36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lepsényi K. Kolos összes RPG hozzászólása (2 darab)

Oldalak: [1] Le
Lepsényi K. Kolos
INAKTÍV



RPG hsz: 2
Összes hsz: 2
Írta: 2019. január 9. 10:17 Ugrás a poszthoz

K.


8 éves volt. Meg persze én is. Ahogy pirospozsgás, gyermeki arcunkat a fehér fajanszban álló – az állandó orvosi fertőtlenítés miatt – kékre színezett víz felé fordítottuk, érezni lehetett, ahogy kettéválunk. Először, de nem utoljára, fájdalmasan, sorsfordítóan – mármint Kendének neki biztosan fájdalmasabb volt, ahogy az aprócska koktélvirslire emlékeztető ujjaim nekicsapódtak a tarkójának. Sosem szerette, ha megütöm, én viszont szerettem megütni. Szeretetből.
Na de, vissza a porcelánhoz -  amiről már messziről kiabált, hogy egy nagykörúti, túlárazott dizájner fürdőszoba berendezést áruló üzlet egyik topterméke -, meg a benne álló kék vízhez, aminek a felszínén a fehér tabletták úgy lebegtek, mint a legszebb tavaszi égbolton békésen úszó cifra szélű vattacukorfelhők. A napi adagom; iskolai szorongás, fáradtság, túlzott aktivitás, elhízás, túlzott fogyás ellen, három különböző vitaminbomba, vastabletta és egyéb, emlékeim kósza útvesztőjében elveszett nevű és felhasználási területű,  feltehetőleg elenyésző fontosságú falatka, amelyeket akkor már egy hónapja elhagytam.
Erre sarkalltam volna Kendét is, akinek parányi, remegő tenyere az ítélet kezeként lógott be a vécécsésze felé, de nem nyílt ki. Az istennek nem nyílt ki, én meg ugyan nem akartam türelmetlen lenni, de voltak ennél fontosabb dolgaim is – például megenni a párnám alá eldugott csokoládé maradékát -, így hát rávertem a kezére, amiből hirtelen potyogni kezdett az ő adagja is, mintha óriási hópelyhek hullanának alá, épp csak cukorka formájában, amolyan karácsonyi ajándékként a gyerekek számára. Apró csobbanás, szinte hallani sem lehetett, ahogy leérkeztek.
Kende arcán akkor megjelent valami, amit akkor láttam utoljára. Ijesztő volt – bár egy nyolc éves számára mi nem ijesztő? -, úgyhogy ráhagytam. Többet nem próbáltam rávenni, hogy csatlakozzon hozzám.
Abban a pillanatban viszont, ahogy beléptem az ajtón, megint láttam az arcán. Párszor már megjelent, amikor az egyetemen hagyta a a bogyóit vagy csak nem abban a zsebében kereste, amelyikbe rakta – amennyire pedáns volt, annyira szétszórt is tudott lenni, talán pont a gyógyszerei nyomták el ennyire -, de sosem volt tartós. Viszont most tudtam, hogy tartós lesz. Na nem azért, mert ennyire ismerem – ami persze egyébként igaz, ennyire ismerem -, egyszerűen csak tudtam, hogy nem fogja megtalálni, amit keres. Vagyis, ha nagyon akarná, megtalálná, puha, visszataszító masszává olvadva a csatornában.
Az ajtón belépve egyenesen a konyhába megyek, hogy elkészítsem a vacsorára szánt turmixainkat. Kende nyugtalan szöszmötölését és az ilyenkor megjelenő, felemás légzését még a csöppet sem környezettudatos műanyagzacskók otromba zörgése sem tudja elnyomni.
Lepsényi K. Kolos
INAKTÍV



RPG hsz: 2
Összes hsz: 2
Írta: 2019. január 26. 16:15 Ugrás a poszthoz

K.


Idejét sem tudom, mikor szoktam rá a turmixokra. Az okát még annyira sem tudnám megmondani; egyik pillanatról a másikra lettem arra figyelmes, hogy addikcióvá vált. Olyan, mint a feszes fenekű, rózsadombi milfek jóga-függősége, csak nem kell az elasztikus elasztán és poliészter keverékéből készült, színes, rikító nadrágba bújni hozzá, ezzel megspórolva még a lehetőségét is a bepálló, bepirosodott bőrnek.
Amikor az Ikeában vásárolt közepesen ótvar minőségű, közepesen életlen kés hozzáér a roppanós kelhez, hogy aztán cafatokra hulljon alatta; az első adrenalinlöket. A kivi lédús fröccsenése, ahogy a penge hegye belemélyed majdhogynem eufóriát okoz. A gyümölcsök váltakozása -  ezzel pedig a textúrák és illatok szoros egymásutánja – az ászanák, a turmixgép ütemes berregése -  bár lehet, hogy erről a szomszéd Vilma néni mást gondol reggel hatkor, amikor Fifikéje ugatja, ezzel felkeltve az egész házat – pedig a savászana, a végső megnyugvás.
Ebben zavar meg Kende; amikor belép a konyhába, a tekintetem sem kell felé fordítanom és tudom, hogy kereste és nem találta meg a gyógyszereit. Tudom, hogy minden apró lélegzetvétellel egyre ingerültebb; nem sok mindennel lehet kihozni a sodrából, nem is sok embernek sikerül, de azon kevesek közé tartozom, akik képesek rá, tudják, hogyan kell.  
Köszönésképpen csak biccentek felé, miközben a megboldogult Keravillben vásárolt turmixgép  megsárgult műanyag fedeléről próbálom a zöld takonynak beillő matcha turmixot lehámozni egy pohárba, ami szintén látott szebb napokat; a mosogatás egyikünknek sem erőssége, bár Kende meg van róla győződve, hogy a kategóriájában nagyszerűen teljesít.
Hosszú percek telnek el némaságban, míg meg nem szólal. Az ezáltal keletkezett csodálatos, szabad perceket a dührohama előtt azzal töltöm, hogy kinézek az ablakon – Fifike épp a bejárati ajtó melletti fa tövébe szarik, Vilma néni pedig gondos körültekintéssel lépdelek mellőle anélkül, hogy felszedné, elvégre lumbágója van, meg elmeszesedett ízületei, senki nem várhatja el tőle, hogy hajolgasson -, a leheletem nyomot hagy, amibe játékosan bele is firkálok – értelme nincs, de legalább Kendét bosszantja. Meg az időt is húzom vele a válaszadás előtt, nem igazán van ma kedvem A Hisztihez. . Persze elkerülhetetlen, ha nem válaszolok, attól borul ki.
- A csatornázási műveket kérdezd, valahol félúton járhat köztünk és a szennyvíztelep között. A számuk benne van az Arany Oldalakban, van egy nappaliban a fotel lába alatt – beszéd közben megvonom a vállam. Minek is idegeskednék? Értelmetlen lenne. Ő mindenképpen dührohamot kap, így hát inkább csak szó nélkül kisétálok a konyhából. A nappaliban megtalál a kanepén elnyúlva, ha akar valamit.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lepsényi K. Kolos összes RPG hozzászólása (2 darab)

Oldalak: [1] Fel