet csak azután fogom meg, hogy a korsót letettem, majd megrázom.
- Mihail Vladiszlav - engedem el a nő kezét, hogy visszatudjak térni sörömhöz, amiből ismét kortyolok egyet, de immár egy kisebbet.
- Látom jól lenni - kuncogok fel halkan, miközben a korsót elveszem ajkaimtól, majd a pulton koppan. Azt már tudjuk és láthatjuk is, hogy a mellettem ülő nem éppen szégyenlős, tekintettel arra, hogy úgy terült el a pulton akárha csak otthon lenne az ágyában éppen.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. október 28. 14:00 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Tombol az ősz. Amit én személy szerint imádok, és mindig ezt az évszakot várom a legjobban, de az emberek arcát fürkészve, ahogy elhaladok mellettük, hogy megtaláljam a helyszínt, nem éppen ezt sugallja. Mindenki be van savanyodva, szomorkás és mélabús arccal mászkálnak fel s alá, pedig az idő egyáltalán nem őszies, inkább mondanám kora nyáriasnak. Rettenetes. Na igen, és a helyszín. Amikor a bagoly elkezdte verni az ablakomat, hogy márpedig ő igenis levele hozott és nyissam ki, egyszerűen figyelmen kívül akartam hagyni, valahogy jobban lekötött a könyv, ami éppen kezem ügyébe került. De kitartó volt, szinte esélyem sem volt ellene, így egy húsz perces ablak kopogtatás után kitártam azt, elvettem tőle a levelet, majd elrepülhetett isten hírével. Gondoltam én. Egyszerű volt a képlet; az én nevem állt rajta, így nyilván nekem címezték, de valamiért mégsem akaródzott kinyitnom. Szemeztem vele  majd' öt percig, amíg végül felbontottam, hogy azzal a lendülettel verdessék szemöldökeim az eget. A csónakházban Danával. Nem fogok hazudni, el kellett gondolkodnom ki a lány, aki cukin aláfirkantotta a levelet, de hamar eszembe ötlött. Aki bár próbált segíteni megtalálni a házvezetőmet, nem sok sikerrel, de végül megtaláltam én, úgyhogy jól sült el a dolog.
Egy egyszerű ott leszek került a levélre, amit visszaküldtem, a még mindig az ablakomban gubbasztó bagollyal, majd olvastam tovább. Pár perc után kaptam fel a fejemet, és olvastam újra a levelet, hogy végül felrángassak magamra egy nadrágot, egy egyszerű fehér pólót és elinduljak. Igen, soha nem a pontosságomról voltam híres, most sem hazudtolom meg magam, de nem baj. Majd hozzászokik, mert kénytelen lesz, ha a közelemben akarja tudni magát, ami meglepő, mert ez a levél inkább tűnt randi kérésnek - amin soha nem voltam még -, mint egy baráti összeröffenésnek.
A csónakház felbukkan a fák közül, komótos léptekkel, zsebre dugott kézzel baktatok a lány felé, aki igen meglepően kirittyentette magát. Ujjaim tincseim közé szaladnak, hogy hátrafésüljem azokat, majd megállok Dana előtt, hogy szemtelen mérjem végig.
- Csinos - biccentek egy aprót felé, halovány mosolyom, csak bajszom - nem mintha lenne - alatt látszik. - Mehet? - nyújtom felé jobb kezemet, tekintetem kérdőn emelem rá azzal a lankadhatatlan mosollyal.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. november 2. 19:10 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Dana zavarát még a vak is láthatja, én pedig nem vagyok rest ezen egy jót derülni, de nyilván csak magamban. Arcomról semmit nem lehet leolvasni, azonban nyilvánvaló, hogy élvezem a helyzetet. Hiszen elég egy szavam, egy érintésem és a lány legszívesebben felszívódna, esetleg elfutna a helyszínről, mert mennyire zavarban van. Az okát nem értem, mert semmi olyan dolog nem történt köztünk, ami ezt indokolná, de mindegy, egyszerűen, ha úgy tetszik, kiélvezem a helyzetet. Nem kis bátorság kellett ezen levél megírásához, mert, akár akarom, akár nem, nekem ez tényleg tűnt inkább randi felkérésnek, mintsem egy baráti összeröffenésnek, hiszen arra ott van egy kocsma, esetleg nyaljunk el egy fagyit. De a lemenő nap fényében csónakázni? Mi ez, ha nem randi? És ha ez nem elég, a lány hívott el engem, ami még meglepőbb.
Megemelkedett szemöldökkel várom, hogy végre kinyögje a mondatot, ami igen nagy küzdést igényel ezek szerint, és amikor sikerül neki, mosolyogva biccentek egyet felé, majd kezét megfogva vezetem le a lépcsőről, és indulok el a csónak felé vele együtt. Szemem sarkából veszem észre a mozgást, és a mosolyom még szélesebb lesz, ahogy felismerem az illetőt. Bocsánatkérően tekintek Danára, majd ellépte tőle, zsebre dugott kézzel állok meg Machay előtt. Lekezelünk, megilletődött tekintetére csak röhögök egyet, majd a hátam mögé bökve hüvelykujjammal magyarázom meg másodpercek alatt a helyzetet. Rögtön gonosz vigyor terül el arcán, és most rajtam a sor, hogy meglepődve nézzek rá, majd legyintve egyet felé közlöm, hogy majd találkozunk, és ezt úgy sem ússza meg, végül komótos léptekkel térek vissza Danához, aki már a csónakban ül. Beverekedem magam mellé, majd automatikusan megfogom az evezőket.
- Kaptam - biccentek felé egy aprót, ahogy elkezdek kimanőverezni a stégtől a tó közepe felé. Megéri a kondi, legalább most nem sülök fel, de akkor sem tudom mire vélni Ábel kárörvendő mosolyát. Ha ezt most elmondja Polonak, és téma leszek, akkor el sem megyek a gyűlésekre, hiába jár túl sok következménnyel. - Megfelel. Majd eljönni megnézni? - mosolyodom el a lány felé, tűkön ülve várva, hogy ismét meglássam azt az enyhe pírt az arcán, ami mindig feltűnik, amikor ilyet vagy ehhez hasonlót kérdezek. - Régi rellonosé volt, nekem nem lenni vele sok dolog - vonom meg vállamat, ahogy irányba állítom a csónakot, belőve egy messzebbi pontot, majd lassan kezdek el arrafelé evezni. A nap lemenőben van, a narancssárga napsugarak gyönyörűen vetülnek a tó vizére. Nos, akármennyire szarul is hangzik, férfiként is tudom értékelni a természet adta szépségeket, és meg is teszem. Mert miért ne? Csak Ábel baszódott bele, ebbe az igen szép és idilli képbe, aki vigyorogva bámulja még mindig, ahogy evezek a lánnyal, de középső ujjam felmutatásával és egy nagyon bájos mosollyal elérem azt, hogy végre a könyvébe bújva ismét - nyilván folyamatosan vigyorogva - végre elinduljon.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. november 2. 21:33 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Az rendben van, hogy alapvető vonzalmat váltok ki emberekből, akár szeretném, akár nem, de amit Danával művelek akaratlan, az még nekem is furcsa. Ábel csak röhöghet a markában, amikor elmesélem neki, hogy valószínűleg meg volt életem első randija úgy, hogy azt sem tudom mi az igazából. De ha azt mondja nekem, leülünk és megtanít rá, akkor pofán röhögöm és elsétálok. Nem véletlen jut eszembe ilyen alternatíva, mert simán kinézem belőle, és amekkora barom, még rá is venne, hogy benne legyek. Bah, még bele gondolni is rossz. Mi lenne a terv? Beöltözik nőnek és elviszem vacsorázni? Mert ha ezt akarja, akkor futok vele az étteremig, csak lássam nőnek öltözve. Ember, mennyire király lenne! Na, oké, moderálom magam, mert az akaratlan mosolygás a semmiért lehet kicsit megrémítené Danát.
- Vendég? - emelkedik meg szemöldököm értetlen. Vendéget fogadni az iskolában? Mégis miért? Hiszen remek alvós lehetőség vannak a faluban is, mégis miért akarna valaki egy iskolai szobában aludni? - Nem érteni, de rendben. Te döntés - vonom meg vállamat értetlen, mert nemigen jutok dűlőre a dologgal, ámbár nem is nekem kell. Nem nézném ki Danából, hogy férfi vendégeket fogad, már csak abból kiindulva, hogy a csóktól mennyire elpirult, mennyire nem tudta hova tenni, és mennyire zavarba jött az egésztől. Nehezen hinném el, hogy olyan vendégre gondolt, ami nekem rögtön eszembe jutna, mint ivarérett hímnek. De kinek a pap, kinek a... Engedjük el, hiszen olyan ártatlan arca van, és olyan kis kedves, ahogy csacsog mindenről, csak hogy leplezze a zavarát. Meg kell zabálni.
- Örülni - mosolyodom el őszintén, nincs benne mágia, mert Danánál nincs rá szükségem. Valahogy neki elég a közelségem ahhoz, hogy össze-vissza beszéljen, hogy ne tudjon arról mégis hol van, pedig megesküszöm Merlinre, hogy nem használtam nála mágiát. Minimálisat sem, elég volt az alapvető vonzalom ahhoz, hogy ott kössünk ki, hogy minden mozdulatomat csodálattal bámulja, hogy minden szavamat issza, hogy minden pillantásomtól zavarba jön. Most sincs ez másképp, és már éppen megkérdezném, hogy talán rosszul van-e, vagy mi a probléma, mert meglepően sokáig nézi a csónak alját, amikor felpillant rám, és magyarázattal szolgál. Megkönnyebbült mosolyt villantok meg felé, mert annak csak örülni lehet, ha nem éppen lehányni készülnek a cipődet. Felüdülő érzés.
- Igen, elég klassz lenni - eltűnődve ízlelgetem a szót, mert bár olyan pozitív csengése van, mégsem tudom elképzelni mit jelenthez. Dana ajkait is vidáman hagyja el, közben mosolyog, így biztos pozitívat jelent, majd megkérdezem Ábelt, mert mostanában ahelyett, hogy a magyar tanáromat zargatnám, egyszerűen elkapom háztársamat és fárasztom, ameddig csak nem szégyellem. Ami nem szokott eljönni, de nem baj.
- Igen, sikerülni - vonom meg vállaimat, ahogy egy erősebbet húzok az evezőkkel, így már csak sodródunk, amíg el nem érünk a tó közepe tájékára. - Néhányan idegesíteni mondjuk, de nem lenni olyan rossz - teszem bele az evezőket a tartóba, közben pillantásomat le sem veszem Danáról. Szögezzük le, hogy ez egy csónak, így nem valami nagy, szóval ahogy közelebbről is megszemlélem Dana arcát, nyilvánvalóan szemet szúr, hogy egy leheletnyi smink is van rajta. Eléggé készült erre a találkozóra ezek szerint. - Valóban szép - bólintok egyet, de eszem ágában sincs levenni a szemem Danáról, akinek szemei is felcsillannak, ahogy a naplementét nézi, majd hajtincsein csillan meg a gyér napfény. Tekintetem végül elfordítom róla, ahogy kezemet a csónak széleinek támasztom, majd az égre emelem tekintetem, miközben lábaimat kinyújtom, különösen figyelve arra, hogy nehogy megrúgjam a lányt.
- Ez randi? - nem nézek a lányra, nincs szükségem rá, hogy lássam mennyire zavarba fog jönni, amint felfogja a kérdést. Elég nekem annyi, hogy hallhatom majd hangjának rezignáltságában. Bőven elég.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. november 3. 10:59 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Mosolyogva figyelem, ahogy Dana neki áll elmagyarázni a vendéget, és az igen csúnya gondolataim megcáfoltnak látszanak. Nagyon helyes, hiszen elképzelni sem tudtam volna róla azt, hogy esetleg úgy fogadna vendégeket, mint én anno. Nyilvánvalóan most nem, ez mégis egy iskola, na meg ennyire még én sem vagyok elvetemült, hogy tárva várjam a vendégeket, akik éppen meglátogatnak. Ez most elég szarul hangzik, tudom én, de komolyan csak két emberről beszélünk, úgyhogy... mindegy, most nem rólam van szó.
Szóval Dana teljes beleéléssel magyaráz, én pedig teljesen megértem. Tényleg jól jöhet az embernek egy kis magánszféra, amikor csak el akar tűnni a világ elől, az meg nem segít ebben sokat, ha rajtad kívül még öten vannak as szobában. Lehetnék velük bármennyire jóban valószínűleg előbb vagy utóbb egyszerűen kiküldeném őket, bezárnám az ajtót és élvezném az egyedüllétet, amíg meg nem unom azt, ami ugye már csak azért is necces, mert napokról is szó lehet. Szeretek egyedül lenni. Megnyugtat.
- Gránátalma - biccentek egyet határozottan felé, bármennyire is emelkedett meg szemöldököm a kérdésen. Váratlanul ért, és mondjuk egyáltalán nem témába illő, de ha már feltette csak válaszolok. - Ital? Öm... - zavartan vakargatom meg tarkómat. Pár másodpercig gondolkodom csak a kérdésén, mert nem kötötte ki, hogy alkoholosról beszélünk-e avagy sem. - Whisky. Csak az ír - sem a gránátalma, sem a whisky nem vicc. Valaki gyors éttermi kaját eszik, valaki fagyit, valaki faszom tudja mit, amikor szarul van, én meg gránátalmát. Amúgy sem engedhetem meg magamnak a gyors éttermi kajákat, hiszen folyamatosan a kifutón kell villognom, amit nem bánok, teljesen megbabonázom az embereket alapból is, de ha még ráteszek egy lapáttal, akkor esélyük sincs ellenem. És itt most nem a vélamágiára gondolok. Egyszerűen tetszik nekik, hogy nem beszélek, nincsenek felesleges kérdések, csevejek, alapból sem voltam soha ez a szószátyár típus, Dana meg imád beszélni, így nekem nem kell. Kell ennél több mára?
A helyzetkezeléssel soha nem volt gondom, csak bólintok egyet felé, értem én mire szeretne kilyukadni, de ha nagyon felbasszák az agyad, akkor sajnos nehéz normálisan kezelni egy helyzetet. Igen, mindegy. A kérdésem amúgy is telibe talál, nem szükséges Danára pillantanom ahhoz, hogy lássam mennyire zavarban van, hiszen még válaszolni sem tud. Fejemet lassan, óvatosan biccentem előre, amikor még pár perc elteltével is csak egy huh-t kaptam, de választ a kérdésre nem. Megemelkedett szemöldökkel fogadom a választ. Ja, ez egy randi. Remek kérem, remek. Mit kell csinálni egy randin? Óvatosan sandítok vállam felett a part felé, hogy hátha Ábel még ott van és röhög a markába, de nincs szerencsém. Oké, szóval randi. Elkapom Dana tekintetét, végül haloványan elmosolyodom, mert tudom miért randi. Mindenki tudja, talán csak ő nem.
- Szerinted miért hívni el engem randi? - ha már én tudom, tudni akarom, hogy ő legalább sejti-e az okát annak, amiért a közelemben akar lenni. Mert én tudom, valószínűleg az a faszfej Machay is tudja. De ő tudja-e? Mert, ha nem, akkor mit kellene tennem? Elmondani vagy csak annyiban hagyni, hogy elhiggye ezek tiszta érzelmek? Engem soha nem szerethet senki. Apám megmondta.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. november 3. 20:33 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Bár nem tudom miért volt olyan fontos feltenni ezt a kérdést, de ha már feltette, nem vagyok rest válaszolni, ő meg mosolyogva jegyzi meg. Nos, ha neki ez ilyen fontos információ volt, akkor jegyezze, de én valahogy jobban szeretem fontos és hasznos dolgokkal megtölteni az agyamat, nem olyanokkal, mint kinek mi a kedvenc piája vagy kajája. Ezek ilyen fontosak lennének a magyaroknál? Mert nálunk ez otthon sem divat, nem hogy az országban. Anyám rögeszméje, hogyha megyünk valahova... vagyis most már; ha mennek valahova, akkor mindig kell vinni egy apróságot. Anyám süteményt szokott, de ez, mint tudnivaló, kinek mi a kedvence miből, olyan fontos lenne?
Ismét zavarba jön, én pedig az eget bámulom, de amikor ráemelem pillantásom, egy ismételt kérdés szakad fel belőlem, amitől szintén zavarba jön. Tudok olyat kérdezni vajon, amitől nem jönne zavarba? A válaszra egy szomorkás mosoly kerül fel ajkaimra, lábaimat visszahúzom mellőle, kissé előredőlve könyökölök rá térdeimre, és behunyt szemekkel várom, hogy befejezze. Egy cipőben járunk, mert elképzelésem sincs arról milyen egy randi, hogy s miként kellene csinálni, törődni a másikkal esetleg, vagy csak meghallgatni? Kérdezni, beszélgetni, elvétve egy-egy érintés? Azt randi nélkül is meg tudom tenni, nem?
Jól érzi magát a társaságomban, szeretne a közelemben lenni. A szomorkás mosoly szélesebb lesz, fejemet előre biccentem, miközben jobb kezem csúszik tarkómra. Apám szavai visszhangzanak a fejemben folyton folyvást. Engem nem lehet szeretni, mert mindenki szeret alapvetően. Nincs választásom, nem vágyhatok az igaz szerelemre, mert egy csettintésre megkaphatom. Mindenki szeret, mégsem szeret senki. Amikor először mondta, nem értettem, dühös voltam rá, amiért ilyeneket mondd, mert engem miért ne lehetne szeretni? Ugyanolyan ember vagyok, mint mindenki más. De ahogy teltek az évek, ahogy megtapasztaltam, hogy mégsem vagyok ugyanolyan, a folyamatos csesztetések által, majd a mágia által, ami bennem lakozik... rájöttem, hogy igaza van. Minden szava igaz volt, és a mai napig is az. Engem nem lehet szeretni, hiszen mindenki megteszi, ha csak egy felületes szinten is. Kiben bízhatnék, amikor azt mondja jól érzi magát velem, nem vagyok közömbös a számára, amikor senkinek nem vagyok közömbös? Az emberek túl nagy százaléka elégszik meg a felületes érzelmekkel, honnan tudhatom, hogy Dana nem ezek közé tartozik? Nem számít, hogy a mágiámat mindennap figyelik, nem számít, hogy nem használom, nem számít, hogy nem élek vele vissza, mert egy alapszintű vonzalom mindenkitől van irányomba. Ez miért lenne más?
Elveszem tarkómról a kezemet, majd lehunyt szemeimet emelem a lányra, pár másodperc elteltével nyitom csak ki pilláimat. Nem tudom meddig fürkészhetem Danát, de a mosoly, amely ott bujkál szám szegletében nem lankad, és szemeimből sem olvasható ki semmi. Túlságosan bezárkóztam, és elhatárolódtam a szeretet érzésétől, hogy értelmezni tudjam az elhangzott szavakat, így csak mélyet sóhajtva fúrom tekintetem a lányéba.
- Véla lenni, Dana - sütöm le tekintetem egy pillanat erejéig. - Ezért szeretni közelemben lenni, ezért nem lenni... hogy is mondani? Közömbös? - összeráncolt szemöldökkel mondom ki a szót, majd vállat vonva folytatom. - Ezért nem lenni neked közömbös. Kedvelni engem, mert nincs más választás - és még csak vélamágiát sem használtam bassza meg! Ha itt nem is csesztetnek a másságom miatt, törhetek össze olyan kialakuló kapcsolatokat, amik még épphogy elkezdtek gyökeret verni, mert itt még bimbózásról sem beszélhetünk.
- Nem erőltetni magad rám - mosolyodom el felé szélesen. - Önszántamból jönni, nem? Jó szó? Önszántamból? - ismét ráncolom a szemöldökömet, mert a szavak jelentése és mondatba való beillesztése nem megy mindig, de talán nem is most van itt a helye a nyelvtan idejének. - Mindegy. Örülni, hogy elhívtál, de nem hinni, hogy te engem kedvelni igazából - az utolsó szót próbálom megnyomni annyira, hogy érzékelje, mire szeretnék kilyukadni, hogy nem lebeszélni akarom az érzésekről, amiket táplál, egyszerűen felszeretném nyitni a szemét, hogy lehet úgy érzi nem vagyok neki átlag, de ebben nem lehet biztos, mert nekem itt van a mindig átkom; vélaság. Óvatosan állok fel a csónakban, és amikor a nap felé fordítja arcát ülök le a másik oldalára, kissé előre dőlve nézem én is az erőtlen napsugarakat.
- Remélem nem haragudni rám - nem veszem el a tekintetem a napról, mert a színek, a fények, ahogy játszanak a vízen, egyszerűen megbabonázzák az embert, és amúgy sem szeretnék Danára nézni. Még ha nem is az előbb leírtak járnak a gondolataim között. Túl kellemetlen. Még szerencse, hogy nem egy hőlégballonon vagyunk, az még kellemetlenebb lenne.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. november 4. 18:09 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Látom arcára kiülni a megkönnyebbülést, még ha csak minimális mértékben is. Lehet másnak egyértelmű volt a randi felkérés, de számomra nem, így szerintem nem róható fel nekem, hogy teljesen mértékben nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mint egy elveszett faszfejnek a nagyvárosban pörögnek agyamban a dolgok, hogy ebből hogy mászhatnék ki? Egyáltalán ki akarok-e mászni belőle? Soha nem éreztem szerelmet, abban sem vagyok biztos, hogy a szeretetet magát tudom-e értelmezni, akár egy ember. Az én életemből ezek a dolgok kimaradtak, hiába tudom, hogy a szüleim szeretnek, hiszen az egy teljesen más szeretet, mint amit Dana hisz, hogy érez irántam.
Mindkét szemöldököm az eget verdesi, ahogy visszakérdez. Mi az, hogy és? Nem érti, hogy amit érez jelenleg az nem nekem szól, hanem annak, ami vagyok? Nem olyan tiszták az érzelmei, mint ahogy hiszi, bármennyire is szeretné, ha az lenne, de ez nem így működik, amikor egyetlen erőteljesebb mosolyommal eltudnám érni, hogy nekem adja a lelkét is. Folytatja, én pedig lemondóan megrázom a fejemet, mert valahogy úgy érzem feleslegesen koptatnám a számat tovább, amikor egyszerűen nem tudja vagy nem akarja - mert nem mindegy - megérteni mégis miről beszélek neki egy ideje. Vagyis próbálok beszélni neki, mert a magyar a még mindig nem az erősségem, és beszélni sem szeretek, ha eddig ez nem lett volna egyértelmű. Én amolyan csendes gyilkos féle vagyok. A legtöbb ember bánatára.
- Időt? - összeráncolt szemöldökkel bámulom cipőm orrát, majd vállat vonok. - Azom végül is lenni - ha ennyire beszeretné bizonyítani nekem az irántam érzett valós érzelmeit, akkor egy esélyt mindenképpen megérhet a dolog. Abban reménykedem csak, hogy nem vár tőlem hatalmas lépéseket. Azt a csókot is csak azért kapta, mert olyan kedvem volt, szeretek játszani, éppen ő járt arra, így ő szenvedte ezt el. Ha másnak adom azt a csókot, akkor is itt ülnék? Valószínűleg, de talán nem érzelmekről beszélgetnénk, hanem éppen a tó közepén tenném magamévá az illetőt.
- Én... - elharapom a mondatot, ismét az égre tekintek. Dana háta mögött támaszkodom meg balommal, jobbommal pedig a csónak szélét tartom, nehogy eldőljön. - Én nem tudom milyen lenni szeretet vagy szerelem, így nem is ígérni neked semmit - tetszik az őszintesége, kár lenne tagadni, azonban ez az egész olyan fordulatot is vehet, ami egyikünknek sem lenne éppen jó. Arra, hogy én is táplálok felé valamit, mert eljöttem, nem tudok válaszolni, egyszerűen megvonom a vállam. Soha nem tetszett senki igazán, aki igen, azt egy csettintéssel megkaptam, így azt sem tudom milyen az, amikor egy ember annyira tetszik, hogy az szinte már szerelemnek mondható.
- Ha te mondani, hogy több ez, mint a vélaságom, akkor megvárom mi lenni vége - biccentek egy aprót, de tekintetem még így is az eget pásztázza. Elmosolyodom, ahogy helyesel arra, hogy jókor használtam a szót, de több figyelmet ennek nem szentelek. Nem nyelvtanórát tartanak nekem éppen, hanem a mellettem ülő lány éppen bevallotta, hogy érez irántam valamit, és elhiszi, hogy nem a véla-létem miatt. Én is szeretném ezt hinni, komolyan, de kurva nehéz. - De elmondani előbb; nem lenni könnyű dolgod majd. Faszfej lenni, úgyhogy... - vonom meg vállaimat. Az őszinteség és a tisztalap a két védjegyem, most sem hazudtolom meg magam, főleg, ha már Dana is kifejtette nekem az érzéseit, ideje volt bevallanom, hogy amúgy egy paraszt vagyok, csak mindig jó időpontokban kap el. Ez változhat, és lehet akkor elhiszi majd nekem, hogy amit érez az felszínes vonzalom, és nem mélyebb. De ez még lehet a jövő zenéje.
- Nem - rázom meg a fejem óvatosan. - Szeretnéd, ha igen? - egy kaján vigyor terül el ajkaimon, talán egy hangyányi gonoszság is csillan tekintetemben három okból kifolyólag is; 1. biztos vagyok abban, hogy bőven az alatt a szint alatt maradok, amit a Minisztériumnak jelez a karkötő, 2. kurva vicces lenne Dana szemében is látni a vágytól túlfűtött csillogást, és 3. mint mondtam szeretek szórakozni. És igazából nem minősül vélamágia használatnak az szerintem, ha a másik fél kéri, bár ilyen még egyszer sem fordult elő. Mindegy.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. november 5. 17:35 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Nem szeretem kimondani azt, hogy véla vagyok. Nem, hogy kimondani, de most úgy érzem, mintha bevallottam volna, mint valami mocskos titkot. Nos, sok embernek egyértelmű lehet mi vagyok, de a legtöbb még nem találkozott vélával, így tudok meglepetést okozni, mégis úgy érzem, azt, hogy véla vagyok bevallottam Danának, nem pedig elmondtam vagy egyszerűen kimondtam. Túl korrekt és őszinte ez az egész ahhoz, hogy egy ilyenen bukjon el. De ha el is bukik, akkor sincs semmi veszve, mert elég egy cukkancs mosoly, és onnan folytatjuk Danával, ahonnan én akarom.
Utálok ígérgetni, most sem fogom megtenni. Egyszerűen nincs értelme, már csak azért sem, mert amíg nem bizonyosodik be számomra, hogy Danának tényleges érzelmei vannak irányomba, addig nem áltatom magam olyanokkal, minthogy engem lehet szeretni. Igazán szeretni, olyan teljes szívből, mert ezt kötve hiszem, de tudom, hogy a lány addig fogja az ebet a karóhoz kötni, amíg be nem adom a derekamat, így ezt megelőzvén..., mert ugye, időm tényleg van, na meg nagyon vesztenivalóm sincs, hiszen nemrég ismertük meg egymást. Azon kívül, hogy szőke a haja, és kék a szeme, imád beszélni, nem sok derült ki Danáról, rólam meg még kevesebb és értelmesebb információ, és ameddig lehetséges ezt így is fog maradni. Legalábbis, ha rajtam múlik, mindenképpen.
- Nem, nem érteni - rázom meg a fejem mosolyogva, miközben tekintetem rá siklik. - Bunkó lenni Dana. Nagyon. És gonosz - mondanám neki, hogy kérdezze meg Machay-t, de ő sem mondhat többet, mint én. Na meg ki akar azzal villogni, hogy elégette a legnagyobb magyar címletet egy hajléktalan orra előtt, aztán röhögve, bűntudat nélkül ment el sörözni az akkor megismert másik szerencsétlennel? Mert tényleg bűntudat nélkül mentem el a kocsmába és ittam meg jókedvűen Ábellel párat, csak azért, hogy bekerüljek egy olyan klubba, amiről egy ideig még azt sem tudtam, hogy létezik. De valamiért felfigyeltek rám, én meg nem vagyok barom, hogy ezt ne használjam ki. Csak a feladat... az a kurva feladat.
- Nekem csak rossz oldalam lenni valószínűleg - nevetek fel halkan, miközben lehunyom szemeimet, és fejemet előre biccentem. Pár másodperc múlva nyitom csak ki pilláimat ismét, hogy felvegyem az előző pózt; Dana mögött és a csónak szélén támaszkodom meg, tekintetem az égnek emelem ismét. Túl furcsa úgy beszélgetni valakivel, hogy nincs a dologban minimális vélamágia sem, ráadásul olyan dolgokról, amik alapvetően engem elkerültek egész életemben. Vigasztal a tudat, hogy valahogyan és valamiért anyám és apám is egymásra találtak. Valahogyan.
- Észre sem vennéd, ha használni - vonom meg vállamat, amikor megérzem közelségét, majd puha ajkait fülcimpámon, végül távolodó leheletét. Megforgatom szemeimet, miközben oldalra sandítok rá, majd felnézek az égre. Kezdenek előjönni a csillagok. - Ne húzni ki gyufát, Dana - nem szakítom el tekintetem az égről, valószínűleg így is érzi a szavak élét, amelyet arra engednek következtetni, hogy bizony nem rajtam múlik az, hogy egy gyenge pillanatban ne rántsam az ölembe és tegyem magamévá, vélamágiával vagy anélkül, nem számít. Mert ahogy elnézem ő is akarná, de mindketten tudjuk, hogy erre egyelőre csak én vagyok felkészülve, mind testileg, mind lelkileg. Még hogy várjunk ki, amikor a fülemet harapdálja! Hogy lehet így kivárni bármit is?
- Óhohohóóóó - nézek rá vigyorogva. - Vélamágiával ismerni meg egy embert csak igazán - akkor semmi nem titok. Minden kérdésre készségesen válaszolnak, mindent megtesznek, minden lépésedet követik, figyelik, csókolgatják a lábnyomodat, bármerre is mész. - De ne aggódni, én nem használni senkinél sem... már - az utolsó szó szinte suttogva hagyja el ajkaimat. Az emlékek megrohamoznak, pár másodpercig csak meredten bámulok magam elé. Sajnos túl sok emlék van ezzel kapcsolatban. Hosszú film lesz ez.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. november 8. 19:28 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Nincs arról szó, hogy szégyellném, ami vagyok. Nem tehetek róla, így okom sincs szégyellni azt, amiről nem tehetek, egyszerű genetika az egész, mégsem szeretem elmondani az embereknek, hogy mi vagyok, ha esetleg maguktól még nem jöttek rá. Régebben sem mondtam el, de végül az RJ-ben minden megváltozott, mert ott mindenki tudta, hogy mi vagyok. Mindenki horda a karkötőt, senki nem akart a közelemben lenni, amíg le nem higgadok, és elfogadom, hogy nem minden a vélamágiám. Aztán, amikor ez bekövetkezett, asszem egy év után, egy srác volt az első, aki levette a kezéről a karkötőt. Onnantól szépen fokozatosan mindenki megtette, bár nyilván voltak olyanok, akiken végig rajta volt, amíg el nem hagytam az iskolát. Sikeresen megtanultam mindent, amit csak lehetett, a tanárok büszkék voltak rám, a diáktársaim már szerettek és nem féltek tőlem, mindezt egy srác miatt, aki elindította a lavinát. Soha nem lehetek neki elég hálás ez miatt.
- Még mindig nem érteni miről beszélek - legyintek egyet Dana felé. Nem koptatom feleslegesen a számat, mert nem éri meg, ez a téma meg számomra már elég lerágott csont. Nem fogom bizonygatni, hogy amiket én tettem vagy teszek, esetleg tenni fogok - mert releváns a jövő idő -, azok nem iskolai csínyekben merülnek ki, vagy egy iskola társunk, netalántán egy oktató megszívatásában. Az Elite izgalmassá tette az életem, megismertem Ábelt, akiben az első pillanattól fogva megbízok, mert bár bepróbálkozott a mágiával, de nevetséges volt, valószínűleg nem is próbálkozott erősen, és ott mindenki kiáll mindenkiért. Hozzájuk tartozom, ahogy ők hozzám. Mert végre tartozok valahova, és nem azért, mert véla vagyok, hiába jön jól nagyon sokszor, hanem egyszerűen azért, mert meglátták bennem a fantáziát. Az Elite az életem része lett, és semmi pénzért nem adom fel, még Dana kedvéért sem, főleg nem azért, hogy bizonygassam mekkora egy szar alak vagyok. Nem ér annyit. Ha szerinte nem vagyok az, ám legyen, de nem vállalok érte felelősséget, ha egyszer kiderül az ellenkezője. Mindegy, ez most egyáltalán nem fontos, hiszen biztos vagyok abban, hogy ki fog derülni. És akkor ki lesz mellettem? Az Elite.
- Őszinteség lenni mindig fájdalmas - vonom meg vállamat mosolyogva. - Ezért nem lenni nekem sok barát - ismét az Elite. És nagyon is rendben van a tiszta lappal kezdés, meg az őszinteség, komolyan büszke is vagyok rá, amiért hasznosítom az RJ-ből való kikerülésem óta, de azt senki nem mondta, hogy az emberek sírva is fakadnak az igazság hallatán. Pedig volt rá példa. Nem is egyszer. Rendben, lehet néha én fogalmazom meg nyersen a dolgokat, de akkor sem kell sírva fakadni, bassza meg! Mindig eszembe jut, hogy az emberek ilyen lélekkel, hogy élik túl a mindennapokat?
Hát ki a legcukibb srác a világon? Ugye, hogy én? Kabbe Machay! Dana illegeti itt magát nekem, elég érzékeny területekre szaladgálnak ajkai, én meg rezzenéstelen arccal tartom magam, és csak egy figyelmeztetés hagyja el számat. Nos, nyilvánvaló mindkettőnk számára, hogy nem rajtam múlik a dolog, és egy hangyafasznyi vélamágia elég lenne ahhoz, hogy Dana a kéjes nyögéseket csak nekem szánja, csak én halljam, ahogy a nevemet suttogja rekedtes, és vágytól fűtött hangján. Na ehhez képest? Ülök, mint egy jó diák, és tekintetemet az égre emelem. Valóban feltűnt már néhány csillag.
- Igen, én is szeretni éjszaka - mosolyodom el az ég felé. - Inkább éjszaka, mint nappal - ez nem betegség, hanem életérzés. A sötétben kiülni az ablakba és vajmi kevés fény mellett olvasni a kedvenc időtöltésem, és így, hogy már van saját szobám ezt bármikor meg is tehetem. Dana mozgolódására elveszem tekintetemet az égről, és felé pillantok. Felkel, mászkál, majd ahogy elindul visszafelé már előre látom mi fog történni, így mosolyogva fogom meg felkarját, mielőtt az ölembe borul, ami ugye nem lenne szép. Mármint neki nem. A térdemet markolászva kér tőlem bocsánatot, majd elkapja a fejét rólam. Mutatóujjammal nyúlok álla alá, hogy mielőtt feláll fordítsam magam felé a fejét, majd másik kezemmel terelem, hogy végre leüljön, mielőtt megint intim területekre szeretne esni. Mosolyom szélesedik, ahogy közelebb és közelebb hajolok hozzá, de az utolsó pillanatban megállok, ajkaitól mindössze pár milliméterre állok csak meg, mélyet sóhajtok.
- Ki kell mondani Dana, hogy akarni engem - suttogom ajkai közé, kissé eltávolodva tőle nyitom ki kékjeimet és kezdem el arcát fürkészni. Ameddig nem mondja ki, nem kap semmit, ez íratlan szabály. Sajnos ez van.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. november 10. 15:51 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Nem hogy a körülöttem lévő emberek, de még néha én sem tudom mire számíthatok reggel magamtól, amikor kinyílik a szemem. Soha nem tudom mikor lesz valakinek egy olyan mondata, esetleg megmozdulása, amitől eltorzult fejjel ordítozok, hogy elérjem megint azt; mindenki féljen vagy tartson tőlem. Mert sajnos azért, mert nem használom a vélamágiámat, még véla vagyok, ugyanolyan személyiségjegyekkel, mint a többiek, ugyanolyan faszságokkal, mint a többiek. Bár az én vélamágiám sokkal erősebb, mint a félvéláké, vagy negyedvéláké, mégis ugyanolyanok vagyunk, és ez sajnos azzal sem múlik el, hogyha nem használom, még csak minimálisan sem. Nem véletlen hangoztatom Danának, hogy nálam nem elég az, ha elviseli a bunkóságomat, mert sokkal rosszabb vagyok. Az emberek lelkének kitépése a napi hobbim, és nem tudom neki megígérni, hogy ő nem fog ebbe beletartozni. Mi lenne rá a garancia? Mi vagy ki akadályozna meg ebben?
- Hogyne - ráhagyom, mert felesleges erről beszélünk tovább. Ajkaimon megérezvén ujját, halványan elmosolyodom. Játszik az idegeimmel, amikor elmondtam neki, itt és most, semmi nem rajtam múlik, mert ugye... én nem is vagyok szégyellős, bárhol jó. A bárkivel az nem lenne igaz, de Danának nem mondnék nemet, amit ő is tud, figyelmeztettem is, de annak ellenére csinálja itt a feszültséget, pedig tudja. Persze, hogy tudja, hiszen elmondtam neki. A nőkkel csak a baj van, ez már biztos.
- Hamis barátok senkinek nem kelleni - vonom meg vállamat. Pedig ha tudná, hogy úgy hazudok, ha kell, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nincsenek arcomon árulkodó jelek, nincsenek idegrángások, nincs semmi, ami lebuktathatna, hogy márpedig én hazudok. Ezt egyelőre nem kell megtudnia, nem is fontos, előbb vagy utóbb rájön, én meg utálok kiadni magamról mindent, így mi benne az élvezet?
Bólintok egyet a lány felé, de nemigen van időm rendesebben reagálni, mert ugye hirtelen esik nekem a lány, aki készségesen kapaszkodik meg a térdemben. Könnyedén leültetem magam mellé ismét, tekintetét el nem engedve, de amikor reagál rá, kitör belőlem a nevetés. Elveszem róla kezemet, eltakarom szememet, úgy nevetek tovább. Istenem, hogy lehet valaki ennyire ártatlan és tudatlan ilyen téren? Haláli a csaj, már csak ezért is megéri adni ennek egy esélyt, legalább beleviszem a jóba, és kitől tanulhatna a legjobban? Na ugye, mindenki egyöntetű választ ad erre. Szerintem is. Szóval nevetek, őszintén nevetek, szemeim eltakarva, majd párszor mély levegőt veszek, és hagyom, hogy Dana megharapja alsó ajkaimat.
- Nem - rázom meg a fejem mosolyogva, amikor eltávolodik tőlem, és visszaül. Óvatosan dőlök hátra, fejem alá beteszem jobb kezemet, majd az eget kezdem el fürkészni. - Majd megérteni egyszer mit jelenteni ez, de addig semmi nem történni köztünk - akár saját meder, akár nem, ez sajnos nem változik. Tőlem fejen is állhat, de akkor sem fog változni ebben semmi. Amíg nem mondja ki, addig ülünk egymás mellett, mint két jó diák, és bámuljuk a csillagos eget. Mert már csillagos, és gyönyörű. Látszik a tejút, egy csomó csillagkép is látható, mázli, hogy tiszta az ég. Fejemet felemelem, mosolyogva fürkészem Dana arcát, majd jobb kezemet kivéve fejem alól, miközben balom kerül alá, felé nyújtom jobbomat.
- Gyere - ha már nemet mondtam, legalább valamivel engeszteljem ki. Beszarás milyen aranyos vagyok, hát nem kincset érek? Dehogynem!
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. november 17. 18:58 Ugrás a poszthoz

Kapitány Fortuna Cinna
kapok? / én fizetek


A rendelés leadva, én pedig igyekszem kizárni a hátamba fúródó tekintetek érzetét, de nemigen akar sikerülni. Régen voltam ennyire bámulva, és régen jutottak el a hangosabban suttogott mondatok a fülemig; "de szép", "odamersz menni?", "én biztos nem merek", és a többi, és a többi. Nem is venném most szívesen, ha bárki is idejönne, elég ha bámulnak. Túl régen voltam egy ilyen kis helyen, ennyi ember között. Az iskola elég nagy ahhoz, hogy ne kelljen ezt elviselnem, mert ott eloszlanak az emberek, de egy zártabb és szűkösebb cukrászdában ez egy fokkal neccesebb, nem?
Gondolataimat szakítja meg a hang, amely mellőlem szólal fel, és reagálni sincs időm, mert már le is huppan a másik székre, nekem meg még a mutatóujjam is a levegőben maradt. Csak közölni akartam, hogy nem vágyom társaságra, és tényleg nem szeretnék bunkó lenni, de... de már leült. Szemöldökömet ráncolva eresztem le a kezem és emelem tekintetem a lányra, aki szépen elhelyezkedik, mintha a világ legtermészetesebb dolgát csinálná most. Itt divat leülni más asztalához amúgy? Mármint nálunk ez sosem volt opció. Ha a hely tele volt, akkor megfordultál és elmentél egy másik cukrászdába vagy kávézóba. Nem pedig leültél idegenekhez, akik akár vissza is élhetnek a naivságoddal és cukiságoddal, mert - tételezzük fel - éppen vélák. Na ugye?
- Ahogy látni, már mindegy lenni - vonom meg vállamat és türelmetlenül tekintgetek a pult felé, hogy mégis mi tart eddig, amikor egy nagyon mosolygós és tetőtől talpig vörösben úszó pincérlány indul el felém a süteményemmel és a kávémmal. Mosolyogva teszi le elém, mosolyogva néz rám, mosolyogva közlöm vele, hogy elmehet, mert itt már nincs dolga. Szemforgatva fogom kezembe a villát, hogy az első falatot rögtön le is küldjem. Bár nem olyan jó, mint az otthoni, mégsem ehetetlen, így...; home, sweet home.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. november 20. 18:08 Ugrás a poszthoz

Vajda Eszter
iszok / Pécs


Lehet ez így szarul hangzik, és mindenki annyira hiperszuper tökéletes dolognak tartja ezt a véla-dolgot, de mindenkit ki kell, hogy ábrándítsak; egyáltalán nem az. Az emberek akaratlanul kedvesek veled, és közelednek feléd, nem azért, mert mennyire szimpatikus vagy nekik és tényleg megismernék milyen vagy valójában. Milyen vagy a virító kék szem és a fehér hajon túl. Nem, egyszerűen csak akarnak, de nem megismerni. Ilyen ez.
- Nem - nevetek fel a kérdésen. Nem azért jöttem idáig, hogy a problémáimat kitálaljam egy idegennek pár korty whisky után, plusz beszélni sem akarok róla. Nem pszichológushoz akartam leülni, csak egyszerűen beszélgetni bármi másról. Az időjárásról, a csillagképekről, még erről a baromság horoszkópról is beszélhetünk felőlem, csak ne arról, ami a mindennapjaimat körbeöleli. Mert itt helyben eret vágok.
- Eszed vágni, mint a beretva - bólintok egyet, oldalra sandítva mosolyodom el. - Fattyú vagyok, ez lenni. Oroszország, Ukrajna, Wales, Finnország - tárom szét a karomat halkan felnevetve, mert olyan felmenőkkel sem rendelkezhet mindenki, mint ami nekem kijutott. Ráadásul a fele utál, így még jobb a dolog, nem mintha bárkinek is hiányozna az a fél, de értitek. Attól még család, meg szeretet, boldogság, béka, plusz a többi nyálas szarság. Közös megegyezés volt szüleimtől a névválasztás, és bár néha nyelvtörőt okoz az embereknek, főleg a vezetéknevem, de én szeretem. Amióta fel tudtam fogni, hogy ez a nevem, szeretem, mert különleges és azért az elég para mégis, hogy Finnországban ezt a nevet kiabálják utánam, nem? Nem mintha anyám vagy apám neve jobb lenne.
Szóval a nő mönnyög, és amíg legyintget, nekem pont van annyi időm, hogy végig mérjem. A bőr szoknya nem takar sokat, éppen annyit, hogy felkeltse az érdeklődésemet, a felső pedig éppen annyira kihívó amennyire kell neki. Ha pasizni jött ide, akkor biztosan sikerrel megy haza.
- Miért inni le magad? - a korsó fülére fogok, de még nem emelem ajkaimhoz azt, csak kell egy pont, amibe kapaszkodhatok, mielőtt olyat teszek, amit nem szabad.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. november 20. 19:20 Ugrás a poszthoz

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Ki lett mondva minden, amit csak tudnia kell elöljáróban Danának rólam. Elmondtam, ő mégis itt ül, és vállat vonogat arra, hogy véla vagyok, nem érdekli különösebben, aminek nem örülök. Mármint ez így nem teljesen igaz, mert örülök neki - a szívem mélyén gondolom -, de frusztráltsággal is megtölt, amiért ilyen lazán kezeli. Vajon mikor jön el egy olyan pillanat, amikor valóban elhiszi, hogy én vagyok a legrosszabb rémálma, ami csak történhet vele az élete során? Ha egyszer annyira megbántom, hogy azt kívánja majd bárcsak soha ne ismert volna meg, akkor majd elhiszi? Vagy ez sem lesz elég, mert az érzései igaziak, ahogy azt nekem mondja, és valóban nincs köze a vélamágiámhoz? Nem tudhatom, de egy biztos; ha meg sem próbálom, akkor nem derül ki, márpedig én nem vagyok az a fajta, aki nem próbál ki új dolgokat, és gyáva módon az elején feladja mondván, úgysem sikerülne.
- Nem ismerni, de biztos igaz lenni - vonom meg vállaimat. Nem elég, hogy nem ismerem, de nyilatkozni sem tudok erről. Eddig soha nem voltak barátaim, mert a srác, aki először kezdett el emberként kezelni még az RJ-ben, nem volt az. Egyszerűen emberséges volt és kedves, de ugyanúgy megmaradtak a barátai, ahogy előttem is. Csak néha köszöntünk egymásnak, váltottunk pár szót és ennyi volt a hatalmas barizásom bárkivel is. Soha nem vágytam rájuk, mert mindenki ugyanazt akarta tőlem; egyszerűen a közelségemet, nekem pedig erre nem volt szükségem. Vélákkal nemigen találkoztam eddig, pedig aztán vagyunk egy páran, mégis a szüleim kívül nemigen voltak jelen az életemben. Egészen addig, amíg ez a fasz Ábel fel nem tűnt az Elite kapcsán, és a próbámon megpróbálta használni rajtam a mágiáját. Merlinre, a legszebb napom volt az, amikor a sejtésem beigazolódott, és kiderült a végére, hogy ő is véla. Bár ettől még ugyanolyan fasz marad, de attól még belopta magát a szívembe na!
Dana játszadozik, még élvezi is, én pedig csak mosolyogva hagyom, hogy kiélvezze a pillanatot, mert utána közlöm vele, hogy nem, amin érthető okokból megemelkedik a szemöldöke és vissza is kérdez, de olyan aranyos, hogy csak pár másodpercig mosolyogva nézem. Még akkor sem válaszolok neki, amikor lefekszem, és végül ő is a karomban köt ki, csak miután elhelyezkedett és befejezte a csillagképekről való áradozást. Azt is mosolyogva hallgatom és minden mutogatásnál készségesen követem ujja irányát, hogy figyeljem merre mutat, hiába tudom a csillagképeket. Olyan nagy hévvel beszél róla, hogy talán belefér, ha pár perccel később kap választ mindenre. Türelmesen várom meg, amíg befejezi végül a csillagokat fürkészve szólalok meg halkan, szinte már búgó hangon.
- Majd megtudni úgyis - mosolyodom el még szélesebben, miközben oldalra sandítok Danára. - Ha egyszer kimondani rendben van, de ha nem, akkor nem kapni semmit - lágyan simítom meg arcát kezemmel, amin éppen fekszik, majd ugyanúgy mosolyogva fordítom tekintetem ismét a csillagokra, hogy csak élvezzem a látványt, amikor beugrik valami, és fejemet felemelve tekintek Danára.
- Szerinted miért lenni szükséges kimondani? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. Kíváncsi vagyok, hogy nőként milyen elvetemült gondolatok születtek meg a fejében, és van egy olyan érzésem, hogy nagyon élvezni fogom.
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
KARANTÉN


#E l i t e #fattyú #szőke ördög #Mihi
RPG hsz: 161
Összes hsz: 663
Írta: 2019. november 24. 10:45 Ugrás a poszthoz

Vajda Eszter
iszok / Pécs


Meredten bámulom az egyszerű mozdulatot, ahogy a pár rakoncátlan tincset helyére rakja, hogy ne zavarják. A mozdulat egyszerű, mégis van benne valami plusz, ami már el is veszi az értelmét annak, hogy egyáltalán beszélni kellene a problémáimról. Minek? Teljesen feleslegesen koptatnám a számat, hiszen az én problémáim nem merülnek ki abban, hogy elfogyott a kedvenc rúzsom a boltban - már bocs -, és nem is olyan, hogy összevesztem a szüleimmel. Szeretem a szüleimet, de az egész életem egy veszekedés velük.
Halovány mosollyal fogadom az igen határozott tudom szócskát. Rendben, tehát tudja. Szomorú, de a nő egyre jobban kelti fel érdeklődésemet, ahelyett, hogy az egész lankadna. - Fattyú - bólintok egy határozottat. Soha nem zavart, hogy túl sok minden és mindenki van bennem, mert talán az egyetlen véla vagyok, aki szereti a származását, de a vértisztítás még engem is undorral tölt el. Nem akarok vért tisztítani, nem egy szexrabszolga vagyok, akinek egyetlen feladata az - jelen esetben -, hogy fenntartsa a tiszta vélavért, mert a nagyanyja ezt várja tőle. Na meg a nagy faszt! Nem fogok azért vélával hálni, mert ők az mondták. Ha én akarom, akkor rendben van, de egyelőre a véla, akivel találkoztam az férfi. És ez a fasz Machay meg inkább ne is nemzzen gyerekeket.
Megemelkedett szemöldökkel tekintek a nőre. Szóval szerelmi bánat. - Ezek szerint lenni érzések, ha szerelmi bánatod lenni most - az egész gyorsan fogalmazódik meg bennem, át sem gondolom - nyilván nem, mikor szoktam? A nő álla alá nyúlok, és tekintettel arra, hogy talán jobban be van rúgva, mint kellene neki, talán könnyűszerrel fordítom magam felé arcát, hogy végül egy olyan csodálatos mosolyt küldjek felé, amit még én is szégyellek.
- Én kifogásom, hogy véla lenni - mosolyom szélesebb lesz ugyan, de a vélamágia nem növekszik. Nem növekedhet, mert a karkötő rögtön szól, és akkor nekem jajaj lesz, ha rájönnek a csúnya minisztériumos bácsik a használatra. Ujjam elveszem a lány álláról, hogy tenyeremet arcára simítsam, ujjaim a tincsek közé szánkázzon. - Szerelmes lenni a férfiba még? - nem engedem el tekintetét, mert az őszinte válasz így is garantált, mégis látni akarom tekintetét.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mihail Vladiszlav Sztravinszkij összes RPG hozzászólása (91 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel