28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harriet O. Wallace összes hozzászólása (33 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. március 22. 23:30 Ugrás a poszthoz

Anastasia Strakhova
#


Minden olyan kék, minden csak úgy áttör a köveken, mint a víz, és határtalan, mint az ég. Nem, igazából csak beleszerettem a festékes dobozon a színbe, így a tegnap esti bájitalos kísérletem a hajamon pompázik. Egyre jobban tetszenek a varázsmódszerek a hajszínezésre, még a végén lehet át is váltok. A pálca túl kimerítő egy idő után, hiszen használom a munkában is, otthon is, erre már nem hiszem hogy fölösen telik az energiáimból. És egy idő után unalmas, azt meg ki akarná? Én nem.
A cukrászda öltözőjéből is hallani a zsibongást, a konyha jól ismert zajait és a vendégeket is, ezért is jut el pontosan az infó, mikor a konyhára ér a pincér lány, miszerint valaki megrendelte a chef kedvencét. Ez még elég új itt, de népszerű is. el is vigyorodtam, hogy aztán még a fonatomat utoljára megigazítva mindkét oldalon benyitva elkérjem a jegyzettömbjét, és megkérjem, mutasson rá, ki is volt az. Ezt most személyesen intézem, a magam módján. Sokszor meghagyom a többieknek, hogy érdeklődjenek meg pár dolgot, színeket, illatokat, akár csak egy kedvenc szót, nagyban leíró az emberekről, de most úgy fel voltam dobva  a hajam szépségétől, hogy még a kötényt se kaptam fel, ahogy a pult mögé értem, majd felülve rá a szélén átfordultam felette. Nem, nem vagyok túl illedelmes darab, de a munkámért elnézik nekem. A talpaimra érve kerestem a szőke hajkorona tulaját és meg is indultam az asztal felé.
Intettem pár alaknak, megint másoknak köszöntem is, mert bár nem vagyok itt olyan régen, vannak minden nap betérő emberek, akiket negyedik naptól azt hiszed ismersz eléggé, pedig ez amúgy nagy tévedés. De sok dolgozó piheni itt meg a munkanapját, a nehézségeket és kapcsol ki. A cukor remek orvosság néha.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. március 23. 22:32 Ugrás a poszthoz

Anastasia Strakhova
#


Elegancia, megvolt a mozdulataimban, csak inkább voltam egy lovagló nőhöz képest kecses, mint mondjuk egy kis falusihoz, így megnéztek. Sokszor, mit nekem a hajam, mikor amúgy is van extra. De csak egy mosollyal mentem el a kislány és kisfiú párosa mellett akik mutogatva rám magyaráztak az anyukájuknak valami büntetésről. Én mondom, az nem egy jó irány, de nekem nincs gyerekem, ő meg nyilván mást él, mint én.
Lassan, de azért határozottan sétáltam a teregetett asztal felé, és mikor megfelelő közelségbe értem hajoltam közelebb kicsit behajolva a vele szemben lévő székhez. Helló. Na nyilván nem így kezdtem.
- Üdvözlöm, vagy üdvözöllek - álltam meg egy pillanatra, meghagyva, hogy döntsön a formalitásról. - Nemsokára kezdek, és a nem rég leadott rendelés lesz az első dolgom, gondoltam bemutatkozom, Hattie vagyok, és ma én hagyok maradandó élményt - vigyorogtam is nagyon szépen, de nem ültem le, csak a papírjaira pillantottam, aztán vissza a nőre. annak ellenére, hogy a külseje nem tükrözte a  tipikus, itteni, déliesebb jellemet, nem jelentette azt, hogy nem szeretheti ezt. Sokszor árulkodó, az álmodozóbb emberek bolondulnak az erősen édes, elborító ízekért, vannak az utazó típusok, akik a különleges kombinációkért, és végül a megragadtabbak, akiknek egy hagyományosból illik kihozni azt, amire sosem számítanának. Meg lehet próbálni, ez a legnehezebb egyébként.
- Első alkalom? - érdeklődtem a cukrászda és kicsit a falu kapcsán is, ahogy hozzá hasonlóan néztem ki az ablakon, hogy az utcára pillantsak, majd vissza a szőke nőre.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. március 24. 20:49 Ugrás a poszthoz

Anastasia Strakhova
#


Könnyedén veszem a munkám, az életem, mert hát mi vesztenivalóm lenne, nem igaz? Leginkább szeretem azt, ami megadatott és úgy vagyok vele, hogy ha lúd, legyen kövér. Ezért is van bátorságom, vagy éppen pofátlanságom, mikor és hogyan értékelik, kimászni a konyhából - legalább nem szó szerint.
- Anastasia, mint a hercegnő a mesében? - és a történelemben. De ez nem lényeges, sokan nem tartják fontos momentumnak, én is inkább a gyerek részén nőttem ennek fel, mintsem a nagy múlt hivatkozásain. A töri sosem volt és lesz az erősségem, hiába rémlenek dolgok, de amíg úgy tudok teljesíteni és sütni, ahogy, senki nem fogja számonkérni rajtam Napóleon életútját, vagy a varázslólázadások dátumait. Közben széles mosollyal támaszkodtam meg tenyereimmel a vele szemben lévő szék felső karimáján, hogy kitekintés után figyeljem őt. A vonásait, az illatot, amit áraszt, a szavainak súlyát. Szeretem megfigyelni azt, aki éppen eljön ide, mert sokat elmond a süti előtti és utáni testbeszéd, pláne ha egyedi az a megrendelés.
- Az egyetlen tanácsom: élvezni, élvezni, ó, és élvezni. Meg nem árt, ha megszokod, ez a hely visszahív, én mondom - nevettem el magam, és most nem is a hely egyik üdvöskéje beszélt belőlem, inkább csak az ismereteim. Megfordultam itt diákként is jó párszor, szóval nem új nekem aztán semmi. Itt lehet ragadni, lehet függeni egy karamellás cappuccinon. - Nem akarlak ám zavarni, csak érdekelt kit is kell elvarázsolni ma. Gyakran érdekel. Sokszor - néztem elgondolkodva magam elé, éppen csak nem bökve ki, hogy néha talán betegesen és zavaróan is. De velem jár. - Két kérdés; már ha megengeded. Ha tehetnéd, Brazíliába vagy Kanadába utaznál inkább? És - pillantottam le a papírjaira, de őszintén szólva nem voltam otthonos - ha választanod kell egy érzelmet, amitől nem tudsz szabadulni, mi lenne az?
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. március 26. 16:36 Ugrás a poszthoz

Anastasia Strakhova
#


Szóval egy fontos ember. Összegezhetném így is magamnak, mégis csak hümmögve bólintok párat, hogy végül is, egy életben élni ezt valakiknek biztos elég büszkeség. Én semmit nem tudok az eredeti anyámról és a családjáról, az édesapámnál meg akad egy-két angliai nemes, illetve ír, de ennyi. Semmi egetrengető azt hiszem.
- Azt mondják megvan a maga varázsa Oroszországnak is. Egyszer jártam Szentpéterváron, igaz, ami igaz, szép hely - jegyeztem meg elég pozitív élményekkel magam mögött, ahogy a velem szemben ülőre pillantottam. Talán tényleg egyértelműbb így egy-egy vonás, vagy külső jegy. De ezzel a bőrrel, hajjal és formával akár egy északibb európai országba is beleillene. Különösen mondjuk a svéd állam ugrott be elsőre. Ott rengeteg a szőke lány, volt szerencsém párhoz már.
Nem is kellett sok idő, hogy a lényegre térjek, így bár előzékeny voltam, egyből érdeklődtem is, hiszen az időveszteség egyszerre lehet ajándék és balsors, én meg nem kívántam máséval játszani. Az enyém köszöni, rendben van. Látszott a nőn, hogy ha nem is számított rá, valóban komoly választ adott, ezt pedig nagyon értékeltem.
- Kanada egy remek választás - közöltem széles vigyorral, ahogy a nő felé léptem elhagyva a szék takarását vele szemben. - Az aggodalom pedig az egyetlen, amire ma a desszertjénél nem lesz szüksége. Most pedig, örülök, hogy megismertem, még visszatérek - mondtam neki, majd egy apró biccentés után visszaindultam a konyhába, hagyva hogy a pincér ismét odamenjen a nőhöz, és megkérdezze az italokról, még várakozik.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. március 26. 22:34 Ugrás a poszthoz

Bremzay Úr
#


Izgalom? Csekély, de tényleg, és véletlenül sem azért, mert zsebben éreztem volna a csapat sikerét. Egyszerűen annyira rutinszerűen mentek a gyakorlások, a közös felvezetőedzés is, hogy nem éreztem szükségét a megfelelő taktikának túlgondolásán kívül aggódásnak. Talán elhamarkodom? Meglehet, mégsem szar azért minden, én már csak tudom, ahogy az alattam feszítő izompacsirta is. Nem túl finoman paskoltam a nyakát meg, de tudtam, hogy ő ezt így kedveli, kétfelé kitárta a szárnyait, és már fent is voltunk a bemelegítő körön... Ennyit a körbemagyarázásáról egy eseménynek, ami amúgy tök fontos.
Annak ellenére, hogy nevezhetnénk egy klasszikus sport helyosztójának, ez még csak egy tabella helyért ment, eléggé fent vagyunk a felsőházban, így nyilván illik megmutatni, mit is tudunk, mai egy játékrész után még igen soványka volt. De a szünetben kiszúrtam, hogy valaki lova nagy lelkesen legelészett az ellenfélnél. Ez még igen jól jöhet. Alapvetően egy védekezőbb játékos vagyok, ezért is csúsztam ki az ütős balhéból, de így is sikeresen kaptunk egyet Kearney bal, hátsó lábára. Kettő teljes percet repültünk és próbáltunk támadni így, még sikerült is pontot szerzeni, mielőtt véget ért volna a menetünk. Büszkén simogattam meg a szárnyast, ahogy leszállva róla, a rángatásban elszakadt mezem levágva a padra szlalomoztam a ló körül. Majd lesz másik nyolc perc múlva, van fontosabb. Örültem a szünetnek és a srácnak is, aki bár bizarrul állt a lovakhoz, úgy tűnt bármit is tesz a lovam lábával, nem ront. Ez egyelőre elég.
Igazam is lett, mert a harmadik részt mi abszolváltuk jobban, és a beevett ló is kiütközött, mert gyakorlatilag három ember ellen kellett épen lejönni. Nem sikerült mindenkinek. Viszont ez most új széria, a második győzelem zsinórban, volt egy nagyobb bukónk, de a londoniak erősek. Ez tény.
- Elég lesz - közöltem a lovamat taperálókkal, majd az új garnitúra megkülönböztető mez is repült a padra és inkább szépen kibontottam a szétzilált sörényfonását még mindenki pakolászott vagy próbálta közelebbről megvizsgálni, csak nem jutottak be. Ő az enyém.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. március 26. 23:13 Ugrás a poszthoz

Bremzay Úr
#


A mérkőzések ideje alatt jellemzően az agyam olyan sebességgel pörög, hogy mire felmerülne, mit kell végiggondolni, megvan az eszmefuttatásom vége. Ahogy két szám összeadásánál előbb tudom az eredményt, mint magukat a tagokat. Sokak szerint ez már egy nem normális szintje az előregondolkodásnak, és hogy ez az adrenalinszint káros is lehetne, én mégis nagyon kedvelem. Olyan más érzés, mikor úgy pulzál az ereidben a vér, hogy majd átüt a bőrödön, és minden rajtad és a lovadon múlik egy-egy szituban. Megúszod, vagy sem. És ő?
- Hagyjon üzenetet - szűrtem a fogaim között, mivel a hangot nem tudtam archoz társítani még, de sosem jelentett jót, ha keresnek. Mindig, mindenki akar valamit. És miután megint elhajtottam valami lovásznak is rossz utánzat segítőt, lehet ez volt a gond. Legutóbb is le lettem b-szva érte, hogy miért beszélek így velük. Megoldom, köszi. Ha rászorulok, hogy más bontsa a lovam felszerelését, majd sikítok, hangosan.
- Hozzá? - fordultam végül a hang irányba még nem véve, mire is volt a közlés, aztán csak széles vigyorral dobtam a copfomon egyet. Nicsak, kit fújt ide a szél. Még ki is néztem mellette a félreintett pasikára. - Látod, mondtam hogy jobb fodrászra lenne szükséged, erre emlékeznek, arra nem - mutogattam is a hajamra, majd visszanéztem a férfire, akinek az érdeklődésén elgondolkodóan meredtem előre.
- Egy paci és egy pasi mínusz, meg amúgy nyolc - négy nekünk - összegeztem röviden a tényeket, hogy a fújtató fiamat megnyugtatva levegyem a még pluszban rajtalévő szíjakat. Én sem csípném.
- Hogy tetszik ma lenni a bácsi? Jól szolgál az egészsége? - mímeltem a kintről hallott bájcsevegést, majd sóhajjal vágtam csípőre a kezem. - Remélem nem azért jöttél, hogy újrakezdjük jövedelmező-e még neked, hogy nekem kellett egy pacilak a lovardában.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. március 27. 00:00 Ugrás a poszthoz

Bremzay Úr
#


Bár fogalmam sem volt a döntés tényleges okáról, voltak mérföldes különbségeim más emberektől. Nem csak sportszakmailag, de azért ma is volt a pályán, aki mellett veteránnak tudnám magam mondani, ez meg jó érzés. Mit jó? Ez kifejezetten lelket simogató. Kedélyesen és büszkén, ha már más nem jutott.
- Magunk közt szólva egy fogász, egy plasztikai sebész, egy varázsló és maga a jó Isten még pluszban nem ártana, majd aztán - billentettem oldalra a fejem. Nem volt az esetem, de nem ezért gondoltam mindezt. Inkább tény volt, hogy szerencsétlen nagyot eshetett pofára, vagy a lova a ludas, de olyan kis eldeformált egy ürge, mikor meg vigyorog, minden tollpihe égnek mered a lovamon is. Szerencsétlenem. Nincs baj, nagyfiú.
- Tény, viszont olyan amatőr hibákra, amit ma műveltek fizettek. Az ott evett, itt ment el a harmadik játékrész eleje, lehetett volna szorosabb - vontam vállat, és még mutogathattam volna a-ról b-re, mégsem tettem. Szerintem ő is látott eleget fentről, mi is hibázgattunk, ez levezető meccs volt, házkülönbséggel. Nem ebben van a pénz, ez ma tényleg a magamutogatásról szólt, valljuk be. A nyújtott kéz egy pillanatra meglepet, de aztán a kezébe nyomva leguggoltam és a bal, hátsó lábikón finoman végighúztam a kezem. Jó munkát végzett a gyógyító, de azt hiszem ennek kijár most egy nagyobb pihenés, én azért szeretném, ha következmények se lennének. De nem húzza ez elég jó jel.
- Pedig mindig ki akartam próbálni egy fenekelést - vigyorogtam rá még ringatva is a csípőm, hogy aztán a padhoz sétálva a saját cuccaim is összedobáljam egy táskába idő közben. - Tisztában vagyok a nevével, de az olyan, mintha dobozba tenném az Életem, az az ő lakhelye. Az albérlete - ha úgy vesszük.
- Üzlet? Mi az, amiben ez üzlet lett neked velem? - fontam össze a karjaim. Nyilvánvalóan nem mondva nemet. Érdekelt is, és mint ismeretes: nem élek túl low-cost életet. Kell.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. március 27. 00:53 Ugrás a poszthoz

Bremzay Úr
#


- Egyiket sem ismerem, de elhiszem - zártam rövidre én már nem is pazarolva több szemrebbenést a csúnyácska emberkére. Egyébként is volt más dolgom, pont elég, hogy a legutolsó legyen valaki sorsa, akit jó esetben utoljára láttam. Utáltam a szélső helyet kapni, általában az irányítónk melletti szélen vagyok és szabad a kijárásom. Fene se érti ezt a szervezést.
- BalEsEt - artikuláltam még hápogást is mutatva a jobb kezemmel és a fejem billegtetve. Tök egyértelmű volt, hogy a játékvezetőnek ítélnie kellett, és mivel nem volt hogy befújjon egy szándékost, lett belőle versenybaleset. Nem az első és nem is utolsó a történelemben. Ellenem is csináltak már hasonlót. Két bordám és a kulcscsontom is bántak akkor azt, de rossz mozdulásnak fújták be és persze ennyiben ki is merült. Kellemetlen. Nyilván ha lett volna bennem szusz, visítok, de örültem, hogyha a levegő úgy jutott a tüdőmig, hogy nem éreztem azt, kettészúrja egy csontom közben.
A szemem egy pillanatra megakadt a pénzen, majd kérdőn tekintettem a kék szemeibe. Ez volt a munkája részben, ha jól tudom, tényleg nincs semmi meglepő benne, mondjuk az igencsak annak tűnik, hogy nem láttam kitörő örömet rajta. Pedig aki itt nyer, az olyan szokott lenni, mint friss kislány a körhintán.
- Uh, menten elpirulok - kaptam a szám elé a kezem gondolkodóan, de ha erre várunk, azt hiszem ő itt öregszik meg, én természetesen örök fiatal vagyok. - Én vagyok a sugarmommyja, probléma van ezzel esetleg? Nagyon hálás és kielégítő feladatteljesítő egy pasi - mosolyogtam a pacit végigsimítva párszor, aztán a fejem a pofijához toltam, mire a hajam borzolta és nyálazta. Neki elnézem.
- Félre ne érts, egyrészt az három - pillantottam a lovamra, mert én instant duplában tolom. Megtehetem. - Másrészt hol kell aláírni?
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. március 27. 12:24 Ugrás a poszthoz

Bremzay Úr
#


- Üüüühüm - húztam el a szót meg is forgatva a szemem. Mert ugye én sosem kételkedtem a pártatlanságban, természetesen. Nem küldtem vissza egy játékvezetőt, vagy oldalvonali megfigyelőt se ősanyukájába, ahogy nem tértem ki a szexuális orientáltságának bősz emlegetésére, vagy hasonló. Mert illedelmes lánynak neveltek és tudom hol a határ. Valahol két település között, maybe. - Főleg, ha a fizikai fölényt vagy a pillanatnyi hátrányt kiváltja. Tudom - jegyeztem meg egykedvűen, mert így volt. Nem azért voltam jó játékos mert szabálykövető, tisztán játszó egyed voltam. Hanem mert ment, hogy újat gondoljak egy mozdulat kellős közepébe, ott tudtam lenni, hála ennek a csodaférfinak, ahol kellett  apályán és képes voltam nem csak védekezni, mikor más hárult rám. Bár elég jól megvoltak a szerepeink, ami nem szokványos ebben a sportban azért.
- Nem te vagy az első, se ma, se amúgy - forgattam is a szemeim. Nem a kérdés, inkább az erőltetettnek érződő reakció volt, ami mindezt kiváltotta belőlem. Szarok a vicceim, majd egyszer jön a match ebben is valakivel, mint a tinderen. Ott legalább elhiszed, hogy vicces vagy, nem mintha lenne ilyenem. Nincs időm a problémákra. - Ezt örömmel hallom, akkor te tudod a legjobban, hogy ahhoz, hogy ez az egész működjön, ez nem nagy áldozat - tártam el a kezeim mutatva a körülményekre és utalva a sportra. Ha nem tartanám jól, itt sem lehetnénk. Ketten. Mert minden, amiben engem vagy a lovam akarták, járt hozzá a másikunk. Nekem ez a matek volt az életem vezető képletébe illeszthető ismeretlen tényezője.
- Jobb vagy bal oldal? - kérdeztem kedvesen, mintha valóban ennyin múlna, és nekem igazából ennyin is. Pénz múlt rajta, nem kellett érte olyat adnom, amit nem akarnék, ebben egész biztos voltam, mikor a szemem a lovamra kúszott, majd vissza a lovarda tulajára. - Mi volt az elképzelésed? Nem vagyok egy kukacoskodó alkat, nyilván az egyetlen kikötésem, hogy figyelembe kell venni az életem... a verseny nem vár meg, ezen kívül az időm, a testem.... mondanám a lelkem is, de azt már eladtam - vontam párat a vállamon.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. április 3. 16:48 Ugrás a poszthoz

Bremzay Úr
#


Kevés az az eset, mikor valaki odajön egy verseny után, és nem célja van. Ajánlatok, többségében lóért, egyes csapattagért vagy éppen egyéb alkuk kötése, amiknek nem lenne itt a helye. Egyszerre volt megszokott, de mégis kicsit új és üdítő az ittléte. Általában addig udvarolnak, még rájuk nem figyelsz. Túl sok a rizsa, öregeim.
- B.szki, erről lecsúsztunk - csúszott fájdalmas grimaszba az arcom, de végül csak nevettem. A körülöttem lévők megszokták hogy nagy a hangom, nem beszélek valami nőiesen és a legkedvesebb formám előjövetele is a lovam felé jellemző. Éppen ezért most sem finomkodtam, visszavehetnék, de minek? Semmi móka. - Sajnos ez ma már nem sok dologra garancia - léptem mellé, aztán a felkarjába kapaszkodva fordítottam kicsit srégen, az egyik paciszállító irányába. - Látod, aki azt az abraxant vezeti éppen. Legalább négy éve itt van minden versenyen, ennek ellenére egy percet nem tölt a saját állatával, mások gondozzák, edzik és ülnek rajta versenyen kívül. Ez nem ember - szörnyülködtem fújtatva is egyet, amit mögöttem Kearney is hasonlóan megtett, amire el is vigyorodtam és megpaskolva az oldalát körülnéztem mindenünk megvan-e.
- Az ördögtől ilyet sosem hallottam - tettem csípőre az egyik kezem ahogy néztem rá, de persze nem volt ebben semmi ellenvetés azt illetően, amit ajánlott. Már kivéve az időm, amiből nem lehetne folyót rekeszteni. Még egy tócsát sem. - Sosem vár, illetve de, azonban akkor már el sem érdemes indulni - Mert ezt bizony már megtanultam. Akinek ez nem első, minden előtt, az kiszóródik és sosem ér el semmit, amit szeretne. Nekem pedig még voltak terveim, mielőtt esetleg másnak fognék. Just kiddin'. Egyszer tuti egy ilyen pályán kaparnak el.
- Ó, egy istállóban, évekkel ezelőtt. Meg odaígértem a leendő férjemét és az elsőszülött fiam - bólogattam nagyokat, ahogy pár pálcaintéssel összerendeztem az utazósholmikat, hogy a segítők azokat elintézzék, majd visszasétáltam a pároshoz. - Te még sosem kötöttél vele alkut bármiért, amit nagyon akartál?
Utoljára módosította:Harriet O. Wallace, 2019. április 3. 16:48
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. április 3. 16:51 Ugrás a poszthoz

'ola embik.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. május 14. 17:23 Ugrás a poszthoz

Bremzay Úr
#


Bármennyire próbálom magam szét meg össze is szégyellni, nem volt sosem a terepem. Nyilván kellene, milyen jól mutatna ez a szó is, hogy képes vagyok az önszánásra a dicséretes jellem és a odaadás meg kedvesség mellé. Kár hogy amiket használnak, nem rokonértelmű ezekkel, még csak meg sem erőltetem magam. De azért tényleg nem akarom én kihúzni ennél a jóembernél a gyufát. Ha már vette a nyuggerprogramot és beült a lelátóra mint a nyálcsöpögős 50esek szoktak meg a nénik, akik gazdag pasasokat keresnek, muszáj értékelnem. Nem hinném hogy feltétlen ebbe illene.
- Leginkább. Kislányok a sporthoz, csak csesznek ezt belátni - vontam a vállamon. Én is voltam az, jaj de mennyire. Mikor egy találat után azt hittem enyém a világ, a következőben meg nyílt vádlitöréssel bőgtem a pálya mellett és meg akartam halni. Emlékszem ahogy az orvosba haraptam, hogy ha megint hozzámér, neki is szüksége lesz segítségre. Aztán nem voltam valami nagy korban meg súlyban. Nem mintha ez sokat változott volna, de a hozzáállásom mindenképpen. Bármi, aminek helyrehozható következménye van belefér sérülés címen. Bele kell férjen, vagy nem érdemes újra és újra nekifutni.
- Melyiket akarod? - billentettem oldalra a fejem, de végül csak azért volt ez, mert jobban szeretek beszélni, mint olvasni. Az emberek beszéltetése meg jó dolog, ha vannak rejtett dolgok, előbb elszólják magukat, mint meglátom a sorok között. Hittem ebben. De nem volt mi megakadályozzon. Természetes könnyedséggel mentem bele az egészbe.
- Ja, én sem, de nem hiszem hogy fenyeget ez bárkit - nevettem el magam, nem vagyok olyan, aki már 5 éves kora óta gyűjti a dolgokat az esküvőjéhez, kimaradt nekem a barbieház meg Ken. - Érdekes, rám azt mondják maga vagyok a pokol, akkor az ördög bennem kéne.... lakozzon - kis szünettel fejeztem be a dolgot, majd összepréseltem az ajkaim, ahogy próbáltam nem nevetni, pedig nagyon magasan volt, rávertem a labdára, és úgy éreztem még pattog is. De mindenképpen elengedtem, mielőtt it lelkekbe taposok. Volt már olyan, na. Főleg nőkébe, de sosem volt szándékom ténylegesen bántani se őket, se a pasijaikat.
- Senki sem büszke mindenre, de az ígéretek jobban hangzanak - pillogtam felé nagy szemekkel, már majdnem fel is tettem, hogy még befejezem a dolgokat sorolhatja, ha van ideje. De aztán nem.
- Működik a kémia, nélküle nem menne így, sokszor gondolkodik helyettem is egy-egy mozdulatnál. Bárki, bármit is mondd, nem sok nála okosabb játékossal hozott össze az élet.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. június 26. 00:04 Ugrás a poszthoz

Santos kisasszony,
a legjobb vendégünk
#


Éltem a pörgést, szerettem, mikor percről percre, másodpercekről másodpercekre tudom, hogy valamit tenni kell. Könnyebben ment az idő, azt jelezte, hogy van forgalom, ha pedig az él, az egy nagyon jó visszajelzés. A nyár beköszöntével három új süteményíz került az étlapra a többi mellé, még a tavasziak kifutóhónapon voltak, beindult a jégkása és a fagyiszezon így tényleg rengeteg felé kellett figyelni. Ezért is voltam bent a konyhán délelőtt, majd így kora délután már a pult mögé hoztam előre a dolgokat. Éppen egy nagy tálca Cseresznyés Szerencsét cipeltem ki, mikor meghallva a nevem el is vigyorodtam.
- A leghűségesebb fogyasztónk, hogy vagy ma? - szóltam vissza hangosan, majd a helyére csúsztatva  a tálcát még elfordultam megtörölni a kezem, majd a fertőtlenítőt a kezemre tolva egyengettem el, ahogy a pult szélén feldobtam a szoknyás popsim és átfordultam felette. Nem villantottam, ma illedelmes főnök vagyok. - Így is mondhatjuk, három új nyári csodánk van, pont a héten kezdtünk. Az egyik a fagyivulkán, saját találmány, teljesen. Aztán van a Cseresznyés Szerencse, az ott, a gömb alakú. Pár csepp Felix Felicis van az alap krémben, ami ugye bele kerül, senki nem tudhatja melyikekbe jutott elég, hogy hatást keltsen. És a személyes kedvencem a Csobbanó Csokoládé. Habkrém, és mintha csak a tengerbe csobbannál.
Lelkesen tudtam beszélni a munkámról, akkor is, ha éppen nem a pacimról vagy a versenyekről volt szó, ezt az egyet senki nem tudta volna elvitatni. Lassan a fertőtlenítő is megszáradt a kezemen, így mellé lépve megvártam még ezekből, vagy másból választ, és ha kiporciózták megfogtam és vittem is egy asztalhoz, vele együtt leülve oda.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. július 3. 16:08 Ugrás a poszthoz

Santos kisasszony,
a legjobb vendégünk
#


Nem tartanak olyan lánynak, aki szoros kapcsolatokat, vagy éppen látványos nagy barátnőket tart, de azt el kell ismerni, hogy tényleg érdeklődő vagyok. Így volt ez a tanárnővel is, aki egyre gyakrabban járt hozzánk, egy ideje pedig gyakorlatilag kettő helyett rendel, aminek a kívánságait imádom teljesíteni. Az extrásakat is, hiszen ha én kimegyek és kérek két áhított összetevőt, ha nem illik össze is össze fog a kezeim alatt. Kreatívvá tudott pluszban is tenni, szeretem az ilyen elégedett vásárlóinkat.
- Nagyon jó döntés - mosolyogtam is, ahogy letettem a tényért elé, én pedig vele szembe helyezkedtem el és kértem egy limonádét, ha most éppen úgyis jól megvannak bent nélkülem is. Nem mellesleg isteni italok vannak ilyen kísérőnek, még ha nem is kifejezetten az asztalunk, ezt meghagyjuk a pubnak vagy a kocsmának, vagy a teázónak. De a jégkásánk páratlan. Mint a vulkán, amit imádtam.  a fagyi nem folyt, pedig krémes, és a belsejéből ha levesznek egy kanállal kitör a szirup, mint egy vulkán és elfolyik az egész kelyhen, egyenletesen. És attól függően adja vissza az ízt, milyen jégkrémre csurgott. A csokihoz például a mentát találtam ki, de a többi is nagyon jó. Mint a vanília - sós karamella.
- Szeretem az ilyen hangokat - nevettem fel kicsit, még ha bizarr is, komolyan gondoltam. Többet ér a látvány, mint a szó néha. - Tényleg? Még nem láttam mindet, csak párat elég nyers formában - meséltem el, de nem is estem ettől hasra. Elég szabadosan éltem az Eugén ajánlotta lehetőség pedig szerintem mindkettőnknek kellően jövedelmező. Én teszem, amit tudok, ezzel ő keres, én meg azzal, hogy olyan vagyok, amilyen szeretek. Mi kéne még? - Sok a munka így a két hellyel?
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. július 4. 23:14 Ugrás a poszthoz

Lehetne már a szeretet ünnepe. Grin
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. augusztus 5. 22:22 Ugrás a poszthoz

Santos kisasszony,
a legjobb vendégünk
#


Szeretem hallgatni az embereket, meg leginkább ők engem nem, ezért idejekorán, olyan tíz éves koromban leszoktattam magam arról, hogy fossam a szót és még kicsit konszolidáltam is magam. Mondhatni apukám nem tanított meg szépen beszélni, és ezt sosem bántam. Sokat voltam vele paciknál meg itt-ott, ahol sok volt a férfi, akik egy gyerek előtt se moderálják magukat. Én meg ezt élveztem, szerettem, hogy nem műviek, egyenesen őszinték, szabadok és ettől felhőtlenül
boldognak tűntek. Talán túlzás volt, de állítom, ha vissza kéne fognom néha egy-egy szót, megpukkadnék.
- Ez édes tőled, szívecske - vigyorogtam is rá, ahogy a magam italát közelebb húztam, hogy közben nagyokat bólintsak. Nem csak arra, hogy a vörös lány is bizonyosan szép, hanem az ismeretségre is. - Elég sokat futunk össze, szoktunk dumálgatni. Ő is versenyző, lovas is, tudod ez ilyen mágnes, bevonzza az ember a hasonlót - vontam meg a vállam egyszerűen, hogy végül csak ámuljak leginkább. Mindig jó látni, jobb, mint hallani, hogy valaki éli, amit készítettem, hogy nem tudja abbahagyni, két mondatért se, ettől pedig nagyon büszkén húztam ki magam ott az asztalnál.
- Ne aggódj, szerintem van elég munkanélküli még, akinek ez az álma. Mármint, kérlek, láttad már a többi pubot a városokban? Messze a legjobb belseje van - lehet én csak kocsmákat ismerek, ettől még tartom. A kaszinó is jó ízlésről árulkodik, már akartam apusnak is írni, hogy ha majd végre eljön meglátogatni, amit nagyjából havonta ígér, csak sosem ér ide, akkor lépjünk el oda. Bár a képeim láttán nem tudom mi lesz, de na, büszke kell legyen. - Ezt ismerem, ez a jó vezetés erénye. Tudod hányan nem kedvelnek a kisegítők közül, mikor új próbasüti miatt a készre takarított konyhát összebaszom nagyjából 20 perc leforgása alatt? - nevettem el magam, mert ami azt illeti nem szoktam finomkodni munka közben sem. Ha nekem külön van kedvem tojáshabot és minden elemét elkészíteni, akkor annyi dolog lesz összecseszve.
- Oh - lepődöm meg egy pillanatra a kérdésen, erre aztán nem számítottam. - Ha engem kérdezel, érezni fogod, hogy mi menő. Én tudtam, mit akarunk a pacimmal vagy a sütiimmel üzenni inkább a jelentésekben hiszek, nem a hangzásban. A lovam egy harcos, egy győztes, ezt jelenti a neve is. A sütemények nem kevésbé.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. augusztus 15. 13:51 Ugrás a poszthoz



Sütünk-fözizünk tanfolyam az indulóknak

Pár hónap után beadtam a derekam az időmnek, és megpróbálkoznék egy nagyobb szerepjátékos hullámmal.

Három kis csoportban gondolkodnék, akikkel én is, de ők is egymással párosan vagy páratlanul, de játszhatnának. Egy kis csapat maximum három fős lehet, ha már egyeztettél valakikkel, írd meg, hogy oda kerülhess, ha nem, akkor én elosztalak.

Álmodóilag annyi kérésem lenne, legalább egy játékban játsszátok ki rendesen a tanulását a négy hetes tanfolyamnak (egyeztetve ez lehet velem, a partneretekkel, vagy másik csapat tagjával), aminek a végén vagy ügyesebbek lesztek, vagy nem. Minden játékért fogok adni egy-egy pontot, és amelyik csapatnak több jön össze - aktívabb volt - szerepjátékosan ajándékot kapnak, mint a tanfolyam legjobbjai.

A jelentkezéseket lentebb kezelem, erre augusztus 31-ig van lehetőség, kérlek akkor tedd, ha egy játékot legalább a következő hónapban be tudsz vállalni, mivel szeptemberben-októberben fog maga a projekt zajlani;

Team RED
Christiano Santos
Kreßler Stella

Team BLUE
Ophelia Donovan
Nérel Danka

Team YELLOW
Zippzhar Mária Stella
Boldog Nara





Czukorvarázs Cukrászda hirdetése
Utoljára módosította:Harriet O. Wallace, 2019. augusztus 19. 02:17
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. szeptember 3. 18:14 Ugrás a poszthoz

Bremzay Úr
#


- Ennyire nem vagyok okos vagy ismeretes benne, de elhiszem. Nem lepne meg - ingattam meg a fejem. Amennyit én láttam és tapasztaltam az évek alatt, az engem meggyőzött arról, hogy sok ember az életre is alkalmatlan, nem még sportra, vagy a példánál léve cégek irányítására. A tőzsdés mondjuk új információ volt, ennyire részletesen nem ismertem még Őt, de ezek szerint nem a lovak az egyetlenek, amik mellett töltött hosszabb időt.
- Megy együtt is a kettő - közöltem egyszerűen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy úgy bókolj valakinek, hogy eközben még oda is szúrj. Mondjuk másik oldalról ezt szeretni és elviselni még magasabb mazochizmusra vall, mint a belefektetett szadizmus mértéke. Érdekes párosítás, majdnem lehengerlő.
- Az ördögnek ajánlott áldozatról, vagy a pokol teszteléséről? Nem mindegy - ingattam is meg a fejem hamis mosollyal, hogy aztán a ló nyakát megpaskolva simítsak rajta végig párszor és körbenézzek minden meg is van-e, ami nekünk jelenleg feladatunk. Jól álltam és a jópofizáshoz sem volt humorom. Haza akartunk jutni előbb-utóbb a kis csodával, szóval azt hiszem hasonlóan türelmetlen voltam, mint régebben egy cukorkaboltban, csak azóta önálló nő vagyok. Maybe.
- Ebben egyetértünk, szeretem, hogy jóval egyszerűbb így. Annyiszor megkérdezik miért, de szerintem ha elmondanám, sem értenék meg mi ebben a jó, igaz, Kisherceg - néztem a lóra, aki nyilván nem fog felelni, de a tenyeremnek nyomott feje éppen elég volt, hogy igazolva érezzem magam.
- Eszem ágában sincs feltartani az urat. Nem hiszem, hogy bármi olyat rejtegetnél a papír mögött, amitől tartózkodnék - vontam vállat, hogy aztán még Eugénre emeljem a tekintetem, na nem úgy nézett ki, mint aki siet egyébként.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Az Alföldön
Írta: 2019. szeptember 4. 23:04
Ugrás a poszthoz

Bremzay Úr
Eugén
#


Életem legsokkolóbb napja a mai. Márhogy nem nekem, inkább a környezetemnek, mint Ili néni, aki minden reggel azon bosszankodik, hogy éppen csak azt nem mutatom meg, amit nem lehet sétálva, de mindegy is. Tátott szájjal vette tudomásul, hogy ruhában vagyok, ami amúgy csinos, de még nem egy túlzás, mondjuk legalább van! Mert ugye vettem a fáradtságot, és nem csak hogy nem késtem el, de még voltam szíves ruhát is felvenni, ami illik egy... eseményhez? Nem nagyon tudtam amúgy hová tenni, az én döntéseim a lovak terén elég sajátosak, egész máshonnan közelítem meg általában mint a sok üzleties vagy éppen viszonteladó. Sokaknak ők eszközök, én életemben kétszer álltam ott ilyen vásárlásnál, az egyik a saját pacim, a másik édesapámé volt. Régen történt.
Lelkesen és vidáman sétáltam be a lovardába és köszöntem - miután végighallgattam a mennyivel könnyebb lenne ha eleve itt lettem volna és nem az ikeás dobozban -, hogy aztán Eugén oldalán elinduljak a nevelőanyukámék aukciójára. Jó, nyilván nem az övüké, de a legtöbb ló, aki ott van igen, szóval végülis, stimmel. Inkább összecsuktam a fejemben lévő könyvet, mert életem is itt unom el a filozofálással, még megérkezünk. Azaz én haza...
- Szereted ezeket az eseményeket, vagy tényleg szeretnél új lovat? - kérdeztem rá még kellő távolságban minden bájolgástól és embertől, akik ilyenkor rárepülnek az ismerősökre meg ismeretlenekre. A legtöbbször hátul vagyok, vagy lóközelben, ez még úgy nekem is új, de meglátjuk.
Utoljára módosította:Harriet O. Wallace, 2019. szeptember 4. 23:04
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. szeptember 12. 01:06 Ugrás a poszthoz

Eugén
#


Én próbálok a lehető legpozitívabban állni a naphoz, az igyekezetem magasan verte a legtöbb dolgot, amit odafigyeléssel kellett volna korábban űzzek, így nem lehetne rám panasz. Késtem fénykoromban vizsgáról, óráról, megbeszélésről, állásinterjúról, temetésről és esküvőről is. Talán csak versenyről nem sikerült egész életemben. Meg ma innen, itt voltam, még előbb is, mégis... duh, mindegy is. Inkább elcsatoltam a kis fonott részt a hajamban, ahogy nekivágtunk a napnak, és próbáltam újra elölről kezdeni, mint mindig.
- Befektetés vagy saját célra? - billentettem oldalra a fejem, igazából érdekelt. Azt már láttam mennyire elválaszthatatlan azoktól, ami a sajátja, itt meg leginkább lovakat értek, meg mondjuk az óráját vagy a cigarettát. De az tartozék, nem fontos. A lényeg ugyan az, kicsit olyan volt, mint aki függője ezeknek. Ezt viszont meg tudom érteni, jobban mint kéne. - Sosem ittam, nem tudom mennyire igaz rá, hogy az jó - vontam vállat kicsit kelletlenül, nem éreztem soha ingert rá, sőt, magát az alkoholt is kerültem és a dohányzást is, sportemberség vagy mi a fene. Sosem tiltottak egyiktől sem, de mégsem estem bele. Vagy nem volt miért.
- Mi baj? - néztem le magamra még meg is torpantam kicsit már a nagykerítésnél, ami a főbejárat, hogy kicsit csalódottan vegyem tudomásul a hallottakat, nem mintha érteném mit is akart ezzel. - Minden rendben, ma olyan nagyon rossz fajta Bremzay vagy... mármint, érted én kedvelem a Bremzays dolgokat is... vagy hát úgy bírom tudod, de az Eugén kevésbé néz ki úgy, mint akinek a világ nyom pisztolyt a fejéhez és inkább itt sem lenne - mert bármi is a baja ruhával, idővel, hellyel, csak abban vagyok biztos, hogy ha lovakról van szó ennél azért egy fokkal még ő is kevésbé morgós. Ma ebből eddig nem sok tűnt fel.
- Hát, ami biztos, hogy lipicaiak, félvérek lipicai jelleggel, nóniusz és ha szerencsések vagyunk idén is van arab telivér, legalább mutatóban - bár általában úgy indul, hogy mutatóban, aztán meg... de ugye engem is érhet meglepetés. Mint mondjuk apát, mikor közölnöm kell, hogy a box most nem kell.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. szeptember 12. 19:35 Ugrás a poszthoz

Eugén
#


- Igazából a sajátod is befektetés is, gondolom. Csak nem pénz, inkább élet - billentettem oldalra a fejem még egy kicsit el is mosolyogva magam az orrom alatt, de csak befejeztem a szájjártatást. Egyelőre. Kényszerem van rá, valahogy jó hallgatóság vagyok ugyan, de mikor érzem, hogy nekem kell vezetni, ha hallani akarom, kénytelen vagyok csipogni. A kijelentését amennyire lehetett nem akartam kinevetni, de bizonyosan igaza van. Nekem ez ettől még nem ilyen komoly, azt hiszem csak az elveim tartanak, használok alkoholt mondjuk sütéshez, de nem magamban, az ételbe borítom. Sosem kapott el a hév, na. A cigit egyszer próbáltam, pár slukk, de ennyi. Nem volt kellemes.
- Nekem is, ne is mondd. Még a tükörnek se hittem el - ingattam is a fejem látványos csodálkozással, ami azért nem volt valódi, de próbálkoztam. Tény, hogy sokat látott, eleget járkálok, mikor tudok a lovardába, ezt nem ott hordom. A versenyeken pláne. A cukrászdában nem nézegetik az embert és így ebben szerintem ki is merült az, hogy lásson bárki. Vagy nem tudta hogy én vagyok! Volt, hogy évek után megkérdezte egy pasas, hogy nem jártam eddig ide. Addig minden évben ott voltam, csak lovas cuccban és legtöbbször apám oldalán, ott a nevelőanyám választott velem ruhát meg minden. Egyből más lett a fekvés. És miután kifordult ettől a gyomrom, megint leszoktam róla.
- Én szeretem Bremzayt, de most még hozzá képest is... csak fura - vontam vállat, mert ha szarul is néz ki, ahogy éppen felém nézett meg a korábbi diskurzus inkább nem mondatja ki magam, csak megemelem a kezeim megadóan, hogy elfogadtam, ha így, hát így.
- Szépek, igen. gondolom nem szépségért vásárolnál, de azért megéri őket végignézni. Van pár oktatóló meg egy-egy versenylónak szánt is, de ritkák, mert viszonylag gyorsan forgó eszközökként mennek - vontam vállat, mert annyira nem voltam benne mint ő vagy a szüleim, én a hallomásból építkeztem, és hittem ezekben. - Hát?
A kérdésre rá emeltem a tekintetem, de aztán csak jött a többi én meg meg is álltam. Ha kicsit is közelebb megyek minimum jön valaki, hogy kész a box, bár most nem arra figyelek, hogy tudjam. - Én nem csak. Azt mondtad nem vagy beteg - csattantam fel, mert emlékszem ám a kaszinósra. - Mondjuk nem úgy nézel ki, mint aki bevallaná, ha vele lenne...szóval... mi az igazi gond?
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. szeptember 12. 20:06 Ugrás a poszthoz

Santos kisasszony,
a legjobb vendégünk
#


- Mikor idejöttem ismertem meg, nem olyan régi az ismeretségünk, pedig szerintem jártunk ide egy időben suliba, valahogy nem kereszteződtünk - vontam vállat vidáman. Szerintem ha előbb találkozunk Bonnieval, akkor is jól megértjük egymást, egyszerűen máshogy alakult. Itt viszont a lovardában határozottan jól megy az élet. Lehetne nagyon szar a viszonyom a helyiekkel, erre is volt már példa. Az egyik lovardás nő a volt helyünkön például utált. Túl korán vagy túl későn látogattam a pacim, amitől falnak ment, nem vagyok túl szabálykövető, amitől megint. Fújt is rám rendesen, meg többen, de ez a múlt zenéje. Én se azért jártam oda mert élmény volt őket nézni. Kellett a paciszálló, ennyi. Inkább figyeltem az asztal túlvégéről a falatozó nőt, örömmel konstatáltam az élményt az arcán.
- Kiinni? - nevettem el magam, de aztán láttam a nőn, hogy komolyan gondolja. Sőt, ahogy mesélt tovább az új lányról, már elég komoly tekintettel figyeltem oda és bólintottam nagyobbakat. - Igen, Ms Africa, olívamentes - jegyeztem meg kis mosollyal. Sok vendég egyedi kéréseire emlékszem. Allergia, nem szeretés, betegség, gyógyszerérzékenység... rengeteg dolog van, amilyen igényt, ha képes a konyhám kielégíteni, anyagilag jót tesz. Viszonylag alacsonyan vagyok, olyan középvezető, de ez azért még nekem sem mindegy.
- És tényleg rúg? - hülye kérdés, bizonyosan. De fogalmam sincs ez milyen. Sosem voltam terhes, messze nem látok ilyen embereket, és korábban nagyon elém se került a dolog, ilyen-olyan oknál fogva, de egyke is vagyok.
- Oh, régen csináltam. Az iskolaévek alatt a legtöbb tanulóin kuktaként voltam, meg végzés után nemzetközin egyen. A helyezés se volt tragikus - mondtam vidáman, hogy aztán csak figyeljem tovább a nőt és mosolyogjak a lelkességén na meg a pozitivitásán. Tényleg a legjobb fogyasztónk, bárki s bármit mond.
- Most tanfolyamon gondolkodom, indítanék pár embernek, esetleg közülük az ígéreteseket felkészíteném rá.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. szeptember 12. 21:13 Ugrás a poszthoz

Eugén
#


- Vagy beleszeretsz és mindent feláldozol - közöltem szinte azonnal, nem azt mondom, hogy most mondhatják mennyire együgyű és felelőtlen vagyok, de így van. Hajthat aki és amit akar, engem ez nem fog zavarni. Annak idején remek állapotú paciknak mutattak be, egytől egyig a legjobbak lehettek volna, én csak néztem őket, és valahogy összeakadtam a fiammal. Ő makacsabb volt mint a többiek. Fújtatott, látszott, hogy megindulna, nem bírta magát fegyelmezni. Nekem ő kellett, ez ott eldőlt. Engem szeretett is. Hiába nem voltam idős és tapasztalt, velem többet tanult, mint a hivatásossal a lovardában. Aztán csak összenőttünk.
- Nincs, gondolom. Remélem. De ne vegyél már ennyire komolyan, nem mindig vagyok valami bomba, de ha annyira tudni akarod, direkt vettem fel. Én is fel tudok öltözni, ha akarok - közöltem végül ki is fújva a levegőt. Nem azt mondom, hogy komolyabban vett most, mint kellett volna, de talán igen. Nyilván megvannak a magam gondjai a külsőmmel, miért felelne meg minden valakinek magán? Na ugye! De most nem ennek volt itt a köre éppen. Próbáltam úgy kinézni, mint egy nő, nem pedig mint a pajtából szakasztott kislány. Ahhoz könnyebb pedig ruhát szelektálnom.
- Nyomott vagy, Eugén. Biztos ilyen szarul festhettem én is, mikor egy hete nem aludtam - préseltem össze az ajkaim, igazából csak a szemei pirossága volt olyan, ami talán lehetett emiatt. De ki tudja, lehet csak a sok cigarettafüst, őt meg nem zavarná. Én meg minek nézegetek ilyeneket, mint szem, ugyebár... mindegy.
- Sok tényező nem mindegy, ha komolyan gondolja az ember. De mégis vannak, akik csak úgy értelmetlenül költik a pénzt. A nevelőanyám szerint legalábbis sokan nem értenek hozzá, vagy nem befektetésnek sikerül - mert volt már, hog ő is eladott egy lovat, akit még ő maga se vett volna meg. Mutatóba volt, mert csinos, de csak a baj volt vele és ezt nem is titkolta. Annyira.
- Ennek még mindig örülök, de ettől még nem magyarázza meg ezt - mutatom így magunk elé a helyzetre törekedve célozni. Aztán csak sóhajtottam egyet, majd egy mosollyal néztem rá, ha ő nem is feltétlen hajlandó mindig rám nézni, mikor beszél. - Ha nem kezdesz el nyihogni, prüszkölni és repülsz egy kört az udvaron, aligha indulnak meg rögtön - és ez azt hiszem elég öndegradáló, de tény. Rá számítanak, Ránk így nem. Azt hiszem.
- Miért nem mondtad, ha nem alkalmas? NEm tudom mi nyomaszt ennyire, de remélem megoldódik.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. szeptember 12. 21:13 Ugrás a poszthoz

Emir
- az állófogadás -
#


Pólózol? Ne viccelj, hát mennyi erő van benned? Vasággyal vagy hatvan kiló. Nem, igazából nem kell vaságy, hogy átlépjem, és megmutatom szívesen, de a legutóbbi betört orr miatt is mehettem egy ejnye-bejnyéért. Sok idióta pöcs. NA az ilyenek miatt utálom a burzsuj rendezvényeket. Egyszerűen nem bírja elviselni, hogy egy csapatban van nő is és még nyertek is, nekem is nehéz lenne feldolgozni ekkora testtel, két tál töltött káposzta után, hogy egy nő jobb nálam. Biztosan. Félreértés ne essék, sosem voltam sztereotip ennyire, nagyon kedvelek egy csomó különleges embert, egyszerűen a falra mászom attól, ha képtelenek a minimális respectre az emberek.
Régen jártam hasonló rendezvényen, ma is elsősorban a szponzori kötelességem köt. Bremzay elkísért majd el is tűnt, mert valami tárgyalópartnere is itt van. Meg is kaptam a feladatot "légy szociális". Mi vagyok én, mágnes? Duh, fáradt vagyok, és inkább agyban, mintsem testben. A pályán nem csak fizikailag van munka, talán ezért is nézem percek óta a kiürült barackleves poharam alját. Lassan veszem rá magam bármire, de igyekszem, esküszöm. Megigazgattam a kendőt a fejemen, majd elfordultam a kis körasztaltól, és éppen akkor szólított meg - a fogalmam sincs mióta ott álló - pasi.
- Oh - döbbentem le kicsit, pedig belém még ember nem fojtotta a szót, általában nem lehet lerázni, de most sikerült is végül összekapni. - Igen, a miénk volt az a bizonyos végső találat - utaltam itt a lovamra inkább, hiszen a csapaton túl mi is egy külön páros vagyunk. - Köszönöm, ez kedves. Első alkalom?
A kérdés nem véletlen, a gratulációknak rengeteg típusa van. A kritikus, a direkt ömlengő, a célzott, a kereső és igen a megvevő is. Ő inkább valóban lenyűgözöttnek látszott, ezzel eddig talán egyszer találkoztam.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. szeptember 12. 22:42 Ugrás a poszthoz

Eugén
#


Mosolyogtam, nem művien, nem is cinikusan, sőt, még csak meg sem próbáltam befolyásoló és direkt lenni, egyszerűen a kérdés hozta ki. A válasz igen, de ezt mondanom sem kell, már megtettem. Aztán valahogy ugyan ez az arcomról elhalványul, nem azt mondom, hogy lelombozó kicsit, mikor elfordul, de valahol most kéne, ha illedelmes meg olyan kis teszetosza lennék közölni, hogy felejtse el vagy éppen, hogy ez nem számít. Nem teszem.
- Szerintem is, annyi talán nekem is csak költői túlzással volt, amúgy nincs baj az alvókámmal... általában - nem mintha kérdezné, vagy kíváncsiság csendülne a hangjából, de ha nem beszélek ki fog? Na, hát helyben vagyunk. Nem tudom mondjuk mi zavar jobban, még nem sikerült eldöntenem. A csend jó vagy rossz? És az, mikor úgy felel, mintha akadékoskodnék? Eskü', semmi szándékos.
- Az emberek amúgy sem érik meg - ingattam is meg a fejem, nem voltam lenéző, egyszerűen kiskorom óta nem mérem őket értékben. Azt hiszem ebben nagy benyomása volt a biológiai anyámnak, aki engem sem tekintett egy idő után értéknek, vagy úgy bárminek. De majd kinövöm. Viszont a lovakban ha nem is maradéktalanul, de jórészt egyetértettünk Bremzayval, ezt már tudtam egy ideje és örültem is neki, azt hiszem ez olyan közös nevező ami nélkül Pacihotelt se bérelhetnék. Sok dolog kedvezményes nekünk így a fiammal. Az élet, leginkább.
- Azt hiszed? - kérdeztem kicsit hitetlenül, magához képest ez olyan furcsán bizonytalanná tette őt, ami még engem is megzavart. Őt mondjuk láthatóan nem, így végül ahogy lelassultam és meg is álltam felé is fordultam már és a házak helyett a tekintetét kerestem. Bár a kezét előbb sikerült megtalálnom. Már nem is igazán tűnik fel külön, ha újabb szál kerül a kezébe. Olyan megszokott, olyan Eugén. Mint a kérdése, amire el is kezdtem nevetni.
- Én tudom, elég sok sejtésem van erről ami azt illeti - még bólintottam is párat magam elé, ahogy közelebb lépdeltem hozzá. - Nem mondtam, hogy egyszerű, csak hogy mindig van lehetőség. Mi történt Admirallal?
Igazából anélkül, hogy kérdeztem vagy figyeltem volna a kezem már az arcán volt, egyrészt mert nem vártam meg, még megint rákezd az elfordulásba, másrészt már egyébként is itt voltam. Ezért is, mint már mondtam is, de nem figyel rám.
Nem figyelt.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. szeptember 13. 02:12 Ugrás a poszthoz

Eugén
#


- A globális felmelegedés, a gazdasági válság, a féreghajtók hatása, anyám, az afrikai éhezés, a vízszennyezés... mi nem okozhat? - tettem fel a kérdést a hadarásom után, mintha ezzel lerendezném. Nyilván nem. Mondjuk nincs nekem semmi komoly bajom, néha rosszakat álmodok, és vannak dolgok, amik nem akarom, hogy újrakezdődjenek ha visszaalszom. Álmatlan, mert nem akarok aludni, az nem ugyan az. Ilyenkor sütök, recepteket írok, gyakorlatsort állítok össze magunknak a pacikával. Hasznos idő.
- Lehet - rendeztem le egyszerűen, mert ha így is van, gondolom ez valahol keserű dolog, még ha én vagy ő a magunk kis indokaival máshogy is látjuk. Mondjuk mentségemre legyen szólva, én megpróbáltam párszor elhinni az ellenkezőjét. Nem igen jött be, így hát el is engedtem, hogy megcáfoljam.
Tudja, én tudom, most, hogy tudjuk inkább el is felejthetjük. Nem vagyok az, aki majd ebbe is beleköt, van elég más. Illetve nem is igazán akarok, ki vagyok hogy kérdezzek? Persze érdeklődni egy dolog arról, mi van vele, megint más számon kérni. Tegyük hozzá, eleve nem ilyennek szántam a kérdéseim, elcsúsztam, talán túlságosan akartam. Még sóhajtottam is egyet, ahogy néztem őt, majd bólintottam nagyokat.
- Így van, nálam többször senki nem próbálta tökéletesre sütni a képviselőfánkot, és kevés nő tudja kézzel úgy felverni a tojáshabot, hogy azon akár könyökölni is lehessen bűntelenül - húztam ki magam kicsit büszkén, mert persze ha a beszélgetéseinkről volt szó, nem a cukrászság a fő profilom, de bármilyen hihetetlen, más sem. Nem tartom magam pengének, mert próbálgattam ezt-azt. Pláne ha valami szar volt, ahhoz vissza se tértem.
Ott voltam előtte. Ha akarta, ha nem. Ha kérte, ha nem. Ha tehetett volna ellene, ha nem. Néztem rá, talán csak addig vettem el a szemeim az övéiről, még a keze az enyémre tartott és kinéztem arra. Nem akartam kiprovokálni, hogy még szarabbul érezze magát, de úgy látom helyben vagyunk. Én ezt nem szerettem volna, azt sem, ha ilyet él meg. Nem csak ő, bármelyikünk. Én is tűzbe mennék a patásomért, nem kevésbé tenné Bonnie is például. Szomorú lettem, mert értettem, éreztem mi ebben akkora gond, miért mondja azt, amit. Tőle valahogy még nagyobb súlya volt a szónak, amire kicsit össze is rándult a gyomrom és az ajkaim is. A kezem lassan csúszott át a tarkójához, hogy közelebb húzzam és nem igazán kérdeztem vagy kérleltem, csak átkaroltam a nyakát és úgy húztam közelebb és szorítottam magamhoz. A jobbom a hajába futott, de inkább megnyugtatásként simítottam végig. Befogtam, kivételesen a számat is. Nem értettem miért jött, én sem tettem volna. Engem sem érdekelt volna ez vagy az hogy itt vagyok, ha nekem ott kell lenni. Bármilyen szarul is hangzik.
- Ha hátul kezdünk a versenylovaknál spórolunk vagy egy órát... és sok embert. Előbb visszamehetünk.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. szeptember 13. 19:56 Ugrás a poszthoz

Emir
- az állófogadás -
#


Nézzük a helyzetet általánosan. Olyankor még a pólós cuccomban piszkálom ki a törmeléket a kis drágám patkóiból ahelyett, hogy itt lennék. Egy másik esetben, ha mégis megjelenek, meg szoktam úszni, hogy hirtelen szembesüljek vele, hogy szocializálódtam. Ezzel amúgy nincs is bajom, szeretek beszélgetni, a szám is elég nagy - amire mondják is hogy előny - ettől még reálisan a meglepetés ereje tud tockost adni.
- Ezt örömmel hallom, az új emberek mindig a legjobbak. Ha engem kérdezel túl sok itt a besavanyodott alak, akik már nem tudják értékelni a sportot, csak ezt - tártam el a kezeimet, majd kicsit el is nevettem magam a végén. Nem akartam én semmi komolyat borogatni, azt hiszem a meccs utáni frusztráció még dolgozik, na, ezért lehet, hogy ilyen rosszul állok a partik ezen részével. Lassan el is eresztettem a gyümölcsleves poharat magamtól és a kezeim felszabadultak, hogy második szájként mozogjanak. Néha mutogatok, lelkesebben, mint kéne. Most csak viszonoztam a gesztust és kezet fogtam. - Harriet Wallace, örvendek Emir - még kicsit billegtem is, mintha muszáj lenne. Igazából csak nem tudom a velem szemben állóval mi a helyzet. Én könnyen csinálok viccet abból is, ha nem vagyok elég udvarias, meg abból is ha túltolom. Szar vicceim is vannak.
- Nem, köszönöm, hamarosan szerzek utánpótlást, nem élek az itteniekkel. Márhogy alkohol, nekem a mentes is az, duh - vontam vállat, mert nem hiszem hogy csak az ízért járkálnék egy martinis pohárban valami koktéllal, ami csak szirup. Máskor egész nap azt kóstolgatok, nem hiánycikk. - De a tiéd látom utánpótlásra szorul majd, mi is... - kérdeztem rá kicsit hunyorítva a pohárra. Pezsgős, nyilván ehhez idomul, de láttam már ilyenben borkoktélt is!
- Tessék? - kérdezek vissza, de elkezdek nevetni, ami azt hiszem egy önégetésnek simán elmenne. - Ühm, ami azt illeti minden versenyen állandó partnerem van, ő most odakint vár, hiába a nagy szerelmem, van ez a hülye szabály, hogy a lovaknak már a kocsikban a helye - mutattam is kifelé a nagy ablakon, ahonnan némileg rájuk lehetett látni. A lovam a társam, jó hosszú ideje. - De mindig elkísér valaki, most sem jöttem egyedül. Változó éppen ki, barátok, szponzorok, aktuális próbálkozók, talánok vagy remények, mikor mi - vonogattam a vállam, mert mai azt illeti ezt így is vettem. Fogalmam sincs mióta nem volt két egymás utáni verseny, ahol ugyan azt érdekeltem volna, elég durva. Jó, egy alkalmat tudok, illetve egy embert, aki már kettőn biztosan megjelent, de... nem ennek élek. - És te, egyedül érkeztél?
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. szeptember 14. 23:31 Ugrás a poszthoz

Emir
- az állófogadás -
#


Amikor újabb és újabb évet léptem át a sportban, mindig volt valami, amit megfogadtam. Például a harmadik év után már egy versenyre se mentem az eredeti hajszínemmel. Az ötödik elején tettem egy ígéretet az édesapámnak, hogy élni sem fogok elfelejteni az életemben és kezdek magammal valamit. El is mentem ugye cukrásznak. De mindig valami olyan volt, amit biztos voltam, hogy tudok teljesíteni, aztán eljött a nyolcadik, és úgy voltam vele, hogy össze kéne szedni magam, és ha mást nem is érek el szimpátiát tutira, ha néha megmutatom magam a pályán túl. Nem minden alkalommal bizonyult jó ötletnek. Idén pedig. A szezon elején ültem a boxban a ló mellett, és egy percre megijedtem, hogy már nincs mit, aztán megrágta a hajam én meg sóhajjal értettem az univerzum célzásait. Megint tettem fogadalmat, mondjuk ahhoz nagyon el se kéne tűnni...
- Oh, várj - azzal felemeltem a kezecskémet, és a nem olyan régen látott pincérlányka oda is jött. Ha mást nem, ezt már ellestem a nagyoktól. - Szeretnénk még egy alkoholmentes pezsgőt, én pedig még egy olyan fagyasztott gyümölcsökkel hűtött baracklét. Lehet naaagyobb pohárban - nyújtottam el a szót, mert azért vicces, hogy kiszúrják az ember szemét ilyen kis két decikkel. Ezt még mi sem merjük a cukrászdában, pedig oda enni és nem inni járnak elsősorban. Másfelől hogy nézett ki, a haja simán fel sincs kötve, egy ilyenért egy ellenőr már kidobta volna, és ha belemegy az italba? Szomjas vagyok. Remélem, hogy valahonnan előbb elém kerül, mint kiinnám azt a díszkutat a terem közepén.
- Az egyik szponzorom, könnyű megismerni, a nyakkendője olyan, mint a hajam - mutattam is fel egy részét a hajamnak. Abból a nyakkendőből nem akartam engedni, tetszik vagy sem. - Áh, akkor te sem versenyzőhöz jöttél. És te mit csinálsz? Már mikor nem itt vagy - mosolyogtam rá, mert hát ennyi volt minden információm.
- Régen találkoztam ennyire friss emberekkel. Sokszor ilyen belterjesen csinálják, az nem túl érdekes. Tudod hozza a nejét, a kislányát, a hörcsögét, az ügyvédét, annak meg ennek a barátját - vonogattam a vállam és mutogattam is random a teremben, mintha muszáj lenne. Fogalmam nem volt ki-kicsoda, de ők tuti mind ismerik egymást. Nekem meg a nevem a hátamról.
- Elég... elszántnak tűnsz - formáztam O-t a számmal, ahogy bólintva értelmeztem mit is mond. Nem vagyok hülye, csak éppen nem számoltam ilyennel. - Ez nálam elég bonyolult helyzet, hogy őszinte legyek. Megesett már, hogy tetszett valaki tudod, és ciki vagy sem, kiderült másnapra, hogy ő úgy van velem, mintha a húga lennék - más esetben meg túlgondolták, vagy éppen nem eléggé. Az utolsó egyedül ébredős reggel óta nem volt semmilyen éjjel. Nem vagyok valami nagy bizalommal. - Elméletileg sosincs senkim, gyakorlatilag - néztem el oldalra, aztán vissza rá, nem lehet ezt sehogy szépen. - Simán lehet, hogy megint olyan kocsi után kepesztek, ami meg sem fog állni - vontam vállat. De ugye egyszer élek.
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. szeptember 17. 19:23 Ugrás a poszthoz

Emir
- az állófogadás -
#


Lehet jobban dolgozik bennem a vendéglátási ismeretség, mint mondjuk a rosszindulat, de azért az arcom mimikája a szavaimon túl is elég árulkodó a pincér és az egész jelenség felé. Egy apró sóhajjal nyugtáztam végül, hogy a rendelésünk igyekszik teljesíteni aztán csak felnéztem Emir-re. Érdekelt is a válasza, de kellemetlen, mikor beszélsz valakivel és figyelmet se szentelsz neki. Ha versenyezne valószínűleg ismerném, nyilván a feltörekvőkben nem vagyok otthon, de legalább a nevét biztos láttam volna már. Ezért is kérdeztem ilyen bő lére eresztve, de végül ki is derült.
- Áh, felsőbb körök - mosolyodtam el, kínosan kicsit. Mármint lássuk be, most fejtegettem ki éppen, hogy mennyire belsősök és itt mindenki mindenkinek a mindenkije, és szerintem ez uncsi. Kellemetlen, de ettől még nem szeretek hazudni róla, ha rossza tapasztalatom, hát akkor az. - Modellkedés? Ruhák? Magazinok? Mindenféle? Vagy valami más...?
Nem vagyok teljesen ismeretlen, vagyis hallottam már a világról, így relevánsan próbálok kérdezni is. A legközelebbi tapasztalatom a dologgal elég friss, mert csináltak rólunk Bonnieval pár képet, mert szerették volna, ha a kaszinóba kikerül pár szép, de sikeres sportoló is. Ha engem kérdezünk - ki mást tennénk? -, elég jól mutattunk ott, de én ezt nem tudnám csinálni. Nem érzem magaménak ezt a fotózás dolgot, nyűg volt és stressz. Persze az életben mi nem tud olyan lenni? A sportról is így gondolják sokan, meg szerintem a jelen helyzetről is, amiben úgy nézem a velem szemben álló is jól áll - vagy tartja magát. Lehet nem is gondolta annyira komolyan, így azért teljesen megnyugodtam, hogy senki lelke nem bánta, maximum utólag az enyém tudja, ha úgy járok, ahogy. Mert ugye miért csak rajtam múlna? Bremzay amúgy is fura szerzet, gondolom. Én biztos az vagyok, és a nyakkendőt is egy harc volt ráadatni.
- Ühhüm - vontam pár aprót a vállamon lenézve a ruhámra, de megnyugtatott, hogy nem merült ki ebben a beszélgetésünk, sőt! - Szinte tényleg mióta az eszemet tudom. Elég korán volt lehetőségem lóra kerülni, szárnyasra is. De a versenyszintet, még ha kategóriákkal alacsonyabban is 15 évesen kezdtem - meséltem jóval lelkesebben és intenzívebben, mint még az imént tűnhettem. Ebben inkább vagyok otthon, mint más helyzetben.
- Talán kicsit elnyomásban élünk a kviddics miatt, pedig szerintem presztízsben messze verjük néha az ottanit. Meg azért nekünk vannak lovaink! - Mert szerintem ez érv. - Nem tudom mennyire ismered a játék alapjait, de ez tipikusan az a csapatsport, ahol ha egyénileg nem villantasz, nincs összteljesítmény. Inkább északon van jobban kiépülve, de elég erősek újabban az olasz csapatok is. Ültél már szárnyaslovakon? Vagy úgy... lovakon?
Harriet O. Wallace
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



RPG hsz: 41
Összes hsz: 61
Írta: 2019. szeptember 22. 18:32 Ugrás a poszthoz

Eugén
#


A felsorolásom valahol nagyon soványkának bizonyult, mert lehetne még folytatni nagy és kis dolgokkal is, igazából ha akarnám, meg is tehetném, a kifogáskereséshez úgyis értek, elvileg. De nem szerettem volna ebbe belemélyedni, van ilyen is. Nem mintha más témákba feltétlenül igen, vannak pontok, amibe nem érdemes, mert nem tudni mi sül ki belőle. Mások szerint kényes olyanokon poénkodni, amin én, de még Bonnie is rendszeresen megtesszük. Más, hogy közel sem viccelünk, de adjunk nekik igazat.
- Kétlem, hogy a tojáshabra igényed lenne, de a süteményről beszélhetünk, amibe kell - tettem hozzá, mert ha egy dolog biztos, akkor az az, hogy különösebb kérés se kell, elég ha él bennem a gyanúper, hogy viccnek tekintik a dolgaimat. Bár itt inkább más kényszerről beszélnék, de ez nem olyan lényeges, amit ki kellene fejtegetnem. - De nyilván eddig azért került el, mert akkor van erre időm, mikor nem tudok még, már... aludni, túl korán. Túl későn - és nyilván ekkor az ikeás doboz van, abban meg maximum a porcicákat szolgálhatnám ki. De nem akartam újra belemenni ebbe, így is kicsit rosszul érintett a mai, persze, értem a háborgását valahol, és megkaptam eleget az ajánlatot, és nem vagyok ezzel túl... elfogadóképes. Ettől még ma aztán jött rendesen, nem akartam megint húzogatni ki a gyufásdobozából a szálakat. A végén nem marad, nincs mivel gyújtani, és kitér a hitéből.
A keze. Ennyi tűnt fel elsőre, nem ezt láttam, hittem vagy sejtettem, ahogy ott volt az enyémen, de nem erre koncentráltam, hanem rá. Az agyam próbált mondani, segíteni, de akaratlanul is tudtam valahol milyen ez. Kicsi voltam, de nem eléggé, hogy felejtsek, én is láttam egy pacit végkimerülni, a szemem láttára köszönt el tőlünk s pont ezért él bennem is a legrosszabbak feltételezése néha. Én önző lennék és nem lennék itt ilyen helyzetben, nem tudtam felfogni, mi az, ami mégis zajlik. Csak átkaroltam, éreztem az illatát, az arcát elsimítódni az enyém mellett, az ujjaim a hajába csúsztak, mintha vigaszt akarnának adni. Pedig ezt nem annyira ismerem, rémes vagyok ebben azt hiszem. Ezt hittem.
A fejem az övé felé billent, de mikor elhajolt hagytam elhúzódva, a karjaim is lejjebb estek a nyakából, elhúzódtam volna, ha arról van szó. De nem. Már csak a dohány ízére, a keserűségre eszméltem, ami keveredett azzal a cukros utóízzel, amit a reggeli cukorpelyhem hagyott nekem hátra, és még csak nem is zavart. Nem tudtam miért; nem tudtam meddig - de lehet hogy fogjam be a szám, vagy inkább csak legyen vége a kérdezgetéseknek, de ezt inkább nem firtattam. Utána akartam hajolni, mindig túl sokat akarok, így elég kellemetlen, de nem ez életem első ilyen alkalma, kezelem a csődöt is.
- Ühüm, Eugén... - néztem utána, ahogy elfordult, de végül csak kis sóhajjal elléptem tőle. Mi? - Nem itt akarsz és nem is itt kellene lenned, igaz? - néztem kicsit mögé, arra, ahonnan jöttünk éppen, aztán csak nem akartam megfordulni. Nem várom el, én sem hiszem, hogy maradnék, nem tudom, de nem gondolnám, hogy megtenném, ettől csak rosszabb érzés.
- Még nem késő lemondani - tettem hozzá, és szeretném azt mondani, hogy időben és pont jókor... de nem. Hallhatóan nem. A köszöntésből, a nevetésből tudtam ki közeledik. Most nyerítsek ló hiányában?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harriet O. Wallace összes hozzászólása (33 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel