28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kedves Diákok! Tárgyaitok csereberéjére, azaz leadására október 14-én 22:00-ig van lehetőségetek!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lorin Annie Brightmore összes RPG hozzászólása (62 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. november 8. 11:13 Ugrás a poszthoz

Denisem


Falnak vetett háttal hunyom be a szemem, és magamban fohászkodom az égiekhez, hogy vége legyen. A sípoló hang, mely oly gyakran a kilélegzéseim kísérője, most is jelen van, én már megszoktam, de társaságban nyilván zavaró lenne. A táskám tompa puffanással éri el a földet, ahogy a mellkasomat szorítom.
~ Élek, lélegzem, fáj. Élek, lélegzem, fáj. Élek, lélegzem, fáj. Egy kicsit még pumpálj, kérlek. ~
Tudom, hogy vigyáznom kell, hogy nem szabad túlerőltettem, és bár dombról lefelé jöttem, mégis siettem. Nem szabad sietnem, de nincs időm. Mostanra anya nem csak azt fedezhette fel, hogy elvettem a sminkjeit - nyilván az ember nem akar úgy kinézni a nagy találkozásnál, mint aki haldoklik -, de azt is, hogy már nem vagyok a szobámban. Nem talál majd a kertben, és nem talál a konyhában sem. Nyelek egy mélyebbet, ahogy ráveszem magam, hogy az összeszorított szemeimet újra kinyissam. Az emberek érdekes lények, mert nem számít semmit, hogy becsukod-e a szemed, vagy sem. A fájdalom ott lesz. A fájdalom jelen van. Érzem, ahogy még most is remegek, de nincs időm. Emma, a lány, aki azért van, hogy beszélgessen velem, már biztos anya villogó szemeinek kereszttüzében van. Nem szóltam neki, nem szólhattam neki, mert nekem látnom kell őt. Látnom kell a bátyám.
Kitekintek a hatalmas, robosztus épület árnyékából, figyelem az embereket, akik az utcán élik a mindennapi életüket. Nekik nem jelent semmit ami körülveszi őket. Gyerekzsivaly, és számos illat a levegőben. Ma valahol túlfűszerezett csirkét kínálnak. Ő még nincs itt. Remélem a lány, akit megkérdeztem, nem hazudott arról, hogy ma ide jön. Nem vett számításba, nem gondolt potenciális ellenfélnek, és ez látszott is az arcán, de azért persze szóban is a tudtomra adta: A gülüszemű lányoknak nincs esélye Brightmore-nál.
Gülüszemű… beteg. Sosem tekintettem kifogásként a betegségeimre, sosem mondtam azt, hogy bezzeg, ha nem lennék beteg, akkor modell is lehetnék. Vagy, hogy bezzeg, ha nem lennék beteg, akkor hegymászással tölteném a szabadidőmet. Egyrészt, ez nem igaz, másrészt az én helyzetemben az ember annak örülne a leginkább, ha egészséges lenne, vagy, ha egyáltalán csak lenne ideje. Az orvosok a múltkor a leleteim felett túl sok időt töltöttek, és a végén anya egy új ruhát vett nekem. Gondolom, tudni akarta a méretemet a temetéshez, és azt, hogy mi állna a jobban, ha rövidebb vagy hosszabb ruhában küld a túlvilágra. Nem járok emberek közé, nem engedték soha, de azért az ilyen összefüggéseket felismerem. Ezért is vagyok most itt. Ezért leselkedem egy fiú után, akinek nem jönnek be a “gülüszemű lányok”. Mi van, ha én sem tetszem neki? Mi van, ha azt mondja, egy ilyen testvérre neki nincs szüksége? Fogalmam sincs, hogy milyen a testvérem, hiszen egész életemben egy elsötétített üvegen át néztem őt a kertben. Vágytam rá, hogy labdázzunk, hogy sikítva szaladjak előle, miközben kerget. Látni akartam, ahogy iskolába indul, hogy irigykedve azt mondhassam, én is akarom.
A tekintete egy pillanat alatt fúródik az enyémbe, észre se veszem, hogy megérkezett, csak, amikor rám néz. A szívem amúgy sem éli a fénykorát, most mégis, olyan hevesen kezd el verni, hogy érzem, ez az utolsó kör kezdete. Egyetlen, hosszú pillanat, és én tudom, hogy ő az. Testvérek vagyunk, hozzá tartozom. Riadtan húzódom vissza a fal biztos árnyékába, és az ajkaimat összepréselve várom az enyhülését. Hányingerem van, érzem, hogy ver a víz, remegnek a lábaim. Eljöttem idáig, nem szaladtam, nem siettem, pedig rohanni akartam. Szaladni. Mire észbe kapok, a lábaim gyors egymásutánban érintik a földet, de csak pillanatokra, és most kivételesen valóban nem számít semmi, csak az, hogy megérinthessem őt. Hátulról ölelem át, nem zavar, hogy sípolok, ahogy egyszerre próbálom szabályozni a szívem és megjegyezni minden új benyomást, ami ér. Emlékezni akarok. Emlékezni az illatára, a kölnire, a dohányszagra. Emlékezni arra, hogy a kabátja mennyire puha, hogy átéri a kezem a derekát, hogy magas és magabiztos. Minden, ami én nem vagyok. Csak egy pillanatot akarok vele, mielőtt vége.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. november 9. 14:02 Ugrás a poszthoz

Denisem


Az illata nem olyan, mint amilyennek elképzeltem. Citrusosabbat gondoltam, ehhez képest nagyon hasonlít apáéra. Keserédes az élmény, hiszen egyszerre érzek bűntudatot azért, mert megszöktem otthonról - mostanra már biztos riadóztattak mindenkit, hogy kapjanak el -, és érzek földöntúli boldogságot, amiért fizikai kapcsolatot alakíthatok ki a testvéremmel. Fizikaibbat, mint akkor, régen. Nem zavar az sem, ha itt és most vége van, mert megtörtént, megérinthettem őt. A fejem felemelve nézek rá zöldjeimmel, és szeretnék valami értelmeset is mondani, de nem tudok. Nekem kell egy kis idő az után, hogy ilyen nagyon megerőltettem magam, ahhoz, hogy szólni tudjak. Meg akarom érinteni az arcát, hidat képezni a csendbe. A karomat felemelem, ő viszont ellép addigra, csak nézem, ahogy elindul, és hirtelen mérges leszek rá, amiért megpróbál lerázni. Ennyi volna? Hogy ő nem a megfelelő fiú?
- Denis Albert Brightmore, április hatodikán születtél, Londonban. A szüleid Lionel és Daisy Brightmore.
Hirtelen elmondok olyan információkat, amiket igazából bárki tudhat, aki mondjuk egy idős vele, vagy hallotta már. Gondolom az ilyenek nem titkosak, csak nem tudom, hogy mi mással állíthatnám meg. Azt nem tartom jó válasznak, hogy én tudom, hogy a jó embert ölelgetem.
- Ha nem te vagy, akkor vagy csak a rossz fiú.
De tudom, hogy nem ő. Egy ablakon át láttam, ahogy felnő, ahogy ott él tőlem karnyújtásnyira, és egyszer még arra is volt lehetőségem, hogy egyszerre legyünk az udvaron, sőt!
- Egyszer visszarúgtam a labdádat. Egy piros, pöttyös labda, amit összefirkáltál egy fekete tollal.
Ahogy kimondom, zavarba jövök, mert ezt biztos nagyon nagy butaságnak gondolja tőlem ő nem volt lekorlátozva, biztos számos intenzív élmény érte, és olyanok, hogy egy labda visszagurult hozzá, nem számítanak. Valószínűleg nekem sem számítana. Kicsit lehorgasztom a fejem, ostobának érzem magam, fogalmam sincs, hogy miként is lehetne ezt. Nem terveztem el, csak volt egy kínálkozó alkalom, és én eljöttem, és hiába utaztam sokat, fogalmam sincs, hogy mondhatnám el neki. Ez nem olyan dolog, amit az ember csak így kijelent hirtelen. Csak nézem őt kétségbeesetten, és nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, így kicsúszik a számon az, amire a leginkább vágyom:
- Nagyon szeretnélek megismerni és egy kis időt eltölteni veled, mert hamarosan el kell mennem. Szeretném, ha adnál nekem egy kis időt.
Csak abban reménykedek, hogy nem nevet majd ki emiatt, hogy nem néz majd ostobának és hagy itt tényleg. Nagyon fáj a szívem, össze-vissza ver, és érzem, hogy izzadok. Eddig csak a felmelegedett bőrömet éreztem, de most már biztos, hogy a homlokom is gyönygyözik.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. november 9. 22:08 Ugrás a poszthoz

Denis
én


Nézem őt, miközben beszélek, és kattog az agyam, azon, hogyan is mondhatnám ki neki. Itt vagyok. Most még itt. Szilárdan állok a földön, lélegzem, élek. Még élek. De egy nap majd - előbb, mint ahogy annak lennie kellene - egy utolsó lélegzetvétel jön, és vége. Elengedek mindent, ami bennem van. Ő pedig, tovább éli az életét. Kérdés, hogy hogyan.
Van-e jogom megbolygatni azt a törékeny egyensúlyt, amit a szüleink felépítettek. Védték őt, védtek engem. Tudom, hogy az védelem volt. De sosem adtak esélyt, sosem volt lehetőségünk kipróbálni, hogy milyen testvérek lehetnénk. Ő kint játszott, én néztem őt, és ha egyszer-egyszer fel is pillantott az ablakomba, nem látott. Nem láthatott. Szellem voltam. Szellem vagyok. Van-e joga valakinek, megváltoztatni a másik életét, tudva, hogy csak káoszt hagy maga után? Nem. Nincs jogom. Zavartan lehorgasztom a fejem, próbálok okot találni arra, hogy miért kéne megismernie.
Mert elválasztottak minket. Valóban, de melyik gyermek érdemli meg, hogy rettegjen attól, hogy ha fogócskáznak, abba a másik belehal? Egyetlen labda visszarúgása miatt megállt a szívem, és mégis, ez a legkedvesebb emlékem. Ezért vagyok itt, hogy ne egy pillanatnyi vég legyen az, amit majd látok a végén.
Mi lesz, ha én elmegyek és ő itt marad? Az egész családomat a feje tetejére állítom azzal, hogy egyszer azt akartam tenni, amit csak akarok, csak mert tudom, hogy az eredményeim nem a legjobbak? Hiszen, tizenhárom éve vége kellett volna hogy legyen. Aztán nyolc éve. Valahogy folyton elkerült a dolog. Már tudom, hogy miért. Azért küzdöttem, ellentmondva a törvényeknek, hogy emlék legyek. Egy kellemes emlék. Egy olyan emlék, ami nem fáj, hanem mosolyt csal a másik arcára. És egy nap, amikor észreveszi a nevem a márványon, emlékezzen egy hasonló nevű lányra, akinek adott egy esélyt.
- Kérlek, adj egy percet. Utána eldöntheted, hogy felkeltettem-e az érdeklődésedet vagy sem, és inkább továbbsétálsz.
Miközben beszélek, a kezeimet magam előtt összeteszem könyörgőn, és remélem, hogy tényleg megadja nekem azt az egyetlen percet. Próbálok nem nevetségessé válni előtte, és remélem, hogy ha mégis megmosolyogja ezt, nem gúnyosan. Egyetlen percem van.
- A nevem Annie, a szüleim nagyon szeretnek úgy második neveket adni, hogy az különleges legyen. Én is áprilisban születtem, mint te. Egy kis kastélyban élek, ezért gyerekként mindig hercegnőnek képzeltem magam, de én nem a hercegeknek, hanem a sárkányoknak drukkoltam. Az a hobbim, hogy meséket írok, jó lenne, ha egyszer valaki megtalálná és kiadná őket. Nem használhatok kettőnél több bonyolult varázslatot, mert elájulok. Komolyan. Egyszer állal előre estem le egy lépcsőn, azóta van egy hegem az államon. Imádom a zöldborsót és a gránátalmát, szerintem nagyon mókás ételek. A kedvenc virágom a cseresznyevirág, ha bármi lehetnék, gésa lennék, mert ők gyönyörűek. Fülbevalómániás vagyok. Képes vagyok egy nap alatt három könyvet kiolvasni, ha azok hossza nem haladja meg az ezernyolcszáz oldalt. Nem is vagyok annyira izgalmas és még maradt hat másodpercem.
Hülyeség volt mindezt egy levegővétellel elmondani, sosem beszéltem szerintem még ennyit és ilyen gyorsan, de még maradt annyira időm, hogy egy mosolyt is beszuszakoljak. Most viszont rajta áll, hogy mit dönt, és meg fogom érteni azt is, ha inkább elsétál. Nem sok mindennel tudtam előállni, de hát ez is több, mint amit hittem magamról.
Utoljára módosította:Kelevitz Maja Nerella, 2018. november 10. 12:49
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. november 10. 23:49 Ugrás a poszthoz

Denisem


A kérdése váratlanul ér, mert nem hittem volna, hogy éppen ez fogja érdekelni. Logikus, persze, hiszen csak ezt nem fejetettem ki neki. Nem véletlenül. Az utolsó pillanatban meghátráltam, és most sem vagyok benne biztos, hogy el kellene mondanom.
- Annie.
Felelek csendesen, érzem, ahogy a hangom megremeg. Ez nem hazugság, hiszen Annie vagyok. Ez a nevem. Csak ő éppen nem erre kíváncsi. Ő azt akartja tudni, hogy miért ő és miért most, miért itt. Mert egy orvos szájáról leolvastam, hogy rosszabbodott az állapotom, szóval összepakoltam egy táskába, elszöktem otthonról, hogy elmondjam, élek, és, hogy elmondjam, azért mondtam el, hogy élek, mert meg fogok halni. Annyira önző vagyok! Erre eddig rá sem jöttem, csak most, ahogy nézem őt, csak most tudatosul benne, hogy ezt nem szabad tennem. Nem tehetem tönkre az életét.
- Nagyon fontos volt, hogy találkozzak veled. Én nem akarok rosszat neked, csak egy kis időt veled tölteni, mielőtt továbbindulok.
Próbálok nyugodtan beszélni, a szemkontaktust egy pillanatra se megszakítani. Az igazat mondom. Nem azért jöttem, hogy ártsak neki, és valóban tovább fogok menni, csak nem éppen úgy, ahogy az ember ebben a pillanatban a továbbot gondolja. Nem elutazom, hanem eltávozom. Olyan halvány a különbség, gyakorlatilag nüansznyi.
- Tudom, hogy ez nagyon furcsán hangzik, az is igazából. Én nem vagyok perverz, és nincsenek furcsa szándékaim, nem vagyok furcsa... na jó, egy picit, de kérlek, hidd el nekem, hogy sosem tudnálak bántani.
Egyre hülyébben érzem magam ebben a helyzetben, és, igazából én megbíznék magamban, de leginkább azért, mert én vele ellentétben nem nagyon tapasztaltam meg a világot, én csak ott éltem mindig, azok között a falak között, és már azt is sikerként éltem meg, hogy semmimet sem lopták el. Egyszer láttam, hogy egy fiú dolgait elvették tőle mások, akik erősebbek voltak.
- Ha van esetleg kedved beszélgetni velem, néhány napig még itt leszek. Minden nap ötkor eljövök ide, és leülök arra a padra. Ha nem jössz, azt is megértem, nem mindenki tenné meg.
Jobbat nem tudok kitalálni, még azt sem tudom, hogy hol töltöm az éjszakát, nem azt, hogy hogy miként maradok egyben. Elméletileg nem tesz jót nekem semmi, hogy túl gyenge a szervezetem, mivel sosem voltam igazán levegőn, de most bírni fogom, miatta.
- Ha kérdezik, ne mond meg kérlek, hogy találkoztunk. Nem akarom, hogy tudják, hogy itt vagyok. Ismered a szüleimet, és nem rossz emberek, kedveled őket. Csak ők ezt nem értik meg, azt, hogy miért jöttem el. De egy nap majd meg fogják. Rendben?
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. november 12. 14:13 Ugrás a poszthoz

Denisem


Pilláim megrebbennek az erőteljes véleményformálás és az ismeretlen szó miatt. Azt sejtem, hogy nem kedves szó, a környezete és a hangneme is erről árulkodik, azonban fogalmam sincs, hogy mit jelent. Ez talán másnak furcsa lehet, de én a négy fal között éltem mindig, ott pedig az a kevés ember, aki találkozott velem, nem használt szitokszavakat, kivéve egyetlen esetet. Egyszer anyu nagyon rosszul kelt fel az ágyamról, félrelépett, és beverte a lábujját, akkor mondta azt, hogy: "Csókolna meg egy dementor!" Az annyira vicces volt, hogy elmondani nem tudom, vagyis de, mert olyan nagyon nevettem, hogy még az orrom vére is eleredt, aztán meg azon nevettem, hogy vérzik az orrom, mert anya csúnyát mondott, aztán meg már annyira nem volt vicces. Nem jó az, amikor az embert a saját teste korlátozza a nevetésben, mert hát mindig, minden azt mondja, hogy a nevetés a legjobb orvosság. Lehet, hogy én is egészséges lennék, ha tudnék hosszan nevetni. Egészségesre nevetném magam, és akkor visszamennék a múltba, és már az anyukám pocakjában egészségesre nevetnék. Igaz, hogy anyu akkor mindig csuklana, de legalább egészséges lehetnék. Azt hiszem, ebbe ő is belement volna.
A kellemes emlékből a válasza ránt ki, hidegzuhanyként ér az, amit mond, de nem horgasztom e a fejem, elszántan nézem a hátát, nézem azt, ahogy elfordul tőlem, és érzem, ahogy a körmöm belevág a tenyerembe, ökölbe szorul a kezem.
- Akkor is várni fogok rád.
Mondom csendesen, és nem tudom, hogy hallja-e, de így fogok tenni. Indulnék én is, azonban épp csak hátra lépek egyet, amikor megáll. Nézem, ahogy megáll, és érzem, ahogy elnyílnak az ajkaim a csodálkozástól. Hinni szeretném, hogy az elszántságom győzi meg a maradásban, de ha amit eddig mondtam, nem motiválta a maradásra, akkor most sem fog maradni. Visszalép hozzám, és félek, hogy megint valami csúnyát fog nekem mondani, érzem, ahogy az ajkaim megremegnek, de a tekintetemmel állom a tekintetét.
- Most?
Nézek rá csodálkozva, ahogy azt mondja, most ad nekem egy órát. Oké, erre annyira nem voltam felkészülve, de tudom, hogy ha most nemet mondok neki, akkor vége, akkor el fog menni, és soha többet nem jön vissza. Mielőtt azonban leülnék mellé, ellépek, és a földre ejtett szálhoz lépek, amit talán egy kicsit erélyesebben, mint kellene, eltaposok, és csak utána pillantok rá.
- Anyu...kád szomorú lenne, ha meghalnál.
Hirtelen nem akarom kimondani, hogy az övé, egy leheletnyi, észrevétlen szünet keletkezik a szó két része között, de igyekszem korrigálni. Ő a mi anyukánk, az enyém is, de nem szeretnék úgy beszélni róla, mintha az enyém is lenne. Nem szabad megnehezítenem az életét. Utána követem csak a padhoz, leülés közben magam alá simítom a kabátom, a lábaimat a bokámnál keresztezve, finoman felé döntöm - úrilány nem teszi keresztbe a lábát -, kezeimet pedig az ölemben pihentetem. A hátam egyenes, az állam felfelé szegem, miközben rá pillantok.
- Kérlek, engedd meg nekem, hogy csak Annie legyek. Ez a te érdekedben történik. Kicsi korom óta ismerlek, egymás szomszédai voltunk, én azonban sajnos nem játszhattam veled a kertben, mert a szervezetem túl gyenge volt hozzá.
Még most is túl gyenge, és magamban fohászkodom is, hogy ne vegye észre, hogy még mindig egy beteg emberrel beszélget. Tudom, világos a bőröm a szemeim hatalmasnak tűnnek a beesett arcomon, de hiheti azt is, hogy meggyógyultam, hogy ezért jöttem most el, mert már kint szabad lennem. Pedig nem.
Fogalmam sincs, hogy miután megismertük egymást, miután álmomban is pontosan fel tudom majd idézni a hangját, mi motivál majd az életre. Ha átgondoljuk a helyzetet, a szüleim megkönnyebbülnének, hiszen nem lenne a titok a falon túl. Nincs sok személyes tárgyam, nem alakítottam ki kötődést semmivel egyetlen plüssnyúlon kívül, nincsenek rólam képek, és idővel az emlékek, ha akarjuk, ha nem, megkopnak. Az a pár írás maradt csak otthon, amiket az elmúlt években írtam, a mesék, amikben a hős rejtélyes betegségét egy ölelés és a szeretet meggyógyítja. Minden történet alapja valós, az ablakon túli világ történéseit ötvöztem a képzeletemmel. Mesés egymásra találások. Az egyikben például a hazaérkező fiú felpillant az ablakra, meglátja a lányt, akit korábban sosem látott, de tudja, hogy a testvére. A torony nagyon magasan van, előtte csapdák és őrök gátolják, hogy feljusson, így a fiú sárkánnyá változik, kiszabadítja a lányt, és együtt elrepülnek a naplementébe.
Egy másikban a lány megszökik, menekülés közben pedig felfedezi, hogy van egy különleges képessége, képes madárrá változni, így mielőtt elkapnák, egy szakadékba ugrik, azonban sosem ér földet, mert csodálatos madárrá válva a nap felé indul. Azt hiszem, ez utóbbi inkább arról szól, hogy a kínzó fájdalmak eljövetel előtt akarok megpihenni. A magamfajta csak a békés elalvásban reménykedhet.
- Az ablakból láttam, ahogy játszol, és nagyon szerettem volna csatlakozni. Apukám azt mondta, egy nap majd eljön az az idő, amikor én is játszhatok veled. Tudom, hogy már idősek vagyunk a labdázáshoz, vagy a fogócskához, és biztos nagyon kevés időd van a tanulás és a barátaid mellett, de arra gondoltam, hogy egy kicsi én is lehetek a barátod. Sajnos, a családom nem engedi, hogy sokáig távol maradjak, de egy kicsit talán elnézik nekem ezt, csak egy pár hétig. Utána tovább kell indulnom.
Úgy terveztem, hogy nem megyek már haza. Nem akarom látni a szüleim arcát, azt, ahogy csalódtak bennem, mert rossz és szófogadatlan voltam, és hogy nem értettem meg azt, hogy nem mindent kaphatunk meg, amit akarunk. Sosem kértem semmit, minden évben könyörögtem, hogy Denisszel lehessek. Egy idő után már meg se kérdezték, hogy mit kérek karácsonyra vagy a születésnapomra, mindig csak vettek valamit, aminek úgy vélték, hogy örülni fogok. Megértem őket, és azt, hogy inkább nem beszéltünk a dologról, mert nálam beakadt az, hogy a testvére legyek. Vettem idefelé olyan könyveket, amelyek a betegségeimmel foglalkoznak, és úgy tippelem, hogy a tünetek jelzik majd, hogy mikor kell továbbállnom. Utána csak elindulok valamerre, mint az elefántok. Elvándorolok, hogy a halálommal ne nehezítsem majd a családom életét. Csak félek, hogy mi történik akkor, ha előbb rám találnak. Én elbúcsúztam tőlük, és még csak észre se vették az utolsó beszélgetésünkkor. Már csak a testvéremnek kell búcsút mondanom, amit csak úgy tudok megtenni, ha előbb megismerem.
- A szüleid nem hiszem, hogy örülnek annak, hogy itt vagyok, ezért kértem, hogy ne mondd el senkinek, hogy idejöttem.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. november 12. 20:19 Ugrás a poszthoz

Edina


A napjain nagy része mások számára nyilván unalmasan telt volna, de én éppen azt csináltam, ami számomra eddig tiltott volt, mások viszont unták. Nagyokat sétáltam, minden nap, és elmentem beiratkozni a könyvtárba. Aztán elhatároztam, hogy mindenhol meg fogom kóstolni az ételeket, mert nagyon finom illatokat érzek mindig. Persze a szállásért cserébe segítek Ms. Stone-nak, de a napom legnagyobb rész szabad. Az első éttermi választásom a pizzéria volt, még soha életemben nem ettem pizzát. Anya mindig azt a diétát követte nálam, amit az orvosok előírtak.
A másik érdekes változást, vagyis azt, hogy a hajam rövid lett és szőkés még mindig szokom, tényleg megváltoztatja az egész külsőmet, ha kinézetet váltok, de ez kell, leginkább azért, hogy senki se jöjjön rá, én is egy vagyok az elszökött gyerekekből. Reggel láttam két gyerek arcát a tejesdobozon, és összeszorult a szívem, szegény anyu és apu, biztos nagyon csalódottak, amiért megcsaltam a bizalmukat.
A titomat, vagyis, hogy én egy Brightmore vagyok, három ember tudja. Az egyik Will, aki az egészségügyi ellátásomért is felel, a másik a felesége, Norina, a harmadik pedig Ms. Green, akié a könyvtár, és akinek a sok könyv láttán azonnal bevallottam a nevem, majd kérleltem, hogy ne ezt a nevet írja fel. Így lettem Annie Relinquo, ami távozót jelent latinul. Ha már múlik az időm legalább legyek kreatív. Egyébként a szellem volt volt az első gondolatom, de az se angolul, se latinul nem illett volna. Éppen lapozom a könyvben, az üvöltő szelekben, amikor valaki megszólít. Felpillantok rá, és halványan elmosolyodok.
- Persze, csak nyugodtan.
Mondanám, hogy ismerős a lány, de nem, viszont mivel egész életemben meséket és történeteket találtam ki, nyilván most is az az első, hogy kíváncsi vagyok, hogy köré mit találok ki. Kicsit arrébb húzom a tányérom, azon egy nagy szelet pizza van, amit már megkóstoltam, de nem lesz a kedvencem, viszont az extra nagy pohár kólát csak úgy döntöm magamba.
- Annie vagyok.
Nyújtom felé a kezem üdvözlésként, és becsukva a könyvet, halvány mosollyal pillantok rá.
Utoljára módosította:Lorin Annie Brightmore, 2018. november 13. 18:17
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. november 12. 21:00 Ugrás a poszthoz

Edina


- Pásztorpitét, de nem igazán ízlik, csak letörtem az első falatot, szóval, ha szeretnéd, szívesen neked adom.
Dina. Megjegyzem a nevét, és hozzá is párosítom a vörös hajához és a porcelánszín bőréhez. Szép lány, lelkes, feltételezem, hogy ő olyan házba jár, ahol ezt a lelkesedést preferálják. Nem abba, amibe Denis. Ő csendes.
- Nem járok a suliba. Csak átutazóban vagyok, és közben meglátogattam az egyik ismerősömet, Denis Brightmore-t. Te ezek szerint oda jársz. Milyen az iskola?
Érdeklődve figyelem, és valóban érdekel is a válasz. Én csak anyával tanultam, és mindig csak napi pár órát, ami annyira sokat kivett belőlem, hogy utána képes voltam tizenkét órákat is aludni. Kimerültem. A pálcámat ugyan elhoztam magammal, de csak pihen a táskámban, a dobozában. A tudat jó, hogy vész esetén tudok üzenni Ms. Stone-nak, de ezen kívül mást nem mernék tenni vele. Félek, hogy nagyon visszaütne a dolog.
- Nem rossz. Igazából olvastam már párszor, de csak két könyvet hoztam magammal, és rájöttem, hogy már nem emlékszem, miről szól.
Denisen, Ms. Stone-on és Ms. Green-en kívül ő az első ember, akivel beszélgetek. Vagyis, anyán, apán meg az orvosokon kívül. Olyan furcsa, de jó érzés, hogy valakit érdeklek, hogy kérdez tőlem, és hogy a jelenlétével számos új kérdést is felvet. Nagyon sokat kérdeznék, például, hogy milyen iskolába járni, milyen egy közösséghez tartozni, nem furcsa-e, hogy nem otthon él az ember, hanem hónapokon át itt. Denis is mindig nagyon hosszan elment, egy idő után megtanultam, hogy mikor jöhet, és mindig, mikor várható volt, órákon át csak ültem az ablakban, szépen felöltözve, a hajamat befonva, és vártam őt. A húga vagyok, illendően vártam vissza. Ő ugyan sosem láthatta. Aztán, néztem őt, nyaranta, néztem, ahogy elvan, ahogy néha elmegy valahova, majd visszajön. Néztem, hogyan beszélget emberekkel, és tudtam, milyen az, amikor kilépne már az interakcióból. Aztán, mikor véget ért a szünet, mindig sötét ruhát húztam, és szomorúan néztem, ahogy ismét elmegy, hónapokra.
- Jó étvágyat!
Mondom utána én is, ám vele ellentétben én a kólámból iszok megint. A cukor átjárja a szervezetem, és egyszerűen olyan, mintha tűzijátékot robbantanának a hasamban.
- Nem furcsa, ilyen hosszan távol lenni az otthonodtól?
Végül, csak kibukik belőlem a kérdés, ami már foglalkoztat azóta, hogy megkérdezte, diák vagyok-e.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. november 13. 18:59 Ugrás a poszthoz

Thomas


Fázósan húzom feljebb a hatalmas sárlat. Nem körsál, de a végén vannak rojtok, így összekötöttem őket, és most jó. A füleim fáznak picit, azokat takargatom be. Tegnap este voltam itt tartózkodásom néhány napja alatt először rosszul. Általában nem vagyok jól, de nem szeretem mutatni, tegnap azonban sikerült túlerőltetnem magam, és a padlón közöttem ki, még szerencse, hogy olyan nagyot koppantam, hogy Will azonnal ott termett. Még nem lehet vége.
Eddig aludtam, most viszont már nem érzem, hogy kellene, így amikor Norináék sétálni indultak, megkérdeztem, hogy elkísérhetem-e, aztán itt maradtam. Kicsit egyedül akartam lenni, kicsit kitisztítani a fejem. Van itt minden, amire szükségem van. Kényelmes, ringós fotelszerűség, meleg takarók, forró tea. Kaptam egy pénzérmét is, amit akkor kell a tenyerembe zárnom, ha úgy érzem, baj van.
Most minden nyugodt, és békés, négy felé jár, az idő fokozatosan hűl, én azonban még nem érzek késztetést arra, hogy elinduljak. Sok mindent át kell gondolnom, sok minden történik most velem. Kiléptem egy olyan világba, amiről hallottam már, de még sosem jártam benne. A négy fal között másabbnak tűnt, sokkal vidámabbnak, gondtalanabbnak. Nekem egész életemben csak a betegségem volt és a kitalált történeteim, és bár megérte kiszakadni onnan, megérte eljönni, de csakis Denis miatt. Beszélni akarok vele, érezni akarom őt, az illatát, hallani a szavait, elképzelni a történeteit. Tudom, hogy a bizalmát ki kell érdemelnem, hogy hosszú az út addig, de nem érdekel. A többi dolog miatt nem tenném meg még egyszer. Az idevezető út, a bámulók, a nő a patikában, mind nagyon negatív emlékek. Nem akarok rájuk gondolni, de újra és újra felötlenek bennem a mozzanatok.
A gőzölgő teámba kortyolva, lehunyom picit a szemem, és engedem a széknek, hogy ringasson egy kicsit. A világ ezen pontja békés és csendes, élvezem a nyugalmat és a madarak csivitelését.
Utoljára módosította:Lorin Annie Brightmore, 2018. november 18. 18:22
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. november 16. 20:28 Ugrás a poszthoz

Denisem


Sok mindent mondok neki. Szívem szerint mindent elmondanák, mindent, ami ennyi éven át bennem volt, de nem akarom leterhelni, és nem akarom elszólni se magam. Helyette csak annyit mondok, amennyit előre végig tudok gondolni, csak annyit, amennyiben hiszem, hogy nem teszek kár a jövőjében. Nem akartam, amikor utaztam ide, akkor sem gondoltam bele, de ahogy megláttam őt, az egész lényem visszakozni kezdett. Nem akarok az lenni, akit elveszít, nem akarok az lenni, akiről azt hitte, nem létezik, majd beállít, és utána újra elhagyja. Egy nyom akarok lenni, de ennyi. Egy kis emlék, egy mosoly, talán egy ölelés kósza emléke. Nem akarom, hogy kötelességből majd rólam nevezze el a lányát, sem azt, hogy keserűen érezze magát azért, mert az ő húga elment.
- El kell utaznom Dzsannába, várnak rám már egy ideje.
Határozottan, és zavartalanul mondom ki végső úticélom egyik megnevezését. Az iszlámban jelenik meg a Paradicsom elnevezése, persze aztán lehet, hogy a pokolba kerülök, vagyis a Dzsahannamba, de ha csak nem keserítem meg Denis életét is, nem hiszem. Talán azért, mert anyáéknak csalódást okoztam. Igazából ezen sosem gondolkoztam. Ahogy itt ülünk, ezen a padon elképzelek egy jövőképet számára - ez gyakran megesik velem, hiszen az ablakból mindig ezt csináltam -, látom, ahogy izgalmasan él, vad dolgokat csinál, hajszálon múlik az élete, de van egy nagyszerű őrangyala, aki az utolsó pillanatban megfeszíti a kötelét, vagy húzza hátra a kőtörmelékek elől. Úgy képzelem el, hogy ő csak akkor él igazán, ha abban kihívást talál, csak akkor boldog. Sokszor ápolatlan. Nem tudom, hogy miért, hiszen most is, ahogy itt ül mellettem, rendezett. Mégis, valahogy ez van előttem. Ahogy végigsétál egy utcán, egy hozzá rendellenesen nyugodt környéken, és két gyerekfej mosolygós - vajas szájjal pillant fel rá. Talán így lesz, talán másként, de most ez él előttem, és tetszik is a kép. Elkezdett beszélni hozzám, zöldjeimmel figyelem őt, hallgatom, amit mond.
- Szerintem, most is eléggé eleven vagy.
Jegyzem meg mosollyal az arcomon. Tudom, hogy van közöttünk kontraszt, ha ismeretlen megy el mellettünk, talán látja is a lényeget, hiszen a padon egy életerős fiú és egy életből lassanként kilépő lány ül. Ketten együtt talán kiteszünk két átlagos egészséggel megáldott embert.
- Tűzmágia?
Tör fel belőlem a kérdés, amikor az ujjából felcsap egy lángocska. Nem volt ott öngyújtó, biztos vagyok benne. A figyelmességére, hogy arrébb lép, elmosolyodom, valóban nem segítene a helyzetemen, ha füstöt fújnának rám.
- Nem gondolkoztál még azon, hogy bejárod a világot?
Kérdezem érdeklődve, miközben a táskám csatját kibontom. Kicsit nehezen nyílik, ennek következtében sikerül a pénztárcámnak a földön landolnia, és szét is nyílnia. Riadtan nyúlok érte, hogy felvegyem, de tudom, hogy így is megláthatta azt, hogy a kártya arra utal, fontos, hogy orvost hívjanak hozzám. Csak a nevemet ne lássa, azt nem szeretném. Gyorsan vissza is tuszkolom a helyére, és helyette egy bőrkötéses könyvecskét veszek elő. Igazából egy vastagabb füzet, amit a bele pakolt dolgok még jobban megvastagítanak. Ezt nyújtom felé.
- Egy ideje már van egy útvonal, amit nagyon szívesen bejárnék, tele van a világ legérdekesebb helyeivel, nem Párizzsal meg Rómával, inkább a világ rejtett szépségeivel. Elég sokat foglalkoztam vele, igyekeztem logikusan felépíteni, szeretném neked adni, aztán, ha úgy alakul, hogy nem tudod, mihez kezdj, hátha akad benne pár ötlet. A vége pedig üres, ki is egészítheted akár.
Remélem, hogy elfogadja, mert tényleg sokat dolgoztam vele. Nincs benne semmi olyan, amivel közlöm, hogy ki vagyok, a végén, egyetlen bejegyzés árulkodik, a lap alján, amiben közlöm azzal, aki kinyitja, hogy ez a napló L.A.B. tulajdona, majd ezt áthúzva annyi csak, hogy "Annie voltam. Ha megtalálod ezt a könyvet, indulj el a helyekre, hogy lásd, amit én is szerettem volna, és élvezd. Csak élvezd." Viszont ezt láthatatlan tintával írtam, olyannal, ami csak hő hatására tűnik elő, és nem virítanak ott piros felkiáltójelek, hogy az áthúzott szövegen túl is van mit nézni.  
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. november 18. 18:22 Ugrás a poszthoz

Thomas


Most már nem ijedek meg a köszönésektől, néha rám köszönnek. Igazából ezen a helyen mindenki köszön. Will szerint ez nincs mindenhol így, és valóban, amíg ide utaztam, nem mindenki volt velem kedves, itt azonban egészen más a helyzet. Tegnap például elkísértem Norináékat sétálni, nagyon kedves, hogy engedi, hogy abban az intim időszakban, amikor csak ketten vannak Codyval én is jelen legyek, és bár sétálni mentünk, nem jutottunk messzire, mert egy néni, aki "Manci"-ként mutatkozott be, megállított minket, és csak beszélt és beszélt. A végén már egészen megfájdult a fejem a sok szótól, ami elhagyta a száját. Szinte hihetetlen, hogy emberek ilyen sok szóval képesek egyszerű mondatokat leírni. Ez elején egyre igyekezett kiszedni azt, hogy én ki vagyok, talán egy újabb Payne, mert, hogy Willnek sok testvére van, az egyik náluk is lakik, vagy éppen Norina rokona. Az utóbbiról nem tudtuk lebeszélni se, mert szerinte nagyon hasonlítunk egymásra. Végül az hiszem valahol félúton maradtunk a nem említett testvér és az unokatestvér között, mert egyszerűen szerintem mindannyian elfáradtunk. De vissza a köszönéshez, köszöntek nekem. A fejem a fiú felé fordítva elmosolyodom.
- Szia, Annie vagyok.
Sosem mutatkoztam be még ennyiszer, mint itt, de nem bánom, mert nagyon szeretem azt hangoztatni, hogy vagyok. Igaz nem azt mondom, hogy maradok, mert ez nem igaz. Mindig, mikor kérdeznek, elmesélem, hogy csak látogatóba jöttem, és hamarosan elutazom, csak még én sem tudom pontosan, hogy mikor. A szüleim egyelőre nem akadtak a nyomomra, nem is szeretném, ha így volna, nem akarom látni az arcukon a csalódottságot, és persze azt se kívánom, hogy a végén Will és a családja szenvedjen azért, ami velem fog történni.
- Persze, foglalj csak helyet.
Mutatok a székre, és igyekszem pozitív kisugárzást küldeni felé, mintha minden teljesen rendben lenne velem. Viszont nem szeretném, hogy csend legyen körülöttünk, ha már így összesodort minket a sors, így inkább kérdezek is:
- Te is az iskolába jársz, vagy a faluban laksz?
Utoljára módosította:Lorin Annie Brightmore, 2018. november 19. 22:00
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. november 18. 18:54 Ugrás a poszthoz

Edina


- Tudja, hogy itt vagyok, csak első az iskola, nem akarom, hogy miattam rossz jegyeket szerezzen, mert az kihat az életére.
Én viszont nem szeretnék annyira kihatni rá, hogy egy negatív emlékkép legyek. Ezért is nem mondtam el, hogy a húga vagyok, nem tehetem meg, mert akkor összetörik, ha eltűnök, már pedig el akarok, még mielőtt vége lesz, el kell mennem innen, hogy még egyben lásson. Amit sosem akarok az az, hogy azt lássa, ahogy az elmúlt éveim teltek.
- Hogyhogy a Rellonban laktál?
Ez olyan furcsán hangzik, mert nem tűnik olyannak, mint Denis, nem hiszem, hogy káromkodna vagy dohányozna. Nem tudom, annyira nem ismerem ezt a házakba sorolást, de még mindig hiszem, hogy én a nyugodtabbak - és nem káromkodósok - közé tartoznék. Igen, megkérdeztem, hogy mit jelent az a k betűs szó.
- Rendben, ez jó ötlet.
Azt nem akarom elmesélni, hogy a pénz igazából a szüleimé, és hogy fogalmam sincs, hogy mennyit ér, amit elhoztam. Odaadtam Willnek, ő segít nekem elmagyarázni, hogy mennyit érdemes magamnál tartanom, hogy nagyjából mi mennyibe kerül. Biztos furcsa lehet nekik, mert ezt mások egy hat és nem egy tizenhat éves gyereknek szoktak tanítani, de igyekszem mindenre nagyon odafigyelni, hogy ne kelljen sokszor egymásután elmondaniuk, hogy mit is jelentenek az egyes dolgok. Bőven elég megrökönyödést váltott ki szerintem az tőlük, amikor a k-sra rákérdeztem.
- Nagyon rossz a barátaidnál, hogy nem mondhatsz semmit? Ők mit hisznek, hogy hol vagy?
Mert hát azért tényleg hosszú idő, amit itt töltenek, majdnem minden évszak lemegy, csak a nyár egy kis részét töltik otthon. Én mindig azt az időszakot vártam a leginkább, mert akkor újra megpillanthattam az ablakon át Denist.
- Egyszer szívesen megnézném, innen nagyon nagy épületnek néz ki, szerintem még sosem jártam ilyen nagy helyen. Nem is gondoltam még erre eddig, mit kell tennem hozzá?
Tényleg nem gondoltam még rá, de nagyon érdekel, hogy valóban kipróbálhatom-e milyen egy iskola falai között lenni, szívesen beülnék tanórákra, tanulnék együtt másokkal. Csak egy kicsit. És az biztos, hogy elmennék a könyvtárba.
- A könyvtár, nagyon kedves a vezetője, és nagyon szép a hely, szívesen töltök ott időt. Meg a csónakház, olyan szép a táj. Az iskolában neked mi a kedvenced?
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. november 21. 19:22 Ugrás a poszthoz

Denis

Örülök, hogy nyugodt, és hogy mosolyog, most minden olyan tökéletes, mesél nekem, én pedig figyelmesen hallgatom. Valószínűleg, ha engedték volna, akkor ilyen testvérek lehettünk volna. Biztos vagyok benne, hogy mindig nagyon figyeltem volna arra, miket mesél a testvérem. Olyan jó ezt a gondolatot a közelében, úgy, hogy érzem a fanyar ízt a leheletében, gondolni. Itt ül mellettem, és ennél több nem is kell. Csodálatosan vagyok, szinte rakéta módban lövellnek ki a boldogság pillangói a gyomromban. Annyira jó végre nem csak egy üvegen át nézni őt. Szeretném megint megölelni, szeretném érezni hosszabban az érintését, szeretném, ha visszaölelne, de ez túl nagy kívánság, hiszen én csak Annie vagyok, az a lány, aki kapott tőle egy órát.
- Mit örököltél még a nagyitól?
Olyan boldog vagyok, hogy nem figyelek, és hibázok, méghozzá hatalmasat, és nem vagyok elég gyors, nagyon nem. Pedig életemben nem mozdultam még ennyire hirtelen, mint a tárcámért, és esküszöm, próbálom terelni a témát, de ő egyre csak arra fókuszál, amit látott.
- Meg tudom magyarázni!
A két kezem védekezőn felemelve - nem emlékszem a mozdulatra, hogy az útinaplót mikor tettem le - felkelek a padról. Ezt nem akartam, ezt nagyon nem. El sem akartam hozni a tárcámat, de féltem attól, hogy mi történik velem, ha rosszul leszek, és semmilyen instrukció nincs hozzá. Viszont nem, nem tudom megmagyarázni, fogalmam sincs, hogy hogyan mondhatnám el neki azt, hogy ki vagyok.
- Denis, kérlek!
Érzem, ahogy a könnyek egy pillanat alatt folyni kezdenek az arcomon. Az előbb még nevettem, mosolyogtam és boldog voltam, most pedig elzavar, mintha rontás volnék. Nem vagyok az, nem akarok neki rosszat. Mégis, ahogy ott állok, hirtelen fázni kezdek, remegek és zokogva kérem, hogy ne küldjön el, ám ez nem biztos, hogy érthetően ki is jön a torkomon, leginkább csak a kérlelés. De nem merek közelebb lépni, mert a szüleim ezt hozták fel indokként, hogy akaratlanul is kárt tehet bennem. Mi mást léphetnék még, mint amit kért? Hátra lépek, majd hirtelen hátat fordítva neki futásnak eredek, és csak szaladok, szaladok, nem foglalkozva semmivel, sem azzal, hogy ennek milyen következményei lesznek, sem azzal, hogy ez mennyire megviseli a szervezetemet. A ház közelében, ahol most lakom van egy nagy fa, annak a tövéig jutok első körben, itt a törzsnek dőlve próbálom összeszedni magam, és igyekszem normalizálni a megjelenésem is, mielőtt még belépek. Nem akarok aggodalom tárgya lenni.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 6. 13:00 Ugrás a poszthoz

Edina


- Ó, váó, gondolom, eléggé kiborultak akkor rád. De a tiltott erdő, az nem tiltott?
Gondolom legalábbis, hogy nem csak úgy viccből aggatták rá azt a jelzőt, hanem mert mondjuk veszélyes. Olvastam egy csomó mindent az iskoláról, mert Willnek van egy könyve az iskoláról, és abban le van írva, hogy kentaurok is laknak ott, akik nem a kedvességükről híresek.
- Szerintem benned is, ha ki mertél oda menni egy teszt miatt, én biztos, hogy nem tenném meg.
Biztos, hogy nem? Hiszen én is az életemet kockáztatom azzal, hogy itt vagyok. Mondjuk én már beletörődtem abba, hogy el fogok menni, hamarosan, de akkor is, ez más szerintem. Biztos, hogy nem abba a házba kerülnék, amelyikbe ő van, ha iskolás lennék.
- Te is abba a házba jársz, amelyikbe Catherine Payne.
Kérdezni akartam, de inkább kijelentem, mert biztos vagyok benne, hogy Cath is oda tertozik, ahova Edina. Mind a ketten egy kicsit őrültek, a szó jó értelmében, és mind a ketten merészek, és elmennek a végletekig. Innentől biztos vagyok benne, hogy ők egy helyre lettek beosztva.
- Elvágnád magad a mugli világtól?
Kérdezem, mert nekem eléggé logikus lépésnek tűnik. Nem érzi ott jól magát, nem szereti titkolózni. Az a leglogikusabb, ha az ember búcsút mond annak, amit nem élvez. Én is léptem egy nagyot, és nem bánom, egy kicsit sem. Abba az egybe nem szeretek belegondolni, hogy a szüleim mekkora árulónak gondolhatnak, amiért az elmúlt évek áldozatát semmibe véve elszöktem, de megérthetnék, hogy miután az orvos azt mondta nekik, rosszabbodott az állapotom, nekem csak az volt a célom, hogy megismerjem Denist.
- Miért mondtad azt, hogy megvetnek?
Ismerem a szót, tudom a jelentését, de olyan merésznek hangzik az, hogy valakit csak úgy megvetnek. Ahhoz szerintem nagyon nagy bűnt kell elkövetni, például megölni egy embert, vagy ilyesmit. Ő pedig nem néz ki olyannak, mint aki kismacskákat vagy kisgyerekeket kínoz szabadidejében.
- Ezt szerintem később meglátjuk. Nem akarom Denist zavarni, amikor iskolában van. De a tanulás nem hangzik rosszul.
Nem tudom, hogy ő hol tart, vagy, hogy hányadikos, és azt sem, hogy azt, amit nekem anya tanított, mikor veszik az iskolában. Kicsit merész igent mondani, mert félek attól, hogy igazából egészen már tudással rendelkezem, mint, amivel rendelkeznem kellene ennyi idősen.
- Ez a hely csodálatos lehet!
Felelem őszinte csodálattal, hiszen máris fel tudnék sorolni vagy húsz könyvet, aminek egy-egy szereplőjének képzeltem magam, miközben olvastam.
- Az enyémen? Semmi izgalmas nincs.
Élni. Leginkább élni.
- Talán, hogy valami nyomot hagyjak a világban. Mondjuk kiadni egy jó könyvet.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 6. 13:23 Ugrás a poszthoz

Thomas


- Nem megterhelő bejárni, Thomas? Úgy tudom, hogy az iskola bentlakásos. Kimaradsz a legjobb bulikból, nem?
Valahogy úgy tudom elképzelni ezeket az iskolai alkalmakat, hogy a tanórák után mindenki átöltözik a hétköznapi ruhájába, az egyenruhát van, aki csak ledobja az ágyára, más precízen összehajtogatja, aztán a délután hátralevő részét, egészen a vacsoráig közös tanulással vagy éppen a társalgóban játékkal, beszélgetéssel töltik, vacsora után pedig már csak a klubhelyiségükben tartózkodva, beszélgetnek és mondjuk társasoznak. Ilyenkor megbeszélik, hogy ki kivel csókolózott, vagy kinek ki tetszik, esetleg azt, hogy mit csináljanak a hétvégén.
- Nem, én, magántanuló vagyok.
Be vagyok íratva, ez szinte biztos, hiszen diákigazolványom is van, de például nem tudom, hogy melyik házba járok. Sosem kellett bejönnöm vizsgázni, és csak annyit tanultam, amennyit anya tanított. A mágiahasználatom korlátozott, mivel nagyon hamar kimerülök tőle.
- Most vagyok itt először, véletlenül találtam rá a helyre, miközben sétáltunk. Rokonokhoz jöttem.
~ Vagyis csak egyhez, de ő ezt még nem tudja.~
- Szívesen kipróbálnám én is nyáron, hogy milyen.
~ Nem hiszem, hogy akkor még itt leszek. ~
- Csak nem tudom, hogy a szüleim megengedik-e, hogy nyáron is eljöjjek.
~ A szüleim, akiktől elszöktem, és akikkel soha többet nem akarok találkozni, mert félek a szemükbe nézni. ~
- De ha igen, akkor mindenképpen kipróbálnám.
Zárom végül a dolgot egy halvány mosollyal. Nem hazudtam, legalábbis nem akkorát. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire nagyon nehéz lesz majd ez a része. Mindig elmondani, hogy nem idevalósi és nem bagolyköves vagyok, és csak rokonokhoz jöttem, és nem tudom, meddig maradok, eléggé fárasztó. Talán tényleg egyszerűbb lenne az igazság: Szia, Annie vagyok, haldoklom, a bátyám, Denis Brightmore, aki nem is tudja, hogy élek, mert a szüleink azt mondták neki, meghaltam magzatként, így megszöktem otthonról, ahol együtt laktunk, de sosem találkozott velem, hogy megismerjem. Igen... nos, nem ok nélkül színesítem ki a történetet.
- Nagyon sok szép hely van a faluban.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 21. 18:58 Ugrás a poszthoz

Edina


- Erre szokták azt mondani, hogy minden összejött.
Kuncogok egy kicsit, de azért őszinte csodálattal rápillantok a velem szembe ülőre.
- Szerintem nagyon bátor vagy, hogy ezt megtetted. Én biztos, hogy nem mertem volna megcsinálni, hogy bemegyek egy veszélyes erdőbe.
Nem, én annyira nem vagyok bátor. Bár azt hiszem, miután megszöktem otthonról, sőt, pénzt loptam a szüleimtől, hogy ide jöhessek, ez már egy másik történet. Az is bátorság, csak sajnos nem jellemépítő. Én egy olyan lépést tettem meg, amivel szétzúzhatok egy családot, és amikor megtehettem volna, amikor kimondhattam volna a bűvös mondatot, akkor meghátráltam, és nem tettem meg. Akkor csak álltam bambán, és visszakoztam. Nem mondhattam meg Denisnek az igazságot, hiszen én tovább megyek, de ő itt marad, és a szüleink szintén. Csak azért ne beszéljünk egymással, mert én önző módon meg akartam mondani, hogy ki vagyok. Amúgy is, mit érek el vele? Vagy tönkreteszem a családom, azt a családot, aminek én csak szellemként voltam része, vagy nem hisz nekem, és ez a tény, valahogy jobban fájt. De nem akarom feladni, nem akarom, hogy csak ennyi legyen. Egyetlen sikertelen találkozó. Én többet akarok belőle. Csak még arra nem jöttem rá, hogyan.
- Végzős, azt mondta, hogy most lesz majd a varázslatos alapvizsgája.
Nem egészen jegyeztem meg, mi a neve, de azt tudom, hogy eléggé aggódik miatta, bár nem kell oda, ahol tanulni szeretne a későbbiekben. Sokat beszélgettünk, ő is kérdezte, hogy nem érdekel-e az iskola, de sajnos neki is nemleges választ kellett adnom. Érdekel, csak nekem nem lehet.
- Ezt megértem. Én sem szeretem a titkokat. Ha egyszer az ember elkezdni, sosem lesz vége, és nagyon belebonyolódik egy idő után.
Amióta itt vagyok, én is ezt tapasztalom. Nem szeretnék hazudni arról, hogy ki vagyok, de az igazságot meg nem mondhatom el. Ördögi kör ez, mert akaratlanul is elkezdek mást mondani, mint ami a valóság, és tudom, hogy a végén minden nagyon bonyolult lesz.
- A testvéreid örülnek, hogy itt lehetnek?
Ha már felhozta őket, remélem, nem bánja, hogy rákérdeztem, mit szólnak hozzá. Jó dolog, ha az embernek van testvére, ezt én is tudom, csak egy kicsit bonyolult a helyzetünk. Nálunk csak én tudom, hogy ilyen közeli rokonok vagyunk, Denis csak annyit, hogy egyezik a vezetéknevünk.
- Biztos, hogy jó a pálcád? Olvastam már olyanról, hogy a pálcaválasztás csak másodszorra sikerült, mert az első körben hamis kapcsolat alakult ki a pálca és a birtokos között.
Nem tudom, hogy ennek mennyi értelme van, de tényleg ezt olvastam. Voltak beszámolók is, amik azt mondták, hogy minél később jön rá az ember, hogy nem a megfelelő eszköz van a kezei között, annál nehezebb átszokni, és jól csinálni a bűbájokat.
- Nagyon szép lehet onnan a kilátás.
Állapítom meg, mivel annak idején engem is ez tartott életben. A táj, a folyton változó látvány, ami elém tárult, és a remény, hogy Denis hazatér, és nézhetem őt.
- Tényleg? Pedig jó dolog olvasni. Elképzelni a szereplőket, a mozdulatokat.
Nekem mindig a könyvek segítettek. Az, hogy kiszakadhattam a négy fal közül, hogy élhettem. Élni akartam, úgy, hogy nem a saját bőrömben vagyok. Mindig fontosnak tartom, hogy legyen nálam egy könyv, amivel átszellemülhetek kissé.
- Magántanuló vagyok, ezért nem járok iskolába. Nincs házam, és vizsgázni is mindig otthon vizsgáztam.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 22. 21:07 Ugrás a poszthoz

Cole
Először találkozunk
Ez a mostani kinézetem


Azt hiszem, egy kicsit merész a fehér kabát, de Cath stílusa, nos eléggé egyedi. Hozott nekem jó pár ruhát, amiket persze kicsit át kellett alakítani, hogy jók legyenek rám, mert különben mindegyik oversize lett volna, ahogy ő fogalmazott. Ez a kabát viszont annyira gyönyörű, hogy nem tudom nem viselni. Kint eléggé hideg van, az éjjel friss hó is esett, így egy nagy, fekete sálat magam köré csavarva indultam el, esti sétámra. Ez ma egy különleges séta, itt tartózkodásom óta harmadszor vagyok itt. Azt hiszem, ha Cole ezt tudná, eléggé furcsán reagálna.
Cole, a fiú, akivel több, mint egy éve gyakran beszélgetek az, akinek köszönhetem, hogy ma itt vagyok. Az ő szavai és az ő bátorítása adott elég erőt ahhoz, hogy megtegyem az első lépéseket. Kitörtem a ketrecemből. Elmosolyodom, ahogy felvillan előttem az, hogy miatta készítettem magamról egy olyan képet, amit el is küldtem valakinek. Miatta vártam azt, hogy ne csak azért pittyegjen a telefonom, hogy jelezze, lemerült. Most is, mikor rá gondolok, hallom, hogy valaki keres. Most már több valaki is lehet, de megérzem, ha ő az.
"Mit csinálsz?" jelenik meg a lila alapú üzenet, én pedig kicsit megigazítva a szatyrot a bal kezemben gyorsan válaszolok neki. "Eljöttem a temetőbe." Még nem meséltem neki erről, így valószínűleg megdöbbenti majd a válasz. Viszont hűvös van, így határozottabb léptekkel indulok meg a korábban is meglátogatott sírok felé. Vannak olyanok, akik itt vannak eltemetve, de rokonaik vagy nincsenek már, vagy messze élnek, a sírokat az önkormányzat igazgatja, de személytelen az egész. Utánuk olvastam, a három gazdátlan sírban fekvő hét embernek, így most már kötődöm hozzájuk. Amikor kijövök ide, mindig hozok friss virágot a sírjukra, és beszélgetek is velük kicsit, elmesélem nekik, milyen szép dolgokat tapasztaltam a héten. Különösen Eugénia nénit kedvelem, aki gyermektelenül halt meg, de az egyik falualapító leszármazottja volt. A feljegyzések szerint nagyon sokat tett ő is a faluért, így biztos érdekli, milyen változások vannak.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 23. 12:36 Ugrás a poszthoz

Thomas

- Ó, valóban, ez így könnyebb.
Mosolyodok el biztatóan. Végül is, ha valaki ezt bírja, akkor könnyű. Én mugli módszerekkel jutottam el ide, az első varázslatos pont a Nyugati pályaudvar fala volt, mely felfedte előttem a mágikus peront. Will szerint helyesen cselekedtem, mert bár hosszabban jöttem, nagyon kifárasztottam magam, mégsem ártottam magamnak annyit, mintha a mágiát hívtam volna segítségül. Mindent meg akarok tenni annak érdekében, hogy még egy kicsit életben maradjak, hiszen csak akkor van esélyem Denis mellett lenni. Tudom, ő ezt most nem akarja. De remélem, egy nap ez megváltozik majd.
- Prefektus?
Kérdezek vissza, mert ezt a szót még nem hallottam. Valószínűleg tudnom kellene, hogy mit jelent, de elég sok mindent tanultam az elmúlt időszakban. Mondjuk úgy, hogy amióta Cole-t megismertem egy félreírt üzenetnek köszönhetően, kitárult előttem a világ. Addig nem voltam más, mint egy álomvilágban élő gyermek, aki egy üvegen át nézte a világot. De akkor, valami megváltozott. Annak a valaminek köszönhetően vagyok most itt. Annak a valaminek köszönhetően tudom azt mondani, hogy élek. És ez, nem csak fizikai értelemben véve fontos.
- Azt hiszem, az a legjobb, ha egy hely megragad, őszintén. Ha van egy kis szelete, amit máshol nem tudsz felfedezni. Ez a hely mesés, a tó, az erdő, a természet, ami körülöleli, olyan, mint egy csoda, mintha egy hógömbbe zárva élnénk itt.
Én még ugyan új lakó vagyok ebben a "gömbben", de attól még nagyon élvezem az itteni létezést. Sajnálom, hogy csak most kezdtem el, mert mindent akarok egyszerre, és emiatt is nagyon leterhelem magam. Sokszor vagyok beteg, főleg mivel a szervezetem nem szokott hozzá a külső világ által gerjesztett interakciókhoz, így nem is képes védekezni ellenük. Ha pedig beteg vagyok, felélénkülnek a betegségeim is. Mérlegelnem kellene, hogy mit is akarok igazán, de félek, ha Denisszel nem jön össze, minden mástól is megfosztom magam, és akkor a végén, nem lesz meg az a bizonyos film, csak úgy véget ér.
- Ezt? Ó! Willtől kaptam egy önkészítő termoszt.
Felemelve a türkizkék csodát felé nyújtom, egy kedves mosoly kíséretében.
- A kupakjából tudsz inni, én nem ittam még belőle, mert ez a bögre hőtartós, így mindig magammal cipelem.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 26. 01:01 Ugrás a poszthoz

Thomas

A szünet előtti napon
Ruha

A mai alkalom igen különleges, hiszen Will magával hozott a munkába. Norina és Cody elutaztak Norina szüleihez, Cath és Chris órán voltak, így nem tudott kire hagyni, és nem akarta, hogy egyedül legyek, nehogy valami baj legyen, amit meg tudok érteni, hiszen eddig egész jól életben tartott, majd pont most. A múltkor elmesélte, hogy azért nem keresnek a szüleim, mert pontosan tudják, hogy hol vagyok, hogy rendszeresen beszélnek vele, vagy levélben, vagy személyesen. Hogy tudják, hogy Denis nem tudja, hogy ki vagyok, és hogy már ők sem tudják, hogy mi lenne a jobb, ha kiderülne, vagy ha nem. Gyakorlatilag átengedték nekem a választás jogát, ami furcsa lenne tizenhat év után. Elbizonytalanítottak.
Kellemes apátiával nézem, ahogy a vérem finom folyama a kémcsövekbe vándorol. Csak egy átlagos vérvétel. Az előző helye éppen, hogy csak begyógyult, máris itt a következő. Nem is értem, honnan van ennyi vöröslő csoda a szervezetemben. Két hete nem éreztem fájdalmat, a legutóbbi vizsgálatok eredményeinél pedig Will arcán láttam, hogy örül. Most, hogy itt voltam fent, megvizsgált, a vérvétel után kicsit pihentetett, aztán becsöngettek, én pedig kérdőn néztem rá. Emlékeztem rá, hogy azt mondta, talán, ha nem zavarok senkit, és ha nincs meg az esélye, hogy felborítanak, vagy lelöknek a lépcsőn, akkor kimehetek. Mint egy kiskutya, aki csak az udvarra szeretne kiszökni, így jutottam ki én is, azt mondta, a környéken sétálhatok, de ne menjek messzire. Így csak a gyengélkedő folyosóján osontam csendesen, nézve a képeket, és a hatalmas teret. Sosem jártam még ekkora épületben. Ajkaim folyamatosan elnyílva vannak, ahogy figyelem az új, idegen környezetet.  
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 26. 01:10 Ugrás a poszthoz

Thomas


- Szia!
Először frászt akarok kapni, kétszer, mert abba eddig bele se gondoltam, hogy Denis diák, és ha Denis diák akkor itt lehet ezeken a folyosókon, akkor, amikor én is, és neki több joga is van itt lenni. Viszont nem ő az, hanem Thomas. A csónakházas, teás Thomas. A mosolyom olyan szélessé válik, mintha legalábbis a lottó főnyereményt nyertem volna meg.
- Fogságban vagyok.
Felelem még mindig mosolyogva, közel lépve hozzá mutatom meg a kártyámat, amin ott a nevem, mármint a teljes nevem, mert olyan ostoba vagyok az örömtől, hogy erre nem is figyelek oda, és az, hogy William Eric Payne felügyelete alatt jöttem be az iskolába. Komolyan olyan az egész, mintha rab lennék. Még fénykép is került erre a kártyára. Szerencse, hogy most, mert egészen jó formában vagyok ma, aminek a legnagyobb oka az, hogy egy újabb helyet ismerhetek meg, ráadásul egy nagyon különleges helyet.
- Will azt mondta, a gondnokkal vigyáznom kell, mert megkerget, ha tanórák alatt meglát a folyosón.
A végén már nem tudom hova húzni a mosolyom, a kártyámat gyorsan elrejtem, mert azért eljut a tudatomig, hogy "Annie" nem lehet simán csak "Annie", ha mindenkinek azt mutogatja, hogy ő "Lorin Annie Brightmore". Buta lépés, gyorsan végignézek rajta inkább.
- Nagyon jól áll a sárga! A házad színe?
Csak tippelem, de úgy gondolom, hogy nem olyan rossz ez a tipp, bár nem sokat tudok a házakról.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 26. 01:17 Ugrás a poszthoz

Thomas


- Navine.
Ismétlem meg. Tényleg nem nagyon tudok a házakról sokat. Ismerem az Eridont, mert Cath eridonos, és azt mondta, hogy ők hangosak, harsányak és hullámzik a lelki állapotuk. Biztos, hogy nem lennék eridonos. Aztán ismerem még a Rellont, mert Denis rellonos. Arra pedig azt mondta Cath, hogy összetartóak, ravaszak, és szerinte ott vannak a legszebb fiúk. Ezt nem nagyon tudom megítélni, mármint a férfi szépséget, mert nekem egyelőre minden fiú szép és különleges, akivel beszélek, mert mielőtt idejöttem, csak az orvosaimmal beszéltem, de ők már inkább bácsik. Az emberek szépek és kész.
- A fogság? Semmi komoly.
Felhúzom a karomon a felsőm ujját, felfedve ezzel a leragasztott könyökhajlatomat, ahol nemrég megcsapoltak.
- Nemrég picit lebetegedtem, és most csak minimális távolságra mehetek el a felnőtt felügyeletemtől. De nyugi, nem fertőző.
Bonyolult. Mondanám, de ezt a szót nem mondom ki soha, mert utálom. Olyan rossz magyarázkodni, és olyan rossz csak úgy legyinteni rá. Mennyivel egyszerűbb lenne simán csak azt mondani, hogy:"haldoklom, de lábon kihordom, és neked mi a szuper képességed?" De nem szabad ilyet mondani. Amíg én egész életemben tudtam, hogy meg fogok halni, addig az emberek ettől a természetesen bekövetkező dologtól mindig annyira megijednek.
- Imádom az unikornisokat. Azt hiszem, ha ide járnék, szeretném az órákat, amikor róluk tanulunk. Te is hazautazol a szünetre?
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 26. 01:25 Ugrás a poszthoz

Thomas


Elnevetem magam arra, amit mond. Őszintén kacagok, és nagyon jól esik. Nem hittem volna, hogy éppen ezt a választ kapom tőle. Vért vettek, beteg voltam, de nem fertőzök, oké, akkor csókolózzunk. Azt hiszem, ez a valaha hallott legédesebb dolog. Kár, hogy sosem csókolóztam még, mer akkor most nem vágynék rá kétszer olyan nagyon, hogy megtudjam, milyen is. Azt már láttam, hogy a bátyám csókolózik, csak egy, nem tudta, hogy látom, kettő, nem tudja, hogy a bátyám. Mások azt hiszem, azt mondanák rám, hogy problémás vagyok. Igazuk van. Bár nem tudom, hogy mennyire jó dolog az, ha az ember csókolózik, a múltkor Will nagyon hangosan és ijesztően kiabált Cath-tel, aki sírt. Nem mertem kijönni a szobámból, csak később tudtam meg, hogy Denis miatt kiabált vele. Viszont egyszer jó lenne megtapasztalni, miért is olyan különleges dolog ez a csókolózás.
- Sajnálom, ha ezt a feltételt tudom, akkor mindenképpen hoztam volna magammal egyet.
Még egy kicsit a szám is legörbül, de aztán hamar újra mosolygok. Azt hiszem, ha most néz rám valaki, tényleg nem néz se erdei tündérnek, sem olyannak, akit már csak egy ásó választ el attól, hogy a föld alá kerüljön. A hely, az iskola annyira csodálatos. Az illatok, a fények, a festmények, a zsibongás. Minden. Annyira lelkes vagyok, és annyira bennem van az egész hely lüktetése, mintha egy második szívet is növesztettem volna. Nem lenne rossz, ha ennyin múlna, akkor talán ez a második nem akarná megszámlálni a napjaimat, és tovább élhetnék, sőt, továbbmegyek, átélhetek mindent, amit itt a diákok átélnek. Szívesen tanulnék, az se zavarna, ha mondjuk trollt kapok a vizsgámra, vagy azt ha olyan tanáraim lennének, akik nem kedvelek. Na jó, az egy kicsit azért zavarna. De szívesen lennék szerelmes, és ülnék a barátaimmal meleg napokon a rét fáinak árnyékában. Olyan dolgokra vágyok, ami itt mindenkinek természetes.
- Csodálatos Karácsonyod lesz.
Mondom határozottan, melegséggel, és őszinte reménnyel a szívemben. Remélem tényleg olyan csodát tapasztal ebben az időszakban, amit korábban még nem, mert ettől lesz különösen szép ez az egész. Én a fényeket imádom. A falu fényeit néha csak nézem az ablakból, néha az egész forgatagot végigjárom kétszer. A múltkor ettem kürtöskalácsot is, kókuszosat. A kérdésére ösztönösen megrándul az arcom, a szememben akaratlanul is szomorúság jelenik meg, amit igyekszek leplezni kicsit. Hosszan kifújom a levegőt, és a zöldjeim előtt pillogok picit.
- Azt hiszem, nem. Inkább kihasználom, hogy majdnem üres a kastély, és minden termet végigjárok.
Furcsa, ez lesz az első karácsony, amit nem otthon töltök, hanem itt. Kérdeztem Willéket, hogy mi legyen, de biztosított róla, hogy nem kell aggódnom. Azért egy picit mégiscsak aggódok, mert idegen vagyok egy családi eseményen.
- Talán hagyok egy fagyöngyöt az ágyadon.
Kacsintok rá merészen és megint kuncogni kezdek. Thomas nem rellonos, de szerintem eléggé aranyos fiú.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 26. 02:28 Ugrás a poszthoz

Thomas


- Tényleg mondtad is.
Ajkaimmal szomorkásan, elgondolkozón csücsörítek. Hát ez égő. Életemben először próbálom meg fiúzni, vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló tevékenységet folytatni, és az már csak mellékes, hogy kiütközik, mennyire nem vagyok nagy csábító, de hogy még olyanba is futok bele, amit pedig tudok. Na ez az igazán kellemetlen. Ennyit arról, hogy ha Cath kinőtt ruháit viselem, akkor majd olyan jó leszek ebben, mint ő. Mondjuk, a tizennégy éves Cath lehet, hogy csak annyira volt jó, mint most én. Ezek ugyanis akkori ruhái, állítása szerint soha többet nem fog ebbe a méretbe beleférni.
- Nem, akkor egy nagyon különleges vacsorára fogok elmenni. Eléggé félek is tőle, mert Willék összes testvére ott lesz, és ők valami tizenöten vagy hányan testvérek, és abból már négyen házasok is, és van akinek van vőlegénye meg menyasszonya és gyerekeik, és ott van mindegyikük anyukája, meg az apukájuk. Nem is tudom, hogyan kell egy ilyen eseményre menni, sosem voltam még aranyvérű vacsorán.
Sőt, nagyon semmilyenen sem, de amikor mesélték, hogy van Trevor vagy kis, meg Jeannie, aki gonoszkodós, meg Milan és Edith, akiknek az anyukája egy néger jósvarázsló vagy micsoda leszármazottja, hát eléggé bonyolult.
Azt se tudom, hogy milyen ruhába menjek, és hogy kell-e ajándékot vinni, és ha igen, akkor mindenkinek? És mit mondanak majd, ki vagyok én? Szabad nekem ott beszélni vagy csak egyek, de gondolom nem is szabad sokat ennem, vagy nem tudom. Ez az első olyan alkalom, ahol nem az izgalom az elsődleges, hanem a félelem. Rettegek attól, hogy milyen lesz ott lenni. Bárcsak mehetnék máshova, de haza nem merek, egyedül nem maradhatok, és nem is tudom, hogy mit csinálhatnék. Azt hiszem, jobb lett volna, ha beiratkozom az iskolába és beköltözök addig a gyengélkedőre. Csak akkor még féltem, hogy a szüleim megtalálnak és visszavisznek, aztán Denis is idő előtt meglátta a nevem, és minden olyan bonyolult lett.
- Viszont, ha túlélem, akkor elmondhatom magamról, hogy már ilyenen is voltam. De ez ugye nem normális? A nagybátyádnak nem lesz majd nyolc felesége meg huszonhárom gyereke, ugye?
Mert ha ez így működik, akkor én biztos, hogy sosem leszek szerelmes, nem mintha aggódnom kéne, hogy nekem valaha feleségtársaim lesznek. Ezt a szót is most tanultam.
- Vannak konkrét terveitek a szünetre, vagy minden meglepetés lesz?  
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 27. 00:27 Ugrás a poszthoz

Thomas


- Igazad van.
Bólintok egyet egyetértően. Nem is az a bajom, hogy mit kell ott csinálni, vagy, hogy ilyen sok ember. Leginkább a rosszulléteim azok, amikkel nem vagyok jó viszonyban. Régen volt, de most már nagyon apró dolgoktól is előjön, a múltkor például, csak egy kesztyűért hajoltam le, és úgy belenyilalt a fájdalom a szívembe, hogy azt hittem, vége lesz mindennek. Ettől félek. Hogy rosszul mozdulok, és én kerülök a figyelem középpontjába, és itt jön az, hogy ők sokan vannak, én meg, ha úgy tetszik, egy betolakodó leszek ezen az eseményen. Eddig sosem érdekelt az, ha rosszul leszek, de most, hogy már egyre több embert ismerek meg, sőt, vannak barátaim is, olyan kellemetlen. Most már, normális szeretnék lenni.
- Néhánynál több?
Nevetek a mondaton, mert ez olyan viccesen hangzik. Szerintem Willék apukája is ezt mondta egyszer, hogy nem lesz neki néhánynál több. A néhány pedig nem olyan mennyiség, amit pontosan meg lehet határozni. Szóval ez itt így működik? Furcsa. Én ilyet nagyon nem szeretnék. Mondjuk nem nagyon értem, hogy miért is aggodalmaskodok én ilyesmin. Azt hiszem ez a Payne-hatás. Olyan sok időt töltöttem velük, hogy már lassan az ő életüket élem. A múltkor még Willt is megkérdeztem, hogy neki is lesz-e másik felesége, de megnyugtatott, hogy ő nem tervez mással, csak Norinával. Ez azért jó. Ilyenkor kicsit mégis megnyugszom.
- És még nincs férje sem?
Kérdezem természetesen. Nekem ugye ott van Cole, aki elég sokat mutatott az életéből, így nem tartom zavarbaejtő témának azt, ha valaki fiúként fiút vagy lányként lányt szeret. Figyelem a programjaikat, és kedvesen mosolygok hozzá. Nagyon jól hangzik, dolgok, amiket tudom, hogy a szüleim csináltak. Én is kaptam ajándékot, és én is készítettem nekik, de például anya fülében sosem láttam fülbevalót. Éppen kérdeznék valamit tőle, amikor látom, hogy összerezzen, és meglátom a havat is, majd a nagyobb fiúkat, piros talárban.
- A bátyám rellonos és kicsinál titeket!
Kiálltok fenyegetően és meggondolatlanul. Az ilyen szavakat, mint "kicsinál", "elkaszál" Cath-től vettem ét, és nem feltétlenül biztos, hogy bátor dolog használni. Bocsánatkérően pillantok Thomasra, aztán elnevetve magam a szám elé kapom a kezem.
- Ne haragudj, még sosem kiabáltam senkivel.
Zsebemből előhúzok egy textilzsebkendőt, sosem használtam, egyféle ereklye, de most erre nem is figyelve nyújtom Thomas felé.
- Ezzel fel tudod itatni. Segítsek?
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 27. 20:48 Ugrás a poszthoz

Thomas és Denis

A nevetésem gyorsan csap át kiabálásba, aztán hirtelen jött ijedelembe, ahogy elindulnak felém. Úgy tűnik, mostanában ez a trendi nálam, hogy csak úgy kitörök és azzal bajba sodrom magam. A múltkor az idős pasasok, most pedig a fiatalok. Viszont elszánt vagyok, és nem olyan riadt, mint akkor és ennek meg is lesz a következménye, hiszen elindulnak felénk. Remek. Csak azt remélem, hogy Thomas nem azt találta ki, hogy fussunk. Azt nagyon nem szeretnék. Érzem, ahogy az érme, amit Will adott, szabályosan égeti a zsebemet, hogy érintsem meg, hirtelen veszti el az arcom azt a kevés színt is, amivel rendelkezik, de a makacsságom nem engedi, hogy elfussak. Erősebb vagyok én ennél. Pontosabban hirtelen azt hiszem, hogy erősebb vagyok.
- Thomas!
Kiáltok fel, amikor beáll közénk, és sikkantok egy aprót, amikor eltalálja a golyó. Nem törődve a veszéllyel, amit a fiúk jelentenek, lépek ki az árnyékából, fogalmam sincs, hogy mit akarok, azt hiszem, megvédeni a becsületét és igazságot szolgáltatni. Egy rellonos fiú kiált rájuk, hálásan pillantok rá, csak azt sajnálom, hogy nem nagyon érdekli őket. És akkor, a hang. A szívem megtorpan, majd olyan hevesen kezd el verni, hogy szinte látom, ahogy kiugrik a felsőm alól. Denis. Nézem, ahogy elhalad mellettünk, és aggódva pillantok arra, amilyen nyugodtan sétál, ahogy beszél.
- Bántani fogják.
Aggódva nézem a hátát, és szeretnék utánaszaladni, kérni, hogy ne csináljon ostobaságot, mégsem merek mozdulni. A fiú mögöttünk megrázza a fejét a kijelentésemre, és fejével int, hogy csak nézzem, ami történik. A szél, ami becsap, nem természetes, megborzongok tőle, és csakhamar a diákok is eliszkolnak. Tudom mi ez, hallottam, amikor Cath sírva könyörgött Willnek, hogy nézze meg, biztos, hogy az elemei miatt van-e a rosszullét. Attól félt, hogy az fog történni Denisszel, ami velem, megkapja a halálos ítéletét. Ahogy mellénk ér, zöld szemeim kikerekednek, a közelsége szinte maró. Nézem őt, és egy pillanatra összeakad a tekintetünk, nézzük egymást. Mondanék neki valamit, fogalmam sincs, hogy mit, pedig elterveztem. El akarom neki mondani, hogy ki vagyok, és azt is, hogy miért vagyok itt. Néz, majd Thomashoz beszél, olyan kedvesen, ahogy velem is beszélt, majd elsétál.
- Én mondtam.
Suttogom végül, szinte mozdulatlan ajkakkal, én pedig riadtan fordulok vissza Thomashoz, hűvös kezemet a fiú meleg kezére téve húzom le a szeméről.
- Nagyon eltaláltak? Talán a gyengélkedőre kellene mennünk, Will biztos tud rá adni valamit.
Óvatosan megsimítom a szemhéját, és adok rá egy apró puszit. Ha valamim fájt, akkor az anyukám is mindig megpuszilta, és azóta ezt Cath-től is láttam már, szóval biztos, hogy nem rossz dolog, és remélem, hogy enyhíti is a fájdalmát. Aggódva nézek rá továbbra is.
- Jól vagy?
Kérdezem, egészen közel maradva hozzá, nehogy rosszul legyen. Életemben először itt tapasztaltam meg a havat, a hűvösségét, és hogy egy pillanat alatt milyen kemény fegyver lehet belőle. Eléggé bepirult a szeme ott, ahol eltalálták, nem néz ki jól.
- Szóval a prefektus eléggé komoly és tiszteletreméltó rang.
Tippelem, mert ahogy elhordták magukat, ez jött le belőle nekem, hogy Thomas megbüntetheti azokat a nagy fiúkat, ha akarja.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 28. 01:41 Ugrás a poszthoz

Thomas


A szívverésem még mindig nem normális. Ez az egész olyan nem valóságos. Először is, megfenyegettem a srácokat, hogy a bátyám elintézi őket, aztán, a bátyám megjelenik és elintézi őket, majd idejön, és rám néz, és rá nézek, és még mosolyog is. Két elméletem van. Az egyik az, hogy nem ismert fel, ami lehetséges, ha annyira nem nézett meg a múltkor. A hosszú hajammal, sminktelen arcommal. A Cath miatt eszközölt változások nyomán, és annak eredményeként, hogy a ruháit viselem - amik rá tizennégy évesen voltak jók - elképzelhető, hogy nem tud először hova rakni. Ez most esetünkben jó, de amúgy kellemetlen, mert akkor megint vissza kell mennünk az elejére. Bár szerintem ha azt mondom neki, hogy Annie Brightmore vagyok, kitöri a frász. A másik elméletem, hogy Cath vagy elszólta magát, vagy tudatosan mondta el neki, hogy ki vagyok, és Denis elméje megbomlott, olyan szinten, hogy a jelenlétemet puszta szellemi kivetülésnek fogja fel, azért olyan kedves a múltkoriak után. Azt hiszem, ez sem a legjobb dolog, ami történhet.
- Ártani nem árthat!
Figyelmeztetem Thomast, és a még mindig összefonódó kezünket a magabiztosabban tartás érdekében jobban összehúzom, ujjaimat az ujjai közé csúsztatom, és ráfogok a kezére. Ez sokkal biztonságosabbnak és masszívabbnak tűnik, mint minden más, amiben eddig volt a kezünk.
- Szerintem nagyon menő vagy, Denis szerint is nagyon menő vagy, meg a másik rellonos srác szerint is nagyon menő vagy, szóval nagyon menő vagy, azt pedig, hogy borogatást tesznek rá, csak én tudom, de én hallgatok.
Remélem, nem azért akar megvakulni, mert itt hőst akar játszani. Szegényt eléggé csúnyán eltalálták, és félek, hogy ennek következménye lesz. Nem szeretném, hogy csak mert engem védett, baja legyen.
- Persze, jól vagyok, megvédtél.
Mondom nyugodtan, halvány mosollyal. Az igazság az, hogy nem voltam jól. Nem a nagyobbak miatt, hanem Denis miatt, az arca miatt. Az utóbbi hetekben sok mindent tapasztaltam, kezdve az első találkozásunkon át, addig, amíg ájultan nem hozta haza Will, egészen a mostani jelenetig. Néha leselkedem utána, tudom, hogy merre jár, vagy csak véletlenül meglátom. A vágy, hogy beszéljek vele, éget, de türelmesnek kell lennem.
- Szívesen megleckéztetném őket. Láttad, hogy egy lány is volt velük?
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 29. 10:37 Ugrás a poszthoz

Thomas
Innen jöttünk


- Ez akkor sem normális.
Mondom határozottan. Eddig nem is tűnt fel, hogy a Brightmore vér felvértez egyfajta igazságosztó szereppel. Denisen elmélkedem, miközben haladunk a folyosón a gyengélkedő irányába. Denis odakint egyszerre volt félelmetes, olyan ember, akivel nem szeretnék szembe kerülni - igen, éppen arra készülök, hogy elé álljak és elmondjak mindent -, és csodálatos, ahogy megvédett minket. Először azt hittem, miattam teszi, hogy felismert, de ahogy nézett rám, tudtam, hogy ez nem így van. Azért tette, mert bajban voltunk, és mint védelmező lépett fel, és védett meg minket Thomasszal. Utóbbi miatt pedig, hogy nem ismert fel, egyszerre éreztem megnyugvást és csalódottságot is. Nem akartam azt, hogy most történjen meg, de mégis, azt szerettem volna, hogy emlékezzen rám. Nem tudom, hogy van-e elég időm ahhoz, hogy minden bátorságomat összegyűjtsem, hogy megtörténjen, és félek, ha idő előtt megyek el, a szüleink elhallgatnák a létezésemet, és ahogy eddig, úgy ezután is csak egy titok lennék, csak mostantól nem egy elrejtett szobában, hanem egy márványtáblán. Elég furcsa megoldásaik vannak. Egyszer voltam kint velük a temetőbe, ahol a családom felmenői nyugszanak, és akkor láttam meg a saját síromat is. Ott áll rajta a nevem, a születési dátumom és egy igen impozáns idézet arról, hogy mennyire igazságtalan az élet. Úgy tippelem, ha bekövetkezett volna a dolog, bármikor eddigi életem folyamán, ott kötöttem volna ki, a sírkő alatt, és azt, hogy léteztem egykor, örök homály fedné el. Mennyire drámai.
- Will?
Belépve a gyengélkedőre egyből az egyik legközelebbi ágyhoz vezetem Thomast, csak most tűnik fel, hogy a kezünk összekulcsolva van. Elmosolyodom, ahogy finoman kihúzom az ujjaimat az ujjai közül.
- Mindjárt visszajövök.
Ígérem, és elsétálok az iroda felé, hogy megkeressem a férfit.
Utoljára módosította:Lorin Annie Brightmore, 2018. december 29. 10:38
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2018. december 31. 13:40 Ugrás a poszthoz

Thomas&Will


- Nagyon ügyes leszel.
Mondom biztatóan, és amikor Will elfekteti, újra megfogom a kezét. Az embernek, ha egy kórházi vagy gyengélkedői ágyon fekszik, jól esik, ha fogják a kezét. Anya is mindig fogta az enyémet, amikor bent lehetett velem, és nagyon jó volt a meleg bőr érintése. Egy pillanatra honvágyat érzek, a bűntudat mellett ez az új érzés jelent meg. Nem a szobám hiányzik, vagy a régi életem, hanem az, hogy anya átöleljen. Az ő ölelése puha és tele van szeretettel. Önző voltam, amikor eljöttem otthonról, de annyira megijedtem, amikor azt mondták, romlanak az eredményeim. Nem akartam azt, hogy sosem hallom milyen hangja van a bátyámnak, hogy sosem ismerem meg az illatát. Sosem mutattak be neki, pedig az is elég lett volna. Ha csak beszélek vele, ha csak egy estét is. Ha meg is haltam volna, akkor is emlékekkel, illatokkal és hangokkal a tudatomban tettem volna. Most nem lenne ez az egész, talán már én sem. Kicsit rászorítok Thoma kezére, biztatóan. Sajnos az én végtagjaim mindig hidegek, de remélem, Thomast nem bántja annyira, nem kezd el fázni tőle, mert akkor nagyon rosszul érezném magam. Azt szeretném, hogy kényelmesen legyen, hogy ne fájjon neki, hogy ne okozzon maradandó sérülést.
- Eléggé gonoszak itt a gyerekek.
Fejtem ki a véleményemet, egy apró szájhúzással. Bence azt mondta, jó fejek, hogy jó a társaság, de most valahogy nem azt érzem, hogy ez így lenne. Thomas nagyon aranyos, nagyon szeretem a társaságát, és a rellonos fiú is normálisnak tűnt, viszont egy kicsit most elbizonytalanodtam. Kérdeztem Willt, hogy szerinte lenne-e esélye annak, hogy jövőre én is bejárhassak iskolába, és azt mondta, ha nem romlanak az eredményeim, beszél az igazgatóval, de most eléggé elbizonytalanodtam.
- Denis mentett meg minket, nagyon magabiztosan csinálta.
Azt nem mondom el neki, hogy nem ismert fel, nem akarom Willt is ezzel terhelni. Ő volt az első, akinek elmondtam a történetemet, az első, akivel beszélgettem erről, és az ő szavai a mai napig nagyon fontosak nekem.
- Miért mondja mindenki, hogy a rellonosok gonoszak? Szerintem nem is.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2019. január 1. 15:04 Ugrás a poszthoz

Thomas

Elnevetem magam, amikor azt mondja, hogy méregfoga van és meg is mutatja azt. Szeretek nevetni, és amióta Bogolyfalván vagyok, mindig nevetni van kedvem. Jó, nem mindig, akkor nem akartam, amikor Will a két karjában hozta be az ájult testvéremet, vagy akkor, amikor hallottam, ahogy megüti Cathet. Voltak olyan pillanatok, amiket nem akarok újra átélni, de összességében mégis a mosolygás és a nevetés játssza a főszerepet.
- Rendben.
Mondom az egy órára, és továbbra is mosolygok, ahogy Will kilövi magát, és eltűnik az irodájában. A sorsom egyik legnagyobb csodájának tartom, hogy éppen az ő házik előtt kötöttem ki, és, hogy ő életben tud tartani. Persze, nem csak rajta múlik, tudom, de nélküle nagyon nehéz lenne, és nem hiszem, hogy még lenne olyanra lehetőségem, mint érezni Thomas meleg kezének érintését, pedig, ha valami jó, akkor ez határozottan az.
- Nincs semmi dolgom, meg amúgy is, hogy mehetnék ki, ha te itt bent vagy? Még a végén megkergetnek azok a nagyok, és nem tudok futni.
Pontosabban tudok, csak a szervezetem nem szereti, ha megteszem, mert utána minden, amit eddig elértünk, újra elromlik, és most, hogy Will azt mondta, nem romlottak az eredményeim az elmúlt hetekben, szeretnék nagyon odafigyelni arra, hogy minden jó legyen.
- Meg sem köszöntem még, hogy megvédtél.
Felülve az ágyra, nem sok helyet elvéve Thomastól, lehajolok hozzá, és az arcára adok egy puszit. Lassan már kinyithatja a szemét, így ezt addig kellett megtennem, amíg nem tud elhúzódni. Nem mintha azt gondolnám, hogy elhúzódna.
- Ugye, most már nincs kétséged afelől, hogy jó prefektus vagy?
Tudom, hogy a múltkor ebben nem volt még annyira biztos, de most tökéletesen megmutatta, hogy alkalmas a feladatra, hiszen megvédett engem, és nem is tudja, hogy ez mennyire fontos lépés volt.
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2019. január 1. 23:28 Ugrás a poszthoz

Thomas


- A szívem.
Felelem neki nyugodtan. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy azt mondjam neki, a lában miatt, hogy rosszul léptem és azért nem tudok rendesen futni, de nem akarok hazudni. A hazugság a legrosszabb dolog a világon. A szüleim hazudtak a bátyámnak, aki nem tudja, hogy ki vagyok. Cath szintén hazudik a bátyámnak, bár az szerinte csak a kellemetlen részletek kikerülése, de nem értem, hogy a szerelem, hogyan kellemetlen. Én még sosem voltam szerelmes, de a történetekben mindig az van, hogyha valaki szerelmes, és a szerelme beteljesedik, akkor elnyeri a méltó jutalmát. Szóval nem nagyon értem a logikát. Azok, akiket eddig megismertem, mind hazudtak valamiben, és eddig nem lett jobb tőle senki élete. Ezért nem hazudok én sem, hanem megmondom Thomasnak.
- Eléggé rosszul ketyeg.
Ez talán megmagyarázza, hogy miért nem lehetek diák, holott a korom ideális rá, megmagyarázza, hogy miért vagyok ennyire sápadt és miért lakok Willéknél. Sokan azt hiszik, hogy én is Payne vagyok, mások azt, hogy Kálnoki, én pedig ezt a tényt nem mondom el senkinek, hogy tévednek, hogy én Brightmore vagyok. Edinának, a pizzáriában ugyan véletlenül elmondtam, de azóta nagyon figyelek erre.
- Thomas!
Nevetem el magam arra, amit mond, és el is pirulok. Ez határozottan flört volt, senki se mondja nekem, hogy nem, mert de. Életemben először, flörtöltek velem. Érzem, ahogy elpirulok, és el kell kicsit fordítanom a fejem, amíg ő korrigál. Akkor is flört volt, és kész.
- Hadd nézzem!
Megnézhetném másként is, ám én kifejezetten úgy érzem, hogy hasznosabb, ha a mellkasára hajolva, alulról nézve, hogy fénylik-e még, megtapogatom a szemét, majd elmosolyodva adom ki a diagnózist.
- Kinyithatod, a krém megfelelő időben felszívódott, a szemed pedig olyan, mint amilyen volt, mielőtt aljas támadást intéztek ellened.
Még mindig el vagyok pirulva, de nem érdekel, nem zavar, remélem, hogy Thomast sem. Eléggé kedves fiú, szóval mindenképpen szeretném, ha jó szünete lenne.
- Nem fogod lekésni a hopposbigyuszt?
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
RPG hsz: 105
Összes hsz: 244
Írta: 2019. január 3. 16:17 Ugrás a poszthoz

Thomas


- Igen! A hopphálózat!
Tudtam, hogy van valami köze a "hopp" szóhoz, és már az is tudom, hogy micsoda. Hopphálózat! Milyen vicces neve van. A mosolyom széles ívet ír le az arcomon, ahogy mondja, hogy mi is a neve annak, amivel ő közlekedik. Nekem Will azt nem engedi, mert szerinte az én szívemmel nem biztonságos, így amikor kivizsgálásra jövünk, mindig vonatozunk. Egyszer pedig autóval is jöttünk, az nagyon érdekes volt, mert nem gondoltam volna, hogy vannak olyan varázslók, akik tudnak vezetni, pedig de, van jogosítványuk.
- Én min keresztül történik? Van egy lyuk, amibe bele kell ugranotok?
Hirtelen eszembe jut az Alíz csodaországban. Ott volt, hogy Alíz egy lyukon át egy teljesen másik világba került, ami legalább annyira varázslatos, mint ez a hely. Persze, itt még nem találkoztam a gonosz szívkirálynővel, és remélem, hogy nem is fogok. Viszont érdekel a varázsvilág minden kis szeglete, még akkor is, ha nem tudom kiélvezni. Igaz, egyelőre nem is terveztem nagyon elutazni, mert jól érzem magam a mostani élethelyzetemben. Viszont hiányzik a tanulás és az új ismeretanyag megszerzése. Otthon általában egy könyvet kiolvastam naponta, ha nagyon ráértem akkor kettőt is.
- Azért biztos várnak otthon, hiszen ez az első karácsonyotok. Nem szeretném, hogy a bácsikád megharagudjon rám, mert feltartottalak.
Komolyan gondolom, nem szeretném, ha otthon mindenki csak arra várna, hogy Thomas mikor jön haza, mert addig senkinek sincs kedve fát díszíteni meg dalokat dúdolni.
- Viszont, itt leszek az új évben is, ha lenne kedved meginni velem egy forró csokit, annak nagyon örülnék, nem szeretek egyedül forrócsokizni és a harminchárom ízből még csak tizenhatot próbáltam ki.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lorin Annie Brightmore összes RPG hozzászólása (62 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel