Éljen a hűvös!

Hello

dad?

örülök ennek, hello

Sokat vártál rám? Ne haragudj
Az idegeimmel is voltak gondok

  
hát kicsit kalandos volt az élet, de...!

Remélem sikerül, nem egyszerű.  

erre csörög a...

az öné, megnyerte

én mondjuk simán elbírnék valami extra menüt

De hát... verekedni kell érte?

Meglehet, túl sokat voltam kényszer-remete. Feck.

már egész jól bírom, sőt, azt is, ha egyáltalán valaki beszél.

<333

még a végén lesznek barátaim is. lol

Szia Peter... izé Thomas

Amelyik jól esik, nem válogatok, mindkettő én vagyok

Elviekben igen, ez még a jóízlés keretén belül pihen, bőven elég

.hivatal, reggel 10.
𝕊𝕙𝕒𝕪𝕝𝕖𝕖𝕟

Igen
Hú, a szigetemen! Gazdag vagyok, láttad a kagylógyűjteményem a világban?

Na de fiatalok  

Ugyan, semmit

Neked is

.hivatal, reggel 10.
𝕊𝕙𝕒𝕪𝕝𝕖𝕖𝕟

Amit még jobban utál bárminél, az a várakozás. A céltalan ücsörgés és kínzó percek, ahogy vánszorog előre a mutató és neki nincs semmi dolga, mint azt bámulni. Már komolyan örülne a gyereksaroknak is, ahonnan csórhatna egy színezőt és lilára pingálhatna valami virágot vagy állatot, amúgy is azt mondják, hogy ez manapság divat és tök jó stresszoldó. De semmi olyat nem lát, amellyel leköthetné magát és ujjait, így jobbára egy szál cérnát talál meg pólója szegélyéből kilógva és azzal szórakozik szép csendben. Ez legalább előnye, hogy néha ha lerakod, ott marad és hangot sem ad ki, aztán meg menne, mint akit felhúztak. Talán érezték is az utóbbit, hogy most mióta lazábbak a határok és messzebb került, mégis kifelé kacsintgat. Persze, ott a tanulás meg minden, de simán még mindig elindulhatna, elfoglalt kiszabottja nem is biztos, hogy azonnal észrevenné. Mert nincs kedve újra előröl kezdeni az egészet, kezet rázni, elmagyarázni, mi a franc ez és miért van rá szükség. Nem dedós, csak felelőtlen, meg igazából, tudja, hogy anélkül a vacak lötty nélkül valakinek baja esne. Nagy baja. És az egyetlen, amit valaha is igazán kíván a saját boldogságán, a saját életén kívül, hogy már ne szopja már be ennyire és így, mint ő. Ez tartja csak itt, motiválja arra, hogy elvégezze ezt az egészet és majd csak azután menjen világgá. Lerágja a karját ha kell, de megszabadul ettől a vacaktól és visszabújik a saját világába, a gondra pedig, majd kitalál valamit. Maximum állatkert mellé költözik és bérel egy ketrecet. Az unalom megint hülyeségeket szül, a cérna pedig elszakad, addig húzza kifelé. Tessék, most már toprongy.
- Most már fogadják Önt – csendül fel a nő hangja, akinek a papírokat töltötte ki és aki leültette. Épp időben.
- Remek, köszönöm – biccentve áll fel, szinte pattan ki a fotelből és kiropogtatja a tagjait. Mint egy öregember. Néha az is. Nagy levegőt véve, ujjait lerázva indul meg az ajtó felé, majd belépve már azon nyomban az ott tartózkodókat bámulja. Ösztönösen az idősebb felé tekint, mint lehetséges, eddig férfiakkal volt dolga, változó korban, most talán más lesz a felállás? Kíváncsi. Aztán mégis, tekintete a fiatal őzikeszemű lányra téved, aki az asztal azon felén ül, ahol a jelentkezők szoktak a munkafelvételin. Szemöldöke kissé magasabbra csusszan, de különösebb jelét nem adja annak, hogy mit gondol.
- Jó napot – vagy jobbat. Kinek mi. Ajtót becsukva lépked közelebb, majd a kizárásos alapon maradt székre dobja le magát és feléjük és kíváncsi tekintete szinte válaszokat követel.
- Tulajdonképpen, azt hiszem, sejtem már a választ.

.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒

Kényelmes tempóban kocog, ha valami jó ebben a faluban, az az, hogy kellemes a környezet és nem kell tartani, hogy valami vadbarom elüti menet közben. A kutyát se érdekli, hogy miért szalad – bár ez hazugság, néha hall egy-egy ebet hangosan tiltakozni az ellen, hogy ő épp arra jár -, de nem gátolja semmi sem abban, hogy most a sok feszültséges és minden vacakot ezzel ne adja ki. Kifárad, jól letusol és alszik holnap délig – ha jól számolja, szabadnapos lesz, de lehet jobb lenne elcsúsztatni, kényesebb időkre. Mindegy, most nem ezen jár az esze. Karjára csatolva pihen a kis zenelejátszó, a telefont félti és még amúgy is szervizben van, vagy hogyan nevezik azt, amikor ellátják valami olyannal, amitől itt is működőképes. Az első sokk bizony az volt, hogy minden megállt, amit csak szeretett és ismert, még az a tenyérnyi képernyő is, amely legalább összekapcsolta a világgal, kész katasztrófa volt és végleg úgy érezte, egyedül van a világ végén. Aztán persze útmutattak neki, mit tehet és mit tegyen, így amit csak lehetett, leadott, hogy javítsák meg, tegyenek csodát és újra szórakozhasson. Ezt a kis vacakot kapta vissza elsőre, így örülhet, hogy nem csendben kell mennie ide-oda. A füles ott fityeg hallójárataiban, nem a legjobb a tartása, a telefonhoz jobbat szerzett, de az is ott van. Néha kifittyen, igazít rajta és megy is tovább.
Egyszerű, bő atléta van rajta, a hegeit szellőzteti, alant a kényelmes nadrág, mert a passzos vacak futónadrágban börtönben érzi magát..., lábán a cipő, amit már megkoptatott rendesen. Tök átlagos és mégis, ezzel az egyszerűséggel tűnik ki talán a legjobban. Errefelé sok a furcsaság, a furcsa öltözet, látott süveges öregeket és aggasztó, mesebeli banyákat, a többiről inkább nem is szól, ezeket ennyi idő alatt egész jól megszokta. Talán tényleg ő a legnagyobb kakukktojás, megeshet. Viszi a víz, halad tovább.
Nedves hajtincsei a homlokára tapadnak, izzad, mint a ló, mert fülledt vacak nyári idő van még erre is, bár a fák közelében kellemes a hűvös, mégis, az árnyék sem tudja kitakarítani innen ezt a pusztulat időt. Lassítva áll meg végül, zihálva támaszkodik a térdére, bal füléből a vacak már rég kiszökött, most tompán hallani a külvilágba a gyors ütemű, tipik futós zenék egyikét. Hozhatott volna vizet, most mire visszaér, az árvánk könnyét is. Kicsit fújtat, a bagó mellett élvezet ez, de mindegy is. Ennyit kibír. Kibírt rosszabbat. Épp kiegyenesedik, amikor megüti a fülét a hangocska. Kikapja rögvest a másik fülest, és átlépdel a rekettyésen, amely mögött ott bújik meg a tavacska. Ó, ezt is kiinná, de moderálja magát. Inkább a kissrácra tekint, aki biztosan ide bújt el gyakorolni. Aranyos. Ő is szeretett elbújni. Óvatosan lépked, halkan, a tó széléhez, mögötte van. Leguggolva figyel, hallgatja, kezét a tóba mártva locsol aztán a nyakára, magára egy adag vizet. Nem tűnik annyira dzsuvásnak, más nem majd kenegeti magát egy ideig. Nem finnyás. De ezt már tuti hallotta a másik, hogy pacsál, így végül köhint.
- Folytasd csak.

.munkanap, kettétört cigiszünet.
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

Végtelenül türelmes, úgy néz ki. Mármint, ezt már a gyorsétteremben is megtapasztalta, pedig ott aztán akadtak olyanok, akiknek kapásból tálcát lehetett volna csapni az arcába, kétszer is, ő viszont ha kicsit vicsorogva is, de tűrte és hagyta őket. Persze, most már talán más lenne ott, a benne pihenő  feszültség bizonyára átnyúlna a pulton, hogy leosszon egy tockost, ezért talán jobb is, hogy azt a helyet nem kell felkeresnie. Mivel azonban végtelen mazoista, ide jött hát, egy pizzázóba és lényegében most sétálva teszi próbára a türelmét. Ez kifejezetten vicces olyankor, amikor a naptár máshol jár és mondjuk lejön egy rakás diák, akik csivitelnek, röhögnek és képtelenek elmondani, melyik pizza felét kérik az egyik és másik oldalra, mert közben ugyanúgy röhögnek, vihognak, mint a hiénák. Lehet fűvel etetik őket. Lehet csak mert tinik. Lehet ő lett már öreg.
A falnak dőlve szív egy nagyot a cigarettából, kezében egy pohárban némi kávé. Ennek felét már megitta, egy kis beálló szünetben kilépett eltölteni a szusszanásnyi idejét és bámulni a járókelőket, miközben iszik és fúj. Csak hát ilyenkor történik mindig az, hogy valaki jön, a többiek meg ugyanúgy kint vannak és érdekesnek vélik a földet bámulni vagy süketet játszani. Persze, majd az újonc mosogat, meg farag le az idejéből. De ő ugye türelmes.
Egy utolsó slukk, egy utolsó korty, a csikket a pohárba dobja és a földre teszi, majd később kidobja. Gyors kéztörlés és már be is libben, már oda is indul a kényelmesen majdhogynem fetrengő alakhoz. Így is lehet, végül is. Valahol irigyli, olyan lazának tűnik, hogy menten szétesik. Ezt még meg kell tanulnia.
- Ne haragudjon a várakoztatásért – áll meg végül, veszi elő a „nem tojtunk a fejedre, te vagy az első” arcát. - Mit hozhatok? Vagy még várjak ezzel? - fogalma sincs, vár-e valakit, így vacillál azon, mit is akar itt kezdeni. Neki meg ugye a türelem, nem siet semerre. Még bőven van hátra a munkaidőből.

na, pedig nem ez volt a célom, eskü

.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒

Amúgy nem vészes. Ennél a tónál bizonyára csak akkor járt, amikor nem épp szalonképes állapotban leledzett és valószínű, akkor boldogan ivott is belőle. Átok és áldás, hogy nincsenek emlékei, de egyszer, ha lesz mersze, tutibiztos megoldja valahogy, hogy valamit láthasson, már csak azért is, hogy legalább tudja, merre jár olyankor. Meg. Kíváncsi. Akármennyire is elítéli a másik részét, a foltok, vagy csak a homályos sejtések nem a képek egésze. Lehet, hogy a minisztérium okosabb, tudják mi merre és hogyan, de azokhoz nem vándorolhat be csak úgy, hogy mondják már meg, hogy a barna melyik árnyalatában pompázik a bundája, vagy mennyire sárgák a fogai. Bah. Megint hülyeségek, megint kalandozik elfele. Egyre többet gondolkodik azonban ezeken, mert megérzései attól még lehetnek valahol mélyen, és talán most jót jelentenek. Igazából még mindig arra vágyik, hogy elmúljon az egész. Mindegy. Most emberi két lába van, az is szőrös, de kevésbé.
A srác meg épp talán lenyomja a kocsisokat a káromkodás versenyében, legalábbis, tuti arra hajt. Kicsit ráncolódik a homloka, de ő tudja, hogy a magyar ember az iváson túl abban is nagyon jó, a legjobb, hogy percekig képes káromkodni, szóismétlés nélkül. Jó, nem egy gyerektől kellene ilyeneket hallani, mert amúgy az nem szép és mindenki rázza a fejét, azonban nem lesz ő most itt az erkölcsrendész, meg látott gyerekeket durvább helyzetben, beállva, bagózva, olyan ruhákban a lányokat, hogy azt a felnőtt kikent, kifent asszonyok is elszégyellenék. Végtére is, a világ fejlődik, ő a nagyobb városokban ritkábban jár, de épp eleget lát, akár vonaton, akár két lábon. Ez a gyerkőc itt még semmi, a szappanért kiáltó szájával, két etapban adja le a műsort, de gyanítja, utóbbi miatta (is) van. Felemeli a kezeit, nincs fegyvere, ujjai között csak a füles lóg, semmi több.
- Nyugi bajnok, nyugi. Szusszanj – nem akarja megölni, csak mert idelépkedett, de lehet, hogy hangosan kellett volna jönnie, csörtetnie, mint valami vaddisznó és köhintgetni, mint a torokbajos. Akkor feltűnőbb lett volna, kevésbé traumatikus. Mennyire borostás? Lassan már szakáll? Gyorsan megtapogatja az arcát, nem vészes. Akkor nem ez lehet a baj, nem néz ki hobónak.
- Éééén..? - ez úgy tör ki belőle, mintha rosszabbat követelne, ugorjon fejest vagy hasonlók. Aztán nevet. A srác zavarban, ő meg röhög. Igazán illedelmes, tényleg. - Jobb ha nem, akkor süket leszel – nem ő lesz sem a következő Pavarotti vagy épp Serj szintű rockermacsója, a hangja alapján egy kellemes kocsmabogárnak tűnne, semmi többnek. Nem mindenkinek osztogatnak tehetséget, ez tény.
- De ezer éve én is voltam énekkaros, mert tetszett egy csaj. Csak épp az énekkar az utolsó hely, ahol ez beválik – von vállat, csak azért mondja, hogy oldja a másik zavarát, meg ne tűnjön seggfejnek a nevetés miatt. Tekintetével kíváncsian követi, elsőnek azt hiszi, hogy menten elrohan mindenestől, de csak elővesz valamit. Dobozt? Ő továbbra is még guggol, így mikor odalép hozzá, felpillant rá és a láthatóan kulacsnak tűnő valamire. Ó! Pedig nem is liheg.
- Hát. Nem illik elvenni másét, azonban most nem tudok nem arra gondolni, hogy igyak. Szóval.. életmentő vagy, öcskös – legyen neki sikerélmény, ő naiv, még mindig, lehetne benne méreg is, utolsó amire gondol. Elvéve tekeri le a kupakot és nagyokat kortyol, de nem issza ki, megtörli az üveg száját ahogy végez és úgy zárja vissza. - Köszönöm – már nyújtja is neki, nyakán egy kövér csepp folyik le, olyannyira mohó volt.

.munkanap, kettétört cigiszünet.
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

Elkalandozott, egy pillanatra azt hiszi, el is aludt. Akkor talán pokrócot kellene keresni, sosem volt még dolga bealudt vendéggel. A régebbi helyén csak felpörögtek attól, amit ettek és valljuk be, nincs idegesítőbb a visító gyerektömeggel, akiket lelőni sem lehet, mert egy, illegális, kettő, az anyjukra sem hallgatnak, mit érdekli őket valaki a pult mögött. De nem alszik és nem is fog visítani, ő meg a toll kis akasztójával szórakozik, amit holnapra ilyen ütemben le fog törni és akkor lesz már három, amit így végzett ki. És reccsen is, amint a kérés elhangzik, csak mert annyira meglepi, mintha az asztalra köpne. Pár pillanatra lehunyja a szemeit, azért kedve lenne vigyorogni egy sort, de nem teszi, csak egy hosszú pislantásnak tűnik az egész. Közben meg, wáó.
- Azzal, minden tudásomat beleadva sem tudok szolgálni – hacsak nem ugrik ki a raktárból valami rozzant alak, aki csak erre várt, hogy elhangozzon, de amúgy nem komoly, ez a hely nem tűnik annak, amit most elméje gyors lefest. Ki nem szórakoztatja magát a választást várva, vagy csak mikor megpillant valakit. Ez már csak ilyen. Nem mintha ő olyannak tűnne, akinek a raktárban a helye, de olyannak sem, akinek festik a glóriát. Kicsit megint lehet irigy, meg minden, de sosem tudni, hogy a merész külső, vagy épp a varratok mit takarnak. Ő meg, mint akit kicibáltak egy sitcom-ból, a kis kötényével, megint saját akarattal rendeződő hajtincsekkel, hogy üvölt róla, hogy ez az egyetlen hely, ahol karriert építhet.
- Hozom is a kávét akkor. De nem lenne jó órabérem, ha ücsörögnék – nem azért utasítja el, mert fúj és minden, hanem mert úgy véli, ez nem a munkaköre. Aztán ki tudja. Itt van már egy ideje, egész tetszik neki, nem akarja elcseszni, főleg, mert Arie elé kipakolta a kártyáit, minden rosszal és mégis ideengedte, pedig legjobb tudása szerint sem kedvelik azt, ami ő. Vagy ki tudja, még mindig nem tud mindent.
- Balázs – bök a kis táblácskára, amit magára aggatott, a szíve tájékán. Aztán gyors elillan, hogy a kávét, amit csak fél szóval is akár, de megrendelt, kész is legyen. Egyszerű lesz, mivel nem volt különös kívánság, így a tálcára pakol mindent, amiről úgy tudja, ember a kávéjába öntheti. Még sót is hoz, ha extrém lenne. Végül lepakol az asztalra, a füsttel nincs gondja, de nem tudja nem azt nézni, míg pakol. Oké, az új dolgokon leakad, folyton. Aztán kapcsol és megrázza a fejét.
- Tessék. Azért még valamit? - még mindig áll, milyen kis illedelmes.

Néha kicsit szőrösek és morognak, de semmi gáz  

Az is lehet, de.. Ja.

Vajda Eszter - 2019.08.28. 21:04


plüssfarkas? hmm?

ezt vehetem igennek? zümm-zümm

.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒

Mivel nem kap rohamot, vagy épp bármi mást, úgy néz ki, legalább ezt jól sütötte el. Azt mondták, mindig is jól csitította a kedélyeket, már ha épp nem ő volt az, aki fejjel akart menni a falnak vagy másnak, egész jól kezelt mindent és mindenkit. Ez volt régen ő, a békéltető, most fogalma sincs, mennyire tudna közbeavatkozni, a gyerekeken mégis elég jól működik. Nem mintha olyan öreg lenne, csak akkor tűnik tízessel többnek, ha másnap vagy aznap küzdi a cikluk után, de az se olyan vészes, hogy lebácsizzák. Elvileg. Gyerekeket sem eszik, így a társadalom fellélegezhet, beteges aberráció sosem voltak. Ártalmatlan.
Biztató pofával figyeli, ahogy kifújja a levegőt és ahogy elmegy a riadalom. Oké, ő volt a ludas, ez tény, mégsem ezen van a hangsúly. Fura lesz, ha majd több ilyen adódik és több alkalommal kell nyugi, nyugi szöveget skandálnia. Neki ez lesz majd a védjegye. Vagy mi.
- Náhh... - legyint egyet a kérdésre, visszalapoz a fejében. Mintha ezer éve és mással lett volna, ahogy sok minden más is. Bekúszik a bunker, ami igazából egy régi tyúkól volt, vagy épp az erdei iskolák, amikor senkit nem érdekelt a pióca és vígan rohangáltak a kis tavacskában vagy épp átfolyásban. Ha most azt a felét kéne idetenni, akár csak korban, könnyebb lenne minden kicsivel, gyerekként nincsenek olyan nagy gondok, a sebek gyorsabban gyógyulnak és jobban esik a tömeg. Így most? Inkább koncentrál a kérdésre. - Dehogy szedtem. Mindenki a nyolcadikos nagyfiúkba volt szerelmes, nem azokba, akik alig nőttek ki a földből – volt már baj is, hogy hiperaktív volt, hogy idétlen, de igazából csak átlagos fiúgyerek. Nem udvarolt, nem úgy, ahogy a könyvekben és ahogy le lehet ezt írni. Mondjuk ki, a srácok nagy része gyerekként kretén és érthetetlen.
- Nem mind. Ő meg a barátnői szerettek, de pletykálni is, meg minden lányos vacak. Nem fért bele az, hogy mi épp melyik játékról beszéltünk vagy épp milyen katonák voltunk. De ha kedvesek voltunk velük, mert ünnepség volt és táncoljunk, vihogtak. Sose értettem őket, gondolom erre se másmilyen – nem hibáztatja, ha valamit nem ért, vagy ha még nincs tapasztalata. Ráér. Ő meg irigykedik, lenne ilyen ártatlan és tudatlan. Kicsit bohókás a srác, de már kinőtt a bully korszakból, meg ő is viccesen nézett ki a duci fejével és a fogszünetével, amit még a szabályzó sem tüntetett el. Most meg, izzadt, borostás és heges. Sosem jobb.
- Hátha legközelebb nálad nem lesz, és akkor futunk össze – mert ő még szalad majd, a srác meg biztosan járkál még erre. Elég felkészült a víz alapján, meg a táskával. A ruhája más kérdés, de kinek mi.
- Én Balázs. Vagy Belián. Kinek melyik jobb – nem válogat, még mindig, mindenki máshogy értelmezi, melyik nevét veszi előre. Egyiket sem és akkor nincs bonyodalom.
- Ó, a Tanoda. Messzebbről már láttam, meg kicsit közelről – bólint egyet, hogy tudja, miről beszél és amúgy is sejtette. A faluba is sokan járnak le onnan, ha épp valami szünet van vagy mi, így nem idegen a tanodás diák látványa. Kicsit ugyan meglepi a dolog, amit kér, de abszolút nem hibáztatja. Csak még több régi emlék.
- Becsület szavamra mondom, sosem láttalak itt. De hogy érted, hogy kaptál? Csesz... bántanak? - közben vádlija kezd feszülni, így két tenyerét megtámasztva a földön, kitartja magát, míg lábait kinyújtva ül le a fűbe véglegesen.
- Pedig szerintem jól nyomod. És a bringád is klassz. Hasonló volt nekem is, csak a kormánya más. Meg tele volt azokkal a kattogó küllős izékkel – meg matricával, meg minden szutyokkal. Most már valahol a rozsda eszi, de térdén van egy jó mély heg, amely őrzi, mekkorát is lehet esni, ha épp azt akarja bebizonyítani, hogy megy az a nullakezezés.

Ne is mondd.... De tudod mi a szomorú. Kettőt pislogsz és újra hétfő...

Hát engem nem tart életben a p betű, jöhet a kövi. *ejj*

De milyen pörgés van erre, hajj. Lehet én vagyok hozzá öreg