28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kedves Diákok! Tárgyaitok csereberéjére, azaz leadására október 14-én 22:00-ig van lehetőségetek!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Blossom Miles összes RPG hozzászólása (39 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. január 20. 09:46 Ugrás a poszthoz

Zalán
A reggelem kissé nehezen indult. Mona természetesen nem akart felkelni, én pedig ugyan egyetértettem vele, mégis felébresztettem, amiért egész reggel passzív ellenállást tanúsított irányomba. Nagyon rosszul ment a hajnali kelés, pedig egy ideje már gyógyítóként dolgozom, ott meg gyakran kell korán felébredni és későn elaludni, szerintem ehhez hozzá sem lehet szokni, valaki vagy bírja ezt, vagy nem. Sajnálatos módon, Monával az utóbbi kategóriába tartozunk, így elég nehezen tudunk csak elindulni bárhová. Miután megsértettem a hercegnőt, ételt is adtam neki, de csak nézegette, csupán akkor falta be az egészet, amikor elmentem fogat mosni. A készülődés sem volt túl gördülékeny. Mona folyton a lábam alatt mászkált, mintha direkt arra várna, hogy elessek, miközben én egyre gyorsabb tempóban próbáltam végezni a dolgaimmal, mert a vonat biztosan nem fog ránk várni, akkor meg teljesen feleslegesen keltünk fel és vesztünk össze szavak nélkül. Annyi szent, a kutyám egy óriási hisztikirálynő, de én már hozzászoktam. Akik néha vigyáznak rá, mikor elutazom, sosem hiszik el nekem, hogy milyen egy állat, de aztán megtapasztalják a saját bőrükön is. Valószínűleg ezért van, hogy a legtöbb utazásom alkalmával új kutyaszittert kell keresnem. Amint készen voltam, Monára ráaggattam a pórázát, és kezembe vettem a hordozót, amit persze egyből kiszúrt és a vonatállomásig tartó úton rám sem nézett. A peronon lecsatoltam róla a pórázt, és beletuszkoltam a hordozóba, amiért kaptam egy csomó gyilkos pillantást. Úgy tesz, mintha a hordozó olyan rossz hely lenne. Tudom, nem valami tágas, de mindig kibélelem neki, vannak odabent játékai, kényelmesen tud benne aludni és még nézegetni is tud, ha azt szeretne. Bezzeg nekem cipelni kell azt, akkor is, amikor épp nincs benne kutya, úgyhogy szerintem kettőnk közül én jártam rosszabbul. Az egyetlen szerencsém, hogy kistestű állat, így a hordozója sem túl nagy, méghozzá egészen hasonlít egy táskára, így ha nagyon nem tudok mit kezdeni vele, akkor beleteszem az én minitáskámat, és úgy közlekedek. Az út nem volt olyan hosszú, mint amennyire számítottam, és Mona is tűrhetően viselkedett. A felénél rájött, hogy semmire nem megy azzal, ha mérgesen méreget, ezért elszundikált, és csak a végállomásnál ébredt fel. Azután már egy kicsit higgadtabban viselkedett, és nem akarta leharapni minden utas fejét, kezdve természetesen az enyémmel. A vonatról leszállva, összeszedtem a holmijaimat, majd elindultunk a peronon. Pár nappal ezelőtt kaptam egy levelet, egy egyetemi szaktársamtól, amiben leírta, hogy szeretné, ha elmennék hozzá, mert régen láttuk egymást. Ő még gyakorlaton van, és kérte, hogy a munkahelyére menjek be hozzá, mert ha a munkaidő végére odaérek, akkor meg tudja mutatni a várost. Viszonylag ritkán járunk Pesten, és mivel nincs túl jó időérzékem, előfordulhat, hogy a korábbi vonattal kellett volna indulnunk, számításaim szerint már így is késében voltunk. Mindenesetre, Monát kiengedtem és elkezdtünk sétálni a városban. Próbálkoztam előkeresni a levelet, amiben részletesen leírta, hogyan juthatunk el az ispotályba, de sehol sem találtam. Közben a kutyám felfedezett egy parkot a közelben, ahová lélekszakadva rohant, én pedig csak követtem. Amíg nem tudom meg, hogyan jutunk el a célállomásra, addig úgysem tudunk semmit tenni, legalább játszik egy keveset. Monáról lecsatoltam a pórázt, tudtam, hogy megbízható, akármennyire is nem tűnik annak, jártunk vele iskolába is. A személyisége mögött egy nagyon okos kutyus lakozik. Én leültem egy padra, és tovább turkáltam a táskámban. Sehol nem találtam a papírt, ezért elkezdtem kipakolni a tartalmát. Ott nem volt, így nekiálltam átkutatni Mona hordozóját, véletlenül oda is bekerülhetett. Idegesen pakoltam vissza a tárgyakat, de hiába, a levél nem került elő. Mona közben érezhette, hogy nagyon ideges vagyok, így a reggeli bosszúságát elfelejtve a lábamhoz dörgölőzött. Megsimogattam a buksiját, és újra rátettem a pórázt, bár arról sem volt fogalmam, hogy melyik égtáj felé kéne elindulni. Csak emlékfoszlányaim voltak az útról, azt nem olvastam olyan figyelmesen, hiszen arra számítottam, hogy úgyis nálam lesz a levél, és könnyen odatalálunk. Az emberek csupán lézengtek a parkban, néhány megszállott kutyást láttam, akik elfoglalták magukat a kisállatukkal, őket viszont nem akartam zavarni. Végül odamentem egy nekem háttal álló fiúhoz, és óvatosan megkopogtattam a vállát.
- Szia! Bocsi, nem akarok zavarni, csak rohadtul eltévedtem, és nem tudnád véletlenül elmondani, hogy hol van az ispotály? – kérdeztem tőle gyorsan, Mona pedig végszóként levágta magát mellém. A táskájából elővettem egy kis vizet majd a kezembe csurgattam azt és óvatosan megitattam. Mohón lefetyelte a vizet, nekem pedig hihetetlen lelkiismeret-furdalásom volt, hogy reggel óta elfelejtettem vizet adni neki.

Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:21
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. január 20. 18:58 Ugrás a poszthoz

Jasmine
Mona ma kivételesen kedvesen viselkedett velem. Akkor sem akart eltenni láb alól, amikor délután nekiálltam öltözni, pedig biztosan érezte ő is, hogy ebből belátható időn belül indulás lesz. Amikor felöltöztem és kisminkeltem magam a találkozóra, csendben tűrte a nyakörvet és a pórázt is. Direkt előbb indultunk, hogy mindenképp legyen időnk sétálni a faluban. Boldogan futkározott körülöttem és néhány embert meg is szaglászott. Olyan, mint egy szeszélyes kamasz, ha reggel úgy kel fel, akkor egész nap aranyos, néha meg pont az ellenkezője. Olykor én is rácsodálkozom, milyen szép ez a hely, pedig tizennégy éves korom óta itt élek. Az egyetemi idő alatt ugyan elmentem innen, de hamar vissza is tértem. Szerettem egyetemre járni, bár a napjaim majdhogynem csak tanulásból álltak. Tanulásból és gyakorlatozásból, hiszen nagyon ragaszkodtam az elméletemhez, miszerint minél előbb a kezemben szeretném tudni a papírjaim és praktizálni. Nos, ez sikerült, tekintve, hogy itt vagyok huszonhárom évesen és dolgozom, már teljes munkaidőben. Az iskola utolsó évében találtam ki, hogy gyógyító akarok lenni, és nem adtam fel, pedig az akkori jegyeimet elnézve, sokan nem hittek bennem, de dacból azért is megcsináltam. Be akartam bizonyítani, hogy mindenre képes vagyok.
- Mona, gyere! – hívtam magam mellé a kiskutyát, ugyanis már indulnunk kellett a kávézóba, ahol egy találkozót beszéltem meg az egyik volt szaktársammal. Nem tudtam túl sok barátságot kötni a rengeteg tanulás mellett, de valahogy Jasmine-nel összeakadtunk, és azóta tartjuk a kapcsolatot. A kávézó felé még többször is megálltunk, néztünk más ebeket, pisilt és mivel nagyon akart jutalomfalatot belement abba is, hogy bemutassa a trükköket, amiket a kutyasuliban tanult. Monát akkor vettem, amikor Bogolyfalvára költöztem. Nem akartam egyedül lenni, ő meg csak szembejött velem a neten. Egyszerűen nem tudtam megállni, ezért elhoztam és azóta színesítjük egymás napjait. A kávéházban elirányítottak minket balra és furcsa módon senkit nem kellett arról meggyőznöm, hogy a kutyám nem fog vérengzést rendezni, ami igazán feldobott. Nagyon ritkán engednek be minket bárhová szájkosár nélkül, volt is egy a táskámban végszükség esetére, bár Mona nagyon nem szívleli a tárgyat. Úgy láttam, a lány még nem jött meg, ezért leültünk egy tetszőleges asztalhoz. Én lehuppantam egy kék párnára és az ölembe vettem a kutyám. Elkezdtem böngészni az itallapot, bár addig nem akartam rendelni, amíg Jasmine meg nem érkezik.

Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:22
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. január 25. 16:50 Ugrás a poszthoz

Zalán
Csak akkor jöttem rá, hogy sietségemben teljesen elfelejtettem, hogy Budapest nem Bogolyfalva, ahol mindenki egyértelműen tud a varázsvilág létezéséről, amikor a fiú odalépett hozzám. A szituáció kínosságából adódóan inkább csak lesütöttem a szemem és Monát néztem. Ő meg azzal a gőgös fejével pillantott vissza rám, mintha örülne annak, hogy sikeresen leégettem magam és könnyűszerrel  fecsegtem ki nagy titkokat.
- Ugyan, köszönöm szépen és bocsáss meg, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Általában figyelek mindenre, de ma egyszerűen nem bírok ésszerűen gondolkozni – feleltem a fiúnak. Kissé ismerősnek tűnt, de nem tudtam volna megmondani, honnan. Lehet, hogy csak valami sorozatsztárra hajaz, vagy csak elkezdtem hallucinálni a fáradtságtól. Este alig aludtam valamit, aztán mire álomba szenderültem, már csörgött is az ébresztőórám, amit legszívesebben kihajítottam volna az ablakon, de hiába az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Meg a titkokat is magamba kéne fojtanom, ami úgy látszik most nagyon nem megy.
- Amúgy Blossom vagyok, ő pedig Mona. Azaz törzskönyvileg Mona Lisa, de csak nagyon ritkán hívom így – próbáltam menteni a menthetőt. A kutyám, nevét hallva, felkapta a fejét, de aztán rájött, hogy nem ételt fog kapni, ezért csendben nézett egy másik kutyát. Kissé antiszociális, majdhogynem csak engem bír elviselni, de engem is csak azért, mert tőlem kap enni.
- Azt megköszönném. Volt egy levelem, hogy merre kellett volna mennem innen, ha nem hagyom otthon, valószínűleg nem kérdezek meg egy muglit, de nyilván a legfontosabb dolgot a faluban felejtettem – meséltem neki, miközben az órámra pillantottam. Úgy tűnt, már azelőtt elkéstünk, mielőtt elindultunk volna, de nem zavart különösebben, mert egyrészt a volt szaktársaim biztosan megszokták már, a bulikról is mindig késtem, másrészt pedig volt társaságunk és úgy tűnt, talán nem keveredünk el Pesten.

Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. január 27. 12:55 Ugrás a poszthoz

Nico
Talán állíthatom azt, hogy hozzászoktam Mona szeszélyes személyiségéhez, és a gyógyítói munka olyasfajta velejáróihoz, mint a sötétedés után hazaérés. Ez a kettő pedig gyakran összeadódik és este, hidegben kell levinnem a kiskutyám sétálni, mert az nem maradhat el. Elmentünk a falu határáig, de visszafordulni már egyikünknek sem volt kedve, ezért elővettem egy pokrócot és leültünk a stégre. Mona az ölembe feküdt, miközben a víztükröt néztük. A környezetünk meglehetősen nyugodt volt, végtelennek tűnő napok után nem kellett sehova sem rohannom. Amikor valaki megszólalt a hátam mögött, összerezzentem. Nem számítottam társaságra, de nem bántam, hogy valaki felbukkant errefelé. Megfordultam, hogy ne csak a hátamat láthassa, Mona pedig felugrott a mozgolódásra. Finoman visszahúztam, mielőtt letámadhatta volna az idegent.
- Jó estét! Persze, jól vagyunk, köszönöm – bólintottam, amíg a látogatónk arcát próbáltam megnézni. Arrébb húzódtam és szélesebbre tártam az alattam lévő pokrócot, hátha nem csak állni szeretne ott.
- És magával? Nem sétálnak túl sokan ilyenkor a faluban, tapasztalatból mondhatom! – jelentettem ki, enyhe szarkazmussal.
- Engem Blossom-nak hívnak, ő meg az én Monám. Tulajdonképpen Mona Lisa, és igen, pont olyan rejtélyes. A faluban lakunk. Maga átutazóban vagy helyi? – igyekeztem illedelmesen bemutatkozni és nem túlságosan faggatni. Igazából azon sem lepődtem volna meg, hogyha sarkon fordul és elrohan, már-már úgy érezhette magát, mint egy interjún. Azért reméltem, a helyzet mégsem néz ki úgy, mintha megőrültem volna és szegény járókelőket támadnék le a folytonos kérdésáradatommal.
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. február 1. 15:40 Ugrás a poszthoz

Nico
- Azt hiszem, szimplán hölgy, de köszönöm – elmosolyodtam a kijelentésre. Amíg leült mellénk, elővettem Mona jutalomfalatját. Nem túl szociális egy állat, sőt kissé visszahúzódó, de étellel viszonylag egyszerűen meg lehet venni. Amikor kutyaiskolába jártunk azt mondták, hogy ne adjak neki csak úgy nasit, mert el fogja veszíteni az értelmét és meg is fog hízni tőle. Egy ideig próbálkoztam nem túletetni, de nem is emlékszem olyan időszakra, amikor betartottam volna a szabályokat, úgyhogy ezt is hamar feladtam. Mona valamiért kedvesen közeledett a férfi felé, pedig általában morcos, így elraktam az ételt, boldogan konstatálva, hogy nem is olyan bunkó a kiskutyám.
 - Mindkettőnek voltam a hallgatója. Szerintem egyik vezetősége sem volt túlságosan elragadtatva ettől. Mármint az AMS-en nem sok vizet zavartam, majdhogynem csak tanultam végig, de az biztos, hogy pár ember lelkivilágába beletapostam, amikor nyűgös voltam. A Bagolykőben viszont mondhatni rugalmasan kezeltem a házirendet. A házvezetőm tuti hálát adott, amikor bejelentettem, hogy nem maradok mesterképzésre – annyi szent, hogy a legtöbb tanárnak meggyűlt a baja velem. A három kedvenc tantárgyamra tanultam, a többi elég egyszerűen csak nem érdekelt, úgyhogy nem foglalkoztam vele. A vizsgáimon mindig átmentem, mert azokat a tantárgyakat szerettem, amit mások nem. Én segítettem sokaknak bájitaltanból vagy gyógynövénytanból, ők pedig cserébe másban.
- Blossom Miles – ráztam meg Nico kezét. Csak a rendelőben mutatkozok be Dr. Blossom Miles-ként, máshol egyszerűen nem áll rá a szám. Olyan sokáig csak így használtam, hogy nehéz lenne megváltoztatni ezt a szokást. Őszintén nem is szeretném, nem azért tanultam, hogy mindenkinek dicsekedhessek vele, és sokkal hivatalosabbnak érzem a doktorral.

Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. február 1. 20:05 Ugrás a poszthoz

Jasmine
Az egyetemről tényleg nincs sok emlékem. Leginkább a szobámban voltam, keveset aludtam és próbáltam a legjobb formámat nyújtani az órákon. Elvileg az egyetem az ember életének legszebb időszaka, akkor szerzi a legtöbb barátját, de nálam ez valahogy nagyon nem így történt. Én csak már magam mögött akartam tudni az egész oktatást, amiből már igazán elegem volt, úgyhogy megállás nélkül tanultam és gyakorlatoztam egyben. Amikor nem tudtam elmenni az előadásra, általában Jasmine jegyzeteiből tanultam. Az egészből ő hiányzott leginkább. Nem volt célom kapcsolatokat kiépíteni, ő csak jött és az anatómia órák alatt szépen összebarátkoztunk. Erősen szorítottam magamhoz, amikor megérkezett hozzánk.
- Szia, Jas! – elmosolyodtam, ahogy leült velem szembe. Az elmúlt hónapokban csak üzenetek útján tudtunk kommunikálni, úgyhogy jólesett, hogy végre élőben is láthattam őt.
- Hát, még én mennyire örülök, hogy kicsit ki tudtam szabadulni a rendelőből. Egyszer eljöhetnél arrafelé, nagyon szép lett – meséltem, de az első kérdésére még nem tudtam válaszolni a pincérnő gyors megjelenése miatt. Egyszerű feketeteát kértem, általában azt iszom. A kávé nem a kedvencem, főleg a megrögzötten kávégyűlölő egyetemi tanárom után, aki annyit mesélt az ital negatív hatásairól, hogy már nem is iszom azt. Csak akkor vágtam bele újra a beszédbe, amikor a hölgy mosolyogva távozott.  
- Köszönjünk, megvagyunk. Ő a híres Mona Lisa, és bár néha tök bunkó, azért vannak kedves napjai is. Meg úgy alapjába véve szeretjük egymást – mutattam az állatra. Jasmine-nel azt is megosztottam, mikor elmentem érte, úgyhogy tudja ki ő, csak még élőben nem találkoztak. – És Te hogy vagy? Mindjárt vége a gyakorlatodnak, nem?

Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:22
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. február 10. 16:05 Ugrás a poszthoz

Zalán
- Még jó, hogy itt voltál te, hogy megments minket – bólintottam mosolyogva. Valószínűleg egy idő után én is ráeszméltem volna, hogy Budapest nem egyenlő Bogolyfalvával, azaz nem fogja mindenki érteni, ha a varázsvilágról beszélek, de az biztosan beletelt volna egy kis időbe.
- Oh, de oda jártam. Eridonos voltam, a lány, aki gyakran bajba került – tettem hozzá. Ezek szerint ő is ugyanazon padokat koptatta, akkor innen volt ismerős az arca. Egervári Zalán, ismerős volt a név, annyi szent.
- Köszi. Az ő nevében is – húztam széles mosolyra a számat, amikor Mona kivételesen nem fordult el az emberektől, hanem hagyta magát megsimogatni. Szeretem, amikor őt dicsérik, néha már gyerekemként kezelem. Az ő dicsősége az enyém is. Mondjuk a nevét pont én választottam, de akkor is nagyon büszke voltam, amikor a kutyasuliban átugrott egy karikán.
- Jegyem az nincs, de mehetünk metróval, vagy akármivel ami erre jár – válaszoltam. Egyáltalán nem bánom, ha tömegközlekedéssel kell mennünk. Anyu által egész jártas vagyok a mugli dolgokban, ő sosem hagyta volna, hogy Sopronban akármilyen mágiát használjak. Még most sem szereti, jobban örül annak, ha amit csak lehet, a pálcám nélkül oldok meg. Kissé retteg attól, hogy egyszer elvesztem és utána el sem fogok tudni mosogatni magam után.
- Köszönöm szépen – mosolyodtam el a felajánlásra, de nem utasítottam vissza azt. Normális helyzetben nem engedném, hogy más cipelje a holmimat, vagy esetleg Mona dolgait, de a mai napból már most elegem volt, pedig még alig kezdődött el.

Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. február 12. 20:56 Ugrás a poszthoz

Nico
- Erről édesanyámat kellene megkérdezni. Szerintem ő boldogan mesélne történeteket arról, hogy mennyire nehéz eset voltam. Vagy vagyok is – javítottam ki magam. Anyu egyszerűen annyi embernek regélte el, hogy milyen nehéz dolog olyan akaratos boszorkányt nevelni, mint én amilyen én vagyok, hogy szerintem fél Sopron már csak ezért is megnéz, amikor lemegyek a kisboltba tejért. Ránézésre talán nem vagyok annyira vad, mint ahogy anyám elbeszéléseiben. Olykor el is szalad vele a ló és hozzátold a történetekhez. Már olyat is hallottam vissza, hogy rivallót kellett küldenie, pedig szerintem azt sem tudta, mi az és történetesen soha nem kaptam olyan bizonyos, piros borítékot iskolás éveim alatt.
- Persze, és bocsáss meg, azt hiszem ezt nekem kellett volna megkérdezni. Mindenesetre gyógyító lettem, nőgyógyász per szülésznő specializációval – válaszoltam a feltett kérdésekre, kivéve arra, hogy megérte-e. Tulajdonképpen én sem tudom. Ha a tanáraim betegek, akkor tudok nekik segíteni, és biztosan találkoztak nálam rosszabb diákkal is, ezért talán megérte.
- A rendelőre kiírták a nevem. Meg a ház postaládáján is ott virít nagy betűkkel, hogy Dr. Blossom Miles, de nem hiszem, hogy máshonnan ismerhetnél. Szülői ágon meg senki nem híres. Vagyis anyunak nem is hasonlít a neve, meg amúgy sem túl ismert. Apám meg nincs – vontam meg a vállam. Miután kimondtam, nyilván én is rájöttem, hogy ez furán hangozhat, így megpróbáltam javítani magam.
- Azaz nyilván van apám. Tudok a porzóról meg a bibéről, és nem is ringatom magam kicsinyes álmokba, minthogy ha nem fogadom el, akkor megszűnik létezni. Anyuval csak leléptünk, ő meg maradt Londonban – a lehető legtöbb információt akartam a legkevesebb szóba sűríteni. Az apám egy tüske számomra. Felesleges, és még csak beszélni sem szeretek róla, de azért ott van. Ott kell lennie, mert túl hülyén hangzik, hogy apátlan vagyok. Talán ez a magyarázat a személyiségemre. Mindig volt miért dühösnek lennem, mert bármikor elő tudtam kaparni a sérelmeimet apámmal szemben.
- Nagy általánosságban mindenki kedves. Csupán két csoportot érdemes elkerülni. A néniket, mert ők mindig pletykálnak, emellett a stégen üldögélő, apátlan gyógyítók is furák – mosolyodtam el, miután összefoglaltam az információkat, amiket eddig megtudott rólam.
- És mit tanítasz az AMS-en? – kérdeztem. Ha nem tettem volna fel az életem a gyógyításra, szerintem én valahol bájitaltant oktatnék.

Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. február 13. 13:58 Ugrás a poszthoz

Jasmine
Azt mondják, azok az igazi barátok, akik sok hónap kihagyás után is ott tudják folytatni, ahol abbahagyták. Persze, mi Jasmine-nel nem hagytuk abba, mert mindig tartottuk a kapcsolatot, üzenetben meg ahol csak tudtuk, de annyira jól esett újra látni. Az pedig még jobb volt, hogy nem keletkeztek unalmas, kellemetlen beszélgetések, hanem egyszerűen csak találkoztunk, mintha semmi sem történt volna. Boldogan néztem, ahogy Mona engedte magát megsimogatni. Mostanában nem fordul el annyira az emberektől, szerintem érzi, kiket szeretek és az ő társaságukat nem bánja.
- Igaz is, gondolkodtam azon, hogy szerzek mellé egy barátot, de most jó ketten – bólintottam a kijelentésre. Talán ha több állattal találkozott, akkor hozok még valakit, de az nem a napokban lesz. Szerintem fejlődőképes, a Mancs-helyre is egyre többet viszem, az önkéntesek pedig arról számolnak be, hogy gyakrabban szagolgat más ebekkel, sőt egyszer le is videózták, hogy játszott egy spániellel. Ha nem lenne fényképes bizonyíték, simán elhinném, hogy csak engem akarnak megnyugtatni, miszerint nyit a többiek felé, közben nem is, de így nincs kétségem. Hasonlít rám, olyan kis visszahúzódó, néha bántó, de amúgy nem rossz szándékú egyed. Nekem sem volt túl sok barátom soha, most viszont itt van Jas is például, és tapasztalatból mondhatom, hogy nagyon jó érzés, hogy van nekem.
- Tessék? Ez meglepetés, a javából. Kicsit lesokkoltál, de hihetetlenül örülök. Akkor mostantól egy épületben fogunk dolgozni? – elmosolyodtam, amikor elképzeltem a képet, ahogy Jasmine a rendelő folyosóin intézi a gyógyítói tennivalóit. Talán kicsit hangosan örültem a hírnek, mert páran ránk kapták a tekintetüket, de perpillanat nem zavart. Felpattantam és még szorosabban megöleltem, mint először.
- És melyik osztályra fognak betenni? – tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott, amikor visszahuppantam a helyemre. Kíváncsi voltam mindenre, ami vele történt, de szépen sorjában jöttek a kérdéseim.

Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:22
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. február 19. 20:24 Ugrás a poszthoz

Jasmine
- Még a végén meggyőzöl, és tényleg szerzek valakit. Mondjuk a főbérlőnk azt mondta, hogy nem kell állat a házába, aztán megmutattam neki Monát, amivel sikerült meggyőzni, de nem tudom, mennyire lelkesedne egy következő piciért – meséltem Jas-nek. Nyilván ő is ismerte a történetet, mondhatni ő az egyetlen oka annak, hogy nem kaptam idegösszeroppanást költözésnél. A sok doboz, az emlékek, a használhatatlan tárgyak, amiket napokig kell szortírozni, a lakásszerzés és a kipakolás, amikor találtál végre valamit. Kisállattal nem egyszerű akárhová bekerülni, mert egyből csúnyán néznek rád, amint megemlíted a négylábú jelenlétét.
- Oh, értem – mondtam, miután én is megköszöntem a pincérlánynak a teákat, és újra teljes figyelmemet a barátnőmre fordítottam. Én a szülészet és nőgyógyászat, a gyermekgyógyászatot, illetve az átkok és rontások kezelését jelöltem meg, de udvariasan közöltem, miszerint az elsőt csinálnám a legszívesebben, ők meg nem kötekedtek velem.
- Szerintem elmesélheted nekik, hogy a gyerekek része vonz a legjobban, én is hasonlóan tettem, és láss csodát, odakerültem, ahová szerettem volna. Mondjuk most is sokat segítek be máshol, igazából ahol csak tudok, ott vagyok – bólintottam, bár a lány valószínűleg tudta. Sosem voltam képes csak a saját feladatkörömet végezni, főleg ha készen voltam vele. A legtöbb órán megcsináltam előre a feladatokat, ami most sem változott.
- A gyerekek cukik. Itt van az iskola, az előkészítő és tőlem is mehetnének hozzád a pöttömök – helyeseltem, hiszen volt esély, hogy én is arra az osztályra kerülök. Támogattam az ötletet, hogy Jas közéjük menjen, a kislányok nagyon felnéznek a nőkre, és ha jó passzban fogja ki őket, akkor a legtöbb gyerek édes.
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:23
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. február 20. 15:55 Ugrás a poszthoz

Zalán
- Rendben, akkor én voltam Felagund bácsi egyik kedvenc bájitaltanosa – válaszoltam, kissé feszengve, mikor rájöttem, hogy a jellemzésem nem volt elég pontos.  Nem szerettem tanár kedvenc lenni, mert az eleve unszimpátiát váltott ki a többi tanulóból, hát még a válaszom stílusa, ha valaki ezt emlegette nekem. Valóban a diákok akkor és most sem igazán kezelhetők, és bár nem szeretem a sztereotípiákat, a piros és a zöld ház tagjai elég sokszor kötnek ki büntetőmunkán. Még mindig el tudnám mondani, hogy nézett ki az Eridon házvezetői irodája, de ha egy kicsit megerőltetem magam, akkor az igazgatói iroda is menne.
- Rendben és köszi – húztam széles mosolyra a szám és köszöntem meg még egyszer, hogy cipeli helyettem a hordozót. Ha minden igaz, akkor a metró az a közlekedési eszköz, ami a föld alatt megy, legalábbis erre emlékeztem. Általában gyalogolok, Sopronban néha igénybe veszem a tömegközlekedést, de anyám szülőhelye nem olyan modern, mint a főváros, így általában a buszt használom.
- Gyógyító vagyok, és még a gyakorlatomon találkoztam egy lánnyal. Már mindketten munkába álltunk, de néha délelőtt végez az ispotályban. Ha meghív, akkor feljövök, elmegyünk ebédelni, beszélgetünk, néha továbbképzésekre is együtt járunk – meséltem a történetet, miközben próbáltam lépést tartani a fiúval, de még nálam is magasabb, pedig nem vagyok alacsony.
- Te helyi vagy? – kérdeztem vissza, mert azért nem szerettem volna, ha csak rólam szól a beszélgetés. Mona közben aranyosan lépkedett mellettünk, csak úgy kapkodta az apró lábait, amivel mindig megmosolyogtatott, amikor csak ránéztem. Megköszöntem a fiúnak és besurrantam az ajtón, amit udvariasan kinyitott nekem.
- Talán egy ezres - bólintottam, miközben újra nekiálltam elmélyedni a táskám mély bugyraiban. Egy női táska mindent el képes rejteni, még tágítóvarázslat nélkül is, én pedig biztos voltam, hogy maradt nálam egy kevés pénz, mivel nemrég látogattam meg anyát, oda mindenképpen kellett. Egyre idegesebben turkáltam a táskában, nem is vettem észre, hogy közben Zalán kezébe nyomtam egy csomó dolgot, hogy jobban belelássak a darab aljára. Mikor végül megtaláltam a pénztárcám és diadalittasan kihúztam belőle a százszor összehajtott, gyűrött ezrest, elnézést kértem tőle, amiért áldozatul esett a keresésemnek és mindent visszatettem a helyére.
- Ezt most hogyan is kell használni? - meredtem az automatára, kezemben a papírpénzzel és tökre nem értettem, hogy miért nem lehet egy kicsit érthetőbb utasításokat az oldalára írni.
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. március 18. 14:30
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. február 23. 18:53 Ugrás a poszthoz

Edina
Nem járok túl gyakran gyorsétterembe, még akkor sem, ha olyan jó hír övezi, mint a falubelit. Inkább az általam elkészített ételek híve vagyok, azokról tudom, hogy mikor, miből és ki készítette őket. A napokban viszont nem volt elég időm, hogy főzzek, hirtelen rengeteg dolog szakadt rám, és elég nehezen gyűrtem, amint valamivel végeztem, jött a másik. Végül amellett döntöttem, hogy benézek a falu egyik éttermébe. Péntek lévén, mexikói nap volt a helyen, aminek felettébb örültem, egyszerűen imádom a mexikói ételeket. A munkaidőm lejártával siettem is, de figyelmen kívül hagytam, hogy szívesen látnak ott állatokat. Már annyiszor néztek rám mérgesen, amikor Monát bevittem egy közösségi helyre, még akkor is, ha szájkosár volt rajta, hogy már nem próbálkozom. A pultosnak leadtam a rendelésem, ami tulajdonképpen egy chilis babot takart, hirtelen ötlettől vezérelve pedig azt is hozzátettem, hogy amennyiben van rá lehetőség, legyen szíves elcsomagolni nekem. Nem szeretek egyedül lenni, étkezni meg főleg lehangoló magányosan. Sokkal inkább szerettem volna felkapni az ételem, meg Monát a Mancs-helyről és hazamenni. Otthon persze a feladataimmal kellett volna haladnom, így összekötve a kellemest a hasznossal, a laptopom fölött fogyasztottam volna el az ételt. A pultos lány mosolyogva bólintott, és pár perc múlva a kezembe is nyomta a meleg babot. Kifizettem, de mielőtt sietősen elhagytam volna az éttermet, beszaladtam a mosdóba. Csak a kezemet szerettem volna megmosni, amit igen gyakran megcsinálok egy nap. Nem hiszem, hogy a hivatásommal ragadt volna rám, mindig nagyon ügyeltem a higiéniára, és ahol csak van lehetőségem, elvégzem ezt az egyszerű, ám annál fontosabb tevékenységet. Már épp indulni készültem, mikor egy lányka rontott be a helyiségbe. Furcsán néztem utána, és megfordult a fejemben, hogy nem avatkozok bele más dolgába, de abban a pár másodpercben amíg láttam, leszűrtem, hogy fiatal lehet, még biztosan alapképzésre jár, a gyógyítói lelkiismeretem pedig nem hagyott nyugodni.
- Bocsi, rendben vagy? - kopogtam be a zárt mosdóajtón. Igazából mi rossz történhet? Maximum elküld melegebb éghajlatra, azt meg túlélem.
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. február 25. 16:02 Ugrás a poszthoz

Edina
Már majdnem rákérdeztem, hogy használt-e már tesztet, de szerencsére hamar rájöttem, hogy nem a rendelőben vagyok, ahol a hölgyek mosolyogva közlik, hogy három napja egyfolytában hánynak. Átfutott az agyamon, hogy nagyon remélem nem kell kellemetlen beszélgetést folytatnom vele arról, hogy akkor most mi fog történni vele és döntsön valamiről, amiről nem most kéne, de jelenleg folynak náluk a vizsgák, az meg eléggé megterheli szegény tanulókat. Nekem sose volt ilyen problémám, tekintve, hogy talán kinyitottam egyszer a tankönyvem, nem is izgultam semmi miatt. Még mindig csodálkozom, hogyan nem buktam meg soha.
- Semmiség. Dr. Blossom Miles vagyok, gyógyító - mondtam amolyan bemutatkozásként. Megmosolyogtatott, hogy szerinte aranyos vagyok. Ha anyám ezt hallotta volna, biztosan büszkén bólintana, majd elmesélne egy olyan történetet, amikor minden voltam, csak nem aranyos.
- Stresszes vagy mostanában? - szegeztem neki a kérdést, mert ha azt hitte, hogy egy gyógyító elől ilyen gyorsan elmenekül, akkor bizony tévedett. Nem állt szándékomban rögtön belevágni a kényes részbe, de amíg nem vagyok biztos abban, hogy nem kell hozzám járnia babamozira, addig nem engedem el. Igazán szeretem a pácienseimet, és szerintem nekem van a leggyönyörűbb hivatásom, de azért akadnak benne nehéz részek. Lehet, hogy egyszerű rosszullét, és csak én szoktam hozzá, hogy a hányás a pöttömökkel azonosítom, de ha már itt vagyok, akkor segítek, ahogy tudok.
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. március 2. 21:20 Ugrás a poszthoz

Edina
- Oh, szuper - hagyta le a számat egy nem tervezett, mélyről feltörő sóhaj. Szerintem ezzel az egy mondattal kevés embert lehetett volna ennyire boldoggá tenni. Legalábbis a legtöbb esetben szomorú, ha valaki ilyenfajta közlendővel jön hozzám, de jelen esetben ez megkönnyebbültséget váltott ki mindkettőnkben.
- Az biztos, hogy a vizsgák nehezek és kimerítőek - bólintottam mindentudóan, de én sosem tapasztaltam, csak láttam másokon. És még mennyivel nehezebb lesz az egyetemen. Az egyetem ilyen téren abszolút szívás. Rengeteg anyag és ha nem voltál szorgalmas, akkor napok alatt kell félévek tananyagát behoznod. Nekem is mindig kényszerítenem kellett magam arra, hogy normálisan tanuljak, mert közel sem voltam szorgalmas soha.
- Akkor gondolom nem csak az iskolai koszton élsz - vontam le az egészen evidens következtetést, főleg hogy a lánnyal épp egy étteremben álltunk.
- Mosd meg a kezed, meg öblögesd ki a szád, az segíteni fog - adtam ki az utasításokat, és elkerültem, hogy a fejemre csapjak, amiért bájcsevegtem vele ahelyett, hogy a legalapvetőbb dolgokat elmondanám neki. Nem terveztem egész végig a mosdóban állni, gondoltam neki is van asztala, úgyhogy álltam és vártam, hogy higiéniás szinten rendberakja magát.
- Először fordul elő, hogy elrontod a gyomrod vagy volt már rá példa? - tettem fel az egyik legfontosabb kérdést. Szakmai ártalom a folytonos kíváncsiság, ahogy az egyik oktatóm nevezte az egyetemen. Ha már annyit tanultam és dolgoztam, hogy gyógyító lehessek, akkor mindenképp segítek ott, ahol csak tudok.
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. március 10. 14:02 Ugrás a poszthoz

Jasmine

- Pont annyira, amennyire kell - mosolyodtam el. Az egyetemen egész jól bele lehet tanulni az ilyen dolgokba, de a meggyőzésnek is van egy csomó fajtája. Jas például kedvesen beszél rá, a végén nem is kételkedsz az igazában. Én ennél kicsit erőszakosabb vagyok, nem engedek a negyvennyolcból, ha tudom, hogy igazam van. Gyakran a Bagolykőben is ezért kerültem bajba, de jó részei is vannak, mert hamar megtaláltam a területet, ami érdekel, és ezt nem tartottam magamban, mikor arra került a sor.
- Szerintem itt van a legnagyobb esélyed arra, hogy valóban rájöjj, mi foglalkoztat. Simán próbálkozhatsz különböző területeken. Én biztosan segíteni fogok neked, de másokkal sem lesz baj - átérzem Jasmine helyzetét. Hiába voltam elkötelezett, mikor idekerültem, fogalmam sem volt, hogy mi történik, ha valami nem úgy sül el, ahogy azt előre elterveztem. Egy csomó mindent felteszünk a munkára; évekig tanulunk, de azt valahogy senki nem meséli el, hogy mi lesz, ha ez így mégsem jön be.
- Nyilván szezontól függ, de azért nem szoktunk unatkozni. Ugyan van iskolai gyógyító, de gyakran a diákok is lejönnek a rendelőbe. Olyan lehetetlen dolgokban és helyeken képesek megsérülni, hogy az hihetetlen - néztem a lányra, akiről eszembe jutott, hogy nekem is van egy teám, úgyhogy magam elé húztam. Elkezdtem kevergetni az italt, miközben újabb téma jutott eszembe.
- Azt hiszem, még nem meséltem neked, de beadtam a jelentkezésemet az előkészítőbe, hogy a két nagyobb osztálynak tarthassak szakkört a bájitaltan érdekességeiről - nem hiszem, hogy túl sokan illetnék a bájitaltan az érdekes jelzővel, mindenesetre én mindig Félagund prof egyik kedvence voltam. Eléggé idegesített is, főleg mikor csak én kaptam K-t a vizsgákon vagy csak nekem sikerült egy főzet, de valahogy sikerült túlélnem, most meg nem is lehetnék hálásabb, hogy ilyen furcsa ízléssel áldott meg a sors.
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:23
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. március 18. 15:11 Ugrás a poszthoz

Zalán
- Ez kétségtelenül rám vall - bólintottam, bár a pontos napra már nem emlékeztem. A bájitaltan tanár általában engem szólított fel az órákon, akkor is, amikor akadt jelentkező. Mindig úgy gondoltam, hogy csak azért kedvelt, mert én nem erőlködtem, hogy elnyerjem a figyelmét, csak ültem a padban és felelgettem neki. Már elsőben felfedezte, hogy van némi affinitásom a tantárgyához, onnantól pedig én lettem a sztár az óráján, holott erre nem igazán vágytam. Miután ő felfigyelt rám, a legtöbb diáktársam meglátta bennem a lehetőséget, és majdnem mindenkinek én tartottam korrepetálást, mert a világért nem vívtam volna ki Félagund prof ellenszenvét esetleges csalásokkal.
- Bogolyfalván, a rendelőben - mondtam gyorsan, miután kimosolyogtam magam a szituáción, aztán meghallgattam az ő válaszát is.
- Egy ideig én is aurornak akartam menni, de anyám valószínűleg kicsinált volna. Vagy mindennap sírna, ami még rosszabb lenne - nem kérdeztem rá, hogy akkor miért nem Tatán lakik, mert nem éreztem, hogy rám tartozott volna. Nem szeretek tolakodó vagy zavaró lenni, ami sajnos nem sok volt egyetemi szaktársamról nem mondható el. Igyekeztem is, hogy minél hamarabb eltűnjek arról a helyről.
- Az biztos, hogy túlélnéd velem, de nem csak a táskám tartalma miatt - mosolyogtam vissza. Az biztos, hogy rengeteg túlélési ösztön szorult belém, és ha szükséges lenne, akkor elő is tudnám szedni onnan, ahová anyám rejtette nevelésem során.  
Csak figyeltem, ahogy Zalán nyomogatja a képernyőt és próbáltam a lehető legkevésbé fogalmatlannak látszani. Az egyetlen mugli település, ahová gyakran járok az Sopron, ott viszont nincs metró, úgyhogy eddig az automatával való harcokat megúsztam. Mikor a fiú készségesen kifizette a jegyemet, rögtön felé nyújtottam az ezrest, de el is tettem, amint elutasította. A családomban rengetegszer játszották el, hogy ki fog jobban megsértődni, ha a másik nem veszi el a pénzt, ami engem mindig idegesített, így elfogadtam az ajánlatot, miszerint akkor majd máskor visszafizetem. Kikaptam a gépből a jegyemet és elindultam arrafelé, amerre a fiú mutatott. Minthogy még sosem metróztam, kissé esetlenül próbálkoztam a jegyem érvényesítésével. Annyiban legalább biztos voltam, hogy ezt meg kell csinálni, ebben egyezett a buszokkal. Mona kicsit ódzkodott a bejöveteltől, de valahogy csak sikerült berángantom. Csak mikor beléptünk, vettem észre, hogy kutyák szájkosárral szállhatnak fel. A mi dolgaink Zalán kezében voltak, ezért megálltam és felemeltem Monát, mielőtt valaki rálépne, vagy esetleg ő okozna sérülést valakinek.
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. március 22. 20:56 Ugrás a poszthoz

Jasmine
A kijelentésére csak egy biztatónak szánt mosollyal reagáltam. Szerintem az ismerőseim közül Jasmine-nek van az egyik leginkább elviselhető és szerethető természete, főleg ha az ember tisztában van minden szarral, amin átment. Talán a sors fintora, hogy nekem kevesebb jutott az élet hülyeségéből, mégis én kerültem folyton bajba vagy összetűzésbe valakivel.
- A rendelőben nem vagyunk túl sokan gyógyítók, úgyhogy észrevétlenül cserélgethetsz osztályok meg minden között. Biztos vagyok benne, hogy hamar megtalálod a saját utad - újabban azt vettem észre magamon, hogy egyre több motivációs szöveget mantráztam, másoknak és magamnak is. Mindig negatív, de legalább realista személy voltam, ám az utóbbi időben próbálkozok meggyőzni mindenkit, hogy az élet szebbik oldalát figyeljék. Közben belekortyoltam a teámba, ami igazán kellemesen esett. A meleg ital kicsit még jobban felmelegített, ízre pedig a természetes és megszokott fekete tea volt. Nem is vágytam valami különlegességre vagy változásra. Engem például kifejezetten zavart, mikor egy étteremben a jól megszokott és megszeretett ételeket megpróbálják feldobni valami új ötlettel, így örültem, hogy az én kedvencemet már nem igazán lehet variálni.
- A repülés a legrosszabb. Órán még csak-csak figyelnek rájuk, ott kevesen sérülnek meg, de a kviddicses edzésekről és a meccsekről tömegesen jönnek le - már ha képesek lejönni gondoltam, de inkább nem mondtam ki hangosan. Az első repülésem nekem sem volt túl fényes, de nem is erőltettem. Anyám úgysem örült volna, ha valamiféle seprűs karrierbe kezdek. Az abszurd történetek pedig napestig tudnám sorolni, miközben nem is vagyok olyan régóta itt.
- Hát, reménykedek benne. Kissé furcsa lesz, az egyetemről is úgy mentem el, hogy soha többet nem fogom betenni a lábam egy iskolába, most mégis simán beadtam a jelentkezésemet - váltottam át szentimentálisba. Nagyon jól esett, hogy Jas így támogatott, bár tudom, hogy ellentétes esetben ugyanígy tennék. Az öt évnyi AMS megtette a hatását, erősen összetartunk és mindenben támogatjuk egymást.
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:23
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. március 26. 21:56 Ugrás a poszthoz

Zalán
- Ne - ez volt az első gondolat, ami eszembe jutott, én pedig egyáltalán nem arról vagyok híres, hogy először átgondolom a mondandóm és csak utána beszélek.
- Mármint nem mintha nem látnálak szívesen, de nem hiszem, hogy a betegem akarnál lenni - ráztam meg a fejem egy halvány mosoly kíséretében. A gyógyító szakmában az első dolgok között van, hogy az ismerőseidet nem akarod a munkahelyeden látni. Biztosan fájdalmas, és az érzelmeket is befolyásolja, ami nem túl előnyös, mikor dolgozol.  
- Szerintem jó csapat lennénk. Te megvédhetnél, én pedig tisztában vagyok a legtöbb harci sérülés kezelésével - fantáziáltam tovább, mivel már belemerültünk a témába. A gyakorlatomon láttam egypár csúnya sérülést. Akkor végleg eldöntöttem, hogy ha nem is jön be a gyógyítás, aurornak nem megyek. A külhoni képzésbe pedig anyám szíve is megszakadt volna, így egyértelműen ejtettem a dolgot, ám ez mégsem jelenti, hogy nem élnék túl egy világvégét.
- Meg is van - gyömöszöltem be szegény Monát a hordozóba, amitől láthatóan nem volt elragadtatva. Habár nem tudtam megállapítani, hogy a tömeg vagy a bezártság irritálta jobban, mindenesetre elég sértődötten méregetett minket odabentről.
Nem válaszoltam a kijelentésre, inkább csak követtem Zalán utasításait. A megállók számára is csak bólintottam. Erre még akadt hely, de az biztos, hogy egy klausztrofóbiás nem bírta volna sokáig a vagonban. Megfordult a fejemben, hogy valahogy megpróbálom nyugalomra bírni a kutyám, de nehezen értem volna el, olyan nagy problémát pedig nem okozott, csak csúnyán nézett mindenkire. Mona nem igazán nagyhangú kutya. Ő ahhoz túlságosan úrihölgy, inkább testbeszéddel jelzi az érzelmeit.
- Rendben - préseltem ki egy kis levegővel együtt a szót. A férfihoz közelebbi kezemet felemeltem és vagy három emberbe ütöttem bele, mire sikerült átkarolnom a a derekát. Még ez a testrésze tűnt a legegyszerűbben megfoghatónak, hiszen a vállához már kényelmetlenebb pózba kellett volna vágnom magam.
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. március 27. 17:25 Ugrás a poszthoz

Zalán
- Még senki nem panaszkodott. A világvégét viszont még nem próbáltam - vontam meg a vállam mosolyogva. Jó, az egyetemi tanáraimnak folyton volt valami kivetnivalójuk a munkámban, de elvileg nekik ez a dolguk. Még ha néha el is veszik az ember kedvét mindentől, egészen jól felkészítenek.
Sosem kedveltem igazán a tömeget, erősen kétlem azt is, hogy valaki kifejezetten igényli ezt, de a metró valahogy nem zavart. Nyilván kényelmesebb lett volna ülni, vagy kevesebben lenni, de megelégedtem azzal is, hogy van helyünk, és hogy Mona nem generált újabb problémát. Mindig bizonygatom, hogy okos kutya, csak néha túl sznob ahhoz, hogy ezt ki is mutassa. A harmadik megállónál hagytam, hogy a férfi megragadja a kezem és utat törjön nekünk az emberek tengerében.
- Meg. Nem tudom elképzelni, mennyi idő lehet ebbe beleszokni - válaszoltam, miközben a várokozókra pillantottam. Természetesen akkor kezdtek fogyni, mikor leszálltunk, ilyen a mi szerencsénk.
- Köszönöm - vettem át a kutyát és rácsatoltam a pórázt. A táskából kiszedtem egy jutalomfalatot, majd leguggolva odaadtam neki. Mikor felálltam, leporoltam kicsit a nadrágom és elindultunk.
- Szerinted melyik az a hely Pesten, amit mindenképp ki kell próbálni? - pillantottam fel Zalánra, miközben egymás mellett gyalogoltunk. Ritkán járok a fővárosban, túl sok okom sincs arra, hogy felvonatozzak, de szívesen megyek új helyekre. A kérdés pedig adta magát, hiszen biztosan tud valamit, miután itt nőtt fel. Én is sorolhatnám a jó helyeket Sopronban napestig, még London-ból is tudnék ajánlani. Bár tény, hogy szülővárosom óriási és közel sem voltam még a legtöbb helyen. Listám is van arról, hogy következő látogatásom alkalmával hova kell bemennem.
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. március 29. 17:20 Ugrás a poszthoz

Jasmine
- Oh, ha én azt tudnám - nevettem fel én is, majd belekezdtem a mondandómba. Mindig az a fajta voltam, aki ha egy témáról tud beszélni, akkor alig lehet elhallgattatni. A gyógyítás pedig pont ilyen. Egyszerűen rajongok a munkámért, semmiért nem cserélném el, pedig közel sem a legkönnyebb.
- Pontosan, mintha direkt csinálnánk. Vajon ki találta ki, hogy majdnem minden varázslóhobbinak veszélyesnek kell lennie? - jó, talán a varázslósakk nem veszélyes, de az kevésbé is elterjedt, mint a kviddics. Nekem például sosem volt célom összetörni magam pontokért, de sokaknak biztosan imponál ez az életstílus. Néztem, ahogy Jas és Mona aranyosan ismerkednek egymással, miközben tovább iszogattam a teámat.
- Én egyértelműen az ügy mellett állok. Persze, néha nehéz még egy kis életről gondoskodni, de a kontra lista eltörpül a pozitívumok mellett - bólogattam serényen a felvetésre. Tényleg bolondulok a kutyámért és szerintem mindenkinek meg kellene tapasztalnia, milyen egy aprósággal élni.
- Igen, én is ebben reménykedem. Ha jól emlékszem, tizennégy előtt még én is betartottam a szabályokat - mosolyodtam el. Igazából a munkámban is sok gyerekkel foglalkozok, akik irtózatosan édesek, és mindegyiket szeretem. Nagyon remélem, hogy az előkészítőben is hasonlóan kedves gyerekekkel lesz dolgom.
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:24
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. április 1. 18:07 Ugrás a poszthoz

Maja & Ania
Kicsit fáradtan ittam bele az asztalra helyezett fekete teámba. A telefonom rákezdett a csengőhangomra, a képernyőn pedig felvillant édesanyám arcképe. Elhúztam a piros ikont és leírtam neki, hogy dolgozom, majd biztosítottam, hogy amint hazaérek felhívom. Valószínűleg nem ez volt a legjobb amit tehettem, miután tudom jól, mit gondol a folytonos munkáról és a helyettesítésekről. Nem igazán érti, hogy én így, megállás nélkül szeretem. Az asszisztens megkérdezte, hogy hívhatja-e a következő beteget, mire én csak bólintottam továbbá próbálkoztam kedves mosolyt varázsolni az arcomra, mégiscsak gyerekekkel dolgozom. Teljes szívemből szerettem a pöttömöket, sajnáltam is eléggé, hogy ilyen kevés gyerekekre szakosodott gyógyító van mostanában. A pécsi is épp valahol a szabadságát töltötte, én pedig nem tudtam nemet mondani, mikor felkértek, hogy helyettesítsem. A következő kisfiúnak fájt a pocija, amit vizsgáltam egy darabig, aztán az asszisztensnek lediktáltam a felírandó gyógyszereket. Visszacsüccsentem a kölcsönasztalom elé és újabb nagy kortyot nyeltem le az innivalómból. A recepteket aláfirkantottam, és mielőtt az anyuka és a fiú távoztak volna a rendelőből szóltam nekik, hogy az ügyes viselkedésért bizony matrica jár. Ezzel együtt kiborítottam az asztalra a matricákat rejtő dobozomat, amit Bogolyfalváról hoztam magammal. Mikor először helyettesítettem itt, meglepődve vettem észre, hogy nem is használnak ilyen kedves eszközöket, pedig engem így mindig rá lehetett venni az udvariasságra. A pöttöm boldogan választott egy kalózos matricát és azt nézegetve kisétált a szobából. Mosolyogva pillantottam utána, és megkértem a hölgyet, hogy hívja be a következő beteget. Amíg kint volt, elvettem az előtte heverő kórlapot, amin nagy betűkkel az Ania Bojarska név virított.
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. április 5. 16:39 Ugrás a poszthoz

Maja & Ania
- Szép napot! - mosolyodtam el halványan a hölgy és a pöttöm jelenlétére. Sosem tudtam, hogy helyettesítésnél külön ki kell-e emelnem, hogy nem a megszokott néni vagyok, amellett, hogy az ajtóra kifüggesztettük. Amúgy is nagy ötlet a gyerekosztályra kiírni valamit, a célközönség úgysem tudja elolvasni, a szülőknek pedig szinte mindegy, ki vizsgál, csak minden gördülékenyen menjen. Végül ezt nem kellett elmondanom, ahogy arra sem kellett rákérdeznem, hogy mi a panasz, már meg is kaptam az instrukciókat.
- Rendben - vettem át a receptet és próbáltam minél gyorsabban átfutni, hogy felfogjam a helyzetet. - Akkor a torka fáj, ugye? - pillantottam az idősebbikre, majd a picire is. Azért annyira nem voltam fáradt, hogy ilyet ne tudtam volna megállapítani, ennél több kell, hogy engem megállítsanak. Az adag valóban nagy volt egy ilyen kicsi szervezet számára. A vizsgálat elkerülhető lett volna, de nem szeretek analízis hiányában gyógyszert felírni, ez alól pedig a mai nap sem volt kivétel.
- Egen, ez esetben fel kellene pattanni az ágyra - mutattam a mögöttem lévő vizsgálóágyra, míg lábammal elé húztam egy sámlit, ha Ania esetleg maga szeretne felmászni. A gyakorlat szerint én csak akkor emelgetek pöttömöket, ha már ismernek engem, addig ez a szülők feladata, de az anyuka láthatóan nem volt olyan helyzetben, úgyhogy meghagytam, hogy a kislány döntsön, hogyan kerül fel oda.
- Már nem sok van vissza, ugye? - néztem az anyuka hasára. Egészen végstádiumnak tűnt, bár láttam már egypár nagy babát.
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. április 15. 17:11 Ugrás a poszthoz

Jasmine
- Mindenben van valami szép - bólogattam én is serényen. Sosem voltam a mágussportok nagy rajongója, amikor pedig megláttam a sérüléseket, a maga csúnya valójukban, eldöntöttem, hogy soha, de soha nem ülök seprűre. Az viszont tény, hogy elég jól kerestem rajtuk diákkoromban is. A tanárok nem lelkesedtek azért, amikor kifosztottam a raktárt, de nem volt bizonyítékuk ellenem, így nem is tehettek semmit. A kviddicsesek pedig mindig féltek, hogy kisebb-nagyobb sérülések miatt nem engedik majd őket pályára. Erre jöttem én, aki viszonylag alacsony fizetésért, ámde titokban megoldottam a problémát. Mindannyian jól jártunk, és a lebukás veszélye sem állt fenn, hiszen ha az egyik büntetőmunkára ment, az óhatatlanul magával vonta a másikat is.
- Ha anyagiakkal lenne probléma, akkor nyugodtan szólj, szívesen besegítek, aztán amikor tudod, visszafizeted. De biztos vagyok, hogy Will is adna előleget - böktem ki végül. Nem szerettem anyagiakról beszélni, mindig úgy éreztem ilyenkor magam, mintha apámmal beszélnék. Nem is szerettem beszélni arról, hogy nekem mennyi van, mert nekem sem vettek meg mindent. Leginkább az én érdemem volt, hogy pénzhez jutottam.
- Itt van a Mancs-hely a közelben. Tulajdonképpen egy állat napközi, de Mona eléggé élvezi. Egész nap azt csinál, amit szeretne, aztán megyek érte - reagáltam az idővel kapcsolatos felvetésére. Valóban, néha tök nehéz összeegyeztetni két életet, de szerintem csak akarat kérdése. Persze, sokkal jobb lenne mindkettőnknek, ha velem jöhetne dolgozni, de a rendelő nem pont ilyen hely. Így jutottunk erre a kompromisszumra, ami azért egészen kielégítő.
- Hát, még rendezkedünk. Egy társaslakásban vagyunk most. Otthonos és a többiekkel is jóban vagyunk, de ha egyszer kicsit háttérbe szorítom a karrierem és a magánéletemre koncentrálok, akkor szeretnék egy saját kuckót - feleltem Jas-nek. Tényleg imádtam a szobánkat és meglepően kényelmes volt, hogyha elfelejtem, hogy lekapcsoltam-e a villanyt a szobámban, akkor csak felhívom valamelyik lakótársamat. Szerencsére kolesz hangulata sem volt és tök jó embereket fogtunk ki, akik nem ordították le a fejemet, amiért késő este érkeztem haza, mert ügyeltem, aztán a nagy sietségben felrúgtam Mona vizes fémtálcáját. Nem csak nagy zajt csapott, de éjfélkor még fel is kellett mosnom, a fürdés és egyéb hangos, esti tennivalók mellett.
- És te találtál már szállást?   
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:24
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. április 16. 09:57 Ugrás a poszthoz

Edina
Én is voltam már így és megannyi fiatal is került már be hozzám gyomorrontással vagy az alkoholmámor után maradt hányással, de mégiscsak nehezebb volt valakit a rendelőn kívül, mindenféle eszköz nélkül diagnosztizálni. Kicsit feszengve álltam a mosdókagyló előtt, amíg a lány újabb körre szaladt a fülkébe. Mikor kijött, bólogatva fogtam fel, amit az étkezési szokásairól mondott. Ez így még egy kicsit nehezíti a helyzetet, bár az iskolában eléggé biztos voltam. Ott szerintem még nem is kapott senki ételmérgezést, hiszen azért egészen szigorú szabályok vannak ezzel kapcsolatban. A szülői kosztban is lehet bízni, de az éttermekben sosem lehet elég biztos az ember. Bogolyfalván jó minőségű és hírű helyeket lehetett találni, de összességében mindenhol becsúszhat valami hiba.
- Azért lejegyezni nem szeretném, de a lényeget értem - húztam halvány mosolyra a szám. Ezek szerint csak túl sok, vagy túl megterhelő volt mindaz, amit eddig megevett. Akkor az ételmérgezést kizárhatjuk, eléggé meggyőző volt az érve.
- Most egy-két napig olyan könnyű ételeken kellene élned, mint a keksz vagy reszelt alma és társaik. Igyál sok vizet, az nagyon fontos. Ha egy hét múlva sem javult, akkor menj el a gyengélkedőre, vagy akár a rendelőbe, ott dolgozom, ha bemondod a recepción a nevem, akkor tudok még segíteni - mosolyodtam el, miközben a lány néztem. Nem hiszem, hogy van most nálam gyógyszer, de majd felszólok a gyengélkedőre, hogy ez a helyzet és ők mindenképp tartsanak maguknál gyógyszert. Nem csak a lánynak fontos, de amúgy is kell oda.  
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. április 16. 10:21 Ugrás a poszthoz

Zalán
Csak mentem, amerre Zalán irányított. Nem is igazán rémlett a környék, pedig már biztosan járnom kellett erre. Szerettem Budapestet, valahogy mindig meg tudott lepni, és akár a legszűkebb utcácskákban is találhattál lenyűgöző helyekre.
- Igen, az Akváriumról már hallottam a kollégiumi szobatársaim révén, de aztán az időpont egybeesett a vizsgánkkal, úgyhogy ez ugrott. A kertről még nem hallottam, de utánanézek, köszi - mosolyodtam el a válaszára. Simán továbbsétáltam a bejáratnál, s csak két-három lépés után vettem észre, hogy a fiú már megállt. Gyorsan visszalépkedtem és figyelmesen végighallgattam az instrukcióit.
- Köszönöm szépen - vettem át a hordozót és megvártam, amíg Mona is elbúcsúzik kísérőnktől. Aztán megfordultam és belöktem az ajtót, hogy megkeressem a kandallót és átjuthassunk az ispotályba. Nem igazán akartam még egyszer elveszni.
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. április 17. 16:27 Ugrás a poszthoz

Maja & Ania
- Értem - feleltem a panaszokra. Sajnáltam a pöttömöt meg az anyukát is. Síró piciket látni olyan szívszaggató, pedig én igazán hozzászokhattam volna, miután oltásokat is szoktam beadni, és születésükkor is gyakran sírdogálnak. Bár a szülés az egy teljesen más dolog, ott minden fájdalmat és könnyet felülmúl az a sok érzelem, ami ilyenkor hatalmába keríti az anyukákat.
- Ügyes vagy! - mosolyogtam rá, amikor felért az asztalra. Én is utánakaptam, mikor megbotlott a lábában, de végül az anyukája elkapta, így semmi baj nem történt. Azért nem sokan tudtak ilyen fiatalon ilyen gyorsan fellépdelni a létrán.
- Felül elég. Trikó maradhat, csak húzzuk ki, ha be van tűrve - válaszoltam a kérdésre, miközben nyakamba akasztottam a fonendoszkópot és közel helyeztem a tálkát, amiben a spatulák sorakoztak. Nem állt szándékomban siettetni őket, ezért nem is rohantam oda. Az én orvosom például mindig szaggatta rólam a ruhákat, egyszerűen meg sem állt munka közben, ami nekem egyáltalán nem imponált. Nyilván én sem szeretném, ha sokáig várakozniuk kellene a kint ücsörgőknek, de senkit nem akarok megijeszteni.
- Az még kibírható, de ha fáj a hátad, akkor nyugodtan ülj le a székemre - mutattam az asztal mögé. A megnevezés nem volt igazán helyes, hiszen nem is az enyém, de remélhetőleg érthető volt. Egyetemi éveim alatt igazán belemerültem a terhességes témába, így tudom, hogy ilyenkor fáj az élet, és mindig pisilni is sokat kell, úgyhogy én igazán megértem, ha nem szeretne végig állni. Amikor először ügyeltem itt, nem is értettem, hogy miért nincs itt egy fotel vagy ülőalkalmatosság. Az én rendelőmben például előbb volt fotel másoknak, minthogy én kaptam volna széket.
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. április 28. 22:12 Ugrás a poszthoz

Annelie
Ma nyugisabb napom volt. A borongós időre való tekintettel az iskolásokat és előkészítőseket sem vitték ki, ezzel csökkentve a problémák számát. Csak néhány beteg lézengett a rendelőben, de a fekvőbeteg legtöbbje is aludt. Nem csodáltam, engem is kellően fárasztott a napsütés hiánya, de pár pohár teával ki lehetett bírni. Épp a Boglyas téren vágok át, mikor ismerős hang üti meg a fülem. Abba az irányba is fordulok, hogy mindenképpen láthassam azokat, akik ilyen időjárásban is kijárnak. Hamar meglátom a gyerekeket, mire egy halvány mosolyt is megeresztek. Fontosnak tartom én is, hogy a pöttömökkel eleget legyünk levegőn, nekik is kell és programnak sem rossz. Már épp fordulnék meg és indulnék a Mancs-helyre szeretett kiskutyámért, de ekkor jövök rá, hogy a hang azért volt olyan ismerős, mert Annelie-hez tartozott. Ezek szerint ő is picikkel van itt, engem pedig nagyon is érdekel mi lehet velük. Laney nálam született, de sosem fogom elfelejteni azt az esetet. Sokan küzdöttük a kicsiért, de igazán bátor volt és mivel még mindig hozzám járnak kontrollra, tudom hogy ügyesen fejlődik. Lépteimet megfordítva gyalogolok az anyuka és a kicsik felé.
- Sziasztok! - köszönök oda vidáman, majd Sammy-re pillantok. Nagy csábító, mondták már nekem a szülei is, de így elnézve, még a végén az előkészítőben is pszichológust kell alkalmaznunk az összetört szívű lánykák számára. - Hogy vagytok?   
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 19. 13:07
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. április 29. 14:25 Ugrás a poszthoz

Maja & Ania
Nem csak anyukám nézi rossz szemmel, ha helyettesítek, sokan a rendelőben sem szeretik, ha én vagyok bent, mert engem nem szoktak meg, tulajdonképpen idejük sincs rá. Én ezt megértem, nem is hibáztatok senkit, aki közelebb áll, mikor vizsgálom a csemetéjét, de még azokat sem, akik a helyettesítős papírt meglátva sarkon fordulnak és inkább egy kevésbé idegent látogatnak meg. Minden szülőnek a gyermeke az első, és bár még sosem panaszkodott senki, az ismeretlentől mindenki fél. Ania anyukája mégis kedves volt, nem is kérdőjelezte meg, hogy megbízható lennék és készségesen segítette a munkámat, ami igazán jól esett. Ma is voltak már sokan, de a legtöbben csak méregettek, amíg a pöttömöket vizsgáltam.
- Csak annyira, hogy odaférjek - válaszoltam, miután a nő levetkőztette a picit. A fonendoszkópot kicsit a combomhoz dörzsöltem, hogy ne legyen annyira hideg, de nem hiszem, hogy túl sokat javított volna a helyzeten. Odaléptem a kislányhoz és a body-ját óvatosan felhúzva ráhelyeztem a műszert a mellkasára. Amikor ott végeztem, a hátánál is hasonlóan jártam el. Hiába a mágia jelenléte, az orvoslás alapja még mindig a mugli gyógyászat.
- Értem, azért csak nyugodtan szolgáld ki magad, ha úgy érzed - mosolyogtam rá. Az igazat megvallva, egy kicsit megsajdult a szívem a napi programjának hallatán. Én még sokáig fogok a rendelőben ülni, amit tényleg imádok, de olyan jól hangzik egy kis szünet. Ám teljesen felesleges, ugyanis a szabadnapjaimon annyira nem tudok mit kezdeni magammal, hogy vagy egész nap Monát böködöm, hogy csináljuk már valamit, vagy számolom az órákat, amikor végre visszamehetek dolgozni. Sosem voltam képes megállni, pedig én is tudom, hogy ez így nem jó. - És Ania szeretne már nővér lenni? Vagy van nála kisebb is?
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. május 19. 13:03 Ugrás a poszthoz

Valentin
Reggel alig lézengtek a betegek a rendelőben. Akik voltak, azokkal is hamar lehetett boldogulni. Terhesgondozásra sem jelentkezett reggelre senki, csak délutánra volt egy fix időpontom. Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal, leginkább a továbbképzéses brosúrákat olvasgattam, azaz próbáltam olvasni, mert újra és újra realizáltam, hogy ugyan a sorokat nézem, semmi nem jut el az agyamba. Odakint tombolt a tavasz az illatokkal és napsütéssel, ami alapból nem vonzott volna túlságosan, ha nem egyedül üldögéltem volna a szobámban. Végül megelégeltem a semmittevést, s a székemből felpattanva egyenesen Will irodájához mentem. Mivel más ötletem nem volt, engedélyt kértem a piac meglátogatására, hátha beszerezhetek pár olyan bájital alapanyagot, amiből kezdünk kifogyni. Ezt általában nem én intézem, csak a listát írom össze, de ma reggel amúgy sem volt semmi dolgom, úgyhogy elkéredzkedtem. A bájitalokat általában én keverem, így meglehetősen kézenfekvő volt, hogy én tudom a legjobban, mit szerezhetnénk még be. Will áldását adta a kimenőmre, abban az esetben, ha azonnal visszaindulok, amint hívnak. A recepciósnak is elmondtam, hogy megyek és amennyiben szükség van rám, ne habozzon felhívni, rohanok, ahogy tudok. Fontolgattam, hogy Monát is elhozom, de ha probléma lenne, akkor nem maradna időm visszadobni a Mancs-helyre, a betegek pedig fontosabbak, minthogy várniuk kelljen, amíg elfutok a falu határáig, majd vissza. Kosárral a kezemben sétálgatok az árusok között, mikor feltehetőleg engem szólítanak meg. Rögtön elkezdek kutakodni az emlékezetemben a sivatagi rózsa után. A gyógynövénytannal ugyan soha nem volt bajom, de csak halványan emlékszem az órákra. A növények legtöbb tulajdonságát bájitaltanon jegyeztem meg, amikor valamihez felhasználtuk.
- Az jónak számít, hogy minden része mérgező? - kérdezem mosolyogva, még ha nem is vagyok benne biztos.
Blossom Miles
Bogolyfalvi lakos, Független prefektus, Bogolyfalvi Tanács tag, Gyógyító



RPG hsz: 60
Összes hsz: 158
Írta: 2019. május 19. 13:27 Ugrás a poszthoz

Annelie
Kicsit fáradtan mosolygok vissza Annie-re, majd Laney-re is. Aranyos kislány, és ahogy hallom más gyógyítóktól, ügyesen fejlődik. Már legapróbb korában is harcos volt, akárcsak az anyja. Nem ismerem tökéletesen a családot, éppen annyit tudok róluk, amennyit szakmailag anno tudnom kellett, de a memóriám még mindig jó. Laney pici kezét nyújtja felém, mire én cserébe a mutatóujjamat tartom neki. Ilyenkor jól jön a magasságom és az ezzel járó viszonylag hosszú karom, hiszen úgy is elérem a picit, hogy nem kell az anyukája arcába másznom.
- A friss levegő mindig jól jön - bólogatok serényen, mivel egyetértek a felvetéssel, hogy amíg nem lehetetleníti el valami a kinti életet, addig bizony élvezni kell mindent, amit a lakás falain kívül találunk. Én is leegyszerűsíthetném a sok mászkálást, nem hiába tanultam meg hoppanálni, de jobban szeretek sétálni, főleg munka után. Olyankor mindig jól jön kicsit kiüríteni a fejemet és elengedni a nyüzsgést. Nyilván mindezt azért, hogy másnap újult erővel kezdhessek neki.
- Köszönöm, jól vagyok, csak nem aludtam túl sokat az éjszaka - mondom, egy halvány, ámde keserű mosollyal az arcomon. Egy kutya anyukájának sem könnyű. Gyorsan kiegészítem, hogy a nő is értse. - A kutyám tegnap véletlenül leejtette az egyik kaktuszt a házban, úgyhogy az estém arra ment rá, hogy tüskéket szedtem ki a mancsából, aztán egész este fenn maradtam vele, mert sajnos nem volt otthon semmi bájitalnak való - egyáltalán nem bánom, hogy ezt kellett csinálnom, mert nagyon szeretem Monát, de tény, hogy ma kicsit fáradtabb és nyűgösebb voltam, mint máskor.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Blossom Miles összes RPG hozzászólása (39 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel