Angelica Black Wing
Kis Gazdám

Régi gazdám ruhát adott. Azért, mert nem szerettem volna felrobbantani a Bagolykövet. Pontosabban a Bagolykővel kapcsolatos otthoni emlékeket. Ó én nem! Lily nem! Nem sértem meg az alapító szellemét! Így, hogy szabad voltam, nyitva állt előttem a világ. Ám végig gondolva, én nekem nincsenek ötleteim. Úgy döntöttem, elmegyek a kis gazdámhoz, hogy őt szolgáljam. Ezzel persze fajtársaim haragját kivivhatom, de én akkor is ezt teszem! Intek volt gazdámnak.

Ökölbe szorítottam a kezeimet, és koncentráltam a Bagolykő kastélyára. Megfordultam tengelyem körül, és máris a kapun belül találtam magam.
 Sietős léptekkel megindultam arra, amerre a Kis Gazdát sejtettem. Olyan jellegzetes illata van a hippogriff tollnak a pálcájában, szinte olyan, mintha nyíl lenne. Egy könnycsepp jelent meg a szemem sarkában.
 Lily ruhát kapott, pedig jogosan cselekedett! Még a szép apám tette le az esküt, hogy másokat nem bánt, akárki parancsolja. A Gazda kegyetlen volt! De már mindegy. A Kis Gazda biztos befogadja Lilyt!
 Hirtelen belefutottam egy fekete ruhatoronyba. Mielőtt felnéztem, elmotyogtam egy bocsánatot, aztán egy szippantás után hirtelen fejbe vágtam magam. Nem ismertem meg! Gyorsan utána sikoltottam az izgalomtól remegő hangon a távolodó alaknak.
- Kis Gazdám!

Angelica Black Wing
Kis Gazdám

Amikor felismer, a szívem majd kiugrik a helyéből, és a szám széles mosolyra húzódik. Visszaölelem amikor felkap, de mégis fellélegzek amikor letesz.
 Kérdéseire motyogok egy kicsit, ami leginkább egy "majd később" gyenge változatára hasonlít. Amikor kiérünk a rétre, beszívom a friss levegőt. Úgy dél körülire járhat az idő, a Nap fényesen süt. Volt otthonomban valószínűleg a tányérokat mosogatnám, helyette viszont a család legkedvesebb tagjával sétálgathatok.
 Belekezdek hát mondandómba, mintha máris ez lenne az első parancs. Bárcsak többet is kapnék Tőle!
- Az úgy volt, - Kezdek bele kicsit akadozva - hogy Gazdám megkérte Lilyt, hogy robbantsa fel a kastélyt. Azaz... az otthon lévő, iskolával kapcsolatos dolgokat. Ez akkor volt, ami... amikor a Kisasszony kómából kelt föl. Lily megtagadta! Ő ilyet nem csinál! Nem én, ha addig élek is! És majdnem addig éltem. Azonban a sütis doboz helyett egy sálat dobott Lilyhez. - Szipogom. Ez persze, így visszanézve, érdekesen hangzik. De emlékeket én aztán nem semmisítek meg! Mondandómat kicsit persze eltúlzom. Ahogy szoktam. Néha még, hogyha ideges vagyok, Lilynek hívom magam.
 A volt Gazdámról viszont már hajlandó vagyok lenézően beszélni. Bátorításért felnézek a Kis Gazdára, és folytatom.
- Ezek után úgy döntöttem, elég gyorsan, meg kell jegyezzem, hogy a kisasszonyt fogom ezentúl szolgálni, hogyha megengedi! Én nem szeretem az apját, hiába voltam 43 évig a szolgája. Angelicát viszont szerette Lily! - Jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon. Veszek egy másik mély levegőt, és válaszolok az utolsó kérdésre.
- A szülei egyébként jól vannak. Volt Gazdasszonyom hiányolja, hogy nem tartózkodik otthon. Az apja pedig belemerült valami levelezésbe, és ki sem jön a szobájából! Enni is csak nagy ritkán.
 Visszaemlékszem arra a levélre, amit még én vittem neki. Egy kígyó volt rajta. Olyan, mint a család jelképe. Csak egy kicsit kidolgozottabb.
 Mikor végeztem, úgy néztem Angelicára, mint aki jól végezte dolgát.

Angelica Black Wing
Kis Gazdám
.Zárás.

Szorgosan bólogatok, és közben mosolygok. Megkaptam az első parancsot! A Gazdám igaz, hogy idézőjelekbe tette, de én komolyan vettem. Még nem tudom, hogy hogyan találjam meg a fent említett embereket, de majd lesz valahogy. Nagy vigyorral az arcomon nyúlok a doboz után, és ki is veszek belőle egy nagy darab sütit. Beleharapok, és a csoki szét olvad a számban. Olyan finom! Mindenképpen meglátogatom a konyhai fajtársaimat. Ők nagyon dolgosak, ahogy hallottam. Mindegy is. Haptákba vágom magam, hónom alá csapom a dobozt, és felnézek a Gazdámra.
- Igenis! Már megyek is! - Jelentem ki vigyorogva.
Majd úgy döntök, hogy a keresést Mária kisasszonnyal kezdem. Szerintem Levitás, ez lenne a legvalószínűbb. Mivel ismerem a kastélyt a volt gazdám leírásából, meg abból, amit a Kisasszony mesélni szokott otthon, elképzeltem a Szfinx portréját. Újra összeszorítom ökleimet, és megpördülök tengelyem körül. Egy pillanatig még látom a Gazda elmosódó arcképét, aztán már marad a pörgés, és mikor vége, a Szfinxet  látom magam előtt.

Zhippzhar Mária Stella
Kisasszony

Amint a pörgés véget ért, Egy ülő Szfinx képe tárult elém. Először megijedtem, mert azt hittem, hogy valódi, aztán rájöttem, hogy ez egy festmény, pontosabban egy portré.
 Szépen megfordulok, és körülnézek. Csak egy két ember lézeng a folyosón, azok közül pedig ha kettő lány. Legalábbis kettőnek volt hosszú haja, de ez persze nem mondd semmit.
 Odamegyek egy szőke hajúhoz, és egy kicsit remegő hangon megszólítom, miután gyengén meghúzom a talárját.
- Elnézést Kisasszony! Nem látta Zhippzhar Mária Stellát? Gazdám keresi őt, hogy menjen le a rétre. Gazdám, Angelica Black Wing azt mondta, hogy a föld alól is kerítsem elő Mária Kisasszonyt. - Hadarom el a teljes parancsot, nem is tudom, miért.
 Aztán, amíg kérdő tekintettel nézek a lányra, elmajszolom a kekszem maradékát. Olyan finom! Nem tudom, ezt meddig hajtogatom még.
 Remélem az, akit megkérdeztem, nem haragszik rá, hogy megszólította egy manó, akit nem is ismer.
 Jaj, már megint a régi Gazda parancsa! Ő mondta mindig, hogy meg ne merjek szólítani idegeneket! Ideje lenne kiverni a fejemből a régit. Helyette ugyanis lesz egy új! Egy új, aki sokkal jobb, és kedvesebb!
 Nem, még nem gondolkoztam azon, hogy hol fogok lakni. Eddigi otthonom nem ideális, mert eléggé furi lenne, ha beállítanék hirtelen.
 Ez viszont tényleg ráér, most a parancsra kell koncentrálnom.

Dorian Green
Úrfi

Csendben kóválygok a tanulószobában. Éppen nincs semmilyen feladatom, ideje beszélgetni. Meglátok egy fiút, aki csendben üldögél egy könyv felett, és láthatóan zavart volt.
 Vagy csak a fényviszonyok miatt tűnt annak? Nem tudom. Inkább közelebb megyek, és egy kicsit megrángatom a talárját.
- Elnézést Úrfi! Segíthetek? - Kérdezem félénken.
Persze nem vagyok profi a varázslatokban, meg a mágus világban, de azért tudok egyet s mást. Például felvidítani profin tudok.
 Még van egy kevés csokis keksz abból, amit a Gazdám adott. Ebből talán adhatok neki egy keveset, hogyha benne van.
- Van kekszem, ha szeretne enni! - Mondom, miközben felé nyújtok egyet az említett sütiből.
Még nem voltam a konyhán, de tervezem. Ideje lenne megtanulnom ezt a receptet, különben szerezhetek egy vasalót, hogy süssem az ujjaimat! Már csak azért is, mert a Gazdám azt mondta, hogy ha járok a konyha felé, vigyek sütit. Na de mindegy.
 Odafordulok a fiúhoz, és megszólítom még egyszer.
- Én Lily vagyok, Angelica Black Wing házimanója. Örvendek! - Mutatkozok be, talán egy kicsit későn. Ez viszont engem nem igazán zavar. Jobban érdekel az, hogy mi a gondja az ifjú varázsló növendéknek.

Choi Min Jong
Úr

Gazdám ma megengedte, hogy lófráljak a faluban. Kirakatokat nézegettem, hátha akad egy olyan hely, ahol segíthetek.
 Majd belebotlottam a lehetőségbe. Szemmagasságban ott fityegett egy tábla: Segítséget szívesen elfogadok. Ez a nekem való hely!
 Be is csöngetnék, ha elérném a csengőt. De mivel az túl magasan van, ezért egy nyomó varázslattal benyomom a gombot, majd bemegyek.
- Jó napot! - Mondom belépve a helyiségbe.
 Enyhe édeskés illatot érzek.
A vámpírokéhoz hasonló, de azokénál jóval hígabb, emberszagúbb.
 Kíváncsian hegyezem a fülem, és közben körbe nézek. Meglátok egy embert, aki éppen pakolgat, és közben motyog, bizonyára számol.
- Segíthetek? Egy két manóvarázslat jól jöhet! - Jelentem ki a cérnavékony hangomon, miközben füleimet lobogtatva bólogatok, ezzel nyomatékosítva nézetemet.
 Remélem elfogadja! Miközben nézem a fiút, közelebb megyek, és megérzem, hogy az édeskés illat erősödik. Aligha nem ez egy olyan faj - bár nem szeretem ezt a kifejezést használni emberekre - amit még nem ismertem. Lehet, hogy negyed vámpír. Ötletem sincs, azonban nem is ez a lényeg.
 Sokkal fontosabb, hogy segítsek neki. Nem hinném ugyanis, hogy egyedül sikerül az egész boltot rendbe raknia.
 Persze nem ígérhetem, hogy ketten végzünk a nap végére, de hát a nap vége még messze van, addig bármi lehet.

Rentai Bálint
Úr

Lassan cammogok, nem tudom, mivel üssem el a szabad időt, amit a Gazda adott. Már azon gondolkozok, hogy visszamegyek a kastélyba, és lemegyek a konyhába, amikor a fülemnek csapódik egy kő.
 Arra kapom a fejem, amerről repülni sejtettem a tárgyat. Ott azonban csak a fészekhintát látom, benne egy könnyeivel küszködő fiúval. A fülemet dörzsölgetve közelebb megyek hozzá, és megszólítom.
- Elnézést! Nem tudok segíteni? - Kérdezem, mintha nem érdekelne, hogy most rúgott meg egy kaviccsal. Bár, ahogy elnéztem, nem direkt tette szerintem. Miért szomorú vajon? Fogalmam sincs.
 Mellé hoppanálok, remélve, hogy nem lök le. Valami van a zsebemben. Kiveszem, és eltátom a számat. Egy még ép sütemény! Pedig már azt hittem, elfogyott! Na mindegy, ez jókor jött, a fiú felé nyújtom a csokis süteményt, és megkérdezem.
- Kérsz? Nagyon finom. Tudod, én csalódtam a közelmúltban. Lily ruhát kapott, és a süteményt az új Gazdájától kapta. Finom. Engem is megvigasztalt. - Mosolyodok el, és elengedem a fülemet, ami erre elkezd rugózni előre-hátra...
Várva a fiú reakciójára, elhelyezkedek a hintában, és nagyon lassan lökni kezdem magunkat. Éppen annyira, hogy egy lassan haladó hajóra emlékeztessen, amit gyengén fúj a szél.
 Végre van elfoglaltságom! Szeretek segíteni. Remélem értékeli az igyekezetemet, és tényleg nem azon lesz, hogy lelökjön, mert valljuk be, nem mindig ül be egy házimanó az ember mellé.

Rentai Bálint
Úr

Hangjából kihallom, hogy ragaszkodik a manók átlagos elképzeléséhez. Benne egy olyan manó él, legalábbis úgy képzeli el őket, mint egy munkamániás, süti adogató lény. Ez bár igaz sok társamra, de én nem vagyok ilyen.
 A csokis süti véletlenül jutott eszembe, új Gazdát pedig csak szeretetből kerestem. Azaz... nem is kerestem.
- Azért, mert nem teljesítettem egy parancsát. az új Gazdám az ő lánya, Angelica Black Wing. Azért mentem hozzá, mert nem volt ötletem, és segíteni akartam neki. Szolgálatnak nevezem, de igazából segítség. Most is mondta, hogy kóvályogjak a faluban. - Mondom, miközben a fülem hegyét billegetem.
 Valóban. Parancsokat várok, pedig én csak segítenék. Szerencse, hogy a gazdám is így veszi, és nem küldözget túl sokat. Persze neki szívesen megcsinálom.
 A sütis megjegyzésre megrázom a fejemet.
- Hogyha ehetnél, se adhatnék többet. Megettem már az összeset. - Halványan elmosolyodok. Biztosan azt hitte, hogy tömni akarom.
 Aztán visszatérek arra, amiért idejöttem hozzá.
- Ha szabad kérdeznem, veled mi történt? - Nem mindenki mondja el, és lehet, hogy nem is tudok segíteni. De talán könnyebb lesz úgy, hogyha kibeszéli magából a problémáját.

Choi Min Jong
Úr

Összehúzom egy pillanatra a szememet, amikor furcsa, értelmetlen szavakat alkalmaz.
- Szia! Lily vagyok. - Mondom mosolyogva, és talán egy kicsit későn, de megfogom a kezét. Nálunk manóknál ez nem szokás. Legalábbis még egy házimanó sem nyújtott nekem kezet, de ez most lényegtelen.
 Udvariasan körbenézek. Gondoltam, hogy a boltja. Szerintem nagyon szép hely, bár a rendrakás tényleg nem árt. A sarokban színes papír kupacok vannak. Gondolom színek szerint szét kéne válogatni... Vagy valami ilyesmi.
 Min Jong Úr előtt ecsetek hevernek. Gondolok egyet, és koncentrálok a legnagyobb ecsetre, amit ott látok, és arra, hogy  idejön hozzám.
 A begyűjtés sikeres, megnézem az ecset számát. 12-es. Most a tizenkettes számú ecsetekre koncentrálok, és idehívom őket. Egy maréknyi ecset röppen ki a kupacból.
Persze ez nem lesz ilyen könnyű, hiszen nagyobb dolgokat nem igazán tudok magamhoz hívni, de számolni viszonylag gyorsan tudok. Ez ebben a helyzetben elég nagy dolog. Mármint... hasznos.
 Nem szeretnék felvágós lenni, csak bemutattam, hogy mire számíthat segítség néven.
- Sajnos nem igazán megy a begyűjtés nagyobb dolgokkal, de... de a számolásban jó vagyok! - Mosolygok, miközben gyengén bólogatok.

Rentai Bálint
Úr

Kisit furcsállva nézek a fiúra. Természetesen erre a kérdésre számithattam volna. Az emberek egy része nem érti, miért szeretünk valakit szolgállni. Bár az is igaz, hogy én nem szolgálok senkit.
- Csak jól esik, hogy jót teszek. - Vonom meg a vállamat. Szeretem a Gazdát.  
 Lassan billegek egy helyben, és halványan elmosolyodok a "rendben" szóra. Tényleg enged ezeknek a sztereotípiáknak? Na mindegy.
 Kérdésére elgondolkozok. Háát... nem igazán vagyok otthon a szerelem témában. Feltéve persze, hogy az úr erre gondol. Nem baj. Talán nem nagy gond, ha nem vagyok szakértő. Mindegy is.
- Talán egy kicsit. - Enyhén félrebillentem a fejem, jelezve, hogy figyelek, és hogy érdekel a mondandója.
Lehet, hogy tudok neki segíteni. Ha máshogy nem, végighallgatom. A Gazdám is mindig örült, hogyha megértő fülekre talált. Többnyire az én személyemben.

Choi Min Jong
Úr

Magamban kuncogok, amikor a liliomról beszél. Én magam is szeretem a virágokat, a nárcisz a kedvencem. Nem tudom, hogy ez hogyan jött ide, de mindegy is.
 Amikor sóhajt, meglepődök. Valami rosszat mondtam talán? Ám aztán megnyugszom, hogy valószínűleg csak elgondolkozott valamin.
- Rendben. Akkor én folytatom az ecsetpakolást. - Jelentem ki, gondolván, hogy végzett a mondandójával. Amikor újra megszólal, hegyezem a fülemet. Fel vagyok véve! Gondolom ez azt takarja, hogy dolgozhatok nála.
 Halkan kuncogok amikor a fizetésről beszél. Most inkább nem is jegyzek meg semmit... méltatlankodásnak helye nincs. Itt az ideje, hogy Lily a sarkára álljon, és ne legyen az a házimanó, akit  néhány ember elképzel. Kezdem azzal, hogy nem akadok fent a fizetés dolgon, hanem egy "rendben" után már fordulok is az ecsetek felé.
 Szépen sorban összeválogatom az azonos szálúakat, és méretűeket, majd visszateszem a dobozba. Közben. Figyelek, hátha szeretne beszélgetni Choi Min Jong Úr. Mivel nem hallok kezdeményezést, inkább megszólalok.
- Maga mióta dolgozik itt? - Jobb kérdés nem jutott eszembe, de valahol el kell kezdeni. Eddig ugyanis inkább csendesen teljesítettem a parancsokat, most viszont megpróbálok élni.
 Elvégre a Gazdám azt kérte: Tégy amit jónak látsz, csinálj, amit szeretnél. Én pedig túl szeretném tenni magamat a ruhán, és az első lépés efelé talán az, hogy merek másokkal szóba állni, és elfogadok valamit a segítségeimért cserébe.

Mei Watts Kisasszony

Egy ideje elvagyok halmozva munkával. Nem bántam, de azért néha jól esett volna egy kis pihenés. No persze nem panaszkodok, csak tényleg jólesne néhány nyugodt perc.
 Miközben azon ábrándozok, mit fogok csinálni munkaidőm lejártával, leteszem az egyik pultra a kezemben lévő sült csirkét.
 A fülemet megüti egy lány hangja. A kérdező felé fordulok, és óvatosan végigmérem. Levitás lehet, idősebb a Gazdánál. Kérdésére szaporán bólogatok, majd hozzáteszem:
- Örömmel segítek. - Itt a várva várt alkalom. Most is "parancsot" teljesítek, de valahogy másfajtát, mint az ételek ide-oda pakolgatása. Ez valahogy örömtelibb elfoglaltság. Jaj nekem! Már megint olyan, mintha panaszkodnék. Pedig én nem szeretek panaszkodni, csak éppen szeretek szabad lenni. Természetesen tetszik a mostani munkám is.
 Ábrándozásomból egy új kérdés ránt ki, amire újra nagyot bólintok.
- Igen, én volnék. Lily, Angelica Black Wing manója. - Elmosolyodok, és kérdően nézek a lányra, várva a kérést. Azon nem is csodálkozok igazán, hogy tudja a nevemet. Biztosan Gazda mesélt rólam a körletben.
 Ma talán felmehetnék hozzá, amikor vége van a munkaidőmnek. Úgyis nekem kell az
első és másodévesek ágyait ágymelegítővel ellátnom. Amikor végzek, nincs más dolgom, úgyhogy beszélgethetek egy kicsit. Legutóbb is megismerkedtem egy igazán kedves kisasszonnyal. Jólesik néha úgy érezni, tényleg szabad manó vagyok, attól függetlenül, hogy egy iskolában dolgozom, és van egy általam választott gazdám.

Elisabeth kisasszony

Már nagyjából két embernek segítettem eddig. Szerintem egészen jól haladok a Gazdám első "parancsával."
 Éppen a Főutczán sétáltam, hátha rábukkanok egy új beszélgetést igénylővel, vagy valakivel, akinek elkélne egy rendrakó, segítőkész manó. Azért, jobban belegondolva eléggé érdekes, hogy én, mint gazdával rendelkező házimanó, mások kéréseit teljesítem, miközben még a Gazdámnak is van végrehajtandó feladatom. Igaz, hogy most ez a kettő fedi egymást, de akkor is.
 Miközben elmélyedek a gondolataimban, észre sem veszem a felém közeledő kislányt. Végül amikor meglátom, már elkéstem. Egy ütést - ami inkább rúgás, mivel lábbal történt - érzek a lábamon, és elesek. Mögöttem a kislány is valószínűleg így járhatott, mert hallom a tompa puffanást. Én felülök, és érzek egy kis fájdalmat a csuklómban. Nem estem nagyot, ez az alacsony termetűek áldása. Körülnézek, és meglátom a lányt, aki elesett bennem. Fogja a térdét, bizonyára megütötte azt. Nagyon sajnálom, lehet, hogy figyelnem kellett volna.
 Kérdésére felállok, és leporolom magamat.
- Persze, persze, köszönöm. Egy kis horzsolás, semmi több. - Végigmérem a lányt, majd észbe kapok.
- És maga? - Kicsit sem értek az embergyerekek tűrési képességeihez. Igaz, gazdám is elesett jó párszor annak idején, de nem tudom, mikor lesz komolyabb baja. Persze nem hiszem, hogy ennek a kislánynak eltört valamije, de azért nem árt, hogyha tisztában vagyok vele. Ismerek néhány gyógyító varázslatot, kisebb horzsolásokat az be tud gyógyítani, de egy komolyabb sérüléssel nem boldogulnék.
 - Egyébként Lily vagyok. - Mondom halványan mosolyogva, és kezeimet önkéntelenül a hátam mögé teszem.

Mei Watts kisasszony

Kissé elpirulok, amikor említi, hogy yokat hallott rólam. Örülök, hogy a Gazdám néha mesél rólam, és annak is, hogy beszél másokkal. Nem esik jól, és nem is szokásom mindenkori gazdámat szidni, de ez nem is szidás. Egyszerűen Gazdám túlságosan komor mostanában, ennyi az egész.
 - A teák a harmadik polcon vannak, a tűzhely fölött jobbra. - Miközben ezt elhadarom, már szaladok is, és mire végez utolsó mondatával, oda érek hozzá, karjaimban szinte az összes teával. Ami nem ott van, azt néhány segítőkész társam hozza.
 Éppen elcsípem utolsó szavait, mire lassan megingatom a fejem.
- Igazán sajnálom, tudja elkapott a buzgalom. Kérem bocsásson meg, és válasszon! - miközben ezt mondom, hangomból árad a bűntudat. Miért nem hallgattam végig?
 Most már mindegy. Szépen felmutatom neki a teákat, és várom, hogy szóljon akkor, ha megfelelő a tea.

Zayday kisasszony

Éppen a reggelihez való avokádós szendvicseket vittem egy nagy tálcán az egyik asztal felé, amikormeghallottam, hogy az ajtónál valaki segítségért kiált. Minden manó egy "emberként" ugrott a hang felé. Letettem a tálcát, utána pedig én is szaladtam. Ott, ahonnan a hang jött, egy lány ült, bár eléggé esetlenül. Mint aki elesett. Közelebb megyek hozzá, hogy hogyha kell segízeni, kéznél legyek.
 Meg is szólal újra, és ekkor valóban arra kér minket, hogy segítsünk neki. Mikor felnéz, barátságosan rámosolygok, és kinyújtom a kezemet,majd mivel egyedül nem bírtam, néhány társam segítségével segítettünk felállni a lánynak.
 Mikor sikerrel jártunk, a többiek lassan ellézengtek, és folytatták dolgukat, én pedig ott maradtam, és a kötelességtudattól hadarva bemutatkoztam.
 - Lily vagyok, a levitás Angelica Black Wing manója. Kér avokádós szendvicset, kisasszony? - még maradt egy kis levegőm, azt lassan kifújom. A következő levegővételnél már kezemben a tálca, amelyet varázslattal magamhoz hívtam.

Zayday kisasszony

Visszautasítása kedves, nem fáj. Egy kicsit ugyan elszontyolodok, hogy rossz ételt hoztam.
 Volt már ilyen, nem is egyszer, hogy valami úgy történt, ahogyan nem kellett volna. Ezeket az eseteket rendszeeint ujjvasalás követte, kivéve persze, hogyha  a kisgazdámnál tévedtem. Ő csak mosolygott ilyenkor, és azt mondta, hogy nem baj, vele is megesett már, hogy rosszul felelt egy kérdésre.
 Mikor a lány kérdése elhangzik, földig hajolok, és elfutok megkérdezni valakit, hogy van-e még süti. Egy perig szólongattam a dolgozó manókat, és mijor a végén Ditke megmondta a választ, búsan oldalogtam vissza.
 - A csokis muffin elfogyott. Nagyon sajnálom. - Majdnem elsírom magamat. Pont tegnap adtam oda az utolsó darabokat Angelicának.

Vanessza

Szép napnak indult ez a mai. Igazán sok dolgom nem is akadt, így amikor elfogyott a répa, természetes, hogy engem küldtek el a zöldségeshez. Általában az iskola szolgáltatja a hozzávalókat, most viszont nagyon sok répát használtunk, és nem volt idő új adagot rendelni.
 Sietős léptekkel mentem a piacra. Kivételesen nem nézelődtem, és nem kerestem segítségre szorulókat, mert éppen dolgoztam.
 Mikor odaértem a keresett standhoz, éppen kértem volna tíz kiló répát, mikor megszólítottak. Hiába mondtam, hogy nem keresek segítségért kiáltozókat, hogyha engem keresnek fel, nincs mit tenni.
 Kötelességtudón még elkértem a répaadagomat, és amíg az árus egy zsákba pakolta, a snidling felé fordultam.
 Eléggé fonnyadtnak látszott, és a foltjai sem voltak biztatóak. Megráztam fejemet, és halkan dünnyögve feleltem.
 - Asszonyom, ezek aligha maiak. Esetleg... egy hónaposak. - Sajnos nem mindig hoznak friss zöldséget. Ezért én nem igazán haragszok, de egy ember lehet, hogy rossz néven veszi.
 Közben az árus leadja a zsákot, ami nagyobb, mint én, legalább egy manófejjel, hogyha a manó füleit is beleszámítjuk.
 Egy kicsit elszámoltam magamat a nagy buzgóságban. Nem tudok magam után lebegtetni egy ekkora zsákot, de még húzni sem. A manók általában nem kérnek segítséget, hanem megpróbálják megoldani a saját problémáikat. Most viszont eléggé rá voltam szorulva az emberi erőre. Torkomat ici-picit megköszörülöm, és kissé szégyenlősen fordulok vissza a hölgy felé.
- Elnézést. Tudna... segíteni egy kicsit? - nyelek egyet - Eltudná hozni ezt a zsákot a kastély területének széléig? - Onnan már elmehetek segítségért, a falu közepén viszont csak nem hagyok egy zsák répát.

Theon "úrfi"

 Visszafelé tartok az ágymelegítők kihelyezéséről, ami az egyik kedvenc munkám. Néha összehoz a sors pár kedves diákkal, akik szívesen beszélgetnek velem. Olykor még segíthetek is nekik, hogyha arra van szüksége valakinek.
 A szertárak környékén megüti fülemet valamiféle idegen nyelv. A szavak hangsúlyából ítélve a hang gazdája nem szerelmes verset tanul.
 Kíváncsian közeledek az ajtóhoz,majd besurranok rajta. Egy kicsit kell csak mennem a sötétben, és megpillantottam egy alakot. Mikor szemem hozzászokott a sötéthez, észrevettem, hogy alighanem egy elsőssel van dolgom, méghozzá rellonossal.
 Még Gazdám mesélte, hogy melyik háznak mik a színei, innen tudom, hogy a zöld szegély, ami beakadt valamibe, egy rellonos diáké.
 Hiába siettem volna szívem szerint a segítségére a láthatóan sebesültnek, egy megérzés azt súgta, maradjak rejtve előle egyelőre.
 Láttam, hogy egyik kezét valami kötésszerű borítja, amit levesz, mert belenyúlt valamibe.
 Amíg táskájában keresgél, megpróbálok távolról segíteni neki. Sérült kezére koncentrálok, és egy hófehér kötést helyezek rá gondolatban. Pár másodperc múlva meg is jelenik a fiú jobb kezén.
 Pillanatnyilag ennyit tudok tenni, utána pedig visszavonulok egy nagyobb láda mögé.

Vanessza

Aprót bólintok, amikor azt mondja, nincsen egy hónapos. A manó is tévedhet, ezzel nincs is gond.
 Répás megjegyzésére elmosolyodok, és lopva a zsák felé pislogok. Bizony, szerencsénk van a kastélyban, hogy legalább a keresett zöldségből szép mennyiséget tartanak a piacon.
 Mikor feláll, aggódva nézek rá, mert meghallom a térde roppanását.
 Hálás mosolyra húzódik a szám, amint a répás zsák a levegőbe emelkedik. Bárcsak a manók is tudnának így varázsolni! De vajon jó lenne az nekünk? Nem tudom.
- Persze, hogy megtudom! - felelem, és mosolyom már fültől fülig ér. Mi az nekem, egy-két perc? Otthon volt, hogy mire volt gazdám hajlandó volt elrészletezni a feladatomat. Sokszor elvárta, hogy pár szóból megértsem, mit szeretne. Akkor mondjuk jól jött volna egy kis legillimencia.
 - Igazán kedves öntől, hogy segít. Tudja, az iskolába viszem. A diákok nevében köszönöm! - Nem, nem érzem túlzásnak, akármennyire is annak tűnik.
 Beszéd közben hátralépek egy lépést.
 - Maga mit csinál a répákból? - Remélem, hogy nem túl személyes kérdés. Nem szeretném, hogyha tolakodónak gondolna.

Choi Min Jong úr

Miközben az úr rájön, hogy mit is szeretnék, rájövök, butaság volt feltennem ezt a kérdést. Elindítottam egy beszélgetést, ez igaz, viszont összezavartam a boltost.
 Nem szoktam témát terelni, ezt Angelicára hagyom, most viszont legszívesebben megtenném. Már nyitnám a szájamat, amikor érkezik a válasz, és egy kérdés is.
 - Csak érdekelt, hogy mennyi időbe telt összehozni ezt az egészet. - Kicsit hirtelen válasz, igaz. De az is valami.
 Miközben özben végzek az ecsetekkel, úgyhogy kérdőn fordulok a férfi felé, hogy mit következik. Utána rájövök, valószínűleg nem gondolatolvasó, így aztán kénytelen vagyok megszólalni. Nem mintha olyan nehéz lenne, egyszerűen csak kicsit rosszul érzem magamat az előző, felesleges kérdés miatt.
 - Bocsánat, végeztem, és nem tudom, mi legyen a következő.

Theon "úrfi"

Hangjára összerezzenek. Valami azt súgja, nem éppen manóra számít, ami nem is meglepő egy mágustanodában. Az, hogy rellonos, még jobban elbizonytalanít. Nem szokásom származása alapján elítélni valakit, de úgy gondoltam, nem érdemes manóként mutatkoznom előtte. Máshogyan pedig nem igazán tudok. Hogyha megszólalok, azonnal kiderül, mi vagyok. Mit tegyek? Nem szeretnék kellemetlen meglepetéseket, ezért előhúzom kis szoknyám zsebéből azt a nem túl tartós láthatatlanná tévő köpenyt, amit nemrég kaptam Gazdámtól. Valamibe beleakadt, és félbeszakadt, így őt már nem takarta el, de nekem még bevált.
 A sötét szertárban tökéletessen működött, de hogyha valami elkezdene világítani, halványan derengenék. Van ilyen szó?
 Mikor magamra terítettem, csoszogós léptekkel előmászok,és amennyire tudom, elmélyitett hangon szólítom meg a fiút.
- Szervusz! - Hiába mélyítem el a hangomat, hogyha hallott már manót, felismer. Azért beszéltem mégis, hogy lássam a reakcióját. Hogyha elkezd átkozódni, dehoppanálok, hogyha pedig nem, talán még társaloghatunk.

Choi úr

Hangjából érződik, hogy nem szívesen válaszolgat. Erre az üzenetére bólintok egy aprót.
 Nem lepődök meg rajta, hiszen a számolás nagyon letudja kötni az embert. Igazából nem is esik túl rosszul az, hogy nem szeretne most beszélgetni. Nincs kedvem ráerőltetni magamat.
 Ahogy elindul, elkezdem követni a papírhalom felé. Megjegyzésére még nagyobbat bólintok, és kicsit megemelem a kezemet.
 - Óvatos leszek, ígérem! - Elmosolyodok, és fellebegtetem az első lapot, utána mégegyet, és így tovább. Nem érek hozzájuk, csak tízes kupacokba lebegtetem őket.
 - Ez így lassú lesz. - Magamban tovább motyogva nézem a lassan a fél helyiséget beterítő kupacokat. Úgy határozok, inkább ötvenes csoportokat csinálok.
 - Így már mindjárt jobb. - Kicsit kihúzom magamat, ami nagyon nem manós. Észbe kapok, és már vissza is hullok szokásos testtartásomba. Szoknom kell még azt az életet, amiben nem kell minden hibáért meghunyászkodom.
 Közben lassan négy ötvenes kupac sorakozik előttem, az eredeti halom viszont még hatalmas. Mindenesetre ez így jóval gyorsabb, mintha kézzel csinálnám.

Vanessza

Türelmesen várom, amíg megveszi amit szeretne, és közben nézelődök. Egyelőre ráérek, a többiek úgyis csinálnak mást is a répás dolgokon kívül.
 Megjegyzésére kicsit elszégyellem magamat. Nem vagyok hibás, egyik manó sem hibás ebben, csak már megint azok az ösztönök még régebbről. Mikor nevet, azért én is elmosolyodok, és kérdésére már így bólintok.
 - Ennyire van szükségünk csak. Minden másból van még bőven.
 Szerencsére. Vajon mennyit tud ellebegtetni egy boszorkány? Nem vagyok annyira jártas a pálcamágiában, viszon megkérdezni inkább nem kérdezem meg.
- Kóstoltam, igen. Szerintem nagyon finom, kár, hogy nem jutok hozzá többször. - Nem panaszkodni szeretnék, a világért sem! Csak megjegyeztem valamit. Remélem nem veszi annak.
 Lassan elindulunk, én pedig késve, de felelek.
 - Persze, megkóstolhatjuk, de csak nagyon keveset. És például a szendvicseket nem lehet. - Ez így nekem megfelel. Eszem ágában sincsen panaszkodni az iskolára. Vagy ezt már mondtam?
 Miközben haladunk, valamiért nqgyon jó kedvem lesz, és füleimet kicsit elkezdem lengetni a lépéseim ritmusára.
 Egy könnyű, vidám napnak nézek elébe szerintem.
- Valójában engem csak ritkán engednek a tűzhely közelébe. Általában ide-oda viszek dolgokat. - Picit megvonom a vállamat, és megyek tovább.
- Maga szeret főzni? - Hogyha ez nem túl személyes, akkor nagyon boldog leszek.

Rentai Bálint úrfi
Köszönöm!  

Nem untatna, a világért sem. Egyszerűen nem hinném, hogy tudnék segíteni rajta.
 Mikor elpanaszolja, hogy szerelmi gondjai vannak, megingatom a fejemet, mire a füleim ide-oda ingadozik. Ebben a témában pont nem vagyok jártas. Gazdámat és engem is elkerült nagy ívben mindenféle szerelem.
 Azért kellene segítenem neki. Nem esne jól, hogyha csak így, megoldatlan dologgal a hátam mögött távoznék. Ezért ismét ránézek a fiúra, és megpróbálok értelmes dolgot mondani.
- Én igazán nem értek ehhez. De talán hogyha annyira jóban vagytok, szerintem megértené a barátnőd. - Nyelek egyet, és körbenézek. Szép az idő, és ma már több embernek is segítettem. Jólesik, szükség van rám a kastélyon kívül is.
 Véletlen, hogy ahogyan eszembe jutott az iskola, meghallottam a gazdám hangját? Igen, valószínűleg.
- Nagyon sajnálom, de Gazdám szólított. Mennem kell, viszlát! - ahogy befejezem, intek egyet, és elhoppanálok Angelicához.

Balasa úrfi

Egy pakoló bűbáj ide, egy oda. Egy üvegcse a polcra, egy pedig a ládába. Így haladok a teremben. Ritka, hogy megbízzanak takarítási feladattal, ilyenkor is rendszerint csak a hálókörletekben szorgoskodhatok.
 Már félig elkészültem, amikor éreztem, hogy egy csomó nehéz valami esik rám. Ez mi volt? Nem emlékeztem rá, hogy nekimentem volna valaminek, úgyhogy kénytelen voltam rájönni: más is van itt.
 A segítségét megelőzöm, a könyveket a helyükre reptetem.
 - S-semmi baj. - Csóválom meg a fejemet, leporolva magamat. Felnézek a gólyaforma fiúra, és - életemben először! - kezet nyújtok.
 - Lily vagyok, házimanó. Angelica Black Wing manója. - Kicsit furcsa érzés, ahogy megfogja a kezemet. Nem biztos, hogy ez lesz a kedvenc gesztusom.
 Meglepődtem ugyan a lényes kérdésre, de inkább elengedem. Vannak muglik is, és mugliszületésűek is. Meg kell szoknom őket, hogy csodálkoznak rajtam.

Balasa úrfi

 A szemeim hatalmasra kerekedtek - igen, tudnak nagyobbra is - azt a kérdést hallva, hogy jól bánik-e velem a Gazdám.
 Erre akkor is 'persze' lenne a válaszom, hogy szabad lenne rosszat mondania a manóknak mindenkori gazdájukról. Nekem szabad, csak a régi gazda emléke néha visszatér. Angelicáról igazából nem is mondanék rosszat. Nyomatékosan megrázom a fejemet.
- Természetesen jól bánik velem. - közben sikerül felkászálódnom a székre. Takarítás után úgyis végeznék mára.
 Ismét meglepő kérdéssel áll elő a diák, ami - mugliszületésű ide vagy oda - megint szemkidüllesztésre ad okot. Most
az elejétől mondjak el mindent a végéig? Az hosszú lenne, és talán elunná. Inkább csak sablonszerűen írom le neki. Szóba írom le, igen.
 - Én a Black családot szolgálom nagyon régóta. Vagyis a férfiágat. - kezdek bele egy apró sóhajjal - Minden házimanó szolgál egy általában aranyvérű családot, vagy iskolát, amíg nem kap valamilyen ruhát. Ez - matatok a rózsamintás sálammal - lehet akármilyen ruhadarab, és azt jelenti, nincs több szolgálat. Ez sokszor nagy csapás, mert a ruhát kapott manókat kevesen fogadják fel. - Én nem mentem volna munkát kérni, pont ezért - Általában ilyenkor iskolákba vonulnak. Én egyszerűen
Kisgazdámhoz mentem, mert ő bánt velem a legjobban, és szolgálni szerettem volna. El is fogadta, iskolaidőben pedig a konyhán főzök és takarítok. -
 Elgondolkodok, hogy kihagytam-e valamit, de hirtelen nem ugrik be semmi.
 Felnézek a fiúra, és kíváncsian figyelem, mit mond.

Balasa úrfi

Egy... egy pillanat! Most tényleg a segítségét ajánlotta fel? Ez komoly? Na nem mintha akkora baj lenne, csak éppen ez eléggé ritka dolog. Nem is tudom hirtelen, hogy mit mondjak. Takarítani már nem kell, a konyhában pedig nem hinném, hogy örülnének neki. Marad az ágymelegítők kihordása, de azt csak a saját hálótermében csinálhatná. Mármint a levitás gólyafiúkéban.
 Kicsit gondterhelten nézek magam elé, mert nem szeretném megsérteni sem a fiút.
 Párszor majdnem megszólalok, de elnémít valamilyen furcsa érzés. Rosszul esik utasítani valakit akkor is, hogyha ő kéri. Viszont közben segítség is. Rágódok nagyban körülbelül egy percig. Végül egy egész normális ötlet villan fel a fejemben.
 - A manók lehet, hogy nem örülnének, hogyha "elvennéd a munkájukat", viszont a házadnak lehet hogy tudnál segíteni. Esetleg a házvezetőnőt megkeresheted ilyenekkel... persze csak ha szerernéd. - suttogom a végét.

Balasa úrfi

Magamban felsóhajtok, hogy nem erőlteti a manós témát. Biztosan lennének olyanok, akik inkább segítenek, mintsem hogy elfogadják a segítségek.
 Kérdésére felkapom a fejemet, és egy félmosoly kúszik az arcomra.
 - Általában Kevés szabadidőm van, de megvagyok vele. Amikor végzek a dolgommal, vagy belefutok egy diákba, segítek és beszélgetek. Körülbelül ennyi. - Nem túl mozgalmas, de nekem megfelel.
 - Mi járatban egyébként errefelé? - Kérdezem, és közben körbenézek, hogy lehet-e még valamit takarítani.

Balasa úrfi

Picit felhúzom a szemöldökömet. A gólyák nem azzal szoktak foglalatoskodni szabadidejükben, hogy bájitalokat dobjanak össze. A manók pedig nem azzal, hogy gólyák magánügyeibe üssék az orrukat. Gondolom egy kis bűntudat kíséretében.
 A százfűlé említésére viszont felkapom a fejemet, és már döbbenten fürkészem a fiút. Az indoklása elég érdekes, egy idősebb diáknál gyanakodnék valami másra. Most viszont bizonytalan vagyok.
 A levitások körletének említésekor komolyan elgondolkozom azon, hogy szólnom kéne valakinek, de végül elvetem az ötletet.
- Hát igazából még ott is megfordulnak néha a diákok. Nem tudom, hol lehetne a legbiztonságosabban megfőzni de sajnos nem is segíthetek. - hadarom az utolsó pár szót, mert hallom, hogy a gazdám szólít.
 - Mennem kell, örülök a találkozásnak. Szia! - intek, és elhoppanálok.