28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lepsényi K. Kende összes hozzászólása (6 darab)

Oldalak: [1] Le
Lepsényi K. Kende
Egyetemi hallgató, Végzett Diák, Független varázsló


K. K.
RPG hsz: 6
Összes hsz: 7
Írta: 2019. január 8. 21:55 Ugrás a poszthoz

K.
Pécs


Kende szobája mindig tiszta volt, rendezett. A könyvek ábécésorrendben a polcokon, a tollseprűvel még a leheletvékony, már-már otthonossághoz kellő porréteg is eltávolítva; az ágy kínosan beágyazva, a díszpárnák katonás sorrendben; Kolos sokszor le is szidta emiatt, nem szoba az olyan, ahol nincs egy kis összevisszaság, egy csálén lógó kép sem akad; inkább kórterem.
Most kivétel volt: a szőnyeget elborították a műanyag tégelyek, a sarokban álló intarziás diófaasztal – dédnagyanyai örökség volt, Kolos látni se bírta, de Kendének tetszett – teljes tartalma a padlón hevert, Kende lázasan kutatta az új tablettát, amit a pszichiátere írt fel múlt héten; miután felvette az anamnézist. Nem is rendes gyógyszer volt, csak afféle hangulatjavító gyógyhatású készítmény; angyalgyökér és orvosiszékfű-koncentrátummal, semmi komoly. Erről sose számolt be testvérének: ki nem állhatta bosszús pofavágásait, gúnyos szkepticizmusát, amikor szóba került a téma; a gyógyszereit külön tartotta, nem is a fürdőben; persze ettől még Kolos tudta, mi a helyzet. Túl régóta ismerte.
Minden tégely a földön hevert már, s Kende egy másodperc alatt látta, hogy nincs itt, amit keres; még az is felmerült a fejében, hogy esetleg az egyetemen felejtette, előfordul az ilyesmi. Bosszúsan vállat vont; majd nagy műgonddal visszarakosgatta a dolgokat a helyére; s közben az apró neszeket figyelte, azokat, melyek többnyire megbízhatóan jelezték, ha megérkezett testvére, Kolos. A bejárati ajtó előtt összecsörrenő fémkulcsok zaja, a nyikorgó kilincs, vagy a fényesre polírozott, recsegő parkett apró nesze, mind-mind rá utaló zörej. Most azonban semmi ilyesmit nem hallott; csak az első emeletre beszűrődő, tompa utcai zajok törték meg a csendet; autók tülkölése, a fasor sarkán terpeszkedő gyorsétteremből ebédidőben kiáramló, szénhidrátzabáló egyetemisták zsivaja.
Még egy kicsit szöszmötölt a szobában – megigazította az ágyán a díszpárnákat, és leheletnyire kinyitotta az ablakot; rég nem szellőztetett, a sarokban álló ócska konvektorból pedig örökösen áradt a gázszag; Kende utálta. Bár arcát szinte égette a fagyos hideg, felfrissítette. Kellemes gesztenyeillat áradt az utcán; az ablakuk alatt dolgozó Lenke néni gesztenyét süthetett, Kende néha vett egy kis zacskóval; imádta, ahogy a forró papírzacskó szinte égette átfagyott ujjait, és az apró tasakból egyenesen az arcába áradt a gőz; úgy tűnhetett, akár egy ködbe burkolódzó mitikus alak.


Lepsényi K. Kende
Egyetemi hallgató, Végzett Diák, Független varázsló


K. K.
RPG hsz: 6
Összes hsz: 7
Írta: 2019. január 9. 14:10 Ugrás a poszthoz

K.

A résnyire nyitva hagyott ablakon csak úgy áradt befelé a hideg, fagyos levegő; Kende lélegzete pedig áttetsző párát hagyott az üvegfelületen, melyen keresztül átirizáltak a téli Nap sugarai. Szórakozottan az ablak felé nyúlt; kiskorában imádta összefirkálni az ablaküvegeket a mutatóujjával; ma már persze nem tenne ilyesmit; tudta, a zsírfolt ott maradna undok, makacs mementóként.

Pár percig nézte a forgalmat; bár arrafelé nemigen volt tömeg, a közeli Meki és pláza is pár sarokkal odébb volt; az ő lakásuk egy csendesebb, de belvárosi köz első emeleti utcafrontján helyezkedett el; valaha jobb napokat látott bútorokkal; s egykor lakkfényű, mára kopottas biedermeier rekamiékkal. A főbérlő ízlése eklektikus volt; az ízléstelen rokokó ornamentikák mellett megfértek a valóban értékes, antik nemesfa bútorok is a lakásban; a konyhai eszközök – a tányérok, a főzőedények és a kredencben sorakozó csuporkollekció – elmúlt idők paraszti tisztaszobájára emlékeztettek; szinte népmeseinek tűnt a sok hófehér anyagedény; kacskaringós, vörös mintákkal.  

Töprengéséből csak a konyhából kihallatszó nesz zökkentette ki valamelyest; megszokott zajok voltak ezek; evőeszközök és tányérok csörrenése, biztos Kolos érkezett haza. Elgémberedett ujjaival bezárta az ablakot; a sarokban álló konvektort egy mozdulattal felcsavarta – bár érezte, hogy mindhiába; annyit ért csak, mint egy kisebb tábortűz a végtelen szibériai tajgán; az ablakok öregek voltak és rosszul szigeteltek, áradt be a hideg akkor is, ha zárva volt.

Belépett a konyhába, valóban ott volt Kolos, esti turmixát készíthette; csak ne felejtse el jól elmosni az edényt utána; Kende szabályosan rosszul volt a műanyag- és üvegedényekben megmaradó tejszagtól, ez is Ilon néni öröksége lehetett, tejet csak bögréből ihattak.

Köszönt testvérének, majd feltette főni a kávéját. Sok kávét ivott; az elmúlt évben nem tiszta babkávét, cikóriával keverte, hogy ne legyen túl magas a vérnyomása. Leült az egyik étkezőszékre; nem szólt semmit. Zaj sem hallatszott, csak a takaréklángon lassan készülő kávé sercegése és Kolos motozása.

Sokáig várt, amíg kész lett a kávéja; majd a feketébe – szokás szerint – két teáskanál hidegen készült mandulatejszínt és egy bogyót tett. Visszaült a székre, lustán kavargatni kezdte a kávét, majd Koloshoz fordult.

- Láttad valahol a tegnap felírt pirulát? Mintha a konyhaasztalon hagytam volna… - bökte ki a mondatot. Nemigen hitte, hogy Kolos elrakta volna valahová; bár neheztelte, hogy annyi tablettát szed, nem is burkoltan; nyíltan ellenezte. Azért megkérdezte mégis; amolyan érdeklődésféleképpen, de nem ítélkezett; nem Pilátus ő.
Lepsényi K. Kende
Egyetemi hallgató, Végzett Diák, Független varázsló


K. K.
RPG hsz: 6
Összes hsz: 7
Írta: 2019. február 19. 22:14 Ugrás a poszthoz

K.

Kende már megszokta, hogy Kolos minden este – sokszor reggel is – turmixszal öblítette le a nap fáradalmait, most sem volt másképpen; a vágódeszkán kaotikus összevisszaságban szomorkodó kivik és újhullámos fensziségek – kínai kel, mindenmentes liofilizált aszalványok – sorsát sorra pecsételte meg Kolos kése, ahogy lusta mozdulatokkal felvágta a hozzávalókat. Úgy festett, mint valami középkori szeánsz főpapja; aki hatalmas ónüstbe dobálja az összetevőket, hogy aztán némi hidegen sajtolt gabonaolajjal lazítsa – csak az üstöt itt a turmixgép helyettesítette, és hosszas főzés helyett pár gombnyomásra kész lett az energetizáló varázsital. Kende neheztelő pillantást vetett a vágódeszkára, amin szép lassan folydogált egy kis méregzöld ér; életlen lehetett a kés, a kivinek pedig szanaszét folyt a leve, összetéveszthetetlen shrekszín nyomot hagyva a pozdorján. Kende egy pillantása elég szokott lenni ilyenkor, hogy Kolos, morogva bár, de a csap alá tegye a vágódeszkát, és a kivihéjakat se hagyja szanaszét rohadni, hanem elegáns kézmozdulattal a kukába kúrja. Arra viszont semmi szín alatt nem szokott hajlandó lenni, hogy fertőtlenítse a munkapultot; Kende szokott minden este nekiesni lefekvés előtt, s olyan odőr terjengett ilyenkor a konyhában, mint a lerobbant közkórházak folyosóin, fojtogató neomagnol és flóraszept szaga.

Kolos nem beszélt, matchaturmixát iszogatta, s tüntetően bámult ki az ablakon – ezzel még nem lett volna nagy gond, de Kolos szándékosan őt irritálhatta azzal, hogy rálehelt az ablakra, s ujjaival – csupa zsírral, ofkorsz – összerondította az üvegfelületet. Kende elhúzta a száját, de nem szólt; egyrészt nem szeretett konfrontálódni Kolossal, másrészt érezte, hogy tisztaságmániája túlkapás, s nem hányta szemre Kolosnak a gyermeteg játékot. Olyan kilengés persze nem történhetett meg, hogy domesztosszal, újságpapírral ne tegye nyomtalanná még aznap az ujjlenyomatokat, ez is a lefekvés előtti takarítás része volt.

A mosatlanok közt heverő turmixgépről viszont rögtön intézkednie kellett; Kolos ímmel-ámmal mosogatott ugyan, de semmiképp sem azonnal; ezt a munkát egyébként Kende se szerette, a biomosogatószer csípte a bőrét, az odakozmált ételmaradékok vakargatása taszította. A matcha élénk takonyzöld árnyalata azonban nem tűrt halasztást, Kende a mosogatóhoz lépett, hogy testvére helyett elöblítse a turmixgépet.

Fél füllel figyelt csak Kolosra, de ujjai megdermedtek a fröccsöntött műanyag turmixgépen; mit beszél ez a hülye? Egy pillanatig se gondolta komolyan, hogy Kolos elrakhatta a gyógyszereit; de mire felfogta, mit mondott fivére, már csak a lépteit hallotta.

Dühösen utána csörtetett, a szobájában kereste, de ott nem volt; a nappaliban heverészett a rekamién. Jobbjában még mindig ott csöpögött a turmixgép, a hajópadlóra pedig folyt a szappanos víz, de már ez sem érdekelte, Kolos lusta; közönyös ábrázata felbőszítette, fogta a turmixgépet – nem volt nagy kár érte, elöregedett keravilles darab – és teljes erőből a falhoz baszta. Ilon néni 1950-es nászajándékát találta el, ronda csendélet volt, a közepén most már szappanos folttal, mely teljesen elmosta a nagy műgonddal megfestett szőlőszemeket, és a romantikus, giccses, harmonikus faliképből zaklatott opart műalkotás lett. A turmixgép szétrepedt, de Kendét nem érdekelte, ő úgysem használta; nyugodt elégtétellel szemlélte a művét, majd némileg lehiggadva leült a karosszékbe, Kolost fixírozva.

- Miért? – bökte ki. Egyszerű tőmondat volt, de sok kérdés volt mögötte.
Lepsényi K. Kende
Egyetemi hallgató, Végzett Diák, Független varázsló


K. K.
RPG hsz: 6
Összes hsz: 7
Írta: 2019. szeptember 18. 20:17 Ugrás a poszthoz

Ambrózy H.


Kende jó hangulatban lépett be az egyetemre; jobbjában kávéspohár, baljában hipszter, birkabőr aktatáska. A jellegtelen, szürke szerda délelőtt nem sok jóval kecsegtetett, azaz valamivel mégis: a közeli bevásárlóközpontban kért kávé kifejezetten jóra sikerült, nem olyan híg, vízszerű szarra, amelyet a rosszabb Burger Kingekben kap az ember, miután részegen járja a koszos pesti utcákat egy kávé és egy olcsó gyros ígéretét keresve (ez utóbbiakat gyakran egy, a Kárpitban eltöltött éjszaka után). Idilli hangulatához valószínűleg hozzájárult a tegnap este vidám emléke - Kolos végre nem volt ott, és új románca, Lilla felugrott a lakására egy palack bor kíséretében; Kende még a bor nagyonnemnyersvegán bukéján is túllendült, s voltaképpen jól sikerült az este, mely a dugóhúzó keresésével kezdődött, és Kolosék rokokó kanapéjának zsorzsettkárpitján végződött. Alig ismerte a lányt, tulajdonképpen szinte egyáltalán nem; azt viszont tudta, hogy házas: egyetlen találkozásuk sem múlt el anélkül, hogy Lilla rövid, de annál érzelemdúsabb expozéját ne hallgassa meg elhidegülő házasságukról. Tegnap este mégis kivétel volt; nem beszéltek sokat, inkább csak feküdtek egymás mellett, összebújva a futonon, melyet diófából faragott kerubok díszítettek; s hogy a giccsbe hajló idill teljes legyen, a vékony vitrázsfüggönyön átszűrődött a holdfény, földöntúli kékesfehér fénnyel csiklandozva Lilla arcát. Kende ekkor látta csak, milyen gyönyörű.
Kende felocsúdott merengéséből, ujjai elidőztek a lebomló papírpoháron, felhörpintette japán csepegtetett kávéjának maradékait - a nyersvegán életmódba csak ez fért bele -, majd a poharat egy elegáns ívvel a szemétkosárba dobva beletúrt a táskájába, hogy elővegye kulcsát a Főzettani Tanszék legkisebb irodájához, amelyen múlt hét óta a neve is ott díszelgett, mint tudományos munkatárs gyakornok. A tanszékvezető nagy kegyesen neki is adott egy kulcsot az összes tanszéken található irodához és a laborokhoz is - bár hivatalosan még nem dolgozott a tanszéken, a mindennapi kutatásokban azért már gyakran részt vett és némi ösztöndíjat is kapott, valamint egy "megtűrt" státuszt a pöffeszkedő, kultúrsznob intézeti munkatársaktól, akik eldobható műanyagdobozban rendelték a kaját és sosem mosogattak maguk után.
A bőr aktatáskánák sok rekesze volt, Kendének viszont csak két keze; gyerekes ügyetlenségében elejtette a táskát, ami természetesen pont úgy ért földet, hogy kiessen belőle egy zacskó csokiskeksz, egy doboz Durex óvszer, két kémcső és - hálistennek - a kulcscsomója is. Utóbbit felkapta, és teátrális sóhaj kíséretében kinyitotta az ajtót, majd a földön heverő ingóságai felé hajolt. Ekkor vette észre a céltalanul bóklászó férfit, akit nem ismert; de ez nem volt meglepő, sokan jártak erre, a tanszékvezető még motyogott is valamit, hogy vendégelőadókat vár.
- Keres valakit? - szólt oda köszönés nélkül, majd gyorsan bedobálta a holmijait a táskába. Az óvszert igyekezett eltakarni a kezével.
Lepsényi K. Kende
Egyetemi hallgató, Végzett Diák, Független varázsló


K. K.
RPG hsz: 6
Összes hsz: 7
Írta: 2019. szeptember 22. 20:26 Ugrás a poszthoz

Ambrózy H.


Az idegen egy darabig nem válaszolt; a kérdését a legnagyobb léleknyugalommal ignorálta, viszont - úgy tűnt - érdeklődve szemlélte mind a folyosó frissen flóraszeptezett, kellemetlen kórházszagot árasztó linóleumát, mind a szobája ajtaját, amire csak az lehetett a magyarázat, hogy megnézte, ki dolgozik ott. Úgy tűnt, nem őt kereste.
A következő pár pillanat olyan gyorsan zajlott le, hogy védekezni sem maradt ideje, voltaképpen nem értette, mi történik: az egyik pillanatban még a szétszóródott vackokkal szerencsétlenkedett, a másik pillanatban fenyegető közelségben villant előtte az idegen ökle, és pár tizedmásodperccel később az orrán landolt. Kende megtántorodott; de nem esett el, majd nagy nehezen visszanyerte az egyensúlyát, és megtámaszkodott az ajtófélfában. Most már látta, hogy nem barátkozni jött az idegen. Kende sosem testi erejével (melyek meglehetősen átlagosak voltak) vagy bátorságával (ez már átlag alatti) vívta ki mások elismerését, így eszébe sem jutott, hogy rárontson a nála vagy tíz centivel és huszonöt kilóval méretesebb idegenre. Zihált egy sort, megtapogatta az orrát - nem érzett törést, és nedves sem lett az ujja; így valószínű nem folyt vér. Fájt, de nem elviselhetetlenül.
Táskáját vállára vette, és kihalászta diófa pálcáját. Nem szegezte a férfira, de meglehetős undorral mustrálta, míg fontolgatta, ki lehet. Biztos narkós vagy részeg. Átmulatott éjszakák után sok ilyen agresszív szeszkazánba botlott bele Budapesten, bár az is igaz, egyik sem támadt rá. Valami azt súgta, ez most más lehet.
A férfi végre válaszolt; nem volt fenyegető, de lassú, higgadt hangjából sugárzott az agresszió, ahogy összeszűkült pupillája sem sejtetett semmi jót, ez utóbbi a kokain mellékhatása is lehetett; Kende maga ugyan nem élt drogokkal, csak nagy ritkán, a mellékhatásokat azért kiválóan ismerte, a Főzettani Tanszéken is kotyvasztottak néha farkasölőfűből és morgácsgennyből antiszérumot. Valami nézeteltérésről hadovált a férfi, Kende pedig lustán végigmérte az agresszort; hátha látta-e már életében, de továbbra sem volt ötlete, ki lehet. Kicsit hasonlított arra a faszira, aki a nyugati Starbucksban szokta neki kiadni a szójatejes hidegen készült lattéját.
- Maga vagy hülye, vagy részeg. Különben sem értem, miért tegez, úgy látszik, nem vagyunk jóban - mondta. Idehívta volna az egyik őrvarázslót, de nem jutott eszébe, mi a módja; a tanszékvezetője le is szidta, amiért nem végezte el a biztonsági képzést belépéskor, most jól jött volna. Kezdett rosszul lenni; a fojtogató tisztítószerszag émelyítette, az orrába nyilalló fájdalom egyre erősödött, nehezére esett talpon maradni, megkapaszkodott a kilincsben, de azért úgy helyezkedett, hogy kellő távolságra legyen a férfitól.
Lepsényi K. Kende
Egyetemi hallgató, Végzett Diák, Független varázsló


K. K.
RPG hsz: 6
Összes hsz: 7
Írta: 2019. szeptember 30. 14:11 Ugrás a poszthoz

Ambrózy H.


Úgy tűnt, az előtte álló férfi, nos… nem annyira volt kedves. Nem kedvelte őt. Ezt már sejthette abból, hogy nekitámadt, de amikor beszélni kezdett, ez egészen egyértelművé vált; hideg, jeges hangja szinte természetellenesen hatolt a dobhártyájába, és noha Lilla vőlegényeként mutatkozott be, nem tűnt hősszerelmes lovagnak. Hangja szenvtelen volt és hideg, Kende semmilyen érzelmet nem fedezett fel benne voltaképpen; inkább olyan volt, mint a horrorfilmek szociopatái, akik éles, nemesacél konyhakést tartanak a kezükben mosolyra húzódó szájjal, miközben a hajópadlóra lustán, lassan csöpög feleségük vagy ágyasuk vére; hullájuk meg egy hordó sósavban ázik vagy a kerti diófa alatt rohad az avarban. A feje is ilyen volt: hideg és szürke; a szemei pedig sötétbarnák, de ezekben sem volt semmi melegség, összeszűkülve fürkészték őt, leplezetlen megvetéssel.
- Maga őrült. Nem tudom, miről beszél – mondta viszonylag nyugodt hangon, bár minden akaraterejére szükség volt, hogy ne remegjen. A férfi mozdulatlanul állt, nem készült megtámadni, csak hangjából izzott a megvetés és a düh, de hát nem ő tehet róla, hogy a szajha felesége más karjában keresett vigaszt, és dobta magát az ölébe és Kolos ál-biedermeier kanapéjára. Biztos nem azért hagyta ott, mert olyan jól bántak vele… - ezt már csak magában gondolta, egyelőre bölcsebbnek tűnt hallgatni. – Ami pedig Lillát illeti, úgy tudtam, a feleségével válófélben vannak. Legalábbis nekem ezt mondta – tette hozzá, és nem hazudott; valóban így emlékezett, bár nem voltak teljesen józanok, amikor Lilla a pocsék szar életéről számolt be neki sok káromkodással, és egy tele pohár muskotály kíséretében. Nagyanyja herendijét használták aznap; Kende fantasztikus vegán vacsorát készített, és azokat a metszett kristálypoharakat tette fel, ami csak nagyon különleges alkalmak során került az asztalra. Három-három pohár muskotályt ittak, majd egy üveg gin fele is elfogyott, az este maradék részére pedig alig emlékezett Kende, nem is volt fontos; együtt voltak, és végre, élete egyik ritka pillanatát érezte, a megnyugvást. Még az sem zavarta, hogy a rakott padlizsán jénaiját nem áztatta be, és másnap reggel szódabikarbónával kell majd kisúrolnia, pfuj.
Egy mozdulattal lenyomta az eddig szorongatott kilincset, és belépett a szobájába. Táskáját - a sebtében összeszedett üvegfiolákkal és egyéb kacatokkal - a székére dobta, pálcáját pedig a kezébe fogta. Kinézett a folyosóra, a tőle pár méterrel álldogáló - nála jóval masszívabb - férfira, és már nem félt.
- Távozzon, legyen szíves. - udvariasan szólt hozzá, leheletnyit el is mosolyodott. Az ajtót nem csukta be.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lepsényi K. Kende összes hozzászólása (6 darab)

Oldalak: [1] Fel