Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#KopniczkyKároly
szombat | késő délután | bolondos máguskosztüm

Mindennek van határa. Csupán Erdőhegyi Merse hülyeségének nincsen. Mivel fogalma nincsen róla, hogy mi a bántó, mi a szarkazmus, az irónia vagy esetlegesen a rasszizmus, ezért néha csinál olyan dolgokat, ami… you know… offenzív. Amikor még nem volt a tanoda lakója és tanulója, addig úgy képzelte el a mágusokat, ahogyan azok a mesekönyvekben meg vannak jelenítve. Színes talárok, hatalmas süvegekkel, amik szintén a szivárvány minden színében pompáznak. Így kért engedélyt a hétvégén, és lesétált Bogolyfalvára, ahol talált egy bohókás méteráru üzletet. Mindenféle anyagot vásárolt, s egy hét alatt megalkotta minden mágus rémálmát; egy olyan talárt a hozzá szerinte illő süveggel, mint amilyent te még soha a büdös életben nem volt szerencséd látni. Kezdeném a süveggel; kék, sárga és zöld színekben pompázik, selyem anyagból készül anyagok ezek, amit műgonddal készített természetesen. A talár piros alapon fehér pöttyös, és mindemellett néhány helyen kis bolytok találhatók mindkét ujján, és a talár alján is.
Ki is használja az alkalmat, hogy bemutathassa. Szombat késő délután van, körülbelül háromnegyed hat körül lehet, így elindul a kastélyban, hogy megcsillogtathassa szabó tehetségét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#KopniczkyKároly
szombat | késő délután | bolondos máguskosztüm

- Szeretem a szombatokat – mondja egy nagyot sóhajtva a fiú, miközben hosszú lábain szinte fénysebességgel szökken végig a folyosó egy csendesebb részén. Ahogyan tovább halad, azt veszi észre, hogy a korridor további része sem túlságosan zsúfolt. Ajkait összeszorítva, kissé elgondolkodva, de még inkább gyanakodva emeli egymás elé lábait, akár egy mesehős azokból a nyulas mesékből. „Pszt! Nyúlrha vadászom” mondhatná akár ezt is, miközben lassított felvétel módjára közeledik egy sarok irányába. Ahogyan odaér pálcájáért nyúl – höhö, nyúl... érted -, noha mindezt a legjátékosabban teszi.
- Megvagy, gazember – mondja hősiesen artukálálva, miközben a levegőnek szegezi a varázspálcát. Senki sehol. Megvonja vállát, majd mint aki jól végezte dolgát indul tovább kakadu szerelésében a folyosón, ahol csak cowboyosan biccent egyet-kettőt néhány festmény irányába. A legtöbbjük teljes felháborodással nézik végig a vonuló piperkőcöt, aki persze ezt dicséretként könyveli el, pedig egyáltalán nem erről van szó. A festmények mélységesen megbotránkozva sutyorognak, hogy mégis mit képzel ez a gyerek magáról, hogy mágustanodába jön kicsúfolni a mágusokat.
Aztán csitt és csatt. Merse összerezzen. Szemei kitágulnak a félelemtől, de megtanulta a horror filmekből, hogy bizony utána kell nézni az ilyen dolgoknak, így a hangzavar irányába veszi lépteit. Titokügynek módjára oson, amíg el nem éri a hang forrását.
- Aztakutyamindenit – suttogja kislányos rémültséggel.
Egy srác fekszik a földön. Rajta egy lovagi páncél. Nem ítéli el persze a látványt; mindenkinek megvan a maga fétise. Kétségbeesve nyúl pálcájáért, majd a páncél irányába emeli kocsonyamód remegő kezekkel, még nem mondd semmit, csak masszívan retteg a következő lépéstől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#KopniczkyKároly
szombat | késő délután | bolondos máguskosztüm

Valljuk be férfiasan; fogalma nincsen róla, hogy milyen varázsige lenne az, amivel tudna segíteni társán. Nem kellett volna azt a szőke mosolyú, kék moso… azt a szőke hajú, kék szemű, szép mosolyú lányt bámulnia, hanem mellette figyelni sem ártott volna a bűbájtan órákon. Közeledik a kamera, és már szinte azt is láthatjuk, melyik pórusa vagy nyitva a fiúnak és melyik zárva. Szíve zakatol, akár egy vonattal is összecserélhetné az ember. Aztán gyorsan elvonja a figyelmét néhány szó, amit a szőke bozontú fiú intéz felé. Dráma királylány módjára kap mellkasához, elvégre „leműzték” a szerelését.
- Hogyha tudni szeretnéd… - majd nagyot nyel a fiú ideges tekintetét észlelve. – Öö, nem lényeges – megtöröli robosztus orrát leányos zavarában, majd egy halk torokköszörülés után újra felemeli a pálcáját. „Ha tudni szeretnéd, ez igazi selyem. És én készítettem” mondja ki magában, amitől máris jobban érzi magát egy kicsit. Ez az iskolai lét többször is felidegesítette az elmúlt pár hétben, mint amilyen ideges valaha is volt összességében 14 és fél éve alatt. Érdekes érzés ez a nem is tudom minek nevezzem.
A tea időre ismét idétlenül elvigyorodik, ahogyan látja magát és a lovagi páncélt, amint barátságosan kacagva ülnek egy farönk kisasztalnál teázni. Két kismadár száll el fölöttük, akik kis zsebkendőt visznek csőrükben, amit véletlenül a lovag felett borítanak ki, aki egy pillanat alatt megrozsdásodik. És ismét Merse idióta vigyorát láthatjuk, aki gyorsan felrázza magát, majd kimondja a varázsigét.
- Exlukhops – azonban a páncél meg sem mozdul, hiszen a varázslat csupán kisebb tárgyaknál működik. Ez a tárgy pedig bazinagy. Idegesen, levegőt kapkodva gondolkodik a lebegtető bűbájon, s mikor már mindenki feladná, eszébe jut, és magabiztosan a levegőbe mondja azt.
- Vingardium Leviosa – semmi nem történik. - Vingardium Leviosa! – mondja újra határozottabban, mire a lovagi páncél megmozdul. Nem sokáig tudja életben tartani a bűbájt. Egészen addig sikerül, amíg a srác keze ki nem szabadul, így pár centire az eddig beszorult kartól hullik a fogva tartó ócskavas a folyosó márványpadlójára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#KopniczkyKároly
szombat | késő délután | bolondos máguskosztüm

A fiú keze kiszabadul. Egy pillanatra eltűnik az infantilis viselkedésmód Merse részéről, és végre normális embergyerekként láthatjuk. Kifúj egy jó adag levegőt tüdőjéből, miközben fekete szemeit a másik kékjeibe fúrja. Látja rajta, hogy minimálisan hálás – vagy csak szeretné ezt látni –, azonban azt is látja emellett, hogy nem felhőtlen az öröm. Hunyorítva vizsgálja meg most már nem a földön fekvő társát. Körülbelül egyidősek lehetnek, de még nem látta a toronyban, így meglehet, hogy egy másik házat képvisel. Noha a hideg, kék tekintetből inkább arra következtet, hogy mindegy melyik ház szülötte; nincsen kedve emberek között mozogni. A köszönetnyilvánításra szélesen elmosolyodik, és sötét szemei boldogan csillogni kezdenek.
- Igazán nincs mit, cimbora – indítja el öklét a másik felé, hogy megpecsételjék ismeretségüket egy ökölpacsival, de végül megérzi, hogy elvetette a sulykot. – Ezt jobb lett volna „cimbora” nélkül, ugye? – vakarja meg bal kezével tarkóját pálcájával.
- Mit is? – kérdez vissza, majd kínos érzéssel mellkasában elmosolyodik, és végignéz saját öltözetén. Kezd valahogy összeállni, hogy ez nem a legjobb öltözet ide. A festmények, most a srác… biztosan valami nem jó rajta. Pedig ő így emlékszik a mágusokra.
- Én készítettem – motyogja egy bátortalan mosollyal. – Szeretek varrni – folytatja. – Elég varázslós, nem? – mosolyog továbbra is, de már nem azzal az erővel. Majd idővel rájön, hogy nem kell ennyire erőltetnie a beilleszkedést, mert több hátrányát szenvedi el, mint előnyét élvezné. Nagyot nyel, majd még nagyobbat sóhajt.
- Nevetséges, igaz? – fel sem néz a másikra, csak a cipőjéig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ti is hallottátok? Ez a koppanás egy jó nagydarab kő volt, ami Merse szívéről zuhant a mélybe, amikor is azt látja, hogy a másik – még ha csak egy leheletnyit is – megenyhülni látszik. A cimbora szót megpróbálja majd kerülni a közeljövőben. Túlságosan közvetlen és túlságosan próbálkozik. Be kell illeszkedni valamilyen úton-módon a varázstársadalomba. Mivel ezidáig valóban csupán könyvekből és mozifilmekből, mesékből tudta, hogy varázsló és boszorkány létezik. A következő pár percben hallottak miatt szépen, lassan leemeli fejéről a süveget, és azt szorongatva néz fancsali képet vágva a másikra, aki meg-megmosolyogja őt. Nincsen ezzel baj, de azért egy kicsit kellemetlen.
- Te – kezd bele és keresi a megfelelő szót. – Aranyvérű vagy?
Szúrja érdeklődő fekete tekintetét a másik szemeibe. Még gyakorolja ezeket a kifejezéseket, de azt tudja, hogy aranyvérű varázslók nagyon büszkék a származásukra, a félvérek normálisak, és a mugli születésűek kissé elhagyatottak. Legalábbis eddig ezt tapasztalta. Sőt, azt is hallotta, hogy az egyik évfolyamtársát sárvérűnek hívta egy rellonos nagylány, mire társa sírva elszaladt. Ezt nem teljesen érti azóta sem.
- Én is – bólogat serényen a kérdésre. Úgy néz ki, hogy ebből a szempontból is sorstársak. -  Merse vagyok – nyújtja jobb kezét a másik felé, s másik kezében sután lóbálja a süveget. – Nem egyszerű beilleszkedni – teszi még hozzá. – Azt hiszem, hogy nem is a legjobb a technikám – ezt már halványan mosolyogva mondja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Az egzisztenciális kérdések viharában elveszni látszik a két fiatal fiú. Érdekes, hogy egy közös pillanat mennyire össze tud hozni két teljesen külön személyiséget. Ezen is kicsit elmélázva tekint belső szemével a jövőbe, ami még mindig nagyon homályos számára. Lehet belőle igazi mágus vagy megmarad ez a kis mezei hülye gyerek, aki semmihez nem ért igazán? Nem tudhatjuk, hogy miből lesz a cserebogár, ugye. Gondolatmenetét csupán a másik rövid mágiatörténet előadása zavarja meg. Vagyis nem zavarja, csak visszahopponálja a valóságba. Érted? Hopponálja. Ez azért elég varázslós hasonlat volt, nem? Tehát, hozzáértést játszva hümmög egyet-kettőt a sztorin, majd hosszú mutatóujját vastag ajkai elé emeli.
- Ami azt illeti – kezd bele. – Elég varázslatos volt – mosolyog azon, hogy mennyire szép idők voltak azok a bizonyos otthon töltött gyermekévek. – De szó, mi szó – folytatja komolyabban. – Nem nagyon találkoztam varázslókkal és boszorkányokkal, csak mesekönyvekben – vonja meg vállát kissé elszontyolodva.
Örökbefogadott gyermekként nem tudja, hogy honnan is származhat, de még soha nem gondolt bele komolyabban, hogy talán vérszerinti szüleivel máguscsaládként funkcionálnának.
- Nagyon örülök, Karl – mondja kissé elharapva az „r” betűt. A magyar név ezután apró meglepettséget varázsol Merse arcára. – A Karcsit gondolom nem bírnád – jelenti ki alig érezhetően kérdéssé formálva, hátha mégis opció ez a becenév. – Mondjuk, a Karl elég macsó – mondja, majd szerényen mosolyogni kezd, miközben még mindig a süveget markolássza.
- Alul művelt vagyok még ezekben a témákban – gondol a varázsvilágra. – De azért kösz a biztatást – szorítja össze ajkait.
Hirtelen megszólal egy festmény, és Merse két lábon kihord vagy három szívinfarktust. Ehhez még hozzá kell szoknia. Nagyot nyel, és zakatoló szívéhez kapva fordul vissza Karl irányába.
- Hát, először felsétálok a toronyba, és leveszem magamról ezt – mutat színpadiasan végig testén, amit még mindig a máguskosztüm fed. – Aztán elmegyek kajálni, mert már kezdek farkas éhes lenni – osztja meg ezen gondolatát is a szőke sráccal. Újabb nagyobb sóhaj hagyja el ajkait, aztán felteszi a kérdést.
- Van kedved velem tartani? – tekint a kék szemekbe érdeklődve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#KopniczkyKároly
szombat | késő délután | bolondos máguskosztüm

A nevek valóban nagyon fontosak. Mármint lehet, hogy mégsem annyira, de Merse mindenesetre nagyon meghatározó dolognak tartja. Ebben az esetben az érdekesség az, hogy a becézett formát sok olyan ember nem tudja elfogadni, akik túlzottan zárkózottak és szabálykövetők. Látszik Karcsin is, hogy eléggé elvan a saját kis világában, de a becézett forma elfogadása megcsillantott egy újabb fénysugarat friss ismeretségükben.
- Akkor Karcsi – motyogja inkább csak magának.
A festmények egyre jobban kezdik a károgást, sőt mivel most jobb dolguk nincsen, ezért más festményekről is átkúsznak a felbujtó portré mellé, és egyszerre kezdik el „osztani” a két fiatal srácot. Erről Merse megpróbál tudomást semmi venni, így ártatlanul a képek lakóira tekint, majd visszaemeli tekintetét a szőke fiúra, miközben fekete sörényét csóválja.
- Nem, Eridon – mondja mutáló, el-elcsúszó hangján. – Én sem tudom, hogy mások klubhelyisége merre lehet – teszi hozzá vállat vonva. – Csak annyit, hogy a rellonosok valahol az alagsorban vannak elzárva – enged meg végül egy mosolyt.
Tökéletes tervnek tűnik a Karcsié. Ezért Merse hevesen, egyetértően bólogatni kezd. Már túltette magát az öltözetén, noha eszébe nyilal a tudat, hogy a többiekkel még találkozhat útközben, és igencsak szeretné elkerülni azt a gusztustalan stílusú rellonos fiút, akivel éppen a napokban sikerült összerúgnia a port. Nem, Merse nem rosszalkodott. Inkább a másik fiú próbálta húzogatni a bajszát, de még idegesebb lett, amikor nem tudta kihorni az eridonost a sodrából. Mindenesetre, megjegyezte magának egy időre.
- Hát, köbö tíz perc, mire a toronyba érek, aztán a ruha csere – húzza el ajkait. – Aztán visszaséta a nagyterembe – vezeti le a másiknak. – Szóval, legyen inkább fél óra? – formálja végül kérdéssé, miközben hallja, hogy egy nagyobb diákcsapat indul el a folyosó elején. Jó lenne valahogyan megúszni, hogy találkozni kelljen velük, így feszülten várja Karcsi válaszát, s meg-megfordul a hangzavar irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

#KopniczkyKároly
szombat | késő délután | bolondos máguskosztüm

Érzi, ahogyan izzadtsága izgatottan csúszik végig lefelé halántékától egészen állkapcsáig. Onnan nem tudjuk, hogy a ruhán vagy a márványpadlón végzi, de az biztos, hogy nem a melegtől történt mindez. Egyre közelebbről jönnek a hangok, s miután Karcsi is megfordul, hogy elintézze a dolgát a találkozásig fenn maradt fél órában, Merse fiam is úgy dönt, hogy meglépi a meglépni valót. Mélyet sóhajt, majd úgy dönt, hogy vámpír – már amit ő képzel el a vámpírról – módjára arca elé kapja köpenyét, és arcát takarva, szinte lábát húzva oson el az érkező diákok mellett. Hallani, hogy nem nagyon értik, hogy mi történik mellettük, sokan értetlenkedve horkannak fel, de Merse csak a túlélésért küzdve szalad végig a folyosón. Hamarosan egy kanyarban megpihen, és a falnak szorítja hátát. Szíve hevesen ver, majd’ kiugrik horpadt mellkasából.
- Ez meleg volt… - suttogja maga elé, miközben egy felette lévő festmény hangjára kapja fel a fejét. „Nekem mondod?” kérdi a festményen szereplő férfi, aki egy üstben fürdőcskézik, ahol bizonyára nem önszántából hesszel, elvégre mellette egy faun szerű alak, vasvillával nyomja vissza a forróvízbe folyamatosan.
Merse szemei szokásos meglepettséggel kidüllednek, majd inkább tovább száguld, hogy átöltözhessen, és végre megvacsorázhasson. És mi a legjobb? Egy új ismerőssel teszi majd mindezt.
- Szeretem a szombatokat – motyogja menetközben mosolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kopinczky Karcsi, mein neuer Freund     °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°

Óriási változást vehetünk észre Merse öltözködésén. Persze, csak az veheti észre, aki az imént találkozott vele a toronyba vezető úton. Szerencsére nem sok ember retinájába éghetett bele a látvány. Elöljáróban annyit kell tudnia mindenkinek, hogy Merse nagyon be szeretne illeszkedni a varázstársadalomba, de eddig inkább kevesebb sikerrel járt mint többel. Színes, papagájra emlékeztető varázslósüveget, talárt és köpenyt varrt magának, ami kiderült, hogy közel sem tükrözi a valódi mágus stílust. Így felsétált az Eridonba, hogy levesse gondosan és szeretettel szőtt gúnyáját, és normál ember módjára kapta magára gönceit. Most egy barna bőrcipőben, fekete kordnadrágban, szürke ingben jelenik meg. Az ing a nadrágba van tűrve, aminek ott maradását egy barna hózentróger biztosítja. Fejébe egy férfi svájcisapkát húzott, hogy teljes legyen az outfit. Hatalmas két kézfejét zsebében pihenteti, miközben akkurátus léptekkel lép be a nagyterembe. Látszik, hogy valóban vacsoraidő van, hiszen tömve az étkező. Ez Mersének meg sem kottyan, de szemöldökét ráncolva gondolkodik el azon, hogy vajon vacsorapartnerének is meg fog-e felelni ez a hely. Mivel tart attól, hogy Karcsi csupán a küszöbig fog bejönni, ezért egy, az ajtóhoz közeli asztalhoz ül le várakozni. Még nem tudja, hogy berángatja-e vagy alkalmazkodókészségéhez nyúl, és elmennek egy másik helyre. De az biztos, hogy nem fogja hagyni, hogy szó nélkül tovább álljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kopinczky Karcsi, mein neuer Freund     °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°

Nadrágjának zsebébe nyúl, és elővesz egy rézpénzt. Nagyot sóhajt, miközben pörgetni kezdi az asztal sarka környékén. Rendületlen, bár inkább bambán nézi, ahogyan az érme táncot jár a már igencsak meggyötört tölgyfa felületen. Mielőtt teljesen elmerülne benne egy ismerős hang rázza fel ebből az állapotból. A köszönés után egy puffanással néhány könyv is az asztalon landol. Megérkezett Karcsi. Merse halvány mosollyal biccent üdvözlésképpen, majd a másik első mondatára hevesen bólogatni kezd.
- Négy testvérem van – kezd bele fejet csóválva, még mindig mosolyogva. Igaz, hogy nem vérszerinti testvérek, hanem nevelőszülei csemetéi, de Merse is a gyermekünk, még akkor is, ha a vér nem játszik szerepet a történetben. – Ezért nekem nem para – vonja meg végül csapzott vállait, majd a könyvekre sandít. Nem tudja még azokat megvizsgálni, mert Karcsi nyelve – bizonyára a tömeg zavarától – megered, és újabb hozzászólások röppennek ki szájából. A „házimanó” szóra ijedten tágul ki pupillája, s olyanná válik tekintete, mintha csak a feketeség létezne lélektükreiben.
- Házimanó? – szép varázstudatlan kérdés, Merse. Congrats! – Az meg mi? – teszi fel a számára ártatlan kérdést, miközben az asztal, vele szemben lévő pontjára mutat, ezzel jelezve Karcsinak, hogy foglaljon helyet. Habár, a manók létezése sok mindent megmagyarázna; valamelyik nap apró alak árnyékát látta a folyosón, furcsa, sipító hangot is hallatott a lény, majd eltűnt a konyhába vezető úton. Az Erdőhegyi fiú meg volt győződve róla, hogy hallucinált.
- Ó, kösz – enged meg még egy mosolyt, és néz végig magán. – Múlt héten lettem készen az inggel – vizsgálja még mindig saját öltözetét. – Bár, elcsesztem a gombok távolságát alul – jegyzi meg inkább csak úgy magának, aztán vállat vonva társára néz.
- És mi jót olvasol? – bök fejével a könyvek irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kopinczky Karcsi, mein neuer Freund     °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°

Testvérein elgondolkodva mered az egyik salátás tálra, miközben ajkait elhúzva idézi fel a nevekhez tartozó arcokat, kékes szemeket és szőke hajkoronákat. Érdekes, igaz? Hogyha az ember Mersére néz, akkor nem egy ilyen családot képzel el neki. Ez benne a legszebb.
- Aham – hümmög a testvérek létszámára vonatkozó kérdésre, s még mindig látszik a halvány mosoly sötét ajkain. Még nem érzi, hogy részletesen be kéne számolnia a családi helyzetről, ezért nem kezd bele a sztoriba, de van egy olyan érzése, hogy érdekesmód jól meg fogják tudni értetni egymást Karcsival. Pontosan azért, mert ennyire különböznek, és mindkettőjüknek érdeke, hogy ápolja a kapcsolatot a másikkal. Merse egy jól funkcionáló agyat szeretne madárijesztő módjára, hogy többet tudjon a varázsvilágról, a fiatal Kopinczky fiú pedig szívet szeretne kérni Óztól. Teljesen jó kis csapat lesz ez, mondom nektek.
- Kíváncsi lennék, hogyan néznek ki – nyúl végül az egyik zöldséges tálhoz, és egy blasírozott répát kezd el majszolni, azzal mutat szemöldökét felvonva Karcsira. – Szóval, ezek a… házimanók… itt vannak a kastélyban? – kissé ijesztően hat a tudat, hogy aprócska lényeg mászkálnak fel s alá, sőt még az ételeket is ők készítik. – Gordon Ramsay ezt nem hagyná – nevet fel végül, de gyorsan eljut agyáig, hogy Karcsinak valószínűleg fogalma nincsen róla, hogy ki is az a Gordon Ramsay, így csak mosolyogva legyint egyet.
- Igen, mindet – húzza ki magát büszkén. – Szeretem.
Nem kifejezetten a pénzről van itt szó. Egyszerűen ez volt az, ami megfogta őt. Valaki énekes, dalszerző, bájitaltan-guru, etc. Merse a divat világában szeret elveszni. Olyannyira, hogy néha más nem is érti, hogy miért születhettek meg bizonyos darabjai.
- Irigyellek a tudni akarásod miatt – jegyzi meg vállat vonva, s újabbat harapva a répából. – A bájitaltan marha nehéznek tűnik – teszi még hozzá, miközben szeme megakad a varázslélektan könyvön. Kérdezne, látszik is rajta, hogy a könyvhöz kapcsolódna kérdése, de jobbnak érzi, hogyha nem üti bele az orrát.
Habár, az is meglehet, hogy csak érdekli a pszichológia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kopinczky Karcsi, mein neuer Freund     °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°

A testvérkérdés valóban bonyolult, és nem szeretné emberi kapcsolatokkal untatni a kevésbé szociális Karcsit – habár meg kell hagyni, hogy olykor-olykor szépen meg tud nyilvánulni, még ha láthatóan nem is esik jól neki. Eljutnak majd erre a szintre biztosan. Addig is, érdemes rákérdezni mindenre, ami érdekel, mert a másik nem ziher, hogy magától el fogja mondani ezeket, a számára már normálissá vált dolgokat. Közben természetesen újabb téma a manók holléte, de egyelőre ezt egyikük sem tudja megmondani. Valójában Merse azt sem tudta eddig, hogy léteznek. Nem is tudja hová tenni őket.
- Szóval, ők ilyen… szolgaféleségek? – reppen magasba szemöldöke.
Nem teljesen ért egyet a szolgatartással. Biztosan indiai gyökerei miatt, habár nem ismer onnan rokont egyelőre. És nem is túl valószínű, hogy valaha is fog. Magyarország és India nem testvérország, az egyszer biztos. A varrásra felcsillannak fekete szemei, és az utolsó falatot kapja be a répából, miközben megértően bólogat.
- Nem a legférfiasabb hobbi, azt tudom – mosolyog még mindig, miközben mégis büszkén kihúzza magát, majd az asztallapra könyököl, állát a tenyerébe helyezi, és úgy nézi tovább a kínálatot. – Nem is az számít érdekesnek, hogy te nem varrsz – mosolya szüntelen az arcán. – Hanem az, hogy én viszont igen – nevet fel végül, és lop egy újabb adag zöldséget a zöldségestálról. Közben serényen bólogat a tanulás és gyakorlás fejezetre Karcsi beszédében. El is könyveli magában, hogy párszor a szőke fiú segítségét fogja majd kérni, mert neki még nem nagyon megy az alapok elsajátítása. A stréberség nem a jó szó szerintem Karcsi esetében; inkább szolgalmas. A stréber a másikat eltaposva próbál érvényesülni, míg a Kopinczky fiú most ajánlotta fel a segítségét. Jobb ember ő, mint gondolná magáról. Vajon ki hitette el a rosszat vele? Kalandozik el egy pillanatra, majd visszaemeli sötét szemeit társára.
- Nem hiszem, hogy sokban különbözne nálunk a kaja – mondja félig teli szájjal, s vállat von. Nem is veszi már fel, hogy ennyire meg vannak különböztetve mint muglik. Elvégre ő is rácsodálkozik minden alkalommal a varázsvilágra. – Mondjuk – nyeli le a falatot. – Én vegetáriánus vagyok, szóval pölö olyat – mutat a csirkére. – Nem eszek. De a húgom biztosan lecsapna rá. Jó beles a csaj – mosolyog, és most egy zellert vesz magához. Beleharap.
- Mi lesz még a mai program? Tanulás, gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Thomas
a stégnél | egy vasárnap délelőtt

Általában nem a szabadban történnek Merse életében a legszerencsésebb dolgok, azonban ma reggel úgy ébredt, hogy mégis jó lenne mozogni egyet Bogolyfalva környékén. Többször megfordult már az is a fejében, hogy egy hétvégét lenn maradni az egyik szállóban, és este bolyongani a faluban, de még túl fiatal ehhez. Tizennégy és fél évesen örüljön, hogy napközben lelátogathat a faluba egyedül. A (nevelő)szülők nagyon féltik őt mindentől. Talán még jobban, mint a biológiai gyermekeiket. Nem tudni, hogy miért van, de így van, ezt kell szeretni, ahogy mondani szokás. És Merse szereti is, mert csipázza, hogy anyuci és apuci édes kisfia lehet még egy darabig. Talán később, a nagybetűs tini korban majd megváltozik ez, és inkább a sötétség hercegévé válik, már nem annyira bírja a mutert és a fatert. Szüleivel gondolatiban érkezik meg a bogolyfalvai stéghez, ahol jelenleg csupán néhány fiú piszkálja egymást hangosan nevetgélve. Merse barátságosan mosolyogva sétál el mellettük, majd a Rellon jelvények láttán inkább ijedten kidülledt szemekkel szedi tovább hosszú lábait, amíg el nem éri a stég szélét. Fekete kordbársonynadrágot és szürke pufidzsekit visel. A nadrág épphogy eltakarja bokáját, de látszik alatta a fehér zokni, majd egy feketeszín magasabb talpú sportcipőben fejeződik be az öltözet. Balgamód nem hozott sálat és sapkát, de egyelőre nem érzi a hideget. Inkább csak áll a stég szélén, és nézi a megfagyott víztükröt. Fekete szemeiben látni, hogy valahol máshol jár gondolatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Thomas
a stégnél | egy vasárnap délelőtt

Eléggé cidri van ám idekünn. Valóban nem volt jó ötlet ez a bokavillantás; céda. Ahogyan ácsorog a stég szélén, régi filmek cikáznak keresztül elméjén, amin hangosan fel is nevet egy pillanatra. Ő a hölgy az út mentén, aki bokát villant, hogy fuvarhoz jusson. A nevetés mosollyá változik lassan, végül nagy sóhajjá alakul, és ezen a sóhajon keresztül távozik a kedves kis gondolat a levegőbe, egy leheletfelhőbe csomagolva. A rellonosok hangos, egymás közötti csipkelődése hozza vissza ismét ebbe a világba, majd néhány nyikorgás valaki lábai alatt. Merse kíváncsi jellem, szereti tudni, hogy mi történik körülötte, így megfordul, és egy vele közel egyidős fiút lát maga előtt. Ismerős neki. Az is lehet, hogy csak hasonlít valakire. Lekönyököl a nem túl biztonságosnak tűnő korlátra, és nézelődni kezd. Jó kis délutáni elfoglaltság, és így jó helyzetbe kerül ahhoz, hogy Merse jobban meg tudja őt vizsgálni. Csuda karakteres arc, nyakát sárga-fekete sál takarja. Navinés. Nyilvánvaló. Késztetést érez, hogy közelebb lépjen hozzá, de még nem mer. Beszélgetni, ismerkedni akar. Őt az emberek mozgatják, itt pedig még igen keveset ismer, ezért kellenek köré szövetségesek. Kicsit feljebb húzza hát a zipzárját, mintha nyakkendőjét igazítaná, majd tesz egy lépést a másik felé.
- Helló! – szólítja meg végül egy kedves mosoly kíséretében. Olyan világot élünk, amikor ez szinte ijesztőnek számít néhány ember számára. Így érdekes helyzetekbe tudja keverni magát, sokszor hitték már ilyenkor - például -, hogy „rányomul” valakire. 14 éves. Még nem nagyon „nyomul” ő senkire. Bár, meg kell hagyni, hogy helyes, finom vonásai vannak a Navinésnek.
- Ismerhetlek valahonnan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kopinczky Karcsi, mein neuer Freund

Szinte fel sem fogta az imént, hogy valódi szolgaságról beszélnek. Innen az értetlenség. Számára már csak azért is furcsa, mert 2019-et írván régóta nem találkozott a szolgasággal mint olyannal. Na, jó... csupán akkor, amikor otthon édesanyja túl sok házimunkát csináltat vele, akkor szereti, hogyha úgy hívják, hogy Konszuéla. Nem túl PC, bocsi. És ilyenkor viccelődik is azzal, hogy ez talán Indiában divat, de itt, Magyarországon már nem az. Valamiért mindig felhozza valószínű hova tartozását, pedig valójában fogalma sincsen arról, hogy hogyan kerülhetett Magyarországra, és hol van az a két ember, akiknek gyümölcseként ő most ezen a világon lehet.
- Jól van na – húzza össze játékosan szemöldökét, amikor látja Karcsi arckifejezését; a dühöt értetlensége miatt. – Nekem fura ez a szolgaság dolog – vonja meg végül csapzott vállát, majd folytatja a táplálkozást. Ismét el kell mondanom, hogy jól kiegészítik egymást a fiatalok. Merse nem sértődős fajta és tisztában van a képességeivel/képtelenségeivel. Alapvetően konfliktus kerülő – vagy csak nem veszi észre, hogy abba csöppent –, így nem kell tőle túl sok drámát várni. Leveszi sapkáját, az asztalra teszi, majd fekete tincsei közé túr, és serényen bólogatni kezd.
- Ja – válaszol az étkezési szokásait illetően, és egy újabbat harap a kezében lévő zöldségbe. – De semmilyen állati eredetű cuccot nem csípek – mutat az egyik, nem messze lévő tejesköcsögre. Állat szaguk van, nem jó. Élőlények nedvei, élőlények húsa. Pfej. Ez valahogy nem fér bele az ő értékrendjébe. Ahogyan a manók tartása sem, de neki ebbe nincsen beleszólása. És nem is tudja a varázstani hátteret, ezért nem is feszegeti tovább azt a témát sem.
- Vallásos? – kérdez vissza, majd amikor eljut az agyáig a kérdés alapja, színpadiasan felnevet. – Neem – csóválja fejét. – Nem, dehogy – legyint mellé még egyet, és bekapja az utolsó falatokat. – Nem gyakorlom azt, amire gondolhatsz. Magyarországon nőttem fel szőke és fehér bőrű anyuka és apuka mellett – osztja meg az igen bizalmas információt Karcsival, elvégre senki orrára nem kötötte még eddig családi hátterét. A továbbiakban érdeklődően csillogó szemekkel hallgatja a mai nap terveit, majd egy zeller szárért nyúl, amikor egy dobozt lát maga előtt. Nem is nagyon figyelt arra, hogy Karcsi mondott. Sorry, my friend. A zöldség kiesik kezéből, és ijedten tekint a fiúra. Most mi is történik? Sok minden fut át az agyán, de végül cetlit lát a dobozban, édességekkel.
- Azt a mindenit – mondja megilletődötten. – Nem láttam még ilyet – csóválja fejét. – De nagyon szívesen, simán – reméljük, hogy étcsokoládé vagy alacsony tej tartalmú édesség. – Szerinted veszélyes?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Thomas
a stégnél | egy vasárnap délelőtt

A srác visszaköszön. Hasonló kedvességgel, mint ahogyan Merse is tette az imént. Ez szuper. Ritkán van lehetősége kommunikatív emberekkel találkozni. Ahogyan az elmúlt hónapok mutatják; a diákok nagy része nem áll még készen a közösségben való létezésre. Az egyik nem beszél, a másik csúnyán beszél, a harmadik pedig csúfolja társait. Valójában, ezek a diákok valamilyen frusztrációt szeretnének ezen keresztül a világ mocskos képébe köpni. És ezzel nincs is semmi gond. Mindenki olyan, amilyen. Csak azonosulni lehetetlen Merse számára ezekkel a viselkedésmódokkal. Így – egy szó mint száz – szemei akaratlanul felcsillannak a Navinés illemtudására.
- Az – válaszol először röviden a másik kérdésére.
Habár, egyértelmű, hogy nem emiatt tette fel ezt a kérdést elsősorban. Biztos benne, hogy valahol már látta őt, és most nem a folyosóra gondol. Valami miatt érdemes számon tartani őt, de még mindig nem tudja, hogy mégis honnan a látott ismeretség.
- Nem, nem – emeli a levegőbe mutatóujját, ami végül ajkai elé kerül, és szemeit összehúzza, amolyan Columbo hadnagy módon. Ő most meg fogja fejteni ezt a rejtélyt. Mersének is szoknia kell, hogy ennyire magas. Szinte hihetetlen, de tavaly nyáron nyúlt annyit, hogy az akkori osztályának egyik legalacsonyabb tagjából a tornasor elejére kerüljön. És meghallja a nevet; Middleton.
- Te vagy a… a… - csettintget maga előtt, amíg be nem ugrik neki az újság neve. – a… az Edictum főszerkesztője. Habár, gondolom nem kell téged bemutatni magadnak – mosolyog félszegen. – Nekem is a Rejtvénysarok a kedvencem, by the way – utal a Thomassal készült interjúra, ami éppen a minap került a keze ügyébe. A nagy öröm közepette el is felejtette, hogy ő is visel nevet.
- Ú, bocs – nyújtja jobbját. – Erdőhegyi Merse vagyok.
Nagyon örül a feje, hogy újabb embert ismerhet meg.
- És mi járatban erre, Tom? – nem tudja, hogy mi a preferált becenév, de mindenkinél próbál becézett formát használni, hogy megmutassa ő mennyire közvetlen. Noha ez nem minden esetben válik be. De ez őt nem zavarja. Maximum rászólnak, hogy nem azt a formát szeretik, hanem egy másikat. Azért vagyunk beszédképes emberek, hogy ezt kommunikálni tudjuk egymás között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Thomas
a stégnél | egy vasárnap délelőtt
>> BREKK <<

Kedvesen elmosolyodik Thomas poénján, de valóban nem üt akkorát, hogy kacagásban törjön ki. Attól még humoros volt. Valóban, ki tudja? Nem kell elkezdeni azonnal elmélkedni, de igen érdekes téma, hogy mennyire is ismerjük önmagunkat. Merse apukája szerint nagyon hasznos önismereti könyveket olvasni. Kivéve annak, aki teljes mértékben tisztában van magával. Habár, ilyen szerintem nem létezik, csak ezt mutatja. Ekkor jutunk el az interjúig, és a Főszerkesztő kérdésére kihúzza magát, így válaszol egy széles mosoly kíséretében.
- Igen – bólogat hevesen mellé. – Nagyon tetszett – teszi még mellé kicsit udvarlásképpen is. Nem úgy. Csak szereti a társait bátorítani, hogy folytassák ezeket a különleges dolgokat, amit elkezdenek. Annyira érdektelen a mai csemetetársadalom. Jó, hogy Thomas szeret írni, tizenévesen újságot vezet, és nem is rosszul. De az is lehet, hogy a varázstársadalomban ez a normális. Csak Budapesten látod a telefonba bújt tinédzsereket, akik nem ismernek sem istent, sem embert. Nem tudni. Merse még ismerkedik a mágusok világával. Serényen bólogatni kezd a rejtvénymegfejtésre. Biztosan küldeni fogja majd, elvégre pont is jár érte. Ha már tanulmányaiban nem ér el túl sok sikert.
- Én – kezd bele félszegen – Nemt'om – vonja meg vállát. Sok volt már az Eridon toronyból. Egy hete nem volt szabadlevegőn, csak amikor a kastély egyik épületrészéből egy másikba kellett mennie tanórára. – Kell néha a friss oxigén – szippant drámaian a levegőbe kezeivel hadonászva. – Plusz nagyon szép Bogolyfalva – igaz, hogy innen nem sok mindent látni, de egy forrócsokira biztosan be fog ugrani a vendéglátó negyedbe. Ezen elgondolkodva mered egy kicsit maga elé, mire egy hatalmas sikoltás üti meg dobhártyáját. Thomas valamitől jól megijedt, így először Merse is kihord kétlábon egy-két szívinfarktust. Aztán feldolgozza a történteket, és ahogyan Tom nevetni kezd, belőle is kitörik a felnőtlen kacaj. A sikkanás újra és újra lejátszódik a fejében, aztán a béka bamba tekintete és értetlen brekkenése tovább húzza a humorvonalat. Bal kezével a korlátnak támaszkodik, és könnyes szemekkel tekint társa szemeibe. Közelebb hajol az állathoz, akivel egy ideig békaszemet néznek, de brekken egy utolsót, és szépen lassan arrébb ugrál. Biztosan nem esett jól neki, hogy kinevetik.
- Ez… - piheg a nevetés utáni „sokkban” – Ez nagyon vicces volt – törölgeti meg kacagástól nedves szemeit, amiket újra Tomra emel. Merse megfordul, hogy jobban szemügyre vegye a szökésben lévő állatot, amikor egy fényes tárgyat vél felfedezni a nyakában.
- Hát ez? – kérdi inkább csak magától, majd az állat kergetésébe kezd. Mondanom sem kell, hogy tiszta Benny Hill Show. A végén mesébe illően elterül a stégen, és úgy kapja keze ügyébe a brekkencset. A nyaka köré egy kis rugalmas nyaklánc van téve, amin az áll, Mr. Billy-Bob. A földön fekve fordul Thomas felé, s Oroszlánkirály mód emeli a békát a levegőbe. – Ez valaki szökevénye lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Herczeg Bejke;
- A viszontlátás öröme.

Didergős reggelre ébredt ma a Bagolykő Mágustanoda minden lakója. Amikor a csalafinta napfény már azt hitette el az emberrel, hogy innentől kezdve indul a mandula, indul a tavasz, akkor azzal kell szembesülnie, hogy ez még bizony elmarad. És marad a jó kis átmeneti angol február, amikor minden nyirkos, sötét és a hideg csontig hatol. No, de ez nem fogja Merse kedvét szegni. Egy fekete-fehér csíkos, csőszárú nadrágban jelenik meg a folyosón. A gatya számára nagyon kedves, egy pár hónapos kreálmánya, amiben úgy néz ki, hogy a The Nightmare Before Christmas karaktere; Jack Skellington. Magas, nyakigláb forma alapvetően, és ez a nadrág nem segít abban, hogy szemet hunyjunk a szokatlanul hosszú lábakon. Felül egyszerű fekete gyapjúpulóvert visel, ami alól fehér ingnyak kandikál. Egész elviselhetővé téve a nem mindennapi nadráglátványt. Természetesen a nadrág bokáját súrolja, alatta csupasz testrésze virít, majd egy fekete, kissé csillogó papucsban ér véget a cudar látvány. Merse szerint ez stílus. Mások szerint olykor hányinger. Fekete szemei vidáman csillognak, ahogyan az iskola konyhája mellett sétál el. Jó lenne harapni valamit. De mégis mit? Fordul a konyhaajtó irányába, ahol is egy, a földön fekvő lényt pillant meg; egy manó az. Soha nem látott még egyet sem, de egyértelműen az lesz. Nem piheg látványosan, biztosan elájult. Merse nem egy hős, egyelőre kétségbeesetten guggol le a kis élőlény mellé.
- Hé – nyel egy nagyot. – Te, manó! Magadnál vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Herczeg Bejke;
- A viszontlátás öröme.

Az a kifejezés, hogy fogalma nincsen, mi tévő legyen… nem kifejezés. A megszólítás után közelebb hajol végül hozzá egy jó tíz-tizenöt másodpercre, hogy hallja szuszog-e az illető. Olybá tűnik, hogy légzése van, ami igen jó hír. Ha van légzés, akkor van keringés is, azt beszélik, így az olvasott ismeretekre hagyatkozva folytatná az elsősegélynyújtást, azonban a lény poros ruhája miatt egy kisebb tüsszögőroham kapja el, amit mégis varázslatos módon azonnal hagy abba, amikor egy macska jelenik meg mellette. Sötét szemei újabb csillogó örömáradatban törnek ki, szinte megfeledkezve a kollapszus betegről. Ekkor egy vékony hang is felriasztja. Felnéz, és egy szőke hölgyeményt pillant meg maga felett, aki láthatóan ki van készülve a látványtól, és ettől Merse újra hiperventillálni kezd a tehetetlenségtől.
- Nem tudom mi történt. De az tuti, hogy lélegzik, szóval csak eszméletét vesztette – jelenti doktor Szöszinek a helyzetet. Valóban kezd a helyzet egy kissé ER kategóriás lenni, amikor is Merse újra a lányra néz, és összehúzza dús szemöldökét. Nagyon ismerősek a vonások, de jelenleg nem ez a legfontosabb, ezért egy mély sóhaj kíséretében fordul vissza az ájulthoz.
- Mit csináljunk? – kérdi a szokásosnál magasabban mutálva. – Vigyük a gyengélkedőre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Thomas
a stégnél | egy vasárnap délelőtt

A béka a mai nap legnagyobb sztárja. Még nagyobb lehetett volna, hogyha az előzőekben említett kis dalocskát is „eltolja”, miközben aprócska kalapban, kezében pedig kis sétapálcájával végig ugrál a stégen. Na, az lett volna baromi menő. Bár, bizonyára azt a vicc faktort már nem bírta volna egyik fiatal sem, és már szemük helyén x-szel feküdnének a földön, miközben szellemük karba tett kézzel állna a kihűlő félben lévő testük felett, összenézve „nem baj, megérte”.
A földön fetrengő jelenete után, a békát a levegőbe emelve a híres majmot utánozva fúrja fekete szemeit Toméba. Úgy néz ki, hogy ő is látja, mi a szitu. Valakinek nagyon hiányozhat a kis társa. Merse sem nagyon tudja elképzelni a délutánokat, késő estéket doromboló kismacskája nélkül. Brekkencs kikerül a kezéből, és a navinéséba kerül, aki másik kezével viszont segíteni szeretne Mersének feltápászkodni.
- Ó, köszke – emeli kreol arcát az ég felé, majd rámarkol Tom segítő markára. Mégis jól alakul ez a mai nap.
Leporolgatja magát, majd egy, arra járó szellő végig simítja hideg ujjaival Erdőhegyi nyakát, amire kirázza a hideg, s kissé dideregve fordul iskolatársa felé. Szólásra nyitja ajkait, de egyelőre nem távozik rajta szó. Csupán zakatol az agya, hogy mi lehet a következő lépés. Elgondolkodóan húzza el ajkait, ahogyan Mr. Billy Bobra néz.
- Mi lenne, ha feladnánk egy hirdetést az Edictumban? – kérdi. Az idő kezd kissé barátságtalan lenni. A szél fúj, majd apró pelyhekben a hó is esni kezd. Nem is baj. Még egy pici hó belefér. – Biztosan hiányzol valakinek, pajtás – simítja meg a béka nyirkos hátát. – Én egy napot nem bírnék ki Mercury nélkül – informálja a jelenlévőket. – Neked van állatkád? – mosolyog Tomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Thomas
a stégnél | egy vasárnap délelőtt

A hó egyre nagyobb pehelyekben esik alá az égből, amit – természetesen – nem tud Merse egy kis bohóka nélkül hagyni. Az ég felé fordítja kreol arcát, nyelve hegyét kinyújtja, és élvezi, ahogyan a fagyott vízkristályok olvadnak szájának izmos képződményén. Ebből a gyermeteg játékból hamar felrázza magát, és fekete lélektükreit Tomra emeli, majd a Mr. Billy-Bobra tekint, és serényen bólogatni kezd. Nem rajta nevettek, nyugodjon meg.
- Ilyen helyes brekkencsen nincs is mit nevetni – gügyög neki még egy keveset. – Nézd azt a tiszteletet parancsoló szempárt – tekint újra mosolyogva Thomasra.
Jó döntés volt kimozdulni a kastélyból, és a stéghez jönni. Új emberek. Új élmények. Új kalandok. Új ötletek. Egyenesen szuperül alakul ez a mai nap. Már csak a gazdát kell megtalálni. A Middleton fiú ötletére egyetértően bólogatni kezd.
- Persze, először nézzünk szét – somolyog közben az aprócska viccen. – Én körbe kérdezek az eridonban. Te pedig… - néz újra végig rajta. Ja, igen. A sál. – A navinében. Deal? – nyújtja jobbját.
A cicája már biztosan teljesen odavan, hogy merre lehet a fiú. Legalábbis Erdőhegyi szereti azt hinni, hogy hiányzik házikedvencének. Vagy ahogyan ő hívja; szerelme, élete, cicuskája, és még sorolhatnám.
- Mercury a macskám – jelenti ki végül, miközben simít egyet a békán. Sokak szerint egy mugli, osztrák születésű német politikusra hajaz a fekete kis folttal szája felett. Merse szereti azt hinni, hogy inkább a Queen egykori frontembere az, aki újjászületett benne. – A teljes neve Prince Sweetclaws Mercury – vigyorog bárgyún, mert amikor ezt kimondja, mindig eléggé idiótán érzi magát egy pillanatra. De csak egy pillanatra.
- Nem, sajnos – válaszol a kisállatos napra gondolva. – Egy barátnőmnél lógtam – emlékezik meg mosolyogva a kellemes délutánról, majd a stég korlátjának alsó részére áll, úgy fordul Thomas felé.
- Nemrég vettem egy fényképezőgépet – osztja meg az információt. – Készítünk egy fotót erről a jóképű ördögről – kacsint a békára. – Előhívatjuk, és kiplakátoljuk vele Bogolyfalvát, a vasútállomást, satöbbi – boldog tekintete ismét Tomét keresi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Thomas
a stégnél | egy vasárnap délelőtt

A korlát szélén ácsorogva nézelődik, miközben rá-ránéz Tomra, hogy jelezze; szeme a pályán. Csak nagyon szeret leskelődni, habár a hóesésben egyre kevesebbet lát. Közben már tervezi is, hogyan lehetne felhívni az emberek figyelmét arra, hogy bizony egy elveszett állat gazdáját szeretnék megtalálni. Varrjon egy béka kosztümöt, amiben gazdi után kiáltozva járja a kastélyt? Hümm, nem is rossz ötlet.
- Ugye – mosolyog egy édes kis fintor kíséretében, ahogyan Mercuryra gondol. Gyönyörű kis állatkája biztosan már az éhhalál szélén áll. Már megvan 2 órája, hogy adott neki enni. Csúnya macskatekintet fúródik majd fekete szempárjába, ha visszaér a kastélyba. – Csuda egy név. Akár maga a Herceg – enged meg egy finom kézmozdulatot a levegőben, ahogyan kimondja a titulust. Ettől persze kicsit elveszíti az egyensúlyt, mert már csak egy kezével kapaszkodik a korlátba, így inkább leugrik a stég fadeszkájára.
- Nem olyan sok – mondja ártatlanul. Egyáltalán nem esik le neki, hogy Thomas esetleg más jellegű dologra gondolhat, mint ő. Vagyis arra, hogy „girlfriend”-ként kaphatja meg a fordítást.  – De Nárcisz a legjobb – mosolyog kedvesen a leányzó gondolatára. Ő a legjobb barátnője. Még van egy-két kedves lány, akikkel sokat beszélget a klubhelyiségben, de azért ők inkább ismerősök. – Nem vagyok itt olyan régóta. Így még nem sikerült mélyebb barátságokat kötni.
Vonja meg erre vállát, miközben elnéz a tó irányába. Szinte semmit nem lehet már látni az egy lejjebb szálló ködtől.
- Kellenek a szövetségesek, mert nem nagyon vagyok jártas a varázsvilágban – utal származására félhangosan. – Te varázsszülött vagy? – kérdi, miközben egy kézmozdulattal, szó nélkül szeretné kicsit elkérni a békát társától. Ha nem lesz meg a gazdája, szívesen magához fogadja. Csak Őfelsége nehogy féltékeny legyen a végén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kopinczky Karcsi, mein neuer Freund

Az érvelés valóban támadható lenne, de nem szeretne most vérre menő erkölcsi csatát vívni a levitással. Határozott véleménye van ezekről a kérdésekről, noha nem nagyon szereti mások orrára kötni, mert csak a vita van belőle. Azokból pedig inkább kimaradna, hogyha lehet. Ezeken nem is tud sokáig mélázni, mert szemei kikerekednek, és mérhetetlen felháborodással tekint le az asztalra, jelezvén; éppen feldolgozza az információt. Meg kell büntetni magukat, fazékkal ütés. Tejóég! Ebben a században még történnek ilyen dolgok? Teljesen értetlenül áll az elmúlt pár perc történése előtt.
- Hú, haver – tekint fel végül Karcsira. – Ez azért kemény.
De úgy dönt, hogy több mindent nem is fűz a sztorihoz.
Így inkább próbálja teljesen elterelni a saját és a másik figyelmét is. Noha egy pillanat erejéig még megfogalmazódik benne a kérdés, hogy milyen szervhez lehetne fordulni manó bántalmazás esetén. Azonban – mivel ez elfogadott a varázstársadalomban – biztosan nincsen ilyen, csak néhány hippi tüntető. Mint amilyen bizonyára Merse is lenne, hogyha többet tudna a témában. De mivel nem, ezért inkább hallgat, mint a sír.
A doboz tartalmára tekint, majd kissé megilletődve fúrja tekintetét Karcsi kékjeibe. Alapvető bizalom. Ez a kulcs.
- Egyszerre – nyúl hosszú ujjaival a dobozba, és kivesz egy titokzatos édességet belőle. – Mire hármat számolok, oké? – kacsint társára, majd mély levegőt vesz. – Egy… kettő… há-rom! – és be is kapja a furcsa desszertet. Nem tudni, hogy milyen hatása lesz, és az íze is lassan bontakozik ki. Mindenesetre, kíváncsian várja a következményeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem lenne szabad ilyen későn hálókörleten kívül tartózkodni. Noha vannak olyan dolgok, amik miatt olykor meg kell szegni a házirendet. Ilyen jelen helyzetben Mercury eltűnése. Merse éppen lefekvéshez készülődött szobájában, amikor macskája úgy döntött, hogy teszteli, valóban kilenc élete van-e, és kiugrott a toronyból. Szerencsére nem egyenesen a földre zuhant, egy lentebbi tetőn landolt először, majd úgy érkezett az udvarra, ahonnan az ijedtségtől el is szaladt. Mondanom sem kell, hogy Merse több szívrohamot hordott ki ez alatt a pár perc alatt két lábon. Azonban amikor végre magához tért, és megfogalmazódott benne, hogy mit is kell tenni, fekete selyempizsamájára kapja éjkék szatén köntösét és egy hozzá teljesen nem passzoló tornacipőt kap a lábára, hogy kedvence után eredhessen.
Pár perc elteltével már az udvaron is találja magát, ahol macskája fájdalmas nyávogását kezdi követni. Észre sem veszi, hogy az iskola kapujáig sétál, ahol macskája egy nagy ugrással szinte halálra rémít egy újonnan érkezőt. Köntösében méri végig a lányt. Szép hosszú haj, karakteres arc. Ismeri ezt az arckifejezést; új diák.
- Szevasz – köszön neki mosolyogva holdkóros szerelésében. Persze gyorsan a bokorból kiugró cicája után szalad, majd az állattal karjában lép vissza a lányhoz. – Ez nem herceghez méltó viselkedés, Mercury – dorgálja meg, majd miközben simogatja őt, felnéz fekete szemeivel diáktársára.
- Most érkeztél? – teszi fel az egyre egyértelműbbé váló kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Amarilla
Merse, a macskaüldöző | késő este

---

Macskát simogatva, de érdeklődő kiskutya fejjel figyeli a lányt, miközben az meglepettségét próbálja tálalni neki. A fiú megértően bólogat egy bocsánatkérő tekintet kíséretében.
- Bocsi, de gyorsan kellett cselekedni – mondja felnőttes komolyságot játszva. Valahogyan a macska után kellett kapni, hiszen ki tudja, hogy hova ment volna. Nem jellemző, hogy ennyire akaratosan viselkedik. Szelíd, kedves kis cicus szokott lenni. Érthetetlen, hogy miért viselkedett így.
Pizsiparti? Ja, igen. Néz végig magán, miközben hanyagmód vállat von. Majd a „dög” szó hallatán először kikerekednek a szemei, de végül összeszedi magát. Kihúzza kiskirályosan felsőtestét, s arcát egy pillanatra a Hold irányába fordítja, majd végül visszafordítja a lány felé.
- Nálam, minden nap pizsiparti van – közli nemes egyszerűséggel, kedves kis vigyorral szája szegletében. – Merse vagyok – mutatkozik be végül, de kezet nem nyújt, elvégre kiscicája elfoglalja mindként karját. – És Eridonos – fontos részlet. S a következő mondatában is teljesen biztos. – Te pedig, ha jól sejtem Rellonos vagy – feltételezi, majd a következő pár kérdésre ismét kedves oldala mutatkozik meg. Az előző sem volt gonosz, csak a csipkelődésre csipkelődés a válasz.
- Éppen a Bagolykő Mágustanoda előtt állsz – mutat színpadiasan a feléjük magasodó épületre. – Emellett velem beszélgetsz, és a macskámat sértegeted – „Miau”, hallatja egyetértő hangját az állatka. – A nagyteremben már nem tudsz enni, de szívesen elkísérlek a konyháig – ajánlja fel. – Utána pedig a hálókörleted irányába is el tudlak vezetni, habár csak sejtésem van arról, hogy pontosan merre is a klubhelyiségetek – igen, levegőre is szüksége van olykor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Thomas
a stégnél | egy vasárnap délelőtt

Amikor valaki pozitívan beszél macskájáról, szinte szerelembe esik az illetővel. Ezért lehet az is, hogy most csillogó szemeit le sem veszi Tomról, és egy szűzies lányka mosolyával is megajándékozza őt, amiért találkozna Őfelségével. Hatalmas a kastély, de biztosan összefutnak még azért az évek alatt. S hogy a macska istenítés után ismét visszatérjünk a barátnők témájára, még mindig szélesen mosolyogni látjuk Mersénket. Kezd összeállni a kép, hogy a fordítás kicsit tükör lett, és az egyszerű „friend”-ből „girlfriend” lett. És ráadásul több. S amikor a következő mondatok elhagyják Thomas száját, az Erdőhegyi fiú hangosan felnevet.
- Nem vagyok én Don Juan – kacag még mindig, már hasához nyúlva. Ő és a lányok ebből a szempontból nem nagyon passzolnak. Megnézi a szép hölgyeket éppen úgy, ahogyan a jóképű fiúkat. De azt a bizonyos vonzalmat még nem kell elvárni a közel 15 éves Mersétől. Lassan fejlődik nála ez a dolog. Nem is érzi, hogy szüksége van rá. Mindegy. Bonyolult. Legyintek egyelőre én magam is gondolatban. – Ők a barát barátnőim – nyomatékosítja inkább a „barát” szót, hátha észhez kap a fordító. – Nincsen romantikus kapcsolatom – mondja nagyon-nagyon egyértelműen, hogy ne lehessen belőle zavar. Ezután a brekiért nyúl, és hosszú ujjait köré csavarja. Tetszik neki ez a jószág. Egy ideig pihenteti rajta fekete szemeit, majd felnéz Tomra, és szélesen elmosolyodik.
- Izgalmas lehetett varázscsaládban felnőni – mondja, miközben széles vigyora egy kedvesen irigy apróbb mosollyá módosul. – Én itt találkoztam először mágiával… mármint úgy „direktben”.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Thomas
a stégnél | egy vasárnap délelőtt

Mersét mindig állatok vették körül. Kifejezetten élvezi a társaságukat, rajong értük. Otthon, a Kecskemét melletti Lajosmizsén sok jószágot tartottak. Lovak, marhák, disznók, tyúkok a hozzájuk tartozó kakassal, liba, és még sorolhatnám. És ez mind háziállat. Nem vágnak disznót, nem sütnek steaket, a ló kolbász sem „játszik”, sőt még a tojásokból is kiscsibék lesznek, amik nagyrésze eladásra kerül. Erdőhegyiék csupán egy menedékfarmot szeretnének üzemeltetni, ahol a szeretett jószágokkal élhetnek. És mivel a fiú nem bírta volna ki Mercury nélkül, és az iskola sem tiltja a háziállatot, ezért magával hozta a tanodába. Nem akart egyedül lenni, és barátok nélkül oly’ búúúúús az élet. Mercury pedig igazi társ.
- Áá, bizony – mosolyog Tom megvilágosodásán.
Brekkencs barátján simít egyet, majd még egyet, ahogyan serényen bólogatni kezd közben. Otthonban. Először pusztán úgy fordítja, hogy „otthon nőttem fel”, így Merse azt meri feltételezni, hogy Tom magántanuló volt. Aztán a mágusotthon szóra már mást használ a fordító, így ismét bólint egyet-kettőt.
- Budanekeresd… - suttogja. – Hallottam már róla, de nem tudom, hogy merre van – mered maga elé, miközben Mr. Billy-Bobot simogatja. Hunyorítva mered még egy kicsit, majd felnéz Tomra. – Van köze Budapesthez? Vagy legalábbis a közelében van biztosan, ugye? – kérdezi érdeklődve, majd a kastély irányába tekint.
Miután kibeszélik Budanekeresd ügyét, és egy pár dolgot a nagybácsiról is megtudunk, Thomas és Merse megbeszélik, hogy visszaindulnak a diákerőd irányába. Akkurátusan, hármasban sétálnak, amíg el nem tűnnek a stég környékéről, majd a falu nyeli el őket; Mr. Middleton, Mr. Erdőhegyi és Mr. Billy-Bob.

// I'm so thankful, buddy ggwp //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Az elmúlt két nap felért a rémálommal. Egy hosszú, de titkolni kötelező rémálommal, ami egyre inkább kezdi roncsolni Merse elméjét. Két nappal ezelőtt az erdő szélén sétálgatott, amikor egy édes dorombolásszerű hangot hallott egy nagyobb kőtömb mellől. Hallotta, hogy az erdőben érdekes lények lakhatnak. Ami viszont azóta sem fér a fejébe, hogy akkor miért is kell kiskorúakat tanítani emellett a veszélyes hely mellett. Nem tudjuk. És nem is érthetjük. Legalábbis Merse nem érti. Természetesen, ez most eszébe sem jutott, csak hogy valami nagyon aranyos simogatja a fülét, így el is indult a kő felé, ahol meglátta a szőrös kis szörnyeteget, ami szirén módjára csalogatta magához bájos kis „purrogásával”. Egyelőre nem is mesélném tovább, mert most nem ezért vagyunk itt. Hanem azért, mert Merse ezzel a szörnyeteggel él egy szobában napok óta. És Thomas segítségét kérte, hogy megfejthessék mi ez, és hogyan szabaduljanak meg tőle? Nem, nem sikerült, hogy az erdő mellett elengedje…
Így talpig feketében – tőle szokatlanmód – lép be a faházba. Mivel marha „divatos”, ezért bokáját mutogatja a fekete farmernadrág alól, aminek felső részét egy fekete kapucnis pulcsi takarja. A kapucni pedig kreol arcát rejti. Kezében egy fekete lepellel letakart valamit fog, amit az egyik rozoga asztalra helyez. Egy halk „purrogásra” hátra ugrik, majd izgatottan kezdi tördelni ujjait, miközben fel-alá sétál, és várja Thomast.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ebből a szempontból Merse nem mintapéldánya a bátorságnak. Még oly’ sok minden ismeretlen errefelé, hogy amit nem ismer, attól inkább retteg egy incifincit. Főleg ettől a gazembertől való szörnyetegtől. Arcát elönti az aggodalom, miközben a faház ablakain ki-kitekint, amint ujjait tördelve elsétál azok előtt. A dorombolásszerű hang egyre halkul, biztosan most fog támadni. Szétszedi alkotóelemeire a ketrecet, Merse torkának esik, Merse üvölt, a vér fröcsköl, Merse üvöltése gurgulázássá változik, aztán…
„Szia”, hallja végül az ismerős, megnyugtató hangot. Oda is lép azonnal barátja mellé, és gondolkodás nélkül, egy szoros öleléssel üdvözli. Szinte összenyomja a másikat. Amolyan Disneys ölelés, amikor a mókás karakter megölel valakit. Értitek.
- Hú, Tom… Thomas… barátom – zilálja, miközben végre elengedi őt hosszú, csápszerű karjainak szorításából. Majd mókusmód kulcsolja össze ijedtében kezét maga előtt, amikor Thomas kitér a lényre. Nem is válaszol, csak egy turbóbólogatásba kezd. Fekete szemei gyorsan tágulnak varangyosbékára emlékeztetve, majd egy nagyot nyel. Tom elővette a pálcát, ez nem jelent jót. Ő nem is hozta magával. Uramatyám, mi lesz itt?!
- És most? – eszébe sem jut, hogy le kéne húzni a leplet a ketrecről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A másik viszont érintése kifejezetten nyugtatóan hat rá. Amióta elment otthonról, és a mágustanodába került, nem sok olyan kapcsolata volt ami érintéssel járt volna. Nárcisz, persze ő. De az meg annyira természetes, hogy amiatt nem jut azonnal Merse eszébe. Egy ideig élvezi az ölelést, majd ismét eszébe jut a veszedelem, és újra rettegni kezd. Ekkor Tom is érzi, hogy itt a vége, és elengedi Merse derekát.
„Megnézhetem?”, kérdi Thomas, mire az eridonos sebesen bólogatni kezd egy hatalmas nyelés után.
- Nem tudod, hogy mit beszélsz... - mondja szörnyűködve és fejcsóválva.
A lényből olyan fenyegető hangok érkeznek, hogy egyszerűen nem bír ép ésszel gondolkodni a fiú. Ha látna egy kismacskát az utcán sétálni, és nem tudná, hogy mi az, még soha nem látott hasonlót sem, akkor attól is ugyanígy rettegne. Szó mi szó; hasonlít a két dorombolás. De nem. Nem. És nem. Biztosan csak bajt okozhat az a kis izé.
- Én... - kezdi - Ma is csak úgy ráhajítottam messziről a sálamat - mutat a ketrecre. - Nem tudnék hozzáérni még egysz... Jé'ézusom! - kap a szívéhez, amikor meghallja a hangos, tüsszentés szerű hangot a ketrec belsejéből.
Ekkor érzi újra a nyugtató érintést. Mély levegőt vesz, majd lassan, szinte már színpadiasan, kicsit talán már túl is játszva, fújja ki, ami benn maradt. Egy lágy mozdulattal int a ketrec irányába, hogy szabad a pálya.
- Először csak pillants rá, kérlek - mondja. - Te biztosan meg tudod állapítani, hogy ez most veszélyes vagy... mi ez - közben tesz egy lépést hátra, így óvatosan kihúzza karját Tom ujjai közül.