Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kende szobája mindig tiszta volt, rendezett. A könyvek ábécésorrendben a polcokon, a tollseprűvel még a leheletvékony, már-már otthonossághoz kellő porréteg is eltávolítva; az ágy kínosan beágyazva, a díszpárnák katonás sorrendben; Kolos sokszor le is szidta emiatt, nem szoba az olyan, ahol nincs egy kis összevisszaság, egy csálén lógó kép sem akad; inkább kórterem.
Most kivétel volt: a szőnyeget elborították a műanyag tégelyek, a sarokban álló intarziás diófaasztal – dédnagyanyai örökség volt, Kolos látni se bírta, de Kendének tetszett – teljes tartalma a padlón hevert, Kende lázasan kutatta az új tablettát, amit a pszichiátere írt fel múlt héten; miután felvette az anamnézist. Nem is rendes gyógyszer volt, csak afféle hangulatjavító gyógyhatású készítmény; angyalgyökér és orvosiszékfű-koncentrátummal, semmi komoly. Erről sose számolt be testvérének: ki nem állhatta bosszús pofavágásait, gúnyos szkepticizmusát, amikor szóba került a téma; a gyógyszereit külön tartotta, nem is a fürdőben; persze ettől még Kolos tudta, mi a helyzet. Túl régóta ismerte.
Minden tégely a földön hevert már, s Kende egy másodperc alatt látta, hogy nincs itt, amit keres; még az is felmerült a fejében, hogy esetleg az egyetemen felejtette, előfordul az ilyesmi. Bosszúsan vállat vont; majd nagy műgonddal visszarakosgatta a dolgokat a helyére; s közben az apró neszeket figyelte, azokat, melyek többnyire megbízhatóan jelezték, ha megérkezett testvére, Kolos. A bejárati ajtó előtt összecsörrenő fémkulcsok zaja, a nyikorgó kilincs, vagy a fényesre polírozott, recsegő parkett apró nesze, mind-mind rá utaló zörej. Most azonban semmi ilyesmit nem hallott; csak az első emeletre beszűrődő, tompa utcai zajok törték meg a csendet; autók tülkölése, a fasor sarkán terpeszkedő gyorsétteremből ebédidőben kiáramló, szénhidrátzabáló egyetemisták zsivaja.
Még egy kicsit szöszmötölt a szobában – megigazította az ágyán a díszpárnákat, és leheletnyire kinyitotta az ablakot; rég nem szellőztetett, a sarokban álló ócska konvektorból pedig örökösen áradt a gázszag; Kende utálta. Bár arcát szinte égette a fagyos hideg, felfrissítette. Kellemes gesztenyeillat áradt az utcán; az ablakuk alatt dolgozó Lenke néni gesztenyét süthetett, Kende néha vett egy kis zacskóval; imádta, ahogy a forró papírzacskó szinte égette átfagyott ujjait, és az apró tasakból egyenesen az arcába áradt a gőz; úgy tűnhetett, akár egy ködbe burkolódzó mitikus alak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A résnyire nyitva hagyott ablakon csak úgy áradt befelé a hideg, fagyos levegő; Kende lélegzete pedig áttetsző párát hagyott az üvegfelületen, melyen keresztül átirizáltak a téli Nap sugarai. Szórakozottan az ablak felé nyúlt; kiskorában imádta összefirkálni az ablaküvegeket a mutatóujjával; ma már persze nem tenne ilyesmit; tudta, a zsírfolt ott maradna undok, makacs mementóként.

Pár percig nézte a forgalmat; bár arrafelé nemigen volt tömeg, a közeli Meki és pláza is pár sarokkal odébb volt; az ő lakásuk egy csendesebb, de belvárosi köz első emeleti utcafrontján helyezkedett el; valaha jobb napokat látott bútorokkal; s egykor lakkfényű, mára kopottas biedermeier rekamiékkal. A főbérlő ízlése eklektikus volt; az ízléstelen rokokó ornamentikák mellett megfértek a valóban értékes, antik nemesfa bútorok is a lakásban; a konyhai eszközök – a tányérok, a főzőedények és a kredencben sorakozó csuporkollekció – elmúlt idők paraszti tisztaszobájára emlékeztettek; szinte népmeseinek tűnt a sok hófehér anyagedény; kacskaringós, vörös mintákkal.  

Töprengéséből csak a konyhából kihallatszó nesz zökkentette ki valamelyest; megszokott zajok voltak ezek; evőeszközök és tányérok csörrenése, biztos Kolos érkezett haza. Elgémberedett ujjaival bezárta az ablakot; a sarokban álló konvektort egy mozdulattal felcsavarta – bár érezte, hogy mindhiába; annyit ért csak, mint egy kisebb tábortűz a végtelen szibériai tajgán; az ablakok öregek voltak és rosszul szigeteltek, áradt be a hideg akkor is, ha zárva volt.

Belépett a konyhába, valóban ott volt Kolos, esti turmixát készíthette; csak ne felejtse el jól elmosni az edényt utána; Kende szabályosan rosszul volt a műanyag- és üvegedényekben megmaradó tejszagtól, ez is Ilon néni öröksége lehetett, tejet csak bögréből ihattak.

Köszönt testvérének, majd feltette főni a kávéját. Sok kávét ivott; az elmúlt évben nem tiszta babkávét, cikóriával keverte, hogy ne legyen túl magas a vérnyomása. Leült az egyik étkezőszékre; nem szólt semmit. Zaj sem hallatszott, csak a takaréklángon lassan készülő kávé sercegése és Kolos motozása.

Sokáig várt, amíg kész lett a kávéja; majd a feketébe – szokás szerint – két teáskanál hidegen készült mandulatejszínt és egy bogyót tett. Visszaült a székre, lustán kavargatni kezdte a kávét, majd Koloshoz fordult.

- Láttad valahol a tegnap felírt pirulát? Mintha a konyhaasztalon hagytam volna… - bökte ki a mondatot. Nemigen hitte, hogy Kolos elrakta volna valahová; bár neheztelte, hogy annyi tablettát szed, nem is burkoltan; nyíltan ellenezte. Azért megkérdezte mégis; amolyan érdeklődésféleképpen, de nem ítélkezett; nem Pilátus ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kende már megszokta, hogy Kolos minden este – sokszor reggel is – turmixszal öblítette le a nap fáradalmait, most sem volt másképpen; a vágódeszkán kaotikus összevisszaságban szomorkodó kivik és újhullámos fensziségek – kínai kel, mindenmentes liofilizált aszalványok – sorsát sorra pecsételte meg Kolos kése, ahogy lusta mozdulatokkal felvágta a hozzávalókat. Úgy festett, mint valami középkori szeánsz főpapja; aki hatalmas ónüstbe dobálja az összetevőket, hogy aztán némi hidegen sajtolt gabonaolajjal lazítsa – csak az üstöt itt a turmixgép helyettesítette, és hosszas főzés helyett pár gombnyomásra kész lett az energetizáló varázsital. Kende neheztelő pillantást vetett a vágódeszkára, amin szép lassan folydogált egy kis méregzöld ér; életlen lehetett a kés, a kivinek pedig szanaszét folyt a leve, összetéveszthetetlen shrekszín nyomot hagyva a pozdorján. Kende egy pillantása elég szokott lenni ilyenkor, hogy Kolos, morogva bár, de a csap alá tegye a vágódeszkát, és a kivihéjakat se hagyja szanaszét rohadni, hanem elegáns kézmozdulattal a kukába kúrja. Arra viszont semmi szín alatt nem szokott hajlandó lenni, hogy fertőtlenítse a munkapultot; Kende szokott minden este nekiesni lefekvés előtt, s olyan odőr terjengett ilyenkor a konyhában, mint a lerobbant közkórházak folyosóin, fojtogató neomagnol és flóraszept szaga.

Kolos nem beszélt, matchaturmixát iszogatta, s tüntetően bámult ki az ablakon – ezzel még nem lett volna nagy gond, de Kolos szándékosan őt irritálhatta azzal, hogy rálehelt az ablakra, s ujjaival – csupa zsírral, ofkorsz – összerondította az üvegfelületet. Kende elhúzta a száját, de nem szólt; egyrészt nem szeretett konfrontálódni Kolossal, másrészt érezte, hogy tisztaságmániája túlkapás, s nem hányta szemre Kolosnak a gyermeteg játékot. Olyan kilengés persze nem történhetett meg, hogy domesztosszal, újságpapírral ne tegye nyomtalanná még aznap az ujjlenyomatokat, ez is a lefekvés előtti takarítás része volt.

A mosatlanok közt heverő turmixgépről viszont rögtön intézkednie kellett; Kolos ímmel-ámmal mosogatott ugyan, de semmiképp sem azonnal; ezt a munkát egyébként Kende se szerette, a biomosogatószer csípte a bőrét, az odakozmált ételmaradékok vakargatása taszította. A matcha élénk takonyzöld árnyalata azonban nem tűrt halasztást, Kende a mosogatóhoz lépett, hogy testvére helyett elöblítse a turmixgépet.

Fél füllel figyelt csak Kolosra, de ujjai megdermedtek a fröccsöntött műanyag turmixgépen; mit beszél ez a hülye? Egy pillanatig se gondolta komolyan, hogy Kolos elrakhatta a gyógyszereit; de mire felfogta, mit mondott fivére, már csak a lépteit hallotta.

Dühösen utána csörtetett, a szobájában kereste, de ott nem volt; a nappaliban heverészett a rekamién. Jobbjában még mindig ott csöpögött a turmixgép, a hajópadlóra pedig folyt a szappanos víz, de már ez sem érdekelte, Kolos lusta; közönyös ábrázata felbőszítette, fogta a turmixgépet – nem volt nagy kár érte, elöregedett keravilles darab – és teljes erőből a falhoz baszta. Ilon néni 1950-es nászajándékát találta el, ronda csendélet volt, a közepén most már szappanos folttal, mely teljesen elmosta a nagy műgonddal megfestett szőlőszemeket, és a romantikus, giccses, harmonikus faliképből zaklatott opart műalkotás lett. A turmixgép szétrepedt, de Kendét nem érdekelte, ő úgysem használta; nyugodt elégtétellel szemlélte a művét, majd némileg lehiggadva leült a karosszékbe, Kolost fixírozva.

- Miért? – bökte ki. Egyszerű tőmondat volt, de sok kérdés volt mögötte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő