28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Dr. Halty L. Zaina összes RPG hozzászólása (18 darab)

Oldalak: [1] Le
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. szeptember 13. 12:37 Ugrás a poszthoz

Bremzay A. Eugén
#cikkírós #Sopron #CafeFrei #ezavég?


Sokan mondták már nekem, hogy bármilyen kis nyünny is - igen van ilyen szó, és használom is, köszi - a személyiségében, valahogy mindig szeretek olyan embereket meginterjúvoltatni, akiktől az emberek legtöbbjének áll a szőr a hátán. Nincs ez másképpen ma sem, mert az interjúalany egy igen befolyásos férfi, akinek a neve lehetséges, hogy majdnem mindenhol ismert. Bremzay Eugén azok közé a businessmanek közé tartozik, akik - ha pontosak az információim, de azért nekem sincsenek tévedhetetlen forrásaim - csak a biztosra mennek, és már ha csak abból indulok ki, hogy milyen messze jutott a férfi, aki tőlem nem messze ült le nemrég az asztalnál, akkor engedek a híreknek és kijelentem, hogy elhiszem. Öltönyben van, igen jól áll neki, de a kisugárzása mégis ad valami olyasmit, hogy még a pincér is habozással menjen oda. Együtt mozdulok a pincérrel, ahogy ő elindul, úgy én is felkelek a padról és indulok el a férfi felé. Könnyed léptekkel közeledek, nem sietek, és még így is az időpont előtt három perccel állok meg az asztala mellett. Kellemes mosollyal tekintek le rá.
- Halty Lianna Zaina - nyújtom felé jobb kezemet. Szívem olyan hevesen dobog, hogy megmerem kockáztatni a szívinfarktus kockázatát, de ha meghalok is belé lehozom ezt a cikket. Végül is, ez a hivatásom, és ha kell meghalok érte, nem? Szépen néznénk ki... - Szabad? - engedem el a kezét, miután megtörtént az elvárt formalitás és bemutatkozás, hogy a vele szemben lévő székre tegyem azt jelzésképpen. Ha ezt apám meg tudja nem elég, hogy büszke lesz, de még pezsgőt is bont, amiért ennyire bátor voltam. Mert kérem, igen, nálam ez bátorság, mert a férfi határozott és magabiztos kisugárzása mindenkit elsöpör, aki a közelünkben ül. Ha a válasz pozitív, akkor helyet foglalok vele szemben, ha nem, akkor nem is tudom... állok tovább, mint egy ügyes.
- Köszönöm szépen, hogy időt szakított rám - mosolygok őszintén a férfira. Talán több időnk lesz - remélem -, mint öt perc, és nem kell kapkodnom, mert akkor biztos, hogy elvérzek. Így sem tuti, hogy fogom tudni tartani magam, de nagyobb esélyt látok rá.
Utoljára módosította:Dr. Halty L. Zaina, 2019. szeptember 23. 15:59
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. szeptember 16. 12:22 Ugrás a poszthoz

Rózsa osztogatós férfi
#hogy_mi? #ohGod #helpmepls


Gondolván, hogy mi baj történhetne, ha sétálgatok egyet a faluban, mosolyogva indultam el. Eddig nemigen volt alkalmam felfedezni a kicsiny falut, mert mindig volt valami dolog, de így, hogy a cikket sikerült még időben leadnom az Edictumnak és a többi kiadónak is, talán egy kis sétát megérdemelhetek. Óvatosan battyogok a szökőkút felé, megtartva a két méter távolságot, mielőtt beleesnék - mert igen, képes vagyok rá -, és csillogó szemekkel csodálom a vizet nyugalomban. Nem tudom, hogy a tisztáson kívül meglátogattam-e itt bármi mást eddig, de úgy érzem, ha már tombol a vénasszonyok nyara, akkor megérdemelhetem egy kicsit és kiélvezhetem. Ez egészen addig működőképes is, amíg egy öltönyös férfi nem lép oda hozzám, rózsával a kezében. Mondom öltönyös! Megilletődött tekintetemet emelem rá, hogy aztán rögtön le is süssem szemeimet. Tudom, hogy ez egy kis falu és bármi megtörténhet, de azért erre nem számít az ember lánya, ha eljön egyet sétálgatni a délután folyamán. Érzem, ahogy a vörös legszembetűnőbb árnyalata kezdi el beborítani arcomat, amikor meghallom a bókot, és hirtelen zavaromban összeszorítom szemeimet. Mély levegőt véve, de fejemet továbbra sem felemelve, veszem el a felém nyújtott rózsát.
- Köszönöm - motyogom a macskakőnek, kezemet rögtön visszatéve magam mellé, immár rózsával benne. Hogy mit köszönök? Valószínűleg a bókot is és a rózsát is, hiába nem merek a férfi szemébe nézni, pedig tudom, hogy így lenne illendő. Egyszerűen nem megy, bármennyire is szeretném megnézni az illetőt, aki ennyire kedves, és... nem. Nincs és. Mély levegőt veszek, halkan kifújom azt, majd feltekintek az előttem álló férfira, hogy egy halvány és zavart mosoly mellett, talán magabiztosabban is, de megköszönjem ismét.
- Köszönöm, nagyon szép - óvatosan emelem orrom felé a rózsát, hogy egy jókorát szívjak be illatából. Kellemes, olyan rózsás illatú, mint amilyen illatot egy ember vár egy rózsától. Nos igen, inkább ne menjünk bele.
Utoljára módosította:Dr. Halty L. Zaina, 2019. szeptember 16. 20:23
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. szeptember 23. 16:12 Ugrás a poszthoz

Bremzay A. Eugén
#cikkírós #Sopron #CafeFrei #ezavég?


Bár nem kerüli el a figyelmem a kissé feljebb ívelő szemöldök, mégsem tulajdonítok neki nagyobb figyelmet a kelleténél. Tizedmásodperc alatt fogalmazódnak meg bennem kérdések, és lehet hallgatom kéne rájuk, elgondolkodni a szemöldök emelkedés miértjén, de nem ezért vagyok itt. Ha problémája van ezzel, ha nincs, akkor is eljött, és nekem ennyi bőven elég ahhoz, hogy hálás legyek neki.
Kézfogása kellően határozott, épp olyan amilyennek képzeltem, és ami pontosan illik ehhez a kisugárzáshoz. A formalitások végeztével, és az engedélyt követően könnyedén huppanok le a székre. Táskámat jobb oldalamon elhelyezkedő székre helyezem, mivel női táskát, sőt, semmilyen táskát nem teszünk a földre. Szoknyámat kényelmesen, nem kapkodva, mintha a világ minden ideje az enyém lenne igazgatom meg lábamon, majd felkönyökölve az asztalra, állaimat összekulcsolt kezeimre helyezvén tekintek a férfira.
- Természetesen - biccentek egy aprót. - És ha kérhetem, tegezzen - egy féloldalas mosolyt küldök felé. Rendben, nem vagyok mai csirke, de a magázódástól a falnak tudnék menni néha, viszont vannak esetek, amikor úgy érzem megköveteli az illető, hogy magázzam. Ilyen például Henrik. Henriket szerintem soha az életembe nem fogom magázni, mert valamiért úgy érzem nem tehetném meg. Az előttem ülő férfi az én szemszögemből teljesen más kategóriába tartozik, és ha ő még tegezhet engem, az még nem jelenti, hogy én is tegezhetem őt. Ez nem mindig oda-vissza dolog.
- A kaszinó iránt érdeklődnék leginkább - ujjaimat széthúzva nyúlok hevesen dobogó szívvel a felém tolt itallapért, amit rögtön ki is nyitok, és ide-oda járó tekintetemmel keresem meg a megfelelő kávét, ami most kell nekem. - Köszönöm - lágy mozdulattal, szinte alig mozdulva csukom vissza az itallapot, hogy az asztal szélére helyezzem azt, majd pilláimat ismét Eugénra emelem.
- Tehát a kaszinó - áldom a jó eget, hogy a táskám még otthon meg lett bűvölve, így a penna tud dolgozni a táskán belül is, én pedig minden figyelmemet az előttem ülő férfinek szentelhetem. - Szeretném a legelején kezdeni, ha nem bánja. Hogy jött a kaszinó ötlete?
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. szeptember 23. 18:15 Ugrás a poszthoz

Rózsa osztogatós férfi
#hogy_mi? #ohGod #helpmepls


Bántani? Félni tőle? Mégis... szemeim kikerekednek, ahogy eljut a tudatomig a probléma forrása, és csak meredten nézek az előttem állóra. Én nem félek tőle, elképzelni sem tudnám, hogy bántani szeretne, amikor rózsát osztogat a nőknek a tér közepén. Mégis a viselkedésem vezetett minket idáig, így valahogy illene korrigálnom ezt. Igen, illene, ám hogyan? Ilyen helyzetben örülök, ha levegőt nem felejtek el venni, nem hogy még neki álljak magyarázni, nem félek tőled, csak ilyen vagyok, és zavarba hoztál, és nem tudok mit kezdeni a helyzettel.
- Én... én nem félek - harapom be alsó ajkamat mondatom végére, hogy pilláim ismét a macskakőnek a különleges mintázatát fürkésszék. Semmi extra amúgy, egyszerű, fekete, csúszós macskakő. Olyan, amin télen kitöröd a nyakadat. - Csak, öm... nem szoktam hozzá ehhez - mélyet lélegzem, majd pár másodperc múlva rezzenek össze, ahogy megérzem egy lágy szellő érintését arcomon. Reflexszerűen nyúlok oda, meglepődött és zavart tekintetemet a férfira emelem. Ezt mégis hogyan? Hiszen meg sem mozdult, nem csinált semmit, nem mormolt semmilyen bűbájt, de én biztos, hogy éreztem valamit az arcomon, amit ő idézett elő.
- Köszönöm - ajkaim kissé elnyílva maradnak a szó végére, mert még most sem tudom mi történt az előbb. Valami vagy valaki hozzám ért, de a férfi nem moccant, és én totálisan nem értem, hogy most mégis mi történik. Oké, mit szoktam érteni, ami ilyen vagy ehhez hasonló szituáció, de értitek, nem? Elmegy mellettem, illata megcsapja az orromat, és ahogy meglátom arcának profilját egy furcsa érzés kerít hatalmába. Mintha láttam volna már őt valahol. Valamikor. Ez elég tág, de mégis, olyan ismerős... hirtelen fordul vissza én pedig gyorsan lesütöm pillantásomat, nehogy azt higgye, hogy bámultam. Ez történt, de akkor sem kell hinni, nemhogy még tudnia!
- Ó - szorítok rá az egy szál rózsára kezemben. - Ez igazán kedves tőled, de nem szükséges ám - mosolyodom el lágyan. - Biztos van valaki, akinek szívesebben adnád - fejemet oldalra biccentve mosolygok tovább, mert bár a gesztus komolyan nagyon kedves, de nem hiszem, hogy ezt a rengeteg rózsát rám kellene pazarolni. Szinte biztos vagyok abban, hogy van valaki az életében, mert amikor... hm. Mikor is? Szemeim összeszűkülnek, alsó ajkamat beharapom, majd egy mély lélegzetvétel után szólalok csak meg.
- Ne haragudj - lépek hozzá közelebb egy lépéssel. - De nem találkoztunk mi már valahol?
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. szeptember 28. 12:15 Ugrás a poszthoz

Rózsa osztogatós férfi
#hogy_mi? #ohGod #helpmepls


- Egyelőre nemigen van senki az életemben - nevetek fel halkan, hogy saját zavaromat, és számomra a szituáció kellemetlenségét leplezzem. Ez a szingliség kezd egyre kellemetlenebb lenni, főleg mióta nem csak anyám és apám kérdezgeti folyamatosan, hogy van-e valaki az életemben, hanem mindenki más is, akivel valaha összefutok. Pedig, és mivel őszinte típusnak tartom magam, elmondom, hogy elég jól meg vagyok egyedül is, jelenleg nem hiszem, hogy szükségem lenne bárkire magam mellé. Rendben, néha érzem a magány súlyát a vállaimon, de ez elenyésző és mindig fel is találom magam. Van időm olvasni, Spike-ra, magamra. És az utolsó a legfontosabb. Végre van egy kis pihi az életemben, amit jelenleg és egyelőre semmi pénzért nem adnék oda senkinek.
- Húha - párat toporogva, szemeimet lesütve latolgatom az esélyeimet, majd egy féloldalas mosollyal nézek fel a férfira. - Köszönöm - nyúlok a rózsákért, hogy azt az egyetlen egy szálat hozzájuk illesztve szagoljak bele. Mélyet szívok illatukból, ami megtölti tüdőmet. Pár másodpercig lehunyt szemekkel élvezem az illatokat, majd belemosolygok a rózsákba, mielőtt pillantásomat a férfira emelném, aki folytatja. Ha elültem őket, akkor megerednek?
- Azta! - csapom össze tenyereimet, mint egy kislány, szemeim csillogása biztos elárul mennyire örülök is ennek az ajándéknak. Amint haza érek első dolgom lesz elültetni őket, és már azt is tudom, hogy hova. A bejárati ajtóig vezető út mellé fogom elosztani a rózsákat, szépen, egyenlő távolságra egymástól, ahogy azt illik, és ha megjön a tavasz, akkor - remélhetőleg - rögtön szólnak is majd nekem. - Ez nagyon klassz! Remélem a néni igazat mondott - komorodom el egy pillanatra, de hamar elmúlik, mert csak arra tudok gondolni mennyire szép lesz az út mellett, amikor erejük teljében virágba borítják az ajtóm felé vezető utat.
- Az voltam - összeszűkölő szemeimet a férfi arcára emelem, hogy meg tudjam magamnak nézni még jobban. Ismerős, ismerős, oké, és talán már azt is tudhatom, hogy a Bagolykőről, de akkor miért nem ugrik be? - Halty Lianna Zaina. Üdv - nyújtom felé jobb kezemet mosolyogva, nagyon figyelve arra, hogy másik kezemből egyetlen rózsa se csússzon ki. - Melyik házba jártál? - ha erre a kérdésre kapok választ, talán könnyebben be tudom azonosítani, a név után meg főleg. Mert ha ismerjük egymást régebbről, akkor ez egy csodálatos nap és talán nem leszek olyan egyedül, mint a kisujjam. Ami ugye nem probléma, de azért az ember mégis csak társas lény, na!
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. október 3. 17:01 Ugrás a poszthoz

Rózsa osztogatós férfi
#hogy_mi? #ohGod #helpmepls


- Neked volt - vonom meg vállaimat mosolyogva. Csak felsandítani merek rá, azért mert ügyesen reagáltam, még nem lettem bátrabb a kérdéssel kapcsolatban, főleg, hogy elég kényes témát érintettünk. Egy faluban nem kellene meglepődnöm azon, hogy ennyire hamar "elkapkodják" a normálisabb lányokat, mégis meg vagyok. Egy azért, mert ezt ilyen nyíltan közli, és kettő, mert ezek szerint én is normálisnak minősülök, ami igen jól esik a lelkemnek, valamint három az előttem álló férfi nőtlen. A harmadikat azért ilyen nehéz elhinnem, mert, aki ilyen kedves az mégis hogy lehet egyedül? Virágot osztogat egy tér közepén, mindenféle ok nélkül, és ha van is oka, akkor sem kell tudnom róla.
- Ezt örömmel hallom - szorongatom a csokrot kezemben. - És azt is, hogy feldobtalak - mosolyodom el halványan. A rózsa illata tölti meg tüdőmet minden lélegzetvételnél. Nem is volt olyan rossz döntés kijönni sétálni egyet, bármennyire is ijesztő és zavarba ejtő volt a helyzet az elején, mostanra kellemes csevejjé alakult az egész, amit nem is bánok. Erre van most szükségem, társaságra. Talán nem is kívánhatnék magamnak jobbat, mint az előttem álló, aki nem erőltet semmit, bocsánatot kér, ha úgy van, udvarias, és mérhetetlenül aranyos. Komolyan. Borzasztóan cuki. Nem is értem, hogy az itteni nők esetleg vakok? Első benyomásra ebben a férfiban minden meg van, ami egy nőnek kellhet az életében.
A névre, mintha megmozdulna valami agyamban, de rögtön tovább is illan, esélyem sincs megfogni és tovább csűrni-csavarni, hogy vajon miért olyan ismerős. Egészen addig tart ez az állapot, amíg nem folytatja, és a nevek, amiket felsorol, nekem is éppoly ismerősek, mint ahogy ezek szerint neki.
- Navine, tizennégy - engedem el melegséget áraszót kezét a kézfogás után, majd orr ráncolva emelem rá pillantásomat és egy halvány mosollyal tekintek fel rá. - Nincs kedved átjönni egy kávéra, esetleg teára? Szeretném ezeket vízbe tenni, mielőtt a kezeim között halnak meg, amíg el tudom őket ültetni - emelem meg kissé a csokrot felé, hogy egyértelmű legyen. Nem szívesen szakítanám meg a beszélgetést, és jobb nem jutott eszembe, minthogy átugorjon pár órácskára, így legalább a beszélgetést sem kell megszakítanunk, de lehet... - Nem muszáj, csak gondoltam... - ahogy bele kezdek a magyarázkodásba, úgy hagyom abba rögtön is azt, alsó ajkamra ráharapva. Ennél kellemetlenebb úgysem lehet, csak csendben lesütöm tekintetemet, hogy ismét a macskaköveket számolgassam.
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. október 6. 19:49 Ugrás a poszthoz

Bremzay A. Eugén
#cikkírós #Sopron #CafeFrei #ezavég?


Biccentek egyet a magázódás elhagyására. A tegeződés azon dolgok közé tartozik, amik teljesen megkönnyítik a kommunikációt. Azért, mert tegezel valakit még ugyanúgy tisztelettel beszélsz vele, plusz az sem utolsó szempont, hogy közvetlenebb, mint a magázódás. Egy könnyed szia, még mindig jobban feldobhatja az ember napját, mint egy komoly, faarccal odaközölt jó napot, amitől áll a szőr a hátadon.
Az itallap visszakerül az asztal szélére, majd Eugén beszélni kezd a kaszinóról és igen meglepő információkat közöl. Na, erre az ember nem számít, mert egészen idáig azt hallgattam, hogy Bremzay megint milyen ötlettel állt elő, egy falu szélére kaszinó? Mindenki megbotránkozott a legtöbb kiadónál, senkinek még csak eszébe sem jutott az az opció, hogy Eugén ebben az egészben tényleg csak, mint befektető szerepel. Hah, ez nagyon érdekes fejlemény, tetszik az, ahová ez a beszélgetés éppen tart.
- Nem mondanám, de szeretem a meglepetéseket, amiket az interjúalanyok adnak. Szóval ön befektető, amíg Ms Santos a hely tulajdonosa és vezetője - egy bólintással adok megerősítést magamtól a szavaknak, amiket nemrég ejtettem ki számon. A pincérre emelem pillantásom én is, egy fekete hosszú kávé mellett döntök, még sok helyre kell ma mennem, nem érek rá olyan dolgokra, mint holmi alvás, meg ilyesmik. Kell az energia, na.
- Arról esetleg van információja, hogy miért pont Bagolyfalva széle? - megvárom, amíg a pincér elmegy, nyilvánvalóan, mert éppenséggel nincs semmi köze ahhoz, amiről éppen beszélgetünk a férfival. - Gondolom lettek volna nagyobb városok, esetleg mágusfalvak ezen terv megvalósítására, vagy tévednék? - emelem meg szemöldökömet kérdőn, ahogy könyökömet felteszem az asztalra, összekulcsolt ujjaimra helyezem államat, majd egy elbűvölő mosolyt küldök a férfi felé. Igen, ilyen is tudok lenni, mielőtt valaki meglepődne.
Utoljára módosította:Dr. Halty L. Zaina, 2019. október 6. 19:50
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. október 17. 21:30 Ugrás a poszthoz

Nikolai Weißling
#nyilván_nincs_szerencsém #my_smile

Elhatároztam magam és ez ellen senki nem tud tenni semmit. Rendben, elég lenne egy ne menj és nem mennék, de akkor sem hagynám, és ez a lényeg. Kicsit bonyolult, tudom én, és elfogadom, de az a legfontosabb, hogy már puccba vágtam magam és vígan sétálgatok a csárda felé, mert úgy hallottam ott lelhető fel a nő. Márpedig nekem kell a nő, hogy megcsináljon egy interjút az egyik pesti mágnással, akire nekem nincs időm, mert a puccos estélyen leszek apámmal és anyámmal. És ha minden jól megy, meg összeszedem a maradék bátorságomat - és igent mondd - akkor Henrikkel. Nem, még mindig nem hívtam el, mert ez nekem most fontosabb, hogy minthogy kísérővel vagy kísérő nélkül jelenek meg apám pofavizitjén a sok néni és bácsi előtt. Szóval szükségem van a nőre, mert nem egy cikkét olvastam már és egyszerűen pazar a nő, csak az időpont ütközés... na az egyáltalán nem pazar. Tehát van az estély, amin kötelező megjelennem, plusz van az interjú, amit nagyon nagy küzdelmek árán sikerült lebeszélnem a férfival, mert soha nem ér rá körülbelül, és kellene egy hős, aki megmenti a napot meg az interjúmat. Nyilvánvalóan a nő neve fog megjelenni a cikk mellett, alatt, fölött, mit tudom én, ahogy szeretné.
Na kérem. A csárda előtt egy utolsó mély lélegzetet veszek a kellemesen hűvös levegőből, majd belököm a csárda ajtaját, ahol meglepően sokan vannak, ahhoz képest, hogy este hét óra van. Belépek, utam rögtön a pulthoz vezet, lehuppanok egy bárszékre, és türelmesen megvárom, amíg a pult mögött hevesen dolgozó férfi végre felém fordítja a tekintetét.
- Üdvözlöm - nyújtom felé jobb kezemet mosolyogva. - Én Anna Weißling-ot keresem - a kézrázás után visszahuppanok a székre, majd mint aki jól végezte dolgát ujjaimat összekulcsolom, államat rátámasztva várom a remélhetőleg pozitív választ. Szemöldököm a magasba emelkedik, amikor leesik, hogy minden információt közöltem, csak azt nem, amit a leginkább kellett volna. - Halty Lianna Zaina, a WoMentől. Szeretném, ha megcsinálna helyettem egy interjút - mosolyodom el a férfi felé zavartan.
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. október 21. 20:16 Ugrás a poszthoz

Nikolai Weißling
#nyilván_nincs_szerencsém #my_smile

Tökéletesen elképzeltem mindent. Minden szükséges információt és iratot átadok a nőnek, mert itt lapul minden a táskámban gondosan összekészítve. Felkészítem arra, hogy egy arrogáns bunkóval kell beszélgetnie, és úgy kellene megcsinálni az interjút, hogy ez le is jöjjön belőle, de ne olyan feltűnő mértékben, mert akkor megkapom a magamért rendesen. Egy visszafogott interjú kellene a tevékenységről, amit végez, de úgy, hogy érezhető legyen az valójában milyen ember. Igen, kicsit nehéz, de majdnem az összes újságíró vérében benne van ez, ráadásul a nő tényleg valami zseniális.
Igen, nos, azzal az egyetlen eshetőséggel nem számoltam, hogy esetleg nem tartózkodik itt, és "csak" a férjével sodor össze az élet. Baszki, ez egyáltalán nem volt belekalkulálva az olyan tökéletesen felépített tervembe, így nem tetszésemet kifejezve fújtatok egyet, majd felkönyökölök a pultra. Ökölbe szorított kezemnek támasztom arcomat, így tekintek fel a férfira.
- Akkor egy pohár száraz vörös bort, legyen szíves - ennél rosszabb már nem is lehetne. Annyira biztos voltam abban, hogy Anna elbírja majd vállalni, hogy B tervvel nem is készültem, és ilyen szűkös határidővel már nem is találnék senkit, aki elvállalná, hiszen még a nő is necces volt. Nincs más lehetőségem, mint felkeresni az illetőt és új időpontot megbeszélni vele, nyolcvanszor bocsánatot kérve a kellemetlenségért, mert az ő ideje nem játék, hiszen egy nagyon fontos ember. Blablabla, rendben. Senki másé sem játék, de mindegy.
- Ha már felsültem, akkor iszok egy pohárkával. Abból talán még nem lehet baj - szemöldökömet ráncolva várom italomat. - Ha nem bánja, tegeződjünk. Igyunk egyet arra, hogy ez a bunkó hajlandó legyen másik időpontot megbeszélni - csalódottságom felőrli a bennem rejtőző gátakat, nem szoktam ennyire beszédes lenni, de most ilyen minden mindegy alapon, már tényleg csak arra vágyom, hogy egy kellemes ember társaságában töltsem az este hátralévő részét, egy kellemes csevej mellett. Nem kell több. Maximum egy kis bor, bánatom elűzésére, de az sem mérvadó ebben a helyzetben, elég ha elterelődnek a gondolataim.
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. október 28. 13:35 Ugrás a poszthoz

Nikolai Weißling
#nyilván_nincs_szerencsém #my_smile

Szám szélét harapdálva merülök el gondolataimban. Mégis hogy lehetne ezt megoldani? Anna volt az utolsó esélyem, és ha holnap beszélünk meg mindent, akkor más késő, én meg így is, úgy is felsülök, mert a legközelebbi időpont az körülbelül két hónap múlva lesz, én meg beígértem a következő havi számba a cikkemet. Remek, kérem, nehogy elfelejtsem felhívni a szerkesztőt meg a fazon titkárnőjét egy másik időpont miatt.
- Az is jó - forgatom meg szemeimet derűsen, mert jelenleg tényleg nem érdekel, hogy milyen alkoholos folyadék csúszik le a torkomon, csak egy pillanatra hadd felejtsem el a kavalkádot, ami körülöttem van. Szó nélkül huppanok le a Nikolai által kiválasztott asztalhoz, majd pillantásomat a plafonra emelem egy mély sóhajtás kíséretében. Ahogy visszatekintek a whisky már az asztalion vár ránk, ujjaimat a óvatosan fonom a pohár felé, majd Nikolaira nézek, megemelem felé poharamat, majd kortyolok belőle.
- Nekem most kellett volna a nő - mint egy durcás kislány fújtatok még egyet. - De mindegy, magamnak köszönhetem, maximum várok megint pár hónapot - vonom meg vállaimat. A társaságnak nagyon régen örültem ennyire, mert a gondolatok, amik nap, mint nap fejemben járnak egyáltalán nem szívesen látott vendégek már ott. Mindig vissza-visszatérek Henrikre, és Arie szavaira, mintha bármiben is igaza lehetne, főleg abban, hogy Henrik hívjon el engem, amikor azt sem tudja, hogy vannak ilyenek. Ráadásul hogyan?!
- Nem fontos. Tényleg egy seggfej - iszom egy kortyot, majd a pohár az asztalon koppan. - De valaki hazugságokat állít arról, hogy a cége nem is a környezetszennyezés ellen, hanem mellette van. Oké, ez így elég drasztikus - vonom meg vállamat. - De lesarkítva ennyi. És akármekkora seggfej is, ez nem igaz - ajkaimhoz emelem a poharat, kortyolok egyet, majd ujjaim között tartva a poharat állapodik meg tekintetem a férfin.
- Jól értesültem, hogy tiéd a hely? - jobb kezem ujjaival kezdek el dobolni az asztalon. Tudtam, hogy Nikolai nevezetű férfié a hely, de arcot nem tudtam hozzá kötni, de így, hogy az előttem ülő Nikolai, és még Weißling is, nem volt nehéz összerakni a képet. Jár a taps. És a keksz. Köszi.
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. október 29. 18:00 Ugrás a poszthoz

Nikolai Weißling
#nyilván_nincs_szerencsém #my_smile

Ha már az amiért jöttem szemtelen módon meghiúsult, úgy döntöttem, hogy egy kis beszélgetés és iszogatás nem fog megártani. Egy ki szórakozás nekem is árt, főleg, hogy olyan gondolatok járnak a fejemben, amiket csak és kizárólag Arienak köszönhetek, és egyáltalán nem kellene ott lenniük, de mindegy. Az alkohol majd kicsit elfeledteti velem a dolgokat, amiket az agyam jár folyamatosan. Talán azt is sikerül elnyomnia, hogy valójában mennyire is izgulok a november másodika miatt. A nyakamban van már, határozott választ nem kaptam még Henriktől, de valamiért úgy érzem, ha nemet mondd, akkor csalódott leszek, és keserű szájízzel megyek el. Pedig az este elvileg rólam fog szólni. De mindegy. Ezt nem kell tudnia.
- Igen - bólintok egyet a férfi felé, mert a hely valahogy magával ragadja az embert. Próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy Nikolai - az én kedves vendéglátóm - fürkészi az arcomat. - Olyan... nem is tudom. Magával ragadó az egész. Nyugodt, de közben mégis felpezsdíti az embert. Érted? - mosolyodom el halványan, ahogy a bennem megfogalmazódott gondolatok próbálom átadni neki, vajmi kevés sikerrel. Mert oké, ő is fürkész engem, de az nem mondtam, hogy én nem néztem meg magamnak, mert még mindig az van, hogy a névhez nem tudtam arcot párosítani, és kellemeset csalódtam. Szemem van, használom is, de azért a határokon belül, és meg kell mondjam, hogy kellemeset csalódtam.
- Ott még nem jártam, de hallottam már róla - biccentek egyet a férfi felé, majd somolyogva kortyolok egyet a pohárból. - Hogy jött az ötlet, hogy te vidd tovább? - oldalra biccentett fejjel, érdeklődő tekintettel nézem az előttem ülőt a válaszra várva.
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. november 6. 18:07 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


Eljött a naaaaagy nap. Annyira izgulok, hogy a kozmetikusom le akart kötözni a székhez, amíg megcsinálja a körmöm, majd a körmös szintén ezt akarta, amíg felvitt rá egy halovány babarózsaszín színt. Maradjunk annyiban, hogy eléggé rángatózott a lábam, szerencse, hogy a fodrászt ez nem zavarta, ha rajtam múlik nem tudok megülni a fenekemen hosszabb ideig, mint kettő perc. De ugye nem rajtam múlt, és megkötözve sem akartam lenni, így moderáltam magam már amennyire lehetséges, és ültem. Végtelenségig tűnő három és fél óra volt, amíg végre befejeztük az előkészítésemet, amihez édesanyám ragaszkodott. Nem haragszom érte, ez az este nagyon fontos, így megértem, hogy mindent tökéletesnek akar. Igen, még a saját lányát is, bár apám szerint ez kicsit túlzás, mert így is az vagyok - szent ég -, de mindegy. Anyám szerette volna, én belementem, így friss vagyok és üde, és csak remélhetem, hogy ezt kitart az est végéig, amit kötve hiszek, de a remény hal meg utoljára.
A szobámban állva meredten nézem a ruhát, amit Arie-val erre az estére választottunk és nagyon meg vagyok elégedve, az érzés csak fokozódik, ahogy felveszem és immár magamon nézem a tükörben. Megfelelő. Az estélyhez illő. A nyitott ablakon keresztül szűrődik be a zaj, ahogy egy autó ajtaja csapódik, mert nyilván autót küldtem érte, majd egy ismerős hang üti meg a fülemet. Henrik! Kapkodva szedem össze a magam. Fülbevaló betesz, karkötő felhúz, a cipőmet pedig menet közben rángatom a lábamra, ami igen vicces látványt nyújthat, de szerencsémre nem látja senki. Megkértem a férfit, hogy legyen szíves az estély hivatalos kezdése előtt negyed órával jönni, hátha úgy egyszerűbb lesz, legalább tudunk beszélni pár szót, mielőtt fogadom a vendégeket. Mert nekem kell. Ki másnak?
A lépcső első pár fokán trappolok csak le, majd lassítva lépteimet lépkedek lefelé, mint egy nő, ahogy azt illik. Anyám és apám nincsenek itt, elmentek fogadni a messzebb érkezőket a tudja a tököm hova. Nem figyeltem, éppen izgultam, na! Leérek a lépcsőn, és tekintetem rögtön megakad Henriken. Az öltöny tökéletesen áll rajta, olyan... olyan henrikes, mégis valahogy teljesen más. Szívem hevesebben kezd el dobogni - az izgalom, oké? -, ahogy közelebb lépek hozzá.
- Szia - mosolygok fel a férfira, majd megköszönöm Istvánnak, hogy beengedte, mosolyogva biccent, becsukja az ajtót, végül elindul a konyha felé. - Örülök, hogy eljöttél, és nem győzöm majd meghálálni neked, de most kell egy kis gyorstalpaló - indulok el a hall felé, remélve, hogy követ. - Itt mindenki beképzelt, sznob és egoista, így ne vedd zokon, ha nem kérdeznek, csak magukról beszélnek. Természetesen van pár kivétel, de elenyésző - a hallon keresztül nyitok be a bálterembe, amely a maga csicsás díszítésével akár szép is lehetne. Nekem nem tetszik, de az idejövők élni-halni fognak érte. - Itt lesz az egész, és ott - mutatok az egyik sarok felé, ahol egy hatalmas asztal áll, a fal mögötte egy függönnyel van eltakarva. - van egy ajtó, amin ki tudsz szökni, ha olyan a helyzet - széles mosollyal tekintek fel a férfira, és csak remélhetem, hogy nem fog visszafutni Bagolyfalváig, amiért belerángattam ebbe. Még itt van a lehetőség... - Ennyi lenne. Üdv nálunk, Henrik - tárom szét karomat a hatalmas teremben. Talán azért, hogy oldjam kicsit a feszültséget, talán azért, hogy csak a saját feszültségemet oldjam, talán azért, mert én akarok elfutni innen.
Utoljára módosította:Dr. Halty L. Zaina, 2019. november 6. 18:09
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. november 7. 17:15 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


Kezét elfogadva lépkedek le az utolsó pár fokról, bókjára felé kapom fejemet, de csak halványan elmosolyodom, mert tudom, hogyha most szólalnék meg, abból semmi jó nem sülne ki és Henrik elfutna. Valószínűleg, így inkább a lényegre térek és kezdek el neki beszélgetni a várható vendégekről, és a titkos ajtóról, amit én előszeretettel használok bármilyen alkalomkor, de ezt senki nem tudja Istvánon kívül, szóval... a kettőnk titka? Gondolom. Henrik követ, magyarázok neki, majd mondandóm befejeztével fordulok felé, kérdő pillantásomat ráemelve, hogy valami reakciót lássak rajta, ám helyette inkább megszólal, nekem pedig nevetnem kell. Bizony kell, ilyenkor nincs választása az embernek.
- Igen, valóban sok - biccentek egyet határozottan. - A meghívottak szeretik a giccsparádét - vonom meg vállaimat mosolyogva, mert ahogy Henrik hozzááll ehhez az egészhez az rám is egy kis nyugalmat erőltet, és már talán nem is izgulok az egész miatt annyira, mint délelőtt. Természetesen ez meg fog változni, amint az első vendégpár vagy csoport - szeretnek csoportosban jönni - belép az ajtón, nekem meg műmosollyal a fejemen mindenkit ugyanolyan boldogsággal kell üdvözölnöm. Alsó ajkamat beharapva próbálok elvonatkoztatni azon gondolatoktól, amik ismét belém raknák a stresszt, de nem kell sokáig küzdenem, mert Henrik közelebb lép, és még válaszolni sincs időm, hogy azt nem ígérhetem meg neki, mert keze nyúl, a tincs eltűnik látószögemből, én pedig teljesen elpirulva emelem rá tekintetem. Mielőtt megszólalhatnék csapja meg fülemet a zaj az előtérből, majd bólintok egyet Henrik felé, de karját megfogva megállítom, mielőtt nagyon elsietne a dolog közepébe.
- Figyelj - alsó ajkamat harapdálva sütöm le tekintetem, miközben elengedem felkarját. - Itt mindenki elég befolyásos, így mindent tudnak, szóval... ne lepődj meg, ha tudnak rólad egyet s mást. Csak ne foglalkozz velük, kérlek. Nem akarom, hogy megbántsanak - nagyon remélem, hogy Henrik érti miről beszélek. Nyilvánvalóan a szülei meggyilkolásáról van szó, így is elég nagy botrányt kavart az, hogy én egy mellette szóló cikket hoztam le nagyon sok kiadónál, míg a legtöbb idelátogató csak savazta a férfit. A mozgolódás egyre nagyobb az előtérben, felemelem tekintetem, a férfiról az ajtó felé vándorol, majd vissza a férfira. - Show time - mosolyodom fel Henrikre biztatóan, majd megemberelve magam, kihúzom magam, és határozott léptekkel, egy kedves mosollyal arcomon indulok el az előtér felé. Belépve rögtön üdvözlöm az érkezőket, kiosztok pár ölelést, néhány kézfogás, néhány arca csók, és ez fog menni még egy jó darabig, majd amikor a bálterem felé irányítom őket, megakad a tekintetem Henriken, ahogy a nőnek is.
- Ő itt Ambrózy Henrik, a ma este sztárvendége - mosolyodom el az idős nőre, aki az egyik társkiadónk és nagyon szeretné, ha a fia vezetné a WoMent és nem én. Majd legközelebb, Ilona néni, majd legközelebb. A nő tekintete mindent elárul, majd a barátnőit, férjét és fiát is magával rángatva lép be a terembe. Jól indulunk, ha már a hatodik csomag így reagál Henrikre. Bunkók!
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. november 8. 07:22 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


Nem tudom miért kell ennyi dísz, vagy egyáltalán ekkora felhajtás ennek az egésznek. Nem fog más történni, minthogy apám elmondja, a kislányáé lesz a cég 5 éven belül, még nem tudhatjuk pontosan mikor, mert van néhány elintéznivalója. Persze, mi tudjuk, elméletileg ők is tudják, de ez mikor szokta érdekelni az aljas embereket? Amikor az, ha lehordhatunk valakit, tönkretehetjük lelkileg sokkal boldogabbá tesz mindenkit ebben a szakmában, mint az, ha lehozná az igazságot, ha beszélne róla. Ezért nem szeretnek engem, mert egész életemben, amióta újságíró lettem, csak s kizárólag olyat írok le, ami az igazságot fedi. Nem véletlen, hogy volt olyan év, amikor mindösszesen két cikkem jött le. A kutatómunka fontos dolog, és nem meglepő módon, a statisztikák szerint az én cikkemet olvasták a legtöbben. Kissé elkalandoztam...
Henrik mondata után nevetve megyek ki köszönteni a korábban jötteket. Kedélyesen beszélget velem pár szót mindenki, majd ahogy elfordulnak látszik, hogy a mosoly eltűnik onnan, és már megy a diskurzus mindenről, ami embernek ingere lehet egy kis jókedvhez. A kacsintásról ne essen szó, mert... egyszerűen ne. Nem tudok mit kezdeni az ilyen szituációkkal, Arie szavai is folyton az agyamban cikáznak ide-oda. Henrik és én. Ahogy néhány kézfogás és arca csók közben eltekintek a férfi felé, diszkréten, ahogy a nők szoktak, tekintetem tovább is elidőzne rajza. Az öltöny tökéletesen áll neki, biztos vagyok abban, hogy segítséggel vette, de ez csak még imponálóbb, mert valóban foglalkozott vele. Mindazok ellenére eljött, hogy tisztában volt azzal, itt az emberek nagy része újságírással, újságkiadással foglalkozik, így eléggé képben vannak mindenben, Henrik élete sem titok ezek előtt az emberek előtt. Mégis eljött, és még ki is rittyentette magát!
Csak fél füllel hallgatom Ilona néni és Henrik párbeszédét, ami mondjuk rövid, de mindenképpen tartalmas, mosolyom nem tud lelankadni. Henrik egyszerűen csodálatosan kezelte a helyzetet, a mosoly - amit lehet már csak én képzelek oda - virít az arcán, tengerkék szeme pedig állandóan villog. Éppen egy ölelés kellős közepén hallom meg a rikácsoló hangot, a hang tulajdonosa pedig egyenesen Henrikhez megy, majd a nyakába borul. Hogy mi a...? Oké, Henrik mellett szóljon, hogy lefejtette a karokat a kezéről. Időben. Viszonylag. Tisztázzuk le nem is tudom hányadszorra; nem vagyok agresszív, még csak türelmetlennek sem mondanám magam, de ez a nő, amikor belép valahova, ahol én is jelen vagyok, egyszerűen feláll a szőr a hátamon tőle. Az ölelést befejezem, le nem veszem a tekintetemet róluk, és mázli, hogy szemmel nem lehet ölni, mert Heléna már halott lenne. Ez biztos. István felé pillantok, beszéd nélkül kommunikáljuk le, hogy az ő köre jön, mert igen, leesett neki, hogy hova sietek, így szó nélkül állt be a helyemre és üdvözölte az érkezőket. Összeszűkült szemekkel, kissé csücsörített ajkakkal figyelem a párost, majd kihúzom magam - az én határozottságommal necces, de ugye ez kívülről sosem látszik - és elindulok feléjük. Határozottan, még engem is meglep, lépek Henrik mellé és jobb karjába fonva enyémet mosolygok a nőre halványan.
- Én pedig az utolsó híres Halty - biccentek egyet felé, miközben akaratlan szorítom meg Henrik alkarját. A mozdulat fel sem tűnik, az idegesség most sokkal nagyobb. Rendben, Arie megemlítette, hogy lehet itt lesz, de igyekeztem győzködni magam, hogy biztosan nem, mert anyám nem hívná meg, mert tudja, apám meg szintén tud mindenről, szóval... mégis itt van ez a. Hm... ez a nő, és van pofája hozzá érni az én kísérőmhöz! - Üdv itt Heléna. Mindig öröm, ha látlak, de jobban örülnék, ha a bálterem azon részére mennél az estély hivatalos kezdete előtt, ahol a nevetek van - hangom tiszta, kellemes, nincs benne gúny, mégis érezhető benne valami olyasfajta él, ami egyértelmű teszi talán mindenki számára, mennyire nem szeretjük egymást. Heléna dekoltázsán még nekem is meg akad a tekintetem, ami valószínűleg nagy szó, tekintve, hogy én nő vagyok.
Az ajtó felé kapom a tekintetem, és egy hatalmas mosollyal, Henriket magammal húzva lépek anyámékhoz, a karját egy pillanatra sem engedve el. - Sziasztok - majd kicsattanok a boldogságtól! Legalábbis nekik ezt kell látniuk. - Anya, apa... Ő itt Ambrózy Henrik, a ma esti kísérőm, és Ilona néninek azt mondtam, hogy az este sztárvendége - fogalmam sincs milyen fogadtatásra számítsak. Amikor a cikket írtam, apám nem tetszését fejezte ki nem is egyszer, anyám pedig állandóan azzal nyaggatott az estély előtt, hogy ki a plusz egy fő, akit hozok. Ha elmondom, hogy Henrik, apám valószínűleg nem örült volna a dolognak, de így van esély rá, hogy talán jobb véleménnyel áll hozzá. Végül is, Henrik ugyanolyan ember, mint mi, csak tönkre tették az életét az újságírók, akik közé most eljött. Remek. Apám meglepően kedvesen fogadja Henriket, anyám két arcra puszit nyom neki - lejjebb kell húznia magához, ez biztos, de anyám határozottságával ez szerintem pillanatok alatt megtörténhet - én pedig, miután elmentek, kicsit arrébb sétálok Henrikkel, felemelem rá pillantásom.
- Eddig remélem nem olyan rossz a dolog, mint amire számítottál - oké, folyamatosan a bálterem ajtaját bámulom, hátha kijön az a hárpia, és nem tudom. El kell bújtatnom Henriket. Foglalkozzon a saját kísérőjével, ne az enyémmel! Az érzelmeim remélem nincsenek az arcomra írva, mert az borzalmas lenne, ráadásul, ha Heléna meglátja, akkor végem van.
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. november 8. 12:42 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


Henrik eligazgatja a kezemet, melyet gyilkos mosollyal hagyok. A mosoly nyilvánvalóan nem a kedves gesztusnak szól, hanem egyértelműen a nőnek, aki előttem teszi-veszi magát a férfinak, akivel én jöttem, aki engem kísért el erre a puccparádéra. Ő meg mit csinál? Még be sem lép az ajtón, felém egy pillantást sem vetve rohan el mindenki mellett, hogy Henrik nyakába vesse magát. Mintha ismerné egyáltalán, és nem csak a sározós, udormány cikkeket olvasta volna róla. Rendben, hallottam hírét, hogy Heléna szerint mennyire "kurva helyes" - igen, idéztem - a férfi, de a képek nem adják vissza azt, amilyen Henrik valójában. Például most is, ahogy megköszörüli a torkát, mindazért, hogy a nevetést vissza tudja fogni, mert nem illik pofán röhögni egy hölgyet. Egy hölgyképződményt. Egy... mindegy, szóval Helénát. Ezért ahelyett, hogy megtenné, egyszerűen krehácsol párat. Mi ez, ha nem illendőség? Csak oldalra sandítva tekintek a férfira, mert közben már szüleim szemeinek kereszttüzében állunk, vagyis áll ő, akik meglepően jól fogadják őt. Maradjunk annyiban, hogy rosszabbra számítottam, de a hátamba lövellő pillantásoktól így sem tudok elvonatkoztatni, hiába nem álltak bele anyámék egy vitába arról, hogy Henrikkel jöttem el.
Anyáék elindulnak befelé, én pedig végre kettesben maradok Henrikkel, ki is használom az alkalmat, hogy rákérdezzek vajon mennyire tartja már most borzalmas ötletnek, hogy eljött. A felelete meglep, de ami utána jön még jobban. Bár a mondatot nem fejezi be, mégis kihagy a szívem egy ütemet, mert rákérdezett volna, érdeklődött Heléna felől. Az utána következő mindegy, már nem sokat nyom a latba, így bánatosan elmosolyodom, majd a bálterem felé pillantok.
- Hamarosan - alsó ajkamat beharapom, mert ki akar törni belőlem, de csak nem kellene hagynom. Végül mégis ő nyer. Ki gondolta volna? - Ő Martonfalvy Heléna, mindenki kedvence. Határozott, magabiztos, szép, már vagy négyen megkérték a kezét, de mindenkinek nemet mondott, a kihívó ruhái a mindenei, az apja édesapám egyik legjobb barátja - hadarom el egy szuszra, és minden szó, amit kiejtek Helénáról égeti a torkom. - Összesítve ennyi lenne a n... hm... Heléna - nem, nekem még most sem nő, egyszerűen nem áll rá a szám, hogy a nőiséget és Helénát egy mondatban ejtsem ki. Lehetetlen.
A majdnem száz fő meghívottból, ha csak betekintek a bálterembe - szemmértékkel - mindenki megérkezett. Ahogy tekintetem végig járatom az embereken, akik beszélgetnek, de tekintetük mindig ide-oda jár, valahogy nem akaródzik bemennem és felszólalnom, hogy kösz mindenkinek, aki eljött, én leszek az igazgató, szevasztok. Az izgalom villámcsapásként férkőzik be megint tudatomban, és ha tehetném szó nélkül elfutnék, mert erre én biztosan nem vagyok felkészülve. Sem lelkileg, sem máshogy. A stresszt eddig valamiért jobban kezeltem, de ez a mai este mindent meg fog változtatni, még ha nem is rögtön, de meg fog. Apám szépen lassan kihátrál a kiadótól, én pedig feljebb lépek, és ennyi. Henrik illata hirtelen csapja meg orromat, a gondolatok eltűnnek a fejemből, ahogy meghallom rekedtes hangját a fülembe suttogni. Kikerekedett szemekkel tekintek előre, nem merek oldalra nézni, amikor megérzem lágy érintését derekamon. Ösztönösen lépnék el, mert borzalmasan zavarban vagyok, nem tudom mit tegyek, és amikor megindul, kénytelen vagyok követni. Tizedmásodperc késéssel indulok el utána, kezeim magam előtt összekulcsolva, félve sandítok fel Henrikre, mielőtt belépnénk.
- Köszönöm - suttogom a szót, mintha ez a mi titkunk lenne. Így, hogy Henrik mellettem van már az arcok sem tűnnek olyan ellenségesnek. Belépve a terembe intek pár embernek, akiket még nem én, vagy már nem én fogadtam, végül a terem közepén elhelyezett asztal felé indulok. Mosolyogva állok meg anyám széke mellett.
- Remélem elégedett vagy a kinézetemmel, anya, mert nagyon megszenvedtem érte - csókolom arcon, majd a válaszra várva készülök leülni. - Ó, nagyon csinos vagy lányom, és ezt mások is észrevették. Például Ilona néni fia, amióta beléptél nem veszi le rólad a szemét - alsó ajkamat beharapva hagyom figyelmen kívül a második mondatot. Nem érdekel az a tökfej, ráadásul már alapból ott hibázik a dolog, hogy Ilona néni fia.
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. november 8. 15:57 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


Az, hogy érdeklődött iránta még semmit nem jelent, ugye? Mármint lehet csak kíváncsiságból kérdezett rá, mert nem lopta be magát éppen a szívébe, épp ellenkezőleg. Nehéz lenne elképzelnem Henrik mellett Helénát, de azt meg kell hagyni, hogy egy ilyen határozottsággal megáldott nő mindenképpen jobban állna Henrik mellett, mint egy olyasfajta, mint én. Ez nem önsajnálat, ezek tények, Heléna százszor magabiztosabb mindenben, amit csinál, mint én, és Henrik mellé egy olyan nő kell, aki teljes mellbedobással ki tud állni mellette, támogatja, ott van neki. Ezt én is meg tudnám tenni, minden bizonnyal, de talán nem olyan erőteljesen, mint Heléna. Sajnos Henrik következő mondata sem ad okot a felhőtlen boldogságra.
- Mazel tov - legyintek egyet, szinte morgom ezt a két szót magam elé, főleg amikor észreveszem, hogy Heléna úgy integet Henriknek, mintha világi barátok lennének. Aztán... aztán megszűnnek a gondolatok ismét, megszűnik körülöttem a világ. Kikerekedett szemeimet emelem a férfira, engedelmeskedve az állam alá tett ujjnak. Barnáim elvesznek a tengerkék kékekben, és nem eresztik el tekintetemet, amíg úgy nem dönt. Nincs esélyem elkapni pillantásomat, egyszerűen nem tudom megtenni. A gyomrom megremeg egy pillanatra, majd haloványan elmosolyodom a kijelentésre. Akkor most minden kétségem szertefoszlott, ugye? Nagyon remélem. Henrik nem mondd mást, de szemeiben a csillogás azt sugallja, hogy szeretne, azonban sem az időpont, sem a helyszín nem megfelelő, és ezt mindketten tudjuk. Igen, még én is, bármennyire is szeretném meghallani és megtudni mire gondol, mi jár a fejében.
- Köszönöm - ahogy Henrik kihúzza nekem a széket, haloványan elmosolyodom, de rögtön dühös pillantást vetek anyámra, mert azért mindennek van ám határa, és ezt neki is ezerszer elmondtam már. - Anya... engem egy cseppnyit sem érdekel Gábor - és én ennyivel le is zártam a témát, de anyám folytatja. Mutogat, hajtogatja a magáét, sorolja nekem a férfi jó tulajdonságait, és mi egyebeket. Sóhajtva legyintek egyet felé, apám pedig látván zavaromat és nemtörődömségemet tartja szóval anyámat, amíg én egy korty bort lenyelek. Legalább apám tisztában van a dolgokkal, és nem akarja rám erőltetni, holott anyám is tudja, mégis valamiért örülne ennek. Ki érti ezt? Szinte felugrom a székről, amikor Heléna visítása megüti a fülemet. Kezemet mellkasomra téve sóhajtok egy mélyet, hogy szívemnek ritmusa helyreálljon, apám szemét eltakarva nevet, én pedig tátogok neki egy "jól van már"-t és lerendeztük. Tudom, hogy ő is majdnem a plafonig ugrott ettől a hangszíntől, így halkan én is felkuncogok, de jókedvem nem tarthat sokáig. Ahogy Henrik leül mellém, fel is áll és Heléna kedvére téve húzza ki neki is a széket. Valami forrong bennem, és ez nem düh, hanem annál sokkal, de sokkal mélyebb. Nem tetszik az érzés, de keserű és legszívesebben nem betolnám a feneke alá a széket, hanem még jobban kirántanám. Gondolataim úgy elterelődtek, hogy nem is figyeltem az amúgy folyamatosan nekem beszélő Gáborra, így ráemelem pillantásomat, udvariasan elmosolyodom felé, majd bólogatok, amikor úgy érzem éppen az szükséges.
Majd megszólal. Ez az buta liba megszólal, bennem pedig megáll az ütő, és tekintetem ismét elveszem a nekem hadováló férfiról, aki végre észreveszi magát, vagy talán csak érzi a feszültséget és elhallgat. Lassan fordulok Heléna felé, futólag látom csak Henrik arcát, aki elnézést kérve viharzik ki a teremből. Egy lesajnáló mosollyal nézek a... szóval rá.
- Martonfalvy Heléna - kezdem el mondandómat. Hangom duruzsoló, már-már kellemesnek mondanám, de aki ismer az tudhatja, hogy mi lesz a vége ennek. - Te ostoba! Teljesen meghülyültél?! Mégis mit képzelsz magadról? Ami neked rossz fiús, az ennek az embernek a családja volt, akiket meggyilkoltak! Van pofád azt mondani, hogy mennyire együtt érző vagy és empatikus, de remélem tudod, hogy ez rohadtul nincs így! Henrik elvesztette a családját, ami szerinted a rossz fiúságát kölcsönzi neki - hangom lehalkítom, szemeimet lehunyom pár másodpercre. - Gratulálok, remélem most örülsz annak a retardáld fejednek! És ha megbocsátotok - székem lábai hangosan csikorognak a padlón, ahogy hátra tolom, majd mindent magam után hagyva rohanok Henrik után, az egyik asztalról elemelve egy üveg vörösbort. A férfit az ajtótól pár méterre találom meg. Nagy lendülettel jöttem utána, ami, amint megláttam a férfit, el is múlt. Mit mondhatnék neki? Miattam van ez az egész, én rángattam ide, pedig tudtam, hogy milyen emberek lesznek itt, bár Martonfalvy-ról nekem senki nem szólt, de ugye, ez akkor sem mentség.
- Henrik - óvatosan lépek hozzá közelebb, amikor elé érek lágyan megérintem karját, hogy rám figyeljen. - Ne haragudj, nem tudtam, hogy ő is itt lesz - szemeimet lesütöm, teljesen mértékben felemészt a bűntudat, amit nemigen tudok palástolni. - Menjünk fel a szobámba, jó? És ne is ellenkezz, nem foglak ilyen állapotban magadra hagyni, plusz - emelem fel hatalmas mosollyal az üveget. - Hoztam bort - csak remélhetem, hogy oldja egy kicsit a hangulatot. Szemem csillogása talán elárulja Henriknek mennyire sajnálom is ezt az egészet.
Utoljára módosította:Dr. Halty L. Zaina, 2019. november 8. 17:50
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. november 10. 16:28 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


A Gáborról folyó diskurzus kellemetlenségét csak növeli az, hogy Henrik éppen mellettem ül, hogy ő kísért el, és támogat ebben az egészben. Anyámmal ezerszer átbeszéltük már ezt, és megkértem, hogy tartsuk a témát egymás között, ha már mindenképpen beszélni szeretne róla, de úgy látom, annyira nem jött össze a dolog. Apám ilyen szempontból legalább sokkal diszkrétebb, és bár anyám előtt nem is mondta ki, de nekem már többször is kifejtette, hogy eszembe ne jusson egy Gábor-féle alakkal csak gondolkodni sem, nemhogy igent mondani bármire is. ÉS mennyire igazat adok neki! A külsőség nem minden, mert bármennyire helyes is és férfias a maga módján, a személyiségétől a rosszullét kerülget, és nem érdekel, hogy amúgy mennyire helyeees. Kérlek... nem vagyok már tizenhét éves, hiába viselkedem néha úgy. Itt amúgy sem tehetem meg, hogy megmutassam a valódi arcomat, szóval a mindig bevált álarc fel és show time! csak itt működik, máshol nem. Főleg nem Henrik előtt, akit láttam erősen a sok szarság ellenére, megtörten a menyasszonya miatt, berúgva a menyasszonya miatt, kedvesen viselkedni velem, mosolyogni velem, és még sorolhatnám. Túl sok arcát láttam már ahhoz, hogy fennakadjak holmi kinézetnél, és hiába nem mehet el az ember emellett, főleg nem egy ilyen öltönyben, de mégis... na és akkor felbukkan Martonfalvy a hülyeségével, én pedig gondolkodás nélkül megyek Henrik után, hogy elnézést kérjek és felajánljam a szobámat, mint nemrég nyílt kocsma. Igazából jobb is eszembe juthatott volna, de idáig terjedt az agyam, és amúgy is mindegy, mert nem olyan választ kapok, mint amire számítottam.
- Ó - kezemet lejjebb engedem benne az üveggel, majd alsó ajkamat kezdem el harapdálni. - Én... én erre nem tudok mit mondani igazából - nevetek fel halkan és kínosan. Jobb reakció nem telik tőlem, és valamiért úgy érzem, egy normális embertől sem várhatnék egy ilyen mondatra jobb reakciót. Mondanám, hogy jóérzéssel tölt el az, hogy észrevette és meg is említi ilyen körülmények között, mert zavarja, esetleg érdekli a dolog, de nem. Sokkal inkább zavar, hogy hallania kellett az egészet, és meg is jegyezte, figyelmet tulajdonít neki, amikor letisztáztam; nem érdekel a férfi. Sehogy.
- Micsoda? - meghűl bennem a vér, és csak meredt tekintettel tudom nézni azt, ahogy Henrik őszintén nevet. - Nem bántott meg? De akkor...? - tekintetem körbejár a konyha bejárata előtti helyiségen, szemöldököm ráncba szalad, és amikor leesik a mondandója, mert folytatja, szemem elé kapom kezemet és úgy belepirulok a helyzetbe, mint még soha azelőtt. Baszki! Nem megbántotta, hanem azért jött ki, nehogy elküldje melegebb éghajlatra a nőt! Istenem! Szinte hallom, ahogy a hatalmas szikla darabok lehullanak szívemről, és halványan mosolyogva veszem el kezem szemem elől, hogy Henrikre pillantsak.
- Végképp szégyent hozol rám? - oldalra biccentett fejjel figyelem Henriket, miközben visszaadom Istvánnak a bort, aki rögtön el is tűnik vele. - Mégis milyen szégyent? Henrik! Engem nem érdekel senki azok közül, akik kint ülnek, a szüleimen és rajtad kívül. Nem hozol rám szégyent, hogy hoznál? - tárom szét a karomat értetlenül, mert tényleg nem értem. Egyszerűen nem tudom összerakni a mondat lényegét, hogy Henrik szégyent hoz rám. Hitetlen nevetek fel. - Ne beszélj butaságokat, kérlek - vonom meg a vállam végül, mert nem tudok mást reagálni erre az egészre. Nem is értem, és lehet nem is akarom megérteni. Mosolyogva követem Henrik kezének mozgását, hogy végül karom az ő alkarján pihenjen meg, a minimális bizsergést, amikor hozzáérek és megérzem illatát észre sem veszem.
- Menjünk - egy aprót bólintok, majd felpillantok a férfira. - De csak, ha neked adhatom az első táncom, meg az összeset az este folyamán igazából, mert nem akarok Gáborral menni sehova. Még két lépést oldalra sem - óvatosan nyitok be az ajtón, mert így mi még pont látunk mindent és mindenkit, de minket senki, és a kis emelvény felé mutatok, ahol a hangszerek várnak arra, hogy megszólaltassák őket. A tánc felkérésben nincs hátsószándék, egyáltalán nem az a szándékom ezzel, hogy Henrik csak velem táncoljon, mert ha neki Heléna kell mindezek ellenére, akkor rendben, bármennyire is keserű ízt hagy maga után ez, de én akkor sem akarok Gáborral táncolni.
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 64
Összes hsz: 92
Írta: 2019. november 10. 21:07 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


Halkan, mégis teljes szívemből felnevetek, ahogy Helénáról nyilatkozik a férfi. Istenem, nem kellett több pár sornál és három perc egymás közelében állásnál vagy ülésnél, és már Henrik is látja azt, amit én évek óta mondok a hozzám közel állókhoz. Heléna elviselhetetlen személyiségét nem kompenzálja az, hogy szép és puccos ruhákban jár. Nem is lenne rá képes, mert elég ha megszólal, és mindenki a falat kaparja tőle. Rázkódó vállakkal tekintek Henrikre.
- Szerintem te mindenben szalonképesebb vagy - legyintek egyet felé, és alsó ajkamat beharapva, egy mélyet sóhajtva próbálom meg rendezni vonásaimat, hogy ne nevessek fel ismét. Az este legjobb része az, hogy Henrik eljött velem. Nem érdekel ki mit mondd a családról, vagy netalántán csak rólam, mert eltörpül amellett az érzés mellett, ahogy a férfi velem szemben áll, és tartja magát az egész helyzetben, és ahelyett, hogy jelenetet rendezne, egyszerűen kisétál, mert engem nem akar kellemetlen helyzetbe hozni. Mi ez, ha nem figyelmesség? Az este legjobb pontja, hogy Henrik eljött, és tudom, hogy amikor apám feláll arra az emelvényre, hogy hivatalosan megnyissa az estélyt, aztán pedig én topogok fel hazug mosollyal arcomon, Henrik lesz az az arc, akit keresni fogok, nehogy elájuljak.
- Szeretem a kihívásokat, és a jelek pedig nem érdekelnek - megköszörülöm a torkom, és inkább a plafon felé bámulok, nehogy véletlen feltűnő legyen az, mennyire nem akartam kimondani ezt a mondatot, egyszerűen csak kicsúszott. Lehet megártott már az a két korty bor is? Mondjuk, simán el is hinném, tekintve, hogy nem vagyok egy nagy ivó, örülök, ha egy pohárka bor nem üt be! - Ó, szóval mi vitatkozunk? - mutatok először magamra, majd a férfira mosolyogva, végül kezeimet csípőre teszem, kissé előredőlök, hogy a félelmetes énemet mutassam meg, ami valószínűleg majdnem olyan nevetséges, mint egy nyuszi hot-dog ruhában, de nem baj. Próbálkozni szabad, én pedig nem adom fel egykönnyen a dolgokat, és talán van szerencsém ezt Henriknek is megmutatni a jövőben.
A színpad látványára görcsbe rándul a gyomrom, és nem is akar az a csomó engedni, egészen addig, amíg meg nem érzem Henrik közelségét a hátamhoz. Elfelejtek levegőt venni, érzem, ahogy a puha és selymes anyag a vállamnak simul, majd meghallom a duruzsoló és mély hangot fülemnél. Konkrétan mellette. Levegőm még mindig nincs, így a szavak értelmét sem fogtam fel egyelőre, egyszerűen megtelt tüdőm Henrik illatával, amitől egyelőre nem tudok elvonatkoztatni. Válaszolni kéne, nem? Mi is volt a kérdés? Kérdezett egyáltalán? Jobb híján csak kissé oldalra sandítva elmosolyodom, végül bólintok egyet, hátha beletrafálok és nem olyat kérdezett, amit ki kellene fejtenem, esetleg több reakciót várna tőlem. A következő mondatot viszont teljesen tisztán értem, és először csak meredten nézek magam elé. Pár másodperc múlva kapom szám elé a kezemet és hajolok vissza az ajtó biztonságosabb felére, hogy engedjem kitörni a nevetést, ami mélyről jövő és őszinte. Szent ég! SzörnyHella! Nincs sok időm nevetgélni, mert Henrik egy határozott mozdulattal terel át az ajtó egyáltalán nem biztonságos felére, én pedig mosolyogva, alsó ajkamat harapdálva, hogy ne törjön ki megint a nevetés, amikor Helénára nézek igyekszem a helyemre, köszönöm meg a férfinak a kedvességét, majd ülök le.
- Kislányom! Merre voltál? - anyám vádló hangjára csak megforgatom szemeimet, végül mosolyogva fordulok felé. - Helyre hoztam azt, amit Heléna elrontott az egyik meghívott és igen nagy tiszteletnek örvendő vendégünkkel
- a válasz megfontolt, szerintem elég kielégítő, és még arra is van időm, hogy széles mosollyal tekintsek Helénára, akinek tekintete, ha az még lehetséges, még több utálatról árulkodik. Érdekes.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Dr. Halty L. Zaina összes RPG hozzászólása (18 darab)

Oldalak: [1] Fel