Babakék uralmat a fórumra *_*

Sziasztok

Egy hétköznap délelőtt, szünetben
Kiskabát
Sárkisál

Ahj, végre, hogy kiengedtek minket óráról, már nagyon untam az órákat. Mármint nem egészen untam, mert szeretem, de azért a barátaimmal lógni csak jobb, nem? Az órán azért picikét fárasztó, hogy mindig figyelni kell meg jelentkezni. Az egyik osztálytársam azt mondta, hogy stréber vagyok, mert sokat jelentkezem, pedig csak a kérdésre válaszolok. Ha kérdeznek, akkor válaszolni kell, nem? De. Ők a buták, hogy ha nem mutatják meg, hogy mit tudnak. Engem mondjuk nem zavar, több dicsőség jut nekem.  Bumm.
Mostanában nem mentünk ki olyan sokat az udvarra, mert hideg volt, meg nagy hó, és nem akarták, hogy mindenkinek vizes legyen a ruhája. Pedig psssss a pálcával és máris meg tudnának minket szárítani. Mondjuk ha megfázna mindenki, azért az zavaró lenne, ha füstölgő füllel ülnének mellettem órán.
Felkapom a szürke kiskabátom, amit nem olyan régen kaptam Lengyelországból a dédiéktől. Azt mondták, hogy ott mindig hidegebb van, úgyhogy ez melegen fog tartani, a sapkát hanyagolom, de a kedvenc sárkányos sálam semmiképp sem hagyom ki, ezzel én vagyok a legmenőbb az iskolában. Jó, meg Dávid… ő is lehet menő.
Szökdécselve sietek oda az udvarra vezető kijáratban Lilihez, hátulról megfogom a két karját és az államat a vállára teszem.
- Bú!-
Köszönök nevetve, majd felemelkedem a lányról, hátraborzolom a hajam és megállok mellette a sálammal játszva.
- Nézd, a béna fiúk megint a kviddicseset játszanak. Annyira röhejes a földön futkározni, nem? -
Kérdem a szememet forgatva, amikor meglátom köztük az ikertesóm. Leszokhatna már erről a butaságról, olyan, mintha játéklovacskázna.

Igazán megbízhatnának már bennünk annyira, hogy iskola után egyenesen hazamehessünk egyedül, sőt egyedül lehessünk otthon. Nem is tudom, mi bajuk van, már nyolc egész éves vagyok, lassan tíz, úgyhogy már nem vagyok kicsi se semmi. Jó, tudom, hogy néha picit hisztis vagyok, meg tökre ritkán elszabadul az erőm, de az nem olyan gááz. Mert hát ugye igen… tudják ők is, hogy miért sírok, amikor sírok, meg is mondták, hogy csak idegesíteni akarom őket. A másik meg nem komoly még, jaj, rezegnek a levelek, nahát. Jó, hogy komolyabb is lehet később, de… én tanulom irányítani, fog menni. Nem lehet olyan nehéz, nem? Akkor is próbálgatom irányítani, amikor nem csinál semmit. Szóval menni fog, gyakorlott vagyok.
Erre mit csinálnak velem? Bezárnak a nagynéném irodájába, egy kastélyba, ahová ki sem nagyon enged, mert őt veszik elő, ha bajunk lesz. Ó, már… Riri meg mesélte, hogy engedték császkálni, mert úgyis tudta az utat, nekünk meg direkt nem mutatja meg, azért, hogy aztán ne tudjunk elmenni. Egyedül az új házába visz be minket, ahol minden kék, tiszta fiús. Uuuncsi, fiúknak való, bezzeg lila meg rózsaszín nincs… Na, mindegy, ki kell jutnom innen. Itt van ez a kastély, ahol tanulni fogok, aztán nem nézhetek még rendesen szét sem? Nagyapa magyarázott valami családi hagyományról, hogy Franciaországban kéne tanulnom, de nem tudom. Mondjuk menő lenne, de csak a malacosat tudom franciául, uiii.
Bekamuztam Vivinek, hogy csak a Nagyteremig megyek le kajáért, mert éhes vagyok, oda azért még elenged, mert csomószor vitt már oda. Szerencsém volt, mert csak csokija volt, és komolyan bevette, hogy rendes kaját akarok enni.
Igaz, hogy így nincs rajtam kabát, csak egy jó meleg pulóver meg az előkészítős talárom, de azért csak kinézek, nincs már olyan hideg. Otthon is sokat kilógok pulcsiban meg papucsban a kertbe, aztán még sincs bajom. Nehezemre esik kinyitni a bejárati ajtót, de végül is csak sikerül kitolnom. A múltkor láttam kint egy nagyon szép fát, ami mellett madárkák rohangáltak, őket akarom megkeresni. Vivi szerint szarkák voltak, azokról meg azt mondják, hogy fényeseket lopna.  Arra gondoltam, hogy az egyik gumicukromat odaadom nekik, az szép színes meg cukros.
A nyirkos fűben mászkálva szorgalmasan kapkodom a fejem a madárfütty irányába, hátha megpillantom a feketeségeket a közelben.

Tanító bácsii

Ramholcz Kirill - 2018.04.02. 15:10


Csókolom Kirill bácsi *-* kaptam csokit, meg cukrot meg gyümölcsöt meg egy plüssnyuszit. Kirill bácsi is kapott valamit?

Óóóó *ad egy szelet Kinder csokit*

Tudom :3 Kapok ötöst?*-*

De a csokiért nem?  

*Visszaveszi a csokit*

Megmondom Anyukámnak

Ugye MJ, ez gonosz volt?

Hát helló :3

Rea néni*-* még igen*-* MÉG*-*

Azért piszok nagy szerencse, hogy annyira közel van a kajálda Vivi szobájához, mert egyébként tuti be lenne tojva, hogy jaj, nagy a kastély, jaj el fogok veszni. Akkora butaság, olyan nagylány vagyok már, miért vesznék el? Elvileg Ririke is mászkált már itt ennyi idősen, akkor ugyan mit féltik engem? Azt mesélte, hogy csak le kellett szólítania egy diákot, aki nincs zöldben, vagy egy tanárt és segítettek neki hazajutni a toronyba. Tényleg! A toronyba miért nem vitték még fel soha? Egy csomó helyet nem is láttunk még a kastélyból Dáviddal, pedig olyan sokat vagyunk itt. Ez annyira igazságtalan, legközelebb tutira messzebb fogok menni, mint a birtok. Remélem, hogy akkor Dávid is jön, és nem azzal a buta kviddicses újsággal fog szórakozni. Azt otthon is nézhetjük, de a kastélyban most vagyunk.
De most meg kell találnom azt a szarkát. Meg akarom nézni, hogy tényleg lopnak-e. Mondjuk nagyon fényes dolgom az épp nincs, a fülbevalómat nem tudom kivenni a fülemből, mert fáj, ha húzom. Szerintem a gumicukor is jó lesz, mert hát ki ne szeretné a gumicukrot?
De vajon milyen hangja van a szarkának? Hogy hívjam ide? Sosem hallottam még a hangját, vagy ha igen, akkor meg nem tudtam, hogy milyen madárka.
- Szarka? Szarka! Kárkár, prr,húúúú… ööö ciripcirip, csipcsirip, kotkot, hápháp?-
Sorolom fel bizonytalanul az összes madárhangot ami az eszembe jut, miután a semmilyen szarka nem jelent meg a hívásomra.-
- Hol vagy?-
Kérdem csalódottsággal a hangomban, amikor is egy nagyon_durva látványt pillantok meg. Azta. Néhány méterre lehetek a fiútól meg a tevéjétől, meredten állva, elkerekedett szemekkel figyelem őket. Ezt meg hogy? Én is akarok ilyet szülinapomra, nekem miért nincs?
Sietősre veszem a lépteimet, s a madarat elfeledve egyenesen a fiú irányába indulok.
- Neked… puputevéd van?-
Kíváncsiskodok a lényegre térve, immáron viszonylag közelről figyelve az állatot. Ezt hogyan?
- Találtad a múmiáknál a sivatagban? Vagy… elcseréltél egy lányt puputevére? Az egyiptomiak szokták, mesélték nekem. -
Jelentem ki határozottan még mindig a tevétől megbabonázva. Még köszönni is elfelejtettem. Egy_teve.

Partizzon velem a névrokon bácsi. Én purrtiállat vagyok. Rawr.

Mennyi hajlékony nénibácsi van itt*-*

Én olyan leszek, mint a Kisherceg, csak jobb, mert én hercegnő vagyok. Meg fogom tudni szelídíteni az állatokat, és lesz egy szarkám. A szarkám pedig bárkitől el fog tudni lopni bármit, hallgatni fog rám. Nekem meg fogja tenni, mert tudja, hogy szeretem és én szelídítettem meg.
Erre ennek a srácnak meg egy igazi puputevéje van. Sokat tudnék tőle tanulni, biztosan ért az állatokhoz, hogy ha tudott egy ilyet szerezni. Mert a tevék a sivatagban élnek és a púpjukban tartják a vizüket. Van olyan, aki egy púpban, van olyan, aki kettőben.
- Puputeve… tudod teve. Olyan. Van neki… púpja.- Felelem a karomat széttárva, majd rámutatok az állatkájára. Azt hittem, hogy észrevette már, hogy mi van a hátán.  A szám kissé félrehúzom. Azt hittem, hogy könnyebb vele beszélgetni az állatokról, ha már van tevéje meg ilyenek.
Hevesen bólogatok neki minden kérdésére, picit értetlen. Lehet nem magyar? Mondták, hogy sokan nem magyarok itt, apu sem volt az, csak valamiért itt tanult. Nem is kérdeztem soha, hogy miért jött ide. – Te se nem vagy magyar? -Tudakolom őszinte érdeklődéssel. Hannah néni sem az, de ő ért minket, mert kicsit magyar, csak a neve nem. Mamó is jól tud magyarul, pedig lengyel. Igaz, picit furán beszél. – Szoktak köpködni? – Kérdem enyhe sokkba kerülve, majd biztonságból hátra lépek egyet, nehogy rám menjen. Még Vivi sem venné be, hogy én nyálaztam le ennyire a ruhámat evés közben. Meg hát undii. – Biztosan nem köp meg harap? – Kíváncsiskodom, majd egy tétova lépést teszek a feléjük. – Én is megsimogathatoooooooom? – Könyörgőre fogom a hangom és nagy szemekkel nézek a srácra. Nekem is kell egy teve. Egy teve is.

Egy hétköznap délelőtt, szünetben
Kiskabát
Sárkisál

Igazándiból azt az egyet szerettem a benti szünetekben, hogy egy csomó leckét megcsináltam szünetben és haza sem kellett vigyem a füzetemet több tantárgyból sem, sőt volt olyan, hogy a napközire már nem is sok házim maradt. Nagyon menő, amikor én végzek először és azt a játékot veszem el, amit én akarok, amíg a többiek szenvednek a számokkal meg a másolással. Úgy utálom, hogy minden nap kapunk 10 szót, amikből sort kell írni, annyira buuta és unalmas feladat. A mágusképzőben már nem fognak ilyen butaságokkal fárasztani, hogy sorírás meg tollbamondás, ott már igazi feladatokat kapunk, amihez pálca kell. Sokkal értelmesebb újra meg újra megcsinálni ugyanazt a bűbájt, mint ugyanazt a szót leírni.
- Jólvanna. Csak vicceltem. – Felelem grimaszolva, miközben játékosan átvonultatom a mutató- és gyűrűsujjam Lilkó kézfején, végül magamhoz húzom a kezem.
- De az csak sima futás, nem? Nem a seprűvel. Azzal repülni kell, nem szaladni. – Jeleltem ki határozottan. Ki hallott már olyan butaságot, hogy ha van seprűd, akkor a lábaidat használd. Én tuti, hogy majd seprűvel fogok hazajárni hétvégente a suliból, ha végre elég nagy leszek hozzá. Rózsaszín fája lesz és lila lesz a farkincája, aminek sosem tudom a nevét, pedig már mondták.
Komolyan eltűnődöm azon, amit most hallottam. Felnőtt férfiak hulahoppoznak? Meg botok? Bökdösik egymást vele?
- Azokkal mit csinálnak? – Kérdem, miután -kivételesen- fogalmam sincs. A mi családunk nem olyan nagyon kviddicses, mint Lilié. Mármint tudom, hogy picit próbálgatták, de mindenki inkább a fontos dolgokra figyelt és tanult, nem szétverette az agyát. Dávid akar tökre meghülyülni a gurkóktól, de hát az ő dolga. Majd meglátja, amikor a nevét se nem fogja tudni, hogy igazam volt. Az én fejemet biztosan nem fogják szétverni labdával. – Szeretnél kviddicsezni? És mit fogsz csinálni? Dávid szerint a fogó a legmenőbb, mert ő nyeri a meccset. Én inkább ott állnék. – Mutatok a karikák előtt álló sötétszőke kisfiú irányába. Szerintem őket ütik szét legkevésbé.- De tuti nem fogok kviddicsezni. Inkább párbajoznék. – Motyogom az őrző fiúra meredve, finomakat bólintva. Igen, én nagyon jó leszek a pálcával. Csak kapnám már meg.
- Hannah néni szerint Rellon. Meg Nagyi is mondta, hogy sok rellonos vonásom van. – Szerintem ezt nem úgy mondta, hogy jó dolog lenne. Nem szerette, hogy Vivi rellonos volt, meg amúgy Viki sem szólhatott rellonosokhoz, amikor kicsi volt. Én nem is vagyok rossz. – A levitások állítólag okosak, de mégsem nyernek pontversenyt. Akkor meg semmi értelme. – Folytatom tovább a tűnődést. Ha olyan okosak, ahogy mondják, akkor miért mindig a Navine nyer? Nagyi ott volt vezető, úgyhogy bizti jó. – Te a Rellont szeretnéd, igaz? –

Adrian Ivanorovics Black - 2018.07.08. 11:20

Én szívesen töltenék veled szén-tetrakloridot*-* mondjuk azt nemtom minek meg miért pont azt XD

Megszállt ilyen szőke néni és ő súgta O_o

Igeen, ismered?*-* Picit félek tőle, ha megszáll azért ._. olyankor bántani akarom a levitásokat ._.

Hát, hogy szorgalmizzak, pedig ide sem járok O_o meg hogy ne szeressem őket, pedig aranyosak O_o

Brekiiiik, majd megyek és megnézem az új brekit*-*

De az büdös, miért szeretnél büdit tölteni? :c

Töltögessünk aromást, az legalább gyümölcsös ._.

Raboljunk el vele valakit*-*

Adri, nyugiiii *virtuális ölelés* menni fog az

Hát ez nem pisztoly, csak nem sül el O_o

A gép lelke? A processzor csak azt neee

Meglepiiiiiiii

Ma nem maradtunk a napköziben, hanem hazajöttünk hamarabb, hogy szabadságon van a nagyi meg péntek is van. Azt mondta, hogy majd ráérünk holnap megcsinálni a leckénket, úgyhogy ez az egész délután a pihenésről szól. Már segítettünk nagyinak főzni, sütöttünk együtt sütit, játszottunk gazdálkodj okosant – nem vették észre, hogy kivettem magamnak pár galleont a bankból, muháhá.
Az igazat megvallva eléggé meguntam már a közös játékot, szerettem volna egy picit egyedül is lenni – szerintem Dávid is inkább a hülye seprűivel szórakozna, mint velem meg a nagyival.
Közben hazajött Riri, gondoltam, hátha elhívja egy picit a mamit, hogy beszéljenek a suliról, vagy tudom is én, volt már, hogy egy srác miatt bőgött, de nem. Még fel is volt dobva, úgyhogy esélyem sem volt arra, hogy félre tudjak húzódni.
Amikor leviharzik és kiderül, hogy megy meglátogatni Maját meg az új kisbabáját, mi is nagyon szeretnénk menni Dáviddal, erre még kitalálja, hogy nem mehetünk, és utána levegőnek néz. A nagyi őt elengedi, és nekünk azt mondta, hogy maradjunk itthon és játsszunk szépen. És elhúzza a csíkot. Nem értem, hogy miért nem bír elvinni engem, amikor engem is nagyon szeret Maja, szeretném látni a babát, mert én nem is sok kisbabát láttam még, ráadásul végre itt a fagyiszezon.
Nagymamának hiába fortyogok, úgysem fog elengedni, úgyhogy kikéredzkedte inkább az udvarra ugráló kötelezni, majd onnan egy mozdulattal az kint termek. Határozottan teszem meg az ugrálókötéllel a kezemben a már ismert utat, egyik utca után fordulok be a másikba, míg végül a cukrászdánál lyukadok ki. Néhány méterről még épp látom Maját egy kenguruzsákkal a mellkasán belibbenni a cukrászdába, aminek a kinti kiülős helye már majdnem teljesen tele van. Már biztosan kapható a sárkánygyümölcsös fagylaltjuk meg a vajsörös is. Lépteimet felgyorsítva sietek be a cukrászdába, ahol egyből Maja mellé pattanok.
- Hellóka, rég láttalak. De cuki a kislááány! Hogy mondod lengyelül, hogy cuki?- Kérdem széles vigyorral az arcomon, miközben olvadozom a babától. – Ú, már van fagyis étlap? – A legnagyobb kelyhet fogom kérni, úgyis egy hete volt a szülinapom. Ennyit megtehetne Riri.