30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Anastasia Strakhova összes RPG hozzászólása (78 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. március 21. 17:56 Ugrás a poszthoz

Jonathan Gerhard Van den Bergh
(Джонатан Герхард Ван ден Берг)


Ábrándos tekintettel bámulok el a kezemben tartott könyv fölött már egy ideje. A vonat zakatolása és a szemem előtt elsuhanó táj teljesen elvonta a figyelmemet, pedig nem ártana felelevenítenem a tudásomat. Nagyon vártam már ezt az utazást. Még most is úgy érzem, hogy csak álmodom és bármikor felébredhetek és akkor mindez eltűnik. Jó, tudom, hogy nem, így lesz, de mégis bennem van ez a félelem. Olyan csodálatos itt ülni ezen a szerelvényen egy kupéban, ami csak az enyém, mert nem jött mellém eddig utastárs. Beleélni magam, hogy hamarosan újra taníthatok és, hogy kiszakadhatok abból a nyomasztó légkörből, ami mostanában egyre jobban kezdett fojtogatni. Istenemre mondom, szeretem apámat! Tényleg! De mást sem csináltam a szabadnapjaimban mióta diszpécserként dolgoztam, mint bevásároltam, főztem, takarítottam és mostam neki, míg ő vonult tizenkét vagy huszonnégy órában. Amikor meg találkoztunk, akkor is alig szóltunk egymáshoz. Mindketten elvoltunk a magunk kis világában. Mióta elvesztettük anyámat így élünk. Bánt a bűntudat, és hálátlan gyermeknek érzem magam, de nagy kő esett le a szívemről, amikor megkaptam az értesítőt, hogy felvettek a Bagolykőbe. Természetesen ezért is meg kellett vívnom a csörtémet apámmal, de mivel kész tények elé állítottam beletörődött. Azt hiszem egy jobbágy érezhette így magát, miután ura felszabadította. Alig több mint kilenc órával ezelőtt összepakoltam a könyveimet, néhány ruhámat, az irataimat és Lex hordozójával az egyik, egy megbűvölt utazóbőrönddel a másik kezemben kimentem a Główny-ra, hogy felszálljak a Bogolyfalvára induló járatra. Ezen  ücsörgök most és hamarosan meg fogok érkezni úticélomhoz. Nagyon várom már, hogy végre ott legyek. Tele vagyok izgalommal és reményekkel. Vajon milyen az iskola? Milyenek a diákok és a kollégák? Meg fogom állni a helyem ennyi év kihagyás után? Mert teljesen más egy mentőben ülni, vagy egy diszpécser pultban, mint kinn állni a katedrán. Bízom benne, hogy nem felejtettem még el hogyan kell átadni a tudásom. "Túl sokat aggódsz Nasztya!" Ezt mondogatta mindig az anyám, és milyen igaza volt. Nem kellene ennyire bizonytalannak lennem. A tudás itt van a fejemben, a jó szándék pedig a szívemben. Más nem is kell, igaz? Akkorát sóhajtok, hogy bepárásodik az arcomtól nem messze lévő ablaküveg. Mellettem a dobozában Lex alszik elterülve, akár egy béka. Jó neki. A nyugalom szőrös, puha talpú kis szobra. Elnézek egy pár pillanatig, majd fejem a keretnek támasztom, a könyvet becsukva az ölembe teszem és azon kulcsolom össze kezeimet. Elmerülök az utazás zajaiban és békéjében. Csak merengek, nézve a közeledő nagyváros épületeit.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. március 21. 20:57 Ugrás a poszthoz

Lewy Bojarski
Левый Боярский


Tágra nyílt szemekkel, csodálkozó ámulattal nézek körbe, átlépve az iskola főbejáratát. Nem csak azért teszem ezt mert elszoktam az ilyen jellegű épületek és belső terek látványától, hanem mert igen erős déjá vu érzést élek meg ebben a pár pillanatban. Talán ráfoghatom később arra a tényre, hogy minden ilyen nagy múltú és fizikai kiterjedésű intézmény hasonló szerkezetű. Valahol mélyen, legbelül azonban biztosan tudom, hogy nekem most itt kell lennem, hogy ez megtörténjen velem. Itt a helyem. Minden ide vezetett. Az érzés azonban, amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan már tova is száll, hogy átadja helyét a mérhetetlen kíváncsiságnak. A vasútállomásra való megérkezésem óta erre vártam, hogy végre betehessem a lábam ide és megismerhessem a tanodát, ami nem csak új munkahelyem, de végső soron otthonom is lesz egy jó időre. Reményeim szerint legalábbis. Először is teszek pár lépést és meg is találom a hirdetőtáblát, amit elkezdek böngészni. Egyik kezemben a bőröndöm a másikban Lex és hordozója. Hajam fonatban simul petrolzöld, combközépig érő kabátomra, mely alatt egy egyszerű acélkék pulóver és farmer van. Utazáshoz praktikus viselet, ahogy a bőrcsizma is, amibe fázós lábaimat bújtattam. Elveszettnek tűnhetek és akár tanácstalannak is a külső szemlélő számára. Meglehet, ez így is van. Az előbbi kósza érzet ellenére minden új még nekem és míg meg nem ismerek minden zegzugot, addig lesz bennem némi megilletődöttség. De azt hiszem akad majd, aki útba igazít, amikor szükségem lesz az iránymutatásra. Miután átfutottam az összes tacepaót elindulok az orrom után, átvágva a csarnokon, mely a bejáratból nyílik.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. március 23. 08:58 Ugrás a poszthoz

Lewy Bojarski
Левый Боярский


Általában nem vagyok ennyire tétova, sőt a gyorsaságom miatt becsültek. Diszpécserként és előtte mentősként is a másodperc tört része alatt kellett döntenem és tettem ezt az esetek nagy többségében sikerrel. Természetesen, aki dolgozik az néha hibát vét. Ez velem sem volt másként, mégis szerettem a munkám. Azonban most érzem újra, hogy milyen jó, amikor nem nehezedik az emberre akkora felelősség. Azt hiszem kényelmes lettem, pedig felmondásom óta bő egy hónap telt csak el. Úgy látszik az ember reakció ideje ebből a szempontból hamar lecsökken. - Oh, jó napot! - fordulok az engem megszólító felé és visszafogott, de kedves mosollyal nézek rá nagy szemeimmel ártatlanul -   A hatékonysághoz minden apró részlet ismerete jól jön, de most a tanárok szobájára kíváncsibb lennék - felelem kedvesen, de határozott elszántsággal. Tényleg szeretek minden kis eldugott sarkot ismerni, ám most még elég lenne az is, ha a legfőbb helyek és útvonalak felkerülnének a fejemben rajzolódó térképre. Remélem megszólítóm segíteni tud ebben. Ha azt tudja, hogy merre van a takarítószeres szoba, akkor biztosan ismeri az intézmény többi szegletét is ilyen mélységig.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. március 23. 17:47 Ugrás a poszthoz

Harriett O. Wallace
Гарриет О. Уоллес


Olyan bájos ez a kis falu. A fogadóban, ahol a tanév kezdetéig lakom azt mondták, hogy ha szeretnék valami nagyon finom édességet enni, akkor el kell jönnöm ide. A neve is édes a helynek: Czukorvarázs. Belépve az ajtón megcsapta orrom az a jellegzetes illat, ami csak ilyen környezetben érezhető. Mélyet szippantok, lehunyt szemmel mosolyodom el, hogy ezután rögtön egy asztal mellé üljek. Előszedem jegyzeteimet, vázlataimat, amiket egy jókora mappába tuszkoltam be indulás előtt. Sok a dolgom, és kevés az időm. A pincérlánytól a híres chef specialitását kérem egy barátságos mosoly mellett. Míg várok elkezdem kiszedegetni a papírjaimat és úgyszólván belakom az asztalt. A lapokon kövek jellemzői, képek, táblazatok és esettanulmányok vannak. Ezekből igyekszem összekalapálni a tananyagaimat, melyeket majd leadok diákjaimnak. Közben félresöprök pár szemembe hulló hidegszőke hajtincset és egy csakra táblázatot töltögetek bőszen. Ez az egyik alapvető része lesz a második évfolyamosok anyagának. Színek, ábrák és fogalmak összessége. Egy sematikus emberi alak rajza. Ezek az első elemek. Felpillantok és ceruzám végét ajkamhoz emelve elgondolkozva nézni kezdem a velem szemben lévő ajtón kívüli világot.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. március 24. 13:01 Ugrás a poszthoz

Harriett O. Wallace
Гарриет О. Уоллес


Nem múlik el nap, hogy ne éreznék bűntudatot, amiért eljöttem otthonról. Apám neheztelése ugyan nem ült ki az arcára, ahogy az enyémre sem a bánat, mégis tudom így érez. Boldogulni fog. Ebben biztos vagyok. Hagytam ott pár olyan követ, melyek kisugárzásai segíteni fogják és baj esetén jeleznek nekem. Mégis aggódom. Túl sokat, mint mindig. Ez egy olyan rossz tulajdonságom amiről nem vagyok képes sajnos leszokni. Elgondolkozásomból a szemem elé beúszó kék felleg és annak hangja riaszt. - Jó napot! Szia! - mondom pislogva, meg kicsit zavarodottan, ahogy szemeimmel és figyelmemmel egyszerre igyekszem a velem szemben lévőre fókuszálni - Az én nevem Anastasia - mosolygok a fiatal, elképesztő hajkoronával rendelkező nőre. Nem tudom, hogy csupán ez a hölgy, vagy itt minden vendéglátós ennyire kedves és barátságos-e vagy csak ő ilyen közlékeny, minden esetre kellemes ez a fajta vendégszeretet. - Nos...igen... - felelek hezitálva kérdésére és érzem, hogy a gyomrom táján feszültség ébred. Vajon honnan ilyen jól informált? Tudom a pletykák gyorsan terjednek, de hogy fénysebességgel száguldanának, azt azért nem hittem volna. Pláne egy olyan magán természetű ügyben, mint...Te jó ég! Nem is arra célzott, amire én asszociáciáltam! - kiáltok fel magamban. A leeső tantusz koppanása egy bomba becsapódásának felel meg és saját paranoiámon már-már el is nevetem magam odabenn. Ebből annyi látszik, hogy arccsontomon enyhe pír fut át, hogy gyorsan el is tűnjön, ahogy eláraszt a megnyugvás. Nem szégyenlem a tényt, ám nem is verem nagy dobra érintetlenségemet. Ennek ellenére mégis jócskán megrökönyödtem hölgytársam kérdése hallatán. Megint az a fránya túlaggódás...
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. március 25. 14:59 Ugrás a poszthoz

Harriett O. Wallace
Гарриет О. Уоллес


Az elképesztő hajkoronát viselő hölgy nevem iránti érdeklődése megmosolyogtat. Magam is láttam, nem is egyszer a tragikus sorsú nagyhercegnő csodás megmenekülésére és az anyacárnéhoz való visszatalálására épülő mesét. - Majdnem. A nevemet az üknagyanyámról kaptam, aki egy báró felesége volt és Oroszországban élt - mesélem nem túlzó büszkeséggel. A rang számomra nem több, mint egy cím. Nemesi vérem pedig épp olyan vörös, mint bárki másé. A tudat azonban jóleső érzéssel tölt el, hogy ilyen múlttal rendelkező család tagja vagyok. Eközben tanácsot kapok. Élvezzem. Rendben. Azon leszek, ezt itt helyeben meg is igérhetem. Mintha újévi fogadalmat tennék. Kapjak bármi kis jót is a sorstól, legyen az egy mosoly, vagy alkalom egy finom sütemény elfogyasztására, azt örömmel fogom fogadni. Ezalatt a hölgy tovább beszél. - Nem zavarsz - közlöm mosolyogva megnyugtatásul és így is gondolom. Pár perc csevegés jövendőbeli lehetséges törzshelyem fontos személyeivel sosem lesz nagy áldozat - Hmmm...talán Kanada és aggodalom - felelek őszintén kérdéseire, melyeket bár nem igazán érzek a helyhez és hangulathoz passzolóbak, mégsem okoznak komoly fejtörést. Mindigis jobban vonzottak a hűvös vagy épp hideg vidékek és az aggodalom, még ha megtanultam is leplezni mindig bennem van. Így evidens volt a válaszom.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. március 25. 15:22 Ugrás a poszthoz

Jonathan Gerhard Van den Bergh
Джонатан Герхард Ван ден Берг


Fejem az ablak keretének támasztva pihen, tekintetemmel csak látszólag követem a tájat. Gondolataim már máshol járnak. Elpilledtem, sötétkék szemeimre lassan pilláim sátra borul. Sok volt ez a feszültség és izgalom, hirtelen jár át a fáradtság. Már épp elaludnék, amikor valaki benyit a kupéba. Odafordítom a hozzám szóló hang forrása felé a fejem. - Jó napot - köszönök vissza, ám a kérdésére csak egy szemvillanásnyi idő után válaszolok - Igen, minden rendben - ártatlan érdeklődéssel nézek rá, mert abban teljesen biztos vagyok, hogy nem jegyvizsgáló. Ahhoz túl jól öltözött. Se egyenruha, se oldalán a jellegzetes táska. Mielőtt bármi mást is mondhatnék, vagy kérdezhetnék tőle, beszélni kezd és jelenléte azonnal értelmet is nyer számomra. - Foglaljon helyet. Itt csend és béke honol - mutatok finom, elegáns mozdulattal a velem szemben lévő széksorra. Nem hinném, hogy zavarnánk egymás nyugalmát. Lex is bőszen alszik még a hordozójában mellettem én pedig, ha már így esett pihenés helyett visszatérhetek a tanuláshoz. - Ebben a kupéban egy berendezési tárgy sem kezdett eddig szabadságharcba - mondom mosolyogva, de ebben az arckifejezésben együttérzés is van természetesen. Hiszen milyen kellemetlen is lehetett ilyen áldatlan állapotban a szegény, korombelinek tűnő férfi útja. Amennyiben úgy dönt, hogy ebben a fülkében tölti az utazás hátralévő részét, akkor elhelyezkedését udvariasan megvárom, és csak az után kezdek el ismét könyvembe mélyedni. Míg határoz kicsit jobban szemügyre veszem, persze csak az illendőség határain belül. Elegáns öltözék és hanghordozás, felszegett áll. Bizonyára valamiféle gazdag ember lehet, aki ritkán jár mágus vasúttal. Udvarias viselkedéséről -ami igen ritka manapság- egy családi történet jut eszembe az apai ágú üknagyanyámról, akiről elneveztek és akire állítólag nagyon hasonlítok. Anna nagymamám szerint ő egy elveszett, majd megkerült hercegnő volt, aki egy báró felesége lett. Mindez az ezernyolcszázas évek közepén történt Oroszországban. Tehát, ha innen nézzük az én ereimben is részben kék vér csörgedezik. Ki hinné, igaz? Egyszerű szürkéskék pulóver, farmer és fekete csizma, a hajam összefonva. Semmi nemesi, semmi elegáns. Talán csak az arcvonásaim. Ennyi az örökségem, és a mesék.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. március 26. 22:10 Ugrás a poszthoz

Jonathan Gerhard Van den Bergh
Джонатан Герхард Ван ден Берг


A férfi végül, némi hezitálás után úgy dönt, hogy marad. Elfoglalja a velem srégen szemben lévő ülést. Elegáns mozdulatokkal helyezkedik el nyomában egy manóval, aki az utazóládát pakolja fel nagy körültekintéssel és szakszerűséggel a poggyásztartóra. Ezután az uraság elég nyersen akolbóliítja ki a szerencsétlent a kupénkból, aki ennek ellenére kedves illedelmességgel viszonyul hozzá mindvégig. Félreértés ne essék, nem vagyok egy manójogi aktivista, mégis együtt érző pillantással kísérem a távozó szolgát. Mint hajdanában a jobbágyok, akiket uruk úgy táncoltatott, mint mutatványos a medvét. A könyvem vár, nem hagyom betűit tovább parlagon. Visszafordítom hát tekintetem a nyomtatott sorokra. Érdekes írás, egy szakirodalom. Lélektani panaszok gyógyítása nemes kövek segítségével a címe és fontos részét fogja majd képezni munkámnak a Bagolykőben. Olvasás közben balommal medálomat kezdem babrálni. Manuális fixáció, amolyan zsigeri rossz szokás, amit már észre sem veszek. Hiába próbálok koncentrálni elterelődnek gondolataim. Mivel elég fiatal vagyok és még fiatalabbnak is látszom valós koromnál, ezért azt már eldöntöttem, hogy magázni fogom a diákjaimat. Pont úgy, ahogy annak idején, amikor egykori alma materemben tanítottam a diplomám átvétele után két évig. Ezt egyfajta önvédelemnek szánom. Nem szeretném, ha a fejemre nőnének, vagy ami még ennél is rosszabb nem vennének komolyan, csak azért, mert olyan ártatlan és fiatal a külsőm amilyen. Ezen morfondírozva megint felpillantok a könyvből. Ekkor a velem szemben ülő megszólít, hogy beszédbe elegyedhessen velem. Nincs ellenemre a társalgás. - Bogolyfalvára. És ön? -kérdezek vissza és jelezvén számára, hogy figyelmem immár az övé, könyvemet becsukva ölembe fektetem. Illetlenség volna fel-felpillantgatni csevegés közben. Közben Lex nyekken párat, majd összegömbölyödik és alszik tovább. Éjszaka ennek a sok pihenésnek meg lesz a böjtje és persze majd rajtam fog tapodni, hogy levezesse fölös energiáit. Szép kilátások, mondhatom.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. március 26. 22:48 Ugrás a poszthoz

Harriett O. Wallace
Гарриет О. Уоллес


Még pár szót váltunk többek közt Pétervárról, a válaszaimról, majd annak ígéretével, hogy visszatér, a hölgy távozik. Utána egy pincérlány megkérdezi, hogy szeretnék-e esetleg addig inni valamit, míg elkészül az a bizonyos különleges sütemény, amit a chef nekem csinál. A válasz magától értetődő. Igen, méghozzá teát rendeltem. Nagyon szeretem, sokat ittunk otthon, főleg gyógynövényt és gyümölcskeverékeket, de nekem szívem csücske az orosz csájt is, főleg ha szamovárban készül. Az ad neki valami különleges ízt és hangulatot is egyben, ami semmi mással össze nem hasonlítható. Sőt ittam már mézből készült fűszeres szbityeny-t is, ami szintén egy jellegzetes forró ital az egyik hazámban. Itt persze egyiket sem fogok inni, hanem egy lágy és a légzőrendszerre jó hatású hársfateát, de valahogy maga a helyzet eszembe juttatta néhány régi emlékemet. A nedű illata finom és édes, ahogy a méze is, amivel megízesítem és a citrom is ad egy kellemes aromát a keveréknek. Két kezem közé veszem a csészét és fújni kezdem, hogy hamarabb belekortyolhassak. Nem vagyok fázós, jól tűröm a hideget és itt minden van, csak az nem, mégis jól esik ez a veszélytelen lélekmelegítő. Lassan újra belemélyedek a papírjaimba. Egyre több lap hever szanaszét körülöttem én pedig körmölöm az óravázlatokat. Nyolc évfolyam, mind külön igényekkel és elvárásokkal. Az elején meg kell szerettetnem a tantárgyat, hogy azután évekig tudást halmoztassak, amit majd a mesterképzésen alkalmazhatnak. Nem lesz egy sétagalopp. Ráadásul ki kell majd ötödik év végére azokat is szűrnöm, akik nem csak tudják a gemmológiát, de érzik is a köveket. A hozzám hasonlóan fogékony diákokat, akinek megmutatkoznak az ásványok rejtett titkai. Remélem akadnak majd ilyen tanulóim. Megint azon kapom magam, hogy a külvilágra bámulok az ajtó üvegét figyelve és a medálomat babrálom balommal. Azt hiszem ideje lesz egy koncentrációt javító, jóval nagyobb hatékonyságra sarkalló kővel kezelnem magam, mert így bizony nehezen fogok helytállni a rám váró feladatok sorában. El is kezdem forgatni az egyik jegyzetköteget, hogy megkeressem a megfelelő alanyt. Nekem sem káptalan -mostanság főleg nem- a fejem. Régebben fejből tudtam rengeteg gond javallott kövét, de a mentőzés és a diszpécserség miatt ez a fajta tudásom háttérbe szorult, a sok más fontos protokoll mellett, amiket gondolataim homlokterében kellett tartanom nap mint nap.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. március 30. 19:36 Ugrás a poszthoz

Lewy Bojarski
Левый Боярский


 
A férfi, akit a jó sors az utamba sodort nem épp szószátyár és, mi tagadás nem is valami nyájas. Nincs ezzel semmi baj. Sőt, kifejezetten örülök, hogy végre valaki előnyben részesíti a céltudatos kommunikációt. A magam részéről igyekszem visszatükrözni azt, amit kapok, főleg, ha ahhoz kellő affinitást érzek. Jelen esetben, mivel én vagyok az elveszett fél ebben az új és pompás rengetegben inkább öltök erős vértezetet mosolyból és jóindulatból szépen kimunkálva, még akkor is, amikor kérdései élét érzem csattanni. - Igen én vagyok. A nevem Anastasia Strakhova - nyújtom a férfi felé szabaddá tett kezem, s ha elfogadja akkor röviden de határozottan megrázom az övét. Ha nem akkor udvariasan biccentek csak neki, ám a válaszadást mindkét esetben folytatom - Tudtommal minden rendben van, de azért természetesen személyesen is be szeretnék majd mutatkozni neki - mosolygok a szigorú úriemberre biztosítandó, hogy szándékomban áll tényleg felkeresni a nevezettet. Közben elindul én pedig mellé szegődöm, tartva vele a lépést. Nem tudom merre vezet az útja, de bízom benne, hogy egy felé az enyémmel, még ha csak egy darabon is, és ilyetén segít nekem megtalálni saját célomat - Ön az iskola gondnoka, vagy esetleg a protektora? - kérdezem ártatlanul. Nem ismerek senkit itt, legalábbis személyesen még senkivel sem találkoztam a kollégáim közül és a főnökömet, az emlegetett - mostanra már biztosan jócskán csukló - igazgatót sem láttam még sosem. Csak levek útján zajlott le a felvételi procedúrám. Nem tudom ez mennyiben furcsa, de nekem nagyon kényelmes volt. Miközben haladunk van alkalmam ide-oda tekingetni. Szemeim sorjáznak a folyosókon, próbálva hozzászokni a belső miliő látványához. Más, mint amihez hozzá voltam szokva, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb. Sőt, bevallom kedvemre valóbb itt lenni, mint bárhol másutt a világban.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. március 30. 20:50 Ugrás a poszthoz

Lewy Bojarski
Левый Боярский


 
A férfi nevét most már tudom. Ismerős csengése van, szlávos de pontosan nem tartom fontosnak meghatározni, hogy mely országból való lehet. Lényegtelen információ volna, amivel nem terhelem magam. A fő az, hogy az ő személyében egy embert már személyesen is ismerek, mint az hamar kiderül a kollégáim, vagyis a tanári kar tagjai közül. - Első körben a tanáriban szeretnék egy asztalt foglalni magamnak - mondom szerényen. Emlékszem, hogy a régi öreg rókák mindig lestoppolták a napfényes helyeket, ha az ember nem ment be elég korán. Ezért szeretnék most én is rutinosnak tűnni ezzel a kis előbb bejöveteli hadművelettel. Közben haladunk, öles léptekkel, de nem sietve és még válaszokat is kapok, többet is mint reméltem. Sőt, istenem, uram isten egy mosolyt is elereszt. Hát nem vagyok ravasz? Igazából nem, ezt nem a furfangomnak köszönhetem, csak a jól feltett kérdésemnek. Pont ezért módfelett örülök neki. A Bojarski úr által említett ház, a Navine az egyik a négyből, van egy amit Eridonnak neveznek. A tájékoztatóból ezeket a dolgokat természetesen megjegyeztem, ahogyan a rövid áttekintéseket is, melyeket az egyes házakhoz adtak. Azt hiszem, ha diákként volnék itt, akkor nagy valószínűséggel vagy a Levitába kerültem volna, vagy még inkább a Rellonba, legalábbis azok alapján, amit tudok ezekről a szegmensekről. A rálátásom persze koránt sem teljes, sőt egyenesen a nullához konvergál, de ez az év kezdete után, azt remélem változni fog majd. - Gemmológiát, mester szakon pedig Mineropathológiát fogok, már ha a diákok is úgy akarják - mondom mosolyogva minden nemű öniróniától mentesen. Mi tagadás nem mostanában álltam a katedrán és félek az első hetek igen zehernyések lesznek. Bele kell jönnöm, de bízom magamban és a tudásomban, ami elég stabil alapokon áll és azért alkalmaztam is néha. A rohamkocsin is volt módom bevetni egyszer-egyszer pár köves praktikámat. Így elkeseredésnek vagy igazán mély, komoly félelemnek nyoma sincs bennem. Ha pedig úgy érzeném, hogy kezd inamba szállni a bátorságom, hát nyakamba akasztok egy gránátot és ujjamra húzok egy borostyánt és e két kő ereje majd minden nehézségen átsegít.  
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. április 1. 15:45 Ugrás a poszthoz

Jonathan Gerhard Van den Bergh
Джонатан Герхард Ван ден Берг


Egy és ugyanazon helyre vezet az utunk. Ezt kedves, de visszafogott mosollyal akceptálom. Legalább nem egymagam fogok tévelyegni az állomáson az iskola felé vezető út után kutatva. Ennek örülök, ez így nagyon hatékony. A férfi viszont, elmondása szerint diák. Ez, hogy az igazat megvalljam őszintén meglep. Kollégának hamarabb mondtam volna, mint lehetséges tanítványaim egyikének. A tudat szemöldököm pillanatnyi összevonására késztet, de nem öntöm szavakba felmerült gondolataimat. - Ez igazán remekül hangzik - jegyzem meg, majd úgy döntök, hogy nem fejtem ki saját érkezésem célját és árulom el neki, hogy tanárként leszek jelen ott, ahová ő tanulni igyekszik. Teszem mindezt annak ellenére, hogy látom elvárja. Ezután a férfi Lexre néz és megjegyzést tesz a küllemére így a szó el is terelődik. A macskám valóban nagyon érdekes bundázattal rendelkezik. Pont ezért nem vette magához senki a menhelyről, mert egyesek szerint ördögi a külseje. Szerintem csak Salvador Dalira hasonlít. Nekem nem volt ez ellen semmi kifogásom. Belenéztem a szemébe és szerelembe estem az első találkozáskor. - Igen, valóban egyedi és nem csak a mintája. Ő a legtöbbet alvó macska a világon - nézek be a továbbra is lustálkodó szőrgombócomra és tudom, hogy jól választottam, amikor őt hoztam el két évvel ezelőtt. - Jól tudom a Bagolykőben lehet állatot tartani, ugye? - érdeklődöm ártatlan arckifejezéssel. Sötét szürkéskék szemeim kíváncsian vetem a velem srégen szemben ülőre. Azt hiszem neki nincs állata. Valahogy nem az a típus. Talán gyermekként volt neki, de ma már biztosan nincs. El sem tudom képzelni, hogy tiszta és elegáns öltönyét belepné egy kutya szőre vagy épp karmaival dagasztaná combját egy macska. A karján egy bagoly sem épp reális kép, így ezt is elvetem míg várom válaszát feltett kérdésemre.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. április 8. 20:59 Ugrás a poszthoz

Tévedésből jeles
просчет

Trükkösek ezek az egyforma folyosók és ajtók. Vagy csak nekem ugyanolyan szinte mindegyik? Ki tudja? Minden esetre most célomat keresve kóborlok, mintha egy labirintusból próbálnék kiutat találni. Hosszú hajam varkocsban, fehér ing, szürke rakott szoknya, felette talár. Simán elmehetnék diáknak ezzel a mai öltözetemmel. Ezt már reggel is megállapította a tükörben végignézve magamon. Néhány méter után, amikor már épp feladni készülök a bolyongást, végre úgy fest mégis megtalálom a keresett helységet. Gyors, határozott mozdulattal nyitok be az ajtón. - Jó napot! - köszönök ezután kissé megrökönyödve, mivel mégsem ott kötöttem ki, ahol szerettem volna. Egy óra közepébe estem be, ahogy látom. Ártatlan kék szemekkel nézek körbe és a lehető legkisebb feltűnést keltve osonok a legfélreesőbb helyre. Ha már így jártam, valami hasznom is származzék belőle. Szándékom szerint igyekszem megfigyelni a katedrán álló kollégám munkáját. Remélhetőleg tanulói inkognitóban téve mindezt.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. április 11. 14:51 Ugrás a poszthoz

Kedves Antal Nimród
Дорогой Энтони Нимрод


A tanári szobában íróasztalomnál üldögélek, melyen most viszonylagos rend uralkodik. Csupán három könyv áll rajta halomban és néhány jegyzet hever szétcsúszva. Nincs ez mindig így, pedig megfogadtam uralni fogom a káoszt. A jobbomon lévő ablakból árad be a fény. Pont jó ez így, hiszen bal kezes lévén épp megfelelő irányból érkezik, hogy jó lássak általa. De most épp nem írok semmit sem, mert percek óta az asztalon álló két személyes tárgyam egyikét, egy lápisz lazuliból készült Fabergé tojást nézegetek, melyet huszadik születésnapomkor kaptam. - Apácska, vajon mit csinálhatsz most... - sóhajtok fel halkan. Hiányzik az apám, hiába is tagadnám. Anyám halála után csak ő maradt nekem és én neki. Legbelül tudom, hogy boldogul nélkülem is, hiszen igazán talpraesett ember, mégis néha elfog az aggódás. Talán mert úgy érzem én nem boldogulok nélküle. Eljöttem ide, ahol minden új, minden más és egy árva szent lelket sem ismerek. A magyar rokonaimról nem sokat tudok. Szüleim egykék így a családfám frissebb ágai igen kevéssé szerteágazók. Na meg őszintén szólva energiám sem volt a keresésükre. Most a tanításba való visszarázódásra tettem a hangsúlyt, ám úgy érzem sorra kudarcot vallok. Ez a gondolat olyannyira elkeserít, hogy egy-egy apró könnycsepp el is indul szemeimből és arcomon lefolyva az előttem fekvő pergamenre hullik. Ekkor viharzik be egyik kollégám, s fennhangon elégedetlenkedik. Gyorsan letörlöm arcomról a sírás nyomát és ártatlan tekintetű, sötét, kékesszürke szemeimmel követni kezdem, majd lágy, megértő, de egyértelműen keserű hangon megszólalok - Ez a mi formánk, látja. A lelkünket kitesszük és mi a köszönet? - mondom ezt úgy, hogy számomra az anyagi javadalmazás nem számít igazán, mert az igényeim igen mérsékeltek. Mindig is tudtam, hiszen egyik szülőm tanár volt, hogy a pedagógusi bérből nem leszek milliomos és a megbecsülést, vagy az őszinte elismerést is csak pár diákoktól várhatom, ha méltó leszek rá, ha kiérdemlem. Ezért teszek nap, mint nap meg minden tőlem telhetőt és csak remélhetem, hogy sikerül egyszer elérnem, hogy bízzanak bennem. Számomra az volna a legnagyobb elismerés. Közben a felhők mögül előbukkan a Nap és fénypászmája bevilágít az ablaktáblán. Megcsillan a tojáson és másik személyes tárgyamon egy csipke kalcedonból készült, toll és tintatartóval egyben lévő órán.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. április 13. 08:29 Ugrás a poszthoz

Tévedésből jeles
просчет

Meghúzódva a háttérben azt hittem semmi sem történhet és csendben megfigyelhetem az órát. Kollégám a katedrán már-már kihívó magabiztossággal mozog és beszél. Mindig tiszteltem azokat, akik ilyen erőt voltak képesek sugározni, de egyben féltem is tőlük diák koromban. Hamarosan kiderül, hogy ez most sincs másként. Gyomrom ugyanis bukfenceket kezd vetni, ahogy hallgatom szavait. Beoszt egy diákkal egy csapatba. Ennyit a csendes szemlélődésről. Eljött hát a keresztút, amin állva döntenem kell. Felfedem magam, s ezzel vállalom akár a haragvó megvetését is, hiszen egyrészt áthúztam a terveit, másrészt jogtalanul tartózkodtam itt mindeddig...Vagy továbbra is titokban tartom tanári mivoltomat, belemegyek a játékba és segítek a diáknak, akit párommá jelölt ki a professzor. Az ösztöneimre hagyatkozom. Felállok és odasietek a tekintetével engem kereső lányhoz, aki kezdi elveszíteni látását, ahogyan ezt oktatójuk előre jelezte. - Anna vagyok - mondom, miközben lassan változik köröttünk a tér és mi egy erdőbe kerülünk - Segítek! Nincs ok a pánikra, az csak ront a helyzeten - fogom meg óvatosan a karját és felkészülök vezetésére, míg hangomban igyekszem a feszültséget elnyomni és megnyugtatni a mellettem állót. Attól, hogy a szeme leszek, az eszét és a lábait még neki kell használnia és egyik sem megy ha meg van rémülve. A szúnyogok raja megérzi friss vérünk lüktetését és belőlem már lakmározik is egy, de mivel én most Anna vagyok, a diák, nem húzok pálcát és tüntetem el mind egy szálig az összes élősködőt. Ha már a véletlen és saját választásom folytán jutottam ide, legalább az események további részében legyek tisztességes. Így csak oda-odacsapok a véremet csapolókra és próbálom elpusztítom őket. Ezután körbepillantok. Az erdő illúziója hihetetlenül hiteles. Ezt a szúnyogok esetében is tapasztalom, de az illatok, hangok és a látvány is megerősít ebben. Elismerően biccentek. Ehhez nagy tudás kell és ez tiszteletre méltó, ahogy az a bátorság és szakértelem is, ahogyan vakká és siketté tette két tanulóját. Viszont most egy elveszett kedvencét féltő fiatal lány szemén át kell látnom a helyet és a helyzetet. Be kell mennünk a sűrűbe, ebben biztos vagyok. Nem lesz sétagalopp, de menni fog, mennie kell. - Indulnunk kell. Erre! Óvatosan, lassan - mozdulatom határozott, de nagyon féltő is egyben. Ha hagyja, hogy valóban én vezessem, úgy minden léptemet megfontolom és vigyázni fogok rá legjobb tudásom szerint.


//Lövésem: D4 és B2//

//Nem talált. Lőhettek kettesével, akár visszamenőleg is! //

//A B2 talált, de nem süllyedt. - Várkonyi//
Utoljára módosította:Dr. Várkonyi Zoltán, 2019. április 16. 13:36
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. április 16. 15:15 Ugrás a poszthoz

Masa

Fogalmam sincs mit keressek. Tekintetemet járatom körbe-körbe, miközben lassan és nagyon óvatos, valójában tapogatózó lépésekkel haladunk, sejtésem szerint az erdő belseje felé. Bár a szélén voltunk a területnek, feltételezem, hogy a szabaduláshoz a sűrűn át vezet az út számunkra. - Az én háziállatom neve Lex. Szürke kandúr, Salvador Dali kinézettel - mondok pár szót macskámról majd tovább vezetem a lányt karjánál fogva. Talárom beakad egy magas, tüskés bokorba és az istennek sem akar kijönni, hiába rángatom. Addig forgolódom és ügyetlenkedem fél kézzel, míg össze is csikarja a kezem az az átokverte cserje. Magamban hevesen szitkozódom, majd megállunk - Csak egy pillanat -  mondom, azzal elengedem a lány karját és kibújok a bokorhoz csökönyösen ragaszkodó ruhadarabomból. Elég jó idő van és belülről fűt a felelőség indulata - Most már indulhatunk tovább. Megszabadultam egy hátráltató tényezőtől - fejtem ki pár szóban a rövidke intermezzo okát. A diák által leírt macskának nyoma sincs egyelőre. Mi viszont egyre jobban elmerülünk az átláthatatlan erdőségben. Csak abban reménykedem, hogy hamarosan megtaláljuk a szerencsétlen cicust vagy legalább valami utalást a hollétére. Kollégám elmés játékot űz, de minden feladványnak van valamiféle megoldása, vagy mondanivalója. A lehetetlen szituáció, a veszteség, a lemondani tudás vagy a vesztett helyzet elfogadása, mint például a Kobayashi Maru teszt esetében. Remélem itt koránt sem erről lesz szó most. Minden esetre kíváncsian várom a végkifejletet.


//Lövésem: B3 és C2//

//B2 és C2 elsüllyedt, ezzel az egyetlen két elemű hajót kilőtték. Gratulálok! Az ehhez tartozó infó pedig a következő: Hozzá kötődik a sólyom, a szkarabeusz, a sas. Istene Apollón.

A messzeségből egy ijedt nyávogás hasítja végig az erdő viszonylagos csendjét, amit egy jóval szelídebb emberi hang követ.
- Üdv néktek keresők. Ami után kutattok, bár közelebb van, mint gondolnátok, mégis elérhetetlen egyelőre. Közelebb juthattok hozzá, ha feleltek a kérdésemre. Mi köze a Denderai templomnak az asztrológiához? - A hang elhal, mélységes és fojtogató csend borul a két kalandorra. A fák között mintha mozogna valami, valami macska szerű, Lysander szerű lény, persze ez lehet csak egyszerű káprázat is. - Várkonyi//
Utoljára módosította:Dr. Várkonyi Zoltán, 2019. április 16. 21:55
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. április 19. 07:13 Ugrás a poszthoz

Masa

Egy hang szól hozzánk, ami mintha körülvenne bennünket. Testtelen, furcsa zengés ez, mely éteri bölcsességgel teli. Előtte közvetlenül  hallottuk a keresett macska ijedt nyávogását, de az gyorsan elhal az erdő sűrűjében, nyom nélkül. Ez lehetett a bizonyság, a mézes madzag, úgy hiszem.  Saját macskám bajszos és a lustaságtól sokszor elfolyó természetét is kitárgyaltuk még, mielőtt a felsőbb hatalom hangja hozzánk elért volna. - Csak egy hang, aki a kilétét eltitkolja. Az a fontos, amit kérdezett. Nyomra az vezet. Vagyis a válasz - mondom a lánynak csendes, eltökélt megnyugtatással. Ezután mindketten gondolkozni kezdünk. Nem fogom helyette megfejteni a feladványt, de igyekszem jó irányba terelni és tartani, ha rátalált. Vizsgahelyszín. Nem rossz gondolat. Ezen érdemes lehet elindulni. Be is villan nekem is valami, amivel támogatni tudom, hogy érzésem szerint megvan a jó irány - Egykor a mágusok tizenkét ilyen helyet, templomot jártak végig mire a Denderaihoz éretek. A kiválasztottak itt részesültek végső beavatásban. Akár a nap, mely útját járva a zodiákuson végighalad és bölcsességet szerez - magyarázom rávezetés, igazolás gyanánt, miközben saját tanulmányaimra és olvasmányaimra gondolok. Nem voltam iskolaelső sosem, sőt, bizonyos tárgyakból igencsak rezgett a léc néhányszor. De ami érdekelt és szerettem, az nagyon jól ment. Az asztrológia a numerológia és még pár dolog a gemmológián kívül pont ilyen volt. Ez most jól jön. Meglátjuk mire megyünk vele.

//Lövésem: A4 és C4//



// A4 elsüllyedt. Infó: Gyémánt, rubin.
Válaszuk után a nyugodt bölcs hang ismét bezengi az erdőt.
- Sajnos a válasz nem teljes, bár amit mondtatok, igaz. Viszont én olyan választ várok, amiből egyértelmű kapcsolat látszik az asztrológiához. -
Messziről újra hallják a rémült nyávogást és üvöltő farkasok hangját. A tanárnő elhagyott talárja felriasztott egy vadméh rajt, és üldözőbe veszik a párost. A mágia nem hat ellenük, elvégre egy illúzió ez is. - Várkonyi //
Utoljára módosította:Dr. Várkonyi Zoltán, 2019. április 19. 16:23
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. május 2. 20:52 Ugrás a poszthoz

Masa

A furcsa állathangok hallatán összerezzenek, majd gyorsan körbefordulok, hátha látom merről is jöttek. - Sajnos nem - felelem a lány kérdésére és számat finoman elhúzva megcsóválom a fejem. Valahogy az indokolatlan szadizmus -még ha csak illúzió is- sosem volt ínyemre. De mit van mit tenni, ha már belecsöppentem a helyzetbe hinnem kell benne, hogy nagy tudású kollégám nem bántana sem állatot sem embert sem egyiket a másik kínjai által. Már épp szóra nyitnám a szám, hogy próbáljam segíteni őt a válasz kiegészítésében, amikor furcsa zúgás üti meg fülemet. Szinte felocsúdni sincs érkezésem, amikor a lány már ki is húzza karját az enyémből és a földre veti magát. Darazsak! Tudatosul bennem a tény és azt teszem, amit a leghelyesebbnek érzek. Lehunyom a szemem és mozdulatlanná dermedek. Még lélegzésem is puhává teszem, azt mantrázva magamban, hogy mindez csupán a mágia szüleménye. Ezután már képes vagyok tovább gondolkozni azon, hogy miként is tehetnénk teljessé a választ a Hang számára, de partnerem megelőz ebben és úgy hiszem jó nyomon jár. - Igen, azok vannak ott, azt hiszem - erősítem meg őt és csak remélni merem, hogy a rajnyi darázs a hamarosan eltűnik és a a válaszunk helyesnek találtatik. Lehet a stressz miatt de egyelőre nem érzek fájdalmat, ha mégis megcsíptek kiderül allergiás vagyok e a bűvöld darazsak mérgére vagy sem. Ilyenekkel még sosem volt dolgom. Nem mintha valódiakkal lett volna. Legalábbis ennyivel biztosan nem és remélem ez a jövőben is így marad. Ha túléljük ezt, azt hiszem egy ideig nem nyitok be sehová úgy, hogy nem vagyok biztos benne száz százalékig, hogy mi van az ajtó mögött.


//Megfejtés tippünk a torpedóra: A Nap//
Utoljára módosította:Anastasia Strakhova, 2019. május 2. 21:00
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. május 2. 22:21 Ugrás a poszthoz

Kedves Antal Nimród
Дорогой Энтони Нимрод

A férfi olyan látványosan szenved, hogy nem tudom megállni, hogy halványan el ne mosolyodjam, de vonásaimat gyorsan rendezem is, mert nem szeretném, ha azt hinné, hogy nem értem meg. Nagyon is átérzem, hogy milyen nehéz megértetni a diákokkal, például az én esetemben azt, hogy a gyógyítás nem tréfás kis sétagalopp, hanem vérre menő élet-halál harc, ahol mi a kaszás ellen dolgozunk. Kivéve persze, amikor nem az, de azt most hagyjuk. A téma szempontjából éppenséggel egyáltalán nem releváns. Közben a férfi szavai azért igencsak elgondolkodtatnak. Szemeim pedig kisvártatva felcsillannak. - Ha úgy csinálja, hogy ne legyenek szemtanúk... - kacsintok a kollégára, majd angyali ábrázatot öltök - Ígérem hallgatni fogok akár a sír - közlöm bűntársi hűséggel, végül elmosolyodom, amiből remélem érti, hogy csak viccelek, persze nem egészen, de maradjunk ennél a verziónál. - Anastasia Strakhova, gemmológia - mineropathológia, és nem értem miért nem szereti itt egyik házfelelős sem a házát aminek az élén áll - viszonzom bemutatkozását. Tényleg meg vagyok lepve azon, hogy eddig az a két ember, akikről tudom, hogy egy-egy ház élén posztoltak ki vannak kelve a házuktól magukból. Túl vannak terhelve, tudom én azt. Biztosan ez a gond, igen. Nem lehet könnyű a helyzetük és nem is irigylem egyiküket sem a pozíciójukért, csak olyan ellentmondásos számomra ez a helyzet. Valószínű velem van a baj és én vagyok túl mártírom fajta, aki éjt nappallá téve próbálja képezni magát a diákokért, akik jó ha nem röhögik néha körbe hálátlanságukkal. A tanári lét nyomasztó gyönyörűsége. Mégis jó néha megélni a figyelmet, látni a tudás csillanását a szemekben. Ezért éri meg az összes többi nyűg és kín.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. május 17. 21:49 Ugrás a poszthoz

Jonathan Gerhard Van den Bergh
Джонатан Герхард Ван ден Берг


 Miután tanár létemet elkerülve, ezzel inkognitómat megtartva adtam elodázó választ, a férfivel másról már nem beszélgettem. Az út további részét a könyvem lapjaira nyomtatott sorok olvasásának szenteltem. Azt hiszem el is nyomhatott pár percre a buzgóság, mert a végállomáson eszméltem fel, ahogy Alex is akkor kezdett panaszosan tiltakozni a sokórás bezártság ellen. Megérem, hiszen az én tagjaim is szintúgy elgémberedtek. A férfi már nincs a kupéban. Biztosan elsőként igyekezett leszállni. Ez a viselkedéséből evidens lenne. Ezért nem is nagyon bánkódom amiatt, hogy nem ő mutatott számomra utat új otthonom felé. Leszállva a szerelvényről előbb úgyis macskámat kell hagynom, hogy egy arra alkalmas helyen elintézze ügyes-bajos dolgait. Csak azután fogunk elindulni, hogy a Kastélyt megkeressük. Kétlem, hogy ne lenne kitáblázva, ám ha még sincs, akkor a jó öreg kérj útbaigazítást elv segít majd. Ebben teljesen biztos vagyok. Itt is biztosan élnek jó szándékú emberek, akik az útkeresőt, a vándort, a megtévedt turistát irányba állítják és terelgetik. Az állomás kellemes és nyugodt, nem hiába néhány nappal az év eleje előtt érkeztem. Még csak pár buzgó diák érkezett be velem együtt és talán néhány leendő kolléga. Kicsit körbepillantok, elnézem az embereket, majd látványra igen szerény csomagommal és macskámmal együtt megkeresem a kijáratot.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. május 17. 22:25 Ugrás a poszthoz

Kárpáti Damian
Дамиан из Карпат


Egy elég hangos pukkanás vezet futólépésben egyenesen be a játszótér kapuján. Pedig csak sétálni indultam, meg, hogy egyek egy fagylaltot, mert végre alkalmasnak tűnik rá az idő. De most hirtelen megváltoztak prioritásaim. Őszintén szólva nem is tudom mit hittem. Talán azt, hogy egy megbűvölt játék, vagy egy petárda robbant fel egy gyermek kezében, ne adja az ég leszakadt egy aprósággal a hinta. Csak jöttem, amilyen gyorsan tudtam. A régi mentős beidegződések ott sisteregtek idegpályáimon és a lehetséges megoldásokon sorjáztak a gondolataim. Már épp előhúznám a pálcám, amikor a csúszdán ülve meglátok egy fiatalembert, aki azt hiszem káromkodik. - Helló! Minden rendben? - kiáltok felé miközben odalépek elé - Nem sérültél meg? - gyorsan végignézek rajta, de a haragon kívül más baját nem látom - Mi pukkant ekkorát? - kérdezem mialatt pálcámat visszacsúsztatom farmerem megbűvölt zsebébe. Haja laza kontyban, egy puha sötétzöld tunikát és alatta halványszürke nadrágot viselek, hozzá fekete apró sarkú fűzős cipővel. Oldalamon kis táska, benne minden amire egy kellemes falubeli barangoláshoz szükség lehet. Meg persze egy lezsugorított egészségügyi táska, de ezt mindenhová magammal viszem vész esetére. Egy dolgot megtanultam a volt munkahelyemen: A legváratlanabb helyzetekre is felkészültnek kell lennie az embernek, mert ami megtörténhet, az meg is fog, és ha így lesz én készen álok majd.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. június 9. 20:15 Ugrás a poszthoz

Egyedül
(még)


A karomon egy halom tananyag kezdeménnyel. Atya-ég, hogy le vagyok maradva. Elhavazódtam mint Moszkva télen, s mi tagadás ehhez az is hozzájárult, hogy jó pár hetet azzal töltöttem, hogy ismerkedtem az iskolával, meg a faluval. Azért ennek is volt némi haszna. Annyi, hogy most álmodozó kék szemeimmel a cukrászda felé tekingetve sem esem orra, mert ide már szerintem vakon is eltalálnék. A genetika áldása, hogy amennyi süteményt és a meleg megérkeztével fagylaltot megettem, még nem gurulok. Kényelmes, fehér lenvászon maxi ruhában andalgok komótosan. Hajam jellegzetes fonott koszorúban öleli körbe glóriaként fejem, így nincs melegem. Viszont ez a frizura láttatni engedi a vékony pántos öltözet által nem fedett nyakamat, vállaimat és hátam egy részét. Nagyon sok dolog nem történt velem, mégis úgy érzem, ha nem adagolnék magamnak majd minden másnap édességet, belepusztulnék nyüszítve a fáradtságba. Nem emlékeztem rá, hogy a tanítás ilyen vesződséges. Mi lenne akkor, ha többen vették volna fel a tárgyamat? Lehet párszor a mentő vinne el, vagy intravénásan kellene bekötnöm magamnak folyékony csokoládét. No de nem szaporítom a szót inkább csak a lépteimet és odaosonok a számomra egyelőre egyedüliként ismert, még bocsánatos bűnök legszentebb szentélyéhez. A cukrászda előtt megállva elkezdem a kirakatot mustrálni. Azt nem mondom, hogy a nyálam csorog, de, hogy minimum három lehetséges kiszemeltem is lett a pillanat tört része alatt, az azért jelent valamit, nem?
Utoljára módosította:Anastasia Strakhova, 2019. június 9. 21:59
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. június 9. 20:53 Ugrás a poszthoz

Christiano


A vállamon egy kéz, a fülembe pedig szavak csengenek. Úgy el voltam itt a sütemények mustrájával, hogy hirtelen csak nagy ártatlan szemekkel sikerült ránéznem a hang forrására. Aztán a szemeim tágra nyíltak és azt hiszem a számat is sikerült hasonló állásba helyeznem. - Ingyen süteményt mondott? - kérdezem felocsúdva és már el is hessegetem a kis ördögöt a bal vállamról, aki azt duruzsolja a fülembe, hogy lássak is és ne csak nézzek, hiszen konkrétan egy isten áll előttem és talán be kellene kapcsolnom magamon, a "nő vagy" gombot, hiszen épp most szólított le egy ilyen kaliberű férfiú. Erre én mit teszek? Na mit? Úgy van! A sütire terelem a szót, mint egy éhenkórász kóristalány. Na mindegy, ha már sikerült így nyitnom, nincs más hátra, tartanom kell a felvett irányt. - Bocsánat, szóval jó napot! - mosolyodom el bájosan és végre össze tudom szedni a gondolataimat annyira, hogy azért normálisnak tűnjek - Egy mondatban az a két szó, hogy ingyen és hogy süti...Hm...A világ majdnem legcsábítóbb ajánlata egy nő számára és az ön kezében igen erős fegyver - folytatom kicsit már csíntalanabbul. Nem tudom mire megy ki a játék, de kíváncsivá tett. Bármire is, ha abból egy szelet édesség nekem jut, már megérte. Tiszta haszon, hogy ma a desszertgyomrom teljesen üresen hagytam vacsora után.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. június 9. 21:41 Ugrás a poszthoz

Christiano


Kövessem és enyém az ingyen sütemény. - Rendben - csak ennyit tudtam kinyögni, mert egyszerűen erre nem lehetett mást mondani. Lehet én vagyok túl naiv  és spontán most, de valamikor megéri kilépni a komfortzónánkból, nem? Szóval: Mi sem könnyebb ennél. Érted a halálba is te isten! Tettem hozzá magamban. Na jó, azért ezt a felkiáltást némileg cenzúráztam gyorsan. De mire végigszáguldott elmémen a gondolatsor már ott tartottunk, hogy kézen fogott és behúzta mind az ötvennyolc kiló színtiszta mivoltomat a bűnök szentélyébe. Az íncsiklandó illatok mámorában és a színek kavalkádjában elvesztem azon nyomban, ahogy átsuhantam a magas, férfi után a küszöb fölött. Semmi kétség függő vagyok, ha desszertekről van szó és ezt nem szégyenlem meg is mutatni. Úgy kezdek el nézelődni, mint aki nem tud betelni a választékkal. Szerintem még a szemem is felragyogott és amúgy porcelánszínű arcomra is pír szökött az izgalomtól. Bevallom nem csak a kínálat hozott azért lázba, de ez maradjon az én titkom. Erre mit tesz ez a csábító férfiú? Féltérdre ereszkedik előttem. Egy dobozzal! Egy gyűrűvel (nem, nem azzal az egyel, egy másikkal), ami bár az én kőszakértő szememet azonnal átdöfi, mégis...Huh...Egek! Itt kérem két eset lehetséges. Mégpedig: Ez vagy egy irdatlan nagy átverés, ami arra megy ki, hogy valami módon kitudódott, hogy szűz vagyok és így szeretnének kigúnyolni. Vagy egy akkora ziccer, amit nem lehet nem megjátszani ezzel a két lábon járó nők álmával, ha már engem választott. Nagy a dilemma, de még mekkora és a döntés rajtam áll. - Oh!...-kapom ajkaim elé a kezem és úgy kamillázok le rá, hogy azt még egy mexikói szappanoperában is megirigyelné a hősnő - Igen Szerelmem... - mondom ki végül a választ elfúló hangon. Lesz, ami lesz.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. június 9. 22:31 Ugrás a poszthoz

Christiano


Bármi legyen is a férfi célja - az ingyen és bérmentve megszerzendő sütin túl, persze - elképesztően alakítja a bátor hősszerelmest, aki épp most kérte meg álmai asszonyának becses kacsóját. Komolyan, egy pillanatra még magam is elgyengülök tőle. Azonban amikor azt a körmönfont becenevet elsüti, azért leesik a papírtantusz és a vállába kell fúrnom az arcomat, mert elnevetem magam. Kívülről ez persze inkább egy meghatottság vezérelte mozdulatnak látszik, de annyi baj legyen. Jöhetnek az Oscar díjak, de még inkább az a bizonyos beígért sütemény. Főleg, ha megesik rajtunk az általam is, mint visszajáró kuncsaft által ismert pultos lány szíve és beveszi ezt a kis intermezzót. Nem mintha nem érdemelnénk mindketten olyan párt mint mi vagyunk, de azért mégis elég átlátszó, hogy egy tanárnő - és ki is? - közt ilyen elsöprő szerelem szövődjék, vagy érkezzék a semmiből. Bár azt is mondhatnánk angyal szállt le közénk és sugallta tetteinket. Minden esetre most, hogy immár rendeztem vonásaim és a szemeim könnytől - a nevetés okán természetesen - nedves fénnyel csillogtak elhúzódtam kicsit a férfiútól és úgy néztem rá, mint a világ legboldogabb és egyben legéhesebb nője. Ha ez nem csak valami fura, süteményre menő helyzetgyakorlat volna, hanem a valóság, akkor itt bizony csóknak illene jönnie. Ám, ha sajnos ez el is marad, hát beérem mással egyelőre.
Utoljára módosította:Anastasia Strakhova, 2019. június 9. 22:32
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. június 9. 23:16 Ugrás a poszthoz

Chris (vőlegényem? Wink )


Keze a derekamon, magához von, megemeli az állam, s ajkát már ott érzem az ajkamon. Ez csak színpadi csók! Ez csak színpadi csók! - ismételgetem magamban míg óvatosan oldal felé billentem fejem, de szám csak annyira mozdul meg, amennyire ő hagyja. A látszat mégis tökéletes, legalábbis nagyon remélem. Ekkor hallom meg a kislány hangját és akaratlanul belemosolygok a csókba, amitől az még élethűbbé válik. Ez már bizony az a rész, hogy ha álmodom, akkor nem akarok felébredni. Azonban lassan mégis kénytelen leszek. Ám mindaddig míg ez megtörténik kiélvezem minden milliszekundumát. Nem csókolóztam még, csak egyszer, és az is egy színjátszó szakkörös előadáson történt, még az iskolában, évekkel ezelőtt. Ahhoz képest egész magabiztosan reprodukálom a dolgot. Egyre csak az jár a fejemben, hogy milyen lehet akkor, amikor igazából csókol meg valakit az én névtelen vőlegényem. Egek! Nem vagyok normális, hogy ezt megtettem! De akkor sem tartanám magam annak, ha kihagyom. Azonban minden csoda véget ér egyszer. Elválunk egymástól, de nem tudom megállni, hogy egy valódi puszit ne adjak neki, mielőtt túl nagyra nőnek köztünk a távolság. Nem tudom mit fog gondolni, de nekem jól esik ennyit véteni a színpadiasság szabályai ellen. Tisztán fénylő, kérdésekkel és érzésekkel teli szemekkel nézek rá ezek után. Talán azt várom, hogy megszólaljon, vagy, hogy megkapjuk a süteményt, esetleg a tömegek ujjongása az ami miatt még lélegezni is csak szaggatottan tudok. Esetleg miatta és a történtek miatt. Fogalmam sincs.
Utoljára módosította:Anastasia Strakhova, 2019. június 9. 23:16
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. június 10. 14:39 Ugrás a poszthoz

Chris (csak vicceltem  Angel )


Sikerült picit meglepnem és kibillentenem a szerep biztos nyergéből, ahol mindeddig trónolt. Köszönete őszintén csengett, de csupán ennyi volt, mert ezután újfent felvette a játékos vőlegény álarcát. Reflektálva rá én is eképp cselekedtem és boldog-meghatott menyasszonya lettem. A pult előtt, immár sütemény kikérő pozícióban, karjával derekam körül kezdtem el nézelődni, válogatni. - Azt hiszem most nem, tudod milyen hűséges vagyok - mondom és direkt nem sandítok rá, nehogy ez buktasson le ádáz harcunk tetőfokán - Maradok a jól bevált karamell tortánál. Az a kedvencem és legalább olyan jól illik az alkalomhoz, mint a te csokis tortád Szívem - hajtom kicsit közelebb hozzá fejem, jelezvén, hogy én kiválasztottam mit is szeretnék enni. Abban azért valahol nagyon bízom, hogy egy-két falat közönség és színjáték nélküli elfogyasztása alatt megtudom, hogy ki ő és mi szél sodorta épp az én utamba. Ami azt illeti neveink kölcsönös ismerete sem lenne hátrány, mert a következő becézgetéskor fogom elnevetni magam, és úgy fürdünk bele a szent küldetésbe, mint kisgyerek a sártócsába. Az előzőnél is igen csak vissza kellett fognom magam, hogy csak mosollyá szelídítsem kitörni készülő kacagásomat. Talán valahol az az illúzió él bennem a szerelem szóbeli kifejezéséről, hogy nem megy át olyankor sem gügyögőbe az ember, hanem érzéseit a másik tiszteletével foglalja mondatokba. Például Násztya, kedvesem, vagy Ánjám, ilyesmi. Akár még a szimpla Szívem, Szerelmem megszólítások is nagyon jólesőek lehetnek. Nem tudom megtapasztalom-e valaha a valódi formáját mindennek, de ha nem, azért ez a kellemes, édes, bizarr-bohó színjáték is megteszi
.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. június 16. 15:53 Ugrás a poszthoz

Szamosvári Zsombor


Nem tudok mit kezdeni ezzel a hőséggel. Azt nem állítom, hogy gyűlölöm, de, hogy nem vagyunk barátok az biztos. Szabályosan rosszul vagyok tőle, már ami a fizikális paramétereimet illeti. A szívem kalapál, szédelgek, hiába iszom, mint a gödény. Persze ami bemegy az távozik is belőlem test szerte, mindenhol és ez kellemetlen. Egész nap még a fehér talárom is szaunának tűnt, így imát mondtam, amikor végre levehettem. Egy kis zöld, ujjatlan lenvászon otthoni ruhában caplatok le a konyhába, hogy keverjek magamnak valami hűsítőt. Sok jég, sok sok sok jég, megannyi buborék. Némi édes és savanyú íz, megbolondítva mondjuk levendulával. Egy limonádé lesz ez, azt hiszem. Belépek a konyhába és köszönök a manóknak, már csak azért is, mert velük nem árt jóban lenni. Főleg, ha szeretek potya étkezéseket tartani, vagy csak úgy befutni egy innivalóért. Amint látom azonban nem én vagyok az egyetlen látogató. - Jó estét - köszönök oda a fiúnak aki már benn üldögél. Pár perc alatt összedobok egy liter limonádét, majd a szorgos manókat kikerülve ismét a diák felé veszem az irányt - Megengedi? - biccentek az asztal melletti másik székre. Ekkor jut eszembe, hogy poharat elfelejtettem hozni. A konyhás brigád egyik szemfüles tagja azonban észrevette a tévedésemet és már ugrott is két pohárral, amiket letett az asztalra. Hálás mosollyal köszönöm meg neki.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. augusztus 21. 22:14 Ugrás a poszthoz

Ál-vőlegényem

 Pár vizsgalappal a kezemben lépek be a tanáriba. Feltett szándékom, hogy kijavítgassam őket a mai nap folyamán. Haladnom kell, hiszen ha hagyom felhalmozódni a sok tesztet és esszét, akkor nem jut időm semmi másra. Hajam lazán összekötve, öltözékemmel együtt a nyarat idézi. Combközépig érő farmerszoknya, hozzá egy halványkék, lening és egy kényelmes, fehér vászoncipő. Ehhez volt ma kedvem. Már akkor is az egyik írást olvastam, amikor megérkeztem, így mivel el is merültem az olvasottakban a hozzám szóló szavai kicsit váratlanul érnek. - Oh, helló! - viszonzom a köszönést felocsúdva - Ingyen süti híján ezt el is hiszem - mosolygok kedvesen, majd miután a kezét nyújtja ezt elfogadom és míg röviden de határozottan megrázom én is közlöm vele a nevem - Anastasia Strakhova, leginkább Ana vagy Anja - teszem még hozzá a becézési formát én is a mondat végére. Nem sejtem mit keres itt, de végtére is örülök, hogy látom. Érdekes élményben volt vele részem. Színjátszó szakkörös bakfis korom óta nem volt színpadi csókom. Másmilyen meg egyáltalán nem, de ez most mellékes persze. Szóval a neve Chris. Jó tudni, ha már megkérte a kezem. - Mi járatban erre? Esetleg a vendéglistát jöttél összeállítani velem az esküvőnkre Drágám? - szemtelenkedek egy kicsit miközben a saját asztalomhoz lépek és leteszem rá a mindeddig kezemben lévő lapokat és egy ametiszt geoda papírnehezékkel lesúlyozom őket. Furcsa időjárás van mostanság. Hirtelen támadnak szelek és ha nyitott ablakra rányitják az ajtót, a huzat akkora lesz, hogy a fejemet is majd levinné. Tehát fő az óvatosság. Nem szeretnék a gondatlan kezelés vétségébe esni.
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 125
Összes hsz: 268
Írta: 2019. szeptember 3. 21:28 Ugrás a poszthoz

Emir

Néha, amikor belefáradok a szobám négy falának zártságába, le szoktam sétálni a faluba. Nézelődöm, betérek egy-egy boltba, vagy épp elszédelgek a piacra. Nincs ilyenkor konkrét célom, mégis távoztam már jó portékákkal megrakva éppúgy, mint üres kézzel. Az alkudozás a véremben van, talán az orosz részében, de egy biztos, hogy nagyon megy a dolog. Legalábbis régen ment. Azon ritka dolgok egyike volt ez és magának a piacra járásnak a rítusa, melyet apámmal anya halála után is időnként megtettünk. Odavolt a régi bakelit lemezekért, amik ma már retro néven futnak, azok az ő fiatalkorát jelentették. Ez a múlthoz való egyfajta ragaszkodás volt az, amit többek közt szerettem benne. Nekem is átadta a régi zenék szeretetét és azt a nézetet is osztottam vele, hogy azoknál a fekete lemezeknél nem szól jobban semmi. Nincs olyan mágikus vagy más új mugli technika, ami szebben visszaadná a rá rögzített zenét. Most épp azért kóborlok itt a vásárban, hogy egy pár új darabot szerezzek be és bővítsem apámtól nemrég megörökölt gyűjteményét. Azonban megakad a tekintetem egy ismerős arcon. Valahol láttam már azelőtt, ebben biztos vagyok, ahogy abban is, hogy nem árt ha közbelépek, mielőtt kifosztja az a kufár aki előtt áll. - A helyében én azért nem adnám még a felét sem... - lépek oda a fiatalember mellé és szép halkan súgom oda neki intelmemet, hogy más - főleg az árus - ne hallhassa meg. Ezután úgy teszek mintha nagyon érdekelne egy régi olajlámpás és azt kezdem el nézegetni, nehogy szemet szúrjak az engem már jól ismerő kereskedőnek.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Anastasia Strakhova összes RPG hozzászólása (78 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel