Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Apa

Tudom, hogy készül. Nemcsak látom magam előtt a frissen borotvált arcát, de érzem az arcszesz illatát, és bőrének puhaságát is, amint megpuszil, vagy mikor csak úgy, kedvtelésből megérintem. Míg kábultan a szemben ülő idős nénire meredek, apát látom magam előtt, és elképzelem, hogy megsimogatom. Nem tudom, utoljára mikor értem hozzá vagy voltam vele kedves - minden hátsószándék nélkül, mindössze azért, mert szeretem.
Keserű szájízzel fordulok az ablak felé, amelyben egy pillanatra viszontlátom saját magam. A tükörképem hibátlan; a hajam elegáns hullámokban, a sminkem is kifogástalan - noha sokkal visszafogottabb, mint akkor volt, mikor hátrahagyva az életem Svédországba költöztem -, egyedül a szemeim árulkodnak arról, hogy valami megváltozott idebent.
A vonat lassít, mire elfeledkezve az ablaküvegről visszabámuló önmagamról, riadtan nézek ki a pesti világba. Hát megérkeztünk. A hirtelen zúgolódni kezdő utastársakkal együtt állok fel, és nyúlok a szövetkabátomért meg az egyetlen kézipoggyászért, amit a többivel nem küldtem korábban haza.
A szívem hevesen ver, és fogódzkodva is csak alig vagyok képes lelépkedni a vonat rácsos lépcsőin. Fogalmam sincs, milyen lesz őt újra látni. Nem tudom, hogy haragszik-e rám, amiért szó nélkül elhagytam, amiért az utolsó években csak bántottam, és amiért szégyent hoztam a nevére. Tudom, hogy örökre a kislánya maradok, de félek, hogy a szívén miattam képződött sebek, és a csalódás okozta hegek elmoshatatlanul közénk ékelődtek.  
Reszket az egész testem, ahogy ujjaimmal rászorítok a poggyász fülére, és a szabad kezemet kabátom puha zsebébe süllyesztve elindulok kifelé. A peron zsúfolásig telt emberekkel, mosolyokkal, puszikkal, ölelésekkel, és én közöttük haladva, egyenesen előre nézve érek hozzá egyre közelebb. Ezer közül is azonnal felismerném.
A magassarkú csizmám visszhangot ver, a torkomban szúrós gombóc lüktet, a fülem sípol, és gondolatban sietve próbálgatom a saját hangom; vajon hogyan köszöntsem, mit mondjak neki, mit tegyek, egyáltalán... mit tehetek most? Aztán elhal az addig ütemesen a betonnak verődő sarokkopogás, és én megállva a majd' két méteres férfi előtt, némán kezdem nyelni a kimondatlan érzések meg a méregből a fejének vágott szitokszavak egyvelegét. Csak nézem őt szótlan, meghatódva, és arra gondolok, hogy annak ellenére amin keresztülmentem odaát, amit láttam és megéltem, ebben a pillanatban, itt és most nincs elég erőm megszólalni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Tristan mammuthajtó Devereuxtakarodó után, fél kettő tájban

Felhúzott lábakkal kuporgok a hátsó sor egyik ütött-kopott székében, és a kiszakadt, rojtos karfán könyökölve irányítom eperfa pálcám a színpad mögötti háttérre. Az folyamatosan változik, hol a nyári búzamezőt, hol a Kanadát ölelő Csendes-óceán őszi képét varázsolja elém.
Éberen figyelem a sötét vízfelszínt, és szinte érzem az ottani hűvös szelet belopakodni a pulóverem alá. A szemeimben visszacsillan a világítótorony, amit évekkel ezelőtt az öcsémmel a partról dobáltunk, mintha az apró kavicsok bármikor is elérhették volna azt. Mégis, milyen jó volt hinni benne.
Még csak alig két napja gurult be a vonat a pesti állomásra, de szívem szerint máris továbbindulnék. New York, London, Lisszabon? Nem számít, látni akarom a világ végét is. Mindent!
Tényleg nem tudom mi a gond velem, hogy miért vagyok képtelen a maradásra, legalább egy kicsit itthon lenni, lassítani és ahogy anya kérte, csak egyetlen halvány kis esélyt adni az életnek, Istennek vagy a karmának. Egyetlen esélyt adni magamnak.
Lejjebb csúszok a székben, és arcomat a puha támlának döntve lehunyom a szemem. Nem vagyok álmos, korántsem, csak így könnyebb magam elé képzelni anyát, és felidézni a beszélgetésünket, meg az ígéretet, amit a vacsora utáni mosogatáskor tettem neki: itt végzem el a mesterképzést.
- Ha törik, ha szakad - suttogom, és sóhajtva kinyitom a szemem, hogy újra felpillantsak a háttérben magányosan álló világítótoronyra. Bár a víz állandóan ostromolja, az mozdulatlan, állandó és stabil. Egyszóval utálatos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Épp a "A polgári átalakulás 1848-as programjának újraszabályozása a neoabszolutizmus alatt" című első tételemen dolgozok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Polgármester úra hivatalban
it's me || that's a painting

Elgondolkodva, a számat finoman rágcsálva állok úgy öt perce ugyanazon festmény előtt, és államat ujjaimmal kitámasztva próbálom szakértő látszatát kelteni. Ennyi erővel egy tűzcsapot is nézhetnék. Vékony szemöldökeim összeszaladnak, fejem hol egyik, hol másik irányba dől, és közben arra gondolok, hogy ha egyszer hazaérek, nagyon kiosztom a szüleimet. Mindkettőt. Mert az ő javaslatukra jöttem el erre az éjszakai kiállításra, ugyanis szerintük izgisre sikerült, és mindenképpen látnom kell. Ismétlem, izgisre, amit mindenképpen látnom kell. Kis viccesek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Polgármester úra hivatalban
it's me || that's a painting

A hangra összerezzenek, és ajkamat fogaim között felejtve fordulok a mellém szegődő férfihoz. Az előbb még senki nem volt a teremben, és bár a folyosókon egész nagy a zsivaj, a főleg idősebb korosztály diskurálása idáig már nem ér el. Ez a festmény egyébként is, ha csak egyetlen pillantást is szentel neki a kultúrára szomjas látogató, segít kizárni a környező világot.
- Határozottan - felelem pókerarccal, hiszen nem tudhatom, hogy nem-e magával a nagynevű művésszel - hogy is hívják a festőt? - sodort össze Bogolyfalva.
Visszasandítok a festmény alatt megjelölt névre, majd pillantásomat ismét a férfi arcára vezetem. Nem tudom elképzelni, hogy Gyulának hívják. Ahhoz túlságosan... túlságosan fiatal. És jóképű.
- A szüleim behúztak a csőbe - szólalok meg halkan, mellem alatt összefont karokkal, és visszafordulok a képhez. - Vagy tényleg velem van a baj, nem is tudom. Számomra ez nem értékelhető művészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Polgármester úra hivatalban
it's me || that's a painting

Pillantásom mosolyáról a férfi tekintetébe vándorol; az én ajkaim is hasonló mosolyra húzódnak.
- Egy ideje már nem - felelem. Nem hittem volna, hogy valaha is elmondhatom ezt magamról, de mióta ismét itthon vagyok, senkinek egy rossz szava sem lehet rám. Szép eredményeket hozok, szakkörökre járok, fényképezek, írok, és egy, azaz egy fiút sem vittem haza - és ha már itt tartunk, máshová sem. Míg a férfi beszél, én halkan kuncogok, a kérdésére pedig halvány mosollyal felelek:
- Az őrület szélén tengődő tébolyulás szimbólumát - incselkedem vele, majd teszek egy tétova lépést a következő festmény irányába. - Ha a gyerekek is látták ezeket a képeket, akkor bízom benne, hogy szép összeg fog összegyűlni... kelleni fog, mikor a pszichológus átnyújtja a számlát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Polgármester úra hivatalban
it's me || that's a painting

Lassan, nevetve lépdelek a következő képhez, és a férfi megjegyzésére fél szemöldökömet felvonva pillantok át rá.
- Ki tudja, még az is lehet, hogy egy ideje már a közelében vagyok - válaszolok kacéran, hiszen fogalmam sincs arról, ki szólított meg néhány perccel ezelőtt. Persze, nem gondolom, hogy egy tehetségtelen, ám annál perverzebb festő, bár sose lehet tudni.
- Nem tudom, mit gondol, de... - állok szembe a képpel, és csak azután folytatom, hogy elég időt hagytam a darabnak. - Ennek van hangulata. Egészen bájos. Hm, igen. Azt hiszem, nekem ez a festmény tetszik.
Még engem is meglep a felismerés, amit egy, a férfinak címzett rövid mosollyal nyugtázok. Egy pillanat múlva aztán összevonom a szemöldökeim.
- Várjunk csak... itt dolgozik? - érdeklődök, mert már másodjára fog el az a különös érzés, hogy így vagy úgy, de ennek az idegennek talán köze lehet a kiállításhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Polgármester úra hivatalban
it's me

- Egy perce még festőről volt szó - felelem ártatlanul, a hangomba mégis vegyül egy játékos kis él. Szemöldököm feljebb mozdul, ajkaim ívesen görbülnek. - De, ha már így kérdezi, lehet, hogy épp az utóbbiba botlottam bele.
Nehéz megmondani egy idegenről, hogy ki is lehet ő valójában, és bár olykor-olykor már az első pillantás betekintést enged néhány fontos részletbe, most, ahogy fürkészem a férfi tekintetét, nem látok mást, csak egy embert, aki sok festménnyel találkozott már élete során. Követem kezének mozdulatát, az ujját, ahogy végigcsúszik a megfestett nő hófehér alakján. Hallom a szavait is, persze, de az arca és a hangokat formáló szája jobban leköti a figyelmem.
- Kétségem sincs felőle, hogy az - felelem, és körbepillantva a termen, kérdőn fordulok vissza hozzá. - Kíváncsi vagyok, melyik a kedvenc képe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Polgármester úra hivatalban
it's me

A fogaim kivillannak mosolyom alól, de pillantásomat elválasztom tőle, és inkább a terem egy messzi képét kezdem el hunyorogva figyelni.
- Miért, általában mivel vádolják? - kérdezem továbbfeszítve a húrt, és elé sétálva szembefordulok vele, majd lassú, ingatag léptekkel kezdek hátrálni. Nem tudom, merre megyek, az utam pont mint az életem, egy másodperc tört része alatt válik céltalanná.
- Előbb mutassa a terembeli kedvencét, később megmutathatja az életéből származót is, esetleg - felelem. Nemcsak a szám, a szemeim, de még a hangom is mosolyog. Játék az egész, egy percig sem gondolom, hogy komolyan venne engem, vagy egy korban hozzám hasonló fiatal nőt, mégis... megmelengeti a szívem, amiért nem tudja, ki vagyok. Nincs előítélet, nincsenek megkopott bélyegek.
- Tessék? - kérdezek vissza, mikor azt mondja, van itt egy kép, amiről én jutok eszébe. Lehervadó mosollyal fordulok a kiállítás említett darabjához, és elkomorodó vonásokkal kezdem figyelni a festményt.
Néhány néma perccel később arcomat visszafordítom az idegen felé, tekintetem az övét keresi.
- Jó ízlése van - jegyzem meg sejtelmesen. - Azt hiszem, meg kellene vennie ezt a képet. A gyermekek megsegítése érdekében.
És szívesen segítek megtalálni neki a tökéletes helyet a lakásában. Nem, nem, ezt a férfit valószínűleg otthon várja a feleség vagy a barátnő, aki nemcsak ebben, de minden másban is lelkesen segédkezik...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Polgármester úra hivatalban
it's me

- Sótlan? - vele együtt nevetek, és fejemet lassan megcsóválva hátrálok tovább, egyenesen bele a semmibe. Tökéletes. Kisvártatva azt is megtudom, hogy jogász. Érdekes párosítás, még csak hasonlóról sem hallottam soha. Paragrafusok és mókusszőr ecset?
- És mindkettőben otthon érzi magát? - kérdezem kíváncsian. Tekintetem néhány másodpercre elkalandozik; alsó ajkam beszívom, majd egy, a gyermeke után aggódva néző festett anyáról somolyogva pillantok vissza a férfira.
- Esetleg - ismétlem a szót halkan, mint - jól érzi - egy lehetőség ígéretét, bele a semmibe, a közöttünk tátongó ürességbe. - Ha látjuk még egymást.
Kevés az esélye, elvégre eddig sem találkoztunk, pedig itthon vagyok már egy ideje. Arcom minden apró szeglete mozdul; vonásaim mosolyognak, az eddig láthatatlan ráncok most felfedik magukat. Pillantásomat visszafordítom fehérbe öltözött képmásom felé, úgy hallgatom a férfi szavait.
- De, tetszik - vallom be felnézve rá, és bár magam sem hiszem el, hogy kimondom, a szavak engedélykérés nélkül hagyják el a számat. - Ahogy beszél... múzsának érzem magam.
És tessék, már érzem is, hogy elpirulok. Az arcom felforrósodik, így kezeimmel odakapva fordulok el tőle. Pont, mint egy tizenhat éves! Csodálatos, csak ez hiányzott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Polgármester úra hivatalban
it's me

Érdekes, hányfélék vagyunk, hogy mindenkiben más érzést keltünk, és nincs két ember, aki ugyanazt érezné velünk kapcsolatban, nincs, ki ugyanúgy látna minket. Nekem erről a férfiról a saját ébredésem jut eszembe, más meg félvállról odaveti neki, hogy sótlan?
- Ha tudná! - nevetek. Elég csak visszagondolnom azokra a napokra, mikor mindenfélét kitaláltam, csak ne kelljen végigülnöm a heti két mágiatörténetet, vagy épp semmi kedvem nem volt Kincsőhöz, és azt hazudtam neki, hogy egy fontos vizsga miatt be kell mennem a könyvtárba, közben meg egy eldugott pesti kávézóba szöktem előle. De ott vannak apáék is, akiknek szintén többet füllentettem, mint szükséges lett volna. Ma már furdal a lelkiismeret, akkor meg se kottyant. Miért olyan nehéz egyszerűen nemet mondani valamire?
- A kötelezettségek meg én... - sokat sejtető mosollyal sóhajtok egy aprót, és ajkamat beszívva vonom meg a vállam. Aztán felpillantok az idegenre, és tekintetem az övébe fúrva folytatom. - Valamiért mindig kerülőutakon kötök ki.
Kellett nekem valaha is olyasmi, ami egyszerűen az enyém lehetett? Választottam a kitaposott utat, és megelégedtem azzal, amit kaptam? Soha. Talán tényleg van bennem dac, ami nem enged az elképzeléseimből, legyenek azok bármily elérhetetlenek is.
Kipirult orcáimat a tenyeremmel próbálom eltakarni, és kissé el is fordulok a férfitól, hogy ha még tudja is, hogy szavai mit váltottak ki belőlem, legalább ne lássa az arcomra telepedő, és egyre csak forrósodó vörös pírfoltokat. Ő viszont hozzám ér, a kezem után nyúl, és én zavartan pillantok vissza rá. Úgy tűnik, ő látni akar, így engedek a kimondatlan néma kérésnek, és tüzelő bőrrel fordulok ismét szembe vele. A szívem hevesen ver, és csak pislogok rá, bele abba az engem figyelő, égető szempárba.
- Én... én nem is tudom - hebegek szemeimet közénk, a padlóra sütve, majd nagyot nyelek, és ajkaimat megnedvesítve emelem tekintetemet vissza rá. - Engem még csak lefényképezni sem akartak soha, nemhogy órákat tölteni egy vászon előtt, és... - lüktet az arcom, egyáltalán létezik ilyen? - ...örömmel lennék a modellje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Polgármester úra hivatalban
it's me

- Reméltem... - kiszélesedő mosollyal nézek fel rá, majd, míg papírért és tollért nyúl, én visszafordulok a falon függő jókora festményhez, a fehérbe öltözött nőhöz, akiben ez az egész, az, hogy mi ketten még találkozunk, gyökerezik. Hallom a papíron sercegő tollhegyet, és szemem sarkából a férfi kezét is látom.
- Köszönöm - veszem át tőle a lapot, de ahelyett, hogy elolvasnám a rajta szereplő címet, a férfi arcát figyelem. Benjamin. - Üzenni fogok. Aludjon jól!
Halvány mosollyal kezdek hátrálni, s közben olyan aprócskára hajtogatom a papírt, hogy az könnyedén beférjen a szoknyám zsebébe. Még felemelem a jobbom, és finoman búcsút intek Benjaminnak, majd eltűnök a kiállítóteremből, el a hivatal épületéből, el Bogolyfalváról.
A címet csak otthon, az ágyamban fekve olvasom el, mire a szívem nagyot dobban, és megannyi emlék rohamoz meg. Aznap éjjel a tetőtérrel álmodok, a testvéremmel és anyával. Hallom a munkából hazaérkező apát nevetve köszönni, és furcsán, egészen kusza, homályos képekben megjelenik közöttünk a megnyitón megismert férfi is, Benjamin.

//   //