Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A King's Cross 7 és feledik vágányáról indult a vonatom. Az egyik nevelőm kísért el oda, a többitől elköszöntem az árvaházban. A társaimtól szintén. Liam bácsihoz tartok, aki különben igazából nem is a bácsikám. Rokonnak rokon, de hogy egészen pontosak legyünk, ő nem más, mint az anyai nagyapám fivérének a fia. Na várjunk csak... Az anyai nagyapám fiv... de, jól mondtam! Szóval igen.
A nevelőink nem csak új családokhoz adtak sok-sok gyereket az árvaházból, hanem közben azon is fáradoztak, hogy felkutassák a hozzátartozóinkat. Ez kinél könnyebb, kinél nehezebb. Nálam nehezebb volt, hiszen a nagyszüleim már a szüleimnél jóval hamarabb eltávoztak az élők sorából, apukámnak állítólag nem volt valami nagy családja, az anyukám pedig eléggé elszakadt az övéitől.
Ahogy robogok a vonaton, nem győzöm ámulni a tájat, meg az utastársaimat faggatni mindenféléről. Soha nem jártam még a külföldön. Oké, Nagy-Britanniában voltam Anglián kívül Skóciában meg egyszer kisebb koromban Írországban is, de ezzel ki is fújt. Nem voltam még semmi olyan helyen, ahol ennyire más minden.
Megérkezünk. A vonat befut és megáll. Az én kabinomban mindenkit megkérdezek, de még a szomszédos kabinban is pár varázslót, hogy ez biztos Budanekeresd-e. Mindig igen a válasz, ám én a biztonság kedvéért kidugom a fejemet az ablakon és minden környező Budanekeresd táblát elolvasok. Mintha minél többet olvasnék el, annál biztosabb lenne, hogy jó helyen járok.
Nem akarok fenn maradni persze, szóval lehalászom a csomagtartóról a bőröndömet és nekiállok levonszolni. Van már pálcám, de nagyon az elején járok a bűbájtanulásnak. Nem kockáztatnám a lebegtetést.
Leszállok és jól körülnézek. Liam bácsi elvileg tudja, hogyan nézek ki, fel kell ismerjen. Nekem annyit mondtak róla, hogy barna hajú és jó felépítésű, mert valami harcművészetet űz. Ha csak fele olyan menő, mint elképzelem, akkor is a legmenőbb ember, akivel valaha találkoztam. Két kézzel markolom poggyászom fülét és izgatott tekintetem lelkesen kutatja őt a tömegben, miközben nyakamat nyújtogatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Igazán érdekes egy dolog ez, mert ha valaki örökbefogadja az egyikünket, őket azért jó alaposan megnézik maguknak a nevelőink meg akár a Minisztérium emberei. Viszont, ha egy rokon kerül elő, úgy osztogatnak minket, mint a cukrot. Rendben, ez túlzás, ennél azért körültekintőbbek, meg kérnek hírt rólunk és idővel ránk is néznek. Elmondhatatlanul különös érzés, hogy mindez most velem van. Eddig mindig csak hallgattam, melyik társamnak hogy megy sora azok közül, akiket így vagy úgy, de elhelyeztek. Most meg rólam fognak hallani.
Nyaknyújtogatásom közben észreveszek egy elegáns, integető férfit. Közelít. Felém közelít? Nekem integet? Ő az? Ő az. Szerintem Ő az. Engem néz, idetart. A szívem a torkomban dobog, gyomrom görcsben. Nyelek egyet és lépek felé én is. Közben hátrasimítom kicsit a hajamat, legalábbis el a szememből. A rajtam lógó pulcsin is igazítok egyet. Észre se veszem, milyen meleg az itteni idő. Londonban még hűs volt meg a vonaton is. A pulóver alatt meg még inget is viselek. Enyhén túl vagyok öltözve. Azonban ez a legkevésbé sem foglalkoztat éppen. A közeledő varázsló annál inkább. Jókötésű tényleg. Meg igazán jól öltözött. Hát persze, mert nem csak harcművész, de ügyvéd is, ha minden igaz. Nem mintha minden ügyvéd ilyen fess lenne. Járt nálunk pár az árvaházban, na ők nem ilyenek voltak.
Ahogy odaérünk egymáshoz, nem teszek egyebet, mint idülten mosolygok, bőröndömet szorongatva. Olyan határozottsággal áll elém, hogy meg se fordul a fejemben, hogy rákérdezzek, Ő-e Liam bácsi, vagy hogy eláruljam, én ki vagyok. Talán egy vadidegenre pislogok éppen ilyen áhitatos képpel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az a helyzet, hogy lehetséges, az eredeti elképzelése rólam közelebb áll a valósághoz, mint a mostani. Nem igazán éltem eddig a valódi világban és közel sem tudom, hogyan álljam meg a helyem. Hiába tűnik egy árvaház keménynek, akkor is egy zárt közegről van szó, ahol egészen más dolgokat tanulsz meg, mint odakinn. Ráadásul egyértelműen gyerekesebb és naívabb vagyok a velem egykorúaknál. Szóval bár megeshet, a széltől nem kell óvni, azonban az önállótól nagyon messze vagyok. Dehát ezek úgyis kiderülnek majd idővel. Ki tudja, a végén még meghökkendő dolgokra derülhet fény saját magamról és arról, mire vagyok képes.
- Ó... igen... köszönöm - nyökögöm válaszomat echte londoni angolommal, közben hálásan mosolyogva. Átnyújtom neki a bőröndöt. Hősködnék, hogy majd én viszem, csakhogy nekem kifejezetten nehéz, rajta meg úgy látom, számára nem okozhat gondot egy ekkora súly, ráadásul neki azért biztos nem esik nehezére megejteni egy lebegtető bűbájt, ha úgy találja jónak.
Miután átadtam a csomagomat, derűsen karba teszem a kezem.
- Milyen messze laksz innen? - teszem fel a megannyi, fejemben cikázó kérdés közül az egyiket, miközben leengedem inkább kezeimet és zsebre dugom őket. Nehezen döntöm el, mit kezdjek velük. Meg magammal. Úgy érzem, ki tudnék ugrani a bőrömből. De nem akarok túl sok lenni. Állítólag sokszor vagyok az a kérdezgetéseimmel, a hozzáfűzéseimmel, márpedig nem akarnék már az első percben az idegeire menni. Nem akarom, hogy visszaküldjön. Mondjuk nem hiszem, hogy lehet olyat csak így, azonban az ezen való aggódásom erősebb annál, minthogy ezt képes legyek végiggondolni. Meg igazából nem csak azon aggódom, hogy visszapasszol-e, hanem hogy egyáltalán kedvelni fog-e. Mert én már most kedvelek. Jó, én mindent és mindenkit hamar megkedvelek, de őt meg aztán főleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Néha körbenézek kicsit körülöttünk, de minden alkalommal gyorsan visszakapom kiskutya tekintetem a bácsikámra. Csak hát muszáj figyelnem, mi történik a környezetemben. Ez egy részt a kiváncsiság, másrészt a megszokás. A társaim mindig képesek voltak bárhonnan rám támadni a legválogatottabb tréfákkal, amiktől ugyan rettegtem, mert mindig halálra rémítettek, de aztán velük nevettem saját magamon. Úgy előbb szabadultam, meg legalább én is élveztem. Hiszen ami először csak látszat volt, végül valóság lett.
- Igazából nagyon keveset voltam a városban. Csak néha kirándultunk el valamerre, különben viszont nem igazán hagytuk el a birtokot - ered meg a nyelvem, hiszen az se jó, ha kuka vagyok. Mondjuk birtoknak talán erős nevezni a kerítéssel körbevett régi árvaház épületet meg azt a közepesen tágas udvart, ami hozzá tartozott. Dehát nekem nagynak tűnt. Tény, London maga még nagyobbnak. Minden alkalommal lenyűgözött, amikor alkalmam volt az utcáit járni.
- Tetszik itt. Mármint, amit eddig láttam belőle - nézek körbe a pályaudvaron és hát igazából eddig ennyihez volt szerencsém Budanekeresdből. Azonban mivel megvan az a - sokak számára végtelenül idegesítő - tuajdonságom, hogy oda meg vissza tudok lenni nagyjából mindenért, ezért nyugodtan megelőlegezhetjük a bizalmat, hogy a település többi része is tetszeni fog.
- Persze - vágom rá széles mosollyal, csillogó szemmel. Lehet, ha Liam bácsi azt kérdezte volna, hogy szeretek-e gallyakat rágcsálni, arra is ugyanígy reagáltam volna ebben a pillanatban, azonban ez az őszinteségemen mit sem változtat. Meg az izgatottságomon sem. Szóval közel lakik. Vajon otthon palacsintát fog nekem sütni, azért kérdezte? Otthon. Én hívhatom vajon így? Az a baj, hogy szerintem így fogom. Már most így hívom magamban, pedig még nem is jártam ott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Te jó ég, te jó ég, te jó ég. Még csak nemrég érkeztem a suliba és már valami baj van. Nem akarom, hogy baj legyen. Annyi állt legalábbis a levélben, amelyet életem első itteni tanóráinak egyike után hozott nekem egy kistermetű bagoly, hogy keressem fel délután a házvezetőmet, mert valami nincs rendben az ösztöndíjammal.
Nem mintha Liam bácsi szegény lenne, azonban én mindenképp egy nem várt kiadás vagyok a számára. Elég az, hogy eggyel több éhes szájat etessen, szóval irtóra nem örülnék neki, ha kiderülne, hogy még a sulis költségeket is a nyakába kell varrják. De mi baj lehet egyáltalán az ösztöndíjammal? Elvileg, aki árva, annak jár, én meg bizony nagyon az vagyok, egyenesen egy londoni árvaházból. Mi lesz, talán be kell bizonyítanom, hogy ez az igazság? Dehát ezt hogyan bizonyítom be?
Nyugalom, Thomas, nyugalom! Kár ezen izgulnom, amikor még nem tudok semmit. Ráadásul a bácsikám ügyvéd, szóval 1000%, hogy megoldja, ha valamilyen jogi próbléma adódik. De milyen probléma adódhatna? Na derítsük ki!
Miután vége lett a tanításnak, már lövök is ki a teremből és indulok felkutatni a tanárnőt. Végigkérdezek pár folyosónyi embert, végül a tanárinál kötök ki. Állítólag itt van. Nagy levegő, gyorsan kifúj, váll leenged és bekopogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

VÁRFFY SÁRA
délelőtt a Mugli- és Mágusismeret tanteremben | x


Eltévedtem. De teljesen. Az első pár órámra tök jól odataláltam pedig, erre tessék, most ez. A folyosón kavarogva leltek rám és jogosan merült fel a kérdés, nem egy tanteremben kéne-e ülnöm éppen. Pedig hát dehogynem. Úgyhogy voltak kedvesek elkísérni, nehogy mindenről lemaradjak.
Ahogy belépek az ajtón, egy vadiúj tanárnőt meg sok vadiúj embert pillantok meg, csak néhányan ismerősek az előző órákról. Helyet foglalok az egyetlen üres helyen és dobok egy mosolyt a padtársamul kapott lánynak, aki elvileg segít majd nekem. Az mondjuk kétségtelenül rám fér.
Előpakolom a cuccaimat a táskámból. Nagy igyekezetemben a könyvet rárakom a lány kezére, aki éppen egy üzenetet csúsztat nekem. Már nyitnám a számat bocsánatkérésre, de rájövök, nem kéne hangoskodni, szóval csak egy sajnálkozó mosolyra futja tőlem, meg persze arra, hogy levegyem a -különben egyáltalán nem nehéz- kötetet róla, aztán meg szemöldökmegemelve megnézzem, mit írt nekem.
Liam bácsitól kaptam egy fordító bűbájjal ellátott tárgyat, egy nyakláncot, aminek hála értem, amit mondanak nekem, illetve az eszköz annyira ügyes, hogy még az olvasásban, írásban is segít. A kapott szöveg a szemem láttára alakul át valami magyar krikszkrakszból angol kérdéssé.

I am Thomas Middleton. Nice to meet you.
Körmölöm le válaszomat és mosolyogva figyelem, ahogy írásom átformálódik.

Thomas Middleton vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.
Annyira elbűvöl, ahogy a betűk alakulnak, hogy úgy kell magam észhez téríteni, hogy a diáktársam a válaszomra vár és csipkedhetném magam. Meg közben fel-felnézek a tanárnőre, nehogy lebukjunk itt a levelezéssel. Bár lehet, figyelnem kéne inkább és majd később társalogni. Dehát nem akarok udvariatlan lenni, nagyon helyes a lánytól, hogy írt nekem. Visszacsúsztatom neki válaszomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Elég nagy a zsibongás idekint, ez így igaz. Annyira, hogy mikor érkezik bentről a kiáltás, hirtelen nem is vagyok biztos benne, hogy ez nekem szólt, vagy hogy egyáltalán a tanáriból jött. Vagy hogy biztosan azt mondták-e, hogy gyere be, nem pedig azt, hogy takarodj innen. Próba szerencse, benyitok, körbepillantok a szobában és meglátom a házvezetőmet.
- Szép jó napot, Liebhart professzor - üdvözlöm zavart mosollyal.
- Thomas Middleton vagyok és... - kezdenék is bele egyből a mondókámba, azonban vagy a huzat, vagy valami mágikus erő hatalmas robajjal becsapja mögöttem az ajtót. Úgy kapom el még időben a kezemet, mielőtt odacsukná. Mellkasomhoz húzott öklökkel fordulok újra a nő felé.
- Bocsánat - emelem fel tenyerem.
- Szóval kaptam Öntől egy baglyot. Azt írta, az ösztöndíjamról szeretne beszélni - folytatom, ami félbe maradt és közben közelebb sétálok, igazítva kopott oldaltáskám pántján, ami a tankönyveimmel van tele. A torkomban még mindig ott a gombóc, ami a levél olvasása nyomán került oda.
Ugyan futtában találkoztam már a házvezetőmmel és eddigi rövid ittlétem alatt a folyosón többször összeakadtunk, de akkor is jobbnak láttam bemutatkozni. Fogalmam sincs, melyik prof mennyire jegyzi a diákok nevét. Jobb szerintem közölni, azzal sok időt meg kellemetlenséget lehet spórolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Biztos vagyok benne - vágom rá a reményére, mosolygón bólogatva, aztán torkot köszörülök és lesütöm kissé a szemem, meg nézek ide-oda. Tudom, hogy vissza kéne fogjam a lelkesedésemet, csak ez tényleg nagyon nehéz, ebben a pillanatban főleg.
Ahogy elindulunk ki az állomásról, eleinte nem nagyon tudom, mit csináljak a poggyász nélkül maradt kezeimmel. Először zsebre teszem őket, de eszembe jut, hogy az egyik nevelőm ezért mindig rám szólt, hogy illetlen, szóval utána kiveszem és csak lógatom őket magam mellett. Meg néha a bő pulcsimat igazgatom.
- Ó, hát öm... - áll meg bennem kicsit az ütő a kérdésére. Nem mintha ez egy nagyon durva vagy zavarbaejtő kérdés lenne elvileg, csak nálam az kicsit. Oké, nagyon. Az oka végtelenül egyszerű.
- Igazából mindent - mosolygok fel Liam bácsira, ahogy rám tör az őszinteség. Pedig nagyon jól begyakorolt válaszaim vannak a mi a hobbid meg a mi kedvenced kérdésekre, azonban nem érzem úgy, hogy neki hazudni szeretnék. Rendben van, hogy jó benyomást akarok tenni rá, de megjátszani nem akarom előtte magam. Végülis ő nem fog se kigúnyolni, se megverni. Remélhetőleg.
- Úgy értem... - lohad le a mosolyom, ahogy ráeszmélek, hogy sikerült vele megosztanom az igazat, amely igazsággal viszont nehéz bármit kezdeni.
- Nincs olyan dolog, amit jobban szeretnék a másiknál - húzom fel a vállaimat, és bár a kis magyarázatommal a bácsikám valószínűleg továbbra sincs kisegítve, viszont ezzel sajnos most nem érek rá foglalkozni, hiszen nagyon sok inger ér, egy egészen más ország hangulata, ráadásul megpillantom a palacsintázót. Szóval idehozott. Felragyogó arccal nézem a vidám épületet. Hát ezért kérdezte. Érdeklődő, derűs ábrázattal mosolygok fel rá, jól gondolom-e.
- Miért, te miket szeretsz? - kérdezek vissza, megemelt szemöldökkel. Közben indulhatunk is át az úton. Teljesen ki vagyok hegyezve Liam bácsi tempójára, mozdulataira, azokhoz igazodom most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy hosszú pillanatig, amikor csak pislog a feleletem után, talán vissza is fojtom a lélegzetem, ám ahogy rám mosolyog, csak mosolygok vissza rá, mint egy vadalma. Hát még amikor kijelenti, hogy jófej srác lehetek. Nem kezd hitetlenkedni, sem gúnyolódni, nem áll neki faggatni, hogy na, de ugyan, mondjak már valamit, hanem egyszerűen csak tetszik neki a válaszom. Őszintén tetszik. Ilyen pedig... nos azt hiszem, még nem fordult elő velem. Az emberek vagy megpróbáltak rávenni, hogy válasszak valamit, vagy azt hitték, hazudok, vagy elkönyvelték, hogy nincsen önálló gondolatom, önálló véleményem, ennél fogva gerinctelen és elvtelen vagyok és legjobb lesz valahogy megszégyeníteni. Meg is tették.
Csak figyelem őt, zavartan kissé, ahogy próbálom felfogni, hogy túljutottunk a beszélgetés ezen pontján anélkül, hogy megint a szokásos történt volna velem, ám megszakítom az ezen való erőlködést, hogy elérjen a tudatomig a felelete. Áhitatosan csillogó szemekkel hallgatom a felsorolást, egy percre sem próbálva leplezni, hogy mennyire lenyűgöz.
Aztán jön a kegyelemdöfés azzal, amit a kis életünkről mond. Mosolyom elhalványul, ám csak azért, hogy gyermeki arcom amolyan örömtelin elképedtbe fordulhasson. Automatikus mozdulatokkal követem őt, sétálok be a viruló palacsintázóba, tátott szájjal nézve körbe a színeken és formákon, majd helyet foglalva. Behúzódom az ülésre. Érkezik elénk a limonádé meg az étlap. Rámosolygok kicsit a tárgyakra, aztán a velem szemben leülő bácsikámra nézek.
Azért tudok hányattatott sorsom dacára mindent szeretni és mindennek örülni, mert egyszerűen ilyen a természetem és mert végtelenül naív vagyok. Hiszem, hogy mindenki jó és csak jót akar, egészen addig a pillanatig, míg azon nem kapom magam, hogy bántanak. Hogy félresöpörnek, hogy megaláznak. Olyankor meg összetörök. Viszont düh vagy bosszúvágy ekkor sincs bennem, csak mély szomorúság. Azonban mindig hamar kimászok belőle és folytatom, ahol abbahagytam, hogy aztán megint a padlón végezzem. Nem tanulok a hibáimból, lelkesedésem lankadatlan és minduntalan hiszek a jóban. Most azonban eszembe jut néhány rossz emlék, pár sérülés, a magány, a kirekesztettség és az értetlenség érzése. Hogy nem értem, mivel szolgáltam rá arra, amit kaptam. Hogy miért bánnak így velem. Erre most itt van Liam bácsi, aki nem hogy nem bánt, de mintegy szeretettel fordul felém és a közös kis életünkről beszél.
Szám megremeg, torkom összeszűkül, fiatal tekintetem könnyel telik meg. Gyorsan megragadom az étlapot, kinyitom és magasan arcom elé emelem, hogy elfedjen. Szipogok egyet és sűrűn pislogok. Fejem kicsit lehajtom és egyik kezem arcomhoz vonom, hogy gyorsan megpróbáljam eltüntetni az egy-két legördült könnycseppet. Nagyot nyelek. Lábaimat rázom a pad alatt. Össze kell szedjem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ó, ha tudnám...
Ha tudnám, mik járnak bácsikám fejében, egy részről gyorsan megnyugtatnám, hogy semmi olyasmit nem tettek velem, amit a törvény büntetne vagy amit az emberek ne intéznének el amúgyis egy vállrándítással. Csak nagyon sok volt, folyamatos és ok nélküli. Még szerencse, hogy a feléről nem is tudok. Nem figyeltem rá. A nevelőim meg nem bántottak. Mármint persze, néha talán túl szigorúak voltak vagy a megjegyzéseikkel csak adták a seprűt a többiek alá, azonban ennél több panaszom nem igazán lehet. Gondolom.
Más részről, ha tudnám, mik járnak bácsikám fejében, biztos nem tudnám ilyen ügyesen abbahagyni a bőgést... jó, nem bőgés, csak könnyezés, de ha szabadjára engedném, bőgés lett volna... szóval biztos nem tudnám ilyen ügyesen abbahagyni a könnyezést. Hiszen ölre menne értem. Már most olyan érzelmekkel viseltet irántam, amiket még soha senki nem tanúsított felém. Oké, a szüleim kisbaba koromban. De az régen volt és nem lesz már soha.
Valami történik Liam bácsival, azonban nem igazán tudom meg, mi, hiszen érkezik a pincér. Merlin szakállára, nekem fogalmam sincs, mit kérek! Csak alibiből volt előttem az étlap. Mivel egyáltalán nem vagyok egy zseniális cselszövő, máris kapom vissza magam elé, totálisan nem foglalkozva vele, hogy lebuktatom magam. Nem mintha ne lett volna világos, hogy takarásnak használtam csupán.
Szemöldököm szépen az égbe szökik, mikor bácsikám megszólal. Kikandikálok rá az étlap mögül. Ez magyarul volt? Vajon mit mondott? Rendelt magának? Tekintetem egyikükről másikukra jár. Úgy tűnik, rám várnak. Gyorsan kinézek magamnak valamit. Oké, a kínálat is magyar. Mármint gondolom, hogy ez magyar. De a vaníliát azért csak megértem. Még jó, hogy szeretem is.
- Vaníliás. Én... egy vaníliásat kérek szépen - közlöm bácsikámmal angolul, hátha fordítani szeretné, de közben a pincérre is felsandítok azért, ha esetleg megértette volna ő bármiféle tolmácsolás nélkül is. Ha nekem átjött, mi van odaírva, neki is világos lehetett a rendelésem.
Tényleg, így hogy fogom megérteni a többieket a tanodában? Bár elvileg nemzetközi iskola. Több nyelven tanítanak vagy fordítóbűbájokat használnak? Kicsit elkalandoznak errefele a gondolataim, és szórakozottan törlök még a szememen egy keveset, az asztalra engedve a menüfüzetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Ó, rendben, értem - bólogatok kissé megilletődötten, amikor a házvezetőm arra kér, szólítsam csak a keresztnevén. Vagy valami becenéven. A másik gondolom, az. Menni fog ez, bár a nevelőimet mind rangjuk szerint kellett szólítani és mindenféle más körülményességek is voltak, de el fogom engedni. Mint azt is, hogy becsapódott az ajtó.
- Köszönöm - ülök le a fura, guruló székre, amin bizonytalankodok is egy keveset. Életemben nem helyeztem még kényelembe magam ilyenen. Mondjuk lehet, most se fogom, amilyen szokatlan. Izgek-mozgok még kicsit, aztán csak figyelem a tanárnőt, táskámat az ölemben szorongatva. Mikor megvan a papírom, összerezzenek kicsit az örömére, de aztán csak mosolygok érdeklődőn. Meg persze némileg rettegve az ügytől, ami miatt idejöttem.
- Visszautasították? - kérdezek vissza jóval hevesebben, mint akartam. Mármint nyilván nem számonkérőn vagy gorombán, azonban mindenképp kissé harsányan, elkerekedett szemekkel. Nem értem az egészet.
- Miért utasították vissza? - mérsékelem hangomat meg mindenemet, próbálva lehiggadni kicsit. Persze az az elsődleges szó nem jut el a tudatomig és ezzel az sem, hogy van ám itt több esély is.
- Ez azt jelenti, hogy nem járhatok ide? - nem tudom visszafojtani, elhalón bukik ki belőlem a kérdés, miközben szomorúan pislogok házvezetőmre. Ennyit az önnyugtatásról! Máris azon gondolkozom, hogyan tovább, és szokásomhoz híven próbálom a dolgok jó oldalát nézni. Hiszen biztos oka van annak, hogy el kell menjek innen. Pedig úgy tetszik itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LIAM BÁCSI
érkezésem után a palacsintázóban | x


Nagyon jó. A pincér megértett, minden a legnagyobb rendben van. Elégedetten becsukom a menüt és lerakom az asztalra, aztán meglepetten és érdeklődőn pislogok bácsikámra a bejelentése nyomán. Izgatottan figyelem, ahogy elővarázsol valamit a táskájából. Egy kis kék doboz. Elképzelésem sincs, mi lehet benne. Ez vajon valami ajándék? Még egy? Nem mintha kaptam volna a szó szoros értelmében vett ajándékot már tőle, azonban én teljesen úgy érzem, mintha ez a sokadik lenne. És még csak alig egy órája ismerem!
Kinyitom a kis dobozt és eltátom kicsit a számat. Ez egy nyaklánc. Ha valaha is viseltem ékszert, az valami zsinórból font karkötő volt, vagy mondjuk virágokból eszkábált korona. Ez viszont egy fém holmi. Talán egyenesen nemesfém. Ezüst? Rajta meg egy kereszt. Kiveszem a dobozból, ujjaimon pihentetve, nézegetve, majd kérdőn pillantok Liam bácsira. Koránt sem felelősségrevonóan, sokkal inkább megilletődötten és a magyarázatot várva bármiféle előítélet nélkül. Eszembe sem jut, hogy bármit rám akarna erőltetni, arról nem is beszélve, hogy ha akarná, itt helyben megkeresztelkednék és minden vasárnap mennék a templomba.
- Váo - kerekedik el a szemem, miközben kicsúszik véleményem, miután elmondta, mi is ez pontosan. Számat csücsörítve emelem feljebb, hogy jobban megnézzem magamnak, aztán nyakamba akasztom, és rögtön fel is kapom a fejem, ahogy érteni kezdem, amit a palacsintázó népe beszél. A pincér is megjön nemsokára a finomságainkkal és immáron úgy köszönöm meg neki, hogy érti, ő pedig úgy szól hozzánk, hogy már értem én is.
- Köszönöm - fogdosom még a keresztet szórakozottan a nyakamban, bácsikámat nézve. Ez fantasztikus! Mintha hallottam már volna ilyen megbűvölt tárgyakról, azonban dolgom nem volt még velük. Most meg már van nekem is! Így aztán nem lesz gond a suliban. Noha egy percig se hittem, hogy  gyámom pácban hagyna.
Jóízűen látunk neki palacsintáinknak, amik valami isteniek. Ahogy ez az egész nap. Nem bírom abbahagyni a mosolygást. Sem, amikor végzünk, sem, miközben beszélgetünk még az asztalnál, sem, amikor elindulunk ki az étteremből. Nagyon nagyon nagyon boldognak érzem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ó, szóval ez gyakran megesik és nincs semmi komoly gond. Huh. Oké, jól van. Veszek pár mély levegőt, aztán hevesen bólogatni kezdek a kérdésére.
- Minden rendben. Persze, igen. Elnézést, csak megijedtem, hogy valami nagy baj van - szabadkozom mosolyogva, és még a kezemmel is hadonászok, amitől persze, leejtem az ölemben szorongatott táskát, ám egy hoppá kíséretében hajolok is le érte, hogy felvegyem. Mondjuk nem semmi mutatvány ez ezzel a görgős székkel, de megoldom.
- Igen - veszem át a papírokat átnézésre. Mivel itt lóg a nyakamban a Liam bácsitól kapott megbűvölt nyaklánc, így simán el tudom olvasni a magyar szövegeket is, nem csak értem a szavakat. Alaposan átölvasom az iratokat.
- Minden stimmel - adom vissza neki a dokumentumot.
- Az árvaságom okán kapnám az ösztöndíjat, az meg... szóval az biztos - mosolyodom el zavaromban - Mármint, hogy árva vagyok. Úgyhogy ezért is nem értettem, mi gond lehet - fűzöm tovább a szavakat, hogy házvezetőm tisztább képet kaphasson, miért is furcsállom ennyire az egészet, meg igazából a feszültségemet is levezetem azzal, hogy jártatom a számat. Hiába nyugtatott meg az imént, azért még mindig ott lebeg a levegőben az esély, hogy valami nem lesz rendjén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LIAM BÁCSI
szombat reggel otthon | x


Vége az első sulihétnek. Nagyon izgalmas volt és megismerkedtem pár jófej iskolatárssal, meg úgy összességében igazán tetszik a tanoda. Tágas és igazán hangulatos. A pompás élmények ellenére viszont a napom fénypontja mindig az volt, amikor beléptem a kandallóba és hazajöttem. Haza. Egyedül azért nem érzem magam még teljesen otthon, mert alig tudom felfogni, hogy van otthonom.
Dünnyögve adom jelét, hogy ébredezni kezdek. Laposakat pislogva nézek rá az órára a kisasztalomon az ágyam mellett, és egy pillanatra talán meg is ijedek, hiszen már 8 óra, suliban kéne lennem. Aztán rájövök, hogy szombat van. Elégedetten nyújtózom hát egyet, majd felülök, ledobva magamról a takarót és fel is kelek. Rajtam egy nagy póló meg egy bő melegítőnadrág pizsamaként. A régi adományholmijaim az árvaházból, ám ezeket mostmár csak így itthon hordom. Liam bácsival egyik délután elmentünk pár ruhát venni, ahogy ígérte. Nagyon klasszakat kaptam. Mind új és mind az én méretem. Kell ennél több? Azt mondta, majd veszünk még továbbiakat is. Meg bútorokat is szerzünk még a szobámba. Egyelőre van egy ágyam meg egy éjjeliszekrényem meg egy kis szekrény és ennyi. A falak üresek és nem igazán van semmilyen cuccom a ruháimon meg tankönyveimen kívül, azonban nekem már így is tökéletes.
Ásítok egyet, majd kilépek az ajtómon és körbenézek, bácsikám után kutatva szűk szemeimmel. Helyette azonban valami szőrmókot pillantok meg az ablakpárkányon. Valamiféle állat, viszont meg nem mondom, mi. Érdeklődve közelítem meg mezítlábas lépteimmel és arcomra lassan, de biztosan mosoly szökik, hiszen egészen nyugodt kis lénynek tűnik. Fel sem merül bennem, hogy esetleg ne lenne itt keresnivalója. Olyasmik ugranak be, hogy talán valaki itt hagyta Liam bácsinál megőrzésre a kis kedvencét meg hasonlók. Nem mintha nagyon igyekeznék azon, hogy ész érvekkel támasszam alá, mit csinál itt a sötét szőrű szerzet.
- Szia! Hát te? - hajolok le hozzá és simogatom meg gondolkodás nélkül. Tényleg barátságosnak látszik, szóval miért ne? Jó ég, nagyon aranyos. Mindjárt megeszem! Derűsen simogatom, leguggolva az ablak előtt, hogy egy szinten legyek vele.
- Nem tudod, hol a bácsikám? - teszem fel a költői kérdést, miközben kicsit körbenézek a nappaliban. Nem várom, hogy a tasmán ördög válaszoljon nekem. Nem mintha tudnám, hogy ő egy tasmán ördög. Azt meg végképp nem, hogy a bácsikám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

VÁRFFY SÁRA
délelőtt a Mugli- és Mágusismeret tanteremben | x


Felnézek a tanárnőre, amint visszacsúsztattam a levelet. Figyelek az órára, mígnem érkezik a válasz. Mosolyogva húzom el a lánytól és látok neki olvasni, aztán már nyomom is a penna végét a papírra, hogy feleljek. Még a nyelvem is kidugom kicsit írás közben,ahogy koncentrálok a betűk kanyarítására, hogy olvasható legyen.

Jól van, nem aggódom. A felajánlásodat pedig köszi, lehet, élek majd vele alkalom adtán. Igen, szép méretes ez a kastély, jó darabig el fogok még tévedni benne szerintem. Ó, szóval még te se barangoltad be teljesen? Az nem semmi! Ha gondolod, felfedezhetnénk majd együtt valami új helyet. Mármint ami számodra is új. Számomra tuti az lesz.
Teszek pontot utolsó mondatom végére. Ez a válasz sem éppen rövid. Dehát annyi baj legyen! Felnézek a profra és szépen oldalra csúsztatom a pergamendarabot, aztán próbálom felvenni a fonalat. Tetszik ez az iskolásdi. Egészen más, mint ahogy eddig tanultam az otthonban. Az is jó volt mondjuk. Ott kisebb csoportok voltak. Mindegyiknek megvan a maga előnye.
A tanárnő kéri, hogy nyissuk ki a tankönyvünket, szóval magam elé veszem, de valami teljesen más oldalon lapozom fel, mint amit ő említett, úgyhogy jó ideig homlokráncolva nézem, hol tartunk, majd átlesek Sára kötetére és meglátom, hogy tök más helyen vagyok. Korrigálom a hibámat szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A szőrcsomó a kérdésemet követően leugrik a párkányról, kicsúszva kezem alól. Felállok és érdeklődve figyelem, mit csinál. Mintha értette volna, amit kérdeztem és tényleg meg akarná mutatni, hol a bácsikám. Persze, ezt csak úgy magamban állapítom meg szórakozottan, nem is sejtve, hogy tényleg erről van szó.
- Bocs, nem akartalak megzavarni a... - állnék neki szabadkozni amiatt, hogy valószínűleg kizökkentettem a pihenéséből azzal, hogy barátkoztam vele; ám mondandóm közben az állat formálódni kezd. Mármint először nőni, aztán közben formálódni. Mozdulatlanná leszek és így figyelem, mi történik. Számat lassan, de biztosan eltátom, ahogy valami emberi alak kezd kibontakozni. Nem tagadom, kicsit meg is ijedek. Azonban, amint felismerem bácsikámat, nagy kő esik le a szívemről, csodálkozásom viszont nem múlik. Elképedt ábrázattal figyelem őt.
- Jó... jó reggelt - hebegem, próbálva összerakni magam.
- Igen, kérek szépen - bólogatok, elhaló szavaim közben. Azt hiszem, ha most azt kérdezte volna, szeretnék-e reggelire egy kis durrfarkú szurcsók müzlit sárkánypikellyel ízesítve, arra is ugyanezt válaszoltam volna.
- Liam bácsi, te animágus vagy? - kérdezek rá a nyilvánvalóra, dehát muszáj. Hiába egyértelmű, soha nem láttam még ilyen átalakulást és nem is ismertem egy hasonló képességű embert sem. Vajon milyen meglepetéseket tartogat még nekem gyámom? Ügyvéd, harcművész és még szőrmók is.
- Milyen állat? - csúszik ki belőlem további érdeklődésem egy egyszerű tőmondat formájában. Nem, még tőmondatnak is gyenge. De az hülyén hangzana, hogy milyen állat vagy. Azt mondjuk kérdezhettem volna, hogy milyen állattá tudsz változni, azonban jelen körülmények között igazán szép tőlem, hogy ennyit ki tudtam nyökögni. Bár meglepődöttségem lassan végleg átfordul teljes csodálatba, miközben lépdelek bácsikám után a konyha felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Figyelmesen hallgatom a házvezetőmet a problémákat illetően.
- Persze, hazamegyek és aláíratom - pillantok le a papírra és a hiányosságra. Ilyenkor is előnyös, hogy nem lakom a suliban, hanem minden nap szépen otthon termek a kandallón át, mert így simán aláfirkanttatom ma a lapot és holnap hozhatom is vissza. Különben nem hiszem, hogy ezt a bácsikám rontotta volna el. Valószínűbbnek tartom, hogy nem adták oda neki ezt a pergament vagy ilyesmi. Ő ügyvéd, nagyon sok irat forog a kezei között és nem hiszem, hogy ilyen hibát ejtene. Mondjuk mindegy is, kin csúszott el a dolog. A lényeg, hogy igazán könnyen orvosolható.
- Ó, oké. Rendben. Köszönöm - bólogatok hálás mosollyal arra, hogy a másik gondot ő majd rendezi az igazgatóval. Annak főleg örülök, hogy hamar meg fog oldódni ez az egész és nem kell tovább ezen izguljak.
- A gyámom, Liam bácsi itt él Budanekeresden - állok neki a magyarázatnak.
- Nemrég találtak rá. Ezelőtt nem tudtak élő rokonomról. De szerencsére ráakadtak és megkérdezték, vállalná-e a gyámságom. Ő különben nem pont a bácsikám, távolabbi rokon, csak... annak nehéz meg hosszú lenne nevezni, ami. Hogy a valakim valakijének a valakije - ered meg a nyelvem, ahogy immáron derűsen és felszabadultan ecsetelgetem, mégis mit keresek én itt. Lehet, ilyen részletekbe menően nem feltétlen akarta ezeket tudni Rea, de talán bajnak se baj, hogy az orrára kötöm.
- Szóval Ő itt lakik, úgyhogy a hozzáköltözésemmel magától értetődő volt egy itteni suli. De különben más ismerősöm nincs itt. De mostmár lesznek - vonok vállat a megannyi diákra gondolva, akikkel együtt koptatom mostantól a padokat a kastélyban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

ZSOMBI meg a többi jelenlévő
Levita galiba avagy jöttünk lábatlankodni | x


Éppen a klubhelyiségben üldögéltünk az egyik háztársammal, amikor ez a hatalmas robaj megrázta a kastélyt. Zsombi felvetette, hogy megnézhetnénk, mégis mi volt ez. Részemről ugyan már készültem haza Budanekeresdre, azonban engem is érdekelt, ez meg mi lehetett. Kiváncsian robbanunk hát ki a Navine körletből és indulunk meg, hogy kiderítsük, mi a helyzet. Nem lehet eltéveszteni, hol a fő esemény, hiszen többen is arra tartanak és egyre nagyobb a hangzavar, amerre megyünk. Mint kiderül, a Levita toronyban történt valami.
- Azta - véleményezem a látványt, amint elém tárul, milyen állapotban van a kékek birodalma. Eltátott szájjal pislogok. Soha még csak hasonlót sem láttam közelről. Semmilyen katasztrófát, balesetet... semmit. Földbe gyökerezett lábbal állok és csak nézek ide-oda. Van mit nyomon követni, hiszen megannyi tanár és diák csoportosult itt össze, próbálva megoldást találni, összefogva segíteni. Pár méterre állunk tőlük. Nem messze néhány tanár meg prefektus elkezdi felszólítani a mezei bámészkodókat, hogy ha nem tudnak segíteni, menjenek minél messzebb, ne legyenek itt útban. Hiába hallom, amit mondanak, csak nézek ki a fejemből. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy sokkban vagyok, de annyi biztos, hogy magamnál sem vagyok teljesen. Letaglózva. Ez a jó kifejezés talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Akkor se kapok még teljesen észbe, amikor már nem csak hogy kérnek minket arra, hogy ne legyünk útban, de kezdenek tolni is minket távolabb. A számat azért lassan mostmár becsukom, viszont -azt hiszem- akkor ocsúdok csak fel valamelyest, amikor Zsombi felém fordul az ő nagy ötletével.
- Én nem... - kezdek neki hebegő válaszadásomnak.
- Nem hiszem, hogy kéne. Mármint... - próbálom összeszedni a mondandómat.
- Szerintem itt csak a felnőttek meg az idősebb diákok tudnak inkább segíteni. Mi csak plusz teher lennénk. Aggódhatnának értünk is - közlöm vele álláspontomat, lassan már egész összeszedetten. Különben pedig nem is hiszem, hogy annyira kicsik lennénk. Ennyire nem.
- De ha gondolod, kérdezz meg egy tanárt, tudunk-e segíteni valamiben - bökök a fejemmel az egyik intézkedő prof felé, hiszen nem is akarom letörni a lelkesedését, főleg nem akarok a bátorsága útjába állni. Részemről inkább a háttérbe húzdom. Nem azért, mintha ne akarnék segíteni, csak fogalmam sincs, miben tudnék. Leginkább semmi érdemlegesben. Legfeljebb abban, hogy nem bámészkodok itt, mint most is teszem. Figyelem, ahogy egy csapat megindul rendezni a helyzetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

REA
délután a tanáriban | x


Én aztán észre nem veszek ilyeneket, hogy ki milyen jóllakott napközis, meg kinek milyen a tartása, hogy áll a ruhája és a többi. A legkevésbé sem figyelek az ilyenekre, ami különben nyilván hátrány is lehet bizonyos helyzetekben, azonban igazán sok előnye is van annak, ha az ember annyira nem ad az efféle külsőségekre, mint én. Érdekes, még soha nem gondoltam ebbe így bele, de komolyan nem foglalkoztatnak ezek a dolgok. Az annál inkább, milyen kedves a tanárnő. Vagyis hát Rea.
Komolyan figyelve bólogatok a javaslatára, azonban mondani nem mondok rá semmit. Ezt meg kell kérdeznem Liam bácsitól. Már ha emlékezni fogok rá, mit is akartam kérdezni. De különben nem gond nekem az, hogy minden ilyen apróságra az áldását kérjem. Bár igaz, talán könnyebbség lehet neki, ha nem kell ezzel is foglalkoznia.
- Nagyon nagy öröm - vágom rá csillogó szemekkel és látszik rajtam, hogy tényleg oda meg vissza vagyok. Nehéz? Dehogy! Soha nem volt még ilyen könnyű és jó.
- Nagyon jól megvagyunk - bólogatok mosolyogva.
- Hát... akadnak páran, akikkel többet beszélgetek. Igazán kedves mindenki. Tanárok közül sem tudnék senkit kiemelni, nekem mind tetszenek - vonok vállat. Tőlem ez a válasz egyáltalán nem meglepő.
Különös lehetne egyébként egy magamfajta 15 évest fiúcskának titulálni, azonban a helyzet az, hogy ez a kifejezés nagyon is helytálló. Eszméletlen naív, túl lelkes és sokszor kifejezetten esetlen vagyok ahhoz, hogy méltán elutasíthassam ezt a titulust. Bár eszem ágában sincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LIAM BÁCSI
szombat reggel otthon a konyhában | x


- Azta - ámuldozom még egy kicsit, ahogy szóban is megerősíti, hogy bizony ő egy animágus. Egyik kezem a konyhapultra teszem, ahogy ácsorgok mellette mezítláb a hűskonyhakövön. Nem, nem láttam még tasmán ördögöt soha. Rajzfilmen semmiképp, hiszen egyáltalán nem láttam még semmilyen rajzfilmet vagy más filmet. Vagyis csak érdekességként megmutattak nekünk egyszer valamilyen mozgóképi alkotást. Állatok életét mutatta be és egy kellemes hangú mugli narrálta. Jópofa volt. De nem a tasmán ördögök életéről szólt. Elefántos volt.
Ábrázatom kissé aggódóvá válik, ahogy arról beszél, hogy ez egy veszélyeztett faj. Nem akarom, hogy bármilyen faj kihaljon. Főleg nem ez. Aztán elgondolkozva vonom össze a szemöldököm, mikor a furcsaságot kezdi ecsetelni. Valóban különös lenne, ha egy már nem létező állat képét venné magára. Azonban egyúttal talán szép is, hiszen így őrzi az emléküket. Elmerengésemből az zökkent ki, ahogy tovább szövi szavait és még be is mutatja őket. Csakhamar elvigyorodom, így figyelve dínókarú ténykedését, mígnem mulatásom jóízű nevetésbe fordul.
- Segítsek, Liam bácsi? Vegyek elő mondjuk tányért nekünk? - kérdezem aztán, az előtte lévő dolgokra nézve meg körbe. Azonban nem az ügyetlenkedése miatt érdeklődök, hanem úgy egyáltalán. Mindig megcsinál meg előkészít nekem mindent. Szeretnék én is tenni valamit azon kívül, hogy egyébként a szobámat tök rendben tartom meg úgy mindent. Többek közt ezt is beléd verik egy árvaházban, hogy ne hagyd szét a dolgaidat. Dehát ezt bácsikám tudja. Ahogy talán azt is, hogy nem véletlen tűzöm a hozzá fűzött mondandómba ennyiszer a nevét. Oké, egy részről nagyon jól esik megszólítani, másfelől pedig az otthonban mindig túl sokan voltak körülöttünk ahhoz, hogy megengedhessük azt a luxust, hogy a szavainkat ne egy bizonyos valakinek címezzük meg nagybetűkkel. Főleg, ha a nevelőnknek akartunk mondani valamit.
- Mióta tudsz ilyen ördöggé változni? - kérdezgetem aztán tovább, közben pedig amennyiben kapok feladatot, akkor végzem azt, ha nem, akkor meg csak álldogállok tovább mellette a konyhában, néha túlzottan közel hozzá és sokszor kifejezetten az útban. Ez akkor is igaz, ha feladatot kapok. De aztán mindig észreveszem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Jó, rendben - bólogatok háztársamnak, amolyan fura köddel az agyamon. Mikor ellép tőlem, bátorítóan lapogatom meg a hátát, bár amilyen gyengén teszem, inkább tűnik simogatásnak. Mindig, mikor visszanéz felém, bátorítóan biccentek, vagy épp megemelem csak a szemöldököm. A lényeg, hogy jelezzem, vele vagyok lélekben és igen, még mindig itt vagyok, már ha ez nem lenne amúgy is szembeötlő.
Van alkalmam megint eltátani a szám, amikor betoppan az igazgató meg valamilyen minisztériumi gárda. Nem tudom, aurorok-e vagy mások, de hivatásos megmentőknek tűnnek. Alig győzöm kapkodni a fejem. El is felejtem közben szegény, hősies barátomat. Azonban nem sokáig maradhat elfeledve, hiszen nemsokára visszatoloncolják hozzám, meg elkezdenek mindenkit hátraparancsolni.
- Az lesz a legjobb - értek vele már megint nagyon egyet, ahogy különben ő is tette velem az elmúlt percekben végig. Nagy az összhang. Egyébként én már tényleg láttam lelki szemeim előtt, ahogy navinés társam beveti magát a düledező toronyba életeket menteni. Még ha nem is jutott túl messzire az ügyben, én azért nagyon bátornak tartom, hogy legalább megpróbálta.
Sajnos viszont kezd meggyűlni a bajom azzal a minisztériumi varázslóval, aki éppen próbál arrébb terelni minket. Nem mintha én bele akarnék kötni bárkibe vagy akármilyen szinten is engedetlen akarnék lenni. Egyszerűen csak annyi minden történik, annyi mindenre kell figyelni, hogy nem jutnak el az agyamig olyan alapvető szavak, mint hogy hátrébb és hogy távozzanak. A mágus látja, hogy nem nagyon akaródzik nekem elmozdulni a helyemről, úgyhogy szór rám valamilyen bűbájt, amitől felemelkedem a földről pár centivel és kezdek távolabb lebegni.
- Mi... ? - szökik ki belőlem pusztán ennyi abból a hosszú kérdésből, hogy mégis mi a csuda történik velem, miért történik és mikor lesz vége. Segítségkérően nézek Zsombira, miközben távolodom a légben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

REA
délután a tanáriban | x


Ahogy családként említi Liam bácsit meg engem, végigfut rajtam egy elmondhatatlanul kellemes, melengető érzés, ami az arcomra is kiül egy egyetértő mosoly formájában. Igazán nagyon jól alakul minden.
- Rendben. Köszönöm - nyugtázom a felajánlását, hogy keressem őket bátran, noha egyelőre közel, s távol nem látok olyan okot, amiért rohannék hozzájuk. Jól megvagyok mindenkivel, a beszólásokat meg gonoszságokat pedig már régóta nem veszem fel. Igazából észre sem veszem a legtöbb esetben, úgy meg főleg könnyű.
- Megkaptam őket mind, igen - bólogatok, miután jól végiggondoltam a felsoroltakat. Kedves tőle, hogy rákérdezett erre is, ha már itt vagyok. Meg úgy egyáltalán kedves, ahogy beszélget velem, törődik velem. Viszont ideje mennem, hiszen nem akarom tovább feltartani most, hogy tisztáztuk a dolgokat. Biztosan neki is van tennivalója, meg nekem sem árt menni.
Minden esetre hatalmas megkönnyebbülés, hogy minden rendben lesz. Miután óvatosan felkeltem a forgós székről, aláírandó papíromat lobogtatva ballagok ki a tanáriból, megindulva hazafele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

ZSOMBI meg a többi jelenlévő
Levita galiba avagy jöttünk lábatlankodni | x


Nagyon furcsa érzés így lebegni elfele úgy, hogy csöppet sem érzem, hogy ura lennék a saját mozgásomnak. Csak haladok tova pár centivel a padló fölött, miközben háztársam szembeszáll értem a Varázsbaj-elhárítóval, aki éppen próbál odébb tenni, teljes sikerrel.
- Semmi baj, jól vagyok - szólok oda Zsombinak, nem is sejtve, hogy ő egyébként Márton. Hiába lógunk együtt sokat, nem tudok róla, hogy két személy lakozik egy testben. Nekem csak annyi tűnt fel, hogy néha nagyon más a hangulata, a stílusa, azonban nem vontam le ebből messzemenő következtetéseket. Elég az hozzá, próbálok pár nyugtató szót szórni felé, nehogy aztán ő is megüsse a bokáját, de szerintem nem mondom se elég hangosan, se elég meggyőzően. Alig hiszek a szememnek, amikor úgy tűnik, a fiú mindjárt nekiugrik a minisztériumi varázslónak.
Sajnos tehát éppen tátva van már megint a szám, amikor az omlás bekövetkezik, így benyelek egy jó adag port, miközben ráadásul még le is zuhanok a földre. Szerencsére nem magasból, ám azért így is hátraesek, kellemesnek egyáltalán nem mondhatóan. Szisszegve ülök fel, szememet erősen behunyva, mind a tompa fájdalomtól, mind a légben kavargó törmelékszemcséktől. Sűrű pislogások közepette sikerül aztán kinyitnom a szemem, de csak ülök tovább a márványpadlón és köhögve próbálom kivenni, mi történik körülöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem kell engem félteni, hatalmas búra van körülöttem állandóan meg rózsaszín bárányfelhők a fejem fölött, különösen, amikor éppen a bácsikámmal szorgoskodhatok a konyhában. A valóság számomra olyan, mint másoknak valami pompás álom, mivel én mindent igazán szépnek és jónak látok. Sok esetben túl szépnek és jónak, a veszélyekkel meg tökéletesen elfelejtek számolni. Úgyhogy talán mégis van miért félteni, viszont valószínűleg kár így tenni. Olyan vagyok, mint egy kiskutya, akinek éppen csak addig tart a szomorúsága, amíg rosszat szólnak rá, bántják, vagy magára hagyják, ám amint ennek vége, ismét reményekkel teli és lelkes és játékos és végtelenül boldog. Elfeled minden rosszat, a sebei hamar gyógyulnak. Ha a gazdája simogatja, akkor meg soha nem is voltak.
Szinte katonásat biccentek, ahogy megkapom a feladatom és már halászom is elő a terítéshez szükséges holmikat. Igen, már nagyjából tudom, mit hol találok. De amilyen szórakozott vagyok, azért kavargok még kicsit a fiókok, szekrények közt. Liam bácsit hallgatva, végül csak az étkezőasztalnak kikiáltott pultra kerül minden, amire szükségünk lehet. Még poharak meg innivaló is.
- Kapiba... kapibara? - próbálom kiejteni szemöldökösszehúzva.
- Nem, nem ismerem - rázom a fejem mosolyogva, és várom, hogy elmesélje, milyen lények is ezek a kapibarák. Elképzelésem sincsen. Közben helyet foglalok a pultnál. Töltök magunknak innit.
- És Frankynek is összejött az ügyvédi karrier? - érdeklődöm, helyezkedve a bárszéken. Ez mondjuk legalább nem görgős, mint amilyen a tanáriszobában van a házvezetőm asztala előtt. Arról majdnem leestem. Mondjuk még erről is leeshetek, van még rá időm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Óriási tengerimalacok. Elkerekedett szemmel mosolygok, ahogy ezt elképzelem. Bár mintha láttam volna már ilyen lényeket. A leírás akkor is pompás. Ahogy a reggelim is, aminek nekilátok. Próbálok nem nagyon habzsolni, de túlságosan finom dolgokat készít a bácsikám. Az otthonban szökőévente jutottak olyan ínycsiklandozó falatok, amikből itt naponta részesülök. Nem kell persze semmilyen különleges, királyi fogásra gondolni, nekem azonban olyanoknak tűnnek.
Derűsen fogadom Liam bácsi tanácsát, amelyről bár nem tudom, kell-e majd alkalmaznom, minden esetre jól megjegyzem. Ám ahogy látom rajta, ő már elkövette ezt a hibát és tapasztalatból beszél. Jófej lehet a barátja. Klassz lenne megismerni. Csillogó szemekkel hallgatom a barátságuk és a közös praxisuk történetét, aztán rágásom egyre lassul és arcom egyre komorabbá válik, ahogy a mesélés végére ér. Vállaimat leengedem és szomorúan elgondolkozva nézek magam elé.
- Sajnálom, Liam bácsi - motyogom halkan. Hiszen hiába a mosolya, látszik rajta és hallatszik a hangján, mennyire fáj neki ez. Mostmár értem, miért mondta, hogy ő volt a legjobb barátja.
- Azért beszéltek még? Vagy szoktatok találkozni? Lehet, hogy te is hiányzol neki. Mármint, gondolom, neked hiányzik ő. Talán elmondhatnád neki - árasztom el szegény bácsikámat a gondolataimmal, ötleteimmel. Nem vezérel semmi más, mint a segíteni akarás és fel sem merül bennem, hogy egy felnőtt ember talán nem szorul az én végtelenül naív és gyerekes tanácsaimra. Nekem csak ilyenjeim vannak, hiszen naív is vagyok meg gyerek is. Hiába leszek pár éven belül felnőtt a korom alapján, minden más tekintetben még végtelenül messze állok tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

ZSOMBI
a Levita galiba után | x


Úgy tűnik, a "semmi baj, jól vagyok" a tanárok számára annyit tesz, hogy "mindenem fáj, mindjárt meghalok", legalábbis rögvest a gyengélkedőre tereltek, miután elárultam, hogy az egyik minisztériumi ember odébb akart lebegtetni az útból, amikor a Levita torony omlásnak indult, a varázs-baj elhárító pedig nem tudta tovább rajtam tartani a bűbájt és a földre zuhantam. Viszont egy karcolás sem lett rajtam, csak pár tagom sajog kicsit attól, ahogy leestem és eldőltem. De nem voltam magasan előtte. Ezt persze bizonygathattam a profnak, akkor is ideküldött.
Úgyhogy most itt vagyunk Zsombival, mintegy sárga kakukktojások-ként, hiszen a gyengélkedőt főleg a szerencsétlenül járt levitások tarkítják. Alig lépünk a terembe, máris tessékelnek minket egy szabad ágyhoz. Ez valami ilyen kinyithatós fajta. Túlterheltség van, kellett pár pluszt hozni. Szóval el se mondhatom, hogy én különben jól vagyok, máris leültetnek és ott hagynak. Körbepillantok a nyöszörgő szfinxeken, majd barátomra nézek.
- Remélem, hamar megvizsgálnak és mehetünk! - osztom meg ábrándképeimet Zsombival. Közben azért markolászom meg dörzsölgetem kicsit fájó oldalamat meg combomat. Csak egy kevés húzódás meg ütődés lehet.
- Te jól vagy? - kérdezem meg tőle azt, amire eddig nem volt alkalmam itt a nagy események közepette. Közben az ide-oda cikázó gyógyítókat meg egyéb, önjelölt segédeket figyelem, valamint a póruljártakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

ZSOMBI
a Levita galiba után | x


Nem hamarkodja el a választ, azt meg kell hagyni. Azonban én aztán nem fogom siettetni. Megértem, hogy zavart. Én is az vagyok. Lehet, fel se fogta, amit kérdeztem. Legalábbis nagyon úgy fest, mint aki most ébredt fel valami álomból. Ha sokáig nem válaszol, legfeljebb érdeklődök újra. Tényleg szeretném tudni, mi vele a helyzet.
Eljutnak hozzám mondattöredékek, félszavak arról, hogy elvileg komolyabb sérülést senki nem szenvedett és hogy stabilizálták a tornyot. Elmosolyodom, ezt hallva, és már éppen kérdezném barátomtól, hallotta-e ő is a jó hírt, amikor kezelésbe veszik. Alig egy pillanat múlva pedig hozzám is odalép egy gyógyítósegéd és megkérdezi, mi történt velem. Elmesélem neki is a lebegésem és leesésem regéjét, nem felejtve ki az elmondásból hősies barátomat sem. Azt a részt a jótékony homályban hagyom, amelyben nekiállt viaskodni a minisztériumi varázslóval. Én hiába adózom ámulattal háztársamnak miatta, szerintem más talán nem nagyon díjazna efféle engedetlenséget.
- ... Zsombi segített felkelni és elindultunk, amikor... - folytatom azzal, hogy egy prof ideküldött. De rájövök, ez a része talán már nem olyan lényeges.
- Csak egy kicsit fáj az oldalam meg a lábam, de semmi komoly - bólogatok, előadva ugyanazt a bizonygatás, amit már a tanerővel is megejtettem. Lassan a mestere leszek. Azonban tényleg úgy vagyok vele, mint barátom is: jobban örülnék, ha nem engem ápolgatnának, hanem inkább azokkal törődnének, akik tényleg rászorulnak. Ne fecséreljék ránk az időt! Jól vagyunk, szívesen átadjuk a helyünket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ilyen szép időben igazán érdemes kijönni kicsit a szabadba. A baj viszont az, hogy legszívesebben mindig egyből mennék haza az órák után, akármilyen jól érzem magam itt. Túlságosan szeretek otthon lenni. Az új otthonomban. Mondjuk a tanoda meg a második otthonom. Szóval mivel Liam bácsi is mondta, hogy nyugodtan maradjak ám itt hosszabban délutánonként, hiszen úgysem ér haza olyan korán, ezért fogom a táskámat és kiballagok a rétre.
Csodák csodájára üres az egyik pad. Csak az egyik háztársam üldögél a fűzfa tövében nem messze. Lerakom hátizsákomat, aztán leveszem a taláromat és a háttámlára terítem. Leülök aztán, kioldom kicsit nyakkendőmet és fejemet hátravetve élvezem az árnyast. Jó lenne talán a fűbe is leheveredni, csak nincsen mire, az ingemet meg nem akarnám összepiszkolni. Nem tudok még elég jó tisztítóbűbájt ahhoz.
Körbenézelődök kicsit és szemem sarkából látom, ahogy a lány viaskodik a pennájával. Pont odapillantok, amikor repül szegénynek a tinta mindenfele. Fájdalmasan szorítom össze a fogaimat együttérzésem jeléül. Egyebet nem nagyon tehetek érte. Mint mondtam, nem vagyok még túl nagy varázsige tudor.
- Én is jártam már így - közlöm azért ezt vele, mintegy megnyugtatásnak szánva, hogy megesik az ilyesmi. Bár igaz, az embereknek pusztán csak egy részét tölti el bármiféle békességgel az, hogy a másiknak is volt már ilyen rossz, mint nekik. A másik felét pedig talán az vígasztalja, hogy nincs egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

ZSOMBI
a Levita galiba után | x


Megvizsgálnak és végül ők is belátják, hogy tényleg semmi komoly. Azt hiszem, lehetne ez a mottóm vagy rávarrathatnám a pólómra lassan, amennyiszer ma előkerült ez a frázis. Kapok azért valami kis adag kenőcsöt hűsítőnek a fájó tagjaimra, úgyhogy az apró tégellyel a kezemben csatlakozok Zsombihoz, aki elég fura dolgot kérdez. Összevont szemöldökkel hallgatom. Hirtelen nem is értem, aztán arra jutok, hogy biztos csak azt furcsállja, hogy nem mondtam el a gyógyítósegédnek a teljes igazat. Bár akkor sem értem, miért így kérdezi.
- Jó, tudom, nem mondtam el mindent. Csak gondoltam, jobb, ha azt azért nem árulom el, hogy... hát hogy milyen keményen szembeszálltál vele értem - mosolygok barátomra, ahogy visszagondolok arra, tényleg milyen hevesen a védelmemre kelt. Az ápolónknak persze ezt csak úgy adtam elő, hogy háztársam megkérte a minisztériumi mágust, hogy ne lebegtessen el. Pedig az igazából egy koránt sem gyenge fenyegetés volt.
- Lehet, nem örülnének neki, ha ilyet hallanának. Nem akarom, hogy megüsd a bokád - szabadkozom tovább amiatt, hogy a finomított verziót adtam elő, hiszen még csak nem is sejtem, hogy Zsombi azért érdeklődik mindezekről, mert számára is olyan új volt a történet, mint a gyógyítósegédnek. Miközben bandukolunk kifele, visszafogottan nézelődöm, fürkészve a sérülteket.