27. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szendrey Adél összes RPG hozzászólása (32 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2018. december 21. 18:53 Ugrás a poszthoz





Álmosan és nagyon fáradtan sétálok be a cukrászdába. Nem az én terepem, de valahogy mégis van benne valami nagyon megnyugtató, ami egy ilyen átbulizott éjszaka után igen csak jól esik. Valamint az sem elhanyagolható, hogy itt van a legjobb és legerősebb kávé a környéken. A vonatom néhány perce ért be a faluba. Tegnap este úgy döntöttem, hogy átruccanok a közeli faluba bulizni egy nagyot, csak, hogy kieresszem a fáradt gőzt. Már nagyon rám fért. Természetesen most is egyedül mentem, mivel a sokadik feles után egész jól feloldódom, könnyen találok új "barátokat" az adott estére. Ez most sem volt másképp. Szemmel láthatóan nem túl fényes állapotban lépek oda a pulthoz, ahol már tolják is elém a jól megszokott reggelimet. Egy dupla presszó kávé sok tejjel és cukorral, valamint egy nagy csokis croissant. Megköszönöm, mivel, hogy bármilyen hihetetlen is jól nevelt lány vagyok, majd helyet foglalok az egyik asztalnál. Lehet nem lennék ilyen szörnyű teremtés, ha anya nem hal meg olyan fiatalon. Akkor lehet jó életem lenne, boldog lennék, vidám és olyan kis naiv, mint itt az emberek nagy része. De sajnos nekem nem ez volt megírva. Számomra egy agybeteg apa jutott, egy halott anya és egy szar élet. Valamit nagyon elronthattam az előzőbe, hogy most ezt kaptam. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok közben pillantottam fel a kávémból, mikor is az egyik tanárt pillantottam meg nem olyan messze tőlem. Felálltam, majd a reggelimmel együtt átlépkedtem az ő asztalához.
- Szabad? - kérdeztem, de a választ meg sem várva húztam ki a széket és ültem le a férfi elé. - Mi járatban erre Tanár úr? - kérdő tekintettel nézek fel rá a pilláim alól.
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2018. december 22. 16:40 Ugrás a poszthoz





Nem esik túl jól a férfi válasza, de szerencsére gyorsan túl tudok lendülni rajta. Csak az forog a fejemben, hogy ő, ő tökéletes lesz. Eléggé kis esetlenkének vagy nem is tudom minek tűnik, így könnyen megeshet, hogy ő benne lesz. Emellett az a tény se elhanyagolható, hogy a pletykák szerint előszeretettel kavar nála sokkal fiatalabb lányokkal, akik sok esetben a diákjai. Viszont nem értem. Ha szereti a fiatal lányokat, akkor miért közölte velem, hogy vannak még üres helyek, így nem indokolt, hogy vele szemben foglalok helyet. Na de csak meg fog törni az a bizonyos jég. Remélem! Túl sokáig nem fogok küszködni vele. Nem az a típus vagyok. De mindent el fogok követni, amit csak el lehet. Beteges? Lehet. De nem érdekel.
A feltett kérdés hallatán egy bájos mosoly jelenik meg arcomon.
- Ezek szerint Ön nem ismer engem, szóval akkor... - felállok, áthajolok az asztal felett, majd kissé felé nyújtom a jobb kezemet - Szendrey Adél vagyok, de ha lehet inkább szólítson Lédának. - ha felém nyújtja kezét, akkor kezet fogok vele, majd visszaülök a székre. Nézésem, mozdulataim mind arra vannak kihegyezve, hogy felkeltsem az érdeklődését. Ezt csak az nem veszi észre, aki nem akarja. Most kiderül, hogy ő vajon mennyire látja megfelelően a történéseket. Megfogom a bögrémet is iszok egy kortyot a kávémból. A tejhabtól egy kisebb bajusz lesz ajkaim felett, melyet egy ügyes nyelvmozdulattal eltávolítok onnan.Az iskolás-nem iskolás dologra direkt nem válaszolok, lehet jobb ha nem tudja, hogy még csak kisdiák vagyok. A felszolgáló csaj ekkor lép oda és eléggé feltűnően kezd el flörtölni a férfival. Ez egy cseppet sem tetszik, így felpillantok rá, és tekintetemből tökéletesen látszik, hogyha most nem koccol le, akkor annak csúnya vége lesz. Szerencsére veszi a lapot, és visszamászik a pult mögé.
- Máshol? Szerintem most a pont ott vagyok, ahol lennem kell. - egy ártatlannak tűnő, de sokat sejtető mosolyt eresztek meg Zoltán felé, majd beleharapok a reggelimbe.
- Mi a terve ezen a szép decemberi napon? - kezdek bele egy ártalmatlan témába, hogy ne csak üljünk bambán egymással szemben.
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2018. december 22. 16:41
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2018. december 23. 15:37 Ugrás a poszthoz





A férfi viselkedése eléggé furcsa és meglepő. Őszintén szóval nem tudom hova tenni. Pedig nem tettem semmit, hogy így kellejen viselkednie. Természetesen nem vagyok hülye, és tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ez az egész csak színjáték. Színjáték azért, hogy minél inkább távol tartsam magam tőle. Végül is... Összejött a diákjával, el is vette, most pedig már nincsenek együtt. Kezdem azt hinni, hogy a róla szóló pletykák, miszerint szereti a fiatal lányokat, csak kamu. Itt vagyok vele szemben, szép is vagyok, fiatal is vagyok, ő pedig menekülne. Hátradőlök a székbe, karjaimat összefonom a mellkasom előtt és nézem a műsorszámot. Közben akarva akaratlanul mosoly jelenik meg arcomon. Hiába minden nagyon gusztustalan próbálkozása, sajnos mikor édesanyámat kellett ápolnom olyanokkal találkoztam, amihez képest egy koszos szalvéta felér a nullával. Szóba hoz közben műfogsort, prosztata problémákat, én pedig ezeket is csak szépen csendben hallgatom. Kérdésén, miszerint elkísérem-e a mosdóba, kitört belőlem a nevetés.
- Tanár Úr, elég lenne egyszerűen, szavakkal kifejeznie, hogy nem vevő rám. Nem kell itt hülyét csinálnia magából mindenki előtt. Szerintem ezt nem gondolta át! - közlöm vele, majd egy fejcsóválás közben- Nem kell kiszöknie a WC ablakán. Szerintem nyugodtan egye meg a reggelijét. Naaaa, maradjon itt kérem! Utálok egyedül reggelizni. -
Nem szeretem és rosszul is viselem, ha így viselkednek velem. Az elutasítás pedig valami olyan érzelmet vált ki belőlem, amit nem is tudok megfogalmazni. Szinte semmit nem tettem és mégis ezt kapom. Bántottam? Megsértettem? Nem értem. Kissé szomorúan emelem fel a bögrét és kortyolok bele a kávéba ismét. A tányéromat bámulva veszem fel a reggelimet, majd onnan fel se pillantva harapok újra bele. Szín tisztán látszik rajtam, hogy megbántva érzem magam.
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2018. december 23. 16:49
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2018. december 24. 14:51 Ugrás a poszthoz





Nagy nehézséges árán sikerült valahogy rávennem a tanár urat, hogy ne hagyjon magamra. Mivel a picit rámenős dolog nem jött be, így megpróbálkozom a gyermeteg énemmel. Lehet azt jobban fogja kedvelni.
- Lehet, hogy nem akart, de sikerült. - válaszolok neki, bár lehet, hogy ezzel megint átlépek egy bizonyos határt. Na de nem tehetek róla, ami a szívemen az a számon. Úgy érzem, hogy pengeélen táncolok, illetve az is megfordult a fejembe, hogy lehet jobb lett volna, ha veszteg maradok és nem jövök ide. Mondjuk az tuti, hogy az ő óráját sose fogom felvenni. Egyébként se érdekel az asztrológia, szerintem az is, mint itt minden más, csak egy nagy butaság. Viszont ezt eszem ágában sincs közölni a drága tanárbá'-val. Tart egy kisebb monológot, amiben kifejti, hogy mi merre hány óra, amire én csak huncutul elmosolyodom.
- Jól van, vettem a lapot. Viszont erről meg én nem tudok beszélgetni, mivel lövésem sincs a dologról. Felhomályosítana, ha megkérem. - csillogó szemekkel pillantok fel rá, majd amennyire csak tudok megpróbálok érdeklődő fejet vágni. Pedig, ha tudná, hogy szívesebben vágnék eret, minthogy az asztrológia rejtélyeiről hallgassak kiselőadást. De azt megtanultam, hogy egy férfihez a legrövidebb út a hasa, illetve, hogy hatalmas előrelépés az, ha hagyod, hogy okosnak higgye magát, te pedig úgy teszel, mintha ez marhára érdekelne.
- Ohh, ha maga azt tudná... de inkább hagyjuk. - megejtek a mosolyt, majd remélem, hogy ezt a témát nem firtatjuk tovább. Egyébként már semmi bajom.
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2018. december 24. 15:31 Ugrás a poszthoz



Természetesen a mai nap is késő délután lent kötöttem ki a faluban. Valahogy nem bírok sokáig az iskola területén maradni. Frusztrál. De ha valaki megkérdezné, hogy miért, nem tudnám megmondani. Csak mert. Szóval felhúztam az egyik vastag, fekete téli nadrágomat, egy vastag talpú csizmát, illetve egy kötött pulcsira még rá a télikabátomat. Fejemre került az egyik kedvenc kötött sapim. Így, vastagon felöltözve kötöttem ki végül a tónál. Csak mentem amerre a lábam vitt. Bejártam a temetőt, majd végül itt landoltam. Szeretem ezt a helyet, pláne ilyenkor, mivel csak egy-két ember lézengett erre. Egy nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy most minden rendben. Megszűnt az a szorító érzés is, amit nagyjából folyamatosan érzek a mellkasomban. Furcsa mód itt olyan szabadnak érzem magam. Leültem a tóparton lévő egyik padra, majd meredtem a semmibe. Teljesen kikapcsoltam. Végre nem járt semmin az eszem, csak úgy voltam. Azonban egyszer arra eszméltem fel, hogy elég erőteljesen kezd sötétedni, szóval ideje lenne visszaindulni a suliba...sajnos. A gondolat megfogalmazódott, de cselekvés nem lett belőle. Továbbra is ott ültem és mondogattam magamnak, hogy menni kellene, és tényleg kellett volna. Egyszer csak egy esőcsepp hullt a kézfejemre.
- Jaj ne! Komoly?! - felnéztem az égre, amikor is egy újabb és újabb esőcsepp landolt rajtam. Felálltam és elindultam a csónakház felé, mivel az a legközelebbi menedék. Sietős lépekkel haladtam arra, s mire odaértem már szakadt az eső. - Remek! - szitkozódtam egy sort magamban, majd berontottam a kis épületbe, ahol nem volt senki. Reméltem, hogy a többi ember is majd ide menekül be, de sajnos senki nem követett. Ott maradtam egyedül egy üres csónakházban, este, esőben. Hát nem is én lettem volna, ha ez nem így történik. Szuper!
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2018. december 24. 19:06 Ugrás a poszthoz



Folyamatosan az járt az eszembe, mikor megláttam az első villámokat, hogy itt valami nem stimmel. Télen, pláne decemberben, nem szoktak viharok lenni. Ilyenkor maximum esik az eső, de nincsenek villámok és mennydörgés. Kisétáltam a csónakház "terasz" részére, egészen a korlátig, majd annak támaszkodva meredtem az égre. Néhány esőcsepp rajtam landolt, de különösebben ne érdekelt. Simán megtehettem volna, hogy varázsolok magamra valami esőtaszítót, de eszem ágában sem volt. Szeretek úgy élni, mint minden normális, varázsolni nem tudó ember. Szóval csak meredtem az égre és azon agyaltam, hogy vajon mi lehet a dolog mögött. Anya mindig azt mondta mikor pici voltam, hogy azért vannak villámok és dörgés, mert az istenek összevesztek odafent. Nagyjából felnőtt fejjel ezen már csak egy jót mosolygok, mivel szép emlék, de akkoriban még elhittem és ettől megnyugodtam.
Egyszer csak a csónakház ajtajának csapódására lettem figyelmes. Őszintén megmondva egy picit megrémültem, éreztem ahogy a torkomban dobog a szívem. De nyeltem egy nagyot és elővettem pálcámat. Vicces, de általában velem van, például az ilyen esetekre. Nagyon ritkán használom, de nálam van. Én sem vagyok komplett. Fakasztottam némi fényt vele, majd óvatosan indultam el befelé. Próbáltam hangtalan lenni, de ez sajnos nem sikerült, mivel a lábam alatt lévő deszkákat megette már az idő vasfoga, így pedig eléggé nyikorogtak és recsegtek. - Frankó! - mormogtam halkan, majd óvatosan kinyitottam az ajtót. Mivel az, hogy nesztelenül osonok be, már megbukott, így inkább az adjunk hangot felállás választatottam.
- Hahó! Van itt valaki? - hangom kicsi megremegett és erőtlennek tűnt. Pálcámmal pásztáztam a kicsi helyiséget, és mivel eléggé jól bevilágította, így  gyorsan megláttam, hogy ki okozta az előző ajtócsapódást. Egy ismeretlen alak ült az ajtónál összekuporodva. Mivel van bennem némi normális emberi érzés is, így akarva akaratlanul tettem fel neki az ilyenkor elvárt kérdést.
- Hé, jól vagy? Minden rendben? - nem mentem közelebb hozzá, nem tudtam, hogy jó vagy rosszfiú, lehet, hogy ez csak csapda. Kellő távolságból figyeltem és vártam valami reakciót.
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2018. december 28. 16:13 Ugrás a poszthoz



A srác felpattan és pálcát szegez rám, mire én hátra tántorodom, s mint akire fegyvert fognak kissé megemelem a két kezemet.
-Ba**ki! Tedd már le azt a szart! Hallod?!?!? - Rémült tekintettel nézek rá és teljesen ledermedek. Sose volt még ilyesmiben részem. Láttam már nagyon sok mindent, és tapasztaltam is már sok dolgot, de ilyet én még nem ba**tam. Egy újabb villám, amire a fiú láthatóan összerezzen, majd ellenségből barát lettem... vagy mi. Leeresztettem a kezeimet, oldalra biccentettem fejem és értetlenül álltam a dolgok előtt.
- Hát nálatok se a szomszéd a hülye az is biztos. - megcsóválom a fejem, majd figyelem, hogy miket is tevékenykedik. - Hé, állj már le! Nincs itt senki rajtunk kívül! Csak vihar van odakint. - kezemmel az ablak felé intek, a vihart pedig egyébként továbbra sem értem, hogy hogyan alakult most ki. Na de ez jelenleg másodlagos dolog. A lényeg, hogy vihar van, és a srác szemmel láthatóan úgy befosott tőle, mint valami kisgyerek. Hiába beszélek neki, ő csak pakolja a ládákat az ajtó elé. - Nyugodj már meg! - szólok rá újból, de mint aki nem hall, csak közli velem, hogy segítsek már neki. Kissé úgy érzem, hogy valami pánikroham kapta el a fiút, vagy valami olyasmi. Én ennyire még soha senkit nem láttam félni egy vihartól. Mivel a szavaim nem érnek semmit, így kénytelen vagyok a tettek mezejére lépni. Anya, mikor kicsi voltam és féltem mindig így nyugtatott meg, szóval egy próbát megér a dolog. Odalépkedem a fiúhoz, majd rákiabálok, hogy "Hé!", amire talán rám néz. Ha igen, akkor közvetlen közel lépek hozzá, amennyire csak lehet, megragadom gyengéden, de határozottan a két kezemmel arcát, s megpróbálom felvenni vele a szemkontaktust. Őszintén szóval a túlzott közelség általában nagyon nem esik jól számomra, de van az a szituáció, mikor el tudok rugaszkodni tőle. Ez most az. - Nyugi! - suttogom neki. Számomra valami miatt ez most nyugtatólag hatott, szinte teljesen kizártam a külvilágot és csak a fiú szemeit nézem, ha hagyja. Mivel eléggé keményen fogom, így nem igen tud kiszabadulni a fogságomból, és azon az sem segít, hogy körbebarikádozta magát ládákkal. Hirtelen ötlettől vezérelve egy puszit nyomok a fiú arcára.
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 6. 15:25
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2018. december 29. 13:14 Ugrás a poszthoz



A tervem, miszerint majd megnyugtatom úgy, ahogy anya engem régen, sajnos nem jött be. Tudom, a puszival kicsit messzire mentem, de én mindig azt élveztem benne a legjobban. Nyilván ott nagyot nyomott benne az is, hogy a puszit anyától kaptam, nem pedig egy teljesen idegentől, akit fél perce láttam meg. Szóval a merész és buta tervemnek a vége az lett, hogy a fiú ellökött magától, én pedig hátra lépem párat. Sajnos elveszítettem az egyensúlyomat és egy nagy puffanással landoltam a földön. - Idióta! - förmedtem rá a srácra. Ahogy estem, megpróbáltam megkapaszkodni valamiben, amivel is egy kész lavinát indítottam el, melynek a vége az lett, hogy az egyik csónak kicsit megborult, a rajta lévő dobozocska pedig a levegő lendült, majd az egyik ablakon keresztül távozott. Szóval azon kívül, hogy eléggé bevertem a hátsóm, még egy ablakot is kitörtem. Remek. Most, majd azt is foltozgathatjuk, mert az a flúgos még a saját árnyékától is fél. Egy nagyon sóhajtom, majd a földön ülve hallgatom, amiket mond. Végül is lehet benne valami. Nekem is sántít, hogy decemberben vihar, aztán ahogy ő így összerakja a képet, a végén kiderül, hogy nem is olyan őrült, hanem tényleg valakik vannak odakint. Az se segít sokat a helyzeten, hogy bevallja, kutat valami után, ami után nem biztos, hogy kellene. Szóval simán lehetséges, hogy valaki a nyomában vannak, a vihar pedig tényleg csak álca, figyelemelterelés. Nyelek egy hatalmasat, majd talpra pattanok.
- Oké, akkor mit csináljak?! – kérdezem tőle, és alaposan körbetekintek az apró házban. Túl sok fedezékünk nem lesz, mivel néhány csónakon, evezőn, ládán és ilyesmi apróságokon kívül, nincs itt semmi. – Valamit kéne kezdeni az ablakkal. De mit?! – kissé riadtan nézek a fiúra és várok valami segítséget, valami ötletet. Lopva ki-kitekintek az ablakon, de őszintén szólva semmit nem látok. Teljesen sötét van odakint, s csak akkor van némi fény, mikor villámlik egyet. De most nem is lényeges, hogy én mit látok. Ő látja, ő tudja, szóval igen nagy bajba keveredtem. – Toljuk oda azt a szekrényt az ajtóhoz. – mutatok ujjammal egy régi szekrényre, amiben az evezőket, mentőmellényeket tárolják. – Az ablakhoz pedig állítsuk oda a csónakot, hogy ők ne láthassanak be. Vagy ha tudsz valami frankó varázslatot akkor ne tartsd magadba! – szólok rá kissé esélyesebben, mint kellett volna.

Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 3. 18:27 Ugrás a poszthoz



A megbeszéltek alapján, mivel kíváncsi voltam a folytatásra, megjelentem a megbeszélt helyen a megbeszélt időben. Újra edzőruha feszült rajtam, azonban hajam most a copf helyett csak félig volt összetűzve, épp csak annyira, hogy ne lógjon a szemeimbe. Kíváncsi volt arra az oktatásra, vagy edzésre melyet a tanár úr ajánlott fel. Végül is károm nem származhat belőle, bár kicsit félek tőle, hogy ismét meg akarja majd váltani a világot és engem. Úgy festett múltkor is, hogy nem igazán érti, nem érdekes a varázsvilág, se a varázslatok, se semmi. Vagyis úgy a pontos, hogy csak nagyon kevés dolog.
Módfelett, magamhoz képest már túlzottan is boldog voltam. Fülig ért a szám, ha csak arra gondoltam, hogy animágus tanonc lettem. Sikerült! Olyan büszke vagyok magamra, hogy elmondani nem tudom. Igazából az első nagyobb sikerélmény az életemben, most pedig megöl az izgalom, mégis milyen formát fogok ölteni, ha átalakulok. Mióta kiderült a dolog, azóta ezen agyalok és kattogok. Mi szeretnék lenni? Hát, nem tudom. Minden állatot imádok, de ha választani kellene, akkor valami különlegesebb. Mire látok esélyt? Valami macskafélére. Miért? Mert a kedvenceim, és mert ott van nekem Hamu is, így kézenfekvőnek tűnik. Mi illene hozzám? Na erről fogalmam sincs. Egy éjszakát a könyvtárban töltöttem és olvasgattam, mivel minden ehhez kapcsolódó tudást magamba szeretnék szippantani.
Mivel a tanerő még nem volt sehol, így elkezdtem kicsit bemelegíteni. Megszokás.  Minden mozgás előtt fontos a megfelelő bemelegítés, hogy ne legyen sérülés és húzódás, vagy ilyesmi belőle. Közben azon gondolkodom, hogy miért itt? Miért a kapunál szeretne találkozni. Itt nincs semmi. Vajon azért?
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 3. 19:42 Ugrás a poszthoz



Mint egy kisgyerek futkosok végig az iskolán Álmost keresve. Az elmúlt időszakban egész jóban lettünk, furcsa egy kicsit a stílusa meg a személyisége, de meg lehet szokni. Én is elég gázos tudok lenni, így legalább ketten vagyunk hibásak. Ez pedig azért jó, mert egész jól megértjük egymást. Végigvágtatok azokon a helyeken, ahol tudomásom szerint lehet, amerre járni szokott. De nincs sehol, így kérdezősködni kezdek, hogy nem-e látta valaki. Mikor már a második ember mondja, hogy egy kutyával távozott, akkor megvan a következő célpont, mely felé futva indulok el. Kocogok és hamar oda is érek a rétre, amelynek szélénél meg is látom a fiút.
- Sikerült! – kiabálom neki már messziről, majd még jobban nekilódulok és ráhuppanok a már úgyis földön lévő fiú hátára. Ismét a kemény páncél lehull és előbukik belőlem a gyermeteg énem. Ennek oka pedig az, hogy animágus tanonc lettem. Nem tudom, hogy említettem-e álmosnak vagy nem, de ha nem akkor majd most megtudja. Mivel az egyik hozzám legközelebb álló illetőről beszélünk, így úgy emlékszem, hogy említettem neki. Lemászok róla, majd a kutya köti le a figyelmemet.
- Szia te kis szépség! – közlöm vele, majd a buksiját kezdem vakargatni. Letérdelek a kutya elé és teljesen elvarázsol az eb. Simogatom, puszilgatom, meg is feledkezve a fiúról. Aztán kapcsolok.
- Figyi, szerinted honnan fogok tudni szerezni mandragóra levelet? Te tudsz nekem szerezni? – nagy szemekkel pislogok immár a fiúra. Túl sok kedvességre nem számítok tőle, de tudom, hogy a lelke mélyén jó gyerek.

Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 4. 15:16
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 3. 19:54 Ugrás a poszthoz



Olyan érzelmek kavarognak benne, melyeket már nagyon régen nem éreztem. Vagyis úgy a pontos, hogy van köztük olyan, melyről azt hittem, hogy eltűnt valahol. Az idegesség sajnos jól ismert  érzés,  mint ahogy a lila foltok okozta kelletlenség is. Nem tudok mit kezdeni magammal. Őszintén szólva néha eszembe jut Denis, az, hogy lelépett, nem tudtam megállítani, ami pedig egy újabb kudarc számomra. Utálom a kudarcot és azt az érzést ami vele jár. Dühös vagyok magamra és Denisre is. Mivel a szobánkban kész csaj buli jött össze, amire én nem voltam vevő, így valami nyugis helyet mentem keresni. Megyek amerre a lábam visz, benyitok mindenhova, de sehol sincs üres hely. Káromkodom magamban, majd benyitok a társalgóba. Úgy fest, hogy üres a szoba, így bemegyek és becsukom magam mögött az ajtót. Beljebb lépkedek és ekkor veszem észre, hogy valaki mégis van idebent. Méregetem egy kicsit. Ismerősnek tűnik, majd össze is rakom a képet.
- Szia hó gömbös lány! Hát beléd meg mi ütött? – lépek közelebb hozzá. Van lelkem, bármennyire is hihetetlen, valamint nagyon nehezen viselem a síró embereket. Ő márpedig eléggé egyértelmű, hogy nem túl boldog. Látom, ahogy remeg a sírás miatt, hiába temette fejét egy párnába.
- Mi van az emberekkel, hogy mostanában mindenki sír? Denis, most ő… Hócipőm… - aztán kapcsolok, hogy ezeket, mind hangosan mondtam ki. Nekiállhatnék mentegetőzni, de akkor lehet még rosszabbul jönnék ki belőle, na meg az nem az én pályám. Leülök a leányzó mellé, majd elveszem tőle a párnát.
- Na mesélj… Ki bántott? - arcomra erőltetek egy mosolyt, majd nagy szemekkel pislogok rá.
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 4. 06:58 Ugrás a poszthoz




Nem kell sokáig várnom, mivel a tanerő is hamarosan megérkezik. Régi házához hűen, annak melegítőjében sétál oda hozzám. Az első mondata után tisztában vagyok vele, hogy vissza kellene köszönni, de a szia helyett, annyi bukik ki belőlem, hogy „Pfff…”. Továbbra se értem, hogy ő miért hiszi azt, hogy pontlevonással nálam bármit is el lehet érni. Megcsóválom kissé fejem, mikor a gondolatmenetem végéhez érek. Egyébként pedig úgyis nagyon rosszul állunk, az a néhány mínusz pont pedig nem oszt nem szoroz. A következő mondatán egy huncut mosoly kúszik arcomra. Hát egye fene, ha ennyire szeretné… Szembe vele kezdek el nyújtani még egy picit, így pedig a fejem tetején kívül semmit nem lát. Nyújtás közben végig mosolygok, de nem tudnám behatárolni, hogy ez most éppen melyik fajta mosolyom. Mert akad pár… Mikor befejeztem a bemelegítésem felegyenesedek, még egyszer megnyújtózom az ég felé, mert jól esik, majd oldalra biccentett fejjel hallgatom, mit is mond a tanár „úr”. Csak mondja, és mondja, és pakol, dobál, magyaráz. Összefonom mellkasom előtt karjaimat és teljesen lesújtott arckifejezéssel nézek rá. Hát őszintén szólva nem erre számítottam. Az pedig végképp nem tetszik, hogy holmi labdák elől kell menekülnöm. Örülök neki, hogy itt legalább nem bántalmaz nagyjából senki, szóval köszönöm, de ebből nem kérek. Még így is lila vagyok itt ott, ami egyrészt köszönhető apám karácsony utáni produkciójának, másrészt pedig Denis démonjainak vagy minek. A felém dobott öltözéket elkapom, de nem húzom fel, csak fogom a kezemben. Eszem ágában sincs felhúzni.  A pálcás mondatán egy kissé keserű nevetés tör ki belőlem.
- Te most szórakozol velem ugye? – kérdem eléggé bosszús és bunkó hangnemben.
- Egy: nem fogok ilyen vackokban rohangálni, mint egy idióta. – a mondat végén visszadobom neki a védőfelszerelést.
- Kettő: a kis játékszereid márpedig nem fognak repkedni utánam, azt hiszem nincs szükségem lila foltokra. – mondat közben közelebb araszolok a tanerőhöz, teljesen közel lépek hozzá, vagyis inkább mellé. Kezemet a vállára teszem, közel hajolok a füléhez és már-már duruzsoló hangon, halkan közlöm vele a harmadik pontot.
- Szerinted ebben a ruhába mégis hova tudtam volna eltenni egy pálcát? – felvonom egy pillanatra szemöldököm, majd ellépek tőle. – Szóval vonogass annyi pontot, amennyit csak akarsz, de én ezt nem csinálom. – közömbös és komoly arccal válaszolok neki. Arról pedig nem kell tudnia, hogy okkal nem kviddicsezek, leginkább ezek miatt a repkedő szörnyetegek miatt. Szinte biztos lenne egy jó kis pánikroham.

Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 4. 08:54
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 4. 15:08 Ugrás a poszthoz



Kacér mosoly kúszik arcomra, mikor a tanerő a derekamnál fogva magához húz.
- Már megtettem... De úgy látom még tetszik is. Ne add itt a kemény tanár bácsit. - közlöm vele halkan, majd beletúrok hajába, végül pedig kezemet visszaengedem testem mellé. A büntetésre, csak kérdően megvonom párszor szemöldökömet, de hamar fény derül az igazságra.Felnevetek a hallottakon. Vicces... Meg akar húzni, de titokban, azért előtte hülyét akar csinálni belőlem. Na ezt már azért nem engedhetem. Többre tartom magam annál, hogy így viselkedjen. Ezzel egy picit még jobban fel is húz.
- Valóban? - kérdem egy kissé flegmán. Visszalépek elé, belemarkolok pulóverébe, odahúzom magamhoz majd megcsókolom. A csók rövid, de annál szenvedélyesebb, mely után kissé ellököm magam tőle.
- Sokkal izgalmasabb a dolog, ha nem titokban történik. Ennél többet néztem ki belőled. - közlöm halkan, megvonom a vállam és mellé még valami grimaszféle is végigsuhan arcomon. Valóban nem erre számítottam tőle. Mindig arról pletykálnak, hogy mekkora nőcsábász, hogy nagyjából csak azt nem du**a meg, aki rohan a vonathoz. Akarok egyébként én lenni a következő? Nem tudom, de arra biztos, hogy jó lenne, hogy egy újabb pontot kihúzhassak a listámról. Hátat fordítok neki az utolsó mondata után, majd elindulok.
- Nem húzom fel azt a szart, futni se fogok, de az erdő szélén megvárlak... - közlöm vele, de nem fordulok felé, csak célirányosan haladok a megbeszélt hely irányába.
- Remélem megéri... - kiabálok még oda.
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 4. 15:36 Ugrás a poszthoz



Szerencsére az ismeretlen srác jobban tudja forgatni a pálcáját, mint én. Mondjuk ez  nem nehéz, mivel én jelen pillanatban azt se tudom, hogy az enyém merre van.  
- Jól van! – válaszolok vissza neki, arra, hogy vigyázzak. Hát ez se direkt volt, egyébként meg az ő hibája, mivel ő lökött rajtam egyet. Hangomban van némi él, de mivel most eléggé tele a gatyám, így ezen gyorsan túllendülök. A tervemre igent mondott, így nagy erőkkel kezdjük el taszigálni a bútort meg a csónakot. Amiben tudtam segítettem neki, miközben éreztem, hogy szívem a torkomban dobog. A titkos lejáró hallatán kissé értetlenül nézek rá. Mégis mit keresne egy titkos ajtó egy elhagyatottnak tűnő csónakházban? Hova vezetne? Le a tó alá vagy mi? Megcsóválom a fejem, és megpróbálok nem kattogni ezen. Elkönyvelem annak, hogy a srácnak túlzottan is élénk a fantáziája. Nekem eszembe se jutott volna ilyen. Bár ez lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom, végül is ebben a világban bármi megeshet. Utálom is benne elég rendesen. Mondjuk, ha normális lennék, simán csak egy átlagos ember, akkor attól se kéne tartanom, hogy egy csónakházban vagyok egy decemberi vihar közben, egy idegennel, akinek üldözési mániája van, de lehet, hogy tényleg van kint valaki aki őt akarja. A hosszabb gondolatmenetem végére nyelek egy nagyot. Már megint belekeveredtem a jóba úgy érzem. Az ránt vissza a valóságba, hogy a fiú újra megszólal. Először nem dolgozom fel amit mond, még egy kicsit a képzeletemben ragadtam, de utána leesik. Odanézek a terasz felé, ahonnan az előbb bejöttem. Egy ablak az egész.
- Fa**a! – közlöm röviden és tömören. – Ezzel most mégis mit…? – jobbomat kinyújtom az említett dolog irányába és kérdő tekintettel nézek a srácra. De a következő kérdése hallatán felnevetek. Csórikám! Rendesen megsajnáltam, hogy pont velem áldotta meg az ég.
- Hát nem éppen, de ha ismernék is, akkor se lennénk előrébb vele, mivel nincs itt a pálcám. – a többi kérdésre nem válaszolok, mivel jelentéktelennek tartom, hogy megtudja ki fia borja vagyok és hány éves. Sajnos az a jelen helyzetünkön nem sokat változtatna. – Szóval magadra maradtál… - konstatálom és bocsánatkérően nézek rá. Hogy ő ebből mennyit lát a sötétben, azt nem tudom, de bennem ott van az akarat…
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 4. 15:39
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 4. 16:11 Ugrás a poszthoz



Igen, ezek azok a dolgok, melyekkel nem tudok mit kezdeni. Sajnálom, együtt érzek, tudom, hogy rossz, de képtelen vagyom normális ember módjára együtt érezni. Sajnos én már csak ilyen elcse***tt vagyok. Egy ideig csak csendben hallgatok és próbálom kitalálni, hogy mit is kellene most mondanom vagy tennem. Megölelgetni nem fogom, se megsimogatni vagy egyéb ilyen cselekményt elkövetni ellene. Egy teljesen idegen lányról beszélünk, de még a közeli ismerőseimet sem szívesen ölelgetem.
- Mi történt vele? – kérdem, mivel jobb nem jut az eszembe. Mivel így hátha okosabb leszek, talán képes leszek valami értelmes reakciót is kifacsarni magamból. Nem tudom, hogy ki a bátyja. Itt vagyok már négy éve, de nem sok mindenkit ismerek. Én inkább megvagyok a magam kis világában, ahova nagyon nehezen engedek be bárkit is. Névről lehet, hogy rémlene, lehet arcot is tudnék kötni hozzá, de még ez sem biztos.
- Figyelj, biztos jól lesz majd, bár amennyire össze vagy itt törve még én sem hiszem el amit mondok. – közlöm vele, és újra megállapítom, hogy nem én vagyok a legjobb vigasztaló. Törökülésbe helyezkedek a kanapén úgy, hogy szembe legyek a leányzóval, akinek nem emlékszem a nevére. Bemutatkozott egyáltalán? Én bemutatkoztam? Fene se emlékszik rá. Úgy ragadt meg, hogy ő a gömbös lány, a kis cuki. Egyébként tényleg nagyon kis cuki feje van, olyan szerethető. Úgy fest a cuki külső olyan belsőt takar, mint amire számítottam is.
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 4. 17:41 Ugrás a poszthoz


My teacher...
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 10. 20:26
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 4. 19:34 Ugrás a poszthoz


My teacher...
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 10. 20:28
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 4. 21:37 Ugrás a poszthoz


My teacher...
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 10. 20:28
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 5. 16:55 Ugrás a poszthoz


My teacher...
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 10. 20:28
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 5. 17:14 Ugrás a poszthoz



A fiú kérdését hallva felkuncogok, mivel a felvetés jogos.
- Végül is az is sikerült igen, de én egyébként az animágiára gondolok! Merthogy… dobpergést kérek… animágus tanonc lettem! – visítok a fülébe, mint valami eszement kislány. Annyira boldog vagyok, hogy az leírhatatlan.  Szinte madarat lehetne fogatni velem, ami egyébként nagyon ritka. Fel se tudom idézni azt az emléket, mikor utoljára ennyire jó kedvem volt, mikor ennyire boldog voltam. Abban mondjuk biztos vagyok, hogy ez még akkor volt, mikor anya élt, annak pedig már több, mint tíz éve. Uhh, azért ez eléggé sz*rul hangzik így majdnem kimondva. Egy fél pillanatig végigrohan bennem egy rossz érzés, de igyekszem jó mélyre elnyomni. Nem, most nem lehetek szomorú, ezt most nem ronthatom el. Luciferrel tökéletesen elszórakozom, de a kérdésem után feltápászkodom a földről, mert a végén még felfázom vagy ilyesmi. Álmos kedves kérdését hallva belebokszolok egyet a karjába.
- Ez nem volt szép! Egyébként meg látod… - hajamhoz nyúlok és előre húzom a vállam fölött – szőke vagyok! Ez még nem tűnt fel? Butuskám! – csak, hogy ő is érezze a törődést erőteljesen megsimogatom a fejét. Én is tudok undokul kedves lenni, vagy valami olyasmi. Egyébként igen, most is megmutatkozott, hogy ő egy jó gyerek, csak az élet tette köcsöggé, mint ahogy engem is. Mikor felajánlja, hogy este beenged az üvegházba, hogy megkopasszam a mandragórákat, akkor a nyakába ugrok, karommal átkarolom nyakát, lábaimmal pedig átfonom derekát, majd egy hatalmas cuppanós puszit nyomok az arcára.
- Te vagy a legjobb… Nem véletlen visellek el! – duruzsolom fülébe, majd leugrok róla. Mikor én felugrottam a fiúra, Lucifer is utánozta a cselekedetet és első lábaival megtámaszkodott gazdája oldalán, ezzel nem kis koszos foltot hagyva annak ruháján. Mivel egy agárról beszélünk így eléggé magas mikor két lábra áll, durva. Mikor leugrok, akkor ő is leugrik majd pattogni kezd a földön, ezzel jelezve,hogy játszunk vele.
- Van valami labda amit el tudok dobni neki? – kérdem Álmost, majd megvakargatom Luc buksiját. – Egyébként, mi a helyzet Lillával? Rég hallottam felőle… - érdeklődő tekintettel pillantok a mellettem álló hímnemű egyedre.

Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 5. 19:57 Ugrás a poszthoz


My teacher...
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 10. 20:28
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 6. 16:03 Ugrás a poszthoz



Felszisszenek, mikor elmondja, hogy mi is történt a nővérével. Sose tört még be a fejem, de gyanítom, hogy nem egy túl kellemes érzés. Akaratlanul fejemhez érek, beletúrok hajamba és kicsit megvakargatom a fejbőrömet. Szerencsére azonban a leányzó nem várja el, hogy hosszas eszmecserét folytassunk a tragédiáról mely érte.
- Hál’ Isten! – csúszik ki a számon véletlenül, megkönnyebbülök. Amúgy se menne túl jól a kis lelkének ápolása, abban sajnos nem vagyok jó. Igaz, most is minden tőlem telhetőt megtettem, de csak ennyire futotta. Még az se jut eszembe, hogy adjak egy zsebkendőt neki, pedig a farzsebem tele van velük, mivel elég rendesen megfáztam múltkor.  Tüsszentek egyet, majd még egyet és még nagyjából ötöt egymás után. Közben kissé megemelkedem és kihúzok egy zsebkendőt, elfordulok majd nem túl nőiesen de orrot fújok.
- Bocsánat! – fordulok vissza felé, majd a feltett kérdésére is válaszolok. – Hát azt sajnos nem tudom, mert nem ebédeltem ma. Ezt az étkezést sokszor kihagyom, bár most így meg tudnék enni egy jó pizzát. – egy mosolyt erőltetek arcomra, mely furcsa mód eléggé őszintének hat. Egyébként nem ok nélkül jutott eszembe a pizza, ugyanis a cuki, de fura nevű fiú is könnyen megeshet, hogy ott van. Fiú... férfi. Tudom, hogy esélyem sincs nála, felfogtam, de attól még annyira édes, hogy belehalok.
- Te nem ennél egyet őőőő….? – kérem a leányzótól, majd végigfut az agyamon, hogy nem is tudom mi a neve. Érzem, ahogy picit elpirulok, de reménykedem, hogy befejezi majd helyettem a mondatot. Gáz vagyok! Kicsit hátrébb csúszok, mivel már nem igényli valószínűleg a közelséget, bár lehet eddig sem tette, csak én gondoltam azt. Mivel én is nehezen viselem, ha mások túl közel vannak hozzám, számomra is sokkal komfortosabb, ha megtartom a tisztes távolságot. Így már a tenyerem se izzad.
- Egyébként te ide jársz? Nem rémlik, hogy láttalak volna itt a suliba. – kérdem tőle, majd fejemet hátradöntöm a támlának és úgy nézek rá.

Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 6. 17:03 Ugrás a poszthoz


My teacher...
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 10. 20:29
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 8. 19:19 Ugrás a poszthoz



A lány besegít és így végre megtudom, hogy mi is a becses neve. Biccentek egyet, ezzel nyugtázva a dolgot, majd fejemben folyamatosan ismétlem,hátha így megragad. Sajnos a névmemóriám szörnyű, sőt még annál is rosszabb. De megnyugszom, mikor kiderül, hogy most nem velem van a gáz, hanem a bemutatkozás el is maradt. Egy nagyot sóhajtok a lány mondata után.
- Szendrey Adél néven futok, de jobban szeretem, ha Lédának hívnak. – azt nem kezdem el ecsetelni, hogy ennek az az oka, hogy apa mindig Adélnak, míg anya Lédának hívott. Az valahogy sokkal dallamosabb és szebb. Arról pedig nem is beszélve, hogy Ady egyik nagy szerelme is Léda volt, Ady pedig az egyik kedvenc költőm. Mondjuk nem előzi meg Arany Jánost, de elég szorosan fej-fej mellett haladnak. Meg lenne még  pár költő, aki fel tudnék sorolni. Szóval igen, szeretem az irodalmat, a költészetet.
A leányzó nem annyira beszédes, mint legutóbb, de még így is készségesen válaszol és kérdez és mesél. Megtudok néhány fontosnak mondható dolgot róla, illetve a helyzetéről, amikre én csak lelkesen biccentek néhányat. Nem nagyon tudok mit mondani ezekre a dolgokra, mivel nem ismerem a pontos történetet. Olykor butus mód mosolygok egyet, de érzem, hogy meg kellene szólalnom, szóval megerőltetem magam.
- Hát megértem, hogy nem szeretsz a gyengélkedőn lenni. Engem biztos frusztrálna a betegek látványa, még ha nincsenek is sokan. – közlöm, majd kicsit megvonom a vállam. Aztán végül eljutunk az étkezési szokásaimhoz. Elmosolyodom.
- Hát igazság szerint mindig elfelejtem, hogy már annyi az idő és lekések róla. De van, hogy szimplán nem tetszik az adott menü vagy nem vagyok éhes. Egyébként mi lett a hó gömb sorsa?
Nem nagyon tudom, hogy miről is tudnék beszélgetni egy idegennel, de nem fogom itt hagyni, az eléggé lelketlen dolog lenne.

Egy ideig még elidőzünk és beszélgetünk vele, de egy idő után kezdet kellemeltlen lenni a dolog. Ezt mindketten éreztük, szóval hamarosan távozóra fogtam, és Anniet otthagytam egyedül. Azért remélem, hogy már jobb a hangulata egy fokkal. Elbattyogtam a szobámig, majd elmerültem egy újabb könyv rejtelmeibe.
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 27. 18:50
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 8. 20:23 Ugrás a poszthoz


My teacher...
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 10. 20:29
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 17. 11:11 Ugrás a poszthoz




Szinte biztos voltam benne, hogy ha valami hasonló reakciót fogok kiváltani belőle, mikor megtudja, hogy nincs itt a pálcám, és varázslati ismereteknek is híján vagyok. Már megszoktam, hogy ezekben a körökben az emberek valami fura mumusnak tartanak. Abba már bele se megyek, hogy ki van akkor, mikor elmondom, hogy szerintem ez a világ amiben ők élnek, egy nagy sz*r, ami teljes szívemből gyűlölök, ahonnan amit tudok el fogok menekülni. Igaz a világ minden pontján vannak varázslók és boszorkányok, de ha nem mondom el,  hogy az vagyok, akkor talán sose derül ki és sose tudják meg. Szóval ha kijártam a sulit, akkor talán végre élhetek rendes életet. Gyereket sose fogok szülni, mert félő, hogy neki is lesz „ereje”, amitől mentsen meg az ég!
Amikor a srác felsorolja, hogy mennyi minden nem vagyok, akkor én minden opció után biccentek egyet. Az animágusnál kisebbet, mert azt még nem adtam fel, hogy az legyek. Mivel csak az foglalkoztat, attól nem ódzkodom, így be fogok majd próbálkozni… Hátha. A velem szemben lévő hímnemű egyed valószínűleg nem a kedvességéről híres, így elengedem amiket mond. Ha mindig mindent felvennék, akkor nagyon rossz életem lenne és nagyjából már öngyilkos is lettem volna. De még élek! Vagy valami olyasmi.
- Boccs… - ennyit teszek hozzá, mert valahogy szükségét érzem. Nem fog velem sokra menni, aztán még a végén miattam fogják kinyírni, mert nem tudom megvédeni. Hupsz! Kérdését hallva gondolkodni kezdek, majd hirtelen majdnem kiszalad a számon, hogy a tó. De egy tóval nem hiszem, hogy sokra megyünk, hacsak nem elemi mágus, aki valami vízi pajzsot tud körén varázsolni vagy ilyesmi. Idióta gondolatomon elmosolyodom egy fél pillanatra.
- Hmm… Temető? Lovarda? Talán.  – na meg a tó, teszem hozzá fejben, mire újra elmosolyodom. Az ablakok felé lépek párat, majd fejemet oda dugom hozzá és erőteljesen kezdek kifelé nézelődni, hátha meglátok valamit, ami segíthet. Majd egy rossz mozdulat után az egyik deszka megreccsen, majd a lábam eltűnik a mélybe, azonban a másik oldala a deszkának az égbe emelkedik.
- Áucs! – szisszenek fel, majd halkan egy kisebb káromkodás hullám hagyja el ajkaimat, de csak halkan. – Azt hiszem beszorultam. – nézek a fiúra bocsánatkérő, de könnyes szemmel, mivel eléggé fáj.

Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 19. 09:06 Ugrás a poszthoz




Mióta ismerem Álmost, tudom, hogy nem ő a kedvesség mintapéldánya, de valami oknál fogva nem tudom komolyan venni. Mikor mond valami bántót vagy sértőt, arra vagy elmosolyodom, vagy felnevetek. Tudom, hogy nem gondolja komolyan őket, úgy az esetek 90%-ban, a maradék 10%-ban pedig megérdemlem.
- Tudok, csak nem akarok, mert akkor elmegy a csodás hangom. – mosolygok rá a megjegyzése után, majd megvonom vállaimat. Gratulációt nem vártam, de mikor kiejti száján, hogy bejegyzett, valami jól eső érzés fut át rajtam, majd jön a kisebb belső pánik, hogy mi lesz ha nem sikerül. Mi lesz, ha nem fog menni, mert béna vagyok hozzá, vagy ha valamiért sose fognak úgy állni a dolgok, ahogy kellene. De még az is ott van a pakliban, hogy a mandragórától rosszul leszel, vagy nem bírom ki, hogy mindig ott van a számban. Sóhajtok egy nagyot a gondolatmenet végén, majd kissé elkámpicsorodok. Kijelentésére, miszerint sötét vagyok, csak annyit reagálok, hogy „Kapd be!”, majd kidugom a nyelvem. Tudom, hogy ezt sem gondolja komolyan, vagyis nagyon remélem. Nem érzem magam sötétnek. Jó, nem vagyok egy zseni, de azért ha nagyon akarnám lehetnék én jó tanuló is, csak nem akarok. Mikor nyakába ugrok a kedvesség roham továbbra is tör fel Álmosból, amin pedig még jobban felbuzdulok. Miután kimásztam a nyakából, csak, hogy húzzam az agyát, jó szorosan megölelem a derekánál és fejemet a mellkasára szorítom.
- Szeress! Naaaaa! Ölelj meg te is! – nagy kiskutya szemekkel nézek fel rá, majd elnevetem magam, elengedem és hátrálok pár lépést. Tudom, hogy nehezen viseli az emberek közelségét, olyan mint én, ami végül azt váltja ki belőlem, hogy ő az egyik olyan ember, akitől eltűröm a közelséget. Van ennek bármi értelme? Keressek benne logikát? Na mindegy. Szóval a lényeg, hogy őt közel tudom engedni magamhoz, viszont őt továbbra is zavarja, ha én közel megyek.
Mikor közli, hogy botokat keressek a kutyának, akkor nem kell sokáig pásztáznom a környezetünket, hamar találok is egyet, melyet felveszek és teljes erőből eldobok. Nem megy túl messzire, de arra megfelelő, hogy Lucifer kicsit futhasson. Érdeklődve hallgatom mit mesél Lilláról. Olyan jó látni, hogy van egy ember, aki ezt a tekintetet és lágyságot ki tudja hozni Álmosból. Kicsit irigy vagyok, de nem rájuk, hanem arra ami köztük van. De csak egy kicsit! A kapcsolatokkal mindig csak a gond van. Kérdésén felnevetek. Egyrészt azért, mert abszurd a dolog, másrészt azért hozzá tette a másik opciót is.
- Se pasi, se csaj. Élem boldog szingli életem. – mosolygok rá. Azt már nem velem fogom megbeszélni, hogy elveszítettem végre a szüzességem. Eléggé furcsa és kínos lenne.
- Szerinted milyen állattá fogok tudni átváltozni? Annyira kíváncsi vagyok! Hatmillió állat futott már végig a fejemben, de nem tudom. -
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. január 30. 16:34 Ugrás a poszthoz



Hosszú nap volt a mai számtalan olyan eseménnyel, ami megkoronázta azt. Ma tértem vissza az iskola falai közé, ma volt az első nap két hét után, hogy órára mentem. Aztán az igazgatóiba kötöttem ki, egy alapos fejmosásért, illetve, hogy megtudjam, még egy ilyen és repülök. Éljen! Aztán jött az órák utáni találkozás Denissel, mely megkoronázta a dolgokat. Végül eljött a vacsora ideje, ahova muszáj volt lezavarnom magam. Két hét alatt 8 kilót fogytam, így eléggé pocsékul festek, nagyjából, mint egy anorexiás. Pedig esküszöm, hogy nem folyamodtam semmi ilyesmihez, csak a nem evés és a mély letargia amibe estem, ezt váltotta ki belőlem. Hiába könyörögtek, hogy egyek, nem ment. Aztán beteg lettem nem olyan régen, engem is elkapott az a fránya vírus, ami miatt gyógyítónál kötöttem ki, aki a lelkemre kötötte, hogy egyek. Szóval eszek, vagyis próbálkozom, de nem esik jól semmi, minden falatot úgy kell nagyjából leerőszakolnom a torkomon. Még mindig köhögök, mint egy ló, de ennek ellenére ma mégis úsztam egyet az alagsori medencébe. Hát igen, engem se az eszemére fognak elvinni, de ezt eddig is tudtam. Végül is nem kell okosnak lennem, elég, hogy szép vagyok. Ezen elmosolyodom, miközben egy falat borsót próbálok a villámra szúrni.  Az aszal legvégén ülök, minél távolabb a többiektől. Nincs kedvem senkivel sem jó pofizni, nem mintha abban annyira jó lennék. Pedig tudok én kedves és bájos is lenni, de azt ki kell érdemelni. Kevesen ismerik a valódi Adélt.
Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. július 23. 18:33 Ugrás a poszthoz



Budapesten összesodort az élet jó pár férfivel, akik közül sokakkal gyorsan rájöttünk arra, hogy nem egymást keressük, de voltak olyanok, akikkel egy egész jó viszony alakult. Aztán volt Kornél. Hát igen, ő volt az, akire azt hittem, ő az a bizonyos Nagy Ő. Az elején minden szép és jó volt. De elég gyorsan kiderült, hogy nem csak én vagyok neki, hanem mellettem még másik két lány. Teljesen hülyét csináltam belőlem, megalázva, becsapva és kínosan éreztem magam. Szóval gyorsan véget is vetettem a dolognak, majd kis időre visszatértem Bogolyfalvára, amit szintén nem kellett volna. Egyre inkább úgy érzem, hogy ez elmúlt időbe csak olyan dolgokat tettem, amit nem kellett volna és amiket megbántam. De újra itt vagyok Budapesten, amit annyira nagyon szeretek. Első dolgom az volt, hogy felkerestem a tanáromat, majd egy napig ki se jöttem a műteremből. Csak festettem é festettem. Ez az új szenvedélyem, aminek ha csak tudok szentelek. A másik ilyen a motorozás, ami mellett bekattant újra, hogy meg kéne tanulni autót vezetni. Szóval a bekattanás után mindjárt fel is keresem Nicot, akivel egy randin ismerkedtünk, majd a kapcsolat helyett barátság lett belőle. Mivel neki van autója… sok, így megkértem, tanítson meg az alapokra, amibe furcsa mód bele is ment. Szóval ma motorra pattantam és meg se álltam a megbeszélt helyig. Ő már ott várt, pedig annyira nem késtem sokat, csak 5 percet. A bukósisak levétele és a hajszerkezet belövése után, egy széles mosolyt küldtem felé. Minden alkalommal mikor látom, újra és újra megállapítom, hogy eléggé szemrevaló példány. De hát nem jött össze, ami meg nem megy, azt nem szabad erőltetni. Közelebb lépkedtem hozzá, majd jobb karomat kissé nyaka köré „fontam”, majd egy cuppanós puszit nyomtam arcára.
- Ciao! Felkészültél a rettegésre? – kérdem tőle egy kisebb kuncogás kíséretében, majd lemászok róla és hátrébb lépek picit, hogy szemügyre vegyem a verdát.
- Hmmm.. bátor vagy, hogy ezzel az autóval szeretnél tanítani. Nem volt valami régebbi? Olcsóbb? Vagy ennyire jól megy, hogy tök mindegy, mit húzok meg vagy éppen török össze? – kérdő tekintettel pislogok rá. Fő az optimizmus!

Szendrey Adél
Független boszorkány, Animágus



RPG hsz: 54
Összes hsz: 194
Írta: 2019. július 24. 14:30 Ugrás a poszthoz



Jót nevetek Nico válaszán, miszerint nem lehet felkészülni a rettegésre. Kicsit félek egyébként és a félelem meg az izgalom is hallatszik a nevetésben. Feszült vagyok, mivel még sose vezettem autót, sőt még a vezetői oldalon se ültem soha. Senki nem mondott még el semmit az autókról, vezetésről. Azt tudom, hogy van benne egy kormány, váltó, kuplung, gáz és fék, ja meg tükrök. Elvileg ezek a legfontosabbak. Sajnos mellettem nem volt egy apa, aki tanítson, egyébként meg ő sem vezetett inkább ivott. A kettő együtt meg annyira nem buli elvileg.
Hallgatom Nico magyarázatát az autóválasztás kapcsán, majd összefonom magam előtt a karjaimat, oldalra biccentem fejem, végül méregetni kezdem az előttem állót.
- Te figyi, hány autótok van nektek? – kérdem teljes egyszerűséggel, de közben az kattog a fejemben, hogy vajon mennyi és milyenek, illetve, hogy akkor Nico vajon gazdag. Ránézésre igen, meg van egyéb okokból is sejtésem róla, de ki még sose lett mondta, hogy ő egyébként atomgazdag vagy ilyesmi. Nem mintha ez bármit is befolyásolna egyébként. Csak barátok vagyunk, így ha az is, annak semmi előnyét nem fogom élvezni. Bár azt a fejembe vettem, hogy egyszer meghívatom magam hazájába. Sose voltam még Olaszországba, de mindig is vonzott.
A felszólításra beülök az autóba, majd a lábam előtt elterülő pedálokat kezdem vizsgálni. Ezt művelem egészen addig, míg Nico be nem ül mellém, majd megkapom az első feladatot.
- Tessék?! – nézek rá bután és némi pánikkal tekintetemben – Azt hittem te fogsz nekem elmagyarázni mindent. Őszintén szólva fogalmam sincs…
Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. július 24. 14:31
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szendrey Adél összes RPG hozzászólása (32 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel