Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Amikor jelentkezett, az még nem volt benne a pakliban, hogy gyógyítótanoncok fognak a nyomában loholni százezer kérdéssel, amikor még őneki sincs húsz év tapasztalat a háta mögött, de ám legyen. Nem fog ezen kiakadni, sem panaszkodni érte, főleg, hogy úgy gondolja, a sürgősségi osztályon mindig elkel még egy pár segítő kéz és ha valahol, hát itt lehet a leggyorsabban tanulni éles helyzetben. Fővárosi ispotály lévén itt mindig pörög az élet, még akkor is, ha nem történt éppen sehol semmilyen tömeges szerencsétlenség, és általában nem az a legnagyobb vészhelyzet, hogy valaki tüsszentett kettőt. Igaz, az is megesik, hogy a varázsló hipochonder és már az első tüsszentés után egyenesen ide rohan valami nagyon ritka betegségre gyanakodva, az azonban nem a leggyakoribb eset. Töréseket, elrontott bájitalok mellékhatásait vagy éppen bűbájokét viszont annál gyakrabban látni. Fehér köpenye zsebéből kihúzza a szabad jobb kezét, baljában ugyanis máris egy kórlap található, amit oldalához szorít, és kezet ráz a lánnyal.
- Hadházi Izabella, nyugodtan hívj csak Bellának, és nem, illetve attól függ, mi számít régnek. Több mint egy hónapja, előtte Stockholmban dolgoztam, de kellett egy kis éghajlatváltozás - válaszolja, majd ismét visszadugja a zsebébe a kezét és kényelmes fekete tornacipőiben már fordul is, hogy az egyik elválasztó függönnyel elhatárolt ágyhoz sétáljon. Amint elhúzza, öt-hat éves gyerek bukkan elő mögüle az ágyon fekve, egy sokat látott macit szorítva magához és riadtan pislog rájuk vörös, könnyes szemekkel.
- Tomi? Szia, Bella vagyok. Te nyelted le azokat a játékkatonákat, igaz? - beszél, miközben az ágy szélére ül. A gyerkőc bólogat is megszeppenten, aztán még közli, hogy nagyon fáj is a pocakja tőle, merthogy a játékok most éppen a gyomrában masíroznak, miután azt játszotta, hogy ő az óriás és felfalja az egész hadsereget. - Hozok neked mindjárt egy kis innivalót, amitől majd elalszanak a katonák odabent, jó? Aztán meg szépen előcsalogatjuk őket és meggyógyítjuk a pocidat. - közli  a gyerekkel megsimogatva óvatosan a szőke tincseit, hogy megnyugtassa, aztán felkel, visszahúzza a függönyt és siet is az egyik szekrényhez. - Még jó, hogy csak műanyag katonákat nyelt le és nem ólmot. Deee... kérdés. Te mihez kezdenél vele? - érdeklődik, miközben a bájitalok között keresgél máris.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ma valahogy bolondok háza van. Igaz, hogy a sürgősségi részleg valahogy máskor sem sétagalopp - ezért is szereti a maga részéről olyan nagyon, na meg azért, mert ha valahol, hát itt aztán mindenféle kihívással találkozhat, ami csak elképzelhető -, de ma mégis a szokottnál is jóval zsúfoltabb az élete minden éppen dolgozó medimágusnak, ennek függvényében pedig neki is. Tornacipőben szaladgál fel-le a szinten attól függően, hol van éppen rá szükség, hol adja valaki a többieknél hangosabban minden itt tartózkodó tudtára, hogy nagyon fáj a foga, térde, kis lábujja, kinek éppen mivel akadt ma gondja, egyébként alapvetően fehér munkatalárján pedig nem túl bizalomgerjesztő foltok éktelenkednek. Haja is kusza már kicsit, félig kibuggyant a laza kontyból, amibe még reggel tuszkolta egyébként többnyire engedelmes hajtincseit, csak azóta meg tükörbe nem nézett, és amíg nem zavarja, mert az egész mondjuk a szemébe hull és akadályozza a munkában, addig jól van az úgy. Különben is fontosabb most az a mindenfele jajongó két amatőr kviddicscsapat, akik barátságos meccsre vállalkoztak, csakhogy aztán tömegverekedés lett valami aprócska nézeteltérésből, ennek eredményeként pedig most nem csak két csapatnyi hangosan szenvedő hobbisportoló fetreng szanaszét a sürgősségin, hanem még vagy tucatnyi elszánt szurkoló is, akik még félholtan is egymásra rázták az öklüket fenyegetően, amíg csak az egyik kolléga az egészet meg nem elégelve egy intéssel le nem szedálta a roppantul kedves delikvenseket, mondván, hogy egy kis nyugalom itt igazán nem fog ártani senkinek sem, főleg nem az ő idegeiknek.
- Idd ezt meg. Ha már nem elzsibbadt a lábad, kiabálj nyugodtan, rohanok és megnézem, hány darabban van a sípcsontod - közli az egyik beteggel, aki még meglehetősen rezignáltan szemléli enyhén fura szögben csavarodó lábát az azóta már kínkeserves kínok és anyázás közepette lehámozott lábszárvédő mellett.
- Jaj, veled meg mi is történt? Csak nem szurkolni voltál te is erre a csodás és határozottan barátságos mérkőzésre? Hol fáj? Hozok egy kis fájdalomcsillapítót, aztán megnézzük, kell-e kötés, vagy mi legyen, jó? Csak bírd ki még egy kicsit, és ha hányni kellene netán, itt egy papírzacskó - közli sietősen, két ággyal odébb ugyanis éppen ébredezni kezd az egyik túlságosan is elszánt szurkoló és még időben szeretne újabb bűbájt szórni rá, mielőtt beüt a káosz.